” kifejezésre történő keresés eredménye

DJABE&STEVE HACKETT KONCERT

Steve Hackett gitárost, a rocktörténet egyik legjelentősebb zenekarának, a Genesisnek meghatározó tagját, több mint két évtizedes munkakapcsolat köti össze a Djabe zenekarral. 2003 óta Steve számtalanszor közreműködött a zenekar fellépésein és albumain. Az elmúlt hat évben elkészült nyolc közös kiadványuk minden eddiginél nagyobb nemzetközi sikereket hozott e nem mindennapi formáció számára. A nyolcadik album 2024 […]

Klasszikus zenei estek

Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar szervezésében Fellépők: Zongora Tanszak Oktatói és hallgatói   Belépés díjtalan!

GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Hajós élményprogramok

Győr folyóin, a térségbe vezetett kirándulásokkal (Szigetköz, Gönyű) Győr több mint egy város! Győr a folyók városa. Képzeljen el egy romantikus hajós élményprogramot, ahol a város mesés panorámája mellett megismerheti Győr és a Szigetköz sokszínű kulturális és természeti kincseit. Profi idegenvezetőinkkel élménydús, kényelmes sétahajózásban lehet részük, miközben a folyók kellemes ölelésében élvezik a város vagy […]

Bogyó és Babóca-Csengettyűk

Magyar animációs film, 70 perc, 2024, korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető Forgatóköny és rajz: Bartos Erika Rendező: Fazakas Kinga és M. Tóth Géza ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ A korábbi […]

Fiúk-Szobák felett

Fiúk – Szobák felett turné második állomása Győrben a Rómer Házban! Vendég: Damara Április 5-én először koncerteznenk Győrben a Rómer Házban, ahol többek között bemutatják a második nagylemezüket is!

Zenés életpróba

Fullajtár Andrea előadásában   Az előadás Karády Katalin rendkívüli művészi karrierjének, a háború alatt tanúsított bátorságának és emberségének kíván emléket állítani, abban az élethelyzetben, amikor az emigrációt választja   A zenés darab akkor játszódik, amikor a korábban ünnepelt díva Rióba érkezik. Az előadás, amely a riói kikötő bevándorlási hivatalának várószobájában játszódik, Karády karrierjének kialakulását, háború alatti üldöztetését, […]

Valaki itt járt

2024. április 10-én (szerda) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár központi könyvtár – klubhelyiségében (9023 Győr, Herman O. u. 22.) Szücs-Gáspár Borbála (Törzsök Károlyné dr.) mutatja be Valaki itt járt (Versek – prózák) című kötetét. Beszélgetőtárs Kilián László, a Veszprémi Művészetek Háza szakmai igazgatóhelyettese lesz. Közreműködnek: Körmöci Judit és Kiss János, az inotai Hidasház – Kultúrsziget házigazdái. Valaki itt járt (Versek – prózák) A gyűjteményes kötet bepillantást enged a költő-író személyiségének […]

Áprilisi Könyvklub

2024. április 8-án (hétfő) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) könyvklubunk következő részében Khaled Hosseini: Papírsárkányok című művéről beszélgetünk. Moderátor: Galambos Krisztina könyvtáros. Khaled Hosseini: Papírsárkányok A Papírsárkányok egy igaz történet az olvasás erejéről, az árulásról, a megbocsátás lehetőségéről és az apák hatalmáról a fiaik fölött. Egy elsöprő erejű családi krónika Afganisztán történelmének legsötétebb évtizedeiből, amelyben […]

Kortárs Irodalmi Estek

2024. április 5-én (péntek) 18 órától folytatódik a Kortárs Irodalmi Estek rendezvénysorozat a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.). Vendégünk Csalár Bence, divatújságíró és divatszakértő, a “Stílustérkép – Divat, testkép, önismeret“, “A fenntartható divat kézikönyve” és a “Színfalak mögött – A magyar divat” című könyvek szerzője, aki missziójának tekinti […]

Gyere és alkoss velünk!

2024. április 4-én (csütörtök) 10 és 10.45 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyermekkönyvtárában (Győr, Herman O. u. 22.) fonalból készítünk díszeket. A foglalkozás díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Bejelentkezni személyesen a Gyermekkönyvtárban vagy a 96/516-677-es telefonszámon lehetséges. A programra sok szeretettel várunk mindenkit!

Húsvétváró Családi Délután

2024. március 28-án (csütörtök) 15 és 18.30 óra között Húsvétváró Családi Délutánt tartunk a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.). Program: Kézműves játszóházak A Zsebszalma zenekar gyermekkoncertje Csokitojás keresés A rendezvény ingyenesen látogatható! A programra minden kicsit és nagyot sok szeretettel várunk!

Ezerarcú Autizmus

Fellépők: Dr. Kecskés Mónika egyetemi docens – csembaló, furulya Kecskés András-expresszív tánc, pantomim Anri Erikanov-gitár     Belépés díjtalan!    

RÁBARANGOLÁS

120 éves a Rába Hotel Programunk egy kis időutazással kezdődik! Először egy rövid séta során az elmúlt évszázad fordulóját, a város régi képét és a polgári élet történeteit elevenítjük fel. Ezt követően vendégségbe megyünk a megnyitásának 120. évfordulóját ünneplő hotelbe.   A város első szállodájának, az 1904-ben megnyílt Royal Meixner Hotelnek a  történetével ismerkedünk építésétől […]

Bob Marley: One Love

Amerikai életrajzi film, 107 perc, 2024 (16) Rendező: Reinaldo Marcus Green ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ A BOB MARLEY ONE LOVE egy ikon életét és zenéjét ünnepli, aki nemzedékeket inspirált […]

Laár András estje

Már majdnem az, de még nem! Besenyő Pista bácsi új eszmefuttatásait, Edebede Bácsit, Tompikát a Költő legújabb verseit és sok-sok újdonságot hallhatunk.  

Lekváros Kenyér Fesztivál

Jöjjön ami még nem volt… Az idén 10 éves Szigetközi Szatyornál valami újjal rukkoltunk elő Nektek! Emlékeztek nagymamátok legfinomabb lekvárjára, gyerekkorotok kedvenc ízeire? Érzitek még a frissen sült kenyér illatát? Akkor most itt az ideje, hogy a recepteket is előhalásszátok. Ha te is tudsz olyan finom lekvárt főzni és ropogós kenyeret sütni, mint a nagymamád, itt […]

II. BetonSlam Győr

2024. március 28-án, csütörtökön (másnap munkaszüneti nap) szeretettel várunk Titeket a Betonban, a Puskás Tivadar utca 8. szám alatt a II. BetonSlam-en! A rendezvényre 10 fő jelentkezését várjuk verseny keretein belül, Open Mic-ra pedig 3 fő tud jelentkezni!   Jelentkezni a betonslam@gmail.com e-mail címen keresztül lehet 2024. február 18-tól lehet 2024. március 24-ig! Az előadásra […]

Habana Social Club – Turné

Aki járt már Kubában átélhette azt a páratlan életérzést, amit egy-egy kubai zenekar élő fellépése nyújt: felejthetetlen, semmihez sem hasonlítható, különleges élmény. A rendkívül sok megpróbáltatáson átesett nép életösztöne – a rengeteg könny és fájdalom ellenére – töretlen, minden pillanatban az élet feltétlen szeretetét, a boldogság keresését hirdetik, és a kubaiaknak a zene és a tánc jelentik az utat a […]

Zichy 400 – Megnyitó

A Zichy-palota fennállásának 400. évfordulója alkalmából tervezett, kulturális programsorozat.  a Győri Levéltár és a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum segítségével létrehozott kiállítással veszi kezdetét. Megtekinthetőek a korabeli metszetek, utcarajzok, várostérképek és az épület átalakulását dokumentáló fotók. A palotában korhű szobát rendeztünk be,  lehetőséget adva a palota „kapuinak kinyitására”. Az év során a polgári szalonok […]

Murinai Angéla: Anyaszív

2024. március. 26-án (kedden) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 3. emeleti Muzeális gyűjteményében (9021 Győr, Baross G. út 4.) Murinai Angéla Anyaszív című könyvét mutatja be a közönségnek. A programon közreműködik: Gerbert Judit, előadóművész. A 10 okom a haragra szerzője, Angela Murinai új tabudöntögető esszékönyvében a patriarchátus okozta károk közül most az anyaság kínjaira hívja fel a figyelmet. Kérdőíves kutatása révén több mint 1700 magyar anya szenvedéseit […]

Fába vésett szentek

Demeter József fafaragó-szobrász (Marosszentanna, Erdély) alkotásait bemutató tárlat nyílik „Fába vésett szentek” címmel 2024. március 25-én, Nagyhétfőn 17.00 órakor a Triangulum Galériában (Győr, Gutenberg tér 2.). A megnyitó résztvevőit Dr. Reisner Ferenc, általános püspöki helynök, a Brenner János Hittudományi Főiskola rektora köszönti, a tárlatot Fazakas Z. Márton OPraem, csornai apát nyitja meg. Közreműködik Bognár Krisztina […]

Nagymamával álmodtam

„– Mennyire fontosak a visszajelzések az ember életében? – Csinálom a dolgomat, aztán majd ha olyan, észreveszik. – És ha nem? – Hát igen, és ha nem. Na, ide azzal a mézeskaláccsal.” A Nagymamával álmodtam egy különleges harmadik-generációs trauma-feldolgozást segítő, mégis sok humorral átitatott színházi stand up / monodráma. Az előadás azt az egy hónapot […]

Michael Schenker Group

Győrben ünnepel a legendás gitáros, Michael Schenker! Győrben is megünnepli pályafutásának 50 éves jubileumát Michael Schenker zenekara, a Michael Schenker Group 2024. július 8-án, a Richter Teremben. A koncerten a legendás gitáros teljes életművét áttekintik és színpadra áll az albumokról jól ismert énekes, Robin McAuley is. 2022-ben adta ki legutóbbi, nagy sikerű albumát. Az Universal […]

Bab Társulat: Fenevadak

A Húsvéti Vásárt  megnyitó felvonulás és előadás óriás bábokkal. A Bab Társulat óriásbábos utcaszínház 1995 óta rója az országot, s annak különböző rendezvényeit. A műértő közönség felnéz a társulatra, hisz a bábok 2-3 méter magasak. Kiváló zenészeik hangszereiből kiáramló dallamok a kikiáltó szavával fűszerezve méltán keltik fel a nagyérdemű sokadalom figyelmét. A „Fenevadak” állati produkciókból […]

Magyarország kifosztása

A kommunista hálózatok csapdájában – Magyarország kifosztása Dr. Borvendég Zsuzsanna előadása Egy maroknyi terrorszervezet jutott hatalomra a huszadik század elején. Úgy hívták magukat: bolsevikok. Nem önerőből vették át a hatalmat, hanem titkos kapcsolatrendszerek és a nyugati nagytőke segítette őket. A Szovjetunióval megszületett a világ első totális állama, amely átrendezte a világpolitikai erőviszonyokat. A huszadik század […]

Mozart és a szabadkőművesek

Bősze Ádám zenetörténész előadása. “A jótékonysághoz” – így nevezték azt a szabadkőműves páholyt, amely 1784-ben tagjai közé fogadta a világ ma legismertebb zeneszerzőjét, Wolfgang Amadeus Mozartot. Hogy mennyire volt “hithű” páholytag a zeneszerző, hogy milyen értelemben hatotta át művészetét a Felvilágosodással sokhelyütt kéz a kézben járó felfogás, nos, erről szól Bősze Ádám zenetörténész hetvenperces zenei […]

Víz világnapi előadóülés

Víz világnapi előadóülés a Széchenyi Egyetemen A Magyar Hidrológiai Társaság Győri Területi Szervezete és Vízgazdálkodási Szakosztálya, a Széchenyi István Egyetem Vízgazdálkodási Kutatócsoportja illetve az MTA Veszprémi Területi Bizottság Vízgazdálkodási Munkabizottsága közösen víz világnapi előadóülést szervez. A rendezvény meghívott előadója Prof. Dr. Szöllősi-Nagy András mérnök, hidrológus lesz. Az előadás címe: VÍZ ÉS BÉKE A XXI. SZÁZADBAN: […]

Mr Melvin&the Unicum clique

Fellépők: Melvin Travis (Fra) – ének Szakál Tamás (Hun) – hegedű Kovács Zoltán (Hun) – zongora Soós Márton (Hun) – nagybőgő Cseh Balázs (Hun) – dob

Győr Symphonic Band

IX. Hidas Frigyes Fúvószenekari karmesterkurzus záróhangversenye Fellépők: Győr Symphonic Band Vezényel: Dr. Marosi László, Szabó Ferenc, Dr. Danny Galyen

GYALOGTÚRA PINNYÉDRE

Találkozó: 14.40-től Jedlik híd szigeti hídfő Pinnyéd felé visz az utunk betonos utakon és erdei ösvényeken váltakozva, cél: Magyar Vilmos Uszoda. Táv: kb. 7 km. A teljes távot teljesítők emléklapot kapnak. Továbbra is érdemes gyűjteni az emléklapokat. Aki hat darabbal rendelkezik, ajándékot kap az áprilisi túra alkalmával. A korábbi túrákon kapott emléklapokat tudjuk pótolni a […]

Vers-dal randevú

2024. március 22-én (péntek) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér központi könyvtár – klubhelyiségében (9023 Győr, Herman O. u. 22.) márciusi verskoncert tartunk Vers-dal randevú címmel. A rendezvény házigazdája a Hangraforgó lesz. Vendég a Strófa Trió. A belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tavaszi koncert

A József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra Ferenc tér 1.) 2024. március 20-án (szerda) 18 órakor tavaszi koncertet hallhatnak a Rába Koncert Fúvószenekar előadásában. A rendezvény 500 Ft-os regisztrációs jegy ellenében látogatható. A jegyek megvásárolhatók elővételben március 11-től a helyszínen, nyitvatartási időben. Regisztrálni az alábbi űrlapon lehet. További információ a +36 96/421-740-es telefonszámon kérhető. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Németh Juci – G. Szabó Hunor

2024. március 25-én (hétfőn) koncertet hallhatnak Németh Juci – G. Szabó Hunor duó előadásában a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) 18 órakor. A különböző formációkból (pl. Budapest bár, The Qualitons) jól ismert zenészek, akik a magánéletben is egy párt alkotnak, immáron két éve együtt is színpadra lépnek. Műsorukban saját szerzeményeik mellett múltbéli […]

Kortárs Irodalmi Esték

2024. március 20-án (szerda) a Kisfaludy Károly Könyvtár II. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) 18 órakor a Kortárs Irodalmi Esték következő programjában Dulai Péter: Amiért halál járt című könyvének bemutatóján vehetnek részt. A kötet 19 olyan köztörvényes bűnügyet mutat be, amelyek végső lezárásában a kötél játszotta a főszerepet a Kádár-korszakban. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen lehet.

Könyvbemutató

2024. március 19-én (kedd) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. u. 4.) a Magyar Széppróza Napja jegyében Géczi János: Cholnoky-történetek a Tiltott Ábrázolások Könyvéből című művének bemutatóján vehetnek részt a Hermaion Irodalmi Társaság szervezésében. Beszélgetés a szerzővel a geográfus Cholnoky Jenőről, valamint két író testvéréről, Lászlóról és Viktorról; Miért érdemes Cholnoky-prózát olvasni? Beszélgetőtárs: Szalai Zsolt. A rendezvényen a részvétel ingyenes! Mindenkit szeretettel várunk!

Imi, mondj egy verset!

2024. március 26-án (kedd) 18 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) Csuja Imre önálló estjét tartjuk Imi, mondj egy verset! címmel. A programra a belépés díjtalan! Mindenkit sok szeretettel várunk a rendezvényre!

Húsvétváró fabrikáló

2024. március 22-én (péntek) 16 órakor a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) Húsvétváró fabrikáló délutánt tartunk. A foglalkozáson pom-pom csibét és ajtódíszt készítünk. A foglalkozás ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni az alábbi elérhetőségeken lehet: Gracza Virág E-mail: gracza.virag@gyorikonyvtar.hu Telefon: +36 20/468-9199 Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Győr a hadak útján

2024. március 19-én (kedd) 17.30 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) történelmi előadást hallhatnak Győr a hadak útján – Hadi események Győr környékén 1848-49-ben címmel. Előadó: Horváth Gábor hadtörténész-technikus, könyvtáros. A belépés díjtalan! A programra mindenkit sok szeretettel várunk!

És Te mit olvasol?

Az olvasás sosem megy ki a divatból. Sokan próbálták már ezt a mondatot megcáfolni, ám a tapasztalat és a statisztikák azt mutatják, igenis olvasnak az emberek. Beszélni viszont egyre kevesebbszer szoktak róla, pedig a jó példa mindig ragadós. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér új, olvasás ösztönző programján ismert, elsősorban Győrhöz kötődő emberek mesélnek kedvenc könyveikről. […]

Egészség-Piac Szabadhegyen

2024. március 22-én (pénteken) 15-18 óráig Egészség-Piac lesz a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra Ferenc tér 1.). A programsorozat évek óta nagy népszerűségnek örvend, hiszen a rendezvényre látogatók az ingyenes szűrővizsgálatok mellett különböző tanácsadással, bemutatókkal és életmódprogramokkal is találkozhatnak. A nap folyamán többek között lesz koleszterinszint mérés, vércukorszint mérés, prosztata (PSA) vizsgálat egy csepp vérből, hallásvizsgálat, bőrgyógyászat (anyajegyszűrés) és látásellenőrzés.  A rendezvényre a […]

Egészség-Piac Ménfőcsanakon

2024. március 23-án (szombat) 9-12 óra között lakossági egészségmegőrző programmal várunk sok szeretettel mindenkit a Bezerédj-kastély Művelődési Házba (9012 Győr, Győri út 90.). A rendezvényre látogatók az ingyenes szűrővizsgálatok mellett különböző tanácsadással, bemutatókkal és életmódprogramokkal is találkozhatnak. PROGRAMOK 9.30 óra: Köszöntőt mond Dr. Laczkovits – Takács Tímea Győr MJV alpolgármestere, önkormányzati képviselő valamint Szabó Jenő önkormányzati képviselő. 9.35 óra: Ménfőcsanaki óvodások műsora. 10.30 óra: Nordic walking bemutató (udvar) – Nagy Marcell. […]

Aranyalma Páros:A kicsi dió

2024. március 27-én (szerda) 17 órakor az Aranyalma Páros előadásában A kicsi dió című zenés mesét láthatják a szegény emberről, az ördögről és a cipóról a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó utca 22.). A Mesekuckó regisztrációs jeggyel látogatható! Jegyek 500 Ft-os áron 2024. március 18-tól 14 és 18 óra között vásárolhatók a Központi Könyvtár klubhelyiségében.

Ahogy én látom

2024. március 22-én (péntek) 17 órakor Ahogy én látom címmel Ferenczy Tamás képzőművész kiállítása nyílik a Kisfaludy Károly Könyvtár, 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.). A rendezvény fővédnöke Prof.Dr. Dézsi Csaba András polgármester. A megnyitón köszöntőt mond Dr. Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója. Közreműködik: Karsai Klára énekművész. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2024. április 12-ig, hétköznapokon 13-16 óráig. Az […]

Magyar Kupa Döntő

Nagy örömünkre szolgál, hogy Magyarország legjobb női kosárlabda csapatait Győrben láthatjuk vendégül a Killik László Magyar Kupa keretein belül 2024. március 16 és 17 között. Izgalmas összecsapásokra van kilátás az Egyetemi sportcsarnokban, amire a jegyértékesítés már elkezdődött az eventim.hu oldalán! Aki nem tud online belépőt vásárolni, az se csüggedjen, hiszen lesz lehetőség belépőt váltani a […]

A remény fája könyvbemutató

MAGYAR ÉVEZREDEK    A remény fája Bertalan Péter könyvének bemutatója Csontváry rejtett üzenetei és a semmiképp sem magányos cédrus Közreműködnek: Miklósvölgyi János festőművész és a szerző   Helyszín: GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross terem (Győr, Szent István út 10/A)   A belépés ingyenes. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Szalonka Zenekar

A Vándorzenészek hajnala stílusosan Győrbe, a “folyók városába” hajózik. Zenés lírai estünket ezúttal, a szintén ikonikus, Vaskakas Bábszínház termében adhatjuk elő. Nagyon sok szeretettel várunk mindenkit erre az előadásra is!

Húsvét titka – Tárlatvezetés

A kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra való lelki felkészülés jegyében Borza Teréz, Ferenczy Noémi-díjas porcelán- és szobrászművész tart alkotói tárlatvezetést a “Húsvét titka” c. állandó kiállításon, a Püspökvár tornyában kialakított bemutatótérben (Győr, Káptalandomb 1.). A rendezvényen közreműködnek az alkotó művészbarátai, Császár Angela és Kubik Anna, MMA akadémikus színművészek. A programon való részvétel ingyenes, előzetes regisztráció […]

Augusztus 20.

Helyszín: Szentlélek tér Hatalmas sikerű Augusztus 20 Fesztivál Győrben. Sok tízezer ember, ingyenes koncertek és családi programok. Megavidámpark, sportágválasztók, finom ételek, hideg italok és fantasztikus hangulat vár mindenkit, aki ellátogat hozzánk! Részletek, pontos program hamarosan!

Tóparty

A Tóparty július 27-én várja az Adyvárosi tó partján a kikapcsolódni vágyókat. A nádorvárosi esemény célcsoportja a családok, valamint a nosztalgiázni vágyók – a Szenes Iván emlékére létre hívott koncertest méltán népszerű rendezvény már évek óta. Az elmúlt évek színvonalát felülmúlva még változatosabb programokkal készülünk. Részletek hamarosan!

Múzeumok Éjszakája

A Múzeumok Éjszakája 2024. június 22-én kerül megrendezésre hazánkban, ahol kulturális programok, kiállítások, koncertek, interaktív programok és még sok meglepetés várja a látogatókat az ország legnagyobb kulturális rendezvényén ezen a különleges nyári éjszakán! Részletek hamarosan!

Food Truck Show

A legjobb ételeket és italokat kínáló vendéglátó járművek érkeznek a belváros szívébe. Változatos és nemzetközi ízvilággal, minőségi kínálattal várjuk a látogatókat. A vagány streetfood járgányok mellé mint minden éveben, idén is meghívtuk a régió legkiválóbb kézműves sörfőzdéit és chili termelőit is. A rendezvény ingyenes!   A rendezvény nyitva tartás: • június 20. csütörtök 16:00 – […]

Húsvéti Vásár

A Győri Húsvéti Vásár a Baross utca és Arany János utcán felállított pavilonokból kínált kézműves portékákkal varázsol tavaszi hangulatot. A belváros utcái a jó idő közeledtével újra megtelnek élettel. Az utcaszínház-jelleggel megjelenített gyerekelőadásokat látogathatják az érdeklődők. A Virágpiac teret bekapcsoljuk ebbe a tavaszi pulzálásba – az ott megjelenő dekorációk, a győri ovisok keze munkájával díszített […]

A Barokk Pannonhalma

Prelaturát. A „Barokk Pannonhalma” elnevezésű rendhagyó tárlatvezetésünkön más „titkos” helyek is feltárulnak. A sétához Biriszló Lőrinc szerzetes szintén csatlakozik, és mesél a bencések életéről. ————————————————————- Gyülekező 13:50 időpontokban a Pannonhalmi Főapátság főkapujánál. Jegyek korlátozott számban kaphatók.

Húsvéti Orgonahangverseny

A Pannonhalmi Főapátság nagy múltú orgonahangverseny-sorozata változatos repertoárt kínál, magas színvonalon interpretálva a klasszikus és kortárs orgonaműveket. A hangversenyek nem csupán zenei élményt nyújtanak, hanem a művészet és a spiritualitás összefonódását is megjelenítik a pannonhalmi bencés monostor impozáns környezetében. ————————————————————- Műsoron: Johann Sebastian Bach: C-moll Prelúdium és Fúga BWV 546 Olivier Messiaen: Offrande au Saint […]

Szerzetesek kertje

A bencés kert évezredes jelkép. A lelki és testi egészségmegőrzés, a gyógyítás helyszíne, a tudományos munka terepe és rekreációs programok színtere. Az arborétum ezernyi történetet rejt, amelyeket most mind megismerhetnek az érkezők. Különleges programunkat Nagyszombaton két alkalommal, 11:00-kor és 13:00-kor tartjuk, így minden érdeklődőnek lehetősége nyílik csatlakozni és részese lenni ennek az egyedülálló élménynek. ————————————————————- […]

A bencés kert évezredes jelkép. A lelki és testi egészségmegőrzés, a gyógyítás helyszíne, a tudományos munka terepe és rekreációs programok színtere. Az arborétum ezernyi történetet rejt, amelyeket most mind megismerhetnek az érkezők. Különleges programunkat Nagypénteken két alkalommal, 11:00-kor és 13:00-kor tartjuk, így minden érdeklődőnek lehetősége nyílik csatlakozni és részese lenni ennek az egyedülálló élménynek. ————————————————————- […]

A könyvtár titkai

A Pannonhalmi Főapátság az egyetemes és nemzeti kulturális örökség meghatározó központja. Az olvasás szeretete és gyakorlása elválaszthatatlan része a bencés szellemiségnek, aminek egyik megtestesülő és a Főapátság látképét is meghatározó része a Könyvtár. A rendhagyó séta alkalmával a látogatók olyan különleges helyszínekre is betekintést kaphatnak, amire korábban soha nem volt lehetőség. Helyszín: Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár

Magyar Táncfesztivál

Sokszínű, izgalmas programokat ígér a Tavaszi Fesztivál Győrben. Az egy hét alatt koncertek, színházi előadások mellett kiállítások, gyermekprogramok, irodalmi est, könyvbemutató várja az érdeklődőket. Bővebb információ hamarosan!

Győri Rotary Fröccsnapok

Immáron 19 esztendeje rendezik meg Győrben a fröccsnapokat, ahol különböző régiók borait ismerhetik és kóstolhatják meg az érdeklődők. Színes programokkal várják a látogatókat. Részletes programleírás hamarosan.

Győri Rotary Fröccsnapok

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Rotary Club Győr Alapítvány közös szervezésében megvalósuló Győri Rotary Fröccsnapok pénteken nagykoncerttel indul. Hagyományteremtő szándékkal, idén először zenei tehetségkutató versenyt rendezünk a fröccsnapok keretén belül. A Színpadra fel! versenyre április 17-től várjuk a Győri, illetve Győrhöz kötődő zenészek és zenekarok jelentkezését. A tehetségkutatóra olyan zenei produkciókat bemutató, amatőr […]

Szent László Napok

A három napos program során Magyarország professzionális hagyományőrző csapatai lépnek fel gyalogos és lovas harci bemutatókkal, a látogatók megismerhetik az íjászatot, a mesterségeket és a középkori ember életmódját. A fesztivál családbarát; a kézműves foglalkozások, állatsimogató és tematikus játékok segítenek felidézni a Lovagkirály korát. Részletek hamarosan!

Győri Bornapok

A Magyarország legfontosabb borvidékeit képviselő pincészetek a Széchenyi és Dunakapu téren várják a látogatókat kiváló nedűikkel. A Széchenyi teret dj-k töltik meg zenével, míg a Dunakapu téren színpadi koncertek lesznek. A borlovagrend felvonulása, az új tagok avatása és az azt követő szentmise hagyományosan részei lesznek a programnak.   Részletek hamarosan!  

Győri Bortörténelmi Napok

A Magyarország legfontosabb borvidékeit képviselő pincészetek a Széchenyi és Dunakapu téren várják a látogatókat kiváló nedűikkel. Az idei kínálat proseccoval és pezsgővel is bővül. 2023-ban, új helyszínként az Apátúr-ház is bekapcsolódik, ide többek közt szakmai előadásokkal és könnyed boros standuppal várják a közönséget. A korábbiakhoz képest változás, hogy a Széchenyi teret dj-k töltik meg zenével, […]

17. Győrkőcfesztivál

A Vaskakas Bábszínház szervezésében Győr belvárosa egy hatalmas játszótérré változik, minden év július első hétvégéjén. A Győrkőcfesztivál az ország legnagyobb szabadtéri, ingyenes gyerekfesztiválja, melyen a gyerekek minden programon térítésmentesen vehetnek részt. A háromnapos fesztivál első estéjén, pénteken, a nyitó koncertek után a kulcsátadó ceremóniával hivatalosan is a gyerekeké lesz Győr városa, mellyel kezdetét veszi a […]

16. Győrkőcfesztivál

“Tíz helyszínen ezer program, zsebpénz nem kell, mert ingyen van!” Az ország legnagyobb összművészeti, családokat megszólító ingyenes fesztiválját az idén már 16. alkalommal rendezi meg a főszervező VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ Győr belvárosában a Rába folyón ringó Radó-szigeten, a rakpartokon, sétányokon, ligetekben, a győri vár árnyékában, utcákon, tereken, a négy folyó városának szívében. A tíz művészeti helyszín […]

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Újvárosi esték – Feloldozás

A Brassói Vándorszínház és az Ultima Sacra Regős Társulat  előadása A zenés-verses előadást háttérvetítés és táncosok produkciója kíséri. Hazaszeretet vagy szerelem? Előmenetel vagy szabadság? Az előadás két szerelmes történetét meséli el, akik az 1848-as szabadságharc eseményeinek sodrásában ellenkező oldalakra kerülnek. A forradalom hőseit kivégzik, vezetői vagy elmenekülnek vagy vértanúk lesznek, a hazaszerető költőt ellehetetlenítik, ha nem alkuszik meg […]

Tűzön-vizen át

Arany János és Petőfi Sándor igaz barátok, úgy is mint pályatársak, és úgy is, mint emberek. E két költőóriás a barátságot választotta a versengés helyett, költői lelkiismeretük, a nép, a haza és a szabadság ügye melletti kiállásuk, valamint egymás tehetsége iránt érzett kölcsönös rajongásuk vezette őket. Sándor jelzőtűz volt, János őrláng. A tüzeik már régen […]

Tom Sawyer kalandjai

Tom Sawyer: KARÁCSONY GERGELY Huckleberry Finn: KURUCZ DÁNIEL Polly néni: BENDE ILDIKÓ Walters tiszteletes: JÁGER ANDRÁS Becky Teacher: SÍK FRIDA Amy Lawrence: CSAPÓ BORBÁLA Ben Rogers: MOLNÁR ZSOLT Billy Fischer: FEHÉR ÁKOS Sheriff: RUPNIK KÁROLY Muff Potter:UNGVÁRI ISTVÁN Indián Joe: MÓCZÁR BENCE Dr. Robinson: SOMOGYI ISTVÁN S.H Közreműködik: Buza Gábor, Münnich Attila Díszlet és jelmez: […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója   1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

Március idusa

„Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy terűletén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén.” (Petőfi)   Szeretettel meghívjuk Önt az Újvárosi Művelődési Ház rendezvényére, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére megtartandó ünnepi megemlékezésre 2024. március 14-én, csütörtökön 8.30 órakor az újvárosi Kossuth-szoborhoz. Ünnepi beszédet mond: Szeles Szabolcs […]

EternalGames

Ilma mama / Fehér boszorkány BENDE ILDIKÓ Anya / Királynő AGÓCS JUDIT Apa NAGY BALÁZS Julcsi JUHÁSZ JÁZMIN E.H. Marci TÓTH MARCELL E.H. Matilda nagyi / Fekete boszorkány MÉZES VIOLETTA Oszkár bácsi / Lovag JÁGER ANDRÁS Tóth Gyula, vízvezeték-szerelő / Márió VINCZE GÁBOR PÉTER Dini / Mori Kaito, szamuráj KURUCZ DÁNIEL Gerő / Zsoldos KOLNAI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Buborékok

Csiky Gergely Buborékok vígjáték Solmay Ignác, földbirtokos   CSANKÓ ZOLTÁN Szidónia, neje   KUBIK ANNA Béla, országgyűlési képviselő  KOLNAI KOVÁCS GERGELY Szerafin, Rábay neje   SZINA KINGA Róbert  MÓCZÁR BENCE Gizella CSAPÓ BORBÁLA Aranka   JUHÁSZ JÁZMIN e. h. Rábay Miklós, osztálytanácsos FEJSZÉS ATTILA Morosán Demeter  UNGVÁRI ISTVÁN Tamás, fia  HAJDU TIBOR Özvegy Sereczkyné   JANISCH ÉVA Chupor Aladár SÁRKÖZI […]

Az erősebb

Strindberg első házassága zátonyra futásakor vetette papírra Az erősebb című színművet (1889). Háromszor nősült, de a nőkkel kialakított kapcsolata sem volt zökkenőmentes, az életét végigkísérte a nyomor és üldözési mánia gyötörte. Mondhatni, a drámán keresztül, önéletrajzi hangja szólal meg a színpadon. “Kávéházi sarok. Kisasztal, poros székek. Ócska karácsonyi zene szól. A hely szinte üres. Rajtunk […]

A hőstenor

KEN LUDWIG: A HŐSTENOR Bohózat két részben Szereposztás: Max, Saunders titkára JÁRAI MÁTÉ Maggie, Saunders lánya DUNAI CSENGE Saunders, színigazgató MASZLAY ISTVÁN Tito Merelli, világhírű tenor BRÓDY NORBERT Maria, a felesége MÓZES ANITA Bellboy, sofőr FEJSZÉS ATTILA Diana, szoprán SZINA KINGA Julia Leverett, elnökjelölt MÉZES VIOLETTA Díszlettervező BÁTONYI GYÖRGY Jelmeztervező GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA […]

152 lépés Auschwitz felé

/monodráma/ Rudolf Franz Ferdinand Höß az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Hogy válhat náci tömeggyilkos egy ötgyermekes családapából? Sérti-e az áldozatok emlékét, hogy egy ilyen ember életútját mutassuk be másfél-két órán át? Megpróbáljuk megérteni a megérthetetlent, – hogyan jöttek létre azok a bűnösök, akik irányításával megtörténhetett a történelem legmegbotránkoztatóbb tragédiája: a holokauszt – hogy ne felejtsünk, hogy […]

Motoros Találkozó

KAPUNYITÁS: 2024 május 09. Csütörtök 15:00 Hétvégi belépővel: 2024 május 08. Szerda 15:00 HELYSZÍN: Győr Megyei Jogú Város Gyermektábora 9081 Győrújbarát, Arany János út 145. http://www.gyermektaborgyor.hu/ https://goo.gl/maps/MBEJM7JPRwL2   KONCERTEK Szerda (május 08.): Hangolódunk, barátkozunk, beszélgetünk, továbbiak hamarosan! Ebédlő: KARAOKE!   KONCERTEK Csütörtök (május 09.): NRG Nagyszínpad: 19:00 Kárpátia 21:15 Pokolgép Wiesbauer színpad: Szervezés alatt! Ebédlő: […]

32. Győri Futófesztivál

Versenyszámok  6 órás futás / egyéni és csapat (2-4 fő)  Maraton / egyéni és csapat (2-4 fő) – 42.195 km (8 kör)  Jubileumi táv – 31.646 km (6 kör)  Félmaraton – 21.097 km (4 kör)  Tizenöt -15.823 km (3 kör)  Minimaraton – 5.274 km (1 kör) A csapatban futók […]

Dr. Őrlős Gábor előadás

Előadás témája: Lépj túl a szenvedésen lásd a valóságot. Az előadás után meditáció lesz. Amennyiben kérdéseitek vannak kérjük tegyétek fel őket az alábbi emailcímre: info@drorlosgabor.hu A kérdések az interakatív est keretén belül megválaszolásra kerülnek. A tárgy megnevezése legyen Az előadás helyszíne. Köszönjük! Csatlakozni bármikor lehet, a jelentkezésnek nem előfeltétele a Közösgyakorlaton (mesterkurzus) való részvétel. Kérünk […]

31. Győri Futófesztivál

Versenyünk a Sri Chinmoy Alapítvány szervezésében és támogatásban kerül megrendezésre non-profit jelleggel, szponzorok bevonása nélkül. Versenyszervezőink, Sri Chinmoy filozófiájával összhangban, anyagi juttatás nélkül, de mégis örömtelien végzik munkájukat.   Versenyünk filozófiája A verseny rendezésnek célja nem az anyagi haszonszerzés, hanem egy, a belső békén és kiegyensúlyozottságon alapuló, sportos életmód bemutatása, amely belső erőnk mozgósításával segít […]

Egy csók és más semmi

Dr. Sáfrány ügyvéd legszívesebben válóperes ügyeket vállal: ügyfelei főleg tehetős asszonyok, akik vagy válni akarnak, vagy pont ellenkezőleg, nem akarnak válni. Az ügyvéd bármire kész egy jó perért, szenvedéllyel űzi szakmáját – ha már ő maga nem válhat el a feleségétől, legalább mások szabadulhassanak a házasságuktól. Feleségének barátnője, a fiatal és roppant csinos Annie felkeresi […]

Micimackó meséi

Karinthy Frigyes: Micimackó meséi mesejáték A Pesti Művész Színház- Fogi Színház előadása E bájos mesét bizonyára minden kisgyermek ismeri már, de most végre színpadon is életre kel e csodás történet, melyben találkozhatunk Micimackóval, Malackával és a Százholdas Pagony többi lakójával. Díszlet: Halász G. Péter Rendező: Nádházy Péter

Írd újra, Shakespeare!

Shylock, a zsidó uzsorás úgy ad kölcsönt Antonionak, a velencei kalmárnak, hogy a szerződésben kiköti: ha időben nem kapja meg a kölcsönt, úgy kivág egy font húst Antonio testéből. Vajon antiszemita Shakespeare világhírű színműve, A velencei kalmár, amelyet évszázadok óta játszanak szerte a nagyvilágban? Vagy a vígjáték csupán alkalmas a meglévő előítéletek felerősítésére? Ismerhetett-e a […]

¡Villedyvoch

A ¡Villedyvoch Ádámtól származik – akárcsak Éva. Ezúttal Ádámot Mósernek hívják. Tapasztalt dolgokat, szerelmes lett, járt helyeken, találkozott különböző kultúrákkal. Aztán lassan mindez zenévé kristályosodott benne, amit a bajánján (azaz egy orosz rendszerű harmonikán) meg is fogalmazott. De az út magányossá vált és egy napon Ádám találkozott Endrével és Zsolttal. Elkezdtek zenélni egymásnak / egymással […]

SZIÁMI AndFriends

A Fonogram-, Artisjus- és Párhuzamos Kultúráért díjas, alternatív kultúrateremtő ikon, szabadgondolkodó költő és előadó Müller Péter Sziámi énekére és szövegeire valamint túlnyomórészt Kirschner Péter zenéjére épülő szupercsapat repertoárján az elődzenekarok (URH, Kontroll-csoport, Sziámi, Európa Kiadó, Isolated) és az új formáció saját dalain kívül gyakran szerepelnek Leonard Cohen és olykor a Joy Division legjobb szerzeményei is. […]

More von dir

Két csellista végtelen lelkesedéssel próbálja színesíteni a köztudatba ivódott cselló képzetet. Hogy lehet kerek, szögletes, hosszú, rövid, gömbölyű, lapos, tömör, lyukas, csomagolt, egész, megkezdett, édes, keserű, csöves, mogyorós, tejes, likőrös, tavalyi, idei és mindenféle, amit csak készítenek a világon! Csellón megjeleníthető a humor, a fájdalom, az öröm, a kellem, a jellem, a szellem, a fény, […]

QJÚB – Párbeszéd a sötétben

Koncertszínház Csoóri Sándor életműve alapján. Vecsei H. Miklós és csapata Arany János, József Attila és Pilinszky János életműve után most Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve hozott létre egy koncert-színházi előadást, amely a mai eltávolodás és uniformizálódás ellen keres szenvedélyes és egymásra figyeléssel teli válaszokat. Az előadást az alkotók az evangélikus Öregtemplom terére adaptálva, új dalokkal […]

Csendeskönyv

Hangoskönyvből rengeteg van, és nagyon szeretjük Őket, de Csendeskönyvből ez az egy. Persze ez egy szójáték, de mégsem. Ez az előadás a csendről szól. A pillanatról. Egy este Szirtes Edina Mókus verses dalaival és Szabó Simon csendes verseivel. Szerkesztő-rendező: Seres Tamás Kaffka Margit CSEND Én nem tudok A csendről, melybe száz forró titok És jövendő […]

Mi Atyánk-párbeszéd Istennel

– Mi Atyánk, aki vagy a mennyekben… – Igen? – Kérlek, ne zavarj, imádkozom. – De te megszólítottál! – Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom: Mi Atyánk, aki vagy a mennyekben…. – Ezt újra megtetted. – Mit csináltam? – Megszólítottál. Azt mondtad: Mi atyánk, aki vagy a mennyekben. És itt vagyok. Mit akarsz? […]

Tíz és fél

Hegedűs Bori (QJÚB, godfater) énekesnő, dalszerző, és Tempfli Erik (Szakács Gergő, Gubik Petra) Artisjus-díjas zongorista, zeneszerző 2019-ben kezdtek el duóban dalokat írni. Közös zenei világukat a szélesebb közönségnek a 2021 és 2022-es ,,A DAL” mezőnyében mutatták meg. 2023-ban jelent meg 10 és fél című első közös nagylemezük a TomTom Studio gondozásában. Műsorukban az alapvetően lírikus, […]

Arvo Pärt: A csend hangjai

Balog Alexandra és Vecsei H. Miklós estje Arvo Pärt (Paide, 1935. szeptember 11.) észt zeneszerző, az egyházi zeneszerzés legkiemelkedőbb ma élő képviselője. Zenéjét a gregorián énekek inspirálták. A minimalista stíluson belül saját fejlesztésű komponálási technikája az ún. tintinnabuli. Az ő liturgikus erejű szövegeiből és zongoradarabjaiból válogat a fiatal előadópáros és az őket kísérő zenészek.

Platon Karataev: Napkötöző

Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén zenekari felállásban tér vissza hozzánk. Az együttes, a 2024 tavaszán megjelenő lemezével érkezik, egyedi koncerttel készülnek, amit a zsinagóga misztikusan impozáns terébe álmodtak meg. A Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett zenekar 2016-ban alakult, Budapesten. Magyarországon telt házas koncerteken játszottak már az Akváriumban, a MÜPÁban és az A38 Hajón is, míg külföldön […]

Visky András: Kitelepítés

Visky András többszörösen díjnyertes életregényének zenés, felolvasószínházi változata. Az est középpontjában a szakralitás ereje és a megrendítő személyes történet kerül: egy fiú, aki Erdélyben születik, első tapasztalásai fájdalomhoz és próbatételhez, a Bibliához és a szeretethez kötik: Édesapja börtönbe jutása, majd saját küzdelmes gyermekkora – édesanyjával és testvéreivel közös kitelepítése szólal meg versben, regényben, beszélgetésben és […]

Barabás Lőrinc Quartet

Barabás Lőrinc trombitás és zeneszerző közel két évtizede a budapesti improvizatív zenei élet egyik meghatározó szereplője és mozgatórugója. Különböző formációi és improvizatív klubestjei a jazz, elektronikus és neoklasszikus zene határmezsgyéire kalauzolnak el. Rendszeresen turnézik szerte Európában és az Egyesült Államokban. Az elmúlt években olyan nemzetközileg elismert előadókkal lépett fel közösen, mint Erik Truffaz, Nicola Conte, […]

L’Chaim (NL)

A holland, szír, török és olasz zenészből álló héttagú zenekar 2006-ban indult útjára Delftből Koncerteznek egész Európában és azon túl is. Kelet-európai hagyományokra építő repertoárjukat teljesen egyedi, energikus módon tolmácsolják koncertjeiken. A klezmer, balkáni, cigány, pop, jazz, perzsa és arab zene hátterével frissítő, lendületes keveréket alkotnak. Három énekesük nyolc nyelven énekel, változatos és lendületes koncertjeiken […]

Ketrecharc Gála

Összesen tíz nemzet harcosai küzdenek majd meg egymással, és számos magyar résztvevőnek szurkolhat a közönség. Amatőr és profi MMA, amatőr és profi K1, illetve puszta kezes box szerepel a műsorban. SZTÁRVENDÉG: KHAMZAT CHIMAEV, a legnépszerűbb UFC harcos JEGYINFO: -Győr Tourinform Baross Gábor út 21. (9.00-17.00) -Győr FoxGym Tihanyi Árpád út 23. -Győr VitaFlex Győr ETO […]

Tesók!

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig A Vaskakas Bábszínház Tesók! című előadásában a testvérek böstörködése mindig nevetéssel, közös játékkal végződik, hisz együtt sokkal varázslatosabb várat lehet építeni, a cirkuszi mutatványok is izgalmasabbak, s a közösen átélt élmény mindig megszüli a testvérbékét. A legkisebbeknek szóló előadásának legfontosabb gondolata: TESÓNAK LENNI […]

Tarkabarka

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig   Ragán Edit és Darvas Emőke: Tarkabarka Milyen szép e színes világ! Az ég kékje, a kikerics sárgája, a piros labda piros pöttye, a buborékok szivárványos csillogása! Ebbe a tarkabarka világba hívjuk a legkisebbeket. Alkotók Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Játsszák: Darvas […]

Tarkabarka

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Ragán Edit és Darvas Emőke: Tarkabarka Milyen szép e színes világ! Az ég kékje, a kikerics sárgája, a piros labda piros pöttye, a buborékok szivárványos csillogása! Ebbe a tarkabarka világba hívjuk a legkisebbeket. Alkotók Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Játsszák: Darvas Emőke és Ragán […]

Síppal-dobbal

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, Vitányi-Juhász István

Rózsa és Ibolya

Helyszín: Bartók terem Előadás hossza: Hamarosan… Kategória: 4 éves kortól Rózsa és Ibolya Arany János – Gimesi Dóra A varázstalan embervilág és a mágikus tündérföld ősidők óta szemben áll egymással… Legyőzheti-e egy szerelem az évszázados viszályt? Szerethet-e egy tündérlány egy emberfiút? Kitarthat-e egymás mellett két fiatal, ha az egész világ ellenük fordul? Alkotók Dramaturg: Pallai Mara Látvány: Varjas […]

Pom Pom meséi

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc, egy részben Kategória: 4 éves kortól Hogy ki is Pom Pom? Nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változtatni az alakját! Ha akarja, olyan, mint a szőrpamacs vagy paróka vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű vagy szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt, vagy szőrsapka. Picur, a kisiskolás […]

Dödölle

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Enni jó! Enni majdnem olyan jó, mint játszani, de játszani és enni egyszerre, a világon a legjobb dolog. Főleg reggelizőst, ebédelőst, uzsonnázóst, és vacsorázóst: gombócokkal, akár a labdák, dödöllével, mint a kis csigák, vagy bármivel… Az apróknak szóló Dödölle című előadásban eszünk, iszunk, […]

A tojásból teremtett leány

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc, egy részben Kategória: 4 éves kortól Boldogságkereső népmese Boldizsár Ildikó Életválságok meséi című gyűjteményéből. „Hol volt, hol nem volt, egyszer voltam, tojásban gurultam, csak gurultam és gurultam, amikor egyszer csak megfogott és fölemelt egy kéz, elvitt az aranykúthoz…” A lélek „ragyogásának” különleges erejét mutatja meg ez a mese. A királyfinak és új […]

A szomorú királykisasszony

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc Kategória: 4 éves kortól Népmesetalálkozó egy szomorkodó királykisasszony nappalijában. „Közhírré tétetik, hogy a király egyetlen lánya vészesen szomorú. Egy röpke mosolyt sem látott átsuhanni az arcán senki, mióta világ a világ. Sürgős segítségre van szükség! Jöjjenek mindenféle viccmesterek, bátor kecskepásztorok, kelekótya hősök, vagy csibész sarlatánok! Bárki, aki meg tudja nevettetni, a kezét […]

Sétáló kóstoló

Hamarosan itt a nyár! Ideje frissíteni tudásunkat és ízlelésünket fehérborokban is a hosszú, téli, vörösboros esték után! Erre is lesz lehetőségünk a következő Sétáló kóstolónk alkalmával, amikor Pannonhalma és a Balaton borvidékeinek legjobb tételeit kóstolhatjuk! Balaton vs. Pannonhalma sétáló kóstoló borászatai: Ács, Arias, Babarczi,  Borbély, Büttner, Éliás, Folly, Gyukli, Hangyál, Herold, Istvándy, Laposa, Lázár János, […]

Mesélnek a házak

Győr barokk varázsának főszereplői a város gyönyörű barokk épületei. Számos érdekes történetet “mesélnek a házak” a város lakóinak múltjából. Ezen a sétán a 400 éves Zichy Palotában teszünk látogatást, ahol több meglepetés is várja a vendégeket. A séta aktualitását a palota születésnapja és egy ünnepi kiállítás adja. Győr egyik legszebb barokk épületének belső tereit a […]

I. Sör&Művészet

Az I. Sör&Művészet rendezvény ideje alatt a várost bohém zenekarok és fülbemászó dallamok lepik el, miközben a képzőművészek mesébe illő világot alkotnak élőben, a kilátogatók szeme láttára. Kézműves vállalkozók, valamint népi-és iparművészek számára is lehetőséget adunk a bemutatkozásra: kézműves vásár várja a kilátogatókat a rendezvény ideje alatt. Az amatőr utcazenészek számára versenyt hirdetünk. A rendezvény […]

Rábarangolás

120 éves a Rába Hotel Programunk egy kis időutazással kezdődik! Először egy rövid séta során az elmúlt évszázad fordulóját, a város régi képét és a polgári élet történeteit elevenítjük fel. Ezt követően vendégségbe megyünk a megnyitásának 120. évfordulóját ünneplő hotelbe. A város első szállodájának, az 1904-ben megnyílt Royal Meixner Hotelnek a  történetével ismerkedünk építésétől kezdődően. […]

Spinoza Színház: Herzl

Budapesten, a Spinoza Színháztól csupán néhány méterre született Max Nordau és Herzl Tivadar. Két magyar zsidó, akiknek alapvető szerepük volt Izrael létrejöttében. Hogyan? Mit csináltak? Hogy jutott el a színműíró Herzl a világ vezető politikusaihoz? A mai Izraelen kívül melyik 10 ország jött még akkor szóba, mint a zsidók otthona? Szereplők: Herzl Tivadar: Makranczi Zalán […]

Nőnapi jótékonysági koncert

Nőnapi jótékonysági koncertre várunk Győrbe, a Pedro Pajtába, 19 órára. A megújult felállásban most áll először színpadra a HETEDIK BEKEZDÉS zenekar, így kicsit másként szólnak majd a régi, jól ismert dalok is. A belépés DÍJMENTES, de örömmel vesszük, ha adományoddal támogatod egy beteg győri kisfiú, Marcika életét. A Pajta színpadán előttünk 18 órától Gliga István, […]

Aranykapu zenekar koncert

Aranykapu Zenekar koncerttel várunk benneteket az UgriParkba, 2024. április 19-én 17 órai kezdettel. Belépőjegy 2500 Ft/fő, ami tartalmazza a koncertet és a játszóház használatát is. Jegyek elővételben kaphatóak az UgriParkban(Győr, Csipkegyári út 11.-Dunacenter) Várunk szeretettel!

Filmklub

2024. március 14-én (csütörtök) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.) A két egyetlen – Karinthy Frigyes nagy szerelmei című magyar film-szín-játékot nézhetik meg. A vetítési idő 54 perc. A film 2022-ben elnyerte a New York-i ONIROS Film Awards®-on a legjobb életrajzi film díját. Fráter Zoltán (forgatókönyvíró) a tények játékos felhasználására épülő […]

Ismeretterjesztő előadás

2024. március 13-án (szerda) 17 órakor a Bezerédj – kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) ismeretterjesztő előadást hallhatnak Bevezetés a családtörténeti kutatásba címmel. Előadó: Kovács Balázs, a Győri Hely- és Családtörténet-kutatók Baráti Társaságának elnöke. A belépés díjtalan! A programra sok szeretettel várunk mindenkit!

Körmendi fotós szemmel

2024. március 11-én (hétfő) 18 órakor a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) a körmendi 3F-K Fotóklub kiállítása nyílik Körmendi fotós szemmel. A tárlatot megnyitja Virág Lajos vizuális barangoló és fényvadász, okleveles fotográfus, a Győri Fotóklub Egyesület alkotója. Az alkotókat bemutatja: Fekete Tamás, EFIAP, A- MAFOSZ, körmendi 3F-K Fotóklub klubvezető. Közreműködik: Gerencsér Károly Dalai (gitár, ének) – KÉVE Művészeti Társaság valamint Kogler Fanni és Sájer Luca a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnázium 10. o. […]

Körmendi fotós szemmel

2024. március 11-én (hétfő) 18 órakor a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) a körmendi 3F-K Fotóklub kiállítása nyílik Körmendi fotós szemmel. A kiállítás megtekinthető: 2024. április 8-ig, hétköznap 10-16 óráig. Ettől eltérő időpontban előzetes egyeztetés szerint. A rendezvényre sok szeretettel várunk mindenkit!

Kortárs Irodalmi Estek

2024. március 8-án (péntek) 18 órától folytatódik a Kortárs Irodalmi Estek rendezvénysorozat a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.). Vendégünk a Fonogram és Petőfi zenei díjas Henri Gonzo lesz. Henri Gonzo a Fran Palermo valamint a Henri Gonzo és a Papírsárkányok multiinstrumentalista énekes, dalszerző frontembere. Szerepelt a magyar Forbes 30 alatti sikeres előadói közt és Highlights Of Hungary díjra is volt már jelölve filmzenéi miatt. […]

Mit olvasnak ők?

2024. március 5-én (kedden) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.) a Hermaion Irodalmi Társaság szervezésében Mit olvasnak ők? – Kortárs győri szerzők a szépprózáról című beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők. A rendezvényen három győri szerző, Győry Domonkos, Sütő Csaba András és Szalai Zsolt beszélgetnek és olvasnak fel kedvenc íróiktól a klasszikusoktól a kortársakig, de […]

MÚZSÁK VAGY MŰVÉSZEK

Beszélgetés nőkkel, nőkről Farkas-Pap Éva szobrászművész, Mile-Tóth Judit ékszertervező és Németh Alexandra Georgina grafikusművész lesznek a vendégeink egy beszélgetés keretében, ahol olyan kérdésekre keressük a választ, melyek a női alkotókat biztosan foglalkoztatják. Ars poetica, inspiráció, művészi vagy múzsa szerep, nőművészet – jöjjenek, tartsanak velünk!

Charlie Special Trio Feat

A hazai könnyűzenei színtér három meghatározó egyéniségének összefogásából alakult a Trio Special, mely nevéhez hűen különleges koncertélményt ígér. –   A mainstream jazz-t képviselő Egri János bőgős, a nemzetközileg is jegyzett Tzumo Árpád billentyűs és a töretlen népszerűségnek örvendő élő legenda, Charlie triója hol unplugged, hol elektronikus hangszerekkel megfűszerezve új, néha merész felfogásban szólaltatja meg az […]

Séta az emlékek ösvényén

Ezen a sétán egy szokatlan helyszínen indulunk időutazásra a múltba! Nemzeti Sírkertbe, a győri Nádorvárosi Köztemetőbe vezet az Emlékek Ösvénye. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság által Nemzeti Sírkertnek minősített temetőkben a magyar történelem és kultúra jelentős alakjainak sírjait tartják számon. Győr városának temetői, temetkezési helyei rejtett emlékekkel teli sírkertek, ahol számos híresség és névtelen […]

Forradalmi Táncház

18.30: óra:               kapunyitás 19.00 – 01.00 óra:   „Felföld Hangja” Felvidéki Táncház a Pósfa Zenekarral mindenki táncháza – kicsik, nagyok, mindenki! tánctanítás: Reicher Richárd és Dóczé Mónika 20.00 – 20.30 óra:   ünnepi megemlékezés Nagy János múzeumpedagógus, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum   A Pósfa Zenekar egy népzenei formáció Szlovákiából, a Csallóközből, mely 2010-ben, a Gelle […]

Március 15-i ünnepség

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt nemzeti ünnepünk alkalmából 2024. március 15-én az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc eseményeire és hőseire emlékező ünnepségünkre. 10.00 ÓRA, HONVÉD LIGET – KOSZORÚZÁSI ÜNNEPSÉG Ünnepi beszédet mond Dr. Dézsi Csaba András Győr Megyei Jogú Város polgármestere. Az ünnepi műsorban közreműködnek a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet színészhallgatói. […]

Mesó Dalai lemezbemutató

Mesics György és barátai: Mesó Dalai lemezbemutató  Helyszín: Lima Pub & Hostel (Győr Arany János u. 13. / Kisfaludy u. 08.) Készülj fel egy felejthetetlen zenei utazásra, ahol a népköltészet és a személyes történetek találkoznak a blues gitár és a folk-blues ritmusával! Mesics György “Mesó” és zenész barátai személyes történetekkel átszőtt saját szerzeményekkel és versfeldolgozásokkal […]

Ismerős Arcok koncert

A legutóbbi, pinnyédi Hídkoncert után most újra Győrben, egészen pontosan a Bridge-ben az Ismerős Arcok! Várunk titeket szeretettel a találkozások városában is! Menetrend: 19:00 kapunyitás 20:00 Ismerős Arcok

Anna Karenina-Győri Balett

Helyszín: Mosonmagyaróvár, Flesch Központ A varázslatos Anna Karenina a társaság megbecsült tagja. Ám amikor bátyja kérésére Moszkvába utazik, összetalálkozik a fényes karrier előtt álló, fess katonatiszttel: Vronszkijjal. Ekkor még nem tudja, de ettől a pillanattól fogva élete már sohasem lesz az, ami eddig volt… Koreográfus: Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas táncművész

Aradi Varga Show

Aradi Tibor és Varga Ferenc József 25 éve lépett először közösen színpadra. Most 2024. április 9-én kedden 19:00-s kezdéssel Győrújbarátra érkeznek új előadásukkal: Ide is jövünk többet címmel. Műsorukban nem politizálnak, de törekednek a tartalomra és a mondanivalóra, hiszen a két humorista felvállaltan szeret az embereket érintő hétköznapi problémákról beszélni a tőlük megszokott stílusban. Helyszín: […]

ByeAley és a Slepp koncert

Alex és zenekara, azaz a ByeAlex és a Slepp (Márta Alex, Schnellbach Dávid, Fekete Balázs, Tóth G. Zoltán, Poór András) már legfrissebb megjelenéseikkel is több milliós nézettségeknél járnak, a különleges hangulatú Csokko, a szépen szomorú Vajon (Hogy halok meg?), az Alex hitvallását hűen tükröző Valamiben és Széltoló is egyből megtalálta a közönséget. Az önmagához hű, […]

Széchenyi Egyetemi Napok

A tavaszi félév legnagyobb egyetemi bulija ebben az évben is dübörög! Hogy mivel készülünk? – Jobbnál jobb koncertek esténként a nagysátorban – DJ kavalkád a Bridge Klubban – Színes és izgalmas nappali programok a campus egész területén – Változatos sportprogramok az egyetem sport létesítményeiben – Fesztivál hangulattal és még sok, sok programmal! A szervezők minden […]

Veteránjármű-kiállítás

A Győri Automobil és Motor Club Veterán Jármű Egyesület szeretettel vár mindenkit 2024. március 15-én péntek délelőtt, megrendezésre kerülő, 35. veteránjármű-kiállításon és alkatrészbörzén. Az eseménynek az Audi Aréna külső parkolója ad otthont. Tömegközlekedéssel is könnyedén megközelíthető! A kiállított járművek megtekintése és az árusítás is ingyenes! Ha a veterán járművek szerelmese vagy, még mindig hiányzik pár […]

Télen telelek

Helyszín: Bartók terem Előadás hossza: 50 perc Kategória: 4 éves kortól Télen telelek, jégvirágot legelek, télen telelek, tenyerembe lehelek, hóesésben loholok. Kinek ne húzódna széles vigyorra a szája, mikor a hulló hópelyhek pettyesre festik a sapkát, sálat, majd hógolyóvá összeállva, nyakban elolvadva, csiklandozva lecsorog a hátgerincen? Van-e olyan ember a világon, aki ne harapna a friss hóba, ne […]

EGY KÁVÉ – EGY FESTMÉNY

A Rómer Múzeum egy-egy jeles képzőművészeti alkotását mutatjuk be kéthetente csütörtökönként egy finom kávé mellett. Várunk mindenkit kávéházi beszélgetésünkre a modern művészetről, az alkotásról és alkotóról, a festmények üzenetéről, a bennünk születő gondolatokról. Alkalmak: 2024. február 29. • Tóth Menyhért: Bohóc maszkkal 2024. március 14. • Román György: Csavargók 2024. március 28. • Swierkiewicz Róbert: […]

Győr gyerekszemmel

Nem mindennap esik meg az emberrel, hogy újra gyerek lehet és gyerekszemmel nézhet rá városunk látnivalóira, mesés történeteken keresztül ismerkedve velük. Ezen a sétán ez is megtörténhet. Segíthetünk a vár visszafoglalásában, legyőzhetjük a sárkányt, megmentjük a királylányt, a céhes legények nyomába eredhetünk és Csipkerózsikát is megkereshetjük. Megsegíthetjük a koldusokat és megtudhatjuk milyen titkos erőt rejt […]

Állati jó séta

Győrt számos tematika szerint jártuk már be és ismerkedtünk történeteivel.   Most egy új, játékos, interaktív sétán együtt fedezhetjük fel a Belvárost!   Ezúttal egy különleges kalandra indulunk, hogy felkutassuk állatokkal kapcsolatos rejtett kincseit és titkait! Míg végigsétálunk az utcákon, megkeresünk és elidőzünk számos állat ábrázolásnál, és belemerülünk történeteikbe, szimbólumaikba. Rejtett üzenetek és legendák várnak […]

Csatasorban – vezetett séta

Új sétánkon kiderül kik és milyen ügyekért álltak csatasorban városunkban. Sok évszázadot átívelő történelmi sétára indulunk sok érdekes történettel.   Győr fekete napjára, a várost ért egyik legsúlyosabb támadás, az 1944. április 13-i, 80 évvel ezelőtti tragikus terrorbombázásra emlékezve, összegyűjtöttük a belváros emlékhelyeit, melyek a különböző korszakok hadieseményeinek emlékeit őrzik. Nem időrendi sorba, ám mondhatjuk […]

Tudomány és művészet

A győri tudományos ismeretterjesztés több, mint 150 éves hagyományait folytató TIT Pannon Egyesülete a Tudomány és Művészet kapcsolatát bemutató előadás-sorozatot indít a Kisfaludy Károly Könyvtár Rendezvénytermében. A programsorozat keretében olyan Győrben élő alkotókkal beszélget Szabó Béla fotóművész, az egyesület elnöke, ahol a tudománynak meghatározó szerepe van az alkotás létrejöttében. A sorozat indító előadásában Farkas Attila fotográfussal a fényképezés egy speciális területéről, a panoráma […]

Márciusi Könyvklub

2024. március 11-én (hétfő) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) könyvklubunk következő részében Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja című művéről beszélgetünk. Moderátor: Galambos Krisztina könyvtáros. Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja Az 1927-ben született varázslatos kisregény meghozta szerzője számára a világhírt. A történet a XVIII. századi Peruban játszódik: a fővárosban, Limában leszakad egy kötélhíd, s […]

Ismeretterjesztő előadás

2024. 03. 13-án (szerda) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) Dr. Horváth József ny. igazgatóhelyettes helyismereti előadását hallhatják Győr iskolaügye a 17. századig címmel. Az előadásra sok szeretettel várunk mindenkit!

Gyirmóti nőnap

2024. március 6-án (szerda) a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) gyirmóti nőnapot tartunk zenés batyus bállal egybekötve. A rendezvény 18 órakor kezdődik. Program: 18.00 óra: Peller Anna koncertje – operett & musical slágerek 19.00 óra: bál A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció: Gracza Virág telefon: 20/468-9199 e-mail: gracza.virag@gyorikonyvtar.hu Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Alkotó Rajztanárok Társasága

2024. február 28-án (szerda) 17 órakor a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) az Alkotó Rajztanárok Társasága ART 9000 címmel tárlat nyílik. Az alkotók: Balogh-Tatai Renáta, Joó István, Kissné Kostelec Éva, Kutasi Károly, Peresztegi Erika, Pénzes-Tatai Ágnes, Priskinné Tuller Marianna, Szilágyi Jéger Teréz, Vitáris József. A kiállítás a művelődési ház nyitvatartási idejében látogatható 2024. március 29-ig. A belépés díjtalan! Mindenkit sok szeretettel várunk!

A gyümölcsritkítás praktikái

A Ménfőcsanaki Kertbarát Kör programjaként Patasi János kertész tolmácsolásában ismeretterjesztő előadást hallhatnak 2024. március 1-én (péntek) 17 órakor a Bezerédj-kastély pincéjében (9012 Győr, Győri út 90.) a Gyümölcsfák telepítése, fajtakínálat. Gyümölcsritkítás praktikái címmel. A belépés díjtalan! Mindenkit sok szeretettel várunk! A programváltozás jogát fenntartjuk!

Városfelfedező játék

Győr SZÁMos kincse városfelfedező játék A győri Tourinform irodában városfelfedező játékkal várjuk a gyerekeket, játszani vágyó felnőtteket, így akár választhatod a város megismerésének ezt a szórakoztató módját is. A játék során egy térkép segítségével kell pontról pontra haladnod a belvárosban, hogy megtaláld a választ a 24 megállóhoz írt kérdésre. A helyes megfejtések segítségével kinyithatod a […]

Borkóstoló

Könnyed kikapcsolódásra vágysz a barátaid és néhány finom bor társaságában? Borkóstoló tanfolyamunk erre tökéletes alkalom lehet. Szakadj ki pár órára a hétköznapokból velünk és közben ismerd meg a borkóstolás rejtélyes világát! Egy kis ízelítő az egyalkalmas kurzusból:  A borkóstolás helyes technikája A borok készítése és csoportosítása Helyes fogyasztás és felszolgálás Jelenlegi bortrendek Borokkal kapcsolatos szakkifejezések […]

Bor és csokoládé

Tanfolyamainkon már rengeteg csodás ízt és alapanyagot kombináltunk, ezzel tökéletes harmóniát létrehozva. A meggy és a mák a rétesekben, a pisztácia és a marcipán a mousse tortákban, a körte és a jázmin a macaronokban, és még hosszan folytathatnánk a sort. Most egy újabb párossal készültünk nektek, ahol két nagy kedvencet hoztunk össze. Csokoládé és bor. […]

Nőnapi borkóstoló

A mindennapokban rengeteg szerepben és helyzetben kell helytállnunk, ami kimerítő lehet. Így mindig jóleső érzés kikapcsolni a hétköznapok forgatagából és olyan dologgal tölteni az időnket, amivel ellazulhatunk és kiengedhetjük a gőzt. Ha úgy érzed, szükséged van pár órányi feltöltődésre, válaszd borkóstolónkat, melyet nőnap alkalmából egy kicsit különlegessé tettünk. A borkóstoló középpontjába most a nők kerülnek, […]

Folkfonics zenekar koncert

A Folkfonics zenekart Zeneakadémiát és konzervatóriumot végzett zenészek alapították. Sajátos, sokszínű zenei világukban népdalok, irodalom és saját dallamok keverednek alternatív pop-funk-swing köntösbe bújtatva, finom vonós és fúvós hangzással tarkítva. Előadásaikra éppúgy jellemző a meghitt, csendes, ülős jelleg, mint a táncra invitáló zenék. Két karodban című első albumuk 2018. decemberében jelent meg, kiváló kritikákat kapott több […]

Magyar Évezredek előadás

Jobbágyi Zsolt előadása “Az égi szeretet láncait kedveljétek” Szent István jelentősége a Turul-vérvonalban     GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross terem Győr, Szent István út 10/A   A belépés ingyenes. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!  

A dolgok ismerete-bemutató

A dolgok ismerete A Győri Egyházmegye, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri Szervezete és a Bencés Diákok Győri Egyesülete közös szervezésében Szikora Józsefnek, a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztőjének A dolgok ismerete című kötetét bemutató beszélgetésre kerül sor 2024. február 27-én. (kedden) 17.00 órai kezdettel a Szent László Látogatóközpont rendezvénytermében (Győr, Káptalandomb 11., bejárat a székesegyház apszisa […]

19. Öt Templom Fesztivál

A győri Kossuth utca attól vált a világ egy különös utcájává, hogy hétszáz méteren belül megtalálható az öt európai történelmi vallás egy-egy temploma: egy görög keleti, egy zsidó, egy evangélikus, egy katolikus és egy református istenháza. Itt a világ leghosszabb utcájában, ami Lackfi János szavai szerint “hétezer év zsidó-keresztény kultúrtörténetén ível át, zenei világokon vágtat […]

Szabad egy táncra?

Az erőszakmentes kommunikáció tánccipőbe bújva   Kedves Érdeklődő! Egy különleges táncórára invitállak Téged. Kíváncsi vagy mi ez a tánc? Azt egyelőre nem árulom el. Azt viszont igen, hogy ez a tánc egyben egy módszer is, melynek segítségével képes leszel őszintén elmondani a véleményedet anélkül, hogy bárkit megbántanál. Nem szeretsz táncolni? Aggodalomra semmi ok, mert tánccipőre […]

Győri História

Az 1848-as forradalom különleges történetként íródott be Győr históriájába. Győr históriájának 19. századi eseményei között kiemelkedő a forradalmi események szerepe. Idézzük fel március 15-én egy belvárosi városnéző sétán a márciusi események győri Petőfijének történetét, sétáljunk az egykori események helyszínein, idézzük meg szereplőit! A színes történetek között arra is fény derül, miért lett Győr a “Magyar […]

EFI gyalogtúra

Folytatódik a népszerű gyalogló program! Februári gyalogtúra az Egészségfejlesztési Irodával: A BÉCSI KAPU TÉRTŐL A BATTHYÁNY TÉRIG   Útvonal: Győr, Bécsi kapu tér – Káptalandomb – Dunakapu tér – Duna-part – Pesti u. – ETO Park – Mátyás tér – Tompa u. – Budai u. – Batthyány tér Táv: 6,5 km   Gyülekező: Bécsi kapu […]

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Tűzön-vizen át

Arany János és Petőfi Sándor igaz barátok, úgy is mint pályatársak, és úgy is, mint emberek. E két költőóriás a barátságot választotta a versengés helyett, költői lelkiismeretük, a nép, a haza és a szabadság ügye melletti kiállásuk, valamint egymás tehetsége iránt érzett kölcsönös rajongásuk vezette őket. Sándor jelzőtűz volt, János őrláng. A tüzeik már régen […]

Tom Sawyer kalandjai

Tom Sawyer: KARÁCSONY GERGELY Huckleberry Finn: KURUCZ DÁNIEL Polly néni: BENDE ILDIKÓ Walters tiszteletes: JÁGER ANDRÁS Becky Teacher: SÍK FRIDA Amy Lawrence: CSAPÓ BORBÁLA Ben Rogers: MOLNÁR ZSOLT Billy Fischer: FEHÉR ÁKOS Sheriff: RUPNIK KÁROLY Muff Potter:UNGVÁRI ISTVÁN Indián Joe: MÓCZÁR BENCE Dr. Robinson: SOMOGYI ISTVÁN S.H Közreműködik: Buza Gábor, Münnich Attila Díszlet és jelmez: […]

Primadonnák

KEN LUDWIG: PRIMADONNÁK Bohózat két részben Szereposztás: Leo Clark NAGY BALÁZS / SIMON KORNÉL Jack Gable JÁRAI MÁTÉ Meggie MÓZES ANITA Audrey KISS TÜNDE Duncan BRÓDY NORBERT Florence néni MÉZES VIOLETTA Doki MASZLAY ISTVÁN Butch KLINGA PÉTER Díszlet GYŐRI GABI Jelmez GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Koreográfus KIRÁLY BÉLA Rendező SIMON KORNÉL […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Képtelen királyság

  Szerb Antal: Képtelen királyság VII. Olivér/ A Névtelen Kapitány/ Oszkár (a király) Hajdu Tibor Sandoval (festő) Posonyi Takács László Mawiras Tendal/ Milán/ Meyer (őrnagy, a király szárnysegédje) Sárközi József Saint Germain (zsivány vezér) Csankó Zoltán Marcelle (zsivány) Mihályi Orsolya Honoré (zsivány) Molnár Erik Coltor (norlandi üzletember) Bródy Norbert Clodia (Geront lánya, Olivér férfias lány […]

ma mama / Fehér boszorkány BENDE ILDIKÓ Anya / Királynő AGÓCS JUDIT Apa NAGY BALÁZS Julcsi JUHÁSZ JÁZMIN E.H. Marci TÓTH MARCELL E.H. Matilda nagyi / Fekete boszorkány MÉZES VIOLETTA Oszkár bácsi / Lovag JÁGER ANDRÁS Tóth Gyula, vízvezeték-szerelő / Márió VINCZE GÁBOR PÉTER Dini / Mori Kaito, szamuráj KURUCZ DÁNIEL Gerő / Zsoldos KOLNAI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Buborékok

Csiky Gergely Buborékok vígjáték Solmay Ignác, földbirtokos   CSANKÓ ZOLTÁN Szidónia, neje   KUBIK ANNA Béla, országgyűlési képviselő  KOLNAI KOVÁCS GERGELY Szerafin, Rábay neje   SZINA KINGA Róbert  MÓCZÁR BENCE Gizella CSAPÓ BORBÁLA Aranka   JUHÁSZ JÁZMIN e. h. Rábay Miklós, osztálytanácsos FEJSZÉS ATTILA Morosán Demeter  UNGVÁRI ISTVÁN Tamás, fia  HAJDU TIBOR Özvegy Sereczkyné   JANISCH ÉVA Chupor Aladár SÁRKÖZI […]

Buborékok

Csiky Gergely Buborékok vígjáték Solmay Ignác, földbirtokos   CSANKÓ ZOLTÁN Szidónia, neje   KUBIK ANNA Béla, országgyűlési képviselő  KOLNAI KOVÁCS GERGELY Szerafin, Rábay neje   SZINA KINGA Róbert  MÓCZÁR BENCE Gizella CSAPÓ BORBÁLA Aranka   JUHÁSZ JÁZMIN e. h. Rábay Miklós, osztálytanácsos FEJSZÉS ATTILA Morosán Demeter  UNGVÁRI ISTVÁN Tamás, fia  HAJDU TIBOR Özvegy Sereczkyné   JANISCH ÉVA Chupor Aladár SÁRKÖZI […]

Az erősebb

Strindberg első házassága zátonyra futásakor vetette papírra Az erősebb című színművet (1889). Háromszor nősült, de a nőkkel kialakított kapcsolata sem volt zökkenőmentes, az életét végigkísérte a nyomor és üldözési mánia gyötörte. Mondhatni, a drámán keresztül, önéletrajzi hangja szólal meg a színpadon. “Kávéházi sarok. Kisasztal, poros székek. Ócska karácsonyi zene szól. A hely szinte üres. Rajtunk […]

Ármány és szerelem

VON WALTER, elnök: UNGVÁRI ISTVÁN FERDINÁND, a fia, őrnagy: HAJDU TIBOR LADY MILFORD: AGÓCS JUDIT WURM, a miniszter titkára: SÁRKÖZI JÓZSEF MILLER, a városi zenész: VINCZE GÁBOR PÉTER LUJZA : JUHÁSZ JÁZMIN e.h. VON KALB, udvari marsall: KOLNAI KOVÁCS GERGELY MILLERNÉ: JANISCH ÉVA Dramaturg: Bereczki Ágota Díszlet: Csiki Csaba Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna Súgó: Jakab […]

Hatalmi Arcok

A Szomszédnéni Produkciós Iroda új előadása Mi történne, ha a kasszások mindig kimondanák, amire gondolnak? Ha a céges bulin nem használhatnánk idegen szavakat? Milyen lenne, ha újraszinkronizálnánk a szuperhős-filmeket tájszavakkal és nyelvjárásokkal? Milyen egy Csernusba oltott Zacher? A „Hatalmi Arcok” a hétköznapi küzdelmeinkről szól – legyen az egy egyszerű csetepaté, komolyabb haddelhadd, súlyosabb összetűzés vagy […]

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Klasszikus zenei estek

André Cebrian fuvolaművész és a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar hangversenye   Fellépők: André Cebrian fuvolaművész Lóránt Zsuzsanna zongoraművész és Fajd-Kerner Mária fuvolaművészt Művészeti Kar Fuvola Tanszak oktatói   Belépés díjtalan!

Klasszikus zenei estek

Professor Rahel Stoellger és a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar hangversenye   Fellépők: Rahel Stoellger Művészeti Kar Furulya Tanszak oktatói és hallgatói Belépés díjtalan!

Lengyel-magyar barátság

Ünnepi sétára várjuk az érdeklődőket a lengyel-magyar barátság napján! A Győri Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat fontos szerepet tölt be Győr életében. Ápolja annak a több évszázados történelmi összefonódásnak, barátságnak az emlékét, aminek városunkban értékes emlékeit őrizzük. Huszonkét emlékhely és emléktábla kapcsán idézhető fel a múlt számos közös eseménye, fontos szereplői. Maga a nemzetközi ünnep létrejötte és […]

152 lépés Auschwitz felé

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International 152 LÉPÉS AUSCHWITZ FELÉ /monodráma/ Rudolf Franz Ferdinand Höß az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Hogy válhat náci tömeggyilkos egy ötgyermekes családapából? Sérti-e az áldozatok emlékét, hogy egy ilyen ember életútját mutassuk be másfél-két órán át? Megpróbáljuk megérteni a megérthetetlent, – hogyan jöttek létre azok […]

A padlás

PRESSER GÁBOR – SZTEVANOVITY DUSÁN – HORVÁTH PÉTER: A PADLÁS Félig mese, félig musical 9-99 éves korig Szövegkönyv: Sztevanovity Dusán – Horváth Péter Szereposztás: Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus FEJSZÉS ATTILA Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul KISS TÜNDE Mamóka, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről BENDE ILDIKÓ Barrabás, B. Barrabás, a gengszter NAGY BALÁZS […]

A Magyar Széppróza Napja

A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében 2024. február 22-én 17.30-tól a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. u. 4.) a Magyar Széppróza Napját ünnepeljük. Program 17.30 óra: Kiállításmegnyitó – Vadócz Dávid irodalmi portréfotói. A tárlatot megnyitja: Eifert János fotóművész. Zongorán közreműködik: Kovács Zoltán előadóművész. 18.00 óra: Vendéglő a Parnasszuson – Ízes irodalmi est fogadással. Köszöntőt mond: Dr. Horváth Sándor Domonkos író, könyvtárigazgató […]

Amerikai

A Győri Filharmonikus Zenekar koncertje Műsor: G. Gershwin:  F-dúr zongoraverseny *** Dohnányi E.: Amerikai rapszódia, op. 47 L. Bernstein: On the town — három táncepizód G. Gershwin: Egy amerikai Párizsban Közreműködik: Balázs János — zongora Vezényel: Farkas Róbert Az amerikai zene történetének izgalmas leágazása az úgynevezett szimfonikus jazz irányzata, amely a hagyományos zenekari muzsika eszköztárát a jazz elemeivel, könnyed […]

Emlékeink

2024. február 29-én (csütörtök) 17 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.) Emlékeink címmel Kovács Ildikó kerámiaszobrász és Lövey Györgyi festőművész közös kiállítása nyílik. A megnyitón köszöntőt mond dr. Laczkovits-Takács Tímea, GYMJV alpolgármestere. A tárlatot Radicsné Csőre Andrea, az Újvárosi Művelődési Ház igazgatója nyitja meg. Közreműködik: Stummer Márton gitárművész, Horváth Ildikó Ady- és Radnóti díjas előadóművész. A kiállítás megtekinthető a művelődési ház nyitvatartási idejében 2024. április 2-ig. A belépés díjtalan. Mindenkit sok szeretettel […]

Emlékeink

2024. február 29-én (csütörtök) 17 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.) Emlékeink címmel Kovács Ildikó kerámiaszobrász és Lövey Györgyi festőművész közös kiállítása nyílik. A kiállítás megtekinthető a művelődési ház nyitvatartási idejében 2024. április 2-ig. A belépés díjtalan. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Tirol és a Dolomitok

2024. február 28-án (szerda) a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.) 17.30 órakor Ismeretterjesztő előadást hallhatnak Tirol és a Dolomitok címmel. Előadó: Sulyok Attiláné, történelem-földrajz szakos tanár, könyvtáros. A belépés díjtalan. A programra mindenkit sok szeretettel várunk!

Fesztiválzenekar

A Budapesti Fesztiválzenekar koncertje Műsor: M. Ravel: Couperin sírja Dohnányi E.: Változatok egy gyermekdalra, op. 25 *** F. Mendelssohn-Bartholdy: V. (D-dúr) szimfónia, op. 107 „Reformáció” Közreműködik: Várjon Dénes — zongora Vezényel: Jaime Martín A Budapesti Fesztiválzenekar a Richter-bérlet keretében megrendezett hangversenyének nyitószáma Ravel a francia barokk nagy mestere, Francois Couperin előtt tisztelgő ragyogó szvitje lesz, amely ugyanakkor személyes […]

Capella Savaria koncert

Bécsi klasszikusok, korhű hangszereken a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában. A szerzetestemplom újraszentelésének 800. évében a legrégebbi, korhű hangszereken játszó kamarazenekar, a Capella Savaria ad hangversenyt Mozart és Haydn műveiből a Pannonhalmi Főapátság Nagyböjti koncertsorozatának második alkalmán. ————————————————————- Műsoron: W. A. Mozart/Michael Haydn: G-dúr Szimfónia KV 444. Joseph Haydn: G-dúr hegedűverseny Joseph Haydn: f-moll “La passione“ Szimfónia […]

Vox Luminis koncert

Egyedülálló hangzásvilág a stílusában és történelmi jelentőségében is kuriózumnak számító 800 éves pannonhalmi bazilikában. A nemzetközi hírű belga Vox Luminis Kórus lép fel a Pannonhalmi Főapátság nagymúltú nagyböjti hangversenysorozatának nyitó alkalmán. ————————————————————- Műsoron: Anonymus: Lamentation de la Vierge au Croix Antonio Lotti (1567-1740): Lotti: Crucifixus a 8 Claudio Monteverdi (1567 – 1743): Adoramus te Christe […]

Gogol: Egy őrült naplója

Helyszín: Lima Pub & Hostel RÉV ✘ LIMA S02 Az őrült naplója című Gogol-műben Popriscsin, a sorsával elégedetlen irodai rabszolga nagyzási hóbortba esik, és elmegyógyintézetben végzi. Ács Tamás intenzív kontaktust keres és talál a nézővel, játéka nem csupán egy, az őrület felé sodródó szerencsétlen hivatalnok sorsát követi, hanem lényegi kérdéseket vet fel: Mit jelent ma […]

Kortárs Felolvasószínház

KÖZ – kortárs felolvasószínházi est – Okuláré Projekt   Közeleg az Okuláré Projekt 2023/24-es évadának harmadik állomása, hívószavunk pedig nem más, mint a #KÖZ! Közösség. Közélet. Köztes. Közeli. Átmeneti állapot. Mindenkit érintő döntés. Érzelem alakú űr. Az este szövegeiben közös, hogy ugyanabból a hívószóból inspirálódtak, de különböző végpontokat összekötő terekre jutottak. A Start és a Börtön […]

Csányi Sándor előadása

Hogyan értsük félre a nőket? 2 Sziasztok, megint én vagyok az, Guszti! Legutóbb a szülőszobán találkoztunk, ám ezúttal a munkahelyemen várlak titeket. Elhívtam tizenöt barátomat (véletlenül mindannyiunkat Gusztinak hívnak), hogy mondják el, mit gondolnak a gyereknevelésről, a házasságról és minden másról. Van élet a szülés után? Meddig bírják a férfiak behúzni a hasukat, amikor egy […]

Görög Ibolya előadása

Görög Ibolya, akit országunkban a protokoll-nagyasszonyaként tartunk számon, áprilisban Győrbe látogat. Ezúttal a hétköznapi, harmonikus együttélésünk megvalósításában igyekszik a segítségünkre lenni.   Előadásának címe: Mindennapi protokoll Bizony a mindennapi életünkben is fontos szerepet játszanak a viselkedési szabályok, az életünk sikeressége, a harmónia megteremtése nagyban múlik ezek ismeretén és betartásán. Ibolya üzenete: A másfél órás előadás […]

A HERNER FERIKE FATERJA

Készült Háy János színművéből, 71 perc Rendező, forgatókönyvíró: Kovács Gábor Attila Szereplők: Kaszás Gergő, Borbiczki Ferenc, Lázár Balázs, Juhász Réka, Buza Tímea, Molnár Csaba, Jánosi Ferenc, Tallián Mariann, Majoros Levente, Klemanovits Milán Helyszín: Lima Pub & Hostel ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ […]

Jótékonysági hangverseny

Örömmel jelentünk be egy szívmelengető eseményt, amely a befogadás és a tehetség szépségével rezonál!  A Győri Filharmonikus Zenekar megtisztelte a Kapcsok Alapítványt azzal, hogy egyedi koncertet ad támogatóinknak. Készülj fel egy felejthetetlen komolyzenei élményre! ‌ Különleges vendégünk: Ismerd meg Kelemen Barnabást, a fiatal maestro-t, akinek rendkívüli adottságai ámulatba ejtenek! ‌ Ez az esemény nem csak […]

26. Győri Lemezbörze

A 26. Győri Lemezbörze kerül megrendezésre, a győri Széchenyi István Egyetem aulájában! Újra várjuk a zenerajongókat egy közösségi gyűjtő találkozóra. Több ezer LP,CD,DVD kerül az asztalokra ismét. A belépés ezúttal is ingyenes lesz. Gyere, várunk! Asztaldíj: 7000 Ft/db

Tütü-tutu autó

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Tütü-tutu autó, felharsan a dudaszó! Tütü, vigyázz, gyorsan jövök, Fát, virágot kikerülök. Autóval, kishajóval, robogóval vagy traktorral, Én senkit el nem ütök. A Vaskakas Bábszínház játéka utazásra hívja a legkisebbeket. Útra kelnek, vízre szállnak, felhők közt is kocsikáznak! Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zeneszerző: Rab […]

Nem, nem, hanem

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Alkotók: Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa […]

Ki lakik az asztal alatt?

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele […]

Halász Judit koncert

Helyszín: Bartók terem Előadás hossza: 60 perc Kategória: 4 éves kortól Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli – a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.  18 megjelent lemez után először egész estés filmkoncertet forgattak a művésznővel. A „Csirbiri” koncerten a  filmkoncert zenei […]

Gyigyimóka története

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc Kategória: 4 éves kortól Az elvarázsolt tűzoltózenekar megérkezett a győri Vaskakas Bábszínház színpadára! Itt muzsikálnak mostantól zenészei, egy tágas leveles színben, szilvakék egyenruhában.. Aki tehát itt, a levelesszínben hallgatja a szilvakék zenészeket, muzsikát hall. Ilyet meg olyat, szomorút, vidámat, de muzsikát. És egyszer csak azt veszi észre, hogy az a régi muzsika […]

Frakk, a macskák réme

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc Kategória: 4 éves kortól Lukrécia és Szerénke, a két lusta macska élete felhőtlen boldogságban telik. Gazdasszonyuktól, Irma nénitől megkapnak mindent, amire vágynak: megfelelő hőfokúra langyított tejecskét, süppedős díványpárnát, szerető szavakat és gondoskodást. Ám a két macskának ez sem elég: arra a karosszékre fáj a foguk, amiben Károly bácsi, Irma néni férje szokta […]

Dödölle

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Enni jó! Enni majdnem olyan jó, mint játszani, de játszani és enni egyszerre, a világon a legjobb dolog. Főleg reggelizőst, ebédelőst, uzsonnázóst, és vacsorázóst: gombócokkal, akár a labdák, dödöllével, mint a kis csigák, vagy bármivel… Az apróknak szóló Dödölle című előadásban eszünk, iszunk, […]

Dödölle

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Enni jó! Enni majdnem olyan jó, mint játszani, de játszani és enni egyszerre, a világon a legjobb dolog. Főleg reggelizőst, ebédelőst, uzsonnázóst, és vacsorázóst: gombócokkal, akár a labdák, dödöllével, mint a kis csigák, vagy bármivel… Az apróknak szóló Dödölle című előadásban eszünk, iszunk, […]

Cini-cini muzsika

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig ini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Cini-cini muzsika Az előadás időtartama 20 perc, melyet 20 perc játékidő követ. […]

Cini-cini muzsika

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Cini-cini muzsika Az előadás időtartama 20 perc, melyet 20 perc játékidő követ. […]

A tojásból teremtett leány

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc Kategória: 4 éves kortól „Hol volt, hol nem volt, egyszer voltam, tojásban gurultam, csak gurultam és gurultam, amikor egyszer csak megfogott és fölemelt egy kéz, elvitt az aranykúthoz…” A lélek „ragyogásának” különleges erejét mutatja meg ez a mese. A királyfinak és új kedvesének, meg kell küzdeniük a boszorkányok ármányságával, hazugságaival és gonosz […]

A szomorú királykisasszony

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc Kategória: 4 éves kortól Népmesetalálkozó egy szomorkodó királykisasszony nappalijában.   „Közhírré tétetik, hogy a király egyetlen lánya vészesen szomorú. Egy röpke mosolyt sem látott átsuhanni az arcán senki, mióta világ a világ. Sürgős segítségre van szükség! Jöjjenek mindenféle viccmesterek, bátor kecskepásztorok, kelekótya hősök, vagy csibész sarlatánok! Bárki, aki meg tudja nevettetni, a […]

Nőnapi képzeletszínház

Helyszín: Győrújbarát, Timaffy László Művelődési Ház és Könyvtár (9081 Győrújbarát, Liszt Ferenc utca 9.) Mitől lesz különleges idén a nőnap? A finom ételektől, a hozzá párosított italoktól és az ezt követő szórakoztató programtól. Ezeket hozza el idén nektek a Babarczi Pincészet az Izsóp Étteremmel karöltve, hiszen egy rendkívüli eseménnyel készülünk 2024. március 8-ra, a győrújbaráti […]

PlayIT Show

2019 után újra visszatér a folyók városába Magyarország legnagyobb gamer rendezvénye a PlayIT Show! A rendezvény a Széchenyi István Egyetem GamerFest eseménnyel együtt kerül megrendezésre, az egyetem területén! Izgalmas programokkal, ismert videósokkal, és rengeteg kipróbálható játékkal várunk mindenkit! További részletek és jegyvásárlás hamarosan.

Intim Torna Illegál

Az Intim Torna Illegál 2010 óta nélkülözhetetlen szereplője a hazai klub és fesztivál életnek. A minden izmodat megtáncoltató koncerteken olyan slágerekre tombolhatsz, mint a “Hipnotizőkirály”, a “Vágjál lyukat a kádba”, a “Csillagtengeren” és az “Örökké”. Pár éves kihagyás után, az idei évben gigantikus erővel tért vissza a banda és elszánt szándékuk, hogy teljes erőbedobással tornáztassák […]

Margaret Island

Mozgalmas év vár 2024-ben a Margaret Islandre: az idén 10. születésnapját ünneplő zenekar áprilisban új nagylemezzel jelentkezik, így a tavaszi-nyári országjáró turnéjuk során a korábbi nagy Margaret klasszikusok mellett a legújabb dalokból is hallhat a közönség egy válogatást. Vendégzenekar: Doggos Doggos: A 2017 végén alakult Doggos könnyedén lavírozik a pop, az indie és a glam-rock […]

Leander Szimfonik

Menetrend: 19.00 kapunyitás 19:30 teremnyitás 20:00 Leander Szimfonik koncert Köteles Leander legismertebb szerzeményeinek Pejtsik Péter által készített nagyzenekari átiratait a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában hallhatjuk majd. A koncert kiemelt vendége Suha Tamás (hegedű) és Tálas Áron (zongora) lesz. Vezényel: Pejtsik Péter. Leander Szimfonik: A Leander Kills és az Amigod zenekarokból is ismert, Fonogram-díjas Köteles Leander […]

Hepaj a picében!

hepaj (főnév) Zajos mulatság; lármás csődület nagy kavarodással, sok mozgással. Mielőtt ideér a tavasz és kiköltözünk a Radóra, párszor még vendégül látunk titeket a pincénkben, az underground e-zene különböző stílusaival! Idén először richard_v és DNYN vár titeket az Italo / Dark Disco és EBM széles spektrumával. start: 19:00 end: 00:00 Helyszín: Lima Pub & Hostel […]

Tribute Maraton

Először érkezik Győrbe a Tribute Maraton, ahol 6 zenekar lép fel 2 színpadon! Nagyszínpad: 20:00 System of a Down by AERIALS 21:15 Metallica by Scary Guyz 22:30 Rammstein by Feuer Frei Kisszínpad: 19:30 Guano Apes by Guanos Aires 20:45 Deftones by Diamondeyes 22:00 Body Count by Nobody Counts

Kézműves vásár – Pannonhalma

— Kézműves foglalkozásokkal várjuk kicsiket -nagyokat( fizetős ) — Mesejáték nem csak gyerekeknek ( ingyenes )- időpont később ! — Ültethettek tubarózsa hagymát cserépbe, minden hozzávalót mi adunk (ingyenes )- időpont később ! — Állandó kézművesek és termelők árusítanak. Terület gyepes,bekerített a házi kedvencek is jöhetnek! Az esemény alatt fotó, videó készülhet amit nyilvánosságra hozunk […]

Metodo Classico Borkóstoló

A BUBBLY csapata ezúttal a palackban érlelt pezsgők sokszínű világába kalauzol el minket. Olyan franciacorta, crémant és prosecco tételeket ismerhettek meg, amelyek a maguk nemében egyedülállók – de ez most nem a megszokott könnyed kaland lesz! Egytől egyig elegáns, összetett és kiegyensúlyozott karakterek, akiket igazi kihívás lesz meghódítani. A tételekhez tökéletesen illeszkedő, gondosan előkészített ételpárosításokat […]

Klimt: A csók

Színes angol dokumentumfilm, 2023, 93 perc (12) rendező: David Bickerstaff ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ Fedezze fel a világ egyik kedvenc festménye mögött rejlő botrányos életű alkotót és az őt […]

XII. Kantharosz Gála

8 civil szervezet, sok elhivatott önkéntes valamint Orosz Zoltán és a Győri Filharmonikus Zenekar összefogásával évről évre létrejön egy különleges Gála, hogy közös erővel segítséget nyújthassunk rászoruló, vagy kiemelten tehetséges fiataloknak. Kantharosz Gála Orosz Zoltánnal és a Győri Filharmonikus Zenekarral. Különleges este, jóságból születő társadalmi esemény; ünnep zeneszeretőknek, a bor szerelmeseinek, jótékony civil szervezeteknek és […]

Psalmus

Kodály Filharmonikusok Debrecen Műsor: L. van Beethoven: V. szimfónia Kodály Z.: Szép könyörgés Kodály Z.: Psalmus Hungaricus Közreműködik: Kodály Kórus Debrecen, karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

Veréb Tamás: Nőnapi koncert

Veréb Tamás Exkluzív nagyzenekaros koncertjének EGYETLEN tavaszi állomása! . Veréb Tamás, Déryné díjas színész, énekes, dalszerző, a 2016-os Sztárban sztár című showműsor nyertese, ezzel az év legsokoldalúbb előadóművésze. A miskolci születésű színész élete első színházi szerepét 9 évesen alakította, azóta számos álomszerepben mutatkozhatott be a Budapesti és a vidéki közönségnek egyaránt.

Laár András önálló estje

A  “Már majdnem az, de még nem” est nemcsak szórakozás, hanem igazi lélekkönnyítő közösségi élmény is. Új verseket hallhatunk a Költőtől, új eszmefuttatásokat Besenyő Pista Bácsitól, valamint a jóságos mesemondó Edebede Bácsival is eszmét cserélhetünk.

Szalonka Zenekar

A Vándorzenészek hajnala stílusosan Győrbe, a “folyók városába” hajózik. Zenés lírai estünket ezúttal, a szintén ikonikus, Vaskakas Bábszínház termében adhatjuk elő.

Bródy János koncert

Ő aztán igazán a Beat korszak gyermeke. 1964-ben, az érettségi után került az Illés-együttesbe, ahol Szörényi Leventével számos olyan dal szerzője lett. 1973-ban a zenekar a külső és belső feszültségek nyomását nem viselte el, és az év végén Illés Lajos feloszlatta az együttest. 1974-ben hozták létre a Fonográfot, mely már több volt, mint egy zenekar, […]

Prof. Dr.Bagdy Emőke előadás

Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta média szereplései, ismeretterjesztő könyvei tették a hazai klinikai pszichológia királynőjévé. Bagdy Emőke, mint ember titka a munka, a szorgalom. Nem ismeri a körülményeket, nem igényel feltételeket. Kedvenc tárgyai a kedves és fontos könyvei. Pozitív, és mindent azzá formál. Nem mereng az akadályokon, a megoldást keresi. Folyton mozgásban van, […]

My Way-Frank Sinatra

A „The Voice”-ként emlegetett énekes, színész, talán a tiszta-stílusú éneklés etalonja. Hosszú, 60 évet felölelő pályája során 70 lemezt adott ki, sokszoros Grammy- és Oscar-díjas világsztár, aki mára már amerikai klasszikussá érett. A koncerten felcsendülnek a legfontosabb, emblematikusabb dalok, mint Stangers In The Night, I’ve Got You Under My Skin, Fly Me To The Moon, […]

Queen Symphonic

QUEEN. Igen, alapesetben a Brit Királynő Aztán jött egy zenekar, aki nem kis szerénységgel megáldva ezt a nevet választotta és ért a csúcsra, áttételesen fogalmazva szintén felült a trónra és ott is ragadt mindörökre. Akkori ellenlábasaik próbálták negligálni, hogy az, amit ők csinálnak csak egy operett rock, de a sikerek, a népszerűség azóta is töretlen […]

Ray Cooney: Páratlan Páros

Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, […]

Anyatigrisek – Musical

Végre hazánkban is látható a világhírű musical, Sue Fabisch legendás darabja! Az Anyatigrisek című előadás tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg, hogy valójában mit is jelent szülőnek lenni. Nem számít, hogy fekete öves anyuka, vagy fiatal kismama vagy, a másfél órás zenés komédia garantáltan jobb kedvre derít majd. Kell ennél több egy anyának? Amy, a […]

Száll a kakukk fészkére

Addig nemigen lehet erős az ember, amíg a dolgoknak a humoros oldalát nem látja.” – A helyszín az örültek háza. A téma azonban nemcsak az őrület és a valóság viszonya – de persze az is. A darab egyik főszereplője R.P. McMurphy, hogy elkerülje a rabgazdaságban letöltendő börtönbüntetését, betegnek tettetve magát elmegyógyintézetbe kerül. Az itt eltöltött idő […]

Liptai Klaudia önálló estje

Clauságok – Liptai Claudia? – Persze, hogy tudom ki. Olvastam róla vagy száz cikket, láttam a tévében. Mióta csinálja? 10 éve? – Dehogy legalább 25. – Atyavilág az nem lehet hát én is még csak 30 vagyok. – Ne hazudj már legalább 50 vagy. – Miről szól az est? – Róla. Azt mondja lehet majd […]

A vöröslámpás ház

A finom erotikával fűszerezett keserédes történet a századforduló Kolozsvárjának egyik jelentős intézményébe, a Gerendás házként elhíresült bordélyba kalauzolja a nézőt. Az éjszakák és nappalok megkövült rendjét a fiatal egyetemista, Kelepei Jenő beköltözése borítja fel némiképp, ám hamarosan kiderül: valójában ennél sokkal szokatlanabb okok állnak az egyre gyűrűző és már-már misztikusan rejtélyes események hátterében. Csontteleky Szigfrid, […]

Ray Cooney: Funny Money

Rossz pénz nem vész el Bánfaly Stúdió előadása Szeretnél gazdag lenni? Otthagyni a dögunalmas állásod? Elköltözni mondjuk Barcelonába? Ahol végre egész álló nap napozhatsz a tengerparton, miközben egy jéghideg cuba libret szürcsölgetsz? Nos, Császár András pontosan ezt tervezi tenni azok után, hogy véletlenül talál kétmillió eurót a hármas metrón. Kár, hogy a rendőrök, a maffiózók, […]

Hollywood Classics

Ünnepi a pillanat, három év után újra vörös szőnyegen vonulhatunk be a Győr Városi Egyetemi Csarnokba október 22-én. A filmzenekoncertek feketeöves karmestere, Alex Johansson dirigálja ismét a kiváló társulatot, a többi közt John Williams és Hans Zimmer legendás szerzeményeiből ad válogatást a Győri Filharmonikus Zenekar. Vizuális élményben is erősnek ígérkezik a nyitány, hiszen óriáskivetítőjén élhetjük […]

Hátralévő életem első napja

Rendező: Paolo Genovese Olasz játékfilm, 121 perc, 2023 ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ Négy idegen – egy gyerek, két nő és egy férfi – találkozik egy titokzatos emberrel. Valamennyi magányos […]

Kicsi Gesztenye Klub

A JimJam csatornán hatalmas sikerrel futó ismeretterjesztő mesesorozat egyfelvonásos színpadi show-val, varázslatos hangulattal és látványelemekkel vár mindenkit, ahol a nevetés garantált! Az idei, vadonatúj előadásunkban, páratlan kalandokban lehet részetek és segítségetekkel a végtelenül bájos, csodás hangú Liza titkos születésnapi buliján is részt vehettek! Liza barátai, a 4 őselemet szimbolizáló karakter, Olly, Gesztenye, Napsugár és Lufipofi […]

Apácák

Egy fantasztikus “apácashowt” láthat a közönség nevetéssel, táncokkal, dalokkal. A meghökkentő történetben nem kisebb szereplőkkel találkozhat mint például Fehér Adriennel vagy Pápai Erikával. A zenés vígjáték feledhetetlen lesz minden néző számára, ezt garantáljuk! A történet szerint tragédia árnyékolja be a hobokeni nővérek boldog-dolgos hétköznapjait. Apácáinknak pénzre van szüksége ezért jótékonysági show-t rendeznek, ami azonban kicsit […]

Női csillogás workshop

Csatlakozz hozzánk egy felemelő napra, ahol a női erőt és az inspirációt ünnepeljük! Számos izgalmas workshop programmal várunk! Amire számíthatsz: Átélheted milyen egy profi modell bőrébe bújni. Megmutatjuk, hogy válj profi sminkessé! Bevezetünk a stílustanácsadás rejtelmeibe! Egészséges harapnivalók és frissítők várnak Rád! Kreatív műhelyek és interaktív foglalkozások, networking lehetőségek!   Elérhetőség: ladysevents000@gmail.com

Kiállítás megnyitó

AHOL ISTEN JELEN VAN címmel nyílik időszaki tárlat a Triangulum Galériában(Győr, Gutenberg tér 2.). Gyurácz-Németh Teréz amatőr alkotó ikonjait és akvarelljeit bemutató önálló kiállítást Dr. Németh Gábor, az MKPK Titkárságának irodaigazgatója nyitja meg. Köszöntőt mond Dr. Veres Andás megyéspüspök. Közreműködik Geiger Estilla gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneiskola tanára.

Arrabona Évszázadai

Rajtra kész az Arrabona Évszázadai Városismereti Vetélkedő! A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ és a Győr+Média közös szervezése. Nyolc általános iskola 51 csapata, 204 diák regisztrált. A tavalyi jubileumi évet követően, idén is nagy az érdeklődés a verseny iránt. A vetélkedő célja az, hogy megismerjük Győr gazdag történelmi múltját és rendkívül innovatív jelenét. A regisztrált […]

Arrabona évszázadai

Rajtra kész az Arrabona Évszázadai Városismereti Vetélkedő!A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ és a Győr+Média közös szervezése.Nyolc általános iskola 51 csapata, 204 diák regisztrált. A tavalyi 10. jubileumi vetélkedőt követően idén is nagy az érdeklődés a verseny iránt. A vetélkedő célja az, hogy megismerjük Győr gazdag történelmi múltját és rendkívül innovatív jelenét. A regisztrált diákok […]

MÚZEUMI SÉTA

„Mégis csak szavakkal szeretlek” MÚZEUMI TALÁLKOZÁSOK A RÓMER MÚZEUMBAN Ismét közös korzózásra invitáljuk a történelem és az irodalom szerelmeseit, melynek apropója a Bálint-nap. Belvárosi sétánkon olyan, a városhoz kötődő költők vallomásai is felvillannak, mint Radnóti Miklós. Jöjjön, legyen részese párjával egy szerelmi történetekben bővelkedő barangolásnak! A sétát vezeti: Dr. Nemesné Dr. Matus Zsanett igazgatóhelyettes, főmuzeológus […]

Múzeumi találkozások

EGRI CSILLAGOK ÉS MÁS HADTÖRTÉNETI TÉVHITEK Dr. Domokos György hadtörténész előadása A kosztümös filmek “hollywoodi romantikája” és a rideg valóság… avagy mitől robban a tömör vas ágyúgolyó? Az előadásban nem az Egri csillagok és más kosztümös filmek művészi értékéről lesz szó, hanem a harci jelenetek valóságtartalmát vizsgálja meg. Igyekszik rávilágítani arra, hogy sokszor bőven lett […]

Életképek az életen

A József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) 2024. február 19-én (hétfő) 17.00 órakor Lángh Ildikó és Rézműves Szilvia kiállítása nyílik Életképek az életen címmel. A tárlatot megnyitja Bősi Éva textilszobrász, festőművész. Közreműködik: Baki Anett (vers), Németh-Kövi Laura (ének). A kiállítás megtekinthető 2024. március 8-ig, hétköznap 10-16 óráig. Ettől eltérő időpontban előzetes egyeztetés szerint.

Itt és most ugrik a majom

Itt és most ugrik a majom a vízbe 2. Improvizációs est, a Csavar Színház előadása Rendező: Gál Tamás (Jászai Mari-díjas, Dosky-díjas) Szereplők: Gál Tamás, Kiss Szilvia, Molnár Xénia Egy lebilincselő humorú, fergeteges előadás, ahol együtt izgul néző és színész, hogy vajon mit hoz az improvizáció, mely olyannyira spontán, hogy a nézők találják ki a feladatokat. […]

Róka koma pórul jár

2024. február 23-án (péntek) 17 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében a Meseerdő Bábszínház előadását láthatják a Róka koma pórul jár címmel. A Mesekuckó regisztrációs jeggyel látogatható. A jegyek 500 Ft-os áron 2024. február 19-től 14.00 és 18.00 óra között vásárolhatók meg a Központi Könyvtár klubhelyiségében. A programra minden kicsit és nagyot sok szeretettel várunk!

Tűzzománc ékszerkészítés

2024. február 16-án (pénteken) a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) 16 órakor tűzzománc ékszerkészítő workshopot tartunk. A foglalkozás díja 3.000 Ft/fő, amely 1 választott ékszer elkészítését foglalja magába. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a +36 20/468-9199-es telefonszámon és a gracza.virag@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen lehetséges. Jelentkezési határidő: 2024. 02. 14. (szerda) A programra szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

Batyus Családi Farsang

2024. február 10-én (szombat) 14 órától a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házban (Győr, Móra Ferenc tér 1.) Batyus Családi Farsangon vehetnék részt. A programkínálat sokszínű: játszóház, jelmezverseny, táncház. 17.30 -kor Mihályi Réka – Masni és Pocó gyermekkoncertjét láthatják. A rendezvény ingyenesen látogatható! Belépődíj: egy kis süti.

Keresd a Nőt Győrben!

Ismerje meg Győrt a nőalakokon keresztül! Kellemes belvárosi séta idegenvezetőnkkel a hangulatos barokk műemlékek között barangolva, ahol a Nő kerül a középpontba. Különböző korok, ismert, érdekes élettörténetű hölgyek, számos színes történet Győrhöz és látnivalóihoz kapcsolódva. Sok új, érdekes történettel készülünk! Kedvelje meg ezeken a történeteken keresztül Győrt, ami messze több, mint katona, kereskedő vagy ipari […]

Magyed: Fogat fogért

OPEN: Ruha Tomi A Fogat fogért című előadás premierje a győri Hotel Famulusban lesz. Létezik olyan életkor, amikor nem azt gondoljuk, az a legnehezebb, amiben éppen vagyunk? A 30. életévéhez közeledő Magyed a huszonévesek problémáiról, a huszonéves öregségről elmélkedik legújabb önálló estjén. Vajon ezekért a gondolatokért az a tény felel, hogy még egyetemista, vagy az, […]

Győri Tavaszi Fesztivál

A Győri Tavaszi Fesztivál március 16. és április 6. között 10 kulturális intézmény szervezésében 100 programmal várja a látogatókat. A programok között szerepel Edith Eva Eger A döntés című könyvének színpadi adaptációja Tenki Réka és Csányi Sándor előadásában. Szintén kiemelt program Ferdinand von Schirach: Isten című műve, amely az eutanázia kérdéskörét feszegeti, valamint nagylemeze megjelenése […]

Tombol az erény

Mindenki akar valamit! Susanne Armand-t. Armand Paulette-et… Jules is Paulette-et…! Paulette ki tudja mit akar? Legrand botrányt! Claudine szintén botrányt és gazdag szeretőt, lehetőleg többet. Leonard pedig… ő csak aludni akar!!! Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés szereposztással a Veres 1 Színházban. Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!   […]

Hippolyt, a lakáj

Schneider Mátyás fuvarozó egyik napról a másikra sikeres lesz. Gazdagságát azonban megkeseríti, hogy felesége egy grófi lakájt szerződtet, mert nagypolgári életet akar élni. Az arisztokrata családoknál szolgáló Hippolyt megjelenése az újgazdag Schneider-házban számos nevettető, mulatságos helyzetre ad alkalmat. A pedáns komornyik mellett további bonyodalmakat okoz Nagy András mérnök, aki szerelmes Terkába, ezért inkognitóban dolgozik a […]

Az egérfogó

Szereplők: Mollie Ralston : CSÁKI EDINA Giles Ralston: PÁL TAMÁS Christopher Wren: KRAJNIK-BALOGH GÁBOR Mrs. Boyle: ZORGEL ENIKŐ Metcalf őrnagy: VENYIGE SÁNDOR Miss Casewell: MOLNÁR GYÖNGYI Mr. Paravicini: TROKÁN PÉTER Trotter rendőr őrmester: MOHAI TAMÁS Zene: Lencsés Balázs Dramaturg: Venyige Sándor Díszlet-jelmez: Gedeon Boróka Rendező: SCHLANGER ANDRÁS A fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól. Abban a zárt játéktérben, a hótorlaszok közé ékelt, bűnügyi laboratóriumban, […]

Brandnyúl Mini Disco

Műsoridő: 45 perc A barátaim csak Brandnyuszinak hívnak. Egy répa föld mellett születtem a 162 testvéremmel együtt. Már egészen kis korom óta nagyon szerettem énekelni és táncolni. Kicsit emiatt ki is lógtam a többiek közül, ők inkább a futó versenyeket szerették és a távol ugrást. Néhányan kinevettek miatta, mások szerettek hallgatni és nézni, én pedig […]

Mehringer 111 Tour

Mehringer Marci gyerekkora óta ír dalokat, énekel és gitározik. A pécsi dalszerző fiú 2021-ben vált ismertté egy tévés tehetségkutatóban, majd a kereskedelmi médiának hátat fordítva alapította meg saját zenekarát. A Mehringer a kezdetektől élő zenekaros felállásban működik, dalait magának írja és a produceri munkában is részt vesz. A zenekarral bármelyik underground tehetségkutatón is indultak el, […]

Anna And The Barbies

Az Anna And The Barbies Magyarország egyik legsokszínűbb és vagányabb együttese. Pásztor Anna és zenekara kendőzetlenül őszinte és felemelően pozitív dalszövegeikkel, lüktető és magával ragadó rockos ütemeikkel és verhetetlen színpadi jelenlétükkel hódították meg a közönségüket és a magyar zenei szakmát.

Nagy Bogi lemezbemutató

Időpont: 2024.05.11. Helyszín: Győr // Rómer Ház, terasz Várható menetrend: 20:00 KAPUNYITÁS 20:30 Beretka Ádám 21:30 Nagy Bogi

Osztrák-orosz

Közreműködnek a Győri Filharmonikus Zenekar művészei   Műsor: W. A. Mozart: Esz-dúr vonósnégyes, KV 428 A. Borogyin: II. (D-dúr) vonósnégyes, Nr. 2   Közreműködik: Simó Mihály Norbert – hegedű Csikár Enikő – hegedű Szépszabó Marine – brácsa Farkas Kálmán – cselló   A Flesch-bérlet harmadik estjén a legklasszikusabb kamarazene-műfaj, a vonósnégyes repertoárjának két nagyszerű darabja […]

Kispál és a Borz

Újra országos koncertkörútra indulunk! Az új album nevét viselő turnén a Kispál és a Borz számára legkedvesebb néhány új dal mellett leporolunk azért néhány „régiséget” is, egy különleges felállásban: Lovasi András: ének, basszusgitár Kispál András: gitár Dióssy D. Ákos: billentyű Bajkai Ferenc: dob Babcsán Bence: fúvósok G. Szabó Hunor: dob, gitár Előzenekar: Szesztay Dávid Zenekara

I. Győri KockaShow

A Kreativitás és Innováció Ünnepe több mint 1300nm-en! Első alkalommal érkezik Győrbe a KockaShow LEGO® Kiállítás. Várunk szeretettel 2024. február 17-től három hétvégén keresztül az ETO Park első emeletén. Légy részese egyedülálló eseményünknek, ahol a színes építőkockák által létrehozott műalkotások és a gyűjtők féltve őrzött ritkaságai kerülnek a figyelem középpontjába. Fedezz fel hihetetlen konstrukciókat, történelmi […]

A döntés

Csányi Sándor és Tenki Réka először állnak együtt, egy színpadon. Te döntesz. Arra figyelsz, amit elvesztettél, vagy arra, ami még megvan. “Edit Éva Eger A döntés című könyve ezt tudja. Egy 93 éves nő (na jó, 92 és fél) elmeséli az életét, ami tele van örömmel, szeretettel, bájjal, aztán egyszer csak olyan borzalmak történnek vele, […]

Ferdinand von Schirach:Isten

Az Örkény Színház vendégelőadása Az eutanázia kérdése az ókor óta foglalkoztatja a közvéleményt. Magyarországon jog szerint az aktív eutanázia minden formája tiltott és büntetendő: orvos nem segédkezhet tevőlegesen abban, hogy egy beteg véget vessen az életének. Az etikai kérdés ugyanakkor nyitva áll: segíthet-e egy orvos valakinek abban, hogy méltósággal fejezze be az életet? Az előadásban […]

ZÓRA koncert

Szuggesztív előadásmód, mély érzelmekkel teli dalok, egy jelenség az érzékiség és az indulat határán. Urbányi Zórát 2024 április 6-án először láthatjuk Győrben, a Richter terem színpadán kiváló zenészek kíséretében. Egy új közönség, új állomás ZÓRA esetében mindig különleges izgalom és kölcsönös felfedezés. Akár szóló zongora, akár zenekaros felállás, a hangzás és az élmény egészen különleges, […]

Óz a csodák csodája

Kansason félelmetes erejű tornádó söpör végig. A kis Dorothy nem tud elmenekülni, balesetet szenved. Ájult állapotban kis kutyájával, Totóval csodálatos helyre, Óz birodalmába kerül. Útja során barátokat szerez az Oroszlán, a Madárijesztő és a Bádogember személyében, ám egy kegyetlen ellenséggel, a Boszorkánnyal is szembe kerül. Noha itt minden színes és szép, Dorothy legfőbb vágya, hogy […]

Szulák Andrea koncert

A Studio11 hosszú pályafutása alatt a legnagyobb előadóművészekkel dolgozhatott együtt. Sokuk pályája, már a kezdetektől összefonódott, szorosan kapcsolódott az együtteshez. Az egyik ilyen művész egy csodálatos énekes – Szulák Andrea, aki már egész fiatalon megcsillantotta rendkívüli tehetségét a rádió könnyűzenei stúdióiban. Zenészek: Bolba Tamás – zongora Tóth Gyula – gitár Takács Donát – basszusgitár Boegán […]

Anyák napi gálakoncert

Fergeteges estére számíthatnak a nézők 2024 április 25-én 19 órától Buch Tibor és barátai nagyszabású Anyák napi gálakoncertjén. A műsor a jól ismert örökzöld slágerek mellett, operett válogatások, magyar nóták, musical, film és világzenei klasszikusokon keresztül egy igazi zenei utazást kínál, mely a művészekre jellemző egyedi előadásmódban, rengeteg humorral és egy csipet beszélgetéssel van fűszerezve. […]

Magyar Évezredek előadás

Pálosok eltűnt(etett) misztériuma II. rész Born Gergely előadása Apollóntól Páloszon, Naposzon át az Ébredő Atyákig   A belépés ingyenes. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Magyar Évezredek előadás

Pálosok eltűnt(etett) misztériuma I. rész Born Gergely előadása Apollóntól Páloszon, Naposzon át az Ébredő Atyákig

Kisvakond a turista

Kisvakond a turista – Kedvenc hősünk unatkozik. Éghajlat változásra van szüksége. Unja a prágai tavaszt, a nyarat, nem lelkesítik a barátai, mígnem döntés születik. Irány a földgömb. Azaz a föld más éghajlatú tájai. Az utazásból sem csinál gondot, túr-fúr, mígnem kilyukad számtalan új helyszínen. Az ausztrál kontinensen megismeri a  tüskés egeret, Amerikában, Ázsiában, de még […]

Házasság Hete

Egész heti programok Szerelmes Kalandtúra (02.01-02.16.) Játékos feladatok és randilehetőségek Győrben és otthon – regisztrációköteles (A Házzaság Hete Győr Facebook oldalán lehet jelentkezni.) Házaspárok útja (02.10-02.18.) 15 állomás a házasság fontos korszakairól Győrújbarát-hegy, Gyermektábortól bejárható 5 km-es körút Gyertyafényes vacsora házaspároknak Kristály Étterem (02.13-02.17.) Révész Étterem (02.14-02.17.) Asztalfoglalás ajánlott! Programok napi bontásban 02.12. hétfő, 18.00 […]

Idegenvezetők Világnapja

Az Idegenvezetők Világnapja (International Tourist Guide Day) egy szezonnyitó turisztikai szakmai program. 1985 óta számos országban megünneplik február utolsó vasárnapján, amikor az idegenvezetők betekintést engednek munkájukba. Ennek győri lebonyolítását a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetői csapata vállalta magára 2014 óta. A 1,5 órás 10. STAFÉTA-SÉTA 2024. február 25-én 14:00 órakor kezdődik. Ezen a napon […]

Farsangi népszokások

2024. február 15-én (csütörtök) 17 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.) Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató, egyetemi docens előadását hallhatják „Elmúlott a rövid farsang, búsulnak a lányok…” – vénlánycsúfolástól a tikverőzésig címmel. A belépés díjtalan. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Borkóstoló tanfolyam

Könnyed kikapcsolódásra vágysz a barátaid és néhány finom bor társaságában? Borkóstoló tanfolyamunk erre tökéletes alkalom lehet. Szakadj ki pár órára a hétköznapokból velünk és közben ismerd meg a borkóstolás rejtélyes világát! Egy kis ízelítő az egyalkalmas kurzusból: A borkóstolás helyes technikája A borok készítése és csoportosítása Helyes fogyasztás és felszolgálás Jelenlegi bortrendek Borokkal kapcsolatos szakkifejezések […]

Rácz Gergő live

A Rácz Gergő Live tavaszi turnéjának győri állomása március 2-án a Bridge! A koncerten a legnagyobb slágerek mellet a Miért ne? album dalaira bulizhatsz, valamint a készülő új lemez trackjeiből is meghallgathatsz párat.

Dánielfy koncert

Dánielfy tavaszi turnéjának egyik állomása a Bridge Klub. A brigád megindul és megérkezik. Éljük át ezt az éjszakát, menjünk el jó messzire és nyíljon száz virág azon az úton, amerre járunk. Győr és környékbeli lakosok, Barátaink! Egyszer úgyis egy élet munkája lesz minden és majd visszatekintünk arra, hogy semmi nem történt véletlenül! Találkozunk! Vendégzenekar: Heavy […]

Kalap Jakab

Kalap Jakab saját dalaiból álló Bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal, kialakítva ezzel sajátos egyedi stílusát, mely nagy sikert arat a gyermekek és szüleik körében. Magával ragadó előadásmódját átszövi az állandóan jelen lévő zenei és színpadi humor, mely egyúttal könnyen emészthetővé teszi a népzenei elemekre épülő produkciót. Műsora az élő koncert és a […]

VÁLI A HORN GYŰJTEMÉNYBEN

Váli Dezső festőművész kiállítása Köszöntőt mond: Dr. Dézsi Csaba András polgármester (Győr Megyei Jogú Város) A kiállítást megnyitja: Dr. Nagy Miklós műgyűjtő, fotográfus A kiállítás megtekinthető 2024. december 29-ig. Nyitvatartási idő: kedd-vasárnap, 10-18 óra

Egy lépéssel közelebb

kísérletező est két részben 40’ +20’ perc Első rész Műanyag szimfónia Koreográfus: Sebestyén Bálint Harangozó-díjas „Ezen a hosszú úton eltévedni nem tudunk, csak a végére járni.” Már gyerekként is érdekelt az alkotás folyamata. Káoszból rendet, rendből káoszt formálni. Ahogy egy jó mester ember alkotóvá válik, úgy kerestem magamban a táncon túli mozdulatok kifejező erejét. Azóta […]

Győri Balett: Maszkabál

Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon nincs is jobb kaland, mint felfedezni a […]

A Hímes Tojás Napja

A Tavaszi Fesztivál keretében újra megrendezzük a Hímestojás kiállítást és vásárt. Az ország különböző vidékeiről érkeznek a Népművészet Ifjú Mesterei, Népi Iparművészek, és bemutatják nekünk tájegységük jellegzetes motívumaival díszített tojásait. Megcsodálhatjuk a sárközi, gyimesi és moldvai csángó motívumokkal megírt tojásokat, de lesz itt áttört, levélrátétes és különféle növényi színezőanyaggal festett tojás is! A látogatók hasznos […]

FARSANG FARKA–TÉLBÚCSÚZTATÓ

Táncház és Beköszönő Lemezbemutató ráadás koncert a Rézeleje Fanfárosok Zenekarral   20.00 – 20.30 óra: Beköszönő Rézeleje lemezbemutató ráadás koncert A beköszönő album bemutató koncertje 2024. Február 8-án lesz a budapesti fonóban és nagy örömünkre a vidéki koncert „beköszönő – lemezbemutató vidéki ráadás” nálunk Győrben a Rómer házban lesz! 20.30 – 01.00 óra:   mindenki táncháza – […]

Győri Balett: A skarlát betű

Nathaniel Hawthorne azonos című regénye alapján Asszisztensek: Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas, Bajári Levente Harangozó-díjas Zene: zenei montázs Jelmez: Velich Rita Díszlet: Bozóki Mara Fény: Stadler Ferenc Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus VELEKEI László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész „Egyikünk sem várhat semmi jót ebben az életben, amióta a gonosz útvesztőben tévelygünk, és lábunk minduntalan megbotlik a bűnben, […]

Dokumentumfilm Fesztivál

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál – A Te tíz éved hogy telt? Január 27. és február 4. között Magyarország legnagyobb filmfesztiválján közel 70 filmmel és 200 vetítéssel várunk benneteket – nemcsak Budapesten, a Cinema City Mammut mozitermeiben, hanem országszerte 10 nagyvárosban is.   GYŐRBE február 1. és február 4. között a jubileumi BIDF összesen 6 filmmel […]

Sportlövő Európa-bajnokság

Az Audi Arénában és a Magvassy Mihály Sportcsarnokban kerül megrendezésre a 2024. évi 10m-es sportlövő Európa-bajnokság, amelyen olimpiai részvételi jogokat lehet szerezni az idei párizsi olimpiai játékokra. Több, mint 40 országból érkeznek résztvevők az eseményre, amelyre a belépés ingyenes. Február 25-27. között a junior korosztály lép lőállásba, míg február 28-március 1. között a felnőttek mutathatják […]

Győri Balett: A skarlát betű

Győri Balett: A skarlát betű Nathaniel Hawthorne azonos című regénye alapján Asszisztensek: Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas, Bajári Levente Harangozó-díjas Zene: zenei montázs Jelmez: Velich Rita Díszlet: Bozóki Mara Fény: Stadler Ferenc Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus VELEKEI László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész „Egyikünk sem várhat semmi jót ebben az életben, amióta a gonosz útvesztőben tévelygünk, és […]

Győri Balett: Abigél

Szabó Magda regénye nyomán Szcenikus: Katavics Lajos Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Szőllősi Kriszta Asszisztens: Szalai Judit Jelmez: Nagyné Vass Katalin Fény: Vargha Tamás Zeneszerző: Szemenyei János Zenei munkatárs: Deák Gábor Szcenikus: Katavics Lajos 1970-ben jelent meg Szabó Magda ikonikus ifjúsági regénye az Abigél. A kalandos lányregény és a második világháború eseményének és az egyén életére […]

Győri Balett: Maszkabál 2

Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész A nagysikerű Maszkabál c. előadás folytatása. A Győri Balett táncművészei ismét egy mesés világba repítik a gyerekeket Gryllus Vilmos fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel.

Győri Balett: Max és Móric

táncos csínytevések Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek (Ajánlott korosztály: 3-10) Asszisztens: Csepi Alexandra Zene: Gioachino Rossini Kivitelezés: Nagyné Vass Katalin Díszlet kivitelezés, kellékek: MOKKA – Váray Ibolya Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész Szereplők Max – Szentiványi Richard Móric – Gémesi Máté Bözsi néni – Tetiana Baranovska Szabó János, […]

Kippkopp és Tipptopp

0-6 éves korig 20 perc Írta: MARÉK Veronika Zene: montázs Jelmez, Díszlet: GYŐRI Gabi Dramaturg: CSEPI Alexandra Koreográfus: VELEKEI László Harangozó-díjas Mesélő hang: GERBERT Judit „A napsütötte őszi erdőt felkavarta a szél. Egy helikopter-falevélen gesztenye-kislány utazott magasban. Fel akarta fedezni a világot. Lassan, óvatosan ereszkedett lefelé. Éppen ott pottyant le, ahol egy sün turkált a […]

Februári Könyvklub

2024. február 12-én (hétfő) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) könyvklubunk következő részében Krusovszky Dénes: Levelek nélkül című művéről beszélgetünk. Moderátor: Galambos Krisztina könyvtáros. Olvasson velünk! Ossza meg érzéseit, gondolatait a könyvről! A belépés díjtalan. Mindenkit sok szeretettel várunk.

Aranyhal horgásztó – Gyirmót

A tó Győr Gyirmót nevű településrészén található. Döbbenetes halállományában kiemelkedő helyet foglalnak el a pontyok, de az utóbbi időben megnövekedett a csukák száma is. A területen két tó található. A hosszabbik L alakú tó, kiválóan alkalmas versenyek lebonyolítására is, a másik pedig a hobbi horgászoknak ideális. Átlagos mélység 4 és fél 5 méter között változik. […]

Magyar Vilmos Uszoda

2023. szeptemberében újranyitott uszodában egy huszonöt méteres, hat pályás úszómedence, egy tanmedence, egy infraszauna, egy finn szauna és egy gőzkabin is található. A hozzájuk tartozó kiszolgáló létesítmények, öltözők, kölcsönző, büfé, masszás szolgálja a győri polgárok, a város vendégeinek egészségmegőrzését. A nyári időszakban kulturált elhelyezést biztosít a 2200 m2-es parkosított udvar napozóágyakkal, padokkal, játszótérrel és lábtenisz […]

Tourinform Iroda

A Győri Tourinform iroda kiváló lehetőséget kínál azoknak, akik szeretnék felfedezni Győr varázslatos városát, és mélyebben megismerni annak történelmét, kultúráját. Az iroda szolgáltatásai között kiemelkedő fontosságú az idegenvezetés közvetítés, amely elérhető mind idegen nyelven, mind pedig magyar nyelven. Az idegenvezető szakemberek nem csak a város nevezetességeiről és történelméről rendelkeznek mély ismeretekkel, hanem szívesen osztják meg […]

Judo European Open

2024. február 10-én és 11-én első alkalommal rendeznek olimpiai kvalifikációs versenyt Győrben.  A European Open-viadalon három tatamin, tizennégy súlycsoportban versengenek majd a sportolók az érmekért és a kvalifikációs pontokért. Magyar szempontból is rendkívül fontos lehetőség lesz a győri European Open, nem véletlen, hogy negyvennégy hazai versenyzőt jelöltek a részvételre, vagyis mindkét versenynapon szükség lesz a […]

XIX. Arrabona Futófesztivál

Az előző éveknek megfelelően az Őszi Sport- és Egészségnap keretein belül kerül megrendezésre a XIX. Arrabona Futófesztivál a győri Barátság Sportparkban 2024. szeptember 28-án. Részletek hamarosan.

Tavaszi Sport-és Egészségnap

Idén, május 4-én kerül megrendezésre a  XIII. Tavaszi Családi Sport- és Egészségnap. Ezen a szombati napon a Barátság Park területén lehet kipróbálni a különböző sportágakat és programokat. Részletek hamarosan.  

Cifra Kolbásztöltő Verseny

A Cifra Műhely Egyesület szervezésében megrendezésre kerül az első Cifra Kolbásztöltő Verseny és Kulturális Gasztro Börze. A verseny mellett, ahogy már megszokhattátok, népzenei koncertek, humoros színházi előadások és kézműves kiállítók, termelők színesítik az eseményt. Szem és torok nem marad szárazon. Helyszín: Écs

Nyuszi Show

Egy fergeteges hangulatú show keretében találkozhattok kedvenc mesehőseitekkel! Az előadás 5 kis tanulságos történetet mesél el, 6 dallal színesìtve. A jó hangulat garantált, ráadásul a fináléban lufieső is vár rátok! Az előadás 60-65 perc szünet nélkül. Helyszín: Mosonmagyaróvár, Flesch Központ

Olasz autós találkozó

Megrendezésre kerül a 8. Olasz autós találkozó Győr környékén, Abda községben. Kiállított Olasz autók, ügyességi versenyek és játékok, nyeremények várnak rátok. Büfé , kávé, frissítők.. Szeretettel várunk minden olasz autók kedvelőt az első tavaszi találkozónkon. Helyszín: Abda

FutaNyúl

20 évesek lettünk, ennek örömére 2024-ben 3 távon FUTaNYÚL! Nyúl község területén 2024. március 30.-án, Húsvét előtti szombaton, 8 órától 14 óráig „FUTaNYÚL” Az indulók 3 verseny kategóriából választhatnak: FUTaNYÚL családi futás: 3, 5 km Rajt: 9 óra 30perc Ingyenes, helyszínen is van lehetőség jelentkezni, de akik március 5-ig regisztrálnak, nekik biztosított az ajándékcsomag Regisztráció: www.futanyul.hu […]

Priscilla

Amikor a tinédzser Priscilla Beaulieu egy bulin találkozik az akkor már szupersztár Elvis Presley-vel, a közösen töltött, intim pillanatokban az énekes egy teljesen más emberré válik: izgalmas szerető, szövetséges a magányban, és gyengéd legjobb barát. Sofia Coppola Priscilla Presley 1985-ben megjelent Elvis és én című könyvét vette alapul a filmhez, melyben a nő szemszögéből meséli […]

A szenvedély íze

Francia romantikus történelmi film, 136 perc, 2023 (12) Rendező: Anh Hung Tran A Pot-au-feu/ La passion de Dodin Bouffant című történelmi romantikus dráma a kiváló szakácsnő, Eugenie és munkaadója, a nagy gourmet hírében álló Dodin Bouffant szerelmét és kapcsolatát mutatja be. Az 1885-ben játszódó film Marcel Rouff La Vie et la passion de Dodin Bouffant, […]

Fergeteges komédia

Ha már báli szezon, akkor a Pódium színpadára is ehhez az időszakhoz illő darabot hozunk el Önöknek. Varsányi Anna: FERGETEGES KOMÉDIA Nagymama, leány, unoka; három korosztály, három nő. Mindegyik mást akar, mindegyik másként, és főleg mással szeretné élni az életét… A darab egyszerre szórakoztató és szívbe markoló, nevettető és katartikus élményt ígér a közönségnek. Teri, […]

Benoit Solés: A kódfejtő

Benoit Solés: A kódfejtő, Alan Turing, avagy egy zseni rejtett élete Ki volt Alan Turing? Sokan még a történelem órákon sem hallottunk a nevéről. Ő törte fel az addig megfejthetetlennek tűnő náci rejtjelező gép, az Enigma kódját. Kétségtelenül több millió életet mentett meg, mivel a kód feltörésével a szövetségesek megértették a legféltettebb háborús üzeneteket is. Egyes […]

Dr. Buda László előadás

Dr. Buda László “Mit üzen az életed? Felismerés, döntés, megújulás” című új előadása Győrött, a Nyitott Akadémia szervezésében!.

IV. Győri Klíma Expo

A rendezvényen a környezetvédelemhez kapcsolódó vállalatok, egyesületek, szervezetek vesznek részt. Az idei évben Győr több testvérvárosait szeretnék meghívni a rendezvényre, több pályázat került beadásra az Arrabona EGTC. közreműködésével. A szakmai nap szervezésében együttműködő partnereink tervezetten: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Széchenyi István Egyetem és az Arrabona EGTC.   Várható témakörök a szakmai napon 2024. […]

EFI gyalogtúra

Gyülekező: 14.45-től a Mobilis Központnál (Győr, Vásárhelyi P. u.) Útvonal: Győr, Mobilis Központ – Duna holtág – Mosoni-Duna töltés – Aranypart I. Táv: kb. 6 km. Várunk mindenkit egy kiadós, közös sétára! A részvétel díjtalan.

Argentin Tangó Workshop

Helyszín: El Paso Tánc & Fitness (9021 Győr, Zechmeister utca 2.) Mi is lehet legfontosabb napjainkban, mint az együtt töltött idő! Ehhez kínálunk remek lehetőséget 2024 január 27-28-i kezdő Argentin Tangó Workshopunkkal! ( A folytatás 2 hetente szombati napokon lesz.) A tangó több mint tánc! Egy csodálatos kapcsolódási forma, amiben megismerheted jobban önmagad, töltődhetsz testileg […]

SwingGirls

A SwingGirls három jól képzett énekesnőből álló énekformáció, mely a swing varázslatos világába repíti el a hallgatóságot. Koncertjeiken – a világszerte nagy népszerűségnek örvendő Postmodern Jukebox formációhoz hasonlóan – mai modern dalokat varázsolnak át a klasszikus jazz muzsika, az akusztikus hangzású leginkább a múlt század korai éveire jellemző swing világába. Zenéjüket a népszerű modern slágerek […]

Aranykapu koncert

A Magyar Kúltúra Napja alkalmából várunk Benneteket szeretettel Aranykapu koncertünkre. A jegyet féléves kortól kell megvásárolni. A koncert ideje 40 perc. Helyszín: Győr, Vágóhíd utca 2.  Pedró, Pajta.  A parkolás a pékség mellett vagy az OBI parkolójában lehetséges. Kérlek szánjatok rá plusz 5-10 percet

Kamaszok és Kihívások

Belláné Tóth Erika naponta találkozik a tinédzserek problémáival, szülők és pedagógusok aggódó kérdéseivel, amik arra késztették, hogy egy előadás keretében picit közelebb hozza a kamaszkor sajátosságait. 2024.február 8-án a Generációk Házában kerül megrendezésre a „Kamaszok és Kihívások” című rendezvénye. Az előadás során beszél a kamaszkor specifikus problémáiról, mint például a kommunikációs nehézségek, érzelmi instabilitás, függőségek, […]

Ákos – Harminc Év

– jubileumi, akusztikus koncert – A HARMINC ÉV jubileumi, akusztikus koncert a dupla telt házas Opera és a szintén telt házas Papp László Aréna után országszerte is látható – CSAK HÁROM HELYSZÍNEN! Győrött, Szegeden és Debrecenben kerül színpadra a nagyszabású műsor. Mindenkit szeretettel várunk, aki még nem látta, vagy látta, de újranézné.

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Tűzön-vizen át

Arany János és Petőfi Sándor igaz barátok, úgy is mint pályatársak, és úgy is, mint emberek. E két költőóriás a barátságot választotta a versengés helyett, költői lelkiismeretük, a nép, a haza és a szabadság ügye melletti kiállásuk, valamint egymás tehetsége iránt érzett kölcsönös rajongásuk vezette őket. Sándor jelzőtűz volt, János őrláng. A tüzeik már régen […]

Tom Sawyer kalandjai

Tom Sawyer: KARÁCSONY GERGELY Huckleberry Finn: KURUCZ DÁNIEL Polly néni: BENDE ILDIKÓ Walters tiszteletes: JÁGER ANDRÁS Becky Teacher: SÍK FRIDA Amy Lawrence: CSAPÓ BORBÁLA Ben Rogers: MOLNÁR ZSOLT Billy Fischer: FEHÉR ÁKOS Sheriff: RUPNIK KÁROLY Muff Potter:UNGVÁRI ISTVÁN Indián Joe: MÓCZÁR BENCE Dr. Robinson: SOMOGYI ISTVÁN S.H Közreműködik: Buza Gábor, Münnich Attila Díszlet és jelmez: […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Az apa

FLORIAN ZELLER AZ APA – keserves bohózat – Műsoridő: 2 óra 15 perc Az élet óriási kihívásokat tartogat mindannyiunk számára. Ezek sokszor nagyon fájdalmasak, mert elfogadásuk, feldolgozásuk korántsem egyszerű. Amikor a hozzánk szinte legközelebb álló, szeretett ember egyszerre megváltozik, elváltozik, mert a Jóistentől kapott, a legnagyobb csodákra képes és egyben legbonyolultabb szerve lassan és szelíden […]

A nemzet aranyai

Magyar dokumentumfilm, 149 perc, 2023 Rendező: Zákonyi S. Tamás Portréfilm a hazai vízilabda legendás csapatáról, akik 1997 és 2008 között végigverték a világot. Ez alatt a 12 év alatt többek között Benedek, Kásás, Kiss, Szécsi, Biros, Molnár nevével fémjelzett csapat három olimpiai aranyat, két Európa- és egy világbajnoki címet, valamint két világliga és egy világkupa […]

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Képtelen királyság

  Szerb Antal: Képtelen királyság VII. Olivér/ A Névtelen Kapitány/ Oszkár (a király) Hajdu Tibor Sandoval (festő) Posonyi Takács László Mawiras Tendal/ Milán/ Meyer (őrnagy, a király szárnysegédje) Sárközi József Saint Germain (zsivány vezér) Csankó Zoltán Marcelle (zsivány) Mihályi Orsolya Honoré (zsivány) Molnár Erik Coltor (norlandi üzletember) Bródy Norbert Clodia (Geront lánya, Olivér férfias lány […]

Képmesék

2024. január 26-án (péntek) a Gyárvárosi Közösségi Házban (9027 Győr, Külső-Árpád út 6/A.) 17 órakor a Győri Fotóklub Egyesület kiállítása nyílik Képmesék címmel. A tárlatot megnyitja Vehofsics Erzsébet. Gitáron közreműködik: Szigeti Endre. A kiállítás 2024. február 16-ig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Jakabak

Színpadra írta: Móczár Bence Fordította: László Kinga JAKABAK: SIKÓ KOPPÁNY M.V. LEM DOKTOR: JÁGER ANDRÁS Nagymama, Öregecske: MÉZES VIOLETTA Pearl, Kékecske : SÍK FRIDA Flash, Szépecske : FOLTÁNYI EDINA E.H. Parabak, Stanley, Szervező, Orvos: POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Maxibak, Sam, Őr: PÖRNECZI ATTILA Atyabak, Farer, Poe, Komornyik: TÖRÖK ANDRÁS Samubak, Énekes nyest: HAJDU TIBOR Kergebak, Konferanszié, […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Cafuné Duó

2024. január 25-én (csütörtökön) tradicionális dél-amerikai gitárzenét hallhatnak a Cafuné Duó előadásában a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) 17 órakor. A Cafuné zenekar akusztikus hangzásában egy olyan hagyományt kíván folytatni, melynek képviselői Dilermando Reis, Augusto Garoto, Baden Powell és Luiz Bonfa. Az autentikus hangzást fokozza Pataki Anna énekhangja, aki ritkán hallható természetességgel interpretálja e stílust portugál és spanyol nyelven. A lüktető samba és […]

Buborékok

Csiky Gergely Buborékok vígjáték Solmay Ignác, földbirtokos   CSANKÓ ZOLTÁN Szidónia, neje   KUBIK ANNA Béla, országgyűlési képviselő  KOLNAI KOVÁCS GERGELY Szerafin, Rábay neje   SZINA KINGA Róbert  MÓCZÁR BENCE Gizella CSAPÓ BORBÁLA Aranka   JUHÁSZ JÁZMIN e. h. Rábay Miklós, osztálytanácsos FEJSZÉS ATTILA Morosán Demeter  UNGVÁRI ISTVÁN Tamás, fia  HAJDU TIBOR Özvegy Sereczkyné   JANISCH ÉVA Chupor Aladár SÁRKÖZI […]

Buborékok

Csiky Gergely Buborékok vígjáték Solmay Ignác, földbirtokos   CSANKÓ ZOLTÁN Szidónia, neje   KUBIK ANNA Béla, országgyűlési képviselő  KOLNAI KOVÁCS GERGELY Szerafin, Rábay neje   SZINA KINGA Róbert  MÓCZÁR BENCE Gizella CSAPÓ BORBÁLA Aranka   JUHÁSZ JÁZMIN e. h. Rábay Miklós, osztálytanácsos FEJSZÉS ATTILA Morosán Demeter  UNGVÁRI ISTVÁN Tamás, fia  HAJDU TIBOR Özvegy Sereczkyné   JANISCH ÉVA Chupor Aladár SÁRKÖZI […]

Buborékok

Csiky Gergely Buborékok vígjáték Solmay Ignác, földbirtokos   CSANKÓ ZOLTÁN Szidónia, neje   KUBIK ANNA Béla, országgyűlési képviselő  KOLNAI KOVÁCS GERGELY Szerafin, Rábay neje   SZINA KINGA Róbert  MÓCZÁR BENCE Gizella CSAPÓ BORBÁLA Aranka   JUHÁSZ JÁZMIN e. h. Rábay Miklós, osztálytanácsos FEJSZÉS ATTILA Morosán Demeter  UNGVÁRI ISTVÁN Tamás, fia  HAJDU TIBOR Özvegy Sereczkyné   JANISCH ÉVA Chupor Aladár SÁRKÖZI […]

Buborékok

Csiky Gergely Buborékok vígjáték Solmay Ignác, földbirtokos   CSANKÓ ZOLTÁN Szidónia, neje   KUBIK ANNA Béla, országgyűlési képviselő  KOLNAI KOVÁCS GERGELY Szerafin, Rábay neje   SZINA KINGA Róbert  MÓCZÁR BENCE Gizella CSAPÓ BORBÁLA Aranka   JUHÁSZ JÁZMIN e. h. Rábay Miklós, osztálytanácsos FEJSZÉS ATTILA Morosán Demeter  UNGVÁRI ISTVÁN Tamás, fia  HAJDU TIBOR Özvegy Sereczkyné   JANISCH ÉVA Chupor Aladár SÁRKÖZI […]

Buborékok

Csiky Gergely Buborékok vígjáték Solmay Ignác, földbirtokos   CSANKÓ ZOLTÁN Szidónia, neje   KUBIK ANNA Béla, országgyűlési képviselő  KOLNAI KOVÁCS GERGELY Szerafin, Rábay neje   SZINA KINGA Róbert  MÓCZÁR BENCE Gizella CSAPÓ BORBÁLA Aranka   JUHÁSZ JÁZMIN e. h. Rábay Miklós, osztálytanácsos FEJSZÉS ATTILA Morosán Demeter  UNGVÁRI ISTVÁN Tamás, fia  HAJDU TIBOR Özvegy Sereczkyné   JANISCH ÉVA Chupor Aladár SÁRKÖZI […]

Bemutató és táncház

2024. január 26-án (péntek) 16 órakor a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) népihangszer-bemutatót tartunk táncházzal egybekötve. Közreműködnek: Németh Dénes és zenekara, Marcal Néptáncegyüttes A belépés díjtalan! Szeretettel várjuk az egész családot!

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

Az erősebb

Strindberg első házassága zátonyra futásakor vetette papírra Az erősebb című színművet (1889). Háromszor nősült, de a nőkkel kialakított kapcsolata sem volt zökkenőmentes, az életét végigkísérte a nyomor és üldözési mánia gyötörte. Mondhatni, a drámán keresztül, önéletrajzi hangja szólal meg a színpadon. “Kávéházi sarok. Kisasztal, poros székek. Ócska karácsonyi zene szól. A hely szinte üres. Rajtunk […]

Ármány és szerelem

VON WALTER, elnök: UNGVÁRI ISTVÁN FERDINÁND, a fia, őrnagy: HAJDU TIBOR LADY MILFORD: AGÓCS JUDIT WURM, a miniszter titkára: SÁRKÖZI JÓZSEF MILLER, a városi zenész: VINCZE GÁBOR PÉTER LUJZA : JUHÁSZ JÁZMIN e.h. VON KALB, udvari marsall: KOLNAI KOVÁCS GERGELY MILLERNÉ: JANISCH ÉVA Dramaturg: Bereczki Ágota Díszlet: Csiki Csaba Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna Súgó: Jakab […]

Ármány és szerelem

VON WALTER, elnök: UNGVÁRI ISTVÁN FERDINÁND, a fia, őrnagy: HAJDU TIBOR LADY MILFORD: AGÓCS JUDIT WURM, a miniszter titkára: SÁRKÖZI JÓZSEF MILLER, a városi zenész: VINCZE GÁBOR PÉTER LUJZA : JUHÁSZ JÁZMIN e.h. VON KALB, udvari marsall: KOLNAI KOVÁCS GERGELY MILLERNÉ: JANISCH ÉVA Dramaturg: Bereczki Ágota Díszlet: Csiki Csaba Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna Súgó: Jakab […]

Ármány és szerelem

VON WALTER, elnök: UNGVÁRI ISTVÁN FERDINÁND, a fia, őrnagy: HAJDU TIBOR LADY MILFORD: AGÓCS JUDIT WURM, a miniszter titkára: SÁRKÖZI JÓZSEF MILLER, a városi zenész: VINCZE GÁBOR PÉTER LUJZA : JUHÁSZ JÁZMIN e.h. VON KALB, udvari marsall: KOLNAI KOVÁCS GERGELY MILLERNÉ: JANISCH ÉVA Dramaturg: Bereczki Ágota Díszlet: Csiki Csaba Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna Súgó: Jakab […]

A padlás

PRESSER GÁBOR – SZTEVANOVITY DUSÁN – HORVÁTH PÉTER: A PADLÁS Félig mese, félig musical 9-99 éves korig Szövegkönyv: Sztevanovity Dusán – Horváth Péter Szereposztás: Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus FEJSZÉS ATTILA Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul KISS TÜNDE Mamóka, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről BENDE ILDIKÓ Barrabás, B. Barrabás, a gengszter NAGY BALÁZS […]

A hőstenor

KEN LUDWIG: A HŐSTENOR Bohózat két részben Szereposztás: Max, Saunders titkára JÁRAI MÁTÉ Maggie, Saunders lánya DUNAI CSENGE Saunders, színigazgató MASZLAY ISTVÁN Tito Merelli, világhírű tenor BRÓDY NORBERT Maria, a felesége MÓZES ANITA Bellboy, sofőr FEJSZÉS ATTILA Diana, szoprán SZINA KINGA Julia Leverett, elnökjelölt MÉZES VIOLETTA Díszlettervező BÁTONYI GYÖRGY Jelmeztervező GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA […]

A hőstenor

KEN LUDWIG: A HŐSTENOR Bohózat két részben Szereposztás: Max, Saunders titkára JÁRAI MÁTÉ Maggie, Saunders lánya DUNAI CSENGE Saunders, színigazgató MASZLAY ISTVÁN Tito Merelli, világhírű tenor BRÓDY NORBERT Maria, a felesége MÓZES ANITA Bellboy, sofőr FEJSZÉS ATTILA Diana, szoprán SZINA KINGA Julia Leverett, elnökjelölt MÉZES VIOLETTA Díszlettervező BÁTONYI GYÖRGY Jelmeztervező GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA […]

152 lépés Auschwitz felé

/monodráma/ Rudolf Franz Ferdinand Höß az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Hogy válhat náci tömeggyilkos egy ötgyermekes családapából? Sérti-e az áldozatok emlékét, hogy egy ilyen ember életútját mutassuk be másfél-két órán át? Megpróbáljuk megérteni a megérthetetlent, – hogyan jöttek létre azok a bűnösök, akik irányításával megtörténhetett a történelem legmegbotránkoztatóbb tragédiája: a holokauszt – hogy ne felejtsünk, hogy […]

”Sas a piramis felett”

2024. január 30-án (kedd) a Bezerédj – kastély Művelődési Házban (9012 Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.) 17.30 órakor történelmi előadást hallhatnak ”Sas a piramis felett” – Napóleon egyiptomi hadjárata címmel Horváth Gábor hadtörténész-technikus, könyvtáros tolmácsolásában. A belépés díjtalan! Mindenkit sok szeretettel várunk!

Tornai Péter könyvbemutató

2024. január 17-én (szerda) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) Tornai Péter Hogyan lettem zsidó című könyvét mutatja be 17 órakor. A belépés díjtalan, a programra mindenkit sok szeretettel várunk! ” ….. zsidó az, aki annak vallja magát, és akiről a szomszédok ezt állítják….” Önéletrajzi bemutatás: Tornai Péter (Peti-Avi) 1954. 04. 12-én született Budapesten. Felsőfokú végzettségű […]

Szívemtől szívedig

Az Újvárosi esték programsorozat előadása a Magyar Kultúra Napja alkalmából: Szívemtől Szívedig Horányi László Jászai Mari-díjas színművész önálló estje Prózák – Versek – Zenék Örökérvényű gondolatok, zenékkel, musicalrészletekkel megerősítve, hogy „Valaki mondja meg milyen az élet, valaki mondja meg miért ilyen…”. Részletek hangzanak el A padlás, a Képzelt riport, a Valahol Európában, és a Mária […]

Zsidók Győri Gyökerei

A deportálások 80. évfordulója alkalmából kerül megrendezésre a Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó 2024. július 4-7. között. Találkozzunk három napra, hogy újra felfedezzük a zsidó Győrt, ahol az egész világról összehívott vendégek ismerkedhetnek meg, találkozhatnak újra, meglátogathatják a várost és annak zsidó emlékeit, izgalmas témákat beszélhetnek meg. A Holokauszt 80. évfordulójáról való megemlékezésen túl számos kiemelkedő […]

Szent Margitra emlékeznek

Árpád-házi Szent Margit személyét a Káptalandombon, a Püspökvár kertjében álló, 2020 szeptemberében megáldott alkotás idézi meg leginkább. A Szent Margit fohásza Magyarországért című szoborkompozíció Borza Teréz Ferenczy Noémi-díjas porcelán- és szobrászművész alkotása. A Püspökvár kertjébe hívjuk mindazokat, akik egyénileg vagy közösen emlékezni szeretnének IV. Béla király lányára, a magyar nemzet nagy engesztelőjére égi születésnapján. Az […]

Jégpályák Éjszakája

2024. sem indulhat másként, mint azzal, hogy a Magyar Jégkorong Szövetség immár hagyományosan megrendezi ezt az országos rendezvényt, amelyhez idén is kiemelt vidéki helyszínként – Miskolc és Debrecen mellett – az UNI Győr ETO Hockey Club is csatlakozott jégpályáival. A Bayer Construct Jégpályák Éjszakája országos rendezvénysorozat keretében meghosszabbított nyitvatartással várjuk a győri jégpályáinkon a téli […]

Kozmosz koncert

2022-es újraalakulása óta először tér vissza Győrbe és a Bridge-be a Kozmosz, akik az első intő jelnél, mintegy 14 éve vágtak bele a rendszerkritikába. Útitársuk, valamint szövetségesük a kiabáltatásban és ugrálásban az elmúlt években évszakról évszakra tűpontos elitcinkelő slágereket szállító Bankrupt lesz.

A szomorú királykisasszony

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc Kategória: 4 éves kortól Több, mint 1 népmese program része. Népmesetalálkozó egy szomorkodó királykisasszony nappalijában. „Közhírré tétetik, hogy a király egyetlen lánya vészesen szomorú. Egy röpke mosolyt sem látott átsuhanni az arcán senki, mióta világ a világ. Sürgős segítségre van szükség! Jöjjenek mindenféle viccmesterek, bátor kecskepásztorok, kelekótya hősök, vagy […]

A tojásból teremtett leány

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc Kategória: 4 éves kortól Több, mint 1 népmese program része. Boldogságkereső népmese Boldizsár Ildikó Életválságok meséi című gyűjteményéből.   „Hol volt, hol nem volt, egyszer voltam, tojásban gurultam, csak gurultam és gurultam, amikor egyszer csak megfogott és fölemelt egy kéz, elvitt az aranykúthoz…” A lélek „ragyogásának” különleges erejét mutatja meg ez a […]

Dödölle

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 50 perc Kategória: 0-4 éves korig Enni jó! Enni majdnem olyan jó, mint játszani, de játszani és enni egyszerre, a világon a legjobb dolog. Főleg reggelizőst, ebédelőst, uzsonnázóst, és vacsorázóst: gombócokkal, akár a labdák, dödöllével, mint a kis csigák, vagy bármivel… Az apróknak szóló Dödölle című előadásban eszünk, iszunk, játszunk sokat! Alkotók: Dramaturg: […]

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig   Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: […]

Síppal-dobbal

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári […]

Tarkabarka

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig   A Vaskakas Bábszínház aprószínházi játéka a színek csodálatos világába kalauzolja a legkisebbeket, tánccal, bábbal, zenével. Ragán Edit és Darvas Emőke: Tarkabarka Milyen szép e színes világ! Az ég kékje, a kikerics sárgája, a piros labda piros pöttye, a buborékok szivárványos csillogása! Ebbe […]

Lakatos László önálló estje

Egyszer volt, hol nem volt, réges régen, vagyis nem is olyan régen, sőt, most is, a messzi-messzi Corvin sétány mellett, a nyolcadik kerület szívében, a Práter utcában élt egy család… Egy Szent Család, Lakatosék! Ha mese lenne az életem, valahogy így kezdeném, hát DE NEM AZ! Gyerekként vannak álmaink, milyen lesz a családunk, a filmekben […]

Télen telelek

Helyszín: Bartók terem Előadás hossza: 40 perc Kategória: 4 éves kortól Télen telelek, jégvirágot legelek, télen telelek, tenyerembe lehelek, hóesésben loholok. Kinek ne húzódna széles vigyorra a szája, mikor a hulló hópelyhek pettyesre festik a sapkát, sálat, majd hógolyóvá összeállva, nyakban elolvadva, csiklandozva lecsorog a hátgerincen? Van-e olyan ember a világon, aki ne harapna a friss hóba, ne […]

Tesók!

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig A Vaskakas Bábszínház Tesók! című előadásában a testvérek böstörködése mindig nevetéssel, közös játékkal végződik, hisz együtt sokkal varázslatosabb várat lehet építeni, a cirkuszi mutatványok is izgalmasabbak, s a közösen átélt élmény mindig megszüli a testvérbékét. A legkisebbeknek szóló előadásának legfontosabb gondolata: TESÓNAK LENNI […]

Tesók!

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig A Vaskakas Bábszínház Tesók! című előadásában a testvérek böstörködése mindig nevetéssel, közös játékkal végződik, hisz együtt sokkal varázslatosabb várat lehet építeni, a cirkuszi mutatványok is izgalmasabbak, s a közösen átélt élmény mindig megszüli a testvérbékét. A legkisebbeknek szóló előadásának legfontosabb gondolata: TESÓNAK LENNI […]

Tündérszép Ilona és Árgyélus

Helyszín: Bartók terem Előadás hossza: 55 perc Kategória: 4 éves kortól Izgalmas történet sok humorral és szélesvásznú látvánnyal, két tiszta szívű fiatal minden akadályt legyőző tiszta szerelméről, egyik legismertebb népmesénk nyomán. Árgyélus, a földi királyfi egyre csak az eget kémleli – Tündérszép Ilona, az égi tündér pedig egyre csak a földet, s a földön Árgyélus királyfit. Ilona lentről […]

A fattyú

Dán történelmi film, 122 perc, 2023 (16) Rendező: Nikolaj Arcel 1755-ben Ludvig Kahlen kapitány elindul, hogy teljesítsen egy lehetetlennek tűnő küldetést: meg akarja hódítani a zord, lakhatatlan dán vidéket. A férfi célja, hogy kolóniát építsen a király nevében. De egy könyörtelen helyi földesúr másképp gondolkodik és arrogánsan azt hiszi, hogy ez a föld kizárólag az […]

LÖVÖLDE TÉR – KERN ANDRÁS

Vendég: HERNÁDI JUDIT és HEILIG GÁBOR A Kossuth díjas színművész első lemezén található, az azóta legendássá vált Lövölde tér című dal, melynek zeneszerzője Másik János. Az azóta is népszerű albumon kívül több lemez is fűződik Kern András nevéhez. A műsorban a közönség régi dalok mellett hallhatja az újabbakat is, így elhangzik – többek között – a Hé, 67!, […]

Magyar Kultúra Hete

A Rómer Múzeumban 2024. január 20. (szombat), 17.00 Farkas-Pap Éva szobrászművész és Farkas Vajk üvegművész: ÖSSZEADÁS – KIVONÁS című kiállításának megnyitója Helyszín: Rómer Múzeum – Esterházy-palota (Győr, Király utca 17.) ———- 2024. január 25. (csütörtök), 17.00 NEM ADHATOK MÁST, CSAK MI LÉNYEGEM – Tárlatvezetés a Madách Imre születésének 200. évfordulójára rendezett kamarakiállításban Helyszín: Rómer Múzeum […]

Magyar Kultúra Napja-Táncház

19.00 – 24.00 óra:            Mindenki Táncháza – Kicsik, Nagyok, Mindenki! Németh Dénes és Zenekara közreműködésével Tánctanítás: Fábián Szabolcs Csutkó 20.00 – 20.30 óra:            Ünnepi megemlékezés: A Magyar Kultúra Napja – A Himnusz születésnapja „Isten, áldd meg a magyart – Magyarnak lenni jó.” Székely Zoltán múzeumigazgató, művészettörténész, főmuzeológus A rendezvényen megtalálhatjátok Bárány Szilveszter cipő és csizmakészítő […]

A Magyar Kultúra Hete

Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát. Minden évben ekkor ünnepeljük a magyar kultúra napját, melyhez Győr városa idén is több mint 30 programmal kapcsolódik január 22. és 28. között. Január 22. hétfő 10.00 – Kézműves foglalkozás népi motívumok felhasználásával – könyvjelző (Helyszín: Generációk Művelődési Háza) Január 22. hétfő 10.00 – Senior haladó örömtánc Varga […]

Az öldöklés istene

A magyar származású francia írónő meghatározásában Az öldöklés istene: házaspárbaj egy részben. Négy szülő beszélget egy lakásban, miközben két kisfiú játszik a téren, és az egyik kiüti a másiknak a fogát. A szülők beszélgetése után evidens: ők sem jobbak a gyerekeknél, sőt, az ő beszélgetésük leleplezi azt a kispolgári álszentséget, amely mély gyökerekkel kapaszkodik társadalmunk […]

Valahol Európában

A történetben egy maréknyi árva gyerek kószál a háborús front kellős közepén biztonságra, hajlékra és élelemre vágyva. Céljuk a túlélés, kilátásaik azonban nem túl biztatóak. Útjuk során nemcsak ellenséggel, de jóakarókkal is találkoznak, akik segítenek meglátni az emberséget a legembertelenebb időkben is.

Életút

2024. január 24-én (szerda) a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) 18 órakor Borbély Károly képzőművész kiállítása nyílik Életút címmel. A tárlatot megnyitja Juhász Kristóf (író, mesemondó). Közreműködik: Bertalan Tamara (hegedű), Nikodém Barnabás (zongora). A kiállítás megtekinthető: 2024. február 15-ig, hétköznap 10-16 óráig. Mindenkit sok szeretettel várunk!

A magyar kultúra napja

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt A magyar kultúra napja ünnepi rendezvényre 2024. január 22-én, 17 órára a Városháza Dísztermébe. Köszöntőt mond és elismeréseket ad át Prof. dr. Dézsi Csaba András Győr Megyei Jogú Város polgármestere. Az ünnepi műsorban közreműködik Sík Frida, Stummer Márton és a Cserók Néptáncegyüttes táncosai.

Életút

2024. január 24-én (szerda) a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) 18 órakor Borbély Károly képzőművész kiállítása nyílik Életút címmel. A kiállítás megtekinthető: 2024. február 15-ig, hétköznap 10-16 óráig. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Ismeretterjesztő előadás

A savanyú káposzta gasztronómiája címmel 2024. január 12-én (péntek) 17 órától ételkóstolóval egybekötött előadáson vehetnek részt a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.). Előadók: Horváth Csaba mesterszakács, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Győr-Moson-Sopron vármegyei elnöke; Finta Csaba élelmiszeripari mérnök. A rendezvény a Ménfőcsanaki Kertbarát Kör programja. A belépés díjtalan. A programváltozás jogát fenntartjuk!

ÖSSZEADÁS ± KIVONÁS

Farkas-Pap Éva szobrászművész és Farkas Vajk üvegművész kiállítása A kiállítást megnyitja: Nagy Zsuzsa okleveles építészmérnök, belsőépítész, főépítész A kiállítás megtekinthető 2024. március 30-ig. Nyitvatartási idő: péntek-vasárnap, 10-18 óra

Öt Karinthy és Én

Másfél órás zenés, irodalmi est a Karinthyak szellemében. Frigyes, Gábor, Ferenc, Márton írásaikkal, Vera – Frigyes dédunokája – pedig énekével és családi történetekkel lesz jelen. Első kézből hallhatjuk azokat a személyes élményeit, amelyeket eddig nem osztott meg a nyilvánossággal. Én pedig – Bornai Tibor – zenészként és Karinthy-imádóként segítek neki ebben. Egy vidám est, másfél […]

Zenés irodalmi est

2024. január 25-én (csütörtök) a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) 18 órakor zenés irodalmi estet tartunk az Élet, bor, humor. Az alig ismert Márai címmel. A programon közreműködnek: Mészáros Tibor irodalomtörténész, Hirtling István színművész és Szabó Dániel cimbalomművész. A belépés díjtalan. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Friends Big Band

Szeretettel várunk mindenkit Győrben a Richter Teremben a Friends Big Band 25. évfordulós nagyszabású koncertjére! Vendégeink Malek Andrea, Mihályi Réka és Gájer Bálint lesznek. Jegyek vásárolhatók a Richter Terem jegypénztárában. Nyitvatartás: 10-17 óráig. Tel.: 06-80/205-015 (9021 Győr, Aradi Vértanúk útja 16.)

Lego kiállítás

Négy év szünet után ismét kiállítást rendezünk LEGO® alkotásainkból Győrben! A rendezvény harmadik kiadása 2024 február 10-én és 11-én érkezik a Tulipános Általános Iskolába. Magyar, német és holland építők hozzák magukkal a színes kockákból készült építményeiket. A kiállításra látogatókat nyereményjáték, vásárlási lehetőség és a megnézhetőkön kívül sok kipróbálható dolog is várja majd! A belépőjegy 3 […]

Halál és megdicsőülés

Győri Filharmonikus Zenekar Műsor: R. Strauss:      Halál és megdicsőülés, TrV 158, op. 24                   25′ *** J. Sibelius:      2. (D-dúr) szimfónia, op. 43                                      45′ Vezényel:                   Rajna Martin A Győri Filharmonikus Zenekar a későromantika két nagy mesterének egy-egy grandiózus kompozícióját tűzte műsorára a Richter- és a Varga Tibor-bérlet közös estjén. Az első félidőben Richard Strauss […]

Italia bella

Győri Filharmonikus Zenekar Műsor: F. Schubert: D-dúr nyitány olasz stílusban, D.590 F. Mendelssohn-Bartholdy: IV. (A-dúr) szimfónia, op. 90 „Olasz”    Vezényel: Berkes Kálmán A 17:18-as bérlet harmadik estje az olasz zene sajátos világába enged bepillantást. Német szemüvegen át: a hangverseny programjában két olyan kompozíció csendül fel, amelyek a német zene nagy mestereinek az Itáliából érkezett […]

Német romantika

Győri Filharmonikus Zenekar Műsor: J. Brahms: D-dúr hegedűverseny, op. 77 *** F. Mendelssohn-Bartholdy: IV. (A-dúr) szimfónia, op. 90 „Olasz” Közreműködik: Marie-Astrid Hulot — hegedű Vezényel: Berkes Kálmán  A német romantikus zene két emblematikus remekműve alkotja a Sándor-bérlet következő hangversenyének műsorát. Először a hegedűirodalom egyik legsúlyosabb versenyműve, Johannes Brahms 1878-ben készült D-dúr hegedűversenye csendül fel, amelynek […]

Lélegezz előadás

A Katona József Színház két művésze – Pálos Hanna és Vizi Dávid – lesznek a vendégeink január 27-én a LÉLEGEZZ című előadással. A gyermekvállalás témája mindenkit érint. Ha még nincs gyereked, akkor azért. Ha van, akkor azért, hogy megértsd a következő generáció döntéseit. Gyere el, hogy minél több szempont alapján gondolhasd végig felelősségteljesen ezt a […]

ART Piknik

Az ART Piknik egy olyan egyedülálló fesztivál, ahol a gasztronómia és a művészet találkozik, különleges helyszínen, különleges koncepcióval teremtve egyedülálló atmoszférát. Az ART Piknik kiállítói az ország legelismertebb éttermei és vendéglátóhelyei, akik olyan gasztronómiai kínálatot vonultatnak fel, amilyennel egy helyen, egy időben ritkán találkozhatunk. A rendezvény fontos része a kézműves vásár is, ahol több mint […]

Barabás László kiállítása

2024. január 12-én (péntek) a Kisfaludy Károly Könyvtár, 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) 17 órakor Barabás László festőművész kiállítása nyílik. A tárlatot megnyitja: Dr. Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2024. február 9-ig, hétköznapokon 13-16 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Barabás László kiállítása

2024. január 12-én (péntek) a Kisfaludy Károly Könyvtár, 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) 17 órakor Barabás László festőművész kiállítása nyílik. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2024. február 9-ig, hétköznapokon 13-16 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Busójárás (Poklade) 2023

2024. január 24-én (szerdán) a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) 17 órakor Tálos Péter fotóművész kiállítása nyílik meg Busójárás (Poklade) 2023 címmel. A kiállítás megtekinthető a művelődési ház nyitvatartási idejében, 2024. február 19-ig. Sok szeretettel várunk mindenkit!

Busójárás (Poklade) 2023

2024. január 24-én (szerdán) a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) 17 órakor Tálos Péter fotóművész kiállítása nyílik meg Busójárás (Poklade) 2023 címmel. Köszöntőt mond Szabó Jenő önkormányzati képviselő. A kiállítást megnyitja Vehofsics Erzsébet a Győri Fotóklub Egyesület elnöke. Közreműködik Bogdán Eszter (ének). A kiállítás megtekinthető a művelődési ház nyitvatartási idejében, 2024. február 19-ig. Sok szeretettel várunk mindenkit!

Hangraforgó Klub

2024. január 26-án (pénteken) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtára klubhelyiségében (Győr, Herman O. u. 22., földszint) a Hangraforgó Klub tart összejövetelt a magyar kultúra napja alkalmából ”Pannónia is ontja a szép dalokat” címmel. A rendezvény díjtalanul látogatható.

Szabó Magda: A Danaida

2024. január 15. (hétfő) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) könyvklubunk következő összejövetelén Szabó Magda: A Danaida című könyvéről beszélgetünk. Moderátor: Galambos Krisztina könyvtáros. Olvasson velünk! Ossza meg érzéseit, gondolatait a könyvről! A belépés díjtalan. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Tankcsapda 35

Március 23-án Győrben, az Audi Arénában a 35 éves Tankcsapda! Jön az év első nagyszabású aréna rock ’n’ roll showja! Ne maradj le, gyere és indítsuk együtt a Tankcsapda országjáró turnéját! A hangolódásról a Falcon Project zenekar gondoskodik.  

Mike Oldfield’s

Különleges koncert helyszíne lesz február végén a győri Olimpiai Sportpark Multicsarnoka. Mike Oldfield’s Tubular Bells – Live in Concert előadása az ikonikus zenemű megjelenésének 50. évfordulója alkalmából egy világturné keretében kerül színpadra. Mike Oldfield remekművét kilenc nagyszerű zenészből összeállított csapat adja elő. A két részes koncert anyagát a Művész állította össze, ki ezúttal a zenei […]

Zenetörténeti séta

Bősze Ádám zenetörténész 2023. telén zenetörténeti sétát tartott Győrött. Nem is egyet! A nagy érdeklődésre való tekintettel két ötvenfős csoporttal járta be a város utcáit, tereit, hogy fölidézze azokat az emlékeket, amelyek Győr gazdag zenei múltjához tartoznak. Aki legutóbb lemaradt, most élhet a lehetőséggel! De az is, aki korábban elkísérte őt ezen az úton, szintén […]

Broadway’s Lights

“Broadway’s Lightsról jött a hír a Rómer ház körül…” Domján Ákos koncert Fellépnek a nagysikerű Jampi Angyalok, az este vendége pedig nem más, mint Vass Geri! Hogy mire számíts? Minden ami Broadway… – Big Bandes hangzású musical- és film betétdalok, – Emellett Ákos saját dalai, – Vass Geri szerzeményei , – Nem utolsósorban pedig a jól […]

Irodalmi Találkozások

Bán-Horváth Veronika – Nincs is holdtölte Bán-Horváth Veronika, a győri születésű költő, jelenleg Budapesten él.  Improvizációval és irodalommal foglalkozik. Az Itt és Most Társulat művészeti vezetője és a Nemes Nagy Színészképzés óraadó tanára. “Nincs is holdtölte” címmel jelent meg új könyve a Hmm-füzetek sorozatnyitó darabjaként.  (Szépirodalmi Figyelő, Erdélyi Híradó társkiadás). A kötet megjelenését a Nemzeti […]

Ventillátór előadás

„Fullasztó IQOS szag van, azt lehet itt bent is. Akkor inkább most ki, egy kicsit. Megsodrom a cigit, leülök a fehér párnás hinta ágyba. Azon gondolkozom, hogy csinálják, velem mi lehet a baj. Olyan egyszerűnek tűnik, olyan boldogok. De aztán vissza kell menni. Még mindig a lufifújás.” KEDVES MINDENKI! Eskü csak 90 perc, lécci hallgassatok […]

Zenélő Hétvége

A Győri Filharmonikus Zenekar népszerű tematikus hétvégéje 2024-ben is folytatódik! A Képek a zenében című program betekintést nyújt a 9 és 13 éves diákoknak Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabjába, természetesen a már megszokott játékos, interaktív módon. Azt tudtátok, hogy Muszorgszkij eredetileg zongorára szánta remekművét, és csak később, Ravelnek köszönhetően készült el a talán mindenki […]

Ne most, drágám!

Ray Cooney és John Chapman: Ne most, drágám! – vígjáték két felvonásban – Szerelmi háromszögek, nercbundák, hiányos öltözetű hölgyek, ablakon kirepülő ruhadarabok, totális téboly. Mindez London legelegánsabb szőrmeszalonjában, kizárólag a felhőtlen szórakoztatás érdekében! A méregdrága szalon egyik tulajdonosa, a felfuvalkodott Gilbert élete hódítására készül felesége távollétében. A nagy terv gépezetébe azonban a kezdetektől fogva homokszemek […]

FolkGlamour Divatbemutató

Avagy a magyar népmesèk, balladák, legendák életre kelnek Az előadáson olyan különleges élményben lesz része a nézőknek, amelyben a magyar népi kultúra minden szelete megmutatkozik újra tervezett módon. A magyar népzene, népdal, néptánc, népmesék és viseletek színessége a divat világában tükröződik vissza, a mai kor nyelvèn. Szem nem marad szárazon, s a szívek és lelkek […]

II. Győr Rally

Jövőre is visszatér a száguldás Győr városába a II. Győr Rally keretein belül! Részletek hamarosan!

Almási Kitti előadás

Immáron hagyományt teremtettünk belőle, hogy a győri Havervagy közösség egyik első eseménye év elején egy Almási Kitti előadás. Ezek az esték mindenképpen más hangulatúak, mint az előadások: interaktívabbak, kicsit lazábbak és mindenképpen haveri hangulatúak. Rengeteg témáról beszélgettünk már, a mostanit Kitti maga javasolta és választotta. Február 19-én a bizalom lélektanáról beszélgetünk. Mit is jelent a […]

30Y lemezbemutató koncert

A 30Y úgy van, hogy huszonhárom éve él együtt pont ez a négy ember. Lehetetlen vállalkozás. Senki ne próbálja ki otthon, vagy ha igen, hát vegye komolyan. Ezt szeretet nélkül nem lehet végigcsinálni. Ezt a szeretet akarása nélkül nem lehet. Feloldani önmagadat úgy, hogy megmaradj. A történetünk hosszú és szövevényes, és mint minden jó történet, […]

Mudfield/Your Last Steps

19:00 kapunyitás – Mudfield dedikálás (Gyere időben, ha szeretnéd aláíratni a CD-det vagy ha csinálnál egy közös fotót a csapattal, mert koncert után nem lesz rá lehetőség!) 20:00 Your Last Steps koncert 21:00 Mudfield koncert

Triász koncert

Az együttes tagjai, már nem ismeretlenek a nagyközönség számára. A csapatot a régi barátság, a rockzene szeretete, és az együtt muzsikálás öröme hozta össze. Az elsősorban rock dalokból összeállított műsorunk unplugged jellegű, de mégsem a megszokott hagyományos, csak akusztikus hangszerekkel, hangzással. „A repertoárunkat úgy állítottuk össze, hogy mindenki találjon a szívének kedves slágert, de mégsem […]

Esti Kornél

Tavasszal ismét útnak indul az Esti Kornél turnébusz, megnézünk pár szimpatikus benzinkutat, na meg persze titeket. Ezúttal Győrben találkozunk március 22-én a Bridge Klubban! Visszük magunkkal a kedvenc EK dalaitokat, éneklünk majd boldogságról, éjszakáról, esőről. Vendégzenekar: hamarosan Kapunyitás: 20:00

Válótársas

A nagysikerű Válótársas újra Győrbe érkezik! Pokorny Lia férjet vált, és ezúttal Ötvös Andrástól fog jól elválni! Könnyed párkapcsolat-gazdagító előadás humorral és rögtönzéssel. Egy párkapcsolatban bármi megtörténhet az „Igen!”-től a „Kicsinállak!”-ig. Mikor merre érdemes tovább indulni? Szórakoztató és elgondolkodtató előadást láthatunk a párkapcsolatokban előforduló helyzetekről és azok megoldásairól. Humor és rögtönzések segítségével ismerhetünk rá párkapcsolati […]

Manuel koncert

19:00 kapunyitás 20:30 koncertkezdés A 2024-es szezonban Manuel továbbra is teljes zenekari kísérettel lép a klubbok színpadára, amivel az Idegen album legjobb dalai mellett már a legfrissebb dalokból is bemutatnak párat.

Hogyan nevezzelek?

Matthieu Delaporte & Alexandre de la Patellière: Hogyan nevezzelek? – vígjáték két részben – Mit csináljunk, ha egy átverés túl jól sikerül? Ha mindenki elhiszi azt, amit senkinek nem kellett volna? Mit csináljunk, ha egy kis hazugság mérhetetlenül sok eltitkolt igazságot szabadít fel? Ha egy rossz tréfa a félreértések özönét szabadítja egy baráti társaságra és […]

Gran Partita

Műsor: W. A. Mozart: Gran Partita, KV 361 R. Strauss: Esz-dúr fúvósszerenád, op. 7 Közreműködnek a Győri Filharmonikus Zenekar művészei A Flesch-bérlet második estjére elsősorban a fúvószene kedvelőit várják az Egyetemi Hangversenyterembe. A 18. század zenéjének sajátos jelensége az úgynevezett Harmoniemusik, amely kis fúvósegyüttest és az erre az apparátusra írott, általában szórakoztató jellegű zenét egyaránt jelent. A műfaj […]

Tap Factory

Helyszínváltozás!! A program a Molnár Vid Művelődési Központban lesz megtartva! Egy fergeteges, látványos, magával ragadó show… ez a Tap Factory! A Stomp és a Blue Man Group legjobb hagyományainak és hangulatának zseniális, kirobbanó erejű ötvözete, mindez indusztriális, izgalmas látványvilágba ültetve. Dinamikus zene, akrobatikus elemek, sztepp, humor, jó hangulat, és hozzá a városban fellelhető, dobnak jól […]

Miklósa Erika koncert

Műsor: Operaáriák, nyitányok, közjátékok, operett részletek Közreműködik: Miklósa Erika — szoprán, Horváth István — tenor Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel A Győri Filharmonikus Zenekar mosonmagyaróvári hangversenyének műsorában a zenés színpad ismert remekműveinek részletei csendülnek fel. Az opera mellett a programban a könnyű múzsa is szót kap: az operett-műfaj ábrándos, örökzöld melódiái bizonyára sokakban ébresztenek majd nosztalgikus emlékeket. […]

Pesti Művész Színház

Szemenszedett igazság, avagy hazudni tudni kell Alice Michael szeretője. Hónapok óta egy hotelben randevúznak, ugyanis mindketten házasok. Ráadásul Alice férje Michael legjobb barátja. Michael- hogy senki se sérüljön- “mindenki érdekében” hazudozni kezd. Hazudik élvezettel, hazudik szenvedéllyel, majd hazudik zavartan és kétségbeesve. A hazugság úgy árasztja el az életüket, mint nyitva felejtett csap a lakást. Vajon […]

Triász Koncert

A 2012-ben megalakult a TRIÁSZ együttes tagjai már nem ismeretlenek a nagyközönség számára. A csapatot a régi barátság, a rockzene szeretete, és az együtt muzsikálás öröme hozta össze. Az elsősorban rock dalokból összeállított műsoruk unplugged jellegű, de mégsem a megszokott hagyományos, csak akusztikus hangszerekkel, hangzással. „A repertoárunkat úgy állítottuk össze, hogy mindenki találjon a szívének […]

St. Martin Szülinapi Koncert

“Egy előadó számára a legszebb ajándék a közönség tapsa, szeretete”. Az utóbbi időszak izgalmakkal, előadásokkal, alkotással és várakozással volt teli. Igen vártam, hogy Győr városában ismét felcsendülhessenek dalaim az általam megszólaltatott hangszereken. Sok időt töltöttem társművészetekkel is, készültek fotók, festmények. A stúdióban végzett alkotómunka eredményét a publikum visszajelzése minősíti. Jövőre lesz 30 éve, hogy a […]

Kiss Ádám önálló estje

Világvégre Engedd meg, hogy egy órára kiszakítsalak a világodból, és beszuszakoljalak az enyémbe. A boldog élet titka, hogy tudni kell magadban alkudozni az elvárásokkal. De a legjobb, ha nincsenek. Albániához képest Magyarország is egy Ausztria. Annyira megfordult a világ, hogy negatívnak lenni manapság pozitív. A nevetés a legjobb vakcina. Mikor lesz újra régi a világ? […]

OROSZ GYURI:KÉRDEZZ! FELELEK

OPEN: VALTNER MÁLYKI MIKLÓS A világon mindenki kérdez és sajnos erre valaki mindig válaszol is. A kérdésekkel soha nincs gond, annál inkább a válaszokkal. Orosz Gyuri szerint nem mindenki alkalmas arra, hogy válaszokat fogalmazzon meg. A humorista ezen az előadáson bármire válaszol, a közönség is kérdezhet. A válaszok úgy lesznek viccesek, hogy sokszor el is […]

Családos Ámokfutás

REDENCZKI MARCSI ÉS GAJDOS ZOLTÁN – CSALÁDOS ÁMOKFUTÁS – KÖZÖS EST OPEN: GYURICZA BALÁZS A színpadon egy férj és egy feleség, de nem egymáséi. Ettől függetlenül ugyanúgy tudják kritizálni az ellenkező nemet, mintha egy pár lennének. Sőt! Talán még őszintébbek is, ha nincs ott, akinek a poénok szólnak. A történeteikben minden házaspár magára ismer. Fergeteges poénok, […]

A stand up lovagjai

A STAND UP LOVAGJAI – MAKSA ZOLTÁN ÉS IHOS JÓZSEF – KÖZÖS EST A legendás Szeszélyes Évszakok Kerekasztal lovagjai közül ketten most összeálltak, hogy a hamísítatlan magyar humort terjesszék országszerte. Ha szereted a minőségi, trágárságmentes, okos stand up comedyt, akkor ott a helyed ezen az előadáson. Maksa és Ihos mesél arról, hogy milyen az élet […]

Stand Up Comedy Live

Fellép: Orosz Gyuri, Rekop György, Záhonyi-Ábel Dávid A stand up comedy élőben a legjobb! Ha szereted a Showder Klub humoristáinak műsorát a TV-ben, akkor ezt az előadást imádni fogod. Élőben tényleg minden más, nem csak kövérebbek és/vagy alacsonyabbak a humoristák, hanem viccesebbek is. Itt aztán semmit nem vágunk ki, kendőzetlenül eléd tárják a legfrissebb poénokat, […]

Győri Bál

Január 27-én gyöngybe öltöztetjük az Audi Arénát, hogy a győriek színe-java együtt mulathasson egy egész estén át. Bár a szezon akkor már a vége felé közeledik, mégis biztos lehet benne a közönség, hogy emlékezetes lesz a találkozás. A társasági esemény eleganciáját Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekes alapozza meg, akit a Győri Filharmonikus Zenekar kísér.    Az […]

Képek a zenében

Győri Filharmonikus Zenekar Műsor: M. P. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei Vezényel: Berkes Kálmán Jóllehet Muszorgszkij eredetileg zongorára szánta a Viktor Hartmann építész alkotásai nyomán készült remekművét, az Egy kiállítás képei „nem kerülhette el sorsát”: a zseniális portrék nagyzenekar után kiáltottak. S ki lehetett volna alkalmasabb e művészi kihívásnak megfelelni, mint Maurice Ravel? 1922-ben készült el a zenekari hangszínek teljes palettáját […]

Pezsgős tárlatvezetés

SZÉKELY ZOLTÁN MÚZEUMIGAZGATÓVAL Búcsúztassa velünk az óévet a 2023-as év kiemelt kiállításában! Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Megvesszük Győrt és bástyája mienk – A végvár törökkori ostromai című tárlatunkra, egy pezsgős koccintással egybekötött tárlatvezetésre Székely Zoltán múzeumigazgatóval. A férőhelyek száma korlátozott. A programon való részvétel érkezési sorrend alapján, a belépőjegy megváltásával lehetséges. A programváltoztatás jogát […]

Diplomácia

ÚJ IDŐPONT! Valós történelem a Pódium következő előadása Alföldi Róbert szereplésével! Előadó: Alföldi Róbert Sztarenki Pál Bárdi Gergő Sütő András Varga Ádám Egy igazán jó karácsonyi ajándék lehetőség. A Diplomácia feszült lélektani krimi, mely a mindannyiunk számára egyik legégetőbb kérdést járja körül: mit jelent helyesen és emberhez méltóan dönteni az életben. Mit tegyünk egy kiúttalan […]

Ébredés koncert

Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenekaros Nagykoncertje Rakonczai Viktor ARTISJUS és EMeRTon-díjas magyar zeneszerző, zenei producer, zongorista. Sorsuk és egyben első találkozásuk 2011-re nyúlik vissza, amikor Attila Megasztár utáni első szóló lemezéhez keresett az akkori kiadója szerzőket, dalokat. A lemezének címadó dalát (Nincs semmi másom) Viktor készítette, ahogy több tucat egyéb hazai sláger fűződik a […]

L’art pour l’art

Boborján, Kancácska, Leopold, és további kedvenceid újra a színpadon, ezúttal Győrben! Kedves Utazóközönség! Szeretettel köszönti önöket a L’art pour l’art Légitársaság legénysége! Felemelkedésüket és felhőtlen szárnyalásukat garantálja a már jól bevált személyzet, DOLÁK-SALY RÓBERT, PETHŐ ZSOLT és SZÁSZI MÓNI, valamint a sok más járaton már bizonyított, Jászai Mari-díjas stewardess, STEFANOVICS ANGÉLA. A biztonságos utazást magasan […]

Egy kiállítás képei

Műsor: C. Debussy – M. Ravel: Danse W. A. Mozart: D-dúr fuvolaverseny, KV 314 *** M. P. Muszorgszkij – M. Ravel: Egy kiállítás képei Közreműködik: Fabian Köhring — fuvola Vezényel: Berkes Kálmán A Győri Filharmonikus Zenekar a Nikisch-bérletben megrendezett koncertjét francia muzsika indítja: Claude Debussy 1890-ben zongorára írott Danse című darabja, amelyet a hangszerelés utolérhetetlen […]

Szép nyári nap

Böhm – Korcsmáros – Pásztor – Jakab – Hatvani: Szép Nyári Nap – Neoton-musical két részben- Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én – hangzik fel a Neoton Vándorének című slágere a Veres 1 Színház új előadásában. A Szép nyári nap című musical […]

A kis hableány

Helyszín: Bartók terem Előadás hossza: 60 perc Kategória: 4 éves kortól Történetünk a vágyakozással kezdődik. A kíváncsisággal, hogy mi lehet a világ ismeretlen felén, az álmodozással egy másik életről, a sóvárgással az elérhetetlen után. A kis hableány a tengermélyi birodalomból a szárazföldre vágyik. Halfarok helyett lábakat szeretne, úszás helyett járást, vízi királyság helyett a földi herceg szerelmét. Egyedül […]

Cinege, cinege, kismadár

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik a Vaskakas Bábszínház csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót. Alkotók: Tervező: Bartal Kiss Rita (Blattner Géza-díjas) és Szabó Tamás Zeneszerző: Rab Viki […]

Cinege, cinege, kismadár

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik a Vaskakas Bábszínház csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót. Alkotók: Tervező: Bartal Kiss Rita (Blattner Géza-díjas) és Szabó Tamás Zeneszerző: Rab Viki […]

Cini-cini muzsika

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Cini-cini muzsika Az előadás időtartama 20 perc, melyet 20 perc játékidő követ. […]

Cini-cini muzsika

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Cini-cini muzsika Az előadás időtartama 20 perc, melyet 20 perc játékidő követ. […]

Színházi családállítás est

Semmi sincs ugyanis ok nélkül. Ha sikerül feltérképeznünk a sorsátvállalások láncolatát, akkor látjuk, hogy milyen módon kötötték gúzsba a szüleinket, partnereinket, gyerekeinket a rendszertörvények. Nem velünk voltak olyanok, amilyenek, hanem ebben a gúzsba kötöttségben nem tudtak másképp viselkedni. Így pedig már sokszor egészen másképp hangzik a történet. És elfogadni, hogy pont attól a két embertől […]

Frakk, a macskák réme

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc, egy részben Kategória: 4 éves kortól Lukrécia és Szerénke megkapnak mindent, amire vágynak, ám a két macskának ez nem elég! A karosszékre fáj a foguk, de Frakk felbukkanása egy csapásra felforgatja a két elkényeztetett macska életét.. Lukrécia és Szerénke, a két lusta macska élete felhőtlen boldogságban telik. Gazdasszonyuktól, Irma nénitől megkapnak mindent, […]

Ki lakik az asztal alatt?

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele […]

Ki lakik az asztal alatt?

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele […]

Pom Pom meséi

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc, egy részben Kategória: 4 éves kortól Picur, a kisiskolás lány lázas betegen fekszik otthon. Pom Pom, a barátja meglátogatja és történetfarigcsálással, azaz mindenféle izgalmas mese kitalálásával ütik el az időt. A közös történetalkotás során a Pom Pom-univerzum számos másik figurája is megidéződik. Felbukkan többek között Gombóc Artúr, aki a világon mindennél jobban […]

Csányi Sándor előadása

Sziasztok, megint én vagyok az, Guszti! Legutóbb a szülőszobán találkoztunk, ám ezúttal a munkahelyemen várlak titeket. Elhívtam tizenöt barátomat (véletlenül mindannyiunkat Gusztinak hívnak), hogy mondják el, mit gondolnak a gyereknevelésről, a házasságról és minden másról. Van élet a szülés után? Meddig bírják a férfiak behúzni a hasukat, amikor egy fiatal lánnyal beszélgetnek? Egy tízes skálán […]

Tesók!

A Vaskakas Bábszínház Tesók! című előadásában a testvérek böstörködése mindig nevetéssel, közös játékkal végződik, hisz együtt sokkal varázslatosabb várat lehet építeni, a cirkuszi mutatványok is izgalmasabbak, s a közösen átélt élmény mindig megszüli a testvérbékét. A legkisebbeknek szóló előadásának legfontosabb gondolata: TESÓNAK LENNI ÉRDEMES! Alkotók: Dramaturg:Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner Gézad-díjas) Szereplők: Dunai […]

Tesók!

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig A Vaskakas Bábszínház Tesók! című előadásában a testvérek böstörködése mindig nevetéssel, közös játékkal végződik, hisz együtt sokkal varázslatosabb várat lehet építeni, a cirkuszi mutatványok is izgalmasabbak, s a közösen átélt élmény mindig megszüli a testvérbékét. A legkisebbeknek szóló előadásának legfontosabb gondolata: TESÓNAK LENNI […]

MONARCHIA OPERETT

“SOHASEM ÉR VÉGET A DÍNOM DÁNOM…!” A MONARCHIA OPERETT 2 FELVONÁSOS ELŐADÁSA Operett, hungarikum. Egy ízig-vérig magyar műfaj, amelyet az egész világon ismernek, szeretnek, énekelnek. Szerelem, romantika, humor, a vidámság, csodálatosan megkomponált dallamok, valamint pazar látvány világ, a Monarchia Operett védjegye a pompás és a csillogó kosztümök, valamint azok a sztár szólisták, akiket évek óta […]

Táncház

Adventi készülődés a Marcal Néptáncegyüttessel Közreműködik: Németh Dénes és zenekara Helyszín: Bezerédj-kastély Művelődési Ház 15:00 – kézműves foglalkozás gyermekeknek: mézeskalács sütés, ajándéktárgyak, karácsonyfadíszek készítése a Ménfőcsanaki Óvoda és a néptáncosok közreműködésével 17:00 – Köszöntőt mond Szabó Jenő önkormányzati képviselő, a rendezvény támogatója Adventi koncert népzenével (daltanulás) 18:00 – Gyermek és felnőtt batyus táncház tanítással Táncokat […]

Grincs Szaunamaraton

Csatlakozz hozzánk december 16-17-én a Grincs Szaunamaratonra a Győri RQ Vízi Élményparkban! Időpontok: December 16. (szombat) GRINCS SZAUNAMARATON 4 fantasztikus szaunamester vár Titeket – Andi, Adri, Mónika és Laci garantálják a forró, pihentető élményt! Programok időpontjai: Andi:11:00, 13:00, 15:00 Mónika (gőz): 12:00, 14:00 Adri: 16:00 Laci: 17:00 Adri: 18:00 December 17. (vasárnap) SZAUNA WEEKEND Mónika […]

Becsapódás

Két házaspár együtt ebédel, ahogy az utóbbi tíz évben minden második héten. A lányok testvérek. Sok éves hagyomány ez, ami a hosszúra nyúlásával nemcsak természetessé, de terhessé is vált, mégsem hagyják el. Ez az alkalom viszont valamiért másnak ígérkezik. Ma van valami a levegőben. Egy amúgy is pattanásig feszült ország levegőjében. Hamarosan értesítések pittyennek a […]

HORN Karácsonyi Rohanás

Nem maradhat el az adventi időszak Karácsonyi rohanás nélkül, igaz? Mi is így gondoljuk, ezért idén is szeretnénk nektek elhozni a városba ezt a szuper versenyt. Újdonság, hogy az 4 és 12 km mellet 8 km-es távra is lehet majd jelentkezni. Versenyközpont: Tulipános Általános Iskola (9026.Győr, Rónay J. u. 4.) Távok: 1,3 km-es gyermekfutás (2 kör […]

100 Tagú Cigányzenekar

Teremnyitás: 18:30 Koncertkezdés: 19:00 A rendezvény két felvonásban, szünettel kerül megrendezésre! A világhírű 100 Tagú Cigányzenekar újra Győrben! A Hungarikum és Magyar Örökség-díjas társulat sztárzenekara nagyszabású, két felvonásos ünnepi koncertet ad a győri Richter Terem hangversenytermében, december 27-én, szerdán. A kulturális csemegének számító program feledhetetlen élményt kínál közönségének. A 30 fős sztárzenekar a társulat legkiválóbb […]

Városi Karácsony

Helyszín: Pannonhalma, Fő tér Program: 16:00 Cantate kórus műsora 17:00 Kalap Jakab – gyermekműsor 18:00 Doppio Duó 19:00 Orbay Lilla Quartet 14 órától karácsonyi vásár és Pannonkamra. A rendezvény Pannonhalma Város Önkormányzatának szervezésében valósul meg. Az esemény ingyenes.

Bencés esték

A napkeleti bölcsektől a háromkirályokig Dr. Németh György Amadé történész, egyetemi tanár tart előadást a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium Dísztermében. József Attila versében bemutatkozik Szűz Máriának a három király, akik Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak nevezik magukat. Az evangéliumban azonban csak azt olvassuk, hogy bölcsek érkeztek Napkeletről. Hogyan és mikor alakult ki az az elképzelés, hogy […]

Vox Angelorum kórus

A Vox Angelorum kórus, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium énekkarának adventi hangversenye a győri bencés templomban.

Ensemble Pannonia Superior

Az Ensemble Pannonia Superior adventi koncertje a győri bencés templomban Az Ensemble Pannonia Superior együttes 2021-ben alakult a Győri Széchenyi Egyetem zeneművészeti karának hallgatóiból. Célja a 17.-18. század muzsikájának életteli megszólaltatása korhű hangszereken, amelyhez Győr csodálatos történelmi belvárosa tökéletes helyszínt nyújt. Az együttes változó felállásban, az adott művek igényeihez alkalmazkodó létszámmal játszik, műsorán a kamarazenei […]

Állatok karácsonya 

Az Állatok Karácsonyán, december 22-én állatkertünk lakói különleges meglepetéseket kapnak: finom kis csomagokkal teli ajándékokat készítünk számukra. A látogatóinknak pedig lehetőségük lesz ezeken a látványetetéseken megfigyelni, hogyan bontják ki az állatok az ajándékaikat, és élvezettel fedezhetik fel, milyen öröm tudja őket is érni ezen a különleges napon. Gyertek el szeretteitekkel, és ünnepeljük együtt állatkerti lakóinkat […]

Családi Mikulás hétvége

Ezen a hétvégén igazán különleges meglepetésekkel készülünk nektek és lakóinknak egyaránt. Az állatkertünkbe lépő minden gyermeket mikulás csomag várja a pénztárban. Ezzel az állataink is részesülnek a jótevő Mikulás gondoskodásából, hiszen ezekben a mikulás csomagok számukra rejtenek finomságokat. A gyermekeknek pedig közeli élményt az etethető állatkerti lakókkal. A rendezvény részeként a főbejáratnál állati találkozoo, zooshow, […]

Ismeretterjesztő előadás

2023. december 5-én (kedd) 17 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.) Pintye Tamás előadását hallhatják Erdély virágai és gyógynövényei címmel. A belépés díjtalan!

Legendás Győri Gyárak

2023. december 13-án (szerda) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) 17 órakor Hartmann Gergely építészmérnök, egyetemi oktató előadását hallhatják Ipar és építészet Győrben 1945-1990 között címmel a Legendás Győri Gyárak ismeretterjesztő előadás-sorozatunk keretében. A programra sok szeretettel várunk mindenkit!

Szabadhegyi Adventi Fények

A József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) a Szabadhegyi Adventi Fények program keretében részt vehetnek az Akkordeon tánczenekar és a Rába Koncert Fúvószenekar adventi koncertjén. További programjaink: 2023. december 15. (péntek)  17 óra: Akkordeon tánczenekar adventi koncertje. 2023. december 18. (hétfő)  18 óra: Rába Koncert Fúvószenekar adventi koncertje. A rendezvények 500 Ft-os regisztrációs jegy ellenében látogathatók. Regisztrálni lehet december 4-től nyitvatartási időben a […]

Szabadhegyi Adventi Fények

A József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) a Szabadhegyi Adventi Fények program keretében részt vehetnek az Akkordeon tánczenekar és a Rába Koncert Fúvószenekar adventi koncertjén. 2023. december 18. (hétfő)  18 óra: Rába Koncert Fúvószenekar adventi koncertje. A rendezvények 500 Ft-os regisztrációs jegy ellenében látogathatók. Regisztrálni lehet december 4-től nyitvatartási időben a helyszínen, illetve az alábbi elérhetőségeken: 96/421-740-es telefonszámon , valamint regisztracio@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen.

Szabadhegyi Adventi Fények

A József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) a Szabadhegyi Adventi Fények program keretében részt vehetnek a Rába Koncert Fúvószenekar adventi koncertjén. A rendezvény 500 Ft-os regisztrációs jegy ellenében látogathatók. Regisztrálni lehet december 4-től nyitvatartási időben a helyszínen, illetve az alábbi elérhetőségeken: 96/421-740-es telefonszámon , valamint regisztracio@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen.

Ünnepváró Családi Délután

2023. december 9-én (szombat) 15 órakor a József Attila Művelődési Házba (9028 Győr, Móra F. tér 1.) Ünnepváró Családi Délutánra invitáljuk Önöket sok szeretettel. Program: Kézműves játszóházak Mézeskalács díszítés 17 óra: Kovácsovics Fruzsina gyermekkoncertje A rendezvény ingyenesen látogatható!

Öt templom Advent-Vesperás

A középkorban a szentmisék mellett a legünnepélyesebben végzett szertartás a vesperás volt, mely teret adott a gregorián ének mellett más – az ünnep fényét emelő – zenei műfajoknak is. A magyar székesegyházak középkor végi ünnepélyes zsolozsma gyakorlatát próbálja rekonstruálni ez a liturgia, mely egy összeállítás a Szent Miklós vesperás gregorián tételeiből, színesítve többszólamú zsoltárokkal, reneszánsz […]

Igazából szerelem

20. ÉVFORDULÓ Angol romantikus vígjáték, 129 perc, 2003 Rendező: Richard Curtis Főszereplők: Hugh Grant, Colin Firth, Laura Linney Ünnepeljük a 20. évfordulót az Igazából szerelem (Love Actually) világméretű újrakiadásával, amely felújított 4K kiadásban 2023 végén kerül a mozikba. Ez a kultikus brit film két évtizednyi felejthetetlen romantikus jelenettel tér vissza a nagyvászonra. Kacajra fakaszt, feldúl […]

Koós Réka ünnepi koncertje

2023. december 9-én (szombat) 17.00 órakor Koós Réka ünnepi koncertjén vehetnek részt 17 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.). Zongorán közreműködik Erős Csaba. Köszöntőt mond Dr. Laczkovits-Takács Tímea önkormányzati képviselő. A koncert után vendégül látjuk forralt borra, teára, karácsonyi süteményre. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! A belépés ingyenes.

Kerek egy esztendő

2023. december 7-én (csütörtök) 16.30 órakor Kerek egy esztendő címmel Bende Ildikó színművész műsorát hallhatják a Marcalvárosi Fiókkönyvtárban (9024 Győr, Lajta u. 27/a.).  Januártól decemberig, évszakhoz illően hangzanak el dalok és versek óvodás és kisiskolás gyerekeknek. A programra mindenkit sok szeretettel várunk!

ADVENTI PROGRAMOK

A Rómer Múzeumban Az advent az elcsendesülés, a várakozás időszaka, amikor a Megváltó érkezésére készülünk. Ebben a szellemben invitáljuk az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat, hogy tartsanak velünk az adventi készülődésben! A Cserépkályha-történeti Kiállítás decemberben karácsonyi sarokkal egészül ki, melyhez kapcsolódóan a családi napon megismerkedünk a régi ünnepi hagyományokkal, énekekkel, kipróbálhatjuk a fondant szaloncukor készítését, csomagolását, […]

Adventi Fabrikáló

Készítsünk együtt adventi koszorút! 2023. december 1-én (pénteken) 16 órakor a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) családi kézműveskedést tartunk zenével Adventi Fabrikálónk keretében. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a 20/468-9199-es telefonszámon vagy a gracza.virag@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen lehet. A programra szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Norvég Est

Fellépők: Dr. Choi Insu, Egyetemi Zenekar, vezényel: Dr. Ménesi Gergely Belépés díjtalan!

Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában musical Simon Péter: Nagy Balázs/ Vincze Gábor Péter Hosszú: Sikó Koppány/Medveczky Balázs Suhanc: Urbán-Szabó Fanni/ Gadó Anita Ficsúr: Kurucz Dániel Csóró: Molnár Zsolt Egyenruhás: Molnár Erik Tanító: Jáger András Leventeoktató: Fehér Ákos Tróger: Forró Attila Sofőr: Kszel Attila Kuksi: Vinter Soma/ Mórocz Máté Pötyi: Limpár Karolin/ Ambrus Tamara Professzor: Bujtár Dominik Szeplős: […]

Tűzön-vizen át

Arany János és Petőfi Sándor igaz barátok, úgy is mint pályatársak, és úgy is, mint emberek. E két költőóriás a barátságot választotta a versengés helyett, költői lelkiismeretük, a nép, a haza és a szabadság ügye melletti kiállásuk, valamint egymás tehetsége iránt érzett kölcsönös rajongásuk vezette őket. Sándor jelzőtűz volt, János őrláng. A tüzeik már régen […]

Tom Sawyer kalandjai

Tom Sawyer: KARÁCSONY GERGELY Huckleberry Finn: KURUCZ DÁNIEL Polly néni: BENDE ILDIKÓ Walters tiszteletes: JÁGER ANDRÁS Becky Teacher: SÍK FRIDA Amy Lawrence: CSAPÓ BORBÁLA Ben Rogers: MOLNÁR ZSOLT Billy Fischer: FEHÉR ÁKOS Sheriff: RUPNIK KÁROLY Muff Potter:UNGVÁRI ISTVÁN Indián Joe: MÓCZÁR BENCE Dr. Robinson: SOMOGYI ISTVÁN S.H Közreműködik: Buza Gábor, Münnich Attila Díszlet és jelmez: […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója   1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója   1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója   1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója   1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója   1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

Primadonnák

KEN LUDWIG: PRIMADONNÁK Bohózat két részben Szereposztás: Leo Clark NAGY BALÁZS / SIMON KORNÉL Jack Gable JÁRAI MÁTÉ Meggie MÓZES ANITA Audrey KISS TÜNDE Duncan BRÓDY NORBERT Florence néni MÉZES VIOLETTA Doki MASZLAY ISTVÁN Butch KLINGA PÉTER Díszlet GYŐRI GABI Jelmez GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Koreográfus KIRÁLY BÉLA Rendező SIMON KORNÉL […]

Primadonnák

KEN LUDWIG: PRIMADONNÁK Bohózat két részben Szereposztás: Leo Clark NAGY BALÁZS / SIMON KORNÉL Jack Gable JÁRAI MÁTÉ Meggie MÓZES ANITA Audrey KISS TÜNDE Duncan BRÓDY NORBERT Florence néni MÉZES VIOLETTA Doki MASZLAY ISTVÁN Butch KLINGA PÉTER Díszlet GYŐRI GABI Jelmez GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Koreográfus KIRÁLY BÉLA Rendező SIMON KORNÉL […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Oliver!

Lionel Bart: Oliver! Családi musical Ki ne ismerné a Charles Dickens tollából származó szegény árva kisfiú történetét? Twist Olivér felkavaró kalandjai most musical formájában elevenednek meg Lionel Bart szenzációnak számító alkotásában, amely a 19. századi Londonba repíti vissza a nézőket. A Viktória-korabeli Anglia viszontagságos világában felnövő kis Olivér hányattatott sorsa végül jóra fordul, mi, nézők […]

Lámpást viszek

Lámpást viszek a Generációk Háza hagyományos karácsonyváró programja 2023. december 15. péntek 15:00-18:00 óráig 15:00 – 15:40 óra Meglepetés – a Mikropódium előadása (Színházterem) Egy ördög és egy angyalka készülődnek a karácsonyra…. Ferike és Angelika…. Ferike sajnos rossz krampusz volt és láthatóvá vált a gyerekek számára így erősen azon dolgozik, hogy karácsonyra megjavuljon és láthatatlanná […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Buborékok

Csiky Gergely Buborékok vígjáték Solmay Ignác, földbirtokos   CSANKÓ ZOLTÁN Szidónia, neje   KUBIK ANNA Béla, országgyűlési képviselő  KOLNAI KOVÁCS GERGELY Szerafin, Rábay neje   SZINA KINGA Róbert  MÓCZÁR BENCE Gizella CSAPÓ BORBÁLA Aranka   JUHÁSZ JÁZMIN e. h. Rábay Miklós, osztálytanácsos FEJSZÉS ATTILA Morosán Demeter  UNGVÁRI ISTVÁN Tamás, fia  HAJDU TIBOR Özvegy Sereczkyné   JANISCH ÉVA Chupor Aladár SÁRKÖZI […]

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

Ármány és szerelem

VON WALTER, elnök: UNGVÁRI ISTVÁN FERDINÁND, a fia, őrnagy: HAJDU TIBOR LADY MILFORD: AGÓCS JUDIT WURM, a miniszter titkára: SÁRKÖZI JÓZSEF MILLER, a városi zenész: VINCZE GÁBOR PÉTER LUJZA : JUHÁSZ JÁZMIN e.h. VON KALB, udvari marsall: KOLNAI KOVÁCS GERGELY MILLERNÉ: JANISCH ÉVA Dramaturg: Bereczki Ágota Díszlet: Csiki Csaba Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna Súgó: Jakab […]

Ármány és szerelem

VON WALTER, elnök: UNGVÁRI ISTVÁN FERDINÁND, a fia, őrnagy: HAJDU TIBOR LADY MILFORD: AGÓCS JUDIT WURM, a miniszter titkára: SÁRKÖZI JÓZSEF MILLER, a városi zenész: VINCZE GÁBOR PÉTER LUJZA : JUHÁSZ JÁZMIN e.h. VON KALB, udvari marsall: KOLNAI KOVÁCS GERGELY MILLERNÉ: JANISCH ÉVA Dramaturg: Bereczki Ágota Díszlet: Csiki Csaba Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna Súgó: Jakab […]

Ármány és szerelem

VON WALTER, elnök: UNGVÁRI ISTVÁN FERDINÁND, a fia, őrnagy: HAJDU TIBOR LADY MILFORD: AGÓCS JUDIT WURM, a miniszter titkára: SÁRKÖZI JÓZSEF MILLER, a városi zenész: VINCZE GÁBOR PÉTER LUJZA : JUHÁSZ JÁZMIN e.h. VON KALB, udvari marsall: KOLNAI KOVÁCS GERGELY MILLERNÉ: JANISCH ÉVA Dramaturg: Bereczki Ágota Díszlet: Csiki Csaba Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna Súgó: Jakab […]

Ármány és szerelem

VON WALTER, elnök: UNGVÁRI ISTVÁN FERDINÁND, a fia, őrnagy: HAJDU TIBOR LADY MILFORD: AGÓCS JUDIT WURM, a miniszter titkára: SÁRKÖZI JÓZSEF MILLER, a városi zenész: VINCZE GÁBOR PÉTER LUJZA : JUHÁSZ JÁZMIN e.h. VON KALB, udvari marsall: KOLNAI KOVÁCS GERGELY MILLERNÉ: JANISCH ÉVA Dramaturg: Bereczki Ágota Díszlet: Csiki Csaba Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna Súgó: Jakab […]

A padlás

PRESSER GÁBOR – SZTEVANOVITY DUSÁN – HORVÁTH PÉTER: A PADLÁS Félig mese, félig musical 9-99 éves korig Szövegkönyv: Sztevanovity Dusán – Horváth Péter Szereposztás: Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus FEJSZÉS ATTILA Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul KISS TÜNDE Mamóka, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről BENDE ILDIKÓ Barrabás, B. Barrabás, a gengszter NAGY BALÁZS […]

Rendhagyó zenés irodalmi est

Rendhagyó előadói estre invitálunk benneteket. Csemer Boglárka “Boggie” és Grecsó Krisztián sok szempontból formabontó zenés irodalmi produkciója először érkezik Győrbe. Helyszín: KONTRAPONT kultúrtér Győr, Puskás Tivadar u. 8. (Szerva-Bár irodaház) Kapunyitás: 18.30 Minden kedves vendégünket egy pohár Proseccoval köszöntjük. Közvetlen hangulatú produkció, bensőséges atmoszférát igényel, ezért az eseményre korlátozott számban (80 db) tudunk csak jegyet […]

Karácsonyi Orgonahangverseny

Helyszín: Pannonhalmi Főapátság, Szent Márton-bazilika Ahogy immár közel ötven éve, idén is orgonaszóval hirdetjük: megszületett a Megváltó! Karácsony másnapján, 2023. december 26-án a bécsi Szent István-székesegyház orgonaművésze, Konstantin Reymaier atya idézi meg játékával az ünnep békéjét és meghittségét a pannonhalmi Szent Márton-bazilika ősi falai között. Karácsonyi orgonahangversenyünk igazán különleges ajándék lehet szeretteinek is. Fellépő: Konstantin […]

Szilveszteri koncert

Szilveszteri koncert 2023! Bulizzunk együtt!   Győrben, a Városház téren 2023. december 31-én fergeteges koncertekkel búcsúztatjuk az évet. 19 órától Hooligans Zenekar, 21:15 órától 01:00 óráig Gönczi Gábor és a Smile Rock Circus koncertje lesz Heincz Gábor Bigával.   A rendezvényt követően, 01:15 órakor ingyenes éjszakai buszjáratokat biztosítunk a Révai Miklós utcai megállóhelyekről.

Nyári Károly Adventi koncert

Helyszín: Magyaróvári Vár, Lovagterem Nyári Károly otthonában megszokott jelenség, hogy családja és vendégei körbeülik a zongoránál és úgy hallgatják. Magyarország legismertebb énekes zongoristája nagyszabású koncertjei mellett, most ezt az intim zenei élményt hozza el Legyen ünnep című Adventi koncertje alkalmával a hallgatóság részére. A koncert meghívott fellépője Nyári Aliz, akivel gyönyörű duett dalok hangzanak el. […]

Szulák Andrea koncert

Helyszín: Magyaróvári Vár, Lovagterem A rendkívül népszerű, csodás hangú énekesnő, igazi díva, Szulák Andrea hívja Önöket, hogy köszöntsék együtt a karácsonyt váró időszakot a szeretetről, szerelemről született örökzöldekkel, de tekintettel az adventre, természetesen a legkedvesebb karácsonyi dalok sem maradhatnak el. Ajánljuk a koncertet mindazoknak, akik élőben egy csodaszép koncerten szeretnének meghallgatni olyan slágereket, mint a […]

Malek Andrea Adventi koncert

Helyszín: Magyaróvári Vár, Lovagterem Néhány nappal karácsony előtt minden szívnek szüksége van feltöltődésre. Ezen az estén legismertebb karácsonyi dalok és népdal feldolgozások hangzanak el! Malek Andi Soulistic Malek Andrea/ ének Jáger Bandi/ zongora Orbán György/ bőgő Lakatos Pecek András/ dob

Bősze Ádám előadása

„Umcacca” zenés előadás Helyszín: Magyaróvári Vár, Lovagterem Az Újévi Koncert a világ legnépszerűbb komolyzenei eseménye. Többszáz millió néző, rengeteg rádióhallgató, a helyszínen pedig a kiválasztottak. De mi teszi ennyire vonzóvá a Bécsi Filharmonikus Zenakar hangversenyét? A Strauss család zenéje? A boldog békeidők hangulata? Vagy csupán az, hogy másnaposan kifejezetten jólesik keringőt hallgatni? Bősze Ádám, aki […]

Ébredés koncert

Helyszín: Mosonmagyaróvár: Flesch Központ Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenekaros Nagykoncertje Rakonczai Viktor ARTISJUS és EMeRTon-díjas magyar zeneszerző, zenei producer, zongorista. Sorsuk és egyben első találkozásuk 2011-re nyúlik vissza, amikor Attila Megasztár utáni első szóló lemezéhez keresett az akkori kiadója szerzőket, dalokat. A lemezének címadó dalát (Nincs semmi másom) Viktor készítette, ahogy több tucat egyéb […]

Karácsonyi Orgonakoncert

2023-ban 30 éve állok színpadon. Az adventi és karácsonyi koncertek műsorát olyan alkotók remekműveiből állítottam össze, akik nagy hatással voltak rám, és formálták a játékomat, az előadói attitűdömet, a világnézetemet. Velünk lesz Ch. M. Widor, akitől az erős barátságról, az okos és kemény munkáról és a minden körülmények között megtartott emberségről tanulhatunk. Vivaldi, aki fél […]

Friss Jazz Ünnep

Kedves Vendégeink, Legutóbb 2020-ban élvezhettük kiváló társaságban a Pannonhalmi Borvidék friss borait. Nagy örömmel jelentjük be, hogy január elején ismét megrendezésre kerül a rangos seregszemle, a baráti sétáló borkóstoló. Megannyi újdonsággal készülnek, az egyeztetések javában zajlanak. Hamarosan Friss Jazz Ünnep! Helyszín: Győrújbarát, Baráti Oskola és Hagyományok Háza

Adventi kézműves vásár-Écs

Helyszín: Écs, Rét (9083 Écs József Attila u.1.) forraltbor, zsíroskenyér társaságában kézműves vásár lesz! Kézműveseink: Botyike creatíve tűzzománc ékszerek Creartina – kalligráfia mindenre Vinka- cukrászkellék és dekor Mesterfa méhészet Gold and cake- mézespuszedli Marik Makeup és Piperita- kozmetikumok, szappanok

Adventi Ablakok-Öttevény

Kedves Öttevényi kicsik és nagyok! Idén újítás az adventi ablakoknál! Házi kőltönk Zita készít egy szuper 24 szavas versecskét, minden házigazda kap egy szót kinyomtatva,lepecsételve ezeket a szavakat kell összegyűjteni és ajándékra lesz váltható az ünnepek után. Minimum 18 szó szükséges a részvételhez, az Angyalkák efölött ajándékokat osztanak, 21 szó fölött 2 ajándék jár. A […]

Karácsonyi Aligvárom

Helyszín: Dunaszeg, községháza Jelentkezni a dunaszeg.jelentkezem@gmail.com email címen lehet 2023.11.26-ig. A Kabóca Bábszínhzáz téli revüje az ünnepi készülődés mozzanataiba enged bepillantást, sok-sok karácsonyi zenével, énekkel, tánccal és legfőképp vidámsággal.  

Rácz Zsuzsa könyvbemutatója

Helyszín: Danubius Hotel Rába Kovácsné kivan. Avagy mi történik, ha Terézanyut megállítják?! Kéki Kata, a szabadlelkű szingli rendes nő lesz. Férjhez megy, szül, és akkor… Mi van?! A szülővé válás az élet legnagyobb kiváltsága – mondja mindenki. Sőt, el is várja: légy boldog szuperanyu és szuperapu! De Kovácsné gyakran zombianyu. Rácz Zsuzsa új könyvében kíméletlenül […]

Jótékonysági hangverseny

Szeretettel hívunk mindenkit a Győri Advent Kórus és a Zugligeti Advent Kórus közös Adventi Jótékonysági hangversenyére. A belépés díjtalan. Az összegyűlt adományokat a  helyszínen adjuk át egy édesanyának, aki egyedül neveli ritka genetikai betegséggel küzdő gyermekét.   Közreműködnek: Budás Tímes – fuvola, Geiger Estilla – cselló, Fekete Máté – zongora, Erdész Gábor – klarinét, furulya […]

Mikulás csobbanás

Éjszakai fürdőzés és szaunázás Hahó Karácsonyimádók! December 9-én 19:30-tól egészen éjfélig egy fantasztikus éjszakával vár Titeket az RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő, ahol az igazi karácsonyi mesevilág életre kel! Megvan az érzés, amikor a Last Christmas, vagy az All I want for christmas is you után, egyből érzed a karácsonyt és a friss bejgli illatát? […]

Olvass Győr – Gyermekparty

Gyere el és érezd jól magad a felújított, modern és látványos Gyermekkönyvtárban! A mesék birodalma most is, nagyon vár téged! Rengeteg könyv közül választhatsz és mellé még sok meglepetéssel készülünk: 15:00-től megnyitó 15:15-től a Bábos Mesekuckó báb-előadása 16:00-tól Töreky Zsuzsi felolvassa nekünk kedvenc meséjét 16:30-tól találkozhatsz Te is, az igazi Mikulással A program teljes ideje […]

Kortárs Irodalmi Estek

Tavaly januárban jelent meg a Platon Karataev harmadik nagylemeze, a Partért kiáltó, amelynek dalaiban a zenekar tovább merül, és a létezés magját igyekszik körbejárni: módosult tudatállapotokban bolyonganak, találkoznak a határtalannal, valamint szembenéznek önmagunkkal és az elmúlással is. A dalok ezúttal duó felállásban csendülnek fel, az új album számai mellett korábbi szerzemények is elhangzanak majd, de […]

Adventi Jótékonysági Koncert

Adventi Jótékonysági Hangverseny közreműködői:: Kiss Tünde a Győri Nemzeti Színház művésze Móricz Zsigmond Általános Iskola kórusa Szent Benedek Általános Iskola Kórusa József Attila Kórus A rendezvény ingyenesen látogatható! Pénzbeli jótékonysági felajánlásaikat a kihelyezett adománygyűjtőbe helyezhetik el. A Művelődési Központ a befolyó összeget a szentiváni rászoruló családok megsegítésére fordítja, karácsony előtt élelmiszercsomag formájában.

Keresztény Könyvvásár

Immár hagyomány, hogy ádventben a magyarországi keresztény kiadók árusítják kiadványaikat az Egyetem Aulájában megrendezett hangulatos ádventi könyvvásárban 9-17 óráig. A kiadók saját könyveikből kedvezményt adnak. Az eseményhez kapcsolódóan 17 órakor könyvbemutató kezdődik az ÚT 114-es teremben- A Csia Lajos Projekt és az Evangéliumi Kiadó bemutatja Csia Lajos Az ezeréves uralkodás és Eszter könyvének magyarázata című […]

Karácsonyi hangverseny

Győri Filharmonikus Zenekar Műsor: A. Corelli: D-dúr Concerto grosso, op. 6, No. 7 ‘ G. Ph. Telemann: D-dúr szonáta J. Ph. Rameau: Daphnis et Egle – zenekari szvit W. A. Mozart: 41. (C-dúr) szimfónia, KV 551, „Jupiter” Közreműködik: Vörös Ádám — trombita Vezényel és csembalón közreműködik: Rajna Martin Gyönyörű műsorral várja közönségét az Evangélikus Öregtemplomban […]

Tóth Éva emlékhangverseny

Szeretettel várunk mindenkit a Liszt Ferenc Zeneiskola-AMI tanárainak koncertjén! Műsor: 1. Antonio Vivaldi: d-moll kettősverseny I. tétel Vonószenekar, közreműködik Balogh Dorina és Gerencsér Zoltán – hegedű 2. Antonio Vivaldi: Kettősverseny III. tétel Vonószenekar, közreműködik Fülöp Ferenc és Kovács Piroska – kürt 3. David German-Gerencsér Zoltán: Festive Trumpet Tune Vonószenekar, közreműködik Stepper Tibor – trombita 4. […]

Gyárvárosi Advent

Az adventi kalendáriumok mintájára december 1-24. között újabb és újabb fények gyúlnak fel egy-egy gyárvárosi lakás kidíszített ablakában. Karácsonyhoz közeledve egyre több ablak világít majd 17 és 22 óra között. Az ablakokban feltüntetjük azt a számot is, amelyik napon az adott ablakot kivilágították. A látványos ablakdíszek mellett plusz meglepetésekkel is készülünk: az első napon (december […]

Ünnepváró gyaloglás

Idei utolsó gyalogtúra az EFI-vel Rajt: Bercsényi iskola parkoló (Győr-Sziget) Táv: kb. 4,5 km Tervezett útvonal: Bercsényi iskola – Rába utca – Rába Quelle Fürdő – Radó sziget- Vízicsikó szobor a Rába-Duna torkolatnál – Jedlik híd – Aqua Sport Központ – Bercsényi iskola Ismét lesz lehetőség a nordic walking kipróbálására, botot a helyszínen biztosítunk azoknak, […]

Schola Monodica Énekegyüttes

Advent Rómában Helyszín: Szent Ignác Bencés Templom Az órómai énekeskönyvek egyik különleges zenei kincse karácsony vigíliájának miséje, hiszen az órómai ének korában még nem alakult ki az advent a ma ismert formájában. A Schola Monodica decemberi koncertjének gerincét ez a költött szövegű remekmű alkotja, amelynek szerzőjeként a hagyomány Szent Ambrust tartja számon. Szeretettel várunk minden […]

Bencés esték előadás

Milyen világ vár ránk a XXI. század közepén? A Bencés esték sorozat következő előadását Dr. Somonyi Ferenc tanár.közgazdász tartja gimnáziumunk dísztermében. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk! Az előadó kb. 30 éve foglalkozik jövőkutatással. Az valóban igaz, hogy a részletes előrejelzés képtelen vállalkozás, de egy reményekkelm figyelmeztetésekkel felvértezett eseménytér megrajzolása lehetséges. Egy ilyen eseménytérhez […]

Adventi városnéző séta

SZAKRÁLIS KINCSEK ÉS LEGENDÁK Idegenvezető: Torma Attila Találkozási pont: Rába Hotel előtti parkoló Bővebb információ, jegyvásárlás: Tourinform iroda (Győr, Baross G. út 21.) • +36 96 311 771 • gyor@tourinform.hu

Adventi városnéző séta

A GYŐRI BAZILIKA SZAKRÁLIS KINCSEI Idegenvezető: Tóth László Találkozási pont: Dunakapu tér, Vaskakas díszkút Bővebb információ, jegyvásárlás: Tourinform iroda (Győr, Baross G. út 21.) • +36 96 311 771 • gyor@tourinform.hu

”Hangok képei”

2023. december 4-én (hétfő) a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) 17.30 órakor Kajtár Csaba fotókiállítása nyílik. A tárlatot megnyitja: Zeffer András billentyűs, a Mobilmánia zenekarvezetője. Közreműködik: Horváth Dániel (ének). A kiállítás megtekinthető: 2024. január 12-ig, hétköznap 10-16 óráig.

Alkoss velünk!

2023. december 7-én (csütörtök) Központi Könyvtárunk klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó utca 22.) 16 és 16.45 órakor karácsonyfadíszt készítünk. A foglalkozás díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Bejelentkezni személyesen a Gyermekkönyvtárban vagy a 96/516-677-os telefonszámon lehetséges.

Fabók Mancsi Bábszínháza

2023. november 24-én (péntek) Mesekuckónkban a Fabók Mancsi Bábszínház előadásában A székely menyecske meg az ördög című bábelőadást láthatják 17.00 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr Herman Ottó u. 22.). A Mesekuckó regisztrációs jeggyel látogatható. A jegyek 300,- Ft-os áron 2023. november 20-tól 14.00 és 18.00 óra között vásárolhatók meg a Központi Könyvtár klubhelyiségében.

Könyvbemutatók Csanakon

2023. november 30. (csütörtök) 16.30 órakor kezdődik a Ménfőcsanaki Művelődési Házban (Bezerédj-kastély; Győr, Győri út 90.) Szabady János helytörténeti kutató legújabb könyveinek bemutatója. A Mozaikok Ménfőcsanak történetéből  és A 100 éves Ménfőcsanaki Sportegyesület története című könyveket ismerhetik meg. A szerző négy évtizede gyűjti, kutatja Ménfőcsanak történetét, és a megszerzett ismereteket rendszeresen publikálja, közkinccsé teszi. Beszélgetőtárs: Sulyok Attiláné A belépés díjtalan. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Könyvklub

2023. december 11-én (hétfő) könyvklubbunk soron következő részében Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs című művéről beszélgetünk a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) 17 órakor. Moderátor: Galambos Krisztina könyvtáros. Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs Elsa majdnem nyolcéves, és „különleges”. Nagymamája hetvennel több, és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli. Másként a szomszéd, […]

“Ligeti 100”

2023-ban ünnepli a zenei világ Ligeti György születésének centenáriumát. Ez év őszére terveztünk egy olyan egyszeri produkciót, amit a Művészeti Kar zeneművészei és designerei közösen hoznak létre a Győri Filharmonikus Zenekar patronálásával. Ennek eredményeként kerül sor a győri “Ligeti 100” rendezvényekre, aminek keretében 2023. november 25-én, szombaton a délelőtti zeneelméleti konferencián megemlékezünk a 20. század […]

Melkizedek és az Ószövetség

MAGYAR ÉVEZREDEK Kardos Géza előadása Melkizedek és az Ószövetség A belépés ingyenes. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!   Helyszín: GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross terem (Győr, Szent István út 10/A)      

Interaktív Tárlatvezetés

Konok Tamás & Vásárhelyi Tamás: TÉR-MOZGÁS-JÁTÉK: „KÉZZELFOGHATÓ GEOMETRIA” KIEMELT TÁRLATVEZETÉSEK EGYÉNI LÁTOGATÓKNAK A tárlatvezetés során bepillantást nyerhetnek Konok Tamás (1930–2020) képzőművész közel hetven éves munkásságának egy szeletébe, és megismerhetik geometrikus absztrakt művei értelmezésének egy lehetséges és izgalmas olvasatát a Vásárhelyi Tamás (1937–) biológus által kreált szerkezetek segítségével. Kézzel fogni ér! A program múzeumi belépő megváltásával […]

Vecsei H. Miklós találkozó

Vecsei H. Miklóssal idén is ellátogat Győrbe az Öt Templom fesztivál keretein belül. A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium könyvtárában (Győr, Eötvös tér 1. második emelet 4. terem) egy kötetlen beszélgetésre invitálunk meg Titeket Hasival. Az esemény ingyenes, de REGISZTRÁCIÓHOZ kötött Regisztrációs link: https://docs.google.com/forms/d/1Ot2PDU7DUH06YHKTn-Eb2rZNJGK5SUiiQWlbFjIJrmw/viewform?bclid=IwAR3F1g4CMbEf1BC0OJMli3NDCaqCQ7Yyt3DNgY5pcF9f2pSXoYF4NvSV348&edit_requested=true

Családi délelőttök

CSALÁDI DÉLELŐTTÖK kicsiknek és nagyoknak Emlékezetes élményt szeretne családjával? Nem tudja, hova vigye unokáját a hétvégén? Vagy csak szeretne kicsit kikapcsolódni, alkotni valami izgalmasat? Jöjjön a múzeumba! Hozza magával gyermekeit, unokáit is, vagy éppen kedvesét! Játsszunk, alkossuk együtt! A családok, gyerekek és felnőttek számára szóló 3 órás program során közösen felfedezzük a Tér-Mozgás-Játék című interaktív […]

Élő tudományos játszóház

Emlékezetes élményt szeretne családjával? Szeret játszani? Érdekli a tudomány? Nem tudja, hova vigye unokáját a hétvégén? Vagy csak szeretne kicsit kikapcsolódni? Jöjjön a múzeumba! Hozza magával gyermekeit, unokáit is, vagy éppen kedvesét! Játsszunk együtt! Vásárhelyi Tamás várja az érdeklődőket egy izgalmas, tudományos játszóházzal, ahol a Tér-Mozgás-Játék című tárlat interaktív elemeit is megmozgathatják, valamint az alkotóval […]

Lámpás tárlatvezetés

ARRABONA LÁMPAFÉNYBEN – LÁMPÁS TÁRLATVEZETÉSEK A RÓMAI KŐEMLÉKEK KÖZÖTT A tárlatvezetés során a csupán néhány gyertya és lámpa fénye által megteremtett misztikus hangulatban idézzük fel a régi rómaiak szokásait, az örök isteni és a mulandó emberi világ kapcsolatát. Tárlatvezető: Nagy János múzeumpedagógus Helyszín: Rómer Múzeum – Várkazamata–Kőtár (Győr, Bécsi kapu tér 5.) Célközönség: 10+ ———– […]

Big Band Christmas

Közeledik a Karácsony, mindenki készülődik már, hogy méltón megünnepelje. Ezt teszi a Friends Big Band zenekar is. Kész a  karácsonyi meglepetésük, csupa szép és jó swinges, latinos számmal várják az érdeklődő, zeneszerető közönséget, hogy velük együtt jó hangulatban várják az ünnepeket! Esemény helyszíne: Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium (Győr, Konini u. […]

Piramis koncert

A lassan 50 éve alakult legendás Piramis együttes legnagyobb slágereit hallhatja a közönség ezen az estén. a Piramis zenekar tagjai: Nyemcsok János Csoki – ének Závodi János – gitár Köves Miklós Pinyó – dob Vörös Gábor – basszusgitár Nyemcsok Bence – billentyű, vokál Szűcs Janó – gitár Vendég a Lead Zeppelin. A jövőre 20. születésnapját […]

Lakatos Levente – Dedikálás

Szeretettel meghívunk titeket a Libri Győr Plaza Könyvesboltba Lakatos Levente Kiara Lord erkölcstelen randevúi című kötetének dedikálására. Időpont: 2023. november 28. kedd, 17.30 A könyvről: Kiara Lord, a nemzetközi szinten is rajongott magyar felnőttfilmes sztár huszonkilenc esztendősen határozott úgy, hogy monotonnak érzett életét felpezsdíti. Népszerűségét meglovagolva luxusescortnak állt – Európát újra és újra beutazva hajszolja […]

Bagossy Brothers Film

BAGOSSY BROTHERS COMPANY – 10 ÉVE ÚTON // FILMBEMUTATÓ Koncertfilm 122 perc, 2023 (6) Tíz év története egy egész estés mozifilmbe sűrítve, eddig nem látott tartalmakkal, interjúkkal és persze az MVM Dome-os koncert legjobb pillanataival a mozivásznon! A BAGOSSY BROTHERS COMPANY – 10 ÉVE ÚTON című egész estés koncertfilm az erdélyi kezdetektől egészen a budapesti […]

Kiscsillag koncert

A Kiscsillag zenekar, amely 2005-ös megalakulásakor hobbi garázszenekarként definiálta magát, mára Magyarország elsőszámú alterrock zenekarának tekinthető. A mindig gitáralapú, de számos eltérő stílusjegyet magába olvasztó dalok, a lendületes előadásmód, Lovasi emblematikus szövegvilága és a zenekar utolsó éveiben megjelenő többszólamú énektémák az egyik legkarakteresebb, legegyedibb hangú, bátran kísérletező, évről évre megújuló produkcióvá tették a Kiscsillagot. A […]

Magyar Évezredek

Grandpierre Atilla előadása Kik építették az ősi Kárpát-medencei kőköröket Helyszín: GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross terem (Győr, Szent István út 10/A) A belépés ingyenes. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!  

Zongoraest

Klasszikus Zenei Estek a Zsinagógában Hangverseny sorozaton belül a Borbély László zongoraestje Belépés díjtalan!

Évfordulók nyomában

Klasszikus Zenei Estek a Zsinagógában Hangverseny sorozaton belül a „Évfordulók nyomában” Fuvola Tanszak hangversenye Fellépők: Széchenyi István Egyetem Hallgatói Belépés díjtalan!  

Illúzió Mesterei

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői. Las Vegas, New York, Peking, Dubai, Párizs és Monte Carlo színpadai után most készek arra, hogy az Önök városának közönségét is elvarázsolják! Nincs ahhoz fogható, mint élőben látni a varázslatot. […]

Cipősdoboz Akció

A Baptista Szeretetszolgálat 2005 óta szervezi meg évről évre karácsonyi adománygyűjtő akcióját; a Cipősdoboz Akciót, melynek egyik győri helyszíne az Olimpiai Sportpark. A program célja, hogy a rászoruló gyermekeket és családjaikat megajándékozzuk a karácsonyi és adventi időszakban. Ha te is szeretnél segíteni, nincs más dolgod, mint keresni egy üres cipősdobozt, megtölteni ajándékokkal, becsomagolni és elhozni […]

Csárdáskirálynő

A történet egy reménytelennek látszó szerelemről szól. Edvin herceg rajong Szilviáért, a pesti orfeumcsillagért, de arisztokrata családja ellenzi ezt a rangon aluli kapcsolatot. A szülők mindent elkövetnek, hogy fiukat visszacsalják Bécsbe, hogy ott a neki megfelelő leányzót, Stázit válassza élettársául…   Kísér a színház zenekara Barta Gábor vezetésével Koreográfus: Szamosi Judit Jelmeztervező: Berg Glória Díszlettervező: […]

Adventi Kézműves Vásár

Gyárváros Helyszín: Győr, Kiskút ligeti műjégpálya udvara November 25. 14:00-19:00 November 26. 11:00-19:00

Szülők Háza Mikulás Buli

Várjuk a családokat hamarosan megrendezésre kerülő Mikulás Bulira! Gyertek, találkozzatok személyesen a Mikulással, kézműveskedjünk együtt és tartsatok velünk egy újabb fergeteges mulatságban! Korlátozott számban fogadunk jelentkezőket. Az esemény sajtó nyilvános, így ezt kérjük vegyétek figyelembe a regisztrációkor. Regisztráció: gyorszulokhaza@gmail.com Helyszín: Győr, Gárdonyi Géza u. 3.

CSALÁDI DÉLELŐTTÖK

Kicsiknek és nagyoknak Emlékezetes élményt szeretne családjával? Nem tudja, hova vigye unokáját a hétvégén? Vagy csak szeretne kicsit kikapcsolódni, alkotni valami izgalmasat? Jöjjön a múzeumba! Hozza magával gyermekeit, unokáit is, vagy éppen kedvesét! Játsszunk, alkossuk együtt! A családok, gyerekek és felnőttek számára szóló 3 órás program során közösen felfedezzük a Tér-Mozgás-Játék című interaktív tárlatot és […]

Gospel Koncert

Szeretettel várunk a 40 tagú Szegedi Ökumenikus Gospel kórus jótékonysági koncertjére! A belépés díjtalan, de a koncert ideje alatt lehetőség van adományokkal támogatni a kisalföldi Egészséges Újszülöttekért alapítványt. Hajnalcsillag Baptista Gyülekezet Helyszín: Győr Bisinger sétány 6.

Zenei Hangverseny

Klasszikus Zenei Hangverseny sorozaton belül a Bellus Csilla és Bellus Ferenc kétzongorás kamarahangversenye. Fellépők: Széchenyi István Egyetem Hallgatói Belépés díjtalan!

”Mestereknek mestere…”

Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató, egyetemi docens előadását hallhatják “Mestereknek mestere, mondd meg mi az egy…” – Humor a magyar népköltészetben címmel 2023. november 17-én (péntek) 17 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.). A belépés díjtalan. Az előadásra sok szeretettel várunk mindenkit!

ÉLŐ TUDOMÁNYOS JÁTSZÓHÁZ

VÁSÁRHELYI TAMÁSSAL Konok Tamás & Vásárhelyi Tamás: Tér-Mozgás-Játék című interaktív időszaki kiállítás Emlékezetes élményt szeretne családjával? Szeret játszani? Érdekli a tudomány? Nem tudja, hova vigye unokáját a hétvégén? Vagy csak szeretne kicsit kikapcsolódni? Jöjjön a múzeumba! Hozza magával gyermekeit, unokáit is, vagy éppen kedvesét! Játsszunk együtt! Vásárhelyi Tamás várja az érdeklődőket egy izgalmas, tudományos játszóházzal, […]

Történelmi előadás

2023. november 21-én (kedd) 17.30 órakor a Bezerédj – kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) Horváth Gábor, könyvtáros hadtörténész-technikus tart történelmi előadást Hadik András tábornok megsarcolja Berlint címmel. A belépés díjtalan. Sok szeretettel várunk mindenkit!

Ünnepi fények felkapcsolása

Az advent az elcsendesedés időszaka. A város ünnepi díszbe öltözik, felgyúlnak a fények. A Széchenyi térre érkezők megcsodálhatják a fényfestést. Köszöntőt mond dr. Dézsi Csaba András, Győr város polgármestere. A hagyományokhoz hűen a fénydíszítések felkapcsolásával indul a karácsonyváró időszakot átszövő eseménysorozat. Az ünnepi forgatagban a kulturális programok és az aktív kikapcsolódás szerelmesei is megtalálják kedvencüket.

Together Gospel Singers

A gospel zenét a keresztény vallási életben használják a közösségi hit kifejezésére. Az előadásmód lendületessége teszi különlegessé a kórusműveket. Az együttes a legnépszerűbb karácsonyi dalokat adja elő.

Pál Dénes koncert

Pál Dénes a The Voice című tehetségkutatóban tűnt fel. Egyedülálló hangja és tehetsége a Dal eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjéig repítette.

Mikulás Győrben

Megtöltötte óriási puttonyát ajándékokkal, felszerszámozta rénszarvasait és útra kerekedett. Ezer, meg ezer sürgő-forgó manót hagyott hátra műhelyében, hogy Győrben tölthesse ezt a pár napot. Ilyenkorra már minden kis csizma tiszta, és minden gyermek szíve jósággal teli: Felkészültek a Mikulás érkezésére. A Mikulás a Széchenyi téren várja a gyerekeket december 5-én, kedden 17.00 és 18.00 között, […]

Meggie és az Epizód koncert

A zenekar adventi koncertjén saját dalok és nemzetközi slágerek is elhangzanak, ám a klasszikustól eltérően kicsit rockosabban.

Masni és Pocó-Gyerekkoncert

Mihályi Réka, Fonogram-díjas énekesnőt a Group’n’Swing zenekar tagjaként is ismerjük. A Masni és Pocó nevű produkciója minőségi szórakozást kínál kisgyermekek és családok számára. A dalok szórakoztató szövegei és profi zenei aláfestése mellett az előadást két bábművész közjátéka kíséri.

Karácsonyi képeslap koncert

Kiss Tünde, Mózes Anita és Nagy Balázs, Győri Nemzeti Színház művészeinek karácsonyi műsora. A koncerten olyan örökzöldek hangzanak el, mint a Halleluja, és más klasszikusok.

Jégdiszkó-Elő szilveszter

Minden ismert győri Dj, a legnagyobb slágerek, koripálya és advent egyben. Hogy mi is ez? Idén a Dunakapu téren nem csak a szokásos korizásra lesz lehetőségetek: csütörtök-péntek-szombat este a Győrben jól ismert Dj-k fogják biztosítani a jó hangulatot. Itt találod a hétvége lemezlovasait, és a Jégdiszkó időpontjait: December 28., Csütörtök: 17:00-21:00: Divius December 29., Péntek: […]

Jégdiszkó

Minden ismert győri Dj, a legnagyobb slágerek, koripálya és advent egyben. Hogy mi is ez? Idén a Dunakapu téren nem csak a szokásos korizásra lesz lehetőségetek: csütörtök-péntek-szombat este a Győrben jól ismert Dj-k fogják biztosítani a jó hangulatot. Itt találod a hétvége lemezlovasait, és a Jégdiszkó időpontjait: December 7., Csütörtök: 17:00-21:00: Dj Rnő  December 8., […]

Jégdiszkó

Minden ismert győri Dj, a legnagyobb slágerek, koripálya és advent egyben. Hogy mi is ez? Idén a Dunakapu téren nem csak a szokásos korizásra lesz lehetőségetek: csütörtök-péntek-szombat este a Győrben jól ismert Dj-k fogják biztosítani a jó hangulatot. Itt találod a hétvége lemezlovasait, és a Jégdiszkó időpontjait: December 1., Péntek 17:00-23:00 : Dj Solymi December […]

Jégdiszkó

Minden ismert győri Dj, a legnagyobb slágerek, koripálya és advent egyben. Hogy mi is ez? Idén a Dunakapu téren nem csak a szokásos korizásra lesz lehetőségetek: csütörtök-péntek-szombat este a Győrben jól ismert Dj-k fogják biztosítani a jó hangulatot. Itt találod a hétvége lemezlovasait, és a Jégdiszkó időpontjait: December 21., Csütörtök: 17:00-21:00: SpigiBoy December 22., Péntek: […]

Csondor Kata koncert

Csondor Kata színésznő, szinkronszínész, Fonogram-díjra jelölt, Jazzy-díjas énekesnő, dalszerző. Az Add tovább című, klasszikussá vált dal is felcsendül majd az ünnepi koncerten, más karácsonyi dalok mellett.

Jégdiszkó

Minden ismert győri Dj, a legnagyobb slágerek, koripálya és advent egyben. Hogy mi is ez? Idén a Dunakapu téren nem csak a szokásos korizásra lesz lehetőségetek: csütörtök-péntek-szombat este a Győrben jól ismert Dj-k fogják biztosítani a jó hangulatot. Itt találod a hétvége lemezlovasait, és a Jégdiszkó időpontjait: December 14., Csütörtök: 17:00-21:00: Urbán Vinyl December 15., […]

4. Adventi gyertyagyújtás

A szeretetet szimbolizáló, negyedik gyertya meggyújtása zárja le az adventi készülődést. Erre ünnepélyes keretek között kerül sor, az eseményt kórusművekkel és versekkel koronázzuk meg. A lángot dr. Veres András püspök úr gyújtja meg, a műsort a Liszt Ferenc kórus adja.  

3. Adventi gyertyagyújtás

Az öröm jelképét, a harmadik gyertyát ünnepélyes műsor keretén belül gyújtjuk meg, az eseményt kórusművekkel és versekkel koronázzuk meg. A lángot Szemerei János, evangélikus püspök gyújtja meg, a műsort a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium Vox Angelorum leánykara adja.  

2. Adventi gyertyagyújtás

A reményt jelképező gyertyát gyújtjuk meg advent második vasárnapján. Erre ünnepélyes keretek között kerül sor, az eseményt kórusművekkel és versekkel koronázzuk meg. A lángot dr. Reisner Ferenc, püspöki helynök gyújtja meg, a műsort a Richter János AMI kórusa adja.

1. Adventi gyertyagyújtás

Az első adventi gyertya a hit jelképe. A meggyújtására ünnepélyes keretek között kerül sor, az eseményt kórusművekkel és versekkel koronázzuk meg. A lángot Wagner Tamás, református lelkész gyújtja meg, a műsort a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola Kisrigó kórusa adja.

Adventi ajándékműhely

Készíts velünk karácsonyi ajándékot! Szeretettel látjuk a családok apraját és nagyját karácsonyváró ajándékkészítő programjainkon! (5 éves kortól ajánlott) Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy az adventi időszakban a legértékesebb módon, saját magatok által készített ajándékkal lepjétek meg szeretteiteket. 2023. december 2-án 15-18 óráig a Generációk Háza karácsonyi műhelyében lehet a mi segítségünkkel szorgoskodni! Az ajándékkészítés ingyenes, de […]

Adventi ajándékműhely 2.

Készíts velünk karácsonyi ajándékot! Szeretettel látjuk a családok apraját és nagyját karácsonyváró ajándékkészítő programjainkon! (5 éves kortól ajánlott) Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy az adventi időszakban a legértékesebb módon, saját magatok által készített ajándékkal lepjétek meg szeretteiteket. 2023.december 9-én 15-18 óráig a Generációk Háza karácsonyi műhelyében lehet a mi segítségünkkel szorgoskodni! Az ajándékkészítés ingyenes, de kötelező […]

Adventi ajándékműhely 3.

Készíts velünk karácsonyi ajándékot! Szeretettel látjuk a családok apraját és nagyját karácsonyváró ajándékkészítő programjainkon! (5 éves kortól ajánlott) Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy az adventi időszakban a legértékesebb módon, saját magatok által készített ajándékkal lepjétek meg szeretteiteket. 2023.december 16-án 15-18 óráig a Generációk Háza karácsonyi műhelyében lehet a mi segítségünkkel szorgoskodni! Az ajándékkészítés ingyenes, de kötelező […]

Lantos Gábor koncert

A fiatal énekeshez leginkább a rockabilly műfaja áll közel. A magyar Elvis adventi koncertjén ebben a könnyed műfajban ad elő az ünnephez köthető dalokat. A programon való részvétel ingyenes.

Jégvarázs gyerekkoncert

Ki ne ismerné Elzát, Annát és Olafot? A népszerű, interaktív koncerten felcsendülnek a Jégvarázs mese legismertebb dallamai. Az eredeti szereplőkre a megszólalásig hasonlító énekesnők elvarázsolják a kicsiket és nagyokat. A programon való részvétel ingyenes.

Kozma Orsolya koncert

A Cotton Club Singersből és a Jazz+Az formációból ismert énekesnő karácsonyi koncertje. A programon való részvétel ingyenes.

Mikulásház

Egy aprócska, zegzugos, ferde ajtós házikó kéménye füstölög a Vaskakas Bábszínházban: idén is a Bábszínházat választotta pihenőhelyéül a Mikulás. Faházának zöld ablakaiban manócskák ülnek, ajtaját rénszarvasok, hóemberek őrzik, lesik a nagyszakállú kívánságát. Akárcsak a Vaskakas társulata. Levele az Északi-sarkról, pingvinposta útján megérkezett, így a Vaskakas csapata felkészülten várja. Teája az asztalán gőzölög, mamusza a sarokban, […]

Pálinkák éjszakája

Pannonhalmi Pálinkárium meghirdeti a Pálinkák éjszakáját! Pálinka kóstoló úgy, ahogy még sosem volt. Gyertya és hangulatfény mellett páratlan, 8 ízből álló Pannonhalmi Pálinka kóstoló részese lehet. Különleges és tanulságos kóstolási metodika! A Pannonhami Pálinkárium hazánk egyik legszebb látványfőzdéje, az elmúlt években számtalan alkalommal szolgált pálinkakóstolók helyszínéül, azonban ez az alkalom minden tekintetben formabontó. A kóstoló […]

Kortárs Zenei Estek

Külföldön alkotó magyar zeneszerzők Fellépők: Széchenyi István Egyetem Tanárai és Hallgatói Belépés díjtalan!  

Mesterséges Intelligencia

alálkozzunk Győrött a Richter Teremben Mérő László: Mesterséges intelligencia előadásán! Hol tart a mesterséges intelligenciakutatás a XXI. században? Kell félnünk a gépi tudatok elszaporodásától? Miként határozzák meg napjainkat, és az előttünk álló jövőt az általunk teremtett intelligens gépek, és programok, és jogos-e a hollywoodi filmek által felvázolt félelem a gépek hatalomátvételétől, vagy épp a technológiai […]

Kajdi Csaba – Cyla Turné

Kajdi Csaba már évek óta látogatja a követő rajongót számos városban. Több, mint 18 ezren púposkodtatok már a CYLA turnén, DE most minden megváltozik! 2024-ben Kajdi Csaba egyedülálló, országjáró, giga humoros estje visszatér, de nem is akárhogy! – A legviccesebb sztorik a legnagyobb kivitelben – Őrületes helyzetek testközelből – Utánozhatatlan CYLA pillanatok, amiket eddig még […]

BorPont Sétáló Kóstoló

Ismét megszervezzük legkedvesebb tavaszi rendezvényünket, a BorPont Pikniket, ahol egy fedett sétáló kóstoló keretében találkozhatunk a borászokkal, beszélgethetünk és borozgathatunk – pont úgy, mint az őszi Októborfeszten. 40+ borászat, 250+ bor – hazai és nemzetközi pincészetek. Ahogy már megszokhattátok, csak minőségi borokat hozunk el Nektek, abból is a legjobbakat. Lesznek nagy kedvencek, új pincészetek, tavaszi […]

Bódi Tesók- Téli Roadshow

Helyszín: ETO Park Hotel   Brutális őszinteség, humor, motiváció és inspiráció. Nevetés, sírás, felismerés és meghatódás. Ilyen egy igazi Bódi Tesók előadás. Másfél óra érzelmi hullámvasút, melyet garantáljuk, hogy soha nem felejtesz majd el. Bármennyi videót megnézhetsz tőlünk, az élő show erejét egyik sem tudja visszaadni. Gyere el az egyik barátoddal, vagy családtagoddal és éljétek […]

Árva fiú

Perjés János unplugged színházi est, vetítéssel Gitár: Kutik Rezső Egyedülálló este: nem csak dalok, lélek és sorselemzés. Történhetett volna másképp? Először, mint befutott sztár és a kezdő lány, utána kollégák és a legjobb barátok. Kevés adatott meg az életből, Szécsi 30, Cserháti 55 éves korában ment el. A nézők szemében sikeresek voltak, ám ők ezt […]

Demjén koncert

Hamarosan a 77. életévét betöltő Demjén Ferenc magyar zene ikonja Győrben az Audi Arénában koncertezik 2024 március 9-én. Minden korosztály ismeri slágereit. Legyen részese Ön is ennek a felejthetetlen koncertnek. Személyes jegyvásárlás Győrben a Tourinform irodában.

Frakk, a macskák réme

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc, egy részben Kategória: 4 éves kortól Lukrécia és Szerénke, a két lusta macska élete felhőtlen boldogságban telik. Gazdasszonyuktól, Irma nénitől megkapnak mindent, amire vágynak: megfelelő hőfokúra langyított tejecskét, süppedős díványpárnát, szerető szavakat és gondoskodást. Ám a két macskának ez sem elég: arra a karosszékre fáj a foguk, amiben Károly […]

Gyigyimóka története

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc, egy részben Kategória: 4 éves kortól Aki tehát itt, a levelesszínben hallgatja a szilvakék zenészeket, muzsikát hall. Ilyet meg olyat, szomorút, vidámat, de muzsikát. És egyszer csak azt veszi észre, hogy az a régi muzsika mesélni kezd. S hogy miről, kiről mesél? Egy kisfiúról, Gyigyimókáról. Aztán az apjáról-anyjáról, egy […]

Ilók és Mihók

Helyszín: Bartók terem Előadás hossza: 45 perc, egy részben Kategória: 4 éves kortól Mihók feleséget keres magának. A választottja legyen tehetséges a ház körüli teendőkben, szeressen kötni, hangja legyen akár a tehénkolomp, de ami a legfontosabb: legyen családcentrikus, és szeresse Mihókot teljes szívéből. Ilók tökéletesen megfelel ezeknek a feltételeknek. Mihók szereti Ilókot, és Ilók is […]

Ki lakik az asztal alatt?

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele […]

Ki lakik az asztal alatt?

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele […]

Nem, nem, hanem

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Alkotók: Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) […]

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 50 perc, egy részben Kategória: 4 éves kortól Picur, a kisiskolás lány lázas betegen fekszik otthon. Pom Pom, a barátja meglátogatja és történetfarigcsálással, azaz mindenféle izgalmas mese kitalálásával ütik el az időt. A közös történetalkotás során a Pom Pom-univerzum számos másik figurája is megidéződik. Felbukkan többek között Gombóc Artúr, aki a […]

Síppal-dobbal

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora […]

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Milyen szép e színes világ! Az ég kékje, a kikerics sárgája, a piros labda piros pöttye, a buborékok szivárványos csillogása! Ebbe a tarkabarka világba hívjuk a legkisebbeket. Alkotók: Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Játsszák: Darvas […]

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Tütü-tutu autó, felharsan a dudaszó! Tütü, vigyázz, gyorsan jövök, Fát, virágot kikerülök. Autóval, kishajóval, robogóval, vagy traktorral, Én senkit el nem ütök.Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zeneszerző: Rab Viki Játsszák: Bora Levente és Vitányi-Juhász István

Volt egyszer egy kert

Helyszín: Kamaraterem Előadás hossza: 40 perc Kategória: 4 éves kortól Máté Angi, a kiváló írónő Volt egyszer egy című kötetének három meséje kerül elő Ragán Edit és Bánky Sára bőröndjeiből. Varjas Zsófia tervező számtalan kofferbe álmodta meg a történetek szereplőit. A mikrovilágot Bartal Kiss Rita (Blattner Géza díjas) rendező állítja színpadra a 4 év felettieknek. […]

A végvár törökkori ostromai

Helyszín: Magyar Ispita (9022 Győr, Nefelejcs köz 3.) Megtekinthető: 2023. december 30-ig Nyitvatartási idő: kedd-vasárnap 10.00-18.00 óra 425 évvel ezelőtt, 1598. március 28-áról 29-re virradóan foglalták vissza a Pálffy Miklós és Adolf von Schwarzenberg vezette császári-királyi csapatok Győrt a töröktől. Bravúros rajtaütés keretében a Fehérvári-kaput petárdával berobbantva törtek be a városba és arattak fényes diadalt. Győr stratégiai szerepe […]

Madách Imre kiállítás

Kiállításmegnyitó: 2023. november 7., 11.00 Nyitvatartási idő: kedd-vasárnap 10.00-18.00 óra. Borsos Miklós Időszaki Kiállítótér | 9021 Győr, Apor Vilmos püspök tere 2. 2023-ban a magyar irodalom több jeles személyének, eseményének van kerek évfordulója. Az idei évben ünnepeljük Petőfi Sándor születésének bicentenáriumát, amelyet a Petőfi és kortársai Győrben című nagyszerű tárlattal köszönthettünk az Esterházy-palota aulájában. Azonban nemcsak a […]

100 éves jubileumi koncert

Helyszín: Pannonhalmi Főapátság Szent Márton-Bazilika A Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2023-ban ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A jubileum alkalmából a Nemzeti Filharmonikusok művészei országszerte ingyenes kamarakoncertekkel ajándékozzák meg a közönséget. A Pannonhalmi Főapátság meghívására 2023. november 29-én, 19:30 órától a Szent Márton-bazilikában adnak hangversenyt. Műsoron: EDWARD ELGAR: e-moll vonósszerenád, op. 20 PJOTR ILJICS CSAJKOVSZKIJ: C-dúr vonósszerenád, op. 48 Bangó Ferenc, […]

Kórushangverseny

Bartók Generációk Hangja Amióta a nyáron Kapfenbergben jártunk a Collegium Vocale meghívására, végig a folytatáson, a meghívás viszonzásán gondolkodtunk és dolgoztunk. Erre készültünk a nyári kórustáborban, az augusztus végén újraindult próbákon és közben szerveztük a Bartók Generációk Hangja első, saját szervezésű koncertjét, amelyre most szeretettel nyújtjuk át a meghívót: 2023. november 11-én, szombaton este 7 […]

Szívhang

Előadja: Szulák Andrea Sajgál Erika Györgyi Anna Epres Attila   Alkotók: Író: Hárs Anna Rendező: Dicső Dániel   Hárs Anna sok előadás létrejöttében közreműködött már dramaturgként a Rózsavölgyi Szalonban, szerzőként azonban most mutatkozik be első alkalommal. Dicső Dániel rendezővel is ez már a hatodik közös munkájuk, igaz, ez a felállás számukra is új. Az előadásban […]

Jaj, nagyi!

Előadja: Molnár Piroska Rohonyi Barnabás László Lili Alkotók: Író: Amy Herzog Fordította: Zöldi Gergely Leírás: Ha az unokája hajnali háromkor becsönget egy biciklit tolva, nagy hátizsákkal, hogy csak éppen erre járt, vajon mit tesz a jó nagymama? Először is a fülébe egy hallókészüléket, aztán pedig nekilát, hogy szállást biztosítson a nagy utazónak. Így kezdődik a […]

Révfalui gyalogtúra

Nordic walking bevezető alkalom. (kb. 7 km) Találkozó 14.40-kor a Révfalusi híd révfalui hídfőjénél.

Könnyűzenei szövegjáték

Egy felejthetetlen estére hívunk benneteket, tele versekkel, zenével és szókimondó szövegekkel, Lackfi János kortárs író, költő, műfordító és Váray László győri születésű dalszerző, énekes társaságában! A két előadó közötti kapocs egy Petőfi Sándor ihlette szövegjáték lesz. Lackfi János több regényét is magával hozza, amelyek a helyszínen megvásárolhatóak lesznek, a legújabb regénye, a Rocky mellett. Az […]

Szia Győr!

Szia Győr! November 9-én, csütörtökön várunk egy remek fotós bulira Győrben a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban! (Győr, Váci Mihály u. 3, 9011) A nap folyamán számos érdekes előadást meghallgathatsz, fotózhatsz több helyszínen modellt, és pár képedet ki is nyomtattathatod egy Canon tintasugaras nyomtatón! Jelen lesznek a Canon, Sony, Fujifilm, Olympus, SIGMA képviselői valamint a […]

Családi Verses-Zenés Matiné

Helyszín: Lima Pub & Hostel, Győr, Arany János u. 13. / Kisfaludy u. 08. Egy felejthetetlen délutánra hívunk benneteket, tele versekkel és zenével, Lackfi János kortárs író, költő, műfordító és Váray László győri születésű dalszerző, énekes társaságában! A családi matiné egy különleges élmény lesz mind a gyerekek, mind a felnőttek számára. Lackfi János több ifjúsági […]

Verbatim színházi előadás

Helyszín: Lima Pub & Hostel “…de mondtam, hogy nem, hát én nem fogok mankózni, ne nevettessenek ki, nekem ott vannak a magassarkúim! Nem vettem fel 4 és fél évig, csak fényképezkedéshez, ami nekem nagy törés volt, hát nullhuszonnégyben azokban szaladgáltam. Úgyhogy most azt is elintéztem, hogy sikerült olyat találni, amiben ugye stabilan tudok állni. Klassz […]

Bohemian Betyars

Evés, ivás, duhajkodás, szerelem és sírva vigadás. A Bohemian Betyars 2009-es működése óta nem csak ország, de világszerte belopta magát egy tekintélyes méretű közönség szívébe speed-folk-freak-punkos, magával ragadó, energikus formációjával. A koncertjeik közvetlen, ösztönből áradó, életigenlő hangulata felszabadítja a közönség érzelmeit, az ember zsigerébe hatol, és minden lábat táncra bír. Különleges hangzásukkal hitelesen képviselik a […]

Római Requiem

Schola Monodica Énekegyüttes koncertje A Római Requiem egyedül a római Lateráni Bazilika 12. században lejegyzett karkönyvében maradt fönn, és a 2021-ben megjelent Graduale Urbis énekeskönyvben került kiadásra. A zsoltároskönyv- és az evangélium-ihlette tételek e forrásban válnak egy sajátos, eddig nem hallott költemény-sorozattá, amelyek megrendítően fejezik ki az egyéni ember gyászát és a feltámadásba vetett hitében […]

2 pArt 1 hullámhossz

2023. november 6-án (hétfő) 17.30 órakor a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) a KÉVE Művészeti Társaság és a Verőcei Alkotói Közösség kiállítását láthatják 2 pArt 1 hullámhossz (képző- fotó- és iparművészet, irodalom) címmel. A tárlatot megnyitja Kurcsis László grafikusművész.  Az alkotókat bemutatja: Kirschner Gyula (Verőcei Alkotói Közösség) valamint Virág Lajos vizuális barangoló és fényvadász (KÉVE Művészeti Társaság). A megnyitón közreműködik: Oravecz Biborka és és Ray Hanna, a Győri Tánc- és Képzőművészeti […]

2 pArt 1 hullámhossz

2023. november 6-án (hétfő) 17.30 órakor a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) a KÉVE Művészeti Társaság és a Verőcei Alkotói Közösség kiállítását láthatják 2 pArt 1 hullámhossz (képző- fotó- és iparművészet, irodalom) címmel. Kiállítók: A KÉVE Művészeti Társaság alkotói: v. Bognár Imre Tivadar; Dinnyés Zsolt; Márkiné Lívia; Muzsai Viktória; Várnagy Kata és Virág Lajos, a Győri Fotóklub Egyesület alkotói; Babics […]

Haydn és a csembaló

A Győri Filharmonikus Zenekar új csembalójának avatóhangversenye Műsor: J. Haydn: D-dúr szonáta No. 30, Hob. XVI:19 J. Haydn: g-moll trió, Hob. XV:19  ’ J. Haydn: D-dúr csembalóverseny, Hob.XVIII:11 *** J. Haydn: Esz-dúr szimfónia, No. 103, “Üstdobpergés”, Hob.I:103 Közreműködik: Spányi Miklós — csembaló Juhász-Molnár Boglárka — hegedű Juhász Viktor — cselló Vezényel: Baross Ádám Joseph Haydn hatalmas életművében […]

Kortárs Irodalmi Estek

2023. november 24-én (péntek) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) 18 órakor a Kortárs Irodalmi Estek keretében Varró Dániellel és Molnár Györggyel találkozhatnak. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni csak teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen lehet. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Kortárs Irodalmi Estek

2023. november 17-én (péntek) Adjuk meg a módját! címmel Szabó T. Anna költő és Dragomán György író estjén vehetnek részt a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) 18 órakor. Az est házigazdája Szabó Gergely költő lesz. Mire jó a szépirodalom? Szabó T. Anna legutóbbi verseskötete Vagyok címmel jelent meg, válogatott és új verseket is tartalmaz. A líra mellett a novellán és drámán át […]

Győri Balett: Maszkabál

Gryllus Vilmos – Győri Balett: Maszkabál Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon nincs […]

Győri Balett: Maszkabál

Gryllus Vilmos – Győri Balett: Maszkabál Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon nincs […]

Kippkopp és Tipptopp

0-6 éves korig 20 perc Írta: MARÉK Veronika Zene: montázs Jelmez, Díszlet: GYŐRI Gabi Dramaturg: CSEPI Alexandra Koreográfus: VELEKEI László Harangozó-díjas Mesélő hang: GERBERT Judit „A napsütötte őszi erdőt felkavarta a szél. Egy helikopter-falevélen gesztenye-kislány utazott magasban. Fel akarta fedezni a világot. Lassan, óvatosan ereszkedett lefelé. Éppen ott pottyant le, ahol egy sün turkált a […]

Győri Balett: Maszkabál 2

MASZKABÁL 2 Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész A nagysikerű Maszkabál c. előadás folytatása. A Győri Balett táncművészei ismét egy mesés világba repítik a gyerekeket Gryllus Vilmos fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel.

Gryllus Vilmos – Győri Balett : Maszkabál Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon […]

Győri Balett: Maszkabál

Gryllus Vilmos – Győri Balett: Maszkabál Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon nincs […]

A skarlát betű

Győri Balett: A skarlát betű Nathaniel Hawthorne azonos című regénye alapján Asszisztensek: Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas, Bajári Levente Harangozó-díjas Zene: zenei montázs Jelmez: Velich Rita Díszlet: Bozóki Mara Fény: Stadler Ferenc Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus VELEKEI László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész „Egyikünk sem várhat semmi jót ebben az életben, amióta a gonosz útvesztőben tévelygünk, és […]

A skarlát betű

Győri Balett: A skarlát betű Nathaniel Hawthorne azonos című regénye alapján Asszisztensek: Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas, Bajári Levente Harangozó-díjas Zene: zenei montázs Jelmez: Velich Rita Díszlet: Bozóki Mara Fény: Stadler Ferenc Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus VELEKEI László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész „Egyikünk sem várhat semmi jót ebben az életben, amióta a gonosz útvesztőben tévelygünk, és […]

A skarlát betű

Győri Balett: A skarlát betű Nathaniel Hawthorne azonos című regénye alapján Asszisztensek: Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas, Bajári Levente Harangozó-díjas Zene: zenei montázs Jelmez: Velich Rita Díszlet: Bozóki Mara Fény: Stadler Ferenc Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus VELEKEI László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész „Egyikünk sem várhat semmi jót ebben az életben, amióta a gonosz útvesztőben tévelygünk, és […]

A skarlát betű

Győri Balett: A skarlát betű Nathaniel Hawthorne azonos című regénye alapján Asszisztensek: Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas, Bajári Levente Harangozó-díjas Zene: zenei montázs Jelmez: Velich Rita Díszlet: Bozóki Mara Fény: Stadler Ferenc Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus VELEKEI László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész „Egyikünk sem várhat semmi jót ebben az életben, amióta a gonosz útvesztőben tévelygünk, és […]

A skarlát betű

Győri Balett: A skarlát betű Nathaniel Hawthorne azonos című regénye alapján Asszisztensek: Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas, Bajári Levente Harangozó-díjas Zene: zenei montázs Jelmez: Velich Rita Díszlet: Bozóki Mara Fény: Stadler Ferenc Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus VELEKEI László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész „Egyikünk sem várhat semmi jót ebben az életben, amióta a gonosz útvesztőben tévelygünk, és […]

Szilveszteri séta Győrben

Ezt a programot elsősorban azoknak kínáljuk, akik az év utolsó napját Győrben töltik és az esti bulizás vagy csendesebb óévbúcsúztatás előtt egy kis sétára indulnának, szívesen ismernék meg Győr Belvárosának legismertebb látnivalóit idegenvezetőnkkel. A másfél órás programra szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, aki szívesen kapcsolja össze a kultúrát és a szórakozást és nem riad vissza […]

Jubileumi Angyalséta

Jöjjön velünk egy hangulatos adventi városnéző sétára! Csodálja meg idegenvezetőnkkel a Bazilika és a Bencés templom angyalait, nézzen velünk az angyalok szemébe! Az adventi időszak legnépszerűbb városnéző sétája a 10 éves Angyalséta, ami igazán szép, meghitt pillanatokat ígér Győr csodás barokk belvárosában. Álljunk meg egy kicsit az adventi készülődésben! A Belváros jól ismert vagy kevésbé […]

Márton napi táncház

17.30 óra: Kapunyitás 18.00 – 19.00 óra: Játszóház Márton napi dekoráció készítése A Kisalföldi Népművészek Egyesülete tagjai és a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum munkatársai 19.00 – 20.00 óra: Aprók Táncháza – Németh Dénes és Zenekara Tánctanítás: Fábián Szabolcs Csutkó 20.00 – 24.00 óra: Őszbúcsúztató Márton napi táncház – Németh Dénes és Zenekara Tánctanítás: […]

A kis hableány

Helyszín: Bartók terem Előadás hossza: 60 perc Kategória: 4 éves kortól Történetünk a vágyakozással kezdődik. A kíváncsisággal, hogy mi lehet a világ ismeretlen felén, az álmodozással egy másik életről, a sóvárgással az elérhetetlen után. A kis hableány a tengermélyi birodalomból a szárazföldre vágyik. Halfarok helyett lábakat szeretne, úszás helyett járást, vízi királyság helyett a földi herceg szerelmét. Egyedül […]

Cini-cini muzsika

Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Cini-cini muzsika Az előadás időtartama 20 perc, melyet 20 perc játékidő követ. Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játssza: Rab Viki […]

Lukrécia és Szerénke megkapnak mindent, amire vágynak, ám a két macskának ez nem elég! A karosszékre fáj a foguk, de Frakk felbukkanása egy csapásra felforgatja a két elkényeztetett macska életét.. Alkotók: Bálint Ágnes meséje alapján írta – Nagy Orsolya Díszlet-, és jelmeztervező – Miareczky Edit Zeneszerző – Rab Viki Mozgás – Fitos Dezső (Harangozó Gyula-díjas, érdemes […]

Síppal-dobbal

Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, Vitányi-Juhász István

A Vaskakas Bábszínház aprószínházi játéka a színek csodálatos világába kalauzolja a legkisebbeket, tánccal, bábbal, zenével. Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig Ragán Edit és Darvas Emőke: Tarkabarka Milyen szép e színes világ! Az ég kékje, a kikerics sárgája, a piros labda piros pöttye, a buborékok szivárványos csillogása! Ebbe a […]

Helyszín: Aprók terme Előadás hossza: 20 perc + 20 perc játék Kategória: 0-4 éves korig – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára […]

Aranyakkord

Az Aranyakkord egy kísérleti műhely, dalkeltető, játék a zenével és a szöveggel. Sajátságos pszichedelikus-akusztikus hangulat, rock’n’roll rezervátum, szellemidézés, néha Budapest utcáira repít, néha az univerzumon is túlra. Koncertjeik közvetlen hangulatúak, nincs éles határ a közönség és a színpad között, saját számaik mellett improvizációk képében kap helyet a pillanat és életművük, valamint kedvenceik feldolgozása is. A […]

Dés László

Ezen az estén a középkor, a reneszánsz és a kora-barokk találkozik a huszonegyedik századdal. Egy énekegyüttes, egy énekes szólista és jazz kvartett két műfajból egy harmadikat hoz létre. A régi vokális művekre improvizációkkal re ektálnak a jazz zenészek, megőrizve az eredeti művek egyes elemeit: a ritmikát, a hangnemet, a harmóniákat. A mai művészek szubjektív zenei […]

Lakatos Mónika

Lakatos Mónika az autentikus roma népzene kivételes előadója, törékeny termetéből elsöprő intenzitással tör elő a mélyen átélt zene. A magyarországi oláh cigány zene legrangosabb és legelismertebb előadója az egész világon, 2020-ban, első cigány előadóként elnyerte a világ legmagasabb világzenei elismerését, a Womex Életműdíjat. A Cigány Hangokat férjével és állandó zenésztársával Rostás „Mazsi” Mihállyal azért hívta […]

Cseh Tamás-Est

Ez egy meglepetés program. Vecsei H. Miklós meglepetése nekünk, Nektek. Többet egyenlőre nem mondhatunk sajnos. Irodánk (Győr, Rát Mátyás Tér 4.) november 14-től, keddtől péntekig 11:30-17:30 között tart nyitva. Telefonos információ: +36 20/337-5458 Jegyértékesítés a helyszínen a program előtt csak a befogadóképesség határáig!

A kis herceg

Vecsei H. Miklós mesél, minden szerepben, mintegy önmagával dialógban. Csorba Lóránt dalokkal kíséri a történetet, beszáll a játékba, duetteznek a színpadon. Mindehhez jön még a vetítés. A kis Herceg könyv eredeti, klasszikus ábrázolásai bukkanak fel, végig kísérve a történetet. Az előadás egy időutazás, néhol mese, néhol dal, néhol narráció, néhol effekt és atmoszféra. Álom. Kifejezetten […]

Betlehemi történet

Kicsiknek és nagyoknak Jézus születéséről. No, ahogy ott a Kisjézus csak vinyákolt a jászolban, egyszerre megjelent három pásztor. Hoztak a küsdednek büdös sajtot, egy báránykát, meg pálinkát, hogy Józsefet is erősítse valami a szörnyű hidegben. Énekeltek, eszegettek s elszenderedtek. Három fáin király jelent meg a nézők között, s ők is dicsérték a Megváltót, merthogy megszületett. […]

A Bábjátékos

Deres Péter-Nizsai Dániel Nizsai Dániel egyszemélyes előadása mozaikos portré Kemény Henrikről egy különleges emberről, akinek a sorsát a 20. századi Magyarország tragikus eseményei formálták. Igaz mese sikerekről, viszontagságokról, hősökről, családról és mindenekelőtt a színház, a játék csodájáról. Kemény Henrik vitathatatlanul a legfontosabb 20. századi magyar bábművész, a vásári bábszínház hagyományainak gondozója, egyszersmind új játékstílus, új […]

Dalversek Adventben 3.0

Dalok és dalversek az Istenről, az emberről, a csodáról, a születésről és kicsit a halálról. Ünnep. Minden percében, emelkedett hangulat és csendes összekacsintás. Újabb dalszövegekből összeállított, kedves-vidám-sírós-ádventi-karácsonyi csokor Seres Tamás szerkesztésében és rendezésében, ahogy már évek óta. Idén Csákányi Eszter, Ember Márk és Kamarás Iván lép a közönség elé, verssel, énekkel, gitárral. Szeretettel. Irodánk (Győr, […]

Yagody

A Yagody kétségtelenül az egyik legkarizmatikusabb ukrán folk zenekar. A négy női énekhangra épülő hangzást dob, gitár, harmonika és drymba, a Kárpátokból származó huculok zsidó hárfa hangja egészíti ki. Repertoáruk saját hazájuk népzenei gyűjtései mellett a környező régiókból, valamint a Balkánról származó költői dalokból áll, nagyon sokrétű és energikus dallam-, ritmus- és témavilágggal. Minden koncert […]

Johannes Bär

Kicsiknek és nagyoknak Jézus születéséről. A zenész családból származó Bär hároméves korától tanul trombitálni, öt évesen már fellépett családi zenekarukkal. A dornbirni zeneiskola után a Vorarlberg Állami Konzervatóriumban, majd Mozarteum Salzburgban szerzett diplomát. Hangszeres zenész, zeneszerző. 1995 és 2002 között számos első díjat nyert szólóban és együtteseivel a Prima la musica versenyen és 2017-ben megkapta […]

A csodálatos fúvósok

A magyar és a külföldi fúvószene gyöngyszemeiből ad ízelítőt a Győri Filharmonikus Zenekar fúvóskara a Győr Symphonic Band tagjaival közös koncertjén, a Magyar Fúvószenekari Szövetség elnökének szakavatott irányításával. Vezényel: Szabó Ferenc

Sziámi AndFriends koncert

A Sziámi AndFriends a hazai rockzene és alternatív rockzene megkerülhetetlen formációja. Egy zenekar, aminek lassan negyven éves múltja és megkérdőjelezhetetlenül érvényes jelene van. Az Élet és Irodalom szerint „Magyarország egyik legjobb koncertzenekara” immár tizedik éve járja az ország klubjait, fesztiváljait. Ez idő alatt 3 lemezt készítettek olyan új dalokkal, mint a Szeretni még, Cukortükör, Éjszakás […]

Tóték

Örkény István: Tóték – tragikomédia két felvonásban –   Egyetlen levél! Egyetlen örömhír, amelyben Tóték frontkatona fia tudatja, hogy szeretett őrnagyát és annak lerongyolódott idegrendszerét a szülői házba küldi regenerálódni. Elvárás csak alig – nem bírja a lármát, és nagyon érzékenyen reagál egyes szagokra – a család mégis megszállott alázattal vág bele az illusztris vendég […]

Márkusszínház: Grand Hotel

Ez az előadás az irodalom, a képzőművészet és a színház sajátos találkozási pontja, megidézve azt a kávéházi hangulatot, ahol P. Howard vetette papírra a regényeit. Mire a néző észbe kap, már egy szingapúri hotel nappalijában találja magát, ahol egy rejtelmes kór ütötte fel a fejét… Halk zongoraszó. – Remélem, kedves néző, érzi már a végzetét, […]

Adventi Ringató

Kedves Családok! Karácsony közeledtével Győr-Moson-Sopron megye foglalkozásvezetői újabb nagy családi Ringatóra várnak Benneteket, ahol ismert karácsonyi dallamok, versek hangoznak majd fel változatos hangszerkísérettel, és persze új énekeket is tartogatunk a Számotokra! Ezúttal a Generációk Háza ad majd otthont az eseményünknek, melyet a személyesebb légkör, a családias hangulat jegyében két csoportra bontunk: 9:45-kor illetve 11:00-kor is […]

Szabados Ági előadás

Szabados Ági olvasásnépszerűsítő országjárásának, motivációs előadásának következő állomása Győr. A másfél órás előadás során Ági megosztja a közönséggel saját történetét a kedvenc, meghatározó olvasmányain keresztül. Mire számíthat az, aki részt vesz az előadáson? Mindenekelőtt arra, hogy amint hazaér, körülnéz majd a könyvespolcán, hogy mi lehetne a következő olvasmánya! A cél ugyanis, hogy Ági megmutassa, mennyivel […]

Csallóközi Színes Ceruzák

2023. november 6-án (hétfő) 10 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) nemzetközi gyermekrajzpályázat kiállítás nyílik XXIV. Csallóközi Színes Ceruzák címmel. A kiállítás december 4-ig látogatható, hétköznap nyitvatartási időben.

Kortárs Irodalmi Estek

2023.11. 03-én (péntek) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) 18 órakor Harasztovics István: Lélekdarabok című könyvének bemutatóján vehetnek részt a Kortárs Irodalmi Estek keretén belül. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni csak teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen lehet. Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Legendás győri gyárak

2023. november 8-án (szerdán) a Legendás győri gyárak előadását hallhatják a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) 17 órától Pillanatképek Győr első gyárának történetéből. Stádel Gépgyár – Kisalföldi Gépgyár – Tungsram Rt. Gépgyára címmel. A témáról Mennyeiné Várszegi Judit nyugalmazott helyismereti könyvtáros tart előadást. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Romain Gary: Előttem az élet

2023. november 13-án (hétfő) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) 17 órakor könyvklubunk soron következő részében Romain Gary: Előttem az élet című könyvéről beszélgetünk. Moderátor: Galambos Krisztina könyvtáros. Olvasson velünk! Ossza meg érzéseit, gondolatait a könyvről! A részvétel ingyenes, de könyvtári tagsághoz kötött! Sok szeretettel várunk mindenkit a beszélgetésre!

Csallóközi Színes Ceruzák

2023. november 6-án (hétfő) 10 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) nemzetközi gyermekrajzpályázat kiállítás nyílik XXIV. Csallóközi Színes Ceruzák címmel. A megnyitón köszöntőt mond Szeles Szabolcs alpolgármester. A tárlatot megnyitja Gitka Kováčiková képzőművész, pedagógus, a nemzetközi szakmai zsűri tagja. Közreműködik a Ménfőcsanaki Óvoda Szivárvány csoportja, valamint Jakab Zoltán és Soós Tamás, a Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai. A kiállítás december 4-ig látogatható, hétköznap nyitvatartási időben.

Rumli& futóbicikli fesztivál

A Zöld Győr, a Családbarát Győr és a Győribaba portál közös szervezésében megrendezzük az első Rumli és futóbicikli fesztivált! Hogy miről is szól? Kicsit tovább gondoltuk a klasszikus bababörzét, tettünk hozzá egy kis zenét, egy kis mozgást, egy kis pezsgést és egy kis ugrabugrát . Ameddig anya válogat a szuper játékok, baba és gyermekruhák, cipők […]

Néz ki jól, keress többet!

Nagy Zoltán, a cegarculat.hu alapítója, hisz abban, hogy nem elég jónak lenni, ezt meg is kell tudni mutatni, online és offline is. Felteszik neked a kérdést, hogy küldj át anyagot a cégedről, mit tudsz átküldeni? Sok vezetőnek ez fejfájást okoz, pedig nem kellene így lennie. Ma is megéri még nyomdai anyagokat készíteni, mert az emberek […]

Zenélő hétvégék

A “Fúvószenekari kavalkád”-dal indítjuk útjára az idei Zenélő Hétvégék sorozatunkat! Mutatjuk a november 18-19-i hétvége bőséges kínálatát: – ismerkedés az ingolstadti Audi Bläserphilharmonie-val és a Győri Filharmonikus Zenekarral, a gyerekek bepillanthatnak a közös próbákba és megnézhetik „A csodálatos fúvósok” című koncertet; – interjút készíthetnek fellépő művészeinkkel, beszélgethetnek az est győri karmesterével, Szabó Ferenccel; – hangszersimogató, […]

The Klezmer Brothers

A kivételes magyar klarinétművész, Benes Szilárd mellett, stájer zenészekkel kiegészülő trió melankolikus dallamokkal és virtuóz improvizációkkal gyönyörködtetve kalauzolja közönségét a klezmer világába. A zenészek változatos zenei háttere a klasszikustól a jazzig, a népzenétől a kortárs művészzenéig terjed, és olyan egyedi hangzásba olvad össze, amely egyik pillanatban még finoman és törékenyen, a másikban visszafojthatatlan energiával tör […]

Iványi Orsolya előadás

Helyszín: Hotel Famulus A menopauza összeköt Itt az ideje, hogy őszintén beszéljünk a változókorról! Szeretnél többet megtudni arról, hogy mi történik veled ebben a komplex életszakaszban? A menopauza természetes folyamat, amely egy bizonyos kor után minden nő életében bekövetkezik, és erőteljes kihatással lehet az élet minden területére, az egészségtől a párkapcsolaton keresztül a munkavégzésig. Mégis […]

Szabó Balázs Bandája

A színfalak mögött új albumon dolgozó Szabó Balázs Bandája novembertől országos klubturnéra indul, a zenekar bebarangolja kis hazánk minden zegzugát, kis várostól nagy városig, kis kluboktól nagyobbakig. A turné egyik állomása a győri Bridge Klub! Szabó Balázs 2009-ben alapította meg a Szabó Balázs Bandáját, amely az elmúlt években Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává érett, ráadásul úgy, […]

Őszi szüneti élménynapok

Közeleg az őszi szünet, programokat keresel gyermekednek? Egész napos programot kínálunk 1-5. osztályos gyerekeknek 2023. november 2-án és 3-án. 1. ŐSZI SZÍNKAVALKÁD élménynap (nov. 2.) A nap folyamán az ősz színeivel kapcsolatos tematikus foglalkozások, interaktív kísérlezetés, sok-sok játék várja a gyerekeket. – Színek-fények játéka  – interaktív laborfoglalkozás – Őszi kincskeresés – Arcfestés – Programozható töklámpás […]

Rajtam nem múlt

EGY ÉLET TÖRTÉNETE A SZÍNPADON Főszerepben Alföldi Róbert és Csáki Judit Rendező: Sebestyén Aba Dramaturg: Székely Csaba Látvány: Horgas Péter A kötet a helyszínen kedvezményesen kapható lesz, az esemény után a szerzők dedikálnak. Alföldi Róbert évtizedek óta a magyar kulturális élet megkerülhetetlen alakja: színész, rendező, színházigazgató, „celeb” (bár ő tagadja), az egyik leghitelesebbnek tartott és […]

Vad Fruttik

A magyar alternatív rockegyüttes 2005-ben tett szert országos hírnévre. Első stúdióalbumuk 2006-ban jelent meg Rózsikámnak digitálisan címmel, majd két év múlva újabb lemezt adtak ki (Egy éjszaka Bohémiában), amit 2010-ben a Fénystopposok című album követett. 2009-ben és 2011-ben Fonogram-díjra jelölték őket. Kapunyitás: 20:00 Koncert: 21:00

Alter-Pop Akusztik

Helyszín: Lima Pub & Hostel Bírod a magyar altert? Kedveled a legismertebb hazai pop zenekarok dalait? Akkor Neked is itt a helyed november 3-án Győrben a Lima Pubban, ahol a kedvenc dalaidat hallgathatod egész este. Elefánt, Hiperkarma, 30Y, Quimby, Kispál és a Borz, Blahalouisiana, Péterfy Bori, Szabó Balázs Bandája, Carson Coma, Dánielfy, Konyha, Kiscsillag, Magashegyi […]

Pál Utcai Fiúk

Újra Győrben az idén 40 éves Pál Utcai Fiúk zenekar. Kapunyitás: 20:00 Koncertkezdés: 21:00

Pszichológiai játék est

Egy játékos, pszichológiai estét tartunk Dixit kártyák segítségével és egy pszichológus – Geraszkoné Kirchner Zsuzsanna – koncepciója alapján. Eddig minden egyes programunk teljesen telt házas volt Győrben! No de mi is történik ezeken az estéken? Kiválasztunk egy témát és több, 4-5 fős csoportban keresünk hozzá asszociációkat dixit kártyákból és hozzá társítunk saját történeteket. Olyan témák […]

Szellemes Tölgyes

A Szentiváni Programsziget Egyesület idén is megrendezi a Szellemes Tölgyes halloweeni programot. Ezúton szeretettel meghívunk minden kedves lakost, családot,  kortól, nemtől függetlenül. A helyszín ismét a tanösvény, ahol “szellemes és hátborzongató” szürkületi sétát tervezünk. Célunk, hogy újra az erdőbe csábítsuk a helyi családokat és szippantsunk egy jó nagyot a késő őszi friss erdei levegőbe, s […]

Borkóstolás

Könnyed kikapcsolódásra vágysz a barátaid és néhány finom bor társaságában? Borkóstoló tanfolyamunk erre tökéletes alkalom lehet. Szakadj ki pár órára a hétköznapokból velünk és közben ismerd meg a borkóstolás rejtélyes világát! Egy kis ízelítő az egyalkalmas kurzusból: A borkóstolás helyes technikája A borok készítése és csoportosítása Helyes fogyasztás és felszolgálás Jelenlegi bortrendek Borokkal kapcsolatos szakkifejezések […]

Pustol a hó

Az Újvárosi esték programsorozat következő előadása Szarvas József Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész önálló estje Rendező: Bérczes LászlóEgy hatvanéves férfi egy pillanatra megáll, visszanéz, hogy találkozzon önmagával. Találkozzon a tanyasi kisfiúval, a debreceni henteslegénnyel, a Csokonai Színház segédszínészével, a „fekete vonaton” jövő-menő színészhallgatóval, a Vígszínház, Kaposvár, majd az új Nemzeti Színház […]

Advent – decemberi programok

December 1., péntek, 17 óra – Advent Győrben ünnepélyes megnyitó /Széchenyi tér/ ÁLLANDÓ PROGRAMOK December 1-23. Adventi kézművesvásár a Széchenyi téren. Nyitva tartás: hétfőtől vasárnapig 12:00-20:00 óráig, december 23-án, szombaton 12:00-18:00 óráig. December 1. – 2024. január 1. Adventi vendéglátás a Baross úton Nyitva tartás: hétfőtől vasárnapig 10:00-22:00 óráig. Ünnepi nyitva tartás: december 24-én 10:00-14:00, […]

Márton Nap – Arundo Étterem

November 11-én éttermünkben a libahúsos ételeké a főszerep! Ezen napon különleges étlap és  élő zene várja vendégeinket. Fellépő: DuoCorde klasszikus gitárduó Kérjük, amennyiben ételintoleranciája van, asztalfoglaláskor legyen kedves ezt jelezni! Köszönjük! Asztalfoglalás szükséges! Helyszín: Gyirmót, Arundo Étterem Telefon: + 36 30 876 1016 vagy +36 96 822 752 E-mail: hotel@gyirmothotel.hu További információ: www.arundoetterem.hu

Európa jelene és jövője

A napi szinten ránk zúduló hírek és információk áradatában néha nehéz eligazodni. Ráadásul sokan érezzük, hogy a világ eseményeinek alakulásai nem jó fordulatot vesznek és veszélyben érezzük magunkat, családunkat, de kultúránkat, vallásunkat és sok más számunkra fontos értéket is. Nagy örömünkre Földi László ( titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi elnöke ) elfogadta meghívásunkat, […]

Sting Straits Rea

Az este garantáltal visszarepít a 80-as évek hangulatába. Kapunyitás: 19:30    

Halottak napi megemlékezés

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt 2023. október 30-án 11.00 órára a HALOTTAK NAPJA alkalmából rendezett megemlékezésre és koszorúzási ünnepségre, amelyet a győri Nádorvárosi Köztemetőben az I., a II. világháborús és az 1956-os hősi halottak előtt tisztelegve, a Deim Pál alkotta „Hősi halottak” emlékműnél tartunk. Ünnepi beszédet mond Radnóti Ákos Győr Megyei Jogú […]

Tök JÓ Nap

Gyere el hozzánk, töltsünk együtt egy tök jó őszi napot, játsszunk sokat és kóstoljunk sütőtököt! Program: 15:00-18:00 óra – Játsszunk? Tök jó!!! – Játssz velünk egy tök jó játszótéren, ahol ügyességé és a tököké a főszerep 15:30 óra – Kürtölde – A Rézfúvós Tanoda Interaktív hangszerbemutató gyerekeknek Falvai Marcival Egy varázslatos, beszélgetős utazás térben és […]

Székesegyházi Sekrestye

A felújított Székesegyházi Sekrestye Érdekességeit Böcskei Győző kanonok, esperes-plébános és Gyarmati András főrestaurátor mutatja be. A programon való részvétel ingyenes, érdeklődőket max. 25 fő létszámig, érkezési sorrendben tudunk fogadni. Találkozó a székesegyház északi oldalbejáratánál 16.25 órakor. A részvételi szándék előzetes jelzését örömmel vesszük: latogatokozpont@kaptalandomb.hu; +36 30 255 13 63

Mondj te is egy verset!

A „Mondj Te is egy verset” kezdeményezés azzal a céllal jött létre, hogy legyen hely, egy fórum, mindazok számára, akik szeretik a verseket, szívesen elmondanak egy-egy kedvencet vagy éppen ajánlott költő, ajánlott szerzeményét egy olyan közösségben, melyet a versek tisztelete hívott egybe. Tapasztalatunk, hogy sokkal többen szeretnénk verset mondani, vagy éppen hallgatni, mint arra lehetőség […]

Kizárólag az utókor számára

A 6szín bemutatja: Kizárólag az utókor számára – Egy felnőtté válás története Janikovszky Éva fiatalkori naplója alapján. Janikovszky Éva – lánykori nevén Kucses – tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.” A bejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki […]

Készíts velünk egérkét!

2023. november 3-án (péntek) 10 és 10.45 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyermekkönyvtárában (Győr, Herman O. u. 22.) az őszi szünetben a gyerekek egérkét készíthetnek velünk. A foglalkozás díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Bejelentkezni személyesen a Gyermekkönyvtárban vagy a 96/516-677-es telefonszámon lehetséges. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Szendi Nóra: Van ilyen.

2023.10. 27-én (péntek) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) 18 órakor Szendi Nóra: Van ilyen. című könyvének bemutatóján vehetnek részt a Kortárs Irodalmi Estek keretén belül. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni csak teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen lehet.

Őszi fabrikáló

2023. október 25-én (szerda) 16 órakor a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Gyirmót, Szent László út 35-37.) kézműves délután lesz, amelyen töklámpást is készítünk. Amivel várjuk az érdeklődőket: Őszi állatok tojástartóból. Denevér-reptetés szívószál és ruhacsipesz segítségével. Tökfaragás, majd lámpás bemutató. Tököt korlátozott számban tudunk biztosítani, így ehhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztráció a 20/468-9199-es telefonszámon vagy a gracza.virag@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen lehetséges. A foglalkozás díjtalan. Szeretettel várjuk az egész családot!

Öt Templom Advent

December 2. szombat / JOHANNES BÄR (A) (csak Győrben!) December 3. vasárnap / YAGODY (UA) (csak Győrben!) December 7. csütörtök / DALVERSEK ADVENTBEN 3.0 December 8. péntek / NIZSAI DÁNIEL: A BÁBJÁTÉKOS December 9. szombat / MÁRKUSZÍNHÁZ: BETLEHEMI TÖRTÉNET December 9. szombat / CSORBA LÓCI – VECSEI H. MIKLÓS: KIS HERCEG December 10. vasárnap / […]

Bencés Esték

A BENCÉS ESTÉK sorozat következő előadását Gruber László földrajz-történelem szakos tanár (Bonyhád) tartja Üzbegisztán – „Vámbéry nyomában” emlékexpedíció címmel, a bencés gimnázium dísztermében. A belépés ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Előzetes az előadásból: A mai kor embere nevén túl alig-alig tud valamit neves kutatónkról, Vámbéry Árminról. Többek között azért indultunk el nyomdokain, hogy még alaposabban […]

Lime Alterground:SKH, Kókler

SKH zenekar – 2020 márciusában alakult, és egyedi hangzásukban ötvözik a magyar alternatív rock és a népzene jegyeit. Ismerd meg zenéjüket, amely garantáltan magával ragad majd! Kókler – 2020 őszén alakult 3 taggal, eleinte blues zenekarnak indultak, de azóta zenei stílusuk az alternatív rock felé hajlik, és a zenekar is 5 főre bővült az évek […]

Alvin és a Mókusok

A koncerten a 30 év legnagyobb slágerekből állítunk Nektek össze egy csokrot! Extra hosszúműsorra készüljetek, vendégzenekar ezért nem lesz. Várunk Titeket szeretettel! 20:00 Kapunyitás 21:00 ALVIN

IT Kerekasztal-beszélgetések

Az Audi Hungaria IT területe és a Széchenyi István Egyetem közös szervezésében folytatódik IT kerekasztal-beszélgetés sorozatunk. Az őszi félévben az alkalmazásüzemeltetés témájával indítjuk a sorozatot. –Milyen szoftvereket használ az Audi Hungaria? –Mi történik, ha éjjel jelentkezik probléma egy IT rendszerrel? –Van-e saját központi szervere a világ legnagyobb motorgyárának? Többek között ezekre a kérdésekre kaptok választ, […]

Hiperkarma koncert

A magyar, rock and roll elemekkel tarkított alternatív rock együttes régi és új dalokkal, érdekességekkel, meglepetésekkel érkezik. Érdemes most megnézni ezt a kirobbanó formában lévő különleges zenekart!

Halloweeni hétvége

Készen állsz egy felejthetetlen Halloween-i vízitúrára és egy e-bikeozásra?! Október utolsó hétvégéjére különleges túrákkal készültünk nektek, amelyen nemcsak kajakozhattok, supozhattok vagy e-bikeozhattok, hanem ezenfelül egy kajak és sup-os Halloween jelmezes felvonuláson is részt vehettek  Ölts magadra jelmezt, és sodródjunk együtt a vízen Győrben. Halloweeni hétvégére invitálunk benneteket, ahol szombaton délelőtt kajak és sup-túrát, délután jelmezes […]

Bor-Campus Borkóstoló

Az első borkóstoló a Széchenyi István Egyetemen! Tölts egy kellemes estét hazai és külföldi borok, pezsgők, cavak, proseccok társaságában. – 15 borászat – 60 megkóstolható tétel – 1 emlékezetes este Szakmai partnerünk a Bortársaság! “Minden rendben, a bor finom”

Kökény Attila est

Helyszín: Bon Appetit Étterem Program – Fellépő Sztárvendég: Kökény Attila Élőzene: No Midi Zenekar 18:00 kapunyitás Welcome drink: Bodzás vodka szóda 19:30 vacsora Két fogásos vacsora: Omlós sertésszűz gombás-fekete krusztában, póréhagymás libamájraguval, rozmaringos héjas burgonyával Desszert: Mini lúdláb torta 22:00 Kökény Attila műsora Foglalás a részvételi díj teljes összegének előre befizetésével lehetséges.

Halloween party

Helyszín: Chameleon Gluténmentes PizzaZoo és Ételbár (Győr, Erzsébet liget) Csatlakozzatok hozzánk október 31-én egy fergeteges gluténmentes Halloweeni partyra! Kísértetiesen finom ételekkel és éttermünk első élőzenés estéjével várunk majd Benneteket, ugyanis fellépőként érkezik hozzánk Boda Bernadett és a Hoppáré zenekar gondoskodni arról, hogy az élmény igazán felejthetetlen legyen! Ne felejts el beöltözni sem, hiszen 30% kedvezmény […]

A szerelem természete

Sophia, a negyvenéves filozófiaprofesszor már tíz éve megbízható párkapcsolatban él Xavierrel, akivel hasonlóan látják a világot. Mindennapjaik kiállításmegnyitókról, felolvasóestekről és véget nem érő baráti vacsorákról szólnak. Amikor új nyaralójuk felújításával megbízzák a vonzó ezermester Sylvaint, a nő világa felfordul, és szenvedélyes kapcsolatban találja magát a szexuálisan ellenállhatatlan férfival. Hogyan fogadja a kétkezi munkást a látszólag […]

Repülés kezdőknek

Northern Comfort, színes izlandi-angol-német vígjáték, angol nyelven, magyar felirattal, 2023, 97 perc, 16 Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson A bogaras író, a sikeres üzletasszony és a menő start-upos a repüléstől rettegő utasok tanfolyamán ismerkednek meg. Mindannyian félelmeiket akarják leküzdeni, hogy végre képesek legyenek repülőgépre ülni. A résztvevők eleinte szimulált repülések során próbálnak hozzászokni a légiközlekedéshez, de […]

Jeanne du Barry – A szerető

Feliratos francia történelmi film, 113 perc, 2023 (16) Rendező: Maiwenn Főszereplők: Johnny Depp, Maiwenn, Melvil Poupaud, Pierre Richard Jeanne, a fiatal munkásosztálybeli nő, aki a kultúra és az élvezetek megszállottja, intelligenciáját és vonzerejét használja fel arra, hogy a társadalmi ranglétra lépcsőfokait egyenként megmássza. XV. Lajos király figyelmét is felkelti és hamar a kedvencévé válik, aki […]

Bencés Esték

A BENCÉS ESTÉK sorozat következő előadását Dr. Feller Gábor pszichiáter főorvos úr tartja Függőségeink – az okostelefon hálójában címmel, a bencés gimnázium dísztermében. A belépés ingyenes. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Helyszín: Czuczor Gergely Bencés Gimnázium

Fergeteges látogatás

Teri (Détár Enikő) az ötvenéves, többszörösen elvált, dekoratív ügyvédnő például egy fiatal nem éppen magas szellemi képességekkel, de annál inkább jó fizikai adottságokkal rendelkező szeretője (Nagy Péter János) mellett képzeli el a mindennapjait. Lánya, Emma (Bodor Szabina) egy titokzatos kis jövevénnyel. De mit szól mindehhez a vidéki Mama (Pásztor Erzsi), aki “hazaival” megpakolva, váratlanul beállít […]

Hadházi László önálló estje

“A miheztartás vége” című előadás Műsorvezető: Fülöp Viktor ————————– Útmutatás Mózestől az úttörőkig. Okos volt-e Esze Tamás? Visszatartják-e a halak a vizet amikor felugranak a levegőbe? Mi marad a rendből, ha megszegjük a szabályokat? Mit akarnak tőlünk a kutyák? Erkölcsök és őszinte igazság hazugságokra.

Indul a bakterház

“Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem tehénpásztorok kormányozzák. Ha én valamikor miniszter leszek, mindent a visszájára fordítok. A csősztől elveszem a bunkósbotot. A pofonokat végképp eltiltom. Aki vét a törvény ellen, felpofoztatom a bakterrel. Az ország vászontarisznyájára lakatot tetetek, nehogy kilopják belőle a pénzt. Ha én leszek a fő, nem lesz […]

Fehér Karácsony

Karácsonyi hangulatban a Kicsi Gesztenye Klub! Csodás ünnepi hangulat, gazdag látványvilág vár a „Fehér karácsony” című előadásunkon! Az egy felvonásos ünnepi showban találkozhattok kedvenc szereplőtökkel Lizával, akinek a szerepében a végtelenül bájos, csodás hangú Szilágyi Panni mutatkozik be. A legnagyobb slágerek mellett felcsendülnek az ősszel érkező III. évad legújabb számai, sőt a máskor nem hallható […]

Pál Feri előadás

Pál Feri “Hogyan lehetnék jobban? Elakadásaim feloldása” című új előadása Győrött, a Nyitott Akadémia szervezésében!.

Sauna Herbal Cup

Győr ad otthont a világ egyik legrangosabb versenye magyarországi döntőjének Az ország legjobb szaunamesterei október utolsó hétvégéjén Győrben mérik össze tudásukat, a győztes itt kvalifikálja magát a nemzetközi verseny prágai világdöntőjébe. A versenyzők olyan különleges technikákat alkalmaznak, amelyekkel egy szokásos szaunaszeánszon nem találkozunk, s ami talán a legnagyobb erénye a rendezvénynek, hogy ezekre programokra a […]

Esőember

dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI Ügyelő  ILLÉS OTTÍLIA […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

Az erősebb

Strindberg első házassága zátonyra futásakor vetette papírra Az erősebb című színművet (1889). Háromszor nősült, de a nőkkel kialakított kapcsolata sem volt zökkenőmentes, az életét végigkísérte a nyomor és üldözési mánia gyötörte. Mondhatni, a drámán keresztül, önéletrajzi hangja szólal meg a színpadon. “Kávéházi sarok. Kisasztal, poros székek. Ócska karácsonyi zene szól. A hely szinte üres. Rajtunk […]

Ármány és szerelem

VON WALTER, elnök: UNGVÁRI ISTVÁN FERDINÁND, a fia, őrnagy: HAJDU TIBOR LADY MILFORD: AGÓCS JUDIT WURM, a miniszter titkára: SÁRKÖZI JÓZSEF MILLER, a városi zenész: VINCZE GÁBOR PÉTER LUJZA : JUHÁSZ JÁZMIN e.h. VON KALB, udvari marsall: KOLNAI KOVÁCS GERGELY MILLERNÉ: JANISCH ÉVA Dramaturg: Bereczki Ágota Díszlet: Csiki Csaba Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna Súgó: Jakab […]

Álmom az Isten

Álmom az Isten (zenés, bábos verselés) A színen-valahol „az emberélet útjának felén” – egy pad. Ide érkezik egy vándor és monológjában Ady, Babits, Faludy, József Attila, Juhász Gyula, Keszei L. András, Pilinszky, Tóth Árpád, Sütő András gondolatai fonódnak egybe az elmúlt évtizedek ismert rock dalaival. Létezik-e Isten? Életünk talán legfontosabb kérdésére keresek választ filozofálva, pörölve, […]

A víg özvegy

Lehár Ferenc A víg özvegy Szövegíró: Victor Léon és Leo Stein Mérei Adolf fordítását átdolgozta Szinetár Miklós és Kállai István, a verseket fordította Baranyi Ferenc Glavari Hanna                                                       Zavaros Eszter/Lőrincz Judit Gróf Danilovics Danilo                                        Fejszés Attila/Buch Tibor Báró Zéta Mirko                                                    Csankó Zoltán Valencienne                                                           Bucsi Annamária/Somogyi Lili Mária Camille de Rosillion          […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

A műselyemlány

Mihályi Orsolya előadása A darab főhőse, Doris, csinos, fiatal lány, gépírónő egy pattanásos arcú ügyvéd irodájában. Titokban naplót ír, és nem éri be a kisvárosi lét nyújtotta lehetőségekkel, többre vágyik. Hirtelen döntéstől vezérelve elemel a színházi ruhatárból egy méregdrága bundát, és ezzel kezdetét veszi szenvedélyes-kétségbeesett ámokfutása a börtön elől – a “nagy nővé” válás irányába. […]

A hőstenor

KEN LUDWIG: A HŐSTENOR Bohózat két részben Szereposztás: Max, Saunders titkára JÁRAI MÁTÉ Maggie, Saunders lánya KISS TÜNDE Saunders, színigazgató MASZLAY ISTVÁN Tito Merelli, világhírű tenor BRÓDY NORBERT Maria, a felesége MÓZES ANITA Bellboy, sofőr FEJSZÉS ATTILA Diana, szoprán SZINA KINGA Julia Leverett, elnökjelölt MÉZES VIOLETTA Díszlettervező BÁTONYI GYÖRGY Jelmeztervező GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA […]

A helység kalapácsa

Vígopera Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében, az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huza-vona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. […]

A helység kalapácsa

Vígopera Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében, az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huza-vona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. […]

A helység kalapácsa

Vígopera Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében, az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huza-vona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. […]

A helység kalapácsa

Vígopera Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében, az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huza-vona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. […]

A helység kalapácsa

Vígopera Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében, az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huza-vona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. […]

A helység kalapácsa

Vígopera Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében, az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huza-vona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. […]

Tom Sawyer kalandjai

Tom Sawyer: KARÁCSONY GERGELY Huckleberry Finn: KURUCZ DÁNIEL Polly néni: BENDE ILDIKÓ Walters tiszteletes: JÁGER ANDRÁS Becky Teacher: SÍK FRIDA Amy Lawrence: CSAPÓ BORBÁLA Ben Rogers: MOLNÁR ZSOLT Billy Fischer: FEHÉR ÁKOS Sheriff: RUPNIK KÁROLY Muff Potter:UNGVÁRI ISTVÁN Indián Joe: MÓCZÁR BENCE Dr. Robinson: SOMOGYI ISTVÁN S.H Közreműködik: Buza Gábor, Münnich Attila Díszlet és jelmez: […]

Tűzön-vizen át

Arany János és Petőfi Sándor igaz barátok, úgy is mint pályatársak, és úgy is, mint emberek. E két költőóriás a barátságot választotta a versengés helyett, költői lelkiismeretük, a nép, a haza és a szabadság ügye melletti kiállásuk, valamint egymás tehetsége iránt érzett kölcsönös rajongásuk vezette őket. Sándor jelzőtűz volt, János őrláng. A tüzeik már régen […]

Tündérország fejedelme

Magyar Évezredek Szántai Lajos Tündérország fejedelme, Báthory Gábor Angyal vagy ördög Napomnak tündöklő, fénylő szép csillaga, Én ifjúságomnak örvendő virága, Ragyogó, tündöklő hadi szép szerszáma, Heában készül volt ország oltalmára   Ó szép nemzetségű, vitéz Báthoriak, Szánjatok, hol vattok, mert vadak, madarak Siratnak és szánnak sok vitéz ifiak, Erdélyi urakban kik elmaradtanak   GYMSM Kereskedelmi […]

Halloween az Állatkertben

Rémületesen jó újdonságokkal készülünk erre az állati hétvégére! Az elővételi jeggyel érkezők külön bejáraton érkezhetnek, elkerülve a jegypénztári sorban állást. Az elővételben váltott jegyek a vásárlástól számított 1 évig felhasználhatók, egyszeri belépésre. Hangolódjatok tökfaragással a lidérces ünnepre! Mindig szerettetek volna saját halloween tököt, de ugrott az ötlet, mert nem volt kedvetek az ezzel járó macerákhoz? […]

Tökös napok az Állatkertben

Tökös napokkal nyitjuk az idei 4 napos Halloween a Győri Állatkertben állati hétvégéjét, ami aztán az egész őszi szünetben folytatódik. Mit szólnátok, ha ebből csak az élvezet, a tök faragás élménye jutna nektek? Mi vállaljuk a takarítást! Mi adjuk a szükséges eszközöket! Mi adjuk a helyet a CSARNOK szülinapos termeiben! Mi áruljuk helyben a fargaható […]

TÉR-MOZGÁS-JÁTÉK

Konok Tamás & Vásárhelyi Tamás – időszaki kiállítás Kiállításmegnyitó – program: 2023. október 21. 16.30 Konok Tamás emléktáblájának koszorúzása, 9021 Győr, Árpád út 14. 17.00 Megnyitó, Esterházy-palota (9021 Győr, Király u. 17.) A kiállítást megnyitja: Rechnitzer Zsófia művészeti vezető – Torula Művésztér, művészeti tanácsadó A kiállítás megtekinthető: 2023. december 30-ig. Nyitvatartási idő: kedd-vasárnap 10.00-18.00 óra. […]

Tesók!

A Vaskakas Bábszínház Tesók! című előadásában a testvérek böstörködése mindig nevetéssel, közös játékkal végződik, hisz együtt sokkal varázslatosabb várat lehet építeni, a cirkuszi mutatványok is izgalmasabbak, s a közösen átélt élmény mindig megszüli a testvérbékét. A legkisebbeknek szóló előadásának legfontosabb gondolata: TESÓNAK LENNI ÉRDEMES! Játszák: Dunai Júlia, Rab Viki

Tarkabarka

A Vaskakas Bábszínház aprószínházi játéka a színek csodálatos világába kalauzolja a legkisebbeket, tánccal, bábbal, zenével. Milyen szép e színes világ! Az ég kékje, a kikerics sárgája, a piros labda piros pöttye, a buborékok szivárványos csillogása! Ebbe a tarkabarka világba hívjuk a legkisebbeket. Játszák: Ragán Edit és Darvas Emőke

Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Játsszák: Rab Viki, Vitányi-Juhász István

Lukrécia és Szerénke, a két lusta macska élete felhőtlen boldogságban telik. Gazdasszonyuktól, Irma nénitől megkapnak mindent, amire vágynak: megfelelő hőfokúra langyított tejecskét, süppedős díványpárnát, szerető szavakat és gondoskodást. Ám a két macskának ez sem elég: arra a karosszékre fáj a foguk, amiben Károly bácsi, Irma néni férje szokta délutánonként az újságot olvasni. Meg is szerzik […]

50/25 Félidő Koncert színház

Azt mindenki tudja, hogy Győr már elképzelhetetlen a Vaskakas Bábszínház nélkül. Azt viszont még nem tudja mindenki, hogy a Vaskakas Bábszínház elképzelhetetlen Rab Viki nélkül. Negyed évszázada már annak, hogy Viki belépett a bábszínház kapuján, és szerepeivel, személyiségével, odaadásával, de leginkább felejthetetlen dalaival örökre beírta magát a Vaskakas történelmébe. A Dalok a bábszínházból egy izgalmas […]

Éremgyűjtő Találkozó

Helyszín: Veres Péter Mezőgazdasági Szakközép-és Szakképző Iskola (Győr, Régi Veszprémi út 1-3.) Program: Fém- és papírpénzek, kitüntetések, érmék és plakettek, jelvények, régi képeslapok, bélyegek, metszetek, részvények, telefonkártyák, egyéb régiségek cseréje, adásvétele. Díjtalan árbecslés – szaktanácsadás! A látogatók számára a belépés díjtalan!

Kiss Ádám önálló estje

Helyszín: Mosonmagyaróvár, Flesch Központ Engedd meg, hogy egy órára kiszakítsalak a világodból, és beszuszakoljalak az enyémbe. A boldog élet titka, hogy tudni kell magadban alkudozni az elvárásokkal. De a legjobb, ha nincsenek. Albániához képest Magyarország is egy Ausztria. Annyira megfordult a világ, hogy negatívnak lenni manapság pozitív. . A nevetés a legjobb vakcina. Mikor lesz […]

Made in Hungária

Helyszín: Mosonmagyaróvár, Flesh Központ Tasnádi István – Novai Gábor – Fenyő Miklós: Made in Hungária című népszerű darabját viszi színpadra a mosonmagyaróvári társulat eddig még sosem látott formában. A 2001-ben bemutatott színházi előadás és a 2009-ben bemutatott film ötvözetéből készült változatot dolgozták eggyé. A történet az 1960-as évekbe repít vissza, ahol a „szigorúan ellenőrzött keretek […]

Természetfotó kiállítás

Helyszín: Mosonmagyaróvár, Flesch Központ A magyar természetfotó nagydíjának legszebb képei A Varázslatos Magyarország az ország legizgalmasabb természetfotó pályázata és szakmai platformja, küldetése az, hogy a természetfotók által ablakot nyisson az ország nemzeti parkjainak természeti kincseire, s ezáltal felhívja a figyelmet a természetvédelem fontosságára. A Varázslatos Magyarország a 14. életévébe lépett, az első meghirdetetett pályázat óta […]

Halász Judit koncert

Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli – a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben. 18 megjelent lemez után először egész estés filmkoncertet forgattak a művésznővel. A „Csirbiri” koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit […]

Egy zuhanás anatómiája

Októberben indul, és egészen jövő februárig tart a Mozinet Filmnapok következő évada. A mostani válogatásban öt alkotást láthatnak a filmek szerelmesei, esetenként már hónapokkal az országos mozibemutató előtt! A Filmnapok első vetítése a világ legrangosabb filmfesztiváljának fődíját, a Cannes-i Arany Pálmát elnyerő lélektani krimi, az Egy zuhanás anatómiája. Sandra sikeres német írónő, aki francia férjével […]

LAZARVS

Megújult felállásban, a súlyosságot egy újabb szintre emelő lemezzel tér vissza Győrbe a hazai metálszíntér legnépszerűbb zenekara, a LAZARVS ! Menetrend: hamarosan!

Dr. Őrlős Gábor előadása

Előadás témája: Ne várd meg a betegséget, élj a valóságban! Az előadás után meditáció lesz. Amennyiben kérdéseitek vannak kérjük tegyétek fel őket az alábbi emailcímre: info@drorlosgabor.hu A kérdések az interakatív est keretén belül megválaszolásra kerülnek. A tárgy megnevezése legyen Az előadás helyszíne. Köszönjük! Csatlakozni bármikor lehet, a jelentkezésnek nem előfeltétele a Közösgyakorlaton (mesterkurzus) való részvétel. […]

Szüreti Vigasság – Táncház

17.30 óra: Kapunyitás 18.00 – 19.00 óra: Hordókészítési bemutató Videmann János kádármester a szakma helyi képviselője, aki kiváló minőségű kádáripari termékeket – hordókat, kádakat, dézsákat, szekrényeket – készít Ménfőcsanakon a műhelyében.   Szőlőpréselés Bemutató – Mustkóstolás Gerencsér Zsolt a Kisalföldi Népművészek Egyesületének elnöke 19.00 – 20.00 óra: Aprók Táncháza A Mesics György és Barátai Zenekarral […]

Október 23-i ünnepség

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire és hőseire emlékező ünnepségre. 9.15 óra | Városháza I. emeleti folyosója Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetői koszorút helyeznek el Szigethy Attila emléktáblájánál. 9.30 óra | Szent István út 5. Koszorúzás Szigethy Attila domborművénél, a Dunántúli Nemzeti Tanács egykori működési helyén. […]

Őszi hajós városnézés

Győr folyói és a város látványa minden évszakban elvarázsolja a győrieket és a városba látogatókat egyaránt. Kellemesnek ígérkező őszi napokon nem kell még lemondani a hajózás élményéről! Egy kényelmes, pihentető hétvégi programot kínálunk hajós városnézésünkkel, ahol idegenvezetőnk gondoskodik arról, hogy sok-sok történettel színesítse a folyókon töltött időt. A 1,5 órás hajós városnézés során a Szúnyog-sziget […]

Festmény kiállítás és vásár

Merüljön el az absztrakt festészet világában és engedje, hogy fantáziája felfedezze a művészet mélységét ezekbe a modern, egyedi technikával készített hihetetlen festményekkel. Helyszín: Győr, Árkád Információ: kallaikrisztinaart.hu info@kallaikrisztinaart.hu  

Az almától…

2023. október 14-én (szombat) 16 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) Baczoniné Nagy Viola festmény kiállítása nyílik Az almától… címmel. A belépés díjtalan! A kiállítás megtekinthető a művelődési ház nyitvatartási idejében 2023. november 2-ig. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Az almától…

2023. október 14-én (szombat) 16 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) Baczoniné Nagy Viola festmény kiállítása nyílik Az almától… címmel. A tárlatot megnyitja Keserű Pál. Közreműködnek: Nikodém Zsófia és Nikodém Barnabás – zongora, Nikodém Mátyás – klarinét. A belépés díjtalan! A kiállítás megtekinthető a művelődési ház nyitvatartási idejében 2023. november 2-ig. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Kortárs Irodalmi Estek

2023. október 13-án (péntek) 18 órakor a Kortárs Irodalmi Estek programsorozatán belül Nyáry Krisztiánnal találkozhatnak a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.). Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett PR-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet […]

Legendás győri gyárak

2023. október 11-én (szerda) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) Győr “iparfaluja” – Győrsziget. A győri ipar győrszigeti kezdetei címmel ismeretterjesztő előadást hallhatnak. Előadó: Antaliné Hujter Szilvia, helyismereti könyvtáros. Az előadásra sok szeretettel várunk mindenkit!

Rahmanyinov 150

Alexei Kornienko zongoraestje Műsor: Sz. Rahmanyinov: Fantázia darabok, op. 3 (Elégia, cisz-moll prelűd, E-dúr melódia, Polichinelle, Szerenád) Variációk egy Corelli témára, op. 42 *** Sz. Rahmanyinov: C-dúr etűd, op. 33/2 a-moll etűd, op. 39/2 2. (b-moll) szonáta, op. 36 Régi ismerőst köszönthet a győri közönség a Nikisch-bérlet második estjén: a karmesterként is működő, ebbéli minőségében […]

Országos Gaming Expo

Jön! Érkezik! Idén is megrendezésre kerül Győrben, a Városi Egyetemi Csarnokban az Országos Gaming Expo, azaz az OGEX! A videójátékos közösséget összeboronáló szórakoztató és edukációs rendezvény a 2022-es sikerek után 2023-ban is bejárja az országot! Az eseménysorozat helyszínein a látogatók autószimulátorok, VR eszközök és retrojátékok mellett meglátogathatják az OGEX gamer múzeumát, cosplay bemutatókat nézhetnek meg, […]

Samsara

Lois Patiño lélekvándorlós road movie-ja a Rómerben! Spanyol játékfilm, 93 perc, 2023 (12) Rendező: Lois Patiño Egy buddhista fiatal minden reggel meglátogat egy idős nőt, hogy a Tibeti Halottaskönyvből olvasson fel neki, ezzel a halál és a következő élet közötti útra felkészítve őt. Az utolsó napon a fiú a könyv záró sorait súgja az asszony […]

Bodó és az elvarázsolt tök

Szeretettel meghívunk a Bodó és az elvarázsolt tök története c. zenés mesejátékra és hangszer simogatóra a Bo Do Bo Társulattal! Helyszín: Gönyű, Egészségház. Panorámaterem A programon való részvétel ingyenes, de a helyek korlátozott száma miatt regisztráció szükséges! Regisztrálni az űrlap kitöltésével lehetséges: https://forms.gle/iv2ykaprW2ZKaeK8A

Bogyó és Babóca

Magyar animációs film, 70 perc, 2023 Rendező: M. Tóth Géza, Fazakas Kinga Író: Bartos Erika Mesemondó: Pogány Judit A bölcsődések és óvodások körében a Bogyó és Babóca több mint tíz éve az egyik legnépszerűbb rajzfilmsorozat. A Bogyó és Babóca 5. – Hónapok meséi animációs filmben az évszakok váltakozását tizenkét rövid történetben követhetjük végig, amint a […]

Mesés magyar történelem

-Magyar Évezredek programsorozat- A belépés ingyenes. A műsorváltozás jogát fenntartjuk! A régi öregek az égbolton hét „bolyongó csillagot”, hét olyan égi vándort láttak, akik „mennyei” példát mutathattak a földi embernek. Azt mondták, lehetsz a Nap, a Hold, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter vagy a Szaturnusz hőse, de életed csak akkor nyerhet üdvösséget, […]

Világ Gyalogló Hónap

A Győri Járási Egészségfejlesztési Iroda és Lelki Egészség Központ az októberi Világ Gyalogló Hónaphoz kapcsolódva  gyalogtúrát szervez Győrben, a Püspökerdőben. Célunk a gyaloglás, a szabadban való mozgás, az egészséges életmód népszerűsítése. Gyülekező a Jedlik híd révfalui hídfőjénél 14.40 órától. Táv 7 km. Útvonal: Aranypart I. – Mosoni-Duna part – Püspökerdő – Aranypart II. Az eseményen […]

Győr, az uszodaváros!

Gyere el és érezd jól magad a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett programsorozat második helyszínén, az Aqua Sportközpontban! Hogy mivel készülünk? A víz szerelmeseinek: számháború a vízben kidobós a vízben babaúszás a Stoller Babaúszó Akadémiával Sup De, ha épp nem pancsolnál, vagy csak pihennél egy kicsit két vízi buli között, lesz még: segway […]

Győri Balett: A skarlát betű

Nathaniel Hawthorne azonos című regénye alapján Asszisztens: Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas, Bajári Levente Harangozó-díjas Zene: zenei montázs Jelmez: Velich Rita Díszlet: Bozóki Mara Fény: Stadler Ferenc Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus VELEKEI László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész „Egyikünk sem várhat semmi jót ebben az életben, amióta a gonosz útvesztőben tévelygünk, és lábunk minduntalan megbotlik a bűnben, […]

Kippkopp karácsonya

A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében Dramaturg CSEPI Alexandra Koreográfus SEBESTYÉN Bálint Harangozó-díjas Jelmez GYŐRI Gabi Zene SEBESTYÉN Bálint “Kippkopp a havas erdőben sétált, mikor odaröppent hozzá barátja, a cinke…”kezdődik Marék Veronika meséje egy egészen különleges napról, melyben a kis gesztenyefiú ellátogat a városba, hogy megtudja, miért nőtt fenyőfa egy házban, a szoba közepén. Kalandja során […]

Magyarázat mindenre

Magyar játékfilm, 151 perc, 2023 Rendező: Reisz Gábor Nyár van Budapesten. A gimnazista Ábelnek az érettségire kellene készülni, de épp most ébredt rá, hogy szerelmes legjobb barátjába, Jankába. Janka jó tanuló, a vizsga miatt nem kell izgulnia, viszont ő is reménytelenül szerelmes, csak éppen a történelemtanárukba, Jakabba. Jakabnak családja van, pedagógusként próbál túlélni Magyarországon, és […]

Caravaggio árnyéka

Olasz-francia életrajzi film, 120 perc, 2023 (18) Rendező: Michele Placido Főszereplők: Isabelle Huppert, Costanza Sforza Colonna, Louis Garrel, Riccardo Scamarcio Caravaggio (1571-1610) korának lázadó művésze volt, akinek az élete és a hatalommal való küzdelme mozivászonra termett. A barokk festő hadban állt a konvenciókkal, műveivel és szexuális szabadosságával megbotránkoztatta az akkori közvéleményt és a nagy hatalmú […]

”Nem habos torta”

2023. október 9-én (hétfőn) 18 órakor a  Kisfaludy Károly Könyvtár 3. emeleti Muzeális gyűjteményében (9021 Győr, Baross G. út 4.) pódiumbeszélgetést hallhatnak Angéla Murinai kortárs magyar írónővel (Mikor feltámad a szél; Ich bin aus Ungarn, 10 okom a haragra) “Nem habos torta” címmel. Beszélgetőtársa Gerbert Judit lesz. Előadásának témája:  A traumáinkkal meg lehet tanulni együtt élni, meríteni belőlük erőt, tartást. A könyveim nagy veszteségeket dolgoznak […]

A soknevű macska

2023. október 4-én (szerda) a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Klubhelyiségében (Győr, Herman O. u. 22.) 16 és 16.45 órakor A soknevű macska című papírszínház előadásra várjuk Önöket, közben alkothatnak és játékos feladatokat oldhatnak meg. A foglalkozás díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Bejelentkezni személyesen a Gyermekkönyvtárban vagy a 96/516-677-es telefonszámon lehetséges.

Bestiarium Hungaricum

2023. október 6-án (péntek) a Kortárs Irodalmi Estek keretén belül a Bestiarium Hungaricum – Csodás lények és teremtmények a magyar néphagyományban című könyvet mutatják be a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) 18 órakor.  Vendégeink a szerzők: Magyar Zoltán és Németh Gyula. A beszélgetést Vörös András moderálja. Bestiarium Hungaricum Csodaszarvas, turul, bányarém, markoláb, garabonciás vagy prikulics. Ikonikus […]

Csallóközi Színes Ceruzák

2023. október 5-én (csütörtök) 10 órakor a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr, Szent László út 35-37.) nemzetközi gyermekrajzpályázat kiállítás nyílik XXIV. Csallóközi Színes Ceruzák címmel. A megnyitón köszöntőt mond Szabó Jenő önkormányzati képviselő. A tárlatot megnyitja Gitka Kováčiková képzőművész, pedagógus, a nemzetközi szakmai zsűri tagja. A programon közreműködik a Ménfőcsanaki Óvoda – Gyirmóti tagóvodájának Lepke csoportja. A tárlat […]

Csallóközi Színes Ceruzák

2023. október 5-én (csütörtök) 10 órától a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr, Szent László út 35-37.) nemzetközi gyermekrajzpályázat kiállítást láthatnak XXIV. Csallóközi Színes Ceruzák címmel. A tárlat október 27-ig látogatható, hétköznap nyitvatartási időben.

Erdélyi 70

Erdélyi Károly festőművész kiállítása nyílik meg 2023. október 12-én (csütörtök) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) Erdélyi 70 címmel. A tárlatot megnyitja: Pátkai Tivadar, költő. Közreműködnek: Erdélyi Viktor – ének, Németh Gergely – zongora. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2023. november 3-ig, hétköznapokon 13-16 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Erdélyi Károly 1953-ban született Győrben. Pályafutása során elsősorban színházaknál […]

Erdélyi 70

Erdélyi Károly festőművész kiállítása nyílik meg 2023. október 12-én (csütörtök) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) Erdélyi 70 címmel. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2023. november 3-ig, hétköznapokon 13-16 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Erdélyi Károly 1953-ban született Győrben. Pályafutása során elsősorban színházaknál dolgozott. Győrben a Kisfaludy Színháznál mint díszletfestő, festő tárvezető, […]

Interaktív mesejáték

A Magyar Népmese Színház előadásában 2023. október 6-án (péntek) 17 órakor Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.) A papucsszaggató királykisasszonyok című interaktív mesejátékot nézhetik meg. A Mesekuckó regisztrációs jeggyel látogatható. A jegyek 300,- Ft-os áron 2023. október 2-től 14 és 18 óra között vásárolhatók meg a Központi Könyvtár ruhatárában.

Kerengő

Tükröm, tükröm… Folytatódik a Kerengő, a nagy találkozások pódiumestje, ahol a szavakkal nem csak a betűk áramlanak, hanem az együttlét energiái is. Két különleges NŐ lesz az októberi vendégem: Pataki Ági sztármodell, manöken, reklámarc, Balázs Béla-díjas filmproducer és Tánczos Anita divattervező. Divatba hozzuk a NŐT! A beszélgetés kifutóján végig vonultatunk minden olyan fontos gondolatot, amit […]

Vízpartok Élővilága

A Prohászka Ottokár Iskolaközpont gimnáziumi növendékeinek képzőművészeti alkotásaiból nyílik tárlat a Triangulum Galériában (Gutenberg tér 2.), Vízpartok élővilága címmel. Köszöntőt mond Pezenhofferné Molnár Edina igazgató, a kiállítást megnyitja Dr. Nemes Gábor, a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ igazgatója. Közreműködik a Prohászka Iskola Kórusa, Dr. Kretzné Budaker Nóra vezetésével. A kiállító diákok felkészítő tanára Pintérné Gergics Ágnes […]

Köszönet – kiállítás

Barcsik Géza grafikus, festő- és fotóművész „Köszönet” c. gyűjteményes kiállítása Köszöntőt mond Dr. Veres András megyéspüspök, a tárlatot  megnyitja Dr. Csáji László Koppány író, kulturális antropológus, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója. Közreműködik Kézdy Luca, Artisjus-díjas jazz hegedűművész. Belépőjegy vásárolható a Káptalandomb 13. sz. alatti recepción.

Komámasszony, hol a stukker?

Újvárosi esték programsorozat: Komámasszony, hol a stukker? Görgey Gábor komédiájaThe Art művészeti ügynökség és a Pozsonyi Színművészeti Egyetem együttműködésében Rendező: HARGITAI IVÁN Producer: TÓTH TIBOR Görgey Gábor darabja olyan fiktív történet, parabola, mely az emberben eredendően benne lévő hatalom akarásáról szól. Az önzés, az uralomvágy a színdarabban Stockholm-szindrómát teremt: jobb bezárva élni uralkodva, mint kint […]

Dámák a pakliban

Akár egy Agatha Christie krimi a Szex és New York karaktereivel! A fordulatokban bővelkedő, sírva röhögős krimi vígjáték London kertvárosában, a Temze partján játszódik. Alice tehetős özvegy titokzatos levelére megérkeznek gyerekkori barátnői: Ruby, az ízig -vérig nő Josie, a bohém festőnő Nina, a gátlásaival küzdő háziasszony Mindegyikük féltve őrzött titkot rejteget, amelyre előbb-utóbb fény derül… […]

Esküvői Kiállítás

29. alkalommal rendezzük meg az Esküvői Kiállítást. A régió legnagyobb hagyományával rendelkező tematikus kiállításon a legjobb szolgáltatókkal várjuk az érdeklődőket. Az esküvői trendek átalakulóban vannak, a piac szereplői azonban minden évben készülnek újdonságokkal. Az utóbbi években hódító sápadt pasztellszíneket felváltják a tarkább árnyalatok, a vendéglétszámok visszafogottabbak, a helyszínek extrémebbek lesznek. Minden évben nagy népszerűségnek örvend […]

Micimackó fázik!

Az Almaszószok produkció előadóinak koncertmeséje, Micimackó örökzöldjével, valamint további Halász Judit-slágerekkel. Játékidő 50′-80′ -a hangulatnak és a gyerekek aktivitásának függvényében. 18 éven aluliaknak és felülieknek.

Múzeumok Őszi Fesztiválja

Tematika: JÖVŐ! MENŐ! MÚZEUM! – A TUDOMÁNY ÉS TECHNOLÓGIA TÉMAKÖRÉBEN A Múzeumok Őszi Fesztiválja idei koncepcióját a tudomány és a technológia témakörök mentén alakítottuk ki; ezen belül is kiemelt figyelemmel a természettudományok és a múzeum kapcsolódási pontjaira, valamint a tudományos eredmények hiteles kommunikálására.  A mai világot erősen meghatározó technológiai vívmányok dömpingje új perspektívákat nyitott a múzeumok számára is. Mivel […]

Misztikus éjszakai fürdőzés

Gyere velünk egy misztikus utazásra az éjszaka sötét bugyraiba! Péntek 13-án, amikor a hold fénye világít, és a varázslatok mindenütt jelen vannak, egy felejthetetlen éjszakai fürdőzés veszi kezdetét az RQ Vízi Élményparkban! A lemezjátszóknál DJ Sid pörgeti majd a legújabb zenéket, és az est meglepetés vendégével garantáltan felpezsdül a hangulat! A szaunavilágunk pedig a titkok […]

Díszmadár kiállítás

2023.október 14. szombat -díszmadár kiállítás 2 épületrészben -kicsiknek játékos akadályverseny, nagyoknak kvíz -zsákbamacska (100 golyóból 10 nyerő van, ha valakinek sikerül kihúzni, akkor a nyeremény szabadon választható, minden korosztálynak van a kínálatban, a kicsiknek abban az esetben, ha nem sikerül nyerőt húzni, kis ajándékot adunk fájdalomdíjként) -csillámtetkó -hennafestés -színezés, rajzolás -kézműveskedés -szavazás a kiállítás legszebb madarára […]

Lima sörklub – Bajor kóstoló

Helyszín: Lima Pub & Hostel (Arany János u. 13. / Kisfaludy u. 08.) Ismerd meg a bajor sörkultúrát a Lima Sörklub Bajor Kóstolóján! Az Oktoberfest ihlette rendezvényünkön lehetőséged lesz felfedezni a híres Paulaner és Hacker-Pschorr söreit, amelyek a müncheni Oktoberfest kiemelkedő sörfőzdéi. Összesen 10 féle bajor sört kóstolunk majd, így garantáltan találsz majd olyat, amely […]

Őszi növény cserebere

Növénykedvelők figyelem! Itt az őszi ültetési szezon, ennek folytán növény csereberét tartunk! Gyere el, ha fel szeretnéd frissíteni az otthoni dzsungelt, vagy túl sok olyan növényed van, amivel nem tudsz mit csinálni . Hozd el szoba vagy kerti növényeidet és cseréld el olyanra, ami még nincs! Helyszín: Ibituba Győrújbarát, Felső Paperdő u. Az esemény mindenki […]

Fenyő Miklós Koncertshow

Warm Up: DJ Dominique Fergeteg Party 55 évvel ezelőtt, a „Ki mit tud?” győzelemmel indult zenei karrierje, az országos nyilvánosság előtt. Azóta több mint 400 dal, arany és platinalemezek, felejthetetlen, korosztályoktól független, évtizedeket átívelő örökzöld slágerek születtek. A rock and roll koronázatlan királya, MR. ROCK AND ROLL egy ÉLETMŰ turnéra indul ebben az évben. A […]

Fekete Hold rock koncert

A Fekete Hold zenekar rock bulija igazi slágerekkel. Vendégünk a különleges The Gerencs3rK@rcsi Projekt lesz. Helyszín: Bahnhof Győr Lapos Tanszék

Analog Balaton – koncert

Az Analog Balaton egy budapest bázisú, elektronikus zenei duó. Zsuffa Aba és Vörös Ákos kettőse zenéjében a pop/rock dallamosságát ötvözi az elektronikus zene monotonitásával, szövegeik szétcsúszott hajnalok és másnap reggelek lenyomatai. A zenekar hat éves fennállása alatt már olyan fesztiválokon játszott, mint a Sziget Fesztivál, Balaton Sound, Volt Fesztivál, Strand Fesztivál,Fishing On Orfű, a Bánkitó, […]

Motoros Évzáró Koncert

19:00: Falcon Project 21:00 LORD A koncert teljes bevételét jótékony célra fordítjuk! A rendezvényünket ingyenesen látogathatják: 14 éven aluliak. (diákigazolvány) Fogyatékkal élő vendégek 1 kísérővel (MÁK kártya) A programváltozás jogát fenntartjuk!

BSW és a GANG – koncert

A nyári fesztiválszezon után az év további részében is a BSW ÉS A GANG tölti meg a táncteret! Kapunyitás: 20:00 Koncert start: 21:00 További információk hamarosan!

Gitár és Barátai

10.05. csütörtök Szurgyi Gergely Ónodi Kristóf Lázók Eduárd (brácsa) Kovács Tihamér Sidó Attila & Tritonus Guitar Trio   10.06. péntek Molnár Levente Kondákor Vivien Cséfalvay Anna (hegedű) Lazariuc Nikita Bella Domonkos Kovácsová Noémi (ének) Kelemen Noémi Hoffmann Dávid & Cafuné: Stummer Márton & Pataki Anna   10.07. szombat Nagy Tamás Horváth László Balogh Flóra (ének) […]

Requiem

Műsor: W. A. Mozart: Requiem, KV 626 Közreműködik: Marelize Gerber — szoprán Maida Karisik — alt Martin Mairinger — tenor Alexander Fritze — bariton Philharmonia Chor Wien, karigazgató: Walter Zeh Vezényel: Rajna Martin A Mindenszentek ünnepe előestéjén rendezett hangverseny műsorán a klasszikus zene történetének egyik legcsodálatosabb remekműve, Wolfgang Amadeus Mozart egyik utolsó kompozíciója, az 1791-ben készült […]

Október 6-i ünnepség

„S tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.Hát ez maradt: túl szobron és időn, Ércen, márványon, merev méltóságon, Új viharon, új vértanúhalálon: Tizenhárom gyöngy, tizenhárom száron.” Reményik Sándor: A szobor helyén Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt 2023. október 6-án, 10 órára a Batthyány téren felállított Batthyány-emlékoszlopnál az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc vértanúira emlékező koszorúzási […]

Szertelen Nap

Helyszín: Mosonmagyaróvár, Flesch Károly Kulturális Központ Regisztráció: 08.00 Kezdés: 08.30 Óránként több, mint 700 diák váltja egymást a színes előadásokon! Várható programok: Pápai Gyula – rendőr őrnagy a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója: Designer drogok napjainkban Momentán Társulat: Alkohol prevenció a diákok nyelvén – színházi előadás Dr. Zacher Gábor – főorvos, oxyológus, illetve honvéd- és katasztrófaorvostan […]

Kormos Anett Stand Up Comedy

Kormos Anett legújabb estjében mesél mindarról, ami az elmúlt időszakban történt vele. Stand up előadásában szó lesz házasságról, válásról, gyerekről, kamaszgyerekről, világvégéről, és mindenről, ami miatt sírni kéne, de csak röhögve lehet túlélni. Az est célja, hogy a néző hazafelé tartva úgy érezze: az ő élete…végülis egészen tűrhető. Az előadást 18 éven felülieknek ajánljuk! Helyszín: […]

Hőguta

Eric Chappell: Hőguta -Vígjáték két részben- Két angol úriember érkezik egy spanyol villába. Egyikük a nejével, Fay-jel, a másik, az idősödő sorozatszínész Howard pedig a nála húsz évvel fiatalabb butuska cicababával, Dodie-val. A párok mindössze egy kellemes hosszú hétvégét szeretnének eltölteni főnökük üresnek hitt, dél-spanyol tengerparton fekvő fényűző nyaralójában, ahol ráadásként még Raynor nyomozó és […]

Dumaszínház

Ács Fruzsina és Szabó Balázs Máté közös estje “Kapunyitás” címmel Miért nem tanítanak meg minket az iskolában arra, hogy hogyan kell elmosni a tepsit, ami nagyobb, mint a mosogató? Mit tegyünk, ha instagramon azt látjuk, hogy a volt osztálytársaink sikeresebbek, mint mi? A dráguló albérlet árak mellett miből finanszírozzuk avokádó fogyasztásunkat? Hogyan találjuk meg az […]

Magyar Népmesék Napja

Helyszín: Pedró Pékség, Pajta rendezvényterem (Győr, Vágúhíd u. 2.) Legendárium – Mesék Székelyföldről – filmvetítés Néptánc gyerekeknek – Bálint Emesével és Bálint Szilárddal Sík Frida – Székely – magyar interaktív népmese móka Műsorok után pogácsa és szörp   Támogatói jegy: 500 Ft/fő Jelentkezés, regisztráció: vajda.peter@pedropekseg.hu

Dr. Bubó mesejáték

A közkedvelt bagolydoki újra megnyitja rendelőjét, ahol a leglehetetlenebb problémákkal keresik fel páciensei. Természetesen mindenkit meggyógyít. Vagy legalábbis megpróbálja azt. Tengernyi bonyodalom vígsággal és az erdő lakóival. Helyszín: Győr, Széchenyi Egyetem Művészeti Kar (9025 Győr, Kossuth u. 5.) Az esemény időtartama: Kb. 60 perc 1 éves kortól ajánlott  

A Szépség és a Szörnyeteg

2023. november 10–12. között kerül megrendezésre a város legnagyobb könyves programsorozata, a Győri Könyvszalon. Könyvbemutatók, programok sokasága és könyvvásár várja naponta a könyvbarátokat. A programok helyszíne: Győri Nemzeti Színház (Czuczor Gergely út 7.); Kisfaludy Károly Könyvtár (Győr, Baross G. út 4.). Már elindult a fizetős színházi előadásokra a jegyvásárlás! 2023. november 12-én (vasárnap) 11:00 órakor a nagyszínházban a VSG Táncszínház előadását láthatják A Szépség és a Szörnyeteg címmel. […]

Bergengóciából jöttünk

2023. november 10–12. között kerül megrendezésre a város legnagyobb könyves programsorozata, a Győri Könyvszalon. Könyvbemutatók, programok sokasága és könyvvásár várja naponta a könyvbarátokat. A programok helyszíne: Győri Nemzeti Színház (Czuczor Gergely út 7.); Kisfaludy Károly Könyvtár (Győr, Baross G. út 4.). Már elindult a fizetős színházi előadásokra a jegyvásárlás! 2023. november 11-én (szombat) 11.00 órakor a nagyszínházban Gubás Gabi […]

Dánielfy-akusztik

2023. szeptember 27-én (szerda) 14:00 órakor a Széchenyi téren (9022 Győr, Belváros) Dánielfy Gergő színész, énekes akusztikus műsorára invitáljuk Önöket a Theater Wagen színpadán. Mindenkit sok szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

Egészség-Piac Marcalvárosban

2023. szeptember 30-án (szombat) 10.00-13.30 óra között Egészség-Piac lesz a Kovács Margit Iskolában (9024 Győr, Répce utca 2.). A nap folyamán ingyenes szűrővizsgálatokat vehetnek igénybe. Többek között lesz vércukor- és koleszterinszint-mérés, prosztata (PSA) vizsgálat egy csepp vérből, hallásvizsgálat, látásellenőrzés és csontsűrűség vizsgálat. A szűréseken kívül dietetikus tanácsadást vehetnek igénybe, valamint lesz szépségtanácsadás is. Program: 10.00 óra: Köszöntőt mond Kovács Tamás önkormányzati képviselő. Ingyenes szűrővizsgálatok: VÉRCUKOR- ÉS […]

Elena Ferrante:Nő a sötétben

2023. október 2-án (hétfőn ) könyvklubunk soron következő részében a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) 17.00 órakor Elena Ferrante: Nő a sötétben című könyvéről folytathatnak eszmecserét. Moderátor: Galambos Krisztina könyvtáros. A részvétel ingyenes, de könyvtári tagsághoz kötött! Olvasson velünk! Ossza meg érzéseit, gondolatait a könyvről! Mindenkit sok szeretettel várunk!

Imagine

2023. november 10–12. között kerül megrendezésre a város legnagyobb könyves programsorozata, a Győri Könyvszalon. Könyvbemutatók, programok sokasága és könyvvásár várja naponta a könyvbarátokat. A programok helyszíne: Győri Nemzeti Színház (Czuczor Gergely út 7.); Kisfaludy Károly Könyvtár (Győr, Baross G. út 4.). 2023. november 12-én (vasárnap) 19:00 órakor a nagyszínházban Horgas Eszter fuvolaestjén vehetnek részt Imagine – fenegyerekek, akik megváltoztatták a világot címmel. Elton John […]

Nyugdíjas Alkotók kiállítása

2023. október 9-én (hétfő) 15 órakor a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) Nyugdíjas Alkotók XIV. kiállítása című tárlat megnyitóját tartják. Köszöntőt mond Prof. Dr. Dézsi Csaba András, Győr Megyei Jogú Város polgármestere. A kiállítást megnyitja Rákosi Zsolt János, az Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület elnöke. A tárlat 2023. október 31-ig, hétköznap 10-16 óráig látogatható. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Charlie Koncert

Charlie zenész, trombitás: a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze. Pályafutása során több formációban alkotott, számtalan albumot tudhat magáénak. Legutolsó albuma, Mindenen túl címmel 2020-ban jelent meg. Ebből a jubileumi alakalomból indul útjára a turné, amely tartalmát tekintve egyfajta összegzése annak az életműnek, amellyel évtizedek óta elkápráztatja […]

Kortárs Irodalmi Estek

A Kortárs Irodalmi Estek keretén belül 2023. 09. 29-én (pénteken) 18 órakor Krusovszky Dénessel találkozhatnak a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.). Az íróval Werner Krisztina újságíró beszélget Levelek nélkül című könyve kapcsán. Levelek nélkül Egy kelet-magyarországi kisvárosban egyszer csak ledobják a fák tavaszi leveleiket. Mi történhetett: természeti katasztrófa vagy emberi mulasztás? Hogyan lehet tovább élni a hétköznapokat a megváltozott körülmények között? […]

Dombóvári István estje

Dombóvári István önálló estje “Az élet császára” címmel Győrben Unod az átlagos, divatos és kiszámítható dolgokat? Szereted, ha mások problémái mellett a tieid eltörpülnek? Dombóvári István legújabb önálló estjében semmi sem lesz hétköznapi. Azok a témák is terítékre kerülnek, amiket mások szóba se mernek hozni. Röhögjünk együtt magunkon, ameddig még engedik. Csak vedd meg a […]

Nyugdíjas alkotók kiállítása

2023. október 9-én (hétfő) 15 órától a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) látható a Nyugdíjas Alkotók XIV. kiállítása című tárlat. A tárlat 2023. október 31-ig, hétköznap 10-16 óráig látogatható. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Országos Könyvtári Napok

Október első napjaiban a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér – az Országos Könyvtári Napokhoz kapcsolódóan – programokkal, rendezvényekkel, játékokkal hívja fel a figyelmet az intézményben található gyűjteményekre, információforrásokra, szolgáltatásokra. Programok 2023. október 2. (hétfő) Helyszín: Ménfőcsanaki Fiókkönyvtár 11 óra – A Magyar Népmese Hete megnyitó, a Benedek Elek meseillusztrációs rajzpályázat eredményhirdetése, a legszebb alkotásokból kiállítás B. Németh Hedvig babakiállítása szeptember 19. és október […]

Dánielfy-akusztik

2023. szeptember 26-án (kedd) 14:00 órakor a Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Iparművészeti Szakgimnázium előtti téren (9024 Győr, Répce u. 2.) Dánielfy Gergő színész, énekes akusztikus műsorát hallhatják a Theater Wagen színpadán. Mindenkit sok szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

Dánielfy-akusztik

2023. szeptember 26-án (kedd) 18:00 órakor az Adyvárosi Tópart Pizzéria melletti füves területen (9023 Győr, Ifjúság krt. 113.) Dánielfy Gergő színész, énekes akusztikus műsorára invitáljuk Önöket a Theater Wagen színpadán. Mindenkit sok szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

Dánielfy-akusztik

2023. szeptember 26-án (kedd) 10:00 órakor a Marcalváros II. Dísz téren (9024 Győr) Dánielfy Gergő színész, énekes akusztikus műsorát láthatják a Theater Wagen színpadán. Mindenkit sok szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

Fúvószene

Az Audi Bläserphilharmonie és Győri Filharmonikus Zenekar közös koncertje Műsor: T. Kraas: Imagasy G. Holst: 2. (F-dúr) szvit T. Doss: Of Castles and Legends O. Waespi: Fanfare and Funk S. Melillo: Godspeed! Hidas F.: Ünnepi zene S. Yagisawa: Perseus Reed: Armenian Dances Part I. J. Fučik: Gigantic March Vezényel: Pietro Sarno, Szabó Ferenc A fúvószene […]

Éttermek éjszakája

3 fogásos csodás vacsora képzeletszínházzal Helyszín: Kristály étterem, Bartók Béla u. 9. Fellépnek Janikovszky Éva “A nő, ha elmúlt 40…” darabjában: Kakasy Dóra, Horváth Lili Az Éttermek Éjszakája az a különleges rendezvénysorozat, ahol a gasztronómia és a kultúra összeolvad. Régóta összehozzuk az ínyenceket és a művészetek szerelmeseit egyedi eseményeinken, ahol az ételek és az előadások […]

Lengyel Tamás-Kitolás

Apának lenni nem könnyű. Sőt elképesztően nehéz. Főleg, mert senki nem mondta el, hogyan kell csinálni. Mostanáig! Ebben az apanevelő előadásban szó lesz a terhesség különböző fázisairól, a magzattelepátiás kommunikációról, a babakocsivásárlás traumáiról, levakarhatatlan nőrokonokról, a szabadban szoptatás férfiakra gyakorolt hatásairól, a játszótér szellemeiről és a nagy mennyiségben hallgatott Gryllus Vilmos dalok mentálhigiénés következményeiről. “Válaszokat, […]

Madármegfigyelő Napok

Helyszín: Győrszentiván környéke, Gazdák erdeje, Bársony tag Gyülekező: Győrszentiván, Kossuth Lajos Művelődési ház előtt 8 órától, együtt indulás a helyszínre 8:30-kor. Program: Séta az őszi erdőben, madármegfigyelés, fajismeret-bővítés, az MME bemutatása További információ: Antoni Gyula, Tel: +36/30-589-7962

Pogány Induló

Kapunyitás: 21:00 Lineup: Pogány Induló Ótvar Pestis ASAN Budapest dj’s Jegyek: hamarosan!

Turizmus Világnapja-Hajózás

Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes délelőtti 1,5 órás hajós városnézésen a Turizmus Világnapja alkalmából, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat! Szeressétek meg velünk ti is Győrt, szeretettel várunk! […]

Kutatók Éjszakája

Kicsiknek nagyoknak egyaránt izgalmas estét kínálunk Az „elveszett” energia nyomában Programunk: 17:00 – 18:00 Mobilis szakkör bemutató nyílt nap 18:15 – 18:45 Készíts velünk körhintát Legoból! – helyszín: Mobility (max. 16 fő, 6-12 év, helyszíni regisztráció) 18:45 – 19:15 A mozgás és a tűz energiája – látványos kísérleti bemutató – helyszín: földszinti nézőtér Az energia elveszhet? Az energia elfogyhat? […]

Borkóstolás

Könnyed kikapcsolódásra vágysz a barátaid és néhány finom bor társaságában? Borkóstoló tanfolyamunk erre tökéletes alkalom lehet. Szakadj ki pár órára a hétköznapokból velünk és közben ismerd meg a borkóstolás rejtélyes világát! Egy kis ízelítő az egyalkalmas kurzusból: A borkóstolás helyes technikája A borok készítése és csoportosítása Helyes fogyasztás és felszolgálás Jelenlegi bortrendek Borokkal kapcsolatos szakkifejezések […]

Egészség-Piac Gyirmóton

2023. szeptember 28-án (csütörtökön) 15.00-18.00 óra között Egészség-Piac lesz a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.). A nap folyamán ingyenes szűrővizsgálatokat vehetnek igénybe. Többek között lesz vércukor- és koleszterinszint-mérés, prosztata (PSA) vizsgálat egy csepp vérből, hallásvizsgálat, bőrgyógyászat – anyajegyszűrés, BMI – testtömeg index mérés és látásellenőrzés. A szűréseken kívül dietetikus tanácsadást vehetnek igénybe, lesz szépségtanácsadás valamint a […]

Előadás a hindi költészetről

Az ismeretlen világirodalom: A klasszikus hindi költészet és kutatása magyar szemmel címmel 2023. szeptember 27-én (szerdán) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) 17 órakor Bangha Imre, az Oxfordi Egyetem Ázsiai és Közép-Keleti Kar tanárának ismeretterjesztő előadását hallhatják. A rendezvényre sok szeretettel várunk mindenkit!

Gyárvárosi muzsika III.

2023. szeptember 27-én (szerda) 17 órakor a Gyárvárosi családi muzsika III. keretén belül a Gyárvárosi Közösségi Házban (9027 Győr, Külső-Árpád u. 6-8.) A világnak nekivágok címmel koncertet hallhatnak a Hangraforgó együttes előadásában. A belépés díjtalan. Kicsiket és nagyokat egyaránt sok szeretettel várjuk. A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 “A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Könyvtárak éjszakája 2023.

A Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesülete szervezésében Győrben először nyitvatartási időn túl, négy helyszínen várjuk az érdeklődőket a Könyvtárak éjszakájára. A SZE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér és a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Könyvtára összefogásából született Könyvtárak éjszakája 2023. szeptember 29-én, pénteken 15-22 óra között izgalmas programokat kínál. SZE Egyetemi Könyvtár és Levéltár 15.00, 17.00, 19.00 – Library […]

Jakabak

Színpadra írta: Móczár Bence Fordította: László Kinga JAKABAK: SIKÓ KOPPÁNY M.V. LEM DOKTOR: JÁGER ANDRÁS Nagymama, Öregecske: MÉZES VIOLETTA Pearl, Kékecske : SÍK FRIDA Flash, Szépecske : FOLTÁNYI EDINA E.H. Parabak, Stanley, Szervező, Orvos: POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Maxibak, Sam, Őr: PÖRNECZI ATTILA Atyabak, Farer, Poe, Komornyik: TÖRÖK ANDRÁS Samubak, Énekes nyest: HAJDU TIBOR Kergebak, Konferanszié, […]

Góbé koncert és táncház

A Kisalföld Kultúrájáért Egyesület 2023/2024-es táncház sorozatának következő rendezvénye vendég a Zajnal Zenekar   Program: 18:30 Kapunyitás 19:00-19:45 Zajnal koncert 20:00-21:15 Góbé koncert 21:30-24:00 Táncház A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül. A rendezvényen való részvételeddel, illetve a rendezvény helyszínére való belépéssel kifejezetten hozzájárulását adod képmásodnak, hangmásodnak rögzítéséhez.  

MAGYAR ÉVEZREDEK előadás

Bács Zoltán előadása Csillagvallás – A Szíriusz és Göbekli Tepe üzenete   A belépés ingyenes. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Győr hét csodája

Győr csodás értékeinek sokasága várja azokat, akik egy nagy múltú város szépségeit és történetét szeretnék megismerni idegenvezetőnkkel. Nem a városnézés megszokott útvonalán sétálunk, és sok-sok érdekes helyet és történetet mutatunk meg egy kellemes belvárosi séta során. A séta különlegessége, hogy ezalkalomból a Városháza Dísztermét is megtekintjük és a Városháza tornyából is rátekintünk a városra. Győr […]

Kerékpáros GYŐR-KÖR

Ez egy különleges délelőtti ismerkedési lehetőség a folyók városával két keréken, a vízitúra útvonalának érintésével saját kerékpárral, idegenvezetővel, tour guide szettel a nagyobb élvezet érdekében. Gyűjtsetek impressziókat Győrről két keréken! (Szükség esetén a kerékpárbérlésben segítünk.) A programokra előzetes jegyvásárlással tudunk helyet biztosítani! Találkozás: Városháza előtti tér   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/kerekparos-gyor-kor-impressziok-gyorrol-ket-kereken idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174

Hajós városnézés

Győr folyói és a város látványa minden évszakban elvarázsolja a győrieket és a városba látogatókat egyaránt. Kellemesnek ígérkező őszi napokon nem kell még lemondani a hajózás élményéről! Egy kényelmes, pihentető hétvégi programot kínálunk hajós városnézésünkkel, ahol idegenvezetőnk gondoskodik arról, hogy sok-sok történettel színesítse a folyókon töltött időt. A 1,5 órás hajós városnézés során a Szúnyog-sziget […]

Hajós városnézés

Győr folyói és a város látványa minden évszakban elvarázsolja a győrieket és a városba látogatókat egyaránt. Kellemesnek ígérkező őszi napokon nem kell még lemondani a hajózás élményéről! Egy kényelmes, pihentető hétvégi programot kínálunk hajós városnézésünkkel, ahol idegenvezetőnk gondoskodik arról, hogy sok-sok történettel színesítse a folyókon töltött időt. A 1,5 órás hajós városnézés során a Szúnyog-sziget […]

Ármány és szerelem

VON WALTER, elnök: UNGVÁRI ISTVÁN FERDINÁND, a fia, őrnagy: HAJDU TIBOR LADY MILFORD: AGÓCS JUDIT WURM, a miniszter titkára: SÁRKÖZI JÓZSEF MILLER, a városi zenész: VINCZE GÁBOR PÉTER LUJZA : JUHÁSZ JÁZMIN e.h. VON KALB, udvari marsall: KOLNAI KOVÁCS GERGELY MILLERNÉ: JANISCH ÉVA Dramaturg: Bereczki Ágota Díszlet: Csiki Csaba Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna Súgó: Jakab […]

A padlás

PRESSER GÁBOR – SZTEVANOVITY DUSÁN – HORVÁTH PÉTER: A PADLÁS Félig mese, félig musical 9-99 éves korig Szövegkönyv: Sztevanovity Dusán – Horváth Péter Szereposztás: Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus FEJSZÉS ATTILA Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul KISS TÜNDE Mamóka, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről BENDE ILDIKÓ Barrabás, B. Barrabás, a gengszter NAGY BALÁZS […]

Primadonnák

Bohózat két részben Szereposztás: Leo Clark NAGY BALÁZS / SIMON KORNÉL Jack Gable JÁRAI MÁTÉ Meggie MÓZES ANITA Audrey KISS TÜNDE Duncan BRÓDY NORBERT Florence néni MÉZES VIOLETTA Doki MASZLAY ISTVÁN Butch KLINGA PÉTER Díszlet GYŐRI GABI Jelmez GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Koreográfus KIRÁLY BÉLA Rendező SIMON KORNÉL Két valaha szebb […]

Dánielfy-akusztik

2023. szeptember 21-én (csütörtökön) a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ előtti dísztéren (9011 Győr, Váci Mihály u. 3.) 18.30 órakor Dánielfy Gergő színész, énekes akusztikus műsora hallható a Theater Wagen színpadán. A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

Dánielfy-akusztik

2023. szeptember 22-én (pénteken) a Vásárcsarnok előtti téren (9023 Győr, Herman O. u. 25.) 10.00 órakor Dánielfy Gergő színész, énekes akusztikus műsora hallható a Theater Wagen színpadán. A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

Dánielfy-akusztik

2023. szeptember 22-én (pénteken) a Malom ligetben (9023 Győr) 13.00 órakor Dánielfy Gergő színész, énekes akusztikus műsora hallható a Theater Wagen színpadán. A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

22. Győri Könyvszalon

22. alkalommal rendezi meg idén a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Győr egyik legnagyobb könyves eseményét, a Győri Könyvszalont. A programnak 2023. november 10-12. között a Győri Nemzeti Színház és a Kisfaludy Károly Könyvtár ad otthont. A szokásos könyvvásár mellett ezúttal is gazdag programkínálattal készültünk a látogatóknak. A részletes programlista hamarosan honlapunkon és a Győri Könyvszalon oldalán.

Szarka Gyula koncertje

2023. november 10-12. között rendezzük a város legnagyobb könyves programsorozatát, a Győri Könyvszalont. Könyvbemutatók, programok sokasága és könyvvásár várja naponta a könyvbarátokat. A programok helyszíne: Győri Nemzeti Színház (Czuczor Gergely út 7.); Kisfaludy Károly Könyvtár (Győr, Baross G. út 4.). Már elindult a fizetős színházi előadásokra a jegyvásárlás. 2023. november 10-én (péntek) 19:00 órakor a Nagyszínházban a Petőfi dicsérete című Szarka Gyula koncerten vehetnek […]

Európai Sporthét

#beactive Európai Sporthét – Mozdulj együtt Európával! 2023-ban Győr városa is csatlakozik a #beactive Európai Sporthét rendezvénysorozathoz. Gyere, és ismerkedj meg a város életét meghatározó sportegyesületekkel és munkásságukkal. A város több helyszínén várunk egy héten keresztül sportprogramok sokaságával. 2023. szeptember 30-án pedig megrendezésre kerül az ARRABONA Futófesztivál Őszi Sport és Egészségnap a Barátság Parkban. Részletek […]

Földre hulló aranyalma

2023. szeptember 27-én (szerda) a Bezerédj – kastély Művelődési Házban 17.30 órakor történelmi előadást hallhatnak Horváth Gábor – könyvtáros, hadtörténész-technikus tolmácsolásában a Földre hulló aranyalma – A visszafoglaló háború 1683-1699 címmel. A rendezvényre a belépés díjtalan!

Találkozások-Petőfi és Arany

Berettyán Nándor, Szabó Sebestyén László színművészek zenés, irodalmi estjén vehetnek részt az érdeklődők 2023. szeptember 25-én (hétfőn) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) 17 órakor, Találkozások – Petőfi és Arany címmel. Közreműködik: Szerényi Béla Junior Príma díjas előadóművész. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Geszti Péter koncert

A Vabadaba sokféle érzés. A szerelem különböző árnyalata, ami 22 dalban szólal meg. Geszti Péter új koncert-estjén Váczi Eszterrel kezd újabb zenés kalandba. Az est címe a hetvenes évek egyik világslágerét idézi, nem véletlenül. A korszak több ikonikus vintage dala is elhangzik, modern hangszerelésben, új magyar szöveggel. Ezek mellett sok ismert Geszti dal kel új […]

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház  előadása. Bohózat 2 részben Szereposztás: Lord Archibald Cavendish:   Straub Dezső Jane, az unokája:    Fogarassy Bernadett Ronald, az unokaöccse:   Egyházi Géza Horace, az ügyvédje:    Benedek Gyula Ruth, Jane barátnője:    Fritz Éva Grace, Jane barátnője:   Köves Dóra Patsy, Jane barátnője:   Lengyel Nóra Tom, Ronald barátja:    Czető Roland Nick, Ronald barátja:    […]

Hajós városnézés

Győr a folyók városa – hajós városnézés Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes 1,5 órás hajós városnézésen, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat. Szeressétek meg velünk ti is Győrt, […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Családias hangulatú, kellemes program, új történetekkel. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174  

Gyárvárosi családi muzsika

A Gyárvárosi Közösségi Házban (9027 Győr, Külső-Árpád u. 6-8.) a Gyárvárosi családi muzsika II. keretén belül a Belvárosi betyárok gyermekkoncertjét hallhatják 2023. szeptember 20-án (szerda) 17 órakor. A belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 “A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Kortárs Irodalmi Estek

2023. szeptember 22-én (péntek) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) 18 órakor Závada Péter: A muréna mozgása című új verseskötetének bemutatóját tartják. A szerző beszélgetőtársa Farkas Mónika újságíró lesz. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni csak teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu email címen lehet. Egy jelentkező maximum 2 főt regisztrálhat. Az estre való belépés csak visszaigazolt regisztrációval, lehetséges! Helyfoglalás az […]

Magyar népmesék

Magyar népmesék címmel B. Németh Hedvig babakiállítása nyílik meg 2023. szeptember 19-én (kedd) 11 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.). A tárlatot Horváth Ferenc művelődésszervező nyitja meg. A kiállítás megtekinthető a művelődési ház nyitvatartási idejében 2023. október 10-ig. Mindenkit sok szeretettel várunk!

XXII. Szabadhegyi Szüret

2023. szeptember 23-án (szombat) a József Attila Művelődési Ház előtti parkban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) 15.00 – 22.00 óra között zenés-táncos szüreti mulatság lesz XXII. Szabadhegyi Szüret címmel. Program: 15.00 óra: Szitakötő Néptáncegyüttes 15.30 óra: Határtalan Dallamok 16.15 óra: Köszöntő 16.30 óra: Napvirág Zenekar gyermekkoncertje 18.00 óra: Rába Fúvós Koncertzenekar 19.00 óra: Danger Elements breakcsoport előadása 19.45 óra: Akkordeon Tánczenekar koncertje Kísérő programok: Népi fajátékok, légvár, Bor […]

A zene világnapja

Műsor: L. van Beethoven: IV. (G-dúr) zongoraverseny, op. 58 *** G. Mahler: I. (D-dúr) szimfónia, “Titán” Közreműködik: Fejérvári Zoltán — zongora Vezényel: Rajna Martin Az európai zene történetének két hatalmas léptékű remekművével köszönti a Zene Világnapját a Nikisch-bérlet nyitókoncertjén a Győri Filharmonikus Zenekar. Az első félidőben Beethoven formabontó szerkezeti megoldásokkal élő, mély gondolatokban és érzelmekben […]

Európai Mobilitási Hét

Az EURÓPAI MOBILITÁSI HETET minden évben szeptember 16. és 22. között rendezik meg Európa-szerte. Ezen a héten az európai városok és nagyvárosok fokozott erőfeszítést tesznek a fenntartható közlekedési megoldások bevezetésére, népszerűsítésére. Arra ösztönzik a lakosokat, hogy próbálják ki a gépkocsihasználat mellőzésének alternatíváit. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre népszerűbb Magyarországon is. Az idei, 2023. évi […]

Turizmus Világnapja

A Turizmus Világnapja alkalmából vezetett városnéző sétákat szervez a Tourinform iroda. Különleges szobrok, cégérek, díszkutak Közhely, de a szobroknak is megvan a maguk sorsa, története. Ha nyitott szemmel járunk, lépten – nyomon egy szoborba, emléktáblába, domborműbe, cégérbe botlunk, de vajon tudunk-e róluk vagy az alkotójukról valamit? A séta során maz idegenvezető egy-egy érdekes történeten keresztül […]

Turizmus Világnapja

A Turizmus Világnapja alkalmából vezetett városnéző sétákat szervez a Tourinform iroda. Régi szállodák, vendéglők, kávéházak A városnéző séta során megismerhetjük az egykor nagyon népszerű győri szállodák, vendéglők, kávéházak történetét. Torma Attila helytörténész-idegenvezető segítségével egy-egy még ma is működő helyre be is kukkanthatunk. Idegenvezető: Torma Attila Találkozási pont: Rába Hotel előtti parkoló A részvétel ingyenes, de […]

Budapest Bár

Egy Budapest Bár mindig feltölt: kitűnő dalok, remek feldolgozások, csodálatos zenészek és nagyszerű énekesek. Felhőtlen szórakozás, dráma, szerelem, csalódás, öröm és örömzene közel két órában. Mindig jó és mindig más: sok-sok új számmal, de régi kedvencekkel is újra Győrbe érkezik a zenekar, ezúttal Behumi Dórival, Rutkai Borival, Frenkkel, Keleti Andrással, Szűcs Krisztiánnal és Ferenczi Borával.

Jótékonysági élményfutás

A magaslatok után egy kicsit simább terep vár ránk Győrben. A vizek városának is hívott nagyváros, nagyon szép természeti övezetben helyezkedik el. Vízparton és erdőben futhatsz, sétálhatsz és ha szerencséd van még őzikét is láthatsz. A tavaly nagy sikert aratott futásaink idén még több élménnyel várják a mozogni vágyókat. – Díjjazzuk a leggyorsabbakat! – Díjazzuk […]

Therápia Grand kóstoló

Helyszín: 9022 Győr, Pálffy u. 1 Ezen az estén a 33 régi és vadonatúj kiállítónk standjánál a jól megszokott kötetlen kóstolgatások mellé különböző “workshopokat” is álmodtunk. A workshopokon márkanagykövetek előadásait hallgatva és természetesen a legjobbakat kóstolgatva merülhettek el a prémium italok világában. Ezen a grandiózus eseményen Kovács Antal örökös magyar sommelier bajnok lesz a segítségünkre […]

Cini-cini muzsika

Cini-cini muzsika Az előadás időtartama 20 perc, melyet 20 perc játékidő követ. Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játssza: Rab Viki és Szúkenyik Tamás

Gyigyimóka története

Az elvarázsolt tűzoltózenekar megérkezett a győri Vaskakas Bábszínház színpadára! Itt muzsikálnak mostantól zenészei, egy tágas leveles színben, szilvakék egyenruhában.. Aki tehát itt, a levelesszínben hallgatja a szilvakék zenészeket, muzsikát hall. Ilyet meg olyat, szomorút, vidámat, de muzsikát. És egyszer csak azt veszi észre, hogy az a régi muzsika mesélni kezd. S hogy miről, kiről mesél? […]

Nem, nem, hanem

Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Alkotók: Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Szereplők: Ragán Edit Szukenyik Tamás […]

Történetünk a vágyakozással kezdődik. A kíváncsisággal, hogy mi lehet a világ ismeretlen felén, az álmodozással egy másik életről, a sóvárgással az elérhetetlen után. A kis hableány a tengermélyi birodalomból a szárazföldre vágyik. Halfarok helyett lábakat szeretne, úszás helyett járást, vízi királyság helyett a földi herceg szerelmét. Egyedül a tenger boszorkánya adhatja meg neki, amit kíván, […]

Tarkabarka

Ragán Edit és Darvas Emőke: Tarkabarka Milyen szép e színes világ! Az ég kékje, a kikerics sárgája, a piros labda piros pöttye, a buborékok szivárványos csillogása! Ebbe a tarkabarka világba hívjuk a legkisebbeket.

Tarkabarka

Ragán Edit és Darvas Emőke: Tarkabarka Milyen szép e színes világ! Az ég kékje, a kikerics sárgája, a piros labda piros pöttye, a buborékok szivárványos csillogása! Ebbe a tarkabarka világba hívjuk a legkisebbeket.

Tündérszép Ilona és Árgyélus

Árgyélus, a földi királyfi egyre csak az eget kémleli – Tündérszép Ilona, az égi tündér pedig egyre csak a földet, s a földön Árgyélus királyfit. Ilona lentről nézve fény csupán, és mégis nagy útra, veszélyes kalandra hívja-vonzza Árgyélusát: a fiú elindul, egyenesen az égbe, Tündérország felé. Azonban ég és föld között nincs se lépcső, se […]

Ki lakik az asztal alatt?

Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal alattiak népe nem átall székre pattanni, székparipán […]

Frakk, a macskák réme Lukrécia és Szerénke, a két lusta macska élete felhőtlen boldogságban telik. Gazdasszonyuktól, Irma nénitől megkapnak mindent, amire vágynak: megfelelő hőfokúra langyított tejecskét, süppedős díványpárnát, szerető szavakat és gondoskodást. Ám a két macskának ez sem elég: arra a karosszékre fáj a foguk, amiben Károly bácsi, Irma néni férje szokta délutánonként az újságot […]

Cini-cini muzsika

Cini-cini muzsika Az előadás időtartama 20 perc, melyet 20 perc játékidő követ. Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játssza: Rab Viki és Szúkenyik Tamás

Pannonhalmi Bornap

Helyszín: Pannonhalma, Fő tér A borvidék legjelentősebb borászatai és Pannonkamra 14 órától. Vendégünk a neszmélyi borvidék és a #neszmély közösségi bor. Program: 15:00 Red Roosters 16:15 Ács Dominika és Oláh Krisztián duó 17:00 Szent Márton Borlovagrend felvonulása és Polgármesteri köszöntő 18:00 Haász Eszter Quintet 19:30 Parno Graszt 21:30 Delta Együttes 23:00 Utcabál

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJA

A RÓMER MÚZEUMBAN BÁSTYÁRÓL BÁSTYÁRA – A GYŐRI VÁR NYOMÁBAN Találkozási pont, jegyvásárlás 09.30–10.00: Rómer Múzeum – Esterházy-palota | 9021 Győr, Király utca 17. Repüljünk vissza a 16-17. századba! Tartsanak velünk ezen az izgalmas időutazáson, ahol a törökkori győri végvár egykori falai és bástyái nyomába szegődünk. A sétát vezeti: Székely Zoltán múzeumigazgató FIGYELEM! A részvételi […]

Oktoberfest a Caratban

Egy kis bajor hangulat csülökkel, kolbásszal és knédlivel. Részletek hamarosan! Helyszín: Club Carat (Bajcsy Zs. U. 53-55.) 

Márton napi lakoma

Évente egyszer minimum kötelező libát enni! Ropogós libacomb, rosé kacsamell és még sok minden más! Helyszín: Club Carat étterem (Bajcsy Zs. u. 53-55.)

Lecsófesztivál

Egész napos fesztivál ingyenes programokkal, amelyre várunk szeretettel minden érdeklődőt! Helyszín: Nyúl, Sportpálya

Futóverseny Nyúlon

Őszi futóverseny a Nyúli Hegyekben. Útvonal: Nyúl Sportpàlya-Jókai utca-Táncsics utca-Alsó-Héma utca-Alsó-Egese utca Egese utca-Rigós utca-hegyi utak-Felső-Rigós utca-Cinege utca-Kápolna utca-Szurdik-Jókai utca, és újra a Sportpálya. Útvonal hossza 6,4 km Szintemelkedés 100 m Legmagasabb pont 226 m Földút kb 2 km Jelentkezési határidő: 2023. október 8. Részvételi díj 2000 Ft 10 év alatt ingyenes, de regisztrációhoz kötött. […]

Truesounds Music Showcase

Truesounds Music Showcase második évad a Rómer Házban! A Truesounds Music bulik évről évre jobbak, érettebbek lesznek és a hangzás köré kovácsolódó KÖZÖSSÉG is egyre egységesebb, boldogabb és felszabadultabb. Magasabbra tesszük a zenei mércét! Erről fog szólni a 2023/24 klubszezon! Nagyon várjuk a visszatérést Győrbe, ezt a kapcsolódást a nyári szabadtéri események is csak mélyítették! […]

Mikulásváró Nyuszi Show

Egy fergeteges hangulatú show keretében találkozhattok kedvenc mesehőseitekkel, és ellátogat hozzátok a Mikulás is a manóival együtt! Az előadás 5 kis tanulságos történetet mesél el, 6 dallal színesìtve. A jó hangulat garantált, és ráadásul a fináléban lufieső is vár rátok! Az előadás 60-65 perc szünet nélkül, ami után lehetőség van fotózkodni kedvenceitekkel, ami 1500 forintba […]

Öreglányok zenés komédia

Íme, négy nő. A mai hetvenesek. Négy különböző kultúrájú öreglány – őszinték, viccesek- igazi emberek, még most is ízig – vérig nők. Életük utolsó fejezetében, a hedonizmust és a nevetést választják. Néha nyersek, mégis rengeteg könnyedség és humor van bennük. Négy nő. Rajtuk keresztül látjuk a huszadik század történelmét amelynek stigmáit ma is őrizzük… Öreglányok, […]

Szép nyári nap

– Neoton musical két részben- Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én – hangzik fel a Neoton Vándorének című slágere a Veres 1 Színház új előadásában. A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel […]

Győr a folyók városa

Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes 1,5 órás hajós városnézésen, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat! Szeressétek meg velünk ti is Győrt, szeretettel várunk! A program a Mosoni-Duna partjáról, […]

Pink futás és séta

Miért épp rózsaszín? Mert a mellrák elleni küzdelem színe. Ezzel az eseménnyel szeretnénk felhívni a figyelmet a mellrákszűrés fontosságára és ADOMÁNYokat gyűjtünk az Esély a Gyógyulásra Rákbetegek Győri Egyesülete számára. Az egyesületben napi szintű sorstársi segítő szolgálat, rendszeres ingyenes orvosi tanácsadás áll rendelkezésre a betegek és családtagjaik számára, kéthetente klubnapot tartanak, életmódtáborokat, tréningeket, kirándulásokat szerveznek, […]

Családi nap

„Gödörbéli vigasságok” Családi nap a kultúrák találkozása jegyében a Bercsényi ligetben az Újvárosi Művelődési Ház szervezésében A programból: Csobolyó Néptáncegyüttes műsora Dankó Szilvia szórakoztató zenés műsora „Cigányzene, magyar nóta”: Szigeti Ferenc, kísér: Baranyai István prímás és cigányzenekara Fő műsorszám: Emilio zenei műsora A rendezvény ideje alatt: légvár, büfé

GYŐR VÁRMEGYEI ŐSZI TÁRLAT

A megnyitón köszöntőt mond: VIRÁG-ADORJÁN ANDREA polgármesteri főbiztos, GYMJV A kiállítást megnyitja: KÖVESDI MÓNIKA művészettörténész Közreműködnek: MIKE ZOLTÁN és ZIMONYI GÁBOR, a Győri Nemzeti Színház zenekari művészei A kiállítás megtekinthető 2023. október 23-ig. Nyitvatartási idő: kedd-vasárnap, 10-18 óra

Szent Mihály-nap

Kunsziget Község Önkormányzata és a falu civil szervezetei, intézményei ismét megrendezik hagyományos Szent Mihály-nap – Szüreti nap című rendezvényt. Szeptember 23-án a kultúrházban, a kultúrház előtti téren, a Kossuth téren felállítandó rendezvénysátorban és a játszótéren várjuk színes programokkal, versenyekkel, koncertekkel, táncházzal vendégeinket. A napot a Jaga Étteremben szüreti bál zárja, ahol megválasztják a bál királynőjét […]

Dumaszínház

Október 28-án 18 órakor Musimbe Dennis és Lakatos László közös estje “Meg tudjuk magyarázni” címmel Csornán, a Városi Művelődési Központban. A Békével jöttünk című est folytatása, amiben Dennis és Laci nem csak a saját életükben, hanem mások életében is MINDENT meg tudnak magyarázni. Szó lesz arról, hogy Lacinak mióta van asszonya, és ez mibe került […]

Kiss Ádám önálló estje

Október 27-én 18 órakor Kiss Ádám önálló estje “Világvégre” címmel Jánossomorján, a Balassi Bálint Művelődési Házban!   Engedd meg, hogy egy órára kiszakítsalak a világodból, és beszuszakoljalak az enyémbe. A boldog élet titka, hogy tudni kell magadban alkudozni az elvárásokkal. De a legjobb, ha nincsenek. Albániához képest Magyarország is egy Ausztria. Annyira megfordult a világ, […]

Laár András előadása

Helszín: Mosonmagyaróvár, Flesch Központ A rendszeresen végzett szellemi-lelki gyakorlatok adják azt a kapaszkodót, amely kiemelhet minket a “nyamvadásból” azaz a külső körülményeknek való reménytelen kiszolgáltatottságunkból. Voltaképpen csak magunkra számíthatunk. Senki nem tudja helyettünk megtenni azokat a lépéseket, amelyek elvezetnek bennünket a nyugodt, derűs, egészséges szellemi, lelki állapotba. A “nyamvadás”, azaz a lefokozott, körülményeknek alávetett élet […]

A nagy Himnusz sztori

A Magyar Himnusz idén ünnepli 200. születésnapját! Az ünnepi évforduló a tradíciók ápolásán és hazaszeretetünk kifejezésén felül elgondolkodtatott bennünket, eleget tudunk-e erről a kivételes műről. Vajon hány perc alatt írta a szobafogságban Erkel Ferenc a Himnusz zenéjét és van-e egyáltalán hiteles kottája? Miért telt el 166 év, amire Kölcsey Ferenc Himnusz című verséből törvényes nemzeti […]

Aranyosi Péter&Badár Sándor

Szeptember 28-án 18 órakor és 20:30-kor Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje Mosonmagyaróváron, a Flesch Károly Kulturális Központban!

Aranyosi Péter&Badár Sándor

Szeptember 28-án 18 órakor és 20:30-kor Aranyosi Péter és Badár Sándor közös estje Mosonmagyaróváron, a Flesch Károly Kulturális Központban!

XVI. Börcsi Tökfesztivál

Helszín: Börcsi Sportpálya “Itt van az ősz, itt van újra…” Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt, 2023. október 14-én, immáron a 16. alkalommal megrendezésre kerülő Börcsi Hagyományőrző Tökfesztiválra, Termelői piacra és Kézműves vásárra! Részletek hamarosan!

Győr a folyók városa

Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes 1,5 órás hajós városnézésen, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat! Szeressétek meg velünk ti is Győrt, szeretettel várunk! A program a Mosoni-Duna partjáról, […]

Mazsola és Tádé

Pannonhalma, Kazinczy Ferenc Művelődési Ház Jegyelővétel Pannonhalmán kezelési költség nélkül a Porta látogatóközpontban, Mátyás király utca 3. (Tel.:+36 96 960 072) 1 éves kor alatt nem kell jegyet venni, ölben ülhetnek. Ajánlott életkor 2-7 éves korig ! A helyfoglalás érkezési sorrendben. Bálint Ágnes meséjén több nemzedék nőtt fel, akik ma már szülők, sőt nagyszülők, de […]

Kutatók Éjszakája

A Széchenyi István Egyetem több éve csatlakozik a Kutatók Éjszakája elnevezésű programsorozathoz! Az esemény 2023. szeptember 29-án az Egyetem Központi campusán és mosonmagyaróvári campusán kerül megrendezésre. Az immáron hagyománnyá vált „kis kutatók” állomáspontos vetélkedőn kerülhetnek közelebb a tudomány világához, ehhez várjuk a csapatok regisztrációját az alábbi linkeken: Akadályverseny Győr: https://felveteli.sze.hu/kiskutatok-jelentkezes-gyor Akadályverseny Mosonmagyaróvár: https://felveteli.sze.hu/kiskutatok-jelentkezes-ovar Az akadályverseny után az […]

Író-olvasó találkozó

Helyszín: Mosonmagyaróvár, Huszár Gál Városi Könyvtár (Erkel F. u. 16.) Szeretettel várunk Titeket a képen látható címen és időpontban, ahol Karády Annával A FÜREDI LÁNY-sorozatról és a ZSERBÓ-sorozatról beszélgetünk. Az eseményen a szerző legújabb és korábban megjelent köteteit is lehetőség lesz dedikáltatni és megvásárolni. Az októberben megjelenő Zserbó 2. regényről: Szerelem a háború tengerén…. 1910-es […]

Csallóközi színes ceruzák

2023. szeptember 11-én (hétfőn) 10 órakor nyílik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (Győr, Móra park 1.) a Csallóközi színes ceruzák című nemzetközi gyermekrajz kiállítás. Megnyitja: Gitka Kováčiková képzőművész, pedagógus, a nemzetközi szakmai zsűri tagja. Köszöntőt mond: Diligens Tibor önkormányzati képviselő. Közreműködik: a Hangraforgó együttes Megtekinthető: 2023. szeptember 28-ig, hétköznap 10-16 óráig. A belépés díjtalan.

Képtelen képregény

2023. szeptember 15-én (péntek) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) 17 órakor Képtelen képregény címmel kiállítás nyílik. Fiatal alkotók által, fiatal alkotók számára létrehozott képzőművészeti pályázat keretében jött létre Mayer Roland és Valentiny Tomi szervezésében. A kiállítás október 8-ig ingyenesen látogatható, hétköznapokon 13-16 között. Az eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Szeptember 13-án (szerda) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) 17 órakor Torma Attila helytörténeti kutató előadását hallhatják A jó hírük a mai napig él. A régi nádorvárosi gyárak története címmel. Az előadásra sok szeretettel várunk mindenkit!

Prah

Az Újvárosi esték programsorozat előadása SPIRÓ GYÖRGY komédiája a Komáromi Jókai Színház előadásában Rendezte: Anger Zsolt Szereplők: Molnár Xénia, Mokos Attila A történet szerint a vidéki házaspárnak ötöse lett a lottón. A szerény körülmények között élő család esélyt kap egy jobb életre, de az is előfordulhat, hogy talán egy sokkal rosszabbra. Ez a dilemma a […]

Zenés irodalmi est

2023. szeptember 20-án (szerdán) a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.) 17 órától Németh Nyiba Sándor a Magyar Kultúra Lovagja, győri olimpikon, költő, Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnökének zenés irodalmi estjén vehetnek részt Ne szégyelld, hogy van lelked! címmel. A program során történeteket hallhatnak Ady Endréről, József Attiláról, Petőfi Sándorról és Babits Mihályról. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! A belépés díjtalan!

Nyárzáró Bácsán

Helyszín: 9030 Győr, Kinizsi Pál u. 26. A rendezvény ideje alatt játszóház, légvár és lovas körhinta ingyen használható. Program: 15:00 – Nagybácsai óvodások műsora Tulipános Általános Iskola Kisbácsai Tagiskolája tanulóinak műsora Bácsai Gyönygvirág nyugdíjasklub műsora „Fürge Nagyik” tánccsoport bemutatója Hatoss Szilvió műsora 16:00 Laca bohóc gyermekműsora A fellépés után Laca Bóhoc a gyerekeknek lufit hajtogat […]

Mamma Mia! – Dance Show

A 2023. január 6-ára tervezett Mamma mia! táncshow technikai okok miatt új dátummal valósul meg a győri Olimpiai Sportparkban! Az esemény új időpontja: 2024. február 25. Az ország legnagyobb TÁNC SHOW-ja csak rátok vár! A legnagyobb ABBA slágerek, flitteres ruhák, izgalmas show elemek és a legizgalmasabb jelenetek elevenülnek meg egy óriás színpadon. A Mamma Mia […]

Carvaggio árnyéka

Olasz-francia életrajzi film, 120 perc, 2023 (18) Rendező: Michele Placido Főszereplők: Isabelle Huppert, Costanza Sforza Colonna, Louis Garrel, Riccardo Scamarcio Caravaggio (1571-1610) korának lázadó művésze volt, akinek az élete és a hatalommal való küzdelme mozivászonra termett. A barokk festő hadban állt a konvenciókkal, műveivel és szexuális szabadosságával megbotránkoztatta az akkori közvéleményt és a nagy hatalmú […]

Margaret Island x Balett

A Margaret Island eddigi történetének legnívósabb produkcióját viszi színpadra a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével. Egy 8 állomásos országjáró turnén rendhagyó koncertélményben részesíti a nézőket és a rajongókat: az este folyamán a popzene, a vers és a kortárstánc egybefonódásából születik egy egyedi összművészeti produkció. Az áthangszerelt műsorra a Szegedi Kortárs Balett által megálmodott koreográfia egyedi díszlettel […]

Táncolj Marcalváros!

2023. szeptember 9-én (szombat) a Kovács Margit Iskola előtti téren (Győr, Répce u. 2.) 14-21 óra között latinos hangulatú zenés- táncos családi délutánt rendeznek kicsiknek és nagyoknak. A rendezvény ingyenesen látogatható! Mindenkit sok szeretettel várunk! Program: Gyerekeknek kísérőprogram 14:00-18:00  Játszópark, Légvár, Kisvasút, Arcfestés, Csillámtetoválás, Kézműves foglalkozások, Rajzverseny, Lufihajtogatás és táncos ügyességi vetélkedők, Kasztanyetták készítése kupakok felhasználásával, Táncos pörgettyűk festéssel, Rumbatökök készítése […]

Pom Pom meséi

Pom Pom meséi Hogy ki is Pom Pom? Nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változtatni az alakját! Ha akarja, olyan, mint a szőrpamacs vagy paróka vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű vagy szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt, vagy szőrsapka.” Picur, a kisiskolás lány lázas betegen fekszik otthon. Pom […]

Magyar Évezredek Előadás

Marton Veronika A világ teremtése az ékiratok szerint   Helyszín: GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross terem (Győr, Szent István út 10/A) A belépés ingyenes. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!  

”Győrben a tánc összehoz”

Könyvtárunk a közösségi élet fellendítése és a városrészekhez való kötődések erősítése céljából flashmob sorozatot indít. A körülbelül 1,5 perces táncos villámcsődülethez Győrben 8 helyszínen, különböző időpontokban lehet csatlakozni. A flashmobokat megelőző gyakorló koreográfia szeptember 9-től érhető el a győri könyvtár honlapján és közösségi felületein. Gyere és legyél Te is részese a vidám táncos villámcsődületnek! A villámcsődület (vagy angolból átvett […]

”Győrben a tánc összehoz”

Könyvtárunk a közösségi élet fellendítése és a városrészekhez való kötődések erősítése céljából flashmob sorozatot indít. A körülbelül 1,5 perces táncos villámcsődülethez Győrben 8 helyszínen, különböző időpontokban lehet csatlakozni. A flashmobokat megelőző gyakorló koreográfia szeptember 9-től érhető el a győri könyvtár honlapján és közösségi felületein. Gyere és legyél Te is részese a vidám táncos villámcsődületnek! A villámcsődület (vagy angolból átvett flashmob) […]

Ménfőcsanaki Szüreti Nap

2023. szeptember 16-án (szombaton) a Bezerédj-kastély Művelődési Ház udvarán Szüreti napra invitáljuk önöket! A rendezvény házigazdája Szabó Jenő önkormányzati képviselő. Részletes program: 14:30 Szüreti felvonulás huszárokkal, lovas kocsival, fúvószenekarral és a Marcal Néptáncegyüttessel Megállóhelyek tervezett időpontjai: 15:10 óra Malom úti Bedő Bolt 15:30 óra Mini Bécsi Cukrászda 15:50 óra Szent Antal szobor A felvonulás esős időben elmarad! 16:30 Dressing Room koncert – Jáger András és Szabó […]

Fröccs-túra

„Győr a fröccs városa” – ezt a címet szóvédjegy-oltalomként már korábban bejegyeztette a fröccsfesztivál ötletadója, dr. Horváth József. A Rotary Club Győr – a Győri Művészeti és Fesztiválközponttal –   minden évben jótékony céllal rendezi meg a Győri Rotary Fröccsnapokat. A Győrbe látogatók nem csak a nyári fesztivál idején ismerkedhetnek a fröccs történetéhez kapcsolódó legendákkal és […]

Mihály-napi barangoló

Évek óta nagy figyelmet szentelünk sétáink között Győr angyalainak. Most egy különleges belvárosi sétán Szent Mihály történeteit, jelenlétét kutatjuk. A séta mottója: “Jel nélkül is indulni kell.” Szent Mihály ünnepe elsősorban győzelmi ünnep, a Jó győzelme a Gonosz felett. Városunk történetét mégis megpecsételte évszázadokkal ezelőtt szeptember 29. napja. Idézzünk fel együtt történelmi eseményeket, érdekes évfordulókat, […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Indulás a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 Az időjárás függvényében a […]

Győr a folyók városa

Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes 1,5 órás hajós városnézésen, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat! Szeressétek meg velünk ti is Győrt, szeretettel várunk! A program a Mosoni-Duna partjáról, […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Indulás a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 Az időjárás függvényében a […]

Újra Gyirmóton

2023. szeptember 6-án (szerdán) 17 órakor nyílik meg az “Újra Gyirmóton” című Paulyuk Paula, Bognár Ivona és Hegedüsné Kókai Katalin festménykiállítása a Győri Szabó József Művelődési Házban (Győr, Szent László út 35-37.). Köszöntőt mond Szabó Jenő önkormányzati képviselő. Közreműködik a Gyirmóti Szent László Énekkar. A kiállítás megtekinthető a művelődési ház nyitvatartási idejében, 2023. szeptember 29-ig.

Újra Gyirmóton

2023. szeptember 6-tól látható az “Újra Gyirmóton” címmel Paulyuk Paula, Bognár Ivona és Hegedüsné Kókai Katalin festménykiállítása a Győri Szabó József Művelődési Házban (Győr, Szent László út 35-37.). A kiállítás megtekinthető a művelődési ház nyitvatartási idejében, 2023. szeptember 29-ig.

Háznyitogató

„Hurrá-hurrá, feltárul a kapunk végre-végre eljött a mi napunk! Kitárjuk szívünket, kitárjuk házunkat hirdetjük boldogan sok-sok programunkat! Zeneszóval, tánccal, muzsikával és még sok minden mással várunk Benneteket a felújított Generációk Házában!” Nagy büszkeséggel és sok szeretettel hívjuk szeretett közönségünket szeptember 16-án, szombaton 10-18 óráig tartó Háznyitogató programunkra! Nyitott műhelymunka keretében mutatkoznak be a Házban működő […]

15. Jubileumi Boogiefeszt

Magyarország legnagyobb boogie woogie fesztiválja idén is visszatér, hogy egy felejthetetlen hétvégét szerezzen minden érdeklődő számára. A 15. Jubileumi Boogiefeszten élőzenés táncos est, fergeteges kétrészes koncert show és afterparty is vár rád, hiszen a programok mindenkinek tartogatnak nézni-, hallgatni- és táncolnivalót. Jöhetsz egyedül, párban, családdal, barátokkal, vagy akár egy nagyobb társasággal! Csak lazíts és bugizz […]

ECCLESIA SEMPER RENOVANDA

Mozaikok a győri székesegyház történetéből címmel nyílik időszaki kiállítás a Triangulum Galériában (Győr, Gutenberg tér 2.), 2023. szeptember 7-én, csütörtökön 17.00 órakor. Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mond Dr. Veres András megyéspüspök, megnyitja Heitler András DLA, festményrestaurátor, tanszékvezető egyetemi docens (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Restaurátor Tanszék). Közreműködik Kóródi-Kovács Anna (ének). Megtekinthető 2023. október 1-ig, minden nap 10–18 […]

Újvárosi Nyárbúcsúztató

Programok: 15.00 Csúszdás légvár 15.15 Megnyitó: Radicsné Csőre Andrea igazgató 15.30 Gézengúz Alapítvány mozgásfejlesztő játszóháza 15.20 Bögi Tamás posztumusz fotókiállítása „Utazások képekben” címmel Megnyitja: Kovács Ildikó, a Győri Alkotók Napóra Egyesületének elnöke Közreműködik: Horváthné Csonka Mária nótaénekes 15.50 Győri Értéktár kiállítása „Helyi értékeink”címmel Megnyitja: Radicsné Csőre Andrea igazgató 16.00 Kolompos koncert „Kolompos mulatság” 17.00 Babgulyásparti […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Indulás a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 Az időjárás […]

GYÁRKONCERT – Záróesemény

Helyszín: 9027 Győr, Budai út 7. A Gyárkoncert programsorozatot két audiovizuális elemekkel kiegészített koncerttel zárjuk! Várunk szeretettel mindenkit, aki egy semmihez sem hasonlítható crossover zenei élményre vágyik! konkoi Klasszikus zenei tanulmányai után tíz évig játszott zenekarban, majd ezt követően, 2019- ben született meg Grócz Bence szólóprojektje, a konkoi. A gyakran repetitív folyamatzene csendes és lüktető […]

Wave of Sound & Arulei

Helyszín: 9027 Győr, Budai út 7. A Gyárkoncert programsorozat második eseményén elsőként egy izgalmas mapping vetítést tekinthetnek meg a nézők, majd modern klasszik-elektro hullámok költöznek a Torulába, a két művész pedig egy különleges, élő performansszal készül a nézőknek. Entropy Aesthetics: Trans-Neptunian Objects Az előadás audiovizuális zarándoklat multi-dimenzionális matematikai objektumok körül. A természet látens aspektusai bontakoznak […]

GYÁRKONCERT – Nyitóesemény

Helyszín: 9027 Győr, Budai út 7. A Gyárkoncert programsorozat nyitóeseményén a Torula kiállítóterében mutatkozik be a Lelkem teste című árnyjáték, majd az emeleten ad koncertet az Appon. Lelkem teste Nem szokványos árnyjátékkal várja a Torula az érdeklődőket a Gyárkoncert programsorozat nyitóeseményén. A Lelkem teste című performance a létezés kérdését járja körül. Mozgás: Bombicz Barbara, Telek […]

GYÁRKONCERTEK A TORULÁBAN

A Torula 2023 őszén igazi különlegességgel készül a győri közönségnek. Szeptemberben elindul a Gyárkoncert sorozat, ahol igazi audiovizuális élményekkel gazdagodhatsz egy nem mindennapi, indusztriális környezetben. A programsorozat a Torula épületének emeletén, egy ipari térben berendezett koncertteremben limitált nézőszámmal (max. 30 fő) valósul meg. Az eseményeken hazai zeneszerzők és zenekarok szóló- és közös projektjei mutatkoznak be […]

Kerékpáros GYŐR-KÖR

IDŐPONTVÁLTOZÁS!  Új időpont: október 1., 15.00-17.00 Ez egy különleges délutáni ismerkedési lehetőség a folyók városával két keréken, a vízitúra útvonalának érintésével saját kerékpárral, idegenvezetővel, tour guide szettel a nagyobb élvezet érdekében. Gyűjtsetek impressziókat Győrről két keréken! (Szükség esetén a kerékpárbérlésben segítünk.) A programokra előzetes jegyvásárlással tudunk helyet biztosítani! Találkozás: Városháza előtti tér   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/kerekparos-gyor-kor-impressziok-gyorrol-ket-kereken […]

Győr hét csodája

IDŐPONTVÁLTOZÁS! Új időpont: október 1., 15.00-17.00 Győr csodás értékeinek sokasága várja azokat, akik egy nagy múltú város szépségeit és történetét szeretnék megismerni idegenvezetőnkkel. Nem a városnézés megszokott útvonalán sétálunk, és sok-sok érdekes helyet és történetet mutatunk meg egy kellemes belvárosi séta során. A séta különlegessége, hogy ezalkalomból a Városháza Dísztermét is megtekintjük és a Városháza […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Indulás a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 Az időjárás […]

Zenés vacsoraest

Tarts velünk egy fantasztikus eseményre az Amstel Hattyúban! Éttermünkben október 27-én 19:00-i kezdettel kerül megrendezésre az idei év második zenés vacsoraestje Kökény Attila szereplésével, akihez ez alkalommal Rakonczai Viktor előadó is csatlakozik! Vendégeinket a rendezvény kezdetekor Mimóza koktéllal várjuk, majd a választott vacsoraajánlat elfogyasztása után együtt élvezhetjük az énekesek fellépését. Jegyvásárlás és további információ: Téringer […]

Kárpátia koncert

KAPUNYITÁS – 18:00 Kárpátia dedikálás : 18:30 Vendég : 19:00 Kárpátia koncert : 20:00

Nyárzáró est

Iskolakezdés stílusosan: szeptember 1-i kötelező órák az olasz és az ének, fakultatív a tánc! A Pannonhalmi Borterasz, a Bubbly Shop és az Aktuális Egyenleg csapata egyesített erővel lép fel, hogy Győr szívében, a Széchenyi téren a prosecco-világ csúcstételeivel, kemencében sült nápolyi stílusú pizzakülönlegességekkel, pezsgő olasz életérzéssel és élőzenés koncert adta remek hangulattal hívjon egy feledhetetlen […]

Akusztikus est a Limában

Ha szereted József Attila verseit és érdekel hogy milyenek lehetnek egy amatőr, de lelkes gitáros-énekes, Termeczky Róbert saját megzenésítésében és előadásában, gyere el és nézd/hallgasd meg élőben! Szeretettel várunk az  akusztikus estre! A belépés ingyenes. Helyszín: Lima Pub & Hostel

30.Sri Chinmoy Futófesztivál

Versenyszámok  6 órás futás / egyéni és csapat (2-4 fő)  Maraton / egyéni és csapat (2-4 fő) – 42.195 km (8 kör)  Jubileumi táv – 31.646 km (6 kör)  Félmaraton – 21.097 km (4 kör)  Tizenöt -15.823 km (3 kör)  Minimaraton – 5.274 km (1 kör) Létszám limit A […]

Oktoberfest Győrben

Éld át a bajor Oktoberfest hangulatát a győri belvárosban! Csatlakozz a kocsmatúrára szeptember 16. és október 3. között, amely idén először ragyogja be a győri, őszi estéket. Ez az ünnepi esemény a jó hangulatról, barátságos közösségről és persze a kitűnő sörözésekről szól. Válts bérletet a győri Oktoberfestre és sörözz akciósan! Idén egy igazán különleges ajánlattal […]

Kézműves és Termelői vásár

Helyszín: Kézművesek Udvara, Pannonhalma (Tóthegy 57.) Termelői finomságok Kézműves alkotások Büfé 13 órától szüret és must kóstoló Bemutató, Főzés népi cserépedényben 10-13 óráig

24. Győri lemezbörze

A 24. Győri Lemezbörze kerül megrendezésre, a győri Széchenyi István Egyetem aulájában! Újra várjuk a zenerajongókat egy közösségi gyűjtő találkozóra. Több ezer LP,CD,DVD kerül az asztalokra ismét. A belépés ezúttal is ingyenes lesz. Gyere, várunk! Asztaldíj: 6000 Ft/db   Cím: Győr, Egyetem tér 1. 9026

Therápiás filozófia

Folytatjuk a gasztrokulturális utazást A bor filozófiája című Hamvas írás útmutatása szerint. Ez alkalommal is Szabó Sipos Barnabás idézi meg Hamvas gondolatait és NagyRobi újabb kiváló borokat fűz fel ennek az alapműnek a soraira. Az előadás közben az alábbi borokat kóstolhatjuk: – Babarczi Buborczi – Pannonhalma, – Németh Janó Kadarka – Szekszárd, – Bogdán Juhfark […]

Az ördög nem alszik

Bohózat két részben. A fiatalok, akik már utazásuk során összekülönböztek, a legkülönbözőbb terveket eszelik ki, hogy a végrendelet megszegésére, s ezáltal az örökség elvesztésére kényszerítsék a másikat. Mikor kiderül, hogy lord Cavendish él, s a végrendelet már nem áll közéjük, kibékülnek, és örökség nélkül is hajlandók teljesíteni az öreg lord kívánságát. Szereposztás: Lord Archibald Cavendish:………………………………… […]

Irodalmi találkozások

Szeretettel meghívunk titeket az “Irodalmi találkozások a Limában” című eseménysorozatunk következő állomására, ahol Mechiat Zinát, a magyar-algír származású költőt látjuk vendégül! Mechiat Zina pályafutása a Győri Ifjúsági Irodalmi Körben indult, és azóta a Hermaion Irodalmi Társaságban és a Fiatal Írók Szövetségében is tevékenykedett. 2009 óta publikál verseket, és első verseskötete, a “Álomból föl, vidékre le” […]

Látványfőzde látogatás

Szusszanj egyet a hétköznapok rohanásában, és kóstold meg az Apátúr Sörház söreit, miközben betekintést nyerhetsz a sörkészítés művészetébe. Szeptember 05-én, kedden várunk Főzdelátogatás programunkra. Ha kíváncsi vagy, hogy készülnek helyben főzött söreink, foglald le a helyed már ma online vagy telefonon (+36 30/ 080 1771)!

Domján Ákos-Koncert

2023. október 13-án este 8 órától másfél év kihagyás után újra, a Bridge Klubban újra felcsendülnek a legnagyobb klasszikusok! Péntek este amiből tuti nem lesz elég: Rock and Roll, Rockabilly, Boogie, Twist és Country… A több mint 2 órás koncerten egy nem akármilyen spiné lesz Ákos vendége, Kocsis Renáta! “…a zsúfolt nézőtér a rock and […]

Late Night Levente-TalkShow

Lakatos Levente író, influencer műsorvezetésével elindul egy humoros, szórakoztató, izgalmas és érzelmes este! VENDÉGEK: Lakatos Márk Görög Zita Mire számíthattok? Exkluzív interjúk Humoros pillanatok Extra játékok a vendégekkel Jegyek és további részletek hamarosan!

Alzheimer Café

2023. szeptember 7-én ismét Alzheimer Café találkozót tartunk, amelynek helyszíne Danubius Hotel Rába (9021 Győr, Árpád út 34.). A találkozó házigazdája dr. Varga Gábor pszichiáter. Előadó: Némethy Veronika az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr nappali ellátások szakmai vezetője. Téma: Mit mondjunk, hogyan mondjuk? – A kommunikáció és megértés nehézségei. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

FALCON ROCK FESZT 2023

A “Falcon Rock Feszt 2023” egy hagyományteremtő szándékkal létrehozott rendezvény! Házigazda a győri Falcon Project zenekar! A fesztivál célja a győri rockzenekarok színpadra lépésének támogatása, akik így kiváló technikai körülmények között tudják magukat megmutatni a győri közönségnek. 2023-ban a Várakozni Tilos zenekar kapott meghívást, akik a baráti kapcsolat mellett a “Színpadra fel!” zenei tehetségkutatón elért […]

Nyárbúcsúztató vacsoraest

Tarts velünk egy varázslatos eseményre a Kristályban! Éttermünkben 09.08-án kerül megrendezésre Buch Tibor fellépésével egy nyárbúcsúztató vacsoraest, melyen mennyei fogásokkal és páratlan műsorral köszönthetjük együtt az őszt. Vendégeinket Welcome Drinkkel várjuk eseményünk kezdetekor! Foglalás emailen: info@kristalyetterem.hu; vagy telefonon: +36 96/322-676 Helyszín: Kristéály Étterem (Bartók Béla u. 9.)

Magyed: A remény arabjai

Open: Minkó Lajos Magyed, a Showder Klub humoristája bemutatja legújabb önálló estjét. Magyed éveken keresztül kereste azt a magyar nőt és azt a magyar orvosi egyetemet, aki és ami a legtökéletesebb számára. Végül egyikből sem sikerült magyarországit találni, de a keresés-kutatás útja csak számára rögös, a nézők garantáltan jól fognak szórakozni a sztorikon. Magyed A […]

Popper Péter a Teraszon

Zongoraszó és örökzöld slágerek a Teraszon! Augusztus 31-én csütörtökön 20 órától Popper Péter vidám dallamai mellett élvezhetjük a nyárestét és a finom frissítőket a Széchenyi téren. A Művészúr repertoárjából a nosztalgiát kedvelők örülhetnek olyan klasszikusoknak, mint Máté Péter, Szécsi Pál, Demjén Ferenc, Hungária, Edda, Neoton, Flipper Öcsi, vagy a Republic, de hogy a mai zene […]

Előadás a meditációról

ÉLD ÁT A MEDITÁCIÓT! Az előadók saját élményeiken keresztül megéreztetik a spirituális mester fényét és spirituális erejét. Az előadáson résztvevők az intenzív, erőteljes mantra gyakorlatok révén kiszakadhatnak a hétköznapokból és megérezhetik a végtelen békét és nyugalmat. Az előadásokon a részvétel díjmentes, azonban előzetes regisztráció szükséges az alábbi honlapon: https://srichinmoytanitvanyok.hu/regisztracio/ Az előadó Shivabakta, aki 10 éve […]

Tankcsapda koncert

Egy év után ismét mi zárjuk a Bridge Garden szabadtári színpadát és egyúttal ez 2023 utolsó szabadtéri Tankcsapda koncertje is. Ne hagyd ki! 19.00 kapunyitás 20:15 Tankcsapda

Járai Máté előadás

Az országos nagy sikerű beszélgető-est sorozat újra Győrbe látogat! Vendégünk Járai Máté Jászai Mari-díjas magyar színész! Máté személye egyszerre megosztó, de mégis rendkívül színes s szerethető is egyben… Aki érdeklődéssel, nyitottsággal fordul felé, annak lehetőséget nyújtunk egy igazán szűkkörű -mondhatni baráti-találkozásra, interaktív, személyes beszélgetésre vele… Mi beszélgetünk, Önök pedig kérdeznek! Beszélgetésünk végén lehetőség lesz közös […]

Rúzsa Magdi koncert-ELMARAD!

Rúzsa Magdi Máté Péter- Artisjus- kétszeres Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő. Pályája 2006 óta töretlenül ível felfelé. Többszörös arany és platina lemezes, valamint díjak és elismerések tulajdonosa. 2007-ben az Eurovíziós Dalverseny 9. helyezettje, és szerzői különdíjasa volt. 2013-ban az Egyszer, a Szerelem, 2014-ben a Nélküled, és az Ég és föld, 2015-ben az Április […]

90 éves a Rejtő

Ünnepeljék Velünk volt iskolánk 90. évfordulóját, mutassuk meg a nagyvilágnak, bár iskolánk már nincs, de a mi közösségünk továbbra is fennmarad, és büszkék vagyunk a múltunkra. Számos fellépővel színes vidám programokkal várunk szeretettel.   Program: 8:00 – Kapunyitás 9:50 – Jelzőcsengő 10:00 – Becsengetés 11:00 – Rejtő művészeinek műsora 11:50 – Extra tombola sorsolás (belépőjegyekből) […]

30Y Koncert

A 30Y egy 2000-ben alakult pécsi rockzenekar. Több mint 20 éve meghatározó szereplője a hazai könnyűzenei klub és fesztiváléletnek, évente nagyjából hetvenszer lépnek színpadra. Az elmúlt huszonhárom évben megjelent 11 nagylemeze, tucatnyi online terjesztett független hanganyaga, több mint 20 videoklipje. Kapunyitás: 20:30-kor Koncert: 21:45-kor (a Dunakapu téri Valmar koncert után 30 perccel)  

Szezonnyitó Táncház

“Csángó mulatság” Kicsiknek és nagyoknak a Rézeleje Fanfárosok Zenekarral Tánctanítás: Fábián Szabolcs Csutkó   A változtatás jogát fenntartjuk! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül. A rendezvényen való részvételeddel, illetve a rendezvény helyszínére való belépéssel kifejezetten hozzájárulását adod képmásodnak, hangmásodnak rögzítéséhez.  

Lima Jazz 230+

Helyszín: Győr, Arany János u. 13., Lima Pub & Hostel Fekecs Ákos – dob Zenész, zeneszerző, oktató, producer, hangutaztató. Gyerekkora óta zenél, 3 évesen kezdett dobolni. Jelenleg 11 zenekarban vesz részt dobosként, handpan játékosként, zeneszerzőként és producerként. Saját zenéiben leginkább a Fusion Jazz, a World Music és az elektronikus műfajok keverednek. Az utóbbi 5 évben […]

Zárórendezvény

COWBOYOK ÉS INDIÁNOK – LEGENDÁS VADNYUGAT PROGRAM: 15.00–18.00 • VADNYUGATI FEGYVERBEMUTATÓ 15.00 • XÁNTUS A VADNYUGATON Gyarmati János muzeológus (Néprajzi Múzeum, Amerika-gyűjtemény) előadása 16.30 • COWBOYOK NYOMÁBAN Nagy János és Csillag Veronika múzeumpedagógusok (RFMTM) tárlatvezetése    

Hangraforgó 20

Idén 20 éves a Hangraforgó Klub, ezen alkalomból jubileumi verskoncertet hallhatnak 2023. szeptember 15-én (pénteken) 17 órától a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér klubjában (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.). A dalokban közreműködik Bogdán Krisztina (hegedű). A belépés díjtalan. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Nemzetközi drónverseny

A Magyar Drón- és Multirotoros Egyesület 2016-ban alakult és sikeresen működik azóta is, hiszen a Modellező Szövetség támogatói ajánlása, nemzetközi szervezetekben végzett kiemelkedő munkája, múltban elért eredményei és versenyrendezési jártassága alapján, a Magyarországon elindított pályázatnak köszönhetően 2023. augusztus 25-27. között megszervezésre kerül a II. Magyar Drón Világkupa Futam, a II. Drone Racing World Cup Hungary. […]

Könyvklub

2023. szeptember 11-én (hétfő) 17 órakor Könyvklubunk következő összejövetelén Galgóczi Erzsébet: Vidravas című könyvét tárgyaljuk ki a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.). Moderátor: Galambos Krisztina könyvtáros. A részvétel díjtalan, de könyvtári tagsághoz kötött. Olvasson velünk! Ossza meg érzéseit, gondolatait a könyvről! Mindenkit sok szeretettel várunk!

Szabadtéri mozi

2023. augusztus 24-én (csütörtök) 21 órakor szabadtéri mozinkban a József Attila Művelődési Ház udvarán (9028 Győr, Móra Ferenc tér 1.) a Top Gun: Maverick (131 perc, 2022) című amerikai akciófilmet nézhetik meg. Gyülekező: 20.30 óra Vetítés kezdete: 21 óra Esőnap: augusztus 31. csütörtök. A részvétel díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

MVM Zenergia 2023

Jótékonysági koncert a négy évszak témájára Az idei eseménynek a Müpa (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem) ad otthont, de Győrben, a Széchenyi téren élőben követhetik az érdeklődők a koncertet óriáskivetítőn, ingyenesen. A közvetítést megelőzően különleges kiegészítő programokkal is készülnek a szervezők. A közvetítés előtt az alábbi programokkal és a telet megidéző hangulattal várunk a téren: Műsorvezető: […]

Zengő Petőfi

Az idei évben intézményünk is több alkalommal ünnepelte a költő, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. A programsorozat elérkezett utolsó és egyben záróállomásához, amely a ZENGŐ PETŐFI – Énekeltvers fesztivál címet viseli. 2023. szeptember 8-9. között rendezik meg Győrben a 2 napos ünnepséget, amelynek otthona a Győri Zsinagóga (SZE Egyetemi Hangversenyterem, Győr, Kossuth Lajos u. 5.) lesz. A fesztivál első szakaszában 15 […]

Győr a folyók városa

Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes 1,5 órás hajós városnézésen, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat! Szeressétek meg velünk ti is Győrt, szeretettel várunk! A program a Mosoni-Duna partjáról, […]

XVIII. BlooseStock Fest

– BANKOS MEG A POSSE – ANIMAL CANNIBALS – NKS + RAWMATIK – HIBRID, BEAT, DRÚ – SISKA FINUCCSI – Kool Kasko

Depresszió koncert

Menetrend: 19:00: Kapunyitás 19:20: Vendég: Z.enemi 20:20: Különleges vendég: Down For Whatever 21:30: Depresszió

Kőhalmi Zoltán estje

“Az eltitkolt igazság” Jegyek elővételben személyesen a Líra Könyvesboltban (Family Center) kaphatók. (A nem dumaszinhaz.jegy.hu-n vásárolt jegyekért kezelési költséget számolhatnak fel!)

Rövidfilmek-Rómer kertmozi

Június első hetében került megrendezésre a XI. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, amely rekordnézőszámmal zárt. A Rómer Házban idén is bemutatjuk a díjnyertes magyar alkotásokat. Legjobb magyar élőszereplős film és legjobb színészi alakítás (Kováts Adél) – Gyimesi Anna: Affrikáta 26′ https://www.frisshusbudapest.com/movies/show/affrikata Legjobb magyar animációs film – Buda Flóra Anna: 27 14′ https://www.frisshusbudapest.com/movies/show/27 Legígéretesebb 30 év […]

Stand Up Comedy LIVE

Fellép: Orosz Gyuri, Maczkó Ádám, Horváth Gábor, Valtner Mályki Miklós A stand up comedy élőben a legjobb! Ha szereted a Showder Klub humoristáinak műsorát a TV-ben, akkor ezt az előadást imádni fogod. Élőben tényleg minden más, nem csak kövérebbek és/vagy alacsonyabbak a humoristák, hanem viccesebbek is. Itt aztán semmit nem vágunk ki, kendőzetlenül eléd tárják […]

Baráti Bográcsos Banzáj

Ismét a Baráti Bográcsos Banzáj lelkes főzőcsapataitól és kiváló fellépőitől lesz hangos a Győrújbarát Rendezvénytér. A programon baráti társaságok, csapatok mérik össze főzési tudományukat, főként bográcsos ételekkel, de a tárcsán sütés mellett igazi meglepetések is várhatók. Nevezési lap és programok hamarosan elérhetőek lesznek. Helyszín: Timaffy László Művelődési Ház és Könyvtár    

Lovasi – Letehetetlen

Lovasi András “Egy szál gitáros” szólóestje LOVASI András a Letehetetlen című műsorát a budapesti Katona József Színházban játssza rendszeresen. 35 év gazdag dalterméséből válogat személyes történetekkel és sok humorral. LOVASI dalai és szövegvilága jelentős hatással van a mai magyar könnyűzenei szerzők sokaságára. Az „egy szál gitáros” műsora sokkal szövegközpontúbb, mint egy zenekaros koncert A szólólemezek […]

Bartók Béla: 44 hegedűduó

Roman Mikola és Roman Iván koncertje Bartók Béla 44 hegedűduója, Erich Doflein német hegedűpedagógus megrendelésére készült. Kérésére a Bartók: Gyermekeknek című zongora iskola mintájára szeretett volna olyan pedagógiai anyagot rendelni, amely egyszerre analitikus és mélyen zenei. Bartók ehhez népi gyűjtéseit használta fel. “Nincs még egy kompozíciója Bartóknak, mely egymagában megmutatná az etnikai sokféleséget, mellyel kutatóként […]

Éjszakai Csillagles Vízitúra

Egyedülálló, éjszakai vízitúrára és csillaglesre – Perseidák meteorraj érkezése apropójából – invitálunk az Ásványrárói ágrendszerbe a Mindigvízen és a Part Camping Ásványráró közös szervezésében a Természetvédelmi Hatóság külön engedélyével (GY/41/01855-2/2023). Nézd meg velünk kenukból és sárkányhajókból a csillaghullást! Hozd el a családod, barátaid vagy ismerőseid és kapcsolódj ki velünk a vízen, élvezd az éjszakai szigetközi […]

Győr, az uszodaváros!

Gyere és érezd jól magad a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett programsorozat első helyszínén, a most felújított Magyar Vilmos Uszodában! Sok programmal és meglepetéssel várunk kicsiket és nagyokat egyaránt: olvasósarok gyermekelőadások arcfestés gyermekjátékok vízi programok ajándékok sok más meglepetés Az esemény mindenki számára ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött! Esemény részletek: https://gyorprojekt.hu/gyr-az-uszodavaros?fbclid=IwAR23LyKnPAlPbTNA1VbPCCL6TGpo7LmeZvSgF2RP9ibThoJR30teI_JR9DA#/ Regisztrálni szeptember 6. […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Indulás a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 Az időjárás […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Indulás a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 Az időjárás […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Indulás a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 Az időjárás […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Indulás a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 Az időjárás […]

Rábarangolás

Kezdődjön programunk egy kis időutazással! Először egy rövid séta során az elmúlt évszázad fordulóját, a város régi képét és a polgári élet történeteit elevenítjük fel. Ezt követően vendégségbe megyünk. A város első szállodájának, az 1904-ben megnyílt Royal Meixner Hotelnek a történetével ismerkedünk építésétől kezdődően. Eseményekben gazdag történelmi korszakon ívelnek át azok a történetek, amelyeken keresztül […]

Szent István-napi koszorúzás

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt a Szent István-napi koszorúzási ünnepségére. Helyszín: Szent István király szobra (Győr, Bécsi kapu tér) Ünnepi beszédet mond: Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő Közreműködik: Kóródi-Kovács Anna népdalénekes

III. Győri Klíma EXPO

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és vezetése immáron harmadik alkalommal rendezi meg a Győri Klíma EXPO öko-tematikus kiállítást. A rendezvény fővédnöke dr. Raisz Anikó Energiaügyi Minisztérium Államtitkára. Az elmúlt évben az esemény nagy népszerűségnek örvendett, amelyet még az European Cooperation Days is díjazott. A II. Győri klíma Expo háromnapos rendezvény elnyerte a legnagyobb helyi rendezvénynek […]

Győr a folyók városa

Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes 1,5 órás hajós városnézésen, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat! Egy welcome itallal várjuk vendégeinket a fedélzeten! Szeressétek meg velünk ti is Győrt, […]

Legendák és igaz történetek

Azoknak a vendégeinknek, akik ezen a hétvégén Győrben tartózkodnak, illetve a Barokk Esküvő programjaira érkeznek, és nem szeretnének városnéző program nélkül maradni, a rendkívüli helyzet miatt rendkívüli ajánlattal készülünk. A városnézések megszokott útvonalán kívül számos érdekes és rejtélyes történet kínálkozik a sok állandó jelzővel összekapcsolt Győr megismerésére. Ahogy a város szlogenje is hirdeti, “Győr több […]

Győr hét csodája

Azoknak a vendégeinknek, akik ezen a hétvégén Győrben tartózkodnak, illetve a Barokk Esküvő programjaira érkeznek, és nem szeretnének városnéző program nélkül maradni, a rendkívüli helyzet miatt rendkívüli ajánlattal készülünk. Győr barokk belvárosa szép díszletet nyújt az augusztusi hétvégén, 2023-ban augusztus 11-12-én, a XVII. és XVIII. század kulturtörténetének bemutatására a korabeli öltözet, zene, tánc és viselkedéskultúra […]

IV. Harmónia Jazz Udvar

A Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola immár negyedik alkalommal rendezi meg a Harmónia Jazz Udvar rendezvényt. A programban fellépő művészek mind kiváló hazai képviselői a jazz zenének. Az iskola udvarán négy formáció lép fel, valamint zárásképpen sor kerül egy közös zenélésre és egy meglepetés vendéget is várunk. 17:00 ORBAY LILLA 18:00 PUSZTAI ANTAL 19:00 KOVÁCS ZOLTÁN […]

Naplemente-túra

Családias hangulatú, kellemes nyáresti program, új történetekkel. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! Részvételi díj: 6.000,- Ft/fő A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174  

III. Győri Halnapok

A háromnapos eseményen Magyarország különböző pontjairól érkező kiváló éttermek kínálják különleges, tájegységükre jellemző halételeiket. Az ínyencek megkóstolhatják többek között a szegedi, a balatoni, a szigetközi és a bajai halászlét. Emellett terítéken lesz természetesen a hagyományos harcsapaprikás, az egészben sütött süllő, keszeg és kárász, a halburber, és egy igazi magyaros újdonság, a harcsacsinta is. Az uszonyosok […]

Könyvklub

2023. augusztus 14-én (hétfő) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) 17 órakor Szerb Antal: A Pendragon legenda című könyvéről beszélgetünk. A rendezvény moderátora Galambos Krisztina könyvtáros. Olvasson velünk! Ossza meg érzéseit, gondolatait a műről! A részvétel díjtalan, de könyvtári tagsághoz kötött.

Nyári fabrikáló

2023. augusztus 17-én (csütörtök) 10:00 és 14:00 órakor kézműves foglalkozásunk keretében a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.), melyen a gyerkőcök hőlégballont és préselt virágdíszt készíthetnek. A foglalkozásokon való részvétel díjtalan. Bővebb információ a +36-96-449-137-es telefonszámon vagy a gracza.virag@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen kérhető. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Barangolások: A barokk Győr

Győr Magyarország műemlékekben második leggazdagabb vidéki városa. Olyan település, ahol a városképet a múlt hagyományainak őrzése és a modern szemlélet összefonódása alakítja. Ennek sikerét igazolja, hogy a barokk belváros rekonstrukciójának elismeréséül a város 1989-ben kiérdemelte a műemlékvédelem Európa-díját. Az elmúlt korok építőművészetének, történetének legbeszédesebb emlékei, gazdagon díszített templomok, mozgalmas szobrok, pompázatos paloták, díszes homlokzatú, zárt […]

Zenélő Udvarok – Vízizene

Zenekarunk nyári szabadsága után népszerű szabadtéri sorozatunk, a Zenélő Udvarok természetesen folytatódik, a következő koncertet az újonnan megnyílt RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdőben tartjuk. Vízizene című programunkban a rézfúvósoké a főszerep, a Győri Filharmonikus Zenekarból megalakuló új formáció, a Brass Band izgalmas és könnyed nyári műsorral készül, előadásukban filmzenét és feldolgozásokat is hallhat a közönségünk. Műsor: Paul Dukas: Fanfár Mussorgsky-Howarth: […]

Mert színes a világ

SZABÓ BÉLA FOTOGRÁFUS KIÁLLÍTÁSA A kiállítás 2023. augusztus 27-ig látogatható hétfő kivételével naponta 10–18 óra között.   Támogatók: Prof. Dr. Dézsi Csaba András Győr Megyei Jogú Város polgármestere Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Öttevény Önkormányzata Canon Hungária Kft.

Győr a folyók városa

Rendkívüli árvíz miatt elmarad! Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes 1,5 órás hajós városnézésen, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat! Egy welcome itallal várjuk vendégeinket a fedélzeten! Szeressétek meg […]

Hajós sziget-túra

Rendkívüli árvíz miatt elmarad! 80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban emailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174 A program a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől indul. Az […]

A kellékes

Eberhard Streul kellékes-revüje nyomán Parti Nagy Lajos írt magyar darabot egy színházi kellékes nagy pillanatából, színházi estéjéből. Bieder József előadás után teszi a dolgát, pakol az üres színpadon, s fölnézve közönséggel, méghozzá telt házzal találja magát szembe. Először megriad, nem tudja, hogy oldja meg ezt a szokatlan, már-már szürreális helyzetet, végül megdicsőül. E hajdani segédszínész, […]

Gyík és hableány készítése

2023. augusztus 10-én (csütörtök) 10:00 és 14:00 órakor a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) NYÁRI FABRIKÁLÓNK témája gyík és hableány készítése lesz. A foglalkozásokon való részvétel díjtalan! Bővebb információ a +36-96-449-137-es telefonszámon vagy a gracza.virag@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen kérhető. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kaddis – Lukács Sándor

Kertész a Kaddis gyönyörű, költői monológjában arra a felismerésre jut, hogy lehetetlen egy olyan világban gyermeket vállalni, ahol át kellett élni a holokauszt borzalmait. Így válik a saját múltunk mély és pontos elemzése a jövőnk lehetetlenségének felismerésévé. Lukács Sándor feledhetetlen alakítása és Kertész elképesztő szövege segít abban, hogy szembe tudjunk nézni az emberiség egyik legnagyobb […]

Tekerj a zöldbe

A túra szervezője a Hobbikerékpárosok Országos Klubja Egyesület. Túravezető: Tömböly Tamás, az egyesület elnöke. Telefon: 06/30-650-8000 Találkozás: Győr, Dunakapu tér A túra könnyű, családbarát! A kerékpártúra a „Tekerj a Zöldbe!” túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében, az „Aktív Magyarország” támogatásával valósul meg. A túrán mindenki saját felelősségére vehet részt! A KRESZ szabályainak […]

Garabonciás Együttes koncert

Együttesünk 1991-ben alakult a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán. Muzsikánk műfaji meghatározására leginkább az ’énekelt vers’ vagy a ’megzenésített vers’ kifejezéseket alkalmazzák, de a ‘folkzene’, vagy a ‘worldmusic’ elnevezéseket sem szoktuk visszautasítani. Hangszereink többféle zenei kultúrát idéznek: a populáris műfajok gitárjától kezdve, az európai műzenében és paraszti zenében egyaránt használatos hegedűn és nagybőgőn keresztül, a délszláv népzene […]

Emlékek éjszakája Csornán

Ünnepeld velünk az ország születésnapját, tombolj újra a legnépszerűbb diszkóslágerekre a 90-es és 2000-es évekből! Ezalkalommal igazán nagy durranásra készülünk, hiszen a színpadon feltűnik majd a TNT, Peat JR. & Fernando feat Sheela, valamint Josh és Betti! Az egész éjszakán át tartó hangulatról a Danceland DJ Team gondoskodik majd! Fellépők: TNT Peat JR. & Fernando […]

Az utolsó óra

Mark St. Germain: Freud’s last session című darabjának magyarországi bemutatója Az előadást 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk! Az előadás hossza: 70 perc szünet nélkül. A darab középpontjában a világhírű pszichoanalitikus, Sigmund Freud áll. Londoni otthonába látogatóba érkezik egy kevésbé híres fiatal professzor, Clive Staples Lewis, aki korábbi könyvében nevetségessé tette az idős lélekbúvárt. Két szakember. […]

XXI. Kenyérfesztivál

A fesztivál számos pékségnek, cukrászipari vállalkozásnak és kézműves vállalkozásnak kínál térítésmentes bemutatkozási lehetőséget. Találkozzunk személyesen Győrben a Széchenyi téren. Célunk, hogy megismertessük az egyedi készítésű termékeket, csodás kézműipari portékákat. Színpadi programok: 10:00 Aranykapu zenekar 11:00 Rába-parti Country Klub (táncos műsor és közös tánctanulás) 13:00 Anetta 14: 00 Gats Éva és Kollár Péter Erik (A Monarchia […]

Pannonhalma három halma

Helyszín: Pannonhalma, Boldogasszony-kápolna A 30. Barokk Esküvő programsorozat részeként kinyitja kapuit a Boldogasszony-kápolna. Pannonhalma három halmának egyik ékköve az elmúlt századokban gyakorta megtelt ünnepek idején. Napjainkban különleges alkalmakon tárul fel ajtaja, hogy gyönyörű barokk terével elvarázsolja az érkezőket. Ezen a rendhagyó tárlatvezetésen a kápolna bejárása mellett a középső dombon magasodó Millenniumi emlékmű történetét is megismerhetik. […]

Kiállításmegnyitó

Az 55. Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása A kiállítást megnyitja: TOLNAY IMRE képzőművész, egyetemi tanár A kiállítás megtekinthető 2023. szeptember 17-ig. Nyitvatartási idő: péntek-vasárnap, 10.00–18.00 Résztvevő művészek: GESZTELYI NAGY ZSUZSANNA (HU) • ZDENKA HUŠKOVÁ (CZ) • KRISTÓ RÓBERT (RO) MATYUS DÓRA (HU) • RADOSZA ATTILA (HU) • PAVOL TRUBEN (SK)

Elefánt koncert

Kapunyitás 18:30h Platon Karataev koncert: 19:30h Elefánt koncert: 20.45h ELEFÁNT A tavaly tizedik születésnapját két teltházas országos turnéval ünneplő ELEFÁNT egyedisége abban rejlik, hogy nem csak egymással, de az egész univerzum legjobb közönségével együtt is egy közösséget alkotnak. A többszörös arany- és platinalemezes csapat dalait az teszi különlegessé, hogy minden megtalálható bennük, mi szem-szájnak ingere: […]

Lima Jazz 230+

Helyszín: Lima Hostel &Pub (Győr, Arany János utca 13.) Fekecs Ákos – dob Zenész, zeneszerző, oktató, producer, hangutaztató. Gyerekkora óta zenél, 3 évesen kezdett dobolni. Jelenleg 11 zenekarban vesz részt dobosként, handpan játékosként, zeneszerzőként és producerként. Saját zenéiben leginkább a Fusion Jazz, a World Music és az elektronikus műfajok keverednek. Az utóbbi 5 évben közel […]

Kézműves és Termelői vásár

Helyszín: Kézművesek Udvara, Pannonhalma Tóthegy 57. Szeretettel várunk egy Családias vásárba ,amit sok szeretettel fűszerezünk ! — Termelői finomságok – Méz és méz különlegességek – Szörpök – Lekvárok – Fűszer növények – Szárított fűszerek és teák – Chili termékek – Paprika ,paradicsom ,savanyúság – Cserepes levendula – Levendula termékek olaj,zselé … – Macaron – Kürtöskalács […]

The Etiket pres: ISLAND

Szabadtéri sorozatunk debütáló eseménye finoman szólva is óriásira sikeredett. Ám a varázslat a szigeten csak most kezdődik igazán. Nagyon nagyot vállalva (szó szerint) a legszebb ajándékkal igyekszünk a bizalmatokat meghálálni. Augusztus 25-én Ukrajna legnagyobb szupersztár DJ-jét köszönti majd a győri Radó Sziget! Nyárzáró a csillagos ég alatt: Korolovával!

BorPont Októborfeszt

 Idén is megszervezzük legkedvesebb őszi rendezvényünket, a BorPont Októborfesztet, ahol egy sétáló kóstoló keretében több, mint 40 borászattal találkozhattok. 40+ borászat, 250+ bor – hazai és nemzetközi pincészetek. Ahogy már megszokhattátok, csak minőségi borokat hozunk el Nektek, abból is a legjobbakat. Biztosan lesznek újborok, őszies vörösek, nyáridéző fehérborok, krémes pezsgők és persze meglepetés tételek is. […]

CRAZY5K Sprint Akadályfutás

A CRAZY5K csapata második alkalommal hozza el a CRAZY5K Sprintet Győrbe! 2 km futás után 200 méter hosszú óriás felfújható akadálypálya. Minden befutó egyedi érmet kap a végén. Helyszín: Aranypart Találkozzunk idén is! Csoportos kedvezményt csak 4 fős, illetve 8 fős csoportoknak tudunk biztosítani. A 4 fős csoportok 5% kedvezményt kapnak, míg a 8 fős […]

Orgonák éjszakája

Helyszín: Pannonhalma, Boldogasszony-kápolna Egyedülálló hangversenyre hív a Pannonhalmi Főapátság az Orgonák éjszakáján, 2023. augusztus 5-én. Ritkán hallható, orgonára és hegedűre írt barokk kamaraművek csendülnek fel a Boldogasszony-kápolnában, két kiváló művész – Kiss Zsolt, orgona és Osztrosits Éva, hegedű – együttműködésében. Az esten megtapasztalhatjuk, hogyan is szólt az 1820-as években a kápolna orgonája, hisz a 200 […]

Hello Győrszentiván

Szeptember 15 és 17 között érkezik a város legnagyobb 3 napos rendezvénye, és vele együtt itt lesz Majka, Bagossy Brothers Company, Dzsúdló, Bruno X Spacc, Soulwave, Lotfi Begi, Metzker Viki és Parno Graszt! A koncerteken kívül street food, gasztro, vidámpark és minden olyan hozzávaló is vár rád, amitől igazán fesztivál hangulatba fogsz kerülni! Vasárnap 17:00 Bruno X […]

Hello Győrszentiván

Szeptember 15 és 17 között érkezik a város legnagyobb 3 napos rendezvénye, és vele együtt itt lesz Majka, Bagossy Brothers Company, Dzsúdló, Bruno X Spacc, Soulwave, Lotfi Begi, Metzker Viki és Parno Graszt! A koncerteken kívül street food, gasztro, vidámpark és minden olyan hozzávaló is vár rád, amitől igazán fesztivál hangulatba fogsz kerülni! Szombat 18:00 Soulwave 20:00 Dzsúdló […]

Hello Győrszentiván

Szeptember 15 és 17 között érkezik a város legnagyobb 3 napos rendezvénye, és vele együtt itt lesz Majka, Bagossy Brothers Company, Dzsúdló, Bruno X Spacc, Soulwave, Lotfi Begi, Metzker Viki és Parno Graszt! A koncerteken kívül street food, gasztro, vidámpark és minden olyan hozzávaló is vár rád, amitől igazán fesztivál hangulatba fogsz kerülni! Péntek  17:30 Parno Graszt […]

Versenyautó és távcső

2023. augusztus 03-án (csütörtök) 10:00 és 14:00 órakor a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) kézműves foglalkozásunkon a gyermekek versenyautót és távcsövet készíthetnek. A foglalkozásokon való részvétel díjtalan. Bővebb információ a +36-96-449-137-es telefonszámon vagy a gracza.virag@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen kérhető. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Győr a folyók városa

Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes 1,5 órás hajós városnézésen, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat! Egy welcome itallal várjuk vendégeinket a fedélzeten! Szeressétek meg velünk ti is Győrt, […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Indulás a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 Az időjárás […]

Pinnyédi Hídpiknik

Vadregényes helyszínen, a híd lábánál, a Rábca partján az árnyas fák alatt ismét lesz Pinnyédi Hídpiknik! Gyerekeknek és felnőtteknek szóló kulturális programok, interaktív előadások, kézműves foglalkozások, vízi sportolási lehetőségek várják a látogatókat. 9:00   Szenior Örömtánc a hídon– „Fitt Mamik” csoport 9:30   Ringató foglalkozás a fűzfák alatt Péntek Ágival 10:00   Megnyitó: Szeles Szabolcs, GYMJV alpolgármestere – […]

Kippkopp karácsonya

A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében Dramaturg CSEPI Alexandra Koreográfus SEBESTYÉN Bálint Harangozó-díjas Jelmez GYŐRI Gabi Zene SEBESTYÉN Bálint “Kippkopp a havas erdőben sétált, mikor odaröppent hozzá barátja, a cinke…”kezdődik Marék Veronika meséje egy egészen különleges napról, melyben a kis gesztenyefiú ellátogat a városba, hogy megtudja, miért nőtt fenyőfa egy házban, a szoba közepén. Kalandja során […]

Csillagok alatt-Ravazd

Szervező: Ábrahám Csaba amatőrcsillagász, Androméda Közösségi Csillagászat Helyszín: Ravazd, Erdész-tó Program: Távcsöves bemutató Lézeres csillagképtúra Kvízjáték Interaktív program Asztrofotózás Részvétel: előzetes bejelentkezés szükséges: https://egyhetacsillagokalatt.hu/jelentkezes/    

Csillagok alatt-Nyúl

Szervező: Ábrahám Csaba amatőrcsillagász, Androméda Közösségi Csillagászat Helyszín: 19:00 – Nyúl, Héma-tető, Hangyál Pincészet 20:00 – Szurdik-tető A*P*O Csillagvizsgáló Program: Távcsöves bemutató Lézeres csillagképtúra Kvízjáték Interaktív program Asztrofotózás Részvétel: előzetes bejelentkezés szükséges: https://egyhetacsillagokalatt.hu/jelentkezes/    

Csillagok alatt-Nyúl

Szervező: Ábrahám Csaba amatőrcsillagász, Androméda Közösségi Csillagászat Helyszín: Nyúl, Pilinszky János Általános Iskola udvara Program: Távcsöves bemutató Lézeres csillagképtúra Kvízjáték Interaktív program Asztrofotózás Részvétel: előzetes bejelentkezés szükséges: https://egyhetacsillagokalatt.hu/jelentkezes/    

Csillagok alatt-Győrújbarát

Szervező: Ábrahám Csaba amatőrcsillagász, Androméda Közösségi Csillagászat Helyszín: Győrújbarát, Dobó u. 1/b, Apor Vilmos Üdülőház Program: Távcsöves bemutató Lézeres csillagképtúra Kvízjáték Interaktív program Asztrofotózás Ábrahám Csaba és a környék amatőrcsillagászati közössége immáron visszatérő résztvevő a Csillagok Alatt programsorozatnak. Tavaly így élték meg nagy sikerű bemutatójukat az Apor Kollégiumnál: „Elérkezett programjaink 2. napja. Mi viszont, kicsit […]

Csillagok alatt-Ménfőcsanak

Szervező: Ábrahám Csaba amatőrcsillagász, Androméda Közösségi Csillagászat Helyszín: Győr-Ménfőcsanak, Veres P. utca 17. észlelőrét Program: Távcsöves bemutató Lézeres csillagképtúra Kvízjáték Interaktív program Asztrofotózás Ábrahám Csaba és a környék amatőrcsillagászati közössége immáron visszatérő résztvevő a Csillagok Alatt programsorozatnak. Tavaly így élték meg nagy sikerű bemutatójukat: „Minden jó, ha a vége jó. Az észlelőrét hívó szó újdonságot […]

Egy hét a csillagok alatt

Magyarország legnagyobb csillagászati programsorozata Immár 4. éve kerül megrendezésre az országos Csillagok alatt csillagászati rendezvénysorozat. Idén még több profi és amatőrcsillagász bevonásával készülünk, hogy még több érdeklődőnek adjuk át a Galilei-élményt, mutassuk meg galaxisunk sávját az égbolton, vagy épp hogy együtt keressük meg a Nyugalom-tengerét a Hold felszínén, ahová az Apollo-11 küldetés is leszállt.

Delta koncert

Helyszín: Csorna, Búcsú tér / Partysátor 22:00 – Kapunyitás 23:30 – 03:00 – DELTA 04:00 – Zárás

Hőguta

-Vígjáték két részben- Két angol úriember érkezik egy spanyol villába. Egyikük a nejével, Fay-jel, a másik, az idősödő sorozatszínész Howard pedig a nála húsz évvel fiatalabb butuska cicababával, Dodie-val. A párok mindössze egy kellemes hosszú hétvégét szeretnének eltölteni főnökük üresnek hitt, dél-spanyol tengerparton fekvő fényűző nyaralójában, ahol ráadásként még Raynor nyomozó és Kutya, a gengszter […]

VALMAR koncert

Új időpontban, 2023. szeptember 23-án, szombaton 20:00 órakor várja a rajongókat a Dunakapu térre Valkusz Milán és Marics Peti. A két fiatal gyermekkoruk óta ismerik egymást. 2017 októberében döntötték el, hogy közösen kezdenek zenélni. Debütáló kislemezük Deák Téri Gyros Tál címmel 2018. nyarán jelent meg, és hamar nagy népszerűségre tett szert, de az első nagyobb […]

Ibituba Piknik

Helyszín: Paperdő, Győrújbarát – Ibituba Győrújbarát Ismét egy hangulatos nyáresti piknikre invitálunk a baráti hegyre. A finom borokat az Ács Pincészet biztosítja Saját sütésű kovászos bagettből készítünk miniszendvicseket. A kellemes hangulatot élő  gitárzene alapozza meg. Előre bejelentkezés szükséges, melyet megtehetsz telefonon: +36 30 500 5657 Izgatottan várjuk a találkozást

Arrabona Brass

2023. augusztus 12-én (szombat) 20:30 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Ház udvarán (9012 Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.) komoly- és könnyűzenei dallamok, slágerek, filmzenék csendülnek fel a Győri Filharmonikus Zenekar kiváló zenészeinek előadásban. Eső esetén a koncertet a nagypincében tartják. A belépés díjtalan. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Beugró a Paradicsomba

2023. augusztus 10-én (csütörtök) szabadtéri mozinkban a Beugró a Paradicsomba című amerikai romantikus filmet (104 perc, 2022) láthatják 21 órakor a Kovács Margit téren (Marcalváros I., Kovács Margit Iskola előtti tér). Eső esetén a filmet 2023. augusztus 17-én (csütörtök) 21 órakor vetítjük, változatlan helyszínnel. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Kippkopp karácsonya

A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében Dramaturg CSEPI Alexandra Koreográfus SEBESTYÉN Bálint Harangozó-díjas Jelmez GYŐRI Gabi Zene SEBESTYÉN Bálint „Kippkopp a havas erdőben sétált, mikor odaröppent hozzá barátja, a cinke…” kezdődik Marék Veronika meséje egy egészen különleges napról, melyben a kis gesztenyefiú ellátogat a városba, hogy megtudja, miért nőtt fenyőfa egy házban, a szoba közepén. Kalandja […]

Max és Móric táncos csínytevések Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek (Ajánlott korosztály: 3-10) Asszisztens: Csepi Alexandra Zene: Gioachino Rossini Kivitelezés: Nagyné Vass Katalin Díszlet kivitelezés, kellékek: MOKKA – Váray Ibolya Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész Szereplők Max – Szentiványi Richard Móric – Gémesi Máté Bözsi néni – Tetiana […]

Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész A nagysikerű Maszkabál című előadás folytatása. A Győri Balett táncművészei ismét egy mesés világba repítik a gyerekeket, Gryllus Vilmos fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel.

Győri Balett: Maszkabál 2

Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László, Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész A nagysikerű Maszkabál című előadás folytatása. A Győri Balett táncművészei ismét egy mesés világba repítik a gyerekeket, Gryllus Vilmos fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel.

Látható szavak

2023. augusztus 2-tól a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) látható a A KÉVE Művészeti Társaság fotókiállítása Látható szavak címmel. Az alkotók: V. Bognár Imre Tivadar; Muzsai Viktória; Márkiné Lívia; Várnagy Kata és Virág Lajos a Győri Fotóklub Egyesület alkotói valamint Babics László; Csapucha Rudolf; Gősi Vali; Gmeindl Margitka; Jakab Ibolya Shanti; Kerecsényi Éva; Kirschner Gyula; Krajtsovits Katalin; TarAdry; Priskinné […]

Látható szavak

2023. augusztus 2-án (szerdán) a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) 18 órakor a A KÉVE Művészeti Társaság fotókiállítása nyílik meg Látható szavak címmel. A kiállítást megnyitja, az alkotókat és a megjelenteket köszönti: Virág Lajos Vizuális barangoló és fényvadász, okleveles fotográfus, a Győri Fotóklub Egyesület alkotója. Az alkotók: V. Bognár Imre Tivadar; Muzsai Viktória; Márkiné Lívia; Várnagy Kata és Virág Lajos a Győri Fotóklub Egyesület alkotói […]

Földöntúli élmények-Mobilis

Távcsöves csillagászati bemutató Távcsőbe nézve szemünk elé tárulnak a Világegyetem kincsei. Augusztusban 3 alkalommal lehetőséged lesz messzi-messzi galaxisokat szemügyre venni. Newton típusú, 35 cm átmérőjű távcsövünkkel halvány csillagködök és zsúfolt csillaghalmazok pillanthatók meg a nyári égbolton. A Mobilis tetőteraszán közelebb kerülhetsz az Univerzum csodáihoz. Borult idő garancia: Programjaink időjárástól függetlenek, akár esőben is megtartjuk. Ilyenkor persze semmilyen […]

Sziget-túra naplementében

Győr több, mint egy város. Sok arcát megmutatja, ha egy kis időt szánunk megismerésére. Nem csak városi sétákon, hanem a város folyóin hajókázva is készen állnak idegenvezetőink arra, hogy megmutassák sokszínűségét. Érdemes a belvárosból kihajózni velünk. A város szívétől csupán egy karnyújtásnyira nyugodt, pihentető természeti környezet, és egy hangulatos, vadregényes sziget csalogatja azokat, akik egy […]

Csörgődob és gyöngyfűzés

2023. július 27-én (csütörtök) 10:00 és 14:00 órakor a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) NYÁRI FABRIKÁLÓNK keretében a gyermekek gyöngyöt fűzhetnek és csörgődobot készíthetnek. A foglalkozásokon való részvétel díjtalan. Bővebb információ a +36-96-449-137-es telefonszámon vagy a gracza.virag@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen kérhető. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Győr a folyók városa

Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes 1,5 órás hajós városnézésen, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat! Egy welcome itallal várjuk vendégeinket a fedélzeten! Szeressétek meg velünk ti is Győrt, […]

Győr a folyók városa

Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes 1,5 órás hajós városnézésen, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat! Egy welcome itallal várjuk vendégeinket a fedélzeten! Szeressétek meg velünk ti is Győrt, […]

Győri Balett: Maszkabál

Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas   Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon nincs is jobb kaland, mint felfedezni […]

Kippkopp és Tipptopp

Ajánlott: 0-6 éves korig Időtartam: 20 perc   Írta: MARÉK Veronika Zene: montázs Jelmez, Díszlet: GYŐRI Gabi Dramaturg: CSEPI Alexandra Koreográfus: VELEKEI László Harangozó-díjas Mesélő hang: GERBERT Judit   “A napsütötte őszi erdőt felkavarta a szél. Egy helikopter-falevélen gesztenye-kislány utazott magasban. Fel akarta fedezni a világot. Lassan, óvatosan ereszkedett lefelé. Éppen ott pottyant le, ahol […]

Kippkopp és Tipptopp

“A napsütötte őszi erdőt felkavarta a szél. Egy helikopter-falevélen gesztenye-kislány utazott magasban. Fel akarta fedezni a világot. Lassan, óvatosan ereszkedett lefelé. Éppen ott pottyant le, ahol egy sün turkált a tarka levelek között.” – veszi kezdetét a mese a gesztenye-kislányról Tipptoppról, aki szeretné megosztani élményeit valakivel, aki olyan mint Ő. Számos kis erdei állattal találkozik […]

Győri Balett: Max és Móric

Táncos csínytevések    Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek (Ajánlott korosztály: 3-10)   Asszisztens: Csepi Alexandra Zene: Gioachino Rossini Kivitelezés: Nagyné Vass Katalin Díszlet kivitelezés, kellékek: MOKKA – Váray Ibolya Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész   Szereplők   Max – Szentiványi Richard Móric – Téglás Bánk Bözsi néni  – […]

Győri Balett: MASZKABÁL 2 

Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész   A nagysikerű Maszkabál c. előadás folytatása. A Győri Balett táncművészei ismét egy mesés világba repítik a gyerekeket Gryllus Vilmos fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel.  

Győri Balett: Maszkabál 2

Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész   A nagysikerű Maszkabál c. előadás folytatása. A Győri Balett táncművészei ismét egy mesés világba repítik a gyerekeket Gryllus Vilmos fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel.  

Győri Balett: Maszkabál

Egy borús napon nincs is jobb kaland, mint felfedezni a nagy ruhásszekrényt! Uccu hát! Elevenedjen meg minden, amit a 6 jóbarát talál: sapka. sál, hátizsák! A Győri Balett új, gyermekeknek szóló előadásában Gryllus Vilmos Maszkabál című lemezének hősei köszönnek vissza, egy nagy közös játék keretében. Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev […]

Győri Balett: Anna Karenina

Dramaturg : Csepi Alexandra Koreográfus : Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens : Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet : Bozóki Mara Jelmez : Velich Rita „Az észt azért kapta az ember, hogy megszabadítsa magát, tehát meg kell szabadulni. Miért ne oltsa el az ember a gyertyát, amikor nincs mire néznie többet, amikor mindenre olyan […]

Győri Balett : Max és Móric

Max és Móric táncos csínytevések    Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek (Ajánlott korosztály: 3-10)   Asszisztens: Csepi Alexandra Zene: Gioachino Rossini Kivitelezés: Nagyné Vass Katalin Díszlet kivitelezés, kellékek: MOKKA – Váray Ibolya Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész   Szereplők:   Max – Szentiványi Richard Móric – Gémesi Máté […]

Jótékonysági Közösségi Nap

Szeretettel várunk Mindenkit Likócson a Közösségi Ház udvarán. Az eseményen gyűjtést szervezünk Barnus kezelésére, így annak akinek lehetősége van akár csak pár száz forinttal támogatni annak ezúton is köszönjük szépen! 13 órakor kezdődik a program, Gyárváros-Likócs -Jancsifalu északi részén élők részére Hajtó Péter Önkormányzati képviselő jóvoltából ingyenes gulyást biztosítunk. A nap folyamán a Légvárbirodalom.eu jóvoltából […]

Barátság Világnapja

Helyszín: Győr, Mátyás király tér A Barátság világnapja alkalmából a Győri Társasjáték Egyesület 50 különböző társasjátékkal készül, hogy a lehető legjobb szórakozást nyújtsa azoknak, akik szeretnének egy kis társasjátékozással kikapcsolódni. Az egyesület animátorai segítenek a játékválasztásban illetve ismertetik a különféle játékszabályokat, hogy minél könnyebben induljon be a játék. A programon a részvétel ingyenes.

Tóparty

A Tóparty július 29-én várja az Adyvárosi tó partján a kikapcsolódni vágyókat. A nádorvárosi esemény célcsoportja a családok, valamint a nosztalgiázni vágyók – a Szenes Iván emlékére létre hívott koncertest méltán népszerű rendezvény már évek óta. Az elmúlt évek színvonalát felülmúlva még változatosabb programokkal készülünk. Program: 09:30 Zenés ébresztő – a Téti Fúvószenekar felvonulása Adyvárosban 10:00 Farkasházi […]

Dj Arre & HelloDave

Helyszín: Lima Pub & Hostel A HelloDave és Dj Arre formáció ismerősen csenghet azoknak, akik régebb óta követik az undeground zenei eseményeket. Ízlésterápia néven több tucatnyi partyval a hátuk mögött, veteránnak mondható, de klisé mentes repertoárral A kínálatban megtalálható lesz minden olyan zene, amit kevésbé játszanak a tv-k, rádiók, de aki nyitott erre a világra, […]

Nyáresti Orgonakoncert

Helyszín: Győr, Evangélikus Öregtemplom (Petőfi tér 2.) Fohász Horváth Márton Levente – orgona Szokolay Dongó Balázs – népi fúvós hangszerek Fejérvári János – brácsa Bodrogi Éva – ének Jegyek válthatóak a Tourinform Győr irodájában (Baross Gábor u. 21.), valamint a kocert előtt a helyszínen.  

Art Mozi

A művészet templomai – Goya mesterművei Helyszín: Mosonmagyaróvár, Fehér Ló Közösségi Ház A művészet templomai sorozat legújabb premierfilmjében José Luis López Linares, a Bosch – A gyönyörök kertje című nagy sikerű művészeti film rendezője a spanyol festészet meghatározó alakjának nyomába ered. Látványos dokumentumfilmje úgy visz minket közelebb Francisco Goya festészetéhez, hogy a néző közben egy […]

Mango Tango

Gyere és kapcsolódj ki velünk a vízparton és érezd át a MangoTango életérzés. MangoTango pontos meghatározása: Könnyed, nyári zenés megmozdulás, melyet általában naplemente kísér. Piknik hangulat, opcionálisan választható italokkal. Zene csakis bakelit lemezekről. sunset | piknik | chill | nature vinyl – marcellhegedus Helyszín: Uni by the Rusty Coffe (9026 Győr, 10671 1 hrsz.)

Csinibaba – Radó Mozi

Magyar zenés vígjáték, 100 perc, 1997 (12) Rendező: Tímár Péter A VETÍTÉS INGYENES! Helyszín: Radó-sziget Helyfoglalás:20.00-tól Filmkezdés: 21.00 A Radó-szigeten babzsákokkal várunk! A popcornról, nachosról, a jéghideg italokról pedig a Lima Pub & Hostel gondoskodik. Támogató: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata   1962. augusztus 28. Ezen a szombat reggelen is ellátja Simon bá’ (Gálvölgyi János) […]

Ponyvaregény – Kertmozi

Amerikai krimi vígjáték, 150 perc, 1994 (18) Rendező: Quentin Tarantino Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson), akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, […]

Jóreménység sziget

Magyar játékfilm, 128 perc, 2022 Rendező: Ljasuk Dimitry Helyszín: Astro Teaház (9023 Győr, Attila u. 9.) A Jóreménység-sziget valós eseményeken alapuló inspiráló történet a magány erejéről, a kitartásról, az álmokról, a természetbe való elvonulásról, apa-fiú kapcsolatáról és az elengedésről. A főszereplő a világjárvány idején úgy dönt, hogy önkéntes karanténba vonul egy apró lakatlan szigetre a […]

Járatlan utakon – Kertmozi

Francia játékfilm, 95 perc, 2023(16) Rendező: Denis Imbert Író: Sylvain Tesson Az Oscar-díjas Jean Dujardin főszereplésével! A sikeres író, Pierre egész életében extrém élmények és különleges utazások során kereste önmagát. Mindig is a saját útját járta és a saját feltételei szerint alakította sorsát – azzal, akit ő választott, és úgy, ahogyan neki épp megfelelt. Amikor […]

Samsara – Kertmozi

Lois Patiño lélekvándorlós road movie-ja: SAMSARA Spanyol játékfilm, 93 perc, 2023 (12) Rendező: Lois Patiño  Jegyvásárlás személyesen: a vetítés napján a Rómer Házban Egy buddhista fiatal minden reggel meglátogat egy idős nőt, hogy a Tibeti Halottaskönyvből olvasson fel neki, ezzel a halál és a következő élet közötti útra felkészítve őt. Az utolsó napon a fiú […]

Hello Győrszentiván

Szeptember 15 és 17 között érkezik a város legnagyobb 3 napos rendezvénye, és vele együtt itt lesz Majka, Bagossy Brothers Company, Dzsúdló, Bruno X Spacc, Soulwave, Lotfi Begi, Metzker Viki és Parno Graszt! A koncerteken kívül street food, gasztro, vidámpark és minden olyan hozzávaló is vár rád, amitől igazán fesztivál hangulatba fogsz kerülni! Helyszín: 9011 Győr […]

Koncert a Divino Teraszán

Ezúttal szombaton is zeneszóval töltjük meg a Széchenyi teret!  Varga Veronika (ének) és Pingiczer Szilárd (billenytű) szórakoztatják közismert dallamokkal és világslágerekkel a DiVino Győr teraszán törzsvendégeit.  Előadásukban Barbara Streisand-tól a jazz klasszikusokig sokszínű zenei kirándulásban lehet részünk, szeretettel várunk kedvenc borbárodban!

Hoppáré Zenekar – Divino

Zeneszóval és vidám hangulattal várunk a DiVino Győr teraszán! A közkedvelt HOPPÁRÉ Zenekar ezúttal Kalló Hajnival érkezik kedvenc borbárodba, ahol ezen az estén a 90-es évek magyar slágereit élvezhetjük a szabad ég leple alatt. Szeretettel várunk Benneteket! Asztalfoglalás:+36 96 310 342 -es telefonszámon!

Popper Péter est

Zongoraszó és örökzöld slágerek a Divino Teraszán! POPPER PÉTER vidám dallamai mellett élvezhetjük a nyárestét és a finom frissítőket a Széchenyi téren. A Művészúr repertoárjából a nosztalgiát kedvelők örülhetnek olyan klasszikusoknak, mint Máté Péter, Szécsi Pál, Demjén Ferenc, Hungária, Edda, Neoton, Flipper Öcsi, vagy a Republic, de hogy a mai zene kedvelői se részesüljenek hátrányban, […]

KFT Koncert

A KFT egy 1981-ben alakult budapesti zenekar. Egyéni, ironikus hangvétel és sok abszurd, szövegközpontú dal jellemzi őket.

Mert színes a világ

SZABÓ BÉLA FOTOGRÁFUS KIÁLLÍTÁSA – MEGNYITÓ Köszöntőt mond: Dr. Bider Zsolt, Öttevény polgármestere A kiállítást megnyitja: Dr. Horváth Nóra filozófus, a Műhely folyóirat főszerkesztője, Dr. Pápai Emese művészettörténész A kiállítás 2023. augusztus 27-ig látogatható hétfő kivételével naponta 10–18 óra között.   Támogatók: Prof. Dr. Dézsi Csaba András Győr Megyei Jogú Város polgármestere Győr Megyei Jogú […]

FINISSZÁZS

ÉZSIÁS RETROSPEKTÍV A zárórendezvény során Ézsiás István szobrászművésszel Dr. Pápai Emese művészettörténész beszélget. Ézsiás István szobrászművész legújabb retrospektív kiállítása a fél évszázados alkotói pálya egészébe enged bepillantást. A tárlat az 1960-as évektől napjainkig mutatja be a Pápáról induló művész életútjának fontosabb állomásait. Reprezentatív válogatást mutat be konstruktív szemléletű, geometrikus sík- és térplasztikáiból, plexi- és fémszobraiból, […]

Készíts tutajt és napocskát!

2023. július 20-án (csütörtök) 10:00 és 14:00 órakor a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) NYÁRI FABRIKÁLÓN vehetnek részt a gyermekek, amelyen tutajt és napocskadíszt készíthetnek velünk. A foglalkozásokon való részvétel díjtalan! Bővebb információ a +36-96-449-137-es telefonszámon vagy a gracza.virag@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen kérhető. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Szabadtéri mozi

2023. augusztus 22-én (kedd) a Bezerédj-kastély Művelődési Ház udvarán (9012 Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.) 21:00 órakor a szabadtéri mozi keretén belül Az első ember – Neil Armstrong élete című amerikai történelmi filmet nézhetik meg (138 perc, 2018). Eső esetén a filmet a nagypincében vetítik le. A részvétel díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Győr a folyók városa

Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes 1,5 órás hajós városnézésen, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat! Egy welcome itallal várjuk vendégeinket a fedélzeten! Szeressétek meg velünk ti is Győrt, […]

Cserháti Emlékkoncert

Cserháti Zsuzsát a második popgeneráció egyik legkiemelkedőbb egyéniségét tartják számon, kritikusok szerint a hazai poptörténet legjobb énekhangja volt az övé. A ’70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője, a ’80-as években azonban háttérbe került, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak. Az esten elhangzó dalokat két kiváló énekesnő, Szulák Andrea […]

A kaktusz virága

zenés vígjáték A neves programajánló portál karakter-jellemzése szerint ”Julien nőtlen, szoknyapecér fogorvos. Stéphanie mogorva, maximalista asszisztensnő. Igor fiatal, helyét kereső reklámmodell. Antonia céltudatos, magabiztos lány.” E nem mindennapi jellembéli és társadalmi helyzetből fakadó különbözőségek mellett egy kezdeti füllentés e négy szereplőt képtelenebbnél képtelenebb helyzetekbe sodorja. Közben olyan örökzöld slágerek csendülnek fel, mint “az a jamaikai […]

Koncz Zsuzsa koncert

Koncz Zsuzsa a magyar könnyűzene állócsillaga, minden koncertje igazi kulturális élményt ígér. Azért is mert dalai mindig aktuálisan mai önmagunkhoz szólnak,mostani lelkiállapotunkra válaszolnak attól függetlenül,hogy a dalok,versek, mikor is születtek : a múlt század elején,vagy napjainkban. A koncerten hallhatja a közönség a legutóbbi albumok dalait is. és természetesen hallhatunk olyan régi nagy kedvenceket is, amelyektől […]

Zárókoncert – Megérkezés

Helyszín: Pannonhalmi Főapátság, Főkönyvtár Joseph Haydn 1. (C-dúr “London”) trió, Hob. IV/1 Győri Noémi / Madaras Gergely / Rohmann Ditta Arvo Pärt Fratres Rohmann Ditta, Fejérvári Zoltán Arvo Pärt Ukuaru valss Fejérvári Zoltán Arvo Pärt Für Anna Maria, No.1 Fejérvári Zoltán Arvo Pärt Vier leichte Tanzstücke “Musik für Kindertheater”: III. Schmetterlinge Fejérvári Zoltán Joseph Haydn […]

Hajnali koncert – Merengés

Helyszín: Szent Márton-bazilika, Pannonhalma Arvo Pärt Spiegel im Spiegel Győri Noémi / Fejérvári Zoltán Joseph Haydn F-dúr adagio zongorára, Hob. XVII:9 Fejérvári Zoltán Arvo Pärt Morning Star Cythera Európai Kamarakórus Arvo Pärt „Vater unser” adapt. for Cello and Paino Rohmann Ditta / Fejérvári Zoltán Arvo Pärt Für Alina Fejérvári Zoltán Joseph Haydn D-dúr zongoratrió, Hob. […]

Sétálós koncert – Az út

Helyszín: Pannonhalmi Főapátság Arvo Pärt Ein Wallfahrtslied Talich Quartet / Cythera Európai Kamarakórus karvezető: Zeke Mihály Joseph Haydn f-moll zongoravariációk, Hob. XVII:6 Fejérvári Zoltán Arvo Pärt Darf ich… Győri Noémi / Talich Quartet Arvo Pärt Da Pacem Domine Cythera Európai Kamarakórus karvezető: Zeke Mihály — séta a Szent Márton-bazilikához Arvo Pärt In Spe Győri Noémi […]

Barnás Ferenc: Bagatell

Felolvasószínházi előadás Mispál Attila rendezésében Barnás Ferenc műve alapján Közreműködik: Seress Zoltán „Vándormuzsikus volna, megpróbálkozna egy kis hangulatemeléssel. Mert így járja a világot. Országról országra. Városról városra. Az életben ez az egyetlen szenvedélye.” Barnás Ferenc: Bagatell

(élet)úti tapasztalatok

Beszélgetés Barnás Ferenc íróval – vezeti: Bazsányi Sándor esztéta „Vándormuzsikus volna, megpróbálkozna egy kis hangulatemeléssel. Mert így járja a világot. Országról országra. Városról városra. Az életben ez az egyetlen szenvedélye.” Barnás Ferenc: Bagatell Helszín: Pannonhalmi Főapátság

Az egyház zarándoklásai

Beszélgetés Antonio Spadaro olasz jezsuita, újságíró és íróval, a beszélgetést vezeti Görföl Tibor. A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Az elszakadás- koncert

Helyszín: Pannonhalma, Boldogasszony képolna Joseph Haydn: D-dúr “Napfelkelte” vonósnégyes, Op. 76 No. 4, Hob. III:78 (Samuel Arnold átirata 18’) Győri Noémi / Madaras Gergely Arvo Pärt: Sonatine No. 2 (6’) Fejérvári Zoltán Arvo Pärt: Mozart’s Adagio (7’) Pierre Génisson / Rohmann Ditta / Fejérvári Zoltán Joseph Haydn: F-dúr “Az álom” vonósnégyes, Op. 50 No. 4, […]

Nyitókoncert – Hívás

Arvo Pärt: Estländler Győri Noémi / Madaras Gergely Joseph Haydn: G-dúr trió fuvolára, csellóra és zongorára, Hob. XV:15 Győri Noémi / Rohmann Ditta / Fejérvári Zoltán Arvo Pärt: And I Heard a Voice Cythera Európai Kamarakórus karvezető: Zeke Mihály Arvo Pärt: Hymn to a Great City Fejérvári Zoltán Joseph Haydn: Missa Rorate Coeli D-dúr Hob. […]

Zarándoktapasztalatok

Ontko Henrik bencés szerzetes, Győri Noémi és Madaras Gergely beszélgetése spiritualitásról, zenéről, művészetről Vezeti: Seres Gerda Helyszín: Pannonhalmi Főapátság, Koncertterem

Orgonatúra 2.0

Újjászületett Orgonák Nemcsak az épített és természeti örökség, de a hangszerek tekintetében is különleges hely a pannonhalmi bencés monostor. Az Orgonatúra során működés közben megtekinthetjük az apátság különleges és megújult orgonáit, Martin Podkonický 1750 körül épített négyregiszteres, valamint Elgász Ferenc győri építőmester az 1820-ban készült hatregiszteres pozitív orgonáját. Dejcsics Konrád bencés szerzetes ad szemléletes eligazítást […]

Arcus Temporum Fesztivál

A Pannonhalmi Főapátság évente visszatérően szervezi az Arcus Temporum Művészeti Fesztivált. A fesztivál művészeti ágai – a zene, az irodalom, a képzőművészet és a spiritualitás – a monostor éves választott témájára összpontosítanak, kortárs és klasszikus művekből merítenek. Az ezeréves múltra visszatekintő szerzetesközösség azért tartja fontosnak, hogy a jelen művészetével párbeszédet folytasson, mert vallja, hogy Isten […]

Állatkertek éjszakája

Állati éjszaka a győri állatkertben! Fürkészd ki az állatok éjszakai életét, és pillantsd be az állatkert kulisszái mögé. 2023. augusztus 25-én meghosszabbított nyitva tartással (22- óráig) várja látogatóit az állatkert. A hangulatosan kivilágított állatkertben többek között éjjeli ragadozó látványetetéseken lehet részt venni. 16:00 – 20:40 A kreatív CSARNOK-sarokban készítsétek el az esti kalandtúra világítós kiegészítőjét, […]

Díszmadár Kiállítás

Nemzetközi Díszmadár Kiállítás Helyszín: Csornai Széchenyi István Általános Iskola (9300 Csorna, Árpád u. 2.) Kiállításra nevezni a weboldalon lehetséges: https://h02csorna.hu/kiallitasok A kiállításon résztvevő madarakat 19-én 8h-ig kell elhelyezni a rendezők által biztosított kiállító volierekbe, kalitokba, vitrinekbe. A madarak kiadása 20-án a díjkiosztás után 16h-tól lehetséges. Nevezési határidő 2023. augusztus 07. Nevezési díj: 3000 Ft / fő, […]

Szabadtéri Mozi-Ménfőcsanak

Zöld könyv – Útmutató az élethez (amerikai életrajzi vígjáték-dráma) Helyszín: Bezerédj-kastély Művelődési Ház udvarán (9012 Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.). Esőhelyszín: nagypince

Picnic 3.0 Techno Fesztivál

Helyszín: Koroncó, Torma Lake 2 nap 2 színpad + művészeti sátrak /Casa Grande/ 35 hazai illetve nemzetközi előadó! Party busz a győri vasútállomásról a helyszínre! A Casa Grande művészeti fesztivál alkotói, és a Soproni Szabad Művész alapítvány művészei teszik még színesebbé a hangulatot!

Zenepavilon koncertek

Hagyományos zenepaviloni koncertek Csornán. Az idei nyarunkat is végig kísérik a város szerte kedvelt Zenepaviloni koncertek! Remek program péntek estékre, sok szerettél várunk minden kikapcsolódni vágyót! A koncertek 20 órakor kezdődnek a Szent István téren. Esőhelyszín: Művelődési Központ. Szigeti Juli Electro Swing A Szigeti Juli zenekar  az ‘electro swing’ irányzat hazai nagykövete – egyedülálló módon ötvözik a Gatsby stílust idéző swinget az elektronikus tánczene és pop stílusjegyeivel, amellyel egy igazán […]

Zenepavilon koncertek

Hagyományos zenepaviloni koncertek Csornán. Az idei nyarunkat is végig kísérik a város szerte kedvelt Zenepaviloni koncertek! Remek program péntek estékre, sok szerettél várunk minden kikapcsolódni vágyót! A koncertek 20 órakor kezdődnek a Szent István téren. Esőhelyszín: Művelődési Központ. Midnight Boogie Party Band A zenekar az egyedi karakteréről ismert közönségkedvenc Gál Csaba Boogie vezetésével 2015 óta […]

Zenepavilon koncertek

Hagyományos zenepaviloni koncertek Csornán. Az idei nyarunkat is végig kísérik a város szerte kedvelt Zenepaviloni koncertek! Remek program péntek estékre, sok szerettél várunk minden kikapcsolódni vágyót! A koncertek 20 órakor kezdődnek a Szent István téren. Esőhelyszín: Művelődési Központ. Blue sPot A Blue sPot zenekar tagjai 2005 szeptembere óta muzsikálnak együtt. Ekkor kezdte játszani Bárth János […]

Zenepavilon koncertek

Hagyományos zenepaviloni koncertek Csornán. Az idei nyarunkat is végig kísérik a város szerte kedvelt Zenepaviloni koncertek! Remek program péntek estékre, sok szerettél várunk minden kikapcsolódni vágyót! A koncertek 20 órakor kezdődnek a Szent István téren. Esőhelyszín: Művelődési Központ. Jazzformers A Jazzformers kvartett 2015 végén alakult. Akkor egy baráti örömzenélésre trombitálta össze a csapatot Szalkay Dávid. […]

Zenepavilon koncertek

Hagyományos zenepaviloni koncertek Csornán. Az idei nyarunkat is végig kísérik a város szerte kedvelt Zenepaviloni koncertek! Remek program péntek estékre, sok szerettél várunk minden kikapcsolódni vágyót! A koncertek 20 órakor kezdődnek a Szent István téren. Esőhelyszín: Művelődési Központ. A Madarak Házibuli Zenekar A zenekar alapítója és jelenleg is vezetője a legismertebb magyar pop-rock zenekarokban zenélt […]

Liget Mozi: Csillag születik

Ingyenes szabadtéri mozi Pannonhalmán a Ligetben. A meleg nyári estéket a legjobb filmekkel és egy kis popcornnal dobjuk fel. Te csak magad, barátokat, családot és egy kényelmes plédet hozz. Amerikai zenés film, 135 perc, 2018 (16) A tapasztalt zenész Jackson Maine felfedezi a fiatal énekesnőt, Allyt, akibe beleszeret. Bár Ally karrierje szárnyalni kezd, kapcsolatuk megromlik, […]

Szent István Nap

Helyszín: Pannonhalma Fő tér 2023.08.19. szombat 17:30 a pannonhalmi Murci Néptáncegyüttes előadása 18:30 ” Szállj fel, szabad madár” – ünnepi koncert az István, a király rockopera alapjain 20:30 Bohemian Betyars Nagykoncert 22:30 Utcabál – Dj Király Pannonkamra 16 órától 2023.08.20. 10:00 Ünnepi szentmise a Ligetben A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Tzafit Yoav

2023. július 17-én (hétfő) a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) 18.30 órakor a Tzafit Yoav elnevezésű izraeli táncegyüttes műsorát láthatják. A Kfar Menáhem városában működő művészeti tagozatos iskola 16-18 éves táncosai izraeli tradicionális és modern műveket adnak elő. A táncegyüttes vezetője és alapítója: Barak Rivka (Rebeka). A belépés díjtalan. A műsorra sok szeretettel várunk mindenkit!

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Madagaszkár

A Csiky Gergely Színház produkciója Julien király, a gyűrűsfarkú maki, Alex, az oroszlán, Marty, a zebra és Gloria a víziló és Melman, a zsiráf: minden szülő őszinte öröme, ha az említett szereplők megemlítése mosolyt csal gyermeke arcára. A népszerű, világsikert hozó mesemozi után néhány éve Londonban bemutatták a Dreamworks filmje alapján készült musicalt. Ahogyan kedvenc […]

Madagaszkár

A Csiky Gergely Színház produkciója Julien király, a gyűrűsfarkú maki, Alex, az oroszlán, Marty, a zebra és Gloria a víziló és Melman, a zsiráf: minden szülő őszinte öröme, ha az említett szereplők megemlítése mosolyt csal gyermeke arcára. A népszerű, világsikert hozó mesemozi után néhány éve Londonban bemutatták a Dreamworks filmje alapján készült musicalt. Ahogyan kedvenc […]

Madagaszkár

A Csiky Gergely Színház produkciója Julien király, a gyűrűsfarkú maki, Alex, az oroszlán, Marty, a zebra és Gloria a víziló és Melman, a zsiráf: minden szülő őszinte öröme, ha az említett szereplők megemlítése mosolyt csal gyermeke arcára. A népszerű, világsikert hozó mesemozi után néhány éve Londonban bemutatták a Dreamworks filmje alapján készült musicalt. Ahogyan kedvenc […]

Madagaszkár

A Csiky Gergely Színház produkciója Julien király, a gyűrűsfarkú maki, Alex, az oroszlán, Marty, a zebra és Gloria a víziló és Melman, a zsiráf: minden szülő őszinte öröme, ha az említett szereplők megemlítése mosolyt csal gyermeke arcára. A népszerű, világsikert hozó mesemozi után néhány éve Londonban bemutatták a Dreamworks filmje alapján készült musicalt. Ahogyan kedvenc […]

A helység kalapácsa

Vígopera Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében, az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huza-vona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. […]

A helység kalapácsa

Vígopera Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében, az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huza-vona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. […]

A helység kalapácsa

Vígopera Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében, az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huza-vona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. […]

A helység kalapácsa

Vígopera Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében, az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huza-vona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. […]

A helység kalapácsa

Vígopera Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében, az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huza-vona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. […]

Kubai Son Workshop

“Sin son no hay salsa” – “Nincs salsa son nélkül” Akár salsázol, akár nem, akár kezdő vagy, akár haladó, ezt a csodálatos, mégis egyszerűen megtanulható táncot feltétlen meg kell ismerned! Augusztusi workshopunk alkalmával bevezetünk ennek az elegáns, stílusos táncnak a rejtelmeibe. Végigvezetünk az alaptechnikáktól a leglátványosabb figurákig. Tarts velünk! Táncolj szívvel, táncolj velünk! Szervező: Salsa […]

Kiscsillag

A Kiscsillag zenekar, amely 2005-ös megalakulásakor hobbi garázszenekarként definiálta magát az akkor még aktív Kispál és a Borz árnyékában, mára Magyarország elsőszámú alterrock zenekarának tekinthető. A mindig gitáralapú, de számos eltérő stílusjegyet magába olvasztó dalok, a lendületes előadásmód, Lovasi emblematikus szövegvilága és a zenekar utolsó éveiben megjelenő többszólamú énektémák az egyik legkarakteresebb, legegyedibb hangú, bátran […]

Szerdák – Silver Tornado

Fellép: SILVER TORNADO A “Silver Tornado” Nova Gravity mellékprojektje, amellyel partnerével Roberttel kel galaktikus utazásra. Progresszív techno, house és space-techno keveréke, amit az UFO-k és az univerzum lüktetése befolyásol. Ebben a projektben könnyedén veszik a műfaji határokat, ezzel a rugalmassággal változatosabb zenei szettet játszva.

Terminal Vakáció Halászi

Beach party vízi színpaddal: együtt kísérjük a naplementét Halászinak a szabadstrandján! A Terminal lemezlovasaival és egy olyan fellépővel akivel Desh, Manuel, Ekhoe is folyamatosan együtt alkot: YOUNG FLY először a térségben! Nappali programok: – Street Food a Party Beach jóvoltából egész nap! – Sétahajókázás. – SUP, kajak és kenu bérlés. – Ugrivár, arcfestés, kisvonat Fellépők […]

Hajós sziget-túra

80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A program a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől indul. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban emailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174 A program az Amstel Hattyú […]

80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A program a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől indul. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 A program az Amstel […]

Hajós sziget-túra

80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban emailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174 A program az Amstel Hattyú Fogadótól indul. Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk.

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Indulás a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 Az időjárás […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Indulás a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 Az időjárás […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Indulás a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 Az időjárás […]

Naplemente-túra

Rendkívüli árvíz miatt elmarad! Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel. Indulás a Mosoni-Duna partjáról, Sziget városrészből, a Jedlik-híd mellől. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 […]

Hajós városnézés Családias hangulatú, kellemes nyáresti program, új történetekkel. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Családias hangulatú, kellemes nyáresti program, új történetekkel. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: […]

Szabadtéri mozi – Zöld könyv

2023. július 18-án (kedd) 21 órakor a Zöld könyv – Útmutató az élethez című amerikai életrajzi vígjáték-drámát nézhetik meg a szabad ég alatt a Bezerédj-kastély Művelődési Ház udvarán (9012 Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.). Rossz idő esetén a vetítést a nagypincében tartjuk. A részvétel díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Találkozzunk augusztusban is! 2023. augusztus 22. (kedd) 21 órakor Az első […]

Alkoss velünk!

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Klubhelyiségében (Győr, Herman O. u. 22.) az Alkoss velünk! programsorozat keretén belül a gyermekek majmocskát készíthetnek könyvtárunkban 2023. július 19-én (szerdán) 10 illetve 10.45 órakor. Bejelentkezni személyesen a Központi Könyvtárban vagy a 96/516-676-os telefonszámon lehetséges. A foglalkozás díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Szeretettel várunk minden alkotni vágyó lurkót.

Alkoss velünk!

2023. július 26-án (szerdán) 10 és 10.45 órakor a kézműves foglalkozásokat kedvelő csemetéket várjuk a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Klubhelyiségébe (Győr, Herman O. u. 22.). A foglalkozáson a gyermekek műanyag palackból teknőst készíthetnek velünk. A foglalkozás díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Bejelentkezni személyesen a Központi Könyvtárban vagy a 96/516-676-os telefonszámon lehetséges.

Madagaszkár

A Csiky Gergely Színház produkciója Julien király, a gyűrűsfarkú maki, Alex, az oroszlán, Marty, a zebra és Gloria a víziló és Melman, a zsiráf: minden szülő őszinte öröme, ha az említett szereplők megemlítése mosolyt csal gyermeke arcára. A népszerű, világsikert hozó mesemozi után néhány éve Londonban bemutatták a Dreamworks filmje alapján készült musicalt. Ahogyan kedvenc […]

Pénz az égből

Ray Cooney kortárs brit drámaíró bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete, hirtelen fordulatot vesz, amikor […]

Oliver!

Lionel Bart: Oliver! Családi musical Ki ne ismerné a Charles Dickens tollából származó szegény árva kisfiú történetét? Twist Olivér felkavaró kalandjai most musical formájában elevenednek meg Lionel Bart szenzációnak számító alkotásában, amely a 19. századi Londonba repíti vissza a nézőket. A Viktória-korabeli Anglia viszontagságos világában felnövő kis Olivér hányattatott sorsa végül jóra fordul, mi, nézők […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

A padlás

PRESSER GÁBOR – SZTEVANOVITY DUSÁN – HORVÁTH PÉTER: A PADLÁS Félig mese, félig musical 9-99 éves korig Szövegkönyv: Sztevanovity Dusán – Horváth Péter Szereposztás: Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus FEJSZÉS ATTILA Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul KISS TÜNDE Mamóka, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről BENDE ILDIKÓ Barrabás, B. Barrabás, a gengszter NAGY BALÁZS […]

A hőstenor

KEN LUDWIG: A HŐSTENOR Bohózat két részben Szereposztás: Max, Saunders titkára JÁRAI MÁTÉ Maggie, Saunders lánya DUNAI CSENGE Saunders, színigazgató MASZLAY ISTVÁN Tito Merelli, világhírű tenor BRÓDY NORBERT Maria, a felesége MÓZES ANITA Bellboy, sofőr FEJSZÉS ATTILA Diana, szoprán SZINA KINGA Julia Leverett, elnökjelölt MÉZES VIOLETTA Díszlettervező BÁTONYI GYÖRGY Jelmeztervező GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA […]

A helység kalapácsa

Vígopera Fejenagyot, a helység kovácsát templomba zárják, mivel elaludt az istentisztelet végén. Főkolompos az ügyben Harangláb, az egyházfi, aki puszta heccből segíti szerelmi beteljesülésében, az otthon elnyomott, lágyszívű kántort, kinek felesége az amazontermészetű Márta. Az alapkonfliktus tehát, szerelmi huza-vona: Fejenagy szíve választottja Erzsók, kocsmárosné, akiért rajong a kántor is. Petőfi stílusparódiája ezúttal vígoperaként lép színre. […]

A képzelt beteg

Molière: A képzelt beteg vígjáték Szereposztás: ARGAN, képzelt beteg  CSANKÓ ZOLTÁN BÉLINE, Argan második felesége  SZINA KINGA ANGYALKA, Argan Lánya, Cléante szerelmese  FOLTÁNYI EDINA LUJZÁSCSKA, Argan kislánya, Angyalka húga  HASZONICS ANETT BÉRALDE, Argan öccse  FEJSZÉS ATTILA CLÉANTE, Angyalka imádója  KARÁCSONY GERGELY KOLIKACZIUS, orvos  PÖRNECZI ATTILA KOLIKACZIUS TAMÁS, Kolikaczius fia, Angyalka imádója  HAJDU TIBOR PURGÓ, Argan […]

Szigetköz Airventure

Családi repülős nap Lipóton. Szeretettel várunk a Szigetköz legizgalmasabb családi rendezvényére! Programterv: 08:00 – Kapunyitás 08:00 – 16:00 Sétarepülés 16:00 – 16:20 Besenyei Péter (Corvinus racer) 16:40 – 17:00 Besenyei Péter talk show, autogram osztás, fényképezkedés 17:00 – 20:00 Sétarepülés 20:30 – Kapuzárás —————————————- Statikus bemutatók: Diamond DA20 Katana Socata TB10 Tobago Egésznapos földi programok: […]

Őszi Sport- és Egészségnap

Idén 18. alkalommal kerül megrendezésre az Őszi Családi Sport- és Egészségnap, melynek keretében különböző sportágakkal és azok győri képviselőivel ismerkedhetnek meg a látogatók. Ismét a Barátság Sportpark ad otthont a rendezvénynek, ahol ezúttal sem maradhatnak el a különböző alakformáló programok. Sokszínű ügyességi játékok és szórakoztató versenyek várják a család apraját-nagyját. Mindemellett az egészség megőrzését szolgáló […]

Rumini Ferrit-szigeten

Zenés mesejáték a Pesti Művész Színház- Fogi Színház előadásában. Írta: Berg Judit Díszlettervező: Halász G. Péter Zene: Harmath Imre Dalszöveg: Lénárt László Jelmez: Reidinger Mária Rendező: Bereczki Csilla A tengerész-kalandregényekből jól ismert Rumini és társai ezúttal ismét nagy bajba keverednek. A színpadra írt történetben Ferrit-sziget gonosz úrnőjének életveszélyes kelepcéje várja őket, ahonnét csak fortélyok, leleményesség […]

Csurák Erzsébet kiállítás

Nincs kitaposott ösvény címmel nyílik időszaki kiállítás. Csurák Erzsébet képzőművész önálló tárlatának megnyitóján köszöntőt mond Dr. Reisner Ferenc, általános püspöki helynök, a Brenner János Hittudományi Főiskola rektora. A tárlatot Prof. Dr. Kacsuk Péter műgyűjtő nyitja meg, közreműködik Bélyei Adél hárfaművész.

Csornai Fröccsnapok

Helyszín: Csorna, Szent Iván tér Csorna Város Önkormányzata sok szeretettel hív minden kedves érdeklődőt a Csornai Fröccsnapokra. Hogy mire lehet számítani ezen a két nyári napon? Mennyei borok oxigéndús szóda kíséretében vagy szólóban Isteni fogások a húsimádóknak, az olasz ízek szerelmeseinek és az édességbomba kedvelőknek Príma dallamok a feltöltődésre vágyóknak és a táncoslábúaknak egyaránt Július […]

Gurul a város

Helyszín: Flesch Központ, Mosonmagyaróvár Másodjára gurul a város – Közösségi kerékpáros program Tervezett útvonal: Károly utca- Mosonyi Mihály utca- Aranyossziget utca- Magtár utca- Szent István Király út- Soproni utca- József Attila utca- Hild János Tér- Töltés utca- Bauer Rudolf utca- Fertősor-Alkotmány u.- Barátság utca- Cseresznyés utca-Huszár Gál utca- Tesco körforgalom (Királyhidai út)- Szekeres Richard utca- […]

A Szigetköz élő értékei

Helyszín: Flesch Központ, Mosonmagyaróvár A Szigetközi Természetfotós Egyesület fotókiállítása A megnyitón köszöntőt mond dr. Alexay Zoltán természetfotós és Meszlényi Gergő az egyesület elnöke. A kiállítás július 28-ig látogatható.

Tárlatvezetés

Ézsiás István szobrász- és éremművész rendhagyó tárlatvezetése saját kiállításában.  

Legendák és igaz történetek

A városnézések megszokott útvonalán kívül számos érdekes és rejtélyes történet kínálkozik a sok állandó jelzővel összekapcsolt Győr megismerésére. Ahogy a város szlogenje is hirdeti, “Győr több mint egy város”, számos színes programot kínál vendégeinek és a győrieknek is. Idegenvezetőnk ezen a sétán a legkedveltebb történetekből válogat, de elkalauzolja a vendégeket  olyan helyekre, amelyek nem szerepelnek […]

Nők a győri éjszakában

Boszorkányok, furcsaságok pajzánságok történetei Új programunkon, új nézőpontból vizsgáljuk meg híres Nők történeteit! A boszorkányhit, a nőgyűlölet, a 16-18. század boszorkányperei, az ördöggel való cimborálás “dokumentált esetei” sokak kíváncsiságát keltette már fel. Noha a boszorkányégetéseknek Mária Terézia az 1768-ban véget vetett, a kétes erkölcsű nők élete és történeteik a bordélyok iránti érdeklődést ébresztette fel. Ráadásul […]

Kedves Kollégák! 2023. július 10-én (hétfő) a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében 17.00 órakor a soron következő könyvklubban Száraz Miklós György: Lovak a ködben című könyvéről folytathatnak eszmecserét. A beszélgetés moderátora Galambos Krisztina könyvtáros lesz. Osszák meg érzéseiket és gondolataikat velünk! A rendezvényre a belépés díjtalan! Sok szeretettel várunk mindenkit!

Végtelen áramlatok

Végtelen áramlatok címmel látogatható 2023. július 10-től Molnár Krisztina festőművész kiállítása a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.). A kiállítás 2023. július 26-ig, hétköznap 10-16 óráig látogatható.

Végtelen áramlatok

Végtelen áramlatok címmel 2023. július 10-én (hétfőn) 17 órakor Molnár Krisztina festőművész kiállítása nyílik a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.). A megnyitón közreműködik: Bertalan Tamara, Gonda Kitti, valamint Kőrös Réka. A tárlatot megnyitja: Lázárné Verebes Ilona. A kiállítás 2023. július 26-ig, hétköznap 10-16 óráig látogatható.

Udvari koncertek

2023. július 7-én (pénteken) 18 órakor a József Attila Művelődési Ház udvarán (9028 Győr, Móra Ferenc tér 1. ) az Akkordeon Tánczenekar muzsikál. Eső esetén a program július 14-én kerül megrendezésre! További információ a +36 96/421-740-es telefonszámon vagy a jamh@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen kérhető. A belépés ingyenes! Mindenkit sok szeretettel várunk!

Alkossunk papír akváriumot!

2023. július 05-én (szerda) 10:00 és 10:45 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó utca 22.) az alkotni vágyó gyerekek papír akváriumot készíthetnek. A foglalkozás díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Bejelentkezni személyesen a Központi Könyvtárban vagy a 96/516-676-os telefonszámon lehetséges.

Popper Péter a teraszon

Zongoraszó és örökzöld slágerek a Teraszon!  Június 29-én csütörtökön 20 órától Popper Péter vidám dallamai mellett élvezhetjük a nyárestét és a finom frissítőket a Széchenyi téren. A Művészúr repertoárjából a nosztalgiát kedvelők örülhetnek olyan klasszikusoknak, mint Máté Péter, Szécsi Pál, Demjén Ferenc, Hungária, Edda, Neoton, Flipper Öcsi, vagy a Republic, de hogy a mai zene […]

Azahriah koncert

A már évek óta hatalmas követőtáborral rendelkező Azahriah youtuberként kezdte pályafutását, ám hamar kiderült, hogy énekesként és dalszerzőként is ragyogóan tehetséges. 2021-ben lépett először színpadra, 2022 pedig már egyértelműen az ő éve volt: a hazai fesztiválok headlinere volt, zajos sikert aratott a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán, majd megtöltötte a Budapest Parkot is. Mindezek mellett Azahriah nyert […]

Marcalváros közösségi élete

2023. június 30-án (pénteken) 17 órakor a Központi Könyvtár Klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó út 22.) Fekete Mátyás: Marcalváros I. és Marcalváros II. közösségi tevékenysége című köteteivel ismerkedhetnek meg városrészi monográfiáink közül. A szerzővel Dr. Horváth Sándor Domonkos és Berecz-Linnert Éva beszélget. A helyszínen hozzájuthatnak a kötethez, a városrészhez kapcsolódó 8 kérdéses kvíz kitöltésével. A belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és […]

Nehre Daniella előadása

2023. június 29-én (csütörtökön) a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Hermann Ottó u. 22.) 18 órakor Nehre Daniella zenés előadását hallhatják Végtelen történet címmel, melyet dobszintetizátoron ad elő. A belépés díjtalan! Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Győrszentiván története

2023. június 29-án (csütörtökön) 17 órakor a Kossuth Lajos Művelődési Házban (9011 Győr, Déryné utca 50.) a városrészi monográfiák közül Győrszentiván közösségi életének történetével ismerkedhetnek meg. A szerzővel, Unti Máriával Antaliné Hujter Szilvia beszélget. A helyszínen lehetőség van hozzájutni a kötethez, ehhez mindössze a városrészhez kapcsolódó 8 kérdéses kvízt kell kitölteni. A belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás […]

A közösségi élet Adyvárosban

2023. június 28-án (szerdán) 17 órakor a Központi Könyvtár Klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó út 22.) Borbély János: A közösségi élet Adyvárosban című kötetének bemutatóját tartják. A könyv szerzőjével Borbély Tamás beszélget majd. A helyszínen hozzájuthatnak a kötethez, a városrészhez kapcsolódó 8 kérdéses kvíz kitöltésével. A belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt […]

Hajós városnézés

Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes 1,5 órás hajós városnézésen, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat! Egy welcome itallal várjuk vendégeinket a fedélzeten! Szeressétek meg velünk ti is Győrt, […]

Hajós városnézés

Győr sokszínűségével, folyóival, folyópartjaival, gyönyörű templomaival, csodás barokk épületeivel, tereivel, hangulatos sikátoraival rabul ejti az idelátogatókat. Ez a benyomás még árnyaltabbá válik egy kellemes 1,5 órás hajós városnézésen, ahol idegenvezetőnk sok-sok történetet mesél a folyók városáról. Megmutatjuk, hogy miért szeretjük nagymúltú városunkat! Egy welcome itallal várjuk vendégeinket a fedélzeten! Szeressétek meg velünk ti is Győrt, […]

Kertmozi

Háromezer számozott darab Magyar filmdráma, 96 perc, 2022 (16) Rendező: Császi Ádám Egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást. A színdarab kendőzetlen kegyetlenséggel meséli el életük valós történetét, vagyis: a nyomorukkal kereskedik. Amikor az előadást meghívja egy neves német színházi fesztivál, a csoport tagjai kénytelenek szembenézni múltjukkal, és felvenni a küzdelmet […]

Kertmozi

AWellington-festmény Brit vígjáték, angol nyelven, magyar felirattal, 95 perc, 2023 Rendező: Roger Michell A Wellington-festmény megtörtént eseményeket dolgoz fel: 1961-ben a londoni Nemzeti Galériából ellopnak egy világhírű Goya-festményt. Az elkövető nem egy bűnöző, hanem egy 60 éves angol férfi, Kempton Bunton, aki váltságdíjként azt követeli a kormánytól, hogy törölje el a tévéelőfizetési díjat az idősek […]

Jurassic Park – KertMozi

A következő filmünk nem más lesz, mint a sokak által szeretett Jurassic Park. Steven Spielberg fantasztikus rendezésében egy olyan szigetet mutat be, ahol klónozott dinoszauruszokat lehet megtekinteni. Helyszín: Apátúr-Ház

Lecsó – KertMozi

Helyszín: Apátúr-Ház (9022 Győr, Széchenyi tér 5.) A mozifilm eredeti címe a „ratatouille”-ből származik, ami egy hagyományos francia főtt zöldséges étel (a magyar lecsóhoz hasonló, cukkini hozzáadásával). Ugyanakkor a név angol szójáték a rat (patkány) szóval. Az egész család számára egy kihagyhatatlan élmény lehet azt a filmet ilyen körülmények között megnézni!

Vissza a jövőbe – KertMozi

Erre a hétre is egy rendkívüli filmmel érkezünk a nézőknek, amiben Marty és Doki kalandos időutazását mutatják be. Ugye kitaláltad, hogy melyik ez a film igaz? Pontosan! A vissza a jövőbe! Helyszín: Apátúr-Ház (9022, Széchenyi tér 5.)

KertMozi

Kertmozi az Apátúr Házban. A világ egyik legsikeresebb fantasy filmsorozatának első részét hoztuk el nektek. Amiben egy gyönyörű varázslatos világot tárnak elénk. J. K. Rowling hét kötetből álló regénysorozatára épülő film. Kitaláltad mi lehet ez? Pontosan, a Harry Potter és a Bölcsek köve

Shrek – KertMozi

Kertmozi az Apátúr-Házban (9022, Széchenyi tér 5.) A Shrek a DreamWorks egyik legsikeresebb animációs filmsorozata, amelyben bemutatja egy ogre életét és kalandos utazásait szamárral, csizmás kandúrral és még sok más varázsbeli lénnyel…

Forrest Gump – KertMozi

Kertmozi az Apátúr-Házban (9022, Széchenyi tér 5.) A Forrest Gump, Robert Zemeckis kasszasiker és korszakalkotó filmje. Tom Hanks legendás alakítása örökre beírta a filmet a mozi történelem nagykönyvébe.

Ponyvaregény-KertMozi

Kertmozi az Apátúr-Házban (9022 Győr, Széchenyi tér 5). Az ikonikus Ponyvaregény, Quentin Tarantino rendezésében kiválóan bemutatja az akkori Los Angeles-i alvilág életét több fejezetre bontva.

Cifrásdi Piknik 23

Immáron 5. alkalommal kerül megrendezésre a pannonhalmi borvidék festői kis falujában, Écsen gasztro kulturális eseményünk. Kiváló hazai előadók, zenekarok, minőségi élmény. Távol mindentől mégis közel egymáshoz. Helyszín: Écs

Élőzenés verses est

A versek, dalok szabadulógyakorlatok a léleknek. Kiemelnek a mulandóságból, a mindennapokból, amelyekben kicsorog kezünkből az idő. Ünnepet teremtenek a szívben, csendes ceremóniát, amely békével és reménnyel, bátorsággal és elveszíthetetlen örömmel tölti el a Figyelőt, megragadva az örök pillanatot. Ünnepre készülünk. Útnak indulunk, s kapukon átlépve haladunk belső szent terünk felé. Szembesülünk, tisztulunk és átlényegülünk, hogy […]

AMULETTŐL A SZENES VÍZIG

Sötét varázslatok kivédése és egyéb mágikus gyakorlatok emlékei a Kisalföldön A kiállítást megnyitja: BALÁZS LÍVIA néprajzkutató A tárlatot bemutatja: T. VÁROSI ÁGNES kurátor, főmuzeológus A programon való részvétel feltétele a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA belépőjegy megváltása. A kiállítás megtekinthető 2023. szeptember 3-ig. Nyitvatartási idő: kedd-vasárnap, 10-18 óra  

Filmvetítés a Limában

HAT HÉT Magyar filmdráma, 95 perc, 2022 (12) Rendező: Szakonyi Noémi Veronika Főszereplők: Román Katalin, Járó Zsuzsanna, Balsai Móni, Mészáros András, Györgyi Anna Helyszín: Lima Pub & Hostel (9021 Győr, Arany János u. 13.) A film főhőse az érettségi előtt álló, profi asztalitenisz karrierért küzdő Zsófi, aki nehéz anyagi körülmények között él labilis édesanyjával és […]

Énekelj 2. – Radó Mozi

ÉNEKELJ 2. Amerikai családi animációs film, vígjáték, 112 perc, 2021 (6) Rendező: Garth Jennings Helyfoglalás 20.00-tól, filmkezdés: 21.00 A Radó-szigeten babzsákokkal várunk, popcorn, édesség üdítő vásárolható. Támogató: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Az Illumination nagy sikerű, zenés animációs filmje folytatódik nagy álmokkal és káprázatos slágerekkel, hiszen az elszánt koala, Buster Moon, és az ő állati […]

Deák Bill Blues Band

A Deák Bill Blues Band magyar blues-rockegyüttes. Elsősorban koncertzenekarként működik, a lemezek Deák Bill Gyula szólóalbumaiként jelennek meg, többnyire más zenészek közreműködésével. A koncertek műsorát a szólólemezek dalai mellett a Deák Bill által énekelt Hobo Blues Band-slágerek alkotják. vendég: Sexnuggets

RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő

A belváros egyik legszebb része, a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál fekvő félsziget ad otthont Győr egyik legimpozánsabb létesítményének, a RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdőnek. Az egykori strandfürdőt 1931-ben építették Hajós Alfréd tervei alapján, kiaknázva a már középkorban is ismert és kedvelt győri gyógyvíz lelőhelyének adottságait. A 2023-ban megújult fürdő a világ első 7 tengeri […]

Borota Evelyn kiállítás

Borota Evelyn Andrea 16 éves, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnázium tanulója festő szakon. A festéssel komolyabban 2019 óta foglalkozik, kedvenc témája a tájak és csendéletek. Evelyn erdélyi származású, egy ideig élt Londonban is, de már 7 éve Lipóton él a szüleivel és testvéreivel. Egyik hobbija a nyelvtanulás, három nyelven beszél anyanyelvi szinten és megkezdte […]

Food Truck Mosonmagyaróváron

Az igazi Food Truck Show hangulat a megszokott lesz, azonban a helyszínünk ebben az évben változik. Az Erkel Ferenc utcai Flesch Központ körül találhattok meg minket! A rendezvényre a belépés ingyenes, és természetesen kutyabarát! Truck lista: Étel: Corcovado Brazilian Restaurant Mexikói Gourmet Truck Raclette by Lili NEMO Pola Pola Che Che Burger Pizz’Burger Smokey Monkies BBQ […]

Hoppáré Zenekar

Zeneszóval és vidám hangulattal várunk a DiVino Győr teraszán! A közkedvelt HOPPÁRÉ Zenekar ezúttal Kalló Hajnival érkezik kedvenc borbárodba, ahol ezen az estén a 90-es évek magyar slágereit élvezhetjük a szabad ég leple alatt. Szeretettel várunk Benneteket!  Asztalfoglalás Facebook üzenetben vagy a +36 96 310 342 -es telefonszámon!

Aurora koncert

Na jó, legyen egy negyvenes buli hazai pályán is! Nem erősségünk az éveket számolni, de annyi mindent el akarunk mondani Nektek, hogy egy jó alkalom kell hozzá. Nem várhatunk vele a hagyományos évzáróig, szóval gyertek el, mert beszélnünk kell! Bemelegít 18h-tól az esztergomi koszos-hangos klasszikus punkot játszó IQ80, nem szabad kihagyni! Az este különleges vendége […]

Győr Toastmasters

Kedves Érdeklődő! Fantasztikus est vár Rád, ha úgy döntesz, hogy velünk tartasz. Ha érdeklődsz a nyilvános beszéd, retorika iránt, gyere el és ismerj meg Bennünket! Mi is az a Toastmasters? Voltál már úgy, hogy • izgultál a suliban a szóbeli felelés miatt? • kezed, lábad remegett egy állásinterjún? • szorongva beszéltél egy munkahelyi meetingen a […]

Sétahajózás

Menetrend szerinti sétahajó indul minden szombaton 17 órakor a Zátony étteremből. Előre bejelentkezés szükséges. Tel: +36 96 338 050 vagy +36 20 926 7891

Zenélő Udvarok – Szerenád

A Győri Filharmonikus Zenekar 2021-ben nagy sikerrel indította útjára Zenélő Udvarok című sorozatát, melyben a társulat kamaraformációival és szólistáival találkozhattak a zenekedvelő győriek a város jól ismert és felfedezésre váró helyszínein. Az idei Zenélő Udvarok sorozat nyitókoncertjét június 29-én 19 órakor az Evangélikus Öregtemplom udvarán tartjuk. A társulat vezető karmestere, Rajna Martin dirigálásával csendül fel Mozart D-dúr szerenádja, 6. német tánca és […]

SELÉNYI 70

LEHETSÉGES LÉTEZÉS(EK) SELÉNYI KÁROLY ISTVÁN KÉPZŐMŰVÉSZ (VAJDA LAJOS STÚDIÓ) jubileumi retrospektív tárlata A program a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA rendezvény keretein belül kerül megrendezésre. Megtekinthető: 2023. július 30-ig hétfő kivételével naponta 10.00-18.00 óra között A kiállítást megnyitja: PÁPAI FRUZSINA MENTA kurátor, művészettörténész, muzeológus Köszöntőt mond: SZABADVÁRI-FARKAS ZSUZSANNA képzőművész Közreműködik: PÁPAI BORI ének, vers (SKI) SELÉNYI KÁROLY ISTVÁN […]

Szent Iván Éj a Mobilisben

18:10- 18:40 Lángok Szent Iván éjjelén Helyszín: földszinti nézőtér 18:45 – 19:15 Wedo rakétakilövő Létszám: max. 16 fő Korosztály: 6 éves kortól Helyszín: Mobility A programhoz regisztráció szükséges a helyszínen! 19:00 – 20:00 Mozizz velünk! – Egyszer volt, hol nem volt … világűr  – rajzfilm Helyszín: előtér 19:00 – 20:30 Készíts Mars-járót! – tudományos bütykölés Létszám: max. 20 fő […]

Hajós sziget-túra

80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban emailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174 A program az Amstel Hattyú Fogadótól indul. Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk.

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Royal Kolibri Évadzáró Gála

Helyszín: Flesch Központ, Mosonmagyaróvár Harmadik alkalommal rendezi meg a Royal Kolibri évadzáró gáláját. Idén a tánciskola valamennyi táncosa (3 éves kortól 30 éves korig) egy két felvonásos táncos műsorral várja a kedves érdeklődőket. Az első felvonásban egy 30 perces táncprodukciót mutatnak be, ami egy kis történelmi betekintést ad az utcai táncok kialakulásáról és egyben bemutatja […]

Borkóstolás

Könnyed kikapcsolódásra vágysz a barátaid és néhány finom bor társaságában? Borkóstoló tanfolyamunk erre tökéletes alkalom lehet. Szakadj ki pár órára a hétköznapokból velünk és közben ismerd meg a borkóstolás rejtélyes világát! Egy kis ízelítő az egyalkalmas kurzusból: A borkóstolás helyes technikája A borok készítése és csoportosítása Helyes fogyasztás és felszolgálás Jelenlegi bortrendek Borokkal kapcsolatos szakkifejezések […]

Borkóstolás

Könnyed kikapcsolódásra vágysz a barátaid és néhány finom bor társaságában? Borkóstoló tanfolyamunk erre tökéletes alkalom lehet. Szakadj ki pár órára a hétköznapokból velünk és közben ismerd meg a borkóstolás rejtélyes világát! Egy kis ízelítő az egyalkalmas kurzusból: A borkóstolás helyes technikája A borok készítése és csoportosítása Helyes fogyasztás és felszolgálás Jelenlegi bortrendek Borokkal kapcsolatos szakkifejezések […]

Múzeumok Éjszakája 2023.

A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumegyüttes épületei és a Szent László Látogatóközpont épületei 2023. június 24-én 16.00 és 24.00 óra között változatos programokkal és kedvezményes belépőkkel várják a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt a Múzeumok Éjszakája esemény keretein belül.

Cselley-ház

A Cselley-ház (Fő út 19.) Mosonmagyaróvár legrégibb műemlék épülete. 1982-ben a Mosonvármegyei Múzeum kezelésébe került és jelenleg az intézmény központjaként szolgál. Az épület pincéjében római kőtárat hoztak létre, az emeleti kiállítási termekben pedig dr. Gyurkovich Tibor gazdag, a 19–20. századi magyar festészet legjelentősebb alkotóinak műveit felvonultató gyűjteménye kapott helyet. Az ugyanitt kialakított enteriőrök a múzeum […]

Tényői tájház

A műemlékvédelem alatt álló, több mint kétszáz esztendős Tényői tájház a kisalföldi népi építészet jellemzőit viseli. A nádtetős parasztház kedvelt állomás és fotópont a Kék Túra útvonala mentén.

Győrszemerei éjszakai túra

2023. június 23-án, Győrszemere-Szőlőhegyből indulva egy éjszakai, lámpás túrára invitálunk minden érdeklődőt. A túra hossza: 5 km, indulás 20:30-kor a Faludy György Közösségi Ház udvaráról. (9121 Győrszemere, Felpéci út 117). A táv hossza, illetve a bejárt útvonal jellege miatt családosan is részt lehet venni az eseményen. A Közösségi Házban, visszaérkezéskor frissítővel, harapnivalóval várunk. A rendezvény […]

Nemzetközi Jóganap

Idén is szeretettel várunk egy közös jóga gyakorlásra Győrújbaráton, a Felső Erzsébet utcai játszótéren. Idén nagy örömünkre, kezdeményezésünkhöz csatlakozik a Baráti Fitt Nők csapata is. Az INGYENES jógaórát Németh Mónika hatha jóga oktató, és Sebestyén Dóri hangtál terapeuta tartja. Az óra elején Móni kellemes ászana gyakorlással átmozgat Titeket, míg az órát Dóri egy kellemes hangfürdővel […]

Felszín alatt kiállítás

Helyszín: Hefter Galéria, Pannonhalma Szeretettel meghívjuk Sipos Balázs üvegművész kiállításának megnyitójára. Megnyitja Szilágyi B. András művészettörténész. Közreműködik Kézdy Luca jazz hegedűművész. Megtekinthető 2023. június 24-től 2023. augusztus 31-ig, nyitva tartási időben.

III.Fuss Fotózz Mosolyogj

A magaslatok után egy kicsit simább terep vár ránk Győrben. A vizek városának is hívott nagyváros, nagyon szép természeti övezetben helyezkedik el. Vízparton és erdőben futhatsz, sétálhatsz és ha szerencséd van még őzikét is láthatsz. A tavaly nagy sikert aratott futásaink idén még több élménnyel várják a mozogni vágyókat. – Díjjazzuk a leggyorsabbakat! – Díjazzuk […]

Mesék éjszakája

Helyszín: Pannonhalmi város könyvtár udvara Információ: konyvtar@pannonhalma.hu

Gyula vitéz télen-nyáron

2023. június 20-án (kedden) 21 órai kezdettel a Bezerédj-kastély Művelődési Ház udvarán (Győr, Győri út 90.) újra szabadtéri mozi lesz. Ezen az estén a Gyula vitéz télen-nyáron (76 perc, 1970) című magyar vígjátékot nézhetik meg. Főbb szerepekben: Koncz Gábor, Kállai Ferenc, Őze Lajos, Almási Éva Esőhelyszín: nagypince Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az aranyszőrű bárány

A Magyar Népmese Színház előadásában 2023. június 23-án (pénteken) Az aranyszőrű bárány című interaktív mesejátékot nézhetik meg Központi Könyvtárunk klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó utca 22.) 17 órakor. Minden gyermeket sok szeretettel várunk az előadásra.

Menház

A Győri Zsidó Hitközség 1913-ban alapítványt hozott létre egy menház és tápintézet funkciójú épület építésére és annak üzemeltetésére. A Mocsányi Károly és Stadler Dezső tervei alapján építtetett közösségi épület a háború után eredeti funkcióját elvesztette, városi tulajdonba került. A hitközség 2011-ben visszavásárolta a várostól, hogy az építők eredeti szándéka szerint újra a közösség szolgálatába állítsa. […]

Stand Up Comedy Live

Fellép: Bruti, Maczkó Ádám, Horváth Gábor, Valtner Mályki Miklós Helyszín: Famulus Hotel

Musical Gála – Aida, Disney

A ZsigmondLala Énekstúdió Győri musical tagozatának évzáró gálaműsora. Az előadás első felében az Aida című musical rövidített változata lesz látható. A második felvonásban pedig a legismertebb Disney dalok válogatását adják elő az énekstúdió amatőr, lelkes növendékei. A műsor időtartama: 2 óra 20 perc,1 szünettel Az előadás 8 éves kortól ajánlott. Helyszín: Győrújbarát, Timaffy László Művelődési […]

Győr 7 csodája

Győr csodás értékeinek sokasága várja azokat, akik egy nagy múltú város szépségeit és történetét szeretnék megismerni idegenvezetőnkkel. Nem a városnézés megszokott útvonalán sétálunk, és sok-sok érdekes helyet és történetet mutatunk meg egy kellemes belvárosi séta során. Győr több mint egy város! Nekünk minden esetre a világ közepe, mely számos csodát rejt. Mi Győrben itthon vagyunk […]

Hajós sziget-túra

80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban emailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174 A program az Amstel Hattyú Fogadótól indul. Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk.

Gong & Handpan Hangfürdő

Helyszín: Mandala Teaház Győr (9021 Győr, Sarkantyú köz 7.) Egy teljes ellazulásra invitálunk titeket most másodjára megrendezett hangfürdőnkön itt Győrbe, vasárnap délelőtt az újonnan megnyitott Mandala Lounge-ban, a már jól ismert Mandala Teahaz új udvarában! A hangfürdőn a Gong és Handpan kellemes rezgései fognak egy mély meditációs élményre elrepíteni. A hangfürdő lecsitítja az elme folyamatos […]

Tarantula Expo

Helyszín: Újvárosi Művelődési Ház Elhozzuk nektek a világunk legkülönösebb állatait Győrbe! Lesz itt tarantulától elkezdve, a leopárd gekkón át, a puha simogatni való nyusziig minden! Felnőtt és gyermek egyaránt megtalálja itt nálunk az egyedi élményt! Ha szeretnétek borzongani, vagy csak egyszerűen elolvadni egy aranyos szőrgolyótól akkor itt a helyetek! Gyertek el és nézzetek szét, tudjatok […]

Leander Kills és NFR Koncert

Leander Kills szabadtéri koncert Győrött. A Bridge Gardenben a vendégünk az NFR zenekar lesz. Menetrend: 19:00 kapunyitás 20:00 NFR koncert 21:00 Leander Kills koncert

Kincsem

Filmvetítés élő szimfonikus zenével. Megérkezett a Cinema and Symphony, mely Magyarország első élőzenei mozi vetítése. Nézd meg az egyik legsikeresebb magyar filmet úgy, hogy a film zenéjét élőben játsza a Duna Szimfonikus Zenekar.

Pszichológiai előadás

Gyilkosok, akik félelemben tartanak minket!? Pszichopaták akiktől ráz a hideg?! De vajon mi jár a fejükben? Erre a kérdésre és még sok minden másra válaszol Róka László szakpszichológus. Ha érdekel a gyilkosok gondolkodása és belelátnál egy őrült fejébe akkor ezt az eseményt neked találták ki!

Levendulanapok

Helyszín: Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykert és Arborétum Levendulanapok idén is a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjében! „Szedd Magad!” levendulaszüret, ahonnan nem csak a lila virágot viheted haza magaddal, hanem nagyszerű élményeket is. Találkozzunk Pannonhalmán június 23-25. és június 30-július 2. között! Mindkét hétvégén csokoládékóstoló, Illatmúzeum látogatás, levenduláról és gyógynövénykertről szóló ismeretterjesztő vezetések, madárgyűrűzés, gyermekprogramok, kisvonat, és természetesen az […]

Altabak-ház

Az Altabak-ház a város egyik legrégebbi lakóépülete, első ismert tulajdonosa a XVI. század utolsó éveiben Kapornaky Ferenc, a vár főkapitányának titkára volt, aki 1617-ben a végrendeletében a győri magyar nemességre és polgárságra hagyta az épületet. Ezt követően Altabak János prépostkanonok vette meg és 1620-ban több házból újjáépítette. A győri épület jelenlegi formáját csak a XVIII. […]

Rozália-ház

A kétemeletes épületet Győr egyik legszebb műemlékének tartják. A ház a mai alakját a XVIII. század során nyerte el. A középső íves kőkeret zárókövén az egykori lakó és építtető, Sajnovics Mátyás alispán névbetűi, és a ház felépülésének évszámai – 1703 – olvashatók. Az épület falhomlokzatát falpillérek tagolják. Fő dísze a gyönyörű barokk zárterkély, melynek ablakai […]

Karmelita kolostor

Győr városában, az Aradi vértanúk útja 2. szám alatti található a Klastrom Hotel épülete, amely hajdanán a győri karmelita templomhoz tartozó karmelita kolostor volt. A műemléképület barokk stílusban épült az 1700-as években Wittwer Márton tervezésében.  Később, 1900-ban részben átalakították Schlichter Lajos tervei alapján, majd 1950-től lakóházként funkcionált. Jelenlegi formáját 1987-ben nyerte el, azóta szállodaként üzemel. A győri egykori kolostorépület érdekessége, hogy egy napóra van a belső […]

Ott-ház

A Bécsi-kapu tér 13. szám alatt lévő ház helyén eredetileg két épület állt. A két régi ház helyén a mai palotát Zichy Ferenc győri püspök építtette fel 1778 és 1782 között. Később az épület az “Ott” család birtokába került, az ő címerük látható ma az erkély felett. Érdekesség, hogy a kétemeletes ház copf homlokzata megtévesztő […]

Programok a Káptalandombon

SZENT LÁSZLÓ LÁTOGATÓKÖZPONT INGYENES PROGRAMJAI (előzetes regisztráció nem szükséges)  16.00 óra: A Barokk nyomában a Káptalandombon – Tematikus séta Találkozó: a székesegyház háta mögött, a Szent László-szobornál 17.00 óra: Vezetett séta a Püspökvár kertjében Találkozó: a Mindenki Krisztusa-szobor előtt 20.00 óra: A Nagyboldogasszony-Székesegyház barokk kincsei – vezetett séta Találkozó: a székesegyház háta mögött, a Szent […]

Programok a Rómer Múzeumban

A Rómer Múzeum programjai: 1. APÁTÚR-HÁZ Cowboyok udvara – az Esterházy-palotában látható COWBOYOK ÉS INDIÁNOK című kiállítás kísérőhelyszíne 18.00–21.45 • Countrytánc tanulása a Rába-party Country Clubbal A Rába-parti Country Club 2017 óta működik Csikai Erika vezetésével. Az alapító táncosok közül többen már 8-10 éve koptatják együtt a csizmáikat. A csapat repertoárjában a hagyományos country és a […]

A Pál utcai fiúk

Nagy örömmel tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a Vígszínház kilép az intézmény falai közül és az országban elsőként Győrbe hozza a Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián által készített zenés játék teljes színpadi változatát. Molnár Ferenc azonos című regényéből. A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása, felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett […]

Nyitott Pincék Napja

Helyszín: – Gyarmati pincesor – Újhegy utca vége – Rendezvény tér – Derbi helyszíne: Jókai utca 12:00 – 13:00 Szakmai előadások a Rendezvény téren Hunyadi István – Magyar Növényorvosi Kamara elnöke Horváth Sándor – Növényvédelmi szaktanácsadó 14:00 – II. Hordó Derbi (Jókai utca) A derbin olyan (saját készítésű) járművel lehet indulni, amely kormányozható és fékezhető, […]

Péter Bence Symphonic

Péter Bence világhírű zongoravirtuóz, zeneszerző és zenei producer sajátos hangzásvilágával és játékstílusával lebontja a korlátokat a zenei műfajok között. A Győri Filharmonikus Zenekarral közös koncertje – melyet Rácz Márton vezényel – tovább emeli a tétet. Bence 2 évesen már különböző rajzfilmek dallamait játszotta hallás után a zongorán, első szerzeményeit pedig 7 évesen írta, amelyeket leginkább […]

Nyisd ki a szemed és láss!

„Nyisd ki a szemed és láss!” címmel emlékfilm vetítésére kerül sor a Triangulum Galériában (Győr, Gutenberg tér 2.). A dokumentumfilm az „orvosok hercege”, Boldog Batthyány-Strattmann  László előtt tiszteleg, boldoggá avatásának huszadik évfordulóján. A filmbemutatót követően beszélgetést tartanak  a film készítőivel, a Batthyány-család tagjaival. A programon való részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!

Alkoss velünk rákocskát!

2023. június 28-án (szerdán) két időpontban 10.00 és 10.45 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó utca 22.) a gyerkőcök rákocskákat készíthetnek körlapból. A foglalkozás díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Bejelentkezni személyesen a Központi Könyvtárban vagy a 96/516-676-os telefonszámon lehetséges. Minden gyermeket sok szeretettel várunk.

Kiállítás: Emlékeink

2023. június 16-án nyitja meg kapuit a Kisfaludy Károly Könyvtár II. emeleti rendezvénytermében (Baross G. út 4.) az Emlékeink című tárlat. A kiállítás a nemrégiben elhunyt Csáky Anna, a Győri Antalógia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség vezetőjének munkássága előtt állít emléket. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2023. július 7-ig, hétköznapokon 13:00-16:00 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján […]

Táncház Mosonmagyaróváron

Helyszín: Fehér Ló Közösségi Ház, Mosonmagyaróvár Először a kicsiket várjuk, akik a VonóSokk Zenekar és segítőik közreműködésével ismerkedhetnek a népi játékokkal, egyszerűbb táncokkal, Galgócziné Nyáradi Csilla és Galgóczi Attila segítségével. Közben a Bütyköldében Csonkáné Sörös Katalin várja valami meglepetéssel a gyerekeket. 19 órától: Fajkusz Attila és zenekara muzsikál a felnőtteknek szóló táncházban. A program az […]

Jóreménység-sziget film

Magyar kalandfilm, dráma, 128 perc, 2022. A Jóreménység-sziget valós eseményeken alapuló inspiráló történet a magány erejéről, a kitartásról, az álmokról, a természetbe való elvonulásról, apa-fiú kapcsolatáról és az elengedésről. A főszereplő a világjárvány idején úgy dönt, hogy önkéntes karanténba vonul egy apró lakatlan szigetre a Tisza-tavon. A szigeten egy kis kunyhó áll, amit még édesapjával […]

Kiállításmegnyitó: Emlékeink

2023. június 16-án (pénteken) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár II. emeleti rendezvénytermében (Baross G. út 4.) az Emlékeink című tárlat megnyitóját tartják. A kiállításmegnyitót zenés, irodalmi rendezvény kíséri ezzel is tisztelegve a nemrégiben elhunyt Csáky Anna, a Győri Antalógia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség vezetőjének munkássága előtt. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2023. július 7-ig, hétköznapokon 13:00-16:00 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes […]

Rákász Gergely orgonakoncert

2023. június 14-én (szerdán) 20 óra 30 perc kezdettel Győrszentivánon, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ előtti dísztéren (9011 Győr, Váci M. u. 3.) Rákász Gergely Lords of the Organ VII. című orgonakoncertjén vehetnek részt az érdeklődők. Eső esetén június 15-én (csütörtök) 20 óra 30 perckor a művelődési központban rendezzük meg a koncertet. A műsor időtartama 60 perc. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! […]

Pusztasomorjai Vigasságok

Hány évig tart még a nyár? – A Pál Utcai Fiúk, az ország egyik legkultikusabb hazai alternatív rockegyüttese a Pusztasomorjai Vigasságok színpadán! És még sokan mások! Nyári fesztiválunk újra vár mindenkit színvonalas programokkal, előadókkal! Helyszín: Jánossomorja, Sós Antal Közösségi Ház

Ízörző Nap Lébényben

Nem törjük meg a hagyományt: 2023. június 24-én megrendezésre kerül az Ízőrző Nap a lébényi Sportpályán. Főzőverseny, Lébény 10 méteres kalácsa, színpadi műsorok, Vajtó és a Világ- gasztro stand up show, tombola, ABBA Sisters, tűzijáték, disco és még számos program várja a kilátogatókat.  

Szent Iván éji tűzugrás

Helyszín: Jánossomorja, Millenium Park A június 23-áról 24-ére virradó éjszaka, Szent Iván-éj, a gonosz elűzésének ideje, a nyári napforduló ünnepe. A Szent Iván napi szertartásos tűzugrásnak egészség- és szerelemvarázsló célja volt. Ezt a szokást eleveníti fel az Örökség Kulturális Egyesület, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Közreműködik a “Rézeleje” zenekar. Az est szalonna sütéssel zárul.

Szigetközi Szatyor Vásár

Hagyományőrző Szigetközi Szatyor Vásár Helyszín: Halászi, Parti Csárda előtti park Elevenítsük fel együtt a magyar hagyományokat Halászin! Megszokott minőséggel, kedves árusokkal és változatos programokkal érkezünk. -Kajárpéci Vizirevű -Langaléta garabonciás -Halászi Hagyományőrző Egyesület -Táncház és népi ügyességi játékok -Vendég népdalkörök -Kistermelői portékák széles választéka -Szigetközi Szatyor óriás pecsétgyűjtés Figyelem, az eseményen mindenki saját felelősségére vesz részt. […]

Zenélő Magyarország

Zenélő Magyarország – A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara művészeinek szabadtéri koncertje Pannonhalmán Helyszín: Pannonhalma, Szent László park (Liget) Műsor: Vivaldi: a-moll kettősverseny két hegedűre és zenekarra, RV. 522. Kovács Péter – hegedű, Fenyvesi Andrea – hegedű Boccherini: Menüett Mozart: D-dúr divertimento J.S.Bach: Air a D-dúr szvitből Vivaldi: C-dúr versenymű két fuvolára és zenekarra, RV. 533 […]

Nyári Zenés Estek Nyúlon

A 3. Nyúli Nyár rendezvényeinek utolsó zenés estje, ahol bizonyosan forró latin hangulatot teremt Révész Richárd és zenekara. A latin zenei világ legjavát hét tagú együttesével felvonultató koncert mellett az idei vasárnapokon érkező Apja Lánya Falodája food truck ételei, és a tavaly nagy népszerűségnek örvendő Szomszéd bár koktéljai színesítik az estét. Várunk mindenkit egy táncos, […]

Park Mozi – Hadik

A 3. Nyúli Nyár programsorozatában idén is helyet kaptak szabadtéri filmvetítések. Az utolsó estén az idén tavasszal nagy sikerrel bemutatott Hadik című magyar romantikus kalandfilmet vetítjük. A friss, helyben készülő popcorn, kellemes nyáresti kikapcsolódás garantált.

Nyári Zenés Estek Nyúlon

A 3. Nyúli Nyár keretén belül a Nyári Zenés Estek idén is izgalmas zenei utazásokat kínál. A meghívott zenészek sorában minden évben új formációk is lehetőséget kapnak, július utolsó vasárnapján a Dal válogatóban nagy népszerűséget szerzett, Győrben a Dzsem és a Hoppáré zenekarok énekesnője saját új formációjával érkezik a nyúli közönség elé. Ezen az estén […]

Park Mozi-A hónap dolgozója

A 3. Nyúli Nyár rendezvénysorozatának szabadtéri filmvetítései több stílust ölelnek fel. A mozikban játszott filmek mellett igyekszünk kitekinteni és értékes, szórakoztató filmeket is kínálni. A július végi müsorra pedig a közösségi felületen zajlott szavazás eredményeként a Hónap dolgozója című francia vígjáték került. Várunk mindenkit.

Nyári Zenés Estek Nyúlon

A 3. Nyúli Nyár eseményeinek sorában helyet kapott a stand up műfaja is. Orosz György a Stand up comedy Humortársulat és a Humortechnikum alapítója és művészeti vezetője, a Showder Klub, a Rádiókabaré és a Comedy Central állandó fellépője, a Mensa HungarIQa tagja és most Nyúlra is elhozza történeteit, vidám hangulatot varázsolva az Ady parkba. Ha […]

Park Mozi – Elvis

A 3. Nyúli Nyár eseményeinek sorában a szabadtéri filmvetítések között a tavalyi év egyik legsikeresebb zenés filmje is helyet kapott. Elvis életútját feldolgozó alkotás ismert zenékkel és kiváló szereposztással kínál kellemes kikapcsolódást az Ady parkba látogatóknak. Austin Butler és Tom Hanks alakítja Elvis Presley-t, illetve Tom Parker ezredest. Várunk mindenkit.

Nyári Zenés Estek Nyúlon

A 3. Nyúli Nyár zenés estek sorozatában Mr. Firehand, azaz Dániel Balázs a boogie woogie magyarországi nagykövete lép színpadra zenésztársaival. A zenei élmény mellett érdemes a táncos cipőket felvenni ezen az estén, hiszen a nézőtér ülőhelyei mellett biztosítunk a táncolni vágyóknak is kellő teret. Az ételeket a veszprémi Apja Lánya Falodája hozza el nekünk, az […]

Park Mozi – Blokád

A 3. Nyúli Nyár szabadtéri vetítéseinek sorát az idei magyar alkotások egyik legnézettebb filmje nyitja. Az egykori taxis blokád történetét 15 díjra jelölték, Vidnyánszky Attila és Seress Zoltán főszereplésével. 2022-ben ezt a filmet jelölte Magyarország Oscar-díjra. Érdemes kilátogatni az Ady parkba a Park Mozi nyitóestéjén

Drum ‘n Lucru koncert

A 3. Nyúli Nyár zenés estjeinek nyitónapján a táncé a főszerep. az elmúlt években megannyi stílus előadója lépett már az Ady park színpadára, idén több táncos programmal a közönséget is be kívánjuk vonni az eseménybe. Ezen az estén moldvai, csángó népi, világzenét játszik a Drum ‘n Lucru együttes, és a közönségben pedig tánctanár segíti elsajátítani […]

Nemzetközi macskakiállítás

A Felis Hungarica Nemzetközi Macskakiállításon a magyar tenyésztők fajta-bemutatókkal és fajta-ismertetőkkel színesítik az eseményt. Lehetőséged lesz beszerezni kedvezményes áron a kedvenceid tartásához szükséges eszközöket és tápokat is. Szeretettel meghívunk a következő Felis Hungarica – FIFe nemzetközi macskakiállításra a győri Molnár Vid Bertalan művelődési központ sportcsarnokába.

Kövi Szabolcs koncert

Helyszín: Ménfőcsanaki Művelődési Ház (Bezerédj-kastély) 9012 Győr, Győri út 90. Pihenőszékes, meditatív koncert vetítéssel. Előzetes jelentkezés szükséges emailen: koviszabolcs@gmail.com vagy telefonon: +36 30 929 5970

BURLESQUE SHOW

Helyszín: Flesch Központ, Mosonmagyaróvár Az Attitude Balett Stúdió és az Okay Dance SE bemutatásában. VIP pezsgős állófogadás Élő Zene Tánc Légtorna Jegyek jegypénztárunkban vásárolhatók!

Múzeumok Éjszakája

Mosonvármegyei Múzeum – Szent István király út 1. 16:30-19:30 Családi Programok Kosárfonó mesterség bemutató és vásár, népi fajátékok, kézműves foglalkozások, hajfonás, mézkóstoló, kulcsos kalács fonás, lángos sütés. Közreműködők/támogatók: a Halászi Hagyományőrző Egyesület, a Gyergyovits Szalon és a Hunyadi-iskola fodrász tanulói, Nusszer István őstermelő, SÖKE-HUNGÁRIA Kft., Óvártej Zrt. 17:00 A csillagszemű juhász A Halászi Marionett Bábcsoport […]

Többgeneráció Zenekar

Helyszín: Vámosszabadi Horgásztó Vendég fellépő: Fekete Hold Minden érdeklődőt szeretettel várunk nyilvános koncertünkre!

Családi horgászverseny

IV. BATTHYÁNY-KUPA Helyszín: Dunakiliti – Szivárgó-csatorna Jelentkezés határidő 2023. június.16. péntek 17.00 óra. Dobos Horgászboltban és a helyszínen nevezéskor lehet jelentkezni vagy telefonon: Dobos Horgászbolt: +36 30 347 4860 Lelkes Béla :+36 20 935 9726 A nevezés ingyenes Személyenként 1 bottal,botonként 2 horoggal. Ifi versenyző 2 fő / csapat családi versenyzők max 4 fő / […]

Megapolis koncert

Megapolis koncert, az Omega együttes legnagyobb slágereivel. Helyszín: Dunakiliti

FESZIT Teljesítménytúra

A rendezvény célja széles körben megismertetni a Felső-Szigetköz természeti és épített értékeit, egybekötve némi kihívással. A túra egy kerékpáros teljesítménytúra lesz, ahol a résztvevők, három előre meghatározott útvonal közül választhatnak. Az útvonalak mindegyikén ellenőrzőpontokon kell áthaladni, ezzel biztosítva a teljes táv bejárását. Szintidő nem lesz meghatározva, lévén ez nem verseny, hanem túra. Minden résztvevő, aki […]

Magyar Táncfesztivál

Június 12. Hétfő: 14:00 Múzeumház MMA NAP – A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjprogramjának, a Színházművészeti tagozat 2020-23-as évfolyamának és eredményeinek bemutatása. Ingyenes 19:00 Nagyszínpad – Ünnepélyes megnyitó Szlovák Nemzeti Balett: “The Pieces” Liang/Timuľak/Novitzky/Davidson 21:00 – 23:00 II. János Pál tér Orlando és Leidy Styledance Club Zenél a MAI RUMBA kubai zenekar Június 13. Kedd: 19:00- […]

Kutyafogathajtó verseny

Helyszín: Véneki Tábor és Kemping (Vének, Petődi út 3.) 2023. október 7-8-án rendezzük meg a 11. Szigetköz-Vének kutyás futó, kerékpáros, dogscooter kutyafogathajtó versenyt. Rajtok mindkét nap 9 óra 30 perctől indulnak. A kutyás futás Happy futama esetében lehet csak 1 napra is nevezni, az összes többi kategória esetében 2 napos a verseny mindenki számára. Nevezés: https://nevezes.sleddogsportclub.hu/ […]

Bor & Boogie & Barátság

Július 1-én újra szól a Boogie Woogie az Ács Pincészetnél Győrújbaráton! Iismét egy különleges estére várunk benneteket pincészetünkhöz, melyet Dániel Balázs (Mr. Firehand – zongora) és Szabó Tamás (szájharmonika) tesz felejthetetlenné pergő Boogie Woogie ritmusokkal és hangulatos Blues dallamokkal. Ha szereted a jó borokat, szereted a Boogie Woogie-t és a Blues-t, ha most szeretnél belekóstolni […]

Bridge Garden Tábortűz

Balanyi Szilárd a Quimby zongoristája 2002 óta viszi önálló zenei projektjét, 2018 óta pedig a zenekar mellett egy intimebb felállást is életre hívott, azért, hogy lecsupaszított formában is előadhassa dalait. Ehhez az izgalmas előadásmódhoz hívta segítségül Galambos Dorinát és Kiss Flórát. A dalok úgy csendülnek fel, mintha éppen akkor és ott születnének a publikum szeme […]

Bridge Garden Tábortűz

Ismerős a hangulat, amikor a tábortűz mellett dalra fakadtok a haverokkal! Ha igen, akkor idén nyáron Neked is a Bridge Gardenben a helyed! Bridge Garden Tábortűz akusztikus koncert sorozatunk júniusi fellépője Szekeres & Barbaró “Junkies nóták egy szál gitárral” Helyszín: Bridge Garden, a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub szabadtéri színpada! Kapunyitás 19:00 Tűzgyújtás 20:00 Szekeres […]

Nyílt Steel Darts verseny

Terem nyitás: 10.00 órakor Kezdés: 11.00 órakor Helyszín: Kozi Drink Báe Előnevezni a Kozi Drink Bár facebook oldalán az eseménynél, 2023. június 17. éjfélig lehet: https://www.facebook.com/events/646641653561553?locale=hu_HU Díjazás: I.hely Érem+Oklevél+nev.díj 40% II.hely Érem+Oklevél+nev.díj 30% III.hely Érem+Oklevél+nev.díj 20% IV.hely Oklevél +nev.díj 10 %-a A nevezési díj 100%-a kerül elosztásra. Játéknem:501 DO körlimit nélkül A versenyt vigaszágas rendszerben az […]

The Etiket pres: ISLAND

The Island címmel a győri Radó-sziget a The Etiket egyik legkülönlegesebb egész napos eseményének ad helyszínt. Az elektronikus zene egyik – ha nem a legnagyobb – legendája teszi tiszteletét újra Magyarországon, aki 2016-ban járt legutóbb Győrben. Közel 30 éve mutat utat, nagy eséllyel halhatatlan és sokak szerint a vízen is tud járni. Ő az akit […]

Hajós sziget-túra

80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban emailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174 A program az Amstel Hattyú Fogadótól indul. Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk.

II. Tűzkerék Fesztivál

Tűzkerék Fesztivál és Főzőverseny Helyszín: Pannonhalma, Liget Az esemény idén új helyszínen,a Ligetben kerül megrendezésre. A főzőversenyre várjuk csapatok nevezését.

Liget Mozi: A rosszfiúk

Amerikai animációs vígjáték, 101 perc, 2022 (12) Miután egy életen át legendás rablásokat hajtottak végre, öt hírhedt rosszfiú – Mr. Farkas, Mr. Kígyó, Mr. Piranha, Mr. Cápa és Ms. Tarantula – nekiveselkednek az eddigi legnehezebb kihívásnak… megpróbálnak jó útra térni. Még senki nem bukott ekkorát a megjavulással, mint a Rosszfiúk, a DreamWorks Animation új animációs […]

Levendulafesztivál

Szedd magad levendula Máriakálnokon, a Kálnoki Levendulásban. A virág szedéséhez egy ollóra, vagy metszőollóra van szükség. Ezt kérjük hozzatok magatokkal, mivel a helyszínen csak korlátozott számban tudunk Nektek biztosítani. A bokrok sérülésének elkerülése érdekében tilos tépni vagy nem megfelelő eszközzel szedni a levendulát. A levendula szedése aratótáskába történhet. Az érdeklődök arató táskát a helyszínen tudnak […]

Illúzió Mesterei

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői. Las Vegas, New York, Peking, Dubai, Párizs és Monte Carlo színpadai után most készek arra, hogy az önök városának közönségét is elvarázsolják! Nincs ahhoz fogható, mint élőben látni a varázslatot. […]

Voluta Fesztivál

A Voluta Vízi Fesztivál Mosonmagyaróvár és a térség egyik legnagyobb turisztikai vonzerővel rendelkező programja. Magában foglalja mindazt, melyért sokszor ugyan irigykedve és bizony nagyra becsülve gondolnak ránk az ország más pontjain. Természetes környezetben, kanyargó vizeinken kalandozhatnak, érezhetik jól magukat vendégeink. A felkészülés, és maga a fesztivál, verseny évek óta bizonyítottan jó alkalom és lehetőség a […]

Szent László nyomában

A Szent László Napok rendezvénysorozata június 23-25-ig zajlik Győrben. A történelmi középkort megidéző hangulatról változatos program gondoskodik. Győr, Budapestet és Sopront követően a műemlékekben harmadik leggazdagabb város. Számos történelmi személyiség életének eseményei kapcsolódnak városunkhoz. Szent László királyunk neve is szorosan összefonódik Győrrel, hiszen Magyarország harmadik legjelentősebb szakrális ereklyéjét, (a Szent Koronát és a Szent Jobbot […]

Barokk Esküvő

A Barokk Esküvő már harminc éve a győri hagyományőrző rendezvények zászlóshajója. A barokk hétvégén a XVII-XVIII. századi európai kultúrát elevenítik fel; az események sorából kiemelkedik az esküvői ceremónia, mely során egy igazi pár köti össze életét. Részletek hamarosan!

ÉZSIÁS RETROSPEKTÍV

Ézsiás István szobrászművész jubileumi kiállítása A kiállítást megnyitja: ROSTA S. CSABA építész Közreműködnek: A Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium 12. évfolyamos modern-kortárs tánc szakos növendékei A kiállítás megtekinthető: 2023. július 23-ig hétfő kivételével naponta 10.00-18.00 óra között

Avalon Lovasudvar és Élménypark

Kedves Lovasok, Állatbarátok és kikapcsolódni vágyók! Győrtől 7 km-re Abdán, gyönyörű erdei környezetben szeretettel vár minden lovast, lovagolni vágyót, lótulajdonost és állatbarátot az Avalon Lovasudvar és Élménypark! Parkunkban a lovaglás kipróbálása mellett számos nagyszerű program és időtöltési lehetőség vár mindenkire. Aki egy kicsit kiszabadulna a természetbe óriási játszótérrel, elektromos quadpályával, állatsimogatókkal és rengeteg érdekes állattal […]

AWS koncert

19:30 kapunyitás 20:30 vendég 21:30 AWS

Audi Hungaria Nyílt nap

Az Audi Hungaria nyílt kapukkal és tárt karokkal vár Téged is a vállalat alapításának 30 éves jubileuma alkalmából. Fedezd fel világ legnagyobb motorgyárának és Európa egyik legmodernebb autógyárának féltve őrzött titkait! Szeretnéd tudni, hogyan készülnek a nagyteljesítményű motorjaink, amelyek az Audi RS modelleket, vagy éppen a Lamborghini-ket hajtják? Kíváncsi vagy, hogyan építik össze az ikonikus, […]

WHB Győr Rally

WHB Győr Rally néven zajlik a HUMDA Országos Rally Bajnokság idei ötödik fordulója az ORB-, ORB2-, ORB3-, és a Historic-bajnokság résztvevői számára. Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő, 100%-ban magyar tulajdonú, piacvezető építőipari vállalkozása névadó főtámogatóként, a belvárosi gyorsasági szakasz családi nézőpontjának névadójaként, valamint az ETO Park Élményközpont és az ETO Park Hotel közreműködésével segíti a verseny […]

Városrészi monográfia

2023. június 10-én (szombaton) 17 órakor Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) a városrészi monográfiák közül Belváros közösségeinek története I-II. című könyvünkkel ismerkedhetnek meg. A mű szerzőjével, Bagi Zoltán Péterrel Borbély Tamás szerkesztő beszélget. A helyszínen hozzájuthatnak a kötetekhez, a városrészhez kapcsolódó 8 kérdéses kvíz kitöltésével. A belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió […]

Városrészi monográfia

2023. június 10-én (szombaton) 16 órakor Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) a városrészi monográfiák közül Városrészek születése: Nádorváros, Jancsifalu I-II. című kötetünkkel ismerkedhetnek meg. Torma Attilával, a kiadvány szerzőjével Galambos Krisztina szerkesztő beszélget. A helyszínen hozzájuthatnak a kötetekhez, a városrészhez kapcsolódó 8 kérdéses kvíz kitöltésével. A belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és […]

Városrészi monográfia

2023. június 9-én (pénteken) 17 órakor Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) a városrészi monográfiák közül Szabadhegy és Kismegyer városrész közösségeivel ismerkedhetnek meg. Szalai Attilával, a könyv szerzőjével Szabó Szilvia szerkesztő beszélget. A helyszínen hozzájuthatnak a kötethez, a városrészhez kapcsolódó 8 kérdéses kvíz kitöltésével.  A belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” […]

Városrészi monográfia

2023. június 10-én (szombaton) 14 órakor Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) a városrészi monográfiák közül Gyárváros – Egymásra épülő munkásközösségek című kötetünkkel ismerkedhetnek meg. A mű szerzőjével, Borbély Jánossal Polczer Adél szerkesztő beszélget. A helyszínen hozzájuthatnak a kötethez, a városrészhez kapcsolódó 8 kérdéses kvíz kitöltésével. A belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A […]

Szent László Napok

Június 23-25. között felidézzük Szent László király emlékét. A szakrális örökség megóvásán felül a hagyományőrzés is fontos feladatunk. A középkori környezet 12 évvel ezelőtt az Aranypart fákkal övezett, füves és homokos területén talált végleges otthonra. Az évek során látványos és összetett eseménnyé fejlődött rendezvény, ahol Magyarország professzionális hagyományőrző csapatai lépnek fel gyalogos és lovas harci […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Magyar táj-magyar optikával

MAGYAR TÁJ – MAGYAR OPTIKÁVAL címmel Fülöp Péter Pál (16 éves) FOTÓKIÁLLÍTÁSA látható a Győr-gyárvárosi Jézus Szíve Templomban. A tárlat megtekinthető a Szentmisék előtt és után, június 3-tól augusztus 21-ig.  

Szerdák w/ Suhov aka BéTé

Eklektikus e-zenei kalandozás a Rómer Házban! Fellép: Suhov aka BéTé (Budabeats / Move Gently Records) Magyar dj/producer aki egy elfeledett korszak relikviáin keresztül fog elkalauzolni minket. A zenei építész, BéTé a régi hangzásokat egy jellegzetes formulán keresztül újjáéleszti, amely új aromákat hoz elő, nosztalgikus érintéssel. Zenéje a funk, nu disco, folk és pszichedelikus, nu jazz, […]

Augusztus 20 Fesztivál

Idén is megrendezzük a hatalmas sikerű Augusztus 20 Fesztivált Győrben! Sok tízezer ember, ingyenes koncertek, vidámpark és családi programok! Koncertek: Augusztus 18. 18:00 – Bene Gabi 19:30 – Sihell Ferry & Henna 20:30 – NOX Augusztus 19. 16:00 – KvintOperett 16:45 – PTE Brass Band 19:00 – Rockmilady Band 19:30 – Fekete Dávid 20:30 – […]

Városrészi monográfia

2023. június 5-én (hétfőn), 17 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) a városrészi monográfiák közül megismerkedhetnek Ménfőcsanak és Gyirmót városrész közösségeivel. A könyv szerzőivel, Bősze Leventével és dr. Laczkovits-Takács Tímeával dr. Horváth Sándor Domonkos könyvtárigazgató beszélget. A kiadvány szerkesztője Óbert Klára. A helyszínen hozzájuthatnak a kötethez, a városrészhez kapcsolódó 8 kérdéses kvíz kitöltésével. A belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és […]

Fotókiállítás

“Múlt és jelen – A győri síneken”– Reményi Gyula vasútfotóiból nyílik kiállítás június 15-én (csütörtök) 11 órakor a győri Vasútállomás utascsarnokában. A kiállítást megnyitja: Szarvas Kálmán, állomásfőnök. A tárlat fővédnöke: Horváth Zsuzsanna Forgalmi csomóponti főnökségvezető, Fülöp Péter művelődési ház vezető. 

Festmény kiállítás

Dörnyei Dorián és Dörnyei Szilárdné, Kelemen Erika festményeinek tárlata A kiállítást megnyitja: Molnár Géza, a Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének elnöke. Közreműködik: Bella Dániel zongoraművész. Június 16. (péntek) 18 óra. Helyszín: Arany János Művelődési Ház (Szárnyaskerék épülete) A tárlat megtekinthető: minden nap 10-17 óráig.

Ladikos Fesztivál

Helyszín: Mecsér, Dunapart A hangulat igazán fergeteges lesz, emellett vásári komédiások, tánc és zene vár mindenkire. A gyerekeknek és a felnőtteknek is számos program zajlik, hiszen lesz bor- és pálinkakóstoló, fotó- és képzőművészeti kiállítás. A gyerekeket a különleges kézműves foglalkozások várják, amelybe a helyi hagyományokat is belecsempészik a program szervezői. A színvonalas népzenei esemény az […]

Duna Feszt

Az 1. Duna Nemzetközi Színházi Fesztivál  különböző nemzetek színházi identitásának bemutatását tűzte ki célul. Szeretnénk a művészeten keresztüli összetartozást hirdetni, összehívva a legpezsgőbb kulturális élettel rendelkező Duna-menti városokat, hogy képviseletükben egy-egy reprezentatív színház vegyen részt a Győrben megrendezésre kerülő fesztiválon. A fesztivál a 10. Színházi Olimpia keretein belül került megrendezésre. A megnyitó ünnepségen látható lesz […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Hajós sziget-túra

80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban emailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174 A program az Amstel Hattyú Fogadótól indul. Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk.

Hajós sziget-túra

80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 A program az Amstel Hattyú Fogadótól indul. Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk.

Az alkotás boldogsága

AZ ALKOTÁS BOLDOGSÁGA címmel nyílik időszaki kiállítás 2023. június 8-án ( csütörtökön) 17 órakor. Kovács Ildikó és Lövey Györgyi közös kerámia- és festménykiállításának megnyitóján köszöntőt mond Dr. Reisner Ferenc, általános püspöki helynök, a Brenner János Hittudományi Főiskola rektora. A tárlatot Horváth Ildikó, Ady-és Radnóti-díjas versmondó nyitja meg, közreműködik Stummer Márton gitárművész. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! […]

Győri Régiségvásár

Sok szép régiség, gyűjteményi darab és használati tárgyak várnak Győrben. Ha kiállítani,ha vásárolni szeretnél itt a helyed! Helyszín: Tarcsay úti piactér

HAVASI Koncertshow

A modern klasszikus zeneszerző és zongoraművész HAVASI a tavalyi évhez hasonlóan idén is a nemzetközi koncertjei előtt, egy nagyszabású magyarországi arénaturnén mutatja be először a legújabb műveit. A tavalyi országos arénaturné elképesztő fogadtatása után idén szeptemberben a koncertshow egy teljes látványvilágában megújult változata kerül bemutatásra Debrecenben, Szegeden, Győrben és Veszprémben. A hivatalos jegyek az összes […]

Beszélgetés Járai Mátéval

Töltsetek egy kellemes nyári estét a város legújabb borteraszán Járai Mátéval. Az est háziasszonya és beszélgető partner: Komáromi Mónika “A Stílus maga az ember”. Lehetne akár ez is a mottója ennek a fantasztikus és egyedülálló programnak, melyet június 30-án rendez meg az Arundo étterem az idén nyáron megnyílt borteraszán. Az est meghívott vendége nem más, […]

Könyvbemutató előadás

GYŐR – Szabó Péter- Már megint az a … pénz! című könyvbemutató előadása Gyere és tarts velünk Te is! Helyszín: ETO Park Hotel Részletek és jelentkezés ITT: https://motievents.hu/go/roadshow-2023/

23. Győri Lemezbörze

A 23. Győri Lemezbörze kerül megrendezésre, a győri Széchenyi István Egyetem aulájában! Újra várjuk a zenerajongókat egy közösségi gyűjtő találkozóra. Több ezer LP,CD,DVD kerül az asztalokra ismét. A belépés ezúttal is ingyenes lesz. Gyere, várunk! Asztaldíj: 6000 Ft/db

Családi nap Győrújbaráton

A Győrújbarát ÖTE és az Arrabona Ökotrans Kft. immáron 3. alkalommal rendezi meg a Nyitott szertár kapuk és Családi napot, Június 3.-án 10-19 óra között! Helyszín: Győrújbarát ÖTE szertár, István út 76 10-18 óra légvár, ugráló vár 15-18 óráig csillám tetoválás 15-18 óráig Strassz díszítés 15-18 óráig “Arany és ezüst tetoválás 15-17 óráig Lufi hajtogatás […]

Forró Salsa Ritmusok

A Dimenzio TSE és Futó Károly vezetésével a XVIII. Magyar Táncfesztivál programjának 3. napján, 2023. június 14-én szerdán este egy hangulatos szabadtéri salsa estre invitálunk minden érdeklődőt Győrbe! Helyszín: Győr belváros, a Színház előtti szabadtér, II. János Pál tér, Czuczor Gergely utca Tervezett program: 20:00 Gyülekező, érkezés 21:00 Forró Salsa Ritmusok – Táncoljon a tér […]

DuoCorde gitárduó koncert

A Kancellár Borterasz egész nyáron várja a vendégeket. A DuoCorde gitárduó 2017-ben kezdte közös koncertezését, azóta számos rendezvényen, koncerten és külföldi megmérettetéseken vett részt. Repertoáruk azóta is folyamatosan bővül eredeti gitárduóra írt darabokkal és saját átiratokkal reneszántól a kortárs zenéig. Első lemezük 2021-ben jelent meg Prelude címmel, illetve a Gitározzunk együtt! című oktatóvideó-sorozat szerzői melyet […]

Régészet napja

PANDÉMIA A VÉGEKEN – ELŐADÁS ELŐADÓ: GYÖRKE RÉKA RÉGÉSZ A győri végvár visszafoglalásának 425. évfordulója apropóján összeszedtük az elmúlt évek korszakot érintő feltárási eredményeit, és amire rájöttünk eddig, azt most a nagyérdemű elé tárnánk – ha már feltártuk. Az erődítés újonnan előkerült részein végigsétálva, az utunkba kerülő puska- és ágyúgolyókat összegyűjtve és közel 100 feltárt […]

Régészet napja

“A régészet sötét oldala” MINDEN, AMIT MINDIG IS TUDNI AKARTÁL A RÓMAI KORI SZEXUALITÁSRÓL – ELŐADÁS ELŐADÓ: MOSONI MULKI RÉGÉSZ A szexualitás a mindennapok szerves részét képezi, ennek ellenére beszélni róla a mai napig tabunak számít. A kultúrtörténeti kutatások is csak későn indultak meg ez irányban, holott egyetlen kor és társadalom vizsgálatakor sem elhanyagolható. Az […]

Boldog Mór-kilátó és Lombkorona tanösvény

A két kilátó a Pannonhlami Főapátságot körülölelő parkerdőben helyezkedik el és egy sétaút köti össze őket a monostorral. Az 1000 körül született Boldog Mór a magyar bencés szerzetesek első generációjához tartozott. Ő volt az első pannonhalmi diák, akit név szerint ismerünk és róla kapta a kilátó a nevét. Megmászva a lépcsőket egyészen a Kárpátok vonulatáig […]

Nemzeti összetartozás napja

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt a Nemzeti Összetertozás Napja alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésre. Megemlékezést tart Prof. dr. Dézsi Csaba András, Győr Megyei Jogú Város polgármestere. Az ünnepi műsorban közreműködnek: Sík Frida és Sárközi József, a Győri Nemzeti Színház színművészei, valamint a Cifra Műhely és a Hoppáré Zenekar. Az ünnepséget követően a Városház […]

Dodó Vadfarm és Szabadidőpark

A Szigetköz szívében fekvő kicsiny faluban, Dunaremetén nyújt kikapcsolódási lehetőséget a Dodó Vadfarm és Szabadidőpark kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Legyen szó akár pihenésről, napozásról a horgásztó partján vagy épp hangos gyerekzsivajról, jóízű kacajról a játszótéren. Itt mindezt egy helyen megtalálják! A farm jelenlegi formájában 2011 nyárától várja az állatszerető látogatókat!A Dodó Vadfarmon körbesétálva közelről találkozhatnak […]

Hell Vill Fesztivál

18. alkalommal is elstartol a Hell Vill Fesztivál, ezúttal a lombos fákkal ölelt Csornai Thermál Camping területén, a tavaly évhez hasonlóan egy szabadtéri rendezvény keretein belül. Két színpad, több mint 40 előadó, valamint a lehető legkülönfélébb szórakozási lehetőségeket biztosítva a nagyérdeműnek, Ahogy azt már megszoktátok, a hardcore, a punk és a metál fellépők zenei palettáját […]

Győri Filharmonikus Zenekar

Műsor: G. Ph. Telemann: “Vizizene” szvit – C-dúr TWV 55:C3 F. Schubert: IV. (c-moll) szimfónia, D. 417, „Tragikus” Vezényel: Bényi Tibor Helyfoglalás: érkezési sorrendben Helyszín: Mosonmagyaróvári Várudvar Esőhelyszín: Flesch Központ A Győri Filharmonikus Zenekar nyárindító koncertjének műsorát a 18. század egyik legjelesebb német zeneszerzője, Georg Philipp Telemann művével kezdi. A mester neve kissé nagy kor- […]

Film Piknik Győrújbaráton

Kedves Mozi Kedvelők, Idei évben is szabadtéri filmvetítéseket tartunk Győrújbaráton a Művelődési Ház udvarán. A negyedik évben is izgalmas és színes programkínálat közül válogathatnak nézőink. Vetítések ingyenesek, helyfoglalás saját ülőhely biztosításával érkezési sorrendben történik. Beugró a paradicsomba amerikai romantikus vígjáték, 104 perc, 2022

Nyári Szerenád Győrújbaráton

Kedves Érdeklődők, Nyári Szerenád címmel 5 estés sorozatra hívjuk Önöket, ahol különféle stílusú koncertek mellett a pannonhalmi borvidék meghívott borászatainak legkiválóbb tételeit fogyaszthatják food truck jellegű ételekkel. Cafuné Zenekar – Latin-amerikai boldogság és édes melankólia – /latin/ Tar Pincészet boraival és az Apja Lánya foodtruck ételeivel A Hagyományok Háza – Régi Oskola épületének belső udvarában […]

Film Piknik – Énekelj 2.

Kedves Mozi Kedvelők, Idei évben is szabadtéri filmvetítéseket tartunk Győrújbaráton a Művelődési Ház udvarán. A negyedik évben is izgalmas és színes programkínálat közül válogathatnak nézőink. Énekelj 2. amerikai családi animációs film, vígjáték, 112 perc, 2021 Vetítések ingyenesek, helyfoglalás saját ülőhely biztosításával érkezési sorrendben történik.

Nyár Szerenád Győrújbaráton

Kedves Érdeklődők, Nyári Szerenád címmel 5 estés sorozatra hívjuk Önöket, ahol különféle stílusú koncertek mellett a pannonhalmi borvidék meghívott borászatainak legkiválóbb tételeit fogyaszthatják food truck jellegű ételekkel. Győri Filharmonikus Zenekar – vonósnégyes /klasszikus/ Pécsinger Szőlőbirtok boraival és az Apja Lánya foodtruck ételeivel A Hagyományok Háza – Régi Oskola épületének belső udvarában kerülnek megrendezésre a zenés […]

Film Piknik Győrújbaráton

Kedves Mozi Kedvelők, Idei évben is szabadtéri filmvetítéseket tartunk Győrújbaráton a Művelődési Ház udvarán. A negyedik évben is izgalmas és színes programkínálat közül válogathatnak nézőink. Vetítések ingyenesek, helyfoglalás saját ülőhely biztosításával érkezési sorrendben történik. Helyszín: Timaffy László Művelődési Ház és Könyvtár

Nyári Szerenád Győrújbaráton

Kedves Érdeklődők, Nyári Szerenád címmel 5 estés sorozatra hívjuk Önöket, ahol különféle stílusú koncertek mellett a pannonhalmi borvidék meghívott borászatainak legkiválóbb tételeit fogyaszthatják food truck jellegű ételekkel. Romano Glaszo Együttes /világzene/ Babarczi Szőlőbirtok és Pince boraival és a Snicli foodtruck ételeivel

Film Piknik – Elvis

Kedves Mozi Kedvelők, Idei évben is szabadtéri filmvetítéseket tartunk Győrújbaráton a Művelődési Ház udvarán. A negyedik évben is izgalmas és színes programkínálat közül válogathatnak nézőink. Vetítések ingyenesek, helyfoglalás saját ülőhely biztosításával érkezési sorrendben történik. Helyszín: Timaffy László Művelődési Ház és Könyvtár

Nyári Szerenád Győrújbaráton

Kedves Érdeklődők, Nyári Szerenád címmel 5 estés sorozatra hívjuk Önöket, ahol különféle stílusú koncertek mellett a pannonhalmi borvidék meghívott borászatainak legkiválóbb tételeit fogyaszthatják food truck jellegű ételekkel. Máté Péter est Fáni Zenekara /retro/ Ács Pincészet boraival és az Apja Lánya foodtruck ételeivel

Film Piknik- Top Gun

Kedves Mozi Kedvelők, Idei évben is szabadtéri filmvetítéseket tartunk Győrújbaráton a Művelődési Ház udvarán. A negyedik évben is izgalmas és színes programkínálat közül válogathatnak nézőink. Ez alkalommal a Top Gun Maverick amerikai akciófilm kerül bemutatásra. Helyszín: Timaffy László Művelődési Ház és Könyvtár

Nyári szerenád Győrújbaráton

Nyári Szerenád címmel 5 estés sorozatra hívjuk Önöket, ahol különféle stílusú koncertek mellett a pannonhalmi borvidék meghívott borászatainak legkiválóbb tételeit fogyaszthatják food truck jellegű ételekkel. Szakonyi Milán és Romhányi Áron duó koncert /pop/ – Cseri Pincészet boraival és az Apja Lánya foodtruck ételeivel

Győrújbaráti Ifjúsági Nap

Village Rally Helyszín: Timaffy László Művelődési Ház és Könyvtár Ez a nap a rejtélyekről, az aktív szabadidőről és a fiatalokról szól! Hogy mire számíthatunk? Rejtélyes nyomozás Győrújbaráton! Esti fellépőnk legfontosabb kelléke eltűnt. 3-5 fős csapatok jelentkezését várjuk, hogy felgöngyölítsék az esetet. A nyomozók közlekedhetnek gyalog, futva, kerékpárral, rollerrel… bármivel, ami nem motor hajtású! A sikeres […]

Film Piknik- Blokád

A Blokád című filmben Antall József alig fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát. Taxisok tüntetnek az Országháznál a drasztikus benzináremelés ellen. A demokráciából hamar kiábrándulva blokád alá vonják a várost, majd hamarosan az egész országot. Az ellenzék melléjük áll és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, […]

Flesch Zenei Hét

Mosonmagyaróvár különböző teraszai  Ötödik alkalommal várja közönségét a Flesch Zenei Hét. A cél és a tematika ugyanaz maradt: igényes zene, igényes környezetben. A város különböző „teraszain” találkozhatnak az érdeklődők a zenekarokkal. A program összeállításában a szervezők igyekeztek, lehetőség szerint minél több zenei stílust bemutatni. Így, már hagyományosnak mondható módon június 5-én 19 órakor a Fűszerkertben […]

Szent István Napok

Idén augusztus 18-án veszi kezdetét a Szigetköz legnagyobb fesztiválja Szent István Napok 2023., Mosonmagyaróvár! Augusztus 18-20-ig a kultúráé és a szórakozásé a főszerep, szabadtéri felnőtt és gyermek programok, nagykoncertek az ország legismertebb előadóival, melynek a megújult Magyaróvári Várnegyed és Mosonmagyaróvár történelmi belvárosa, a Magyar utca ad otthont, a három nap során több mint 50 program, […]

Szigetköz Hangkert

A Hangkert csapata közösen a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóival szeretettel vár mindenkit június 4-én időszakban a Dunaszigeti (9226) Ökoparkba egy egész napos rendezvényre. Lesz vezetett kenus hangséta a szigetközi Duna különböző ágain, “hangmikroszkópokkal” bele lehet hallgatni a Duna vizébe és ki lehet próbálni a modern hangtechnika eszközeit. Délután izgalmas előadásokat hallgathattok a MOME diákjaitól a […]

MoonArra World Fusion

Helyszín: Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertje MoonArra World Fusion (IND, IT) Jagadeesh Ramanujam Mudambi (IND) – gitár, scat Madhuri Jagadeesh (IND) – ének Mythili Anantharaman (IND) – indiai klasszikus ének Jatavede Banerjee (IND) – indiai klasszikus ének Dr. Nicola Baroni (IT) – cselló Káel Norbert – zongora Hoppál Mihály – nagybőgő Lakatos Pecek András – dobok A […]

Jazz Nyár – Nat Osborn Band

Helszín: Pannonhalmi Főapátság pincészetének szabadtéri kóstolóterasza Osborn (US) – ének, billentyűs hangszerek Slawek Pezda (PL) – tenorszaxofon Fabian Klimanek (PL) – trombita Dustin Carlson (US) – gitár Mike Parker (US) – basszusgitár Piotr Przewozniak (PL) – dobok ———————————————– Nat Osborn New Yorkban született és él, a város lüktető energiája a vérében van, ahogy a zenéjében […]

Fülemülék Éjszakája

Madárhang ismereti séta az arborétumban Helyszín: Pannonhalma, Arborétum Találkozó: 17:45-től a Gyógynövénykert Teaházánál További információ: Győrig Előd, – Tel: +36207456476

Orgonahangverseny

A pannonhalmi Boldogasszony-kápolna Elgasz Ferenc győri orgonaépítő mester által 1820-ban épített, hatregiszteres pozitív orgonája egyházmegyénk, valamint a Kisalföld legértékesebb és legérdekesebb történelmi orgonája. A kivételes hangzású hangszer a Múzeumok éjszakáján szólal meg újra az erdélyi orgonaépítőmester Bors László műhelyében történő teljes körű felújítást követően. A koncerten a különleges hangszerpárosításokban rejlő lehetőségek nyernek teret. Dankos Attila […]

Lengyel Tamás önálló estje

Kitolás – Stand up Apanevelés kezdőknek és haladóknak Apának lenni nem könnyű. Sőt elképesztően nehéz. Főleg, mert senki nem mondta el, hogyan kell csinálni. Mostanáig! Ebben az apanevelő előadásban szó lesz a terhesség különböző fázisairól, a magzattelepátiás kommunikációról, a babakocsivásárlás traumáiról, levakarhatatlan nőrokonokról, a szabadban szoptatás férfiakra gyakorolt hatásairól, a játszótér szellemeiről és a nagy […]

Levendulanapok

Helyszín: Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykert és Arborétum Levendulanapok idén is a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjében! „Szedd Magad!” levendulaszüret, ahonnan nem csak a lila virágot viheted haza magaddal, hanem nagyszerű élményeket is. Találkozzunk Pannonhalmán június 23-25. és június 30-július 2. között! Mindkét hétvégén csokoládékóstoló, Illatmúzeum látogatás, levenduláról és gyógynövénykertről szóló ismeretterjesztő vezetések, madárgyűrűzés, gyermekprogramok, kisvonat, és természetesen az […]

Felsőrigósi BBQ fesztivál

Idén újra BBQ és tárcsás ételek fesztiválja Nyúlon. A hegyre feljutás gépkocsikkal, és Erős Gábor felajánlásából omnibuszokkal segítjük. A Nyúli Vöröskereszt 14-16 óra között játszóházzal készül a gyerekeknek. Hinta, rajzsarok, mind a gyerekekre vár. Helyszín: Nyúl, Felső Rigós utca Fellép: Kiss Attila és Farkas Kata. Chiliszószokkal jön a Nyúli tüzes chili. Győr-Szabadhegyről érkezik a Sebők […]

Megnyitó: Varázslatos utazás

2023. június 8-án (csütörtök) 17 órakor a Szín-Tér Rajzstúdió évadzáró kiállításának megnyitóján vehetnek részt a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.). A tárlatot megnyitja Balogh Ildikó, a stúdió vezetője. Közreműködnek: a kiállító alkotók és Malatinszky Noémi. A kiállítás megtekinthető: 2023. június 30-ig, hétköznap 10-16 óráig. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Varázslatos utazás

2023. június 8-án (csütörtök) 17 órakor a Szín-Tér Rajzstúdió évadzáró kiállításának megnyitóján vehetnek részt a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.). A kiállítás megtekinthető: 2023. június 30-ig, hétköznap 10-16 óráig. Mindenkit sok szeretettel várunk!

94. Ünnepi Könyvhét

2023. június 8-10. között ismét megrendezi a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér az Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat. A rendezvényre látogatók a Kisfaludy Károly Könyvtárban könyvbemutatókon vehetnek részt, a Baross úton pedig a kultúra szerelmeseit 3 napon keresztül, 10-18 óra között könyvvásárral és szabadtéri programokkal várjuk Június 8-án csütörtökön ünnepélyes megnyitó keretében a Kisfaludy Károly Könyvtár II. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross u. 4.,) 16 órakor köszöntőt mond Devecsery László József Attila-díjas író, költő, […]

Zenei csemegék

2023. június 1-én (csütörtök) Zenei csemegék címmel klubkoncert-sorozat indul a Központi Könyvtár klubhelyiségében 17 órakor (9023 Győr, Herman Ottó u. 22.). Nyitány: Klasszikus gitár. Műsoron többek között: A. Barrios, J. S. Bach, A. Vivaldi, H. Villa-Lobos művei. A találkozások szóvivője: Schaffer Rita.  A belépés díjtalan, mindenkit sok szeretettel várunk!

Családi Nap Gyirmóton

2023. június 3-án (szombat) 10:00-15:00 óra között Gyirmóka címmel családi napot tartanak a Győri Szabó József Művelődési Ház udvarán (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.). Az eseményre látogatókat igazán színes rendezvénnyel várjuk, a zenés és kézműves programok mellett többek között lesz légvár, vattacukor, arcfestés, lángos és lufis bohóc. Részletes program: 10:00 óra: Óvodások műsora 10:15 óra: „Nagyotmondó-nagyot lépő” – élményszínházi játéktér 10:30 […]

Udvari koncertek

2023. június 2-án (péntek), 18 órakor az Udvari koncertek keretében a Rába Koncert Fúvószenekar muzsikál a József Attila Művelődési Ház udvarán (9028 Győr, Móra Ferenc tér 1.). Eső esetén a színházteremben kerül megrendezésre a program! A rendezvénnyel kapcsolatban további információ a 96/421-740-es telefonszámon vagy a jamh@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen kérhető. A belépés ingyenes! Mindenkit sok szeretettel várunk!

Könyvklub: A könyvlista

Június 12-én (hétfőn) könyvklubunkban Sara Nisha Adams A könyvlista című művéről beszélgethetnek az érdeklődők a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross G. út 4.) 17 órától. A moderátor Galambos Krisztina könyvtáros lesz. Olvassa velünk! Ossza meg érzéseit, gondolatait a könyvről! A belépés díjtalan!

Szezonzáró Táncház

A Kisalföld Kültúrájáért Egyesület a “Táncház a Rómer Házban” rendezvénysorozata következő eseménye a Szezonzáró Táncház a Rézeleje Fanfárosok zenekarral Táncot tanít: Fábián Szabolcs Csutkó 18.00 – 19.00 óra: “Ha táncolsz, élsz!” “táncoljunk! Erre épül a boldogság! A tánc megtanít rá, hogy a boldogság benned van!” Közreműködik: kónyi hagyományőrző néptáncegyüttes Helyszín: II. János Pál tér (Győri […]

Radó-part mozi: Elvis

amerikai-ausztrál zenés életrajzi film, 159 perc, 2022 Rendező: Baz Luhrmann Főszereplők: Austin Butler (Elvis Presley), Tom Hanks (Tom Parker ezredes) A vetítés ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben, 20.00 órától! Filmkezdés: 21.00 A Radó-szigeten babzsákokkal várunk, popcorn, édesség üdítő vásárolható A legendás Elvis Presley élete, ahogy még sosem láttuk: titokzatos menedzsere, a magát csak „ezredesnek” szólíttató Tom […]

Az Ember tragédiája

MAGYAR ÉVEZREDEK ELŐADÁSA Pap Gábor “Ember küzdj és bízva bízzál!” Madách Imre: Az Ember tragédiája Helyszín: GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross terem  (Győr, Szent István út 10/A)   A belépés ingyenes. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Finisszázs

Tolnay Imre: A lélek gesztusa és geometriája Program: Szeifert Judit művészettörténész tárlatvezetése Katalógusdedikálás A kiállítás megtekinthető: 2023. június 11-ig Nyitvatartási idő: kedd-vasárnap 10.00-18.00 óra

Nyárzáró koncert

Nyárzáró koncert Náksival és Best of Geszti produkcióval  Náksi Attila az egykori SOHO PARTY frontembere, szövegírója és egyik zeneszerzője, majd a NÁKSI vs BRUNNER dj duó tagja. Számos arany- és platina státuszú mixlemezt, szerzői albumot, több száz remixet, több ezer fellépést, szereplést, élvonalbeli sikeres produceri munkákat és nagyszabású nemzetközi eredmények tudhat magáénak. Náksi Attila egy […]

Óvári vár

Az Óvári vár a római település maradványaira épült, a 13. században többször átalakított, szabálytalan négyszög alaprajzú épület. A Rákóczi szabadságharc leverése után katonai jelentőségét elveszítette. 1818-ban Albert Kázmér szász-tescheni herceg, Mária Terézia Habsburg uralkodó veje, agrár felsőoktatási intézményt alapított az épületben. Ennek jogutódja a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara. A megújult magyaróvári vár […]

Boldogasszony-kápolna

A Boldogasszony-kápolnát, alatta a kriptával, Göncz Celesztin főapát kezdi el építtetni 1714-ben. Ő lesz, akit később elsőként temetnek el itt, a szerzetesek végső nyugvóhelyén. A kápolna eredetileg az apátság közelében élő nem magyar anyanyelvű lakosság plébániatemploma volt. A szép barokk berendezést Sajghó Benedek főapátsága idején alakították ki (1722–1768). Bent három oltár és egy 18. századi […]

Pannonhalmi Főapátság Arborétum és Gyógynövénykert

Az Arborétum története egészen az apátság alapításának idejére vezethető vissza, így ez az első ismert, történelmi magyar kert. A régi korok szerzetesei nagy gonddal termesztették és gyűjtötték a gyógyításhoz szükséges növényeket. 1830-ban már mintegy 80 fa- és cserjefaj volt az apátság arborétumában, amelynek angolkert jellegét az 1840-es években Szeder Fábián alakította ki. A huszonkét hektáros, […]

Pannonhalmi Főapátság

A Pannonhalmi Főapátság és természeti környezete 1996-tól UNESCO világörökségi helyszín. A szerzeteseket még Géza nagyfejedelem telepítette le 996-ban, a monostort pedig fia, Szent István alapította. A világörökségi helyszín épületegyüttesében harmonikusan él egymás mellett a 12. és a 21. század, a múlt és a jelen. A román kori bazilika, a gótikus kerengő, a monostor barokk épületei, […]

12. Győr-Lipót Futóverseny

Futóverseny és kárékpáros túra Győrből az Egyetemi Csarnoktól a szigetközi kerékpárúton a Lipóti Élményfürdőbe. A táv 26,4 km. Kiváló felkészülés a maratoni távra, nyári hétvégi hosszú futás. Rövidebb távok kedvelőinek családi, baráti, céges három fős váltó. Készülj, rajtolj, küzdj, strandolj! Várunk benneteket június 25-én vasárnap! Nevezés www.gyorlipot.hu oldalon!

Banai Szilárd&Friends & VINX

Helyszín: Pannonhalmi Főapátság pincészete Vincent „Vinx” De’Jon Parrette (USA) – ének Gesztesi Alexandra – ének Evelyn Asiama – ének Louanda Bird – ének Banai Szilárd – dobok, vibrafon Bordás Zoltán – dobok Vermes Gábor – basszusgitár Birta Miklós – gitár Nagy Ábel – billentyűs hangszerek Zana Zoltán – szaxofon ————————————————- Vinx a bostoni Berklee College […]

Jazz Nyár – Random Trip

Helyszín: Pannonhalma Főapátság picészete ELŐZENEKAR Ineffable (Erdély) Regián Réka Kata „RéKata” – ének, fuvola Lukács Márton Örs – billentyűs hangszerek Szereceán Tihamér – basszusgitár, szintetizátorbasszus Szereceán Osszián – dobok FELLÉPŐ Random Trip feat. Szász Ágnes, Vavra Bence & Sárdi Tamás Delov Jávor – dobok DJ Q-Cee – scratch, bakelitlemezek, looper, beatbox Bata István – basszusgitár […]

Nyáresti koncert

Nyáresti koncert a Csík zenekarral és Karácsony János „James”-szel. A Csík zenekar Kossuth-díjas, részben népzenét, részben népzenei elemeket is felhasználó könnyű- és világzenét játszó magyar együttes, 1988 óta a magyar népzenei élet egyik meghatározó szereplője. Az eltelt három évtized alatt több rangos zenei díjjal jutalmazták a kecskeméti formációt. A nyáresti koncert keretén belül Karácsony János […]

Katonazenekari Fesztivál

I. Győri Regionális Katonazenekari Fesztivál Az I. Győri Regionális Katonazenekari Fesztivál keretein belül a Magyar Honvédség Kaposvár, Székesfehérvár, Tata Helyőrségi Zenekarai, valamint a Légierő Szolnok Zenekara 17.00 órai kezdéssel, a győri belvároson áthaladva, a Dunakapu téren szakalaki bemutatókkal és közös koncerttel szórakoztatják a közönséget. A programot színesti a Honvéd Együttes „Talpra magyar!” című táncelőadása. Az […]

Egy csepp Itália Győrben

Ezen a két órás sétán Itália nyomait, emlékezetét idézzük meg idegenvezetőnkkel. Győr városának történetében több alkalommal bukkantak fel Itália szülöttei. Hadvezérek, építőmesterek, kereskedőcsaládok, művészek sokszor szövevényes életrajzi történetei összefonódtak városunk történetével. Ezen a sétán “megnyitjuk azokat a kapukat”, amelyek “elvezetnek” minket Itáliába. Megmutatjuk azokat az emlékeket, amelyek a folyóparti városba idézik az olasz életérzést, hangulatot, […]

Békából királyfi!

Békából királyfi! – A stresszkezelés hatékony módszerei, a flow, a mindfulness címmel 2023. június 8-án (csütörtök) a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében 18 órakor a „Fontos vagy!” – előadás-sorozat következő vendége lesz L. Stipkovits Erika, a Személyiségfejlesztő Akadémia igazgatója, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szakíró. A beszélgetés moderátora Fehér Gábor. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni csak teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen lehet. Egy jelentkező maximum 2 főt […]

Quimby koncert

Több mint három évtized telt el azóta, hogy a Quimby a dunaújvárosi próbateremből kiszabadulva előbb felfalta a budapesti éjszakákat, majd módszeresen elcsavarta nemcsak Magyarország, de Európa fejét is epikus, sanzonos hangvételű dalaival, expresszív zenei világával, erőteljes előadásmódjával. A hatosfogat eddig 16 csapongó lemezzel hagyott kitörölhetetlen nyomot a magyar könnyűzenében, miközben az évek során kialakította saját, […]

Szent Jakab Templom és Látogatóközpont, Lébény

A XIII. században épített, Lébényben található Szent Jakab plébániatemplom Magyarország egyik legjelentősebb román kori építészeti emléke. SZENT JAKAB ZARÁNDOKÚT – AVAGY A MAGYARORSZÁGI EL CAMINO A városon halad át a Szent Jakab zarándokút, melynek végső célpontja hazánkban az egyik legrégebbi és legszebb Jakab-emlék. A magyar El Camino megálmodói azt szerették volna, hogy Magyarországon is lehessen […]

Mit énekelj otthon?

Gerbert Judit 10 éve kezdett Ringató foglalkozásokat tartani. 2019 óta hétről hétre énekli és mondókázza dalosra és derűsre a várost a kisgyerekes családokkal.  A ritmikus hangadás egy kisgyerek számára varázslat. Tapasztald meg Te is ezt a varázslatot! Ha az időjárás engedi, pünkösd hétfőn szabadtéri foglalkozáson várom a 3 éven aluli gyerekeket nevelő családokat. Akár néhány hetes […]

Fuvolahangverseny

Klasszikus zenei estek a Zsinagógában Fellépők: Tornyos Virág és Deák Beatrix A belépés díjtalan.

Gasztronomia kategóriák

Étterem Összes Reggeliző Összes Gyorsétterem, burgerező Összes Pizzéria Összes Kávézó és cukrászda Összes Bár, söröző Összes Egyéb Összes

Mosonvármegyei Múzeum

A neoklasszicista, oszlopcsarnokkal ellátott épület ad helyet a Mosonvármegyei Múzeumnak, ahol a Mosoni-síkság és a Szigetköz történetét bemutató régészeti, helytörténeti, naprajzi állandó tárlat, valamint időszaki kiállítás látható. A múzeum gyűjteménye az alapítást követő évtizedekben szinte kizárólag régészeti anyagra korlátozódott. Említésre érdemesek Magyaróvár és Oroszvár római emlékei, a bezenyei langobárd temető és a nemesvölgyi avar sírok […]

Mobilis Gyereknap

10.15-11.30 – Kincsvadászat Micro:bit-tel 11.40-12.20 – Kísérletek játékokkal (nem csak) gyerekeknek 12.30-13.45 – Kincsvadászat Micro:bit-tel 14.00-15.00 – Családi kísérletezés szappanbuborékokkal 15.00-15.30 – Óriás szappanbuborék fújás az OkosParkban 16.00-16.40 – Kísérletek játékokkal (nem csak) gyerekeknek

“Hetedíziglen” fotókiállítás

„Hetedíziglen” címmel nyílt tárlatot tekinthetnek meg az érdeklődők, hét óriásfotográfiából, Fülöp Péter fotográfus, költő képeiből. Helyszín: a Szárnyaskerék aulájában (Győr, Révai utca 5.) A tárlat látogatható minden nap 10-18 óráig. Info: www.fpfoto.hu

Pannonhalma Látogatóközpont – Pannonhalma Porta

Éld át a történelmet egy felejthetetlen virtuális valóság kiállítás keretein belül a Pannonhalma Porta Látogatóközpontban. A Pannonhalma Porta Látogatóközpont a város kapujaként meghatározó szerepet tölt be Pannonhalma életében. Az ide látogatókat egy többfunkciós központ fogadja élményt, pihenést, töltődést és kikapcsolódást nyújtva. A látogatóközpont fő attrakciója a “Lovagoktól a tömeghadseregig” virtuális valóság kiállítás. Itt található a Tourinform iroda […]

Lila-hegyi kilátó, Nyúl

A Pannonhalmi-domság legmagasabb pontját népiesen „Nyúli Havasoknak” is nevezik. Itt áll a 14 méter magas Lila-hegyi kilátó, ahonnan pazar körpanoráma nyílik a környékre. A hegy tetején 1977 óta egy vasbeton geodéziai torony állt, mígnem 2018-ban felújításra került és elnyerte a mai formáját. A kilátó napelemes kivilágítást kapott, ami sötétedéskor kapcsol be, mi több, a torony […]

Pulcinella kertészkedik

A Központi Könyvtár klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó utca 22.) 2023. május 26-án (pénteken) 17 órakor a Ziránó Színház előadását láthatják Pulcinella kertészkedik címmel. A Mesekuckó regisztrációs jeggyel látogatható. A jegyek 300-Ft-os áron május 22-től 14:00 és 18:00 óra között vásárolhatók meg a Központi Könyvtár ruhatárában. (9023 Győr, Herman Ottó utca 22.) A programra mindenkit sok szeretettel várnak!

József Attila-est

2023. május 25-én (csütörtökön) 18 órakor József Attila-est lesz Vecsei H. Miklóssal és Balla Gergővel, a Platon Karataev frontemberével a József Attila Művelődési Házban (Győr-Szabadhegy Móra Ferenc tér 1.) Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újra értelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne. „József Attila az őrület erejével, egy-egy […]

ART Piknik Pannonhalma

Ismét a gasztronómia és a művészet találkozik Pannonhalmán június 10-11-én az ART Pikniken. Az egyedülálló művészi gasztroshow a kulináris élvezeteket vegyíti a vizuális kultúrával, az ország sztárséfjeinek közreműködésével. Az ART Piknik a legjobb hazai éttermek részvételével, izgalmas ételekkel és ízekkel vár Titeket Pannonhalmán. A rendezvény fontos része a kézműves vásár is, ahol több mint 60 […]

Pszichológiai Játék est

Van a pesti HaverVagyban egy nagyon sikeres programunk, ami egy éve töretlen telt házakkal megy! Győr pedig az első vidéki város, ahova elhozzuk ezt a játékot. Egy játékos, pszichológiai estét tartunk Dixit kártyák segítségével egy pszichológus, Geraszkoné Kirchner Zsuzsanna, koncepciója alapján. No de mi is történik ezeken az estéken? Kiválasztunk egy témát és több, 4-5 […]

Pierrot Játékbemutató

Görbe Goblin háza tájára is ellátogat Pierrot egy fantasztikus játékbemutató sorozat keretein belül! A Társasjátékok éjszakájával párhuzamosan megrendezésre kerülő eseményen a Monopolis és a Nomad c. játékait személyesen a szerző fogja nekünk bemutatni, megtanítani (előzetes játékismeret nem szükséges), és egyben lehetőség lesz egy kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre. A turnét a Compaya és a Piatnik kiadók támogatják. […]

A csecsemő mozgásfejlődése

Dr. Pelczmann Tímea az ELTE gyógypedagógiai karán végezte el az alap- és a mester képzést is, szakterülete pedig a szomatopedagógia. A korai fejlesztés mellett óvodáskortól időskorig foglalkozik mozgásterápiával – a hagyományos gyógytornától kezdve egészen a kinezio tape és az NRX applikációk készítéséig, az egyéni szükségleteknek megfelelően. Mindemellett gyermekjóga oktatóként és jogászként is tevékenykedik.Jelenleg főállásban egy […]

Melody Maker és a GYFZ

A Melody Maker és a Győri Filharmonikus Zenekar közös crossover produkciója mindenki számára ismert, felejthetetlen slágerekkel fűszerezi meg a június 8-i nyárestét 21 órától. A nagyszabású zenei utazáson a győri közönség elsőként lehet részese a POP, ROCK, DISCO, FUNKY című előadásnak, mely közös turnéjuk nyitóeseménye a Dunakapu téren. A szimfonikus szuperkoncert kirobbanó zenei élményét a […]

Rockabilly Parking 7

Immár 7. éve töltjük meg a Barney’s American Diner Győr parkolòját amerikai autókkal és motorokkal. Idén egy PREMIER koncert lesz, profi zenészek alapítottak classikus Johnny Cash számokat játszó zenekart, eddig ezt így még sehol sem láthattátok! Este pedig a Rómer Ház ban találkozunk egy húzós after partyn, ahol a Red Roosters és Ati EDGE and […]

Ati Edge and the Shadowbirds

Ati Edge and the Shadowbirds & Red Roosters Rockabilly Parking hivatalos afterparty Időpont: 2023.06.03. szombat 20:30 Red Roosters 22:15 Ati Edge and the Shadowbirds

Timár Mix-Exner Kupa

Ismét Timár Mix-Exner kupa a Rábán! A tavalyi év sikerei, valamint az idei Veterán, Masters és Mozgáskorlátozott Országos Bajnokságok okán az idei évben is a győri Rába folyón kerül megrendezésre ez a nagy múltú úszós horgászverseny. KÖTELEZŐ EDZÉSNAP: 2023.06.16. (péntek) Részletes szabályzat hamarosan!

RÉV Színház: belém égsz

Részvételi színházi előadás felnőtteknek. Olyan színházi előadás, amelyek a nézőknek az előadásban való részvétel lehetőségét kínálják fel, akik így nézőből résztvevőkké válnak. Szivák-Tóth Viktor: belém égsz Egy történet, három szereplő, három összeegyeztetetetlen nézőpont. Sára, Ádám és Rafi élete kibogozhatatlanul összefonódott, most kísérletet tesznek rá, hogy visszafejtsék, és lezárják a múltjukat, hogy tovább tudjanak lépni. De […]

Selena Hatánc Gála

2023-ban újra várjuk nézőinket egy fergetegesnek ígérkező gálaestre ÉLŐBEN, SZEMÉLYESEN! Fellépnek: -a tánciskola tagjai -vendégművészeink: Ládonyi Bori (fúziós hastáncoktató) Grácia Művészeti Intézet táncosai További infó & jegyrendelés a szervezőnél lehetséges: Pápai Erzsébet (Selena) zsizsihastanc@gmail.com +36 30 768 7868

Fekete Hold koncert

Akusztikus koncert a Kozi Drinkbárban! A zenekar ezúttal csendes-ülős muzsikát ad elő saját dalaiból és néhány feldolgozás is lesz. A belépés díjtalan!

Franciák kalandjai Győrben

Francia vendégeinknek már megmutattuk, most itt az ideje, hogy a győrieknek és a hozzánk látogató, városunk izgalmas történetei iránt érdeklődőknek is meséljünk a franciák kalandjairól Győrben. Városunk történetében számos nemzet hagyott emléket, így a franciák is. A legmeghatározóbb az 1809-es Napóleoni csata, mely az egyetlen volt a Magyar Királyság területén. Vajon még milyen történetek, milyen […]

Hefter Üveggaléria

A Hefter Üveggaléria Pannonhalmán, a világörökség részét képező Bencés Főapátság közvetlen közelében található. Az épület külső és belső tereiben a legjobb magyar és külföldi művészek üvegszobrászati, üvegfestészeti és a társművészetekhez kapcsolódó alkotásai láthatóak állandó és időszakos kiállítások keretein belül. Jelenleg az egyetlen olyan kiállítóhely Magyarországon, ahol az üveghez kötődő művészeti ágak folyamatos kiállítási lehetőséget kapnak. […]

Löszményutak pincesorai Nyúlon

Európa legnagyobb homokkőben kialakult szurdokvölgye Győr közelében, Nyúl község felett húzódik. A településen és környékén mintegy ezer éve foglalkoznak szőlőtermeléssel. A több, mint 600 méter hosszú és helyenként 20-30 méter mély Szurdik meredek falába a régmúltban úgynevezett likpincéket alakítottak ki, melyek a mai napig megtekinthetők. Az egyik legnevezetesebb nyúli pince a Sárkánylik: úgy tudni, az […]

Maszkabál 2

MASZKABÁL 2 Bemutató Premier Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész A nagysikerű Maszkabál c. előadás folytatása. A Győri Balett táncművészei ismét egy mesés világba repítik a gyerekeket, Gryllus Vilmos fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel.

Sémáink fogságában

2023. május 25-én (csütörtökön) 17 órakor A „Fontos vagy!” – előadás-sorozat következő vendége Vágyi Petra klinikai szakpszichológus, sématerapeuta lesz a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.). Az előadás témája A szabadulás egyéni és páros lehetőségei. A beszélgetés moderátora Fehér Gábor. Mik azok a sémák, és miért okoznak un. életcsapdákat? Miért okoznak a kapcsolatainkban akár válásig menő problémákat? Egyéni és párkapcsolati szempontból […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Irány Győr zöld szigete!

60 perces délelőtti hajókázás, a Szúnyog-sziget varázslatos hangulatának bemutatása a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőitől. Legendák és igaz történetek Győrről. Meglepetéssel is készülünk.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/irany-gyor-zold-szigete e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com vagy telefonon: +36 30 294 9174   A program az Amstel Hattyú Fogadótól indul. Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk.

Győri séta egy kávé mellé

Nem szeretne hosszú, fárasztó sétára indulni Győr megismerésére? Mégis egy képet szeretne kapni a városról? Beülne a győriek kedvenc helyeire? Segítünk kiválasztani az Ön izlésének megfelelő helyet, közben megismerkedhet a város legendáival. Egy könnyed programot kínálunk, ahol képet kap városunkról. Legyen VIP vendégünk, sétáljon idegenvezetőnkkel, és különlegessé tesszük a kávédélutánt! Találkozás: Baross út, Csónakos szobor […]

Díszágyúk

A győri vár aljában elhelyezett díszágyúk sora kedvelt győri pihenőhely. Az 1860 körül Bécsben készült ágyúcsöveket 1959-ben helyezték el a győri Várfalsétényon.

Pünkösdi Nótadélután

2023. május 27-én (szombaton) Győr-Gyirmóton Pünkösdi Nótadélutánt tartanak Győri Szabó József emlékére 15 órakor az Aranyhal Szabadidőközpontban (Horgásztavaknál). A programon Bokor János, Bősi Szabó László, Dóka Zsuzsa és Lukács Tímea nótaénekest hallhatjuk. Közreműködik Greznár Zoltán és zenekara. A nótadélutánon köszöntőt mond: Szabó Jenő önkormányzati képviselő. A rendezvény támogatói: Dr. Dézsi Csaba András polgármester Szabó Jenő önkormányzati képviselő Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Horváth Ferenc és Horváth Ernő Aranyhal Szabadidőközpont A belépés díjtalan! Szeretettel várnak minden nótakedvelőt!

Éjszakai kaland Győrben

Mesés történetekkel kicsiknek és nagyoknak Győr megér egy estet a GYŐRKŐCFESZTIVÁL idején is. Nehogy korán lefeküdjetek július első estéjén! Még éjszaka is használhatjátok a karszalagokat,és kedvezményesen vehettek részt egy hangulatos sétán napnyugta után. Szökjetek el velünk egy kicsit a győri éjszakába! Cselezzük ki együtt az álomport hintő angyalokat és szökjünk el a győri éjszakába a […]

Könnyező Szűz-kegykép

A kegyjép a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban található. Egyik legfontosabb vallási ereklyénket egy több tízezer életet megnyomorító háborúnak „köszönhetjük”. A nyugat-írországi Galway volt a cromwelli hódításnak legtovább ellenálló végvár, mely 1651-ben esett el. A katolikusokat üldözőbe vették, és több mint ötvenezer embert küldtek kényszermunkára az angol gyarmatokra. Az egyházi méltóságokat is száműzték, néhányukat a mai Belgiumba – […]

King of Arrabona City – 1.

Bringások, figyelem! 2023-ban már Győrben is elkezdjük felpörgetni a fixis/egysebis életet, ehhez pedig egy 5 állomásos versenysorozattal készülünk nektek. Májustól szeptemberig minden hónapban szervezünk majd egy megmérettetést, amiből 3 db mezőnyversen és 2 db időfutam lesz. Mi már nagyon várjuk, hogy jöjjön a sok napsütés, meg az elskiddelt gumiszag, reméljük felkeltettük az érdeklődéseteket. Eljött az […]

Bódi tesók előadás

Brutális őszinteség, humor, motiváció és inspiráció. Nevetés, sírás, felismerés és meghatódás. Ilyen egy igazi Bódi Tesók előadás. Másfél óra érzelmi hullámvasút, melyet garantáljuk, hogy soha nem felejtesz majd el. Bármennyi videót megnézhetsz tőlünk, az élő show erejét egyik sem tudja visszaadni. Gyere el az egyik barátoddal, vagy családtagoddal és éljétek át közösen ezt az élményt! […]

Bódi tesók előadás

Brutális őszinteség, humor, motiváció és inspiráció. Nevetés, sírás, felismerés és meghatódás. Ilyen egy igazi Bódi Tesók előadás. Másfél óra érzelmi hullámvasút, melyet garantáljuk, hogy soha nem felejtesz majd el. Bármennyi videót megnézhetsz tőlünk, az élő show erejét egyik sem tudja visszaadni. Gyere el az egyik barátoddal, vagy családtagoddal és éljétek át közösen ezt az élményt! […]

Győri Régiségvásár

Sok szép régiség, gyűjteményi darab és használati tárgyak várnak Győrben. Ha kiállítani,ha vásárolni szeretnél itt a helyed! Helyszín: Tarcsay úti piactér

Pergamenre hányt szavak

Győri könyves találkozó Gyertek és beszélgessünk egy jót a Club Carat Étteremben! Ez lesz az első ilyen találkozónk, minden könyvmolyt nagy szeretettel várunk. Az esemény belépős, ennek az árából szendvicset és italt biztosít a helyszín mindenkinek.

Győri Sárkányhajó Fesztivál

Idén 19. alkalommal rendezi meg a Dragon Aktív Kft. a Győri Sárkányhajó Fesztivált. Versenytáv: 200 méter illetve 2000 méter Nevezési határidő: Jelentkezés sorrendjében legkésőbb 2023. 05. 12. (péntek) 24 óráig. Részletek: https://www.sarkanyhajozas.hu/…/19-gyori…/2023-05-20

Nótár Mary est

Helyszín: Bon Appetit Étterem (Győr, Hédervári út 18.) Sztárvendég: Nótár Mary Élőzene: NO-MIDI ZENEKAR 18:00 kapunyitás – Welcome drink: Mentás Prosecco Koktél 19:30 vacsora Két fogásos vacsora: Zsályás csirkemell „steak” olvasztott kesudiós mozzarellával, snidlinges rakott burgonyával, fűszeres jus-vel Desszert: Epres-mandulás túródesszert, rebarbara kompóttal 22:00 Nótár Mary műsora

Gyermeknap az Állatkertben

Állati programokkal készül a győri állatkert az érdeklődőknek a Pünkösdi hosszú hétvégére: Vegyék meg jegyeiket elővételben és a hétvégi sorban állás helyett töltsenek több időt az állatkert kalandos programjain. Május 28. gyereknap – játékok Ingyen jégkrém: főbejárat 10:00 – 18:00 Karzat színház Mester tér: a tigris előtti téren 11:00-15:00 Ormány teke: az elefántháznál 10:00 – […]

Keresd a Nőt Győrben!

Ismerje meg Győrt a nőalakokon keresztül! Belvárosi sétánkat úgy vezetjük a hangulatos barokk műemlékek között, hogy a Nő kerül a középpontba. Különböző korok, ismert, érdekes élettörténetű Nők helye és szerepe, számos színes történet Győrhöz és látnivalóihoz kapcsolódva. Új történetekkel és meglepetéssel is készülünk! Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk. Találkozás: Bécsi kapu tér, Kisfaludy […]

Horváth János kiállítása

HORVÁTH JÁNOS – festőművész tárlata és könyvbemutatója A kiállítást megnyitja: Babos Ágnes – festőművész Közreműködik: Bella Dániel – zongoraművész. Az est védnöke: Horváth Csaba – Vasutasok Szakszervezete. A tárlat megtekinthető: 2023. június 12-ig, 10-17 óráig. Info: www. vasutasmuvhazgyor.hu

Sétahajózás

Megkezdjük a hajós szezont! Menetrend szerinti hajónk indul minden szombaton 17 órakor a Zátony étteremből. Előre bejelentkezés szükséges. Tel: 96/338-050 vagy 06209267891

Mária oszlop

Győr impozáns barokk főterén, a Széchenyi téren álló szoborcsoportot Kollonich Lipót győri püspök emeltette 1686-ban Buda töröktől való visszafoglalása emlékére. A Loyolai Szent Ignác bencés templom bejáratával pontosan szemben elhelyezkedő emlékmű alkotójának neve nem ismert. A kompozíció tetején Szűz Máriát láthatjuk, fején a magyar koronával, jobbjában a gyermek Jézussal. Az oszlopot szentek szobrai övezik: a […]

Pulzus szobor

A Dunakapu tér Mosoni-Duna felőli oldalán áll Pál Zoltán 2015-ben átadott, figyelemfelkeltő, modern alkotása, a Pulzus-szobor. A négy méter átmérőjű, lencse alakú szobor 360 fokban elfordítható, s benne visszatükröződik a tér, a folyó és a Káptalandomb panorámája. A szoborban szimbolikusan megjelennek a városnak a történelem során viselt nevei – Arrabona, Jaurinum, Raab, Janik kala, Győr […]

Halászok cégér

Egy halbolt cégéreként díszítette az Apáca utcai épületet az alkotás, ma már az eredeti funkciójától megfosztottan, a Hal köztől pár lépésre remekül illeszkedik a történelmi belváros kisiparosok, kereskedők aranykorát idéző nagy múltú cégérei közé. A céhjelvény Lebó Ferenc győri szobrászművész alkotása 1989-ből.

Arany oroszlán cégér

A cégér a mai Dr. Kovács Pál u. 1. sz. házának két üzlete között feküdt, és Bangha Ernő fűszer- és csemege-kereskedő tekintette cégtáblájának. Akkoriban még fémtető védte a naptól és az esőtől a szépen faragott fatestet. Hogy pontosan mikor helyezték át az épület bejárata fölé, nem tudni.

Kékfestő lány cégér

Győrben 1906 óta foglalkozik kékfestéssel egy család, boltjuk a Dr. Kovács Pál utca és a Jedlik Ányos utca sarkán áll. Az üzlethelyiség felett lógó Kékfestő lány cégér Lebó Ferenc győri szobrászművész alkotása 2015-ből. A cégtábla az utcában még fellelhető többi társával együtt (felismerhetőek az egyforma keretükről)  a “Lüktető Belváros” c. projektből valósult meg. A boltban […]

Aranyhajó cégér

A Jedlik Ányos utca – dr. Kovács Pál utca sarkát egy Aranyhajó cégér díszíti, mely a középkori fűszerkereskedés jellegzetes jelképe. Az aranyozott fémből készült Aranyhajó cégér eredetileg a Széchenyi tér 1. sz. épületet díszítette, mely ekkor Haagen Ferenc gyarmati és fűszeráru-kereskedéseként működött, első írásos említése 1847-ből való, alkotója ismeretlen. 1872-ben Vollnhofer, egy későbbi üzlettulajdonos átköltöztette […]

Csónakos szobor

A csónakos szoborként ismert alkotás a győri Baross Gábor úton, a sétálóutca közepén található. Paulikovics Iván 1997-es alkotása a Nosztalgia egy letüt életkor után címet viseli, egyránt nagy népszerűségnek örvend a győriek és az idelátogatók körében is.

Baross Gábor szobor

Baross Gábor, aki négy cikluson át tevékenykedett Győrben országgyűlési képviselőként, példamutatóan volt innovatív vezetője a városnak. Győr több infrastrukturális létesítményt neki köszönhet, többek között a vasút és a Baross híd kapcsolható a nevéhez, valamint a városi telefonszolgálat. A szobor Rieger Tibor szobrászművész alkotása, amelyet 2016-ban avattak fel. A szobor kezében egy aranyóra látható, amely az […]

Várfal sétány

A Győrben található már meglévő terméskő burkolatú sétányok 2017-ben egy felújításon mentek keresztül, amelynek keretén belül a sétányokat térkővel látták el. A három méter széles sétány a Kossuth hidat és a Rábatext Horgászegyesület telkét köti össze. A felújítás során a már meglévő sétautat kibővítették, de van olyan rész is, amit hozzáépítettek. A több mint 1600 […]

Görögkatolikus templom

1727-ben gazdag rác kereskedők létesítették a török idők óta álló templom átépítésével a szerb ortodox templomot. A templombelső különleges értéke a copf keretezésű ikonosztázion, és az ugyancsak copf stílusú padok sora. A fallal körülvett, támpillérekkel erősített, egyszerű, szép arányú, barokk stílusú épület kertjében hívek régi sírkövei láthatók. Tornyát a II. világháború végén bombatalálat érte. A […]

Református Templom

A Kossuth utcai Református templom 776 férőhelyével a győri reformátusok igazi központjává vált, miután 1906-ban megnyitotta kapuit. Az épületet a győri származású építész, Csányi Károly egyetemi tanár és Czigler Győző tervezte. A munkálatok Káldy Lajos építőmester felügyelete alatt zajlottak. A templom erősen tagolt tömegével a késő historizmus stílusjegyeit viseli. Belső tere egységes hatású, óriási csarnokterét […]

Evangélikus Öregtemplom

1784-1785 között építették zárt udvarban és torony nélkül a győri Evangélikus öregtemplomot, melynek felszentelésére 1785. november 27-én került sor. A templom belseje egyszerű, világos, legdíszesebb eleme a 18. század második feléből származó rokokó oltár, melyet Orlai Petrich Soma Jézust az Olajfák hegyén ábrázoló festménye díszíti. További ékességnek számítanak a 18. századi holland vörösréz csillárok és […]

Zsinagóga

A neológ zsinagóga 1868 és 1870 között épült, és Győr egyik reprezentatív épülete lett. Hosszú ideig mintaként szolgált más városok zsinagógáinak építéséhez, mint a nagyvárosi környezetbe jól illeszkedő, nagy befogadóképességű zsinagógák méltó előképe. Napjainkban multikulturális intézményként működik, állandó helyszíne id. Vasilescu János második világháború utáni magyar képzőművészetet bemutató magángyűjteményének. A zsinagógát jelenleg a Széchenyi István […]

Egyházmegyei Könyvtár és Kiállítótér

A könyvtár  technikai okok miatt átmenetileg ZÁRVA! A könyvtár dokumentumai között kódexek, ősnyomtatványok, régi magyar könyvek találhatók. Kiemelkedő értékek a Mátyás király könyvtárából származó Győri Corvina, és Magyarország legnagyobb kódexe, a Zalka-antifonálé. A kiállítótér évente 2-3 színvonalas időszaki kiállításnak ad helyet. Bővebb információ: http://www.kaptalandomb.hu/hu/kiallitas/6/egyhazmegyei-konyvtar-es-kiallitoter/  

Kis Grófo est

Helyszín: Bon Appetit Étterem (Győr, Hédervári út 18.) Sztárvendég: KIS GRÓFO Élőzene: Félemelet Party Duó 18:00 kapunyitás – Welcome drink: Epres Rosé Koktél 19:30 vacsora Két fogásos vacsora: Medvehagymás tarja steak, cheddar szósszal, snidlinges rakott burgonyával, cékla chips-szel Desszert: Epres-mandulás túródesszert, marinált erdei gyümölcsökkel 22:00 KIS GRÓFO műsora

Likócsi gyereknap

2023-ban is óriási szeretettel várunk minden gyermeket, szülőt, nagyszülőt és azokat, akik csak kikapcsolódnának kicsit! Gyermekek részére ingyenes palacsinta, lángos és limonádé. Ezen kívül 3 db ugrálóvárral, óriáscsúszdával várjuk az érdeklődőket. További részletek hamarosan! Helyszín: Likócsi Közösségi Ház udvara

Gyárvárosi zenés szombat

Ezúttal a gyermekeké Győr egyik legszebb tere, a Mátyás tér! 2 órán át szórakozthatnak a gyerekek, lesz itt minden, ami ezt garantálja: Légvár, bohóc, arcfestés, csillámtetovalás, fotózás mesefigurák előtt, gyermek koncert. Minden ingyenesen vehető igénybe.

Magyar Évezredek előadás

Szántai Lajos: “Szent Korona, Szent Szabadság!” 3. rész II.Rákóczi Ferenc és a nemzeti királyság visszaállításának reménye Helszín: GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross terem (Győr, Szent István út 10/a) A belépés ingyenes. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Kortárs Irodalmi Estek

2023. május 19-én (pénteken), 19 órakor a Központi Könyvtár Klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó út 22.) a Kortárs Irodalmi Estek programsorozat keretében Szendrői Csaba lesz a vendég. Az Elefánt zenekar frontemberét most költői mivoltában láthatjuk, a frissen megjelent FÉYN című kötetét mutatja be a közönségnek. Beszélgetőtársa Szabó Gergely költő lesz. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni csak teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen lehet. Egy jelentkező maximum 2 főt regisztrálhat. Az […]

Városrészi napok – Belváros

Helyszín: Győr, Radó-sziget Fellépők, színpadi programok: 15:00 Kapunyitás 16:00 Boridalok 17:15 Nagy Balázs 18:15 Váray László akusztik 19:30 HelloKids Ingyenes gyerekprogramok:   Arcfestés Légvárak Kézműves foglalkozások Népi fajátékok Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság programja

Audi Hungaria Látogatói Központ

Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. Látogatói Központja gyárlátogatásra invitálja az érdeklődőket, melynek során a járműgyár prés-, karosszéria- és összeszerelő üzemébe, valamint motorgyártási folyamatába nyerhetnek bepillantást. Kísérje figyelemmel a préselési folyamat fázisait, mélyedjen el a karosszériaüzem futurisztikus világában, és legyen szemtanúja annak, miként válik menetkész autóvá egy csupasz karosszéria.

St. Martin koncert

A világhírű St. Martin első önálló lemeze 1994-ben jelent meg Magyarországon St. Martin 1 címmel, mely Ázsiában is aranylemez lett. Azóta számtalan lemezzel ajándékozta meg a zenekedvelő közönséget, koncertjeivel és lemezeivel pedig a világ bármely részén találkozhatunk. A megszámlálhatatlan díjjal (a Magyar Rádió eMeRTon díja, az év hangszeres szólistája kategóriában; Aphelandra-díj; Regionális Príma Primissima Díj; […]

P.Mobil 50.jubileumi koncert

Az 50 éves jubileumát ünneplő P.Mobil együttes Győrbe érkezik a kiváló Bridge Klub szabadtéri színpadára egy jó kis kétórás koncerttel, amiben a legütősebb dalok kaptak helyet. Ha valaha is “mobilos” voltál, akkor itt a helyed. A tavalyi bulin nagy sikert aratott Abaházi Csaba zenekara, az Abaházi .Rt , akik saját dalaik mellett régi Sing-Sing dalokkal […]

Reneszánsz és Barokk Hét

A 2023 nyarán megrendezendő Győri Reneszánsz és Barokk Hétnek már több, mint egy évtizedes hagyománya van, ahol a régizene kedvelői és művelői különleges koncerteken és mesterkurzusokon vehetnek részt és hódolhatnak szenvedélyüknek. Győr – a barokk város, – a fogadó iskola, valamint az ahhoz kapcsolódó koncerthelyszínek mind-mind nagyszerű, inspiratív helyszínt tudnak biztosítani a rendezvénynek. Barokk ének […]

DumDum 2023

• KLANGKUENSTLER (DE) • CARMEN ELECTRO (BCCO – DE) • future.666 (BCCO – DE) • SAMANTHA TOGNI (GEGEN – UK) • WNDRLST (OCCULT RHYTHMS – NL) • SVETEC (MAD MADE – HU) • SIKZTAH (MAD MADE – HU) • MAN + MACHINE (OMEN RECORDS – HU) • UMUT SEFILOGLU (REFACTORE – HU) • CRB & […]

Danse Macabre Vol2.

Május 12-én újra Haláltánc Party a győri A BETON-ban! A Kollektíva és Tribalizm a berlini és a tbliszii underground electro színtér legújabb zenéit és hangulatát hozza el az ország legmenőbb klubjába, a győri A BETON-ba! Zord 4/4-es ipari ütemekkel, jéghideg electronikával, a techno-val és az italo-val fúzionáló kortárs EBM-mel várunk a beton bunkerben! A győri […]

Dafa Puppet Theatre

War Maker A folyamatos száműzetésben élő Karim élete válaszúthoz érkezett. Az előadás ezt a pillanatot, és az idáig vezető utat, megtört háborús emlékeit mutatja. Amikor barátja elvesztette a karját az Öböl-háborúban, a gyerek Karim, akinek életét három háború határozta meg, elkezdett érdeklődni a mozivászon, különösen a sci-fi filmek iránt. A különböző országokban, ahová később érkezett, […]

Likócsi gyalogtúra

Az Egészségfejlesztési Iroda gyalogtúra sorozatát a rendszeres testmozgás ösztönzésére hozta létre. A májusi túra alkalmával a bőr rosszindulatú megbetegedésének, a melanomának a megelőzésére is szeretnénk felhívni figyelmet, különösen arra, hogy az anyajegyszűrés kulcsfontosságú a rosszindulatú elváltozások időben történő felfedezésére. Találkozó: 14.40-től az Állatkert kiskúti buszmegállójánál. Útvonal: Állatkert – Mosoni-Duna töltés- Likócs – Római u. – […]

COWBOYOK ÉS INDIÁNOK

KIEMELT ELŐADÁS A cowboyok és indiánok gazdag szokásvilágába repíti a látogatót a vándorkiállítás. Az előadás egyedülálló betekintést nyújt a győri tárlat két, eredetében egymástól oly különböző, 19. századi amerikai embercsoport életmódjába. Az indiánok 13-15 ezer éves múltú etnikuma egykor több száz törzset alkotott a kontinensen. Elkalauzol a farmerekhez kötődő foglalkozású cowboyok és a velük szemben […]

Széchényi Patikamúzeum

ÁTMENETILEG ZÁRVA! A Széchényi Patikamúzeum egyetlen olyan múzeuma az országnak, mely egyben működő gyógyszertár is. A Széchenyi téren álló templom, rendház és gimnázium épületegyüttese a város látképének meghatározó eleme. Létrejötte a jezsuitáknak köszönhető, akik a XVII. század közepén fejezték be a Loyolai Szent Ignácnak szentelt templom munkálatait, mely a hazai korai barokk építészet ritka példája. […]

Múzeumház

A Győr szívében található műemléképületen belül látható a győri vár eddig rejtőzködő kapuja. A földszinten teázó, az első emeleten Lebó Ferenc szobrászművész kamarakiállítása, a második emeleten időszakos kiállítások, bérelhető rendezvényterem várja a vendégeket. Bővebb információ: http://www.kaptalandomb.hu/hu/kiallitas/5/muzeumhaz/  

Boldog Apor Vilmos Emlékkiállítás

A kiállítás Boldog Apor Vilmos vértanúságának állít emléket: bemutatja életét, tevékenységét, megidézi áldozatát és vértanúhalálát. A kiállítás érdekessége, hogy azon a helyen került megrendezésre, ahol Apor Vilmos a nőket és gyerekeket bújtatta, illetve a helyiségben, ahol vértanúhalált szenvedett. A püspök naplórészletei mellett tárgyi emlékek, dokumentumok, zene, fényhatások és különböző audiovizuális eszközök segítségével elevenítik fel Apor […]

Triangulum Galéria

A Győri Egyházmegyei Könyvtár és Kiállítótérnek helyet adó épület földszintjén egy két termet magában foglaló galéria került kialakításra 2018-ban. A „triangulum” szó latin jelentéséből kiindulva utalhat a galéria Gutenberg téren belüli elhelyezkedésére, emellett az egyházi művészet szempontjából is kiemelt szimbólum: a háromszög legerőteljesebben a Szentháromságra utaló jelkép. Ezáltal megidézi a művészettörténetben gyakran használt motívumot, amellyel […]

JAURINUM – A Győri Székesegyház Kincstára

A Káptalandomb földrajzi elhelyezkedésénél és történelmi szerepénél fogva kiemelkedő szerepet játszik Győr életében. Sokszor nevezzük a város szívének is, nemcsak a szakrális életben betöltött szerepe miatt. Központjában a Szent István korában alapított székesegyház áll, de itt található a középkori eredetű Püspökvár, valamint Magyarország egyik leggazdagabb egyházművészeti gyűjteménye is. E gyűjtemény legszebb, legértékesebb darabjai – mintegy […]

RómerKvelle 2023

Győr nemcsak Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő városa, de a kortárs zene és művészet tekintetében is megkerülhetetlen kulturális fellegvár, amely évről évre tölti fel nagyobb élettel a nyugat-magyarországi régiót. Ennek egyik elsőszámú motorja az idén 11. születésnapját ünneplő és Országos Városmarketing Gyémánt Díjat besöprő RómerKvelle, amely most május közepén hívja össze az ország legmenőbb fellépőinek válogatottját. […]

IV. Győribaba Fesztivál

Az 1 hetes programsorozat magába foglal minden családtervezéssel, várandóssággal, szüléssel, gyermekágyas időszakkal és gyermekneveléssel kapcsolatos győri és Győr környéki szolgáltatást, fejlesztést, foglalkozást, aktivitást – így célzottan és attraktívan juttat el hatalmas, hiteles információhalmazt a résztvevő családokhoz, fiatalokhoz. A Győribaba fesztivál az elmúlt évekhez hagyományaihoz híven ismét Babakocsi felvonulással indul! Eddig minden évben nagy érdeklődés övezte, […]

Szívügyünk Az Állatvédelem!

Első Győri Állatvédelmi Nap Ilyen még nem volt Győrben! Jótékonysági állatvédelmi nap a felelős állattartás jegyében. Június 14.-én kutyák, cicák, madarak, és számos kisállat lepi el a teret. Az eseményhez csatlakoznak a motorosok is, ugyanis Győrből indul az Open Road Tour és itt leleplezik le az új Harley Davidson Breakout-ot. Ami még biztosan vár rád, […]

Győr 7 csodája

Győr csodás értékeinek sokasága várja azokat, akik egy nagy múltú város szépségeit és történetét szeretnék megismerni idegenvezetőnkkel. Nem a városnézés megszokott útvonalán sétálunk, és sok-sok érdekes helyet és történetet mutatunk meg egy kellemes belvárosi séta során. Győr több mint egy város! Nekünk minden esetre a világ közepe, mely számos csodát rejt. Mi Győrben itthon vagyunk […]

Kálóczy téri Sportközpont

A Rába és a Mosoni-Duna találkozásánál, Győr történelmi belvárosával szemben, gyönyörű környezetben, a Mosoni-Duna partján helyezkedik el a Kálóczy Téri Sportközpont. Az 1920-as évek végén épült csónakház az ország egyik legeredményesebb evezős szakosztályának és a birkózóknak ad otthont. A régi épület mellett helyezkedik el a 2016 áprilisában átadott, csodálatos panoráma terasszal rendelkező tenisz klubház. A […]

Legendák és igaz történetek

A városnézések megszokott útvonalán kívül számos érdekes és rejtélyes történet kínálkozik a sok állandó jelzővel összekapcsolt Győr megismerésére. Ahogy a város szlogenje is hirdeti, “Győr több mint egy város”, számos színes programot kínál vendégeinek és a győrieknek is. Idegenvezetőnk ezen a sétán a legkedveltebb történetekből válogat, de elkalauzolja a vendégeket  olyan helyekre, amelyek nem szerepelnek […]

Keresd a Nőt Győrben!

Ismerje meg Győrt a nőalakokon keresztül! Kellemes belvárosi sétánkat úgy vezetjük a hangulatos barokk műemlékek között, hogy a Nő kerül a középpontba. Különböző korok, ismert, érdekes élettörténetű hölgyek, számos színes történet Győrhöz és látnivalóihoz kapcsolódva. Sok új, érdekes történettel készülünk, amelyek a XIX.-XX. század történeteibe vezetnek. Gyakran messze vezetnek a szálak Győrből. Színes kép tárul […]

Győri séta egy kávé mellé

Nem szeretne hosszú, fárasztó sétára indulni Győr megismerésére? Mégis egy képet szeretne kapni a városról? Beülne a győriek kedvenc helyeire? Segítünk kiválasztani az Ön ízlésének megfelelő helyet, közben megismerkedhet a város legendáival. Egy könnyed programot kínálunk, ahol képet kap városunkról. Legyen VIP vendégünk, sétáljon idegenvezetőnkkel, és különlegessé tesszük a kávédélutánt! Találkozás: Baross út, Csónakos szobor […]

Győr Symphonic Band koncert

Fellépők: Symphonic Band A műsorban felcsendülnek Balázs Árpád, Bert Appermont, Darius Milhaud, Dubrovay László, Eric Whitacre, Nebojša Jovan Živković, Percy Aldridge Grainger és Satoshi Yagisawa művei. Vezényel: Szabó Ferenc karmester, valamint Mile Péter és Vámos Gábor, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának hallgatói

XX. Motoros Találkozó

JÓTÉKONYSÁGI MOTOROS TALÁLKOZÓ ÉS ROCKFESZTIVÁL Kapunyitás: 2023 május 11. Csütörtök 15:00 Helyszín: Győr Megyei Jogú Város Gyermektábora (9081 Győrújbarát, Arany János út 145.) CSÜTÖRTÖK (május 11.): NRG Nagyszínpad: 18:00 Moby Dick 20:00 Pokolgép 22:00 Auróra Wiesbauer színpad: 17:00 Symphonium 19:00 Alakulat Rock Band 21:00 Fekete Hold 23:00 Gattó PÉNTEK (május 12.): NRG Nagyszínpad: 17:30 Tunyó […]

Interaktív mese hajó

Kalandozz velünk a Zátony étterem kikötőjéből! Bejelentkezés szükséges a következő telefonszámon: +36 20 456 9439  

Nagy Feró és a Beatrice

Egy rock and roll sztár a vasfüggöny árnyékában Több mint négy évtizedes múltra tekint vissza a Beatrice és frontembere, Nagy Feró története, aki a szocialista blokkon belül az ellenállás egyik szimbólumává vált. Amellett, hogy a Beatrice tűrt kategóriájú, a rendszer határait feszegető szimbolikus zenekara volt a korabeli Magyarországnak, Európa-szerte ismertté és híressé nőtte ki magát, […]

65 évesek lettünk

A Győri Fotóklub Egyesület jubileumi fotókiállítása a Kisfaludy Károly Könyvtár, 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.). A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2023. május 31-ig, hétköznapokon 13.00-16.00 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

65 évesek lettünk

2023. május 15-én (hétfőn) 17.30-kor Rózsavölgyi László az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke mond köszöntőt, és Roll Péter, a Győri Fotóklub Egyesület elnöke nyitja meg a Győri Fotóklub Egyesület jubileumi fotókiállítását a Kisfaludy Károly Könyvtár, 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.). Közreműködnek a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium tanulói. Felkészítő tanár: Schaffer Rita. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2023. május 31-ig, hétköznapokon 13.00-16.00 óráig. Az ettől […]

Köszöntő Reisinger Attilával

A Herczeg Ferenc-díjas Reisinger Attilát köszöntő kerekasztal beszélgetésre kerül sor 2023. május 10-én (szerdán) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.). Laudációt mond: Dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész. Beszélgetőtársak: Dr. Horváth Sándor Domonkos igazgató és Dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész. Együttműködő partnerek: Magyar Napló Kiadó, Magyar Írószövetség Nyugat-dunántúli Írócsoportja, Hermaion Irodalmi Társaság. A rendezvényre a […]

Zarathustra 17:18

Hamarosan érkezik a Győri Filharmonikus Zenekar 17:18-as bérletének záróhangversenye: a Zarathustra! A német későromantika zenekari zenéjének egyik legnagyobb igényű alkotása, Richard Strauss 1896-ban írott és bemutatott „Imígyen szóla Zarathustra” című szimfonikus költeménye május 23-án (kedd) csendül fel 17:18-tól a Richter Teremben. A mester szinte lehetetlen feladatra vállalkozott a műben: Nietzsche híres filozófiai költeményét zenei hangokra […]

Lipóti Termál –és Élményfürdő & Camping****

Győrtől 27 km-re található a Szigetköz gyöngyszemeként emlegetett Lipóti Termál – és Élményfürdő, amely megjelenésében az ország legzöldebb fürdője. A nyugodt, csodálatos természeti környezetben található komplexum kettő gyógyvizes medencével, úszómedencével, gyermekpancsolókkal, gyermek medencével és vízi várral, élménymedencével, egy 1200 m2-es strandmedencével – melyhez hullámmedence, vízi park, óriás csúszdák kapcsolódnak – hatalmas játszótérrel és egy külön […]

Westside Cable Park – Ikrény

Győr közelében remek strandolási lehetőséget nyújt az ikrényi tó, aki pedig az extrém sportot kedveli, az a wakeboardot is kipróbálhatja! A vízmélység strandolásra ideálisan kialakított – árnyékos pavilonok, zuhanyzó, öltözők és kultúrált parkok teszik kellemessé az időtöltést és a színvonalas családi pihenést. A gyermekeket a parton pancsolási és homokozási lehetőséggel, játszótérrel és Wibit vizi élményparkkal […]

Kicsi Gesztenye Klub

Lenyűgöző látvánnyal és mesés díszletekkel várunk Benneteket „A titokzatos mézrabló” c. vadonatúj előadásainkon! Az új színpadi showban találkozhattok kedvenc szereplőtökkel Lizával, akinek a szerepében a végtelenül bájos, csodás hangú Szilágyi Panni mutatkozik be. Az előadás során új barátságok köttetnek, páratlan kalandokban lehet részetek és segítségetekkel a titkos mézrabló kilétére is fény derül. Az egy felvonásos […]

Anna and the Barbies koncert

Az idén 19 éves zenekar lemezbemutató keretein belül érkezik Győrbe, hogy nevéhez méltóan ünnepeljék meg legújabb albumuk, az ‘Adj Király Katonát’ megjelenését.

Nemzeti Emlékhelyek Napja

A Szent László Látogatóközpont a Nemzeti Emlékhelyek Napja alkalmából ingyenes és kedvezményes programokkal várja az érdeklődőket a Káptalandombon. Egész napos programsorozattal  készülünk, külön figyelmet szentelve a családokra és a gyerekekre. Részletes program elérhető a Káptalandomb honlapján: http://www.kaptalandomb.hu/hu/hir/468/nemzeti-emlekhelyek-napja-a-kaptalandombon/

Ocho Macho koncert

Az Ocho Macho immár 20 éve alapult magyar együttes, amely a reggae, a ska, a punk és a latin keveredéséből született. Olyan nagysikerű slágerek fűződnek a banda nevéhez, mint a „Jó nekem”, az „El Mundo Fantástico”, a Kowalsky közreműködésével készült „Képzeld el másképp”, és még sorolhatnánk. A háromszoros platinalemezes, Fonogram-jelölt Ocho Macho életében a 2015-ös […]

Kortárs Irodalmi Estek

A Kortárs Irodalmi Estek keretében 2023. május 11-én (csütörtökön) a Központi Könyvtár Klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó út 22.) 18 órától az Original Gangstas című könyvbemutatón vehetnek részt. Pritz Péterrel, a könyv fordítójával MC Wolfie, a Punnany Massif frontembere beszélget. Az ORIGINAL GANGSTAS – DR. DRE, EAZY-E, ICE CUBE, TUPAC SHAKUR TÖRTÉNETE ÉS A WEST COAST RAP SZÜLETÉSE című kötet elképesztően átfogó és részletgazdag munka. A szerző, Ben Westhoff elismert, díjnyertes oknyomozó újságíró öt évet […]

Tánc(tér) – Rueda Rumli

Pezsgő műsort ígérünk a kilátogató, érdeklődő illetve táncos közönségnek! 16:30-16:55 Zenés hangolódás, szabad tánc (DJBob) 17-17:05 Köszöntő 17:10~18:00 TÁNCHÁZ: Merengue (Dominika) alapok és sor kezdőknek 18:05~19:20 Fellépések, animációk, ruedák különböző karibi tánc műfajokban 19:25-19:30 Az esemény ismertetője, koncert felvezetés 19:30-20:15 Elő zenei koncert I. rész, Mai Rumba Quartet* 20:15-20:35 Fellépés(ek), szabad tánc (DJBob) 20:40~21:30 Elő […]

Éjszakai futóverseny

XXI. BÜCHL ÉJSZAKAI FUTÓVERSENY   Indulás: Tulipános Általános Iskola (9026.Győr, Rónay J. u. 4.) Távok: 1,3 km gyerek futam, 7-14-21 km, 3 fős félmaraton váltó és 7 km-es Nordic Walking Nevezés: Előnevezni a https://korido.hu/2023BuchlFM_reg linkre kattintás után, az űrlap kitöltésével lehet. Kérdés vagy probléma esetén a gyorisport@gmail.com címre várjuk az email-eket. A nevezés a nevezési díj elutalása után válik véglegessé. […]

Tánc(tér) – Roma táncház

Klasszikus roma táncház zenével, tánctanítással. A Széchenyi teret táncparketté varázsoljuk, ahol instruktorok segítségével lehet elsajátítani a lépéseket. Zenekar: Khamoro (Napocska) Cigány Tánc Egyesület

Lacus Pelso / Balaton

Kulcsár Noémi Tellabor :  LACUS PELSO/ BALATON Lacus Pelso: a Balaton latin elnevezése. A gondtalan, napsütötte nyarak helyszíne, a „magyar tenger”, amelynek napjainkra sajátos jelentése lett. A korszakokon átívelő előadás művészeti és popkulturális utalások révén a Balatonon pihenők szempontjából emlékezik vissza a legendás balatoni nyarakra. Nosztalgia, reménykedés, számvetés – sikeres (és sikertelen) változások sokaságát mutatja […]

EMLÉKHELYEK NAPJA

A RÓMER MÚZEUMMAL BÁSTYÁRÓL BÁSTYÁRA – BARANGOLÁS A GYŐRI VÁR NYOMÁBAN 16 óra Repüljünk vissza a 16-17. századba! Tartsanak velünk ezen az izgalmas időutazáson, ahol a török kori győri végvár egykorifalai és bástyái nyomába szegődünk. A sétát vezeti: SZÉKELY ZOLTÁN múzeumigazgató Találkozási pont: Bécsi kapu tér, Szent István-lovasszobor 18 óra ARRABONA LÁMPAFÉNYBEN LÁMPÁS TÁRLATVEZETÉS A […]

Híres helyek Győrben

2023. május 18-án (csütörtökön) 15 órától a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Marcalvárosi Fiókkönyvtárában (9024 Győr Lajta u. 27/a.) Híres helyek Győrben – A kiskocsmáktól a zenés kávéházakig címmel vetített képes előadást hallhatnak Torma Attila helytörténész tolmácsolásában. A belépés díjtalan! Mindenkit sok szeretettel várnak.

Tolnay Imre kiállítása

A LÉLEK GESZTUSA ÉS GEOMETRIÁJA Kiállításmegnyitó A megnyitón köszöntőt mond: Székely Zoltán múzeumigazgató A kiállítást megnyitja: Radosza Attila képzőművész, egyetemi docens Megtekinthető: 2023. június 11-ig Nyitvatartási idő: kedd-vasárnap 10.00-18.00 óra    

Szentiváni Fesztivál

A NAGYSZÍNPAD KÉT NAPOS PROGRAMJA: Péntek: 18:00 Mr. Rick 19:00 Jenny From ACE OF BASE 20:00 Dj Dominique 21:00 EDDA MŰVEK 23:30 KOZMIX 00:30 Mentee 02:00 zárás   Szombat: 13:00-16:00 Cabrió találkozó és felvonulás 14:00 Nyughatatlan ( Johnny cash dalok) 17:00 Ámokfutók 18:00 Dj Dominique 19:00 MAGNA CUM LAUDE 21:30 CURTIS live Band 23:30 Mentee […]

Honeybeast

A Honeybeast az elmúlt években olyan produkciókat állított az ország legfontosabb és legpatinásabb koncerttermeinek színpadjaira, amelyek megmutatták, hogy a popzene a komolyzenével (Symphoney), vagy akár a kortárs tánccal ötvözve (Legyen tánc!) képes új minőséget teremteni, ezzel is szélesítve a szórakoztatóműfaj határait.     19:00 Kapunyitás 20:30 Honeybeast

ByeAley és a Slepp

19:00 kapunyitás 20:30 ByeAlex és a Slepp ByeAlex hazánk egyik legnépszerűbb zenésze, aki a TV képernyőjén túl a rádiós listákon és mindenféle online streaming felületen is meghódította a közönséget. Folyamatosan ontja magából a több milliós megtekintést/meghallgatást elérő slágereket, miközben olyan előadókkal is kollaborál, mint Hiro, Manuel vagy T.Danny.

Carson Coma

A Carson Coma egy 2018-ban alakult, fiatalokból álló rockzenekar. Zenéjüket a pozitív hangulat és humor jellemzi. Eddigi legnagyobb szakmai elismerésük a 2020 tavaszán nyert Fonogram-díj az év felfedezettje kategóriában.

Caramel koncert

Caramel 2019 óta először tér vissza Győrbe és ad egész estés koncertet a Győri Nemzeti Színházban. Molnár Ferenc Caramel 2005-ben került a zenei köztudatba, 17 év elteltével a hazai zenei és közélet kiemelkedő szereplője lett. Eddig 7 nagylemeze jelent meg, öt teltházas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában, legutóbb közvetlenül a korlátozások előtt, 2020. […]

Balázs Fecó Emlékkoncert

“Elment a nap”  A több, mint másfél órás, teljes egészében élő műsorban neves előadók és zenészek közreműködésével Balázs Fecó legismertebb dalai hangzanak fel, magas minőségben, eredeti hangszerelésben. Az előadás a 2013-as Aréna nagykoncertre épül. Elhangzanak dalok a művész Neotonos, Taurus-os, Korál-os korszakából, és egyéni előadói műsorából egyaránt. A műsor sztárvendége Keresztes Ildikó. Hallható lesz többek […]

“Azt meséld el, Pista!”

Örkény István az életéről – Elmondja: Mácsai Pál Elmondja: Mácsai Pál Az író saját szavaiból színpadra állította: Bereményi Géza és Mácsai Pál Munkatárs: Fenyvesi Katalin Mi lenne, hogyha Örkény István ismét megjelenne, egy színészben, egy színházban, egy este, leülne, venne egy lélegzetet, beszélni kezdene, elmesélné a saját szavaival az életét, vagy ami hirtelen az eszébe […]

Neil Simon: Különterem

(Avagy vágytól asztalig) Az elegáns párizsi LA Casette Hotel különtermébe vacsorameghívást kap hat vendég. Először három férfi érkezik, akik nem ismerik egymást. Aztán megérkezik három nő, és itt kezdődik a meglepetések sorozata… Mariette: Hegyi Barbara Gabrielle: Csepregi Éva Yvonne: Tornyi Ildikó André: Szakács Tibor Albert: Bozsó Péter Claude: Pusztaszeri Kornél Fordította : Debreczeni Júlia Rendezte […]

Duma Aktuál

A fellépők: Ceglédi Zoltán, Hadházi László, Kovács András Péter és Litkai Gergely, a műsorvezető Lovász László. A műsor az elmúlt hónap történéseit dolgozza fel havi rendszerességgel, közélet, politika, súlytalan bulvár események, művészet és kultúra 2*40 percben (néha több), szünettel. Vetítések, videók és váratlan színpadi elemek keverednek helyszíni tudósításokkal és indokolatlan táncbetétekkel. Jegyek elővételben a Líra […]

Győri Édes Napok

Idén már 11. alkalommal rendezik meg a nagy sikerű győri Édes Napok csokoládé- és édességvásárt Győrben. Reméljük most is sikerül felszabadítanunk mindenki boldogsághormonjait, hiszen kitűnő édességekkel és hangulatos helyszínnel várunk mindenkit. Az édes finomságok mellett a szórakozásból sem lesz hiány, hiszen a gyerkőcöknek arcfestéssel is kedveskedünk! Gyertek és édesítsétek meg hétvégéteket, várunk mindenkit szeretettel! Nyitvatartás: […]

Food Truck Show

Felkészültetek egy 4 napos street food-őrületre? A legjobb ételeket és italokat kínáló vendéglátó járművek érkeznek a belváros szívébe. Változatos és nemzetközi ízvilággal, minőségi kínálattal várjuk a látogatókat. A vagány streetfood járgányok mellé elhívtuk a régió legkiválóbb kézműves sörfőzdéit és chili termelőit is. Egy biztos: idén is érdemes több napra Győrbe látogatni! Helyszín: Radó Sziget

Klímabarát utazás

Pakisztáni Bikepacking és Hegymászás – közönségtalálkozó Közönségtalálkozó Zichó Viktor energetikai mérnök, extrém sportolóval, akinek küldetése a fenntarthatóság. Expedícióival igyekszik másokat inspirálni és hasznosat adni a társadalomnak. „Beszámolhatnék az élményekről, amik értek engem ebben a szívmelengető és néha meghökkentő országban, de talán inkább az utazás mögötti tudatosságról és az így szerzett élményekről mesélek.” ” 7800 kilométert […]

Városrészi nap – Gyárváros

Helyszín: Gyárváros, Műjégpálya melletti zöldterület Fellépők/színpadi programok: 15:00 Program nyitás 15:00 Bob és Bobek (Vaskakas Bábszínház – bábelőadás) 16:00 Kalap Jakab 18:00 Hagen Orsi & Hungarian Salon Band 19:30 Romano Drom Ingyenes gyerekprogramok: Arcfestés Csúszdás légvárak Kézműves foglalkozások Népi fajátékok Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság programja

Városrészi nap – Adyváros

Helyszín: Adyváros, Bán Aladár utca mögötti zöldterület (Aréna műfüves pálya mellett) Fellépők/színpadi programok: 15:00 Program nyitás 15:00 Kiss Tünde & Mózes Anita 16:00 Kiskalász 17:30 RÉV színház: Interaktív mese 19:30 Hoppáré Ingyenes gyerekprogramok: Arcfestés Csúszdás légvárak Kézműves foglalkozások Népi fajátékok Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság programja

Churchill és Garbo

Mintha csak álom volna, elképzelt szerelem. Vágyódás, lassan előbújó, elemi erővel kirobbanó, de legfőképpen reménytelen. Szomorú, elgondolkoztató darab a Churchill és Garbo című előadás Hegedűs D. Géza rendezésében. Olyan ez kicsit, mintha Hegedűs D. Géza (Churchill) jutalomjátékot rendezett volna önmagának, hiszen nem áll tőle távol mindaz, amit a darab szerint 85 éves volt angol miniszterelnök […]

Győri séta egy kávé mellé

Nem szeretne hosszú, fárasztó sétára indulni Győr megismerésére? Mégis egy képet szeretne kapni a városról? Beülne a győriek kedvenc helyeire? Segítünk kiválasztani az Ön ízlésének megfelelő helyet, közben megismerkedhet a város legendáival. Egy könnyed programot kínálunk, ahol képet kap városunkról. Legyen VIP vendégünk, sétáljon idegenvezetőnkkel, és különlegessé tesszük a kávédélutánt! Találkozás: Baross út, Csónakos szobor […]

Győri séta egy kávé mellé

Nem szeretne hosszú, fárasztó sétára indulni Győr megismerésére? Mégis egy képet szeretne kapni a városról? Beülne a győriek kedvenc helyeire? Segítünk kiválasztani az Ön ízlésének megfelelő helyet, közben megismerkedhet a város legendáival. Egy könnyed programot kínálunk, ahol képet kap városunkról. Legyen VIP vendégünk, sétáljon idegenvezetőnkkel, és különlegessé tesszük a kávédélutánt! Találkozás: Baross út, Csónakos szobor […]

Győri séta egy kávé mellé

Nem szeretne hosszú, fárasztó sétára indulni Győr megismerésére? Mégis egy képet szeretne kapni a városról? Beülne a győriek kedvenc helyeire? Segítünk kiválasztani az Ön ízlésének megfelelő helyet, közben megismerkedhet a város legendáival. Egy könnyed programot kínálunk, ahol képet kap városunkról. Legyen VIP vendégünk, sétáljon idegenvezetőnkkel, és különlegessé tesszük a kávédélutánt! Találkozás: Baross út, Csónakos szobor […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Irány Győr zöld szigete!

60 perces délelőtti hajókázás, a Szúnyog-sziget varázslatos hangulatának bemutatása a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőitől. Legendák és igaz történetek Győrről. Meglepetéssel is készülünk.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/irany-gyor-zold-szigete e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com vagy telefonon: +36 30 294 9174   A program az Amstel Hattyú Fogadótól indul. Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk.

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a  10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a  10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Májusfa hagyománya, Táncház

Családi nap – mesterségek méltatása   18.00 – 20.00 óra:  Játszóház – kézműves bemutató – mesterségek méltatása a kisalföldi népművészek egyesület tagjai közreműködésével. Aprók táncháza Mesics György és Barátai Zenekarral tánctanítás: Fábián Szabolcs Csutkó 20.00 – 23.00 óra: Mindenki táncháza Mesics György és Barátai Zenekarral tánctanítás: Fábián Szabolcs Csutkó 21.00 – 21.30 óra:   Májusfa hagyománya […]

Hajós sziget-túra

80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 A program az Amstel Hattyú Fogadótól indul. Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk.

Hajós sziget-túra

80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 294 9174 A program az Amstel Hattyú Fogadótól indul. Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk.

Fotókiállítás

KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ A GYŐR VASÚTÁLLOMÁS UTASCSARNOKÁBAN   „VASÚTTAL A TERMÉSZET CSODÁIHOZ” címmel Dr. Alexay Zoltán fotóművész kiállítása nyílik a Győri Vasútállomás Utascsarnokában., a „MADARAK ÉS FÁK” napja alkalmából. A tárlatot megnyitja: Greguss László Géza erdőmérnök, természetfotós. A tárlat fővédnöke: Horváth Zsuzsanna, Forgalmi csomóponti főnökségvezető. A tárlat megtekinthető: június 10-ig, 6-22 óráig. Info: www.vasutasmuvhazgyor.hu

Szlovák Nemzeti Balett

Slovakian National Ballet: „The Pieces” Liang/Timuľak/Novitzky/Davidson MURMURATION (the choreography was part of the performance called “THE MESTERS SIGNATURE”) Choreography: Edwaard Liang Music: Ezio Bosso (1. Hegedűverseny, Esoconcert) Decoration/costume: Edwaard Lang Lightning: Lisa J. Pinkham Lightning – Supervisor: Robert Eisenstein Assistant: Andres Estevez Ballet Mater: Nikoleta Rafaelisová The one-act dance impression Murmutation is an artistic reflection […]

Finisszázs

Petőfi éve – az alkotók üzenetei A KÉVE Művészeti Társaság Költészetnapi tárlatának búcsúztatása. Beszélgetés az alkotókkal, felolvasások, DADAISTA vers elkészítése, felolvasása. Moderátor: Virág Lajos Vizuális barangoló és fényvadász, okleveles fotográfus. Alkotók: Bognár Imre Tivadar; Babics László; Csapucha Rudolf; Gősi Vali; Gmeindl Margitka; Jakab Ibolya Shanti; Kerecsényi Éva; Kirschner Gyula; Krajtsovits Katalin; Muzsai Viktória; Márkiné Lívia; […]

Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben e-mailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Mutdance: Bemut

Az előadás, mely a Bemut címet kapta a Mutdance társulat legikonikusabb koreográfiáit vonultatja fel. A műsor ötvözi a társulat korábbi és legújabb munkáit, melyben a közös nevező a rájuk jellemző egyedi mozgásvilág és koreográfia. Az előadás három önálló részből áll, melyben 14 táncos hölgy lép színpadra. 1. rész Revealing Breath II (a teremtés alapja) Kim […]

Szily Nóra előadás

”Mit kezdjünk a kudarcainkkal és mit tehetünk egy elégedettebb, boldogabb életért?” Az életünk hullámzása nem megúszható. Lehet a kudarc a “barátunk”? Milyen apró praktikák léteznek, hogy nehéz időkben is jobban érezzük magunkat a bőrünkben? Ebben nyújt majd segítséget az előadás. Helyszín: Arundo Étterem (Győr, Ménfői út 61/A)  

Hajós sziget-túra

80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban emailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174 A program az Amstel Hattyú Fogadótól indul. Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk.

Koncertvizsga 2023

Győri Tánc-és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium KONCERTVIZSGA 2023 előadás két részben Hamupipőke Koreográfus: Sebestyén Bálint Harangozó-díjas táncművész, Győri Balett magántácosa Zene: Szergej Prokofjev Mesebalett, mely az örök klasszikus mese átdolgozása egy felvonásban. Hamupipőke, a szegénysorsú lány, akit az édesanyja halála után a gonosz mostoha és két undok lánya folyton bántják. Egyedüli barátai a […]

Egy lépéssel közelebb

Első rész Műanyag szimfónia Koreográfus: Sebestyén Bálint Harangozó-díjas “Ezen a hosszú úton eltévedni nem tudunk, csak a végére járni” Már gyerekként is érdekelt az alkotás folyamata. Káoszból rendet, rendből káoszt formálni. Ahogy egy jó mester ember alkotóvá válik, úgy kerestem magamban a táncon túli mozdulatok kifejező erejét. Azóta is csodálattal figyelem az engem körülvevő zenei, […]

Hajós sziget-túra

80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban emailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174 A program az Amstel Hattyú Fogadótól indul. Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk.

Fitos Dezső Társulat

TAVEN BAXTALE! – LEGYETEK SZERENCSÉSEK! táncszínházi előadás Előadásunk legfőbb célkitűzése, hogy a lehető legkomplexebben és legsokrétűbben mutassa be a cigány néphez kapcsolódó mesterségeket. Ahogy maguk a mesterségek is igen változatosak, úgy az előadás is törekszik a formai és művészi sokszínűségre. Mindehhez a Kárpát-medence magyar nyelvterületének változatos cigány táncait zenei és énekes anyagát használja eszközéül, kitekintéssel […]

Feledi Project: Car(wo)men

Feledi Project: Car(wo)men Prosper Merimée Carmen című remekműve nyomán, néhány gondolat Bizet operájának részletére.  A testeken átívelő érzéki tekintetek az öt előadó iróniája és a belső dimenziójuk költői kutatásának váltakozása áll fókuszban. Klasszikus és kortárs fúzió, melynek dallamai egyedi atmoszférába keverednek, ami a főszereplők útját vezeti. A nőiség horizontja egyedülálló harmóniává válik, amelynek a test […]

Hajós sziget-túra

80 perces hajókázás a város és környékének varázslatos színeit csodálva, természetközelben. Sok-sok történetet ismerhetnek meg idegenvezetőinktől a folyókról, a szigetekről, Szigetközről és a városról. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.   Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-sziget-tura-a-folyok-varosaban emailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174 A program az Amstel Hattyú Fogadótól indul. Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk.

Szezonnyitó Naplemente-túra

Hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, a 10 éves GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőinek színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből. Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben emailen: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 […]

Bényi

Műsor: G. Ph. Telemann: “Vizizene” szvit – C-dúr TWV 55:C3 F. Schubert: IV. (c-moll) szimfónia, D. 417, „Tragikus” Vezényel: Bényi Tibor A Győri Filharmonikus Zenekar nyárindító koncertjének műsorát a 18. század egyik legjelesebb német zeneszerzője, Georg Philipp Telemann művével kezdi. A mester neve kissé nagy kor- és pályatársai, Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Händel nevének árnyékába […]

Tudományos konferencia

Győr a nyugati kereszténység védőbástyája Győr 2023-ban ünnepli a vár töröktől való visszafoglalásának 425. évfordulóját. A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum ez alkalomból tudományos konferenciát rendez az Apátúr-ház dísztermében, mely a Magyar Ispitában rendezett, „Megvesszük Győrt és bástyája mienk” –A végvár törökkori ostromai című, nagyszabású időszaki kiállításunk megnyitójával zárul. Az előadások egy része a […]

Umberto Eco: A rózsa neve

Május 15-én (hétfőn) a  Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében  (9021 Győr, Baross G. út 4.) 17 órakor ismét könyvklubot tartanak. Olvassa velünk Umberto Eco: A rózsa neve című könyvét, ossza meg érzéseit, gondolatait a műről! Moderátor Galambos Krisztina könyvtáros. A belépés díjtalan! Mindenkit sok szeretettel várunk!

Készíts velünk kulcstartót!

Május 12-én  (pénteken) a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának 1. emeleti gyermeksarkába (Győr, Baross Gábor u. 4.). 16.00 és 16.45 órától ismét várjuk a lurkókat. A gyermekek ezúttal kulcstartót készíthetnek. A foglalkozás díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Bejelentkezni az olvasoszolgalat.kisfaludy@gyorikonyvtar.hu e-mail címen vagy a 96/328-022 telefonszámon lehetséges a 2-es melléken.

„Izlandtól Fehérvárig’’

Ecset-vászon-kerámia. Ezzel a hármas egységgel találkozhatnak a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) az „Izlandtól Fehérvárig” című kiállításon. A kiállítás május 26-ig látogatható, hétköznap 10-16 óráig.

„Izlandtól Fehérvárig”

Ecset-vászon-kerámia. Május 8-án (hétfőn) e hármas egységgel találkozhatnak a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra F. tér 1.) 17 órakor az Ősfehérvár Alkotóközösség kiállításmegnyitóján „Izlandtól Fehérvárig” címmel. A tárlaton Mónos Jenő, Szemenyei Éva, Sipos Mari festőművészek, valamint Gecző Anna Viktória keramikus művész alkotásait tekinthetik meg. Az alkotókat Sipos Mari, az Ősfehérvár Alkotóközösség vezetője mutatja be. A vendégeket Virág Lajos vizuális barangoló és fényvadász, okleveles fotográfus köszönti. A kiállításon közreműködik Mudrony Alojzia és Horváth Dániel, valamint Tanka Glória és Csoltkó […]

JÁTÉK A LENGYEL FESTÉSZETTEL

JÁTÉK A LENGYEL FESTÉSZETTEL címmel nyílik portréfotó kiállítás a Triangulum Galériában (Gutenberg tér 2.) 2023. május 3-án, szerdán 17.00 órakor. A Győri Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Szent László Látogatóközpont közös rendezvényén köszöntőt mond Dr. Reisner Ferenc általános püspöki helynök, a Brenner János Hittudományi Főiskola rektora, Prof. Dr. Dézsi Csaba András polgármester és Kolonics Péter, […]

Kabaréháború

Vidám jelenetek felolvasva, az I. Világháború idejéből Összeállítás Gábor Andor, Karinthy Frigyes, Emőd Tamás és mások írásaiból, valamint korabeli hirdetésekből. ” Hónapok óta tartó kilencvenfokos láz emésztette az egész ország közönségét lihegő bizonytalanságban, vajon a Külsőrigómező utcai Világegyetem-Kabaré bemutatóját nem halasztja-e el az a legmélyebb idegrostjainkat megremegtető, elképzelhetetlen siker, amit a múlt műsor estéit tombolta […]

Contemporary Gregorian

Dés László-Balázs Elemér Quartet, Voces4 énekegyüttes, Mizsei-Takács Zsuzsanna: Contemporary Gregorian Ezen az estén a középkor, a reneszánsz és a kora-barokk találkozik a huszonegyedik századdal. Egy énekegyüttes, egy énekes szólista és jazz kvartett két műfajból egy harmadikat hoz létre. A régi vokális művekre improvizációkkal reflektálnak a jazz zenészek, megőrizve az eredeti művek egyes elemeit: a ritmikát, […]

MIRAD, EGY FIÚ BOSZNIÁBÓL

Ad De Bont: MIRAD, EGY FIÚ BOSZNIÁBÓL Egyszer csak szél kerekedik Boszniában, és elkezdi szétlökdösni az embereket, el egymástól, el messzire. Tapogatózniuk kell ebben a felfordult világban. Alattomosan kúszik be a háború az emberek mindennapjaiba és máris a közepében ülnek. Djuka és Fazila keresik az unokaöccsüket, Miradot, aki ide-oda vetődik, menekül, néha csak sétál. “Az […]

QJÚB – A KOCKA KIBONTÁSA

Vecsei H. Miklós és zenekara, Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a KiégőIzzók csapatának élő, vetített díszletében, Koltay Szonja installációjával készítette el legújabb koncertszínházi előadását „A kocka kibontása” címen. A színház, a zene és a performansz határterületein mozgó alkotócsapat minden tagja a maga szakterületének elismert művésze, első közös munkájuk a „Párbeszéd Sötétben” a 2021-es […]

Deliou

Deliou (Cz-Fr) Jitka Malczyk cseh hegedűművész és Célestine Doedens breton hárfaművész 2012-ben találkozott Prágában. Első közös albumuk, a Mezi Listy 2013-ban jelent meg. 2018-ban adták ki második CD-jüket Ar Wenojenn címmel, amelyet Prágában vettek fel. Miközben mindketten más országban élnek, folyamatosan együtt utaznak zenélni, és rendszeresen találkoznak alkotni és fellépni. Azóta a Delioù Európa-szerte játszott, […]

Tompos Kátya felolvasó estje

Tompos Kátya felolvasó estje, a szerző azonos című műve alapján “Minden háborúnak ezer arca van. Ez az enyém, ahogy én élem meg. Egy fiatal nő, én magam, tizenkilenc-húsz évesen pár hónapos asszonyként hogyan kerültem az erdélyi kisebbségi sorból, az anyaországhoz visszakapcsolt Erdélyből a csákvári Esterházy-kastélyba. Egy asszony élete a fronton. Éhezés, tetvek, lövészárokásás, krumplihámozás, hideg, […]

Platon Karataev Duó

A Lev Tolsztoj-szereplőről elnevezett Platon Karataev 2016-ban alakult. Tavaly januárban megjelent harmadik nagylemezük, a Partért kiáltó, amelynek dalaiban a zenekar tovább merül, és a létezés magját igyekszik körbejárni: módosult tudatállapotokban bolyonganak, találkoznak a határtalannal, valamint szembenéznek önmagunkkal és az elmúlással is. A dalok ezúttal duó felállásban csendülnek fel. Az új album számai mellett korábbi szerzemények […]

Háború van

Bereményi Géza – Másik János: Háború van „Csillagok, égbeli tűk karcolják rá a szememre: Háború van. Csillagok, a háború tart, szóljatok rá, hogy megálljon. Még a végén bűnös leszek.” Az Öt Templom Fesztivál szervezőinek felkérésére Bereményi Géza és Másik János új zenés felolvasószínházi programot állított össze. A „Háború van” című est a fesztivál idei tematikájára […]

Gorkij: Makar Csudra

Farkas Franciska bemutatja – Gorkij: Makar Csudra mese egy felvonásban A Makar Csudra történetét, ami Gorkij első nyomtatásban megjelent műve, Farkas Franciska orosz szakos édesanyjától hallotta gyerekként. A történet egy idős lókupecről szól, aki a sztyeppén, a tengerparton, a tábortűz mellett ül és életről, szerelemről, szabadságról mesél. Gorkij rengeteget vándorolt a húszas éveiben, egész Oroszországot […]

Szent Szerb Antal legendája

Prieger Zsolt: Szent Szerb Antal legendája Zenés-irodalmi előadás Prieger Zsoltnak, az Anima Sound System vezetőjének legnagyobb erőssége a művészi bátorság. Időről időre képes megújulni, feladni a már bevált, megszokott sémákat és valami egészen újba kezdeni. Prieger Zsolt Szerb Antal-fantáziája költőien szürreális: akusztikus és vetített képek, városok, történetek és szerelmek peregnek le szemünk előtt. Improvizációval teli […]

Szent Efrém Férfikar

Requiem – az ukrajnai civil áldozatok emlékére Az ukrajnai háború egy éves évfordulóján, 2023. február 23-án mutatta be a Szent Efrém Férfikar Papp Viktor: Ukrán Requiemjét. A fiatal, ungvári születésű zeneszerző, aki oszlopos tagja a nyolcfős énekegyüttesnek, a gyászmise liturgikus szövegét ukrán és latin nyelven használta fel a mű megalkotása során. A hét tételes ciklusban […]

iamyank Live Ensemble

Az iamyank Live Ensemble a 2018-as Művészetek Völgye fesztivál nagyszínpadán debütált, ami után iamyank minden koncertre folyamatosan újraírta az anyagokat, és a felállás is formálódott. Lemezen először a 2019-ben rögzített Ensemble Live At CAFe Budapest jelent meg, a formáció alapelemének megfelelően koncertalbumként. A vonósnégyes-gitár felállású iamyank Live Ensemble aztán 2021-ben jelentette meg a személyes témájú […]

A Hit és szimbólumai

A Hit és szimbólumai: Passacaglia/Chaconne A passacaglia, a chaconne a barokk zenében az állandóság, az ismétlődés, a hit és egyben az élet örök körforgásának szimbóluma. A műfaj éppúgy jelen van Bach híres g-moll BWV 1004 partitájának átiratában, mint a francia barokk szvitben, és születésének 100. évfordulóját ünneplő Ligeti György életművében. A hangszeres darabokat Bingeni Szent […]

Hanna

Szabadesés több szólamban 1944. november 7-én sortűz végzett a 23 éves Szenes Hannával még a tárgyalása befejezése előtt a Margit körúti fogházban. Kém volt, költő, szabadságharcos vagy nemzeti hős? Hanna versei, naplója, édesanyja és bajtársai visszaemlékezései mögött egy olyan lány történetét fedezhetjük fel, akinek volt bátorsága elhagyni Budapestet egy jobb élet reményében. Aki oly korban […]

Kortárs Irodalmi Estek

Május 3-án (szerdán) a Kossuth Lajos Művelődési Házban (9011 Győr, Déryné utca 50.) 18 órakor a Kortárs Irodalmi Estek keretein belül az Ambrózia folyóirat győri szerzői olvasnak fel verseikből és novelláikból, amelyet zenei produkció is kísér majd. Előadók: Bula Teodóra, Horváth Veronika, Soós Brigitta, Sütő Csaba András, Szabó Gergely és Szalai Zsolt. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni csak teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu email címen lehet. Egy jelentkező […]

Győri Városrészi Napok

Április 29-én (szombaton) 15 órától Marcalváros II-ön, a DAC pálya melletti zöld területen rendezik meg a Győri Városrészi Napokat. A programon többek között fellép a gyermekek nagy kedvence a Hahó Együttes, valamint Mohácsi Attila a Győri Nemzeti Színház színművésze. A zenés rendezvények mellett még számos programmal kedveskednek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Fellépők/Színpadi programok: 15:00 óra: Kapunyitás 16:00 óra: Hahó Együttes 17:20 […]

Győri Városrészi Napok

Április 30-án (vasárnap) 15 órától ismét Marcalvárosban, a Cirkusz téren (PÁGISZ iskola melletti zöldterület) rendezik meg a Győri Városrészi Napok következő programját. A zenés produkciók mellett változatos és színes gyerekprogramokat kínálnak a családoknak. Fellépők/Színpadi programok: 15:00 óra: Program nyitás 15:15 óra: Nem csak a 20 éveseké a világ! Schupp Gabriella, Kulánda Anita, Taķács Roland 17:00 óra: Apacuka 18:20 óra: Gerry Harpo & Barney Moore blues duo 19:30 […]

EVEZŐK CSILLAGA

Idén május 20. és 28. között kerül megrendezésre Egyházzenei Fesztivál, mely ezúttal is fantasztikus programsorozatot ajánl a zenekedvelő közönség számára. 2023-ban több mint 10 városban kínál lehetőséget a Filharmónia Magyarország arra, hogy közelebb kerüljünk az egyházi zenéhez. A fesztivál mindig egy különleges oldalát mutatja meg ennek a műfajnak, 2023-ban a népzene és az egyházzene kapcsolata […]

Kiállításmegnyitó

A megújult Patkó Imre Állandó Kiállítás és Kováts Albert festőművész ÜBÜ ÖRÖK című kamaratárlata A megnyitón köszöntőt mond: BORSI RÓBERT önkormányzati képviselő, GYMJV A kiállítást megnyitja: WEHNER TIBOR művészettörténész Közreműködnek: HORVÁTH ILDIKÓ előadóművész HÉRICS CSENGE gordonkaművész A kiállítás megtekinthető hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig. A Patkó Imre-gyűjtemény anyagából készült állandó kiállítás megújításával a Rómer […]

Borkóstolás

Könnyed kikapcsolódásra vágysz a barátaid és néhány finom bor társaságában? Borkóstoló tanfolyamunk erre tökéletes alkalom lehet. Szakadj ki pár órára a hétköznapokból velünk és közben ismerd meg a borkóstolás rejtélyes világát! Egy kis ízelítő az egyalkalmas kurzusból: • A borkóstolás helyes technikája • A borok készítése és csoportosítása • Helyes fogyasztás és felszolgálás • Jelenlegi […]

Ménfőcsanaki Egészség-Piac

2023. április 29-én (szombaton) 9.00-12.00 óráig a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) lakossági egészségmegőrző programot rendeznek Egészség-Piac címmel. A programra látogatókat ingyenes szűrővizsgálatokkal, színes programokkal és különböző tanácsadással várják a szervezők. A rendezvényre a belépés ingyenes! Program: 9.30 óra: Köszöntő. Köszöntőt mond: Dr. Laczkovits – Takács Tímea önkormányzati képviselő, Szabó Jenő önkormányzati képviselő 9.35 óra: Ménfőcsanaki óvodások műsora 10.00 óra: Senior örömtánc 10.20 óra: Wolf-K9 Kutyaiskola […]

Kortárs Irodalmi Estek

Április 28-án (pénteken) 19 órakor a Központi Könyvtár Felnőtt Olvasószolgálatán (Győr, Herman Ottó u. 22; I. emelet) folytatódik a Kortárs irodalmi estek programsorozat. Vendég Kemény Zsófi magyar költő, író, forgatókönyvíró, ismert slammer, aki Sophie Hard néven rapperként is tevékenykedik. Az írónővel Horváth Panna, a Pocket könyvek PR munkatársa beszélget. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni csak teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu email címen lehet. Egy jelentkező […]

NEOTON FAMÍLIA

Várunk mindenkit egy fantasztikus és felejthetetlen koncertre a Neoton Famíliával! „Bulizzunk, énekeljünk együtt! Hajózzunk 220 felett a Santa Mariával, ünnepeljük az Olimpiát a Marathonnal, táncoljunk a Szombat Esti discoban, énekeljünk a Nyárról, integessünk a Zsebkendőinkkel! I LOVE YOU.” Csepregi Éva szavai minden rajongónak a fülébe csengenek! Itt a helyed!  

Nyitott házasság

A Nobel díjas író, DARIO FO vérbeli, pikáns olasz vígjátéka két felvonásban A Hadart Színház előadása Szereposztás: Férj: Schlanger András Feleség: Szitás Barbara Rendezte: Szitás Barbara Mit lehet tenni, ha a kapuzárási pánik előtt álló férj kikapós? A házaspár számtalan kacagtató buktatóval kipróbálja a nyitott házasságot, amire végül rábeszéli a fondorlatos ügyvéd a nejét. De […]

Az Árpád-ház a csúcson

2023. április 25-én (kedden) a Bezerédj-kastély Művelődési Házában (9012 Győr, Győri út 90.) 17.30 órától Horváth Gábor hadtörténész-technikus III. Béla – Az Árpád-ház a csúcson című előadását hallhatják. Sok szeretettel várnak mindenkit!

11.Gyirmóti Halászlé Verseny

2023. május 1-jén (hétfőn) ismét megrendezik a Gyirmóti Halászléfőző Versenyt, immár 11. alkalommal. A program helyszíne az Aranyhal Szabadidőközpont (horgásztavak) lesz. A főzőverseny 8 órától veszi kezdetét színes programokat kínálva. Mindenkit szeretettel várnak! A szervezők nevében: Szabó Jenő önkormányzati képviselő. Program: 08:00 óra: Rendezvény kezdete: tárogatózás a tó körül Nótaszó: Lukács Tímea és Sebestyén Tamás, […]

Mit énekelj otthon?

Gerbert Judittal – Szabadtéri változat Gerbert Judit 10 éve kezdett Ringató foglalkozásokat tartani. 2019 óta hétről hétre énekli és mondókázza dalosra és derűsre a várost a kisgyerekes családokkal. A ritmikus hangadás egy kisgyerek számára varázslat. Tapasztald meg Te is ezt a varázslatot! Ha az időjárás engedi, szezonnyitó szabadtéri foglalkozáson várom a 3 éven aluli gyerekeket […]

Szabadhegyi Egészség-Piac

2023. április 28-án (pénteken) 15.00-18.00 óráig Egészség-Piac lesz a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra Ferenc tér 1.). A programsorozat évek óta nagy népszerűségnek örvend, hiszen a rendezvényre látogatók az ingyenes szűrővizsgálatok mellett különböző tanácsadással, bemutatókkal és életmódprogramokkal is találkozhatnak. A nap folyamán többek között lesz koleszterinszint mérés, vércukorszint mérés, prosztata (PSA) vizsgálat egy csepp vérből, hallásvizsgálat, bőrgyógyászat […]

Készítsünk robotot!

Április 28-án (pénteken) a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckója (Győr, Baross u. 4., I. emelet) 16.00 és 16.45 órától újabb programmal várja a lurkókat. A gyermekek ezúttal robotot készíthetnek. A foglalkozás díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Bejelentkezni az olvasoszolgalat.kisfaludy@gyorikonyvtar.hu e-mail címen vagy a 96/328-022 telefonszámon lehetséges a 2-es melléken. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A névtelen csillag

Az előadás a Maria Filotti Theatre előadása 1. Duna Nemzetközi Színházi Fesztivál keretein belül. Egy vidéki kisvárosban, egy állomáson, ahol nem állnak meg a gyorsvonatok, a helyiek nyugalmas életét tönkreteszi egy „csillag” érkezése a „nagyvilágból”. A kaszinóból megszökött, jegy és okmányok nélküli külföldi a gazdagok mulatságának izgalmas és veszélyes miliőjét hozza magával. Egy félénk csillagásztanár […]

Balkán Szindróma

A Drama Theatre „Sava Ognyanov” előadása az 1. Duna Nemzetközi Színházi Fesztivál keretein belül. A Szovjetunióban a „peresztrojka” a rendszer megmentésére törekszik. Bulgáriában az elit csendben várja, hogy mindez véget érjen. A színpadon, ahogy felemelkedik a függöny, egy újabb hazai történet veszi kezdetét, mígnem hirtelen egy férfi bukkan elő a közönség soraiból, majd egy második, […]

Énekes madár

Tamási Áron: Énekes madár Szerelmes játék Szereposztás: GONDOS ESZTER, vénleány MIHÁLYI ORSOLYA GONDOS REGINA, vénleány SZINA KINGA GONDOS MAGDOLNA, fiatal leány JUHÁSZ JÁZMIN EH. BAKK LUKÁCS, vénlegény, az Eszter vőlegénye UNGVÁRI ISTVÁN PRÉDA MÁTÉ, vénlegény, a Regina vőlegény SÁRKÖZI JÓZSEF KÖMÉNY MÓKA, fiatallegény HAJDU TIBOR KÖMÉNY IGNÁCNÉ, a móka anyja AGÓCS JUDIT KATOLIKUS PAP VINCZE […]

EXIT

A Tomcsa Sándor Színház előadása az 1. Duna Nemzetközi Színházi Fesztivál keretein belül Az élet, történjék bármi, megállíthatatlan, keresnénk a kijáratot, de minden ajtó zárva, benne ragadtunk. Dorra, a boszniai lány, egy megrázó élményen esett át; Kate, az amerikai nő, úgyszintén: az egyik saját testén keresztül tapasztalta meg a fájdalmat, ami húsáig hatolt és lassú […]

Férj, pirítva

A Stadttheater Ingolstadt előadása az 1. Duna Nemzetközi Színházi Fesztivál keretein belül Más ágyában jobban forr a vér. Vallja Kenneth, a középkorúságát nehezen megélő házas férfi, aki sem fiatalkori szívtipró énjét, sem Elvis rajongását nem kész feladni az évek előrehaladtával sem. Az életközépi-válság egyre nyomottabbá teszi mindennapjait, mire megtalálja a megoldást: húszévnyi házasság után szeretője […]

Külváros

A Komáromi Jókai Színház előadása az 1. Duna Nemzetközi Színházi Fesztivál keretein belül. Franci, a külvárosi pincér, táncos karrierről álmodik, induló pályafutása azonban zátonyra fut, amikor haverjai belerángatják egy rablásba, s börtönbe kerül. Egy év után szabadul, és visszatér régi lakásába, ahol már Anna lakik. Anna, mivel kirúgták irodai állásából, prostitúcióból tartja el magát. A […]

Láthatatlan kölykök

Az Újvidéki Színház előadása az 1. Duna Nemzetközi Színházi Fesztivál keretein belül Két fiú érkezik az üres vajdasági kisvárosba. Menekülnek, futnak, végtelen utak húzódnak mögöttük. Az életük nehéz, a lábuk véres, iszonyú dolgok rejlenek a fájó izmok mélyén. Három lány izeg-mozog egy játszótéren. A fiúk és a lányok találkozásából meg-nem-értés, közeledés, talán vonzalom születik, de […]

Győri Városrészi Napok

Április 23-án (vasárnap) a Győri Városrészi Napok következő programját a Vásárcsarnok előtti téren (Herman Ottó utca) rendezik meg. Elsősorban Nádorváros és Jancsifalu lakóit, de természetesen minden érdeklődőt sok szeretettel várnak a szervezők. A részletes programot alább olvashatják. FELLÉPŐK / SZÍNPADI PROGRAMOK 15:00 Kapunyitás 16:00 MintaPinty 17:20 Lázin Beatrix (Győri Nemzeti Színház) 18:20 ToSoDa 19:30 Freddie akusztik INGYENES GYERMEKPROGRAMOK […]

Győri Városrészi Napok

Ez alkalommal a Belváros és Révfalu lakosait várják április 22-én (szombaton) a Széchenyi térre 16 órától, ahol fellép a gyerekek egyik nagy kedvence, az Iszkiri Zenekar, de a fiatal felnőtteknek és az idősebb generációnak is számos programmal kedveskedünk. A részletes programot hírünkben olvashatják. A koncertek mellett számos ingyenes gyermekprogram várja a kilátogató családokat. Arcfestés, csúszdás légvárak, népi fajátékok, kézműves […]

János vitéz és barátai

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából május utolsó vasárnapján különleges játékra hívunk Benneteket! Gyereknapi rendezvényünkön a nagy költő versei köré szervezünk minden programunkat és játékunkat. Izgalmas feladványok, sok-sok kézművesség és interaktív helyszínek várnak Rátok. Sőt, ha szemfülesek lesztek, találkozhattok magával Petőfi Sándorral is, aki többek között rímfaragással vár majd Benneteket! És hogy még mi minden […]

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

Éjszaka

Vrum Performing Arts Collective (Ausztria-Horvátország) előadása a Nemzetközi Gyermek-és Ifjúsági Fesztiválon Mozgásszínház gyerekeknek magyar nyelven 4 éves kortól Éjszakai utazásra invitál az előadás, amikor a házak az égig érnek, a hangok szimfóniaként hömpölyögnek és a hold egy szempillantás alatt eltűnik az égről, huss! Éjjel bármi megtörténhet, sokkal inkább, mint nappal, a hétköznapi valóságban. A bátorság, […]

Fehér altató

Fehér altató – Šeiko Šokio Teatras (Litvánia) A Patchwork fesztivál keretein belül Szöveg nélküli táncjáték 3 éves kortól A litván mitológiai és népmesei elemekkel tarkított érzelemgazdag, meleg hangulatú táncjáték egy nyúl család életébe ad betekintést. A történet egyben a körülöttünk lévő világra is érzékenyen reflektál. Az előadás látványvilágát a fehér szín különböző árnyalataira komponált miliő […]

Moby Dick

Moby Dick, a fehér bálna – Plexus Polaire (Franciaország-Norvégia) A Patchwork fesztivál keretein belül Angol nyelvű előadás magyar felirattal 14 éves kortól Egy bálnavadász expedíció történetét meséli el Herman Melville a Moby Dick, a fehér bálna című regényében. A könyv és a színpadi feldolgozás a csökönyös elhivatottság és a tenger végtelen hatalmával szembeszálló erők küzdelme […]

Djabe & Steve Hackett

DJABE & STEVE HACKETT PROJEKT – THE JOURNEY CONTINUES TOUR 2023 Steve Hackett gitárost, a rocktörténet egyik legjelentősebb zenekarának, a Genesisnek meghatározó tagját, közel két évtizedes munkakapcsolat köti össze a Djabe zenekarral. 2003 óta Steve számtalanszor közreműködött a zenekar fellépésein és albumain. Az elmúlt öt évben elkészült 6 közös kiadványuk minden eddiginél nagyobb nemzetközi sikereket […]

Éremgyűjtő Találkozó

Program: Éremcsere: fém- és papírpénzek, kitüntetések, érmék és plakettek, jelvények, régi képeslapok, bélyegek, metszetek, részvények, telefonkártyák, egyéb régiségek cseréje, adásvétele. Díjtalan árbecslés – szaktanácsadás. Helyszín: Veres Péter Mezőgazdasági Szakközép-és Szakképző Iskola (Győr, Régi Veszprémi út 1-3.)

COWBOYOK ÉS INDIÁNOK

LEGENDÁS VADNYUGAT – Kiállításmegnyitó A kiállításmegnyitón köszöntőt mond: DR. DÉZSI CSABA ANDRÁS polgármester A tárlatot megnyitja: DR. PAÁL ZSUZSANNA főmuzeológus – RFMTM Közreműködik: BELVÁROSI BETYÁROK DUÓ – VÁRAY LÁSZLÓ ének-gitár, ALASZTICS BALÁZS szaxofon   A kiállítás megtekinthető 2023. szeptember 3-ig.  

Kortárs Irodalmi Estek

2023. április 21-én (péntek) 18 órától irodalmi estet tartanak a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.) Kortárs Irodalmi Estek címmel. Vendégünk Ott Anna, a Hadik Kávéház művészeti vezetője. Beszélgetőtársa Szabó Gergely költő lesz. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni csak teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu email címen lehet. Egy jelentkező maximum 2 főt […]

Kowalsky meg a Vega

19:00 Kapunyitás 20:30 Koncertkezdés Figyelem! A rendezvény szabadtéri!

Esti Kornél

A népszerű zenekar tavasszal folytatja a klubturnéját, és természetesen Győr sem maradhat ki a helyszínek sorából. Igazi best of műsorral készülnek, énekelnek boldogságról, éjszakáról, esőről…  

Ránki Dezső zongoraestje

Csönd-zsák koncertek 3. “…csönd-zsákból hangot lop… “(Weöres Sándor) műsor: Beethoven: E-dúr zongoraszonáta op. 14/1 Esz-dúr zongoraszonáta op. 27/1 (“Sonata quasi una fantasia”) cisz-moll (“Holdfény”) zongoraszonáta op. 27/2 (“Sonata quasi una fantasia”) D-dúr zongoraszonáta op. 28 Jegyek kaphatók az InterTicket országos hálózatában valamint a jegy.hu oldalon, és személyesen a Látogatóközpont /Tourinform Győrben.

COWBOYOK ÉS INDIÁNOK

LEGENDÁS VADNYUGAT A kiállításmegnyitón köszöntőt mond: DR. DÉZSI CSABA ANDRÁS polgármester A tárlatot megnyitja: DR. PAÁL ZSUZSANNA főmuzeológus – RFMTM Közreműködik: BELVÁROSI BETYÁROK DUÓ – VÁRAY LÁSZLÓ ének-gitár, ALASZTICS BALÁZS szaxofon  

KézMű

A Kovács Margit Szakgimnázium és Általános Iskola Rajz tagozatának kiállítása A kiállításon a diákok munkái láthatók.  

Schima Bandi nyomában

Múzeumi séta Tartsanak velünk ezen az izgalmas barangoláson, ahol az aranykoszorús mester, iparművész-műkovács SCHIMA BANDI műveinek nyomába eredünk! Vezető: Pápai Emese művészettörténész, főmuzeológus Találkozási pont: Széchenyi tér, Rómer-szobor Gyülekező: 2023. április 18-án 15.45-től

Egészség-Piac

9:00 KÖSZÖNTŐ: LOSCHITZ FERNC IGAZGATÓ SZŐNYI FERENC ULTRAMARATONISTA 9:30 FUT A SZENTIVÁN FUTÓFESZTIVÁL Védnök: Dr. Sík Sándor önkormányzati képviselő Jelentkezési lap letölthető a www.molnarvid.hu oldalon A jelentkezés díjtalan. INGYENES SZŰRŐVIZSGÁLATOK: Allergéniusz Egyesület laborautó: prosztata vizsgálat és vérsűrűség vizsgálat, ételallergia szűrés vénás vérből. vércukor, vérnyomás mérés, koleszterin szűrés, vérsűrűség vizsgálat egy csepp vérből – Allergéniusz Egyesület […]

Sörkóstoló és beszélgetés

Alkohol nélkül nincs civilizáció? Az Apátúr Sörház és a Győri Bencések közös szervezésében Bart Dánielt, Az arany folyam könyv szerzőjét látja vendégül az Apátúr Sörházban Horváth Zsolt, az Apátúr Sörház sörfőzőmestere. Aki kicsit is jártas a kézműves sörök világában, annak Bart Dániel neves ismerősen cseng. Bart Dániel ugyan műfordítónak indult, de menet közben beszippantotta a […]

Kockanapok

2023-ban újra Győrbe érkezik a Kockanapok LEGO® építmények kiállítása és játszóház. A legnagyobb magyarországi kiállított gyűjtemény! A legutóbbi győri Kockanapok óta eltelt időszakban több mint száz építménnyel bővülve ez lesz a rendezvénysorozat eddigi legnagyobb kiállítása! Látogatóink 2.000.000 kockából láthatnak elképesztő egyedi alkotásokat és különleges gyári készleteket. Kicsik, nagyok, idősek, fiatalok egyaránt találhatnak kedvencet a változatos […]

Cini-cini muzsika

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Játsszák: Rab Viki, Szukenyik Tamás

„Hogy ki is Pom Pom? Nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változtatni az alakját! Ha akarja, olyan, mint a szőrpamacs vagy paróka vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű vagy szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt, vagy szőrsapka.” Picur, a kisiskolás lány lázas betegen fekszik otthon. Pom Pom, a barátja […]

Tesók!

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát […]

Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi Árgyélus, a földi királyfi egyre csak az eget kémleli – Tündérszép Ilona, az égi tündér pedig egyre csak a földet, s a földön Árgyélus királyfit. Ilona lentről nézve fény csupán, és mégis nagy útra, veszélyes kalandra hívja-vonzza Árgyélusát: a fiú elindul, egyenesen az égbe, Tündérország felé. Azonban ég és föld […]

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Tütü-tutu autó, felharsan a dudaszó! Tütü, vigyázz, gyorsan jövök, Fát, virágot kikerülök. Autóval, kishajóval, robogóval vagy traktorral, Én senkit el nem ütök. A Vaskakas Bábszínház játéka utazásra hívja a legkisebbeket. Útra kelnek, vízre szállnak, felhők közt is kocsikáznak! Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Szereplők: Bora […]

Vitéz László

Vitéz László és az elátkozott malom (Pályi János vendégelőadása) Pályi János régóta maga is játszik Vitéz László játékot, az elátkozott malom történetét, amelyben László a különböző színű és rangú ördögök után legyőzi a hálált is. Szükségünk van olyan szerethető példaképekre, akik legalább képzeletünkben vagy akár a bábszínházban jól elagyabugyálják azt, aki rosszat tesz velünk s […]

Kertészeti előadás

2023. április 14-én (pénteken) 17 órakor a a megváltozott időjárási körülmények között végzendő kerti munkákról: a növényvédelemről és kondicionálásról, a talajfertőtlenítésről tart előadást Bakodi Gyula agrármérnök. A program helyszíne a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Bezerédj-kastély Művelődési Háza (Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.).

Ha elindul útján a képzelet

2023. április 12-én (szerda) 17 órakor a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség költészet napi műsorán vehetnek részt a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.).  

Fut a Szentiván

Április 22-én délelőtt Egészségpiac és „Fut a Szentiván”! Egyedül Szőnyi Ferenc magyar ultratriatlonista tudta teljesíteni a Himalája hágóin megrendezett, 480 kilométeres Hell Ultra Running versenyt. A világ legbrutálisabb futóversenyén, az oxigénhiány mellett, a 40 fokos hőmérséklet-ingadozással is megküzdött a komáromi ironman. A versenyen 120 óra alatt kellett lefutni 480 kilométert, 10 ezer méteres szintemelkedéssel. A […]

Ki lakik az asztal alatt?

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal alattiak […]

Költészet napi tárlat

A győri VOKE Arany János Művelődési Ház és a KÉVE Művészeti Társaság bemutatja „Petőfi éve – az alkotók üzenetei” című tárlatát. A kiállítást megnyitja: Szalai Zsolt költő, szerkesztő. Közreműködnek: Kakucs Ajna Ilona a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendéke, Szentiványi Richárd a Győri Balett magántáncosa. Felkészítő, koreográfus: Szentiványi Richárd a Győri Balett magántáncosa. Megnyitó: április […]

Széchenyi Egyetemi Napok

2023-ban is dübörögni fog a győri egyetemi Campus és a Bridge. Idén április 19-22. között rendezik meg a Széchenyi Egyetemi Napokat, vagyis a SZEN-t. A tavaszi félév legnagyobb egyetemi buliján nem csak egyetemistákat várnak, külsősök is bulizhatnak egy fergetegeset. Részletes program, információ: https://www.facebook.com/szenfeszt/?locale=hu_HU    

Költészet napja

“Az Isten itt állt a hátam mögött…” Előadó: Oláh László lelkész, Radnóti-díjas versmondó

Minibalett

Szalai Judit táncművésszel 45 perc táncitánci 4 éves kortól gyerekeknek A balett mozgásrendszerének segítségével – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az egész testet átmozgató, tánc és jókedv központú foglalkozáson vehetnek részt mindazok, akik úgy döntenek, belekóstolnak kicsit a balettosok világába. A 45 perces foglalkozás során a kisgyermekek megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival is élményszerűen, […]

Győri Balett:Max és Móric

Táncos csínytevések Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek Ajánlott korosztály: 3-10 év Asszisztens: Csepi Alexandra Zene: Gioachino Rossini Kivitelezés: Nagyné Vass Katalin Díszlet kivitelezés, kellékek: MOKKA – Váray Ibolya Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész Szereplők Max – Szentiványi Richard Móric – Téglás Bánk Bözsi néni – Tetiana Baranovska Szabó […]

Győri Balett: Max és Móric

Táncos csínytevések Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek Ajánlott korosztály: 3-10 év Asszisztens: Csepi Alexandra Zene: Gioachino Rossini Kivitelezés: Nagyné Vass Katalin Díszlet kivitelezés, kellékek: MOKKA – Váray Ibolya Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész Szereplők: Max – Szentiványi Richard Móric – Téglás Bánk Bözsi néni – Tetiana Baranovska Szabó […]

Győri Balett : Maszkabál

Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon nincs is jobb kaland, mint felfedezni a […]

Győri Balett: Maszkabál

Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon nincs is jobb kaland, mint felfedezni a […]

MiniBalett 

Szalai Judit táncművésszel 45 perc táncitánci 4 éves kortól gyerekeknek A balett mozgásrendszerének segítségével – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az egész testet átmozgató, tánc és jókedv központú foglalkozáson vehetnek részt mindazok, akik úgy döntenek, belekóstolnak kicsit a balettosok világába. A 45 perces foglalkozás során a kisgyermekek megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival is élményszerűen, […]

WobbelYoga

Engelbrecht Patrik táncművésszel 45 perces mozgásfoglalkozás Wobbelen 3-7 éves gyerekeknek A WobbelYoga egy jógára épülő mozgásforma a Wobbel egyensúlyozó deszkán. Egy mozgás fejlesztő játék kicsiknek és nagyoknak, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot, a testtudatot és a térben való tájékozódási képességet. A deszka mozgásának köszönhetően a jógapózok nagyobb kihívást jelentenek, a kalandok pedig még szórakoztatóbbá […]

WobbelYoga

Engelbrecht Patrik táncművésszel 45 perces mozgásfoglalkozás Wobbelen 3-7 éves gyerekeknek WobbelYoga = jóga a Wobbelen A WobbelYoga egy jógára épülő mozgásforma a Wobbel egyensúlyozó deszkán. Egy mozgás fejlesztő játék kicsiknek és nagyoknak, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot, a testtudatot és a térben való tájékozódási képességet. A deszka mozgásának köszönhetően a jógapózok nagyobb kihívást jelentenek, […]

Húsvét az állatkertben

Kalandos programokkal készül az idei tavaszi szünet és Húsvét napjaira a Xantus János Állatkert. Állatbemutatók, látványetetések, CSARNOKos játszóház és állatsimogató. Egész nap TapiZOO különböző állatoktól származó dolgokkal (zsiráf csigolya, kígyőbőr, oroszlán koponya, vizíló láb, stb.) Nagypéntektől ismét megnyílik a kedvelt Nyusziváros, nyuszi simogatóval. Húsvét vasárnap és hétfőn különleges pingvines locsolóvers vadászat és egésznapos állatos kalandok. […]

Alagút

Alagút – KLAIPĖDOS LĖLIŲ TEATRAS (LITVÁNIA) A Patchwork fesztivál keretein belül Közös előadás a Lutkovno Gledališče Ljubljana (Szlovénia) társulattal Látványszínházi előadás magyar nyelven 4 éves kortól Gyakran úgy tűnik, mintha csak a világosságot tudnánk uralmunk alá hajtani, de az ismeretlen, félelmetes sötétséget nem. A játék során azonban hamar megfordul a rend. Egy csipetnyi bátorság és […]

Énekes madár

Tamási Áron: Énekes madár Szerelmes játék Szereposztás: GONDOS ESZTER, vénleány MIHÁLYI ORSOLYA GONDOS REGINA, vénleány SZINA KINGA GONDOS MAGDOLNA, fiatal leány JUHÁSZ JÁZMIN EH. BAKK LUKÁCS, vénlegény, az Eszter vőlegénye UNGVÁRI ISTVÁN PRÉDA MÁTÉ, vénlegény, a Regina vőlegény SÁRKÖZI JÓZSEF KÖMÉNY MÓKA, fiatallegény HAJDU TIBOR KÖMÉNY IGNÁCNÉ, a móka anyja AGÓCS JUDIT KATOLIKUS PAP VINCZE […]

Fantázia

Fantázia- Oh! My Life Movement Theater (Dél-Korea) A Patchwork fesztivál keretein belül Szöveg nélküli kortárs táncelőadás gyerekeknek 6 éves kortól Nagy kalandra indulunk, először egy hatalmas fantáziavilágba, aztán egy miniatúrába, amibe tán bele sem férünk. De bízzunk magunkban, a testmozgásban, és máris készen állunk az utazásra. Rajta! Nézzünk körül a világban! Vizespalack? Fakard? Léggömb? Bármi […]

Hangyák

Hangyák – Polyglot Theatre (Ausztrália) A Patchwork fesztivál keretein belül INGYENES PROGRAM A SZÍNHÁZ ELŐTTI TÉREN interaktív, szöveg nélküli játék 3-10 éves korig A Hangyák mágnesként vonzzák, és játékra invitálják a nézőket. A gyerekeknek ki kell találniuk egy feladványt. Fokozatosan bontakozik ki az üzenet, miközben egyre nagyobb jelentőséget nyer az együttműködés, stratégia és rendszeretet. Az […]

Húsvéti családi délelőtt

Húsvéti családi délelőttre hívunk és várunk szeretettel minden kedves családot! Húsvéti tojásfestés,- berzselés, dekopázsolás, csillámtetkó, ugrálóvár, fajátékok, állatsimogató, sorversenyek, CserókPlacc, és a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltóautója Helyszín: Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ melletti füves terület

Pinokkió

Pinokkio – LUTKOVNO GLEDALIŠČE MARIBOR (SZLOVÉNIA) A Patchwork fesztivál keretein belül Angol-magyar nyelvű bábelőadás 5 éves kortól Az ismert regény tárgyszínházi adaptációja a neves maribori bábszínház díjnyertes előadása. Bravúros egyszemélyes produkció angol és magyar nyelven. Pinokkió kalandjain több generáció nőtt már fel, de a történet még ma is aktuális. A fabábu alakja egy metafora, a […]

Arra volt A. – fotókiállítás

2023. április 13-án (csütörtökön) 17 órakor nyílik meg Méhes Károly író, újságíró fotókiállítása a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.). A kiállítást megnyitja: Bede-Fazekas Szabolcs, színművész. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2023. május 5-ig, hétköznapokon 13:00-16:00 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Áprilisi Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Minden rendezvényünk díjtalan. Figyeljék a regisztrációra vonatkozó információkat! Április 28. 16:00 és 16:45 Kézműves foglalkozás – Készítsünk robotot! – Regisztrációhoz kötött Regisztráció: olvasoszolgalat.kisfaludy@gyorikonyvtar.hu 96/328-022/2-es mellék.  Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Áprilisi Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Minden rendezvényünk díjtalan. Figyeljék a regisztrációra vonatkozó információkat! Áprilisi programjaink: Április 21. 16:00 Mesehallgatás és hozzá kapcsolódó játékos feladatok Április 28. 16:00 és 16:45 Kézműves foglalkozás – Készítsünk robotot! – Regisztrációhoz […]

Áprilisi Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Minden rendezvényünk díjtalan. Figyeljék a regisztrációra vonatkozó információkat! Áprilisi programjaink: Április 14. 16:00 Társasjáték Április 21. 16:00 Mesehallgatás és hozzá kapcsolódó játékos feladatok Április 28. 16:00 és 16:45 Kézműves foglalkozás – Készítsünk […]

Tálos Péter kiállítása

2023. április 3. és 28. között a Győri Szabó József Művelődési Házban (Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) a művelődési ház nyitvatartási idejében ismét megtekinthető lesz Tálos Péter fotóművész „Portréimból válogatva” című kiállítása. A belépés díjtalan!

Arra volt A. – megnyitó

2023. április 13-án (csütörtökön) 17 órakor nyílik meg Méhes Károly író, újságíró fotókiállítása a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.). A kiállítást megnyitja: Bede-Fazekas Szabolcs, színművész. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2023. május 5-ig, hétköznapokon 13:00-16:00 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Kollár-Klemencz: Öreg Banda

2023. április 14-én (péntek) 18 órakor Kollár-Klemencz László Öreg Banda című zenés irodalmi estjével folytatódik a Kortárs Irodalmi Estek programsorozat. A rendezvény helyszíne a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvényterme (Győr, Baross Gábor u. 4., II. emelet). A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni csak teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu email címen lehet. Egy jelentkező maximum 2 főt regisztrálhat. […]

Atlétika DO Országos Döntő

Az Atlétika Diákolimpia Országos Döntője Győrben kerül megrendezésre. A fiatal sportolók a minden igényt kielégítő Olimpiai Sportparkban mérhetik össze tudásukat május 30-31. között.

Kadler Gusztáv Maraton

2023. május 26-28. között kerül megrendezésre a Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokság, melynek hagyományosan Győr ad otthont. Az ország legjobbjaival idén is az Aranyparton találkozhatunk.

Masters Judo Bajnokság

Az idei évben is megrendezésre kerül a Magyar Masters Judo Bajnokság, melynek helyszíne ezúttal is az Olimpiai Sportpark lesz. A verseny időpontja: 2023. május 06-07.

Shotokan Karate VB

Győr városa ad otthont a Shotokan Karate Világbajnokságának, melyet az Audi Aréna Győr küzdőterén láthatnak majd az érdeklődők. 2023. augusztus 24-28. között lesz látogatható a látványos sportverseny. A világbajnokság programjában az első napon, pénteken a master és az utánpótlás korosztályok küzdelmeit rendezik, szombaton az U18, és az U21-es korcsoportok mellett a felnőttek versenyeit is láthatják […]

István, a király

40. éves jubileumi koncert A nagyszabású jubileumi koncert a legnépszerűbb – a rockoperából is ismert – énekes-színészekkel, a zenei szakma kiválóságaiból álló Crescendo Music Orchestra zenészeivel, a ma látható legprofesszionálisabb világítás-, látvány-, és animációtechnikával kerül bemutatásra. További részletek hamarosan.

Fuss a struccal!

Jótékonysági futófesztivál Lélegzet kampányunk keretében 2023.04.23-án rendezzük első futófesztiválunkat, célunk egy új lélegeztetőgép vásárlása a gyermek intenzív osztály részére! A helyszínről, távokról, nevezésről valamint a fontos információkról az alábbi linken tudnak tájékozódni: https://www.gyermekintenziv.hu/ Sok szeretettel várunk minden mozogni vágyó gyermeket és felnőttet egyaránt! 4 km-es távunkat a nordic walking szerelmeseinek is ajánljuk! Találkozzunk egy jó […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE   Musical A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója Szereposztás: Puskás Ferenc VERÉB TAMÁS Hunyadvári Erzsébet, Puskás Ferenc felesége JENES KITTI Bozsik József HAJDU TIBOR Vörös elvtárs NAGY BALÁZS Klára STÉPHANIE SCHLESSER Czibor Zoltán PÁSZTOR ÁDÁM Farkas Mihály FEJSZÉS ATTILA Östreicher Emil VINCZE GÁBOR PÉTER Sebes […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical   A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója 1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Fehér altató

Fehér altató – Šeiko Šokio Teatras (Litvánia) A Patchwork fesztivál keretein belül Szöveg nélküli táncjáték 3 éves kortól A litván mitológiai és népmesei elemekkel tarkított érzelemgazdag, meleg hangulatú táncjáték egy nyúl család életébe ad betekintést. A történet egyben a körülöttünk lévő világra is érzékenyen reflektál. Az előadás látványvilágát a fehér szín különböző árnyalataira komponált miliő […]

Minden jegy elkelt

Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék Margit MÉZES VIOLETTA Honthy Hanna […]

Moby Dick

Moby Dick, a fehér bálna – Plexus Polaire (Franciaország-Norvégia) A Patchwork fesztivál keretein belül Angol nyelvű előadás magyar felirattal 14 éves kortól Egy bálnavadász expedíció történetét meséli el Herman Melville a Moby Dick, a fehér bálna című regényében. A könyv és a színpadi feldolgozás a csökönyös elhivatottság és a tenger végtelen hatalmával szembeszálló erők küzdelme […]

Piroska és a farkas

Piroska és a farkas – Compagnia La Luna nel Letto (Olaszország) A Patchwork fesztivál keretein belül Szöveg nélküli táncjáték (6 éves kortól) A farkas prédára les. Mint minden erdei ragadozó, vadászik. Egyetlen cél vezérli csak, hogy csillapítsa az éhségét. Legfőbb zsákmánya nem más, mint Piroska. Álmában folyton Piroska jár az eszében, nem szeretne felsülni, ezért […]

Kiszebáb égetés

A Győri Húsvéti Vásár nyitóeseménye a Csobolyó Néptáncegyüttes hagyományőrző fellépése. A győrújbaráti együttes felidézi a kiszebáb égetés tél- és rontásűző hagyományát. A menet a Sárkányölő Szent György szobortól indul, az Arany János utcán át a Rába-partra érkezik. Blog a témában: https://mufegyor.hu/…/nepi-hagyomannyal-indul-a-gyori…/

Borkóstoló Bock Valérral

Bock Valér először a BorPontban! Ilyen még nem volt! Április 6-ai kóstolónkra Bock Valért hívtuk el, hogy bemutassa Nektek saját sorozatát a Bock Pincészeten belül és meséljen a borászat mindennapjairól, Édesapjával való közös munkáról, munkamegosztásról és természetesen a Villányi borvidékben rejlő lehetőségekről. Április 6-án, 18.00-kor az alábbi tételeket hozza el Nektek: – Bock Marcell Brut […]

BorPont Piknik

Ismét megszervezzük legkedvesebb tavaszi rendezvényünket, a BorPont Pikniket, ahol egy fedett sétáló kóstoló keretében újra találkozhatunk a borászokkal, beszélgethetünk és borozgathatunk – pont úgy, mint az őszi Októborfeszten. 40+ borászat, 250+ bor – hazai és nemzetközi pincészetek. Ahogy már megszokhattátok, csak minőségi borokat hozunk el Nektek, abból is a legjobbakat. Lesznek nagy kedvencek, új pincészetek, […]

Bennem a létra

A Marosvásárhely Művészeti Egyetem hallgatóinak vendégelőadása a Vaskakas Bábszínházban. A Bennem a létra c. előadás elsősorban Weöres Sándor: Rongyszőnyeg versfűzérének gyöngyszemeiből építkező versszínházi produkció, melyben a versek jönnek, mennek, összefogóznak, szétválnak, egymásra találnak, konfliktusba keverednek, feleselnek egymással. Teret biztosítanak, lehetőséget kínálnak régi és új kifejezési formák létrehozására,  amelynek központi gondolata a vers  tágabb értelmű színházi […]

De szeretnék gyerek lenni…

Az Újvárosi esték programsorozat következő előadása: De szeretnék gyerek lenni… A Soproni Petőfi Színház vendégjátéka két részben Az előadások rendezője: Németh Ervin 1.rész: Megfelelni Szereplők: Rudolf Teréz Lilla, Pongrácz Máté, Németh Ervin 2.rész: Kamaszszületés (Linn Skåber könyvének motívumai alapján) Szereplők: Rudolf Teréz Lilla, Pócsi Csenge, Papp Zsuzsanna Cserne, Szedenics Dominik, Horváth Kristóf Bálint, Izsák-Rudolf Gergő, Sugár Zoltán Nimród A […]

“Akik maradtak” – kiállítás

A Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnázium 13. évfolyamos, képzőművészdiákok kiállításon mutatják be munkáikat a Borsos Miklós Időszaki Kiállítótérben. Az iskola hagyománya, hogy a végzősök legjobb munkáiból kiállítást rendeznek a vizsga- és felvételi időszak előtt. Az „Akik maradtak” című kiállítás ötlete abból ered, hogy ez eredeti osztálylétszámból, azaz 18 diákból 10-en döntöttek a szakmai, 13. év […]

Városrész nap Nádorvárosban

Újabb állomásához érkezik 2023. április 1-én (szombaton) a Városrész Nap programsorozata. Ez alkalommal a nádorvárosiakat várják a Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola (Győr, Kálvária u. 20.) udvarára és tornacsarnokába egy családias hangulatú kellemes időtöltésre. Ezeken a rendezvényeken a gyerekek, a fiatal felnőttek, a családok, és az idősebb generáció is találhat magának programot. FELLÉPŐK / SZÍNPADI PROGRAMOK 15:00 Kapunyitás 16:00 Kalap Jakab / gyerekkoncert 17:00 Venczel-Kovács Zoltán […]

Kortárs irodalmi estek

2023. április 3-án (hétfőn) 19 órakor a Központi Könyvtár Felnőtt Olvasószolgálatán (Győr, Herman Ottó u. 22; I. emelet) folytatódik a Kortárs irodalmi estek programsorozat. Vendég: Závada Péter költő, drámaíró, zenész. Beszélgetőtárs: Szántó Dániel, színész-drámatanár. Vendégeink zenéről, színházról és irodalomról fognak beszélgetni, valamint új versek is elhangzanak majd Závada Péter hamarosan megjelenő, friss kötetéből. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni csak teljes névvel a […]

Csiga-Biga Palota Fesztivál

A Generációk Művelődési Háza hagyományaihoz híven 2023-ban is meghirdeti a Csiga-Biga Palota Óvodások Összművészeti Fesztiválját! A fesztiválra győri óvodások jelentkezését várjuk két művészeti ágban. Felhívásunk megtekinthető honlapunkon: http://www.generaciokhaza.hu/hun/csiga-biga-palota-ovodasok-osszmuveszeti-fesztivalja.html

Kormos Versmondó Verseny

A Generációk Művelődési Háza évek hosszú sora óta megrendezi a Kormos István Városi Versmondó Versenyt, melyre alsó és felső tagozatos általános iskolások jelentkezését várjuk. Bővebb információ honlapunkon található: http://www.generaciokhaza.hu/hun/kormos-istvan–versmondo-verseny.html

Hídtól hídig gyalogtúra

Az Egészségfejlesztési Iroda első Hídtól hídig gyalogtúrája nagy sikert aratott, ezért választottuk újra a hidakat márciusi túránk rajt- és célpontjának. A táv körülbelül 8 km lesz. Gyülekező: Március 31-én, pénteken 14.40-től, Győrben, a Jedlik híd egyetemi hídfőjénél, a volt kis Erzsébet híd emlékművénél. Útvonal: Aranypart – Duna-holtág – Hédervári u. – Zemplén u. – Körtöltés […]

Petőfi és kortársai Győrben

A kiállítás a 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor, valamint kortársai előtt tiszteleg. A tárlat a költő emlékének ápolásán túl a nemzeti és a helyi identitás megerősítését is szolgálja, és hozzájárul az egységes magyar irodalom értékeinek felderítéséhez és megőrzéséhez. A költőnek a győri Hazánk folyóiratban, az első magyar nyelvű, vidéken megjelenő országos lapban megjelent verseire […]

Anyád kínja

SZÓRAKOZTATÓ JELENETEK 4 NŐRŐL, AKIK KELLŐ HUMORRAL, TABUK NÉLKÜL MESÉLNEK A CSODÁLATOS ANYASÁG KEVÉSBÉ VARÁZSLATOS ÉLMÉNYEIRŐL IS. Tabumentes, formabontó, zenés színházi előadás 2 részben. Tavaly még lecsúszott két Bacardi Breezer, idén már két számmal nagyobb a blézer. Korábban hajnalig nyúltak az óriás bulik, manapság óriás méretűek a bugyik. Tűsarkú helyett könnyű topogó, szexi férfiak helyett […]

Bagdi Bella zongoraest

REMÉNY – Bagdi Bella zongoraest A remény segít nekünk egy pozitív irányba fejlődő élettörténet alakításában, mely életutunk során állandóan szerephez jut. A reménytelenség fokozott egészségügyi kockázatot jelent, ezzel szemben a reményteliség megküzdésre sarkall és egy jobb jövő felé húz bennünket. A remény olyan, mint az oxigén, nem élhetünk remény nélkül. A remény arra inspirál, hogy […]

Bűvész előadás

Szeretettel várjuk a családokat, fiatalokat és időseket Francois Boudreau kanadai illúzionista előadására. Francois a rendszerváltás után évekig élt Magyarországon, és dolgozott lelkészként, és örömmel jár vissza Kanadából második otthonába, hogy eredeti mestersége a bűvészet segítségével adjon át elgondolkodtató üzenetet a közönségnek. Az előadás ingyenes és magyar nyelvű. Az részvétel 4 éves kortól ajánlott. Helyszín: Győri […]

Autizmus Világnapja

Április 2-a az Autizmus világnapja: Győrben a Kapcsok Alapítvány különleges rendezvénysorozattal hívja fel a figyelmet az elfogadásra. 11:00 Próbáljátok ki az Egy Sima Egy Fordított Egyesület az Inklúzióért egy órás tréningjét, ahol a sokszínűség előnyeire fog fény derülni sok színes DUPLO kocka segítségével. Mi a célunk? Közösséget építünk, oktatunk, játszunk és beszélgetünk. Ezt mind annak […]

Kék séta

Kék séta és Árnics Katalin emléktábla avatás Április 2-a az Autizmus világnapja: Győrben a Kapcsok Alapítvány különleges rendezvénysorozattal hívja fel a figyelmet az elfogadásra. A Kék séta Győr belvárosában 4 alapítvány összefogásával kerül megrendezésre: Kapcsok Alapítvány, Magyar Vöröskereszt Győr, Pamacs Egyesület, Más, de nem kevesebb Olivér Alapítvány és Prof. Dr. Dézsi Csaba András polgármester úr […]

Kaszkadőr nélkül

Kerengő – Kaszkadőr Nélkül – Werner Krisztina pódiumestje 2 férfi, 1 eset. Vonzóak, sármosak, sikeresek, humorosak és bátrak. Werner Krisztina újságíró Kerengő sorozatának vendégei: Koncz Gábor Kossuth-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki hat évtizede meghatározó karaktere a magyar film- és színjátszásnak, valamint Tóth Szilárd ördöglovas, aki több mint két évtizede vezeti a győr-gyirmóti Rodeo […]

GRAFIKATÖRTÉNETI ELŐADÁS

N. MÉSZÁROS JÚLIA: Innováció az 1960-as, 70-es, 80-as évek grafikaművészetében Főbb újítások – elszakadás az illusztratív és narratív alkotásmódtól és a perfekcionista elvárásoktól. A tradicionális sokszorosító technikák helyett a médiumszemlélet tör előre, új anyagok, új technikai kísérletek, új nyomtatási eljárások, új témák. A tradicionális sokszorosító grafikai technikák mellett elterjed a szitanyomat, a lemezlitográfia és a […]

Tavaszi Sport-és Egészségnap

CENTERPÁLYA PROGRAMJA 10.00 – Megnyitó Rubint Réka – „ALAKREFORM!” 11.15 – Nagy Richárd személyi edző, spartan fighter trainer 12.15 – ZUMBA Futó Edittel 13.15 – Csákvári Eszter – gerinctréning, stretching, jóga 14.00 – pecsétgyűjtő lapok tombolasorsolása A NAP FOLYAMÁN FOLYAMATOS EGÉSZSÉGÜGYI SZŰRÉSEK, TANÁCSADÁSOK – vérnyomás-, vércukorszint-, koleszterinszint mérés, dietetikai tanácsadás – LR Health and Beauty […]

Városrész nap Ménfőcsanakon

Újabb állomásához érkezik március 25-én (szombaton) a Városrész Nap programsorozata. Ez alkalommal Ménfőcsanak, és Gyirmót lakosait várják a Bezerédj-kastélyba. Ezeken a rendezvényeken a gyerekeknek, a fiatal felnőttek, a családok, és az idősebb generáció is találhat programot. Ez alkalommal a Bezerédj-kastély Művelődési Ház (Győr-Ménfőcsanak, Győri u. 90.) lesz a helyszíne annak a tavaszi kavalkádnak, amely a Dr. Kovács Pál […]

Zenélő Hétvégék

A nagysikerű nyári zenetábort folytatva, egy zenélő hétvégéket ígérő sorozatot indítottunk: 2023 első zenélő hétvégéjén Rómeó és Júlia családjainak párbajai hevítették fel a zenekari fészket, 2023 márciusában pedig a vágyódás, utazás az érzések és hangulatok óriáskerekén a témánk! Az elmélyülés és a befelé fordulás, a költői ihlet, a fény és árnyék világába kalauzolunk el mindenkit! Szeretettel várjuk 9-13 éves gyermekek jelentkezését a március 25-26-i programunkra, […]

Száraz tónak nedves partján

A korábbi, nagysikerű uszodai koncertekhez hasonlóan, több éves kihagyás után idén újra meglepetéskoncerttel várjuk kedves közönségünket az Aqua Sportközpontban! Sok-sok tréfával, humorral és vidámsággal készülünk erre a fergeteges estére! Figyelem-figyelem! Idén nem ajánljuk a fejesugrást, bolondok napja alkalmából ugyanis leeresztettük a vizet a medencében! Műsorvezető: Litkay Gergely Sztárvendég: Orosz Zoltán Vezényel: Berkes Kálmán Jegyek: https://www.jegy.hu/program/szaraz-tonak-nedves-partjan-145584/956634

G. Méliès utolsó trükkje

Georges Méliès utolsó trükkje A prágai Drak Színház vendégelőadása a Vaskakas Bábszínházban, 9 éves kortól „Az a sorsa, hogy megörökölje apja cipőboltját, de ő inkább rajzol gyermekkorában. Londonban végignéz egy bűvészműsort, és annyira lenyűgözi, hogy maga is bűvész lesz. Saját színházat vásárol, amely mindig teltházzal játszik, mert az eltüntetett nőket pillangókká varázsolja… Aztán elmegy a […]

Agnikana együttes koncertje

Az Egységszív Alapítvány szervezésében a cseh és szlovák tagokból álló Agnikana group ad koncertet Sri Chinmoy szerzeményeiből keleti és nyugati hangszerek kíséretében. Az együttes légies, angyali előadása meditatív hangulatot teremtve a belső csendbe vezeti a hallgatót. Ezt követően március 23-án 17,30 órakor ugyanott Taponidhi – Sri Chinmoy tanítványa – tart  előadást a meditációról.   Mindkét […]

Síppal-dobbal

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, […]

Síppal-dobbal

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, […]

Pom Pom meséi

Hogy ki is Pom Pom? Nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változtatni az alakját! Ha akarja, olyan, mint a szőrpamacs vagy paróka vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű vagy szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt, vagy szőrsapka. Picur, a kisiskolás lány lázas betegen fekszik otthon. Pom Pom, a barátja […]

Nem, nem, hanem

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Alkotók: Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Ujvári […]

Nem, nem, hanem

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Alkotók: Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Ujvári […]

Ki lakik az asztal alatt?

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal alattiak […]

Ki lakik az asztal alatt?

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal alattiak […]

Gyigyimóka története

Valamikor réges-régen egy sötét mocsárban maga az ördög öreganyja tanyázott. Nagyon szerette a mesét, és egész mérő aranyat ígért annak, aki olyat mond neki, amit még nem hallott. Jártak már nála minden országból, és rengeteg mesét mondtak el neki, de akármelyiket mondták is, ő mindig belevágott, és maga mondta tovább azzal, hogy azt már tudja. […]

Frakk, a macskák réme

Lukrécia és Szerénke megkapnak mindent, amire vágynak, ám a két macskának ez nem elég! A karosszékre fáj a foguk, de Frakk felbukkanása egy csapásra felforgatja a két elkényeztetett macska életét.. Lukrécia és Szerénke, a két lusta macska élete felhőtlen boldogságban telik. Gazdasszonyuktól, Irma nénitől megkapnak mindent, amire vágynak: megfelelő hőfokúra langyított tejecskét, süppedős díványpárnát, szerető […]

Egér a felhők között

Ágoston, avagy egér a felhők között Kalandos történet egy repülő egérről…A Ziránó Színház vendégelőadása a Vaskakas Bábszínházban, négy év felettieknek. Ki ne álmodozott volna már a repülésről? Milyen lehet a felhők között suhanni? Nem könnyű ez a feladat, különösen akkor nem, ha az álmodozó illető egy kisegér. Egér a levegőben! Lehetséges ez egyáltalán? Ha valaki […]

Cini-cini muzsika

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Alkotók: Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játssza: Rab Viki és Szúkenyik […]

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik kicsike gyerekeiket ölükben ringatva a Vaskakas Bábszínház harmadik, csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót, melyet Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) állított színpadra. A csilingelő muzsikát […]

VETÍTETTKÉPES ÚTIBESZÁMOLÓ

Dr. Csóka Géza tart vetítettképes útibeszámolót „Kínai tájak – ünnepek, hétköznapok” címmel a győri (VOKE) Arany János Művelődési Házban (Szárnyaskerék épülete).    

Borkóstolás

Könnyed kikapcsolódásra vágysz a barátaid és néhány finom bor társaságában? Borkóstoló tanfolyamunk erre tökéletes alkalom lehet. Szakadj ki pár órára a hétköznapokból velünk és közben ismerd meg a borkóstolás rejtélyes világát! Egy kis ízelítő az egyalkalmas kurzusból: • A borkóstolás helyes technikája • A borok készítése és csoportosítása • Helyes fogyasztás és felszolgálás • Jelenlegi […]

Akvarell festés

Miért jó akvarellel festeni? Mert könnyed és dinamikus technika, amellyel varázslatos dolgokat lehet művelni a papíron! A foltok életre kelnek előtted, játszhatsz velük, és megteremthetsz különböző textúrákat, színeket, formákat. Elmoshatod, élesítheted, világosíthatod, sötétítheted, könnyed vagy erőteljes vonásokkal kreálhatsz mélységeket. Mindezeket a trükköket megtanulhatod nálunk! Az alapok elsajátítása után, lépésről-lépésre megfestheted velünk ezt a gyönyörű akvarellképet! […]

Magyar Évezredek előadás

Szántai Lajos „Szent Korona, Szent Szabadság!” 2. rész Bethlen Gábor, Magyarország választott királya és a Szent Korona A műsorváltozás jogát fenntartjuk! A rendezvény támogatója az INNOVATÍV GROUP

Győr gyerekszemmel

Nem mindennap esik meg az emberrel, hogy újra gyerek lehet. Ezen a sétán ez is megtörténhet. Segíthetünk a vár visszafoglalásában, a céhes legények nyomába eredhetünk és Csipkerózsikát is megkereshetjük. Megsegíthetjük a koldusokat és megtudhatjuk milyen titkos erőt rejt a király koronája. Tematikus sétáink sorában egy gyermekeknek szóló programmal is jelentkeztünk már több alkalommal, ami egy […]

Mujahid Zoltán koncertje

Mujahid Zoltán énekes, előadóművész az első Megasztárban tűnt fel. Azóta számtalanszor hasonlították már Szécsi Pálhoz, néhány éve eldöntötte, hogy szeretné továbbvinni és megőrizni Szécsi Pál zenei hagyatékát, a szimfonikus hangzásvilágon keresztül az eredetiségét megőrizve.

CSARNOK

A Xantus János Állatkertben 2022-ben megnyitott Madagaszkár játszóház az oktatás és szórakoztatás ötvözése. Vöröshasú piráják, szakállas agámák, ázsiai víziagáma, királypitonok, gabonasikló, kubai karcsúboa, doktorhalak, patkányok és mindenki nagy kedvencei, a tengerimalacok láthatóak itt. Az itt élő állatok legtöbbjét simogatni is lehet, kihagyhatatlan élmény az óriáskígyók nyakba vétele. Aki még nem próbálta ki, annak mindenképp ajánlott. […]

Irodalom és lélektan

2023. március 21-én (kedden) 18 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross Gábor út 4.) Irodalom és lélektan címmel beszélgetést hallhatnak Jakobovits Kitti pszichológus, irodalomterapeutával. Beszélgetőtárs: Kiss Tünde, a győri Nemzeti Színház színművésze, logopédus. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni csak teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu email címen lehet. Egy jelentkező maximum 2 főt regisztrálhat. Az estre való […]

Anyatigrisek

Sue Fabisch: Anyatigrisek – a musical A gyermek születése csak az első megpróbáltatás… Az anyaság egy életre szól. Végre hazánkban is látható a világhírű musical, Sue Fabisch legendás darabja! Amy, a minden órás kismama babaváró bulit rendez. Az eseményre hamarosan megérkezik Barbara, az érzelmileg túlfűtött főállású háziasszony, Brooke, a munkamániás, folyton stresszes ügyvédnő és Tina, […]

Az élő Petőfi

A konferencia egyrészt Petőfi alakjának, költészetének korszerűségét emeli középpontba, másrészt Petőfi helyi és megyei vonatkozásait mutatja be, levéltári anyagokra, korabeli sajtómegjelenésekre és ezeket feldolgozó kutatásokra támaszkodva. A konferencián elhangzott írásokból kiadvány készül; ezek a tanulmányok Petőfi egy-egy arcát mutatják tudományos kutatások tükrében. A konferencia irodalmi szakértője és a kiadvány szerkesztője Jánosi Zoltán József Attila- díjas irodalomtörténész, a Magyar […]

Petőfi felolvasóest

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára emlékezünk egy felolvasóest megszervezésével. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Bezerédj-kastély Művelődési Házában (Győr, Győri út 90.) 2023. március 13-án (hétfőn) 17 órakor az Önök számára legkedvesebb Petőfi műből olvashatnak fel. Moderátor: Sulyok Attiláné könyvtáros. A belépés díjtalan!

“Fontos vagy!”

2023. március 30-án (csütörtökön) 17 órakor folytatódik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér által szervezett „Fontos vagy!” című előadás-sorozat. Ezen az estén Deliága Éva gyermekpszichológus ad eszközöket a szülőknek gyermekeik félelmeinek és szorongásának leküzdéséhez. A rendezvény moderátora: Fehér Gábor. Helyszíne: Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvényterem (Győr, Baross G. u. 4.; II. emelet). A családok számtalan esetben keresnek fel szakembert a gyermek érzelmi vagy magatartási problémája miatt, […]

Alma együttes koncertje

Magyarország egyik legsikeresebb gyermekzenekara újra fellép a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban. A zenekar számos Fonogram jelöléssel, arany és platinalemezzel büszkélkedhet. Olyan sikeres rajzfilmzenéket írtak, mint a Bogyó és Babóca sorozat, főcímdalt készítettek a Khumba, vagy a Manu a fecske című 3D-s animációs rajzfilmekhez.

WANNABE BEST OF ’90S ’00S

Merengtél már azon, hogy hova lett a 90-es évek lüktető ritmusa? Hogy merre foszlott szét az az utánozhatatlanul szexi, rózsaszínbe forgatott hangulat? Eljött a feltámadás ideje: elhozzuk Neked az éjszakát, amikor meglódul a múlt, amikor felpendül a ritmus, amikor elalélsz a dallamgyönyörtől. Pop, csillám és szabadság. Egy új fülbemarkoló románc a régi szerelem emlékére.

Forradalmi táncház

Forradalmi táncház a Mesics György és barátai zenekarral Tánctanítás: Fábián Szabolcs Csutkó 17.00 – 18.00 óra: Játszóház Bemutató és előadás Káldi Károly fazekassal A magyarság páratlanul színes és változatos fazekas hagyománya – Hogyan készül a toborzó pohár? Tombola sorsolás 18.00 – 19.00 óra: Aprók táncháza 19.00 – 24.00 óra: Táncház Rábaközi verbunk bemutató és tánctanulás. […]

Húsvéti Gyermekkuckó

Közeledik a Húsvét, készüljünk rá együtt! 2023. március 24-én (péntek) délután két ízben, 16 órai és 16.45-ös kezdéssel hirdetjük meg gyermekkuckós foglalkozásunkat! A rendezvény helyszíne a Kisfaludy Károly Könyvtár 1. emeletén található gyermeksarok (Győr, Baross Gábor út 4.). Kövessék a rózsaszínpöttyöket! A foglalkozás díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Bejelentkezni az alábbi telefonszámon lehetséges: +36 96/328-022/2-es mellék.

Városrész Nap – Szabadhegy

Március 11-én indult a Városrész Napok programsorozata, amely nevéből adódóan, Győr városrészeibe viszi el a felhőtlen szórakozás lehetőségét. Március 12-én Győr-Szabadhegy és Kismegyer lakóinak szeretnének kedvezni a szervezők, ezen a délutánon a József Attila Művelődési Házban (Győr, Móra tér 1.) lesznek majd színes programok. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében megvalósuló eseményeken, a gyerekek, a fiatal felnőttek, és […]

Városrész Nap -Győrszentiván

Március 11-én indul, és egészen május 31-ig tart a Városrész Napok programsorozata, amely nevéből adódóan, Győr városrészeibe viszi el a felhőtlen szórakozás lehetőségét. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében megvalósuló eseményeken, a gyerekek, a fiatal felnőttek, és az idősebb generáció is megtalálja a neki tetsző programokat. Első alkalommal, március 11-én Győrszentiván, és Likócs […]

VIRSKY

A 85. születésnapját ünneplő együttes 2023-ban a speciális helyzet ellenére Magyarországra is ellátogat. A 85 éves VIRSKY – Ukrán Állami Népi Együttes a világ bármelyik pontján megtalálja az utat az emberek szívéhez: produkciójuk szenvedélyes és látványos, csodálatos és izgalmas. A kimagasló művészi színvonal, a szakmai tudás, a táncosok profizmusa, a lebilincselően kreatív koreográfia, a lenyűgöző […]

Arrabona évszázadai

Tizedik alkalommal startol 2023 februárjában az „Arrabona évszázadai” városismereti vetélkedő, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ és a Győr+ Média közös szervezésében. A vetélkedő azért indult 2014-ben, hogy a 6-7. osztályos diákok, 4 fős csapatban játékos, szórakoztató formában, iskolai kereteken kívül sok információt kapjanak lakóhelyünkről, környezetünkről. Szemléletformáló programként a tudatos környezetvédelemre is felhívjuk a figyelmet. […]

Az éjszaka csodái

Az Újvárosi esték programsorozat következő előadása: Az éjszaka csodái “..tücsökdal szőttesén madárfütty kacskaringók..” Összeállítás Weöres Sándor költészetébőlHűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő előadóestje Közreműködik: Bonyár Judit – ének, cselló, tilinkó Hűvösvölgyi Péter – gitár, mandolin Weöres Sándor szerint az éjszaka varázs-leple alatt minden megtörténhet. Lehetünk rossz kisfiúk, szerelmes, ifjú lányok, vajákos boszorkányok és elkészülődő öregek,- madárként messze szállhatunk […]

Magyar Széppróza Napja

A Magyar Széppróza Napja alkalmából 2023. március 2-án (csütörtökön) 18 órai kezdettel a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében (Győr Baross u. 4., II. emelet) a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében Vendéglő a Parnasszuson címmel ízes irodalmi est kezdődik. Köszöntőt mond Dr. Jánosi Zoltán, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője és Dr. […]

Márciusi Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Minden rendezvényünk díjtalan. Figyeljék a regisztrációra vonatkozó információkat! Márciusi programjaink: • március 17. 16 órától Társasjáték • március 24. 16.00 és 16.45 Kézműves foglalkozás – Készítsünk húsvéti ajándéktáskát! – regisztrációhoz kötött. Regisztráció: +36 96/328-022/2 mellék. • […]

Márciusi Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Minden rendezvényünk díjtalan. Figyeljék a regisztrációra vonatkozó információkat! Márciusi programjaink: • március 10. 16.00 Mesehallgatás és hozzá kapcsolódó játékos feladatok • március 17. 16 órától Társasjáték • március 24. 16.00 és 16.45 Kézműves foglalkozás – Készítsünk húsvéti ajándéktáskát! […]

Márciusi Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Minden rendezvényünk díjtalan. Figyeljék a regisztrációra vonatkozó információkat! Márciusi programjaink: • március 3. 16 órától Társasjáték • március 10. 16.00 Mesehallgatás és hozzá kapcsolódó játékos feladatok • március 17. 16 órától Társasjáték • március 24. 16.00 és 16.45 Kézműves foglalkozás […]

Márciusi Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Minden rendezvényünk díjtalan. Figyeljék a regisztrációra vonatkozó információkat! Márciusi programjaink: • március 24. 16.00 és 16.45 Kézműves foglalkozás – Készítsünk húsvéti ajándéktáskát! – regisztrációhoz kötött. Regisztráció: +36 96/328-022/2 mellék. • március 31. 16 órától Társasjáték Minden […]

Márciusi Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Minden rendezvényünk díjtalan. Figyeljék a regisztrációra vonatkozó információkat! • március 31. 16 órától Társasjáték Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kortárs irodalmi esték

2023. március 8-án (szerdán) 19 órakor a Kortárs irodalmi esték című programsorozat részeként a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében beck@grecsó – Hoztunk valamit magunkból című Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés irodalmi estjén vehetnek részt a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (Győr, Móra park 1.). A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni csak teljes […]

Ausztriába vezető szálak

Győr fekvése, közelsége Ausztriához még a mai városképünkben is felfedezhető. Elvarázsolja vendégeinket a belváros hangulata. Történelmünk sok esetben szorosan kapcsolódik össze jobb és nehezebb történelmi időket megélve. Talán meglepően is sok szál vezet Ausztriába! A város egyik fontos történelmi évfordulója, 1743, a szabad királyi városi rangra emelkedés évfordulója kapcsán aktuális számba vennünk, hogy Mária Terézia […]

Mindenkinek mindene

Boldog Apor Vilmos püspök, mindenkinek mindene volt. A szeretetben nevelkedett, szeretet adni képes emberek nagyságával élte az életét, önzetlenül és elhivatottan.  A dráma mozaikszerűen, jelenetei a filmes és a színházi eszközöket ötvözik bemutatva a püspök életének fontosabb történéseit gyermekkortól haláláig. Apor Vilmos: BAKOS-KISS GÁBOR Cseh Sándor: SÁRKÖZI JÓZSEF Pogány ős: UNGVÁRI ISTVÁN Jung doktor: JÁGER […]

Győri Balett:Maszkabál

Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon nincs is jobb kaland, mint felfedezni a […]

MiniBalett 

MiniBalett  Szalai Judit táncművésszel 45 perc táncitánci 4 éves kortól gyerekeknek A balett mozgásrendszerének segítségével – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az egész testet átmozgató, tánc és jókedv központú foglalkozáson vehetnek részt mindazok, akik úgy döntenek, belekóstolnak kicsit a balettosok világába.  A 45 perces foglalkozás során a kisgyermekek megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival is […]

Kippkopp és Tipptopp

Kippkopp és Tipptopp 0-6 éves korig 20 perc Írta: MARÉK Veronika Zene: montázs Jelmez, Díszlet: GYŐRI Gabi Dramaturg: CSEPI Alexandra Koreográfus: VELEKEI László Harangozó-díjas Mesélő hang: GERBERT Judit  “A napsütötte őszi erdőt felkavarta a szél. Egy helikopter-falevélen gesztenye-kislány utazott magasban. Fel akarta fedezni a világot. Lassan, óvatosan ereszkedett lefelé. Éppen ott pottyant le, ahol egy […]

WobbelYoga Engelbrecht Patrik táncművésszel 45 perces mozgásfoglalkozás Wobbelen 3-7 éves gyerekeknek WobbelYoga = jóga a Wobbelen A WobbelYoga egy jógára épülő mozgásforma a Wobbel egyensúlyozó deszkán. Egy mozgás fejlesztő játék kicsiknek és nagyoknak, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot, a testtudatot és a térben való tájékozódási képességet. A deszka mozgásának köszönhetően a jógapózok nagyobb kihívást […]

152 lépés Auschwitz felé

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International 152 lépés Auschwitz felé /monodráma/ Rudolf Franz Ferdinand Höß az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Hogy válhat náci tömeggyilkos egy ötgyermekes családapából? Sérti-e az áldozatok emlékét, hogy egy ilyen ember életútját mutassuk be másfél-két órán át? Megpróbáljuk megérteni a megérthetetlent, – hogyan jöttek létre azok […]

MiniBalett 

Szalai Judit táncművésszel 45 perc táncitánci 4 éves kortól gyerekeknek A balett mozgásrendszerének segítségével – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az egész testet átmozgató, tánc és jókedv központú foglalkozáson vehetnek részt mindazok, akik úgy döntenek, belekóstolnak kicsit a balettosok világába.  A 45 perces foglalkozás során a kisgyermekek megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival is élményszerűen, […]

MiniBalett

Szalai Judit táncművésszel 45 perc táncitánci 4 éves kortól gyerekeknek A balett mozgásrendszerének segítségével – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az egész testet átmozgató, tánc és jókedv központú foglalkozáson vehetnek részt mindazok, akik úgy döntenek, belekóstolnak kicsit a balettosok világába.  A 45 perces foglalkozás során a kisgyermekek megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival is élményszerűen, […]

Győri Balett: Max és Móric

Max és Móric táncos csínytevések Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek (Ajánlott korosztály: 3-10) Asszisztens: Csepi Alexandra Zene: Gioachino Rossini Kivitelezés: Nagyné Vass Katalin Díszlet kivitelezés, kellékek: MOKKA – Váray Ibolya Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész Szereplők Max – Szentiványi Richard Móric – Téglás Bánk Bözsi néni – Tetiana […]

Klasszikus zenei est

Klasszikus Zenei Estek a Zsinagógában Fellépők: Széchenyi István Egyetem Tanárai és Hallgatói  

WobbelYoga

WobbelYoga Engelbrecht Patrik táncművésszel 45 perces mozgásfoglalkozás Wobbelen 3-7 éves gyerekeknek WobbelYoga = jóga a Wobbelen   A WobbelYoga egy jógára épülő mozgásforma a Wobbel egyensúlyozó deszkán. Egy mozgás fejlesztő játék kicsiknek és nagyoknak, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot, a testtudatot és a térben való tájékozódási képességet. A deszka mozgásának köszönhetően a jógapózok nagyobb […]

MÚZEUMI TALÁLKOZÁSOK A RÓMER MÚZEUMBAN Bástyáról bástyára – Barangolás a győri vár nyomában Repüljünk vissza a 16-17. századba! Tartsanak velünk ezen az izgalmas időutazáson, ahol a török kori győri végvár egykori falai és bástyái nyomába szegődünk. A sétát vezeti: Székely Zoltán múzeumigazgató Találkozási pont: Bécsi kapu tér, Szent István-lovasszobor Gyülekező: 2023. május 13-án 15.45-től

MÚZEUMI SÉTA

MÚZEUMI TALÁLKOZÁSOK A RÓMER MÚZEUMBAN Bástyáról bástyára – Barangolás a győri vár nyomában Repüljünk vissza a 16-17. századba! Tartsanak velünk ezen az izgalmas időutazáson, ahol a török kori győri végvár egykori falai és bástyái nyomába szegődünk. A sétát vezeti: Székely Zoltán múzeumigazgató Találkozási pont: Bécsi kapu tér, Szent István-lovasszobor Gyülekező: 2023. március 1-jén 15.45-től.

Törekvéseink

Lehetőségek és módszerek a mentális egészségünk megőrzéséért Lajkó Károly pszichiáterrel és Gérecz Imre pannonhalmi szerzetessel Kormos Gyula beszélget. Bemutatjuk Lajkó Károly – a Bencés kiadó gondozásában megjelent – legújabb kötetét is, Törekvéseink a bizonytalanságban címmel. „A szorongás, a depresszió és a hasonló viselkedési rendellenességek korunk leggyakoribb mentális zavarai közé tartoznak. A komolyabb mentális betegségek általában […]

Könyvbemutató

Virt László: „A demokrácia szolgálatában – Párhuzamok Bibó István és Márton Áron gondolkodásában” címmel könyvbemutatóra várják az érdeklődőket a győri VOKE Arany János Művelődési Ház „Arany Galériájába” (Szárnyaskerék épülete, Révai utca 5.). A program a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) és az intézmény közös szervezésében és támogatásával jön létre. Info: www.vasutasmuvhazgyor.hu

’’Fontos vagy’’

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér legújabb programsorozatában lelki egészséggel kapcsolatos előadásokat hallhatnak. Az első előadó, Fiáth Titanilla klinikai szakpszichológus február 23-án (csütörtökön) 17 órától hétköznapi szorongásainkról osztja meg tudását a hallgatókkal. Moderátor: Fehér Gábor. A program helyszíne: a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvényterme (Győr, Baross G. u. 4.; 2. emelet). Noha továbbra is rettegünk a természeti katasztrófák, járványok és háborúk lehetőségétől, erősödött a hétköznapi életünk […]

Három a magyar vigasság!

2023. február 26-án (vasárnap) 17 órakor folytatódik az Újvárosi Esték című programsorozat: a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében a Három a magyar vigasság! című kétrészes zenés kabarét láthatják a MENHÁZ – színháztermében (Győr, Kossuth Lajos u. 24.). Közreműködik: Nyertes Zsuzsa színésznő; Heller Tamás érdemes művész; Beregi Péter érdemes művész. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a regisztracio@gyorikonyvtar.hu email címen lehet. A rendezvény a Győr-Újváros szociális városrehabilitációhoz kapcsolódó társadalmi együttműködést erősítő komplex […]

Győri Húsvéti Vásár

Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat a Húsvéti Vásárba! Győr belvárosában, az Arany János utca és Baross út keresztezésében kapnak helyet a pavilonok, melyekből színvonalas kézművesportékák vásárolhatók. A Csónakos szobor környéke igazi Húsvét-szigetté változik. A vásár teljes időtartama alatt színes programok várják az arra járókat. A kézműves vásár nyitvatartása hétfőtől csütörtökig 10-17 óráig, péntektől vasárnapig 9-17 […]

Franciák kalandjai Győrben

Franciák kalandjai Győrben  Francia vendégeinknek már megmutattuk, most itt az ideje, hogy a győrieknek és a hozzánk látogató, városunk izgalmas történetei iránt érdeklődőknek is meséljünk a franciák kalandjairól Győrben. Városunk történetében számos nemzet hagyott emléket, így a franciák is. A legmeghatározóbb az az 1809-es Napóleoni csata, mely az egyetlen volt a Magyar Királyság területén. Vajon […]

Litera-Túra

Írók, költők, szerelmek… Különleges “irodalomóra” részesei lehetnek vendégeink a Költészet Napja alkalmából. Ezzel a programmal az irodalmi élet győri szereplőiről emlékezünk meg egy irodalmi sétán. A kellemes belvárosi városnéző sétán felidézzük Győr irodalmi vonatkozású emlékeit. Úgy válogatunk a látnivalók közül, hogy azokat a helyeket felkereshessük, amelyek az irodalmi élet jeles képviselőinek emlékét őrzik városunkban, szobrok, […]

RÁBARANGOLÁS

Vendégségben a múlt század szemtanújánál – RÁBARANGOLÁS Kezdődjön új programunk egy kis időutazással! Először egy rövid séta során az elmúlt évszázad fordulóját, a város régi képét és a polgári élet történeteit elevenítjük fel. Ezt követően vendégségbe megyünk. A város első szállodájának, az 1904-ben megnyílt Royal Meixner Hotelnek a  történetével ismerkedünk építésétől kezdődően. Eseményekben gazdag történelmi […]

Győri színjátszás története

Fejezetek a győri színjátszás történetéből A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ minden országában üzenettel köszöntsék a Színházi Világnapot! A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet és tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjen a színészek és a színházi dolgozók előtt és kérje a közönség szeretetét és […]

Győri História

Győri História – Győr a “Magyar Marseille” Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc eseményei és hősei beírták e tavasz emlékét városunk történelemkönyvébe. Győr históriájának 19. századi eseményei között kiemelkedő a forradalmi események szerepe. Idézzük fel a belvárosi sétán a márciusi események győri Petőfijének történetét, sétáljunk az egykori események helyszínein és emlékhelyein is! Hogyan lett Győr a […]

RÁBARANGOLÁS

Vendégségben a múlt század szemtanújánál – RÁBARANGOLÁS Kezdődjön új programunk egy kis időutazással! Először egy rövid séta során az elmúlt évszázad fordulóját, a város régi képét és a polgári élet történeteit elevenítjük fel. Ezt követően vendégségbe megyünk. A város első szállodájának, az 1904-ben megnyílt Royal Meixner Hotelnek a  történetével ismerkedünk építésétől kezdődően. Eseményekben gazdag történelmi […]

Fotókiállítás

A SZÉKESFEHÉRVÁRI MÁV FOTÓKÖR TAGJAINAK TÁRLATA A GYŐRI VASÚTÁLLOMÁSON A győri vasútállomás utascsarnokában, március 2-án (csütörtök) 11 órakor fotókiállítás megnyitóra várják az érdeklődőket. Kiállítók: Búsi Sándor, Dénes János, Gáti Szabolcs György, Horváth Ágnes, Marton Ágota, Nagy Sarolta, Petrina Miklósné, Táczi Zoltán, Varga Csaba. A kiállítást megnyitja: Varga Csaba fotóművész. A tárlat fővédnöke: Horváth Zsuzsanna, Forgalmi […]

Szláv varázs

Műsor: S. Rahmanyinov: 2. (c-moll) zongoraverseny, op. 18 A. Dvořák: III. (Esz-dúr) szimfónia, op. 10 Közreműködik: Baross Ádám – zongora Vezényel: Berkes Kálmán Nagy utazás a c-moll sötétségéből a C-dúr fénylő világosságába – akár ezt a rejtett programot is tulajdoníthatnánk Rahmanyinov 2. c-moll zongoraversenyének, amely áradó dallamaival és csillogóan virtuóz magánszólamával méltán vált a zongorairodalom […]

Dialógus

A március 19-i Dialógus koncert több szempontból is különlegesnek számít: a Győri Filharmonikus Zenekar először mutat be Eötvös Péter-művet: a Dialog mit Mozart fog felcsendülni az első félidőben Kecskés D. Balázs brácsaversenyének ősbemutatója mellett. A szólista Szűcs Máté brácsaművész lesz, aki 2011-től 2018-ig a Berlini Filharmonikusok szólóbrácsása volt; 2018 szeptembere óta a genfi Zeneakadémia brácsaprofesszora. […]

OMEGA – CSILLAGOK ÚTJÁN

SZIMFONIKUS SZUPERKONCERT Egy különleges, soha nem látott produkció debütál Győrben, április 15-én az Olimpiai Sportparkban! Sztárfellépők: MIKLÓSA ERIKA – SZINETÁR DÓRA – DOLHAI ATTILA DEBRECZENI FERENC „CIKI” /OMEGA/ SZABÓ GYŐZŐ – BOLYKI BALÁZS LEPÉS GÁBOR „LEPE” /BALCAN FANATIC/ Közreműködik: BOLYKI SOUL & GOSPEL KÓRUS OMEGA SZIMFONIKUSOK Tisztelgés a „CSILLAGOK” előtt… hiszen a csillagok örökké ragyognak! […]

Művésztalálkozó II.

2023. február 25-én, és 26-án a jó hangulaté, a remek koncerteké, és a közös élményeké lesz a főszerep az Olimpiai Sportparkban a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében. Vasárnap is érdemes lesz ellátogatni az Olimpiai Sportparkba, ugyanis 3 órától már ismét beindul az élet a terekben. Az előző napi kísérő programok és játékok most […]

Művésztalálkozó I.

2023. február 25-én a jó hangulaté, a remek koncerteké, és a közös élményeké lesz a főszerep az Olimpiai Sportparkban a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében. A hivatalos megnyitón 15.50-kor Szeles Szabolcs alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője köszönti a résztvevőket. Ezt követően családi programok következnek. Koncertezik majd a Belvárosi Betyárok Zenekar, és több […]

Gyigyimóka története

Valamikor réges-régen egy sötét mocsárban maga az ördög öreganyja tanyázott. Nagyon szerette a mesét, és egész mérő aranyat ígért annak, aki olyat mond neki, amit még nem hallott. Jártak már nála minden országból, és rengeteg mesét mondtak el neki, de akármelyiket mondták is, ő mindig belevágott, és maga mondta tovább azzal, hogy azt már tudja. […]

Filmtörténeti kalandozás

2023. február 14-én (kedden) 15.30-tól zenés, interaktív filmtörténeti kalandozáson vehetnek részt a Marcal Étteremben (Győr, Déry T. u. 11/a.). Előadó: Ferenczi Tamás, a GYMJV Német Önkormányzat elnöke. Közreműködik: Drapán László klarinéton. A belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Filmtörténeti kalandozás

2023. február 16-án (csütörtök) 17 órai kezdettel zenés, interaktív filmtörténeti kalandozáson vehetnek részt a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Bezerédj-kastély Művelődési Házában (Győr, Győri út 90.). Előadó: Ferenczi Tamás. Közreműködik: Drapán László klarinéton. A belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Borítékolható szerelem

Az Újvárosi Esték programsorozat keretében 2023. február 18-án (szombaton) 18 órakor a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Hangversenytermében (egykori zsinagóga) (Győr, Kossuth Lajos u. 5.) Borítékolható szerelem – vallomások, levélrészletek és ikonikus dalok – Náray Erika és Nyáry Krisztián zenés irodalmi estjén vehetnek részt.  A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni csak teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu e-mail címen lehet. Egy jelentkező maximum 2 főt regisztrálhat. A koncertre való belépés csak […]

Tütü-tutu autó

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Tütü-tutu autó, felharsan a dudaszó! Tütü, vigyázz, gyorsan jövök, Fát, virágot kikerülök. Autóval, kishajóval, robogóval, vagy traktorral, Én senkit el nem ütök. Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zeneszerző: Rab Viki Játsszák: Bora Levente és Vitányi-Juhász István

Tütü-tutu autó

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Tütü-tutu autó, felharsan a dudaszó! Tütü, vigyázz, gyorsan jövök, Fát, virágot kikerülök. Autóval, kishajóval, robogóval, vagy traktorral, Én senkit el nem ütök. Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zeneszerző: Rab Viki Játsszák: Bora Levente és Vitányi-Juhász István

Tesók!

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát […]

Tesók!

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát […]

Síppal-dobbal

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, […]

Síppal-dobbal

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, […]

Nem, nem, hanem

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Alkotók: Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Ujvári […]

Nem, nem, hanem

A Vaskakas Bábszínház előadása négy és alattiaknak. Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Alkotók: Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Ujvári […]

Kakasviadal

A Kakasviadal újonnan született mese a testvéri szeretet mibenlétéről, a testvérek közötti összetűzések természetéről gyerekeknek, többek között olyan kakasos népmesék felhasználásával, mint A kiskakas gyémánt félkrajcárja vagy A kakas és a róka. A kakasos mesék különböző bábtechnikák segítségével elevenednek majd meg az előadásban. Két testvér, a Szakácsnő és a Kukta egy házias kis vendéglőt üzemeltet. […]

Frakk, a macskák réme

Lukrécia és Szerénke megkapnak mindent, amire vágynak, ám a két macskának ez nem elég! A karosszékre fáj a foguk, de Frakk felbukkanása egy csapásra felforgatja a két elkényeztetett macska életét.. Lukrécia és Szerénke, a két lusta macska élete felhőtlen boldogságban telik. Gazdasszonyuktól, Irma nénitől megkapnak mindent, amire vágynak: megfelelő hőfokúra langyított tejecskét, süppedős díványpárnát, szerető […]

A dzsungel könyve

A Vaskakas Bábszínház előadása Maugli, az emberkölyök, amióta az eszét tudja, a dzsungelben él. Bagira, a feketepárduc és Balú, a barnamedve, Maugli tanítómesterei farkasnak nevelték. Ám egy nap rádöbben, hogy ő más, mint a többi farkas, más, mint a dzsungel összes többi teremtménye. Nyomozásba kezd, hogy megtudjon egyet s mást a származásáról. Felfedezőútjai során megismerkedik […]

9. Staféta-séta

Sétálj, ünnepelj, játssz velünk az Idegenvezetők Világnapján, 2023. február 26-án a 9. Staféta-sétán és a 2. Szerepcsere-sétán! További információ, regisztráció: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/9-stafeta-seta-az-idegenvezetok-vilagnapjan-gyorben

Nagyböjti zenés meditáció

A Collegium Musicum Jaurinense nagyböjti zenés meditációja   Nagyböjti meditációra hív a Collegium Musicum Jaurinense 2023. március 9-én 19.00 órai kezdettel a Szent Ignác Bencés Templomba. A koncert műsorán az órómai Szent Cecília Graduale gyűjteményének négy olyan tétele hangzik el az eredeti forrás pontos másolatából, amelyet a mai liturgiában, terjedelmük okán, már nem hallhatunk, és […]

Klasszikus zenei estek

Klasszikus zenei estek a Zsinagógában   Fellépők: Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar Hallgatói és Tanárai Fajd-Kerner Mária – fuvola Nagy Márton – gitár  

Télbúcsúztató táncház

Télbúcsúztató farsangi moldvai táncház a Rézeleje Fanfárosok Zenekarral Tánctanítás: Fábián Szabolcs Csutkó 17.00 – 18.00 óra: FARSANGI JÁTSZÓHÁZ Farsangi álarc készítése, színezés BEMUTATÓ: „Csigacsinálás” – hogyan készült régen a csigatészta, lúdgégetészta a lakodalmi levesbe. Minden jelmezben érkező gyerkőc vendégünk egy finom farsangi fánkra és egy tombola szelvényre. A fánk tésztája a PEDRÓ PÉKSÉG házi receptje […]

DÉS LÁSZLÓ: ÍGY ÖTEN

A nagysikerű Férfi és Nő koncertsorozat után most egy új nagynevű színész négyes mutatkozik be Dés László dalaival: Básti Juli, Für Anikó, Mácsai Pál és Nagy Ervin. A produkciót ezúttal is egy kiváló zenészekből és vokalistákból álló zenekar kíséri. Az együttes tagjai: Horváth Kornél – ütőhangszerek Sipeki Zoltán – gitár Boros Attila – basszusgitár Sebestyén […]

Laár András estje

Nyamvadásgátló varázsszerek Életjobbító módszerek Laár Andrástól A rendszeresen végzett szellemi-lelki gyakorlatok adják azt a kapaszkodót, amely kiemelhet minket a “nyamvadásból” azaz a külső körülményeknek való reménytelen kiszolgáltatottságunkból. Voltaképpen csak magunkra számíthatunk. Senki nem tudja helyettünk megtenni azokat a lépéseket, amelyek elvezetnek bennünket a nyugodt, derűs, egészséges szellemi, lelki állapotba. A “nyamvadás”, azaz a lefokozott, körülményeknek […]

Csernus Imre estje

Párkapcsolati játszmák – Dr. Csernus Imre improvizációs estje Stefanovics Angélával és Janklovics Péterrel. Nem tud veszíteni és azonnal elszakad a cérna? Vita, kommentelés, tehetségtelenség… megannyi élethelyzet, változatos napi konfliktusok. Alkoholista a családban, bunkó a moziban, és valaki, aki mindig mindenkinél jobban tud… mindent. Ki a hülye? Az est a párkapcsolatokban keletkező konfliktusokról és azok megoldásairól […]

A két pápa

Anthony McCarten: A két pápa Anthony McCarten előbb regénnyé, majd színdarabbá írta (film később lett belőle) a „furcsa pápapár” történetét, akik kölcsönösen hatással vannak egymás életére. Benedek – pápasága előtt Joseph Ratzinger bíboros – a dogmák védelmezője, érsek korában Isten rottweilerének is nevezték. Bergoglio bíboros karizmatikus, életvidám argentin, szerény. A konzervatív Benedek Mozartot játszik, a […]

RADOSZA ATTILA ELŐADÁSA

GRAFIKATÖRTÉNETI ELŐADÁSOK III. – RADOSZA ATTILA: SZEMÉLYES GRAFIKA Előadó: Radosza Attila képzőművész A grafikatörténeti előadások következő részében Radosza Attila mesél a grafikához való viszonyáról, grafikusművész társairól. Mintha egy műterem-látogatás részese lenne a közönség, lehetőség lesz vázlatok, nyomatok, grafikai mappák megtekintésére és kötetlen beszélgetésre.

Bibliai előadás

  A Biblia elfeledett történetei – „Ősi történetek, Örök tanulságok” címmel indult előadássorozat a győri (VOKE) Arany János Művelődési Ház galériájában (Szárnyaskerék épülete). Március 29-én (szerdán) 18 órakor Ömböli Krisztián lelkipásztor előadása hallható „Márdokeus, a királyné gondviselője ” címmel. Info: www.vasutasmuvhazgyor.hu.

Toldi – A mozifilm

2023. február 16-án (csütörtökön) 18 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Vetítő filmklubjában a Toldi című magyar animációs filmet tekinthetik meg a Kossuth Zsuzsanna Kollégiumban (Győr, Szigethy Attila út 65-67.). A vetítést közönségtalálkozó követi. Az est vendége: Csákovics Lajos, a film társrendezője és Király Krisztián, a film egyik animátora. A film vetítési ideje 107 perc. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A […]

Hot Jazz Band

2023. február 11-én (szombaton) 18 órakor a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Hangversenytermében (egykori zsinagóga) (Győr, Kossuth Lajos u. 5.) a népszerű Hot Jazz Band együttes koncertjén vehetnek részt. A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni csak teljes névvel a regisztracio@gyorikonyvtar.hu email címen lehet. Egy jelentkező maximum 2 főt regisztrálhat. A koncertre való belépés csak visszaigazolt regisztrációval és a Kisfaludy Károly Könyvtár ruhatárában előzetesen […]

Katekézis felnőtteknek

Kötetlenül a Győri Bencésekkel A Szent Háromnap: Kelemen atya A beszélgetések a Nagyböjt és Húsvét jelentőségéről szólnak. Szeretettel várjuk, ha pontosan nem ismeri, de szeretné tudni, miről szólnak ezek a szent napok, és akkor is számítunk Önre, ha mélyíteni szeretné meglévő ismereteit. Fiatal és kevésbé fiatal felnőtteket várunk.    

Katekézis felnőtteknek

Kötetlenül a Győri Bencésekkel A beszélgetések a Nagyböjt és Húsvét jelentőségéről szólnak. Szeretettel várjuk, ha pontosan nem ismeri, de szeretné tudni, miről szólnak ezek a szent napok, és akkor is számítunk Önre, ha mélyíteni szeretné meglévő ismereteit. Fiatal és kevésbé fiatal felnőtteket várunk. Március 23. (csütörtök) 19.30 – a bűnbocsánat szentségéről: Ágoston atya OSB, Tihanyi […]

Katekézis felnőtteknek

Kötetlenül a Győri Bencésekkel A beszélgetések a Nagyböjt és Húsvét jelentőségéről szólnak. Szeretettel várjuk, ha pontosan nem ismeri, de szeretné tudni, miről szólnak ezek a szent napok, és akkor is számítunk Önre, ha mélyíteni szeretné meglévő ismereteit. Fiatal és kevésbé fiatal felnőtteket várunk.   Március 2. (csütörtök) 19.30 – a Nagyböjt liturgikus énekei: Áron atya […]

Katekézis felnőtteknek

Kötetlenül a Győri Bencésekkel A beszélgetések a Nagyböjt és Húsvét jelentőségéről szólnak. Szeretettel várjuk, ha pontosan nem ismeri, de szeretné tudni, miről szólnak ezek a szent napok, és akkor is számítunk Önre, ha mélyíteni szeretné meglévő ismereteit. Fiatal és kevésbé fiatal felnőtteket várunk.   Február 23. (csütörtök) 19.30 – Szent Benedek atyánk a Nagyböjtről: Kelemen […]

Dobozkönyv készítés

2023. február 17-én (pénteken) 16 órától 19 óráig a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyárvárosi Fiókkönyvtár és Közösségi Házában (Győr, Külső Árpád út 6-8.) közösségi kreatív, művészeti foglalkozáson vehetnek részt, ahol dobozkönyvet készíthetnek a MOKKA felnőtt kézműves műhelyben. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Szöszmötölő

Művészeti foglalkozás 4-10 éveseknek A részvétel regisztrációhoz kötött. Bejelentkezés a bolti elérhetőségeken: nyitvatartási időben a 70/422-9345-ös telefonszámon, vagy pedig e-mailben (gyori@pagony.hu), illetve A Győri Pagony Facebook oldalnak küldött messenger üzenetben.    

Pepecselő

Művészeti foglalkozás 1-4 éveseknek A részvétel regisztrációhoz kötött. Bejelentkezés a bolti elérhetőségeken: nyitvatartási időben a 70/422-9345-ös telefonszámon, vagy pedig e-mailben (gyori@pagony.hu), illetve A Győri Pagony Facebook oldalnak küldött messenger üzenetben.    

Diavetítés

A részvétel regisztrációhoz kötött. Bejelentkezés a bolti elérhetőségeken: nyitvatartási időben a 70/422-9345-ös telefonszámon, vagy pedig e-mailben (gyori@pagony.hu), illetve A Győri Pagony Facebook oldalnak küldött messenger üzenetben.    

A tölgy – Az erdő szíve

2023. február 13-án (hétfőn) 18.00 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Bezerédj-kastély Művelődési Háza nagypincéjében (9012 Győr, Győri út 90.) a Vetítő közösségépítő filmes klubban A tölgy – Az erdő szíve című francia természetfilmet láthatják. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

Petőfi, a szabadságharcos

2023. február 15-én (szerdán) 17.30-kor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Bezerédj-kastély Művelődési Házában (Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.) Horváth Gábor könyvtáros, hadtörténész-technikus előadását hallhatják Petőfi Sándorról, az 1848-as forradalom költőjéről. A belépés díjtalan!

Vágyódás

Műsor: A. Dvořák: h-moll csellóverseny, op. 104 F. Schubert: V. (B-dúr) szimfónia, D.  485 Közreműködik: Juhász Viktor – cselló Vezényel: Berkes Kálmán

Vágyódás 17:18

Műsor: A. Dvořák: h-moll csellóverseny, op. 104 – részletek F. Schubert: V. (B-dúr) szimfónia, D. 485 – részletek Közreműködik: Juhász Viktor – cselló Vezényel: Berkes Kálmán

Német romantika

Műsor: L. v. Beethoven: Egmont-nyitány, op. 84 R. Schumann: a-moll csellóverseny, op. 129 F. Mendelssohn: III. (a-moll) szimfónia, op. 56, „skót” Közreműködik: Devich Gergely – cselló Vezényel: Nicolás Pasquet

Szimfonikus ABBA

Szimfonikus ABBA Közreműködnek: Polyák Lilla Malek Andrea Náray Erika Kocsis Tibor Magyar Bálint Műsorvezető: Bősze Ádám Vezényel: Silló István

MÚZEUMI SÉTA

MÚZEUMI TALÁLKOZÁSOK A RÓMER MÚZEUMBAN Szép vidéknek szépséges leánya – MÚZEUMI SÉTA Petőfi Sándor versének ürügyén a belvárosban felkeressük a reformkori Győr híres lányainak és asszonyainak lakhelyeit. Tartson velünk egy izgalmas nőnapi programon! A sétát vezeti: Dr. Nemesné dr. Matus Zsanett igazgatóhelyettes, főmuzeológus Találkozási pont: Esterházy-palota | Győr, Király utca 17. Gyülekező: 2023. március 11-én […]

A szerelem sötét verem?

A szerelem sötét verem? Belvárosi sétánkon erre a kérdésre keressük a választ Petőfi Sándor és reformkori győri polgárok életútján keresztül. Jöjjön, legyen részese egy szerelmi történetekben bővelkedő barangolásnak! A sétát vezeti: Dr. Nemesné dr. Matus Zsanett igazgatóhelyettes, főmuzeológus Találkozási pont: Esterházy-palota | Győr, Király utca 17. Gyülekező: 2023. február 10-én 15.45-től

Győri Balett: Peer Gynt

Írta Henrik Ibsen Dramaturg Csepi Alexandra Koreográfus Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet Bozóki Mara Jelmez Velich Rita Jelmezkivitelező Győri Gabi Fény Stadler Ferenc Zene montázs Szcenikus Katavics Lajos „Az ember célja mi a földön? Legyen önmaga – röviden – S csak magamagával törődjön.”  (Henrik Ibsen) A norvég drámaíró […]

Nagy zenészek, szerelmek

Nagy zenészek, nagy szerelmek #Puccini Giacomo Puccini korszakos zseni, a XX. század egyik legnépszerűbb olasz operaszerzője. A Bohémélet, a Tosca és a Pillangókisasszony csodálatos melódiái a komponista sajgó lelkének sóhajai. Életét fájó tragédiák, fellángoló és kihunyó szerelmek övezték – talán éppen ez emelte fel őt a zenetörténelem halhatatlanjai közé. Bősze Ádám előadása Puccini szerelmi életébe […]

Nagy zenészek, szerelmek

Nagy zenészek, nagy szerelmek #Wagner Richard Wagner, német zeneszerző élete 69 éve alatt kétszer nősült, két gyermeke született – iskolai tanulmányaink során ennyire mélyedünk el a zeneszerző magánügyeiben. Pedig Wagner életében meghatározó a női jelenlét, mégpedig olyannyira, hogy nővére negatív kritikája miatt Az esküvő című műve nyitójelenetének teljes, már kész partitúráját darabokra tépte. Vagy olyannyira, […]

Nagy zenészek, szerelmek

Nagy zenészek, nagy szerelmek #Beethoven Beethoven az örök újrakezdő. Hogyan hatott zeneművészetére és érzelmi életére a betegsége? Bősze Ádámmal erre keressük a választ, persze szigorúan a zenetörténeti bejegyzések alapján.

A világ 2023-ban

Nógrádi György 2022 őszén járt a Zichy-palotában. A politika mozgatta szálak állandó keveredése okán újra kell, hogy tárgyaljuk fél év eseményeit, és talán halvány jóslatokba is bocsátkozhatunk. A biztonságpolitikai szakértővel megvizsgáljuk az orosz-ukrán konfliktust, a nemzetközi politikai hangulatot és azok hatását.

Zenetörténeti séta

Ha egyszer zenetörténetből írnak dolgozatot, arra a kérdésre, hogy mi a közös Richter Jánosban, Varga Tiborban, Kertész Istvánban és Blaha Lujzában, válaszolják azt, hogy Győr! Hamisítatlan győri zenetörténeti sétára hívja Önöket Bősze Ádám, amelyen egy pohár teával, vagy forralt borral a kézben a leghíresebb győri muzsikusok életét és pályáját idézhetik fel. Találkozó a Baross úton, […]

Zenetörténeti séta

Ez az esemény teltházas! Ha egyszer zenetörténetből írnak dolgozatot, arra a kérdésre, hogy mi a közös Richter Jánosban, Varga Tiborban, Kertész Istvánban és Blaha Lujzában, válaszolják azt, hogy Győr! Hamisítatlan győri zenetörténeti sétára hívja Önöket Bősze Ádám, amelyen egy pohár teával, vagy forralt borral a kézben a leghíresebb győri muzsikusok életét és pályáját idézhetik fel. […]

Győri Balett: Peer Gynt

Győri Balett: Peer Gynt   Írta Henrik Ibsen Dramaturg Csepi Alexandra Koreográfus Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet Bozóki Mara Jelmez Velich Rita Jelmezkivitelező Győri Gabi Fény Stadler Ferenc Zene montázs Szcenikus Katavics Lajos „Az ember célja mi a földön? Legyen önmaga – röviden – S csak magamagával törődjön.”  […]

Fotópályázat – díjkiosztó

2023. február 6-án (hétfőn) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross Gábor út 4.) kerül sor az ’’Újváros fényben és árnyékban’’ című fotópályázat díjkiosztójával egybekötött eredményhirdetésre, s az alkotásokból rendezett kiállítás megnyitójára. A tárlat ingyenesen megtekinthető 2023. február 24-ig, hétköznapokon 13.00-16.00 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható. A rendezvény a Győr-Újváros szociális városrehabilitációhoz kapcsolódó társadalmi együttműködést […]

Győri Balett: Peer Gynt

Peer Gynt   Írta: Henrik Ibsen Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens: Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet: Bozóki Mara Jelmez: Velich Rita Jelmezkivitelező: Győri Gabi Fény: Stadler Ferenc Zene: montázs Szcenikus: Katavics Lajos „Az ember célja mi a földön? Legyen önmaga – röviden – S csak magamagával törődjön.”  (Henrik Ibsen) […]

Készítsünk csörgődobot!

2023. február 24-én (pénteken) délután a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára (Győr, Baross Gábor u. 4.) 1. emeletén a gyermeksarokban kézműves foglalkozásokat tartunk. 16 órakor és 16.45-kor csörgődobot készíthetnek az érdeklődők. Jöjjenek és kövessék a rózsaszínpöttyöket! A foglalkozás díjtalan, de regisztrációhoz kötött!  Bejelentkezni az alábbi telefonszámon lehet: +36 96/328-022/2-es mellék.

Dobozkönyv készítés

2023. február 10-én (pénteken) 16-tól 19 óráig a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (Győr, Móra Ferenc tér 1.) dobozokat, rekeszeket, tárolókat készíthetnek a MOKKA felnőtt kézműves műhely szakemberei segítségével. Alkossanak szabadon! A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Kertészkedés a természettel

2023. február 14-én (kedden) 17.30 órakor a Bezerédj- kastély Művelődési Háza nagypincéjében (Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.) Dr. Gyulai Iván ökológus, címzetes egyetemi docens előadását hallhatják Kertészkedés a természettel címmel. Az előadásra a belépés díjtalan!

Házasság hete

Több mint két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta […]

Fotókiállítás

Vitos Hajnal és Ruda Gábor fotókiállítására várják az érdeklődőket február 3-án (pénteken) 18 órára a győri (VOKE) Arany János Művelődési Házba (Szárnyaskerék épülete). A kiállítás megnyitójaként, Bazsó Ádám „Mikró” című kötetét mutatják be. Közreműködik: Szőcs Beáta. A rendezvényt a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület támogatja. A tárlat megtekinthető március 8-ig, minden nap 10-18 óráig. Info: […]

Februári Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Minden rendezvényünk díjtalan. Figyeljék a regisztrációra vonatkozó információkat! Februári programjaink: • február 03. 16 órától Társasjáték • február 10. 16.00 Mesehallgatás és hozzá kapcsolódó játékos feladatok • február 17. 16 órától Társasjáték • február 24. 16.00 és 16.45 Kézműves foglalkozás – Készítsünk együtt csörgődobot! – Regisztrációhoz […]

Februári Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Minden rendezvényünk díjtalan. Figyeljék a regisztrációra vonatkozó információkat! Februári programjaink: • február 17. 16 órától Társasjáték • február 24. 16.00 és 16.45 Kézműves foglalkozás – Készítsünk együtt csörgődobot! – Regisztrációhoz kötött program! Bejelentkezés: +36 96/328-022/2 mellék. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Februári Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Minden rendezvényünk díjtalan. Figyeljék a regisztrációra vonatkozó információkat! Februári programjaink: • február 10. 16.00 Mesehallgatás és hozzá kapcsolódó játékos feladatok • február 17. 16 órától Társasjáték • február 24. 16.00 és 16.45 Kézműves foglalkozás – Készítsünk együtt csörgődobot! – Regisztrációhoz kötött program! Bejelentkezés: +36 […]

Februári Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Minden rendezvényünk díjtalan. Figyeljék a regisztrációra vonatkozó információkat! • február 24. 16.00 és 16.45 Kézműves foglalkozás – Készítsünk együtt csörgődobot! – Regisztrációhoz kötött program! Bejelentkezés: +36 96/328-022/2 mellék. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Halász Judit koncert

A vitéz, a kalóz meg a nagymama Halász Judit új lemezével folytatja azt a missziót, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdett: a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésével klasszikus és kortárs magyar költők verseit énekelve gyerekek és családok számára megszeretteti a magyar költészet legjavát. Színészi pályafutásával párhuzamosan Halász Judit új műfajt teremtett előadóművészként, és mondhatjuk, generációk nevelkedtek fel lemezeinek […]

Fűje sarjad mezőknek

Az Újvárosi esték programsorozat előadása Száz Pál regénye nyomán Színpadra alkalmazta: Varga Emese és Gál Tamás Dramaturg: Varga Emese Díszlet: Gál Tamás (Jászai díjas, Dosky díjas) Jelmez: Szélyes Nagy Andrea Rendező: Gál Tamás (Jászai díjas, Dosky díjas) Játsszák: Kiss Szilvia és Gál Tamás Zene: Varga Gábor A Csavar Színház előadása „Ostobaság minden búbánat, mer minden […]

Bencés estek előadás

Bencés estek: Az újságíró is Isten gyermeke Izgalmas sajtótörténeti előadásra hívjuk az érdeklődőket. A keresztény újságírás múltjába, jelenébe és jövőjébe pillanthatunk be Szerdahelyi Csongor előadásában. Szerdahelyi Csongor négy évtizede dolgozik a magyar sajtóban, Antall József miniszterelnök sajtófőnöke volt, az Új ember munkatársa, vatikáni követségi tanácsos, püspöki konferencia sajtófőnöke, a ferences sajtóközpont vezetője, szerkesztő három rádiónál […]

Kovács Kati koncert

Kovács Kati minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője, nevéhez a hatvanas évek óta több ezer sikeres koncert és számtalan sláger fűződik. A művésznő közismert jellegzetes erőteljes hangjáról, hosszan tartó pályafutásáról és sokoldalúságáról. E koncert zenei anyaga és a szimfonikus hangszerelés a művésznő 75. születésnapja alkalmából létrejött turnéra állt össze, de az érdeklődés akkora iránta, hogy […]

Magyar Évezredek előadás

  Múlt, jelen, jövő – Pap Gábor és Szántai Lajos előadása    Nekifutás a múltból, dobbantás a jelenben, megérkezés a jövőbe. Gondolatok értékeinkről, helyzetünkről, lehetőségeinkről. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!  

Béke – A nemzetek felett

Kedves Kollégák! 2023. január 24-én (kedden) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.), a Vetítő nevű filmes klubban a Béke – A nemzetek felett című, 2021-es magyar dokumentumfilmet láthatják az érdeklődők. Vetítési idő 91 perc. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” […]

Vad víz – Aqua Hungarica

2023. január 26-án (csütörtökön) 18 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér által szervezett Vetítő filmes klubban a Vad víz – Aqua Hungarica című magyar természetfilmet láthatják. A klubnak ez alkalommal a Kossuth Zsuzsanna Kollégium (Győr, Szigethy Attila út 65-67.) ad otthont. Vetítési idő 72 perc. A belépés díjtalan!

Hídtól hídig gyalogtúra

Folytatódik az EFI gyalogtúra sorozata! A következő túra Győr-Szigetből indul és egy nagy körrel oda is ér vissza. Találkozó a Jedlik-híd szigeti hídfőjénél január 20-án, pénteken 14.40-kor. ÚTVONAL: JEDLIK-HÍD SZIGETI HÍDFŐ – Magyar V. Uszoda – Aqua Sportközpont – Taligás u. – Nép u. – Mákos dűlő – Bercsényi iskola – Kettős-híd szigeti hídfő Kb. […]

Újvárosi esték

2023. január 24-én (kedden) 18 órakor a MENHÁZ – színháztermében (Győr, Kossuth Lajos u. 24.) zenés nosztalgia estet láthatnak két részben. Közreműködik: Teremi Trixi, Kálmán Imre-és Bársony Rózsi Emlékgyűrű-díjas színművésznő; Heller Tamás érdemes művész; Csere László Jászai Mari-díjas érdemes művész. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni 2023. január 16-tól, a regisztracio@gyorikonyvtar.hu email címen lehet. A rendezvény a Győr-Újváros szociális városrehabilitációhoz kapcsolódó társadalmi együttműködést erősítő komplex program TOP-6.9.1-15-GY1-2016-00001 részeként valósul […]

Átvilágítás

Az előadás az Újvárosi esték programsorozat 2023. évi nyitó előadása, melyet hagyományosan a Magyar kultúra napja tiszteletére szervezünk. Jókai Anna élete prózában és versben JÓKAI ANNA szerepében JUHÁSZ RÓZA Szerkesztette: Juhász Róza Technikus: Páger András A videót készítette: Karácsony István A 70 perces színpadi játékban Jókai Anna legfontosabb élethelyzeteivel, filozófiai gondolataival, tüneményes humorával találkozhat a […]

Almási Kitti: Pozitív spirál

Dr. Almási Kitti “Pozitív spirál – Hogyan erősíthetjük önmagunkat és egymást?” című előadása Győrött, a Nyitott Akadémia szervezésében.

Derengésben

2023. január 18-án (szerdán) 17 órakor kezdődik a Kisfaludy Károly Könyvtár (Győr, Baross G. út 4.) 2. emeleti rendezvénytermében a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség ünnepi rendezvénye a magyar kultúra napja tiszteletére. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

A RÓMER MÚZEUMBAN 14.00 AZ ÚJRARENDEZETT KOVÁCS MARGIT ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS Pápai Emese művészettörténész kurátori tárlatvezetése. Kovács Margitnak, a modern magyar kerámia neves úttörőjének és európai rangú egyéniségének újrarendezett kiállítása 2022 májusában nyitotta meg újra kapuit. A művész gazdag életművének egészét reprezentáló kiállítás új alkotásokkal és témákkal gazdagodva várja az érdeklődő közönséget! A programon való részvétel […]

30Y

30Y évindító koncert a Bridgeben Győrött! az idő lineáris. akkor a számolás az, hogy 23 éves a 30Y. könnyű számolni 2000-től. az idő körkörös. akkor a számolás az, hogy virágzástól lombhullásig, lombhullástól virágzásig van egy zenekar, amit 30Y-nak neveznek. a dolgok ismétlődnek, és jó, hogy ismétlődnek. megveszed az éves matricát a zenekari buszra, beleállsz a […]

Rockabilly GO est

  Igazi pörgős rockabilly est Egri Péter és a Mystery Gang, valamint Ati EDGE and the Shadowbirds közreműködésével. Vendég: CsTDzs Alt’N’Roll      

Rudán Joe Band

  Rudán Joe Band győri koncertje új időpontban.      

MANUEL – LEMEZBEMUTATÓ

A 2023-as szezonban Manuel már teljes zenekari kísérettel lép színpadra, így a legismertebb dalait is újként hallgathatod meg, ráadásul új nagylemezének szerzeményeit is megismerheted! Ilyet még nem láttál, az élmény felejthetetlen marad!   A helyszín korlátozott befogadóképességű, így érdemes elővételben beszerezni a jegyedet, ha biztosan ott szeretnél lenni!

Színek és szavak

2023. január 13-án, pénteken 17 órakor Színek és szavak címmel könyv- és festménybemutató lesz a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.). A könyv címe: Fogantatásra hangolva. Közreműködnek: Ligetvári Anita, a szerző és Fodor Tímea, a könyv illusztrátora. Moderátor: Fodor László. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni 2023. január 6-tól, a regisztracio@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen lehetséges. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és […]

Ezt levezekelni nem lehet

VETÍTÉS ÉS KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ Magyar dokumentumfilm, 42 perc, 2021 Vendég: Halász László, a film rendezője Emberölés miatt Vilmos 2005-ben, 20 év után szabadul a börtönből. Továbbra sem képes felidézni, mi vezette a gyilkosságra, tette mégis súlyos teherként nehezedik rá a mindennapokban. Szabadulását követően évekig hajléktalanként élt, majd Budapest külvárosában sikerült lakhatáshoz jutnia, ahol családjaként szeretett háziállataival […]

Almási Kitti előadása

Az intimitás pszichológiája Almási Kitti előadása   Az intimiátás egyik definiciója: Az érzelmi intimitás két ember közelségének állapota. Kialakulása interakciókon keresztül történik, egyre érzékenyebb és jelentősebb tartalmakat föltárván egymás előtt, olyanokat, amelyeket mások, de akár még önmaguk elől is rejtegetnek. Hát, mi nem nagyon fogunk rejtegetni semmit…és nem fogjuk túl tudományosan kezelni a kérdést de […]

Larry

LARRY – Filmvetítés Rendező: Bernáth Szilárd Főszereplők: Vilmányi Benett, Thuróczy Szabolcs, Szandtner Anna A juhpásztorként tengődő, 21 éves Ádám (Vilmányi Benett) magának való vidéki fiú, aki szégyelli dadogását. Feszült, mégis meghitt hidegségben él egykor erőszakos, mára a vallásban menedéket lelt és megszelídült édesapjával (Thuróczy Szabolcs). Ádám egészen addig nem találja a helyét, amíg rá nem […]

Janklovics Péter estje

Thália lotyója – Ha én egyszer fényt kapok Janklovics Péter önálló estje Dumaszínház, Győr Vajon mi viszi az embert arra, hogy a vészjósló szülői ábrázatok ellenére és egy valamirevaló béterv nélkül, ellenben kínkeserves munka árán megtanuljon egy mesterséget, a színészetet, hogy aztán reményekkel telve, megveszekedett türelemmel – elhalasztott családi évfordulók és lekésett szülinapok kereszttüzében – […]

Opera-és operettgála

Az asszony ingatag Opera- és operettgála a Győri Nemzeti Színházzal Színházunk zenei utazásra invitálja közönségét, melyben a bel canto-korszak remekétől a magyar nagyoperettjeinkig szólalnak meg a legcsodálatosabb dallamok. A gála alkalmával végigjárjuk a zenés színház meghatározó műveit, melyben kibontakoznak a hang virtuozitására épülő Rossini- szólamok, majd betekintést nyerhetünk az Igaz és a Szép egymásnak simuló […]

Macskák

2023. március 25-én lesz 40 éve, hogy a Madách Színház bemutatta a Macskák című musicalt. Andrew Lloyd Webber sikerdarabjának színpadra állítási jogát Szirtes Tamás és a Madách Színház még 1982-ben kapta meg, így Budapesten közvetlenül a londoni premier után láthatta a magyar közönség az akkori színházi világ egyik legnagyobb szenzációját, előbb, mint a New York-i […]

Zenélő Hétvégék

Zenélő Hétvégék a Győri Filharmonikus Zenekarral Rómeó és Júlia A nagysikerű nyári Zenetábort folytatva, egy zenélő hétvégéket ígérő sorozatot indítunk: A 2022-es év végi Zenélő Hétvégén Lúdanyó meséi melegítették fel a zenekari fészket. 2023-ban elsőként Rómeó és Júlia kalandjaira invitálunk! Szeretettel várunk minden 9-13 év közötti, zenét kedvelő gyermeket február 4-én és 5-én a Richter Terembe! Részese lehetsz a Capulet  és […]

Szerelem, szerelem koncert

Az Aranykapu zenekar felnőtteknek szóló koncertjén megzenésített versek, ismert dallamok, népdalok és saját dalok mellett meglepetések is várhatóak- aranykapusan.

Magyar kultúra napi táncház

A Kisalföld Kultúrájáért Egyesület a Táncház a Rómer házban rendezvénysorozata következő rendezvénye a magyar kultúra napi táncház Mesics György és Barátai Zenekarral. Program: 17.00–18.00 JÁTSZÓHÁZ Győri Kékfestő Műhely bemutatója, kiállítása – Rábaközi kékfestő madárka és könyvjelző készítése (előzetes regisztráció szükséges a kke.program@gmail.com címen) 18.00–19.00 APRÓK TÁNCHÁZA A MESICS GYÖRGY ÉS BARÁTAI ZENEKARRAL Tánctanítás: FÁBIÁN SZABOLCS CSUTKÓ […]

HATÁRTALAN GRAFIKA

A KORTÁRS GRAFIKA ÚJ TENDENCIÁI Előadó: Dr. Révész Emese, művészettörténész, az ELTE BTK tanszékvezető docense A művészi grafika hagyományos technikái (fametszet, rézkarc, litográfia) az új évezredben reneszánszukat élik. A grafika a kortárs művészet új, egyedi eszközeként sok alkotót vonz. Az előadás hazai és külföldi példák alapján mutatja be a régi technikák új használatát és a […]

Cinege, cinege, kismadár

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik kicsike gyerekeiket ölükben ringatva a Vaskakas Bábszínház harmadik, csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót, melyet Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) állított színpadra. A csilingelő muzsikát […]

Cinege, cinege, kismadár

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik kicsike gyerekeiket ölükben ringatva a Vaskakas Bábszínház harmadik, csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót, melyet Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) állított színpadra. A csilingelő muzsikát […]

Cini-cini muzsika

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Alkotók: Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játssza: Rab Viki és Szúkenyik […]

Cini-cini muzsika

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Alkotók: Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játssza: Rab Viki és Szúkenyik […]

Csipkerózsika

A Vaskakas Bábszínház előadása 4 év felettieknek A királyi pár legnagyobb boldogtalansága, hogy nincs gyermekük. Tudós tündérek szorgoskodnak körülöttük, hogy orvosolják a problémát. Végül az igazmondó Nadragulya tündér jósolja meg az örömteli eseményt: leányuk fog születni. Ám nem tudja befejezni a gyermekre és a birodalomra váró, sötét jövőt előrejelző mondandóját. Vajon akarjuk-e tudni a jövőt? […]

Frakk, a macskák réme

Lukrécia és Szerénke megkapnak mindent, amire vágynak, ám a két macskának ez nem elég! A karosszékre fáj a foguk, de Frakk felbukkanása egy csapásra felforgatja a két elkényeztetett macska életét.. Lukrécia és Szerénke, a két lusta macska élete felhőtlen boldogságban telik. Gazdasszonyuktól, Irma nénitől megkapnak mindent, amire vágynak: megfelelő hőfokúra langyított tejecskét, süppedős díványpárnát, szerető […]

Ki lakik az asztal alatt?

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal alattiak […]

Ki lakik az asztal alatt?

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal alattiak […]

Pom Pom meséi

Hogy ki is Pom Pom? Nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változtatni az alakját! Ha akarja, olyan, mint a szőrpamacs vagy paróka vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű vagy szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt, vagy szőrsapka. Picur, a kisiskolás lány lázas betegen fekszik otthon. Pom Pom, a barátja […]

Tesók!

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát […]

Tesók!

A Vaskakas Bábszínház előadása 0-4 éveseknek – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát […]

Volt egyszer egy kert

A nagy sikerű Emlékfoltozók után újra Máté Angi meséket tűz műsorára a Vaskakas Bábszínház. A zalaegerszegi Griff Bábszínház és a győri Vaskakas Bábszínház koprodukciója. Máté Angi, a kiváló írónő Volt egyszer egy című kötetének három meséje kerül elő Ragán Edit és Bánky Sára bőröndjeiből. Varjas Zsófia tervező számtalan kofferbe álmodta meg a történetek szereplőit. A […]

Aurora – Hazai Évzáró

Készüljünk együtt a hagyományos hazai évzáró koncertre! Az esemény otthonaként végre a megújult Bridge szolgál, így bátran jöhettek barátokkal, el fogunk férni! Az esemény 10 év alatt nem látogatható. 10-16 év közötti kiskorúak felnőtt kíséretében látogathatják, amennyiben mind a kiskorú, mint pedig a kísérő érvényes jeggyel rendelkezik.

Piramis ünnepi koncert

A legendás Piramis zenekar “Kívánj igazi ünnepet! műsorával Győrbe érkezik egy igazán hangulatos koncertre. A műsorban a zenekar legnagyobb slágerei kaptak helyet. Vendég a Stula Rock zenekar. Kapu és pénztárnyitás: 19.00 óra Belépő beszerezhető a koncert előtt a helyszínen, illetve megvásárolható onine is. Belépő: 4999 Ft  

Dupla lemezbemutató

  DOWN FOR WHATEVER x I’M DOROTHY | DUPLA LEMEZBEMUTATÓ // GYŐR – BRIDGE   MENETREND: Kapunyitás: 19:00 Plasticocean: 19:30 Down For Whatever: 20:30 I’m Dorothy: 22:00  

Kiskarácsony: KiSCSiLLAG

  A Kiscsillag zenekar, amely 2005-ös megalakulásakor hobbi garázszenekarként definiálta magát a Kispál és a Borz árnyékában, mára Magyarország kiemelkedő alterrock zenekarának tekinthető. A mindig gitáralapú, de számos eltérő stílusjegyet magába olvasztó dalok, a lendületes előadásmód, Lovasi emblematikus szövegvilága és a zenekar utolsó éveiben megjelenő többszólamú énektémák az egyik legkarakteresebb, legegyedibb hangú, bátran kísérletező, évről […]

Januári Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) az új évben is péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. A belépés minden rendezvényre díjtalan! Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! · január 27. 16.00 és 16.45 Kézműves foglalkozás – Készítsünk együtt farsangi álarcot! – regisztrációhoz kötött Bejelentkezni személyesen a Dr. Kovács Pál Könyvtár […]

Januári Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) az új évben is péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. A belépés minden rendezvényre díjtalan! Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Januári programjaink: · január 20. 16 órától Társasjáték · január 27. 16.00 és 16.45 Kézműves foglalkozás – Készítsünk együtt farsangi álarcot! – regisztrációhoz kötött […]

Januári Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) az új évben is péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. A belépés minden rendezvényre díjtalan! Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Januári programjaink: · január 13. 16.00 Mesehallgatás és hozzá kapcsolódó játékos feladatok · január 20. 16 órától Társasjáték · január 27. 16.00 és 16.45 […]

Januári Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) az új évben is péntekenként gyermekprogramokkal várjuk az érdeklődőket. A belépés minden rendezvényre díjtalan! Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Januári programjaink: · január 6. 16 órától Társasjáték · január 13. 16.00 Mesehallgatás és hozzá kapcsolódó játékos feladatok · január 20. 16 órától Társasjáték […]

Czibor, a Rongylábú

2023. január 11-én (szerdán) 18 órakor a Bezerédj- kastély Művelődési Ház (Győr, Győri út 90.) a Vetítő – közösségépítő filmes klubjában Czibor, a Rongylábú című magyar dokumentumfilmet láthatják. A vetítést követően a film rendezőjével, Koltay Gáborral találkozhatnak. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Dobozkönyv készítés

2023. január 27-én (pénteken) 16-tól 19 óráig dobozokat, rekeszeket, tárolókat készíthetnek a MOKKA felnőtt kézműves műhelyben a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Marcalvárosi Fiókkönyvtárában (Győr, Lajta út 27/a.). A hozzávalókat a szervezők biztosítják. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Alkoss velünk!

2023. január 27-én (pénteken) két időpontban is várjuk a családokat a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 1. emeleti gyermeksarkába (Győr, Baross Gábor u. 4.). Gyermekkönyvtárosaink szervezésében 16.00-kor és 16.45-kor farsangi álarcot készíthetnek a kicsik és nagyok. A program ingyenes! A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Bejelentkezni személyesen a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában vagy a +36 96/328-022-es […]

Rómeó és Júlia 17:18

Műsor: S. Prokofjev: Rómeó és Júlia, op. 64 – válogatás az 1. és 2. szvitből Vezényel: Berkes Kálmán

Tündérmese

Műsor: F. Mendelssohn: Hebridák-nyitány, op. 26 R. Strauss: D-dúr oboaverseny, TrV 292 J. Suk: Pohádka, op. 16, „Tündérmese” Közreműködik: Balder Dendievel – oboa Vezényel: Martijn Dendievel

Rómeó és Júlia

Műsor: P. I. Csajkovszkij: Rómeó és Júlia – nyitányfantázia A. Borogyin: Poloveci táncok az Igor herceg c. operából S. Prokofjev: Rómeó és Júlia, op. 64 – válogatás az 1. és 2. szvitből Vezényel: Berkes Kálmán

BÚÉK Győr 2023!

Műsor: Újévi operett- és musicalgála Közreműködnek: Fischl Mónika Homonnay Zsolt Szendy Szilvi Laki Péter Vezényel: Silló István

Ünnepváró Fabrikáló

2022. december 20-án (kedd) 15-18 óra között a Győri Szabó József Művelődési Ház udvarára (Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) várjuk az alkotó kedvű érdeklődőket. A délután folyamán könnyen és gyorsan elkészíthető dekorációkat alkotunk, majd közösen feldíszítünk egy karácsonyfát! Forralt borral és meleg teával várunk minden kedves látogatót! A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció: regisztracio@gyorikonyvtar.hu; +36 20/468-9199 Jelentkezési határidő: 2022. […]

Szilveszteri délután

Családi programok szilveszter délutánján Mindenkit sok szeretettel várunk december 31-én Győrbe a Dunakapu térre, ahol az alábbi programokkal tesszük színesebbé az év utolsó napját gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. 13:30- 14:00 Ősz Dénes bűvész műsora Ősz Dénes több, mint 10 éve foglalkozik bűvészettel. Számára az igazi csoda az, amikor bűvészkedés közben láthatja a közönség arcán azt […]

Ménfőcsanaki Advent

2022. december 17. (szombat) 17 órától a Bezerédj-kastély Művelődési Ház előtti parkban (Győr, Győri út 90.) Karácsonyváró műsor kezdődik. Köszöntőt mond Dr. Laczkovits-Takács Tímea önkormányzati képviselő. Az estet tovább színesíti a Ménfőcsanaki óvodások karácsonyi műsora. A programon Mózes Anita és Nagy Balázs a Győri Nemzeti Színház művészeinek adventi koncertjét hallgathatják meg. Karácsonyi édességekkel, forralt borral és teával várunk mindenkit szeretettel!

Karácsonyi Csobbanás 2022

Egy ragyogó vasárnap délutáni uszodai program az advent jegyében! Előzetes regisztrációhoz kötött, ingyenes rendezvény. Előzetes regisztráció 2022. december 16. 12:00 óráig az alábbi űrlap kitöltésével lehetséges: bit.ly/3Yk3OhT Aki előzetesen regisztrál, biztosan kap ajándékot, de a rendezvény alatt is lesz mód az uszoda aulájában a regisztrációra. Meghívott vendégek: Gyulay Zsolt – Magyar Olimpia Bizottság, elnök Dr. […]

PEZSGŐS FINISSZÁZS

ÉVBÚCSÚZTATÓ TÁRLATVEZETÉS SZÉKELY ZOLTÁN MÚZEUMIGAZGATÓVAL Búcsúztassa velünk az óévet és a vidéki múzeumok legreprezentatívabb műtárgyait! Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Magyar Géniusz vándorkiállítás finisszázsára, egy pezsgős koccintással egybekötött tárlatvezetésre Székely Zoltán múzeumigazgatóval. Kapunyitás: 16.30-tól A férőhelyek száma korlátozott. A programon való részvétel érkezési sorrend alapján, a belépőjegy megváltásával lehetséges.

AZ IRODALOM GÉNIUSZAI

És kapcsolatuk Győrrel KIEMELT ELŐADÁS A Magyar Géniusz Vándorkiállításban a magyar irodalom számos neves alakjának relikviái találhatók; Kisfaludy Károly kötetei Batsányi János gyűjteményéből, Mikszáth Kálmán Tóth atyafiak és a Jó palócok 1881-es kiadása, Az ember tragédiája különleges kiadása, Gárdonyi titkosírása vagy József Attila és Petőfi Sándor portréja. Szemügyre vesszük a tárgyakat, megismerjük történetüket és szerepüket […]

GYŐRI GÉNIUSZOK

A boldog békeidőkben KIEMELT ELŐADÁS Győr felemelkedését, modern nagyvárossá fejlődését többek között olyan dualizmus kori közéleti személyeknek köszönheti, mint Zechmeister Károly és Baross Gábor. Az előadás az ő gazdaságélénkítő tevékenységükbe, a boldog békeidők győri városfejlődésének fejezeteibe enged bepillantást. Vezető: Cserhalmi Zoltán történész, muzeológus A programon való részvétel feltétele a belépőjegy megváltása.

EGYÉNI PERSPEKTÍVA

A Magyar Géniusz kiállításban BAKOS-KISS GÁBOR, A GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓJÁNAK SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉSE Magyar Géniusz kiállítás saját nézőpontból! Tartson velünk, és ismerje meg Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház vezetőjének kedvenc műtárgyait a kiállításban! Kapunyitás: 16.30-tól A programon való részvétel feltétele a belépőjegy megváltása.  

MAGÁNÉLET ÉS KÖZÉLET

Történeti távlatból nézve KIEMELT ELŐADÁS Az évszázadok során itt járt népek és az egymást követő korok a maguk arcára formálták a városi és vidéki kultúrát. Az éppen aktuálisan érvényben lévő szokások és kultuszok elősegítették a lokális identitás kialakulását. Az előadásban a Magyar Géniusz kiállítás tárgyain keresztül világítunk rá azokra a különbségekre, melyek a közösségek vezetőinek […]

Tütü-tutu autó

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Tütü-tutu autó, felharsan a dudaszó! Tütü, vigyázz, gyorsan jövök, Fát, virágot kikerülök. Autóval, kishajóval, robogóval, vagy traktorral, Én senkit el nem ütök. Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zeneszerző: Rab Viki Játsszák: Bora Levente és Vitányi-Juhász István

Pom Pom meséi

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év felettieknek. Hogy ki is Pom Pom? Nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változtatni az alakját! Ha akarja, olyan, mint a szőrpamacs vagy paróka vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű vagy szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt, vagy szőrsapka. Picur, a kisiskolás lány lázas […]

Az Egérfogó

Agatha Christie: Az Egérfogó krimi két részben   A fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól. Abban a zárt játéktérben, a hótorlaszok közé ékelt, bűnügyi laboratóriumban, amelynek az írónő, szokás szerint, még a telefonvezetékét is elvágta. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy a Culver utcában megöltek egy nőt. Aztán sítalpakon megérkezik Trotter, a nyomozó. […]

A széttáncolt cipellők

Sötét titkok szomorítják Toporgó király szívét. Hiába állíttat őröket, százat is egyszerre szépséges leányai Rida, Höcögő és Cifra királykisasszonyok hálókamrája elé, azok minden éjjel rejtélyes módon szétszaggatják aranybársony topánkáikat…. Minden áldott éjszaka… Faggathatta a király szép szóval, csúnyával a leányokat, azok egy mukk nem sok, annyit sem árultak el arról, hogy merre járnak, hol mulatnak, […]

Magyar Évezredek előadás

MAGYAR ÉVEZREDEK   Jobbágyi Zsolt előadása Nimród királytól a Mennyek Városáig   A műsorváltozás jogát fenntartjuk!      

Kortárs magyar zenei est

Kortárs magyar estek a Zsinagógában Válogatás Zarándy Ákos műveiből   Fellépők: Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar Hallgatói és Tanárai, Fehér Álmos-harmonika, Bánfi Barna-saxofon, Király Ádám-zongora, Horváth Márton Levente-orgona, Horváth Mária-mezzoszoprán, Dr. Kecskés Mónika-orgona          

Tütü-tutu autó

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Tütü-tutu autó, felharsan a dudaszó! Tütü, vigyázz, gyorsan jövök, Fát, virágot kikerülök. Autóval, kishajóval, robogóval, vagy traktorral, Én senkit el nem ütök. Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zeneszerző: Rab Viki Játsszák: Bora Levente és Vitányi-Juhász István

Síppal-dobbal

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, […]

Síppal-dobbal

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, […]

Nem, nem, hanem

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Alkotók: Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Ujvári […]

Nem, nem, hanem

A Vaskakas Bábszínház előadása négy és alattiaknak. Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Alkotók: Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Ujvári […]

Ki lakik az asztal alatt?

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal […]

Ki lakik az asztal alatt?

A Vaskakas Bábszínház előadása négy év alattiaknak. Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal […]

Kakasviadal

A Kakasviadal újonnan született mese a testvéri szeretet mibenlétéről, a testvérek közötti összetűzések természetéről gyerekeknek, többek között olyan kakasos népmesék felhasználásával, mint A kiskakas gyémánt félkrajcárja vagy A kakas és a róka. A kakasos mesék különböző bábtechnikák segítségével elevenednek majd meg az előadásban. Két testvér, a Szakácsnő és a Kukta egy házias kis vendéglőt üzemeltet. […]

Frakk, a macskák réme

Lukrécia és Szerénke megkapnak mindent, amire vágynak, ám a két macskának ez nem elég! A karosszékre fáj a foguk, de Frakk felbukkanása egy csapásra felforgatja a két elkényeztetett macska életét.. Lukrécia és Szerénke, a két lusta macska élete felhőtlen boldogságban telik. Gazdasszonyuktól, Irma nénitől megkapnak mindent, amire vágynak: megfelelő hőfokúra langyított tejecskét, süppedős díványpárnát, szerető […]

A MODERNSÉG GÉNIUSZAI

SZAKVEZETÉS „nyirkos cementfalak között képzelhetsz egy kis szabadságot…” (József Attila) Tárlatvezetés a kiállítás újabb kori történeti részén kalauzolja végig a látogatót az 1848-as eseményektől egészen a páneurópai piknikig. Vajon az egyes korok magyarsága mennyiben adott megfelelő választ a mindenkori világpolitika elvárásaira? Vajon beszélhetünk-e egyáltalán a történelemben – a körülmények messzemenő vizsgálata nélkül – pusztán jó […]

SZAKVEZETÉS

A KÉZMŰVESSÉG ÉS AZ IPAR TERMÉKEI – történeti távlatból nézve Mindennapok és ünnepek tárgyi reprezentációi az időben A Kárpát-medence területén élt történeti népek, nemzetiségek és néprajzi táji csoportok sajátos tárgyalkotó kultúráját érzékeltetjük a tárlatséta során. Ehhez hívjuk segítségül a Géniusz kiállítás azon tárgyait, melyek magas fokon jelenítik meg mesterségbeli tudást. Rávilágítunk a hagyományos helyi kézművesség […]

Emberfeletti erők

KIEMELT ELŐADÁS Betekintés a római kori Pannonia vallási életébe Ízelítő a római kori pannoniai vallási élet sokszínűségéről a Magyar Géniusz kiállításban reprezentált műtárgyak tükrén keresztül. Így többek között szó lesz a családok és házak védőisteneiről, az úgynevezett lares-ekről, akiket a provinciába betelepülő itáliai lakosság hozott magával. Előadó: Mosoni Mulki régész, segédmuzeológus A programon való részvétel […]

MÚZEUMUNK GÉNIUSZAI

Rómer Flóris és Xántus János KIEMELT ELŐADÁS A Magyar Géniusz kiállításban is méltó helyet foglal el Rómer Flóris és Xántus János. De kik voltak ők? Miben rejlett nagyságuk és miként kötődnek Győr városához? Interaktív előadás keretében ismerhetjük meg munkásságukat, melyet Nagy János történelemtanár, múzeumpedagógus prezentál. Az előadás után lehetőség van egyéni tárlatlátogatásra. Kapunyitás: 16.30-tól Részvétel […]

Előadás

GRAFIKATÖRTÉNETI ELŐADÁSOK I. MAGYAR MŰVÉSZET A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Válogatás a Radnai-gyűjtemény grafikai anyagából Pápai Emese művészettörténész, főmuzeológus előadása „A gazda bekeríti házát.” – hangzott a Gresham-kör alkotóinak hitvallása a két világháború között. Ezt az értékközpontú, klasszikus művészet- és világszemléletet tette magáévá egyik legfontosabb gyűjtőjük, személyes jóbarátjuk, dr. Radnai Béla is, akinek páratlan műgyűjteménye 1997-ben […]

Akkordeon tánczenekar

2022. december 16-án (pénteken) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (Győr, Móra Ferenc tér 1.) az Akkordeon tánczenekar ad karácsonyi koncertet. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni 2022. december 6-tól, a regisztracio@gyorikonyvtar.hu email címen lehetséges. A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

BERECZKI KARÁCSONY

Az akusztikus koncertnek a Vaskakas Bábszínház Bartók terme ad otthont.

Cyberjump trambulin park

A Magyarországon másodikként megnyitott győri Cyberjump trambulin park a több, mint 1200 m2-es eszközállományával méltó párja a budapesti nagytestvérnek. 10 féle különböző játékelemmel várja az aktív kikapcsolódásra vágyó gyermekeket és felnőtteket. Mindenki megtalálhatja a számára legélvezetesebb eszközt korosztálytól függetlenül. Nagyon jó ugrálást és szórakozást kívánunk mindenkinek!  

Rába Koncert Fúvószenekar

2022. december 10-én, szombaton 17 órakor a Rába Koncert Fúvószenekar ad adventi műsort a József Attila Művelődési Házban (9028 Győr, Móra Ferenc tér 1.). A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött: regisztrálni 2022. november 30-tól, a regisztracio@gyorikonyvtar.hu e-mail-címen lehetséges. A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Közösségépítő filmes klub

2022. december 12-én, hétfőn 18 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) közösségépítő filmes klub keretében a Bereményi kalapja című dokumentumfilm vetítésére várják az érdeklődőket. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

Aki legyőzte az időt

2022. december 13-án (kedden) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.) a Vetítő nevű filmes klubban Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes című magyar dokumentumfilmet láthatják. Vendég Oláh Kata rendező. Vetítési idő 81 perc. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt részeként valósult meg.

Közösségépítő filmes klub

2022. december 15-én (csütörtökön) 18 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér által szervezett Vetítő filmes klubban a Belfast című angol filmdrámát láthatják. A klubnak ez alkalommal a Kossuth Zsuzsanna Kollégium (Győr, Szigethy Attila út 65-67.) ad otthont. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Karácsonyi hangverseny

  Győri Egyetemi Zenekar karácsonyi hangversenye Fellépők: a győri Egyetemi Zenekar mellett a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar oktatói és hallgatói        

MÚLT NÉLKÜL NINCS JÖVŐ

SZAKVEZETÉS „Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.” (Babits Mihály) A kiállított régészeti tárgyak a Magyar Géniusz szellemiségéhez hűen reprezentálják a vidéki múzeumok birtokában rejlő értékeket. A régészek is a múlt értékeit próbálják megmenteni és átörökíteni, bemutathatóvá tenni a jövő nemzedéke számára. A látogatók Magyarország különböző pontjain […]

IRODALMI BARANGOLÁS

A Magyar Géniusz kiállításban „Emlékezzél a mult időre, Ismérjed a jelenvalót; S értvén az újat és az ót, Vigyázz, figyelmezz a jövőre!” (Batsányi János: A látók titka, részlet) Batsányi János gondolatai mentén haladva látogatást teszünk a magyar irodalmi relikviák között a felvilágosodás korától egészen József Attiláig. Vezető: Dr. Nemesné dr. Matus Zsanett PhD igazgatóhelyettes, főmuzeológus […]

EGYÉNI PERSPEKTÍVA

A Magyar Géniusz kiállításban AGÓCS JUDIT SZÍNMŰVÉSZNŐ SZUBJEKTÍV TÁRLATVEZETÉSE Magyar Géniusz kiállítás más aspektusból! Tartson velünk és ismerje meg Agócs Judit, a Győri Nemzeti Színház színművésznőjének kedvenc műtárgyait a kiállításban, saját benyomásai és múzeumi élményein keresztül! A részvétel regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát e-mailben jelezze november 29-ig a következő címen: regisztracio.romer.muzeum@gmail.com Kapunyitás: 16.30-tól A programon […]

Győr Symphonic Band

A hangversenyen Alfred Reed, Eric Whitacre, James L. Hosay, Laczó Zoltán Vince, Richard L. Saucedo, Satoshi Yagisawa  és Soichi Konagaya koncertfúvós művei csendülnek fel. Fellépők: Győr Symphonic Band és Koppányi Zsolt tubaművész  

AZ ALAPOKTÓL A GÉNIUSZIG

SZAKVEZETÉS Művek és művészeti technikák Témaválasztás, alapozás, ecsetkezelés, szín- és formavázlatok, kompozíció, érzelmi töltés – megannyi összetevő, megannyi recept, melyek elegyével a művész meghökkent, gyönyörködtet, elgondolkodtat. A szakvezetés keretein belül az érdeklődők a Magyar Géniusz vándorkiállítás képzőművészeti egységének alkotásairól, valamint a hozzájuk kapcsolódó művészeti technikákról hallhatnak érdekességeket. Vezetők: Pápai Fruzsina Menta muzeológus, Szabadvári Attila Imre […]

MÚLT NÉLKÜL NINCS JÖVŐ

SZAKVEZETÉS „Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.” (Babits Mihály) A kiállított régészeti tárgyak a Magyar Géniusz szellemiségéhez hűen reprezentálják a vidéki múzeumok birtokában rejlő értékeket. A régészek is a múlt értékeit próbálják megmenteni és átörökíteni, bemutathatóvá tenni a jövő nemzedéke számára. A látogatók Magyarország különböző pontjain […]

A NÉPMŰVÉSZET GÉNIUSZAI

SZAKVEZETÉS „Hozomány” – Avagy hagyomány, egyén és közösség a vidéki múzeumok kincseinek tükrében. A tárlatvezetés a vándorkiállítás népi kultúrához köthető értékeire fókuszálva mutatja be azokat a tárgyakat, melyeket a közösségüket képviselő múzeumok a legfontosabbnak tartanak, valamint szó esik majd szépségről és virtusról, város és falu kapcsolatáról, elfeledett értékekről is. Vezető: T. Városi Ágnes néprajzos főmuzeológus […]

Egy Este az Orfeumban

A Széchenyi István Egyetem Művészeti karának vidám zenés előadása Fellépők: Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar Hallgatói és Tanárai          

Halott Pénz 18

Évzáró koncert   18 éves lett a Halott Pénz sztori 2022-ben! December 30-án egy hatalmas évzáró születésnapi eseményre invitálnak mindenkit Márk szülővárosába Győrbe, az Audi Arénába. Marsalkó Dávid közel tizennyolc évvel ezelőtt határozta el, hogy Halott Pénz néven belevág a zene- és szövegírásba. Kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket egyaránt megszólítanak dalaikkal, évről évre, rendíthetetlenül. […]

Ötödik évszak

Ötödik évszak és a Csoóri család Egy zenekar, ami népzenei hangszereléssel játszik akusztikus városi zenét melankolikus romantikával idézve meg egy olyan Budapestet, ahol egyszerre érződik a magyar népi hagyomány és a párizsi szalonok hatása, aminek tagjai magas fokon művelik a népzenét, és egy család, aminek tagjai beleszülettek a népzenével átitatott, táncházszagú Budapestbe.  

Pikkargyijszka Tercija (Ua)

Pikkargyijszka Tercija (Ua) és a Szent Efrém Férfikar Egy különleges koncert csak Győrben, a 30 éves Pikkargyijszka Tercija és a 20 éves Szent Efrém Férfikar, Ukrajna és Magyarország legnépszerűbb vokális együttesei először együtt, hogy külön és közösen is megörvendeztessék a közönséget a legszebb adventi és karácsonyi énekekkel, különleges vokális feldolgozásokkal, az ukrán, a magyar, a […]

PEPPA malac – LIVE!

Gyermek előadás két részben Gyermekeink kedvenc rajzfilmhőse a méltán népszerű, minden nemében vicces és aranyos PEPPA malac először Magyarországon élőben! Néhány évvel ezelőtt a tv néző gyerekek kérésére a jogtulajdonos és egyben a világ egyik vezető produceri társulása létre hozta minden idők legsikeresebb színpadi gyermek produkcióját a Peppa Pig”s Celebration-t. Azóta PEPPA a világ számos […]

Francia barokk koncert

Az Ensemble Pannonia Superior korhű hangszereken régizenét (17-18. századi műveket) játszó zenekart a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói alapították. A formáció mindenképpen hiánypótló Győr kulturális életében. A belváros gyönyörű műemléki környezete egyenesen a zenekar által játszott művek korából származik, és ideálisabb helyszínt, mint az eredeti barokk Szent Ignác Bencés Templomot keresve sem találni a régi […]

Diótörő Dióhéjban

P. I. Tchajkovszkij mesebalettje gyermek közönségre szabva Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt egy interaktív, élőzenés gyermekelőadásra. Egy olyan örök klasszikus mesebalett főbb momentumai elevenednek meg, amelyek a karácsonyi időszak csodáját hozzák el számunkra. A zenei oldal ütőhangszereken és zongorán (utóbbi négykezes formában) csendül fel, míg a színpadi történéseket két balettművész táncos kollégánk kelti életre. […]

SzegEd TRombone ENsemble

  SzegEd TRombone ENsemble koncertje és ezt megelőző szakmai nap a SETREN tagjaival      

Tom Sawyer kalandjai

Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai Ifjúsági színjáték két részben Tom Sawyer KARÁCSONY GERGELY Huckleberry Finn KURUCZ DÁNIEL Polly néni BENDE ILDIKÓ Walters tiszteletes JÁGER ANDRÁS Becky Thatcher SÍK FRIDA Amy Lawrence CSAPÓ BORBÁLA Ben Rogers MOLNÁR ZSOLT Billy Fischer FEHÉR ÁKOS Indián Joe MÓCZÁR BENCE Muff Potter UNGVÁRI ISTVÁN Sheriff RUPNIK KÁROLY Dr. Robinson SOMOGYI […]

Szántai Lajos előadása

MAGYAR ÉVEZREDEK Apokalipszis most – Világvége minden nap János apostolnak Mennyei Jelenésekről való könyve 4. rész  

Szántai Lajos előadása

MAGYAR ÉVEZREDEK Apokalipszis most – Világvége minden nap János apostolnak Mennyei Jelenésekről való könyve 3. rész  

Szántai Lajos előadása

MAGYAR ÉVEZREDEK Apokalipszis most – Világvége minden nap János apostolnak Mennyei Jelenésekről való könyve 2. rész  

Vendégségben a múltban

Vendégségben a múlt század szemtanújánál Kezdődjön új programunk egy kis időutazással! Először egy rövid séta során az elmúlt évszázad fordulóját, a város régi képét és a polgári élet történeteit elevenítjük fel. Ezt követően vendégségbe megyünk. A város első szállodájának, az 1904-ben megnyílt Royal Meixner Hotelnek a történetével ismerkedünk építésétől kezdődően. Eseményekben gazdag történelmi korszakon ívelnek […]

KÜLÖN UTAKON

Fejezetek a modern magyar művészet történetéből „Az utak elváltak” – állapította meg Lukács György 1910-ben a nagy botrányt kavart Nyolcak kiállításának apropóján. Esetleg idézhetjük Ady Endrét is és a „minden egész eltörött” modern-posztmodern esztétikáját. Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar, Perlrott CsabaVilmos és Rippl Rónai József 20. századi művészetünk vitathatatlan referencia pontjai. Életművük a hazai és […]

A RÉGMÚLT IDŐK LENYOMATAI

A céhek tárgyi emlékei a Magyar Géniusz Kiállításban Kevesen gondolják, hogy a magyarországi múzeumokban mennyi emléket őriznek a céhek világából. A gyakran mesterség jelvényeket is magukon hordozó tárgyak a szigorú szabályok szerint működő érdekvédelmi szervezetek összetartozását és társas szellemét hangsúlyozták. Vajon milyen történetek, szokások bújnak meg használatuk mögött? Az előadásból ezt is megtudhatják a kedves […]

Budapest Bár

A nagy érdeklődésre való tekintettel, 2 koncerttel is készül a Budapest Bár zenekar a győri közönségnek. A vészesen közeledő karácsonyi forgatag előtt nem is tudunk jobb kikapcsolódást elképzelni, mint egy felejthetetlen Budapest Bár koncertet. Idén télen, a 15 éves zenekar elhozza az ünnepi hangulatot a győri Richter Terembe. A régi, jól ismert számok mellett szívmelengető […]

Bor, Mámor, Therápia

Bor, Mámor, Therápia – Mondj IGEN-t a BOR-nak! – 2 napos borkóstoló Nagy dobásra készülünk! Idén ősszel megújul, két naposra bővül legnépszerűbb, grandiózus kóstolónk, a Bor, Mámor, Therápia. Ragaszkodtunk a belvároshoz, és olyan új helyszínt találtunk, ami méltó hozzátok és az ország legjobb borászataihoz. Ezúttal a csodás Zichy Palotában kényeztetjük a győri borkedvelőket, igen, itt […]

Nem akarok – NNÁ

Egy különleges, meghitt koncertszínházi előadás, egészen pontosan zenére fogalmazott életmű, amiben Vecsei H. Miklós alkotótársaival, Hegedűs Borival, Juhász Annával és Tempfli Erikkel, Nemes Nagy Ágnesre, a Kossuth-díjas költőre, esszéíróra, műfordítóra, pedagógusra, a XX. századi magyar irodalom meghatározó alkotójára emlékezik.

Szirtes Quintet

Egy este, amin Szirtes Edina Mókus és vonósegyüttese olyan világot teremt, ami a klasszikus zenei gondolkodáson alapul, mégis különböző stílusok szövik át. Egy átfogó élmény, még csak nem is elsősorban zenei, sokkal inkább az emberi érzésendszerre, vagy képzeletre ható, vagy egyszerűen a szívre, hogy melegebb legyen ott bent…

Karácsony Kárpátalján

Egy pici szív Kárpátaljáról, versek, dalok, álmok, csodák és vér, haza, család. Mindez együtt: magyar vagyok. Karácsony előtt, háború idején. Egy este a csendről Seres Tamás szerkesztésében és rendezésében. Hangban és énekben gondolnak haza: Bíró Panna Dominika, Balogh Marianna és Trill Zsolt.  

Bereményi Géza – Másik János

Egy kitartó kérés, egy óhaj, ami végre beteljesül. Egy igazán különleges este csak nekünk, aminek a címe: JÉZUS ÚJSÁGOT OLVAS. Novellák, versek, dalok. Bereményi Géza mesél, felolvas. Másik János énekel, satöbbi…

Dalversek Adventben 2.0

Egy nagysikerű tavalyi premier folytatása, válogatás a legfrissebb fordításokból és több száz magyar adventi, karácsonyi, de pontosabban ünnepi és magasztos vers megszólaltatása templomi közegben, Csákányi Eszter, Oroszlán Szonja, Csuja Imre és Wunderlich József tolmácsolásában, Seres Tamás rendezésében.

Danubia Zenekar

Egy műsor, ami a zene és az irodalom szépségével segít felkészíteni szívünket a Megváltó Krisztus születésének ünnepére. Közreműködik Fajd-Kerner Mária fuvolaművész, Marczi Mariann zongoraművész, Mocskonyi-Ligeti Orsolya énekművész és Vámos Katalin csellóművész.  

Lóci játszik akusztik

Egy 2014 óta, Csorba Lóránt vezetésével működő, egyszeres Fonogram díjas magyar pop- és rockegyüttes, őszinte életszemlélettel, energikus színpadi jelenléttel, erős gitárjátékkal, gazdag szövegvilággal és olyan nagyszerű, életigenlő slágerekkel mint a „Minden úgy jó ahogy van”.

Mundo Castellorum

Egy korabeli előadói stílus, melyet a 16. századi Itáliában „cantar alla viola”-nak neveztek. Társalgás hangszer és énekang között, zenében hitről, szerelemről, hol könnyeden, hol súlyosan, Szászvárosi Sándor viola da gamba játékos és Tarnai Katalin énekművész között, egy egész koncerten keresztül.

Kommuna Lux (UA)

Egy csipetnyi történelem és időtlen humor a tenger illatú levegőben, virtuóz játék, egyedi stílus: “Odessa Gangsta Folk”, ami izgalmas keveréke a klezmernek és a népdaloknak a fellépő zenészek szülővárosából, egyenesen a Fekete tenger partjáról, a multikulturális kikötővárosból, Odesszából.

Víg Mihály és a Vonósok

Egy este a legszebb melankólikus zenékkel, a Trabant és Balaton zenekarok alapítójával, a magyar underground rockzene kiemelkedő alakjával Víg Mihállyal és vonósiaval, Kertész Endrével és Szakál Tamással, akik Tarr Béla filmjeiből játszanak feldolgozásokat.  

Mamma Mia!

Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne… Egyszerűen idilli – tökéletes felkeresni, ott időzni, visszatérni – s persze élni. Donna Sheridan, a független, céltudatos asszony ezt a nem mindennapi környezetet választotta otthonául, és itt született húsz évvel ezelőtt Sophie is, a lánya. Sophie, aki édesanyja szemléletétől eltérően mindig […]

Volt egyszer egy kert

A nagy sikerű Emlékfoltozók után újra Máté Angi meséket tűz műsorára a Vaskakas Bábszínház. Máté Angi, az Erdélyben élő kiváló írónő Volt egyszer egy című kötetének három meséje kerül elő Ragán Edit és Bánky Sára bőröndjeiből. Varjas Zsófia tervező számtalan kofferbe álmodta meg a történetek szereplőit. A mikrovilágot Bartal Kiss Rita (Blattner Géza díjas) rendező […]

A Vaskakas Bábszínház legújabb Tesók! című bemutatójában a testvérek böstörködése mindig nevetéssel, közös játékkal végződik, hisz együtt sokkal varázslatosabb várat lehet építeni, a cirkuszi mutatványok is izgalmasabbak, s a közösen átélt élmény mindig megszüli a testvérbékét. – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! […]

A Vaskakas Bábszínház előadása Télen telelek, jégvirágot legelek, télen telelek, tenyerembe lehelek, hóesésben loholok. Kinek ne húzódna széles vigyorra a szája, mikor a hulló hópelyhek pettyesre festik a sapkát, sálat, majd hógolyóvá összeállva, nyakban elolvadva, csiklandozva lecsorog a hátgerincen? Van-e olyan ember a világon, aki ne harapna a friss hóba, ne hemperegne hóangyalt rajzolva, aki […]

Síppal-dobbal

Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, Vitányi-Juhász István

Síppal-dobbal

A Vaskakas Bábszínház előadása Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, Vitányi-Juhász István

Pom Pom meséi

A Vaskakas Bábszínház előadása Hogy ki is Pom Pom? Nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változtatni az alakját! Ha akarja, olyan, mint a szőrpamacs vagy paróka vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű vagy szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt, vagy szőrsapka. Picur, a kisiskolás lány lázas betegen fekszik otthon. […]

Nem, nem, hanem

A Vaskakas Bábszínház előadása Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Alkotók: Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) […]

A Vaskakas Bábszínház előadása Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal alattiak népe nem […]

A Vaskakas Bábszínház előadása Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Alkotók: Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játssza: Rab Viki és Szúkenyik Tamás

Cini-cini muzsika

Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Alkotók: Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játssza: Rab Viki és Szúkenyik Tamás

A dzsungel könyve

A Vaskakas Bábszínház előadása Maugli, az emberkölyök, amióta az eszét tudja, a dzsungelben él. Bagira, a feketepárduc és Balú, a barnamedve, Maugli tanítómesterei farkasnak nevelték. Ám egy nap rádöbben, hogy ő más, mint a többi farkas, más, mint a dzsungel összes többi teremtménye. Nyomozásba kezd, hogy megtudjon egyet s mást a származásáról. Felfedezőútjai során megismerkedik […]

Szántai Lajos előadása

MAGYAR ÉVEZREDEK Apokalipszis most – Világvége minden nap János apostolnak Mennyei Jelenésekről való könyve 1. rész  

Szabó Magda felolvasóest

2022. november 18-án (pénteken) 17 órakor a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (Győr, Győri út 90.) Szabó Magda írónő – az Abigél, Az ajtó, Az Őz és sok más népszerű kötet szerzője – születésének 105. évfordulója alkalmából felolvasóest kezdődik. Moderátor: Sulyok Attiláné könyvtáros. A belépés díjtalan!

Pont az a dal

2022. november 24-én (csütörtökön) 18 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér által szervezett Vetítő filmes klubban a Pont az a dal című zenés filmet láthatják. A klubnak ez alkalommal a Kossuth Zsuzsanna Kollégium (Győr, Szigethy Attila út 65-67.) ad otthont. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Ismeretterjesztő előadás

2022. november 15-én (kedden) 18 órai kezdettel a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (Győr, Győri út 90.) A pulyka, a kakas, az oroszlán és a medve – A krími háború (1853-56) címmel Horváth Gábor hadtörténész-technikus, könyvtáros előadását hallgathatják meg. A belépés díjtalan!

Csallóközi Színes Ceruzák

2022. november 15-én (kedden) 10.30-kor, a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (Győr, Győri út 90.) nyílik meg a XXIII. Csallóközi Színes Ceruzák című nemzetközi gyermekrajz kiállítás. Köszöntőt mond: Gitka Kováčiková, a szakmai zsűri tagja. Megnyitja: Szabó Jenő önkormányzati képviselő. A megnyitón közreműködik a Ménfőcsanaki Óvoda Katica csoportja. A kiállítás megtekinthető: 2022. november 15-18-ig, illetve 2022. december 12-16-ig, 9 és 19 óra között. A belépés díjtalan.

Nyomatolás

2022. november 11-én (pénteken) 16-tól 19 óráig a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Marcalvárosi Fiókkönyvtárában (Győr, Lajta út 27/A) a MOKKA felnőtt kézműves műhely tagjainak segítségével a motívumtól a nyomtatásig megtervezhetik és kivitelezhetik saját alkotásukat. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

MÁRTON-NAPI HACACÁRÉ

Márton-napi programok a Magyar Géniusz kiállításban 2022. NOVEMBER 10. 16.00–18.40 – Gondolatok a liba körül – Workshop és előadás 19.00–20.00 – Az újbor ünnepe (18+) 16.00–17.45 Libaőrület – Készítsd el saját libuskádat! Célközönség: 12+ A foglalkozáshoz 17.00-ig lehet csatlakozni. 18.00–18.40 Hogy is van ez a Márton-nap? – avagy hogyan kerül a liba az asztalra Városi […]

Egyetemi Zenekar koncertje

A győri Egyetemi Zenekar hangversenye a Bartók Generációk Hangja és a győri Egyetemi Kórus közös műsora Joseph Haydn: e-mol „Gyász” szimfónia No.44, Gabriel Fauré: Requiem Fellépők: győri Egyetemi Zenekar, Bartók Generációk Hangja, győri Egyetemi Kórus  

Capella Savaria Hangverseny

Händel, Vivaldi, Telemann szerzeményeinek virtuóz előadása. Fellépők: Capella Savaria tagjai Szólisták: Bertalan Andrea, Ferincsik László, Kalló Zsolt, Prehoffer Gábor

Uzsalyné Pécsi Rita előadása

Önbizalom, önértékelés, önbecsülés A Bencés estek következő előadásában az ember belső tájait ismerjük meg Uzsalyné Pécsi Rita előadásában. Az előadás főbb témakörei: – „Ilyen az egész család!?” – tényleg a genetika dönt? – Kritikus életszakaszok – A helyes önértékelés kialakulása – Mit tehetünk? A nevelés, önnevelés mindenkor elsajátítható és alkalmazható eszköztára az önbizalom fejlesztéséhez – […]

A Tűzhányók nyomában

  A Bencés estek következő előadásában a vulkánok világát ismerjük meg. Virtuális utazást teszünk néhány olyan területen, ahol a vulkáni tevékenység meghatározó szerepet játszik. Eljutunk Itália földjére, ellátogatunk Izlandra, amelynek az előadó nagy szerelmese, de megtekinthetjük Indonézia egy-két ikonikus tűzhányóját is. Utunk végén eljutunk az etiópiai Erta Ale vulkánhoz, ahol az előadó megemlékezik a tragikus […]

Zenélő Hétvégék

Zenélő Hétvégék a Győri Filharmonikus Zenekarral Lúdanyó meséi A nagysikerű nyári Zenetábort folytatva, egy zenélő hétvégéket ígérő sorozatot indítunk: a november 19-20-i hétvégén Lúdanyó meséi melegítik fel a zenekari fészket, a Győri Filharmóniát! Személyesen mesél nekünk Lúdanyóról Hontvári Gábor, a 17:18-as koncert karmestere. Ha szeretnél részese lenni, gyere és zenélj velünk együtt! Mi vár rád a velünk […]

Vagyok

2022. november 10-én (csütörtökön) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében a Kossuth Zsuzsanna Kollégiumban (Győr, Szigethy Attila út 65-67.) Szabó T. Anna költő és Sinha Róbert gitárművész Vagyok című irodalmi estjén vehetnek részt. Szabó T. Anna harmincéves költői pályájának foglalata a Vagyok című verseskötet: összegyűjtött és új verseit tartalmazza. A könyvet olvasva kirajzolódnak a kötetek és ciklusok belső irányai, alakzatváltozásai, hangsúlyeltolódásai. Fénytörések és formálódások, […]

Pénteki Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntek délutánonként gyermekprogramokat szervezünk. A belépés minden rendezvényre díjtalan! Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! November 25. – 16 órától – Társasjáték

Ki lakik az asztal alatt?

Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal alattiak népe nem átall székre pattanni, székparipán […]

Győri Könyvszalon – Megnyitó

A könyvszalon megnyitójára november 18-án (pénteken) 11 órakor a Városháza (Győr, Városház tér 1.)  dísztermében kerül sor. Köszöntőt: Prof. Dr. Dézsi Csaba András, Győr Megyei Jogú Város polgármestere. Az Alkotói Díj átadása Vári Fábián László költő, író, néprajzkutatónak. Laudáció: Dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője. Az Ünnepi műsorban közreműködnek: – Rezeda Népzenei Együttes, művészeti vezető: Kozma László; – Jáger András színművész – Hangraforgó együttes – Műsorvezető: Kaszás Kinga A programon való részvétel […]

GÉNIUSZOK KÖZT

Szakvezetés a MAGYAR GÉNIUSZ Vándorkiállításban Kalandozások a Kárpát-medence történetében Vezető: Hargitainé Bartha Annamária történész-segédmuzeológus A tárlatvezetés során a Kárpát-medence géniuszai nyomában eredünk, a történelmünket formáló alakok mellett az irodalom és a zene géniuszaival is megismerkedünk. Az ország különböző múzeumaiból származó műtárgyak különleges történeteket mesélnek sorsokról és a világunkat megváltoztató eseményekről. A nagy formátumú emberek ereklyéin […]

Francia történetek

A Győri Filharmonikus Zenekar bérleti hangversenyének programjában ezúttal Franciaországhoz kapcsolódó művek szerepelnek. Az estet Debussy egy Mallarmé-vers nyomán komponált zenekari remeke, a csodálatos hangszíneivel a mitológiai aranykort megidéző „Előjáték az Egy faun délutánjához” indítja, majd az ismert gyermekmesék alakjait varázslatos hangszerelő művészettel életre keltő, a balettszínpadokon is világsikert aratott Ravel-alkotás, a Lúdanyó meséi szvitváltozata folytatja. […]

Évezredek géniuszai

Székely Zoltán múzeumigazgató tárlatvezetése a Magyar Géniusz vándorkiállításban. A magyar kulturális örökség tekintélyes részét a vidéki múzeumok őrzik. A mennyiségét és értékét tekintve is páratlan műtárgykincset azonban többnyire csak a helyben élők ismerik, ritkán utazunk akár egy Mednyánszky-festményért vagy a Sisi-relikviákért több száz kilométert. E gondolat mentén kezdeményezte a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége, hogy a […]

Északi fény

  A Győri Filharmonikus Zenekar hangversenyének első félideje Észak-Európa sajátos atmoszféráját idézi meg. A nyitószám a norvég zene legnagyobb alakja, Grieg a barokk tánctípusokat újraalkotó népszerű Holberg-szvitje lesz, majd a finn muzsika óriása, Sibelius felülmúlhatatlan népszerűségű, zordon szépségű szimfonikus költeménye, a Finlandia csendül fel. A szünet után Csajkovszkij első szimfóniáját hallhatja a közönség: az orosz […]

Erdély – Ég és föld között

2022. november 14-én (hétfőn) 18 órától a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében a Bezerédj- kastély Művelődési Házban (Győr, Győri út 90.) a Vetítő – filmes klubban az Erdély – Ég és föld között című magyar dokumentumfilmet láthatják. Rendező: Takó Sándor és Bárány Krisztián. A vetítési idő: 51 perc. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése […]

Cini-cini muzsika

Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Játssza: Rab Viki és Szukenyik Tamás

A világ legrosszabb embere

2022. november 15-én (kedden) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.) a Vetítő nevű filmes klubban a A világ legrosszabb embere című norvég-francia-svéd-dán-amerikai filmet láthatják. Rendező: Joachim Trier. Vetítési idő: 121 perc. A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” […]

Advent Győrben

  Győrben idén is lesz karácsonyi vásár, bár szolidabb körülmények között. A jelenlegi helyzetet felmérve, de az adventi hangulatot megtartva készülődhetünk a folyók városában a karácsonyra november 25. és december 23. között. A Széchenyi téren sétálgatva nézelődhetünk a kézműves portékák között, míg a Dunakapu téren felülhetünk az óriáskerékre vagy készíthetünk egy ünnepi fotót a kihelyezett […]

Pénteki Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntek délutánonként gyermekprogramokat szervezünk. A belépés minden rendezvényre díjtalan! Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Novemberi programjaink: • November 18. – 16 óra – Papírszínház és hozzá kapcsolódó játékos feladatok • November 25. – 16 órától – Társasjáték

Pénteki Gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntek délutánonként gyermekprogramokat szervezünk. A belépés minden rendezvényre díjtalan! Kövessék a rózsaszínű pöttyöket! Novemberi programjaink: • November 11. – 16 órától – Társasjáték • November 18. – 16 óra – Papírszínház és hozzá kapcsolódó játékos feladatok • November 25. – 16 órától – Társasjáték

MAGYAR GÉNIUSZ

A Magyar Géniusz Program keretében megrendezett vándorkiállítás minden tekintetben újat és rendkívülit hoz létre. Eddig soha nem látott módon egy nagyszabású és reprezentatív tárlaton vonultatja fel a vidék géniuszait, a vidéki muzeális intézmények múzeumra, tájra, városra jellemző, legértékesebb és legkülönlegesebb műtárgyait. A magyar kulturális örökség tekintélyes részét a vidéki múzeumok őrzik. A mennyiségét és értékét […]

Kortárs irodalom a Menházban

2022. november 8-án (kedden) 19 órakor a MENHÁZ színháztermében (Győr, Kossuth Lajos u. 24.) zenés irodalmi est kezdődik. 4 erdélyi költő, négy külön világ: Kali Ágnes, André Ferenc, Horváth Benji és Mărcuţiu-Rácz Dóra mutatkozik be a győri irodalombarátoknak. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni 2022. október 27-től, a regisztracio@gyorikonyvtar.hu email címen lehet. A rendezvény Győr-Újváros szociális városrehabilitációhoz kapcsolódó társadalmi együttműködést erősítő komplex program (TOP-6.9.1-15-GY1-2016-00001) keretében valósul meg.

Énekes madár

Tamási Áron: Énekes madár Szerelmes játék Szereposztás: GONDOS ESZTER, vénleány MIHÁLYI ORSOLYA GONDOS REGINA, vénleány SZINA KINGA GONDOS MAGDOLNA, fiatal leány JUHÁSZ JÁZMIN EH. BAKK LUKÁCS, vénlegény, az Eszter vőlegénye UNGVÁRI ISTVÁN PRÉDA MÁTÉ, vénlegény, a Regina vőlegény SÁRKÖZI JÓZSEF KÖMÉNY MÓKA, fiatallegény HAJDU TIBOR KÖMÉNY IGNÁCNÉ, a móka anyja AGÓCS JUDIT KATOLIKUS PAP VINCZE […]

Alkoss velünk!

2022. november 4-én (pénteken) két időpontban is várjuk a családokat a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 1. emeleti gyermeksarkába (Győr, Baross Gábor u. 4.). Gyermekkönyvtárosaink szervezésében 16.00-kor és 16.45-kor őszi könyvjelzőt készíthetnek a kicsik és nagyok. A program ingyenes! A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Bejelentkezni személyesen a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában vagy a +36 96/328-022-es telefonszámon […]

Kerengő – beszélgetések

Kerengő – beszélgetések a teljesség körül: Varnus Xavér & Weisz Ildikó Virtuóz beszélgetések Werner Krisztinával   Vendégeket hívok magam köré, hogy megismerjem azt a világot, ahonnan érkeztek, ahová tartanak. Varnus Xavér és Weisz Ildikó. Az orgonaművész és személyiségfejlesztő. Ők még nem tudják, miért kell leülniük egymással. Én már igen. Örökre barátok lesznek, vagy soha többé nem […]

Ránki

Műsor: J. Brahms: Tragikus nyitány, op. 81 R. Schumann: a-moll zongoraverseny, op. 54 J. Brahms: II. (D-dúr) szimfónia, op. 73 Közreműködik: Ránki Dezső – zongora Vezényel: Rajna Martin A német romantika két, egymással szoros kapcsolatban álló nagymesterének művei csendülnek fel a Győri Filharmonikus Zenekar hangversenyén. A nyitószám Brahms komor hangvételű Tragikus nyitánya lesz, majd a 19. század […]

Abigél titkai

Az Újvárosi esték programsorozat következő előadása: Abigél titkai Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész önálló estje Szabó Magda emlékére két részben Időpont: 2022. november 12. szombat 18.00 óra Helyszín: Újvárosi Művelődési Ház Töredékek szólalnak meg Szabó Magda csodálatos életművéből Piros Ildikó előadásában és szerkesztésében. A művésznő felvillantja az írónő életútjának legjelentősebb eseményeit, kiemelkedő alkotásaiból idéz […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical   A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója 1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE   Musical A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója Szereposztás: Puskás Ferenc VERÉB TAMÁS Hunyadvári Erzsébet, Puskás Ferenc felesége JENES KITTI Bozsik József HAJDU TIBOR Vörös elvtárs NAGY BALÁZS Klára STÉPHANIE SCHLESSER Czibor Zoltán PÁSZTOR ÁDÁM Farkas Mihály FEJSZÉS ATTILA Östreicher Emil VINCZE GÁBOR PÉTER Sebes […]

152 lépés Auschwitz felé

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   152 LÉPÉS AUSCHWITZ FELÉ /monodráma/ Rudolf Franz Ferdinand Höß az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Hogy válhat náci tömeggyilkos egy ötgyermekes családapából? Sérti-e az áldozatok emlékét, hogy egy ilyen ember életútját mutassuk be másfél-két órán át? Megpróbáljuk megérteni a megérthetetlent, – hogyan jöttek létre […]

Halloween SUP-túra

Ha már Győr a vizek városa akkor legyen a halloweeni felvonulás is a vízen. Ez a Halloween más lesz mint a többi! Beöltözünk félelmetes maszkarákba, felkapjuk a közlekedési eszközünket a seprűt….vagyis az evezőt és csapunk egy ijesztő és mulatságos vizi felvonulást Győrben. Ha nem supozol akkor is gyere el egy vidám délután töltsünk el együtt, […]

OROSZ GYURI: HOVA-HOVA?

OROSZ GYURI: HOVA-HOVA? önálló est GYŐR Orosz Gyuri önálló estje Open: Záhonyi-Ábel Dávid Ez az előadás olyan lesz, mint az élet. Végig nagyon jól szórakozunk, amíg Gyuri elmeséli a saját történetét. Olyan lesz, mintha céltalanul bolyonganánk kacagva, nevetve, röhögve, de a végén minden összeáll, és rájövünk az élet értelmére, ami nem más, mint…. Még jó, […]

Ihlet

Ihlet – A tökéletes megpillantásának képessége FILO-Art műhely A résztvevők a művészet befogadásán és az alkotáson keresztül kereshetik, hogy hogyan lehet belépni az ihlet világába, hogyan lehet megtanulni kezelni „nagy érzékenységű vevőkészülékünket”? Ezt segítik: tudatszintemelő és összehangoló gyakorlatok, zenés képzeletgyakorlatok, kapcsolódás a természethez és önmagunkhoz – versírás japán módra A bennünk rejlő értékek kifejezése egy […]

Csík Zenekar koncert

Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy már 30 éve töretlen erővel, az idő, a divatok múlásával nem törődve, a nehézségeket leküzdve, a sikereket ügyesen kezelve létezik és dolgozik. Nos, ez a Csík Zenekar. Jövőbeli műsorainkban a közönségünk által szeretett igényes, sokszínű zenei világunkat visszük tovább az új dalainkban, miközben megidézzük azokat a régi szép összeállításokat […]

51. Éremgyűjtő találkozó

51. Nemzetközi Éremgyűjtő Találkozó Program: Éremcsere 8 órától 13 óráig fém- és papírpénzek, kitüntetések, érmék és plakettek, jelvények, régi képeslapok, bélyegek, metszetek, részvények, telefonkártyák, egyéb régiségek cseréje, adásvétele. Helyszín: Veres Péter Mezőgazdasági Szakközép-és  Szakképző Iskola (Győr, Régi Veszprémi út 1-3.) Díjtalan árbecslés – szaktanácsadás!

A Trubadúr

A Trubadúr című darabban elhangzanak Gergely Róbert legismertebb és legszebb dalai: Ma éjjel, Emanuelle, Azok a fehér éjszakák, Jöhet az a csók, továbbá lesz dalpremier is. Gyere és ünnepeljünk együtt!

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE PUSKÁS, A MUSICAL Musical   A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója 1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE   Musical A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója Szereposztás: Puskás Ferenc VERÉB TAMÁS Hunyadvári Erzsébet, Puskás Ferenc felesége JENES KITTI Bozsik József HAJDU TIBOR Vörös elvtárs NAGY BALÁZS Klára STÉPHANIE SCHLESSER Czibor Zoltán PÁSZTOR ÁDÁM Farkas Mihály FEJSZÉS ATTILA Östreicher Emil VINCZE GÁBOR PÉTER Sebes […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical   A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója 1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

A képzelt beteg

Molière: A képzelt beteg vígjáték Szereposztás: ARGAN, képzelt beteg  CSANKÓ ZOLTÁN BÉLINE, Argan második felesége  SZINA KINGA ANGYALKA, Argan Lánya, Cléante szerelmese  FOLTÁNYI EDINA LUJZÁSCSKA, Argan kislánya, Angyalka húga  HASZONICS ANETT BÉRALDE, Argan öccse  FEJSZÉS ATTILA CLÉANTE, Angyalka imádója  KARÁCSONY GERGELY KOLIKACZIUS, orvos  PÖRNECZI ATTILA KOLIKACZIUS TAMÁS, Kolikaczius fia, Angyalka imádója  HAJDU TIBOR PURGÓ, Argan […]

A hőstenor

KEN LUDWIG: A HŐSTENOR Bohózat két részben Szereposztás: Max, Saunders titkára JÁRAI MÁTÉ Maggie, Saunders lánya DUNAI CSENGE Saunders, színigazgató MASZLAY ISTVÁN Tito Merelli, világhírű tenor BRÓDY NORBERT Maria, a felesége MÓZES ANITA Bellboy, sofőr FEJSZÉS ATTILA Diana, szoprán SZINA KINGA Julia Leverett, elnökjelölt MÉZES VIOLETTA Díszlettervező BÁTONYI GYÖRGY Jelmeztervező GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA […]

Rákász:Karácsonyi meditációk

Annyi minden elkészült a Covid bezártság alatt, hiszen egy művész akkor is a közönségére gondol, lélekben nekik zenél, amikor egyedül ül a próbateremben. Elkészült két új lemezem a Lords of the Organ sorozat 3. epizódja olyan remekművekkel, mint Beethoven V. szimfóniájának I. tétele vagy Sosztakovics 2. keringője és közönség kérésre az Organ Meditation. Ezeknek a […]

Minibalett

MiniBalett  Szalai Judit táncművésszel 45 perc táncitánci 4 éves kortól gyerekeknek   A balett mozgásrendszerének segítségével – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az egész testet átmozgató, tánc és jókedv központú foglalkozáson vehetnek részt mindazok, akik úgy döntenek, belekóstolnak kicsit a balettosok világába.  A 45 perces foglalkozás során a kisgyermekek megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival […]

Mini WobbelYoga

WobbelYoga Engelbrecht Patrik táncművésszel 45 perces mozgásfoglalkozás Wobbelen 3-7 éves gyerekeknek   WobbelYoga = jóga a Wobbelen   A WobbelYoga egy jógára épülő mozgásforma a Wobbel egyensúlyozó deszkán. Egy mozgás fejlesztő játék kicsiknek és nagyoknak, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot, a testtudatot és a térben való tájékozódási képességet. A deszka mozgásának köszönhetően a jógapózok […]

Győri Balett : Max és Móric

Max és Móric táncos csínytevések    Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek (Ajánlott korosztály: 3-10)   Asszisztens: Csepi Alexandra Zene: Gioachino Rossini Kivitelezés: Nagyné Vass Katalin Díszlet kivitelezés, kellékek: MOKKA – Váray Ibolya Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész   Szereplők:  Max – Szentiványi Richard Móric – Téglás Bánk Bözsi […]

Győri Balett : Antigoné

Antigoné táncdráma egy felvonásban   A táncmű Szophoklész azonos című drámáján alapul. A történet a testvéri kötelékek bemutatásáról szól, mely olykor szeretetben a halálig kísér, azonban néha az egymást ért ellentétek miatt a halálba taszít. Mi írhatja felül két fivér közötti, illetve ember és ember közötti igazságosságot? Mi az igazság? Ki az aki eldönti, hogy […]

Győri Balett : Anna Karenina

Anna Karenina   Dramaturg : Csepi Alexandra Koreográfus : Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens : Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet : Bozóki Mara Jelmez : Velich Rita „Az észt azért kapta az ember, hogy megszabadítsa magát, tehát meg kell szabadulni. Miért ne oltsa el az ember a gyertyát, amikor nincs mire néznie többet, […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Győri Balett : Peer Gynt

Győri Balett : Peer Gynt   Írta Henrik Ibsen Dramaturg Csepi Alexandra Koreográfus Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet Bozóki Mara Jelmez Velich Rita Jelmezkivitelező Győri Gabi Fény Stadler Ferenc Zene montázs Szcenikus Katavics Lajos „Az ember célja mi a földön? Legyen önmaga – röviden – S csak magamagával […]

Halloween az Állatkertben

Nektek könnyítve a programszervezést, idén két nap is várunk Titeket Halloweeni programjainkra. Az elővételi jeggyel érkezők külön bejáraton jöhetnek be, elkerülve a jegypénztári sorban állást. Az elővételben váltott jegyek a vásárlástól számított 1 évig felhasználhatók, egyszeri belépésre. Ezen a két estén lehull a lepel a sötétben bújó izgalmakról. Október 30-án 16:30-tól keressétek a szobrokat! Útmutatásukkal […]

Tökfaragás az Állatkertben

Mi álljuk a takarítást és a ragtapaszt! Ti hozzátok a kést! Egy tök jó bulira várunk titeket halloween 0-ik napján, ahol közösen készíthetitek el kedvenc halloweenes töklámpásotokat. A két óránként induló tökös turnusok résztvevői kifaragott alkotásaikat hazavihetik, vagy felajánlhatják állatkertünk dekorációihoz, amik utána lakóink környezetgazdagító elemként lesznek hasznosítva. Induló tökfaragó turnusok: 10:00, 12:00, 14:00 A […]

XXI. Győri Könyvszalon

Alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez. Takarékos, kicsit kisebb lesz a 21. Győri Könyvszalon, de lesz: november 18-tól 20-ig új helyszínen, a Kisfaludy Károly Könyvtárban rendezzük meg. Az alkotói díjat idén Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas kárpátaljai írónak adjuk át. A Kisfaludy Károly Könyvtárban(Győr, Baross u. 4.) félszáznál is több szerzővel találkozhatnak az érdeklődők, emellett dedikálásokkal, Mesekuckóval, remek beszélgetésekkel várjuk […]

Lord of the dance 25

A világ legnépszerűbb táncshow-ja, a Michael Flatley által létrehozott Lord of the Dance 25 éves jubileumát ünnepli! A jeles évforduló alkalmából egy különleges európai turnéra indulnak, melynek keretében Magyarországon is fellépnek. A hazai közönség öt magyar városban láthatja őket. „Semmi sem lehetetlen, kövesd az álmaidat!” A Lord of the Dance produkció Michael Flatley ezen gondolatával kezdődött, […]

Szilveszteri séta Győrben

Ezt a programot elsősorban azoknak kínáljuk, akik az év utolsó napját Győrben töltik és az esti bulizás vagy csendesebb óévbúcsúztatás előtt egy kis sétára indulnának, szívesen ismernék meg Győr Belvárosának legismertebb látnivalóit idegenvezetőnkkel. A másfél órás programra szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, aki szívesen kapcsolja össze a kultúrát és a szórakozást és nem riad vissza […]

Angyalséta

Különleges  adventi sétára indulunk ezen a napon! Készüljön velünk a közelgő ünnepre! Győr barokk belvárosának angyalai várják az érdeklődőket az adventi szombatokon Angyalsétáinkon! Az adventi séta fénypontja: Látogatást teszünk a Bencés templomban és a Makovecz kápolnában is, rejtett helyeken keresünk kincseket és angyalokat. A Belváros jól ismert vagy kevésbé ismert helyszínein békés szemlélődésre hívogatjuk az […]

Angyalséta

Különleges  adventi sétára indulunk ezen a napon! Készüljön velünk a közelgő ünnepre! Győr barokk belvárosának angyalai várják az érdeklődőket az adventi szombatokon Angyalsétáinkon! Az adventi séta fénypontja: Látogatást teszünk a Bencés templomban és a Makovecz kápolnában is, rejtett helyeken keresünk kincseket és angyalokat. A Belváros jól ismert vagy kevésbé ismert helyszínein békés szemlélődésre hívogatjuk az […]

Angyalséta

Különleges  adventi sétára indulunk ezen a napon! Készüljön velünk a közelgő ünnepre! Győr barokk belvárosának angyalai várják az érdeklődőket az adventi szombatokon Angyalsétáinkon! Az adventi séta fénypontja: Látogatást teszünk a Bencés templomban és a Makovecz kápolnában is, rejtett helyeken keresünk kincseket és angyalokat. A Belváros jól ismert vagy kevésbé ismert helyszínein békés szemlélődésre hívogatjuk az […]

Vendégségben a múltban

Vendégségben a múlt század szemtanújánál Kezdődjön új programunk egy kis időutazással! Először egy rövid séta során az elmúlt évszázad fordulóját, a város régi képét és a polgári élet történeteit elevenítjük fel. Ezt követően vendégségbe megyünk. A város első szállodájának, az 1904-ben megnyílt Royal Meixner Hotelnek a történetével ismerkedünk építésétől kezdődően. Eseményekben gazdag történelmi korszakon ívelnek […]

Vetítő – Zanox

2022. október 18-án (kedden) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross Gábor u. 4.) a Vetítő – közösségépítő filmes klubban a Zanox című magyar romantikus vígjáték-sci-fit nézhetik meg. Vendég: Baranyai Benő rendező   A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Vates Est @MENHÁZ

Kedves Kollégák! 2022. október 21-én (pénteken) 19 órakor a MENHÁZ – színháztermében (Győr, Kossuth Lajos u. 24.) az Újvárosi Esték – Kortárs irodalom a Menházban programsorozatban zenés, szövegelős előadás a Vates égisze alatt. Dal, vers, slam és spoken word keveréke 60 percben „Idegenvezetőjük”  lesz. Fellépők: Kemény Zsófi (költő előadó) Agócs Márton (zenész, az Aurevoir zenekar frontembere) Bárány Bence (a Vates alapítója, előadó) Mészáros Péter (előadó) […]

Makramé készítés

2022. október 21-én (pénteken) 16-tól 19 óráig a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (9028 Győr, Móra Ferenc tér 1.) a MOKKA Felnőtt Kézműves Műhely tagjainak segítségével megismerkedhetnek a makramé technikával. Az alapanyagokat a szervezők biztosítják. A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan páros Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az […]

Bakos-Kiss Gábor estje

„Akkor kezdem: nevem Francis Albert Sinatra, a barátaimnak Francis, az ellenségeimnek Frank, maguknak Mr. Sinatra, mindenki másnak Frankie.” Megszólal, mert kihallgatják, őszinte, mert az akar lenni, ferdít, mert úgy látja jónak, szeret vagy utál, a lényeg, hogy ő dönt. Ő, Frankie, a király és a kárhozott egy személyben. Frankie, egy törekvő, tehetséges fiatal srác, aki […]

Vendégségben a múltban

Vendégségben a múlt század szemtanújánál   Kezdődjön új programunk egy kis időutazással! Először egy rövid séta során az elmúlt évszázad fordulóját, a város régi képét és a polgári élet történeteit elevenítjük fel. Ezt követően vendégségbe megyünk. A város első szállodájának, az 1904-ben megnyílt Royal Meixner Hotelnek a  történetével ismerkedünk építésétől kezdődően. Eseményekben gazdag történelmi korszakon […]

Vitéz László

Vitéz László és az elátkozott malom – Pályi János vendégelőadása A hagyományos vásári bábjátékban a piros sapkás, vidám fickó palacsintasütőjével tanítja móresre az ördögöket és magát a halált is. Sziporkázó, életvidám kesztyűs bábjáték ez, melyet vásári mutatványok előznek meg. Pályi János régóta maga is játszik Vitéz László játékot, az elátkozott malom történetét, amelyben László a […]

Tesók!

A Vaskakas Bábszínház legújabb Tesók! című bemutatójában a testvérek böstörködése mindig nevetéssel, közös játékkal végződik, hisz együtt sokkal varázslatosabb várat lehet építeni, a cirkuszi mutatványok is izgalmasabbak, s a közösen átélt élmény mindig megszüli a testvérbékét. – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! […]

Tesók!

A Vaskakas Bábszínház legújabb Tesók! című bemutatójában a testvérek böstörködése mindig nevetéssel, közös játékkal végződik, hisz együtt sokkal varázslatosabb várat lehet építeni, a cirkuszi mutatványok is izgalmasabbak, s a közösen átélt élmény mindig megszüli a testvérbékét. – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! […]

Síppal-dobbal

A Vaskakas Bábszínház előadása Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, Vitányi-Juhász István

Picur, a kisiskolás lány lázas betegen fekszik otthon. Pom Pom, a barátja meglátogatja és történetfarigcsálással, azaz mindenféle izgalmas mese kitalálásával ütik el az időt. A közös történetalkotás során a Pom Pom-univerzum számos másik figurája is megidéződik. Felbukkan többek között Gombóc Artúr, aki a világon mindennél jobban szereti a csokoládét, Festéktüsszentő Hapci Benő, a híres festőművész, […]

Pom Pom meséi

A Vaskakas Bábszínház előadása “Hogy ki is Pom Pom? Nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változtatni az alakját! Ha akarja, olyan, mint a szőrpamacs vagy paróka vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű vagy szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt, vagy szőrsapka.” Picur, a kisiskolás lány lázas betegen fekszik otthon. […]

Pénteki gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként 16 órától gyermekprogramokat szervezünk. • Október 21. – 16 óra – Mesehallgatás, és hozzá kapcsolódó játékos feladatok A belépés minden rendezvényre díjtalan! Kövessék a pöttyöket! E havi programjaink: • Október 21. – 16 óra – Mesehallgatás, és hozzá kapcsolódó játékos feladatok • Október 28. – 16 órától […]

Pénteki gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként 16 órától gyermekprogramokat szervezünk. Október 14. – 16 órától – Társasjáték A belépés minden rendezvényre díjtalan! Kövessék a pöttyöket! További programjaink: • Október 21. – 16 óra – Mesehallgatás, és hozzá kapcsolódó játékos feladatok • Október 28. – 16 órától – Társasjáték

Ki lakik az asztal alatt?

Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal alattiak népe nem átall székre pattanni, székparipán […]

Ki lakik az asztal alatt?

Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal alattiak népe nem átall székre pattanni, székparipán […]

1956-os emlékező ünnepség

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire és hőseire emlékező ünnepséget szervez az alábbiak szerint: 9:15 óra Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetői koszorút helyeznek el Szigethy Attila emléktáblájánál. Helyszín: Városháza I. emeleti folyosója   9:30 óra Koszorúzás Szigethy Attila domborművénél, a Dunántúli Nemzeti Tanács egykori működési helyén. Helyszín: Szent István […]

Időutazók

2022. október 20-án (csütörtökön) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében az Időutazók című 50 perces zenés verskalandozást láthatják évszázados távolságokban élt költők között. A program helyszíne a Kossuth Zsuzsanna Kollégium (Győr, Szigethy Attila u. 65-67.). Közreműködnek: Lutter Imre Wlassics, Bánffy- és Radnóti-díjas előadóművész, Molnár György Kaleidoszkóp-díjas verszenész, Elek Ányos játékmester. Ha tetszik, ha nem, a költészet nagy hatalom! Képes minden érzésünket egy versbe […]

Csipkerózsika

A királyi pár legnagyobb boldogtalansága, hogy nincs gyermekük. Tudós tündérek szorgoskodnak körülöttük, hogy orvosolják a problémát. Végül az igazmondó Nadragulya tündér jósolja meg az örömteli eseményt: leányuk fog születni. Ám nem tudja befejezni a gyermekre és a birodalomra váró, sötét jövőt előrejelző mondandóját. Vajon akarjuk-e tudni a jövőt? És ha megtudjuk, van-e jogunk elhallgatni? Csipkerózsika […]

Cini-cini muzsika

Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Játssza: Rab Viki és Szukenyik Tamás

Pénteki gyermekkuckó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Gyermekkuckó részén (Győr, Baross u. 4., I. emelet) péntekenként 16 órától gyermekprogramokat szervezünk. • Október 28. – 16 órától – Társasjáték A belépés minden rendezvényre díjtalan! Kövessék a pöttyöket!  

Világ Gyalogló Nap

Az Egészségfejlesztési Iroda a Világ Gyalogló Hónaphoz kapcsolódóan 2022. október 21-én, pénteken 15 órakor gyalogtúrát szervez. Az eseményen bárki részt vehet, aki a 6,5 km-es győri túrát jó társaságban teljesíteni kívánja. Gyülekező a győri Aqua Sportközpont kavicsos parkolójában. Programunkkal a rendszeres séta egészségügyi előnyeire, mentális állapotra gyakorolt kedvező hatására szeretnénk felhívni a figyelmet. Előzetes jelentkezés […]

Bencés Estek: Demkó Attila

Világrendből világrendetlenség?   A Bencés estek sorozat vendége, Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő segít megérteni a világban zajló folyamatokat. Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ: miért és hogyan omlott össze az egypólusú, az Egyesült Államok vezette világrend, és merre tartunk? Hogyan kapcsolódik össze az afrikai demográfiai robbanás, a klímaváltozás, a nyugati kultúrháború és a […]

Az Egérfogó

Agatha Christie: Az Egérfogó – krimi két részben – A fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól. Abban a zárt játéktérben, a hótorlaszok közé ékelt, bűnügyi laboratóriumban, amelynek az írónő, szokás szerint, még a telefonvezetékét is elvágta. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy a Culver utcában megöltek egy nőt. Aztán sítalpakon megérkezik Trotter, a […]

1×3 néha 4

Ray Cooney – Tony Hilton: 1×3 néha 4 – bohózat két részben – Elhunyt cégtársa egyetlen örökösét, Billyt keresi az idős, dúsgazdag Jonathan Hardcastle. Tízezer font a tét: ekkora összeget szándékozik Billynek ajándékozni azzal a feltétellel, hogy a fiún kívül ne jelentkezzen más örökös. Billy és ügyvédje egy születésnapi összejövetel kellős közepén jelennek meg a […]

Hogyan nevezzelek?

Matthieu Delaporte & Alexandre de la Patellière: Hogyan nevezzelek? – vígjáték két részben – Mit csináljunk, ha egy átverés túl jól sikerül? Ha mindenki elhiszi azt, amit senkinek nem kellett volna? Mit csináljunk, ha egy kis hazugság mérhetetlenül sok eltitkolt igazságot szabadít fel? Ha egy rossz tréfa a félreértések özönét szabadítja egy baráti társaságra és […]

Tessék: Alföldi Róberttel

Alföldi Róbert, Jászai Mari-díjas színész-rendező második alkalommal látogat el Győrbe, a Tessék színpadára. Ismét egy inspiratív beszélgetésre számíthattok!

Örök tél

2022. október 11-én (kedden) 17 óra Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Bezerédj-kastély Művelődési Házában (Győr, Győri út 90.) Szász Attila Örök tél című történelmi drámáját láthatják a Vetítő – közösségépítő filmes klubban. A vetítési idő 110 perc. A belépés díjtalan! Az Örök tél története 1944 decemberében kezdődik, amikor szovjet katonák egy dél-dunántúli sváb faluból elhurcolják a munkaképes nőket “egy kis munkára”, három hét […]

Kakaskereső Játék

A Vaskakas Bábszínház Kakaskereső Játéka. Segíts az eltévedt kakasoknak visszatalálni otthonukba, a Vaskakas Bábszínházba, A Czuczor Gergely utca 17 szám alá! A kakasok a Győrkőcfalu helyszínén rejtőztek el, összesen tízen! Hova bújtak a kakasok? Nyomozóink jelentették, hogy a Győrkőcfalu helyszínén láttak bújkáló kakasokat. Egyiküket a lépcsőnjárók segítésére szolgáló zöld szerkezet mögött, a másikukat a szigeten […]

iRunLady

2022. október 13-án (csütörtökön) 18 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében a Vetítő című közösségépítő filmes klubban az iRunLady című magyar dokumentumfilmet nézhetik meg a Kossuth Zsuzsanna Kollégiumban (Győr, Szigethy Attila út 65-67.). Vendégek: Segesvári Zsolt és Kollár István rendezők A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Kortárs irodalom a Menházban

2022. október 14-én (pénteken) 19 órakor a MENHÁZ – színháztermében (Győr, Kossuth Lajos u. 24.) az Újvárosi Esték programsorozat keretében Dulai Péter Gyilkosság a panel tetején. Minősített élet elleni bűncselekmények a Kádár-korszakban című könyvének bemutatójára kerül sor. A szerzővel beszélget Tóth Tibor Tiboru és Vörös András. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni 2022. október 4-től, a regisztracio@gyorikonyvtar.hu email címen lehetséges. A rendezvény a Győr-Újváros szociális város-rehabilitációhoz kapcsolódó […]

Győri Balett : Peer Gynt

Győri Balett : Peer Gynt   Írta Henrik Ibsen Dramaturg Csepi Alexandra Koreográfus Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet Bozóki Mara Jelmez Velich Rita Jelmezkivitelező Győri Gabi Fény Stadler Ferenc Zene montázs Szcenikus Katavics Lajos „Az ember célja mi a földön? Legyen önmaga – röviden – S csak magamagával […]

Győri Balett : Peer Gynt

Győri Balett : Peer Gynt   Írta Henrik Ibsen Dramaturg Csepi Alexandra Koreográfus Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet Bozóki Mara Jelmez Velich Rita Jelmezkivitelező Győri Gabi Fény Stadler Ferenc Zene montázs Szcenikus Katavics Lajos „Az ember célja mi a földön? Legyen önmaga – röviden – S csak magamagával […]

Győri Balett : Peer Gynt

Győri Balett : Peer Gynt   Írta Henrik Ibsen Dramaturg Csepi Alexandra Koreográfus Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet Bozóki Mara Jelmez Velich Rita Jelmezkivitelező Győri Gabi Fény Stadler Ferenc Zene montázs Szcenikus Katavics Lajos „Az ember célja mi a földön? Legyen önmaga – röviden – S csak magamagával […]

Győri Balett : Peer Gynt

Győri Balett : Peer Gynt   Írta Henrik Ibsen Dramaturg Csepi Alexandra Koreográfus Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet Bozóki Mara Jelmez Velich Rita Jelmezkivitelező Győri Gabi Fény Stadler Ferenc Zene montázs Szcenikus Katavics Lajos „Az ember célja mi a földön? Legyen önmaga – röviden – S csak magamagával […]

Győr Symphonic Band

KORTÁRS MAGYAR ESTEK A ZSINAGÓGÁBAN – 2022  keretén belül   Balázs Árpád 85 éves születésnapi köszöntése műveinek megszólaltatásával Fellépők: Győri Symphonic Band vezényel Szabó Ferenc, prof. Herencsár Vitória, győri Apor Vilmos Iskolaközpont Énekkara vezényel Iván Gabriella      

Nemzetközi Macskakiállítás

Az idei évben, újra találkozhat a lelkes győri macskarajongó is a csodaszép cicákkal. A FIFe rendszerű kiállítást a szervező a győri Molnár Vid Bertalan (9011 Győr, Váci Mihály utca 3 ) Művelődési Központban rendezi meg. A két nap alatt közel 300 macskát csodálhat meg a látogató. 20 különböző fajta fogja képviseltetni magát. 11 ország résztvevőivel […]

Győri Balett : Peer Gynt

Győri Balett : Peer Gynt   Írta Henrik Ibsen Dramaturg Csepi Alexandra Koreográfus Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet Bozóki Mara Jelmez Velich Rita Jelmezkivitelező Győri Gabi Fény Stadler Ferenc Zene montázs Szcenikus Katavics Lajos „Az ember célja mi a földön? Legyen önmaga – röviden – S csak magamagával […]

Győri Balett : Peer Gynt

Győri Balett : Peer Gynt   Írta Henrik Ibsen Dramaturg Csepi Alexandra Koreográfus Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet Bozóki Mara Jelmez Velich Rita Jelmezkivitelező Győri Gabi Fény Stadler Ferenc Zene montázs Szcenikus Katavics Lajos „Az ember célja mi a földön? Legyen önmaga – röviden – S csak magamagával […]

Győri Balett : Peer Gynt

Győri Balett : Peer Gynt   Írta Henrik Ibsen Dramaturg Csepi Alexandra Koreográfus Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet Bozóki Mara Jelmez Velich Rita Jelmezkivitelező Győri Gabi Fény Stadler Ferenc Zene montázs Szcenikus Katavics Lajos „Az ember célja mi a földön? Legyen önmaga – röviden – S csak magamagával […]

Győri Balett : Peer Gynt

Győri Balett : Peer Gynt   Írta Henrik Ibsen Dramaturg Csepi Alexandra Koreográfus Velekei László Harangozó- és Seregi-díjas, Érdemes művész Asszisztens Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas Díszlet Bozóki Mara Jelmez Velich Rita Jelmezkivitelező Győri Gabi Fény Stadler Ferenc Zene montázs Szcenikus Katavics Lajos „Az ember célja mi a földön? Legyen önmaga – röviden – S csak magamagával […]

Monoblock: Helló, náci!

Az Újvárosi esték programsorozat következő előadása: Monoblock: Helló, náci! A The Art nonprofit szervezet előadása Rendező: Kovács Dániel Ambrus; szereplők: Melecsky Kristóf, Béhr László István e.h., Majorfalvi Bálint Egy mindennapos bunyóhoz ketten kellenek, elkövető és áldozat, ezek ketten pedig leginkább egy cella mélyén ismerhetik ki egymást, hála a rendőrség szolgálatkész közreműködésének. Ez ilyen egyszerű. Persze […]

Kamaraest

KAMARAEST   Fellépők: Kocsis Marcell és Siska Ádám győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar oktatói        

Budapest Bár

A vészesen közeledő karácsonyi forgatag előtt nem is tudunk jobb kikapcsolódást elképzelni, mint egy páratlan Budapest Bár koncertet. Idén télen, a 15 éves zenekar elhozza az ünnepi hangulatot a győri Richter Terembe. A régi, jól ismert számok mellett szívmelengető karácsonyi dalokkal érkezik a csodálatos Budapest Bár zenekar Farkas Róbert vezetésével, valamint Behumi Dóri, Németh Juci, […]

Fenyő Miklós 75

Fenyő 75… ahogy Ő mondaná, igazi PÁBIJUBILEUM! Hát persze, hogy megint Fenyő!! Ki találhatna ki ilyen menő szlenget vagy meg inkább „Jampi dumát”!? Fenyő Miklós elemében van és úgy döntött, hogy “BULIZNI” indul, most Győrbe. Miért is maradna otthon? Hiszen egy ekkora PÁBIJUBILEUMOT közösen kell ünnepelni, együtt, a rajongókkal. Meg persze azokkal, akik egy felejthetetlen […]

Az Úr komédiása

  A Katolikus Kulturális Hetek keretében „AZ ÚR KOMÉDIÁSA – Egy színészi pálya szakrális stációi„ címmel rendhagyó találkozásra kerül sor Bakos-Kiss Gáborral, Jászai Mari-díjas színművésszel, a Győri Nemzeti Színház igazgatójával október 7-én, pénteken 16.00 órai kezdettel, a Brenner János Hittudományi Főiskola dísztermében (Győr,Káptalandomb 7.). Helyszín: Brenner János Hittudományi Főiskola dísztermében (Győr,Káptalandomb 7.) A szervezők szívesen […]

Depresszió

Depresszió (+Junkies) Depresszió – Vissza a Földre lemezbemutató koncert Menetrend: 20:00: Kapunyitás 20:30: Különleges vendég: Junkies 22:00: Depresszió   Az esemény 10 éves kor alatt nem látogatható. 10 és 16 éves közötti kiskorúak csak felnőtt kísérővel látogathatják a rendezvényt, amennyiben a kiskorú és kísérője is rendelkezik érvényes jeggyel

Alvin és a Mókusok

ALVIN ÉS A MÓKUSOK KONCERT GYŐR Kedves Barátaink! november 12-én visszatérünk Hozzátok Győrbe a legnagyobb ALVIN örökzöldek társaságában. Az esti program: 20:00 Kapunyitás 20:30 NFR 21:30 ALVIN Jegyek: https://alvintickets.com/171-alvin-gyor Early bird: 3.000 Ft Elővétel1: 3.500 Ft Elővétel2: 4.000 Ft Koncert napján és a helyszínen: 5.000 Ft

Fatal Error/Kies/Nincs gáz

Fatal Error / Kies / NINCS GÁZ TURNÉ 2022 őszén a Fatal Error és a Kies közös klubturnéra indul, melynek győri állomása október 21-én lesz a Bridge Klubban. A két zenekar régóta szoros barátságot ápol, többször is koncerteztek már együtt, így nem csak a tagok, de a két zenekar közönsége közt is megvan a kölcsönös […]

Mirror Glimpse X Figura

Mirror Glimpse X Figura – Albánia Turné – Vendég: Young B!TE A Mirror Glimpse és Figura elhozza nektek a prémiumot Albániába. A bitangok reszketnek, a kecsenye tocsog. Vendég: Young B!TE Jegyek: https://tixa.hu/mirrorglimpse_figura_bridge1015 Az esemény 10 év alatt nem látogatható. 10-16 év közötti kiskorúak felnőtt kíséretében látogathatják, amennyiben mind a kiskorú, mint pedig a kísérő érvényes jeggyel […]

Tankcsapda

A Bridge Garden szezonzáró koncertje. Kapunyitás: 18:30 Koncertkezdés: 20:15  

Ménfőcsanaki Szüreti Nap

2022. október 1-jén (szombaton) 15 órától a Bezerédj-kastély Művelődési Ház udvarán (Győr, Győri út 90.) Szüreti Nap kezdődik. Köszöntőt mond Szabó Jenő önkormányzati képviselő. A programokon való részvétel ingyenes! Kulturális műsorszámok mellett gasztronómiai örömök! A műsor: 15:00 Ludas a Matyi! – óriásbábos vásári komédia 16:00 Köszöntőt mond a rendezvény támogatója, Szabó Jenő önkormányzati képviselő 16:10 SzőlőMUSTra – Ménfőcsanaki Kertbarát Kör bemutatója 17:00 Marcal Néptáncegyüttes […]

LÉLEK-JELENLÉT

LÉLEK-JELENLÉT Verses est élőzenével   Ha kint kezdenek elveszni a kapaszkodók, akkor létfontosságúvá válik a belső keresés, mert csak önmagunkban lelhetünk stabilitásra. A keresés eszköze lehet a költészet és a zene is, segítségükkel a lelkünk mélyére hatolhatunk. A versek tanítanak a lélek nyelvére, és látni a lélek szemével. Ha ennek fényében kutatjuk az emberek közötti […]

Az idő és én

AZ IDŐ ÉS ÉN művészeti workshop a Kutatók éjszakáján   A résztvevők egy rövid elméleti felvezetés után gyakorlatokon keresztül tapasztalhatják meg, hogy hogyan segítheti a versek befogadása, közvetítése és akár megírása az időhöz és saját magunkhoz fűződő viszonyunk mélyebb megértését. Előadó: Szabados Éva Helyszín: Széchenyi István Egyetem Győr, Egyetem tér 1. B 203-as terem    […]

Pannonhalmi Orgonakoncert

ORGONAHANGVERSENY A ZENE VILÁGNAPJÁN PANNONHALMÁN   Egy kiváló orgonaművész, hat zeneszerző, több mint 3000 síp és ezeréves falak. A hagyományokhoz hűen a Zene Világnapja alkalmából idén is orgonahangversenyt tart a Pannonhalmi Főapátság a Szent Márton-bazilikában. A szlovákiai orgonaművészet egyik kiemelkedő alakja, a nemzetközi zenei életben is elismert Szabó Imre játéka hív elmélyülésre.   Műsor: Johann […]

Magyar Évezredek II.

MAGYAR ÉVEZREDEK Előadó: Grandpierre Attila Királyi mágusok ősnépe a magyar II. rész     Helyszín: GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross terem (Győr, Szent István út 10/A)   A műsorváltozás jogát fenntartjuk!   A rendezvény támogatója az INNOVATÍV GROUP

Magyar Évezredek

MAGYAR ÉVEZREDEK   Előadó: Grandpierre Attila Királyi mágusok ősnépe a magyar I. rész     Helyszín: GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross terem (Győr, Szent István út 10/A)   A műsorváltozás jogát fenntartjuk!   A rendezvény támogatója az INNOVATÍV GROUP

Egy csepp Itália Győrben

Ezen a sétán Itália nyomait, emlékezetét idézzük meg idegenvezetőnkkel. Győr városának történetében több alkalommal bukkantak fel Itália szülöttei. Hadvezérek, építőmesterek, kereskedőcsaládok, művészek sokszor szövevényes életrajzi történetei összefonódtak városunk történetével. Ezen a sétán “megnyitjuk azokat a kapukat”, amelyek “elvezetnek” minket Itáliába. Megmutatjuk azokat az emlékeket, amelyek a folyóparti városba idézik az olasz életérzést, hangulatot,  egy csepp […]

Kerékpáros GYŐRKÖR

Impressziók Győrről két keréken  Győrt kerékpárról, kerékpárral is érdemes felfedezni! A város nagyszerűen kiépített kerékpárutakkal, kölcsönözhető kerékpárokkal várja a látogatókat. Mi ehhez egy előre összeállított útvonalat kínálunk és idegenvezetőnk is biciklire pattan. A vendégeket a belvárosból indulva ismerteti meg a folyók városának legszebb kerékpárral bejárható helyeivel és a külső városrészek különleges látnivalóival. Tervezett útvonal: Belvárosból […]

14. Boogiefeszt

Győri Nemzetközi Boogie Woogie Fesztivál   Magyarország legnagyobb boogie woogie fesztiválja ismét Győrben! Tudod, mi az a boogie woogie életérzés? Tarts velünk idén decemberben a 14. Boogiefesztre és garantáltan fergeteges élményben lesz részed. Vigyázat, függőséget okozhat! Ha velünk tartasz a kétnapos fesztivál valamely programján, részed lesz fülbemászó dallamokban, zenei bravúrokban, hamisítatlan blues számokban, boogieban és […]

Ketten és külön

2022. október 7-én (pénteken) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében (Győr, Baross Gábor u. 4.) Szabó T. Anna költő és Dragomán György író Ketten és külön című irodalmi párbeszédét hallgathatják megy az irodalom iránt érdeklődők. Mire jó a szépirodalom? Szabó T. Anna 30 éve van a költői pályán, ebből az alkalomból jelent meg legújabb verseskötete az idei Ünnepi […]

Újvárosi esték

2022. október 7-én (pénteken) 19 órakor a Menház színháztermében (Győr, Kossuth Lajos u. 24.) folytatódnak a kortárs irodalmi esték. Most Simon Márton & iamyank látogat városunkba, és ad izgalmas, zenével fűszerezett műsort. Simon Márton költő, slammer – az utóbbi tíz évben három verseskötete jelent meg: Dalok a magasföldszintről, Polaroidok és Rókák esküvője. Idén az ő válogatásában jelent meg a Helikon Zsebkönyvek sorozat 99. […]

Bödőcs Tibor:Meg se kínáltak

Bödőcs Tibor – Meg se kínáltak Kocsmaária Előadja:Thuróczy Szabolcs Színpadra alkalmazta: Enyedi Éva Rendező:Keresztes Tamás Asszisztens: Vincze Petra Díszlet: Vati Tamás Plakát: Szabó Kimmel Tamás és Varga Vince Az előadásban elhangzik Lovasi András  Apa övének a csatja című dala.                                  […]

Muzsikáló irodalom

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtára Bezerédj-kastély Művelődési Házában (Győr, Győri út 90.) a Kaláka együttes ’”Volt egy fakatona’’ című családi műsorát nézhetik meg. A rendezvény a Muzsikáló irodalom sorozat része. A belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” projekt keretében valósul meg.

Leporelló füzet készítés

A MOKKA felnőtt kézműves műhelyben leporelló füzetet készíthetnek szebbnél szebb papírokból, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyárvárosi Fiókkönyvtár és Közösségi Háza udvarán (9027 Győr, Külső Árpád u. 6-8.). A belépés díjtalan! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című projekt keretében valósul meg.

GyirMÓKA

A Győri Szabó József Művelődési Ház udvarán (Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) nagyszabású szórakoztató programsorozatra kerül sor. A rendezvényen való részvétel ingyenes! Parkolási lehetőség az orvosi rendelő mögött. Az alábbi műsorszámok közül válogathatnak: 10.00 Óvodások műsora 10.30 Ukido bemutató 11.00 Judo bemutató 14.00 Gyermektáncház – Marcal Néptáncegyüttes 14.30 Családi Ötpróba – játékos ügyességi vetélkedő 15.30 Csiga Duó […]

XXIX. Akadémiai Nap

Tanári Hangverseny A magyar zeneművészeti felsőoktatási intézmények közös rendezésében.

Ars Sacra – Szakrális séta

A programon felkeressük a belváros szakrális ékességeit, ahol többek között olyan kis templomok is nyitott ajtóval várnak minket, melyek ritkán látogathatóak. Megismerjük múltjukat és építészeti jelentőségüket. Épített szakrális örökségünket, a templomok történetét Székely Zoltán múzeumigazgató ismerteti a séta során. Gyülekező 14.50-től: a Kármelhegyi Boldogasszony templom előtt (Kármelita templom, Bécsi kapu tér) A részvétel díjtalan. A […]

Csányi Sándor est

Mi a teendő abban az esetben, ha az ember a szülőszoba ajtajában döbben rá arra, hogy nemcsak a gyerekekkel nem tud bánni, a nőkkel sem? Miért a mi hibánk, ha ők rosszat álmodnak? Miért baj, ha őszintén válaszolunk arra kérdésre, hogy fogytam-e? Érdemes-e a friss jogosítvánnyal vezető feleségünknek tanácsokat osztogatni a forgalomban? Eljön-e a pillanat […]

Magyar Évezredek

“A Lélek magyar formái – Műveltségünk hat alappillére“   Pap Gábor új könyvének bemutatója   Helyszín: GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross terem – Győr, Szent István út 10/A   Közreműködnek: a szerző, valamint Szántai Lajos és Miklósvölgyi János   A műsorváltozás jogát fenntartjuk!   A rendezvény támogatója az INNOVATÍV GROUP

Nők a győri éjszakában

Nők a győri éjszakában- Boszorkányok, furcsaságok, pajzánságok történetei Ezen az új programunkon, új nézőpontból vizsgáljuk meg híres Nők történeteit! A boszorkányhit, a nőgyűlölet, a 16-18. század boszorkányperei, az ördöggel való cimborálás “dokumentált esetei” sokak kíváncsiságát keltette már fel. Noha a boszorkányégetéseknek Mária Terézia az 1768-as évben véget vetett, a kétes erkölcsű nők élete és történeteik […]

Kulturális Örökség Napjai

2022. szeptember 17. (szombat) 10.00 Kulturális örökségünk: Az Esterházy-palota Esterházy-palota | 9021 Győr, Király utca 17. Az épület történetét Fülöp Szabolcs segédkönyvtáros mutatja be. 10.30 Múzeumi találkozások – a Győr Megyei Őszi Tárlat című időszaki kiállítás finisszázsa Esterházy-palota | 9021 Győr, Király utca 17. A díjazott művészekkel, Gollowitzer Szabinával, Sz. Kovács Ildikóval és Horváth Ákossal […]

ARS SACRA Fesztivál

A 2022. évi Ars Sacra Fesztivál és a Kulturális Örökség Napjai országos eseménysorozat káptalandombi programjainak keretében tisztelettel és szeretettel hívjuk és várjuk a zeneszeretőket és a kedves érdeklődőket a csodálatosan megújult Nagyboldogasszony-székesegyházba,               KORDOSS RICHÁRD, a Brenner János Hittudományi Főiskola III. éves papnövendékének „…AZ ÉGI HIVATÁS JUTALMÁÉRT…” című orgona-előadására. Műsoron: […]

Dolgok,amikért érdemes élni!

Dolgok, amikért érdemes élni! Az Újvárosi esték programsorozat előadása   Duncan MacMillan, angol drámaíró monodrámája Závodszky Noémi, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház színművésznőjének előadásában Závodszky Noémi színművésznő 25 éve, mint alapító társulati tag kezdte el pályáját a Vörösmarty Színházban. Ebből az alkalomból egy különleges, humorral átszőtt darabot választott, hogy a lelkünkhöz szóljon. Az eredeti monodráma lényegében […]

Ki lakik az asztal alatt?

Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal alattiak népe nem átall székre pattanni, székparipán […]

Ki lakik az asztal alatt?

Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal alattiak népe nem átall székre pattanni, székparipán […]

Csipkekrózsika

A királyi pár legnagyobb boldogtalansága, hogy nincs gyermekük. Tudós tündérek szorgoskodnak körülöttük, hogy orvosolják a problémát. Végül az igazmondó Nadragulya tündér jósolja meg az örömteli eseményt: leányuk fog születni. Ám nem tudja befejezni a gyermekre és a birodalomra váró, sötét jövőt előrejelző mondandóját. Vajon akarjuk-e tudni a jövőt? És ha megtudjuk, van-e jogunk elhallgatni? Csipkerózsika […]

Lengyel Nemzeti Balett

Lengyel Nemzeti Balett : Férj és feleség   Koreográfia, rendezés, librettó: Anna Hop Szcenika, vetítés, világítás: Małgorzata Szabłowska Zene: Stanisław Moniuszko Na kwaterze és Dumka, Wojciech Kostrzewa – közjátékok, dalfeldolgozás és zenei effektusok Ezek a karakterek irányíthatatlanok. Hisztérikusan viccesek, nyomorultak, és néha egyszerűen kegyetlenek – más szavakkal: Mi vagyunk, bármikor és bárhol, a torzító tükörbe […]

Síppal-dobbal

Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, Vitányi-Juhász István Az Aprók Színházáról: Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze nem akármilyenre, hanem kifejezetten nekik készülő játékokra. Tudós csoportok: pszichológusok, pedagógusok és művészek hosszú […]

Csukás István klasszikusa a Vaskakas Bábszínház kamaraszínpadán kel újra életre a 2019/2020-as évadban, a Vaskakas Bábszínház retró sorozatának legújabb darabjaként, a Frakk, a macskák réme és a Mekk Elek ezermester című nagysikerű produkciók után. Az előadásban egy különleges bábtechnikával találkozhatnak a nézők: a fekete- vagy más néven illúziószínháznak köszönhetően Picur körül valóban életre kelnek a […]

Nem, nem, hanem

Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette és az előadást rendezte: Ujvári Janka Jászai Mari – díjas Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab Viki Játsszák: Ragán Edit és […]

Nem, nem, hanem

Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette és az előadást rendezte: Ujvári Janka Jászai Mari – díjas Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab Viki Játsszák: Ragán Edit és […]

Ki lakik az asztal alatt?

Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága. És mi, túl okos felnőttek, mi, az asztalon könyöklők, csak irigyen nézzük őket, mert nem férünk az asztal alá. Meg nem fér bele a fejünkbe, hogy az asztal alattiak népe nem átall székre pattanni, székparipán […]

Kakasviadal

Két testvér, a Szakácsnő és a Kukta egy házias kis vendéglőt üzemeltet. Nem jönnek ki túl jól egymással. A Kukta egy nap elalszik a konyhában, és álmot lát: egy kiskakas jelenik meg neki, és arra kéri, hogy mentse meg az életét. A kakas megígéri a Kuktának, hogy teljesíti egy kívánságát, ha segít neki. A Kukta […]

Csipkerózsika

A királyi pár legnagyobb boldogtalansága, hogy nincs gyermekük. Tudós tündérek szorgoskodnak körülöttük, hogy orvosolják a problémát. Végül az igazmondó Nadragulya tündér jósolja meg az örömteli eseményt: leányuk fog születni. Ám nem tudja befejezni a gyermekre és a birodalomra váró, sötét jövőt előrejelző mondandóját. Vajon akarjuk-e tudni a jövőt? És ha megtudjuk, van-e jogunk elhallgatni? Csipkerózsika […]

Családi nap

Családi nap a kultúrák találkozása jegyében az Újvárosi Művelődési Ház szervezésében   – “Gödörbéli vigasságok” a Bercsényi ligetben- A programból: népzene, néptánc, cigányzene, magyar nóta, ugrálóvárak Fellépők: Köcsögök és Dudák néptáncegyüttes, Kónyi Néptáncegyüttes, Fajkusz Banda, Nótár Mary, Szigeti Ferenc, Baranyai István prímás és cigányzenekara, Gáspár Laci        

Cini-cini muzsika

Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játssza: Rab Viki és Szúkenyik Tamás Az Aprók Színházáról: Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze nem akármilyenre, hanem kifejezetten nekik készülő játékokra. Tudós csoportok: pszichológusok, pedagógusok és művészek hosszú évek óta tartó […]

Cini-cini muzsika

Cini-cini muzsika Az előadás időtartama 20 perc, melyet 20 perc játékidő követ. Bemutató: 2011. november 12. Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játssza: Rab Viki és Szúkenyik Tamás Az Aprók Színházáról: Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze nem […]

A széttáncolt cipellők

Sötét titkok szomorítják Toporgó király szívét. Hiába állíttat őröket, százat is egyszerre szépséges leányai Rida, Höcögő és Cifra királykisasszonyok hálókamrája elé, azok minden éjjel rejtélyes módon szétszaggatják aranybársony topánkáikat…. Minden áldott éjszaka.. Faggathatta a király szép szóval, csúnyával a leányokat, azok egy mukk nem sok, annyit sem árultak el arról, hogy merre járnak, hol mulatnak, […]

Mocskos nyelvvel feleselek

Mocskos nyelvvel feleselek – Pottyondy Edina felnövéstörténete Mosonmagyaróvártól a szülőszobáig Pottyondy Edina – Angyallátó, boszorkány és táltos. Napjegye kos, ennél többet nem is kell mondanunk a humoráról. Aszcendense oroszlán, így nem lesz meglepő a témaválasztása sem. A sárkány évében jött világra, így születésnapja a legfontosabb Grabovoj-számot, az 19880408-at adja ki, amely sorsfordító energiák kiáradását jelöli. […]

Balett: Lotus Project

Lotus Project-Kecskemét City Balett A lótuszvirág szimbolikusjelentéssel bír, az egyik legkülönlegesebb növény, hiszen élete a sötét és mély sárban kezdődik, abból táplálja magát, sarjad, növekszik, távol az éltető és meleget adó naptól. S bár a sárból fakad, gyökerei a legmocskosabb vizekbe kapaszkodnak önmaga sohasem válik szennyessé, mindig tiszta marad. S egyszer csak eljön az a […]

Mire jó a szépirodalom?

2022. szeptember 15-én (csütörtökön) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében a Kossuth Zsuzsanna Kollégiumban (Győr, Szigethy Attila út 65-67.) a kortárs irodalom két kiváló költője, Molnár Krisztina Rita és Szabó T. Anna irodalmi műsorát nézhetik meg az érdeklődők. Szabó T. Anna 30 éve van a költői pályán, ebből az alkalomból jelent meg legújabb verseskötete az idei Ünnepi Könyvhétre Vagyok […]

Közösségépítő filmes klub

2022. szeptember 20-án (kedden) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross Gábor út 4.) Vetítő címmel filmvetítést tartunk. Műsoron a Palm Springs című , 2020-ban készült amerikai vígjáték. Vetítési idő 90 perc. 16 éven aluliak számára nem ajánlott. A belépés díjtalan! Mit tennél, ha bármit megtehetnél, következmények nélkül? A szakítófélben lévő Nyles (Andy […]

Leporelló füzet készítés

2022. szeptember 16-án (pénteken) 16-tól 19 óráig a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (Győr, Móra Ferenc tér 1.) művészeti foglalkozás kezdődik a MOKKA felnőtt kézműves műhelyben. Ez alkalommal leporelló füzetet készíthetnek szebbnél szebb papírokból. A belépés díjtalan!A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

ÚjRadó Fesztivál

ÚjRadó Fesztivál programok 2022. szeptember 16-17. 14:00-23:00 „A győri Spartacus csónakház helyreállítása és környezetének fejlesztése” című projekt szemléletformáló kampányához kapcsolódó rendezvénysorozat összművészeti és vízi programokkal. A második alkalommal megrendezett esemény célja, hogy a győriek és a városba látogatók újra kihasználhassák a sziget adottságait és megismerhessék a jövőben megújuló csónakház új funkcióit is.   Szeptember 16. […]

A zene világnapja

Műsor: W. A. Mozart: 40. (g-moll) szimfónia, KV 550 A. Dvořák: VIII. szimfónia, op. 88 Vezényel: Rajna Martin A zene világnapját a szimfonikus zene két remekművével köszönti a Győri Filharmonikus Zenekar. Elsőként egy tökéletes Mozart-kompozícióval: az 1788 nyarán keletkezett drámai hangvételű „Nagy” g-moll szimfónia egyes pillanataiban mintha már a romantika, sőt a modern zene hangját előlegezné. […]

The music of James Bond

Légy részese egy kalandos utazásnak a James Bond-filmek világában! A méltán népszerű filmsorozat legkedveltebb dallamai szimfonikus hangszereléssel szólalnak meg három szenzációs énekes és a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában. A zenekar mögötti vásznon megelevenednek a jól ismert filmek képkockái, legismertebb jelenetei is, hogy együtt éljük át újból e filmek felejthetetlen hangulatát. Az est műsorvezetője Rákász Gergely […]

Berkes70

Műsor: J. S. Bach: d-moll zongoraverseny, BWV 1052 L. v. Beethoven: VII. (A-dúr) szimfónia, op. 92 Közreműködik: Ránki Dezső – zongora Műsorvezető: Juhász Előd Vezényel: Berkes Kálmán A Nikisch-bérlet nyitókoncertje igazán ünnepi alkalomnak ígérkezik: ezen az estén köszöntik a Győri Filharmonikus Zenekar muzsikusai és a győri közönség az együttes elmúlt évtizedét meghatározó karmestert, Berkes Kálmánt 70. születésnapja […]

Mobilmánia

Mobilmánia Vikidál Gyulával Szabadtéri Mobilmánia koncert a Bridge Gardenben. Ha voltál már Mobilmánia koncerten, akkor azért, ha nem voltál még, akkor azért gyere most el! Ez az őrület, ez a Mánia!

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

2022. szeptember 14-én (szerdán) 18 órai kezdettel a Kopaszkutya című zenés filmszatírát nézhetik meg a Bezerédj-kastély Művelődési Házban (Győr, Győri út 90.). Rendező: Szomjas György. Főszerepben: Schuster Lóránt (főnök); Földes László (Hobo) (énekes). Vetítési idő 100 perc.   A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 azonosítójú, „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Csallóközi színes ceruzák

2022. szeptember 13-án (kedden) 10 órakor nyílik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (Győr, Móra park 1.) a Csallóközi színes ceruzák című nemzetközi gyermekrajz kiállítás. Köszöntőt mond: Jana Svetlovská, a dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ igazgatója. Megnyitja: Diligens Tibor önkormányzati képviselő. Közreműködik: F. Sipos Bea. Megtekinthető: 2022. szeptember 30-ig, hétköznap 10-16 óráig. 

Csallóközi színes ceruzák

2022. szeptember 13-án (kedden) 10 órakor nyílik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (Győr, Móra park 1.) a Csallóközi színes ceruzák című nemzetközi gyermekrajz kiállítás. Köszöntőt mond: Jana Svetlovská, a dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ igazgatója. Megnyitja: Diligens Tibor önkormányzati képviselő. Közreműködik: F. Sipos Bea. Megtekinthető: 2022. szeptember 30-ig, hétköznap 10-16 óráig. A belépés díjtalan.

’’Portréimból válogatva’’

2022. szeptember 16-án (pénteken) 18 órakor kezdődik a Győri Szabó József Művelődési Ház nagytermében (Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) Tálos Péter fotóművész kiállításának megnyitója. Köszöntőt mond: Szabó Jenő önkormányzati képviselő. A kiállítást megnyitja: Liziczai Miklós fotóművész. Közreműködik: Bogdán Eszter (ének). A kiállítás díjtalanul megtekinthető 2022. október 11-ig.

Anconai szerelmesek

zenés vígjáték Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Tomao Nicomaco: BUCH TIBOR Lucia (a leánya): CSÁKI EDINA Dorina (Tomao házvezetőnője): FÉSŰS NELLY Luigi del Soro (vándormuzsikus): DÓSA MÁTYÁS Viktória (magyar lány): SÁRI ÉVI / LAURINYECZ RÉKA Drusilla (római lány): STEINKOHL ERIKA Lukrezio (egyetemi hallgató): KRAJNIK-BALOGH GÁBOR Giovanni (a cukrász): PÁL […]

Pletykafészek

bohózat New York város alpolgármestere tízéves házassági évfordulója alkalmából baráti vacsorát rendez. A vendégségbe érkező elegáns házaspárok estéjét azonban lövések dördülnek. Chris Gorman: ZORGEL ENIKŐ Ken Gorman: MIHÁLYFI BALÁZS Claire Ganz: MOLNÁR GYÖNGYI Lenny Ganz: NAGY SÁNDOR Ernie Cusack: BUCH TIBOR Cookie Cusack: CSÁNYI ERIKA Glenn Cooper: PÁL TAMÁS Cassie Cooper: CSÁKI EDINA Welch, rendőr őrmester: VENYIGE SÁNDOR Pudney, rendőr őrmester: KISS CSINSZKA FLÓRA Vedd meg […]

Ne most, drágám!

vígjáték Szerelmi háromszögek, nercbundák, hiányos öltözetű hölgyek, ablakon kirepülő ruhadarabok, totális téboly. Mindez London legelegánsabb szőrmeszalonjában, kizárólag a felhőtlen szórakoztatás érdekében! Gilbert Bodley: MIHÁLYFI BALÁZS Arnold Crouch: CSONKA ANDRÁS Miss Tipdale: STEINKOHL ERIKA Janie McMichael: FÉSŰS NELLY Harry McMichael: PÁL TAMÁS Sue Lawson: CSÁKI EDINA Mrs. Frencham: CSÁNYI ERIKA Frencham fregattkapitány: VENYIGE SÁNDOR Maude Bodley: ZORGEL ENIKŐ Mr. Lawson: JANIK LÁSZLÓ Miss Whittington: KISS CSINSZKA FLÓRA Vedd meg […]

No para! – Musimbe Dennis

Mindenkiben vannak kétségek, félelmek. Vajon miket cipelhetünk magunkkal, amiket nem hogy le kéne raknunk, fel sem kellett volna vennünk , vajon minden para, para? A Bermuda háromszög tényleg létezik? Na, erre pont nem, de a többire talán tudom a választ.

L’ART POUR L’ART ELŐADÁS

Kedves Utazóközönség! Szeretettel köszönti önöket a L’art pour l’art Légitársaság legelső járatának legénysége! Felemelkedésüket és felhőtlen szárnyalásukat garantálja a már jól bevált személyzet, Dolák-Saly Róbert, Pethő Zsolt és Szászi Móni, valamint a sok más járaton már bizonyított, Jászai Mari díjas stewardess, Stefanovics Angéla! A biztonságos utazást magasan kvalifikált földi személyzet segíti, többek között Naftalin Ernő, […]

A képzelt beteg

Molière: A képzelt beteg vígjáték Szereposztás: ARGAN, képzelt beteg  CSANKÓ ZOLTÁN BÉLINE, Argan második felesége  SZINA KINGA ANGYALKA, Argan Lánya, Cléante szerelmese  FOLTÁNYI EDINA LUJZÁSCSKA, Argan kislánya, Angyalka húga  HASZONICS ANETT BÉRALDE, Argan öccse  FEJSZÉS ATTILA CLÉANTE, Angyalka imádója  KARÁCSONY GERGELY KOLIKACZIUS, orvos  PÖRNECZI ATTILA KOLIKACZIUS TAMÁS, Kolikaczius fia, Angyalka imádója  HAJDU TIBOR PURGÓ, Argan […]

Mondj nemet a cigire!

Szolgáltatásunkkal azokat a dohányosokat szeretnénk segíteni, akik a dohányzásról való leszokás, az egészségük megóvása mellett döntöttek. Az életmódváltás, a nemdohányzó magatartás újratanulásának nehézségekkel teli folyamatában segítünk jobban megismerni saját dohányzási szokásaikat és a közösen felállított célok eléréséhez javaslatokat, tippeket kínálunk a függőségükből való kiúthoz. A tanácsadássorozat hat alkalmas. Jelentkezés: Egészségfejlesztési Iroda és Lelki Egészség Központ […]

Egészségi állapotfelmérés

Szeptember 5-étől, hétfőnként 14-16 óráig ingyenes egészségi állapotfelmérést tartanak szakembereink a Szent Imre úti rendelőintézet III. emeletén található Egészségfejlesztési Irodában. (Győr, Szent Imre u. 41. III. emelet) Vérnyomás mérést, egyes kockázatok (pl. túlsúly) esetén vércukor mérést, és testösszetétel elemzést végzünk, valamint az ezekhez kapcsolódó életmód tanácsadásban részesülhetnek az egészségtudatos érdeklődők. A testösszetétel mérés megmutatja, a […]

Újvárosi Esték

Intézményünk szervezésében, 2022. szeptember 9-én (pénteken) 19 órai kezdettel kerül sor a Menházban (Győr, Kossuth u. 24.) az Újvárosi Esték című programsorozat következő rendezvényére. „Az emberek szeretettel ölik egymást” címmel Márai Sándor nőkről és férfiakról szóló gondolatait hallgathatják meg Hirtling István színművész előadásában. Bevezetőt mond: Mészáros Tibor irodalomtörténész, a Márai-hagyaték kezelője. Közreműködik: Szabó Dániel cimbalomművész. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött: regisztracio@gyorikonyvtar.hu.

Muzsikáló irodalom

„Volt egy fakatona” címmel a Kaláka együttes családi műsorát hallhatják 2022. szeptember 10-én (szombaton) 16 órakor a Kossuth Lajos Művelődési Ház udvarán(Győrszentiván, Déryné út 50.). A Kaláka legkedveltebb gyerekdarabjaiból áll a program. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Felhangzanak többek között Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Móra Ferenc, Hajnal Anna verseire írott dalok; a sokak által kedvelt lemezek (A pelikán; Nálatok laknak-e állatok?; Ukulele; Az […]

A hőstenor

KEN LUDWIG: A HŐSTENOR Bohózat két részben Szereposztás: Max, Saunders titkára JÁRAI MÁTÉ Maggie, Saunders lánya DUNAI CSENGE Saunders, színigazgató MASZLAY ISTVÁN Tito Merelli, világhírű tenor BRÓDY NORBERT Maria, a felesége MÓZES ANITA Bellboy, sofőr FEJSZÉS ATTILA Diana, szoprán SZINA KINGA Julia Leverett, elnökjelölt MÉZES VIOLETTA Díszlettervező BÁTONYI GYÖRGY Jelmeztervező GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA […]

A padlás

PRESSER GÁBOR – SZTEVANOVITY DUSÁN – HORVÁTH PÉTER: A PADLÁS Félig mese, félig musical 9-99 éves korig Szövegkönyv: Sztevanovity Dusán – Horváth Péter Szereposztás: Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus FEJSZÉS ATTILA Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul KISS TÜNDE Mamóka, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről BENDE ILDIKÓ Barrabás, B. Barrabás, a gengszter NAGY BALÁZS […]

A padlás

PRESSER GÁBOR – SZTEVANOVITY DUSÁN – HORVÁTH PÉTER: A PADLÁS Félig mese, félig musical 9-99 éves korig Szövegkönyv: Sztevanovity Dusán – Horváth Péter Szereposztás: Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus FEJSZÉS ATTILA Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul KISS TÜNDE Mamóka, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről BENDE ILDIKÓ Barrabás, B. Barrabás, a gengszter NAGY BALÁZS […]

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

Elisabeth

LÉVAY SZILVESZTER – MICHAEL KUNZE: ELISABETH MUSICAL 2 RÉSZBEN   Szereposztás: Elisabeth BORI RÉKA / FEHÉR NÓRA / VÁGÓ BERNADETT Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa FEJSZÉS ATTILA / SZEMENYEI JÁNOS A Halál, Elisabeth szerelmese CSISZÁR ISTVÁN / KOCSIS DÉNES Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje NAGY BALÁZS / MÁSIK LEHEL Zsófia főhercegnő, Elisabeth anyósa MÓZES ANITA/ […]

Esőember

DAN GORDON: ESŐEMBER dráma Szereposztás: Charlie Babbitt KOLNAI KOVÁCS GERGELY Raymond Babbitt  POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Susan  MIHÁLYI ORSI Dr. Bruener, kórházigazgató  MOLNÁR ERIK Dr. Marston, pszichiáter  BRÓDY NORBERT Mr. Mooney, ügyvéd, férfi rendőr  RUPNIK KÁROLY Lucy, Sally, pincérnő, örömlány  MOLNÁR ÁGNES Iris, örömlány, rendőrnő  MOLNÁR SAROLTA Díszlet BÁTONYI GYÖRGY Súgó PUSZTAI LILLA Jelmez GYŐRI GABI […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Primadonnák

KEN LUDWIG: PRIMADONNÁK Bohózat két részben Szereposztás: Leo Clark NAGY BALÁZS / SIMON KORNÉL Jack Gable JÁRAI MÁTÉ Meggie MÓZES ANITA Audrey KISS TÜNDE Duncan BRÓDY NORBERT Florence néni MÉZES VIOLETTA Doki MASZLAY ISTVÁN Butch KLINGA PÉTER Díszlet GYŐRI GABI Jelmez GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Koreográfus KIRÁLY BÉLA Rendező SIMON KORNÉL […]

Szentiváni Családi Nap

Program 12:00 Főzőverseny kezdete 15:00 Önkéntes Tűzoltó Egyesület bemutató 16:00 Kaláka együttes 17:00 Főzőverseny eredményhirdetése 17:10 Aranymálinkó Néptánccsoport 17:30 Cserók Néptáncegyüttes 18:00 Bówly Roll zenekar 20:00 Hestia Tűztánc Show 16:00 – 19:00 Kézműves foglalkozás Helyszín: Kossuth Lajos Művelődési Ház (Déryné u. 50.)

Szerelmes Shakespeare

MARC NORMAN & TOM STOPPARD: SZERELMES SHAKESPEARE Szereposztás: Will – KURUCZ DÁNIEL Viola – DUNAI CSENGE Királynő – AGÓCS JUDIT Wessex – UNGVÁRI ISTVÁN Marlowe – NAGY BALÁZS / KOLNAI KOVÁCS GERGELY Hanslowe – MASZLAY ISTVÁN / POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Ned/Mercutio – SÁRKÖZI JÓZSEF Burbage – VINCZE GÁBOR PÉTER Dajka – SZINA KINGA Fennyman – […]

Őszi Sport- és Egészségnap

Idén 17. alkalommal kerül megrendezésre az Őszi Családi Sport- és Egészségnap, melynek keretében különböző sportággal és azok győri képviselőivel ismerkedhetnek meg a kilátogatók. Ismét a Barátság Sportpark ad otthont a rendezvénynek, ahol ezúttal sem maradhatnak el a különböző alakformáló programok. Sokszínű ügyességi játékok és szórakoztató versenyek várják a család apraját-nagyját. Mindemellett az egészség megőrzését szolgáló […]

Arrabona Futófesztivál

Az előző éveknek megfelelően az Őszi Családi Sport- és Egészségnap keretein belül kerül megrendezésre az Arrabona Futófesztivál, mely aktív kikapcsolódást nyújt minden generációnak. A futóversenyre való nevezéseket a helyszínen (Barátság Sportpark) 8:30-tól 9:45-ig lehet leadni. A verseny 10:00-kor rajtol, előbb az Ovifutással (600m), majd az Arrabona futással (3km).

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Bencés Esték

Költők és koldusok között: Indiai napló Bangha Imre indológus előadása az Költők és koldusok között: Indiai napló 2001-2017 című könyvéről Bangha Imre indológus az utóbbi két évtized szinte minden évéből egy-egy hónapot Indiában töltött az óhindi irodalmat kutatva, és előadása ezen utazásokról szól. Egyformán mozogott költők, kutatók, miniszterek és diplomaták, valamint koldusok, utcagyerekek vagy velük […]

Bencés Esték

Bencés estek: A klímaváltozás okai és hatásai Dr. Bartholy Judit, meteorológus, egyetemi tanár, az MTA doktora tart előadást a Bencés estek vendégeként a klímaváltozás okairól és hatásairól. Az est további témája, a fogyatékkal élők helyzete és lehetőségei Magyarországon.   Életrajz: Bartholy Judit — Budapest, 1952. november 7. meteorológus, egyetemi tanár, az MTA doktora. 1996-tól az […]

Szendrői Csaba irodalmi est

2022. szeptember 3-án (szombaton) 19 órakor intézményünk szervezésében a Menház színháztermében(Győr, Kossuth Lajos u. 24.) Szendrői Csaba (Elefánt), „a hiperrealisztikus istenkeresés Don Quijote-ja” irodalmi estjén vehetnek részt. Beszélgetőtársa a Győrben élő fiatal költő, Szabó Gergely. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött: regisztracio@gyorikonyvtar.hu A rendezvény a Győr-Újváros szociális városrehabilitációhoz kapcsolódó társadalmi együttműködést erősítő komplex program TOP-6.9.1-15-GY1-2016-00001 részeként valósul meg.

Emlékdélután

2022. szeptember 4-én (vasárnap) 15 órakor Gyirmóton, az Aranyhal Szabadidőközpontban tartják a VI. Győri Szabó József Emlékdélutánt. Köszöntőt mond: Szabó Jenő önkormányzati képviselő. Fellépők: Bokor János, Bősi Szabó László, Dóka Zsuzsa, Kátai Zsuzsa és Lukács Tímea nótaénekes. Közreműködik: Greznár Zoltán és zenekara. A rendezvény támogatói: Dr. Dézsi Csaba András polgármester, Szabó Jenő önkormányzati képviselő, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, Horváth Ferenc és Horváth Ernő, Aranyhal […]

Képi reflexiók

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Művelődési Házában (Bezerédj-kastély; Győr, Győri út 90.) Virág Lajos a Győri Fotóklub Egyesület alkotója fotókiállítása tekinthető meg. A kiállítás megtekinthető 2022. október 7-ig, a művelődési ház nyitvatartási idejében!  

Képi reflexiók – Megnyitó

2022. szeptember 5-én (hétfőn) 18.00 órakor kerül sor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Művelődési Házában (Bezerédj-kastély; Győr, Győri út 90.) Virág Lajos a Győri Fotóklub Egyesület alkotója fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja Csizmadia István festőművész. A programon közreműködik Stanka Renáta és Kövi Szabolcs fuvolaművész. A kiállítás megtekinthető 2022. október 7-ig, a művelődési ház nyitvatartási idejében!  

Minibalett

MiniBalett  Szalai Judit táncművésszel   45 perc táncitánci 4 éves kortól gyerekeknek A balett mozgásrendszerének segítségével – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az egész testet átmozgató, tánc és jókedv központú foglalkozáson vehetnek részt mindazok, akik úgy döntenek, belekóstolnak kicsit a balettosok világába.  A 45 perces foglalkozás során a kisgyermekek megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival […]

Mini WobbelYoga

WobbelYoga Engelbrecht Patrik táncművésszel 45 perces mozgásfoglalkozás Wobbelen 3-7 éves gyerekeknek   WobbelYoga = jóga a Wobbelen A WobbelYoga egy jógára épülő mozgásforma a Wobbel egyensúlyozó deszkán. Egy mozgás fejlesztő játék kicsiknek és nagyoknak, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot, a testtudatot és a térben való tájékozódási képességet. A deszka mozgásának köszönhetően a jógapózok nagyobb […]

Képtelen képregény-megnyitó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.) kerül sor a Mayer Roland által szervezett Képtelen képregény című pályázat eredményhirdetésére és a beküldött alkotásokból rendezett kiállítás megnyitójára. A tárlatot megnyitja: Pápai Miklós képzőművész. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2022. október 7-ig, hétköznapokon 13:00-16:00 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Képtelen képregény

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.) kerül sor a Mayer Roland által szervezett Képtelen képregény című pályázat alkotásaiból rendezett kiállítás.   A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2022. október 7-ig, hétköznapokon 13:00-16:00 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Győri Balett: Maszkabál

Gryllus Vilmos – Győri Balett : Maszkabál     Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas   Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! […]

Győri Balett: Antigoné

Antigoné – táncdráma egy felvonásban   A táncmű Szophoklész azonos című drámáján alapul. A történet a testvéri kötelékek bemutatásáról szól, mely olykor szeretetben a halálig kísér, azonban néha az egymást ért ellentétek miatt a halálba taszít. Mi írhatja felül két fivér közötti, illetve ember és ember közötti igazságosságot? Mi az igazság? Ki az aki eldönti, […]

Győri Balett: Antigoné

Antigoné táncdráma egy felvonásban   A táncmű Szophoklész azonos című drámáján alapul. A történet a testvéri kötelékek bemutatásáról szól, mely olykor szeretetben a halálig kísér, azonban néha az egymást ért ellentétek miatt a halálba taszít. Mi írhatja felül két fivér közötti, illetve ember és ember közötti igazságosságot? Mi az igazság? Ki az aki eldönti, hogy […]

Solar Butterfly

  Szeptember 9. és 11-e között lebbenti meg napfénytől felizzó szárnyait a Solar Butterfly, az első elektromos autó vontatta, Longi napelemekkel felszerelt, 100%-ban megújuló energiával működő lakókocsi. Három napos magyarországi tartózkodása során több helyszínt bejárva mutatja meg magát a pillangó, küldetése nem kisebb, mint felhívni a figyelmet a környezetvédelem és a fenntarthatóság fontosságára. A „napelemes […]

Matek Kamill előadás

  Matek Kamill, a sokoldalú tudós és kutató különleges, érdekfeszítő előadást tart Győrben, Hullámgenetika és Istenember címmel, a Petőfi tér 2. szám alatt, a zsinagógával szemben, az Öregtemplomnál. A 3 órás előadás fantasztikus ismereteket ad DNS-ünk csodáiról, szunnyadó képességeinkről és alapokat jelent új korszakunk megértéséhez. Parkolás az ingyenes parkolóban, a híd lábánál.    

Vámos Miklós: Dunapest

A Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross u. 4) tartja következő összejövetelét a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Filmklubja. A beszélgetés moderátora szokás szerint Galambos Krisztina könyvtáros. Olvassanak velünk! Osszák meg érzéseiket, gondolataikat Vámos Miklós könyvéről! Az idei évre tervezett témáink: Október 10. Tóth Krisztina: Akvárium November 14. Szerb Antal: Utas és holdvilág December 12. Fredrick Backman: Hétköznapi szorongások

Minibalett

MiniBalett  Szalai Judit táncművésszel 45 perc táncitánci 4 éves kortól gyerekeknek   A balett mozgásrendszerének segítségével – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az egész testet átmozgató, tánc és jókedv központú foglalkozáson vehetnek részt mindazok, akik úgy döntenek, belekóstolnak kicsit a balettosok világába.  A 45 perces foglalkozás során a kisgyermekek megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival […]

Minibalett

MiniBalett  Szalai Judit táncművésszel 45 perc táncitánci 4 éves kortól gyerekeknek   A balett mozgásrendszerének segítségével – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az egész testet átmozgató, tánc és jókedv központú foglalkozáson vehetnek részt mindazok, akik úgy döntenek, belekóstolnak kicsit a balettosok világába.  A 45 perces foglalkozás során a kisgyermekek megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival […]

Minibalett

MiniBalett  Szalai Judit táncművésszel 45 perc táncitánci 4 éves kortól gyerekeknek   A balett mozgásrendszerének segítségével – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az egész testet átmozgató, tánc és jókedv központú foglalkozáson vehetnek részt mindazok, akik úgy döntenek, belekóstolnak kicsit a balettosok világába.  A 45 perces foglalkozás során a kisgyermekek megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival […]

Minibalett

MiniBalett  Szalai Judit táncművésszel 45 perc táncitánci 4 éves kortól gyerekeknek   A balett mozgásrendszerének segítségével – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az egész testet átmozgató, tánc és jókedv központú foglalkozáson vehetnek részt mindazok, akik úgy döntenek, belekóstolnak kicsit a balettosok világába.  A 45 perces foglalkozás során a kisgyermekek megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival […]

Mini WobbelYoga

WobbelYoga Engelbrecht Patrik táncművésszel 45 perces mozgásfoglalkozás Wobbelen 3-7 éves gyerekeknek   WobbelYoga = jóga a Wobbelen   A WobbelYoga egy jógára épülő mozgásforma a Wobbel egyensúlyozó deszkán. Egy mozgás fejlesztő játék kicsiknek és nagyoknak, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot, a testtudatot és a térben való tájékozódási képességet. A deszka mozgásának köszönhetően a jógapózok […]

Mini WobbelYoga

WobbelYoga Engelbrecht Patrik táncművésszel 45 perces mozgásfoglalkozás Wobbelen 3-7 éves gyerekeknek   WobbelYoga = jóga a Wobbelen   A WobbelYoga egy jógára épülő mozgásforma a Wobbel egyensúlyozó deszkán. Egy mozgás fejlesztő játék kicsiknek és nagyoknak, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot, a testtudatot és a térben való tájékozódási képességet. A deszka mozgásának köszönhetően a jógapózok […]

Mini WobbelYoga

WobbelYoga Engelbrecht Patrik táncművésszel 45 perces mozgásfoglalkozás Wobbelen 3-7 éves gyerekeknek   WobbelYoga = jóga a Wobbelen   A WobbelYoga egy jógára épülő mozgásforma a Wobbel egyensúlyozó deszkán. Egy mozgás fejlesztő játék kicsiknek és nagyoknak, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot, a testtudatot és a térben való tájékozódási képességet. A deszka mozgásának köszönhetően a jógapózok […]

Mini WobbelYoga

WobbelYoga Engelbrecht Patrik táncművésszel 45 perces mozgásfoglalkozás Wobbelen 3-7 éves gyerekeknek   WobbelYoga = jóga a Wobbelen   A WobbelYoga egy jógára épülő mozgásforma a Wobbel egyensúlyozó deszkán. Egy mozgás fejlesztő játék kicsiknek és nagyoknak, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot, a testtudatot és a térben való tájékozódási képességet. A deszka mozgásának köszönhetően a jógapózok […]

Kippkopp és Tipptopp

Kippkopp és Tipptopp 0-6 éves korig 20 perc   Írta: MARÉK Veronika Zene: montázs Jelmez, Díszlet: GYŐRI Gabi Dramaturg: CSEPI Alexandra Koreográfus: VELEKEI László Harangozó-díjas Mesélő hang: GERBERT Judit   “A napsütötte őszi erdőt felkavarta a szél. Egy helikopter-falevélen gesztenye-kislány utazott magasban. Fel akarta fedezni a világot. Lassan, óvatosan ereszkedett lefelé. Éppen ott pottyant le, […]

Kippkopp és Tipptopp

Kippkopp és Tipptopp 0-6 éves korig 20 perc   Írta: MARÉK Veronika Zene: montázs Jelmez, Díszlet: GYŐRI Gabi Dramaturg: CSEPI Alexandra Koreográfus: VELEKEI László Harangozó-díjas Mesélő hang: GERBERT Judit   “A napsütötte őszi erdőt felkavarta a szél. Egy helikopter-falevélen gesztenye-kislány utazott magasban. Fel akarta fedezni a világot. Lassan, óvatosan ereszkedett lefelé. Éppen ott pottyant le, […]

Kippkopp és Tipptopp

Kippkopp és Tipptopp 0-6 éves korig 20 perc   Írta: MARÉK Veronika Zene: montázs Jelmez, Díszlet: GYŐRI Gabi Dramaturg: CSEPI Alexandra Koreográfus: VELEKEI László Harangozó-díjas Mesélő hang: GERBERT Judit   “A napsütötte őszi erdőt felkavarta a szél. Egy helikopter-falevélen gesztenye-kislány utazott magasban. Fel akarta fedezni a világot. Lassan, óvatosan ereszkedett lefelé. Éppen ott pottyant le, […]

Kippkopp és Tipptopp

Kippkopp és Tipptopp 0-6 éves korig 20 perc   Írta: MARÉK Veronika Zene: montázs Jelmez, Díszlet: GYŐRI Gabi Dramaturg: CSEPI Alexandra Koreográfus: VELEKEI László Harangozó-díjas Mesélő hang: GERBERT Judit   “A napsütötte őszi erdőt felkavarta a szél. Egy helikopter-falevélen gesztenye-kislány utazott magasban. Fel akarta fedezni a világot. Lassan, óvatosan ereszkedett lefelé. Éppen ott pottyant le, […]

Győri Balett: Maszkabál

Gryllus Vilmos – Győri Balett : Maszkabál     Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas   Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! […]

Győri Balett: Maszkabál

Gryllus Vilmos – Győri Balett : Maszkabál     Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas   Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! […]

Győri Balett: Maszkabál

Gryllus Vilmos – Győri Balett : Maszkabál   Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas   Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy […]

Győri Balett: Antigoné

Antigoné táncdráma egy felvonásban   A táncmű Szophoklész azonos című drámáján alapul. A történet a testvéri kötelékek bemutatásáról szól, mely olykor szeretetben a halálig kísér, azonban néha az egymást ért ellentétek miatt a halálba taszít. Mi írhatja felül két fivér közötti, illetve ember és ember közötti igazságosságot? Mi az igazság? Ki az aki eldönti, hogy […]

Győri Balett: Antigoné

Antigoné táncdráma egy felvonásban   A táncmű Szophoklész azonos című drámáján alapul. A történet a testvéri kötelékek bemutatásáról szól, mely olykor szeretetben a halálig kísér, azonban néha az egymást ért ellentétek miatt a halálba taszít. Mi írhatja felül két fivér közötti, illetve ember és ember közötti igazságosságot? Mi az igazság? Ki az aki eldönti, hogy […]

Győri Balett : Maszkabál

Gryllus Vilmos – Győri Balett : Maszkabál    Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas   Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy […]

I. Győri Zöld Futás

  A II. Győri Klíma EXPO keretében kerül megrendezésre az Első Győri Zöld Futás. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Környezetvédelmi Bizottságának kiemelt célja a környezetvédelem tudatosítása mellett a lakosság figyelmének felhívása az egészséges életmódra, a testmozgás fontosságára. Gyere el futni, így tegyél egészségedért, és légy részese ennek a közösségi élménynek!   Bővebb információ az eseményről: https://zoldgyor.hu/elso-gyori-zold-futas/  

Családi nap a SasQuadnál

  Családi nap a SasQuadnàl, ahol az élményeké lesz a főszerep! Programok: 14.00 Nyitás 17.30 Aforce1 Tánccsoport 19.00 Tombola sorsolás 21.00 Opitz Barbi Kicsiknek: Légvár, arcfestés, csillámtetkó Nagyoknak: Egész napos quadozás Egész napos zene, amit: DJ Limitless biztosít Tombola fődíj: Priskin Tamás 63 szoros válogatott győri labdarúgó által dedikált labda, ezen kívül sok más ajándék! […]

II. Győri Klíma EXPO

A II. Győri Klíma EXPO Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Környezetvédelmi Bizottságának (KÖBI) szervezésében 2022. szeptember 30 – október 2. között kerül megrendezésre az Olimpiai Sportparkban. A rendezvényen a környezetvédelemhez kapcsolódó kiállítók vesznek részt. Programtervezet: 2022. szeptember 30. (péntek) – Szakmai nap: Széchenyi István Egyetem szervezésében szakmai előadásokon vehetnek részt a vállalatok képviselői. Az […]

ZENÉLŐ UDVAROK-VONÓSZENEKAR

A Zenélő Udvarok programsorozat Bencés Gimnázium udvarán felhangzó zárókoncertjét Juhász-Molnár Boglárka közreműködésével Berkes Kálmán művészeti vezető vezényli augusztus 30-án 19 órától.   Műsor: A. Vivaldi: Négy évszak – Nyár J. S. Bach: D-dúr szvit, BWV 1068 – 2. Air W. A. Mozart: G-dúr szerenád, “Kis éji zene” P. I. Csajkovszkij: C-dúr vonósszerenád op. 48 Közreműködik: Juhász-Molnár Boglárka Vezényel: Berkes Kálmán

ZENÉLŐ UDVAROK – KVARTETT

Műsor: François Devienne: g-moll kvartett fagottra és vonósokra, op. 73 no. 3 W. A. Mozart: Duó hegedűre és brácsára k. 423 Rondo Hans Gál: Divertimento op. 90 No. 1 Joseph Bodine de Boismortier: A-dúr Chaconne op. 66 Közreműködnek: Tanaka Mariko – hegedű Sinkovics Gábor – brácsa Fülöp Gergely – cselló Fukuda Atsumi – fagott

Minibalett

MiniBalett  Szalai Judit táncművésszel 45 perc táncitánci 4 éves kortól gyerekeknek   A balett mozgásrendszerének segítségével – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az egész testet átmozgató, tánc és jókedv központú foglalkozáson vehetnek részt mindazok, akik úgy döntenek, belekóstolnak kicsit a balettosok világába.  A 45 perces foglalkozás során a kisgyermekek megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival […]

Minibalett

MiniBalett  Szalai Judit táncművésszel 45 perc táncitánci 4 éves kortól gyerekeknek   A balett mozgásrendszerének segítségével – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – az egész testet átmozgató, tánc és jókedv központú foglalkozáson vehetnek részt mindazok, akik úgy döntenek, belekóstolnak kicsit a balettosok világába.  A 45 perces foglalkozás során a kisgyermekek megismerkedhetnek a klasszikus balett alapjaival […]

Mini WobbelYoga

WobbelYoga Engelbrecht Patrik táncművésszel 45 perces mozgásfoglalkozás Wobbelen 3-7 éves gyerekeknek   WobbelYoga = jóga a Wobbelen   A WobbelYoga egy jógára épülő mozgásforma a Wobbel egyensúlyozó deszkán. Egy mozgás fejlesztő játék kicsiknek és nagyoknak, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot, a testtudatot és a térben való tájékozódási képességet. A deszka mozgásának köszönhetően a jógapózok […]

Mini WobbelYoga

WobbelYoga Engelbrecht Patrik táncművésszel 45 perces mozgásfoglalkozás Wobbelen 3-7 éves gyerekeknek   WobbelYoga = jóga a Wobbelen   A WobbelYoga egy jógára épülő mozgásforma a Wobbel egyensúlyozó deszkán. Egy mozgás fejlesztő játék kicsiknek és nagyoknak, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot, a testtudatot és a térben való tájékozódási képességet. A deszka mozgásának köszönhetően a jógapózok […]

Győri Balett: Max és Móric

Max és Móric táncos csínytevések    Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek (Ajánlott korosztály: 3-10)   Asszisztens: Csepi Alexandra Zene: Gioachino Rossini Kivitelezés: Nagyné Vass Katalin Díszlet kivitelezés, kellékek: MOKKA – Váray Ibolya Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész   Szereplők   Max – Szentiványi Richard Móric – Téglás Bánk […]

Győri Balett : Max és Móric

Max és Móric táncos csínytevések    Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek (Ajánlott korosztály: 3-10)   Asszisztens: Csepi Alexandra Zene: Gioachino Rossini Kivitelezés: Nagyné Vass Katalin Díszlet kivitelezés, kellékek: MOKKA – Váray Ibolya Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész   Szereplők   Max – Szentiványi Richard Móric – Téglás Bánk […]

Győri Balett : Max és Móric

Max és Móric táncos csínytevések    Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek (Ajánlott korosztály: 3-10)   Asszisztens: Csepi Alexandra Zene: Gioachino Rossini Kivitelezés: Nagyné Vass Katalin Díszlet kivitelezés, kellékek: MOKKA – Váray Ibolya Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész   Szereplők   Max – Szentiványi Richard Móric – Téglás Bánk […]

Győri Balett : Max és Móric

Max és Móric táncos csínytevések    Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek (Ajánlott korosztály: 3-10)   Asszisztens: Csepi Alexandra Zene: Gioachino Rossini Kivitelezés: Nagyné Vass Katalin Díszlet kivitelezés, kellékek: MOKKA – Váray Ibolya Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész   Szereplők   Max – Szentiványi Richard Móric – Téglás Bánk […]

Egy csepp Itália Győrben

Ezen a sétán Itália nyomait, emlékezetét idézzük meg idegenvezetőnkkel. Győr városának történetében több alkalommal bukkantak fel Itália szülöttei. Hadvezérek, építőmesterek, kereskedőcsaládok, művészek sokszor szövevényes életrajzi történetei összefonódtak városunk történetével. Ezen a sétán “megnyitjuk azokat a kapukat”, amelyek “elvezetnek” minket Itáliába. Megmutatjuk azokat az emlékeket, amelyek a folyóparti városba idézik az olasz életérzést, hangulatot,  egy csepp […]

Egy csepp Itália Győrben

Ezen a sétán Itália nyomait, emlékezetét idézzük meg idegenvezetőnkkel. Győr városának történetében több alkalommal bukkantak fel Itália szülöttei. Hadvezérek, építőmesterek, kereskedőcsaládok, művészek sokszor szövevényes életrajzi történetei összefonódtak városunk történetével. Ezen a sétán “megnyitjuk azokat a kapukat”, amelyek “elvezetnek” minket Itáliába. Megmutatjuk azokat az emlékeket, amelyek a folyóparti városba idézik az olasz életérzést, hangulatot,  egy csepp […]

ÚJRADÓ: Szikora Robi & R-GO

ÚjRADÓ fesztivál Szikora Róbert és az R-GO koncertje Augusztus utolsó hétvégéjén Szikora Robi és az R-GO várja a szórakozni vágyókat a Radó-szigetre a hamisíthatatlan csikidam stílussal!

155 éve történt a kiegyezés

KÉNYSZERPÁLYA VAGY LEHETŐSÉG?  A megnyitón köszöntőt mond: Dr. Pergel Elza alpolgármester – Győr Megyei Jogú Város A kiállítást megnyitja: Csurgai Horváth József történész, igazgató – Városi Levéltár és Kutatóintézet, Székesfehérvár

A világ 2022-ben

  Nógrádi György előadása, aki biztonságpolitikai szakértő. A Magyar Köztársaság Tisztikeresztje Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett közgazdász a hazánkat érintő legfontosabb témákban tart előadást – – globális kihívások – amerikai, kínai és orosz érdekek – az orosz-ukrán háború és hatásai – Magyarország nemzeti érdekei. Az előadást követően egy kötetlen beszélgetésre invitáljuk a hallgatóságot. A jegyvásárlási link a […]

Cadence – Ütős nyárzáró este

A győri Liszt Ferenc Zeneiskolában közel 80 gyermek tanul ütőhangszereken játszani. A növendékek az egyéni órákon kívül kamaraórák keretében ismerkedhetnek meg a társas zenélés örömeivel. A Cadence Ütőegyüttes 2006-ban alakult Felsmann Adrienn tanárnő vezetésével, nevüket 2013-ban vették fel egy akkor játszott darab címéről mintázva. A „Cadence” szó jelentése ritmus, ütem, mérték, ami nagyon jellemző az […]

Műhely-est a Zichy-palotában

Horváth-Márjánovics Diána könyvbemutatója Ö rökölt blende. Példázatos irodalom és a Mészöly-hagyaték Az esten a szerzővel beszélget: Ujlaki Csilla Márjánovics Diána: irodalomtörténész, kritikus. 2020-tól a Műhely szerkesztője, a lap kritikarovatának vezetője. A Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett. A Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában szerzett doktori fokozatot. 2018-tól az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa. Fő kutatási […]

Elefánt

Elefánt koncert a Bridge Gardenben! ELEFÁNT X Turné szabadtéri állomása a Bridge Garden-ben! Kihagyni KÁR lenne, igaz? A kerek, jubileumi tizedik szüliévét ünneplő ELEFÁNT az elmúlt évtizedben egy igazi kreatív alkotói közösséggé formálódott, akik folyamatosan kutatják az újat. Az Elefánt sokféle szempontból kuriózum a magyar zenei életben. Tényleg nehéz őket ide, vagy oda sorolni. Alternatívnak […]

Legendák és igaz történetek

A városnézések megszokott útvonalán kívül számos érdekes és rejtélyes történet kínálkozik a sok állandó jelzővel összekapcsolt Győr megismerésére. Ahogy a város szlogenje is hirdeti, “Győr, több mint egy város”, számos színes programot kínál  vendégeinek és a győrieknek is. Idegenvezetőnk ezen a sétán a legkedveltebb történetekből válogat, de elkalauzolja a vendégeket  olyan helyekre, amelyek nem szerepelnek […]

Kerékpáros GYŐRKÖR

Impressziók Győrről két keréken  Győrt kerékpárról, kerékpárral is érdemes felfedezni! A város nagyszerűen kiépített kerékpárutakkal, kölcsönözhető kerékpárokkal várja a látogatókat. Mi ehhez egy előre összeállított útvonalat kínálunk és idegenvezetőnk is biciklire pattan. A vendégeket a belvárosból indulva ismerteti meg a folyók városának legszebb kerékpárral bejárható helyeivel és a külső városrészek különleges látnivalóival. Tervezett útvonal: Belvárosból […]

Győr 7 csodája

Győr csodás értékeinek sokasága várja azokat, akik egy nagy múltú város szépségeit és történetét szeretnék megismerni idegenvezetőnkkel. Nem a városnézés megszokott útvonalán sétálunk, és sok-sok érdekes helyet és történetet mutatunk meg egy kellemes belvárosi séta során. Győr több mint egy város! Nekünk minden esetre a világ közepe, mely számos csodát rejt. Mi Győrben itthon vagyunk […]

Így látnak ők

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját ÍGY LÁTNAK ŐK Régi és kortárs fotográfusok városképei című kiállítás megnyitójára. A kiállítás a TTP-KP-1-2022/1-000052 Győr és Dunaszerdahely testvérvárosi együttműködése című pályázat keretében jött létre.

Így látnak ők

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját ÍGY LÁTNAK ŐK Régi és kortárs fotográfusok városképei című kiállítás megnyitójára. Köszöntőt mond: Szeles Szabolcs alpolgármester – Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Karaffa Attila alpolgármester – Dunaszerdahely Város Önkormányzata   A kiállítás a TTP-KP-1-2022/1-000052 Győr és Dunaszerdahely testvérvárosi együttműködése című pályázat keretében jött létre.

ÚjRADÓ Fesztivál

A győri Spartacus csónakház helyreállítása és környezetének fejlesztése című projekt szemléletformáló kampányához kapcsolódó rendezvénysorozat összművészeti és vízi programokkal. A rendezvény célja, hogy a győriek és a városba látogatók újra kihasználhassák a sziget adottságait és megismerhessék a jövőben megújuló csónakház új funkcióit is. Programok, várható élményelemek 14.00 órától 23.00 óráig: – Táncpárbajok és –bemutatók a hazai […]

Esti hajós városnézés

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, a folyók városában, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174

Elefántok Világnapja Győrben

Niki mesél nektek BouBouról, az elefánt csordánk egykori francia filmsztárjáról, akit hozzánk költözése óta is követnek lelkes rajongói. Mi már nagyon készülünk a pénteki Elefántok világnapja a győri állatkertben eseményünkre, ahol még több érdekességet is megtudhattok a győri elefántokról. Állatbemutatók, látványetetések, árnyékos látogatóterek, párakapuk várnak Titeket egész nyáron!

Esti hajós városnézés

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, a folyók városában, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174

Esti hajós városnézés

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, a folyók városában, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174

Esti hajós városnézés

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, a folyók városában, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174

XX. Kenyérfesztivál

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata immár 20. alkalommal rendezi meg a Kenyérfesztivált és Kézműves Találkozót. A fesztiválon a pékipari vállalkozások mellett számos kézműves vállalkozás is bemutatkozási lehetőséget kap. A rendezvény célja, hogy megismertesse az érdeklődőkkel az egyedi készítésű termékeket, csodás kézműipari portékákat. Kézműves kiállítók: Borsodi-Tóth Veronika – textil- és filc dekorációk Buzea […]

Belső béke viharos időkben

PÁL FERENC (FERI ATYA) Mit kezdjek a külső-belső nehézségeimmel? 1966. június 29-én született Budapesten. Fiatalkorában aktív, később főállású sportoló volt a Budapesti Vasasnál. Volt válogatott kerettag, 1987-ben pedig felnőtt magyar magasugró bajnok lett. 1996. június 15-én szentelték pappá Esztergomban. Szentelése után előbb káplánként szolgált Terézvárosban, majd Rákoskeresztúron, 2002-től pedig plébánosként Óbudán. 2005-től a SOTE Mentálhigiéné […]

Felvidéki Szemmel

Fotókiállítás és könyvbemutató Köszöntőt mond Prof. Dézsi Csaba András, Győr Megyei Jogú Város polgármestere. A kiállítást megnyitja Rajkovics Péter, a Perfects Rt. igazgatója. Az esten fellép Rajkovics Haizok Melinda.  

Esti hajós városnézés

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, a folyók városában, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 30 2949174

II. Pinnyédi Hídpiknik

Második Pinnyédi Hídpiknik Magyarország születésnapján! Vadregényes helyszínen, a híd lábánál, a Rábca partján az árnyas fák alatt ismét miénk lesz a tér! Gyermekparadicsom betyárokkal, versenyekkel, játékokkal, s ha megéhezne a család, dobj egy plédet a fűre és piknikezz válogatott finomságokkal! A csodaparton csónakba szállhatsz, kipróbálhatod milyen sup-pal szelni a vizet, valamint egy makettet is hozunk […]

II. Győri Halnapok

II. Győri Halnapok Radó sziget, a győriek egyik kedvelt találkozóhelye ismét egy kellemes, de leginkább különleges programmal várja a látogatókat. Győr városa gazdag a halételeket kínáló éttermekben, széles választékkal várja a helybélieket és a vendéket egyaránt. A halételek elkészítése azonban tájegységenkét változó. Ezt a változatos kínálatot vonultatja a fel a hétvégén a Halnapok rendezvénye. Az […]

MÁRIA EREJÉVEL

A Győri Egyházmegye és a Szent László Látogatóközpont közös szervezésében valósul meg Petrás Mária, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas keramikus, népdalénekes, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja és lánya, Petrás Alina, Szervátiusz Jenő-díjas keramikus, népdalénekes  MÁRIA EREJÉVEL c. közös kiállítása.

Zenélő Udvarok – Vonós duó

A Zenélő Udvarok augusztus 9-ei Vonós duó koncertjén Bach, Telemann, Glier és Halvorsen szerzeményeiből válogat a Győri Filharmonikus Zenekar hegedűművésze, Juhász-Molnár Boglárka és cselló szólamvezetője, Juhász Viktor a Magyar Ispitában. Műsor: Bach: d-moll Preludium, Courrante, Sarabande (cselló), Telemann: 12. fantázia (hegedű), Glier: 6 darab (hegedűre és csellóra), Haendel-Halvorsen: Passacaglia (hegedűre és csellóra)

Augusztus 20. GYŐR

1 ÜNNEP/ 3 NAP   Családi és gyermek programok várják az ide látogatókat! Légvárak, Gyerekkoncertek, Megavidámpark, Bohócműsor. Fellépnek: Rúzsa Magdi, DJ Dominique, Mr.Rick, Vikidál Gyula, Freddie, Korda György és Balázs Klári, Sipos F Tamás, Bódi Guszti és Margó és még sokan mások!   Helyszín: Győr-Marcalváros Szentlélek tér

Gyárvárosi Családi Nap

Gyárvárosi Családi Nap 2022 Óriási családi szórakozás lesz, jöjjenek sokan! Egész nap rengeteg ajándék, izgalmas feladatok, arcfestés, csillámtetoválás, légvárak, ételek és italok. Kiegészítő programok: Gyermekek számára arcfestés, csillámtetoválás, valamint 13 ugrálóvár és szórakoztató eszközök használata egész nap DÍJMENTES! Mickey & Minnie | Pókember | Antarktisz | Pankaland | Amazonas óriáscsúszda | JCB | Donald óriáscsúszda […]

Győri Éjszaka Barokk Csodái

A Barokk Esküvő a Megyei Értéktárban Győr egyik kiemelt rendezvényeként szerepel. 1993-ban Európa Barokk Évében szervezte meg először a Győri Művészeti és Fesztiválközpont, így komoly hagyománnyal rendelkezik. Győr barokk belvárosa szép díszletet nyújt az augusztusi hétvégén, 2022-ben augusztus 12-13-án, a XVII. és XVIII. század kultúrtörténetének bemutatására a korabeli öltözet, zene, tánc és viselkedéskultúra megjelenítésével. Legyen […]

Nők a győri éjszakában

Nők a győri éjszakában- Boszorkányok, furcsaságok, pajzánságok történetei Új programunkon, új nézőpontból vizsgáljuk meg híres Nők történeteit! A boszorkányhit, a nőgyűlölet, a 16-18. század boszorkányperei, az ördöggel való cimborálás “dokumentált esetei” sokak kíváncsiságát keltette már fel. Noha a boszorkányégetéseknek Mária Terézia az 1720-as években véget vetett, a kétes erkölcsű nők élete és történeteik a bordélyok […]

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Fényes esti hajózás

A város esti fényei a folyók felől nézve látványos díszletet adnak egy hangulatos esti hajózáshoz. Ez a program a naplemente után kezdődik és az esti ragyogás a fő látnivalója. Menjünk bele az éjszakába, Győr megér egy estet! A város színes történetei között helyet kapnak a szerelmes és piros lámpás történetek is. Kezdjük együtt egy hangulatos […]

Hajós városnézés

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás esti hajós városnézés indul kishajóval a folyók városában, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Az Ismeretlen Győr túra

Győr Megyei Jogú Város Levéltára 2020-ban elnyerte a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 “Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című pályázati projekt támogatását. Ennek keretében elérkezett a negyedik mérföldkőhöz. Ebben 15 tematikus túra megtartása szerepel, amely a város még létező és a már eltűnt építészeti emlékeit mutatja be az érdeklődőknek. Nagyon örülünk, hogy […]

Szabadtéri, közösségi mozi

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Háza udvarán (Győr, Móra Ferenc tér 1.) közösségi kertmoziba mehetnek. Ezen az estén a A legnagyobb showman című amerikai zenés filmet nézhetik meg. A film megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Ülőalkalmatosságot, plédet mindenki hozzon magával! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 […]

Szabadtéri, közösségi mozi

A gyárvárosi ETO Park parkolójában(Győr, Nagysándor József u. 31.) szabadtéri, közösségi moziba mehetnek. Ezen az estén a Nagypapa hadművelet című amerikai vígjátékot nézhetik meg. A vetítési idő 98 perc. 12 éven aluliak számára a film megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Ülőalkalmatosságot, plédet mindenki hozzon magával! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió […]

BorPont Októborfeszt 2022

Idén is megszervezzük legkedvesebb őszi rendezvényünket, a BorPont Októborfesztet, ahol egy sétáló kóstoló keretében közel 40 borászattal találkozhattok. 40 borászat, 250+ bor – hazai és nemzetközi pincészetek. Ahogy már megszokhattátok, csak minőségi borokat hozunk el Nektek, abból is a legjobbakat. Biztosan lesznek újborok, őszies vörösek, nyáridéző fehérborok, krémes pezsgők és persze meglepetés tételek is. Sajt, […]

Családi Nap Likócson

2022. Szeptember 10-én hagyományosan megrendezzük a Likócsi Nyárbúcsúztatót! Légvárak, büfé, kiváló programok és először Likócson: NOX élő koncert! A belépés ingyenes, részletek hamarosan! Várunk Minden érdeklődőt sok szeretettel! Helyszín: Likócs, Esztergető utca 12.

LIV. Művésztelep

Az idei, LIV. Győri Művésztelepen egy magyar származású, Londonban élőfestő, Schwéger Zsófia, két lengyel festő és grafikus, MarekPaluch és SergeVasilendiuc, valamint Kelemen Benő Benjámin újrónafői grafikusművészek vesznek részt. Az alkotómunka a győri Grafikai Műhelyben folyik, ahol festmények és grafikák készülnek, amelyekből augusztus 3-án nyílik kiállítás az Esterházy-palotában. A tárlat augusztus 28-ig látogatható hétfő kivételével naponta […]

2. Győri Vízicsillag

A Győri Vízicsillag – a városnéző vízitúra – a folyókhoz és a városhoz egyszerre kötődő, szabadidős – családi – egészségsport jellegű élmény-esemény, vízi rendezvény, melyet szervezője – kellő érdeklődés esetén – az őszi napéjegyenlőséghez közeli szombatra évente ismétlődően meghirdet. Az 1. Győri Vízicsillag – a városnéző vízitúra – 2021. szeptember 25-én mint „10-nél kevesebb evezős vízijárművel zajló” […]

Könyvbemutató

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.) kerül sor Dr. Antalfi Eszter Jön a baba nem csak agykontrollal című könyvének bemutatójára. “Dr. Antalfi Eszter több mint huszonöt éve használja az agykontroll módszerét, amivel az évek alatt számtalan sikert ért el. 2012 óta sikeresen vezeti saját meditációs klubját, 2018-ban pedig […]

Könyvklub-Szűcs Péter:Dharma

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.) ismét összejövetelt tart a intézményünk Könyvklubja. A hónap témája Szűcs Péter: Dharma című kötete. Olvassanak velünk! Osszák meg érzéseiket, gondolataikat a könyvről! Moderátor: Galambos Krisztina könyvtáros “Szűcs Péter sodró regényfolyamának forrásvidéke a II. világháború traumájából éppen csak magához tért Biharnagybajom. Az ötvenes évek […]

Szabadtéri, közösségi mozi

A Kovács Margit Iskola (Győr, Répce u. 2.) előtti téren szabadtéri, közösségi mozi részesei lehetnek. Ezen az estén a West Side Story című amerikai musicalt nézhetik meg. A film megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Ülőalkalmatosságot, plédet mindenki hozzon magával! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt […]

Szabadtéri, közösségi mozi

A Bezerédj-kastély Művelődési Ház udvarán (Győr, Győri út 90.) közösségi kertmoziba mehetnek. Ezen az estén az Üvegtigris című magyar vígjátékot nézhetik meg. Ülőalkalmatosságot, plédet mindenki hozzon magával! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! (12 éven aluliak számára a film megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!) A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Szabadtéri, közösségi mozi

Győrszentivánon, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ előtti téren (Váci Mihály u. 3.) szabadtéri, közösségi mozi részesei lehetnek. Ezen az estén a Mamma Mia! amerikai zenés vígjátékot nézhetik meg. Ülőalkalmatosságot, plédet mindenki hozzon magával! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! (12 éven aluliak számára a film megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!) A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” […]

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Nagy zenészek,nagy szerelmek

HAYDN A zenetörténet legismertebb zeneszerzői és az ő szerelmi életük. Illetve nem is: a legvonzóbb nők és férfiak, akikbe a legnagyobb zeneszerzők lettek szerelmesek. Bősze Ádám előadása Haydn érzelmeiről, a boldogtalan házasság mellett folytatott boldog(?) viszonyról, féltékenységről…

Nagy zenészek,nagy szerelmek

LISZT A zenetörténet legismertebb zeneszerzői és az ő szerelmi életük. Illetve nem is: a legvonzóbb nők és férfiak, akikbe a legnagyobb zeneszerzők lettek szerelmesek. Ki mással is indíthatnánk az őszt, mint a Zichy-palota utcájának névadójával? Liszt bejárta egész Európát. Kalandos életéről még kalandosabb előadást hallhattok, amire Bősze Ádám neve és személyisége a garancia.

Mászó- és csúszópálya

Talpatok alatt fütyül majd a szél a szuper izgalmas mászópályánkon, ahol több mint 50 akadályt kell leküzdenetek ahhoz, hogy sikeresen teljesíteni tudjátok a kihívást. Mielőtt belevetnétek magatokat a kalandba lelkiismeretes animátoraink segítségével elsajátítjátok majd a biztonságos mászás alapjait. Utána már csak rajtatok áll, hogy korosztály szerint (gyermek, junior, felnőtt) melyik útvonalat járjátok végig. Hódítsátok meg […]

Buborékfoci

Nem csupán a futballrajongókat, hanem a szórakoztató csapatsportok szerelmeseit is egyből leveszi majd a lábáról az eszméletlenül vicces buborékfoci, ahol egyetlen rossz mozdulat elég ahhoz, hogy belőletek legyen a lepattanó. A hagyományos labdarúgáshoz hasonlóan itt is két csapat játszik két kapura, de a játékosok hatalmas buborékokba zárva igyekeznek gólt szerezni – ami egyáltalán nem olyan […]

Lézerharc

Hihetetlenül szórakoztató, biztonságos kikapcsolódást kerestek a természetben, ami ráadásul alaposan megmozgat benneteket? Akkor válasszátok a lézerharcot, ahol két csapat méri össze az ügyességét! A már 7 éves kortól játszható lézerharc élményét tovább fokozza, hogy a programot hang- és fényeffektusok kísérik, így valóban a csatatéren érezhetitek majd magatokat, miközben megpróbáljátok levadászni az ellenséget. De vajon ki […]

Paintball

Szaporán dobogó szív, visszafojtott lélegzet, lüktető adrenalin – mind jellemzőek egy hamisítatlan paintball csatára, melyet Győr egyik leggyönyörűbb részét, a festői Püspökerdő árnyas fái között vívhattok meg. Rejtőzzetek el a fedezékek mögé, szorítsátok magatokhoz a markereket, beszéljétek át a haditervet, aztán kerekedjetek felül az ellenségen! Ismerkedjetek meg változatos játékstílusainkkal és szuper karaktereinkkel is, hogy még […]

Győri Bortörténelmi Napok

A Győri Bortörténelmi Napok keretein belül a Dunakapu téren és a Széchenyi téren Magyarország vezető borászai és meghatározó borvidékei várják a borkedvelő győrieket. A négy napos rendezvényt az Európai Borlovagrend győri legátusának felvonulásával nyitjuk meg. A gasztronómiai élmények mellett könnyűzenei koncerteket hallgathatnak az érdeklődők. Csütörtök (augusztus 25.): 17:40 Európai Borlovagrend győri legátusának felvonulása a Városház […]

Arthada Koncert

Az Egységszív Alapítvány szervezésében az osztrák Arthada & Barátai együttes ad koncertet  rövid meditációs előadással  egybekötve. A koncerten Sri Chinmoy spirituális mester dalai csendülnek fel. A részvétel ingyenes, de regisztrálni ajánlott a https://srichinmoytanitvanyok.hu/regisztracio/  oldalon. Helyszín: Kereskedelmi és Iparkamara Győr, Szent István u. 10/A

Szabadtéri, közösségi mozi

A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ előtti téren (Váci Mihály u. 3.) szabadtéri, közösségi mozi részesei lehetnek. Ezen az estén a Vissza a jövőbe! című amerikai kalandfilmet nézhetik meg. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! (12 éven aluliak számára a film megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!) A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul […]

Szekeres & Barbaró akusztik

Ismerős a hangulat, amikor a tábortűz mellett dalra fakadtok a haverokkal! Ha igen, akkor idén nyáron Neked is a Bridge Gardenben a helyed! Kapunyitás 20:00 A koncert kezdete 21:00 Junkies dalok egy szál gitárral Szekeres András és Barbaró Attila előadásában. Tarts velünk Te is ezen a kellemes estén! Rossz idő esetén fedett helyszínen kerül megrendezésre.

Carson Coma

Szeptemberben ismét találkozunk Győrben! A tavaszi lemezbemutató turnéhoz hasonlóan szintén a Bridgeben, viszont most a kertben táncolhatunk közösen egy nagyot.

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Nyáresti Orgonakoncert

Orgona Pont 2022 – Nyáresti Orgonakoncertek Országszerte Pengjen-Zengjen-Csengjen Ha augusztus, akkor OrgonaPont! Csodás hangverseny kerül megrendezésre a Filharmónia Magyarország szervezésében augusztus 22-én az Evangélikus Öregtemplomban. Minden egy koncerten, ami peng, zeng és cseng. Duo Vio, azaz egy fuvola-gitár páros, amelyet Nemes-Jeles Judit és Stummer Márton 2015 óta alkotnak. Miután felfedezték a két hangszer repertoárját és […]

Orosz Zoltán és Barátai

AZ őszi koncertsorozat győri állomásán Orosz Zoltán Artisjus- és Emerton díjas harmonikaművésszel együtt olyan zenei kiválóságok lépnek színpadra, mint a Kossuth Díjas ütőhangszerművész Horváth Kornél, akit 2016-ban a világ legjobb ütőhangszeresévé választottak a rangos brit Rhythm zenei magazin szavazásán és a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett basszusgitáros Lattmann Béla. Különleges hangszerelések, vérpezsdítő ritmusok, virtuóz zenei […]

Hair musical

Főhősünk Claude Bukowski, egy  kivándorolt család sarja behívót kap. Katonának kell állni, háborúba kell menni egy soknemzetiségű Közép-Európából a soknemzetiségű Amerikába sodródó fiatalembernek. New Yorkban egy, szabadságvágyát sokféleképp megfogalmazó, identitását kereső fiatal társaságba csöppen. A Berger vezette csapat a bevonulás előtt elégeti behívóját és ezt várják Claude-tól is. Lázadnak és szenvednek tőle – önazonosságukat keresik, […]

Mamma Mia!

Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne… Egyszerűen idilli – tökéletes felkeresni, ott időzni, visszatérni – s persze élni. Donna Sheridan, a független, céltudatos asszony ezt a nem mindennapi környezetet választotta otthonául, és itt született húsz évvel ezelőtt Sophie is, a lánya. Sophie, aki édesanyja szemléletétől eltérően mindig […]

Filmvetítés

A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ előtti térre invitáljuk Önöket! Ezen az estén a Vissza a jövőbe című amerikai kalandfilmet nézhetik meg. A film megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Ülőalkalmatosságot mindenki hozzon magával! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt […]

ByeAlex és a Slepp

Az augusztus 5-ei ByeAlex és a Slepp koncert időpontja megváltozott. Új időpont: 2022. augusztus 19., péntek. Végre nyár, végre szabadtéri koncertek. ByeAlex és a Slepp szabadtéri koncertje a Bridge Gardenben A megvásárolt jegyek az új időpontra is érvényesek lesznek. Amennyiben nem tudsz eljönni az új időpontra, akkor 2022. július 27-ig írj nekünk az alábbi e-mail […]

Adyvárosi Családi Nap

Adyvárosi Családi Nap – Szenes Iván Emlékest   Helyszín: Adyváros, Szenes Iván Park 9:30 Téti Fúvószenekar zenés ébresztő felvonulása Adyvárosban Útvonal: Kuopio park-Ifjúság Körút-Szenes Iván Park 10:30 Kovácsovics Fruzsina gyermekkoncertje 10:00-12:00 és 14:00-15:00 Rajzverseny regisztráció 15:00-17:00 Rajzverseny 14:00-18:00 Kosárlabda dobó ügyességi vetélkedő gyerekeknek 17:00-18:15 Takáts Tamás Blues Band zenekar koncertje 18:30-18:45 Rajzverseny eredményhirdetés és díjkiosztó […]

Barokk Esküvő

A barokk hétvégén a XVII-XVIII. századi európai kultúrát elevenítik fel a győri belvárosban. Két napon át igazi fesztiválélménnyel gazdagodhatnak a látogatók, mert a színpadon zajló produkciók mellett az utcákon lépten nyomon felbukkannak vidám  jelmezesek, táncosok, vásári komédiák. Kiemelkedik az események sorából az esküvői  ceremónia, mely során egy igazi pár köti össze életét a  korabeli források […]

”Így látjuk mi”

A Soproni Fotóklub kiállítása a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyárvárosi Közösségi Házában (Győr, Külső-Árpád u. 6-8.). A kiállítás megtekinthető 2022. július 15-én (pénteken) 17 órától 2022. augusztus 15-ig, a fiókkönyvtár nyitvatartási idejében.

”Így látjuk mi”

A Soproni Fotóklub kiállításának megnyitójára kerül sor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyárvárosi Közösségi Házában (Győr, Külső-Árpád u. 6-8.). A kiállítást megnyitja Virág Lajos vizuális barangoló és fényvadász, a Győri Fotóklub Egyesület alkotója. A kiállítás megtekinthető 2022. augusztus 15-ig, a fiókkönyvtár nyitvatartási idejében.

Álmokból született valóság

2022. július 13-án (szerdán) 17 órakor nyílik meg Szabóné Szabó Erika “Álmokból megszületett valóság” című akril festmény kiállítása a Gyirmóti Művelődési Házban (Győr, Szent László út 35-37.). A kiállítást megnyitja Burai-Toldi Edit. Köszöntőt mond Szabó Jenő önkormányzati képviselő. Közreműködik Megyeri Zsuzsa nótaénekes. Megtekinthető 2022. augusztus 12-ig a művelődési ház nyitvatartási idejében.

Álmokból született valóság

 Szabóné Szabó Erika “Álmokból megszületett valóság” című akril festmény kiállítása a Gyirmóti Művelődési Házban (Győr, Szent László út 35-37.). Megtekinthető 2022. július 13-án (szerdán) 17 órától 2022. augusztus 12-ig a művelődési ház nyitvatartási idejében.

Könyvbemutató

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross Gábor u. 4.) kerül sor A Civilek Győrért Egyesület kiadásában megjelent Ferdinand Graf von Hardegg I. című könyvének bemutatójára. Közreműködik: Dr. Bagi Zoltán Péter Győr Megyei Jogú Város Levéltárának igazgatója, és Kovács László Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője.  

Udvari koncertek

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Háza kertjében (Győr, Móra Ferenc tér 1.) folytatódik az Udvari koncertek programsorozat. Ezen az estén az Akkordeon Tánczenekar szórakoztatja az érdeklődő közönséget. A műsorváltozás jogát fenntartjuk! További információ: +36 96/421-740, jamh@gyorikonyvtar.hu

Csókos Asszony operett

A Csókos asszony egy igazi szerelmi történet amely, a világháborútól megtépázott Budapesten játszódik. Józsefvárosban, az 1920-as évek környékén szinte lehetetlen a nyomorból kitörni. Mégis, vagy éppen ezért, az élni akarás, a boldogság utáni vágy tobzódik az operettekben, a zenés játékokban és a kabarékban. Az előadásban olyan ismert, örökzöld dalok csendülnek fel, mint az Éjjel az […]

Fényes esti hajózás

A város esti fényei a folyók felől nézve látványos díszletet adnak egy hangulatos esti hajózáshoz. Ez a program a naplemente után kezdődik és az esti ragyogás a fő látnivalója. Menjünk bele az éjszakába, Győr megér egy estet! A város színes történetei között helyet kapnak a szerelmes és piros lámpás történetek is. Kezdjük együtt egy hangulatos […]

Jedlik a fröccs városában

Jedlik emléke a fröccs városában – Tematikus séta a Győri Rotary Fröccsnapokon A vendégek érdekes történeteket ismerhetnek meg Jedlik Ányos életéről, Győrhöz fűződő kapcsolatáról és a fröccs történetéről az egyórás kellemes belvárosi séta során. A sétát vezeti: Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetője. Találkozás: Baross úti Látogatóközpont / Tourinform Iroda előtt […]

Fényes esti hajózás

A város esti fényei a folyók felől nézve látványos díszletet adnak egy hangulatos esti hajózáshoz. Ez a program a naplemente után kezdődik és az esti ragyogás a fő látnivalója. Menjünk bele az éjszakába, Győr megér egy estet! A város színes történetei között helyet kapnak a szerelmes és piros lámpás történetek is. Kezdjük együtt egy hangulatos […]

Hajós városnézés

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás esti hajós városnézés indul kishajóval a folyók városában, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Hajós városnézés

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás esti hajós városnézés indul kishajóval a folyók városában, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

SUP – Cikolasziget

Szigetköz, a csodálatos szárazföldi folyódelta, ahol a Duna ezer ágra szakad, és a vadregényes folyórendszer számtalan csodát tartogat. Nádasokkal övezett vízi labirintusokban evezünk és felfedezzük a Cikola szigetek zegzugos világát, és meglátogatjuk az ország egyetlen természetes hallépcsőjét is. A túra időtartama: kb. 4 óra Gyülekező: 9.30 Kisvesszősi kenukikötő Indulás: 10:00 A túrán való részvételhez előzetes […]

SUP Győrzámoly-Győr

Könnyed szombat délelőtti evezés a gyönyörű Szigetközben. Győrzámolytól a vadregényes Csóka-szigeten és a szoc-deko Szúnyog-szigeten át az Aranypartig, majd a Radó-sziget megkerülésével egészen Győr történelmi belvárosáig! Kellemes délelőtti vízikaland, mely kezdők számára is könnyen teljesíthető, mivel a túra útvonala többnyire a folyásiránnyal megegyezően halad. Találkozó: 09:30 Győrzámoly, Kossuth utca, a Mosoni-Duna partján elhelyezett stégnél. Vízreszállás: […]

Jubileumi Teátrumvonat

Ország, világ előtt kihirdettetik, miszerint 2022. évi július hó 23-ik napján Jubileumi Teátrumvonatot indít a 150 éves győr-sopronyi vasúttársaság. Ezen alkalomból két vonat is mozgó teátrummá alakul, hogy hölgyek és urak szórakoztatását szolgáltathassék. A vonatok Győrött és Sopronyban indulnak útnak a neves Savaria városába, melynek vasúti csarnokában díszes előadással és asztalvetéssel várják a résztvevőket. A […]

Kajdi Csaba-CYLA TURNÉ 2.0

CYLA TURNÉ – 2022 Kajdi Csaba ismét GYŐRBEN! Piff anyukám, CYLA a Richter Teremben szeptember 24.-én! Hallgasd meg a CYLA sztorit élőben! Figyelj anyukám, ez pupos lesz! Jegyek hamarosan!

Fényes esti hajózás

A város esti fényei a folyók felől nézve látványos díszletet adnak egy hangulatos esti hajózáshoz. Ez a program a naplemente után kezdődik és az esti ragyogás a fő látnivalója. Menjünk bele az éjszakába, Győr megér egy estet! A város színes történetei között helyet kapnak a szerelmes és piros lámpás történetek is. Kezdjük együtt egy hangulatos […]

Hajós városnézés

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás esti hajós városnézés indul kishajóval a folyók városában, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Rueda Rumli VII.

Szabadtéri táncbemutatók és táncoktatás. Örömmel jelentjük be, hogy a Salsa Rumlik Győr 2022-ben 7. alkalommal is megrendezi éves, szabadtéri eseményét melyre várunk minden tánc és zenekedvelőt, kicsiket és nagyokat, fiúkat és lányokat, időseket és fiatalokat! 2021-ben kiemelkedő érdeklődés kísérte a programot, összesen több mint 1000-en látogattak el hozzánk, a televízióban és a Kisalföld lapban is […]

Fényes esti hajózás

A város esti fényei a folyók felől nézve látványos díszletet adnak egy hangulatos esti hajózáshoz. Ez a program a naplemente után kezdődik és az esti ragyogás a fő látnivalója. Menjünk bele az éjszakába, Győr megér egy estet! A város színes történetei között helyet kapnak a szerelmes és piros lámpás történetek is. Kezdjük együtt egy hangulatos […]

XVII. Rotary Fröccsnapok

Újra felpezsdül a város – Jönnek a XVII. Győri Rotary Fröccsnapok és Magyarok Világszépe Finálé 2022 Immáron 17. esztendeje rendezik meg Győrben a fröccsnapokat, ahol különböző régió borait ismerhetik és kóstolhatják meg az ide kilátogatók. Színes programokkal és koncertekkel készülnek a szervezők, amelyeken minden korosztály jól érezheti magát, július 22. és 24. között a Dunakapu […]

Bill Drake koncert

Bill Drake és zenekara fog ingyenes koncertet adni a Bisinger Parkban.

Játsszunk pantomimet!

Győr városrészeiben június 20. és július 8. között interaktív, vidám szabadtéri pantomim-előadások részesei lehetnek. A Dvorák Patka Színház tagjai, Dvorák Gábor és Patka Heléna gyerekeket és felnőtteket egyaránt játékra várja: 2022. július 5-én (kedden) 18 órára Szentivánra, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Ház előtti dísztérre. A kimondott szavaknál jóval többet mondanak el rólunk, érzéseinkről, szándékainkról a mozdulataink, az arckifejezésünk és a testtartásunk, még akkor […]

Játsszunk pantomimet!

Győr városrészeiben június 20. és július 8. között interaktív, vidám szabadtéri pantomim-előadások részesei lehetnek. A Dvorák Patka Színház tagjai, Dvorák Gábor és Patka Heléna gyerekeket és felnőtteket egyaránt játékra várja: 2022. július 6-án (szombaton) 18 órára Ménfőcsanakra, a Bezerédj-kastély előtti parkban lévő játszótérre (esőhelyszín: Bezerédj-kastély.) A kimondott szavaknál jóval többet mondanak el rólunk, érzéseinkről, szándékainkról a mozdulataink, az arckifejezésünk és a testtartásunk, még akkor is, ha […]

Játsszunk pantomimet!

Győr városrészeiben június 20. és július 8. között interaktív, vidám szabadtéri pantomim-előadások részesei lehetnek. A Dvorák Patka Színház tagjai, Dvorák Gábor és Patka Heléna gyerekeket és felnőtteket egyaránt játékra várja: 2022. július 7-én (csütörtökön) 18 órára Gyárvárosba, a Mátyás térre (esőnap július 18-22.). A kimondott szavaknál jóval többet mondanak el rólunk, érzéseinkről, szándékainkról a mozdulataink, az arckifejezésünk és a testtartásunk, még akkor is, ha manapság a […]

Játsszunk pantomimet!

Győr városrészeiben június 20. és július 8. között interaktív, vidám szabadtéri pantomim-előadások részesei lehetnek. A Dvorák Patka Színház tagjai, Dvorák Gábor és Patka Heléna gyerekeket és felnőtteket egyaránt játékra várja: 2022. július 8-án (pénteken) 18 órára Nádorvárosba, a Malom ligetbe (esőnap július 18-22.). A kimondott szavaknál jóval többet mondanak el rólunk, érzéseinkről, szándékainkról a mozdulataink, az arckifejezésünk és a testtartásunk, még akkor is, ha manapság a legtöbb […]

Játsszunk pantomimet!

Győr városrészeiben június 20. és július 8. között interaktív, vidám szabadtéri pantomim-előadások részesei lehetnek. A Dvorák Patka Színház tagjai, Dvorák Gábor és Patka Heléna gyerekeket és felnőtteket egyaránt játékra várja: 2022. július 4-én (hétfőn) 18 órakor a Batthyány ligetbe (esőnap július 18-22.). A kimondott szavaknál jóval többet mondanak el rólunk, érzéseinkről, szándékainkról a mozdulataink, az arckifejezésünk és a testtartásunk, még akkor is, ha manapság a legtöbb ember […]

Havasi koncert

HAVASI Országos Arénaturné 2022 Audi Aréna Győr A koncertsorozat műsora az elmúlt években legnépszerűbbé vált HAVASI-tételekre épül. A színpadon öt fantasztikus zenész egészíti ki a koncertzongora monumentális hangzását, és ezúttal jelentősebb szerepet kap a koncerten a szintetizátor is. A műsor további különlegessége, hogy a zeneszerző-zongoraművész előre beavatja a közönséget az egyes tételek keletkezésének hátterébe, a […]

Győri História

Győr várostörténetének igaz történetei és legendái, történelmi korok meghatározó eseményei gyakran sokkal árnyaltabban kerülnek a történészek fókuszába, mint ahogy ezeket a történeteket a szájhagyomány őrzi. Ezen a sétán vendégünk lesz Dr. Bagi Zoltán a Városi Levéltár igazgatója. Vele indulunk egy igazi, színes időutazásra. Végigjárjuk meghatározó évszázadok meghatározó történelmi személyiségeinek érdekes történetein keresztül a város múltját […]

Győr 7 csodája by night

Egy város igazi arcát sokféleképpen megismertethetjük vendégeinkkel. Az egyik leginkább vonzó időpont a nyári langyos estéken ismerkedni  a város legkülönlegesebb értékeivel. Szívesen ismertetjük meg Önnel Győr legérdekesebb látnivalóit. Mi Győrben itthon vagyunk… Csodás történetek egész sora bontakozik ki sétánkon, miközben felgyulladnak az esti fények. Győr csodáiról idegenvezetőnk és Dr. Bagi Zoltán a Városi Levéltár igazgatója […]

Fényes esti hajózás

A város esti fényei a folyók felől nézve látványos díszletet adnak egy hangulatos esti hajózáshoz. Ez a program a naplemente után kezdődik és az esti ragyogás a fő látnivalója. Menjünk bele az éjszakába, Győr megér egy estet! A város színes történetei között helyet kapnak a szerelmes és piros lámpás történetek is. Kezdjük együtt egy hangulatos […]

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

Hajós városnézés

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás esti hajós városnézés indul kishajóval a folyók városában, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/naplemente-tura-a-folyokon-gyorben

GYŐRI GYEREKEGYETEM

A Győri Gyerekegyetem idén nyáron is fergeteges programokkal vár! Egy nem mindennapi tábor veszi kezdetét immár 5. alkalommal a győri Széchenyi István Egyetem és a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ közös szervezésében a győri egyetemen, ahová várjuk idén is a 9-13 éves gyerekeket egy felejthetetlen hétre. A résztvevők igazi nagyelőadókban hallgathatnak érdekes és izgalmas előadásokat igazi […]

Levendula ünnep és vásár

Levendula ünnep a Kézművesek Udvarában Kézműves és Termelői vásár Szeretettel várunk vásárunkra,friss levegő, levendula virágzás és levendula illat fogad! 35 kézműves és Termelő kínálja saját portékáját . Mi amivel készülünk : Minőségi finomságokkal Egyedi alkotásokkal Kézműves foglalkozásokkal Családias vásár,szeretettel fűszerezve Program: -25-én 15 órakor Mese kicsiknek-nagyoknak -25-én és 26-án Kézműves foglalkozások várnak minden érdeklődőt Tűzzománc […]

Sieger Live Music Night

Ismét zenés vacsoraest a Sieger teraszon! Pezsgő hangulattal és isteni ételekkel, italokkal várjuk Vendégeinket! Zenél a Gaál Jazz Band! Ha Te sem szeretnél lemaradni a Sieger péntek esti zenés vacsoraestjéről, akkor foglald le asztalod már ma! Asztalfoglalás +36 20/ 615 6491

Szécsi Pál Emlékkoncert

Gergely Róbert és zenekara Szécsi Pál (Budapest, 1944. március 20.– Budapest, 1974. április 30.) magyar énekes, előadóművész, dalszerző, dalszövegíró. 1967-ben a salgótarjáni amatőr versenyen megnyerte az énekesek versenyét, ugyanebben az évben a Táncdalfesztiválon a Csak egy tánc című dallal második helyezést ért el. Tagja lett a Rádió Tánczenei Stúdiójának. Bársonyos hangja, kiváló színpadi mozgása, megjelenése, egyedi előadói stílusa révén minden idők egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadójának számít. 1974-ben bekövetkezett […]

IDŐUTAZÁS A BABAHÁZBAN

IDŐUTAZÁS A BABAHÁZBAN A babák történetébe enged bepillantást, az időutazáson megismerhetjük, milyenek voltak a babák egykor és milyenek most. Helyszín: Borsos Miklós Időszaki Kiállítótér | 9021 Győr, Apor Vilmos püspök tere 2. A kiállítás megtekinthető 2022. augusztus 14-ig. Nyitvatartási idő: kedd-vasárnap, 10-18 óra

Szabadtéri, közösségi mozi

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Háza udvarán (Győr, Móra Ferenc tér 1.) közösségi kertmoziba mehetnek. Ezen az estén a West Side Story című amerikai musicalt nézhetik meg. A film megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Ülőalkalmatosságot, plédet mindenki hozzon magával! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi […]

Szabadtéri, közösségi mozi

Gyárvárosban, az ETO Park parkolójában (Győr, Nagysándor József u. 31.) szabadtéri, közösségi mozi részesei lehetnek. Ezen az estén az Arthur király – A kard legendája című amerikai-ausztrál kalandfilmet nézhetik meg. 16 éven aluliak számára nem ajánlott! Ülőalkalmatosságot, plédet mindenki hozzon magával! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul […]

Szabadtéri mozi

A Bezerédj-kastély Művelődési Ház udvarán közösségi kertmoziba mehetnek. Ezen az estén a Csillag születik című amerikai zenés filmdrámát nézhetik meg. A film megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Ülőalkalmatosságot, plédet mindenki hozzon magával! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Szabadtéri mozi: Mamma mia!

A Kovács Margit Iskola előtti téren szabadtéri, közösségi mozi részesei lehetnek. Ezen az estén a Mamma mia! című amerikai-angol-német zenés vígjátékot láthatják. A részvétel díjtalan! 12 éven aluliak számára a film megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott! Ülőalkalmatosságot, plédet mindenki hozzon magával! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul […]

Országos Baba-Mackókiállítás

Országos Baba- és Mackókiállítás Rendhagyó helyszínen az Országos Baba- és Mackókiállítás! 2022-ben a győri Széchenyi István Egyetem – Egyetemi  Könyvtár és Levéltár fogadja be a művészbabákat és a mackókat. A pályázati feltételek a www.doll.hu weboldalon találhatóak. A kiállítás november 11-től december 10-ig várja az érdeklődőket a könyvtár nyitva tartási idejében, azaz – hétfőn 10-19 – keddtől […]

Könyvklub

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében ismét összejövetelt tart a intézményünk Könyvklubja. A hónap témája Szepes Mária A vörös oroszlán című kötete. Olvassanak velünk! Osszák meg érzéseiket, gondolataikat a könyvről! Moderátor: Galambos Krisztina könyvtáros Az egykor nagy vihart kavaró és ma is különleges sorsot élő regény alaptémája egy elixír, az örök élet […]

Leporelló füzet készítés

Leporelló füzetet készíthetnek szebbnél szebb papírokból a MOKKA felnőtt kézműves műhely tagjainak segítségével a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Marcalvárosi Fiókkönyvtárában (Győr, Lajta út 27/A.). A leporelló füzetet, jegyzettömbnek, emlékkönyvnek vagy akár albumnak is használhatják. A dekoratív papírok felhasználásával egyedivé tehetik könyveiket is. A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című […]

Lengyel Nyár: Jazz Koncert

Találkozások a lengyel kultúrával – Spotkania z polska kultura Piotr Wylezol, jazz zongoraművész koncertje lesz hallható ez alkalommal. Szervezők: Győri Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Lengyel Közművelődési Központ. Helyszín: Liszt Ferenc Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola   A részvétel a terem befogadóképessége miatt regisztrációhoz kötött. Regisztráció: gyorilno@gmail.com.  

Zenélő udvarok

A Győri Filharmonikus Zenekar sikeresen lezárta izgalmas és kihívásokkal teli évadát, hamarosan útjára indítja nyári szabadtéri koncertsorozatát. A Zenélő Udvarok program első bemutatkozását június 30-án 19 órakor tartja a jól ismert és közkedvelt helyszínen, az Apátúr-ház udvarán. Műsor: J. Haydn: A megjutalmazott hűség – nyitány, Hob. Ia:11 J. Haydn: Esz-dúr trombitaverseny, Hob. VIIe:1 W. A. Mozart: 38. (D-dúr) szimfónia, KV […]

Játsszunk pantomimet!

Győr városrészeiben június 20. és július 8. között interaktív, vidám, szabadtéri pantomim-előadások részesei lehetnek. A Dvorák Patka Színház tagjai, Dvorák Gábor és Patka Heléna gyerekeket és felnőtteket egyaránt játékra várja: 2022. június 20-én (hétfőn) 18 órakor a Baross G. úti Szent György díszkúthoz (esőhelyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár).                                    […]

STEVE HACKETT & DJABE

STEVE HACKETT & DJABE – THE JOURNEY CONTINUES TOUR 2022   Steve Hackett gitáros, a rocktörténet egyik legjelentősebb zenekarának, a Genesisnek meghatározó tagjaként vált ismertté. A Phil Collinst és Peter Gabrielt is soraiban tudó ötösfogat több száz millió lemezt adott el az elmúlt évtizedekben, és minden idők egyik legmeghatározóbb rock zenekarává vált. Steve Hackett 1978 […]

Szent László-nap

Győr Megyei jogú Város Önkormányzata és a Győri Egyházmegye tisztelettel meghívja Önt a Szent László-nap ünnepi rendezvényeire 2022. június 27-én. 16.00 óra Díszközgyűlés Helyszín: Városháza, Díszterem  Ünnepi beszédet mond és a díjakat átadja Prof. dr. Dézsi Csaba András Győr Megyei Jogú Város polgármestere. 17.30 óra Szent László király szobrának megkoszorúzása Helyszín: Káptalandomb 18.00 óra Püspöki […]

Játsszunk pantomimet!

Vidám szabadtéri pantomim-előadások részesei lehetnek. A Dvorák Patka Színház tagjai, Dvorák Gábor és Patka Heléna gyerekeket és felnőtteket egyaránt játékra várja. Az első előadás időpontja: 2022. június 28-án (kedden) 18 órára Marcalváros I.-re, a Kovács Margit Iskola előtti játszótérre (Győr, Répce utca 2.) (esőnap: június 30.). A következő előadás időpontja: 2022. június 29. (szerda) 18 óra Marcalváros II., Dísz tér (esőnap: június 30.). A kimondott szavaknál jóval […]

Lili bárónő – Győrben

Huszka Jenő – Martos Ferenc: LILI BÁRÓNŐ Operett 2 felvonásban Gróf Illésházy László eladja adósságát vagyis ősi birtokát az iparos, bárói címét pénzért szerzett Malomszeginek, aki lányával, Lilivel, illetve annak vőlegényjelöltjével, Frédivel költözik a házba. Éppen akkor, amikor a gróf távozóban van a kastélyból, Malomszegi inasnak hiszi őt és felfogadja komornyiknak. Így Illésházy két legyet […]

MúzÉj a Káptalandombon

A Szent László Látogatóközpont is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozatához. Programkínálatunkat az alábbiakban olvashatja: KÁPTALANDOMB 1. Püspökvár-Toronykilátó A Püspökvár csonka tornyának tetején kialakított kilátóból csodás panoráma nyílik a Káptalandombra, a barokk belvárosra. Jó időben messzebbre is ellátni. Sok lépcső, de páratlan élmény a közel 40 méter magasból körbeszemlélni! Az esti, éjszakai fények még szebbek! […]

Reneszánsz és Barokk Hét

XIII. Győri Reneszánsz és Barokk Hét 2022 A 2022 nyarán megrendezendő Győri Reneszánsz és Barokk Hétnek már több, mint egy évtizedes hagyománya van, ahol a régizene kedvelői és művelői különleges koncerteken és mesterkurzusokon vehetnek részt és hódolhatnak szenvedélyüknek. Győr – a barokk város, – a fogadó iskola, valamint az ahhoz kapcsolódó koncerthelyszínek mind-mind nagyszerű, inspiratív […]

Amerikai kóruskoncert

Szeretettel várjuk az East Tennessee State University kórusának ingyenes koncertjére! A műsorban klasszikus és modern művek is elhangzanak. Vezényel: Matthew Potterton A belépés regisztrációhoz kötött! Regisztráció: Lemke Katalin – katilemke@contacttours.hu

Mindenkinek mindene

Mindenkinek mindene – Apor Vilmos Boldog Apor Vilmos püspök, mindenkinek mindene volt. A szeretetben nevelkedett, szeretet adni képes emberek nagyságával élte az életét, önzetlenül és elhivatottan.  A dráma mozaikszerűen, jelenetei a filmes és a színházi eszközöket ötvözik bemutatva a püspök életének fontosabb történéseit gyermekkortól haláláig. Apor Vilmos: BAKOS-KISS GÁBOR Cseh Sándor: SÁRKÖZI JÓZSEF Pogány ős: […]

Udvari koncertek

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Háza kertjében folytatódik az Udvari koncertek programsorozat. Ezen az estén a Friends Big Band és vendégei swing muzsikával szórakoztatják az érdeklődő közönséget. A műsorváltozás jogát fenntartjuk! További információ: +36 96/421-740, jamh@gyorikonyvtar.hu

Ádám és Éva

Milyen a nő? És milyen a férfi? És mi történik, ha összeeresztjük őket? Miért ne játssz scrabble-t egy nővel? Miért üldözi a férfiakat VIII. Henrik szelleme, őt meg a hat felesége? Minden terítékre kerül a 22 kg csokitól a kölesgolyóig, és persze kommunikáció, konfliktuskezelés, agyműködés, nemi szerepek és hasonló “apróságok”. Mindez egy másik bolygóról származó […]

Mesék Éjszakája

Mesék Éjszakája a Meseutakon Élőszavas mesemondással, mesés próbákkal és éjjeli nyitva tartással várunk minden kedves vándort! Az országban három helyszínen van lehetőség most meseutakat járni, az egyik helyszín a győrújfalui Aranyalma Mesekert. A mesehallgatás után kinyílik a Mesekert kapuja, és esti, éjjeli hangulatban lehet majd végigjárni a mesés állomásokat. Hozd magaddal a vidámságodat, és a […]

Nők a győri éjszakában

Nők a győri éjszakában- Boszorkányok, furcsaságok, pajzánságok történetei Új programunkon, új nézőpontból vizsgáljuk meg híres Nők történeteit! A boszorkányhit, a nőgyűlölet, a 16-18. század boszorkányperei, az ördöggel való cimborálás “dokumentált esetei” sokak kíváncsiságát keltette már fel. Noha a boszorkányégetéseknek Mária Terézia az 1720-as években véget vetett, a kétes erkölcsű nők élete és történeteik a bordélyok […]

Nők a győri éjszakában

Nők a győri éjszakában- Boszorkányok, furcsaságok, pajzánságok történetei Új programunkon, új nézőpontból vizsgáljuk meg híres Nők történeteit! A boszorkányhit, a nőgyűlölet, a 16-18. század boszorkányperei, az ördöggel való cimborálás “dokumentált esetei” sokak kíváncsiságát keltette már fel. Noha a boszorkányégetéseknek Mária Terézia az 1720-as években véget vetett, a kétes erkölcsű nők élete és történeteik a bordélyok […]

Múzeumok Éjszakája 2022

Múzeumok Éjszakája 2022 – Rómer Múzeum, Győr Művészeti és kulturális fesztivál. A Múzeumok Éjszakája országos rendezvény részeként a győri múzeumok is különleges programokkal készülnek. Részletes program: http://romer.hu/muzeumok-ejszakaja-2022-junius-25/muzej_2022_szoro_a3-2/

Bridge Garden Tábortűz

Bridge Garden Tábortűz – Rudán Joe Ismerős a hangulat, amikor a tábortűz mellett dalra fakadtok a haverokkal! Ha igen, akkor idén nyáron Neked is a Bridge Gardenben a helyed! Bridge Garden Tábortűz akusztikus koncert sorozatunk első fellépője. Kapunyitás 20:00 A koncert kezdete 21:00 A RUDÁN JOE AKUSZTIK Rudán Joe énekes együttese, amit 2010 elején alapított. […]

Elég Jó Anyaklub

Az Elég Jó Anyaklub pont az a hely, ahol kiszakadhatsz a monoton hétköznapokból. Elhozhatod a gyerekeidet is, akik addig remekül eljátszanak, amíg elmeséled és megvitatod, mitől érzed magad jó, tökéletes vagy éppen egyáltalán nem tökéletes vagy jó anyának, csakúgy, ahogy a többiek is. A foglalkozás vezetője: Fehér Alexandra Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott […]

kézműves foglalkozás 4 – 10 éves korig A Szöszmötöléseken különböző művészeti technikákkal készítik el a gyerekek a gyerekkönyvekből ihletett saját alkotásaikat Csermák Zsuzska vezetésével. A könyvekre és szöszmötölésre vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt.

Naplemente-túra, hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutajuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk!   A részvételhez előzetes […]

Sieger Live Music Night

Sieger Live Music Night – zenél a Hoppáré zenekar Ha péntek, akkor zenés vacsoraest a Sieger teraszon! A hangulatfelelős ezen a héten a Hoppáré zenekar néhány tagja! Pezsgő hangulattal és isteni ételekkel, italokkal várjuk Vendégeinket! “Egy kellemes este receptje? Légy a téren. Legyen zene. Jó italok és finom vacsora. Hogy melyik tér ez? Az Egyetem […]

Jótékonysági Nyárnyitó

NYÁRNYITÓ BULI Fellépők: – Troublemakerz – The Unicorns – Dj Free – Darius B. Jegyekért írjatok, vagy keressétek az Elixír Bárban! A jegyek ára elvárt adományként, ugyanis a bevételt jótékony célra fordítjuk.  A bulival a győri Lurkó alapítványnak gyűjtünk. Sorsolás is lesz! A karszalag sorszáma automatikusan részt vesz egy sorsoláson, amivel értékes nyereményeket lehet megkaparintani!

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Pepecselő – kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek! A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Csermák Zsuzska képzőművész vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége […]

MOM TIME

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a […]

Szent László Kenyéráldás

A kenyérben egyesül az élet misztériuma, Isten adománya és az ember munkája. A Nagyboldogasszony-székesegyházban, a 12:00 órakor kezdődő szentmise keretében Böcskei Győző plébános úr megáldja a Pedró Pékség új, Szent László tiszteletére készített és nevét is viselő kézműves kenyerét, amely rábaközi tiszta búzából, szigetközi ásványvízből, vadkovásszal készült, ízesítése parajdi sóval történik. Szeretettel várják a híveket!

Szent László Napok

A Szent László Napok keretein belül visszautazhatunk az időben, és Szent László királyunk tetteire emlékezve különféle, a középkor hangulatát idéző programokon vehetünk részt. A rendezvényen a lovagkor jellegzetes momentumai lesznek megtekinthetők. Lesz lovagi tábor, gyerekeknek hagyományőrző játszóház, jurták kerülnek felállításra, mesterségek bemutatóit lehet megtekinteni. Akik a zenét kedvelik, azoknak sem kell messzire menniük, hiszen egész […]

Raffay Ernő előadás

A INNOVATÍV GROUP és a MAGYAR ÉVEZREDEK BARÁTI TÁRSASÁG szervezésében Előad: Dr. Raffay Ernő Táma: Kárpátalja múltja, jelene és jövője   Helyszín: GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Baross Konferencia terem – Győr, Szent István út 10/A

Szabadtéri, közösségi mozi

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Háza udvarán közösségi kertmoziba mehetnek. Ezen az estén a Mamma Mia! II. című amerikai zenés vígjátékot nézhetik meg. A film megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott.   A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul […]

Szabadtéri, közösségi mozi

A Gyárváros, ETO Park parkolójában (Győr, Nagysándor József u. 31.) szabadtéri, közösségi mozi részesei lehetnek. Ezen az estén a Johnny English újra lecsap című francia-amerikai-angol zenés vígjátékot nézhetik meg. 12 éven aluliak számára a film megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Helyszín: Gyárváros, ETO Park parkolójában – Győr, Nagysándor József u. 31. A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és […]

Szabadtéri mozi: Kincsem

A Bezerédj-kastély Művelődési Ház udvarán szabadtéri, közösségi mozi részesei lehetnek. Ezen az estén a Kincsem című magyar romantikus kalandfilmet nézhetik meg. 12 éven aluliak számára a film megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.   A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Szabadtéri mozi: Csinibaba

A Kovács Margit Iskola (Győr, Répce u. 2.) előtti téren szabadtéri, közösségi mozi részesei lehetnek. Ezen az estén a Csinibaba című magyar zenés vígjátékot nézhetik meg. 12 éven aluliak számára a film megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Helyszín: Kovács Margit Iskola előtti tér – Győr, Répce u. 2.   A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” […]

Group’n’Swing koncert

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Háza udvarán (Győr, Móra Ferenc tér 1.) a Group’n’Swing Zenekar ad szabadtéri koncertet. Az együttes tagjai: • Mihályi Réka – ének • Mujahid Zoltán – ének • Péntek Tibor – dob • Molnár Péter – bőgő • Lőrincz Ádám – zongora • Gyalog Zoltán – gitár • Bakó István – szaxofon • Almási Attila – harsona • Csík Tibor – trombita • Bille Gergő – trombita […]

Nemzetiségek Győrben

A 93. Ünnepi Könyvhét és 21. Gyermekkönyvnapok keretében kerül sor a Nemzetiségek Győrben című kötet bemutatójára. Takács Miklós szerkesztővel a könyvtár munkatársa, Galambos Krisztina beszélget a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében. Ismerkedjenek meg az itt élő német, lengyel, cigány, örmény, horvát, orosz, bolgár és rác nemzetiségek életével! A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi […]

Petőfi‐átiratok dalokban

Az Ünnepi Könyvhét programsorozatának keretén belül a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében megzenésített Petőfi-átiratokat hallhatnak. A verseket Honfi Imre Olivér (ének, gitár), Petrovics Panka (fuvola, ének), Pengő Csaba (nagybőgő, basszusgitár) és Kiss Zsolt (dob, ütőhangszerek) adja elő. A Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága a Petőfi-emlékév alkalmából kortárs költőket kért fel különféle Petőfi-versek újragondolására. Az így született parafrázisokból négy zenésznek […]

CAPPELLA PRATENSIS

  ‘Ave maris stella’ – Gyümölcsoltó Boldogasszony ünneplése a reneszánsz Rómában Régizenei kulturális különlegességgel várjuk kedves közönségünket Győr szívében, a Szent Ignác Bencés Templomban. A Cappella Pratensis énekegyüttes Magyarországra most először látogat el, győri koncertjük témája Gyümölcsoltó Boldogasszony (Annuntiatio Beatæ Mariæ Virginis), azaz Jézus fogantatásának, illetve születése hírüladásának ünnepe. A program középpontjában a reneszánsz irodalom […]

Az élet képei

Sorkerül a Szín-Tér Rajzstúdió évadzáró kiállításának megnyitójára. Köszöntőt mond: Horváth Ferenc művelődésszervező.                                                                 Megnyitja: Balogh Ildikó, a stúdió vezetője. A tárlatnak a Dr. Kovács Pál Könyvtár […]

Az élet képei

A Szín-Tér Rajzstúdió évadzáró kiállítása A tárlat 2022. június 2-án (csütörtökön) 17 órától 2022. június 30-ig, hétköznap 10-16 óráig tekinthető meg a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házban.  

Batikolás

Ez alkalommal kézműves foglalkozáson vehetnek részt Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyárvárosi Közösségi Házában, ahol sálat, kendőt, vászontáskát, pólót festhetnek kötözött, hajtogatott batikolási eljárással. A foglalkozást a MOKKA felnőtt kézműves műhely tagjai vezetik. A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Könyvklub

A rendezvény helyszíne a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvényterme. A nap témája Alessandro Baricco Novecento című regénye. A beszélgetés moderátora Galambos Krisztina. A Virginian nevű gőzhajó a két világháború között járt Európa és Amerika között – fedélzetén milliomosokkal, emigránsokkal és egyszerű, hétköznapi emberekkel. A fennmaradt legenda szerint a hajón esténként egy […]

Jótékonysági verses est

Megrendezése kerül a Lélek-jelenlét című jótékonysági verses est élőzenével a FILO-Pontban (Győr, Kálóczy tér 15.). Közreműködnek az Új Akropolisz Filozófiai Iskola győri művészeti csoportja és a Léleknyelv művészeti műhely tagjai. Ha kint kezdenek elveszni a kapaszkodók, akkor létfontosságúvá válik a belső keresés, mert csak önmagunkban lelhetünk stabilitásra. A keresés eszköze lehet a költészet és a […]

Pünkösdi Táncmulatság

PÜNKÖSDI TÁNCMULATSÁG – SZEZONZÁRÓ TÁNCHÁZ A CSÁNGÁLLÓ ÉS A RÉZELEJE FANFÁROSOK ZENEKAROKKAL “Ez a lábam, ez ez ez, Jobban járja, mint emez!” Tánchelyszín: Nefelejcs köz Táncot tanít: Fábián Szabolcs (Csutkó) Kísérő program: PÜNKÖSDI KIRÁLY ÉS KIRÁLYNŐ VÁLASZTÁS

Mentáltréning tábor

Kalmár Nárcisz sok szeretettel vár mentáltréning táborába, ha úgy érzed, fejben (is) szeretnél erős lenni! A jelentkezés 10.000 forint foglaló kifizetésével érvényes. A létszám korlátozott: 26-28 fő maximum! Tematika: stresszoldó gyakorlatok, meditálás, Brain Gym – agytorna, avagy a hatékonyabb tanulás titka, csoportos játékok, közös beszélgetések, természetesen a mentális tréning mellett egy csapatépítő mozizás is garantált. Korosztály: 10-14 éves […]

Lightning Day

Elektromobilitási családi nap és országos villanyautós találkozó Győrben, a Dunakapu téren, ingyenes programokkal. A Dunakapu téren délelőtt 10.00 órától a szárazföldi elektromos járművek széles körű bemutatása úgy, mint az elektromos roller-, illetve a kerékpártól, a motorkerékpárokon és a személyautókon keresztül, kiegészítve valódi egyedi járműkülönlegességekkel. A nap folyamán kísérletet teszünk egy Guiness-rekord felállítására: 8 óra alatt a lehető legtöbb […]

Gyermeknap az Állatkertben

Játék az egész világ! Ezen a napon a gyerekeké a főszerep a győri állatkertben! Légvárbirodalom, lézerharc, trükkös szemüveg, óriásbuborék és sok-sok kalandos játék . Egész napos programokkal készülünk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Állatbemutatók, látványetetések, pingvin séta, elefánt tréning, tengerimalac vonat, őslény ösvény. A gyerkőcöket jégkrémmel ajándékozzuk meg. Töltsetek el egy élményekben gazdag napot a győri […]

Asztalitenisz Világfesztivál

Nagy örömünkre szolgál, hogy 2022 júniusában meghívhatjuk az ITTF-hez tartozó nemzeti szövetségek, a hozzájuk tartozó klubok és regionális csapatok képviselőit, hogy vegyenek részt az 5. alkalommal megrendezésre kerülő Ifjúsági Asztalitenisz Világfesztiválon. Kivételes megtiszteltetés a magyar asztaliteniszsport számára, hogy Magyarország ismét lehetőséget biztosíthat, akár a földkerekség legtávolabbi országaiból érkező jövő generáció képviselői számára valamennyi utánpótlás-korosztályt érintve az U11-től […]

OSSIAN

Győrbe érkezik az OSSIAN zenekar Várunk Téged is egész nyáron a Bridge szabadtéri színpadán, a Bridge Gardenben! Kapunyitás: 19:00 Az esemény 10 év alatt nem látogatható. 10-16 év közötti kiskorúak felnőtt kíséretében látogathatják, amennyiben mind a kiskorú, mint pedig a kísérő érvényes jeggyel rendelkezik.

Leander Kills Koncert

Végre újra Leander Kills koncert Győrben! Menetrend: 19:00 kapunyitás 19:30 vendégzenekar (szervezés alatt) 20:30 Leander Kills koncert Az esemény 10 év alatt nem látogatható. 10-16 év közötti kiskorúak felnőtt kíséretében látogathatják, amennyiben mind a kiskorú, mint pedig a kísérő érvényes jeggyel rendelkezik. A koncert megvalósítását az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program segíti.

P.Mobil szabadtéri koncert

Végre nyár, végre szabadtéri koncertek. A P.Mobil zenekar Győrbe érkezik a Bridge Gardenbe. Vendégünk Abaházi Csaba a Sing-Sing zenekar egykori énekese és kiváló új zenekara. A banda új dalokat alkot, él, de nyilván a régi Sing-Sing dalok is helyet kapnak a műsorban. Lesz halál a májra és minden más csemege. Elővételes jegyek itt: https://jegy.rock1.hu/pmobil-gyor_20220709

Egy csepp Itália Győrben

Ezen a sétán Itália nyomait, emlékezetét idézzük meg idegenvezetőnkkel. Győr városának történetében több alkalommal bukkantak fel Itália szülöttei. Hadvezérek, építőmesterek, kereskedőcsaládok, művészek sokszor szövevényes életrajzi történetei összefonódtak városunk történetével. Ezen a sétán “megnyitjuk azokat a kapukat”, amelyek “elvezetnek” minket Itáliába. Megmutatjuk azokat az emlékeket, amelyek a folyóparti városba idézik az olasz életérzést, hangulatot,  egy csepp […]

Egy csepp Itália Győrben

Ezen a sétán Itália nyomait, emlékezetét idézzük meg idegenvezetőnkkel. Győr városának történetében több alkalommal bukkantak fel Itália szülöttei. Hadvezérek, építőmesterek, kereskedőcsaládok, művészek sokszor szövevényes életrajzi történetei összefonódtak városunk történetével. Ezen a sétán “megnyitjuk azokat a kapukat”, amelyek “elvezetnek” minket Itáliába. Megmutatjuk azokat az emlékeket, amelyek a folyóparti városba idézik az olasz életérzést, hangulatot,  egy csepp […]

ST.MARTIN NYÁRESTI KONCERT

St.Martin Nyáresti Koncertje Győr belvárosában a Zeneiskola udvarán lesz megtartva. Legyen részese a vidám és improvizatív muzsika keltette hangulatnak! Liszt Ferenc Zeneiskola udvara Győr, Liszt Ferenc u.6      

Bibliai Családi Park Átadó

Szeretettel várunk kicsiket és nagyobbakat a Bisinger Parkba Gyereknap alkalmából újból megrendezésre kerülő Bibliai Családi Parkba. A Bisinger sétány 6. alatti közösségi házunk mellékhelység és vízvételi lehetőség rendelkezésre fog állni a résztvevők részére, de a helyszínen étel és ital árusítás nem lesz, kérjük készüljetek a kicsiknek étellel, itallal ennek megfelelően. A játékokon való részvétel max […]

Nyárnyitó koncert

A Magna Cum Laude zenekar 1999 nyarán alakult gyulai zeneszerető barátokból. Műfajukat tekintve pop, funk rock együttes, akik az évek során számos sikeres albumot adtak ki, melyek közül több kapott arany-, illetve platinalemez minősítést. Sikereiknek köszönhetően a zenei szakma számos alkalommal Fonogram-, illetve Viva Comet díjjal jutalmazta munkásságukat.   A Magna Cum Laude zenekar fergeteges koncerttel […]

Hacukaland

GÓBI RITA TÁRSULAT ÉS A BÁBSZÍNTÉR KÖZÖS ELŐADÁSA: HACUKALAND Táncos öltözőshow gyerekeknek   Tánc és koreográfia: Góbi Rita Zene: Csernák Samu Jelmez: Nagy Fruzsina Díszlet: Szabó Ottó Dramaturg: Somogyi Tamás Fénytervezés: Eliška Kociánová (CZ) Fénytechnikai asszisztens: Kovács Béla   Koprodukciós partner: BábSzínTér Partner: Műhely Alapítvány   Ajánlott korosztály: 3-9 éveseknek   Hogyan indul egy átlagos […]

Borlemente Vol.5

Fergeteges hangulatú előnyári borkóstoló a Pécsinger Szőlőbirtokon Jöjjön, legyen vendégünk, kóstolja meg legújabb friss borainkat, beszélgessen barátaival, táncoljon és érezze jól magát ezen a különleges helyszínen! A jegyár tartalmazza a rendezvényen való részvételt, 1 db Rona kóstolópoharat, valamint a köszöntő italt, legyen az egy remek fehér bor, rozé, vagy szőlőlé. A program: 17:00 Kapunyitás 19:00 […]

93. Ünnepi Könyvhét

Júniusban között kerül sor a könyvbarátok által annyira várt Ünnepi Könyvhétre. Ez alkalommal is a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér rendezvények sokaságát szervezi. Június 9-én a programot megnyitja Zalán Tibor József Attila-díjas író, költő, drámaíró ünnepi beszédet mond Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke. A műsorban közreműködik a CAFUNÉ DUO – Pataki Anna (ének, hegedű) & Stummer Márton (gitár). A […]

Bob és Bobek

Élt egyszer egy furcsa nevű varázsló, úgy hívták: Próbáldky. Ha egy főtérre vagy piactérre vetette a jószerencse, kiáltozni kezdett: – Tessék, csak tessék! Művészetemet csodálta már a távoli Csokisztán és Blablakán pasája is! Kardot nyelek, tüzet hányok! A cilinderemből meg bármikor elővarázsolok két híres nyulat: Bob és Bobek urat! Ám egy szeleburdi napon a két […]

Egészség-Piac

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 1989-től tagja a WHO Egészséges Városok mozgalomnak, amely mára világméretűvé vált. Ennek keretében minden évben lakossági egészségmegőrző program sorozatot rendez Egészség-Piac címmel, így van ez idén is. A győrszabadhegyi programra a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában kerül sor. Az érdeklődők többféle szűrővizsgálaton (vércukor, PSA, hallás, bőrgyógyászat […]

Győr a haza szolgálatában

Győr a haza szolgálatában – Pillanatképek a győri hadiipar múltjából   A kiállítás a győri ipar hadi termékeit, termelését, valamint háborús beszállításait villantja fel a két világégés idején. Nemcsak a közismert harci jármű- és nehézfegyvergyártás kerül górcső alá, hanem a könnyűipar állami megrendelései is. Betekintést nyerhetünk többek között olyan patinás győri üzemek hadi termelésébe, mint […]

Játszóház Csanakon

A Tudor Táblajáték Műhely tart játszóházat a Bezerédj-kastély udvarán. Egyedi készítésű táblás játékok játékos felnőtteknek! Wari, senet, alquerque, ostromjáték, hnefatafl, ostábla, hex, hadrend stb. A táblás játékok különböző korosztályok részére nyújtanak feledhetetlen időtöltést, 6-99 éves kor között minden játékos kedvű fiatal és felnőtt találhat kedvére valót. A kastély udvarán felállított egyedi kivitelezésű táblajátékok szabályainak megismeréséhez, megtanulásához segítséget nyújtó […]

Masni és Pocó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében Mihályi Réka Masni és Pocó című gyermekkoncertjét láthatják.   A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Sírhalomtól a halomsírig

Válogatás a Kisalföld bronz- és vaskori temetkezéseiből – időszaki régészeti kiállítás   Köszöntőt mond: DR. SZENDE LÁSZLÓ főosztályvezető, Múzeumi Főosztály, EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárság DR. PERGEL ELZA alpolgármester, Győr Megyei Jogú Város A kiállítást megnyitja: KULCSÁR GABRIELLA igazgató, tudományos főmunkatárs PhD, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Régészeti Intézet  

Tűzzel, vassal

I. Országos Műkovács-iparművészeti Konferencia   9.30 A konferencia köszöntése: Rózsavölgyi László elnök (Győr MJV Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság) Székely Zoltán múzeumigazgató (Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr) és Dr. Pápai Emese művészettörténész, főmuzeológus, szervező (Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr) 9.50 H. Szilasi Ágota művészettörténész, főmuzeológus (Dobó István Vármúzeum, Eger): Az […]

Recirquel

RECIRQUEL DANSE BY BENCE VÁGI: SOLUS AMOR Alkotók: Zene : Szirtes Edina Mókus Bábok: Janni Younge Díszlet: Klimó Péter Jelmez: Kasza Emese Jelmezkivitelező: Muladi Klára Hang: Terjék Gábor Fény: Lenzsér Attila, Pető József Levegőakrobatika-koreográfus: Illés Renátó Reptetéstechnikai tervező, technikai vezető : Vladár Tamás Próbavezető : Horváth Zita A rendező kreatív munkatársa : Zsíros Gábor A rendező […]

Balettgála

BALETTGÁLA   GYŐRI TÁNC-ÉS KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM Symfony Táncolják: 10. és 11. évfolyam növendékei Koreográfus: Sebestyén Bálint, Harangozó-díjas táncművész, a Győri Balett magántácosa Zene: Ludwig van Beethoven Időtartam: 8’30 Megannyi sorsfordító pillanattal találkozunk az életünk során. Küzdelemmel, harccal teli minden út, mely az örömhöz, boldogsághoz s a lélek szabadságához vezet. Egyedül vagy […]

Agora I.

GANGARAY DANCE COMPANY: AGORA I. Zene: Hámor József- Gangaray Experimental Music Fénytervező: Hámor József /GDC/ Jelmeztervező: Maday Tímea Kinga /GDC Koreográfus, rendező: Hámor József /GDC/ Időtartam: 40 perc Korhatár:14+ A Gangaray Dance Company produkciója Előadók: Bali Boglárka, Baumgartner Krisztina, Fekete Zsófia, Kovács Enikő Maday Tímea Kinga, Mangi Kornélia Az agora az ókori görögök megszentelt kommunális […]

Magyar Állami Népi Együttes

MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES: IDESEREGLIK, AMI TOVATŰNT – ÓDA AZ ÉNEKES MADÁRHOZ Táncszínjáték Zeneszerző: Pál István Szalonna Koreográfusasszisztensek: Módosné Almási Berta, Bacsó Lilla, Farkas Fanni Koreográfusok: Darabos Péter, Mihályi Gábor, Módos Máté, ifj. Zsuráfszky Zoltán Látványtervez: Árvai György Jelmeztervező: Szűcs Edit Fény: Fodor Zoltán Hang: Szabó Péter Videoanimáció: Korai Zsolt Színészmesterség: Csábi Anna A rendező […]

XIV. Likócsi Gyereknap

14:00 Ünnepélyes megnyitó Hajtó Péter önkormányzati képviselő Loschitz Ferenc MVBMK igazgató 14:30 Zumba show 15:00 Ashihara karate műsora 15:30 Rudi bohóc műsora 16:00 Glamour Zenekar Kreatív játéksarok, légvár és még sok meglepetés

FELEDI PROJECT: DON QUIJOTE

FELEDI PROJECT: DON QUIJOTE Előadják:Csuzi Márton, Keresztes Patrik, Takács László Zene: montázs Világítás: Hepkó Miklós Látvány és jelmez: Feledi János Rendezés és koreográfia/ Directed and choreographed by : Feledi János A mai ember, aki a tömegektől eltérő világról és életről álmodik, ruhákat és maszkot visel a mindennapi élet leküzdésére, és igyekszik jobbá tenni a körülötte […]

Négy Évszak

BOZSIK YVETTE TÁRSULAT: NÉGY ÉVSZAK Az előadás hossza 25 perc szünet nélkül Előadják: Fülöp Tímea, Hasznos Dóra, Gombai Szabolcs Díszlet: Juristovszky Sosa Jelmez: Nagy Fruzsina Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette Bozsik Yvette Európában szinte az elsők között készített csecsemőszínházi produkciót. A modern tánc és zene elemeiből egy, a négy évszakon átívelő eseménysort alkot az előadás, amelyben groteszk, […]

Duna Művészegyüttes

DUNA MŰVÉSZEGYÜTTES:HÉTTORONY   Előadja: a Duna Művészegyüttes, Novák Péter és az Etnofon, Zeneszerző, zenei rendező: Kiss Ferenc Zenei szerkesztők: Novák Péter, Küttel Dávid Jelmeztervező: Túri Erzsébet Látvány: JuZso Koreográfusok: Appelshoffer János, Fitos Dezső, Foltin Jolán, Horváth Zsófia, Juhász Zsolt, Kocsis Enikő, Mihályi Gábor Tánckarvezető asszisztensek: Bonifert Katalin, Soós Gyula András Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt Külön köszönet […]

Bohóc kerestetik

BOZSIK YVETTE TÁRSULAT: BOHÓC KERESTETIK Előadják: Bozsik Yvette és Vati Tamás valamint Kalmár Attila, Zambrzycki Ádám, Bujdosó Anna, Darabont Áron, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Hortobágyi Brigitta, Samantha Kettle, Krizsán Dániel Zene: Philippe Heritier Fény: Pető József Tér: Vati Tamás Jelmez: Berzsenyi Krisztina Kreatív producer: Iványi Marcell Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette   A Bozsik Yvette Társulat felnőtteknek […]

Világhírű Redever

Háromszék Táncegyüttes: Világhírű Redever   Szereplők: Gyuri király – Bajna György Királylányok: Rózsa – Ádám Júlia Gabici: Gere Keresztes Gabriella / Podholiczky Rebeka-Ráhel Rebici: Podholiczky Rebeka-Ráhel / Both Eszter Edina: Márton Edina-Emőke / Oláh Ágota Lágyi, a varázsló: Szilágyi László Levi: Fazakas Levente Albi: Fazakas Albert Redever: Fülöp Zoltán-József Mesemesterek: Molnár Szabolcs, Fazakas Misi, László […]

Frenák/Budapest Táncszínház

FRENÁK PÁL TÁRSULAT: Secret Off_Man Alkotók és előadóművészek Aniban Dos Santos, Esterházy Fanni, Eoin Mac Donncha, Vasas Erika, Lőrincz Emma Keresztes Patrik, Maurer Milán, Zenei / Music: Halász Gábor Színpadkép: Victoria Frenak Díszlet: Kiss Péter, Molnár Szabolcs Jelmez: Henez Mariann Smink: Ipacs Szilvia Hang: Horváth András Fény: Vajda Máté Koreográfia:R Társulás Koncepció :FrenÁk Dramaturgiai konzultáns: […]

Aranykapu koncert

Aranykapu koncert 0 – a “csillagos ég” korúaknak   A zenekar tagjai: Töreky Zsuzsi – ének Kiss Krisztián (dalszerző): zongora, gitár Lőrincz Tamás: nagybőgő, udu, cajon, harangjáték, gitár 2013-ban alakult meg Aranykapu Gyermekzenekarunk. Az a célunk, hogy a magyar néphagyományból merítve, különleges hangzásvilággal, a korosztálynak (1-10 éves) megfelelően adjuk át zenei- és anyanyelvi értékeinket. Az […]

Egy lépéssel közelebb

Egy lépéssel közelebb Kísérletező est két részben   Első rész Műanyag szimfónia Koreográfus: Sebestyén Bálint Harangozó-díjas “Ezen a hosszú úton eltévedni nem tudunk, csak a végére járni” Már gyerekként is érdekelt az alkotás folyamata. Káoszból rendet, rendből káoszt formálni. Ahogy egy jó mester ember alkotóvá válik, úgy kerestem magamban a táncon túli mozdulatok kifejező erejét. […]

Gryllus Vilmos:Koncert

Gryllus Vilmos Koncert és jelmezbál 0 – a “csillagos ég” korúaknak   „Szeretek énekelni. Felnőtteknek azért, hogy meghallgassák. Gyerekeknek azért, hogy ők is énekeljenek.” Gryllus Vilmos Kossuth-díjas magyar zenész, előadóművész, zeneszerző. 1951-ben született. 8 éven át a Kodály Zoltán alapította Lórántffy Zsuzsanna úti zenei általánosba járt, és ez meghatározó volt egész életére. 1969-ben – még […]

Győri Balett: Maszkabál

Győri Balett : Maszkabál Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas   Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon nincs is […]

Győri Balett: Maszkabál

Győri Balett : Maszkabál Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon nincs is jobb […]

Győri Balett: Ne bánts!

Győri Balett: Ne bánts! Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes művész Asszisztens: Gyurmánczi Diána Harangozó-díjas Zene: montázs Videó effektek: Jekli Zoltán Harangozó-díjas Látod mit csináltál?… te buta… Mire volt ez jó?… most már minden rendben lesz… az a fiú … látod … kinevetnek téged … nem szeretnek… rám számíthatsz… csak rám… […]

KippKopp és TippTopp

Győri Balett: Kippkopp és Tipptopp 0-6 éves korig 20 perc   Írta : MARÉK Veronika Zene : montázs Jelmez, Díszlet : GYŐRI Gabi Dramaturg : CSEPI Alexandra Koreográfus :VELEKEI László Harangozó-díjas Mesélő hang : GERBERT Judit   “A napsütötte őszi erdőt felkavarta a szél. Egy helikopter-falevélen gesztenye-kislány utazott magasban. Fel akarta fedezni a világot. Lassan, […]

Táncfesztivál Győrben

A Győri Balett-Hrutka Róbert-Jamie Winchester ünnepélyes megnyitójával veszi kezdetét a 17. Magyar Táncfesztivál, melynek keretein belül rendezik meg a 7. Gyermek Táncfesztivált, és idén első alkalommal a Győri Balett miniFesztivált. Június 13-19. között a kultúrakedvelő közönség 4 fő helyszínen is részesévé válhat a sokszínű programnak. A Pannonia Allstars SKA Orchestra, a Háromszék  Táncegyüttes, a Frenák […]

Bachtól-Bartókig

Kovács Zoltán Trió: Bachtól-Bartókig A zenekar tagjai számos hazai és külföldi klasszikus, jazz, és kortárs zenei produkciók résztvevői. A művek bemutatásának célja az elmúlt 300 év klasszikus zeneszerző mestereinek stilusai, az ebben rejlő népzenei gyökerek hatása, valamint a mai „mainstream” zenei irányzatok ötvözete. A darabok szigorú kompozíciós technikáinak lejátszásán kívül az egyéni improvizációs hangszeres játék […]

ONE WAY TO HEAVEN

GYŐRI BALETT – HRUTKA RÓBERT – JAMIE WINCHESTER: ONE WAY TO HEAVEN   Alkotók: Asszisztens: Artem Pozdeev Zenec: Jamie Winchester, Hrutka Róbert Jelmez: Győri Gabi Szcenika: Katavics Lajos, Vargha Tamás Fény: Stadler Ferenc Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus-rendező: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes Művész   Szereplők: Egy férfi: Luigi Iannone Nők az életéből: Marjai Lili […]

Álmom az Isten

Jáger András előadása Zenés, bábos verselés A színen-valahol „az emberélet útjának felén” – egy pad. Ide érkezik egy vándor és monológjában Ady, Babits, Faludy, József Attila, Juhász Gyula, Keszei L. András, Pilinszky, Tóth Árpád, Sütő András gondolatai fonódnak egybe az elmúlt évtizedek ismert rock dalaival. Létezik-e Isten? Életünk talán legfontosabb kérdésére keresek választ filozofálva, pörölve, […]

A film győri története

Hartyándi Jenő – “Fotós” Nagy Péter: A film győri története Könyvbemutató E könyvet két győri emigráns szerző jegyzi – Hartyándi Jenő és „Fotós” Nagy Péter. Kötetükkel tisztelegni szeretnének az előző évezred vége sokrétű győri filmes világának szereplői, alakítói előtt, mielőtt azok emlékezete lassan szertefoszlik a digitális forradalom korában. A könyv kiadását közel három év gyűjtőmunka […]

FerencziGyörgy és a Rackajam

Ferenczi György és a Rackajam koncertje táncházzal Ferenczi Györgyöt 2008-ban, azaz 14 évvel ezelőtt, hívta meg a Mediawave először zenei műhelyt vezetni Ravazdra, amely több győri formáció és muzsikus megerősödését, minőségi léptékváltását hozta (Colombre Band, Apnoé, Járai Márk ) a következő évek folyamán. A műhelymunkák azután folytatódtak a Mediawave által kigründolt Rómer ház első időszakában, […]

Filmvetítés

Válogatás a Mediawave fesztivál szakrális filmjeiből Az idén 32. évadát élő Mediawave, amely első 19 évét Győrben valósította meg, a világ szinte minden szegletéből rendre kap filmeket, amelyek közt számos szakrális témájú akad. A fesztivál tematikájához alkalmazkodva ebből nyújt át egy csokrot az filmkedvelőknek.     A részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a szervezes@gyoriszinhaz.hu email […]

Isten bolondja

Berecz András Kossuth-díjas mesemondó előadása Shakespeare a bolondban (jester) bölcset lát, és sokszor éppen a bölccsel állítja szembe. Alig van drámája, amelyikben ne magasztalná fel az udvari bolondot, bohócot. Sok ember meghökkentő, kíméletlen igazságát a bolond szájára adja. Ő az, aki nem tud másképp, csak szőr ellenében simogatni. Nem a vidámsága kacagtat. Pontos ítéletei, váratlan […]

Mindenkinek mindene

Mindenkinek mindene – Apor Vilmos Ősbemutató Boldog Apor Vilmos püspök, mindenkinek mindene volt. A szeretetben nevelkedett, szeretet adni képes emberek nagyságával élte az életét, önzetlenül és elhivatottan.  A dráma mozaikszerűen, jelenetei a filmes és a színházi eszközöket ötvözik bemutatva a püspök életének fontosabb történéseit gyermekkortól haláláig. Apor Vilmos: BAKOS-KISS GÁBOR Cseh Sándor: SÁRKÖZI JÓZSEF Pogány […]

Miquéu Montanaro

Miquéu Montanaro – Szakrális ösvény Nyílt próba A projekt ötlete Hartyándi Jenőtől származik, amelyet a francia/okszitán muzsikus Miquéu Montanaro formált izgalmas, kb. 25, nagyon különböző zenei világokból jövő muzsikust megmozgató projektté. A darabot, annak vizualitását és zeneiségét is áthatja a természet szakrális és spirituális világa, mintegy a zeneiség kovászát adva. A projektben több teljes vagy […]

Győri Balett: Maszkabál

Győri Balett: Maszkabál Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon nincs is jobb kaland, […]

Kökény Attila Est

Kökény Attila Est a Bon Appetit Étteremben Program Fellépő Sztárvendég: Kökény Attila Élőzene: No Midi Zenekar 18:00 kapunyitás Welcome drink: Mimosa koktél 19:00 vacsora Két fogásos vacsora: Sertésszűz roston, romanesco püré, marinált erdei gombák, burgonya variáció és desszert: Erdei gyümölcsös túródesszert. 21:00 Kökény Attila műsora A létszámtól függően összeültetés lehetséges. HELYSZÍN: Bon Appetit Étterem

CAPOEIRA bemutató

Szeretnél egy igazán energikus, magával ragadó programon részt venni? Akkor gyere a Széchenyi térre az egyedülálló gazdag mozgásvilággal rendelkező CAPOEIRA bemutatóra. Brazil nagymester vezetésével, kiváló magyar és külföldi capoeristák rögtönzött dinamikus párbajjal, látványos akrobatikus elemekkel mutatják be a brazil harcművészet sokszínűségét, mindezt tradicionális brazil hangszerek kíséretében. A brazil temperamentum garantálja a fergeteges hangulatot! Az érdeklődők […]

Győribaba Fesztivál

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül Győr legcukibb fesztiválja a legkisebb korosztálynak. A már megszokott lendülettel, színes programokkal és hatalmas összefogással! Az egyhetes programsorozaton összefoglalunk minden család tervezéssel, fogantatással, várandóssággal, szüléssel, gyermekágyas időszakkal és kisgyermek gondozással kapcsolatos győri és Győr környéki programot, fejlesztést, foglalkozást és szolgáltatást! A hét folyamán lesz, babakocsi felvonulás, móka, […]

Naplemente-túra

Naplemente-túra, hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutajuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk!   A részvételhez előzetes […]

Naplemente-túra

Naplemente-túra, hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutajuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk!   A részvételhez előzetes […]

Naplemente-túra

Naplemente-túra, hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutajuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk!   A részvételhez előzetes […]

Naplemente-túra

Naplemente-túra, hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutajuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt! Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk!   A részvételhez előzetes […]

Jaurinum Fesztivál

Jaurinum Összművészeti Fesztivál A rendezvény a Jaurinum névre hallgat, ami Győr egyházmegyei elnevezése. Ez a kifejezés összeforrt a város megyéspüspökségével, ma már a Győri Székesegyház Kincstára viseli ezt a nevet. „Ez a fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap jóvoltából jöhet létre, kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy a vidéki városok, térségek fesztivál jelleggel meg tudják mutatni magukatkicsit újrafogalmazva, több […]

152 lépés Auschwitz felé

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   152 LÉPÉS AUSCHWITZ FELÉ /monodráma/ Rudolf Franz Ferdinand Höß az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Hogy válhat náci tömeggyilkos egy ötgyermekes családapából? Sérti-e az áldozatok emlékét, hogy egy ilyen ember életútját mutassuk be másfél-két órán át? Megpróbáljuk megérteni a megérthetetlent, – hogyan jöttek létre […]

Bohóckaland

Minden bohóc a mennybe megy!- zengik tiszta szívvel ezek a félig ember, félig meselények. Hogy ki a bohóc? Arra szavak nincsenek, hiszen ők a néma muzsikusok, akik utaznak a boldogság felé és intenek, ha lemaradnál, hogy tarts velük ebben a kalandos menetelésben. Zengő zene, dallam mámor, látványkavalkád az élet, ha bohócként éled. Minden mozdulattal, arcrezdüléssel […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Primadonnák

KEN LUDWIG: PRIMADONNÁK Bohózat két részben Szereposztás: Leo Clark NAGY BALÁZS / SIMON KORNÉL Jack Gable JÁRAI MÁTÉ Meggie MÓZES ANITA Audrey KISS TÜNDE Duncan BRÓDY NORBERT Florence néni MÉZES VIOLETTA Doki MASZLAY ISTVÁN Butch KLINGA PÉTER Díszlet GYŐRI GABI Jelmez GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Koreográfus KIRÁLY BÉLA Rendező SIMON KORNÉL […]

Pater Noster Kiállítás

Tóth Csaba, Munkácsy-díjas festőművész PATER NOSTER című önálló kiállításával várja a Győri Egyházmegye és a Szent László Látogatóközpont az érdeklődőket 2022. május 20-án (pénteken) 17.00 órától a Triangulum Galériába. A kiállítás július 3-ig naponta 10-18 óra között tekinthető meg.

Pater Noster Kiállítás

Tóth Csaba, Munkácsy-díjas festőművész PATER NOSTER című önálló kiállításának megnyitójára hívja és várja a Győri Egyházmegye és a Szent László Látogatóközpont az érdeklődőket. Köszöntőt mond Dr. Reisner Ferenc általános püspöki helynök, a tárlatot Módy Péter, Foster Gyula-díjas szobrászművész, restaurátor nyitja meg. Közreműködik Járfás Ádám (vers) és Pikler Mihály (gitár).

Éhség-Trafó Kortárs

Sándor Júlia – Nagy Péter István Éhség Knut Hamsun regénye alapján  Knut Hamsun, norvég író. Koszorús nemzeti költő és náci-kollaboráns hazaáruló. 30 évesen megírja Éhség című regényét, 60 évesen irodalmi Nobel-díjat kap. 85 évesen nekrológot ír a halott Hitlerről. 1888-ban egy fiatal író rója a norvég főváros, Kristiania utcáit. Napról napra él, kilakoltatják, éhezik. Ételre. Szeretetre. Szerelemre. […]

Rákász Gergely koncert

Hatodik évadjában a Lords of the Organ alapkoncepciója érvényesül, amelyben a hangszer a show arcát mutatja. A Gladiátorok indulójával az ókori Róma cirkuszaiba, Elgar – Parádé és Pompájával a Királynő előtt tetszelgő angol tisztek elegáns felvonulásaira, Dvořák Largojával pedig az Újvilágba látogatunk. A bensőséges és szent nyugalomba az idén megjelent Organ Meditation lemezről vett Bach […]

ETŰDÖK VIDNAPJÁRA

RÉV Színház ETŰDÖK VIDNAPJÁRA Pasticcio Dézsi Fruzsina Vid napja című színdarabja alapján, Lev Tolsztoj, Herman Melville, Ivo Andric, II. János Pál pápa, Alfonso Emilio Pérez Sánchez, Dejan Dukovski, Tolnai Ottó, Szerbhorváth György és a társulat szövegeinek felhasználásával, sok zenével, zajjal és zörejjel A RÉV Színház rendhagyó módon, a Torula Művésztérben mutatja be új, színházi előadását, […]

Bóbita

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtára klubhelyiségében Nehre Daniella Bóbita című dobszintetizátor előadását hallgathatják meg. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Filmvetítés

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségéi Tér Kisfaludy Könyvtára rendezvénytermében Hajduk Márta, Novák Lajos és Novák Péter Sámuel Szabadság és szerelem Partiumban című dokumentumfilmjét láthatják. Zeneszerző: Könczei Árpád Szereplők: a nagyváradi Szigligeti Színház Művészei                                                […]

Jazz-est

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében (Győr, Baross Gábor út 4., II. emelet) a Fonogram-díjas énekesnő, Mihályi Réka és az Artisjus-díjas zeneszerző, Romhányi Áron műsorát hallhatják. A duó műsorában a swing és jazz klasszikusai mellett, blues és pop slágerek is elhangzanak, valamint örökzöld régi magyar dalokat is hallhatnak.

Sissi operett

Technikai okok miatt a „Sissi a magyar királyné” című operett  2022.06.29-én  új helyszínen a Győri Nemzeti Színházban  kerül megrendezésre. 19 órai kezdettel. A jegyek érvényesek, de a helyszín változás miatt a megváltott jegyeket átcseréljük az új nézőtérre.     A MONARCHIA OPERETT ELŐADÁSA Huszka Jenő – Szilágyi László Sissi, a magyar királyné (Erzsébet) operett két […]

ÁKOS

ÁKOS Turnézáró Nagykoncert Kapunyitás 18:30 Koncertkezdés 20:00 Idén az Audi Arénában vidéken egyetlen fedett sportcsarnokban áll színpadra a 2022-es show. A koncert gigantikus hang, fény, lézer és füsttechnikával áll majd a nagyközönség elé. Mindenki számára megkötések és korlátozások nélkül látogatható a koncert. Mindenkit várunk szeretettel!

Boulangerie Nice Kézműves Pékség és Kávézó

Kézműves Pékség és Kávézó a győri belváros szívében. Kovásszal, vajjal, mesés illattal és sok szeretettel. Helyben sütött, kézműves pékáru a legfinomabb alapanyagokból kovásszal, francia vajjal és csodás töltelékekkel. Bagett, croissant-ok, teljes kiőrlésű kenyerek, magyar és nemzetközi különlegességek.

Magyar Hagyományőrző Nap

Koncertekkel és izgalmas bemutatókkal vár minden látogatót a hagyományőrző nap. Fellépők: Néptánc, Baranta bemutató, Áldás együttes, Obsitos dalárda, Mónus József, Pócs Miklós versek. Koncertek: Végvár, Katapult, Retro disco. Lesz még lovagoltatás, rovásírás oktatás, arcfestés, lufihajtogatás, íjászat, motoroztatás, bűvész bemutató.

35 km 2 keréken

Fedezzük fel városunk természetei értékeit kerékpárral! A Püspökerdő védetté nyilvánítása alkalmából a Püspökerdő Közösségi Ünnephez kapcsolódva kerékpártúrát szervez a Bringa Mánia május 21-én. A 35 km-es túra során a résztvevők érintik többek között a Holt-Marcalt, a Marcalvárosi Kiserdőt, a híres platánsort Adyvárosban és Révfaluban, a bálványosi nádast, az Erzsébet-ligetet, az égig érő nádorvárosi platánfát. A […]

Hajós felvonulás a Dunán

Hagyományteremtő jelleggel rendezik meg az első győri szezonnyitó felvonulást. Rengeteg helyen rendeznek hajós felvonulásokat a világon, többek között kis hazánkban is. Arra gondoltunk hogy a folyók városában is illene méltó képpen megnyitni a nyári hajós szezont, ezért hagyományteremtő jelleggel megrendezzük az első győri szezonnyitó felvonulást. Gyertek és nyissuk meg együtt a szezont egy jó hangulatú […]

Keresd a nőt Győrben!

Ismerje meg Győrt a nőalakokon keresztül! Belvárosi sétánkat úgy vezetjük a hangulatos barokk műemlékek között, hogy a Nő kerül a középpontba. Különböző korok, ismert, érdekes élettörténetű hölgyek, számos színes történet Győrhöz és látnivalóihoz kapcsolódva. Új történetekkel is készülünk! Mi szerepel a programban? – érdekes történeteken keresztül mutatjuk be különböző korokban a nők helyét, szerepét – […]

Győri Balett: Ne bánts!

Látod mit csináltál?… te buta… Mire volt ez jó?… most már minden rendben lesz… az a fiú … látod … kinevetnek téged … nem szeretnek… rám számíthatsz… csak rám… a családodra… ez most már így lesz, mindenkinek ez lesz a legjobb… látod mi lenne veled nélkülem… a múltkoriról meg… nem kell tudnia senkinek… nem nagy […]

Stewart Copeland

Stewart Copeland: Police Deranged for Orchestra Ismét egy legendás rockzenész érkezik Magyaroszágra zenekarunk meghívására: augusztus 24-én a Police alapító dobosa, Stewart Copeland lép fel. Eímear Noone vezényletével, és a Győri Filharmonikus Zenekar közreműködésével elhangzik majd többek között a Roxanne, a Can’t Stand Losing You, a Message In The Bottle, és további Police slágerek is. Police […]

’’Időutazás’’

Megnyílik Lángh Ildikó festőművész, textilszobrász ’’Időutazás’’ című kiállítása a Gyirmóti Művelődési Házban. Köszöntőt mond: Szabó Jenő önkormányzati képviselő. Megnyitja: Lángh Sándor. Közreműködik: Burai-Toldi Edit csellón (Johann Sebastian Bach: G-dúr Prelude; David Popper: Hohe Schule No. 34.). Megtekinthető: 2022. június 14-ig a művelődési ház nyitvatartási idejében.

’’Időutazás’’

Megtekinthető Lángh Ildikó festőművész, textilszobrász ’’Időutazás’’ című kiállítása a Gyirmóti Művelődési Házban. Megtekinthető: 2022. június 14-ig a művelődési ház nyitvatartási idejében.

NYÍLT NAP A FOLYÓN

Győrben először lesz olyan esemény, amely összefogja Győr szabadidős, profi és amatőr vízi egyesületeit. Az érdeklődők megismerhetik vízen és a parton Győr folyókkal kapcsolatos történelmét, múltját és jelenét, valamint a különböző, városunkban is népszerű vízi sportokat. Napközben különféle vízi járművekkel folyótörténeti túrákon lehet részt venni, megismerkedni a résztvevő vízhez köthető szervezetek tevékenységével, valamint sport- és […]

Egészség-piac Győrben

INGYENES MÉRÉSEK, TANÁCSADÁS SZAKEMBEREKTŐLkoleszterin, vércukorPSA diagnosztika (prosztatavizsgálat ujjbegyből vett vércseppből)Népegészségügyi Főosztály: Séllyei Adrienn, Süveges Ágnesvérnyomás, testsúly, testzsírszázalék, testtömegindex (BMI)Nemeskériné Baka Erika asszisztens INGYENES ORVOSI SZAKTANÁCSOK, VIZSGÁLATOKBelgyógyászati tanácsadás: Dr. Skapér Beáta – háziorvos, szakorvosAnyajegyvizsgálat: Dr. Bekő Boglárka – bőrgyógyász szakorvos10.30–12.30 közöttSzemvizsgálat: Dr. Középesy Mária – szemész szakorvosa Lions szemszűrő busz műszereivel TANÁCSADÁS, ÉLETMÓD PROGRAMOKDietetikai tanácsadás: Eurest […]

A műselyemlány

Mihályi Orsolya előadása A darab főhőse, Doris, csinos, fiatal lány, gépírónő egy pattanásos arcú ügyvéd irodájában. Titokban naplót ír, és nem éri be a kisvárosi lét nyújtotta lehetőségekkel, többre vágyik. Hirtelen döntéstől vezérelve elemel a színházi ruhatárból egy méregdrága bundát, és ezzel kezdetét veszi szenvedélyes-kétségbeesett ámokfutása a börtön elől – a “nagy nővé” válás irányába. […]

Lepedőakrobaták előadás

Benk Dénes és Csenki Attila közös estje Lepedőakrobaták: a cím változott, ám a legizgalmasabb téma és a tabudöntögetô hozzáállás megmaradt! A sz€x mindenkit érdekel? Mitől vagyunk bénák az ágyban? Tudja milyen gyorsan stíröl végig egy nőt egy férfi? Egy átlag ember mennyit gondol a sz€xre? Szokott beszélni a sz€xről, vagy szokott sz€x közben beszélni? Sok embert […]

Múzeumi világnap

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját a MÚZEUMI VILÁGNAP alkalmából rendezett programjaira.   11.00: Apátúr-ház előtti tér • 9022 Győr, Széchenyi tér 5. Múzeumalapítónk, Rómer Flóris emlékszobrának megkoszorúzása   14.00–14.40: Esterházy-palota • 9021 Győr, Király u. 17. #Placc sztorizás – avagy ’életKÉPEK’ Rómer Flórisról… Krónikás: Nagy János múzeumpedagógus […]

SZEMLE

A Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola éves “Szemle” című kiállítása megtekinthető a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban. Megnyitó: 2022. május 12. 17 óra Köszöntő: Derczó Tibor intézményvezető Megnyitó beszéd: Pápai Emese művészettörténész A kiállítás megtekinthető: 2022. június 12.

1×3 néha 4

Ray Cooney – Tony Hilton bohózat két részben Fordította: Hamvai Kornél Elhunyt cégtársa egyetlen örökösét, Billyt keresi az idős, dúsgazdag Jonathan Hardcastle. 100 ezer font a tét: ekkora összeget szándékozik Billynek ajándékozni azzal a feltétellel, hogy a fiún kívül ne jelentkezzen más örökös. Billy és ügyvédje egy születésnapi összejövetel kellős közepén jelennek meg a családi […]

KOVÁCS MARGIT KIÁLLÍTÁS

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját a Múzeumi Világnap alkalmából a megújult Kovács Margit Állandó Kiállításra.   Megtekinthető: Hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig

KOVÁCS MARGIT KIÁLLÍTÁS

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját a Múzeumi Világnap alkalmából a megújult KOVÁCS MARGIT ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS megnyitójára. Köszöntőt mond: Rózsavölgyi László elnök Győr Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság A kiállítást megnyitja: dr. Csapláros Andrea a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatója, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének […]

HISTORY – Újrajátszva

Ókori harcosok, lovagok, betyárok, huszárok, szekér, hintó, vad lovak, harci mének, pompás szárnyas paripák, sok tűz, és egy igazi tank lánctalpainak ropogása – ez a HISTORY! A libabőr garantált. A lélegzetelállító lovas show ezer évet elevenít meg őskortól a világháborúig a lovak szemszögéből, két felvonásban, tizenöt sztárfellépővel! A színházi és zenei élmény mellett ezúttal is […]

Emlékhelyek Napja 2022

Collis Sacer – Nemzeti emlékhelyünk, a győri Káptalandomb 09.45 Az Emlékhelyek Napja győri programsorozatának megnyitója, Nemzeti Emlékhely sztélé megkoszorúzása Helyszín/sztélé: Dunakapu tér és a Káptalandomb sarkánál 10.00 Különleges könyvek nyomában – a Zalka-antifonálé A Győri Egyházmegye a Zalka-antifonálé – mely Filipec János püspök által, a váradi székesegyház részére megrendelt díszkódex-sorozat fennmaradt két fél óriáskötete – […]

Győri Édes Napok

Idén már 10. alkalommal rendezik meg a nagy sikerű győri Édes Napok csokoládé- és édességvásárt Győrben, a Széchenyi téren. Reméljük most is sikerül felszabadítanunk mindenki boldogsághormonjait, hiszen kitűnő édességekkel és hangulatos helyszínnel várunk mindenkit. Az édes finomságok mellett a szórakozásból sem lesz hiány, hiszen a gyerkőcöknek arcfestéssel is kedveskedünk! Gyertek és édesítsétek meg hétvégéteket, várunk […]

Batikolás

A foglalkozáson sálat, kendőt, vászontáskát, kispárna huzatot, pólót díszíthetnek kötözött, hajtogatott batikolási eljárással a MOKKA felnőtt kézműves műhelytagjainak segítségével a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Marcalvárosi Fiókkönyvtárában.   A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Feldaraboljuk a végtelent

A Ménfőcsanaki Művelődési Házban a Muzsikáló irodalomprogramsorozatban Gryllus Dániel és Lackfi János Feldaraboljuk a végtelent című műsorát láthatják. „Hogyan daraboljuk fel a végtelent? Hát van neki eleje, közepe vége. És az elejének is van eleje, közepe, vége. Meg az eleje elejének is. Meg az eleje eleje elejének is. És így tovább… A művészet mindig a végtelent próbálja megfoghatóvá tenni, nincs […]

Moszkva tér

A Moszkva tér című filmet láthatják a Vetítő – közösségépítő filmes klubban. Vendég: Szabó Simon színész. A program helyszíne aDr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében. A filmet 16 éven aluliak számára nem ajánljuk. A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

Szent Ignác útja

A Vetítő– közösségépítő filmes klubban megtekinthetik a Szent Ignác útja – Camino Ignaciano című magyar dokumentumfilmet, ami tavaly készült. 12 éven aluliak számára a film megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!   A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

Tabuk a költészetben

Győrszentivánon, a Kossuth Lajos Művelődési Házban Tabuk a költészetben címmel zenés irodalmi műsor és beszélgetést tartunk művekről, alkotásról, az irodalom és zene közösségi szerepéről. Közreműködők: Turczi István író, költő, Molnár György zenész. Játékmester: Elek Ányos színész. Turczi István az Erotikon című művéről:„Költő arról, hogy miért ír erotikus verseket, nem beszélhet. Illetve beszélhet, ám aligha mond bármit is. A szöveg mondja el, amiről ő nem […]

Végtelen Dallam

Németh Attila festőművész Végtelen Dallam című kiállítása tekinthető meg a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban.   A kiállítás megtekinthető: 2022. június 5-ig nyitvatartási időben.

Németh Attila kiállítás

Németh Attila festőművész Végtelen Dallam című kiállításának megnyitójára meghívnak minden kedves érdeklődőt. Köszöntőt mond: Székely Zoltán múzeumigazgató A kiállítást megnyitja: Keszei László András újságíró   A kiállítás megtekinthető: 2022. június 5-ig nyitvatartási időben.

Cirkusz Piknikusz

Itt a világ közepe, ha nem hiszed, GYERE BE!!! Ebben az évben május utolsó vasárnapján egy nagy cirkusszá változtatjuk a Vásárcsarnok előtti piacteret, ahová szeretettel várunk kicsiket és nagyokat egyaránt! Az érdeklődők sok érdekes játékban vehetnek részt, kézműves foglalkozásokon szép tárgyakat bütykölhetnek! Többek között lesz nálunk: ládavasút, népi fajátékok, fa körhinta, Kezedben a jövő – […]

A TITOKZATOS MÉZRABLÓ

Lenyűgöző látvánnyal és mesés díszletekkel várunk Benneteket „A titokzatos mézrabló” c. vadonatúj előadásainkon. Az új színpadi showban találkozhattok kedvenc szereplőtökkel Lizával, akinek a szerepében a végtelenül bájos, csodás hangú Szilágyi Panni mutatkozik be. Az előadás során új barátságok köttetnek, páratlan kalandokban lehet részetek és segítségetekkel a titkos mézrabló kilétére is fény derül. Az egy felvonásos […]

1×3 néha 4 darab

Ray Cooney – Tony Hilton: 1×3 néha 4 – bohózat két részben – Elhunyt cégtársa egyetlen örökösét, Billyt keresi az idős, dúsgazdag Jonathan Hardcastle. Tízezer font a tét: ekkora összeget szándékozik Billynek ajándékozni azzal a feltétellel, hogy a fiún kívül ne jelentkezzen más örökös. Billy és ügyvédje egy születésnapi összejövetel kellős közepén jelennek meg a […]

PANNON ESTÉK-Németh Lajos

PANNON ESTÉK – NÉMETH LAJOS meteorológus estje Mi lesz veled Föld, mi lesz veled éghajlat? Az ország egyik legismertebb és legkedveltebb meteorológusával folytatódik a Pannon esték. Május 20-án Németh Lajos érkezik hozzánk, akivel sok érdekesség mellett egy fontos és égető témát járunk körül Jegyek kaphatók április 26-tól: Pannonhalmán a Porta látogatóközpontban és Győrben a Látogatóközpontban […]

Simplicissimus Koncert

Simplicissimus Kamaraegyüttes és Kovács Bálint – L’eco d’Italia Az esemény az Öt Templom Fesztivál programsorozat keretében kerül megrendezésre. Antonio Vivaldi: Concerto in la minore (RV 108) Francesco Mancini: Sonata in re minore Antonio Caldara: Ciaccona in si bemolle maggiore (op. 2/12) Georg Philipp Telemann: Quartetto in sol minore (TWV 43:g4) Michel Blavet: Concerto in la […]

Barcelona Gipsy balKan Orch.

Barcelona Gipsy balKan Orchestra Az esemény az Öt Templom Fesztivál programsorozat keretében kerül megrendezésre. Margherita Abita szicíliai énekesnő új ízeket, friss energiát és új esszenciát hozott a zenekar számára 2019 novemberében. A 2022-ben tíz éves zenekarnak eddig hat stúdióalbuma jelent meg és 40 országban koncertezett. A “Nova Era” albummal megerősítették pozíciójukat a legelismertebbek között a […]

Pokolbéli víg napjaim

Balsai Móni – Adorjáni Bálint – Szirtes Edina Mókus – Faludy György: Pokolbéli víg napjaim Az esemény az Öt Templom Fesztivál programsorozat keretében kerül megrendezésre. Faludy György a magyar történelem egyik legsötétebb korszakának megdöbbentő történetét írta meg Szolzsenyicin Gulágjához is hasonlított életrajzi regényében. A Pokolbeli víg napjaimban az Andrássy út 60. és Recsk poklát megjárt […]

Kamarás Iván és zenekara

Kamarás Iván és zenekara – Félúton Az esemény az Öt Templom Fesztivál programsorozat keretében kerül megrendezésre. Kamarás Iván színészként az ország vezető színházaiban (Vígszínház, Müpa, Pesti Színház, Szegedi Szabadtéri Játékok) számos zenés előadás főszerepét játszotta, illetve, önálló koncert anyagaival (Idegenek az éjszakában, Egy fess pesti este) zajos sikereket arat évek óta. Most itt van valami egészen […]

Nagy Katica és Prieger Zsolt

Nagy Katica és Prieger Zsolt – Kaddis Térey Jánosért Az esemény az Öt Templom Fesztivál programsorozat keretében kerül megrendezésre. Prieger Zsoltnak, az Anima Sound System vezetőjének legnagyobb erőssége a művészi bátorság. A zenekar mellett időről időre képes megújulni, feladni a már bevált, megszokott sémákat és valami egészen újba kezdeni. A zenés-irodalmi mű Térey János, a […]

Sebestyén Márta koncert

Sebestyén Márta és a Mizsei Quartett – Szent Márton köpenye és Szűz Mária oltalma alatt   Az esemény az Öt Templom Fesztivál programsorozat keretében kerül megrendezésre. A cím kitekintés Győrből a pannonhalmi panoráma irányába. A bencés magaslat két meghatározó templomára, a hegy kiemelő és a Szűz ránkboruló oltalmára. Van honnan kiemelkednünk, és van mire vígaszt […]

Makám koncert

Makám – Budapest éjszakája szól Az esemény az Öt Templom Fesztivál programsorozat keretében kerül megrendezésre. A Makám az etno-folk és világzene egyik legrégibb hazai képviselője. Zenei pályafutását 23 album fémjelzi. Az együttes közel 2000 koncertet adott Európa országaiban és Indiában. Korszakain átível a hagyomány és a modernitás kettőssége. Zenéjükben a távol-keleti, a balkáni az afrikai […]

Capella Theresiana kórus

Capella Theresiana kórus – Pilinszky és a Zene Az esemény az Öt Templom Fesztivál programsorozat keretében kerül megrendezésre. A Capella Theresiana 17 évvel ezelőtt alakult, elsősorban professzionális liturgikus zenei szolgálatra, melyet azóta is rendszeresen végez Budapesten, az Avilai Nagy Szent Teréz templomban. Az énekegyüttes Pilinszky születésének 100. évfordulójára  2021-ben egy olyan műsort állított össze, melyben Pilinszky […]

Mező Misi – Mesélő

Mező Misi – Mesélő Az esemény az Öt Templom Fesztivál programsorozat keretében kerül megrendezésre. Mező Misit legtöbben a Magna Cum Laude zenekar énekeseként ismerik. Akik követik pályafutását, tudhatják, hogy sokféle zeneiségben próbálta ki magát, sokféle zenei műfaj érdekli és kimondhatatlan öröm számára, hogy e színes világ rétegei közt járhatja felfedező utját, mindenkor maga felett tudva […]

Parvathy Baul Koncert

Parvathy Baul – Az ismeretlen madár Az esemény az Öt Templom Fesztivál programsorozat keretében kerül megrendezésre. Parvathy Baul olyan, akár a forrásból csobogó patak, mindent megtisztít, ami az útjába kerül. Mindezt azért teheti meg, mert mindenekelőtt önmagát tisztítja áttetszővé, mint a kristály. A Bául nem pusztán és elsősorban nem előadói forma, hanem az élet útja. […]

Csuja Imre és Czutor Zoltán

Csuja Imre és Czutor Zoltán – Megszólít a lélek – Csend és üvöltés Az esemény az Öt Templom Fesztivál programsorozat keretében kerül megrendezésre. A két művész sajátságos irodalmi és zenei egymásra találása, benne olyan klasszikusok, mint Babits: Jónás könyve vagy  az egykori Nyers: Fényre csúnyúló lányok című opusza; akár Petőfi: Anyám tyúkja, akár a Belmondo:  Mikor  vagy Szabadon […]

Menház

A Győri Zsidó Hitközség -az építők eredeti szándéka szerint- újra a közösség szolgálatába állította az épületet, mely kulturális és oktatási célokat lát el.

Gyarmati Fanni naplója

Hámori Gabriella – Gyarmati Fanni naplója Az esemény az Öt Templom Fesztivál programsorozat keretében kerül megrendezésre. Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplójának megjelenése volt. Szinte a naplók kiadásával egy időben Hámori Gabriella színésznőben megfogalmazódott, hogy szeretne ebből a lenyűgöző anyagból előadást csinálni. A FILC […]

Az Ismeretlen Győr túra 11.

Győr Megyei Jogú Város Levéltára 2020-ban elnyerte a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01588 “Az ismeretlen Győr. A város még létező és már eltűnt építészeti emlékei” című pályázati projekt támogatását. Ennek keretében elérkezett a negyedik mérföldkőhöz. Ebben 15 tematikus túra megtartása szerepel, amely a város még létező és a már eltűnt építészeti emlékeit mutatja be az érdeklődőknek. Nagyon örülünk, hogy […]

Az Ismeretlen Győr túra 10.

Az Ismeretlen Győr túra 9.

Az Ismeretlen Győr túra 8.

Az Ismeretlen Győr túra 7.

Az Ismeretlen Győr túra 6.

Az Ismeretlen Győr túra 5.

Az Ismeretlen Győr túra 4.

Az Ismeretlen Győr túra 3.

Az Ismeretlen Győr túra 2.

Az Ismeretlen Győr túra 1.

Barokk Barangolások    

Barangolások a barokk Győrben       Győr Magyarország műemlékekben második leggazdagabb vidéki városa. Olyan település, ahol a városképet a múlt hagyományainak őrzése és a modern szemlélet összefonódása alakítja. Ennek sikerét igazolja, hogy a barokk belváros rekonstrukciójának elismeréséül a város 1989-ben kiérdemelte a műemlékvédelem Európa-díját. Az elmúlt korok építőművészetének, történetének legbeszédesebb emlékei, gazdagon díszített templomok, mozgalmas szobrok, pompázatos […]

Séta a’la carte

Séta a’la carte- barangolás Győr belvárosában   Tematikus városnéző sétáinkat az elmúlt évek során mintegy 50 téma köré építve vezettük. Mindegyik témának vannak különösen érdekes, talán kevéssé köztudott történetei. Ezekből válogatunk ezen a programon. Tartsanak velünk egy kellemes sétára, barangoljunk együtt Győr belvárosában és válasszanak a’la carte! Találkozás: Bécsi kapu tér, Kisfaludy-szobor Regisztráció: https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/seta-a-la-carte-barangolas-gyor-belvarosaban idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy […]

Naplemente-túra

Naplemente-túra, hajós városnézés Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutajuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: idegenvezetes.gyor@gmail.com, vagy telefonon: +36 […]

Beszélgetések a Palotában

“Utak és élmények- Beszélgetések a Palotában” 2022-ben új, exkluzív helyszínen, a Zichy-palotában tér vissza Csobay Dániel közművelődési szakember beszélgetés sorozata. Az “Utak és élmények- Beszélgetések a Palotában” vendége: Kubik Anna Kossuth-és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. Beszélgetünk életútról, belső utakról, hivatásról, utazásokról, élményekről, szerepekről. A program helyszínén csak a szabad helyek függvényében tudunk jegyet adni! […]

Egy csepp Itália Győrben

Ezen a sétán Itália nyomait, emlékezetét idézzük meg idegenvezetőnkkel. Győr városának történetében több alkalommal bukkantak fel Itália szülöttei. Hadvezérek, építőmesterek, kereskedőcsaládok, művészek sokszor szövevényes életrajzi történetei összefonódtak városunk történetével. Ezen a sétán “megnyitjuk azokat a kapukat”, amelyek “elvezetnek” minket Itáliába. Megmutatjuk azokat az emlékeket, amelyek a folyóparti városba idézik az olasz életérzést, hangulatot,  egy csepp […]

Győr gyerekszemmel

Nem minden nap esik meg az emberrel, hogy újra gyerek lehet. Ezen a sétán ez is megtörténhet. Segíthetünk a vár visszafoglalásában, a céhes legények nyomába eredhetünk és Csipkerózsikát is megkereshetjük. Megsegíthetjük a koldusokat és megtudhatjuk milyen titkos erőt rejt a király koronája. Tematikus sétáink sorában egy gyermekeknek szóló programmal is jelentkeztünk már több alkalommal, ami […]

A dzsungel könyve

Gyermeknapi Ingyenes Évadzáró Matiné 4 éves kortól Maugli, az emberkölyök, amióta az eszét tudja, a dzsungelben él. Bagira, a feketepárduc és Balú, a barnamedve, Maugli tanítómesterei farkasnak nevelték. Ám egy nap rádöbben, hogy ő más, mint a többi farkas, más, mint a dzsungel összes többi teremtménye. Nyomozásba kezd, hogy megtudjon egyet s mást a származásáról. […]

Bridge Kinder Garden

Program 13:30 Kapunyitás 13:30 -19:00 Disney Légvár 112 m2-en 13:30 – 19:00 Csillámtetoválás 13:30 – 19:00 Kézműves gyöngyfűzés, karkötő, nyaklánc készítés 14:15 – 15:00 Csokigyáros édesség osztó show műsor 15:00 – 19:00 Lufihajtogatás 16:30 -17:30 Tompeti és Barátai 19:00 Takarodó A belépő ára tartalmazza: Tompeti és Barátai koncert, részvétel az összes programon, a légvár korlátlan […]

A feleségem története

A feleségem története című magyar-német-olasz romantikus filmdrámát láthatják a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében. A Füst Milán regénye alapján forgatott filmet Enyedi Ildikó rendezte.   A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Magyar Passió

Közösségépítő filmes klub-összejövetel lesz közönségtalálkozóval a Ménfőcsanaki Művelődési Házban. Az érdeklődők a című magyar filmdrámát láthatják. Az est vendége Eperjes Károly színművész.   A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

Masni és Pocó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtár Klubhelyiségében Mihályi Réka Masni és Pocó című gyermekkoncertjét láthatják.   A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című projekt keretében valósul meg.

Muzsikáló irodalom

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos Amikor az atyafiak együtt muzsikálnak című műsorát nézhetik meg. Az immár ikonikusnak számító Kaláka két alapító tagja, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos a különböző formációik és albumaik dalaiból válogatnak. Hallhatunk jiddis dalokat Kányádi Sándor fordításában, Sumonyi Zoltán által versbe szedett zsoltár-parafrázisokat, magyar költők verseire írt […]

Vadlovak-Hortobágyi mese

A Vadlovak – Hortobágyi mese című magyar-német-osztrák-svéd dokumentumfilmet nézhetik meg a „Vetítő” elnevezésű közösségépítő filmes klubban. A rendezvény helyszíne a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtára klubja.   A program a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában”című projekt keretében valósul meg.

VízHangok

Győrben, a Rába folyón felállított vízi színpadon kerül megrendezésre a VízHangok elnevezésű esemény, melyen az alábbi előadókkal találkozhattok: 20:00 RockMilady 20:30 Tóth Vera Quartet 21:30  Hoppáré zenekar        

Öt Templom Fesztivál

Az Öt Templom Fesztivál a hitről és az elfogadásról szól, párbeszédről kultúrák és vallások között. Apropójául és helyszínéül öt templom szolgál, öt különböző felekezet egyenként is különleges temploma, amik együtt válhatnak európai szintű kuriózummá, hiszen békében, egymás mellett állva évszázadok óta hirdetik az európai kulturális sokszínűség értékeit.

The Waves / Mimi

The Waves / Mimi – balett est két részben The Waves Koreográfus:Lukács András Seregi- és Harangozó-díjas Asszisztens:Kara Zsuzsanna Jelmez:Lukács András Fény:Dragos Dániel Zene:Philip Glass, Max Richter Videó:Glowing Bulbs „Ha bárki megmenthetett volna, te lettél volna az.” (Virginia Woolf) Virginia Woolf súlyos depresszióban szenvedett, s talán már a skizofrénia is kialakulóban volt nála. Tudta, hogy elkerülhetetlen […]

The Waves /Mimi

vígjáték két részben Írta: Ray Cooney és John Chapman A történet középpontjában szeretők, nercbundák, illetve hiányosan öltözött nők állnak…. Lehet, hogy a görcsös férfivágyak, de az is lehet, hogy a női könnyűvérűség szimbóluma a nercbunda, de az biztos, hogy ahol nercbunda van, ott valaki nagyon akar valamit, és történetesen általában ugyanazt. John Chapman és Ray […]

Tavaszi Sport-és Egészségnap

Idén, május 14-én kerül megrendezésre a Tavaszi Családi Sport- és Egészségnap. Ezen a szombati napon a Barátság Park területén lehet kipróbálni a különböző sportágakat és programokat. CENTERPÁLYA PROGRAMJA 10:00 Megnyitó – Simon Szimonetta – boost training edzés 11:15 Nagy Richárd személyi edző, spartan fighter trainer 12:15 ZUMBA Futó Edittel 13:15 Csákvári Eszter gerinctréning, stretching, jóga […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Májusi Vigasság

Szentiváni Családi Nap A programból: Néptáncegyüttesek műsora József Attila Kórus Cserók Nótaklub Volksband Együttes Maya Trió operett műsora Solymos Tóni Szentiváni Öko Szeglet Ökofoglalkozás Szentiváni Madárbarát Kör madárbemutató Kincskereső Pedagógiai Egyesület kreatív foglalkozás Ingyenes ugrálóvárak

Maestro VI.

Végéhez közeledik sorozatunk Maestro című beszélgetős sorozatunk. A Liszt Ferenc-díjas magyar klarinétművészt, karmestert, érdemes művészt, Berkes Kálmán művészeti vezetőnket a Jászai Mari-díjas színészlegenda, Gáti Oszkár faggatja majd életének szerencsés mozzanatairól: izgalmas gyermekkoráról, művészcsaládjáról, zenei tanulmányairól, kamarapartnereiről, Kocsis Zoltánnal köttetett örök barátságáról, a Japánban eltöltött évtizedekről, valamint a sikeres győri zenekarépítésről. A beszélgetéseket rögzítjük, a felvételeket a Rádió Bézs online […]

Elisabeth

LÉVAY SZILVESZTER – MICHAEL KUNZE: ELISABETH MUSICAL 2 RÉSZBEN FORDÍTOTTA: MÜLLER PÉTER SZIÁMI Szereposztás: Elisabeth BORI RÉKA / FEHÉR NÓRA / VÁGÓ BERNADETT Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa FEJSZÉS ATTILA / SZEMENYEI JÁNOS A Halál, Elisabeth szerelmese CSISZÁR ISTVÁN / KOCSIS DÉNES Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje NAGY BALÁZS / MÁSIK LEHEL Zsófia főhercegnő, Elisabeth […]

Elisabeth

LÉVAY SZILVESZTER – MICHAEL KUNZE: ELISABETH MUSICAL 2 RÉSZBEN   Szereposztás: Elisabeth BORI RÉKA / FEHÉR NÓRA / VÁGÓ BERNADETT Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa FEJSZÉS ATTILA / SZEMENYEI JÁNOS A Halál, Elisabeth szerelmese CSISZÁR ISTVÁN / KOCSIS DÉNES Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje NAGY BALÁZS / MÁSIK LEHEL Zsófia főhercegnő, Elisabeth anyósa MÓZES ANITA/ […]

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

A végítélet napja

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA   Közreműködik: a Győri Nemzeti Színház énekkara és tánckara és kijelölt zenekara A kisemberek tragédiája a közösségi ” megszólalástól” való félelem, a kitaszítottság fenyegető közelségében inkább összefognak és kitaszítanak, mintsem megértenek egy emberi sorsot. Akár a sebből kilökődő idegen anyag, Ödön von Horváth Hudetze a közösség peremén találja magát, […]

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA Szereposztás: Thomas Hudetz, állomásfőnök FEJSZÉS ATTILA Hudetzné, a felesége AGÓCS JUDIT Alfons, Hudetzné fivére, drogéria tulajdonos POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Vendéglős, „A vademberhez” címzett fogadó tulajdonosa UNGVÁRI ISTVÁN Anna, a leánya BORI RÉKA Ferdinand, Anna vőlegénye, mészáros egy másik faluban HAJDU TIBOR Leni, pincérnő „A vadember” -nél MIHÁLYI ORSI Leimburgerné […]

A teremtés

Aligha kaphat egy zeneszerző nagyobb és nehezebb feladatot a Genezis megzenésítésénél: hogyan is lehetne kottafejekkel ábrázolni a világ teremtését? Úgy tudjuk: Händel számára készült az eredetileg angol nyelvű szövegkönyv (Milton Elveszett paradicsoma nyomán), amely a zenerajongó bécsi arisztokrata, Gottfried van Swieten német fordításában végül Haydn íróasztalán kötött ki, hogy alapjává legyen az oratórium-műfaj egyik legnagyobb […]

Népek dalai

A 20. század zenéjének egyik markáns stílusirányzata, a folklorizmus képviselői mindenekelőtt a népzenék tiszta forrásából merítettek inspirációt életművük megalkotásához. Az iskola két legfontosabb mestere egyben a magyar zene történetének két klasszikusa: Bartók Béla és Kodály Zoltán. A Flesch Károly Hangversenybérlet záró estjén az ő nyomukba lép a markáns tehetségű Balogh Máté, Nyolc népdal című ciklusának […]

152 lépés Auschwitz felé

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   152 LÉPÉS AUSCHWITZ FELÉ /monodráma/ Rudolf Franz Ferdinand Höß az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Hogy válhat náci tömeggyilkos egy ötgyermekes családapából? Sérti-e az áldozatok emlékét, hogy egy ilyen ember életútját mutassuk be másfél-két órán át? Megpróbáljuk megérteni a megérthetetlent, – hogyan jöttek létre […]

152 lépés Auschwitz felé

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   152 LÉPÉS AUSCHWITZ FELÉ /monodráma/ Rudolf Franz Ferdinand Höß az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Hogy válhat náci tömeggyilkos egy ötgyermekes családapából? Sérti-e az áldozatok emlékét, hogy egy ilyen ember életútját mutassuk be másfél-két órán át? Megpróbáljuk megérteni a megérthetetlent, – hogyan jöttek létre […]

Szerelmes Shakespeare

MARC NORMAN & TOM STOPPARD: SZERELMES SHAKESPEARE Szereposztás: Will – KURUCZ DÁNIEL Viola – DUNAI CSENGE Királynő – AGÓCS JUDIT Wessex – UNGVÁRI ISTVÁN Marlowe – NAGY BALÁZS / KOLNAI KOVÁCS GERGELY Hanslowe – MASZLAY ISTVÁN / POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Ned/Mercutio – SÁRKÖZI JÓZSEF Burbage – VINCZE GÁBOR PÉTER Dajka – SZINA KINGA Fennyman – […]

Haydn-reflexiók

A bécsi klasszika egyik legfontosabb műfaja, a több tételes szimfónia történetének egyik kulcsszereplője Joseph Haydn, aki több mint száz darabjával önálló fejezetet írt annak történetébe. A mester a zenei invenció legmagasabb szintjét képviselő szimfóniatermését ez alkalommal az 1772-ben komponált 47. G-dúr hangnemű darab képviseli. A Győri Filharmonikus Zenekar ebben az évadban rezidens zeneszerzőként működik együtt […]

Mesélnek a házak

Győr gyönyörű barokk épületei számos érdekes történetet idéznek a város lakóinak történetéből. Ezen a sétán “mesélnek a házak”, ám nem csak az épületek homlokzatainak jellegzetességeit tanulmányozzuk. Látogatást teszünk Győr egyik legszebb barokk épületében és a Zichy-palota belső tereit is megmutatjuk. Csodás termei, szalonjai sok csodát láttak már! Ezeknek a legendás épületeknek a titkait is felfedjük […]

Bencés látogatás    

Exkluzív látogatások a győri bencéseknél                             Ezen a programon azokat várjuk, akik szívesen fedeznek fel a látogatók szeme elől elzárt szépségeket, rejtett kincseket. Városunk egyik legértékesebb “ékszerdobozát”, a Bencés épületegyüttest ismerhetik meg vendégeink ezen a sétán. Meghallgatjuk a rendház csendjét miközben a díszlépcsőház freskóit csodáljuk, […]

Bencés látogatás    

Exkluzív látogatások a győri bencéseknél                             Ezen a programon azokat várjuk, akik szívesen fedeznek fel a látogatók szeme elől elzárt szépségeket, rejtett kincseket. Városunk egyik legértékesebb “ékszerdobozát”, a Bencés épületegyüttest ismerhetik meg vendégeink ezen a sétán. Meghallgatjuk a rendház csendjét miközben a díszlépcsőház freskóit csodáljuk, […]

Győr gyerekszemmel

Nem minden nap esik meg az emberrel, hogy újra gyerek lehet. Ezen a sétán ez is megtörténhet. Segíthetünk a vár visszafoglalásában, a céhes legények nyomába eredhetünk és Csipkerózsikát is megkereshetjük. Megsegíthetjük a koldusokat és megtudhatjuk milyen titkos erőt rejt a király koronája. Tematikus sétáink sorában egy gyermekeknek szóló programmal is jelentkeztünk már több alkalommal, ami […]

Naplemente-túra

Új történetek, családias hangulatú program. Másfél órás városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában. Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Megmutatjuk a folyók felől, mi miért szeretjük Győrt!   A részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Bejelentkezés: idegenvezetes.gyor@gmail.com https://www.gyeregyorbe.hu/varosnezo-setaink/aktualis-programunk/hajos-varosnezesek-indulunk   Az időjárás függvényében a […]

Mudfield / Phrenia

Szörnyeteg lemezbemutató koncert Győrben! A Bridge Klub színpadán a Phrenia lesz a vendégünk! Menetrend: 19:00 kapunyitás 20:00 Phrenia koncert 21:00 Mudfield koncert Jegyek: 2000 Ft január 31. éjfélig – csak online 2500 Ft február 1-től március 31. éjfélig – csak online 3000 Ft április 1-től április 30. délig online és a koncert napján a helyszínen […]

Bridge koncert

Három egészen egyedülálló előadó és zenekaraik közös turnéja Győrbe érkezik! RIPOFF RASKOLNIKOV A Ripoff Raskolnikov Band az blues americana stílus legszínvonalasabb képviselői közé tartozik hazánkban. Szentimentális, érzéki dalai az emberi érzelmek teljes skálját lefedik. Zenekarát az ország legkiválóbb sessionzenészei alkotják. FRENK Frenk szinte minden hangszeren játszik, a hiperkarmában tűnt fel és a Budapest Bárnak is […]

Kormos Anett Stand-up

Kormos Anett hosszú hallgatás után új önálló estjében mesél mindarról, ami az elmúlt időszakban történt vele. Stand up előadásában szó lesz házasságról, válásról, gyerekről, kamaszgyerekről, világvégéről, és mindenről, ami miatt sírni kéne, de csak röhögve lehet túlélni.  Az est célja, hogy a néző hazafelé tartva úgy érezze: az ő élete…végülis egészen tűrhető.  Az előadást 18 […]

’’Visszanéztem félutamból’’

2022. május 6-án (pénteken) 17 órakor nyílik F. Csapó Irén SZOT-díjas festőművész kiállítása a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.). A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2022. június 11-ig, hétköznapokon 13.00-16.00 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

’’Visszanéztem félutamból’’

Megnyílik F. Csapó Irén SZOT-díjas festőművész kiállítása a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében. Köszöntőt mond: Kovács Ildikó a Győri Alkotók Napóra Egyesületének elnöke. A kiállítást megnyitja: Pápai Emese művészettörténész. Közreműködik: Tóth-Vonósnégyes, P. Nagy Gabi, Ferenczy Klára, Olasz Valéria. A kiállítás megtekinthető 2022. június 11-ig, hétköznapokon 13.00-16.00 óráig.Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

’’Száz év arca’’

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában látható a komáromi MOLAJ Fotóstúdió kiállítása. Megtekinthető: 2022. május 31-ig, hétköznap 10-16 óráig.

’’Száz év arca’’

Megnyílik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában  a komáromi MOLAJ Fotóstúdió kiállítása. A tárlatot megnyitja: Virág Lajos fotográfus, a Győri Fotóklub tagja. Közreműködnek: Németh-Kövi Laura, és Horváth Dániel a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium tanulói. Megtekinthető: 2022. május 31-ig, hétköznap 10-16 óráig.

Versszínház: Öröknyár

Az egykori pannonhalmi diákra, Nagy Gáspár költőre (1967A) emlékezünk Tallián Mariann és Lázár Balázs versszínházi előadásával. Az Öröknyár című előadás a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) posztumusz tiszteletbeli tagjának, Nagy Gáspár költő „rendszerváltó” verseiből és a III/III.-as aktákban szereplő, Nagy Gáspárról szóló jelentésekből épül fel. Az előadás testközelivé teszi a kommunista diktatúra működési mechanizmusát, a költői […]

Szergej Krilov

Szergej Krilov (hegedű) és a Kodály Filharmonikusok Debrecen előadása Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 64 Bartók: 1. rapszódia, Sz. 87, BB 94 Weiner: Szvit (Magyar népi táncok), op. 18 Vezényel: Kollár Imre Szergej Krilov napjaink ünnepelt hegedűművésze, rangos koncerttermek és zenekarok visszatérő vendége. Játékának pezsgő, eleven muzikalitását, költői intenzitását, varázslatos hangzását a magyar közönség is megcsodálhatta […]

Családi Nap

A korábbi évekhez hasonlóan koncertekkel, gyermek programokkal, gasztro utcával és vidámparkkal várjuk a nagyérdeműt. Lesz még horgászverseny, focikupa, lovas bemutató, kerékpár túra, állatkerti programok, lehet pónin lovagolni… Helyszín: Győr, Kiskút liget

XIII. Likócsi Majális

Program: 14:30 Köszöntőt mondanak: Dr. Dézsi Csaba András – Győr polgármester, Loschitz Ferenc MVBMK igazgatója, Hajtó Péter önkormányzati képviselő 14:45 Dalkörök műsora Gyöngyvirág Nyugdíjas Egyesület, Abda Dalárda, Cserók Nótaklub, Obsitos Dalárda 16:15 Ashihara karate bemutató 17:00 Sík Frida 18:00 Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László 19:00 Gáspár Laci 20:00 Sihell Ferry és Henna 21:00 Mentee […]

Tóth Béla és Tanítványai

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját tárlatvezetésre a Tóth Béla és Tanítványai című kiállításon. A tárlatot bemutatja: Lipovits János szobrászművész. A kiállítás megtekinthető 2022. május 8-ig.  

Jeges Családi Hétvége

Szombaton amatőr jégkorong kupát szervez a Győri ETO HC amatőr csapata, vasárnap pedig látványos kűrökkel lépnek jégre a műkorcsolyázók és nevezni lehet Győr első amatőr curling versenyére is. Lesz még sledge hoki bemutató és nyilvános edzésen látható a Győri Nemak ETO HC 12 év alatti hokistáinak bemutatója. Az amatőr curling bajnokságra itt lehet nevezni: https://forms.gle/6BeXVSWGTA7KaAu79 A látványos műkorcsolya bemutatók mellett Győr legújabb jeges sportja […]

Jazz4EU Koncert

A Couleur Jazz kórus a franciaországi Bretagneból és a Chit Chat Company a németországi Bielefeld városból 2013-ban ismerkedett össze. Észrevették, hogy zeneileg és emberileg jól összeillenek. Többször meglátogatták egymást és közösen zenéltek. A győri Zsinagógában jazz számokat, gospeleket és balladákat énekelnek, műsorukat saját szerzeményekkel, hangszeres kísérettel és szóló énekekkel színesítik.  A közönséget egy vidám, hangulatos […]

Chris Slade Győrben

Nyáron Győr vendége lesz egy igazi rocklegenda. A városunkban lép fel Chris Slade, a Manfred Mann’s Earth Band, az Asia és az AC/DC együttes dobosa. Sokan elsősorban az AC/DC-ből ismerik Chris Slade-et, azonban a dobos rengeteg előadóval és bandával dolgozott már együtt és számos turnét tudhat maga mögött. Slade az évek során az AC/DC-n kívül […]

Gárdonyi és Győr

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Marcalvárosi Fiókkönyvtárában Orbánné dr. Horváth Márta nyugalmazott könyvtáros Gárdonyi Géza, a népszerű író és Győr kapcsolatáról tart előadást.  

Gárdonyi felolvasóest

„Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő.” Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulója alkalmából Gárdonyi felolvasóestet tartunk Ménfőcsanakon, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Fiókkönyvtárában. A rendezvény helyszíne: Győr-Ménfőcsanak; Győri út 90. (Bezerédj-kastély)  

Könyvklub

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében ismét összejövetelt tart Könyvklubunk. Az est témája Harper Lee nagy sikerű regénye, a Ne bántsátok a feketerigót! Moderátor: Galambos Krisztina Olvassák el addig a történetet, és osszák meg gondolataikat a könyvről!

Tavaszi táncest

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában tavaszi táncest kezdődik. Házigazda: Akkordeon Tánczenekar. Az ételekről és italokról a vendégek gondoskodnak. A jegyek megvásárolhatók elővételben április 25-től (hétfőtől) a helyszínen, nyitvatartási időben. Regisztráció: +36 96/421-740, regisztracio@gyorikonyvtar.hu

XIX. Motorostalálkozó

Jótékonysági Motorostalálkozó és Rockfesztivál KONCERTEK Csütörtök (május 05.): NRG Nagyszínpad: 18:00 Falcon Project 19:30 Kárpátia 22:00 Pokolgép Ebédlő: KARAOKE Bulisátor: 18:00 Dogs 21:00 Feuer Frei Rammstein Tribute 23:00 Időutazó Rock Band Péntek (május 06.): NRG Nagyszínpad: 18:00 Nemcsak Berry 20:00 Kowalsky meg a Vega 22:00 Aurora 24:00 Blues Company Ebédlő: KARAOKE Bulisátor: 17:00 Blacklore 18:30 […]

Marton Szabolcs: KVARK

Marton Szabolcs zenei utazásán – amit különleges effektek kísérnek majd – a félszimfonikus hangzás, a speciálisan erre az alkalomra készített mapping, valamint az egyedi fényfestés együttesen alkot májusban egy sajátosan elragadó, sodró crossover világot a Torula különleges, indusztriális terében.Marton Szabolcs producer, zeneszerző első debütálása dalszerzőként a ’Préda’ előadásához fűződik, amihez 2014-ben készített dalokat az Aurora […]

Cinege, cinege kismadár

Aprók Színháza 0-4 éves korig Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik a Vaskakas Bábszínház csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót. Tervező: Bartal Kiss Rita (Blattner Géza-díjas) és Szabó Tamás Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Játsszák: Bánky Sára e.h. és Bora Levente

Szem-lélek fotóséták

A Generációk Művelődési Háza TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01793 számú, „Nézőpontok – városunk hagyományai nyomában” című pályázata keretén belül FOTÓSÉTÁRA HÍVJUK AZ ÉRDEKLŐDŐKET! Programunk elnevezése: „SZEM-LÉLEK FOTÓSÉTA” – Győr város szakrális helyei vonatkozású közösségi akciók. Célja a közös városrészi identitás erősítése a helyi értékek megjelenítésén keresztül Győr Belváros kulturális helyeinek, illetve Győr város szakrális helyeinek vonatkozásában; a város kulturális […]

Orvos-Tóth Noémi Győrben

Mire felnövünk, sorsunk forgatókönyvéből már jelentős fejezetek megváltoztathatatlannak tűnnek. Sejtjeinkben hordozzuk felmenőink traumáinak nyomait; szüleink, nagyszüleink ránk örökítették a megdönthetetlennek tűnő életigazságokat; zsigereinkbe égtek a bizalom, a bizalmatlanság, a szeretet és a szeretetlenség tapasztalatai. Már számos saját krízist vagy mélyen ható egyéni traumát is megéltünk, és kialakultak a válaszaink, ismétlődő megoldó-kulcsaink is ezekre a helyzetekre. […]

Ne most, drágám!

vígjáték két részben Írta: Ray Cooney és John Chapman A történet középpontjában szeretők, nercbundák, illetve hiányosan öltözött nők állnak…. Lehet, hogy a görcsös férfivágyak, de az is lehet, hogy a női könnyűvérűség szimbóluma a nercbunda, de az biztos, hogy ahol nercbunda van, ott valaki nagyon akar valamit, és történetesen általában ugyanazt. John Chapman és Ray […]

Egy nap népviseletben

„Az egy nap népviseletben” elnevezésű nap 2015-ben indult útjára világszerte hagyományőrző és civil csoportok kezdeményezéseként. Célunk, hogy ne csak egyénileg ölthessenek magukra viseletet ezen a napon a fiatalok, hanem egymásnak megmutathassák, „átörökített hagyományainkat”, kifejezhessék önmagukat, stílusukat. A rendezvény ideje alatt a résztvevők megtekinthetik az egyik együttműködő partnerünk, a Cifra Műhely Egyesület által kiállított cifra bútorokról […]

Tesók!

– Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát mindent tud, sőt mindent jobban tud… […]

Tesók!

– Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát mindent tud, sőt mindent jobban tud… […]

Síppal-dobbal

Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, Vitányi-Juhász István Az Aprók Színházáról: Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze nem akármilyenre, hanem kifejezetten nekik készülő játékokra. Tudós csoportok: pszichológusok, pedagógusok és művészek hosszú […]

Síppal-dobbal

Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, Vitányi-Juhász István Az Aprók Színházáról: Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze nem akármilyenre, hanem kifejezetten nekik készülő játékokra. Tudós csoportok: pszichológusok, pedagógusok és művészek hosszú […]

Sárkányölő Sebestyén

Azokról az időkről adnak hírt, amikor a szerencsét próbálni induló vitézek nemcsak mágikus képességekkel rendelkeztek, hanem ismerték annak módját is, hogyan kerülhetnek kapcsolatba a táltosokkal, a tanácsot adó öregasszonyokkal és az ősz öregemberekkel, akiktől mindig segítséget kaptak küldetésük teljesítéséhez. A KL Színház és a Magamura Alkotóműhely közös előadásában Sárkányölő Sebestyén, a szegénylegényből lett hős története […]

Iván Csaba: Az utak ideje

2022. április 22-én (pénteken) 18 órakor kezdődik a Ménfőcsanaki Művelődési Házban (Bezerédj-kastély; Győr, Győri út 90.) Iván Csaba Az utak ideje című útinaplójának bemutatója. Beszélgetőtárs: Baksa Kálmánné. A belépés díjtalan.

Misi mókus kalandjai

Egy nap Misire bízzák a mókusok téli élelemkészletének őrzését, ám valaki ellopja az összes felhalmozott diót, mogyorót és gesztenyét. Misit nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy a mókusok egész télire élelem nélkül maradnak… Sokféle mókus él Vörösmókusországban, de van egy dolog, ami az összes itt lakóban közös: mindegyikük farka dús, loboncos és vörös. Misi mókus […]

Medvék minden mennyiségben

A Vaskakas Bábszínház legújabb Aprók Színháza előadása 4 éven aluliaknak, Tandori Dezső Kossuth-díjas költő versei alapján. …a játékboltból, a bazártrafikból, az áruházból, a desszertesdoboz fedeléről – de talán még képzeletbeli mackók is. Lehet velük beszélgetni, ki lehet találni, mire gondolnak, mit néznek, látnak, mire vágynak, mi az, amire a nagyokat intik. Pirongatni, korholni lehet őket, […]

Fut a Szentiván Ovifutam 6 éves korig 700 méter Sulifutam 6-10 éves korig 2 km Felnőtt 5 km Felnőtt10 km Előzetes regisztráció: molnarvid@gmail.com

Egészség-piac Likócson

2022. április 13. 16 óra Hámor Vilmos író – Borúra derű 2022. április 21. 17:30 óra Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna egyetemi docens – Túlélési terápia 2022. május 4. 16 óra Dr. Menyhárt Miklós – Beszélgetés a demenciáról 2022. május 11. 16 óra Dr. Szász Angéla Imola – Alvás, horkolás műhelytitkok

Cinege, cinege, kismadár

Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós -röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik kicsike gyerekeiket ölükben ringatva  a Vaskakas Bábszínház legújabb  csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár  c. produkciót, melyet Pallai Mara és Tengely Gábor szárnyalásában állított színpadra Kocsis Rozi Blattner-díjas. A csilingelő muzsikát […]

Minden áldott éjszaka.. Faggathatta a király szép szóval, csúnyával a leányokat, azok egy mukk nem sok, annyit sem árultak el arról, hogy merre járnak, hol mulatnak, hol szaggatják rongyosra a királyi cipellőket. Tipereg -toporog a király nagy tehetetlenségében, tipegnek-topognak a királylányok a titok zavarától, csak nem akar véget érni e zavaros családi körtánc. Hanem ahogy […]

A kismalac meg a farkasok

A sűrű erdő közepén élő életigenlő malac, Ildikó és cseppet sem életigenlő barátja, Sándor, a varjú építkezésre adják fejüket. Először nádból, aztán fából, végül téglából építenek ideális malaclakot a gonosz farkas, Imre ellen. Imre persze igyekszik túljárni a kisállatok eszén, s nem restelli farkastestvéreit is csatasorba állítani, de a „többet ésszel, mint erővel” örök igazsága […]

Dante: Pokol

AZ ELŐADÁS HOSSZA: 1 ÓRA 10 PERC (SZÜNET NÉLKÜL)   Dante hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot. Előadásunk Dante misztikus utazásának azt a részét mutatja be, amelyben a Poklot járja végig Vergilius vezetésével, és olyan bűnösökkel találkozik, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az […]

BANDALOOP

A táncparkettet az oldalára fordító világhírű együttes a testek dinamikáját, az összetett koreográfiát, a legkülönbözőbb mászó- és függőtechnikákat egyetlen, harmonikus művészi kifejezőformává gyúrta össze. Az Amelia Rudolph által Oaklandben alapított, Melecio Estrella művészeti vezetésével működő BANDALOOP újragondolja a táncot, s ezzel együtt aktivizálja a nyilvános tereket, amivel világszerte csodálatra késztette a közönséget. A bámulatos előadások […]

Tritonus Gitártrió

Közreműködők: Molnár Levente – gitár Szurgyi Gergely – gitár Varga Bálint – gitár   Megszólaló művek: Johann Sebastian Bach Joseph Nicolas Pancrace Royer Isaac Albéniz Bartók Béla Marek Pasieczny            

Gyirmóti húsvét sziget

Húsvétra hangoló szünidei program lesz a Gyirmóti Művelődési Házban. A tojásfestéshez minden érdeklődő hozzon magával 2 tojást! Program: 09:00-10:00 Táncház 10:00-12:00 Tojásfestés 12:00-13:00 Csendes pihenő „Nyúl Péterrel” 14:00-14:30 Tojáskeresés 14:30-16:00 Barcsay N. Hédi alkotásaiból álló húsvéti kiállítás és kreatív műhely Hangolódjunk együtt az ünnepre! Szeretettel várunk mindenkit!

Utam a művészethez

Festmények, grafikák, paverpol technikával készült alkotások. Megnyílik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Művelődési Házban  Kiss Rita Adél festőművész kiállítása. A kiállítást megnyitja Horváth Ferenc művelődésszervező. Közreműködik: Fehér Zoltán-gitár. A kiállítás megtekinthető 2022. május 6-ig, a művelődési ház nyitvatartási idejében!

Utam a művészethez

Festmények, grafikák, paverpol technikával készült alkotások. Megnyílik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Művelődési Házban Kiss Rita Adél festőművész kiállítása. A kiállítás megtekinthető 2022. május 6-ig, a művelődési ház nyitvatartási idejében!  

Hatan pizsamában

Vígjáték két részben. Egy franciaországi nyaralóban Bernard és neje, Jacqueline vendégeket várnak. Jön Bernard legjobb barátja, Robert, aki Jacqueline titkos szeretője, és Brigitte is, aki Bernard titkos szeretője. A ház ura feleségének úgy állítja be a dolgot, mintha Brigitte Robert párja lenne, de mivel Robert még sosem látta a nőt, összetéveszti a szobalánnyal… Ám beállít […]

Food Truck Show & Utcazene

A június 16-19-ei hétvégén szabadnapot kapnak a háziasszonyok, ugyanis az ország legkiemelkedőbb mozgó konyhái költöznek a Radó-szigetre, hogy a megszokott magas színvonalon berobbantsák a nyarat. A népszerű Food Truck Show keretében BBQ, hamburger, hal, mexikói, thai, görög kedvelők, édesszájúak, koffeinfüggők, fröccs imádók is megtalálják a számításaikat és a vegetáriánus vendégekre is gondoltak a szervezők. Győr […]

SZEN – Wellhello

A Wellhello fiai sem hiányozhatnak a 2022-es SZEN fellépői közül! A rendezvény mottója “A zene a cél, a SZEN az eszköz” Fluor és Diaz párosa elképesztő gyorsasággal vált a hazai zenei élet egyik top zenekarává, akikkel szintén találkoztok áprilisban Győrben!

SZEN – Groove Coverage

Moonlight Shadow, Poison, The End ha neked is azonnal beugranak ezek a számok, akkor áprilisban ott a helyed a SZEN Feszten. 2022-ben 2 nemzetközi fellépővel is találkozhatunk a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub színpadán. Cascada mellett szintén a 2000-es évek nagy neve a Groove Coverage zenekar is fellép.

SZEN – Road Zenekar

Áprilisban Győrben is találkozhatsz velük, ha kilátogatsz a SZEN Fesztiválra! A Road a hazai rockéletben az egyik legaktívabb formáció, amely lemezeladás és koncert látogatottság tekintetében is igen sikeres.

SZEN – Paddy and the Rats

Táncolni és tombolni fogunk velük Győrben, a SZEN-en is! Az őszinte, hamisítatlan kocsmazene hazai nagykövetei, a PADDY AND THE RATS a világ számos táján hívja eszeveszett tombolásra és táncra a közönséget.

SZEN – Cascada

Cascada is fellép Győrben a 2022-es SZEN Feszten! Az előadó, aki a 2000-es években felforgatta az egész világot. Aki énekelt a karácsonyról, az érintésről, a fájdalomról és még sorolhatnánk.

Mozart Bikiniben

Bősze Ádám előadása Mozarték “divatőrületéről” Nyakfodor, hajporköpeny, paszomány, hálósapka. A bécsi klasszika három mestere meglehetősen eltérő nézeteket vallott az öltözködésről. A híresen szeszélyes természetű, többnyire gondozatlan megjelenésű Beethoven nem sokat adott a divatra — mellette Haydn maga volt a nett, mindig tiszta és igényes úr, aki zenészeitől sem fogadta el az udvari uniformis hanyag viseletét. […]

Fut a Szentiván

Program: 9:00 rajtszámok átvétele, regisztráció 9:15 Közös bemelegítés zenére 9:30 Rajt Távok: Ovifutam 6 éves korig 700 méter Sulifutam 6-10 éves korig 2 km Felnőtt 5 km Felnőtt 10 km Előzetes regisztráció: molnarvid@gmail.com

A triószonáta születése 2.

A triószonáta születése 2. J.S: Bach obligát csembalószólamra, hegedűre és fuvolára készült kamaraművei   Közreműködők: Kalló Zsolt – barokk hegedű Deákné Dr. Kecskés Mónika – csembaló Balogh Vera – barokk fuvola Megszólaló művek: A-dúr szonáta, fuvolára és csembalóra c-moll szonáta, hegedűre és csembalóra C-dúr szonáta, fuvolára és csembalóra f-moll szonáta, hegedűre és csembalóra e-moll szonáta, […]

Mozart-zenék és kommentárok

  Közreműködők: Agárdi Eszter, Kutas Mária Anna és Zétényi Tamás cselló-triója  Arnóth Balázs kommentárjaival, Narrátor: Alszászy Gábor              

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Elég Jó Anyaklub

Az Elég Jó Anyaklub pont az a hely, ahol kiszakadhatsz a monoton hétköznapokból. Elhozhatod a gyerekeidet is, akik addig remekül eljátszanak, amíg elmeséled és megvitatod, mitől érzed magad jó, tökéletes vagy éppen egyáltalán nem tökéletes vagy jó anyának, csakúgy, ahogy a többiek is. A foglalkozás vezetője: Fehér Alexandra Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt, a […]

kézműves foglalkozás 4 – 10 éves korig A Szöszmötöléseken különböző művészeti technikákkal készítik el a gyerekek a gyerekkönyvekből ihletett saját alkotásaikat Csermák Zsuzska vezetésével. A könyvekre és szöszmötölésre vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt, továbbá szeretnénk kérni a védettségi igazolvány felmutatását.

Szöszmötölő

kézműves foglalkozás 4 – 10 éves korig A Szöszmötöléseken különböző művészeti technikákkal készítik el a gyerekek a gyerekkönyvekből ihletett saját alkotásaikat Csermák Zsuzska vezetésével. A könyvekre és szöszmötölésre vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt, továbbá szeretnénk kérni a védettségi igazolvány felmutatását.

Szöszmötölő

kézműves foglalkozás 4 – 10 éves korig A Szöszmötöléseken különböző művészeti technikákkal készítik el a gyerekek a gyerekkönyvekből ihletett saját alkotásaikat Csermák Zsuzska vezetésével. A könyvekre és szöszmötölésre vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt, továbbá szeretnénk kérni a védettségi igazolvány felmutatását.

Pepecselő

Pepecselő – kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek! A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Csermák Zsuzska képzőművész vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége […]

Pepecselő

Pepecselő – kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek! A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Csermák Zsuzska képzőművész vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége […]

Pepecselő

Pepecselő – kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek! A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Csermák Zsuzska képzőművész vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége […]

Pepecselő

Pepecselő – kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek! A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Csermák Zsuzska képzőművész vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége […]

Diafilmvetítés

Diafilmvetítés a Győri Pagonyban 3-9 éveseknek A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt.

Diafilmvetítés

Diafilmvetítés a Győri Pagonyban 3-9 éveseknek A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt.

Diafilmvetítés

Diafilmvetítés a Győri Pagonyban 3-9 éveseknek A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt.

Diafilmvetítés

Diafilmvetítés a Győri Pagonyban 3-9 éveseknek A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt.

MOM TIME

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a […]

MOM TIME

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a […]

MOM TIME

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a […]

TAVASZKÖSZÖNTŐ A PAGONYBAN

Szeretnénk veletek ünnepelni a tavaszt, így hónunk alá csapjuk Harcos Bálint Felhőcukrászda című verses meséjét és kisétáltunk a bolttal szemközti kis ligetbe az április 14-i délutánon, ahol a következő izgalmas dolgok történnek majd: A liget madárkórusához csatlakozva köszönthetitek a tavaszt Gerbert Judit főmadárarkával. Megnyílik Felhőcukrászda Lulla kígyójának jógastúdiója, ezúttal Halmosi Gellért mutatja a pózokat. Nagy […]

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját MÚZEUMI TALÁLKOZÁSOK ismeretterjesztő programsorozat következő előadására Téma: A húsvéti ünnepkör szokásai Győr környékén és a Szigetközben Előadó: T. Városi Ágnes néprajzos muzeológus        

AUTONÓM JÁRMŰVEK IRÁNYÍTÁSA

AUTONÓM JÁRMŰVEK IRÁNYÍTÁSA: DRÓNOK, AUTÓK Hova vezetnek az önvezető autók és a drónok? Hogyan érzékelik az őket körülvevő világot? Miként lehetnek képesek kezelni a mindennapi helyzeteket? Többek közt ezekre a kérdésekre is keressük a válaszokat az előadás során. A Bencés estek vendége Prof. Dr. Bokor József, MTA r. tagja, az MTA majd ELKH SZTAKI tudományos […]

Vikingek a popkultúrában

A Ménfőcsanaki Művelődési Házban Koncz Dániel, a Jaurinum Történeti Társaság vezetője előadásában a popkultúra sajátos, és rendkívül népszerű témájáról, a vikingekről hallhatnak.  

Szavakkal festett képek

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyárvárosi Fiókkönyvtár és Közösségi Házában kerül sor Vehofsics Erzsébet és Gősi Vali Szavakkal festett képek című kötetének bemutatójára. A szerzőkkel beszélget és gitáron közreműködik: Szigeti Endre.  

The Biebers

Győrben ad koncertet a jól ismert The Biebers zenekar.

Teszteljük a gravitációt

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében Szabó T. Anna költő és Dés András ütőhangszeres zenész estjén vehetnek részt. A Költészet Napjára harmincéves írói pályája állomásaiból válogat a mai magyar irodalom egyik legjelentősebb egyénisége, Szabó T. Anna. Az ünnep alkalmából a verset állítja a középpontba. Élete lassan ötven évében ez lesz az első alkalom, hogy […]

Radnóti: Bor – Abda

A Magyar Költészet Napja alkalmából a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében kerül sor Szabó Béla Radnóti: Bor – Abda című könyvének bemutatójára. Köszöntőt mond: Dr. Horváth Sándor Domonkos könyvtárigazgató, Prof. Dr. Dézsi Csaba András Győr polgármestere, Szabó Zsolt Abda polgármestere. Közreműködnek a könyv szerzői közül: Borbély János Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság; Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész; Dr. Ispánovics-Csapó Júlia Újvidéki Egyetem; Szabó Béla fotóművész; Szikra József színművész; Tóth Péter Lóránt versvándor; Dr. Violeta Stojmenovic Bor […]

Koppány75 – “Újgeometria”

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját KOPPÁNY75 – „ÚJGEOMETRIA” Koppány Attila festőművész jubileumi tárlatatára. Köszöntőt mond: PROF. DR. DÉZSI CSABA ANDRÁS Győr Megyei Jogú Város polgármestere A kiállítást megnyitja: LÓSKA LAJOS művészettörténész, az Új Művészet folyóirat szerkesztője Az idén 75 éves Koppány Attila (1947–) festőművész 1966-ban nyert felvételt […]

Hontvári

Műsor: I. Sztravinszkij: Fúvósszimfóniák (1947-es átdolgozás) C. Debussy: Noktürnök I. Felhők (Nuages) II. Ünnepek (Fêtes) M. Ravel: Pavane egy infánsnő halálára Sz. Prokofjev: V. (B-dúr) szimfónia, op. 100 Vezényel: Hontvári Gábor A 20. század nagy komponistáinak műveiből összeállított programját Igor Stravinsky fúvós hangszerekre írott, Debussy emlékének szentelt remekművével indítja a Győri Filharmonikus Zenekar. A nagy francia […]

Három Bogányi

Műsor: R. Wagner: Siegfried-idill, WWV 103 Bogányi G.: Concerto Intenso R. Schumann: III. (Esz-dúr) szimfónia, op. 97, „Rajnai” Vezényel: Bogányi Tibor Közreműködik: Bogányi Bence – fagott Karácsonyi ajándék és szerelmi vallomás: mindkét jellemzés illik Wagner 1870. december 25-én Svájcban, a triebscheni villa lépcsőházában bemutatott poétikus Siegfried-idilljére – a kompozíció a mester második felesége, Cosima Liszt születésnapjára készült, […]

A vers: játék

A Magyar Költészet Napja alkalmából a Ménfőcsanaki Művelődési Házban a nagy pincében Szabó T. Anna költő és Dés András ütőhangszeres zenész A vers: játék című gyerekműsorát láthatják. A vers: játék. Benne van minden jókedvünk, kíváncsiságunk, sóvárgásunk, és persze a szomorúságunk is – előbb velünk, azután helyettünk beszél, segít megérteni az érzéseinket. Szabó T. Annának mindenről ritmusok és dalok jutnak eszébe, klasszikus és kortárs […]

Húsvéti Vásár

2022 tavaszán ismét lesz húsvéti vásár a belvárosban. Idén aVirágpiac ad helyet a kézműves árusoknak. Termékeik között megtalálhatóak lesznek többek között lekvárok, szörpök, egyedi kerámia termékek, ékszerek és lakásdekorációs dísztárgyak is. A helyszínen ingyenes gyermekjátékok várják a kicsiket. Nyitvatartás: Naponta 9:00–18:00 2022. április 16-án 9:00–14:00 2022. április 8–16. A gyermekjátékok az alábbi napokon használhatóak: 2022. […]

Egészség-piac Győrszentiván

9.00 KÖSZÖNTŐ: Loschitz Ferenc igazgató Zobák Gábor – „FUTÓSZAKÁLL” futó 9:30 FUT A SZENTIVÁN FUTÓFESZTIVÁL INGYENES SZŰRŐVIZSGÁLATOK: prosztata vizsgálat egy csepp vérből, vércukor, vérnyomás mérés, koleszterin szűrés – GyMS. Megyei Kormányhiv. Népegészségügyi Főoszt. látás – Szency Optika, hallás – Amplifon Magyarország, anyajegyvizsgálat – Dr. Bekő Boglárka bőrgyógyász, talpvizsgálat Rehab – Rába Kft. BMI- testtömeg index […]

Ritmo Piknik

A Ritmo – történetében először – nemcsak Budapesten, hanem országszerte három nagyvárosban is várja a világzene szerelmeseit. Debrecenben, Miskolcon és Győrben napközben kreatív gyermek- és családi programokkal, míg esténként kihagyhatatlan világ- és népzenei pop-up koncertekkel vár a Ritmo Piknik. Győrben a felhőtlen hangulatot az alábbi fellépők biztosítják:   Április 29. APÁTÚR-HÁZ UDVARA 18.00   Ephemere 20.00   […]

Lengyel Kiállítás Megnyitó

Győr Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait  a Lengyel-Magyar Barátság ünnepnap tiszteletére rendezett Egy oázis Felső Szilézia szívében című, Lengyelország Felső Sziléziai régióját és Imielin városát bemutató kiállítás ünnepélyes megnyitójára. A kiállítás 2022. április 8-tól április 21-ig megtekinthető lesz a Múzeumházban nyitvatartási időben.

Felső Sziléziai Képkiállítás

Győrben a Győr Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata által, a Lengyel-Magyar Barátság ünnepnap tiszteletére rendezett képkiállítás tekinthető meg. Lengyelország Felső Sziléziai régióját és Imielin városának képzőművészeit népszerűsíti.  Imielin. Dél-Lengyelországban, a Sziléziai vajdaság Bierun – Ledziny járásában fekvő város. Ennek a városnak a képzőművészei Győr városát választották, hogy munkáikat és a lengyel művészek világát kicsit […]

Turisztikai kiadványok

Győri Tavaszi Fesztivál Letöltés Kiemelt Események 2024 Letöltés Győr több mint egy város Letöltés Győri látnivalók Letöltés Térkép Letöltés Győri Értéktár Letöltés MOSONMAGYARÓVÁR, SZIGETKÖZ, GYÕR Letöltés

Örökkön-örökké-Pilinszky 100

2022. április 6-án (szerdán) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4., II. emelet) Örökkön-örökké címmel zenés versszínházi előadást halhatnak Pilinszky Jánosról. A műsort előadja Tallián Mariann színművész-hegedűs és Lázár Balázs színművész. Szerkesztette: Rózsássy Barbara József Attila-díjas költő. A belépés díjtalan! Az előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Húsvéti matiné

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában és annak udvarán húsvéti matiné lesz. Társszervező: a Szabadhegyi Anyukák csoport. A program: Tojáskeresés a parkban Mesejáték: CHIP Színház – Az öreg halász és a nagyravágyó felesége Kézműves foglalkozás: Előadás után alkossunk együtt húsvéti dekorációt! A helyszínen pelenkázási és ételmelegítési lehetőséget biztosítunk!

Húsvéti készülődés

Húsvétra hangolódunk! Szeretettel várunk minden barkácsolni szerető érdeklődőt! Bálint Ágnes Kukori és Kotkoda című meséjét követően közös alkotásra hívunk minden érdeklődőt! Készítsünk együtt tyúkocskát tojástartóból!  

Egészség-piac Likócson

Az eseményhez kapcsolódó előadások: 2022. április 7. 16 óra Dr. Szegedi Anikó neurológus főorvos – Parkinson kór Némethné Dombi Andrea szakápoló – Stroke, korunk betegsége Reisner Gábor gyógymasszőr – Idős betegek masszázsa 2022. április 13. 16 óra Hámor Vilmos író – Borúra derű 2022. április 21. 16 óra Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna egyetemi docens – Túlélési […]

A nők ezer arca

A Gyirmóti Művelődési Házban megnyílik Molnár László AFIAP fotóművész A Nők ezer arca című kiállítása. A kiállítást megnyitja: Virág Lajos fotós, a Győri Fotóklub Egyesület alkotója. Közreműködnek: Baksa-Kányai Angéla a mosonmagyaróvári zeneiskola fuvola tanára, Nagy Lara és Kozári Zara a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola balettnövendékei, (Kozári Zara: Illúziók Ritmic Team, koreográfus: Kemecseiné Inhaizer Petra) Kiállítás megtekinthető: a művelődési ház nyitvatartási idejében, 2022. május 11-ig.

A nők ezer arca

A Gyirmóti Művelődési Házban tekinthető meg Molnár László AFIAP fotóművész A Nők ezer arca című kiállítása. Kiállítás megtekinthető: a művelődési ház nyitvatartási idejében, 2022. május 11-ig.

Egyetemi Zenekar Hangverseny

Széchenyi István Egyetem, Egyetemi Zenekar hangversenye   Közreműködők: Baranyai István-hegedű Láposi János-mélyhegedű Dr. Choi Insu-zongora      

Papírvirágok

Az Újvárosi esték programsorozat előadása Egon Wolff drámája a Spirit Színház előadásában Szereplők: Szitás Barbara és Kós Mátyás Rendező: Szitás Barbara Mi más lehetne fontosabb az életben, mint szeretni és szeretve lenni? Egy magányos, szeretetre éhes nő és egy fiatalember története, akit befogad az utcáról az otthonába a jómódú asszony. Két teljesen különböző világ találkozása, […]

KOPPÁNY75 – „ÚJGEOMETRIA”

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját KOPPÁNY75 – „ÚJGEOMETRIA” Koppány Attila festőművész jubileumi tárlata megnyitójára. Köszöntőt mond: PROF. DR. DÉZSI CSABA ANDRÁS Győr Megyei Jogú Város polgármestere A kiállítást megnyitja: LÓSKA LAJOS művészettörténész, az Új Művészet folyóirat szerkesztője A kiállítás megtekinthető 2022. május 1-ig. Nyitvatartási idő: kedd-vasárnap, 10-18 […]

Add tovább!

Szina Kinga önálló estje Az est egy szubjektív válogatás Karinthy Frigyes komoly hangvételű verseiből és Kosztolányi Dezső tárcáiból. A keserédes hangulatú, finom humorral fűszerezett gondolatfolyam az életről, mint megismételhetetlen pillanatok láncolatáról, és annak nagy kérdésköreiről szól, a hétköznapiság egyszerűségén keresztül.

Jótékonysági est

Vértes Kornél – DreamCorner – barátommal közösen tartunk egy, az Ukrán menekültek javára rendezett homokanimációs-zenei estet Győrben a Művészetek Kápolnájában. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött a korlátozott férőhelyek száma miatt, ami 40 db. Privát üzenetben jelezze aki részt kíván venni. Amennyiben a pénteki időpont teltház volna, szombaton tartunk még egy estet. Az anyagi hozzájárulásokat egy […]

Tavaszi Egészségnap

Az Egészségfejlesztési Iroda egészségnapján életmód tanácsadást és anyajegyszűrést tartanak egészségi, tápláltsági állapotfelméréssel együtt a győri Szent Imre úti Rendelőintézetben. Az EFI munkatársai segítenek az optimális testsúly elérését szolgáló reális célok kitűzésében: a tavaszi egészségnap programjában vérnyomás-mérés, testtömeg index meghatározás, testösszetétel-mérés, valamint ezekhez kapcsolódó életmód tanácsadás is szerepel. Ahogy melegszik az idő és a ruhatárunk könnyebb […]

Lengyel-Magyar Koszorúzás

Meghívó Győr Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata szeretettel meghívja Önt a LENGYEL–MAGYAR BARÁTSÁG NAPI koszorúzási ünnepségre. Koszorúzási ünnepségünk keretében dr.Walawska Joanna a Lengyel Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét veheti át.   Beszédet mond:dr.Dézsi Csaba András polgármester úr és Andrzej R. Kalinowski úr, a Lengyel Köztársaság Konzulja Közreműködik:Győri Lengyel Akord KamarakórusKolonics Péter elnök Helyszín: Győr, Bem tér

XIII. Likócsi Tavaszköszöntő

14:30 – Megnyitja: Tarabiahné Kovács Etelka Simon Róbert Balázs beszéde Hajtó Péter köszöntője Loschitz Ferenc beszéde 15:00 – Nagy Balázs műsora 15:15 – Abdai Dalkör előadása 15:30 – Sík Frida előadása 15:45 – Obsitos Dalárda műsora 16:00 – Kegye János pánsípművész előadása 16:30 – Cserók Néptánccsoport műsora 17:00 – Cserók Nótaklub előadása Napközben: kiállítás a […]

BANDALOOP

A táncparkettet az oldalára fordító világhírű együttes a testek dinamikáját, az összetett koreográfiát, a legkülönbözőbb mászó- és függőtechnikákat egyetlen, harmonikus művészi kifejezőformává gyúrta össze. Az Amelia Rudolph által Oaklandben alapított, Melecio Estrella művészeti vezetésével működő BANDALOOP újragondolja a táncot, s ezzel együtt aktivizálja a nyilvános tereket, amivel világszerte csodálatra késztette a közönséget. A bámulatos előadások […]

A hűtlen feleség

A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg   Magyar Nemzeti Táncegyüttes: A hűtlen feleség A hűtlenségéért halállal büntetett asszony különös történetét, e kegyetlen szépségű, régi stílusú balladát, népköltészetünk talán legrejtélyesebb és legmélyebb emberi érzelmeket ábrázoló, halálos tragédiával végződő históriáját eleveníti meg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes […]

”Föld és ég között”

Megnyílik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában Németh Ottó festőművész ”Föld és ég között” című kiállítása. Megnyitja: Borbély Károly festőművész. Verset mond: Vámos-Tuba Anita. Közreműködik: Bella Fanni, a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium és Általános Iskola 8. évfolyamos növendéke. A kiállítás megtekinthető: 2022. április 26-ig, hétköznap 10-16 óráig.

”Föld és ég között”

Megnyílik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában Németh Ottó festőművész ”Föld és ég között” című kiállítása. A kiállítás megtekinthető: 2022. április 26-ig, hétköznap 10-16 óráig.

Barangolás Európában

2022. március 25-én nyílik meg a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében Bögi Tamás fotográfus Győri Ipartestület Művészi-kézműves szakosztálya és a Győri Alkotók Napóra Egyesület tagjának emlékkiállítása. Köszöntőt mond: Dr. Horváth Sándor Domonkos a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója. Közreműködik: Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója. A kiállítás ingyenesen […]

Barangolás Európában

Megnyílik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében Bögi Tamás fotográfus Győri Ipartestület Művészi-kézműves szakosztálya és a Győri Alkotók Napóra Egyesület tagjának emlékkiállítása. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Vastag Tamás koncert

Ha március, akkor tavasz és Petőfi Sándor! Márciusban országszerte megalakultak a Petőfi Klubok, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.Jöjjenek el a győri Petőfi Klub nyitókoncertjére! Hangolódjunk együtt a tavaszra egy fergeteges Vastag Tamás koncerttel!  

Arturo Sandoval

 A program a Bartók Tavasz keretében kerül megrendezésre. Arturo Sandoval Amikor 2015 februárjában a tízszeres Grammy-díjas Arturo Sandoval először lépett a Müpa színpadára, izzott a levegő. A latin jazz legendás alakja, aki lenyűgöző muzikalitásának, fölényes technikai tudásának és kivételesen szórakoztató lényének számos oldalát megmutatta már, ezúttal Debrecenben és Győrben ad koncertet. A kubai muzsikus tizenkét […]

Concerto / Vadak / A szent

 A program a Bartók Tavasz keretében kerül megrendezésre. Szegedi Kortárs Balett: Concerto / Vadak / A szent Juronics Tamás Bartók Concerto című zenekari darabjához készített koreográfiáját a Bartók Tavasz záróelőadásaként mutatták be, a streamelt közvetítést nézők ezrei követték világszerte. A táncjátékot – mely a zeneszerző alakját szereplőként is megidézi, ismert színpadi figuráit, a Kékszakállút, a […]

Ramón Vargas Győrben

 A program a Bartók Tavasz keretében kerül megrendezésre. Ramón Vargas és a Győri Filharmonikus Zenekar 2017 után újra a Győri Filharmonikus Zenekar vendégeként lép színpadra a világhírű tenor, Ramón Vargas, a mexikói sztárénekes magyarországi koncertjei az évad kiemelkedő eseményeinek ígérkeznek. A nagyszerű énekművész karrierje 1992-ben vett döntő fordulatot, amikor a New York-i Metropolitan Opera Lammermoori […]

Vasarely-etűdök

 A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Pécsi Balettal közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg. Pécsi Balett: Vasarely-etűdök A Pécsi Balett produkcióját Victor Vasarely művei inspirálták. A társulat számára – pécsi alkotóműhelyként – fontos volt, hogy Vasarely szülővárosa is megjelenjen a darabban, így annak vizualitását elsősorban a pécsi Vasarely Múzeum gyűjteményében található alkotások ihlették. […]

Mi volt a gregorián előtt?

Koncertkuriózum Győrben A Collegium Musicum Ignatius koncertsorozatának III. epizódja egyben Kelemen Áron OSB atya doktori (DLA) koncertjének nyilvános főpróbája. Miért különleges ez a koncert? Mi volt a gregorián előtt? – tettük fel a kérdést az elmúlt évben. Most készülő koncertünkön sokrétű választ kaphatunk a kérdésre, hiszen a napi használatban lévő órómai tételeken túl olyan gyöngyszemei […]

Keresd a Nőt Győrben!

Ismerje meg Győrt a nőalakokon keresztül! Belvárosi sétánkat úgy vezetjük a hangulatos barokk műemlékek között, hogy a Nő kerül a középpontba. Különböző korok, ismert, érdekes élettörténetű hölgyek, számos színes történet Győrhöz és látnivalóihoz kapcsolódva. Új történetekkel is készülünk! Mi szerepel a programban? – érdekes történeteken keresztül mutatjuk be különböző korokban a nők helyét, szerepét – […]

Moldvai Táncház

2020 óta játszanak együtt, elsősorban moldvai tánczenét. A táncházaikban és koncertjeiken azt a hangulatot idézik meg, ahogyan a népi dallamok a mai korban eredeti közegükben tovább élnek: modern hangszereken megszólalva, keveredve a népszerű “muzică populară” dallamaival. A repertoáruk gerincét képző moldvai táncházi muzsikán túl szemezgetnek a Kárpát-medence, valamint Románia és a Balkáni országok zenei világából. […]

Föl a zászlóval magasra!

A 2022-es és 2023-as Petőfi Sándor-emlékév alkalmából Petőfi Klubok elnevezésű programsorozat veszi kezdetét Magyarországon és a külhonban. Ennek kapcsán március 16-án, szerdán 13 órakor a Ménfőcsanaki Művelődési Házban (Bezerédj-kastély, nagypince) március 15-ére emlékezve köszöntőkkel egybekötött ünnepi műsorra kerül sor. A Magyar Országgyűlés 2020 decemberében döntött arról, hogy a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánítja a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Az emlékév […]

Könyvklub

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Könyvklubja következő összejövetelét a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében tartja. Az est témája Péterfy Gergely A golyó, amely megölte Puskint című kötete. Moderátor: Galambos Krisztina könyvtáros  

Nem, nem, hanem

Aprók Színháza 0-4 éves korig Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette és az előadást rendezte: Ujvári Janka Jászai Mari – díjas Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab […]

Tesók!

Aprók Színháza 0-4 éves korig – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát mindent […]

Aprók Színháza 0-4 éves korig Tütü-tutu autó, felharsan a dudaszó! Tütü, vigyázz, gyorsan jövök, Fát, virágot kikerülök. Autóval, kishajóval, robogóval, vagy traktorral, Én senkit el nem ütök. A Vaskakas Bábszínház Aprók Színházi játéka utazásra hívja a legkisebbeket. Útra kelnek, vízre szállnak, felhők közt is kocsikáznak! Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Zeneszerző: Rab Viki […]

Vuk

Matiné 4 éves kortól „Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.” A Vaskakas Bábszínház grandiózus látványvilágú nagyszínpadi előadása Fekete István népszerű regénye alapján. Megható történet egy különleges kisróka felnőtté válásáról, aki a rögös utat bejárva a […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója   1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

Pillangó

Egy színész meséli végig Henri Charriére bestsellerré vált regényét. Pillangót elítélik, életfogytiglan töltheti büntetését. A fiatal férfi nem törődik bele az ítéletbe, minden áron szökni próbál. A fordulatos, fojtogató és lélekemelő szökési sorozatot követhetjük nyomon nézőként, ami több mint tíz évet ölel fel Pillangó életéből. Pillangó, sodró lendülettel mesél, lelkiismeretről, adrenalinról, alvilági alakokról, őrületről, szenvedésről, […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Győri Balett: GisL

A Giselle a 19. századi romantikus balett stílusteremtő remekműve, népszerűsége a mai napig töretlen, címszerepe minden balerina álma. Az 1841-ben bemutatott darab Adolphe Adam muzsikájával hódította meg a világot. A GisL a misztikus, egyszerre gyönyörű és borzongató régi történetet új megvilágításba helyezve meséli el. A darab hősei Lajkó Félix zenéjével kelnek új életre, ahogy a […]

Álmom az Isten

Álmom az Isten (zenés, bábos verselés) A színen-valahol „az emberélet útjának felén” – egy pad. Ide érkezik egy vándor és monológjában Ady, Babits, Faludy, József Attila, Juhász Gyula, Keszei L. András, Pilinszky, Tóth Árpád, Sütő András gondolatai fonódnak egybe az elmúlt évtizedek ismert rock dalaival. Létezik-e Isten? Életünk talán legfontosabb kérdésére keresek választ filozofálva, pörölve, […]

Add tovább!

Szina Kinga önálló estje Az est egy szubjektív válogatás Karinthy Frigyes komoly hangvételű verseiből és Kosztolányi Dezső tárcáiból. A keserédes hangulatú, finom humorral fűszerezett gondolatfolyam az életről, mint megismételhetetlen pillanatok láncolatáról, és annak nagy kérdésköreiről szól, a hétköznapiság egyszerűségén keresztül.

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Mesekuckó

Mese-mese mátka…., avagy mese a kásáról Ismét Mesekuckót tartunk a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtára klubhelyiségében. Aki mesét mond: Ribizli bohóc (Tormási Attila). A Mesekuckó regisztrációs jeggyel látogatható.

Mária evangéliuma

TOLCSVAY LÁSZLÓ – MÜLLER PÉTER – MÜLLER PÉTER SZIÁMI: MÁRIA EVANGÉLIUMA Rockopera Szereposztás: Mária BORDÁS BARBARA Jézus GYÖRGY-RÓZSA SÁNDOR János apostol FEKE PÁL József ÓDOR KRISTÓF Heródes NOVÁK PÉTER Füles LAKI PÉTER Vak P.PETŐCZ ANDRÁS Gábriel HANCZÁR GYÖRGY Michael KOVÁCS GÁBOR Raphael ANTÓNI NORBERT Gáspár KŐRÖSI ANDRÁS Menyhért PATAKI BENCE Boldizsár OZSGYÁNI MIHÁLY Pásztor 1 […]

Cini-cini muzsika

Aprók Színháza 0-4 éves korig Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játssza: Rab Viki és Szukenyik Tamás

Aprók Színháza 0-4 éves korig Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik a Vaskakas Bábszínház csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót. Tervező: Bartal Kiss Rita (Blattner Géza-díjas) és Szabó Tamás Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner […]

Cinege, cinege, kismadár

Aprók Színháza 0-4 éves korig Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik a Vaskakas Bábszínház csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót. Tervező: Bartal Kiss Rita (Blattner Géza-díjas) és Szabó Tamás Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner […]

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

Aranykulcsocska

ZALÁN TIBOR: ARANYKULCSOCSKA Faragatlan történet bábokkal, zenével, hat éven felülieknek Szereposztás: Carlo papa/ Carabas Barabas JÁGER ANDRÁS Gioconda/ Tortilla teknős MOLNÁR SAROLTA Burattino, a faragatlan faragott MIHÁLYI ORSOLYA Brighella, az engedelmes bábu KARÁCSONY GERGELY Pierrot/ Denevér FEHÉR ÁKOS Alissa róka, a kifőzde szakácsnéja MÓZES ANITA Basilio kandúr/ Kakas, csendbiztos POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Malvina/ Artemon SÍK […]

A végítélet napja

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA   Közreműködik: a Győri Nemzeti Színház énekkara és tánckara és kijelölt zenekara A kisemberek tragédiája a közösségi ” megszólalástól” való félelem, a kitaszítottság fenyegető közelségében inkább összefognak és kitaszítanak, mintsem megértenek egy emberi sorsot. Akár a sebből kilökődő idegen anyag, Ödön von Horváth Hudetze a közösség peremén találja magát, […]

A végítélet napja

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA   Közreműködik: a Győri Nemzeti Színház énekkara és tánckara és kijelölt zenekara A kisemberek tragédiája a közösségi ” megszólalástól” való félelem, a kitaszítottság fenyegető közelségében inkább összefognak és kitaszítanak, mintsem megértenek egy emberi sorsot. Akár a sebből kilökődő idegen anyag, Ödön von Horváth Hudetze a közösség peremén találja magát, […]

A végítélet napja

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA   Közreműködik: a Győri Nemzeti Színház énekkara és tánckara és kijelölt zenekara A kisemberek tragédiája a közösségi ” megszólalástól” való félelem, a kitaszítottság fenyegető közelségében inkább összefognak és kitaszítanak, mintsem megértenek egy emberi sorsot. Akár a sebből kilökődő idegen anyag, Ödön von Horváth Hudetze a közösség peremén találja magát, […]

A végítélet napja

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA   Közreműködik: a Győri Nemzeti Színház énekkara és tánckara és kijelölt zenekara A kisemberek tragédiája a közösségi ” megszólalástól” való félelem, a kitaszítottság fenyegető közelségében inkább összefognak és kitaszítanak, mintsem megértenek egy emberi sorsot. Akár a sebből kilökődő idegen anyag, Ödön von Horváth Hudetze a közösség peremén találja magát, […]

A végítélet napja

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA   Közreműködik: a Győri Nemzeti Színház énekkara és tánckara és kijelölt zenekara A kisemberek tragédiája a közösségi ” megszólalástól” való félelem, a kitaszítottság fenyegető közelségében inkább összefognak és kitaszítanak, mintsem megértenek egy emberi sorsot. Akár a sebből kilökődő idegen anyag, Ödön von Horváth Hudetze a közösség peremén találja magát, […]

A végítélet napja

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA   Közreműködik: a Győri Nemzeti Színház énekkara és tánckara és kijelölt zenekara A kisemberek tragédiája a közösségi ” megszólalástól” való félelem, a kitaszítottság fenyegető közelségében inkább összefognak és kitaszítanak, mintsem megértenek egy emberi sorsot. Akár a sebből kilökődő idegen anyag, Ödön von Horváth Hudetze a közösség peremén találja magát, […]

A végítélet napja

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA   Közreműködik: a Győri Nemzeti Színház énekkara és tánckara és kijelölt zenekara A kisemberek tragédiája a közösségi ” megszólalástól” való félelem, a kitaszítottság fenyegető közelségében inkább összefognak és kitaszítanak, mintsem megértenek egy emberi sorsot. Akár a sebből kilökődő idegen anyag, Ödön von Horváth Hudetze a közösség peremén találja magát, […]

A végítélet napja

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA   Közreműködik: a Győri Nemzeti Színház énekkara és tánckara és kijelölt zenekara A kisemberek tragédiája a közösségi ” megszólalástól” való félelem, a kitaszítottság fenyegető közelségében inkább összefognak és kitaszítanak, mintsem megértenek egy emberi sorsot. Akár a sebből kilökődő idegen anyag, Ödön von Horváth Hudetze a közösség peremén találja magát, […]

A padlás

PRESSER GÁBOR – SZTEVANOVITY DUSÁN – HORVÁTH PÉTER: A PADLÁS Félig mese, félig musical 9-99 éves korig Szövegkönyv: Sztevanovity Dusán – Horváth Péter Szereposztás: Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus FEJSZÉS ATTILA Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul KISS TÜNDE Mamóka, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről BENDE ILDIKÓ Barrabás, B. Barrabás, a gengszter NAGY BALÁZS […]

A négy évszak boszorkánya

Matiné 4 éves kortól Él a világ végén egy boszorkány, az Emília.. Nem vasorrú, nem méregkeverő, nem is gonosz banya, inkább egy mágikus asszony, aki az évszakok rendjéért felelős. Tudja is a dolgát, felügyeli az örök körforgást, tavaszra nyarat, nyárra őszt, aztán telet varázsol, pontosan hajtva az év kerekét időtlen idők óta. Teszi mindezt örömmel, […]

A hőstenor

KEN LUDWIG: A HŐSTENOR Bohózat két részben Szereposztás: Max, Saunders titkára JÁRAI MÁTÉ Maggie, Saunders lánya DUNAI CSENGE Saunders, színigazgató MASZLAY ISTVÁN Tito Merelli, világhírű tenor BRÓDY NORBERT Maria, a felesége MÓZES ANITA Bellboy, sofőr FEJSZÉS ATTILA Diana, szoprán SZINA KINGA Julia Leverett, elnökjelölt MÉZES VIOLETTA Díszlettervező BÁTONYI GYÖRGY Jelmeztervező GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA […]

A hőstenor

KEN LUDWIG: A HŐSTENOR Bohózat két részben Szereposztás: Max, Saunders titkára JÁRAI MÁTÉ Maggie, Saunders lánya DUNAI CSENGE Saunders, színigazgató MASZLAY ISTVÁN Tito Merelli, világhírű tenor BRÓDY NORBERT Maria, a felesége MÓZES ANITA Bellboy, sofőr FEJSZÉS ATTILA Diana, szoprán SZINA KINGA Julia Leverett, elnökjelölt MÉZES VIOLETTA Díszlettervező BÁTONYI GYÖRGY Jelmeztervező GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA […]

A dzsungel könyve

Matiné 4 éves kortól Maugli, az emberkölyök, amióta az eszét tudja, a dzsungelben él. Bagira, a feketepárduc és Balú, a barnamedve, Maugli tanítómesterei farkasnak nevelték. Ám egy nap rádöbben, hogy ő más, mint a többi farkas, más, mint a dzsungel összes többi teremtménye. Nyomozásba kezd, hogy megtudjon egyet s mást a származásáról. Felfedezőútjai során megismerkedik […]

152 lépés Auschwitz felé

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   152 LÉPÉS AUSCHWITZ FELÉ /monodráma/ Rudolf Franz Ferdinand Höß az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Hogy válhat náci tömeggyilkos egy ötgyermekes családapából? Sérti-e az áldozatok emlékét, hogy egy ilyen ember életútját mutassuk be másfél-két órán át? Megpróbáljuk megérteni a megérthetetlent, – hogyan jöttek létre […]

MineCinema X: Szupermenők

A MineCinema egy olyan családi rendezvény, ahol hazánk népszerű YouTube videósaival találkozhatsz egy egyedülálló program részeként. A Minecraft világában játszódó filmeket népszerű hazai tartalomgyártók írják, rendezik és szinkronizálják 2015 óta. Rendezvényünk célcsoportja elsősorban olyan általános iskolások, akik rendszeresen tekintenek meg videós tartalmakat a YouTube felületén. PROGRAM Rendezvényeinken a program elengedhetetlen része a kérdezz felelek, a […]

Halász Judit a Vígszínház tagja, a magyar állam Kossuth-díjjal, Jászai Mari-díjjal, Érdemes Művész kitüntetéssel jutalmazta eddigi munkáját, és ami számára rendkívül értékes: a gyerekek – Magyarországon elsőként – a MosolyRend lovagjának választották. Az előadáson Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait hallhatja a közönség. Zenekar: Anti Tamás (akusztikus gitár, mandolin, szájharmonika, ének) Bartha Tibor (billentyűs hangszerek, […]

Bing Nyuszi Show – Győr

Showműsor gyerekeknek. Turnéra indul a Bing Nyuszi Show, a gyerekek kedvence. Teljes életnagyságban találkozhattok Binggel, Cocoval, Szulával, Floppal és Pandoval. Kedvenceitek tanulságos történeteket játszanak el, ezenkívül minden részhez saját egyedi Bing Nyuszi dalok társulnak. Jegyet 1 éves kortól mindenkinek megkell vásárolni, akkor is ha ölben ül a gyermek.

Sebestyén Balázs

Az országosan teret hódító nagy sikerű beszélgető-est sorozat győri állomásának harmadik vendége Sebestyén Balázs! Mi beszélgetünk, Önök pedig kérdeznek! Beszélgetésünk végén lehetőség lesz közös fotó készítésére! Kapunyitás: 17:30 Kezdés: 18:00 TRACCS! Elismert • Motiváló • Példamutató • Sikeres Legyünk környezettudatosak és tegyünk együtt a környezetünkért! Elég ha okos telefonján bemutatja jegyét a helyszínen belépéskor! Fontos […]

19. Győri Lemezbörze

A 19. Győri Lemezbörzemegrendezésre kerül 2022-ben! Újra várjuk a zenerajongókat egy tavaszi közösségi gyűjtő találkozóra. Több ezer LP,CD,DVD kerül az asztalokra ismét. Gyere, várunk! Asztaldíj: 3000 Ft/db

Győri Ütőegyüttes

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   Az országos szinten elismert Győri Ütőegyüttes közel ötven éve aktív szereplője a zenei életnek. Az 1974-ben Váray László által alapított együttes fő célja megismertetni a közönséggel az ütős hangszereket és az ütőszene kimeríthetetlen tárházát. Az együttes fontosnak tartja a hagyományok megőrzését és […]

ToSoDa Projekt

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   Napjaink egyre népszerűbb hangszere a handpan – sokak által csak hang drumként ismert – új perspektívát kap a fiatal (feltörekvő) győri zenekar zenéjében. A ToSoDa Projekt 2017 januárjában alakult Kácser Tamás-gitár (Toma=TO) Szombathelyi Patrik – handpan (SO) és Dankowsky Áron – cajon […]

Zenél Simon Bence

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   Simon Bence ütőhangszeres művész, a győri Liszt Ferenc Zeneiskola AMI tanára. Művésztanári diplomáját 2016-ban szerezte a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. 2014-ben maximális pontszámmal abszolút 1. helyezést ért el az Olaszországban megrendezett 12. Nemzetközi Marimba versenyen, ahol teljesítményéért a verseny nagydíjával is jutalmazták. […]

Cadence Ütőegyüttes

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   A Cadence Ütőegyüttes 2006-ban alakult Felsmann Adrienn tanárnő vezetésével, nevüket 2013-ban vették fel egy akkor játszott darab címéről mintázva. A „Cadence” szó jelentése ritmus, ütem, mérték, ami nagyon jellemző az ütőhangszeres zenére. Az együttes nem profi csapat, létszámuk változó, tagjai 12–18 éves […]

Benda Gábor zongoraest

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   Jézus története Benda Gábor Jézus története című műve hangzik el 2022. március 27-én a Győri Tavaszi Fesztiválon a szerző előadásában. A 12 tételes szóló zongorára írt zenemű Jézus életének 12 állomását jeleníti meg, Jézus születésétől a mennybemeneteléig. Az egyes tételek között rövid […]

A végítélet napja

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA   Közreműködik: a Győri Nemzeti Színház énekkara és tánckara és kijelölt zenekara A kisemberek tragédiája a közösségi ” megszólalástól” való félelem, a kitaszítottság fenyegető közelségében inkább összefognak és kitaszítanak, mintsem megértenek egy emberi sorsot. Akár a sebből kilökődő idegen anyag, Ödön von Horváth Hudetze a közösség peremén találja magát, […]

Rákász Gergely koncert

Jótékonysági koncert “Mit is írhatnék egy háború elől menekülők megsegítésére rendezett koncert leírásába? GYERTEK!” – Rákász Gergely

Elég Jó Anyaklub

Az Elég Jó Anyaklub pont az a hely, ahol kiszakadhatsz a monoton hétköznapokból. Elhozhatod a gyerekeidet is, akik addig remekül eljátszanak, amíg elmeséled és megvitatod, mitől érzed magad jó, tökéletes vagy éppen egyáltalán nem tökéletes vagy jó anyának, csakúgy, ahogy a többiek is. A foglalkozás vezetője: Fehér Alexandra Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt, a […]

Elég Jó Anyaklub

Az Elég Jó Anyaklub pont az a hely, ahol kiszakadhatsz a monoton hétköznapokból. Elhozhatod a gyerekeidet is, akik addig remekül eljátszanak, amíg elmeséled és megvitatod, mitől érzed magad jó, tökéletes vagy éppen egyáltalán nem tökéletes vagy jó anyának, csakúgy, ahogy a többiek is. A foglalkozás vezetője: Fehér Alexandra Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt, a […]

Szöszmötölő

kézműves foglalkozás 4 – 10 éves korig A Szöszmötöléseken különböző művészeti technikákkal készítik el a gyerekek a gyerekkönyvekből ihletett saját alkotásaikat Csermák Zsuzska vezetésével. A könyvekre és szöszmötölésre vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt, továbbá szeretnénk kérni a védettségi igazolvány felmutatását.

Szöszmötölő

kézműves foglalkozás 4 – 10 éves korig A Szöszmötöléseken különböző művészeti technikákkal készítik el a gyerekek a gyerekkönyvekből ihletett saját alkotásaikat Csermák Zsuzska vezetésével. A könyvekre és szöszmötölésre vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt, továbbá szeretnénk kérni a védettségi igazolvány felmutatását.

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Pepecselő

Pepecselő – kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek! A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Csermák Zsuzska képzőművész vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége […]

Pepecselő

Pepecselő – kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek! A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Csermák Zsuzska képzőművész vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége […]

Pepecselő

Pepecselő – kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek! A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Csermák Zsuzska képzőművész vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége […]

Diafilmvetítés

Diafilmvetítés a Győri Pagonyban 3-9 éveseknek A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt.

Diafilmvetítés

Diafilmvetítés a Győri Pagonyban 3-9 éveseknek A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt.

Diafilmvetítés

Diafilmvetítés a Győri Pagonyban 3-9 éveseknek A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt.

MOM TIME

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a […]

MOM TIME

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a […]

MOM TIME

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a […]

Ajándék Ló

A Szomszédnéni Produkciós Irodás  Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs, valamint Felméri Péter  új estje az „Ajándék ló” címmel startol. Az első közös estjük címe még az „Akciós medve” volt, és a srácok, saját bevallásuk szerint, azóta rengeteg szeretetet kaptak a közönségtől, úgyhogy arra gondoltak, hogy itt az ideje, hogy ők is visszaadjanak valamit, így lett […]

28. Esküvői Kiállítás

2022-ben 28. alkalommal szervezi meg a Győri Művészeti és Fesztiválközpont az Esküvői Kiállítást. A régió legnagyobb múltra visszatekintő tematikus eseményén az esküvői szolgáltatók legjava vonul fel, megkönnyítve a jegyespárok felkészülését életük egyik legfontosabb eseményére. Az Anyakönyvi Hivatal és az Esküvőszervező iroda is nyitva tart, így lehetőség nyílik a házassági szándék bejelentésére és a kezdő lépések […]

Zorán Turné 2022

Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. A visszatérő közönség jól tudja, hogy a kihagyhatatlan és egyben megunhatatlan dalok mellett mindig megszólalnak ritkábban játszott szerzemények, zenei csemegék, valamint helyet kapnak a műsorban a válogatott muzsikusokból álló zenekar különleges produkciói is. Az újonnan érkezők pedig rácsodálkozhatnak, micsoda érzelmi és gondolati gazdagság rejlik […]

Wiener Sängerknaben

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   Műsor: W. A. Mozart: Titus kegyelme – nyitány, KV 621 J. Haydn: Insanae et vanae curae M. Haydn: Anima nostra C. Monteverdi: Ave Maria E. Whitacre: „Lux aurumque“ F. Mendelssohn: Ich harrete des Herrn W. A. Mozart: Ave verum W. A. Mozart: C-dúr “Koronázási” […]

Nem, nem, hanem

Aprók Színháza 0-4 éves korig Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette és az előadást rendezte: Ujvári Janka Jászai Mari – díjas Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab […]

’’Együtt az úton’’

A Gyirmóti Művelődési Házban tekinthető meg Bognár Ivona és Dr. Paulyuk Paula közös festménykiállítása, “Együtt az úton” címmel. A kiállítás díjtalanul megtekinthető a művelődési ház nyitvatartási idejében, 2022. április 10-ig.

’’Együtt az úton’’

A Gyirmóti Művelődési Házban nyílik meg Bognár Ivona és Dr. Paulyuk Paula közös festménykiállítása. Köszöntőt mond Szabó Jenő önkormányzati képviselő. Csellón közreműködik: Burai-Toldi Edit. A kiállítás díjtalanul megtekinthető a művelődési ház nyitvatartási idejében, 2022. április 10-ig.

10 éves a Hazajáró

A közönségtalálkozó és beszélgetés lesz Kenyeres Oszkárral és Jakab Sándorral a 10 éves a Hazajárótv sorozat főszereplőivel a Ménfőcsanaki Művelődési Házban(Bezerédj-kastély; Győr, Győri út 90.).  

Délutáni gitárzene

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola növendékei tartanak gitárkoncertet. Előadók: Pikler Mihály – gitár, Weis Bence – gitár Közreműködnek: Ulviczki Zsófia – gitár, Molnár Imola – fuvola Felkészítő tanár: Schaffer Rita

Koszorúzás és megemlékezés

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér nevében tisztelettel meghívjuk Önt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett koszorúzásra. A megemlékezésMénfőcsanakon, Szabó János huszárszázados Koroncói úti emlékhelyénél lesz. A koszorúzáson beszédet mond Laczkovits- Takács Tímea önkormányzati képviselő és Szabó Jenő önkormányzati képviselő.  

Dressing Room Koncert

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   Tavaszi szél… Dallamok és rímek tavaszi randevúja. Versek és dalok találkoznak, kapcsolódnak egymáshoz a megszokottól talán kicsit eltérő formában. Az előadók művészi repertoárjában békésen megférnek egymással a népdal, a jazz, a pop és a rock zene, nagy lírikusaink csodálatos soraival. Helyek elfoglalása […]

RÉV / FAQ / KB35: Pillangó

A RÉV Színház, az FAQ Színház és a KB35 Inárcs Társulat koprodukciója. PILLANGÓ monodráma Henri Charriére Pillangó című regénye alapján. Ősbemutató. Egy színész meséli végig Henri Charriére bestsellerré vált regényét. Pillangót elítélik, életfogytiglan töltheti büntetését. A fiatal férfi nem törődik bele az ítéletbe, minden áron szökni próbál. A fordulatos, fojtogató és lélekemelő szökési sorozatot követhetjük […]

Tisztítsuk meg együtt!

Tisztítsuk megy együtt a Püspökerdőt és Holtágat! Találkozzunk 2022 első Szedett Szemét akcióján és tegyünk együtt a város legújabb környezetvédelmi területéért. A mostani akció fókuszában a holtág áll. Tehát ha van hozz gumicsizmát is, mert a vízben lévő szemét is szemét. Zsákokról és a szemét elszállításáról Sporthorgász Egyesületek Győr Moson Sopron Megyei Szövetsége. Részletek: Gyülekező […]

30Y

A 30Y idén 22 éves zenekar. ezt tényként érdemes kezelni. még inkább állapotként. a gyerekek bilire szoknak, kinövik a cipőiket, elballagnak az iskolából, kipróbálnak dolgokat. kirepülnek, és meglehet, nem térnek vissza soha. nem magunkon, rajtuk, rajtatok látjuk az idő múlását. magunkon miattatok vesszük észre, és tőletek tanulunk magunkról. a 30Y egy zenekar, ennyit érdemes tudni. […]

BorPont Piknik 2022

Ismét megszervezzük legkedvesebb tavaszi rendezvényünket, a BorPont Pikniket, ahol egy fedett sétáló kóstoló keretében újra találkozhatunk, beszélgethetünk és borozgathatunk – pont úgy, mint az őszi Októborfeszten. 40+ borászat, 250+ bor – hazai és nemzetközi pincészetek. Ahogy már megszokhattátok, csak minőségi borokat hozunk el Nektek, abból is a legjobbakat. Lesznek nagy kedvencek, új pincészetek, tavaszi friss […]

ESTI KORNÉL

Az ESTI KORNÉL a március közepén megjelenő legújabb, hatodik nagylemezével indul tavaszi turnéra. A 15 éves fennállását egy dupla Akvárium NagyHallos koncerttel ünneplő zenekar az új dalok mellett a régi kedvencekből is válogat majd a koncerten. A hatodik nagylemezét bemutató fesztiválkedvenc Esti Kornél zenekar a Rómer Házban! Vendég: Grabovski Kapunyitás: 20.00

Insomnia x Syndrom

Insomnia Returns to Győr w/Droplex and Friends Hosszas kihagyás után az Insomnia csapata visszatér Győrbe, Droplex vezetésével! LINE UP DROPLEX CORNER MONOLIX LUCKY LINE Hasznos infók 18 év alattiaknak Zenés, táncos rendezvényeinket 18. életévét be nem töltött és védettségi igazolvánnyal nem rendelkező személy is látogathatja, az alábbi feltételekkel: -kísérője 18.életévét betöltött személy -és rendelkezik belépőjeggyel […]

Arrabona évszázadai

A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ és a Győr + Média szervezésében 9. alkalommal kerül megrendezésre az „Arrabona évszázadai” városismereti vetélkedő. A sikeres és népszerű vetélkedő, 6-7. osztályos diákok százait mozgatja meg. Az elmúlt években nagy örömmel és lelkesedéssel vetették bele magukat a feladatok megoldásába. Remekül szerepeltek a totó fordulókban, a középdöntőn, és a legügyesebbek […]

Lépj be az Édenkertbe!

A március 17-én a Ménfőcsanaki Művelődési Házban megnyíló  Szabóné Szabó Erika akril festményeinek kiállítása megtekinthető 2022. április 7-ig, a művelődési ház nyitvatartási idejében! A program érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható! 

Lépj be az Édenkertbe!

Megnyílik a Ménfőcsanaki Művelődési Házban  Szabóné Szabó Erika akril festményeinek kiállítása. A kiállítást megnyitja Szabados Éva óvónő. Közreműködik: Megyeri Zsuzsa ének. A kiállítás megtekinthető 2022. április 7-ig, a művelődési ház nyitvatartási idejében! A program érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható!

Verselj Győr 2022

Szinte hihetetlen, de idén már ötödik alkalommal lepi el a várost a költészet varázslatával a Pötyi Bohóc – Zink Event csapata a költészet világnapja alkalmából. Mi is a Verselj Győr? Március 21-én reggel légy szemfüles! Igaz, hogy hétfő lesz, de most igazán jól indulhat a hét, hiszen városszerte piros masnikra akasztott verseket, idézeteket találhatsz. Keresd […]

Tavaszi Kórustalálkozó

Tavaszi Kórustalálkozó Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Győri Művészeti és Fesztiválközpont szervezésében. A találkozó résztvevőit Rózsavölgyi László, az OKSTB elnöke köszönti. A találkozó kórusai: Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola Kisrigó kórusa (Czidor Melinda) Apor Vilmos Iskolaközpont kórusa (Iván Gabriella) Győri Nádorvárosi Ének-zene Általános Iskola Metrum Gyermekkara (László Balázs) Czuczor Gergely Bencés Gimnázium Vox […]

Csányi Sándor színházi estje

Mi a teendő abban az esetben, ha az ember a szülőszoba ajtajában döbben rá arra, hogy nemcsak a gyerekekkel nem tud bánni, a nőkkel sem? Miért a mi hibánk, ha ők rosszat álmodnak? Miért baj, ha őszintén válaszolunk arra kérdésre, hogy fogytam-e? Érdemes-e a friss jogosítvánnyal vezető feleségünknek tanácsokat osztogatni a forgalomban? Eljön-e a pillanat […]

Csányi Sándor színházi estje

Mi a teendő abban az esetben, ha az ember a szülőszoba ajtajában döbben rá arra, hogy nemcsak a gyerekekkel nem tud bánni, a nőkkel sem? Miért a mi hibánk, ha ők rosszat álmodnak? Miért baj, ha őszintén válaszolunk arra kérdésre, hogy fogytam-e? Érdemes-e a friss jogosítvánnyal vezető feleségünknek tanácsokat osztogatni a forgalomban? Eljön-e a pillanat […]

Római karnevál

Római karnevál – Újvárosi esték programsorozat Hubay Miklós színpadi játéka a Soproni Petőfi Színház előadásában Hubay Miklós történetének a hőse Margit, az egykor ünnepelt színésznő, aki páholynyitogatóként dolgozik, s éhhalálra készül, mert kilátástalannak érzi a napjait. Ekkor azonban váratlan helyzet adódik, érkezik a híres író, akinek a darabját játszania kellene a színháznak – de nem tervezték a […]

GYŐR – KÁVÉSZÜNET

A népszerű koncertsorozat folytatásaként márciusban a Széchenyi téren elevenítjük fel ismét Bach kávéházi fellépéseit. Művésztársaimmal 11:00 és 18:00 között minden egész órakor 10 percet játszunk egy finom kávé mellett a Széchenyi téren! Várunk szeretettel minden zenekedvelőt!

SZEN 2022

A tavaszi félév legnagyobb egyetemi bulija ebben az évtizedben is dübörög! Már most vésd be a naptáradba: 2022. április 19 -23. Hogy mivel készülünk? Jobbnál jobb koncertek esténként a nagysátorban. DJ kavalkád a Bridge Klubban. Színes és izgalmas nappali programok a campus egész területén. Változatos sportprogramok az egyetem sport létesítményeiben. Fesztivál hangulattal és még sok..sok.. […]

SZE Hangverseny

Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar hangversenye Győri Egyetemi Zenekar és Kórus hangversenye. Vezényel Ménesi Gergely zenekarvezető, Nikodém Géza karvezető.

Tavaszi ébredés Győrben

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   A Győri Tavaszi Fesztivál keretében ingyenesen indulhatnak velünk belvárosi sétára az érdeklődők! Az idei tavasz első sétáján olyan történeteket mesélünk, amelyek kerek évfordulókhoz vagy korábbi márciusi eseményekhez kapcsolódnak városunkban. Azokat a helyeket érintjük, amelyek arról mesélnek, mi történt 50, 60, 70, 100, […]

Keresd a nőt Győrben!

  Ismerje meg Győrt a nőalakokon keresztül! Belvárosi sétánkat úgy vezetjük a hangulatos barokk műemlékek között, hogy a Nő kerül a középpontba. Különböző korok, ismert, érdekes élettörténetű hölgyek, számos színes történet Győrhöz és látnivalóihoz kapcsolódva. Új történetekkel is készülünk! Mi szerepel a programban? – érdekes történeteken keresztül mutatjuk be különböző korokban a nők helyét, szerepét […]

A Hímestojás napja

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   A Tavaszi Fesztivál keretében újra megrendezzük a Hímestojás kiállítást és vásárt. Az ország különböző vidékeiről érkeznek a Népművészet Ifjú Mesterei, Népi Iparművészek, és bemutatják nekünk tájegységük jellegzetes mintáival díszített tojásait. Megcsodálhatjuk a sárközi, gyimesi és moldvai csángó motívumokkal megírt tojásokat, de lesz […]

Hármasok

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   Közreműködnek: a Győri Filharmonikus Zenekar művészei Műsor: W. A. Mozart: Esz-dúr divertimento, KV 563 L. van Beethoven: B-dúr trió, op. 11 A bécsi klasszikus zene két remekbe szabott kamaraműve, két trió csendül fel a Flesch Károly Hangversenybérlet következő estjén: elsőként Mozart hegedűre, brácsára […]

Richter

Műsor: R. Wagner: Tannhäuser – nyitány, WWV 70 R. Wagner: Wesendonck dalok, WWV 91 A. Bruckner: I. (c-moll) szimfónia, WAB 101 (1890/91-es bécsi változat) Vezényel: Rajna Martin Közreműködik: Boross Csilla – szoprán A Sándor János-bérlet harmadik hangversenyén a német romantika két nagy mesterének művei csendülnek fel. A programot Richard Wagner a középkori Minnesängerek világát felidéző, 1845-ben bemutatott […]

Sors

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   Műsor: D. Cimarosa: A titkos házasság – nyitány W. A. Mozart: C-dúr oboaverseny, KV 314 L. van Beethoven: V. (c-moll) szimfónia, op. 67 „Sors” Vezényel: Georg Kugi Közreműködik: Tanisawa Haruka – oboa A Richter-bérletben rendezett hangversenyének műsorát a 18. századi olasz opera egyik jelentős […]

Sri Chinmoy Futófesztivál

Sri Chinmoy 3:55:07 – 5,3K /13,2K / Félmaraton / Maraton távú 16. Öntúlszárnyalás Futófesztivál A verseny múltja: 1998-ban rendeztük Győrben az 1.futófesztiválunkat. Néhány röpke év múltán versenyeink már a Vásárhelyi Pál híd révfalui oldalától, a Káldi villa elől indultak és a maratoni táv megtételét a Püspökerdőben lefutott 7 kör jelentette. A versenyek a New York Maraton […]

ABBA SHOW

Polyák Lilla és Janza Kata zenekaros nagykoncert Az évtizedek elteltével is széles körben ismert és kedvelt ABBA együttes örökzöld slágereit adja elő Janza Kata és Polyák Lilla. A produkció során felcsendülnek a legismertebb slágerek, melyek minden generáció számára minőségi szórakoztatást nyújtanak. A színésznők extravagáns ruhája és koreográfiája is a 70-es évek DISCO korszakába repítik vissza […]

Paverpol kiállítás

A Győri Ipartestület és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Háza (Győr, Móra F. tér 1.) által közösen szervezett nemzetközi paverpol kiállításra kerül sor Győrben. A kiállítók névsora: Blaschek Judit, Bóiné Szabovik Enikő, Bősi Éva, Demény Gabriella, Dezső Marianna, Hollenczer Vivien, Holy Csaba, Jancsi Ilona, Juhászné Ceglédi Tünde, Katonáné Tóth Judit, Kereső Éva, Kertészné Marika, […]

Megnyitó: Paverpol kiállítás

Megnyílik a Győri Ipartestület és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Háza által közösen szervezett nemzetközi paverpol kiállítás. Megnyitja: Hancz István, a Győri Ipartestület titkára és Katonáné Tóth Judit, Paverpol Kelet-Európa és Ausztria képviselője. A kiállítók névsora: Blaschek Judit, Bóiné Szabovik Enikő, Bősi Éva, Demény Gabriella, Dezső Marianna, Hollenczer Vivien, Holy Csaba, Jancsi Ilona, Juhászné […]

Gárdonyi Géza: Ida regénye

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában ismét összejövetelt tart a Könyvklub. A hónap témája Gárdonyi Géza Ida regénye című kötete. Moderátor: Galambos Krisztina. Olvassanak velünk! Osszák meg érzéseiket, gondolataikat a könyvről! A program érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható! A maszk használata kötelező!  

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical   A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója 1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical   A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója 1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical   A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója 1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

A végítélet napja

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA   Közreműködik: a Győri Nemzeti Színház énekkara és tánckara és kijelölt zenekara A kisemberek tragédiája a közösségi ” megszólalástól” való félelem, a kitaszítottság fenyegető közelségében inkább összefognak és kitaszítanak, mintsem megértenek egy emberi sorsot. Akár a sebből kilökődő idegen anyag, Ödön von Horváth Hudetze a közösség peremén találja magát, […]

A végítélet napja

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA   Közreműködik: a Győri Nemzeti Színház énekkara és tánckara és kijelölt zenekara A kisemberek tragédiája a közösségi ” megszólalástól” való félelem, a kitaszítottság fenyegető közelségében inkább összefognak és kitaszítanak, mintsem megértenek egy emberi sorsot. Akár a sebből kilökődő idegen anyag, Ödön von Horváth Hudetze a közösség peremén találja magát, […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE PUSKÁS, A MUSICAL Musical   A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója 1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE Musical A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója   1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban […]

RAULÉK

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   Több, mint 8 év fél-playback hakni után gondolkoztam az egyik Cimborámmal, hogy milyen jó lenne, ha élőben szólnának a dalok a színpadon. Összeállítottuk a Csapatot, de sajnos a Covid helyzet miatt korán abba is hagytuk a próbákat, felkészüléseket. Mentem tovább a 30 […]

Sajtóbemutató: Boling Lúcia

A győri származású Boling Lúcia ausztráliai magyar írónő “A sár lemosódik, az arany marad”, című könyvének bemutatása, amely az Ausztráliában élő magyarok világába kalauzolja el az olvasókat. Program Bevezető: dr. Pergel Elza, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere. A könyvet bemutatja dr. Tanka László, a Panoráma Világklub Kiadó vezetője és dr. Horváth Miklós győri patrióta. Moderátor: Herkely […]

152 lépés Auschwitz felé

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   152 LÉPÉS AUSCHWITZ FELÉ /monodráma/ Rudolf Franz Ferdinand Höß az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Hogy válhat náci tömeggyilkos egy ötgyermekes családapából? Sérti-e az áldozatok emlékét, hogy egy ilyen ember életútját mutassuk be másfél-két órán át? Megpróbáljuk megérteni a megérthetetlent, – hogyan jöttek létre […]

A végítélet napja

ÖDÖN VON HORVÁTH: A VÉGÍTÉLET NAPJA Szereposztás: Thomas Hudetz, állomásfőnök FEJSZÉS ATTILA Hudetzné, a felesége AGÓCS JUDIT Alfons, Hudetzné fivére, drogéria tulajdonos POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Vendéglős, „A vademberhez” címzett fogadó tulajdonosa UNGVÁRI ISTVÁN Anna, a leánya BORI RÉKA Ferdinand, Anna vőlegénye, mészáros egy másik faluban HAJDU TIBOR Leni, pincérnő „A vadember” -nél MIHÁLYI ORSI Leimburgerné […]

10 ÉVES A MOBILIS

10 évvel ezelőtt 2012. március 15-én nyitotta meg kapuit a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ. Gyertek és ünnepeljük meg ezt a napot 2022. március 19-én! Nagy bulit tervezünk, emlékezetessé szeretnénk tenni ezt a napot a kedves látogatóink részére, meghálálva a 10 évet, amit velünk töltöttek! Best of kísérletek, játékos kódolás, VR, szülinapi kockamóka LEGO robotokkal, ajándékok […]

Veteránjármű kiállítás

A Győri Automobil és Motor Club Veterán Jármű Egyesület szeretettel vár mindenkit az idén megrendezésre kerülő, 31. veteránjármű-kiállításon és alkatrészbörzén. Az eseménynek az Audi Aréna külső parkolója ad otthont. Tömegközlekedéssel is könnyedén megközelíthető! A kiállított járművek megtekintése és az árusítás is ingyenes! Ha a veterán járművek szerelmese vagy, még mindig hiányzik pár alkatrész a garázsban […]

Farsangoló Táncház

“FARSANG VAN, FARSANG VAN,  JÁRJUK A TÁNCOT GYORSABBAN! FÖRGETEGES EZ A BÁL,  MÉG A HÁZ IS MUZSIKÁL!” A TÁNCHÁZAKBAN KÖZREMŰKÖDIK: NÉMETH DÉNES ÉS ZENEKARA TÁNCTANÍTÁS: GÉMESI ZOLTÁN Németh Dénes és zenekara 1995-ben alakult, amely már hosszú ideje arról ismert, hogy elsősorban a mai Szlovákia területén található tradicionális régiók vonósbandáinak zenéjével foglalkozik. A megjelent albumaikban, az összeállításokkal a néptáncegyüttesek […]

Kult. Utca a Király utcában

A Győr – Moson – Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által alapított Győri Bevásárló Utcák Alapítvány immár harmadik alkalommal szervezi meg a Győr belvárosára, a helyi képző –és iparművészekre, belvárosi üzletekre koncentráló tematikus, belvárosi rendezvényét – a Bécsi kapu teret és a Széchenyi teret összekötő –  Király utcában. A Kult Utca a lakosság, a látogatók, […]

Győri História Séta

Győri História – Győr a “Magyar Marseille” Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc eseményei és hősei beírták e tavasz emlékét városunk történelemkönyvébe. Győr históriájának 19. századi eseményei között kiemelkedő a forradalmi események szerepe. Idézzük fel a belvárosi sétán a márciusi események győri Petőfijének történetét, sétáljunk az egykori események helyszínein és emlékhelyein is! Hogyan lett Győr a […]

Staféta-séta

Staféta-séta az Idegenvezetők Világnapján Győrben   Az Idegenvezetők Világnapja (International Tourist Guide Day) egy szezonnyitó turisztikai szakmai program. 1985 óta számos országban megünneplik február utolsó vasárnapján, amikor az idegenevezetők betekintést engednek munkájukba és díjmentes programokkal ajándékozzák meg a résztvevőket. Ennek győri lebonyolítását a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetői csapata vállalta magára 2014 óta. Az […]

Szerepcsere-séta

Szerepcsere-séta az Idegenvezetők Világnapján   Évről évre újabb ötletekkel készülünk az Idegenvezetők Világnapjára. Az Idegenvezetők Világnapjának győri programja 2022-ben is a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával valósul meg. Most egy olyan különleges Szerepcsere-sétát indítunk, ahol idegenvezetőnk, Csobayné Pintér Éva lesz a séta házigazdája, de időnként a mikrofonját egy rövid időre azoknak a kiválasztott jelentkezőknek […]

Sörgyári capriccio

Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio Bognár Róbert és Schlanger András színi adaptációja két felvonásban A cseh nemzeti léleknek épp úgy része a sör, mint a magyarnak a pálinka. Ezt számos irodalmi alkotás bizonyítja Hasek Svejkjétől, Hrabal Sörgyári capricciojáig. A Veres 1 Színház előadása ezen a nyomon indul el, hogy mint egy különleges kaleidoszkópban, mulatságos élethelyzeteket, romantikus […]

Lóci játszik

Koncert a Rómer-házban Vendég: Meg Egy Cukorka Az esemény az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának támogatásával valósul meg.

Nőnapi Party 2022

Köszöntjük Nőnap Alkalmából a Hölgyeinket! Nagy Balázs műsora. Rövid talkshow Nagy Balázs színművésszel. Helyszín: Torony. Orlando’s Bar

Ricsárdgír

Útra kel a magyar trash zene megújítója, az ArtFartPop feltalálója, a Ricsárdgír zenekar, hogy bekoalázzanak pár gyönyörű várost, és kipróbálják élőben is a legújabb Gír dalokat. A káoszpartykban segítségük lesz régi jó barátjuk, Dávid együttese, a Heatlie zenekar.

Győröm – 101 Ceruzarajz

„Ajánlom műveimet mindazon rajzművészetet kedvelő, értő közönségnek, …. mely érzi, érti a régmúlt üzenetét … (Kis Péter) „GYŐRÖM – 101 ceruzarajz” címmel Kis Péter grafikusművész alkotásaiból nyílik időszaki kiállítás a Szent László Látogatóközpont Triangulum Galériájában. A megnyitó résztvevőit Dr. Reisner Ferenc, általános püspöki helynök, a Brenner János Hittudományi Főiskola rektora köszönti, a tárlatot Keszei L. […]

Európa Kiadó

Az Európa Kiadó bemutatja Love 2020 c. lemezét! A ’80-as évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros–énekes–igazgató köré épülő Európa Kiadó története nem hagyományos zenekartörténet. A zenekar közel 40 éves fennállása alatt számos emblematikus felállásban működött, jelenleg Menyhárt Jenő mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és Gyenge Lajos a zenekar tagjai. A 2020-ban rögzítette új […]

Lazarvs

Vendég: Omega Diatribe Kapunyitás 20.00 Koncertkezdés: 20:30 LAZARVS A korábban Apey & the Pea néven ismertté vált formáció az elmúlt években a hazai metálszíntér megkerülhetetlen zenekarává avanzsált. Atmoszférikus hangzásuk, sötét hangulatú előadásmódjuk miatt hamar kiemelkedtek, és a közönség mellett a szakma is több Fonogram-díjjal ismerte el munkásságukat. OMEGA DIATRIBE Az underground szerelmeseinek minden bizonnyal nem […]

Amy világa

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   Az Orlai Produkciós Iroda vendégelőadása felnőtteknek Kívülről nézve vonzónak tűnik egy ismert és sikeres szülő gyerekeként felnőni, de a valóságban ez pokoli nehéz ügy. Judy Allen ünnepelt színésznő, pályája csúcsán jár, de nem ebben a világban él, a hétköznapi dolgokkal nem nagyon […]

Magyar széppróza napja 2022

A Magyar Széppróza Napja alkalmából kettős könyvbemutatóra kerül sor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára Muzeális Gyűjteményében. A Magyar Írószövetség, az Arany János Alapítvány és a Hermaion Irodalmi Társaság által szervezett programon Győry Domonkos Anyám sírása halkul című kötetéről beszélget Sütő Csaba Andrással; Bánki Zsolt Kicsi hűség című könyvét pedig Szalai Zsolttal közösen mutatja be. A program érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható. Az arcmaszk használata kötelező!

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Nemzetiségi kultúrák

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtára klubhelyiségében bemutatkozik Győr város német nemzetiségű közössége. Előadó: Ferenczi Tamás, a GYMJV Német Önkormányzat elnöke. Közreműködik: Drapán László harmonikán A részvétel érvényes védettségi igazolványhoz kötött. Az arcmaszk használata kötelező! A rendezvény a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” (TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001) […]

Nemzetiségi kultúrák

A Marcal Étteremben bemutatkozik, és ízelítőt ad kultúrájából Győr város német nemzetiségű közössége. Előadó: Ferenczi Tamás, a GYMJV Német Önkormányzat elnöke. Közreműködik: Drapán László harmonikán. Az arcmaszk használata kötelező! A program a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” (TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001) projekt keretében valósul meg.

Vendéglő a Parnasszuson

A Magyar Széppróza Napja alkalmából a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében Vendéglő a Parnasszuson címmel ízes irodalmi est kezdődik.Köszöntőt mond Dr. Jánosi Zoltán, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője és Dr. Horváth Sándor Domonkos író, könyvtárigazgató. […]

Varázslatos világunk

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Művelődési Házában kerül sor V. Bognár Imre Tivadar, a Győri Fotóklub Egyesület tagja és Süveges Jusztínia tanár fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Horváth Ferenc művelődésszervező. Közreműködik Dittrich Panka író, költő és Szigeti Endre előadó. A megnyitón való részvétel érvényes védettségi igazolványhoz kötött. A maszk használata kötelező!  

Varázslatos világunk

Megnyílik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Művelődési Házában V. Bognár Imre Tivadar, a Győri Fotóklub Egyesület tagja és Süveges Jusztínia tanár fotókiállítása.  

Szerelmes Shakespeare

MARC NORMAN & TOM STOPPARD: SZERELMES SHAKESPEARE Szereposztás: Will – KURUCZ DÁNIEL Viola – DUNAI CSENGE Királynő – AGÓCS JUDIT Wessex – UNGVÁRI ISTVÁN Marlowe – NAGY BALÁZS / KOLNAI KOVÁCS GERGELY Hanslowe – MASZLAY ISTVÁN / POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Ned/Mercutio – SÁRKÖZI JÓZSEF Burbage – VINCZE GÁBOR PÉTER Dajka – SZINA KINGA Fennyman – […]

Puskás, a musical

SZENTE VAJK – GALAMBOS ATTILA – JUHÁSZ LEVENTE   Musical A Győri Nemzeti Színház és a MusicalNeked koprodukciója Szereposztás: Puskás Ferenc VERÉB TAMÁS Hunyadvári Erzsébet, Puskás Ferenc felesége JENES KITTI Bozsik József HAJDU TIBOR Vörös elvtárs NAGY BALÁZS Klára STÉPHANIE SCHLESSER Czibor Zoltán PÁSZTOR ÁDÁM Farkas Mihály FEJSZÉS ATTILA Östreicher Emil VINCZE GÁBOR PÉTER Sebes […]

Primadonnák

KEN LUDWIG: PRIMADONNÁK Bohózat két részben Szereposztás: Leo Clark NAGY BALÁZS / SIMON KORNÉL Jack Gable JÁRAI MÁTÉ Meggie MÓZES ANITA Audrey KISS TÜNDE Duncan BRÓDY NORBERT Florence néni MÉZES VIOLETTA Doki MASZLAY ISTVÁN Butch KLINGA PÉTER Díszlet GYŐRI GABI Jelmez GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Koreográfus KIRÁLY BÉLA Rendező SIMON KORNÉL […]

Minden jegy elkelt

OLT TAMÁS: MINDEN JEGY ELKELT Zenés életrajzi tragikomédia Szereposztás: Fedák Sári / Zsazsa KUBIK ANNA Fiatal Fedák Sári SÓVÁRI-FEHÉR ANNA E.H. Molnár Ferenc / Básti Lajos CSANKÓ ZOLTÁN Ávós FEJSZÉS ATTILA Kürthy Sári JANISCH ÉVA Putyi KARÁCSONY GERGELY Kornél/ Kádár RUPNIK KÁROLY Jacobi Viktor / Szántó hadnagy / Lajos KURUCZ DÁNIEL Faludy MASZLAY ISTVÁN Kerék […]

Győr története 1. – Bemutató

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében kerül sor intézményünk büszkeségének, az általunk megjelentetendő Győr monográfia első kötetének bemutatójára. Házigazda: dr. Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója. Közreműködnek: dr. Horváth József sorozatszerkesztő, valamint dr. Horváth Richárd szerkesztő. A program érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható! A maszk használata kötelező!

Batyus táncmulatság

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Művelődési Házában az Aranylók Táncklub batyus bált szervez, ahová a finomságokat a vendéket maguk viszik. Zenél: Hegedűs Róbert. Jegyek a rendezvény napján a helyszínen válthatók! A program érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható! A maszk használata kötelező!

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

Aranykulcsocska

ZALÁN TIBOR: ARANYKULCSOCSKA Faragatlan történet bábokkal, zenével, hat éven felülieknek Szereposztás: Carlo papa/ Carabas Barabas JÁGER ANDRÁS Gioconda/ Tortilla teknős MOLNÁR SAROLTA Burattino, a faragatlan faragott MIHÁLYI ORSOLYA Brighella, az engedelmes bábu KARÁCSONY GERGELY Pierrot/ Denevér FEHÉR ÁKOS Alissa róka, a kifőzde szakácsnéja MÓZES ANITA Basilio kandúr/ Kakas, csendbiztos POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Malvina/ Artemon SÍK […]

Magyar Passió

Közönségtalálkozó Eperjes Károllyal A Magyar Passió a magyar egyházak és a kommunista hatalom viszonyának hiteles ábrázolása. Fontosnak tartjuk, hogy múltunknak ezt a történetét minél többen ismerjék és értsék. Éppen ezért a Győri Bencés közösség örömmel mutatja be ezt az alkotást, és látja vendégül közönségtalálkozón Eperjes Károly színész-rendezőt.   Magyar Passió magyar filmdráma, 95 perc, 2021 […]

Hooligans Győr

A 2022.03.05 Hooligans – Győr koncertre szóló vissza nem váltott belépőjegyek automatikusan érvényesek erre a rendezvényre. Menetrend: 19:30 Kapunyitás 20:30 Vendég 21:30 Hooligans A rendezvény az aktuális jogszabályoknak megfelelően csak Oltási Igazolvánnyal látogatható.

A padlás

PRESSER GÁBOR – SZTEVANOVITY DUSÁN – HORVÁTH PÉTER: A PADLÁS Félig mese, félig musical 9-99 éves korig Szövegkönyv: Sztevanovity Dusán – Horváth Péter Szereposztás: Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus FEJSZÉS ATTILA Süni, fiatal lány, aki hegedülni tanul KISS TÜNDE Mamóka, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről BENDE ILDIKÓ Barrabás, B. Barrabás, a gengszter NAGY BALÁZS […]

Tütü-tutu autó

APRÓK SZÍNHÁZA 0-4 ÉVES KORIG Tütü-tutu autó, felharsan a dudaszó! Tütü, vigyázz, gyorsan jövök, Fát, virágot kikerülök. Autóval, kishajóval, robogóval vagy traktorral, Én senkit el nem ütök. A Vaskakas Bábszínház játéka utazásra hívja a legkisebbeket. Útra kelnek, vízre szállnak, felhők közt is kocsikáznak! Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi […]

Síppal-dobbal

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   APRÓK SZÍNHÁZA 0-4 ÉVES KORIG Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zeneszerző: Rab […]

RÜGYFAKADÁS A BÁBSZÍNHÁZZAL

TAVASZI BÁBPARÁDÉ BÁBSZÍNHÁZI VILÁGNAP A 30 ÉVES VASKAKASSAL A világ összes bábosának legnagyobb ünnepén a győri Bábszínház egy egész napos bábparádét szervez. A Vaskakas Bábszínház művészei együtt ünneplik a közönséggel a tavasz eljöttét és a határtalan kreativitású bábművészetet. Táncos, bábos gyermek és felnőtt előadások váltják egymást reggeltől estig. – 11.00 KEREKUTCA – Paár Julcsi és […]

Medvék minden mennyiségben

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   APRÓK SZÍNHÁZA 0-4 ÉVES KORIG …a játékboltból, a bazártrafikból, az áruházból, a desszertesdoboz fedeléről – de talán még képzeletbeli mackók is. Lehet velük beszélgetni, ki lehet találni, mire gondolnak, mit néznek, látnak, mire vágynak, mi az, amire a nagyokat intik. Pirongatni, korholni […]

Kerekutca

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   RÜGYFAKADÁS A BÁBSZÍNHÁZZAL  TAVASZI BÁBPARÁDÉ BÁBSZÍNHÁZI VILÁGNAP A 30 ÉVES VASKAKASSAL PAÁR JULCSI ÉS A FITOS DEZSŐ TÁRSULAT ELŐADÁSA GYEREKNEK A Kerekutca minden lakója – a csacsogó leányoktól, az erejüket, ügyességüket próbálgató legényekig, az öreg pásztoron át, a javasasszonyig – egytől-egyig hétköznapian […]

Kakasviadal

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   MATINÉ 4 ÉVES KORTÓL Két testvér, a Szakácsnő és a Kukta egy házias kis vendéglőt üzemeltet. Nem jönnek ki túl jól egymással. A Kukta egy nap elalszik a konyhában, és álmot lát: egy kiskakas jelenik meg neki, és arra kéri, hogy mentse […]

Hullámok – finisszázs

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermében Borbély Károly festőművész tárlatvezetésén és az IME előadóművészeinek felolvasóestjén vehetnek részt. A program érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható! A maszk használata kötelező!

Cini-cini muzsika

APRÓK SZÍNHÁZA 0-4 ÉVES KORIG Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Szereplők: Rab […]

MATINÉ 4 ÉVES KORTÓL Élt egyszer egy furcsa nevű varázsló, úgy hívták: Próbáldky. Ha egy főtérre vagy piactérre vetette a jószerencse, kiáltozni kezdett: – Tessék, csak tessék! Művészetemet csodálta már a távoli Csokisztán és Blablakán pasája is! Kardot nyelek, tüzet hányok! A cilinderemből meg bármikor elővarázsolok két híres nyulat: Bob és Bobek urat! Ám egy […]

Batyus farsangi bál

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában batyus farsangi bál kezdődik. Házigazda az Akkordeon Tánczenekar. Az ételekről és italokról a vendégek maguk gondoskodnak. A jegyek megvásárolhatók elővételben a helyszínen, nyitvatartási időben. Regisztráció: +36 96/421-740, regisztracio@gyorikonyvtar.hu A programon való részvétel érvényes védettségi igazolványhoz kötött. Arcmaszk használata kötelező!

Barátom a természet

MEGNYITÓ Dr. Alexay Zoltán fotóművész kiállításának megnyitója a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára 2. emeleti rendezvénytermébenkerül megtartásra. Közreműködik: Bognár Krisztina, énekművész. A kiállítást megnyitja: Németh Tibor, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatója. A tárlat ingyenesen megtekinthető 2022. március 19-ig, hétköznapokon 13:00-16:00 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható. A kiállításmegnyitón való […]

Barátom a természet

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának 2. emeleti rendezvénytermében látható Dr. Alexay Zoltán fotóművész kiállítása. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.  

Alaine – Ideje a meghalásnak

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   RÜGYFAKADÁS A BÁBSZÍNHÁZZAL  TAVASZI BÁBPARÁDÉ BÁBSZÍNHÁZI VILÁGNAP A 30 ÉVES VASKAKASSAL ELŐADÁS FELNŐTTEKNEK „Hány évesnek érzem magam? A legtöbben azt mondják, hogy nem öregszenek lélekben. Egy barátnőm mondta volt, hogy olyan szörnyű nekem egy öregasszonnyal együtt élni. Mondom, de hát egyedül élsz! […]

A tyúk

A Kamarazenei Hangversenybérlet az Evangélikus öregtemplomban rendezett koncertjének első részében a német barokk egyik legjelentősebb mestere, Bach és Händel kortársa, a mindkettőjükkel igen jó személyes kapcsolatot ápoló Georg Philipp Telemann két élettel teli zenekari szvitje csendül fel. A programot Haydn a zenei humor magasrendű példáit kínáló, a nyitótétel pompás hangutánzó effektusa után „A tyúk” melléknevet […]

A kismalac meg a farkasok

MATINÉ 4 ÉVES KORTÓL A sűrű erdő közepén élő életigenlő malac, Ildikó és cseppet sem életigenlő barátja, Sándor, a varjú építkezésre adják fejüket. Először nádból, aztán fából, végül téglából építenek ideális malaclakot a gonosz farkas, Imre ellen. Imre persze igyekszik túljárni a kisállatok eszén, s nem restelli farkastestvéreit is csatasorba állítani, de a „többet ésszel, […]

A kisgömböc

A Győri Tavaszi Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő rendezvény. Támogató: Waberer’s International   RÜGYFAKADÁS A BÁBSZÍNHÁZZAL  TAVASZI BÁBPARÁDÉ BÁBSZÍNHÁZI VILÁGNAP A 30 ÉVES VASKAKASSAL A KL SZÍNHÁZ ELŐADÁSA GYEREKEKNEK Bohus a böllér, amolyan huszonegyedik századi mindentudó – és ahogyan az a huszonegyedik századi minden tudóknál lenni szokott: folyton siet. De sohasem annyira, hogy ne volna […]

’’Attila király földje’’

Horváth Gábor könyvtáros előadását hallhatják a honfoglalás körüli elméletekről. A rendezvény helyszíne a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Művelődési Háza. A rendezvényen való részvétel érvényes védettségi igazolványhoz kötött. A maszk használata kötelező!

Tütü-tutu autó

APRÓK SZÍNHÁZA 0-4 ÉVES KORIG Tütü-tutu autó, felharsan a dudaszó! Tütü, vigyázz, gyorsan jövök, Fát, virágot kikerülök. Autóval, kishajóval, robogóval vagy traktorral, Én senkit el nem ütök. A Vaskakas Bábszínház játéka utazásra hívja a legkisebbeket. Útra kelnek, vízre szállnak, felhők közt is kocsikáznak! Alkotók: Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi […]

MAZSOLA és TÁDÉ

zenés bábjáték előadja a Budapesti Ametist Bábszínház Írta: Bálint Ágnes Bábszínpadra írta és rendezte: Szívós Károly Bábokat tervezte: Bródy Vera Zenéjét szerezte: Pivarnyik László Szereplők: Mazsola, Manócska, Tádé, Egérke, Fülöpke, Varjú bácsi, kismadarak Melyik gyerek ne örülne és búsulna együtt a szeleburdi kismalaccal egy olyan mese nyomán, ahol saját életére ismerhet, örömeit, bánatait láthatja megelevenedni? […]

Jazz és Tárlatvezetés

Zsinagóga tárlatvezetés és Jazz koncert a Kapcsok szervezésében Sok szeretettel hívunk titeket egy tárlatvezetéssel egybekötött jazz koncertre. Sárik Péter Trió és Falusi Mariann 19:00-kor kezdődő Jazzkívánságműsor koncertje előtt körbejárjuk a győri Zsinagógát, ahol megismerheted a Zsinagóga építéstörténetét és minden információt a felújításával kapcsolatban. Ezenkívül megtekinthető a Vasilescu gyűjtemény fő részét képező Ország Lili festőművész műveiből […]

II. CRAZY5K Győr

Vegyél részt Te is egy igazán egyedi futóversenyen, amit második alkalommal hozunk el nektek Győrbe két új akadállyal! 10 különleges óriás felfújható akadályon kell keresztül futnod egy 5 km hosszú pályán! A legnagyobb akadály 42 méter hosszú! I Mássz át…Csússz le…Bújj keresztül! Minden technikai pólót és befutó egyedi érmet kap a végén.

Hogyan nevezzelek?

vígjáték két részben A negyvenes Vincent életében először apa lesz. Ez alkalomból testvére, Élisabeth és sógora, Pierre vacsorát rendez, ahová gyermekkori barátját, Claude-ot is meghívják. Miközben Vincent feleségére, Annára várnak, a vendégek kérdések özönével árasztják el a leendő apát. Ám minden a feje tetejére áll, amikor megkérdezik, hogyan fogják hívni a kis jövevényt. Vincenték ugyanis az Adolphe […]

Jimmy musical

Jimmy musical – Még élni akarok! Zámbó Jimmy emléke tovább él és a dalai is, amit mi sem mutat jobban, mint az, hogy hamarosan még sorozat is készül róla a magyar nézőknek. A legendás énekes dalait azok is ismerik akik nem voltak rajongói, hiszen főműsoridőben volt saját műsora a TV-ben, ahol természetesen a saját dalaival […]

Ne most, drágám!

Ray Cooney és John Chapman: Ne most, drágám! vígjáték két felvonásban Szerelmi háromszögek, nercbundák, hiányos öltözetű hölgyek, ablakon kirepülő ruhadarabok, totális téboly. Mindez London legelegánsabb szőrmeszalonjában, kizárólag a felhőtlen szórakoztatás érdekében! A méregdrága szalon egyik tulajdonosa, a felfuvalkodott Gilbert élete hódítására készül felesége távollétében. A nagy terv gépezetébe azonban a kezdetektől fogva homokszemek kerülnek: makrancos […]

TUDOR játszóház

A TUDOR Táblajáték Műhely  egyedi készítésű táblás játékokkal várja a kicsiket és nagyokat. Wari, senet, alquerque, ostromjáték, hnefatafl, ostábla, hex és hadrend mellett sok-sok más táblás játékot is kipróbálhatnak. A program érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható! A maszk használata kötelező!  

Variációk

A Győri Filharmonikus Zenekar a Nikisch Artúr-bérlet keretében megrendezett hangversenyének műsorát a francia romantika nagy mestere, Hector Berlioz briliáns zenekari nyitánya, az 1844-ben készült Római karnevál indítja, amely a néhány évvel korábban bemutatott Benvenuto Cellini című opera anyagára épül. A zenei humor egyik legnagyobb mestere, a 20. századi magyar zene egyik klasszikusa, Dohnányi Ernő legnépszerűbb […]

Pisztráng

Két nagyszabású remekművet hallhatnak az érdeklődők az Egyetemi Hangversenyteremben rendezett kamarazenei bérletsorozat harmadik estjén. Giuseppe Verdi még életművét jól ismerő barátait is meglepte 1873-ban komponált e-moll vonósnégyesével, a legklasszikusabb kamarazene-műfaj repertoárjának izgalmas darabjával. A négy tételes kompozíció tematikája persze rögtön leleplezi az olasz opera nagy mesterét, hiszen bővelkedik gyönyörű melódiákban – ám a pazar fúga-finálé […]

DEMÓ 5 – Híres magyarok 2.

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum csatlakozott a HÍRES MAGYAROK 2. – Digitális Edukációs Múzeumi Órák (DEMÓ) általános és középiskolás diákok számára című kezdeményezéshez, ahol a virtuális kiállításoktól a keresztrejtvényeken át a kreatív múzeumpedagógiai játékokig minden diák és pedagógus megtalálhatja a számára érdekes és izgalmas tartalmakat. A korábbi sikerek után az Örökség Kultúrpolitikai Intézet […]

Rövidzárlat (Black Comedy)

Peter Shaffer: Rövidzárlat (Black Comedy) – komédia egy felvonásban – Váratlan fordulatok, tragikomikus, groteszk helyzetek építik fel a darabot, mely egy rövidzárlat okozta áramszünet alatt játszódik egy szobrász műtermében. És mi, nézők mindent látunk, amit ők nem… A közvetítés kihívása, egyben a darab zseniális trükkje, hogy míg a szereplők az első néhány percben a vaksötétben […]

Tavaszi kerti teendők

A Ménfőcsanaki Kertbarát Kör kertészeti előadását hallgathatják meg a házikertek-, fóliák-, gyümölcsösök-, szőlő-, gyep energiatakarékos, legmodernebb technikák alkalmazásával való öntözéséről. Előadó: Gricz Tamás öntözéstechnikai szakértő. A program érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható! A maszk használata kötelező!

Győri Furulyafesztivál

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Győri Művészeti és Fesztiválközpont szervezésében 28. alkalommal rendezzük meg a Furulyafesztivált. Köszöntőt mond Rózsavölgyi László, az OKSTB elnöke. A rendezvény kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható.

Győri Farsang Kupa

Amatőr műfüves kispályás labdarúgó torna 2022.-ben FARSANG KUPA  kerül megszervezésre, melyre a Győr-Moson-Sopron megyei amatőr csapatok mellett, várják a különböző baráti társaságokat, hobby-csapatokat és a távolabbról érkezőket is! A rendezvényen minden csapatról profi csapatképek készülnek és fotózzák az akciójeleneteket is. Bővebb információ a Facebook oldalon!

A XXI. század Kínája

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtára Klubhelyiségében Strausz Lajosné, szakértő ismeretterjesztő előadását hallhatják a XXI. század ellentmondásokban gazdag Kínájáról. Az előadás védettségi igazolvánnyal látogatható. Az előadáson maszk használata kötelező!

Emlékek Éjszakája

Emlékek Éjszakája újra Győrben! Vissza a kezdetekhez, vagyis a volt Club Neoba, ahonnan a mára országosan is ismertté vált party sorozatunk indult 2016-ban. Utazzunk együtt ismét a múltba, forgassuk meg az időkerekeit, éljük át újra a 90-es és 2000-es évek legnagyobb pillanatait a korszak legmenőbb slágerei által az örök fiatalság jegyében! 100% retro, 100% szórakozás! […]

Füles Bástya Farsang

Farsang a Füles Bástyában Szeretettel várunk minden krokodilt, kiskutyát, hercegnőt, cowboyt, dementort, tündét, egyszarvút, békát, hattyút és mindenkit, aki szeretne végre újra a Füles Bástya lakóival együtt farsangolni. Mivel zárt a tér, a rendezvény szokásosan regisztrációhoz kötött. Kérjük, jelentkezzetek be a Bástya telefonszámán!

Truesounds Music Showcase

Truesounds Music Showcase a Rómer Házban! PETER MAKTO GREGORY S DAVKO JUSTRICE A rendezvény védettségi igazolvány nélkül is látogatható. 17+ / 18- megkülönböztetve / 18 éven aluliakat szeszesitallal nem szolgálunk ki. A szervezőség a műsorváltozás és a beléptetés jogát fenntartja!

Színpadi zenék

Kalandos utazás az opera- és balettzenék világában A Győri Filharmonikus Zenekar ezúttal az opera, az operett és a balett irodalmából állította össze a 17:18 bérlet hangversenyének műsorát. Opera, operett és balett – ám énekesek és táncosok nélkül: a programban jelentős zenés színpadi alkotások népszerű zenekari részletei csendülnek fel. A 19. század két óriása, Wagner és […]

Traccs! Jakupcsek Gabriella

Kapunyitás: 17:30 Traccs! Az országosan teret hódító nagy sikerű beszélgető-est sorozat újra Győrbe látogat! Vendégünk Jakupcsek Gabriella, Magyarország egyik legismertebb és legnépszerűbb televíziós műsorvezetője. Mi beszélgetünk, Önök pedig kérdeznek! Fontos információk: A rendezvényeink nem sajtónyilvánosak, így az ott elhangzottakról kép-, hang- és videofelvétel készítése a szervezők írásbeli hozzájárulása nélkül TILOS! Az előadóink által tett nyilatkozatok […]

Szentiváni Fesztivál 2022

2022-ben mindent bepótolunk! Nagyon erős programmal készülünk a visszatérésre! A Tavasz legnagyobb győri fesztiválja minden idők legjobb programjával készül 2022-ben! Aki már biztosan itt lesz velünk: DJ BOBO / Majka-Curtis / EAST 17 / Horváth Tamás / Pápai Joci / Kozmix / Dj Szatmári feat Szakos Andi / MR. Rick / Dj Dominique / Aranykapu […]

Fotópályázat: Az én Győröm

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér FOTÓPÁLYÁZATOT hirdet „Az én Győröm – az én közösségem” címmel győri polgárok részére. Célunk, hogy bemutassuk a mai fiataloknak, hogy milyen volt szüleik, nagyszüleik városa, hogyan fejlődtek a városrészek, amelyekben élünk. Nyissuk ki a család fotóalbumát, keresgéljünk a régi fotográfiák között! A kép ábrázolhat egy utcafrontot, folyópartot, játszóteret, […]

Újvárosi esték-Csöndes ház

Silvester Lavrík színműve A Komáromi Jókai Színház előadása Rendezte: Garajszki Margit Szereplők: Holocsy Katalin, Holocsy Krisztina Fotó Milan Drozd Egy évvel a zseniális zeneszerző, Filip halála után találkozik a művész nővére, Márta, és gyerekeinek anyja, Bíborka, hogy megemlékezzenek a férfiról és tisztázzák a múltat. Az egykori barátnők ugyanis már majd harminc éve nem beszélnek egymással. […]

Margaret Island

  HOL MARAD AZ ÉN TÖRTÉNETEM TURNÉ A Margaret Island klubturnéja során a klasszikusok – Eső, Hóvirág, Nem voltál jó stb. – mellett az ősszel megjelent nagylemez dalai is helyet kapnak a műsorban: többek között a Meddig maradunk még, a Ha elvesznél és a Senki nem felel is felcsendülnek az este folyamán. vendég: kristoaf A […]

Nagy Péter: Vízimalmok

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében Nagy Péter malomkutató előadását hallhatják a Pápateszéri vízimalmok és molnárcsaládok címmel, a Bakony-éren régebben működő malmok történetéről. A rendezvény érvényes oltási igazolvánnyal látogatható! Az arcmaszk használata kötelező!

Anyaklub

Elég jó Anyaklub Szandival Az Elég Jó Anyaklub pont az a hely, ahol kiszakadhatsz a monoton hétköznapokból. Elhozhatod a gyerekeidet is, akik addig remekül eljátszanak, amíg elmeséled és megvitatod, mitől érzed magad jó, tökéletes vagy éppen egyáltalán nem tökéletes vagy jó anyának, csakúgy, ahogy a többiek is. A foglalkozás vezetője: Fehér Alexandra Előzetes jelentkezés szükséges a […]

Anyaklub

Elég jó Anyaklub Szandival Az Elég Jó Anyaklub pont az a hely, ahol kiszakadhatsz a monoton hétköznapokból. Elhozhatod a gyerekeidet is, akik addig remekül eljátszanak, amíg elmeséled és megvitatod, mitől érzed magad jó, tökéletes vagy éppen egyáltalán nem tökéletes vagy jó anyának, csakúgy, ahogy a többiek is. A foglalkozás vezetője: Fehér Alexandra Előzetes jelentkezés szükséges a […]

Anyaklub

Elég jó Anyaklub Szandival Az Elég Jó Anyaklub pont az a hely, ahol kiszakadhatsz a monoton hétköznapokból. Elhozhatod a gyerekeidet is, akik addig remekül eljátszanak, amíg elmeséled és megvitatod, mitől érzed magad jó, tökéletes vagy éppen egyáltalán nem tökéletes vagy jó anyának, csakúgy, ahogy a többiek is. A foglalkozás vezetője: Fehér Alexandra Előzetes jelentkezés szükséges a […]

Anyaklub

Elég jó Anyaklub Szandival Az Elég Jó Anyaklub pont az a hely, ahol kiszakadhatsz a monoton hétköznapokból. Elhozhatod a gyerekeidet is, akik addig remekül eljátszanak, amíg elmeséled és megvitatod, mitől érzed magad jó, tökéletes vagy éppen egyáltalán nem tökéletes vagy jó anyának, csakúgy, ahogy a többiek is. A foglalkozás vezetője: Fehér Alexandra Előzetes jelentkezés szükséges a […]

Anyaklub

Elég jó Anyaklub Szandival Az Elég Jó Anyaklub pont az a hely, ahol kiszakadhatsz a monoton hétköznapokból. Elhozhatod a gyerekeidet is, akik addig remekül eljátszanak, amíg elmeséled és megvitatod, mitől érzed magad jó, tökéletes vagy éppen egyáltalán nem tökéletes vagy jó anyának, csakúgy, ahogy a többiek is. A foglalkozás vezetője: Fehér Alexandra Előzetes jelentkezés szükséges a […]

Anyaklub

Elég jó Anyaklub Szandival Az Elég Jó Anyaklub pont az a hely, ahol kiszakadhatsz a monoton hétköznapokból. Elhozhatod a gyerekeidet is, akik addig remekül eljátszanak, amíg elmeséled és megvitatod, mitől érzed magad jó, tökéletes vagy éppen egyáltalán nem tökéletes vagy jó anyának, csakúgy, ahogy a többiek is. A foglalkozás vezetője: Fehér Alexandra Előzetes jelentkezés szükséges a […]

Anyaklub

Elég jó Anyaklub Szandival Az Elég Jó Anyaklub pont az a hely, ahol kiszakadhatsz a monoton hétköznapokból. Elhozhatod a gyerekeidet is, akik addig remekül eljátszanak, amíg elmeséled és megvitatod, mitől érzed magad jó, tökéletes vagy éppen egyáltalán nem tökéletes vagy jó anyának, csakúgy, ahogy a többiek is. A foglalkozás vezetője: Fehér Alexandra Előzetes jelentkezés szükséges a […]

Anyaklub

Elég jó Anyaklub Szandival Az Elég Jó Anyaklub pont az a hely, ahol kiszakadhatsz a monoton hétköznapokból. Elhozhatod a gyerekeidet is, akik addig remekül eljátszanak, amíg elmeséled és megvitatod, mitől érzed magad jó, tökéletes vagy éppen egyáltalán nem tökéletes vagy jó anyának, csakúgy, ahogy a többiek is. A foglalkozás vezetője: Fehér Alexandra Előzetes jelentkezés szükséges a […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél […]

Pepecselő

Pepecselő – kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek! A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Csermák Zsuzska képzőművész vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége […]

Pepecselő

Pepecselő – kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek! A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Csermák Zsuzska képzőművész vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége […]

Pepecselő

Pepecselő – kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek! A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Csermák Zsuzska képzőművész vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége […]

Pepecselő

Pepecselő – kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek! A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Csermák Zsuzska képzőművész vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége […]

Diafilmvetítés

Diafilmvetítés a Győri Pagonyban 3-9 éveseknek A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt.

Diafilmvetítés

Diafilmvetítés a Győri Pagonyban 3-9 éveseknek A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt.

Diafilmvetítés

Diafilmvetítés a Győri Pagonyban 3-9 éveseknek A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt.

Diafilmvetítés

Diafilmvetítés a Győri Pagonyban 3-9 éveseknek A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt.

MOM TIME

Mom Time – Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet […]

Savaria Barokk Zenekar

Németh Pál és a Savaria Barokk Zenekar – előadás és koncert – Az est előadója a magyarországi régi zenei irányzat egyik legmeghatározóbb alakja és úttörője, Németh Pál karmester és fuvolaművész lesz. A program: 17.30 – Előadás: ‘Carissimi és követői’ Helyszín: Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium díszterme 19.00 – Koncert: ‘Jónás’ Helyszín: Loyolai Szent Ignác […]

Bing Nyuszi Show – Győr

Showműsor gyerekeknek. Turnéra indul a Bing Nyuszi Show, a gyerekek kedvence. Teljes életnagyságban találkozhattok Binggel, Cocoval, Szulával, Floppal és Pandoval. Kedvenceitek tanulságos történeteket játszanak el, ezenkívül minden részhez saját egyedi Bing Nyuszi dalok társulnak. Jegyet 1 éves kortól mindenkinek megkell vásárolni, akkor is ha ölben ül a gyermek.

Orchestral Rick – Főpróba

Nyilvános főpróba A nagy érdeklődésre való tekintettel Rick Wakeman február 8-i főpróbáját nyilvánossá tettük! Az angol billentyűs, Rick Wakeman több mint 50 éves zenei pályafutása alatt a Yes klasszikus felállásának tagja volt évekig, de már a ’70-es évek óta aktív szólóban is: saját neve alatt is bő 90 albumot adott ki, melyekből több mint 50 […]

Farsang – orgonakoncert

Soós Gábor orgonakoncertje Az Ignatius koncertsorozat újabb előadása a farsang, a télbúcsúztató ünnep tematikájában kínál zenei összeállítást. Soós Gábor orgonaművész koncertjén gregorián tételek a Vízkereszt és Hamvazószerda közötti időszakból csendülnek fel, valamint Bach, Bruhns, Brunckhorst és Buxtehude orgonaműveiből hallhatunk darabokat. A koncerten közreműködik Collegium Musicum Jaurinense, vezetője Kelemen Áron OSB és Bruckner Máté. A jegyek […]

Maestro II.

Maestro címmel indította útjára hatrészes beszélgetős műsorát a Győri Filharmonikus Zenekar! Nem mindennapi találkozóra várja közönségét a Richter Terembe, hiszen az est két főszereplője már önmagában megérne egy teljes életműsorozatot. A  Liszt Ferenc-díjas magyar klarinétművészt, karmestert Berkes Kálmán művészeti vezetőt a színészlegenda Gáti Oszkár faggatja majd életének szerencsés mozzanatairól: izgalmas gyermekkoráról, művészcsaládjáról, zenei tanulmányairól, kamarapartnereiről, […]

Hamar

Műsor: J. Brahms: D-dúr szerenád, No. 1, op. 11 Dohnányi E.: fisz-moll szvit, op. 19 Vezényel: Hamar Zsolt A Győri Filharmonikus Zenekar a Sándor János-bérletben rendezett hangversenyének műsorán két műfajában és karakterében egymáshoz közel álló kompozíció szólal meg. Johannes Brahms D-dúr szerenádja a német romantika nagymesterének fiatalkori alkotása: a zeneszerző huszonhét esztendős volt, amikor 1860-ban Hannoverben […]

Könyvklub

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly a 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross u. 4.) összejövetelt tart az intézmény Könyvklubja. A nap témája Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című kötete. Moderátor: Galambos Krisztina. A program érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható! A szájmaszk használata kötelező!

Mesekuckó: Holle anyó

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtára klubhelyiségében Mesekuckó előadás kezdődik. Ezúttal a Holle anyó című klasszikus mese színpadi feldolgozását láthatják. A Mesekuckó regisztrációs jeggyel látogatható. Jegyek a klubban vásárolhatók. Az előadás védettségi igazolvánnyal látogatható.

Bánk bán

ERKEL FERENC – EGRESSY BÉNI: BÁNK BÁN Szereposztás: II.Endre – BAKONYI MARCELL, LABORFALVI SOÓS BÉLA, PATAKI BENCE Gertrud – LÁZIN BEATRIX, MESTER VIKTÓRIA Ottó – BONCSÉR GERGELY, PATAKI ADORJÁN Bánk bán –HAJA ZSOLT, KÁLMÁNDY MIHÁLY, MOLNÁR LEVENTE Melinda – FISCHL MÓNIKA, KESZEI BORI Petur bán – KENDI LAJOS, SÁNDOR CSABA Tiborc – JEKL LÁSZLÓ, KOVÁTS […]

Mozi: Anne Frank

Filmvetítés a Holokauszt emléknapja tiszteletére: Anna Frank párhuzamos történetek – színes olasz feliratos dokumentumfilm – ( 95 perc) A mosonmagyaróvári Fehér Ló Közösségi Ház és a Mosoni Zsidó Hitközség a 2022-es Holokauszt Világnapja alkalmából szervezi a programot. narrátor: Helen Mirren „Meséld el fiaidnak..” Az Oscar® -díjas színésznő, Helen Mirren, naplója oldalain keresztül mutatja be Anne […]

BIDF Győrben

Győrben vendégeskedik a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Az idei fesztivál szlogenje: BÁTOR FILMEK. Bátor nőket, gyerekeket, ellenállókat, álmodozókat és útkeresőket mutatnak be a BIDF-en a világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért, egész estés, kreatív dokumentumfilmjei. 2022-ben január 22-e és 30-a között kerül megrendezésre a világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért egész estés kreatív dokumentumfilmjeit bemutató 8. BIDF […]

BIDF: MAGAS MÉRCE

Győrben vendégeskedik a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Az idei fesztivál szlogenje: BÁTOR FILMEK. Bátor nőket, gyerekeket, ellenállókat, álmodozókat és útkeresőket mutatnak be a BIDF-en a világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért, egész estés, kreatív dokumentumfilmjei. Miért nem játszhatnak az izlandi kislányok fiúcsapatok ellen? Kosárlabda. Bátorság. Egy remek pedagógus. Nagyon fontos ügy. Magas mérce Izland, Finnország, 2020, […]

BIDF: Gólya, bácsi, gólya

Győrben vendégeskedik a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Az idei fesztivál szlogenje: BÁTOR FILMEK. Bátor nőket, gyerekeket, ellenállókat, álmodozókat és útkeresőket mutatnak be a BIDF-en a világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért, egész estés, kreatív dokumentumfilmjei. BIDF versenyfilm Gólya, bácsi, gólya Horvátország, Olaszország, 2020, ’76 Rendező: Tomislav Jelinčić Producer: Maja Pek Operatőr: Alan Stanković Szerkesztő: Ivan Gergolet […]

BIDF: Menekülés

Győrben vendégeskedik a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Az idei fesztivál szlogenje: BÁTOR FILMEK. Bátor nőket, gyerekeket, ellenállókat, álmodozókat és útkeresőket mutatnak be a BIDF-en a világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért, egész estés, kreatív dokumentumfilmjei. Megindító történet animációs feldolgozásban. Dánia, Franciaország, Svédország, Norvégia, 2021, ’86 Rendező: Jonas Poher Rasmussen Producer: Monica Hellström, Signe Byrge Sørensen, Charlotte […]

BIDF: Tehén

Győrben vendégeskedik a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Az idei fesztivál szlogenje: BÁTOR FILMEK. Bátor nőket, gyerekeket, ellenállókat, álmodozókat és útkeresőket mutatnak be a BIDF-en a világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért, egész estés, kreatív dokumentumfilmjei. Rengeteg papírzsepkedőt igénylő történet. Sajnos valóság. Nem biztos, hogy mostanában tejet iszol, ha ezt látod. Egyesült Királyság, 2021, ’94 Rendező: Andrea […]

BIDF: A Vörös falak foglyai

Győrben vendégeskedik a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Az idei fesztivál szlogenje: BÁTOR FILMEK. Bátor nőket, gyerekeket, ellenállókat, álmodozókat és útkeresőket mutatnak be a BIDF-en a világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért, egész estés, kreatív dokumentumfilmjei. Egyetemisták harca a szabadságért. Névtelen alkotóktól. Mert nem vállalhatják a nevüket. A film a BIDF versenyének egyik húzó darabja. Látni kell! […]

BIDF: A köd gyermekei

Győrben vendégeskedik a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Az idei fesztivál szlogenje: BÁTOR FILMEK. Bátor nőket, gyerekeket, ellenállókat, álmodozókat és útkeresőket mutatnak be a BIDF-en a világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért, egész estés, kreatív dokumentumfilmjei. A köd gyermekei a BIDF Bátor gyermekek szekciójának szívszorítóan izgalmas versenyfilmje. A dokumentumfilmes nem szólhat bele az eseményekbe. Vagy mégis? Vietnám […]

Primadonnák

KEN LUDWIG: PRIMADONNÁK Bohózat két részben Szereposztás: Leo Clark NAGY BALÁZS / SIMON KORNÉL Jack Gable JÁRAI MÁTÉ Meggie MÓZES ANITA Audrey KISS TÜNDE Duncan BRÓDY NORBERT Florence néni MÉZES VIOLETTA Doki MASZLAY ISTVÁN Butch KLINGA PÉTER Díszlet GYŐRI GABI Jelmez GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Koreográfus KIRÁLY BÉLA Rendező SIMON KORNÉL […]

Elisabeth

LÉVAY SZILVESZTER – MICHAEL KUNZE: ELISABETH MUSICAL 2 RÉSZBEN   Szereposztás: Elisabeth BORI RÉKA / FEHÉR NÓRA / VÁGÓ BERNADETT Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa FEJSZÉS ATTILA / SZEMENYEI JÁNOS A Halál, Elisabeth szerelmese CSISZÁR ISTVÁN / KOCSIS DÉNES Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje NAGY BALÁZS / MÁSIK LEHEL Zsófia főhercegnő, Elisabeth anyósa MÓZES ANITA/ […]

Elisabeth

LÉVAY SZILVESZTER – MICHAEL KUNZE: ELISABETH MUSICAL 2 RÉSZBEN   Szereposztás: Elisabeth BORI RÉKA / FEHÉR NÓRA / VÁGÓ BERNADETT Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa FEJSZÉS ATTILA / SZEMENYEI JÁNOS A Halál, Elisabeth szerelmese CSISZÁR ISTVÁN / KOCSIS DÉNES Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje NAGY BALÁZS / MÁSIK LEHEL Zsófia főhercegnő, Elisabeth anyósa MÓZES ANITA/ […]

Elisabeth

LÉVAY SZILVESZTER – MICHAEL KUNZE: ELISABETH MUSICAL 2 RÉSZBEN   Szereposztás: Elisabeth BORI RÉKA / FEHÉR NÓRA / VÁGÓ BERNADETT Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa FEJSZÉS ATTILA / SZEMENYEI JÁNOS A Halál, Elisabeth szerelmese CSISZÁR ISTVÁN / KOCSIS DÉNES Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje NAGY BALÁZS / MÁSIK LEHEL Zsófia főhercegnő, Elisabeth anyósa MÓZES ANITA/ […]

Bánk bán

ERKEL FERENC – EGRESSY BÉNI: BÁNK BÁN Szereposztás: II. Endre – BAKONYI MARCELL, LABORFALVI SOÓS BÉLA, PATAKI BENCE Gertrud – LÁZIN BEATRIX, MESTER VIKTÓRIA Ottó – BONCSÉR GERGELY, PATAKI ADORJÁN Bánk bán – HAJA ZSOLT, KÁLMÁNDY MIHÁLY, MOLNÁR LEVENTE Melinda – FISCHL MÓNIKA, KESZEI BORI Petur bán – KENDI LAJOS, SÁNDOR CSABA Tiborc – JEKL […]

Aranykulcsocska

ZALÁN TIBOR: ARANYKULCSOCSKA Faragatlan történet bábokkal, zenével, hat éven felülieknek Szereposztás: Carlo papa/ Carabas Barabas JÁGER ANDRÁS Gioconda/ Tortilla teknős MOLNÁR SAROLTA Burattino, a faragatlan faragott MIHÁLYI ORSOLYA Brighella, az engedelmes bábu KARÁCSONY GERGELY Pierrot/ Denevér FEHÉR ÁKOS Alissa róka, a kifőzde szakácsnéja MÓZES ANITA Basilio kandúr/ Kakas, csendbiztos POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Malvina/ Artemon SÍK […]

A hőstenor

KEN LUDWIG: A HŐSTENOR Bohózat két részben Szereposztás: Max, Saunders titkára JÁRAI MÁTÉ Maggie, Saunders lánya DUNAI CSENGE Saunders, színigazgató MASZLAY ISTVÁN Tito Merelli, világhírű tenor BRÓDY NORBERT Maria, a felesége MÓZES ANITA Bellboy, sofőr FEJSZÉS ATTILA Diana, szoprán SZINA KINGA Julia Leverett, elnökjelölt MÉZES VIOLETTA Díszlettervező BÁTONYI GYÖRGY Jelmeztervező GYŐRI GABI Súgó PUSZTAI LILLA […]

Szerelmes Shakespeare

MARC NORMAN & TOM STOPPARD: SZERELMES SHAKESPEARE Romantikus vígjáték két részben Szereposztás: Will KURUCZ DÁNIEL Viola DUNAI CSENGE Királynő AGÓCS JUDIT Wessex UNGVÁRI ISTVÁN Marlowe NAGY BALÁZS / KOLNAI KOVÁCS GERGELY Hanslowe MASZLAY ISTVÁN / POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ Ned/Mercutio SÁRKÖZI JÓZSEF Burbage VINCZE GÁBOR PÉTER Dajka SZINA KINGA Fennyman FEJSZÉS ATTILA Tilney MOHÁCSI ATTILA Webster […]

Nemzetek konyhája est

Vacsora sorozatunk első nemzete mi más is lehetne, ha nem a magyar? Újra gondoltuk a disznótoros fogalmát és megalkottunk egy ízekben gazdag magyaros menüsort, amely csak arra vár, hogy Ön is megkóstolja. Menü: Sertéscsülök rillette, zöldalma üveg, zeller-variációk, vargányás majonéz, házi kenyér Derelyében töltött sertésmájpástétom, lilakáposzta mártás, gremolatta Petrezselyemleves, véreshurka krokett, spárga, fehérrépa Konfitált mangalicatarja, […]

Gyirmót Sport és Wellness Hotel, Arundo Étterem

A Gyirmót Sport és Wellness Hotel étterme mindennap déltől várja azokat a kedves vendégeket, akik szeretnék kipróbálni konyhánk A la Carte étlapját. Az étlap tervezésekor gondoltunk kicsikre és felnőttekre egyaránt, továbbá a vegetáriánusok sem maradnak ízletes ételek nélkül.

Munkácsy Tárlatvezetés

MUNKÁCSY GYŐRBEN – VÁLOGATÁS A PÁKH-GYŰJTEMÉNYBŐL Az érdeklődők megismerkedhetnek a Pákh Imre műgyűjtő által létrehozott Munkácsy-kollekció legizgalmasabb alkotásaival. A New York-i üzletember az elmúlt évtizedekben mind számszerűségében, mind minőségében a legjelentősebb Munkácsy-magángyűjteményt hozta létre. A folyamatosan gyarapodó kollekció 2005 óta több mint 40 kiállításon mutatkozott be különböző összeállításban a Pákh Imre által életre hívott Munkácsy […]

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt A magyar kultúra napja ünnepi rendezvényre 2022. január 21-én, 17 órára az Egyetemi Hangversenyterembe (Zsinagóga). Köszöntőt mond és a Győr Közművelődéséért, valamint a Győr Művészetéért díjakat átadja Prof. dr. Dézsi Csaba András Győr Megyei Jogú Város polgármestere. Az ünnepi műsorban közreműködnek: Kiscserókok Táncegyüttes Dudás Dorottya  előadóművész Soós […]

Farsangi buli

Óriási Farsangi buli Tompetivel és Barátaival! Gyertek táncolni, énekelni, a kedvenc jelmezetekben, természetesen!

Csányi Sándor színházi est

Csányi Sándor egyszemélyes vígjátéka; nyolc különböző karakter, nyolcvan percben. Egy részben, szünet nélkül. Mi a teendő abban az esetben, ha az ember a szülőszoba ajtajában döbben rá arra, hogy nemcsak a gyerekekkel nem tud bánni, a nőkkel sem? Miért a mi hibánk, ha ők rosszat álmodnak? Miért baj, ha őszintén válaszolunk arra kérdésre, hogy fogytam-e? […]

Győr-Keresztek Megnyitó

A magyar kultúra hete | Győr programsorozat eseménye. A Ménfőcsanaki Művelődési Házban kerül sor Hargitai Bea festőművész akvarell-kiállításának megnyitójára. Megnyitót mond: Bana József nyugalmazott levéltár igazgató. A rendezvényen közreműködik Kudomrák Panna (zongora) és Zsemberi Lili (zongora). A megnyitón való részvétel érvényes védettségi igazolványhoz kötött. A maszk használata kötelező.

Képeinkben a világ megnyitó

A magyar kultúra hete | Győr programsorozat eseménye. A Győri Fotóklub Egyesület tagjainak munkáiból rendezett kiállítás megnyitójára a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyárvárosi Közösségi Házában kerül sor. A kiállítást megnyitja Roll Péter, a Győri Fotóklub Egyesület elnöke. Közreműködik Gősi Vali és Szigeti Endre. A megnyitón való részvétel érvényes védettségi igazolványhoz kötött. A maszk használata kötelező!  

Közelítő hangok megnyitó

A magyar kultúra hete | Győr programsorozat eseménye. Megnyílik Szalkai Károly és Szarka Fedor Guido közös kiállítása a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában. Közreműködik: Bak Szonja és Kovács Julcsi. A megnyitón való részvétel érvényes védettségi igazolványhoz kötött. A maszk használata kötelező!

Don Quixote

Zenél a Győri Filharmonikus Zenekar R. Strauss: Don Quixote, op. 35, TrV 18 W. A. Mozart: Esz-dúr szimfónia, No. 39, KV 543 Vezényel: Rajna Martin Közreműködik: Szabó Péter – cselló Bársony Péter – brácsa Cervantes halhatatlan hőse, Don Quixote számos zeneszerzőt ihletett alkotásra: Richard Strauss végtelen hangszínfantáziáról és hangszerelési tudásról tanúskodó, a magasrendű zenei humor […]

SUPmánia Győr

Minden ami SUP Győrben és a Szigetközben! SUP kölcsönző SUP oktatás SUP túrák SUP jóga SUP csapatépítő Aranypart II. szabadstrand Gyere velünk SUP-ozni, fedezd fel a legújabb vízisportot! Kellemes testmozgás, csodálatos környezet, nagyszerű szórakozás. Testi-lelki feltöltődés!

Az öldöklés istene

YASMINA REZA – AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE Szereposztás: Véronique Houllié AGÓCS JUDIT Michel Houllié UNGVÁRI ISTVÁN Anette Reille SZINA KINGA Alain Reille SÁRKÖZI JÓZSEF Díszlettervező CZIEGLER BALÁZS Jelmeztervező BERZSENYI KRISZTINA Súgó JAKAB ANITA Ügyelő ILLÉS OTTILIA Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ Rendező BAKOS-KISS GÁBOR Az előadás hossza: 1 óra 25 perc A magyar származású francia írónő meghatározásában Az […]

Elisabeth

LÉVAY SZILVESZTER – MICHAEL KUNZE: ELISABETH MUSICAL 2 RÉSZBEN FORDÍTOTTA: MÜLLER PÉTER SZIÁMI Szereposztás: Elisabeth BORI RÉKA / FEHÉR NÓRA / VÁGÓ BERNADETT Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa FEJSZÉS ATTILA / SZEMENYEI JÁNOS A Halál, Elisabeth szerelmese CSISZÁR ISTVÁN / KOCSIS DÉNES Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje NAGY BALÁZS / MÁSIK LEHEL Zsófia főhercegnő, Elisabeth […]

NASHA kiállításmegnyitó

Nagy Sarolta 9 éve foglalkozik ékszer tervezéssel. Alkotásainak fő jellemző motívuma a háromszög, amely valamilyen formában minden ékszerben megjelenik. Mivel az ékszerek kézzel készülnek, minden egyes darab egyedi. Az évek során Nasha munkái számos magazinban megjelentek. Felkérték továbbá kiegészítők készítésére videoklippekhez és rövid filmekhez, ékszerei különböző rendezvényeken is jelen voltak, illetve zenei tehetségkutató műsorok versenyzőinek […]

Jimmy musical

Jimmy musical – Még élni akarok! Zámbó Jimmy emléke tovább él és a dalai is, amit mi sem mutat jobban, mint az, hogy hamarosan még sorozat is készül róla a magyar nézőknek. A legendás énekes dalait azok is ismerik akik nem voltak rajongói, hiszen főműsoridőben volt saját műsora a TV-ben, ahol természetesen a saját dalaival […]

Térden állva jövök hozzád

Zenés vígjáték két felvonásban Mit tehet egy szebb napokat látott bár maroknyi művész, ha csökken a hely népszerűsége és ezzel egyenes arányban a bevétele? Új műsort próbál létrehozni. Új műsor, régi-új énekesekkel… és a nagy duett…. “Térden állva jövök hozzád”. Egyéni sorsok, kisebb-nagyobb magánéleti krízisek, elmúló és fellángoló szerelmek egy helyszínen- ennek a kicsi bárnak […]

MineCinema X: Szupermenők

Első alkalommal Győrbe látogat a MineCinema! A MineCinema egy olyan családi rendezvény, ahol hazánk népszerű YouTube videósaival találkozhatsz egy egyedülálló program részeként. A Minecraft világában játszódó filmeket népszerű hazai tartalomgyártók írják, rendezik és szinkronizálják 2015 óta. Rendezvényünk célcsoportja elsősorban olyan általános iskolások, akik rendszeresen tekintenek meg videós tartalmakat a YouTube felületén. PROGRAM Rendezvényeinken a program […]

Okuláré Projekt-Győr 4!

Téma: Újrahasznosítás Az este folyamán az alábbi egyfelvonásos darabokat láthatjátok: Bereck Imola: Játsszuk újra! Tóth Márk: Csuka Őri Eszter: Utópia Projektünk célja, hogy teret biztosítson kortárs magyar pályakezdő drámaíróknak arra, hogy élőben, minél nagyobb közönség előtt próbálhassák ki magukat. Szeretnénk elérni, hogy az írók sokoldalú visszajelzéseket kapjanak a nézőktől – így a felolvasások után a […]

AWS-Emlékszem turné

2022 tavaszán a zenekar 5 állomásos vidéki turnéra indul. A dalok előadásában 6 énekes barátjuk lesz segítségükre, vendégzenekar A Király Halott lesz. Vendég előadók: Áron András (Lazarvs, Trillion, Apey) Kovács Pali (Paliék) Molnár Bálint (ex-Insane) Nagy Zoltán (ex-Phrenia) Stefán Tamás (Meristem) Venyige Balázs (A Király halott) COVID19 BELÉPÉSI INFORMÁCIÓK A jelenlegi járványügyi intézkedések mellett zenés-táncos […]

Moldvai Táncház

MAGYAR KULTÚRA NAPIMOLDVAI TÁNCHÁZGyőr kulturális életének meghatározó népzenei együttese a Cserefa Zenekar, mely moldvai csángó énekeket és táncdallamokat szólaltat meg az autentikus kereteket saját gondolatokkal kibővítve. Feladatának tekinti a Keleti-Kárpátokon túl évszázadok óta kisebbségben élő moldvai magyarság kultúrájának megismerését, bemutatását és továbbéltetését. Az együttes önálló koncerteket és táncházakat egyaránt tart, előadásaikban a tánczene bemutatása mellett […]

100 éves a győri jégpálya

Az első győri jégpálya 100. szülinapján (most szombaton) minden 100. látogató ingyen léphet be a közönségkorcsolyára és erről egy emléklapot is kap a pénztárnál. Az akció érvényes mind a Győri Jégsport Központba, mind a Dunakapu téri jégpályára.

Szakmai tárlatvezetés

Munkácsy Mihály alkotásai képzőművész szemmel A tárlatvezetésen az érdeklődők átfogó képet kaphatnak Munkácsy Mihály festészetéről, hiszen a korai képektől kezdve a drámai erejű alkotásokon, a barbizoni ihletésű tájképeken és a szalonképeken át a nevezetes Krisztus-trilógiához készült előtanulmányokig a Mester minden művészi korszaka képviselteti magát az gyűjteményben, valamint bepillantást tehetnek a festői alkotói folyamatokba, technológiai érdekességekbe. […]

Munkácsy Tárlatvezetés

MUNKÁCSY GYŐRBEN – VÁLOGATÁS A PÁKH-GYŰJTEMÉNYBŐL Az érdeklődők megismerkedhetnek a Pákh Imre műgyűjtő által létrehozott Munkácsy-kollekció legizgalmasabb alkotásaival. A New York-i üzletember az elmúlt évtizedekben mind számszerűségében, mind minőségében a legjelentősebb Munkácsy-magángyűjteményt hozta létre. A folyamatosan gyarapodó kollekció 2005 óta több mint 40 kiállításon mutatkozott be különböző összeállításban a Pákh Imre által életre hívott Munkácsy […]

Munkácsy Tárlatvezetés

MUNKÁCSY GYŐRBEN – VÁLOGATÁS A PÁKH-GYŰJTEMÉNYBŐL Az érdeklődők megismerkedhetnek a Pákh Imre műgyűjtő által létrehozott Munkácsy-kollekció legizgalmasabb alkotásaival. A New York-i üzletember az elmúlt évtizedekben mind számszerűségében, mind minőségében a legjelentősebb Munkácsy-magángyűjteményt hozta létre. A folyamatosan gyarapodó kollekció 2005 óta több mint 40 kiállításon mutatkozott be különböző összeállításban a Pákh Imre által életre hívott Munkácsy […]

Munkácsy Tárlatvezetés

MUNKÁCSY GYŐRBEN – VÁLOGATÁS A PÁKH-GYŰJTEMÉNYBŐL Az érdeklődők megismerkedhetnek a Pákh Imre műgyűjtő által létrehozott Munkácsy-kollekció legizgalmasabb alkotásaival. A New York-i üzletember az elmúlt évtizedekben mind számszerűségében, mind minőségében a legjelentősebb Munkácsy-magángyűjteményt hozta létre. A folyamatosan gyarapodó kollekció 2005 óta több mint 40 kiállításon mutatkozott be különböző összeállításban a Pákh Imre által életre hívott Munkácsy […]

Jégpályák Éjszakája

A Magyar Jégkorong Szövetség 2022-ben hatodszor szervezi meg a Jégpályák Éjszakáját, a legnagyobb hazai télisport-rendezvényt.  A VI. Jégpályák Éjszakája 2021-ben a koronavírus-járvány miatt elmaradt, ám 2022-ben újra megrendezik az eseményt Allianz Jégpályák Éjszakája néven. Január utolsó előtti hétvégéjén országszerte több mint negyven helyszínen, köztük három kiemelt vidéki nagyvárosban – Debrecenben, Győrben és Veszprémben – várják a jeges sportok és programok szerelmeseit. Győrben két helyszínen, a Dunakapu […]

Munkácsy Előadás és koncert

MUNKÁCSY ÉS KORA Előadás és koncert Az előadás során a vendégek megismerkedhetnek a köztudatban a legnagyobb magyar festőként élő Munkácsy Mihály életének érdekességeivel, valamint az Európa Koncert Szalonzenekar tolmácsolásában elhangzó darabokon keresztül átélhetik, hogy milyen zenei élmények hathattak a korban élőkre, valamint magára a Mesterre. A programra előzetes bejelentkezés szükséges, melyet az alábbi elérhetőségen tehetnek […]

Veréb Tamás Nagykoncert

„Örök álmodozó…” Veréb Tamás zenekaros nagykoncert A Puskás, a musical Puskás Öcsije ezúttal saját koncerttel érkezik a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadára, méghozzá a legszebb musical slágerekkel és természetesen saját szerzeményeivel, kiváló zenészek és meglepetésvendégek kíséretében. A 2016-os ‘Sztárban sztár’ győztese első ízben mutatja be önálló estjét a Győri közönségnek, amely az “Örök álmodozó” címet kapta, […]

Lili bárónő

Operett 2 felvonásban. Gróf Illésházy László eladja adósságát vagyis ősi birtokát az iparos, bárói címét pénzért szerzett Malomszeginek, aki lányával, Lilivel, illetve annak vőlegényjelöltjével, Frédivel költözik a házba. Éppen akkor, amikor a gróf távozóban van a kastélyból, Malomszegi inasnak hiszi őt és felfogadja komornyiknak. Így Illésházy két legyet üt egy csapásra: egyrészt megtetszik neki Lili, […]

Zenés előadói est

A magyar kultúra hete | Győr programsorozat eseménye. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében Farkas Izsák és Kálloy Molnár Péter zenés előadói estjét hallhatják-láthatják. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de érvényes védettségi igazolványhoz kötött. A maszk használata kötelező!  

GYŐR-KERESZTEK

A magyar kultúra hete | Győr programsorozat eseménye. Hargitai Bea festőművész kiállítása. A Ménfőcsanaki Művelődési Házban  kerül sor Hargitai Bea festőművész akvarell-kiállításának megnyitójára. Megnyitót mond: Bana József nyugalmazott levéltár igazgató. A rendezvényen közreműködik Kudomrák Panna (zongora) és Zsemberi Lili (zongora). Az alkotások a művelődési ház nyitvatartási idejében, 2022. február 11-ig díjtalanul megtekinthetők. A megnyitón való részvétel érvényes védettségi igazolványhoz kötött. A maszk használata kötelező.  

Hangraforgó verskoncert

A magyar kultúra hete | Győr programsorozat eseménye. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében  a Hangraforgó együttes magyar kultúra napja alkalmából rendezett verskoncertje kerül megrendezésre. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de érvényes védettségi igazolványhoz kötött. A maszk használata kötelező!  

Képeinkben a világ

A magyar kultúra hete | Győr programsorozat eseménye. A Győri Fotóklub Egyesület tagjainak munkáiból rendezett kiállítás megnyitójára a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyárvárosi Közösségi Házában kerül sor. A kiállítást megnyitja Roll Péter, a Győri Fotóklub Egyesület elnöke. Közreműködik Gősi Vali és Szigeti Endre. Díjtalanul látogatható! A megnyitón való részvétel érvényes védettségi igazolványhoz kötött. A […]

Közelítő hangok

A magyar kultúra hete | Győr programsorozat eseménye. Kiállítás Megnyílik Szalkai Károly és Szarka Fedor Guido közös kiállítása a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában. Közreműködik: Bak Szonja és Kovács Julcsi. A megnyitón való részvétel érvényes védettségi igazolványhoz kötött. A maszk használata kötelező!    Az alkotások megtekinthetők 2022. február 22-ig, hétköznapokon 10.00-16.00 óráig. A belépés díjtalan!  

Műhely-est

A rendezvényen kerül sor a Műhely folyóirat győri szerzőinek felolvasására a 2021-ből megjelent műveikből. Közreműködnek: Dalmai Rozi Komálovics Zoltán Pátkai Tivadar Sütő Csaba András Szabó Gergely Pusztai Zoltán és Tönköl József† verseit Pálfalvi-Pottyondy Nóra olvassa fel. A vendégeket köszönti: Dr. Horváth Nóra – főszerkesztő Közreműködik: Stummer Márton – gitárművész Műsorvezető: Pálfalvi-Pottyondy Nóra

Szikra László stand up est

Szikra Laci stand up comedy estje Győrben! Szikra László a Showder Klub és a Rádiókabaré népszerű humoristája. Magyarország egyik legtermékenyebb stand up fellépője. 2017 óta hivatalos magyar dumarekorder, 9 óra 8 perces folyamatos stand up comedy műsorával. A járványhelyzet alatt szinte felrobbantották az internetet Szikra Laci vicces karantén videói. A Showder Klub humoristája által megformált […]

Beszélgetés Almási Kittivel

Az igazi pszichológiája Ki az igazi? Van-e igazi? Te hiszel-e az igaziban? Hiszed-e, hogy van valaki, aki azért született, hogy a társad legyen, és Te is azért vagy olyan, amilyen vagy, hogy így legyél a másik fele valakinek? Ez olyan elképzelhetetlen? Lehet, sokunknak nem, sokunk pedig másképp gondolkodik az igaziról. Lehet, hogy igenis van igazi, […]

Az Egérfogó

Veres 1 Színház előadása krimi két részben   A fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól. Abban a zárt játéktérben, a hótorlaszok közé ékelt, bűnügyi laboratóriumban, amelynek az írónő, szokás szerint, még a telefonvezetékét is elvágta. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy a Culver utcában megöltek egy nőt. Aztán sítalpakon megérkezik Trotter, a nyomozó. […]

Bencés estek januárban

Bencés estek Dr. Csókay Andrással Az előadás cím: Jézussal mindig győzünk a sátán ellen 2003 óta az agyi mikrosebészetben végzett gyakorlati tudományos kutatásokat. Mottója, hogy ne az élőkön gyakoroljanak az orvosok, ezért minden nap egy órát a boncteremben, friss elhunytakon gyakorolt. Az itt szerzett gyakorlati felfedezései lettek tudományos munkásságának alapjai, ezekre hagyatkozhatott a bangladesi sziámi […]

Bridge Hallgatói és Oktatói Klub

Koncerthelyszín, éjszaki élet, céges események, konferenciák, szabadtéri rendezvények. Ezek vagyunk mi, a BRIDGE! A Széchenyi István Egyetem hivatalos hallgatói klubja. Koncertek, disco, szabadidős programok, bogrács és grill délutánok heti rendszerességgel. A győri egyetemi polgárok 1. számú szórakozóhelye!

Kowalsky meg a Vega

A Kowalsky meg a Vega 20 éves fennállásának ünnepi turnéja klubkoncertekkel indul. Végig járjuk az ország azon koncert helyszíneit, ahonnan indult a zenekar. Köztük szerepel Győr is.

Áldáskérés-GYAK Irodalmi est

A magyar kultúra hete | Győr programsorozat eseménye. A Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség előadói estjét láthatják. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de érvényes védettségi igazolványhoz kötött. A maszk használata kötelező!  

Cserefa Zenekar Táncház

A magyar kultúra hete | Győr programsorozat eseménye. A Cserefa Zenekar tánctanítással egybekötött moldvai táncházat tart a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában. A zenekar moldvai csángó énekeket és táncdallamokat szólaltat meg, az autentikus kereteket saját gondolatokkal egészítik ki. A zenekar tagjai: Kozma Krisztina – furulya, kaval, citera, ének Kozma Éva – koboz, ének Bors […]

Apátúr Sörház

Sörfőzésen, vendéglátáson és rendezvényszervezésen keresztül kapcsolatot teremtünk – a kolostor falain kívül is – a szellemi és földi jóval, hogy a gasztronómiai és Bencés kultúrában egyaránt maradandót alkossunk.

A római Angyalvár

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtára klubhelyiségében a római Angyalvárról halhatnak előadást. Előadó: Boros Tamás, történelem-földrajz szakos középiskolai tanár A rendezvényen való részvétel ingyenes, de érvényes védettségi igazolványhoz kötött. A maszk használata kötelező!

”Hullámok” – kiállítás

Megnyílik Borbély Károly festőművész ”Hullámok” című kiállítása, Gülch Csaba emlékére. Megnyitja Keszei László András újságíró. Közreműködik Ihász Anna, előadóművész, valamint Deák Beatrix, klasszikus fuvola előadóművész.  

Könyvklub

Az új esztendő első rendezvényeként összejövetelt tart Könyvklubunk! A Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében, Füst Milán A feleségem története című regényéről osztják meg egymással gondolataikat az irodalombarátok. Moderátor: Galambos Krisztina. A program érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható! A maszk használata kötelező!

Győr 750 Múzeum Kávézó

Minőségi kávéval, forró csokoládé variációkkal, teákkal, házias jellegű süteményekkel, szendvicsekkel és koktélokkal is várják a vendégeket. A különleges hangulatát nem csak a belvárosi és múzeumi mivolta adja.

A kismalac meg a farkasok

Matiné 4 éves kortól Mulatságos történet magyar népmesék alapján, bábokkal és sok-sok zenével. A sűrű erdő közepén élő életigenlő malac, Ildikó és cseppet sem életigenlő barátja, Sándor, a varjú építkezésre adják fejüket. Először nádból, aztán fából, végül téglából építenek ideális malaclakot a gonosz farkas, Imre ellen. Imre persze igyekszik túljárni a kisállatok eszén, s nem […]

A négy évszak boszorkánya

Matiné 4 éves kortól Él a világ végén egy boszorkány, az Emília.. Nem vasorrú, nem méregkeverő, nem is gonosz banya, inkább egy mágikus asszony, aki az évszakok rendjéért felelős. Tudja is a dolgát, felügyeli az örök körforgást, tavaszra nyarat, nyárra őszt, aztán telet varázsol, pontosan hajtva az év kerekét időtlen idők óta. Teszi mindezt örömmel, […]

Barokk Bál

Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának döntése alapján a 2022. február 5-re meghirdetett Barokk bál nem kerül megrendezésre.

Alkalmazások mobilra

Mobilalkalmazások Találd meg Győrt! A 10-18 korosztály számára Győr helytörténetét feldolgozó játszva oktató (edutainment) applikáció még nem készült. Győrre jellemző, hogy magyarországi viszonylatban magas a város népességének cserélődése, nagy az új betelepülők aránya. Fontos, hogy azoknak a fiataloknak is – akiknek a családja nem tősgyökeres győri, így kevesebb “helyi legendával” találkoznak – meglegyen a lehetőségük, […]

Budapest, Te!

Az Orlai Produkciós Iroda vendégelőadása Előadás felnőtteknek Zenés városnézés Nézze csak meg Budapestet éjjel, aluljáróérzés, újlipótvárosi szűkös utcák, budai zegzugok, galambok, tele van az nótával-zenével, sétahajó lágyan ring a Dunán, egy régi nótát hoz Budáról át a szél, ez a mi városunk. Kicsit szmogos, kicsit piszkos, de nincs még egy ilyen szép város. És benne […]

Cinege, cinege, kismadár

Aprók Színháza 0-4 éves korig Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik a Vaskakas Bábszínház csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót. Tervező: Bartal Kiss Rita (Blattner Géza-díjas) és Szabó Tamás Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner […]

Cinege, cinege, kismadár

Aprók Színháza 0-4 éves korig Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik a Vaskakas Bábszínház csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót. Tervező: Bartal Kiss Rita (Blattner Géza-díjas) és Szabó Tamás Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner […]

Izeg-mozog!

Aprók Színháza 0-4 éves korig Hangok, zajok, ízek, szagok, fények, színek, formák, felületek, tárgyak, gépek, élőlények. Feküdni, megfordulni, tapogatni, kúszni, mászni, lábra állni, tipegni, lépni, járni, futni, ugrálni, forogni. Enni, inni, aludni, figyelni, tanulni, beszélni. Három éves kor alatt. Koreográfus: Fejes Kitty Díszlet: Horváth Márk, Markó-Valentyik Anna Konzulens: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Játssza: Markó-Valentyik Anna

Kerekítő Bábos Torna

A magyar kultúra hete | Győr programsorozat eseménye. Kerekítő bábos torna Töreky Zsuzsival Kerekítő Manó bábjeleneteivel, ölbéli játékokkal, furulyaszóval, gitárral és tornaszeres játéktérrel várjuk az 1-4 éves gyerekeket és szüleiket. A foglakozáson magyar gyermekdalok, ölbéli játékok, mondókák, versek (Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Bartos Erika, Nemes Nagy Ágnes, Nagy Bandó András, Orbán Ottó…) hangzanak el. A […]

Kerekítő Bábos Torna 2.

Kézműves játszóház

Kézműves játszóház a magyar kultúra napja alkalmából (6–9 éveseknek ajánljuk) Az érdeklődő gyerekek a foglalkozás során könyvjelzőt készíthetnek – a kreatív alkotás során megismerkedünk a magyar népi kultúra díszítő elemeivel, a színek jelentésével. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött – igényét kérjük jelezze kollégánknak, Füzi Rozinak az alábbi email-címén: fuzi.rozi@generaciokhaza.hu

MeseZENGető

Mesezengető Farnadi Tamara vezetésével A Metamorphoses meseterápiás módszer célja a belső erőforrások erősítése, a rejtett képességek felszínre hozása. A foglalkozások során a gyermekek, a felnőttek magabiztosabbá, nyitottabbá válnak a világ és maguk felé. A gyerekek minden alkalommal egy gondosan kiválasztott mese segítségével gyűjthetnek elszántságot, bátorságot, erőt az induláshoz, hogy a mesei térben a képzelet segítségével […]

Misi mókus kalandjai

Matiné 4 éves kortól Sokféle mókus él Vörösmókusországban, de van egy dolog, ami az összes itt lakóban közös: mindegyikük farka dús, loboncos és vörös. Misi mókus az egyetlen, aki fekete farokkal született, ki is közösítik. Egy nap Misire bízzák a mókusok téli élelemkészletének őrzését, ám valaki ellopja az összes felhalmozott diót, mogyorót és gesztenyét. Misit […]

Ringató

Ringató foglalkozás Kovács Bernadettel Szeretettel várnak a Ringatóra már néhány hónapos gyerekeket is, és minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel, játszik együtt a kicsinyekkel oldott, szeretetteli légkörben. A játékos éneklés közben a legkisebb gyerekek ízlelgetik a magyar nyelv és a zenei anyanyelv szépségeit, találkoznak a saját kultúránkkal. Az értékes zene a teljes személyiséget […]

Síppal-dobbal

Aprók Színháza 0-4 éves korig Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki és […]

Síppal-dobbal

Aprók Színháza 0-4 éves korig Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki és […]

Tesók!

Aprók Színháza 0-4 éves korig – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát mindent […]

Tesók!

Aprók Színháza 0-4 éves korig – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát mindent […]

THE WAVES / MIMI

The Waves „Ha bárki megmenthetett volna, te lettél volna az.” (Virginia Woolf) Virginia Woolf, a modern irodalom egyik vezéralakja 1941. március 28-án kövekkel megrakva zsebeit az Ouse folyóba ölte magát. Férjének írt búcsúlevelében vall az újra felerősödő szorongásáról és a hangokról, melyek a hullámsírba vezették. Utolsó pillanatainak történetét és küzdelmeit Lukács András tárja a nézők […]

Vitéz László és Vas Juliska

Matiné 4 éves kortól Fabók Mancsi Bábszínháza Ismeritek-e Vitéz Lászlót? S az ő csuda egy beszédét? Láttátok- e, mint küzd nagymamucikája báli legyezőjével sok gonoszok ellen? S ha hallottatok is őróla, ismeritek-e Vas Juliskát? Tudjátok-e mint aprít pokolfiakat seperűjével, s puszta két kezével? S láttatok-e már igaz, szép szerelmet? Hát jertek, serkenjetek! Tekintsétek Őket, kiknek […]

Kovács András Péter Est

Anyósülés – Kovács András Péter önálló estje előzenekar: Szabó Balázs Máté Az anyósülésbe huppanni a villamosról azt jelenti: luxus, kényelem, egyéni törődés, tempó. Az anyósülésbe huppanni a volán mögül azt jelenti: kontrollvesztés, bizonytalanság, lefokozás, kudarc. Márpedig 2020-21 olyan időszak volt, mikor elég keveset volt nálam a volán. Ezen az előadáson elmesélem, milyen volt másfél évig […]

Alkotópályázat megnyitó

Kiállításmegnyitó A Magyar Kultúra Napja alkalmából alkotópályázatot hirdet a Generációk Művelődési Háza felső tagozatos általános iskolásoknak és középiskolásoknak. A beküldött művekből kiállítás nyílik, mely 2022. január 21. – február 28. között tekinthető meg a művelődési ház Hermann Ottó utcai telephelyén.

MAESTRO I. Páratlan páros

Maestro címmel indítjuk útjára hatrészes beszélgetős műsorunkat. Nem mindennapi találkozóra várjuk közönségünket, hiszen az est két főszereplője már önmagában megérne egy teljes életműsorozatot. Most összehozzuk a páratlan párost. A Liszt Ferenc-díjas magyar klarinétművészt, karmestert Berkes Kálmán művészeti vezetőnket a színészlegenda Gáti Oszkár faggatja majd életének szerencsés mozzanatairól: izgalmas gyermekkoráról, művészcsaládjáról, zenei tanulmányairól, kamarapartnereiről, Kocsis Zoltánnal […]

Silentio-Transeo

Újvárosi esték programsorozat A XX. század elhallgatott irodalma, pódiumest A Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a Forrás Színház koprodukciója. rendezte: Pataki András, Jászai Mari-díjas Szereplők: Molnár Anikó, Papp Attila Jegyek az Újvárosi Művelődési Házban és a Látogatóközpontban (Győr Baross út 21.) válthatóak, január 3-tól.  

Ballada és valóság

A “GYŐRI CSUDA” Egy népköltészeti kutatás tudományközi eredményei. Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató előadása. A részvétel ingyenes!  

Iglice szívem

Magyar népdalok, gyermekdalok a „Dúdoló” Baba-mama Klub foglalkozáson. A 0-3 éves korú gyermekeket szüleikkel várjuk. A belépés ingyenes.

Virágom, virágom

Magyar népi motívumok a Varázsműhely gyermekfoglalkozás keretében Ingyenes kézműves foglalkozás 4-12 éves korú gyermekek részére A részvétel ingyenes

Szilveszteri családi program

Mindenkit sok szeretettel várunk december 31-én Győrbe, a Baross Gábor utcán található Csónakos szobor előtti térre, ahol az alábbi családi programokkal tesszük színesebbé az év utolsó napját:   10:00-10:30 óra Svihák duó interaktív szilveszteri bohócműsor Balázs bácsival A Svihák duó egy szerencsecsomag Bohóc házaspár. Az egyiküknek be nem áll a szája, a másikuk tökéletesen néma, […]

St.Martin Szülinapi Koncert

Alighogy vége a karácsonynak máris díszbe, ünnepi hangulatba öltöztetem a lelkem, mert ismét hívhatom a Nagyérdeműt egy kellemes, kedves előadásra! Ezennel én szeretnék ajándékot adni, természetesen dalokba foglalva! Számtalan új szerzeménnyel és a régiek varázslatos, utaztató lendületével várom önöket. Aki nem jön el hiányozni fog!

A boldog hülye és a …

Kepes András hosszú idő után ismét Győrbe látogat. A 2020 novemberében megjelent A boldog hülye és az okos depressziós című könyve kapcsán szórakoztató, humoros előadással készül. Megfogalmazása szerint amikor egy bizonyos probléma foglalkoztatja, arról könyvet ír. Így történt ez most is. Választ adni arra, vajon lehetünk-e boldogok egy átalakuló és ellentmondásos világban. A szerző saját […]

MISKOLCI GYÖKEREK

ARANYOSI PÉTER ÉS VIDA PÉTER KÖZÖS ESTJE Aranyosi Péter humorista és Vida Péter színész-humorista a Miskolci gyökerek című közös műsorukban a miskolci fiatalság, a középiskolai kalandok, a miskolci show-ska zenekar, a legendás Kabinet Rt és a Diósgyőr focicsapata kapcsán ontják a poénokat és a miskolci/borsodi történeteket. A 2 Péter még középiskolai tanulmányaik idejéből ismerik egymást, […]

Pindroch Csaba komédiája

Segítség, megnősültem! Pindroch Csaba egyszemélyes komédiája a győri Vaskakas Művészeti Központban Házassági lecke haladóknak! Intenzív színházi élményt és garantált szórakozást ígér Pindroch Csaba egyszemélyes komédiája, a Segítség, megnősültem! A Sebestyén Elemér azonos című sikerkönyvéből íródott előadás már túl van a 150. előadáson. A hagyományos bohózat és modern stand-up comedy stílusjegyeit egyaránt felvonultató előadás sajátos görbe […]

Szilveszteri séta Győrben

A 2021. év utolsó sétája! Ezt a programot elsősorban azoknak kínáljuk, akik az év utolsó napját Győrben töltik, és az esti bulizás vagy csendesebb óévbúcsúztatás előtt egy kis sétára indulnának, szívesen ismernék meg Győr Belvárosának legismertebb látnivalóit idegenvezetőnkkel. A másfél órás programra szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, aki szívesen kapcsolja össze a kultúrát és a […]

A dzsungel könyve

Maugli, az emberkölyök, amióta az eszét tudja, a dzsungelben él. Bagira, a feketepárduc és Balú, a barnamedve, Maugli tanítómesterei farkasnak nevelték. Ám egy nap rádöbben, hogy ő más, mint a többi farkas, más, mint a dzsungel összes többi teremtménye. Nyomozásba kezd, hogy megtudjon egyet s mást a származásáról. Felfedezőútjai során megismerkedik a Bandar-loggal, a szürke […]

A négy évszak boszorkánya

Él a világ végén egy boszorkány, az Emília.Nem vasorrú, nem méregkeverő, nem is gonosz banya, inkább egy mágikus asszony, aki az évszakok rendjéért felelős. Tudja is a dolgát, felügyeli az örök körforgást, tavaszra nyarat, nyárra őszt, aztán telet varázsol, pontosan hajtva az év kerekét időtlen idők óta. Teszi mindezt örömmel, dalolva, pörögve, forogva, táncoskedvű tündérbanyaként. […]

Ilók és Mihók

Matiné 4 éves kortól Mihók feleséget keres magának. A választottja legyen tehetséges a ház körüli teendőkben, szeressen kötni, hangja legyen akár a tehénkolomp, de ami a legfontosabb: legyen családcentrikus, és szeresse Mihókot teljes szívéből. Ilók tökéletesen megfelel ezeknek a feltételeknek. Mihók szereti Ilókot, és Ilók is szereti Mihókot. Mihók anyja örül, hogy Mihók szereti Ilókot, […]

Medvék minden mennyiségben

Aprók Színháza 0-4 éves korig …a játékboltból, a bazártrafikból, az áruházból, a desszertesdoboz fedeléről – de talán még képzeletbeli mackók is. Lehet velük beszélgetni, ki lehet találni, mire gondolnak, mit néznek, látnak, mire vágynak, mi az, amire a nagyokat intik. Pirongatni, korholni lehet őket, rájöhetünk apró cseleikre, úgy tehetünk, mintha… Lehet velük játszani, de ők […]

Medvék minden mennyiségben

Aprók Színháza 0-4 éves korig …a játékboltból, a bazártrafikból, az áruházból, a desszertesdoboz fedeléről – de talán még képzeletbeli mackók is. Lehet velük beszélgetni, ki lehet találni, mire gondolnak, mit néznek, látnak, mire vágynak, mi az, amire a nagyokat intik. Pirongatni, korholni lehet őket, rájöhetünk apró cseleikre, úgy tehetünk, mintha… Lehet velük játszani, de ők […]

Nem, nem, hanem

Aprók Színháza 0-4 éves korig Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette és az előadást rendezte: Ujvári Janka Jászai Mari – díjas Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab […]

Nem, nem, hanem

Aprók Színháza 0-4 éves korig Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette és az előadást rendezte: Ujvári Janka Jászai Mari – díjas Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab […]

Teljesen idegenek

Előadás felnőtteknek Paolo Genovese: Teljesen idegenek Mennyire vagyunk őszinték a barátainkkal? Mennyire a házastársunkkal? Saját magunkkal? Becsapjuk-e magunkat és másokat, életünk aprónak tűnő, jelentéktelen mozzanataitól a legnagyobb, legfontosabb kérdésekig? Hogyan és miért falazunk egymásnak és meddig? Meddig tart egy barátság és meddig a szerelem? Hiszünk-e még bármelyikben vagy csak fenntartjuk a látszatot – mert így […]

Tesók!

Aprók Színháza 0-4 éves korig – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát mindent […]

Tesók!

Aprók Színháza 0-4 éves korig – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát mindent […]

Vuk

Matiné 4 éves kortól „Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.” A Vaskakas Bábszínház grandiózus látványvilágú nagyszínpadi előadása Fekete István népszerű regénye alapján. Megható történet egy különleges kis róka felnőtté válásáról, aki a rögös utat bejárva […]

Karácsonyi orgonahangverseny

Karácsonyi orgonahangverseny a Szent Márton-bazilikában Műsor: „In dulci jubilo” – Bach, Bartók és Kodály karácsonyi áriái és orgonaművei Közreműködnek: Dr. Finta Gergely orgonaművész Czabán Angelika énekművész A szereplő-, és műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. A hangverseny védettségi igazolvánnyal látogatható, a hatályos járványügyi rendelkezéseknek megfelelően szájmaszk viselése kötelező.

Prof.Dr. Bagdy Emőke előadás

„Mindig szerettem tanítani és lelket gyógyítani. Ezt teszem ma is, és tanítok »nem középiskolás fokon« a média minden csatornáján és mindenütt, ahová hívnak, és ahol terjeszthetem a pszichológiai ismereteket. Remélem, sokáig végezhetem ezt a szolgálatot. Mégsem időt kérek a sorstól, hanem csak azt, hogy szabott életidőmben mindig a személyes érdekeltségen túlmutató értelme legyen annak, amit teszek.” […]

SZEMFÉNYVESZTÉS SHOW

Nagy Molnár Dávid bűvész, a magyar bűvészvilág egyik legnevesebb, nemzetközi hírű művésze. A Monte Carloban megrendezett bűvészfesztivál, valamint a Bűvészvilágbajnokság második helyezettje. A Kulturális Minisztérium Nívódíjával kitüntetett előadóművész, aki világszínvonalon ejti ámulatba a közönséget. A Szemfényvesztés előadássorozat másik fellépője Rieger Dani, aki szórakoztató műsorával számos magyar színpad mellett jelen volt a 2019-es csehországi teke világbajnokságon […]

Karácsonyváró Nap

LÁMPÁST VISZEK – FÉNYT HOZOK a Győr+ Média és a Generációk Művelődési Háza közös karácsonyváró rendezvénye December 18-án, szombaton a nagy termünkben 14:00-15:00 óráig Füzi Rozi mesél a szeretetről a 12 holló története alapján, majd 15:00-18:00 óráig kézműves játszóházakban készítünk szebbnél szebb adventi, karácsonyi díszeket, ajándékokat. Míg a család nagyobb tagjai a kézműves játszóházakban ügyeskednek, […]

drMáriás – NONSTOP KARNEVÁL!

drMáriás a kortárs magyar művészet emblematikus alakja. Mára széles körben ismert képzőművészeti tevékenysége a kelet-európai posztdiktatórikus társadalmi körülmények és a személyes identitás, a tradíció és a szabadság között feszülő viszonyt boncolgatja. Karakteres festészetén keresztül nem csupán az a társadalmi környezet követhető nyomon, amely az alkotó életét meghatározta, de sokak közös történelmi tapasztalata, a posztszocializmus keserédes, […]

TÁRLATVEZETÉS – drMáriás

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum meghívja Önt és kedves családját tárlatvezetésre drMáriás – Nonstop karnevál! című kiállításában. Tárlatvezető: Gulyás Gábor esztéta A kiállítás megtekinthető 2022. január 9-ig. Nyitvatartási idő: kedd-vasárnap, 10-18 óra Kérjük az aktuális járványügyi szabályok betartását! drMáriás a kortárs magyar művészet emblematikus alakja. Mára széles körben ismert képzőművészeti tevékenysége a kelet-európai […]

Stark Péter Könyvdedikálás

  „Stark Péter – Rába Szimfónia op.1.    Rába ETO, Rába folyó, Rába Gyár, Rába szimfónia… Magyarország, Győr, ETO FC, Fehér Miklós.   „Egy mélylélektani utazás” ezek a szerző, Stark Péter – válogatott labdarúgó – szavai, amivel a könyvét jellemezte. A könyv nem csak egy barátnak, barátságnak állít emléket, de azokat az emblematikus mérkőzéseket is […]

Állatok Karácsonya

Ünnepeljük idén is együtt állatkertünk lakóinak karácsonyát. Ezen a napon részt vehettek az ajándékaik bontásánál, amik igazán különleges pillanatokat szülnek állatainknak és a hozzánk ellátogatóknak egyaránt. Ajándékbontások időpontjai: 10:30 Tigris 11.00 Tapír és láma 11:30 Csuklyás- és mókusmajom 12.00 Pingvin 12:30 Elefánt 13:00 Vadkutya 13:30 Csimpánz Védettségi igazolvány nélkül látogatható.

Vox Angelorum koncert

Adventi koncertet ad a Vox Angelorum A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium leánykórusának Advent koncertjére várjuk az érdeklődőket a Szent Ignác Bencés Templomba. A kórusvezető Vántusné Gaál Zsófia. A belépés díjtalan. A koncerten maszk használata kötelező.

Egy Kiss Adventi Zene

A Kiss család tagjai szerte az országból érkeznek, hogy közös énekléssel, zenéléssel tegyék különlegessé az adventi felkészülést.Hangversenyükön Vivaldi, Saint-Saens, Beethoven, Cesar Franck és más népszerű szerzők karácsonyi művei csendülnek fel a családi kórus és hangszeres kamarazenekar előadásában. A hangversenyen maszk viselése kötelező. A belépés díjtalan.

Szekeres & Barbaró Akusztik

Junkies nóták 1 szál gitárral Ugyan a Bridge kapui még egy kis időre zárva maradnak, nem hagyjuk a zene kedvelőket program nélkül. Tavalyi Bridge Garden sorozat egyik nagy sikerű koncertje most az Elixirbe költözik! Tarts velünk Te is az Elixirben, december 15-én, ahol isteni italok mellett remek zenét hallgathatsz! A belépés INGYENES, de asztalfoglaláshoz kötött! […]

Advent a Vaskakasban

Az idén is a győri bábszínházat választotta pihenőhelyéül a Mikulás: az első emeleti pódiumteremben kapott helyet a Mikulásház, ahol a nagyszakállú ajándékosztó éjszakánként álomra hajtja a fejét. Hogy a Vaskakasban még otthonosabban érezze magát a Mikulás, a társulat tagjai télikertet építettek, ahol nyalóka ágyás, Mikulásvirág ültetvény és ajándékot hozó fenyőfa is várja a Télapót, és […]

A négy évszak boszorkánya

A négy évszak boszorkánya (45 perc) A boszorkányt nem a vasorr teszi boszorkánnyá. Nem is a seprű, mit időnként meglovagol, s még a gonoszság sem. A boszorkányság küldetés, hivatás, művészi tehetség, arra születni kell. A négy évszakot varázsló világvégi boszorkány sem vasorrú bába. Néha inkább tündér, néha banya, s néha, néha egy kis kedves, magányos […]

Mikulás Nap Élményekkel

Mikulás Akció a Jankovics Élményparkban! December 6-án a győri lakcímmel rendelkezők kedvezményesen vehetik igénybe a Jankovics Élményeket! Óriáskerék (Dunakapu tér): a 15 év alatti gyermekek számára szülői felügyelettel INGYENES a belépő Dodgem (Dunakapu tér): 50%-os kedvezmény a zsetonok árából Gyermek Kisvasút és Körhinta (Széchenyi tér): 50%-os kedvezmény a menetek árából Gyertek el családotokkal és legyetek […]

Telemann Fuvola koncert

Georg Philipp Telemann: 12 Szólófantázia Fuvolára A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának Fuvola Tanszaki  hallgatói hangversenye. Előadja: Duka Katika, Kacska Bettina, Dálnoki Blanka, Pál Tímea, Tornyos Virág, Mucsi Anna, Amdegha Lilia, Budás Tímea, Deák Beatrix, Varga Veronika, Erdei Boglárka és Mendik Ágnes Felkészítő tanár: Ittzes Gergely   Belépés díjtalan!    

Belvárosi Betyárok

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében (Győr, Baross u. 4., II. emelet) a Belvárosi Betyárok tartanak Adventi lemezbemutató koncertet. Műsoruk címe: Öt perc múlva hat perc. A program védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében látogatható. A belépés díjtalan.

Levéltári délutánok 24. rész

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.) folytatódik a Levéltári délutánok című ismeretterjesztő előadássorozat. Előadó: dr. Bagi Zoltán Péter főlevéltáros. A program érvényes védettség igazolvánnyal látogatható. A maszk használata kötelező! A belépés díjtalan.

Mit énekelj otthon?

Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél óra közös játékra […]

kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek! A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Csermák Zsuzska képzőművész vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A belépőjegy tartalmazza a szükséges alapanyagokat is. A pepecselésre és játékra […]

Mom Time

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a játszósarokba, amíg mi tanulunk, […]

HANGADÓ

HANGADÓ – Markó-Valentyik Anna foglalkozása a legkisebbeknek (3 hónapostól 1 éves korig) A legkisebbek a világ összes nyelvén képesek lennének megszólalni, hiszen bármilyen hang képzésére nyitottak! Nekünk, felnőtteknek egy dolgunk van; szemtől szembe bátorítani őket! A szülőkkel közös foglalkozás során erre a bátorításra törekszünk, hangadó szerveink és izmaink megtornáztatásával. Bátor, mókás és hasznos gyakorlatokat mutatunk […]

HANGADÓ

HANGADÓ – Markó-Valentyik Anna foglalkozása a legkisebbeknek (3 hónapostól 1 éves korig) A legkisebbek a világ összes nyelvén képesek lennének megszólalni, hiszen bármilyen hang képzésére nyitottak! Nekünk, felnőtteknek egy dolgunk van; szemtől szembe bátorítani őket! A szülőkkel közös foglalkozás során erre a bátorításra törekszünk, hangadó szerveink és izmaink megtornáztatásával. Bátor, mókás és hasznos gyakorlatokat mutatunk […]

THE WAVES / MIMI

The Waves „Ha bárki megmenthetett volna, te lettél volna az.” (Virginia Woolf) Virginia Woolf, a modern irodalom egyik vezéralakja 1941. március 28-án kövekkel megrakva zsebeit az Ouse folyóba ölte magát. Férjének írt búcsúlevelében vall az újra felerősödő szorongásáról és a hangokról, melyek a hullámsírba vezették. Utolsó pillanatainak történetét és küzdelmeit Lukács András tárja a nézők […]

THE WAVES / MIMI

The Waves „Ha bárki megmenthetett volna, te lettél volna az.” (Virginia Woolf) Virginia Woolf, a modern irodalom egyik vezéralakja 1941. március 28-án kövekkel megrakva zsebeit az Ouse folyóba ölte magát. Férjének írt búcsúlevelében vall az újra felerősödő szorongásáról és a hangokról, melyek a hullámsírba vezették. Utolsó pillanatainak történetét és küzdelmeit Lukács András tárja a nézők […]

THE WAVES / MIMI

The Waves „Ha bárki megmenthetett volna, te lettél volna az.” (Virginia Woolf) Virginia Woolf, a modern irodalom egyik vezéralakja 1941. március 28-án kövekkel megrakva zsebeit az Ouse folyóba ölte magát. Férjének írt búcsúlevelében vall az újra felerősödő szorongásáról és a hangokról, melyek a hullámsírba vezették. Utolsó pillanatainak történetét és küzdelmeit Lukács András tárja a nézők […]

THE WAVES / MIMI

The Waves „Ha bárki megmenthetett volna, te lettél volna az.” (Virginia Woolf) Virginia Woolf, a modern irodalom egyik vezéralakja 1941. március 28-án kövekkel megrakva zsebeit az Ouse folyóba ölte magát. Férjének írt búcsúlevelében vall az újra felerősödő szorongásáról és a hangokról, melyek a hullámsírba vezették. Utolsó pillanatainak történetét és küzdelmeit Lukács András tárja a nézők […]

Sieger Advent

Hangolódj velünk a Karácsonyra! Mini karácsonyi vásárral várjuk kedves Vendégeinket a Sieger teraszon! Forralt bor Ropogós malacsült Házi készítésű krémek és apróságok! Légy Te is részese a Sieger családias adventi estjének! Hangulatfelelősünk:  E.V.M duó  Az esemény alapvetően szabadtéren, a Sieger teraszon kerül megrendezésre. Vendégeink részére pokrócokkal és infralámpákkal is készülünk (ezek korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre). Javasoljuk […]

Gyárvárosi Advent

Élő adventi kalendárium Gyárvárosban Lassan, de biztosan közeledik a Karácsony! Hogy megkönnyítsük és megszépítsük a várakozást, belefogtunk, hogy német és hazai példák nyomán megszervezzük Gyárvárosban az “ÉLŐ ADVENTI KALENDÁRIUM” játékot. Az itt épült „mézeskalács”-házikók igazán szép környezetet biztosítanak a karácsonyváró akcióhoz! Az adventi kalendáriumok mintájára december 1-24. között újabb és újabb fények gyúlnak fel egy-egy […]

Tóvári Tóth István tárlata

A népszerű, Munkácsy-díjas győri festő, Tóvári Tóth István korán rátalált kedvenc témáira. Alkotásain szigetközi zsánerképek, közvetlen környezetének tárgyai és figurái jelennek meg jellegzetes, posztimpresszionista formanyelven. Karakteres festményein és grafikáin álomképek és emlékképek keverednek, mindvégig megtartva a valóságtól ihletett, realista alaphangot. Gazdag életművének legfőbb jellegzetessége az intenzív színhasználat és az erőteljes, határozott vonalvezetés. Műveit közgyűjtemények, köztük […]

CAFÉ COLLIS

CAFÉ COLLIS – Győr első, fogyatékkal élők által működő kávéháza. Nyitvatartás: minden nap 10-18 óra között. Győr első, fogyatékossággal élők által működtetett kávéháza. Történelmi környezetben, a Káptalandomb 11 szám alatt. Jöjjön el, kóstolja meg frissítőinket, finomságainkat!      

Szarka Tamás koncert

Szarka Tamás: EURÓPA KARÁCSONYA Szarka Tamás és zenekara vendégei: A Győri Révai Miklós Gimnázium Zenei Műhelyének kórusa és a Csornai Széchenyi Népdalkör Pálfalvi A.János és Szabó Rita vezetésével A koncert anyaga az európai karácsonyi misztériumot, mint ünnepet, közösségteremtést, hagyományt és az ezekben született újat járja körül. A karácsony, mint a keresztény kultúra legszebb ünnepe ebben […]

Decemberi Könyvklub

A Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4.) ismét Könyvklub lesz. A nap témája William Wharton Hírhozók című könyve. Olvassanak velünk és osszák meg érzéseiket, gondolataikat a könyvről! A program védettségi igazolvánnyal látogatható. A maszk használata kötelező! A továbbiakban tervezett témáink: Január 10. Füst Milán: Feleségem története Február 14. Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

Mesekuckó – Vásári Komédia

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtára klubhelyiségében (Győr, Herman Ottó utca 22., földszint) 2021. november 25-én (csütörtökön) 17 órakor a Mesekuckóban a Portéka Színpad előadásában vásári komédiát láthatnak az apróságok. A Mesekuckó regisztrációs jeggyel, és védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében látogatható. Jegyek  2021. november 22-től 14:00 és 18:00 óra között a klubban vásárolhatók.

Federspiel

Az Öt Templom Advent keretein belül kerül megrendezésre. A héttagú fúvósegyüttes ünnepi műsorába a decemberi időszak zenei emlékeit idézi, a toronyzenétől, a karácsonyi klasszikusokon át a népi dallamokig. A Federspiel játékában a hihetetlen képességek és a fiatalos frissesség találkozik a finom virtuozitással, a hagyományt ötvözve az innovációval. A járványügyi rendelkezések értelmében a 18 év feletti […]

Telemann

  Georg Philipp Telemann, minden idők egyik legnagyobb életművével rendelkező német barokk zeneszerzőjének hatalmas hagyatékából, kifejezetten erre az estére, választékos hangszerelésű, karácsonyi hangulatú műveket válogatott Kovács Bálint (blockflöte), Németh Zsombor (hegedű) és Prehoffer Gábor(csembaló). A járványügyi rendelkezések értelmében a 18 év feletti felnőttek kizárólag Védettségi igazolvány bemutatásával vehetnek részt programjainkon! Kérjük belépőjegye megvásárlása előtt győződjön […]

Pilinszky és én

  Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska, Pilinszky János születésének 100. évfordulójára készített zenés irodalmi előadása, a magyar kortárs irodalmi tradíció egyik alapkövét, illetve az életművel szorosan összekapcsolódó hit-vallás-spiritualizmus gyönyörűségét viszik közel elektronikával és popzenével az emberekhez. A járványügyi rendelkezések értelmében a 18 év feletti felnőttek kizárólag Védettségi igazolvány bemutatásával vehetnek részt programjainkon! Kérjük belépőjegye megvásárlása […]

Buchty a Loutky

  A karácsony szellemi esszenciáját, barokk zenével és hagyományos bábszínházzal ötvöző előadás az egyik legrégebbi és legnépszerűbb cseh karácsonyi témájú népi szövegre, a Rakovník karácsonyi játékra épül. Az előadás zenei alapját a Kroměříž Érsekség Zenei Archívumának karácsonyi pásztorjátékai adják. A járványügyi rendelkezések értelmében a 18 év feletti felnőttek kizárólag Védettségi igazolvány bemutatásával vehetnek részt programjainkon! […]

Trio Amor Sanctus

  Magyar Borbála, Keönch László és Mizsei Zoltán az egyházzene, régi zene, népzene, világzene, könnyűzene, jazz területén megélt tapasztalataikat, most egy új, összegző formában szeretnék bemutatni, erős hittel kötődve a keresztény, katolikus egyházi zene másfél évezrednyi értékes zenei örökségéhez. A járványügyi rendelkezések értelmében a 18 év feletti felnőttek kizárólag Védettségi igazolvány bemutatásával vehetnek részt programjainkon! […]

Ergométer Guiness Rekord

Különleges rekordkísérlettel vár mindenkit, kortól, nemtől függetlenül Győr városa és a Győri Atlétikai Club november 30-tól december 4-ig, öt napon át az Olimpiai Sportparkban. A főszerepet a vállalkozó kedvű jelentkezők és egy különleges sporteszköz, az ergométer kapja. A szervezők három csúcsdöntést céloztak meg. Kettőben 24 órán át tart a verseny, 24 női és 24 férfi […]

Szabadhegyi Adventi Fények

AKKORDEON TÁNCZENEKAR karácsonyi koncertje A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (Győr, Móra park 1.) zenés programokkal hangolódhatnak a közelgő ünnepekre. Az itt működő muzsikus csoportok ünnepi műsorral ajándékozzák meg az érdeklődőket. A rendezvények díjtalanul látogathatók. A programokon való részvétel előzetes regisztrációhoz, és érvényes védettségi igazolványhoz kötött! Regisztráció: +36 96/421-740, regisztracio@gyorikonyvtar.hu Regisztráció kezdete: […]

Szabadhegyi Adventi Fények

FRIENDS BIG BAND adventi koncertje A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (Győr, Móra park 1.) zenés programokkal hangolódhatnak a közelgő ünnepekre. Az itt működő muzsikus csoportok ünnepi műsorral ajándékozzák meg az érdeklődőket. A rendezvények díjtalanul látogathatók. A programokon való részvétel előzetes regisztrációhoz, és érvényes védettségi igazolványhoz kötött! Regisztráció: +36 96/421-740, regisztracio@gyorikonyvtar.hu Regisztráció […]

Szabadhegyi Adventi Fények

RÁBA KONCERT FÚVÓSZENEKAR ünnepi műsora A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (Győr, Móra park 1.) zenés programokkal hangolódhatnak a közelgő ünnepekre. Az itt működő muzsikus csoportok ünnepi műsorral ajándékozzák meg az érdeklődőket. A rendezvények díjtalanul látogathatók. A programokon való részvétel előzetes regisztrációhoz, és érvényes védettségi igazolványhoz kötött! Regisztráció: +36 96/421-740, regisztracio@gyorikonyvtar.hu Regisztráció […]

Szabadhegyi Adventi Fények

AKKORDEON TÁNCZENEKAR karácsonyi koncertje A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (Győr, Móra park 1.) zenés programokkal hangolódhatnak a közelgő ünnepekre. Az itt működő muzsikus csoportok ünnepi műsorral ajándékozzák meg az érdeklődőket. A rendezvények díjtalanul látogathatók. A programokon való részvétel előzetes regisztrációhoz, és érvényes védettségi igazolványhoz kötött! Regisztráció: +36 96/421-740, regisztracio@gyorikonyvtar.hu Regisztráció kezdete: […]

Alkotás a gyermekkönyvtárban

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyermekkönyvtára (Győr, Herman O. u. 22., földszint) szeretettel vár mindenkit a 2021. december 9-én (csütörtökön) 16.00, illetve 16.45 órakor kezdődő kézműves foglalkozásaira! Készítsünk együtt karácsonyi ajándékkísérő kártyát! A foglalkozás díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Bejelentkezni személyesen a Gyermekkönyvtárban vagy a +36 96/516-677-es telefonszámon lehetséges. A program védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében látogatható.

Fotóséta adventi fényekben

Ingyenes fotósétára hívunk Győr adventi díszbe öltözött belvárosába, ha már régóta szeretnél esti fénycsíkos, óriáskerekes, vagy akár a belváros adventi fényeiről képeket, de ötleted sincsen, hogy mitől lesz olyan, ami olyan? A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. (maximum 10 fős létszámig) Amire számíthatsz! Ez az este csak egy kis ízelítőre elegendő az esti városképek készítéséhez, […]

Öt Templom Advent: Másnap

  Cseh Tamás és Csengey Dénes közös dalainak jelentős része, a 80-as években egy fiókban ragadt. Ezt a fiókot húzta ki Beck Zoli és Szűcs Krisztián, és a megtalált, megtisztogatott szövegekből, dallamfoszlányokból, dúdolgatott ötletekből állította össze ezt az előadást Csengey Balázs segítségével. A járványügyi rendelkezések értelmében a 18 év feletti felnőttek kizárólag Védettségi igazolvány bemutatásával […]

Párbeszéd sötétben

Öt Templom Advent A Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelgő koncert-színházi előadás Vecsei H. Miklós rendezésében, Kiss Flóra, Mihalik Ábel, Ratkóczi Huba és Frimmel Jakad közreműködésével, a Kiégő Izzók látványvilágával, a mai eltávolodás és uniformizálódás ellen keres szenvedélyes és figyelmes válaszokat. A járványügyi rendelkezések értelmében a 18 év feletti felnőttek kizárólag Védettségi igazolvány bemutatásával vehetnek részt […]

Aranyakkord

Öt Templom Advent keretein belül kerül megrendezésre. Az Aranyakkord, Kiss Tibor (Quimby), Vastag Gábor (Kutya vacsorája) és Gábor Andor kísérleti műhelye. Játék a zenével és a szöveggel, sajátságos pszichedeli-kus-akusztikus hangulat, Rock’n’Roll rezervátum, dalkeltető. Hangzásvilágát épp-úgy jellemzi az utcai poros romantika, mint az éteri csilingelések. A járványügyi rendelkezések értelmében a 18 év feletti felnőttek kizárólag Védettségi […]

Öt Templom Advent – Söndörgő

  A hagyománytiszteletet az innovációval és virtuozitással ötvöző együttes igazi családi zenekar. A három testvér, Áron, Benjamin és Salamon, valamint unokatestvérük Dávid és barátjuk Ábel zenei útját a Vujicsics Együtteshez kötődő családi szálak és a délszláv népzene iránti elragadtatás jelölte ki. A járványügyi rendelkezések értelmében a 18 év feletti felnőttek kizárólag Védettségi igazolvány bemutatásával vehetnek […]

Öt Templom Advent: Kaddish

A Kaddis zsidó ima, a liturgia egyik alappillére, amelyet a gyászolók 11 hónapon keresztül mondanak elhunyt szeretteikért. Födő Sándor zeneszerző, az ima arámi nyelvű szövegre, Szenes Hanna és Szép Ernő verseire, Bíró Eszter énekhangjára alkotta meg világzenei elemekkel tarkított kortárs komolyzenei művét. Közreműködnek: Bíró Eszter – ének; Födő Sándor – zongora, ütőhangszerek, harmonika; Lesták-Bedő Eszter […]

Öt Templom Advent: Dalversek

Dalversek Adventben Seres Tamás felolvasó-színházi premierje, nekünk készülő válogatás. Álom ének-ben és szavakban, kizárólag dalok szövegeivel, verseivel, Bereményi Gézától a Halott Pénz-ig, a U2-tól John Lennon-ig, Hámori Gabi, Schell Judit és Kamarás Iván előadásában, Csorba Lóránt énekével és gitárjátékával kísérve. A járványügyi rendelkezések értelmében a 18 év feletti felnőttek kizárólag Védettségi igazolvány bemutatásával vehetnek részt […]

Cipősdoboznyi szeretet

Tölts meg egy cipős dobozt szeretettel Megunt, de jó állapotban lévő játékodat csomagold be és ajánld fel, hogy másnak is szép lehessen a karácsonya! Az ajándékok a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium gyermekeinek karácsonyát teszik majd szebbé. Ajándékaitokat leadhatod a Látogatóközpontban november 29. és december 14. között nyitvatartási időben! Kérjük a csomagon […]

Leszállt az ég dicső királya

  Horváth Márk – Leszállt az ég dicső királya – karácsonyi betlehemes játék –   “- Szabad-e bejönni Betlehemmel? – Szabad! – Hát akkor be is jövök! Ismerik-e maguk a Megváltó történetét? Igen gazdag történet az, hajaj! Aki még nem hallotta, az erőst figyelmezzen, aki meg már hallotta, az meg még inkább, hátha egyebet is […]

Közönségtalálkozó

Carlo Goldoni: Mirandolina – közönségtalálkozó A Győri Nemzeti Színház közönségtalálkozót hirdet november 26-án, pénteken a Mirandolina című előadást követően. A közönségtalálkozón a pénteki előadásra jegyet váltó nézők vehetnek részt. A találkozóra a csillárszinten kerül sor. Az eseményen a maszkviselés kötelező.

Ignatius koncertsorozat

Egy év kényszerszünet után ismét várja az Ignatius koncertsorozat a zeneszeretőket. Az első előadás Advent címmel november 29-én, 19:00 órakora a Szent Ignác Bencés templomban lesz hallható. Az est során fellépnek: Soós Gábor orgonaművész, Giczi Balázs orgonaművész, Major Fulgent OSB és a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium fiúkórusa a Collegium Musicum Jaurinense, vezetője Bruckner Máté. Soós […]

Bencés estek

Bencés estek vendég: Prof. dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora A Győri Bencések kulturális és ismeretterjesztő programsorozatának, a Bencés esteknek a következő vendége Prof. dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rekotra, aki Covid-19 pandémia tanulságai – a Semmelweis Egyetem szerepe címmel tart igen aktuális előadást az életünket átformáló járványról. Helyszíne: Czuczor Gergely Bencés Gimnázium […]

Advent Győr

November utolsó péntekén ismét ünnepi fénybe burkolózik a város. Az Advent időszaka idén is felejthetetlen hangulatot, színes programokat és sok meglepetést tartogat az ünnepre készülődőknek. Csak pár közülük: A győriek újra élvezhetik  a varázslatos Dunakapu téren a mindig népszerű korcsolyapályát és dodzsemet. Vagy akár felülhetnek az óriáskerékre is, ahonnan madártávlatból megcsodálhatják a karácsonyi fénybe öltöztetett […]

Légy férfi!-Hadházi előadása

Kik azok a hapsik, és hová tartanak? Mi az a férfias viselkedés és kinek jó az? Mik az elvárások egy fickóval szemben? Van-e különbség a pasis és a csajos viselkedés között? Jönnek a krapekok és a menő pacákok. Légy férfi, tarts velük!

Újévi Operett Gála 2022

A hagyományokhoz hűen az újév első napjaiban újra látható lesz hazánk nagy városaiban az ország leglátványosabb kiállítású operett show-ja, amely az év végén érkezik vissza külföldi turnéjáról, és vadonatúj műsorának premierjével. A közönség kérésére 2022-ben, megújulva látható a MONARCHIA OPERETT előadása több száz látványos jelmezzel, kitűnő énekhangokkal, élő zenekarral. Hajmási Péter, Hajmási Pál; Ringóvállú csengeri […]

Előadás 4 éves kortól Maugli, az emberkölyök, amióta az eszét tudja, a dzsungelben él. Bagira, a feketepárduc és Balú, a barnamedve, Maugli tanítómesterei farkasnak nevelték. Ám egy nap rádöbben, hogy ő más, mint a többi farkas, más, mint a dzsungel összes többi teremtménye. Nyomozásba kezd, hogy megtudjon egyet s mást a származásáról. Felfedezőútjai során megismerkedik […]

A Mikulás új szánja

Mikulás előadás 4 éves kortól Nagy a sürgés-forgás a Mikulás ajándékgyárának csomagolórészlegén. A csomagolórészleg dolgozói éjt nappallá téve azon munkálkodnak, hogy előkészítsék a Mikulás által kiszállítandó ajándékokat. Exkluzív idegenvezetésünk keretében a nézők betekintést nyerhetnek a csomagolórészleg működésébe, sőt, feltűnik majd a gyár egy-két rejtőzködő lakója is: Gergő, a mindig éhes barnamedve, aki nem mellesleg a […]

Könyvszalon gyerekműsor

20. Győri Könyvszalon – Álomkófic – A Misztrál együttes gyerekműsora Időpont: 2021. november 21. vasárnap 11 óra Helyszín: Győri Nemzeti Színház – Nagyszínpad

Pingvin séta az állatkertben

Gyertek és vegyetek részt legújabb programunkon, a pápaszemes pingvin sétán, amire minden nap 12 órára várunk titeket. A pingvinek igazán érdeklődő kíváncsi állatok, így a kis csapat gondozójuk segítségével minden nap ismerkedik a kifutójukon kívüli területtel is. A séta nem áll távol a pingvinektől , hiszen a természetes élőhelyükön a fészek és a tenger közti […]

Afrikai elefánt tréning

Az idei évben ünnepélyesen átadásra került Afrikai elefánt bemutatói lakóival naponta kétszer közelebbről is megismerkedhetnek az állatkert látogatói. Egy speciálisan elefánttréningre kialakított falnál látogatóink bepillantást nyernek az elefántok gondozóinak munkájába. A látogatók nem „csak” szemtanúi lehetnek, az elefántok és gondozójuk közötti kommunikációnak, hanem megismerhetik a tréning fontosságát, a mindennapokban illetve állatorvosi szerepét is.

Frezettok világa – Kiállítás

2021. november 18-án (csütörtökön) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében (Győr, Baross u. 4., II. emelet) nyílik meg D. Beöthy Hajnalka festő- és frezetto-művész kiállítása Megnyitja: Dr. Horváth Sándor Domonkos, az intézmény igazgatója. A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2021. december 17-ig, hétköznapokon 13.00-16.00 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Közreműködik: Napsugár Anna dalszerző, énekes, magyar jeltánc bajnok. […]

Levéltári délutánok 23.

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Könyvtára rendezvénytermében (Győr, Baross G. út 4., II. emelet) 2021. november 16-án (kedden) 17 órakor folytatódik a Levéltári délutánok című ismeretterjesztő előadássorozat. Dr. Bagi Zoltán Péter főlevéltáros ez alkalommal Polgárőrség és nemzetőrség címmel tart előadást. A program érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható. A belépés díjtalan.

Szent Erzsébet nap

 “Szeretettel várjuk Önöket az Újvárosi Művelődési Ház által szervezett Szent Erzsébet napi megemlékezésre és koszorúzásra.  Köszöntőt mond Szeles Szabolcs Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere és Dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselő. Közreműködik az Újvárosi Művelődési Ház kórusa.  Időpont: 2021. november 19. péntek 9.00 óra. Helyszín: Szent Erzsébet templom előtt (Győr,Nép utca 25.)

Zenés délutánok Kismegyeren

2021. december 11-én (szombaton) 17 órakor a kismegyeri Magtár Közösségi Térben (Győr, Arató u 34.) ad karácsonyváró koncertet az Aranykapu zenekar. A gyerekeknek szóló műsor igazi családi programot jelenthet a környékben élőknek. A rendezvény érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható. A belépés díjtalan.

BRO’N’SIS Táncgála

Táncgála Báty és kis húg, angolul brother and sister, apró átalakítással Bro ’n’ sis. Egy testvérpár, akik már az általános iskolás évek alatt egy életre elkötelezték magakut a hip-hop tánc mellett. Dukai Anett és Gábor autodidakta módon sajátították el a leglátványosabb elemeket, ma pedig már közel 150 fiatalnak tartanak rendszeresen táncórákat Győrben saját táncstudiójukban a […]

Csányi Sándor színházi estje

Előadás felnőtteknek Mi a teendő abban az esetben, ha az ember a szülőszoba ajtajában döbben rá arra, hogy nemcsak a gyerekekkel nem tud bánni, a nőkkel sem? Miért a mi hibánk, ha ők rosszat álmodnak? Miért baj, ha őszintén válaszolunk arra kérdésre, hogy fogytam-e? Érdemes-e a friss jogosítvánnyal vezető feleségünknek tanácsokat osztogatni a forgalomban? Eljön-e […]

Márton-napi vacsora

November 13-án Márton-napi vacsorával készül éttermünk, a zenét Hegedűs Bori és Templfi Erik biztosítja, akiket többek között A Dal című műsorból is ismerhetnek már. Márton-napi vacsora (11.13. 18:00):  Füstölt libamell, friss zöldségek  Sütőtök krémleves libamell chips, tökmagolajos crostini  Ropogósra sült libacomb, tört burgonya, párolt káposzta VAGY Libamáj grillezve, roston sült körte, lilahagyma karika, batáta püré […]

Ambrus Attila – Újrakezdés

Bár a banki szektorban már nyugdíjazták, mégis szívesen osztja meg élettörténetét az ikonikussá vált magyar személyiség, több könyv és egy nagyszabású mozifilm ihletője, Ambrus Attila. Az est során szót ejt gyermekkoráról, 200 millió rabolt forintról, a zsarukkal való macska-egér játékról, börtönévekről, egy szakma elsajátításáról, a reintegráció nehézségeiről és vállalkozásának sikeres elindításáról. Ha kíváncsi vagy, hogy […]

Adventi Angyalséta

Győr angyalai várnak! 8 évesek az Angyalséták! Advent idején valóságos “angyal-láz” tör ki világszerte, szárnyas kísérőink várják Győr barokk belvárosában. Sajnos az emberek túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy az égi vendégeket észrevegyék, pedig nagy ajándék meghallani hangjukat. Az angyalok az univerzum szellemi törvényeinek őrzői és hordozói. Energiájuk gyógyító, szeretetet ébresztenek az emberi szívekben. Győr barokk belvárosának […]

Gaudi Barcelonája

2021. november 11-én (csütörtökön) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtára klubhelyiségében (Győr, Herman Ottó utca 22., földszint) Szabó Béla fotográfus, EFIAP fotóművész tart vetített képes előadást Barcelonáról és Gaudi varázslatos építészeti alkotásairól. Az előadás érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható. A belépés díjtalan.

KÉVE-Fotókiállítás versekkel

2021. november 8-án (hétfőn) 17 órakor nyít meg a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában a Kéve Művészeti Társaság kiállítása. „Az alapos felkészülésünk gyümölcse beérett, és a hosszas alkotó munka végeredményeként nézők elé kerül a kiállításunk! Tárlatunkon a megtekinthető képek és versek egy- egy ihletett pillanat eredményeként születtek. Esetenként a képek inspirálták a verselőket, […]

Zenés délutánok Kismegyeren

A Zenés délutánok Kismegyeren című programsorozat keretében 2021. november 26-án (pénteken) 17 órakor a Magtár Közösségi Térben (9028 Győr, Arató u 34.) a Hangraforgó együttes családi koncertjére kerül sor. A program: zenés barangolás Weöres Sándor verseivel. A program érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható. A belépés díjtalan.

Ahogy én látom…

Csurák Erzsébet képzőművész kiállítása Megnyitó: 2021. november 12. (szombat) 17 óra Köszöntőt mond: Prof. Dr. Dézsi Csaba András Győr Megyei Jogú Város polgármestere • A kiállítást megnyitja: Szarka Fedor Guido képzőművész • Közreműködik: Stummer Márton gitárművész

Márton napi vigasságok

Szeretettel várunk benneteket kézműveskedéssel, mesével és játékkal. Hogy senki ne éhezzen, lesz zsíros kenyér és tea. A jó hangulat garantált! A részvétel ingyenes.

Római karnevál

ELMARAD! Tisztelt Látogatóink! Értesítjük Önöket, hogy a 2021. november 13-ra meghirdetett Római karnevál című előadás betegség miatt elmarad. A színházi előadás új időpontja: 2022. március 19. szombat 18.00 óra Megértésüket köszönjük!     Hubay Miklós színpadi játéka A Soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház koprodukciója Rendező: Pataki András (Jászai […]

Musical koncert

A rendezvény a hatályos járványügyi szabályozásnak megfelelően látogatható.

BETELJESÜLT ÜNNEP

Egy világjárvány árnyékában csodálatos zenékkel merengünk az ember helyén a teremtésben, és a sorsán, amely – mint kiderült – egy pillanat alatt kicsúszhat a kezéből. Beethoven V. (Sors) szimfóniájának nyitánya arra keresi a választ, hogy vajon változtathatunk-e a sorsunkon. Vajon ránk zuhan, mint a főtéma legendás, ikonikus 4 hangja – amely a V-betű Morse jele […]

NEOTON Szuperkoncert

★Karácsonyi NEOTON Szuperkocert★ A rendezvényre nincs szükség védettségi igazolványra! Excluvise, egyedi Karácsonyi Szuperkoncert Győrben a NEOTON-al kapunyitás: 18:00-kor !!…FONTOS INFORMÁCIÓ..!!! A nagy érdeklődésre való tekintettel, csak a helyszín befogadó képességéig tudunk jegyet értékesíteni, így érdemes időben megvásárolni a belépőt a biztos bejutás érdekében!

Hernádi Judit & Tarján Zsófi

A Jászai Mari-díjas színésznő Hernádi Judit és lánya Tarján Zsófi a Tessék! produkció színpadán. Helyszín: Richter terem, (Győr, Aradi vértanúk útja 16.) Időpont: 2021.11.11. (csütörtök) Kapunyitás: 18:30 Kezdés: 19:00

Művészeti Alkotó Klub

Művészeti Alkotó Klub Foglalkozást vezeti: Vargáné Simárszki Zsuzsa Helyszín: Gyirmóti Művelődési Ház Belépési díj: 500.- Minden gyereket sok szeretettel várunk!

Dr. Csernus Imre előadása

Csernus Imre nevét szinte mindenki ismeri, hiszen ő volt az egyetlen pszichológus, aki média személyiséggé vált.

MAJKA & Curtis SWING Turné

Az ország legismertebb rapper párosa swing turnét indít, ahol a nézőknek ülniük kell és nem fogyaszthatnak alkoholt.

BERECZKI KARÁCSONY

A rendezvény a hatályos járványügyi szabályozásoknak megfelelően látogatható.

Forbes Country Tour – Győr

Idén ősszel az UniCredit Bankkal karöltve újra útra kelünk és vidékre szállítjuk a címlapos sikersztorikat. Feltérképezzük a régiók üzleti közegét. Olyan helyi vállalatvezetőket hívunk meg, akik kicsiben kezdték és sikeresek lettek. További információk: https://forbes.hu/…/forbes…/2021-country-tour-gyor Programterv: 17:00-17:30 Regisztráció 17:30-17:45 A cél Nasdaq! – Mikó Imre (B-Cube, marketing igazgató) 17:45-18:00 Forgóeszközmenedzsment – mentőöv a krízisben – Kulbert Miklós […]

Emlékhangverseny

Művészeti Kar Tanárai és Diákjai által szeretett Igazgatójának/Tanárának Gábor József emlékére! A rendezvény védettségi igazolvánnyal látogatható!

Tütü-tutu autó

Újévi Aprók Színháza 0-4 éves korig Tütü-tutu autó, felharsan a dudaszó! Tütü, vigyázz, gyorsan jövök, Fát, virágot kikerülök. Autóval, kishajóval, robogóval, vagy traktorral, Én senkit el nem ütök. A Vaskakas Bábszínház Aprók Színházi játéka utazásra hívja a legkisebbeket. Útra kelnek, vízre szállnak, felhők közt is kocsikáznak! Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Zeneszerző: Rab […]

Tütü-tutu autó

Újévi Aprók Színháza 0-4 éves korig Tütü-tutu autó, felharsan a dudaszó! Tütü, vigyázz, gyorsan jövök, Fát, virágot kikerülök. Autóval, kishajóval, robogóval, vagy traktorral, Én senkit el nem ütök. A Vaskakas Bábszínház Aprók Színházi játéka utazásra hívja a legkisebbeket. Útra kelnek, vízre szállnak, felhők közt is kocsikáznak! Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Zeneszerző: Rab […]

Tesók!

Aprók Színháza 0-4 éves korig – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát mindent […]

Tesók!

Aprók Színháza 0-4 éves korig – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát mindent […]

Kakasviadal

Újévi Matiné 4 éves kortól Két testvér, a Szakácsnő és a Kukta egy házias kis vendéglőt üzemeltet. Nem jönnek ki túl jól egymással. A Kukta egy nap elalszik a konyhában, és álmot lát: egy kiskakas jelenik meg neki, és arra kéri, hogy mentse meg az életét. A kakas megígéri a Kuktának, hogy teljesíti egy kívánságát, […]

Hitted volna?

Az Orlai Produkciós Iroda vendégelőadása felnőtteknek Herman és Christine barátok, több mint harminc éve. Amíg házastársaik éltek, állandóan összejártak négyesben. Mára mindketten egyedül maradtak, mégis alig találkoznak. Christine megunta a magányt, és végre úgy döntött, elköltözik a városból, új életet kezd. Összecsomagolt, költöztetőket hívott, és már minden készen áll az új élet kezdésére, amikor betoppan […]

Éneklő Betlehem

Adventi Esti Mese 4 éves kortól Mindenki nagy becsben tartja saját és rokonai születésének történetét, milyen volt a terhesség, a szülés, az első találkozás, az első napok. Évről évre meg is ünnepeljük ezt családunk, barátaink társaságában. Szívesen emlékezünk meg korszakalkotó zsenik, művészek, feltalálók, sportolók születésnapjáról is. Sokan nagy jelentőséget tulajdonítanak a születés évének, hónapjának, napjának. […]

Éneklő Betlehem

Adventi Matiné 4 éves kortól Mindenki nagy becsben tartja saját és rokonai születésének történetét, milyen volt a terhesség, a szülés, az első találkozás, az első napok. Évről évre meg is ünnepeljük ezt családunk, barátaink társaságában. Szívesen emlékezünk meg korszakalkotó zsenik, művészek, feltalálók, sportolók születésnapjáról is. Sokan nagy jelentőséget tulajdonítanak a születés évének, hónapjának, napjának. Hogyan […]

Éneklő Betlehem

Karácsonyi Esti Mese 4 éves kortól Mindenki nagy becsben tartja saját és rokonai születésének történetét, milyen volt a terhesség, a szülés, az első találkozás, az első napok. Évről évre meg is ünnepeljük ezt családunk, barátaink társaságában. Szívesen emlékezünk meg korszakalkotó zsenik, művészek, feltalálók, sportolók születésnapjáról is. Sokan nagy jelentőséget tulajdonítanak a születés évének, hónapjának, napjának. […]

Cini-cini muzsika

Karácsonyi Aprók Színháza 0-4 éves korig Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játssza: Rab Viki és Szúkenyik Tamás

Cini-cini muzsika

Karácsonyi Aprók Színháza 0-4 éves korig Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játssza: Rab Viki és Szúkenyik Tamás

Cinege, cinege, kismadár

Aprók Színháza 0-4 éves korig Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik a Vaskakas Bábszínház csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót. Tervező: Bartal Kiss Rita (Blattner Géza-díjas) és Szabó Tamás Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner […]

Cinege, cinege, kismadár

Aprók Színháza 0-4 éves korig Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik a Vaskakas Bábszínház csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót. Tervező: Bartal Kiss Rita (Blattner Géza-díjas) és Szabó Tamás Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner […]

A Mikulás új szánja

Mikulás Matiné 4 éves kortól Bemutató Nagy a sürgés-forgás a Mikulás ajándékgyárának csomagolórészlegén. A csomagolórészleg dolgozói éjt nappallá téve azon munkálkodnak, hogy előkészítsék a Mikulás által kiszállítandó ajándékokat. Exkluzív idegenvezetésünk keretében a nézők betekintést nyerhetnek a csomagolórészleg működésébe, sőt, feltűnik majd a gyár egy-két rejtőzködő lakója is: Gergő, a mindig éhes barnamedve, aki nem mellesleg […]

Akusztikus Gitárest

Az Akusztikus Gitárest megújult koncepcióval, fiatal tehetséges előadókkal várja a látogatókat. Mostanra felnőtt egy új hazai gitáros generáció, akiknek legjobbjai nemcsak magas színvonalon játszanak, de saját egyéni zenei és hangzásviláguk is van. Az újrakezdés egyik első koncertjén mutatjuk be Horváth Bálintot, Demény Gergelyt, Dörnyei Szabolcsot és Laklia Andrást. A megszokott magas színvonal garantált! Az est […]

Vándortárlat a Városházán

Tisztelet a tiszteletbeli konzuloknak A „Tisztelet a tiszteletbeli konzuloknak” című vándortárlat utazás a történelemben, bemutatja a civil diplomácia évezredes hagyományait. A kiállítás korábban megtekinthető volt Nyírbátorban, Nyíregyházán és Keszthelyen, a győri kiállítást követően pedig az ország több városában, és határainkon túl is látogatható lesz. A látogatási idő: hétfőtől péntekig 7:30-tól 17:00-ig A kiállítás regisztráció  és […]

Budapest Bár koncert

Végre, sok halasztott terv után reményeink szerint visszatérhet a Budapest Bár az egyik kedvenc koncerttermébe, a győri Richter Terembe, ahol már törzsközönséget is üdvözölhetnek. Új lendülettel, részben megújult repertoárral és természetesen a régi kedvencekkel is érkezik a csodálatos Budapest Bár zenekar Farkas Róbert vezetésével, valamint Németh Juci, Rutkai Bori, Kollár-Klemencz László, Lovasi András és Kiss […]

Nők az idegösszeomlás szélén

NŐK AZ IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN Musical Pedro Almodóvar a film világába a musicalnek alapjául szolgáló filmmel robbant be 1988-ban, és rögvest 25 különböző díjat be is zsebelt. A sajátosan, ugyanakkor végtelen kedvességgel hangolt fordulatos történet lányokról, asszonyokról, elhagyott és elhagyás előtt álló nőkről. Mindnek legalább két ellensége van: a férfi, valamint (minimum) egy másik nő. A […]

NIKOLA TESLA MUSICAL

NIKOLA TESLA VÉGTELEN ENERGIA THE GREAT MUSICAL SHOW Nikola Tesla kétségtelenül minden idők egyik legkitűnőbb lángelméje, akinek zsenialitását csak Arisztotelészéhez és Leonardo da Vinciéhez hasonlíthatjuk, egész világunkat átalakító találmányait pedig már kortársai is a kerék és az egyiptomi piramisok jelentőségéhez mérték. Főként Tesla felfedezéseinek és szabadalmainak köszönhető, hogy az elmúlt évszázad során az elektronikai eszközök […]

Győribaba Fórum

A Győri Születés Hete Fesztivál megszervezése és visszajelzései tették világossá számunkra, hogy szükség van egy összefoglaló fórumra, mely egész évben hiteles információkkal, bemutatókkal és ismeretterjesztő előadásokkal segíti a családokat. Így több mint egy éve létrejött online formában a Győribaba oldal /www.gyoribaba.hu/ A Tiason 5D Diagnosztikai Központtal karöltve pedig novembertől havi rendszerességű, ingyenes programsorozatot indítunk. Az […]

Halottak Napja-megemlékezés

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt 2021. október 28-án 10.00 órára a HALOTTAK NAPJA alkalmából rendezett megemlékezésre és koszorúzási ünnepségre, amelyet a győri Nádorvárosi Köztemetőben az I., a II. világháborús és az 1956-os hősi halottak előtt tisztelegve, a Deim Pál alkotta „Hősi halottak” emlékműnél tartunk.   Ünnepi beszédet mond Dr. Pergel Elza Győr […]

MEGHÍVÓ

1956-os forradalom és szabadságharc  eseményeire és hőseire emlékező ünnepség: 9.15 óra Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetői koszorút helyeznek el Szigethy Attila emléktáblájánál. Helyszín: Városháza I. emeleti folyosója 9.30 óra Koszorúzás Szigethy Attila domborművénél, a Dunántúli Nemzeti Tanács egykori működési helyén. Helyszín: Szent István út 5. 10.00 óra Koszorúzási ünnepség Helyszín: Bisinger sétány – Golgota […]

Csányi Sándor színházi estje

Mi a teendő abban az esetben, ha az ember a szülőszoba ajtajában döbben rá arra, hogy nemcsak a gyerekekkel nem tud bánni, a nőkkel sem? Miért a mi hibánk, ha ők rosszat álmodnak? Miért baj, ha őszintén válaszolunk arra kérdésre, hogy fogytam-e? Érdemes-e a friss jogosítvánnyal vezető feleségünknek tanácsokat osztogatni a forgalomban? Eljön-e a pillanat […]

MTV EMA 2021

Breaking News! 2021. november 14-én Magyarország ad otthont a világ egyik legnagyobb zenei eseményének, az MTV EMA 2021-nek!  A díjátadó show előestéjén, november 13-án este a Music Week Hungary partnering MTV EMA 2021 keretében GYŐR Dunakapu téren ad koncertet a Halott Pénz! A rendezvény védettségi igazolvánnyal, ingyenesen, létszámkorláttal látogatható.

Förhécz Attila kiállítás

Szeretettel meghívjuk Önöket, Förhécz Attila festményeinek kiállítására. A kiállítást megnyitja Kiss János, Kossúth-díjas érdemes művész, Magyar Művészeti Akadémia Alelnöke. A belépés díjtalan.

ALVIN és a Mókusok ★

ALVIN ÉS A MÓKUSOK KONCERT GYŐR ➽ DÁTUM: 2021. november 13. ➽ HELYSZÍN RÓMER HÁZ Győr // Teleki László u. 21. Kedves Barátaink! 2021. november 13-án útra kelünk, hogy újra mulassunk Veletek egy hatalmasat! ➽ Az esti program: 20:00 Kapunyitás 20:30 HeloZep! 21:30 ALVIN ➽ JEGYEK // TICKETS ➽ ONLINE JEGYEK: https://alvintickets.com/hu/131-alvin-gyor ALVIN ÉS A […]

FISH! + Mirror // Rómer Ház

➽ 2021. november 12. péntek ➽ FISH! koncert ➽ vendég: Mirror ➽ HELYSZÍN Rómer Ház ➽ JEGYINFÓ early bird ➽ 2.000 Ft (korlátozott számban) kedvezményes elővétel ➽ 2.500 Ft helyszínen a koncert napján ➽ 3.000 Ft ➽ ONLINE JEGYEK: Hamarosan! Az early bird és kedvezményes elővételes jegyek korlátozott számban elérhetőek. FIGYELMEZTETÉS! A Kormány 314/2021. (VI. […]

20. Győri Könyvszalon

20. Győri Könyvszalon 2021. november 19-21. között a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében. Megnyitó: 2021. november 19. 11 óra Helyszín: Győri Nemzeti Színház A rendezvényre mindenkit szeretettel várunk! A Győri Könyvszalon Alkotói Díját idén Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, filmrendező kapja. Az ünnepi műsorban közreműködik Dés László Kossuth- […]

Pepecselő

Kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek!  A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Kutsera Edit művésztanár vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony […]

THE WAVES/MIMI-GYŐRI BALETT

The Waves „Ha bárki megmenthetett volna, te lettél volna az.” (Virginia Woolf) Virginia Woolf, a modern irodalom egyik vezéralakja 1941. március 28-án kövekkel megrakva zsebeit az Ouse folyóba ölte magát. Férjének írt búcsúlevelében vall az újra felerősödő szorongásáról és a hangokról, melyek a hullámsírba vezették. Utolsó pillanatainak történetét és küzdelmeit Lukács András tárja a nézők […]

THE WAVES/MIMI-GYŐRI BALETT

The Waves „Ha bárki megmenthetett volna, te lettél volna az.” (Virginia Woolf) Virginia Woolf, a modern irodalom egyik vezéralakja 1941. március 28-án kövekkel megrakva zsebeit az Ouse folyóba ölte magát. Férjének írt búcsúlevelében vall az újra felerősödő szorongásáról és a hangokról, melyek a hullámsírba vezették. Utolsó pillanatainak történetét és küzdelmeit Lukács András tárja a nézők […]

THE WAVES/MIMI-GYŐRI BALETT

The Waves „Ha bárki megmenthetett volna, te lettél volna az.” (Virginia Woolf) Virginia Woolf, a modern irodalom egyik vezéralakja 1941. március 28-án kövekkel megrakva zsebeit az Ouse folyóba ölte magát. Férjének írt búcsúlevelében vall az újra felerősödő szorongásáról és a hangokról, melyek a hullámsírba vezették. Utolsó pillanatainak történetét és küzdelmeit Lukács András tárja a nézők […]

THE WAVES/MIMI-GYŐRI BALETT

The Waves „Ha bárki megmenthetett volna, te lettél volna az.” (Virginia Woolf) Virginia Woolf, a modern irodalom egyik vezéralakja 1941. március 28-án kövekkel megrakva zsebeit az Ouse folyóba ölte magát. Férjének írt búcsúlevelében vall az újra felerősödő szorongásáról és a hangokról, melyek a hullámsírba vezették. Utolsó pillanatainak történetét és küzdelmeit Lukács András tárja a nézők […]

THE WAVES/MIMI-GYŐRI BALETT

The Waves „Ha bárki megmenthetett volna, te lettél volna az.” (Virginia Woolf) Virginia Woolf, a modern irodalom egyik vezéralakja 1941. március 28-án kövekkel megrakva zsebeit az Ouse folyóba ölte magát. Férjének írt búcsúlevelében vall az újra felerősödő szorongásáról és a hangokról, melyek a hullámsírba vezették. Utolsó pillanatainak történetét és küzdelmeit Lukács András tárja a nézők […]

THE WAVES/ MIMI-GYŐRI BALETT

Kolera a Vackor csoportban

Kolera a Vackor csoportban – stand-up comedy est “Előzenekar”: Tóth Edu Bödőcs Tibor ötödik önálló estje az emberiség nagy kérdéseiről és a hétköznapok prózai kis pillanatairól szól. A szókimondó műsorban a bödőcsi univerzum állandó bolygói Búcsúszentlászó, Magyarország mellett most új témák is előkerülnek. A többi legyen meglepetés. A rendezvény a hatályos járványügyi szabályozásnak megfelelően látogatható!

KIPPKOPP KARÁCSONYA

 A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében   Dramaturg: CSEPI Alexandra Koreográfus: SEBESTYÉN Bálint Harangozó-díjas Jelmez: GYŐRI Gabi Zene: SEBESTYÉN Bálint “Kippkopp a havas erdőben sétált, mikor odaröppent hozzá barátja, a cinke…”kezdődik Marék Veronika meséje egy egészen különleges napról, melyben a kis gesztenyefiú ellátogat a városba, hogy megtudja, miért nőtt fenyőfa egy házban, a szoba közepén. Kalandja […]

KIPPKOPP KARÁCSONYA

Kippkopp karácsonya  A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében   Dramaturg:CSEPI Alexandra Koreográfus:SEBESTYÉN Bálint Harangozó-díjas Jelmez:GYŐRI Gabi Zene:SEBESTYÉN Bálint “Kippkopp a havas erdőben sétált, mikor odaröppent hozzá barátja, a cinke…”kezdődik Marék Veronika meséje egy egészen különleges napról, melyben a kis gesztenyefiú ellátogat a városba, hogy megtudja, miért nőtt fenyőfa egy házban, a szoba közepén. Kalandja során megismerkedik […]

KIPPKOPP KARÁCSONYA

Kippkopp karácsonya  A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében   Dramaturg: CSEPI Alexandra Koreográfus: SEBESTYÉN Bálint Harangozó-díjas Jelmez: GYŐRI Gabi Zene: SEBESTYÉN Bálint “Kippkopp a havas erdőben sétált, mikor odaröppent hozzá barátja, a cinke…”kezdődik Marék Veronika meséje egy egészen különleges napról, melyben a kis gesztenyefiú ellátogat a városba, hogy megtudja, miért nőtt fenyőfa egy házban, a szoba […]

Kalácssütés Szarka Zsófival

Az adventi időszak legszebb része a közös készülődés, az ünnepi ráhangolódás. Először rendezünk a Konyhánkban workshopot, ahol karácsonyi illattal és közös sütéssel várunk mindenkit! Egy régi, tradicionális kalács készül, amit mindenki saját kezűleg dagaszt majd és tölt meg egy izgalmas csokoládés töltelékkel. Mitől puha? Mitől nem folyik ki a töltelék? Hogyan kell gyorsan dagasztani? Kezdőknek, […]

Diavetítés 3-9 éveseknek

A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! A program ingyenes, előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt. Helyszín és elérhetőség:  Győri Pagony – Győr, Batthyány tér 4. Tel: 70/422-9345 E-mail: gyori@pagony.hu […]

Diavetítés 3-9 éveseknek

A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! A program ingyenes, előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt. Helyszín és elérhetőség:  Győri Pagony – Győr, Batthyány tér 4. Tel: 70/422-9345 E-mail: gyori@pagony.hu […]

Diavetítés 3-9 éveseknek

A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! A program ingyenes, előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt. Helyszín és elérhetőség:  Győri Pagony – Győr, Batthyány tér 4. Tel: 70/422-9345 E-mail: gyori@pagony.hu […]

Mom Time

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a játszósarokba, amíg mi tanulunk, […]

Mom Time

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a játszósarokba, amíg mi tanulunk, […]

Mom Time

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a játszósarokba, amíg mi tanulunk, […]

Mom Time

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a játszósarokba, amíg mi tanulunk, […]

Mom Time

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a játszósarokba, amíg mi tanulunk, […]

Mom Time

Tanulj angolul gyerek mellett! A Mom Time angol társalgási csoportba minden olyan szülőt vár Fehér Alexandra, angol szakon végzett, háromgyerekes anyuka, aki a gyermekkel otthon töltött évek alatt sem szeretné elfelejteni az angolt. Ha fejlődni szeretnél, vagy szinten tartani, vagy egész egyszerűen társaságra vágysz, gyere el beszélgetni. A gyermeked is nyugodtan jöhet addig játszani a játszósarokba, amíg mi tanulunk, […]

11. Zeng a tér

Október 26. kedd 10.00 Vásárcsarnok előtti tér (9023 Győr, Herman O. u. 25.) A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című pályázat keretében szabadtéri közösségfejlesztési utcaszínházi programokat szervez Győr városrészeiben. A performanszok október 14. és 26. között várják majd az érdeklődőket, a program neve: […]

8. Zeng a tér

Október 24. vasárnap 10.00 Győri Jégsport Központ (műjégpálya) előtti tér (9027 Győr) A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című pályázat keretében szabadtéri közösségfejlesztési utcaszínházi programokat szervez Győr városrészeiben. A performanszok október 14. és 26. között várják majd az érdeklődőket, a program neve: Zeng […]

7. Zeng a tér

Október 23. szombat 16.00 Széchenyi tér (9022 Győr) A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című pályázat keretében szabadtéri közösségfejlesztési utcaszínházi programokat szervez Győr városrészeiben. A performanszok október 14. és 26. között várják majd az érdeklődőket, a program neve: Zeng a tér. Az előadás […]

6. Zeng a tér

Október 23. szombat 10.00 Malom liget, (9023 Győr) A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című pályázat keretében szabadtéri közösségfejlesztési utcaszínházi programokat szervez Győr városrészeiben. A performanszok október 14. és 26. között várják majd az érdeklődőket, a program neve: Zeng a tér. Az előadás Győr […]

5. Zeng a tér

Október 22. péntek 10.00 Városház tér (9021 Győr) A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című pályázat keretében szabadtéri közösségfejlesztési utcaszínházi programokat szervez Győr városrészeiben. A performanszok október 14. és 26. között várják majd az érdeklődőket, a program neve: Zeng a tér. Az előadás Győr […]

4. Zeng a tér

Október 21. csütörtök 16.00 Kovács Margit Iskola előtti játszótér (9024 Győr, Répce utca 2.) A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című pályázat keretében szabadtéri közösségfejlesztési utcaszínházi programokat szervez Győr városrészeiben. A performanszok október 14. és 26. között várják majd az érdeklődőket, a program […]

3. Zeng a tér

Október 17. vasárnap 16.00 Szabadhegyi Lipóti Pékség melletti füves terület (buszmegálló) A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című pályázat keretében szabadtéri közösségfejlesztési utcaszínházi programokat szervez Győr városrészeiben. A performanszok október 14. és 26. között várják majd az érdeklődőket, a program neve: Zeng a […]

2. Zeng a tér

Október 17. vasárnap 10.00 Bezerédj-kastély park, játszótér (9012 Győr, Győri út 90.) A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című pályázat keretében szabadtéri közösségfejlesztési utcaszínházi programokat szervez Győr városrészeiben. A performanszok október 14. és 26. között várják majd az érdeklődőket, a program neve: Zeng a […]

10. Zeng a tér

Október  25. hétfő 16.00 Dísz tér, Marcalváros II. (9024, Győr) A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című pályázat keretében szabadtéri közösségfejlesztési utcaszínházi programokat szervez Győr városrészeiben. A performanszok október 14. és 26. között várják majd az érdeklődőket, a program neve: Zeng a tér. Az […]

1. Zeng a tér

Október 14. csütörtök 16.00 Molnár Vid Bertalan Közösségi Ház előtti dísztér (9011 Győr, Váci Mihály u. 3.) A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című pályázat keretében szabadtéri közösségfejlesztési utcaszínházi programokat szervez Győr városrészeiben. A performanszok október 14. és 26. között várják majd az […]

9. Zeng a tér

Október 24. vasárnap 16.00 Adyliget, Várjátszótér (9023 Győr, Ifjúság krt. 99.) A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér a TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001 A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című pályázat keretében szabadtéri közösségfejlesztési utcaszínházi programokat szervez Győr városrészeiben. A performanszok október 14. és 26. között várják majd az érdeklődőket, a program neve: Zeng a […]

1956-os emlékező ünnepség

1956-os forradalom és szabadságharc  eseményeire és hőseire emlékező ünnepség: 9.15 óra Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetői koszorút helyeznek el Szigethy Attila emléktáblájánál. Helyszín: Városháza I. emeleti folyosója 9.30 óra Koszorúzás Szigethy Attila domborművénél, a Dunántúli Nemzeti Tanács egykori működési helyén. Helyszín: Szent István út 5. 10.00 óra Koszorúzási ünnepség Helyszín: Bisinger sétány – Golgota […]

Tarkabarka

Aprók Színháza 0-4 éves korig „Piros szín van legfelül, / Narancssárga mellé ül. / Sárga fénylik alatta, / Zöld a sárgát támasztja. / Kék folytatja most a sort, / Lila csík még úgysem volt. / Ibolya fut legalul, / Hét szín együtt domborul. / Kitalálod, mi lehet? / Szivárvány a domb felett!” (Bartos Erika) A […]

Aprók Színháza 0-4 éves korig Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, Vitányi-Juhász István

Síppal-dobbal

Aprók Színháza 0-4 éves korig Kottafüzet, hangjegyek, ritmusképletek – mi történik, ha életre kelnek? Repülnek a hanggombócok, cikáznak a vonalak, száguldoznak a violinkulcsok. A játszók meg zenélnek, mindennel, amit csak érnek: síppal, dobbal, nádihegedűvel. Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, Vitányi-Juhász István

Misi mókus kalandjai

Matiné 4 éves kortól Sokféle mókus él Vörösmókusországban, de van egy dolog, ami az összes itt lakóban közös: mindegyikük farka dús, loboncos és vörös. Misi mókus az egyetlen, aki fekete farokkal született, ki is közösítik. Egy nap Misire bízzák a mókusok téli élelemkészletének őrzését, ám valaki ellopja az összes felhalmozott diót, mogyorót és gesztenyét. Misit […]

Kakasviadal

Matiné 4 éves kortól Két testvér, a Szakácsnő és a Kukta egy házias kis vendéglőt üzemeltet. Nem jönnek ki túl jól egymással. A Kukta egy nap elalszik a konyhában, és álmot lát: egy kiskakas jelenik meg neki, és arra kéri, hogy mentse meg az életét. A kakas megígéri a Kuktának, hogy teljesíti egy kívánságát, ha […]

Halász Judit koncert

Koncert gyerekeknek “A vitéz, a kalóz meg a nagymama” HALÁSZ JUDIT új lemezével folytatja azt a missziót, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdett: a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésével klasszikus és kortárs magyar költők verseit énekelve gyerekek és családok számára megszeretteti a magyar költészet legjavát. Színészi pályafutásával párhuzamosan Halász Judit új műfajt teremtett előadóművészként, és mondhatjuk, generációk nevelkedtek […]

Cini-cini muzsika

Aprók Színháza 0-4 éves korig Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban! Tervező: Wunder Judit Zeneszerző: Rab Viki Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Játsszák: Rab Viki és Szúkenyik Tamás

Előadás felnőtteknek „Hány évesnek érzem magam? A legtöbben azt mondják, hogy nem öregszenek lélekben. Egy barátnőm mondta volt, hogy olyan szörnyű nekem egy öregasszonnyal együtt élni. Mondom, de hát egyedül élsz! Azt mondja, de magammal. Van az emberben egy ilyen különös kettősség, nem mindenkinél, de nagyon sokan mondják, hogy belülről fiatalabbnak érzik magukat.” Egy huszonéves […]

A kismalac meg a farkasok

A 2021. november 14-i matiné előadásunk, A négy évszak boszorkánya című előadás helyett – technikai okok miatt – a KISMALAC MEG A FARKASOK című produkció lesz! A már megvásárolt jegyek ÉRVÉNYESEK A KISMALAC MEG A FARKASOK című előadásra. A jegyek VISSZAVÁLTÁSÁRA, vagy BECSERÉLÉSÉRE egy másik előadásunkra 2021. október 29-ig van lehetőségük! A megvásárolt jegyeket a […]

A dzsungel könyve

Bemutató Matiné 4 éves kortól Maugli, az emberkölyök, amióta az eszét tudja, a dzsungelben él. Bagira, a feketepárduc és Balú, a barnamedve, Maugli tanítómesterei farkasnak nevelték. Ám egy nap rádöbben, hogy ő más, mint a többi farkas, más, mint a dzsungel összes többi teremtménye. Nyomozásba kezd, hogy megtudjon egyet s mást a származásáról. Felfedezőútjai során […]

Halász Judit koncert

Koncert gyerekeknek “A vitéz, a kalóz meg a nagymama” HALÁSZ JUDITúj lemezével folytatja azt a missziót, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdett: a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésével klasszikus és kortárs magyar költők verseit énekelve gyerekek és családok számára megszeretteti a magyar költészet legjavát. Színészi pályafutásával párhuzamosan Halász Judit új műfajt teremtett előadóművészként, és mondhatjuk, generációk nevelkedtek fel […]

Boogie Christmas

LEMEZBEMUTATÓ KONCERT Jingle Bells, Rudolf, Télapó a városban, Diótörő, When The Saints… és még megannyi izgalmas karácsonyi dal, ahogy még sohasem hallottad! A Dániel Balázs Trió a tőlük megszokott zenei kreativitással egy új pörgős lemezt készített, melyen ismert karácsonyi dalokat dolgoznak fel boogie woogie stílusban. A Boogie Christmas lemezbemutató koncert a 13. Boogiefeszt nyitó rendezvényeként, […]

Legendák és igazság

Győr kiváltságairól Városunk részletgazdag története a lokálpatrióták és a vendégek érdeklődésének középpontjában áll sétáinkon. A városévforduló évében szakértő vendégünk segítségével tekintünk vissza a múltba, hogy megértsük a régi idők eseményeit és összefüggéseit. Még a Levéltárba is beszökünk ezen a sétán, hogy kiderítsük, amit igazán tudni érdemes Győr 1271-es és 1743-as kiváltságairól! A séta vendége Dr. […]

Munkácsy Győrben

Az évtized kiállítása az Esterházy-palotában A kiállítás a nagyközönség számára hétfő kivételével minden nap 10.00 és 18.00 között. A legnagyobb magyar festő remekművei érkeznek a 750 éves Győrbe. Az Esterházy-palotában látható kiállítás az évforduló legjelentősebb kulturális eseményének ígérkezik. A Rómer Flóris Múzeum az Esterházy-palota kiállítótermeiben ad helyet Pákh Imre műgyűjtő Munkácsy-kollekciójának. Pákh Imre New York-i […]

Halnapok a Radó-szigeten

Győr az ország egyik legszerencsésebb városa. A 3 folyó találkozásánál fekvő város méltán lehet büszke a folyóira, a folyókkal körülölelt szépséges belvárosra. Évszázadok óta ihletet ad művészek, festők, építészek számára. Az idei évben a gasztronómia szerelmeseit is megihlette, így jön létre egy különleges és hiánypótló rendezvény, a Győri Halnapok, Gasztro-Kultúrális Élményprogram címmel. Október 9-10.-én a […]

Halloween az állatkertben

Idén is vár egy állati halloween! Egyedülálló élmények tárulnak mindazok elé, akik október 31-én a győri állatkertbe látogatnak. Nemcsak meghosszabbított nyitvatartással (10:00- 21:00-ig), hanem borzasztóan jó programokkal is várjuk a szórakozni vágyókat. Csak semmi pánik! Harry Potter itt lesz velünk, így a Sötét Nagyúr sem lesz képes kedvünket szegni. „Ha valaki meg akar tudni valamit, […]

56-65 A szabadság 12 napja

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum meghívja Önt és kedves családját 2021. október 14-én 11 órára az 56 – 65 A szabadság 12 napja című kiállítás megnyitójára A kiállítást megnyitja: Rózsavölgyi László elnök, GYMJV Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság

Szigetközi impressziók

Tálos Péter fotóművész kállítása Ménfőcsanaki Művelődési Ház (Bezerédj-kastély) Megnyitó: 2021. október 15. 18 óra Köszöntőt mond Szabó Jenő önkormányzati képviselő és Roll Péter fotóművész, a Győri Fotóklub Egyesület elnöke A kiállítást megnyitja: Dr. Alexay Zoltán fotóművész Közreműködik: Bogdán Eszter – ének A kiállítás megtekinthető az művelődési ház nyitvatartási idejében 2021. november 30-ig.

MAGYAR KÉPEK

A 20. század immár klasszikussá nemesedett mestereinek műveiből állította össze a 17:18 Hangversenybérlet nyitókoncertjének műsorát a Győri Filharmonikus Zenekar. A Magyar képek Bartók különböző zongorás ciklusaiból válogatott darabok meghangszerelésével jött létre 1931-ben: az öt tételes sorozatban a legváltozatosabb karakterű zenék kaptak helyet, a lírai az Este a székelyeknél-től a rusztikus Medvetáncig és a Kicsit ázottan […]

Cloud 9+

Október 9-én a CLOUD9+ folytatja a Rómer Ház őszi-téli koncertszezonját! ►►► A Cloud 9+ Magyarország egyik legmodernebb zenekara, ahol mindig 120%-on pörög az elektronikus rock’n’roll. A csapat kitűnően ötvözi az e-zenei műfajokat (drum&bass, dubstep, trap) a hiphoppal és a rock dallamosabb változataival – a receptjük bombabiztos, nincs tánctér, ami ne robbanna fel, ha a Cloud […]

Canadian Brass

Antonin Dvořák felülmúlhatatlan népszerűségű IX. „Az Új világból” szimfóniája, a zenekari repertoár egyik alapműve a mester amerikai tartózkodásának emlékeit foglalja hangokba. Ugyancsak az amerikai kontinensről érkeztek a hangverseny művészvendégei: a Győri Filharmonikus Zenekar partnerei a világhírű Canadian Brass muzsikusai lesznek. Az 1970-ben alakult öttagú együttes számtalan hangversenyen és hanglemezfelvételen bizonyította a legkülönbözőbb zenei stílusokban való […]

Meghívó

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt 2021. október 6-án, 11 órára a Batthyány téren felállított Batthyány-emlékoszlopnál az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc vértanúira emlékező koszorúzási ünnepségre. Megemlékezést tart Prof. dr. Dézsi Csaba András Győr Megyei Jogú Város polgármestere. Az ünnepi műsorban közreműködnek a Győri Nemzeti Színház színművészei.

Alma Együttes

…..A családi koncert során az egyedi stílusú etno zenét játszó együttes improvizatív módon kezeli a táncos-zenés együttlétet: a gyerekek, sőt a szülők is aktív részesei és formálói a sok vidámsággal fűszerezett műsornak. Sikerük kulcsa a gyermeklelket megérintő őszinteségben, a „nevető”,- és „tánc-izmokat” egyaránt megmozgató képességükben rejlik…… Belépés 2 éves kor alatt ingyenes!

Fergeteg Party-Szuperkoncert

Október 8-án Győrbe látogat a Fergeteg Party egy hatalmas Szuperkoncerttel! A Győri Audi Aréna színpadán fellép a TNT, az Emelet és Mr Rick, a házigazda DJ Dominique. Az ország egyik legismertebb lemezlovasa és a Retro Rádió műsorvezetője Várkonyi Attila (Dj Dominique) jól ismert számtalan jótékonysági kezdeményezéséről. A népszerű DJ – Hajtó Péter, a Retro Rádió és […]

Maszkabál

Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, Dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon nincs is jobb kaland, mint […]

Maszkabál

Maszkabál Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Nagyné Vass Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, Dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében Bál, bál, maszkabál! Minden jelmez készen áll, Szól a nóta, messze száll: Áll a bál, áll a bál, áll a fényes maszkabál! Egy borús napon nincs is jobb kaland, […]

Győr Megyei Őszi Tárlat

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum pályázatot hirdetett a Győrben és a Győri, Téti és Pannonhalmi járásban élő vagy innen elszármazott képző- és iparművészek számára. Az immár hagyományosan megrendezett Győr Megyei Őszi Tárlat célja, hogy évről évre a friss művek bemutatásával keresztmetszetét adja a győri régió művészeti életének. Köszöntőt mond: Prof. Dr. Dézsi Csaba […]

Junior Gokart Challenge Győr

Országos autó-motorsport tehetségkutató programsorozat 6-14 évesek számárára A HUMDA Junior Gokart Challenge 2021-es rendezvénysorozatában kiemelt szerepet kap az elektromobilitás, a gyerekek hibrid és elektromos technológiákkal való megismertetése, a közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi edukáció. Minden helyszínen egy hetet tölt a program, amelyek szimulátoros tehetségkutató időméréssel veszik kezdetüket a hétköznapokon. A legjobb időt futó versenyzők lehetőséget kapnak, hogy […]

Radnóti nyomában

Az Országos Könyvtári Napokon 2021. október 6-án (szerdán) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár II. emeleti Rendezvénytermébe (Győr, Baross u. 4.) várják az érdeklődőket a Radnóti nyomában című film vetítésére. Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanár, versvándor Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából gyalogos vers-zarándoklatra vállalkozott a tragikus sorsú költő és a többi ártatlanul elhurcolt bori munkaszolgálatos emlékére. A tanár úr útjáról, és Radnóti […]

Zenés délutánok Kismegyeren

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében szabadtéri koncerteket hallhatnak Kismegyeren is. 2021. október 8-án (pénteken) 17 órakor a Szőlős utcai óvoda udvarán a Rába Koncert Fúvószenekar lép fel. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de érvényes védettségi igazolványhoz és előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztráció:+36 96 421-740, rendezveny.regisztracio2020@gmail.com Esőnap: október 15. (péntek) 17.00

Mirandolina – vígjáték

Goldoni Mirandolina személyében úgy alkotta meg az irodalom egyik első feminista alakját, hogy ez az irányzat még nem létezett, és ő maga nemigen vallott hasonló nézeteket. A szöveg igazsága abban rejlik, hogy írója a gyakorlatból építkezett, főszereplőjét saját megfigyelései formálták. Mirandolina a férfivilágban szocializálódott szabad nő, aki nemcsak kivívta, de fenn is tartja önállóságát. A […]

Állatáldás

Szent Ferenc napján az állatkert kőszínpadán a Katolikus Egyház képviseletében, Győri Imre plébános Úr által celebrált ünnepélyes áldáson vehetnek részt az állatkert látogatói. Először az állatkerti állatok felvonulása és áldása következik, melynek résztvevői: ZooShow sztárjai, Lajos a Patkány, Barni a láma, Kinchi a görény, és még sokan mások az állatkert lakói közül. Ezt követően a […]

Kolera a Vackor csoportban

Bődöcs Tibor – stand-up comedy estje “Előzenekar”: Tóth Edu Bödőcs Tibor ötödik önálló estje az emberiség nagy kérdéseiről és a hétköznapok prózai kis pillanatairól szól. A szókimondó műsorban a bödőcsi univerzum állandó bolygói Búcsúszentlászó, Magyarország mellett most új témák is előkerülnek. A többi legyen meglepetés. A rendezvény a hatályos járványügyi szabályozásnak megfelelően látogatható! Bődöcs Tibor Győr Jegyvásárlás […]

A Dal a Miénk

A Dal a Miénk – Csík Zenekar és az LGT dalok – Presser Gábor – Karácsony János A Csík Zenekar, Presser Gábor és Karácsony János egy országos turné keretében mutatja be a 2020-ban megjelent „A dal a miénk” című lemezt. A közel 120 perces produkció egyedülálló látványtechnikával kiegészülve, mégis igazi Csík Zenekaros környezetben varázsolja a […]

Palestrina Kórus

90 év a liturgia szolgálatában Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját az Újvárosi Katolikus templomban október 2-án 18 órai kezdettel a Palestrina Kórus fennállásának 90. évfordulója alkalmából tartandó Hálaadó Szentmisére és Egyházzenei Áhítatra.   A Szentmisén elhangzó kórusművek: IV. gregorián mise Werner: Alleluja Bárdos: Recordare Frisina: Anima Christi Zsasskovszky: Édes Jézus neked élek Tóth J.: […]

Országos Könyvtári Napok

Október első napjaiban, a Győri Könyvtári Napokon a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér programokkal, rendezvényekkel, fokozott reklámtevékenységgel hívja fel a figyelmet az intézményben található gyűjteményekre, információforrásokra, szolgáltatásokra. Éljenek velünk: látogassanak el nyílt napunkra és rendezvényeinkre, játsszanak velünk, fedezzék fel a könyvtár adta lehetőségeket! Részletes program OKTÓBER 4. HÉTFŐ 11:00 A Magyar Népmese Hete: megnyitó – Ménfőcsanaki Fiókkönyvtár (9012 Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.) […]

Legendás győri gyárak 5.rész

2021. szeptember 29-én (szerdán) 17 órakor a Grab M. és fiai viaszosvászongyárától a Graboplast Zrt.-ig című előadással folytatódik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér helytörténeti előadássorozata. A megújulás 100 éves sikertörténetét Mennyeiné Várszegi Judit ny. könyvtáros ismerteti az érdeklődőkkel. A rendezvény helyszíne: Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvényterem (Győr, Baross G. út 4.) A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz és védettségi igazolványhoz […]

A kétbalkezes lovag

2021. szeptember 24-én (pénteken) 17 órakor ismét kitárul a Mesekuckó ajtaja! A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtár Klubhelyiségében (Győr, Herman Ottó Utca 22., földszint) A kétbalkezes lovag című mesejátékot láthatják. A darabot a Chip Színház művészei mutatják be. A Mesekuckó regisztrációs jeggyel, és védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében látogatható! Jegyek 300,- Ft-os áron 2021. szeptember 20-ától 14.00 és 18.00 óra között a klubban […]

Nyugdíjas Alkotók kiállítása

2021. szeptember 27-én (hétfőn) 15 órakor, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (Győr, Móra F. tér 1) nyílik meg a Nyugdíjas Alkotók XII. Kiállítása. Köszöntőt mond: Dr. Dézsi Csaba András Győr Megyei Jogú Város polgármestere. A tárlatot megnyitja: Rákosi Zsolt János, az Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület elnöke. Közreműködik: Baranyai Judit magánénekes. A programon való részvétel ingyenes, de érvényes védettségi igazolványhoz […]

Zenélő Udvarok

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Zenélő Udvarok elnevezésű programsorozatunk keretében társulatunk kamaraformációival és szólistáival az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a tervek szerint a város mintegy 75 helyszínén találkozhatnak a zenekedvelő győriek. A továbbiakban a kisebb formációk bemutatkozásai szintén díjmentesen, míg a nagyobb, kamarazenekari produkciók 750 forintos […]

ÖRÖMÓDA

1824. május 7-én nagy érdeklődéssel várt esemény hívta a Kärtnertortheaterbe a bécsi zenebarátokat, a „szimfóniák szimfóniája” bemutatójára. Beethoven e műfajban írott kilencedik darabja joggal érdemelte ki a hangzatos melléknevet: hatalmas méreteivel és rendkívüli koncepciójával szirtként magasodik a 19. század első évtizedeinek zenéje fölé. Az első tétel küzdelmes születés-zenéjétől a második táncos lendületén és a harmadik […]

CANADIAN BRASS

Antonin Dvořák felülmúlhatatlan népszerűségű IX. „Az Új világból” szimfóniája, a zenekari repertoár egyik alapműve a mester amerikai tartózkodásának emlékeit foglalja hangokba. Ugyancsak az amerikai kontinensről érkeztek a hangverseny művészvendégei: a Győri Filharmonikus Zenekar partnerei a világhírű Canadian Brass muzsikusai lesznek. Az 1970-ben alakult öttagú együttes számtalan hangversenyen és hanglemezfelvételen bizonyította a legkülönbözőbb zenei stílusokban való […]

TELEMANN & HAYDN

A Flesch-bérlet nyitóestjén a 18. század két jeles zeneszerzőjének művei csendülnek fel az Egyetemi Hangversenyteremben. Georg Philipp Telemann neve manapság két nagy kor- és pályatársa, Johann Sebastian Bach és Georg Philipp Telemann nevének árnyékába szorul – ám a maga korában Németországban híresebb volt mindkettőjüknél. Ám ne gondoljunk véres rivalizálásra: Telemann mindkét nagymesterrel baráti viszonyt ápolt. […]

KÉKSZAKÁLLÚ

A Nikisch Artúr-bérlet nyitóestjén magyar komponisták műveivel lép közönség elé a Győri Filharmonikus Zenekar. Az együttes ebben az évadban rezidens zeneszerzőként működik együtt a kortárs magyar zene egyik legmarkánsabb alkotóegyéniségével, Balogh Mátéval: a közös munka első gyümölcseként a nagyzenekara készült Raabertüre ősbemutatóját hallgathatják meg a zenebarátok. A folytatásban Kodály Zoltán az emblematikus magyar népdalra készült, […]

BEFEJEZETLEN

A szimfonikus zene történetének egyik legnagyobb remekműve Schubert 1822-ben komponált, a standard négy helyett két tételből álló „Befejezetlen” szimfóniája – ez a tételpár azonban teljes univerzumot alkot a gondolati és érzelmi tartalom szinte felfoghatatlan mélységével és a szerkezet mesteri tökéletességével. Hasonló nagyságrendet képvisel Mozart 1779-ben keletkezett, hegedűre és brácsára szánt három tételes Sinfonia concertantéja, az […]

Könyvklub – Delia Owens

Az Országos Könyvtári Napok ideje alatt tartja következő összejövetelét intézményünk Könyvklubja A szervezők 2021. október 4-én (hétfőn) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár II. emeleti Rendezvénytermébe (Győr, Baross u. 4.) várják a könyvbarátokat. Ezen a napon Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című regénye lesz a téma. Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és ’60-as években. A történet főhőse a lápvidéken […]

Békakirály és Vashenrik

2021. október 8-án (pénteken) 16 órakor, és kicsit később, 16.45-kor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Gyermekkönyvtára kézműves foglalkozással egybekötött papírszínházi előadásokat tart. A foglalkozásokon való részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Bejelentkezni személyesen a Gyermekkönyvtárban vagy a 96/516-677-es telefonszámon lehetséges. A program védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében látogatható.  

Mirandolina – vígjáték

Goldoni Mirandolina személyében úgy alkotta meg az irodalom egyik első feminista alakját, hogy ez az irányzat még nem létezett, és ő maga nemigen vallott hasonló nézeteket. A szöveg igazsága abban rejlik, hogy írója a gyakorlatból építkezett, főszereplőjét saját megfigyelései formálták. Mirandolina a férfivilágban szocializálódott szabad nő, aki nemcsak kivívta, de fenn is tartja önállóságát. A […]

Mirandolina – vígjáték

Goldoni Mirandolina személyében úgy alkotta meg az irodalom egyik első feminista alakját, hogy ez az irányzat még nem létezett, és ő maga nemigen vallott hasonló nézeteket. A szöveg igazsága abban rejlik, hogy írója a gyakorlatból építkezett, főszereplőjét saját megfigyelései formálták. Mirandolina a férfivilágban szocializálódott szabad nő, aki nemcsak kivívta, de fenn is tartja önállóságát. A […]

Mirandolina – vígjáték

Goldoni Mirandolina személyében úgy alkotta meg az irodalom egyik első feminista alakját, hogy ez az irányzat még nem létezett, és ő maga nemigen vallott hasonló nézeteket. A szöveg igazsága abban rejlik, hogy írója a gyakorlatból építkezett, főszereplőjét saját megfigyelései formálták. Mirandolina a férfivilágban szocializálódott szabad nő, aki nemcsak kivívta, de fenn is tartja önállóságát. A […]

Kutatók éjszakája 2021.

A Kutatók Éjszakája országos eseménysorozathoz ebben az évben is csatlakozik a Mobilis. A programokra való regisztráció 17:45-től az információs pultban lehetséges. Ezen a napon a programok ingyenesek, kivétel a mini-PánIQ szoba. 18:00 – 18:30 KÍSÉRLETI BEMUTATÓ – Mi is az az energia? Klímatudatosság kapcsán rengeteg szó esik az energiahatékonyságról az energia “előállításáról”, tárolásáról, viszont maga az […]

Orgonahangverseny

A Zene Világnapja alkalmából “MENNYEK KIRÁLYNÉJA” Mali Katalin és Navratil Andrea koncertje orgonára és énekhangra   Helyszín: Boldogasszony-kápolna (rossz idő esetén Káptalanterem)   “Zene csak egy van, tiszta és igaz. Mindegy, hogy milyen hangszeren szólaltatja meg valaki, ha hisz benne és megéli. Amikor a zene megszólal megnyílik számunkra az, ami előttünk volt, bennünk, fölöttünk és közöttünk […]

John Coghlan’s Quo

Sajnálattal közöljük, hogy a John Coghlan’s Quo koncert betegség miatt elmarad! A megvásárolt jegyek minden esetben visszatérítésre kerülnek. Online, jegymesteren keresztül váltott jegy esetében, a jegymester automatikusan visszautalja az összeget. Helyszíni jegyvásárlás esetén visszatérítésre csak személyesen a Győri Látogatóközpont Tourinform irodájába van lehetőség. Szíves megértésüket köszönjük! Október 30-án Győrben koncertezik a Status Quo alapító dobosa, […]

Naplemente túra

Hajós városnézés Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az […]

A kultúrák találkozása jegyében Szeretettel várunk minden Kedves Érdeklődőt a szeptember 25-én 15.00 órától tartandó Családi nap elnevezésű  rendezvényünkre a Bercsényi ligetbe. “Népzene néptánc”-  a Kisalföld Táncműhely műsora “Cigányzene magyar nóta”  – Szigeti Ferenc magyarnóta és dalénekes, Baranyai István prímás és zenekara Hoppáré zenekar koncertje – vendég fellépő Rigó Mónika Ugrálóvárak

Duo Eleganza

Az Orosz-Magyar Egyesület meghívására ad koncertet Győrben a Duo Eleganza. Az orosz zongoraművész házaspár Jana Szubbotyina és Filipp Szubbotyin győri koncertprogramján D. Scarlatti, F. Chopin, J. Brahms és G. Fauré művek szerepelnek. A koncert mindenki számára ingyenes. A koncert ideje alatt az aktuális járványügyi előírásoknak és óvintézkedéseknek (védettségi igazolvány) meg kell felelni!   Mindenkit sok […]

Jon Lord’s Concerto

FOR GROUP AND ORCHESTRA WITH BRUCE DICKINSON, ROGER GLOVER, JOHN O’HARA, BERNHARD WELZ, KAITNER Z DOKA Jon Lord nagyszerű versenyműve 1969-ben kifejezetten a Deep Purple együttes és a brit Királyi Filharmonikus Zenekar (Royal Philharmonic Orchestra) számára íródott. A szimfonikus rockzene gyöngyszemévé vált darabot most a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában hallhatjuk, Paul Mann vezényletével. A győri filharmonikusok […]

Mezővárosból megyeszékhely

  A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum tudományos konferenciát rendez Mezővárosból megyeszékhely – Győr regionális szerepe a középkortól napjainkig címmel a szabad királyi várossá válás  750. évfordulóján.  A különböző tudományterületről érkező kutatók társadalom-, politika-, gazdaság-, oktatás-, egyház-, művelődés- és művészettörténeti előadásai  Győr regionális szerepének változásairól adnak képet. Köszöntőt mond: Rózsavölgyi László GYMJV Oktatási, Kulturális, […]

Európai Mobilitási Hét

Hamarosan indul az idei győri Európai Mobilitási Hét! Autóbuszos programok: teleplátogatás az Ipar utcában, relikviavásár, bagolybusz újabb városrészekbe, nosztalgiabuszozás, és 22-én (az Autómentes Napon) díjmentes utazás a győri helyi buszokon… Részletek: https://www.volanbusz.hu/hu/hirek/hir/37538, https://gyor.hu/europai-mobilitasi-het-2021-szeptember-16-…/  

Kulturális Örökség Napjai

  Kulturális örökségünk kívül-belül A kulturális örökség része életünknek, emlékeket idéz fel, meghatározza mindennapi hangulatunkat, magában foglalja az összetartozásunkat. A Kulturális Örökség Napjain tízezrek kerekednek fel, hogy meglátogassák a bennünket körülvevő történeti épületeket és kerteket, vagy részt vegyenek egy-egy, a műemléki értékeket bemutató sétán, élvezzék a helyszíneken szervezett programok kulturális sokszínűségét. Ezen a hétvégén olyan […]

Az 52. Sorgyalogezred Hagyományőrző Egyesület bemutatója

    11.00 • Napóleon katonái Győrben – Felszerelés- és fegyverzetbemutató 13.00 • Győr vára a török időkben Nagy János múzeumpedagógus tárlatvezetése 14.00 • A nyugati veszedelem – Napóleon hadjáratának győri vonatkozásai, a császári-királyi hadsereg katonai táborának hadi felszerelése, bemutató, filmvetítés 15.00 • Arrabona római kőemlékei Nagy János múzeumpedagógus tárlatvezetése 16.00 • Napóleon katonái Győrben […]

Lehár 150 – könyvbemutató

Tisztelettel meghívjuk Klemen Terézia és Margitay Zoltán “Az operettkirály – Lehár Ferenc életútja” című könyvének bemutatójára. Közreműködik Nagy Ibolya operett primadonna és Bégány Csenge Anna operaénekes A könyvbemutató kiállítással és dedikálással egybekötött. A rendezvényt megnyitja és köszöntőt mond Szeles Szabolcs alpolgármester és Dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselő. A program ingyenesen látogatható  

Körforgás

Körforgás balett est két részben Koreográfusok: Eno PECI, LUKÁCS András Összetartozás Asszisztens: Artem POZDEEV Zene: zenei montázs Jelmez: GYŐRI Gabi Díszlet:  Eno PECI VIDOS Tibor Fény: HÉCZ Péter Koreográfus: Eno PECI Előadják a Győri Balett táncművészei. Senki nem menekülhet a magány elől, előbb vagy utóbb mindenkit utolér… De hány arca van a magánynak? Eno Peci […]

A vaskakas legendája

Ingyenes Évadnyitó Matiné Az előadásra regisztrálni a Vaskakas Bábszínház elérhetőségein, valamint a Látogatóközpontban tudnak! A vaskakas legendája Győr városának talán a legismertebb mitikus története. A legenda szerint a vaskakast a törökök a város elfoglalásakor, 1594-ben állították széljelzőként a Dunakapu térre. Szinán pasa, a megszálló seregek vezetője azt jósolta, hogy Győr vára egészen addig török kézen […]

A vaskakas legendája

Ingyenes Évadnyitó Matiné Az előadásra regisztrálni a Vaskakas Bábszínház elérhetőségein, valamint a Látogatóközpontban tudnak! A vaskakas legendája Győr városának talán a legismertebb mitikus története. A legenda szerint a vaskakast a törökök a város elfoglalásakor, 1594-ben állították széljelzőként a Dunakapu térre. Szinán pasa, a megszálló seregek vezetője azt jósolta, hogy Győr vára egészen addig török kézen […]

Afrikai elefánt tréning

Az idei évben ünnepélyesen átadásra került Afrikai elefánt bemutatói lakóival naponta kétszer közelebbről is megismerkedhetnek az állatkert látogatói. Egy speciálisan elefánttréningre kialakított falnál látogatóink bepillantást nyernek az elefántok gondozóinak munkájába. A látogatók nem „csak” szemtanúi lehetnek, az elefántok és gondozójuk közötti kommunikációnak, hanem megismerhetik a tréning fontosságát, a mindennapokban illetve állatorvosi szerepét is.

Afrikai elefánt tréning

Az idei évben ünnepélyesen átadásra került Afrikai elefánt bemutatói lakóival naponta kétszer közelebbről is megismerkedhetnek az állatkert látogatói. Egy speciálisan elefánttréningre kialakított falnál látogatóink bepillantást nyernek az elefántok gondozóinak munkájába. A látogatók nem „csak” szemtanúi lehetnek, az elefántok és gondozójuk közötti kommunikációnak, hanem megismerhetik a tréning fontosságát, a mindennapokban illetve állatorvosi szerepét is.

Afrikai elefánt tréning

Az idei évben ünnepélyesen átadásra került Afrikai elefánt bemutatói lakóival naponta kétszer közelebbről is megismerkedhetnek az állatkert látogatói. Egy speciálisan elefánttréningre kialakított falnál látogatóink bepillantást nyernek az elefántok gondozóinak munkájába. A látogatók nem „csak” szemtanúi lehetnek, az elefántok és gondozójuk közötti kommunikációnak, hanem megismerhetik a tréning fontosságát, a mindennapokban illetve állatorvosi szerepét is.

Afrikai elefánt tréning

Az idei évben ünnepélyesen átadásra került Afrikai elefánt bemutatói lakóival naponta kétszer közelebbről is megismerkedhetnek az állatkert látogatói. Egy speciálisan elefánttréningre kialakított falnál látogatóink bepillantást nyernek az elefántok gondozóinak munkájába. A látogatók nem „csak” szemtanúi lehetnek, az elefántok és gondozójuk közötti kommunikációnak, hanem megismerhetik a tréning fontosságát, a mindennapokban illetve állatorvosi szerepét is.

Pápaszemes pingvinek látványetetése

Miről kapták nevüket a pápaszemes pingvinek? Miért fekete a hátuk és miért fehér a hasuk? Vajon milyen mélyre képesek lemerülni a víz alá? Látványetetésükön látogatóink ezt is megtudhatják.

Zoo show állatbemutató

Hazai és egzotikus fajok is bemutatkoznak egy látványos és interaktív műsor keretében. Az érdeklődők megtudhatják ki a levegő farkasa, miért köp a láma, vagy kik azok a tollas majmok. Tevék, lámák, papagájok ragadozó madarak, házikedvencek testközelből.

„Christus Spes Nostra” – kiállításmegnyitó

Szent II. János Pál pápa 25 évvel ezelőtti, Győrben tett apostoli látogatásának emlékére. A Győri Egyházmegye és a Szent László Látogatóközpont tisztelettel hívja és várja az érdeklődőket a „Christus Spes Nostra” című fotókiállítás ünnepélyes megnyitójára, 2021. szeptember 14-én, kedden, 17.00 órára a Triangulum Galériába (Győr, Gutenberg tér 2.). A tárlaton az archív felvételek mellett bemutatásra kerülnek tárgyi emlékek is. […]

A szakralitás misztériumai kiállításmegnyitó

2021. szeptember 19-én 17:30-kor nyílik meg A szakralitás misztériumai kiállítás a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium dísztermében. Hegedűn játszik Antalóczy Máté. Köszöntőt mond Kiss János balettművész, akadémikus, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke és Sárai-Szabó Kelemen, a Szent Mór Bencés Perjelség perjele. A kiállítást megnyitja: Kustán Melinda iparművész. Ebben a kamaratárlatban az érdeklődők a 106 […]

Zenés délutánok Kismegyeren – Az Akkordeon Tánczenekar koncertje

2021. szeptember 10-én (pénteken) 17 órakor az Akkordeon Tánczenekar lép fel Kismegyeren, a Szőlős utcai óvoda udvarán. A tangóharmonika és a gitárzene kedvelői kellemes másfél órát tölthetnek a díjtalan szabadtéri koncerten. Éljenek a lehetőséggel! Esőnap: 2021. szeptember 17. A programon való részvétel ingyenes, de érvényes védettségi igazolványhoz és előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztráció: +36 96/421-740, vagy rendezveny.regisztracio2020@gmail.com.

Labirintus – Kustán Melinda és Milu Milanovich Ildikó kiállítása

2021. szeptember 10-én (pénteken) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára rendezvénytermében (Győr, Baross u. 4., III. emelet) kerül sor Kustán Melinda textiltervező, iparművész, tanár és Milu Milanovich Ildikó festőművész, tanár Labirintus című kiállításának megnyitójára. Dr. Aknai Tamás Németh Lajos- díjas művészettörténész, egyetemi tanár megnyitó szavait Posonyi Takács László a Győri Nemzeti Színház művésze tolmácsolja. Közreműködők: zenei instrumentumokon Vértes Kornél és Vértes Marcell, valamint a Győri […]

Kolera a Vackor csoportban

Bődöcs Tibor – stand-up comedy estje “Előzenekar”: Tóth Edu Bödőcs Tibor ötödik önálló estje az emberiség nagy kérdéseiről és a hétköznapok prózai kis pillanatairól szól. A szókimondó műsorban a bödőcsi univerzum állandó bolygói Búcsúszentlászó, Magyarország mellett most új témák is előkerülnek. A többi legyen meglepetés. A rendezvény a hatályos járványügyi szabályozásnak megfelelően látogatható! Bődöcs Tibor Győr Jegyvásárlás […]

Tengerimalac vonat

A látogatóink kedvencévé vált „tengerimalac vonat” menetrend szerint közlekedik. „A vágányok mellett kérjük, vigyázzanak!” Mivel a szerelvény elég ijedős, a házirendet érdemes betartani. A számukra kialakított magasított járatban, libasorban vonuló, tengerimalacokból álló „vonat”, nagyon mókás látványt nyújt.

Családi Nap a Széchenyi István Egyetemen

Szeretettel meghívjuk Önöket a Széchenyi István Egyetem először megrendezésre kerülő Családi Napjára.    A 2021-es Családi Napon lehetőség nyílik a felvételizők és családtagjaik közvetlen megszólítására, a képzések kötetlen formátumú ismertetésére, a képzésekhez kapcsolódó tanórákon való részvételre és az egyetemi hallgatói életérzés közvetlen módon történő bemutatására. Ezen programok átfogó képet adnak arról, hogy mi vár a felvételizőkre […]

Pinnyédi Nyárbúcsúztató

Szabadtéri zenés műsorok felnőtteknek, gyermekeknek. Ugrálóvár, kézműveskedés, büfé, kürtőskalács, gulyásleves. Fellép: ElPaso Táncstúdió, Sziporka Együttes, Hosszúék Tánczenekara. Fő műsorszám: Dolly – rock ‘n doll show

Ken Ludwig: Primadonnák

Bohózat Két valaha szebb napokat látott Shakespeare-színész elhatározza, hogy Hollywood felé veszi az irányt, ehhez azonban pénzre van szükség. Egy újsághirdetés nyomán „Haldokló asszony keresi szeretteit. Irdatlan vagyon forog kockán” elmennek a megadott címre, ám ott már segítők és jóakarók egész hada nyüzsög. Ráadásul kiderül: a keresett rokonok nők. Szerencsére a bőröndökben ott a teljes […]

Lelki “Nagytakarítás” Ősszel

Dr. Buda László pszichiáter előadása Szeretettel várjuk Önöket október 2-án 16.00 órakor a Gyirmóti Művelődési Ház nagytermébe, ahol Dr. Buda László pszichiáter, pszichoterapeuta tart előadást. Az előadáson való részvételhez érvényes védettségi igazolvány megléte szükséges. Jegyek a helyszínen lesznek kaphatóak 2500 Forintért. Információ a 06 96/449-137 telefonszámon, vagy az amk@gyor-gyirmot.koznet.hu e-mail címen kérhető.

Carlo Goldoni: Mirandolina

Goldoni Mirandolina személyében úgy alkotta meg az irodalom egyik első feminista alakját, hogy ez az irányzat még nem létezett, és ő maga nemigen vallott hasonló nézeteket. A szöveg igazsága abban rejlik, hogy írója a gyakorlatból építkezett, főszereplőjét saját megfigyelései formálták. Mirandolina a férfivilágban szocializálódott szabad nő, aki nemcsak kivívta, de fenn is tartja önállóságát. A […]

Carlo Goldoni: Mirandolina

Goldoni Mirandolina személyében úgy alkotta meg az irodalom egyik első feminista alakját, hogy ez az irányzat még nem létezett, és ő maga nemigen vallott hasonló nézeteket. A szöveg igazsága abban rejlik, hogy írója a gyakorlatból építkezett, főszereplőjét saját megfigyelései formálták. Mirandolina a férfivilágban szocializálódott szabad nő, aki nemcsak kivívta, de fenn is tartja önállóságát. A […]

Carlo Goldoni: Mirandolina

Goldoni Mirandolina személyében úgy alkotta meg az irodalom egyik első feminista alakját, hogy ez az irányzat még nem létezett, és ő maga nemigen vallott hasonló nézeteket. A szöveg igazsága abban rejlik, hogy írója a gyakorlatból építkezett, főszereplőjét saját megfigyelései formálták. Mirandolina a férfivilágban szocializálódott szabad nő, aki nemcsak kivívta, de fenn is tartja önállóságát. A […]

Pannon esték – “Pásztoróra”

Ki ne ismerné az ország egyik legkarakteresebb színészét, aki a Szomszédok című teleregényben nyújtott frenetikus alakításáért a mai napig mindenki Janka nénije? Ahogy mesél, egy olyan életút rajzolódik ki előtte, ahol igen sok volt az előre talán legyőzhetetlennek tűnő akadály, melyben mégis mindig megtalálta a kapaszkodót. Meggyőződése, hogy örülni kell annak, ami jó, és nem […]

Fröccs Vizes Sportnap

A Fröccs Vizes Sportnap első alkalommal kerül megrendezésre a sokszínű mozgás és egészség jegyében. A rendezvény keretében játékos ügyességi feladatokat végezhetnek az úszni tudók, kipróbálhatják a kajakot, vízilabdát, szinkronúszast. Azoknak a gyerekeknek, akik még nem sajátították el az úszás tudományát, a kismedence biztosít lehetőséget a vizes programokra. A Tánc és Képzőművészeti Iskola tanulói segítik megtalálni, […]

Zenélő Udvarok

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Helyszín: Café Collis kávéház kerthelyisége (Győr, Káptalandomb 11., bejárat közvetlenül a Szent László Látogatóközpont Központi Recepciója mellett) Program: Klarinét szólóest II. Közreműködők: Anderkó Dániel Helyszín: Hotel Klastrom kerthelyisége (9021 Győr, Zechmeister u. 1.) „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket […]

Zenélő Udvarok

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Program: Vonósnégyes Közreműködnek: Bónitz Márton, Ráczné Nagy Andrea, Rácz István, Molnár Dénes Helyszín: Hotel Klastrom kerthelyisége (9021 Győr, Zechmeister u. 1.) „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket folytatjuk – hívja fel a figyelmet a társulat igazgatója, Fűke Géza. – Ez […]

Zenélő Udvarok

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Program: Hegedű szólóest Közreműködnek: Kovács-Buizer Flóra „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket folytatjuk – hívja fel a figyelmet a társulat igazgatója, Fűke Géza. – Ez a hagyomány a ’70-es évekre nyúlik vissza, a szervezéskor kezünkbe került […]

Zenélő Udvarok

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Program: Klarinét szólóest Közreműködők: Anderkó Dániel „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket folytatjuk – hívja fel a figyelmet a társulat igazgatója, Fűke Géza. – Ez a hagyomány a ’70-es évekre nyúlik vissza, a szervezéskor kezünkbe került egy […]

Zenélő Udvarok

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Helyszín: Domus Peregrini Apartman terasza (9021 Győr, Káptalandomb 8.) Program: Gran Partita Közreműködnek: Karvaly Szilárd, Sajti Erzsébet, Molnár Tibor, Lindemann László, Anderkó Dániel, Fűke Géza, Fukuda Atsumi, Molnár Johanna, Bolykó István, Dankos Ferenc, Molnár Gergely, Szabó János, Heitler Renátó „Ezzel a […]

Zenélő Udvarok

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Program: Fuvola duó Közreműködők: Bánfi-Nemes Réka, Kovács Eszter Helyszín: Domus Peregrini Apartman terasza (9021 Győr, Káptalandomb 8.) „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket folytatjuk – hívja fel a figyelmet a társulat igazgatója, Fűke Géza. – Ez […]

Kajdi Csaba – CYLA TURNÉ GYŐR

Kajdi Csaba GYŐRBEN! Piff anyukám, CYLA a RICHTER TEREMBEN december 16.-án! Hallgasd meg a CYLA sztorit élőben! Figyelj anyukám, ez pupos lesz!

ZöldGYŐR – I. Győri klíma EXPO

Ingyenesen látogatható, évente megrendezésre kerülő ÖKO-tematikájú kiállítás és EXPO, helyi érdekeltségű szereplőkkel, azonban nemzetközileg is helytálló módon megrendezve, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Környezetvédelmi Bizottságának szervezésében. Programtervezet 6-14 ÉVES KOROSZTÁLY: Kuka Berci (Markó-Valentyik Anna a Vaskakas Bábszínházból) SZEMLÉLETFORMÁLÓ Élményprogramok (megújuló energia- és ÖKO-tematikus játszóprogram) GYHG: szelektív hulladékgyűjtő-tömörítő játék, PANNON-VÍZ: játszóház MOKKA CSOPORT: „szemétből használati tárgy”-kiállítás […]

Nép- és Világzenei Fesztivál Győr

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Győri Nép- és Világzenei Fesztivál Győrben, a Széchenyi téren, melynek középpontjában a népi hagyományaink megőrzése és ápolása áll. Az esemény különböző generációkat szólít meg, mindenki találhat számára érdekes programot. A színes magyar zenei koncertek mellett tánc- és tüzes bemutató, kézműves vásár és workshopok várják az érdeklődőket. Gyermekek számára népi […]

Rákász Gergely – Castle Edition

Rákász Gergely – Castle Edition Esőnap 2021. szeptember 16. 20 óra Minden korábbinál színesebb műsorral, exkluzív helyszíneken várja Önt a Lords of the Organ sorozat ötödik évadja. Lépésről lépésre visszavesszük az életünket a vírustól, kezdve a szabadtéri rendezvényekkel. A karantén alatt megoldottuk, hogy a nyitás után ugyanazt a zenei élményt adhassuk Önnek mint korábban, de […]

Zöld Park Fesztivál

ZÖLD PARK FESZTIVÁL a Generációk Háza és a Győr Plusz Média szervezésében A megújult Eötvös park felavatására szervezett egész napos, nyitott programra, a ZÖLD PARK FESZTIVÁLra várunk szeretettel minden érdeklődőt 2021. szeptember 18-án szombaton 10 – 18 óra között. Programjaink, ahogy maga a pályázat is, a környezetvédelem, az ökotudatosság témája köré épülnek – íme a […]

Újvárosi Nyárbúcsúztató

A programból: Kiállítás-megnyitók: a Győri Ipartestület Művészi-kézműves Szakosztály és a Győri Máltai Szeretetszolgálat Művészi Kör, valamint a Győri Alkotók Napóra Egyesülete munkáiból Tarnai Rock Band koncertje babgulyásparti, tombola, légvár Budai Beatrix előadóművész, a Dankó Rádió és a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetője és Egri József előadóművész, operett-, musical- és magyarnóta énekes estje Esteli nótaszó: Baranyai István prímás […]

Carlo Goldoni: Mirandolina

Goldoni Mirandolina személyében úgy alkotta meg az irodalom egyik első feminista alakját, hogy ez az irányzat még nem létezett, és ő maga nemigen vallott hasonló nézeteket. A szöveg igazsága abban rejlik, hogy írója a gyakorlatból építkezett, főszereplőjét saját megfigyelései formálták. Mirandolina a férfivilágban szocializálódott szabad nő, aki nemcsak kivívta, de fenn is tartja önállóságát. A […]

VII. Spinracing Maraton

Immár hetedik alkalommal pattanhatnak nyeregbe a spiningesek a Spinracing Maraton keretein belül. Ezúttal a Városház tér ad otthont az eseménynek és a több, mint száz kerékpárnak. A kalóriák égetésére szeptember 18-án (szombaton) lesz lehetőség egy közös, kétszáz perces tekerés teljesítésével.

SZÍVÁRNYÉK: PILINSZKY JÁNOS KÉT HANGON

Pilinszky János születésének 100. és halálának 40. évfordulójára emlékezve, a SZÍVÁRNYÉK: PILINSZKY JÁNOS KÉT HANGON című előadást tekinthetik meg az érdeklődők Szabó Balázs /gitár, ének/ és Vecsei H. Miklós főszereplésével. Egyedi hangvételű, szuggesztív és szubjektív előadás két eleddig csak ebben az előadásban összeállt kiváló színpadi előadó közreműködésével. Mind a ketten kötődnek Pilinszkyhez; mind a ketten […]

Kicsi Gesztenye Klub

Liza búcsúelőadás Különleges kalandra szólít a Kicsi Gesztenye Klub! A mi kis Lizánk felnőtt, így egy felejthetetlen előadássorozat keretén belül búcsúzunk Tőle! A Minimaxon már 9 európai országban és hazánkban is hatalmas sikerrel futó ismeretterjesztő zenés mesejáték egyfelvonásos színpadi showja varázslatos hangulattal, karokat és lábakat rögvest megmozgató dalokkal vár mindenkit, ahol a nevetés garantált! Lehetsz […]

TÚL MINDEN HATÁRON

VUJITY TVRTKO ELŐADÁSA Tvrtko ősszel 100 napra Hawaiiról Magyarországra utazik, hogy itt minél több embernek elvihesse az ALOHA jelentését, a békét, a nyugalom erejét, Isten leheletét. Szeretné elmesélni, hogy ÍGY IS LEHET! Lehet élni gyűlölet, mindennapi harc és vádaskodás, politikusi és mindennapi acsarkodás nélkül. Az ALOHA ott lehet Magyarországon is. Rajtunk múlik, ott van-e a […]

XVIII. Jótékonysági Motorostalálkozó és Rockfesztivál

Győr és Környéke Motorosok Baráti Köre “Közhasznú Egyesület” szervezésében Rendezvényünk fő védnöke: Simon Róbert Balázs Országgyűlési Képviselő Rendezvényünk védnöke: Dr. Sík Sándor Önkormányzati Képviselő Fő támogatóink: NRG Services Kft. Győr+média Kisalföld Material Supply Service Kft Bedő pékség Ducati Győr Széles Húsüzlet Kft Wiesbauer-Dunahús KAPUNYITÁS: 2021. szeptember 02. Csütörtök 15:00 HELYSZÍN: Győr Megyei Jogú Város Gyermektábora […]

SZAKRÁLIS GYÖNGYSZEMEK – GYŐR VÁROS épített szakrális örökségei

  Az ARS SACRA FESZTIVÁL részeként szervezett kerékpáros városnézés során megcsodálhatjuk Győr számos szakrális épített örökségét. A Szent Imre-templomtól indulva megismerhetjük templomaink múltját és jelenét, építészeti jelentőségét, hol kívülről, hol a templomokban rejlő művészi ritkaságokban gyönyörködve. A kerékpáros városnézést vezeti: Kauker Bálint /a GyereGyőrbe Tematikus Városnézések és Élményprogramok idegenvezetője/ Gyülekező: 14.50–15.00, Bécsi kapu tér Útvonal: […]

SOÓS GÁBOR ORGONAMŰVÉSZ KONCERTJE

Az idei évben emlékezünk a híres németalföldi zeneszerző, orgonista és csembalista, Jan Pieterszoon Sweelinck halálának 400. évfordulójára. Zeneszerzői és előadóművészi tevékenysége mellett nemzetközileg ismert és elismert tanáregyéniség volt, messze földről jöttek a korabeli orgonista növendékek, hogy az “amszterdami Orpheus”-nál tanulhassanak. A hangversenyen Sweelinck, valamint tanítványi köre orgonára komponált műveiből kapunk ízelítőt Soós Gábor orgonaművész előadásában.

AZ ERÉNYEK PALOTÁJA

Egy csodás és nagymúltú épület, egy bámulatos barokk díszterem, és ez még nem minden…! Az előadás során most mindent megtudhatunk történetéről, az épület kis kápolnájáról, a homlokzatban rejlő szobrokról, a míves erkélyről és a díszterem freskóiról. Előadó a díszteremben: Székely Zoltán művészettörténész, múzeumigazgató

KIVÉTELES KÖNYV – Zvonarics Mihály: Magyar Postilla 1628

  A Rómer Múzeum könyvtári állományában rejlő kivételes, ám nem kölcsönözhető, egyházi vonatkozású könyvritkaságot ismerhetnek meg a résztvevők. Zvonarics Mihály (1570–1625) a dunántúli evangélikus egyházkerület szuperintendensének könyve a vasárnapok és egyes ünnepek evangéliumainak magyarázatát tartalmazza, amelyet a szerző halála után Farkas Imre adott ki. Az előadásban szó esik Zvonarics Mihály életútjáról, a Magyar Postilla érdekességeiről […]

MUZSIKÁLÓ EMLÉKEIM

  Takács Szilvia csembalóművész koncertje a díszteremben. Közreműködnek: Gáldi Sára – ének, Takács Viola – vers.  

ARRABONA – JAURINUM – GIAVARINO – RAAB – GYŐR

EGY VÁROS EMLÉKEZETE METSZETEKEN ÉS KÉPEKEN C. KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTÉSE KURÁTORI TÁRLATVEZETÉSSEL Regisztráltak számára ingyenes; részvétel csak előzetes regisztráció alapján, annak visszaigazolását követően, 25 fő/csoport létszámig. Regisztráció legkésőbb szeptember 9-ig a latogatokozpont@kaptalandomb.hu címen: név, létszám, program pontos megadásával. Minden jelentkezést visszaigazolunk!

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés indul kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az időjárás függvényében […]

LEGENDA AUREA – Kurátori tárlatvezetés

Kurátori tárlatvezetés a LEGENDA AUREA – Ereklyék vonzásában című új kiállításban Az Ars Sacra Fesztivál keretében kurátori tárlatvezetéssel tekinthető meg a “Legenda Aurea – Ereklyék vonzásában” című kiállítás szeptember 4-én, 10.30 órai kezdettel. A tárlat a Szent László herma és  a Könnyező Szűzanya kegykép történetét és kultuszát mutatja be a látogatóknak.  Regisztráltak számára ingyenes program; […]

Tütü-tutu autó

Bemutató: 2015. március 7. Tütü-tutu autó, felharsan a dudaszó! Tütü, vigyázz, gyorsan jövök, Fát, virágot kikerülök. Autóval, kishajóval, robogóval, vagy traktorral, Én senkit el nem ütök. A Vaskakas Bábszínház Aprók Színházi játéka utazásra hívja a legkisebbeket. Útra kelnek, vízre szállnak, felhők közt is kocsikáznak! Dramaturg és rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas Zeneszerző: Rab Viki Játssza: […]

Évadnyitó Aprók Színháza …a játékboltból, a bazártrafikból, az áruházból, a desszertesdoboz fedeléről – de talán még képzeletbeli mackók is. Lehet velük beszélgetni, ki lehet találni, mire gondolnak, mit néznek, látnak, mire vágynak, mi az, amire a nagyokat intik. Pirongatni, korholni lehet őket, rájöhetünk apró cseleikre, úgy tehetünk, mintha… Lehet velük játszani, de ők is játszanak […]

Egyik kicsi, másik nagy

Zene: Rab Viki Tervező: Michac Gábor Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Az Egyik kicsi, másik nagy című előadás szövegét Ujvári Janka Jászai Mari-díjas állította össze Bartos Erika, Gryllus Vilmos, Kukorelly Endre, Lackfi János, Petőcz András, Szabó T. Anna és Varró Dániel kortárs költőink gyerekverseiből. Játsszák: Gergely Rozália és Markó-Valenytik Anna

Leányálom Kft.

Bemutató: 2013. április 27. “Vannak a férfiak. És vannak ezek a nők. Mi. Anyám, nagyanyám, húgom, barátnőm, szomszédom. Valami hasonló bennünk, valami ismétlődik. Valami, ami jó, ami fáj, ami nehéz, ami nevetséges. Sokat köszönhetünk egymásnak. Jót meg rosszat. A földön állunk. Mindent túlélünk. A nők mozgatják a világot. Nem fönt, hanem lent. A piacon, az […]

Kakasviadal – Bemutató

A Vaskakas Bábszínház 2021-ben ünnepli a 30. születésnapját, ezért fontosnak tartottuk, hogy ebben az évben egy kakasos témájú előadást is bemutassunk. A Kakasviadal újonnan született mese a testvéri szeretet mibenlétéről, a testvérek közötti összetűzések természetéről gyerekeknek, többek között olyan kakasos népmesék felhasználásával, mint A kiskakas gyémánt félkrajcárja vagy A kakas és a róka. A kakasos […]

IRODALMI FESZTIVÁL

IRODALMI FESZTIVÁL az irodalom és a könyvek népszerűsítése jegyében Program 15.00 Zsapka Attila, Farnbauer Péter és Benkó Ákos (megzenésített versek) 16.00 Olasz István (drámapedagógia) 17.00 Tóbisz Tinelli Tamás (megzenésített versek) Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár, rendezvényterem 18.00 Győr 750 – pillanatképek Győr történetéből A Karzat Színház előadása (drámapedagógia) Helyszín: Baross Gábor út – Kazinczy utca sarok […]

Egy apró kérés

Az Orlai Produkciós Iroda vendégelőadása Arnold sikeres építész. Megkapta élete legnagyobb felkérését: tervezzen látványos toronyházat Párizs közepére. Minden oka megvan az ünneplésre, erre is készül feleségével és legjobb barátaival. Kathrin azonban váratlan hírrel érkezik haza; egy pillanat alatt az összes közép- és hosszabb távú tervük új megvilágításba kerül. A két házaspár olyan meglepő komikus játszmák […]

Cinege, cinege, kismadár

Bemutató: 2009. október 3. Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik a Vaskakas Bábszínház csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót. Tervező: Bartal Kiss Rita (Blattner Géza-díjas) és Szabó Tamás Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) […]

Cinege, cinege, kismadár

Bemutató: 2009. október 3. Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik a Vaskakas Bábszínház csecsemőknek szóló előadását, a Cinege, cinege, kismadár című produkciót. Tervező: Bartal Kiss Rita (Blattner Géza-díjas) és Szabó Tamás Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) […]

Frakk, a macskák réme

Lukrécia és Szerénke, a két lusta macska élete felhőtlen boldogságban telik. Gazdasszonyuktól, Irma nénitől megkapnak mindent, amire vágynak: megfelelő hőfokúra langyított tejecskét, süppedős díványpárnát, szerető szavakat és gondoskodást. Ám a két macskának ez sem elég: arra a karosszékre fáj a foguk, amiben Károly bácsi, Irma néni férje szokta délutánonként az újságot olvasni. Meg is szerzik […]

A kismalac meg a farkasok

Bemutató: 2019. május 5. A sűrű erdő közepén élő életigenlő malac, Ildikó és cseppet sem életigenlő barátja, Sándor, a varjú építkezésre adják fejüket. Először nádból, aztán fából, végül téglából építenek ideális malaclakot a gonosz farkas, Imre ellen. Imre persze igyekszik túljárni a kisállatok eszén, s nem restelli farkastestvéreit is csatasorba állítani, de a „többet ésszel, […]

Nótadélután Győri Szabó József emlékére

Emlékezés: Szabó Jenő önkormányzati képviselő   Előadók: Bokor János nótaénekes Kátai Zsuzsa nótaénekes Dóka Zsuzsa nótaénekes Bősi Szabó László nótaénekes Greznár Zoltán és zenekara

Orfeo Zenekar és Purcell Kórus közös hangversenye

  Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus közös hangversenyére. A koncert a Pannonhalmi Főapátság Szent Márton Bazilikában lesz hallható.   Előadók: Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus Olivia Doray – szoprán Szutrély Katalin – szoprán Cyrille Dubois – tenor Mathias Vidal – tenor David Witczak – bariton vezényel: Vashegyi […]

Sieger Pezsgő Terasz

Pezsdítsük fel együtt a csütörtök estét a Siegerben! Ha te is a prosecco, method traditionel, assemblage, champagne szerelmese vagy Nálunk a helyed. Ez az este a buborékokról szól!   Az alábbi tételeket kóstolhatjátok végig: CASE PAOLIN Spumante Brut Asolo Prosecco Superiore KÁRÁSZTELEK Carassia Blanc de Blancs Brut 2017 KREINBACHER Rosé Brut KREINBACHER Extra Dry 2017 Magnum […]

SLADE-koncert

A  SLADE étségtelenül az elmúlt 50 év egyik legizgalmasabb brit zenekara. A tökéletes pop-rock’n’roll egyedi keverékével, botrányos feltűnőségükkel és tiszta jókedvükkel, valamint nem kevesebb, mint 23 Top-20 dalukkal, melyekből 6 berobbant a slágerlisták élére… plusz 6 kirobbanóan sikeres albumukkal, a Slade belopta magát a popzene rajongóinak szívébe az egész világon. A SLADE slágerlistás karrierje 6 […]

Kárpátia – Magyarnak születtem

A Kárpátia zenekar életműve a magyar történelem rock-enciklopédiája, dalaik többsége a trianoni döntés tragédiáját dolgozza föl. A négy koncerten, 30 helyszínen forgatott film stílusában és műfajában is rendhagyó: a dokumentum,- a portré,- a zenés- és a koncertfilm elemeit ötvözve, a rock zene nyelvén szól a XX. századi magyar történelem néhány fontos eseményéről, kiemelten a trianoni […]

Kultúrstrand – Triatlon Nap

A Kultúrstrandon 2021.08.28-án szombaton 10:00-16:00 között kerül megrendezésre a Terasz Csoport és a Győri Triatlon Sportegyesület közös szervezésében a Triatlon Nap. Gyere el, és hozd magaddal családtagjaidat, barátaidat, ha van köztetek, aki magabiztosan úszik,  kerékpározik és fut, és szeretnétek együtt megismerkedni a triatlon sportággal és a Győri Triatlon Sportegyesület csapatával! A legfiatalabb ugyanakkor legbátrabb gyerkőcök […]

Kultúrstrand – Vízitúra a kajak-kenu tanösvényen

Augusztus 29-én, vasárnap két turnusban vezetett túrát szervezünk a Püspökerdei holtágon kiépített kajak-kenu tanösvényen. Az “Erdőfürdő” analógiájára készített meditatív, természetközeli vízi útvonal segít elmerülni nem csak a Püspökerdei holtág vízi élővilágban, de saját megéléseinkben egyaránt. A túrákat a Pisztráng Kör Egyesület tapasztalt szakemberei vezetik, valamint a felszerelést (kenu, evező, mentőmellény) is ők biztosítják. A nagy […]

Kultúrstrand – Holtágparti Alkotónap

  A Kultúrstrand helyszínének hosszútávú fenntartása érdekében két fő tevékenységre várjuk a lelkes önkéntes segítők jelentkezését: 1. Épített elemek felületeinek csiszolása és festése lazúrral2. Szemeteskuka építése+1.: az önkéntes segítők a Mokka csoport jóvoltából elkészíthetik saját nyomatolt pólóikat. Az Alkotónap során minden résztvevők számára catering ellátást (1 étkezés + italfogyasztás) biztosítunk.   A Kultúrstrand Győr helyszínét […]

Kultúrstrand – A kisgömböc

A KL Színház és a Magamura Alkotóműhely közös előadása Bohus, a böllér amolyan huszonegyedik századi mindentudó – és ahogyan az a huszonegyedik századi mindentudóknál lenni szokott: folyton siet. De sohasem annyira, hogy ne volna ideje egy-két (három-négy) jó szót szólni azokhoz, akikkel ebben a folytonos sietségben összefut. És ha már ott van, miért ne mondana […]

Kultúrstrand – ToSoDa PROJEKT koncert

A Kultúrstrand Győr helyszínén lép fel a ToSoDa Projekt!!! Stílusuk saját meghatározásuk szerint „sprituális drum ‘n bass” – lágy, ellazulós medítatív dallamok, néhol kicsit felpörgetve, egy kis latinos vagy drum’n bass-es lüktetéssel megspékelve, ami néhol csendes elmélyülésre csábít, máskor pedig táncra perdít.   Regisztráció: A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni az alábbi linken lehet: […]

Országos Színházi Évadnyitó Gála

ÖSSZMŰVÉSZETI GÁLA Közreműködnek: Győri Nemzeti Színház Győri Balett Győri Filharmonikus Zenekar Vaskakas Bábszínház Fővárosi Nagycirkusz 750 éves királyi városunk adhat otthont a jubileumi tizedik országos évadnyitónak. Végre újra találkozhatunk a Győri Nemzeti Színházban.  Ahogy ígértük, szélesre tárjuk kapuinkat és egyúttal meghívjuk Önöket egy összművészeti gálára, mely méltó nyitánya lehet az előttünk álló évadnak.   Fellépők: […]

Állati éjszaka a győri állatkertben

Fürkészd ki az állatok éjszakai életét, és pillantsd be az állatkert kulisszái mögé. Augusztus utolsó péntekének estéje (08.27.), az Állatkertek éjszakája. A rendezvény tizedik alkalommal kerül megrendezésre, a győri állatkert kezdetek óta nagy sikerrel fogadja látogatóit különleges esti programokkal. Egy állatkerti séta mindig jó program, de éjszaka a park hangulata teljesen más. Lámpásokkal megvilágított utak, […]

Kszel Attila: Szemben a nappal

Zsoldosmese két részben a Győri Nemzeti Színház előadása   A három részre szakadt Magyarország határain végvári harcok dúltak. Az Oszmán birodalom a század végén hatalmas hadakat indított az északnyugati határvidék felé.  A török sereg elfoglalta Tatát, Komáromot, Szentmártont, és végül 61 napos ostrom után Győr vára is Szinán pasa kezére került. Sokáig úgy tanították, hogy […]

Győri Bortörténelmi Napok

A Győri Bortörténelmi Napok keretein belül a Dunakapu és a Széchenyi téren Magyarország meghatározó borvidékeiről érkező borászok  várják a borkedvelő győrieket. A négynapos rendezvényt az Európai Borlovagrend győri legátusának felvonulásával nyitjuk meg. A gasztronómiai élmények mellett könnyűzenei koncerteket hallgathatnak az érdeklődők. A  rendezvény védettségi igazolvány nélkül látogatható. A poharakat kizárólag megvásárolni lehet, NEM lesznek visszaválthatóak. […]

Bagossy Brothers Company-koncert

A 2013-ban alakult Bagossy Brothers Company idén számos zenei díjat begyűjtött. Az év zenekara elismerés mellett megkapták az év videóklipje díjat és a zenekar alapító tagja, Bagossy Norbert az év férfi előadója címmel is gazdagodott. A folyamatosan koncertező zenekar 2021. szeptember 4-én a X. Hagyományőrző Szüreti- és Bornapon lép fel Abdán. A fantasztikus hangulatúnak ígérkező […]

Pinnyédi hídpiknik

PROGRAMOK VÍZEN ÉS SZÁRAZFÖLDÖN 10:00 Megnyitó Szeles Szabolcs, GYMJV alpolgármestere, a terület önkormányzati képviselője, Dr. Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója 10:30 Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese 11:20 Csornai Pántlika Néptáncegyüttes 12:15 Kenyéráldás – Dr. Lukácsi Zoltán Kanonok plébános 12:30 Baranyai István hegedűművész és cigányzenekara 14:00 Duo […]

II. Győri Születés Hete Fesztivál

A Győr Gyárvárosi Baba-Mama Egyesület és a Győribaba szervezésében 2021. szeptember 5-11 között megrendezésre kerül a II. Győri Születés Hete Fesztivál, mellyel összefoglalunk minden családtervezéssel, fogantatással, várandóssággal, szüléssel, gyermekágyas időszakkal és kisgyermek gondozással kapcsolatos győri és Győr környéki programot, foglalkozást, fejlesztést és szolgáltatást, amire a családoknak csak szüksége lehet. Múlt év szeptemberében hagyományteremtő és közösség […]

PIKNIK MOZIMÁNIA – szabadtéri mozi Mamma Mia (2008)

Időpont: 2021. augusztus 25. szerda Kezdés 20.30-kor Vendégvárás: 19.30-tól Helyszín: A József Attila Művelődési Ház udvara (9021 Győr, Móra Ferenc tér 1.) A programon való részvétel ingyenes, de érvényes védettségi igazolványhoz és előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztráció: 06 96 421-740, rendezveny.regisztracio2020@gmail.com Esőhelyszín a művelődési ház színházterme.

92. Ünnepi Könyvhét és 20. Gyermekkönyvnapok – Győr

Szeptember 2-tól rendezik országszerte az idei Ünnepi Könyvhetet, melyhez hagyományos módon a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi tér is csatlakozott. A program vásári forgatagot, könyvbemutatókat, és koncerteket is ígér, mindezt a város szívében, a Baross Gábor úton, és a Kisfaludy Károly Könyvtárban. Részletes program:  2021. szeptember 2. Kisfaludy Károly Könyvtár (9021 Győr, Baross Gábor […]

“Hallgass, fiam, atyád intelmére”

Szent István király intelmei Imre herceghez Helyszín: Pannonhalma, Millenniumi emlékmű Esőhelyszín: Pannonhalmi Bencés Gimnázium Díszterme Az első magyar földön született irodalmi mű szerzőjének István királyt tekinti a hagyomány. Fiához, Imre herceghez írott, és feltehetően bencés szerzetesek által megfogalmazott intelmeit a monostoralapító király ünnepének estéjén évről évre meghallgathatjuk Pannonhalmán. Az állam kormányzására ad tanácsokat és útmutatást fiának, […]

Orgonahangverseny

Szent István király ünnepén a Pannonhalmi Főapátságban Műsor: Vivaldi-J.S. Bach: a moll concerto J.S. Bach: Lieber Jesu wir sind hier BWV 723 Anonimus: Choreae Hungaricae Improvizáció Szent István napra Liszt: Ave Maria Rachmaninoff: cisz moll prelude Léon Boellmann: Gótikus szvit Szamosi Szabolcs orgonaművész koncertezett Magyarország minden jelentős templomi és koncertorgonáján, Európa sok országában de az USA-ban […]

Szent István király ünnepe

A Tours-i Szent Márton tiszteletére emelt pannonhalmi monostor története szorosan összefonódik hazánk történelmével. Szent István királyunk rendelése szerint Szent Márton hegyén a bencés szerzetesek mindennap imádkoznak hazánk fennmaradásáért. Első királyunk ünnepén Pannonhalma nyitott kapukkal várja mindazokat, akik el akarnak zarándokolni hazánk ősi szentélyébe, hogy részesei legyenek az itt élő hagyománynak, lelkiségnek, kultúrának. A Pannonhalmi Főapátság […]

Hungarikum Gálakoncert

A Hungarikum Gálakoncert az előadóművészet szemüvegén keresztül, annak lehetőségei, különlegességei és sajátosságai segítségével mutatja be nemzeti értékeinket, tradícióinkat, büszkeségeinket: hungarikumainkat. A hangverseny öt oszlop – a népzene, az operett, az opera, a magyar nóta és a világzene – köré épül, és vezet végig minket egy egész estés utazás keretében a több mint ezeréves kultúránk történelmén. […]

LIII. Győri Művésztelep – zárókiállítás

  Helyi és a városhoz kötődő képzőművészek részvételével július 26. és augusztus 14.-e között a Győri Művésztelepnek ad otthont a Napóleon-ház. Az ország egyik legrégebbi művésztelepe immár 53. alkalommal kerül megrendezésre, az utolsó napon pedig egy kiállítás is nyílik az itt készült alkotásokból. A művésztelepen részt vevő alkotók többsége a Győri Tánc- És Képzőművészeti Szakközépiskolában […]

Hogyan használjad a fényképezőgéped

Ez a 6 óra azoknak a teljesen kezdőknek szól, akiknek már van fényképezőgépük, de nem sikerült még megismerniük igazán és az ősz színeit szeretnék már igazán jó képekben megörökíteni. 📷 Régóta szeretnél jó képeket készíteni, de ötleted sincsen, hogy mitől lesz olyan, ami olyan? Az Automata beállítások sokszor nem segítenek ebben? 🙂 Már csak 4 […]

Szeretjük Győrt

Meghívó Győr 750 éves évfordulójának megünneplésére az Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület tisztelettel meghívja Önt a   SZERETJÜK GYŐRT című ünnepi műsoros estjére   Köszönti a vendégeket: Rákosi Zsolt János az Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület elnöke   Megnyitót mond: Prof. dr. Dézsi Csaba András a Győr Megyei Jogú város polgármestere   Közreműködnek: Horváth Ferenc műsorvezető Töreky […]

Mobilis nyárzáró

A nyári szünet utolsó péntekén ingyenes programokkal várjuk a kedves látogatókat! 13:00 – 13:30 MITŐL ZÖLD A “ZÖLD” ENERGIA – Kísérleti bemutató Honnan származik az elektromos energia, ami például az elektromos autókat hajtja? Milyen módszerekkel lehetséges elektromos energiát előállítani, és ezek mennyire tekinthetők “zöldnek”? Helyszín: Földszint, lelátó 14:45 – 15:30 DIÁKLABOR MÓKA MOBILIS MÓDRA – ELEKTROMOSSÁG – Interaktív foglalkozás […]

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel. Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Zenélő Udvarok – Győri Filharmonikus Zenekar

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Hétfőtől indul útjára a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozata, a társulat kamaraformációival és szólistáival az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a tervek szerint a város mintegy 75 helyszínén találkozhatnak a zenekedvelő győriek. „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket folytatjuk […]

Tanai Guzorán Anna kiállítása

A győri Orosz-Magyar Egyesület szervezésében, 2021. augusztus 6-án (péntek), 17 órakor a művésztanár és textilművész Tanai Guzorán Anna kiállítása nyílik a Múzeumházban (Győr, Bécsi kapu tér 4.). A kiállítás augusztus 24-ig látogatható, kedd-vasárnap 10-16 óráig. Szakmai önéletrajz Tanai Guzorán Anna Bonyhádon született bukovinai székely családban. Tanulmányait Pécsen, Szombathelyen, Kaposváron végezte. Alkotótevékenységét az iparművészet, azon belül is a textil műfaja jellemzi, de szívesen […]

Séták Győr legendái nyomában

A tematikus séta, a “Győri legendák képre és orgonára” című projekt keretében valósul meg, a Rendezvényműhely Közhasznú Egyesület szervezésében, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőivel. A “Séták Győr legendái nyomában” sorozat következő témája: “A Frigyláda legendája” Találkozás helye: Győr, Széchenyi tér, Mária-oszlop  

Színes győri mozaikok

Vendégeinkkel nem a városnéző séták megszokott útvonalán sétálunk! Színes történeteket mesélve, érdekes és kevéssé ismert történelmi összefüggéseket bemutatva járjuk be a Belvárost és megmutatjuk Győr sokszínűségét, szépségét, rejtett értékeit. A városnéző séta vendége Dr. Bagi Zoltán főlevéltáros, aki számos történelmi sztorit elevenít fel, hogy az így kapott elemekből mindenki összerakhassa saját Győr képét, hiszen mindenkinek […]

Zenélő Udvarok

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Hétfőtől indul útjára a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozata, a társulat kamaraformációival és szólistáival az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a tervek szerint a város mintegy 75 helyszínén találkozhatnak a zenekedvelő győriek. „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket folytatjuk […]

Zenélő Udvarok – Győri Filharmonikus Zenekar

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Hétfőtől indul útjára a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozata, a társulat kamaraformációival és szólistáival az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a tervek szerint a város mintegy 75 helyszínén találkozhatnak a zenekedvelő győriek. „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket folytatjuk […]

Nagy-Győr jelességei – Kurátori tárlatvezetés

Nagy-Győr jelességei – Karrierek a 750 éves városban Kurátori tárlatvezetések Az Esterházy-palotában megrendezett történeti kiállítás a győri polgárok közösségének állít emléket. Előzményként felvillan a római kori Arrabona, majd a történet a középkoron, újkoron keresztül elérkezik az ipari társadalomig. A tárlat középpontjába azok a személyek, családok kerültek, akiknek nemcsak életében, karrierjükben játszott a város meghatározó szerepet, […]

NAGY-GYŐR JELESSÉGEI

KARRIEREK A 750 ÉVES VÁROSBAN Az Esterházy-palotában megrendezett történeti kiállítás a győri polgárok közösségének állít emléket. Előzményként felvillan a római kori Arrabona, majd a történet a középkoron, újkoron keresztül elérkezik az ipari társadalomig. A tárlat középpontjába azok a személyek, családok kerültek, akiknek nemcsak életében, karrierjükben játszott a város meghatározó szerepet, hanem ők maguk is hozzájárultak […]

KELETI PACSIRTA

ZHANG YU ÉNEKES ÉS ELŐADÓMŰVÉSZ KONCERTJE Ajánló a kiállításról: Kelet fehér aranya – Válogatás Bácsi Magda távol-keleti gyűjteményéből címmel nyílt kiállítás 2021. július 17-én a Magyar Ispitában. Az igazi kuriózumnak ígérkező tárlat a győri Bácsi Magda hegedűművész egy életen át gyűjtött keleti műtárgyaiból mutat be reprezentatív válogatást. A gyűjtő 2011-ben több mint kétszáz darab, kvalitásában […]

KELET FEHÉR ARANYA

VÁLOGATÁS BÁCSI MAGDA TÁVOL-KELETI GYŰJTEMÉNYÉBŐL Az igazi kuriózumnak ígérkező tárlat a győri Bácsi Magda hegedűművész egy életen át gyűjtött keleti műtárgyaiból mutat be reprezentatív válogatást. A gyűjtő 2011-ben több mint kétszáz darab, kvalitásában és mennyiségében egyaránt kivételes, főként hajóroncsokból felhozott keleti kerámiát és porcelánt ajánlott fel az Iparművészeti Múzeumnak. Ezek a darabok tárlatunkon, az azóta […]

Kelet fehér aranya – Tárlatvezetés

SZÉKELY ZOLTÁN MÚZEUMIGAZGATÓ TÁRLATVEZETÉSE Ajánló a kiállításról: Kelet fehér aranya – Válogatás Bácsi Magda távol-keleti gyűjteményéből címmel nyílt kiállítás 2021. július 17-én a Magyar Ispitában. Az igazi kuriózumnak ígérkező tárlat a győri Bácsi Magda hegedűművész egy életen át gyűjtött keleti műtárgyaiból mutat be reprezentatív válogatást. A gyűjtő 2011-ben több mint kétszáz darab, kvalitásában és mennyi- […]

Kelet fehér aranya – Tárlatvezetés

PÁPAI EMESE FŐMUZEOLÓGUS KURÁTORI TÁRLATVEZETÉSE Ajánló a kiállításról: Kelet fehér aranya – Válogatás Bácsi Magda távol-keleti gyűjteményéből címmel nyílt kiállítás 2021. július 17-én a Magyar Ispitában. Az igazi kuriózumnak ígérkező tárlat a győri Bácsi Magda hegedűművész egy életen át gyűjtött keleti műtárgyaiból mutat be reprezentatív válogatást. A gyűjtő 2011-ben több mint kétszáz darab, kvalitásában és […]

Kelet fehér aranya – BESZÉLGETÉS BÁCSI MAGDA GYŰJTŐVEL

BESZÉLGETÉS BÁCSI MAGDA GYŰJTŐVEL Ajánló a kiállításról: Kelet fehér aranya – Válogatás Bácsi Magda távol-keleti gyűjteményéből címmel nyílt kiállítás 2021. július 17-én a Magyar Ispitában. Az igazi kuriózumnak ígérkező tárlat a győri Bácsi Magda hegedűművész egy életen át gyűjtött keleti műtárgyaiból mutat be reprezentatív válogatást. A gyűjtő 2011-ben több mint kétszáz darab, kvalitásában és mennyi- […]

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Udvari koncertek 2. – 20 éves az Akkordeon Tánczenekar

2021. augusztus 12-én (csütörtökön) 18 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Háza udvarán (Győr, Móra Ferenc tér 1.), eső esetén a művelődési ház színháztermében jubileumi hangversenyt ad az Akkordeon Tánczenekar. Vendég fellépők: Csordás Veronika, Németh Ottó. A rendezvény védnöke: Dr. Dézsi Csaba András, Győr Megyei Jogú Város polgármestere. A programon való részvétel ingyenes, de érvényes védettségi igazolványhoz […]

Udvari koncertek 3. – Vendég a Rába Koncert Fúvószenekar

2021. augusztus 18-án (szerdán) 19 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Háza udvarán (Győr, Móra Ferenc tér 1.), eső esetén a művelődési ház színháztermében hangversenyt ad a Rába Koncert Fúvószenekar. Ezúttal a győriek által jól ismert együttes a vendégünk. A programon való részvétel ingyenes, de érvényes védettségi igazolványhoz és előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztráció augusztus 9-től: […]

Mennyei Hangok

Ha augusztus, akkor orgona! Nincs ez másképp idén sem, hiszen a nyár utolsó hónapjában a hangszerek királynője országszerte felcsendül, hogy  betekintést nyújtson páratlan birodalmába. Szépségét és különlegességét kiváló, elismert orgonaművészek és partnereik játékán keresztül csodálhatjuk meg. Tartson velünk 2021-ben is és engedje, hogy elvarázsolja Önt az orgona hangja által életre hívott hangulatok széles skálája. Miklósa […]

Mennyek Királynéja

Ha augusztus, akkor orgona! Nincs ez másképp idén sem, hiszen a nyár utolsó hónapjában a hangszerek királynője országszerte felcsendül, hogy  betekintést nyújtson páratlan birodalmába. Szépségét és különlegességét kiváló, elismert orgonaművészek és partnereik játékán keresztül csodálhatjuk meg. Tartson velünk 2021-ben is és engedje, hogy elvarázsolja Önt az orgona hangja által életre hívott hangulatok széles skálája. Navratil […]

Pepecselő

Kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek!  A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Kutsera Edit művésztanár vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony […]

Pepecselő

Kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek!  A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Kutsera Edit művésztanár vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony […]

WATERPOLO 750

Győr 750. jubileumának jegyében maratoni vízilabda napot rendezünk, kis megszakításokkal 750 perc játékidővel. Ezalatt 19 mérkőzés kerül lebonyolításra, 4 x 8 perces negyedekkel.   Az első meccs 7:50-kor, az utolsó 21:10-kor kezdődik, várható befejezés: 21:50 óra.   Akiket várunk: Vízilabdásaink, vendég csapatok, vízilabdás szülők, más sportágak sportolói, cégek, baráti társaságok, lakosság, és természetesen a gyermekek […]

Délutáni hajókázás Győrben

Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Indulás: Amstel Hattyú Fogadó Kikötője, parkolási lehetőség a Fogadó udvarában Az időjárás függvényében a programváltozás jogát fenntartjuk!

Csókkirály

Tisztelgés a magyar rock n’ roll, a Hungária együttes és Fenyő Miklós életműve előtt. A 100 perces látványos, jó hangulatú koncert showban megszólalnak a legnépszerűbb Fenyő Miklós és Hungária slágerek 7 sztár énekes előadásában. „Számomra nagy megtiszteltetés, hogy egy önálló showműsorral tisztelegnek kollegáim a munkásságom előtt. Remélem, hogy más énekesek előadásában is helytállnak a dalaim. […]

Szegény Dely Mári

Balladajáték az Újvárosi esték c. rendezvénysorozat soron következő előadásaként. Dely Mári szerepében: Tóth Aliz Rendezte: Sződy Szilárd Szöveg: Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna és Gülch Csaba: A vérző liliom című műve nyomán

Barokk Esküvő

A rendezvény  országosan egyedülálló.  Minden korosztály számára, három napon át a XVII-XVIII. századi európai kultúrát elevenítik fel a programok. Leglátványosabb a szombati  felvonulás, ahol a művészeti csoportok, hagyományőrzők mellett  számos, előre regisztrált   jelentkező   korhű  kosztümbe öltözve  sétálhat  a barokk belváros épületei között.  két napon át igazi fesztiválélménnyel gazdagodhatnak a látogatók  , mert a színpadon zajló […]

ZENÉLŐ UDVAROK

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Hétfőtől indul útjára a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozata, a társulat kamaraformációival és szólistáival az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a tervek szerint a város mintegy 75 helyszínén találkozhatnak a zenekedvelő győriek.  „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket folytatjuk […]

Fényes esti hajókázás Győrben

Szerelmes és pikáns történetek az éjszakában Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés indul kishajóval, az alkony és éjszaka fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből!

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

CRAZY5K-SPRINT

A legszórakoztatóbb futóverseny 2021. szeptember 11-én megrendezésre kerül az Aranypart II. területén a CRAZY5K-SPRINT Felfújható Akadályfutás, amely egy 200 méter hosszú akadálypályából és 2 km futásból áll. Az program célja, hogy minél több embert kimozdítson és sportolásra ösztönözzön. A 19 különböző részből áll akadálypálya legyőzése közben mindenki újra gyereknek érezheti magát, szabadon ugrálhat, csúszdázhat, mászhat, […]

Szentiváni Szüreti Fesztivál

Szentiváni Szüreti Fesztivál Régi hagyomány, új tartalommal! Főzés, szórakozás, táncolás! Várnak benneteket szeretettel a szervezők, a fellépők és a BRO’n’SIS tánciskola táncosai a dísztérre. Flashmob koreográfia hamarosan a Molnár Vid facebook  oldalán. További programok: dodzsem, kreatív játszópark, főzőverseny. Jelentkezési lap a főzőversenyre itt érhető el.  

Plácido Domingo és vendégei – hálakoncert Győrben

A világszerte ünnepelt spanyol származású operaénekes-karmester koncertje a nyár egyik kiemelt eseménye lesz Győrben. Maestro Plácido Domingo és vendégeinek ingyenes műsora az egészségügyi dolgozók koronavírus járvány alatt nyújtott emberfeletti helytállása előtt tiszteleg. Ebből adódóan a rendelkezésre álló férőhelyek az egészségügyi dolgozók részére lettek előzetesen meghirdetve. A fennmaradó, korlátozott számú helyeket a lakosság számára regisztrációhoz kötve […]

Zenélő Udvarok

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Hétfőtől indul útjára a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozata, a társulat kamaraformációival és szólistáival az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a tervek szerint a város mintegy 75 helyszínén találkozhatnak a zenekedvelő győriek. „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket folytatjuk […]

Zenélő Udvarok

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Hétfőtől indul útjára a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozata, a társulat kamaraformációival és szólistáival az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a tervek szerint a város mintegy 75 helyszínén találkozhatnak a zenekedvelő győriek. „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket folytatjuk […]

Zenélő Udvarok

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Hétfőtől indul útjára a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozata, a társulat kamaraformációival és szólistáival az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a tervek szerint a város mintegy 75 helyszínén találkozhatnak a zenekedvelő győriek. „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket folytatjuk […]

RómerKvelle 2021 – “Miénk a tér!”

Győr nemcsak Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő városa, de a kortárs zene és művészet tekintetében is megkerülhetetlen kulturális fellegvár, amely évről évre tölti fel nagyobb élettel a nyugat-magyarországi régiót. Ennek egyik motorja a 9. születésnapját ünneplő, Országos Városmarketing Gyémánt Díjat besöprő RómerKvelle, amely idén július 31-én hívja össze az ország legmenőbb zenekarainak válogatottját. A fiatal közönséget […]

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Koraesti hajós városnézés

Naplemente túra – Esti fényekkel

Szöszmötölő 5-9 éveseknek

Szöszmötölő – kézműves foglalkozás 5-9 éveseknek   A Szöszmötöléseken különböző technikákkal készítik el a gyerekek saját művészeti alkotásaikat Kutsera Edó művésztanár vezetésével. A könyvekre és szöszmötölésre vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt, továbbá szeretnénk kérni a védettségi igazolvány felmutatását. Helyszín és elérhetőség: Győri Pagony – Győr, Batthyány tér 4. Tel: 70/422-9345 E-mail: gyori@pagony.hu facebook.com/gyoripagony/

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél óra […]

Pepecselő

Kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek!  A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Kutsera Edit művésztanár vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony […]

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

”Győr 750” Pályázati felhívás

A Magyar Napló Kiadó és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér irodalmi pályázatot hirdet „Győr 750” címmel Győrben élő amatőr, kezdő és már publikáló szerzők számára szépirodalmi, prózai műfajban készült novellák beküldésére. A pályázat feltételei: – Pályázni fejenként egy, nyomtatott formában még nem publikált novellával lehet; – A beküldött novelláknak Győrben kell játszódniuk, ötven év múlva, […]

HOOLIGANS koncert

A Hooligans zenekar hazánk egyik legismertebb pop/rock-együttese. Az elmúlt huszonöt évben sikert-sikerre halmozva lépdeltek előre, gyakorlatilag nincs olyan színpada Magyarországnak, ahol ne játszottak volna és leginkább teltház előtt teszik mindezt. A zenekar pályafutásáról számadatok is léteznek a statisztikákban, de a legbeszédesebb a közel 20 rádiós sláger, melyeket az évek múltával sem hanyagolnak a rádiós szerkesztők. Gondoljunk csak […]

Kultúrstrand – Triatlon Nap

A Kultúrstrandon 2021.07.11-én VASÁRNAP 10:00-16:00 között kerül megrendezésre a Terasz Csoport és a Győri Triatlon Sportegyesület közös szervezésében a Triatlon Nap. Gyere el, ha magabiztosan úszol,  kerékpározol és futsz, és szeretnél megismerkedni a triatlon sportággal és a Győri Triatlon Sportegyesület csapatával! Az egész napos rendezvény programterve: DÉLELŐTT – GYEREKFUTAM*: – Helyszíni regisztráció 10:00-10:15 között az […]

Kultúrstrand – vízitúrák a kajak-kenu tanösvényen

2021. JÚLIUS 25-én két turnusban vezetett túrát szervezünk a Püspökerdei-holtágon kiépített kajak kenu tanösvényen. A túrákat a Pisztráng Kör tapasztalt szakemberei vezetik. Figyelem! Kiskorúak szülői felügyelettel vehetnek részt a programon. Délelőtti turnus 2021. július 25. – vasárnap Kezdés: 10:00 Befejezés: 13:00 Délutáni turnus 2021. július 25. – vasárnap Kezdés: 14:00 Befejezés: 17:00 Az “Erdőfürdő” analógiájára […]

Kultúrstrand: Felnőtt Bábszínház

“Azért a kis bolondságért… – magyar népi pajzánságok” – Fabók Mancsi Bábszínháza előadása – FELNŐTTEKNEK! – a Kultúrstrandon! Pajzán históriánk forrásai a magyar népi szerelmes történetek, szerelmi kiokosítók hol szomorú, hol víg gyűjtései. Vásári bábjátékunk végig kíséri, hogyan lesz a szerelmi tűzkeresztségen éppen csak átesett leánykából e téren sokat tapasztalt, meglett asszony. A virágnyelven elbeszélt, […]

XVII. Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivál

Örömmel tájékoztatjuk a minőségi gasztronómiára nyitott közönséget, hogy Magyarország egyedülálló szakmai programját a XVII. Magyarországi Újbor és Sajt Fesztiválját Győrben 2021. július 17.-én szombaton 11-20 óráig megrendezzük – Győr 750 éves ünneplésének méltó helyszínén a Káptalandombon – a Hotel Konferenciában (www.hotelkonferencia.hu). ” Minden bor társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák “. […]

Séták Győr legendái nyomában

A tematikus séta, a “Győri legendák képre és orgonára” című projekt keretében valósul meg, a Rendezvényműhely Közhasznú Egyesület szervezésében, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőivel. A “Séták Győr legendái nyomában” sorozat következő témája: “A vaskakas ónsípja, a vaskakas legendája” Találkozás helye: Találkozás helye: Győr, Bécsi kapu tér, Szökőkút  

Látogatás a győri bencéseknél

Újraindítjuk a város egyik kiemelkedő szakrális és kulturális “ékszerdobozának” , a Bencés épületegyüttes látogatását. Történeteit, páratlan értékeit az exkluzív tematikus élményprogram házigazdája, Sárai-Szabó Kelemen atya, a Szent Mór Perjelség perjele,a Szent Ignác templom igazgatója mutatja be hangulatos vezetésével. A GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok szervezésében, ezeken az exkluzív programokon zárt ajtók is feltárulnak! Megtekintjük a […]

Fröccstúra a Fröccs városában

„Győr a fröccs városa” – ezt a címet szóvédjegy-oltalomként már korábban bejegyeztette a fröccsfesztivál ötletadója, dr. Horváth József. A Rotary Club Győr – a Győri Művészeti és Fesztiválközponttal – minden évben jótékony céllal rendezi meg a fröccsnapokat. A Győrbe látogatók nem csak a fesztivál idején ismerkedhetnek a fröccs történetéhez kapcsolódó legendákkal és Jedlik Ányos győri […]

Séták Győr legendái nyomában

A tematikus séta, a “Győri legendák képre és orgonára” című projekt keretében valósul meg, a Rendezvényműhely Közhasznú Egyesület szervezésében, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőivel. A “Séták Győr legendái nyomában” sorozat következő témája: “Legendás cégérek nyomában” Találkozás helye: Győr, Dunakapu tér, Pulzus  

Mesés újjászületés

A Mesés Újjászületés elnevzezésű programunkat a természetben a Birtokon tartjuk. Cél: testi, lelki és szellemi regenerálódás a mesék és a gyógyfüvek erejével Programelemek: : élőszavas mesemondás, alkotás művészetterápiás eszközökkel, kézműves kozmetikumok készítése gyógynövényekkel (naptej, testpermet, bőrradír) Alkalmazott módszer: Kincskereső meseterápia, autogén tréning, gyógynövények A foglalkozás kiscsoportos, családias légkörű maximum 8 fő részvételével zajlik   Az […]

SZE Kihívás napja

Tegyétek próbára magatokat a barátokkal vagy a családdal. Itt az ideje, hogy kimozduljatok! Remek hangulattal, nyereményekkel, izgalmas feladatokkal és felejthetetlen élményekkel várunk! A kihívás napjának a célja az, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz. A bátor jelentkezők, a Honvédek segítségével épített akadálypályán tehetik próbára magukat.

Győri Filharmonikus Zenekar- Zenélő Udvarok

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Júniustól indul útjára a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozata, a társulat kamaraformációival és szólistáival az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a tervek szerint a város mintegy 75 helyszínén találkozhatnak a zenekedvelő győriek. „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket […]

Republic koncert

Győrben, a Dunakapu téren a XVI. Győri Rotary Fröccsnapok keretén belül színpadra áll, és fergeteges koncertre készül a Republic együttes.  A kétórás élő show alatt a zenekar legkedveltebb számai hangzanak el, melyekkel biztosítják a rendezvény fantasztikus hangulatát. ⚠️ A Republic koncertre szombat este 20:00-tól védettségi igazolvány és személyi felmutatásával lehet bemenni. A koncertre a beléptetés […]

Győri Filharmonikus Zenekar- Zenélő Udvarok

Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Júniustól indul útjára a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozata, a társulat kamaraformációival és szólistáival az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a tervek szerint a város mintegy 75 helyszínén találkozhatnak a zenekedvelő győriek. „Ezzel a régi-új sorozatunkkal nem a tavalyi, nagy sikerű térzenei koncertjeinket […]

VII. Tóparty

FONTOS INFORMÁCIÓ! A RENDEZVÉNY EGÉSZ TERÜLETÉRE VALÓ BELÉPÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYHOZ KÖTÖTT!   2021-ben ismét egy kellemes családi programra várjuk a közönséget az adyvárosi tóparton. A gyermekeket a kézműves foglalkozások mellett többek között kisvasút, ugrálóvár, állatsimogató és egy rajzverseny is várja a helyszínen. A nap folyamán lehetőség nyílik omnibuszos sétakocsikázásra, a napot egy Szenes Iván emlékesttel […]

I. Győr Balloon Fiesta

A 31! Összművészeti Ifjúsági Fesztivál kiegészítő rendezvényeként az idei évben Győr városa ad otthont a 2021.07.7-11. között megrendezésre kerülő I. Győr Ballon Fiestának, ami egyben a XL. Nemzeti Hőlégballon Bajnokság. A verseny során közel 20 hőlégballon szeli majd át (az időjárási viszonyok függvényében) naponta kétszer Győr városának egét. A versenyrepülésekre csütörtöktől szombatig reggel és este […]

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Koraesti hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

RómerKvelle Akusztik: Szivák Zsolt (Cloud9+)

Szivák Zsoltot, a Cloud9+ energiabomba frontemberét egyre többször láthatjuk egy szál gitárral, kellemes, melankolikus dalokat előadni. Szólóprojektjével július 3-án szombaton találkozhattok a megújult Rómer Ház színpadán.

Zenés vacsoraest

Vendég: Hoppáré zenekar Kezdje a Sieger Sport & Gastro Bárban a hétvégét, már csütörtök este Mi egy kellemes este receptje? Egyszerű! Légy a téren. Legyen zene. Jó italok, és finom vacsora. Melyik tér ez? Az Egyetem tér! Találkozzunk a Siegerben! Asztalfoglalás +36 20/ 615 6491 https://www.restu.hu/sieger-sport-gastro-bar/foglalasok/ További információkért, és az étlapért látogasson el a www.sieger.hu weoldalra.

XVI. Győri Rotary Fröccsnapok

⚠️ A XVI. Győri Rotary Fröccsnapok rendezvény védettségi igazolvány nélkül látogatható, mind a borosok (faházak), mind a kis koncertek tekintetében. A rendezvény helyszíne nem lesz kordonnal elkerítve.   Kordon csak szombaton a Republic koncert előtt (19:30-tól) fog kikerülni a térre, és a tér kb. felét fogják elkeríteni a színpad előtt. Így a Republic koncertre szombat […]

Fényes esti hajókázás Győrben

Szerelmes és pikáns történetek az éjszakában Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés indul kishajóval, az alkony és éjszaka fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből!

„Udvari koncertek” Közreműködik: Friends Big Band és Balogh Judit

A zenekar 1998. novemberében alakult meg hivatásos és amatőr zenészekből. A tény, hogy nem mindenki hivatásszerűen zenél, nem akadályozza őket a munkában, sőt, kiválóan tudnak együtt dolgozni! 2000-ben, a zenekar új nevének megválasztásakor, épp ez a jó, és baráti kapcsolat volt a döntő, ezért választották az angol “friends” szót, ami barátokat jelent. A big bandek […]

Barokk koncert

Barokk koncert A koncerten a barokk zeneirodalom kimeríthetetlen kincsei közül szólalnak meg a kor zeneszerzőóriásainak sokszínű, sajátos nemzetiségi jegyeket hordozó szóló- és kamaraművei ifjú zeneakadémisták tolmácsolásában. Műsor: J. S. Bach: G-Dúr csellószvit, BWV 1007 Francois Couperin: L’art de toucher le clavecin, d-moll és B-Dúr Prelude J. S. Bach: a-moll szonáta – I. tétel (Grave), BWV […]

Győri História by night

Kellemes esti séta idegenvezetővel a 750 éve királyi várossá vált Győr történetének, legérdekesebb korszakainak, látnivalóinak bemutatásával. Bejelentkezés: idegenvezetes.gyor@gmail.com ; 30/ 294 9174 Találkozó: Bécsi kapu tér

Naplemente túra – Esti fényekkel

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Zenélő udvarok

Helyszín: Püspöki Udvarbíróház- Borsos Miklós állandó kiállítás udvara (Apor Vilmos püspök tere 2.) Program: Fúvósötös Közreműködnek: Fejes Ágnes, Bánfi-Nemes Réka, Karvaly Szilárd, Anderkó Dániel, Dankos Ferenc   Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Hétfőtől indul útjára a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozata, a társulat kamaraformációival és szólistáival […]

Zenélő udvarok

Helyszín: Püspöki Udvarbíróház- Borsos Miklós állandó kiállítás udvara (Apor Vilmos püspök tere 2.) Program: Vonóstrió Közreműködnek: Bónitz Márton, Farkas Kálmán, Horváth Barnabás   Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Hétfőtől indul útjára a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozata, a társulat kamaraformációival és szólistáival az elkövetkezendő hetekben, hónapokban […]

Zenélő udvarok

  Program: Szalonzene Közreműködnek: Csikár Enikő, Burai Zsolt,Budai Sándor, Dombi Rajmund, Kecskés Tamás, Sebestyén Péter Egy régi, kedves hagyomány éled újra, és tölti meg új tartalommal a Győri Filharmonikus Zenekar. Hétfőtől indul útjára a Zenélő Udvarok elnevezésű sorozata, a társulat kamaraformációival és szólistáival az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a tervek szerint a város mintegy 75 helyszínén […]

LEGENDA AUREA – Ereklyék vonzásában

A Káptalandomb egyik legrégebbi lakóháza, az ún. „Káptalanház”, melynek klasszicista, de középkori részleteket rejtő épületében a Győri Egyházmegye és a Szent László Látogatóközpont legújabb állandó kiállítása tekinthető meg, LEGENDA  AUREA Ereklyék vonzásában címmel. A nagy ívű tárlat a Szent László-herma és a Könnyező Szűzanya-kegykép történetét és kultuszát mutatja be az érdeklődőknek. A kiállítás ezen a napon hosszabbított […]

Káptalanház

Legenda Aurea – Ereklyék vonzásában című állandó kiállítás otthona A kiállításnak teret adó épület szintén jelentős felújításon ment át. A földszintjén kialakított, Zalka János püspökről elnevezett vetítőterem, mely turisztikai filmeknek és előadásoknak ad helyet. A Győri Egyházmegye Szent László Látogatóközpontjának új, állandó kiállítása Legenda Aurea – Ereklyék vonzásában címmel. A tárlat a Szent László-herma és a Könnyező […]

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Mesék Éjszakája Győr – ONLINE

Csatlakozás az országos rendezvényhez, felnőtteknek Téma: Erőgyűjtés, gyógyulás, újjászületés FB live online esemény, ingyenes program A program Facebook eseményként is elérhető:   Az esemény együttműködő partnere: Generációk Háza A Magyar Metamorhposes Meseterápiás Egyesület újra megszervezi a Mesék Éjszakája országos programját június utolsó szombatján (06.26.) A rendezvényhez kapcsolódva a főváros mellett több vidéki helyszínen, többek között […]

Mesék Éjszakája Győr – Gyerekeknek

Téma: A csoda a program előzetes regisztráció után, érvényes védettségi igazolvánnyal ingyenesen látogatható ( a létszám limitált, 20 gyermeket tudunk fogadni ) 4 éves kortól ajánljuk a programot FB esemény: Mesék Éjszakája Győr-mesefoglalkozás gyerekeknek FACEBOOK ESEMÉNY A Magyar Metamorhposes Meseterápiás Egyesület újra megszervezi a Mesék Éjszakája országos programját június utolsó szombatján (06.26.) A rendezvényhez kapcsolódva […]

+-30 – 30 éves a Vaskakas

A Vaskakas Bábszínház legújabb Facebook rovatában kérdeztük színészeinket 30 évvel ezelőtti énjükről, s hogy hol képzelik el magukat 30 év múlva.

Szent László-nap ünnepi rendezvényei

  Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Győri Egyházmegye tisztelettel meghívja Önt a Szent László-nap ünnepi rendezvényeire. 2021. június 27. 16.00 óra Díszközgyűlés Helyszín: Városháza, Díszterem Ünnepi beszédet mond és a díjakat átadja Prof. dr. Dézsi Csaba András Győr Megyei Jogú Város polgármestere. 17.30 óra Szent László király szobrának megkoszorúzása Helyszín: Káptalandomb 18.00 óra […]

Mutasd meg, hogy te is képes vagy rá!

Az Egészségfejlesztési Iroda és a WHO Egészséges Városok Programiroda a labdarúgó EB-n történt hirtelen szívmegállás és sikeres újraélesztés kapcsán szervezi következő programját. Június 23-án, szerdán délután 4-től este 8-ig Győrben, az Aranypart EB-Teraszán a győri kórház szakembereitől megtanulhatja, hogyan kell vészhelyzetben viselkedni, mit kell tenni, ha valaki elvesztette az eszméletét, illetve hogyan kell újraéleszteni azt, […]

Koraesti hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Győrkőcliget a 30 éves Vaskakassal

Hogy a győri és a Győr környéki gyerekek és családok ne maradjanak, Vaskakas-élmény nélkül, 2021. szeptember 4-én 10 órától egészen 18 óráig várjuk a gyerekeket, és szüleiket Győr belvárosában, a Bisinger parkban a Győrkőcliget elnevezésű rendezvényünkre. Bábelőadásokkal, játékokkal a Vaskakas Bábszínház 30. jubileumi évadjának bérletes előadásaival, kakaskeresővel, kakasviadallal, kukorékversennyel, és egyéb kakasságokkal készülünk a születésnapi […]

Középkori királyi lakoma

Közben kötetlen beszélgetés Kassai Lajos világbajnokkal és Guiness Rekorderrel a kezdetektől a hungarikumig Helyszín: Győr, Aranypart I.   Menü: Egészben sült kemencés malac zamatos diófán füstölve Omlós konfitált kacsa comb Zöldséges puliszkafelfújt Csirkeragu várvédő asszonyok módjára Szarvas vadasan Kemencés, hagymás, baconos burgonya Grill zöldség Gőzölt kenyér Lekváros bukta Almás rétes Gyümölcsoázis   Minden vendégnek 2 […]

Győr-kereszt

Győr volt az utolsó végvár az oszmán hódítás és az Európa kapujának tekintett Bécs között a 16. század utolsó évtizedében. A portyázó iszlám hadak Alsó-Ausztria településeit támadták, miután 1594-ben városunk is török kézre került. Győr 1598. március 29-i, keresztény hadak általi visszafoglalása véget vetett ennek a fenyegetettségnek, így Bécs és vele Nyugat-Európa végre fellélegezhetett. Képet […]

Kurzushallgatók koncertje

A XII. Reneszánsz és Barokk Hét kurzushallgatói bemutatják, mit tanultak az elmúlt napokban. Helyszín: Harmónia-terem Csak védettségi igazolvánnyal látogatható!

Zárókoncert

a kurzushallgatók részvételével Helyszín: Harmónia-terem Csak védettségi igazolvánnyal látogatható!

Gondolatok a csembaló mellett

Beszélgetés Horváth Anikó csembalóművésszel Helyszín: Harmónia-terem Csak védettségi igazolvánnyal látogatható!

Hangos híradás

Tények és muzsika a régmúltból A Solis Consort Régizenei Műhely koncertje Helyszín: Harmónia Udvar Esőhelyszín: Bartók-terem (Győr, Bartók Béla út 7.) Ez a helyszín csak védettségi igazolvánnyal látogatható!

Shakespeare és korának zenéje

Custos Consort régizenei együttes koncertje Helyszín: Harmónia Udvar Esőhelyszín: Bartók-terem (Győr, Bartók Béla út 7.) Ez a helyszín csak védettségi igazolvánnyal látogatható!

Nyitókoncert: Peru

Dél-amerikai népzene és a spanyol barokk a 18. századi Peruban Bacchus Consort régizenei együttes koncertje Helyszín: Harmónia Udvar Esőhelyszín: Bartók-terem (Győr, Bartók Béla út 7.) Ez a helyszín csak védettségi igazolvánnyal látogatható!

XII. Győri Reneszánsz és Barokk Hét

A Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola 2021 júniusában ismét Győrben fogadja a régizene kedvelőit, művelőit különleges koncertekre és a fesztiválhoz kapcsolódó mesterkurzusokra. Koncertjeinkre várunk mindenkit szeretettel! Felhívjuk figyelmüket, hogy a Harmónia- és Bartók-terem helyszínek csak védettségi igazolvánnyal látogathatók!   További információ: www.regizene.hu Telefon: +36/20 244 6604

Kultúrstrand – Holtágparti Holdfényparti

A Kultúrstrandon ismét Holtágparti lesz, azaz egy kellemes nyári alkotó délután, kiállítással, közösségi piknikkel és egy koncerttel fűszerezve. A MOKKA alkotócsoport segítségével készíthetsz saját mintákat, dúcot vagy stencilt. Papírra, vászonra lehet nyomdai technikákkal mintákat készíteni, nyomdázni.  Születhetnek képek, terítők, vászon zsákok, vagy ami eszedbe jut. Csak a fantáziádon múlik! Hozhatsz magaddal pólót, vagy más anyagot […]

SZE Teqball kupa

Páros versenyek. A tornán párosban elindul két volt válogatott labdarúgó, Juhár Tamás és Keller József is. Regisztrálj Te is a versenyre: https://www.uni.sze.hu/kapcsolatpark https://www.facebook.com/events/1495480380799006

Németország-Magyarország

Élő közvetítés Szurkolj a Siegerben a Magyar Válogatott Németország elleni mérkőzésén! A helyszínen 20 órától, Juhár Tamás és Keller József volt válogatott labdarúgókkal beszélget Monoki Lehel a DIGI Sport műsorvezetője a sportról ⚽️, a meccsről 🇭🇺 és saját válogatott élményeikről, a vendégek bevonása mellett😉. Foglald le a helyed! https://www.facebook.com/events/974430610020386

Esti fotóséta a győri vízpartok mentén

Régóta szeretnél esti fénycsíkos, szökőkutas és a belváros fényeiről készíteni képeket, de ötleted sincsen, hogy mitől lesz olyan, ami olyan? 🙂 Legyél az elsők között, aki elkészíti az eddigi legjobb esti városképeit Győr belvárosáról.

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Koraesti hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Dráma a Palotában – Willy Russell: Shirley Valentine

Lírai komédia két részben Játssza: Vándor Éva Mrs. Bradshaw, született Shirley Valentine évtizedek óta már csak a konyhai falnak beszél. Mert ha a férjéhez szólna, olyan, mintha a falnak beszélne. Ezért inkább az igazi falat választja. De talán mégse zárult be végleg minden kapu… Ki tudná megmondani, a világ bármely táján hasonló, középkorú asszony ismer […]

Achilles Tó Szabadidőpark és Üdülőfalu

Győr belvárosától 5 km-re, a Holt-Rába partján, tájvédelmi körzet szomszédságában található az egyedülálló hangulatú Achilles Tó Szabadidőpark és Üdülőfalu. Érintetlen erdők, nádasok ölelésében helyezkedik el a szabadidő bázisát jelentő 4 hektáros tó; a közkedvelt strandon homokos vízpart, füves napozóterület és kiváló vízminőség garantálja a látogatók kikapcsolódását, pihenését. A strandon vízibicikli- és csónakkölcsönző áll a vendégek […]

Kaland a kövek között

Egész napos program a Várkazamata–Kőtárban A gyerekeket izgalmas feladványok (kincskereső játék, kvíz, gemmakereső) és kézbe vehető tárgymásolatok várják, a bátrabbak pedig akár római viseletbe is bújhatnak. 14.00–15.00 | Rómaiak a barbárok ellen – Rendhagyó történelemóra A Jaurinum Győri Történeti Társaság és a Colonia Rostallo Kulturális és Hadtörténeti Alapítvány rendhagyó, élő történelemóra keretében harci jelenetekkel színesítve […]

Akrobatika

  Cziráki Lajos kamaratárlata AZ EMLÉKHELYEK NAPJÁNAK ALKALMÁBÓL A KIÁLLÍTÁS INGYENESEN LÁTOGATHATÓ A közkedvelt győri művész kamaratárlatán jól ismert témák és motívumok mentén elevenedik meg az egyéni hangvételű, karakteres festői világ. Alkotásai a szürrealizmussal rokon elégikus-nosztalgikus hangulatot árasztanak, magukkal ragadva és elgondolkodtatva a figyelmes szemlélőt.

Akrobatika – Cziráki Lajos festőművész kamaratárlata

  KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ A közkedvelt győri művész kamaratárlatán jól ismert témák és motívumok mentén elevenedik meg az egyéni hangvételű, karakteres festői világ. Alkotásai a szürrealizmussal rokon elégikus-nosztalgikus hangulatot árasztanak, magukkal ragadva és elgondolkodtatva a figyelmes szemlélőt.

Szabó Balázs Bandája-koncert

Az ellenállhatatlan multiinstrumentalista énekes, Szabó Balázs és bandája állandó vendége a meghatározó fesztiváloknak és kluboknak, koncertjeik mindig igazán különleges élményt nyújtanak és rendre teltházasak. Balázs hosszú utat járt be a nagyszínpadokig: előadói pályáját egyszálgitárosként kezdte, a koncertezés mellett utcaszínházasként tevékenykedett és évekig bábszínészként is dolgozott. 2009-ben alapította meg a Szabó Balázs Bandáját, amely az elmúlt […]

A Püspökvár kazamatái

Az egykori győri vár alatt húzódó kazamata-rendszer megismerése, egy részének bejárása Perger Gyula, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár munkatársának vezetésével. Indulás 14 és 15 órás kezdettel Találkozó a székesegyház előtt, az adott program kezdése előtt 10 perccel. A programon mindenki csak saját felelősségére vehet részt! A program védettségi igazolvány felmutatásával látogatható.       […]

Mindenkinek mindene

Boldog Apor Vilmos Emlékkiállítás Az emlékkiállítás csak turnusokban látogatható, melyek minden egész órában indulnak, az első 11.00 órakor, az utolsó 17.00 órakor

„Ut coelo assurgant!”

„HOGY AZ ÉGIG EMELKEDJETEK!” A győri papnevelés történetét Grafl Ákos papnövendék által vezetett tematikus, szabadtéri séta során ismerhetik meg az érdeklődők. Regisztráltak számára ingyenes; részvétel csak előzetes regisztráció alapján, annak visszaigazolását követően, 20 fő/csoport létszámig. Találkozó a székesegyház háta mögött, a Szent László szobor mellett, a program kezdése előtt 10 perccel.  

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Holt-Rába tanösvény

(Győr – Gyirmót) Az útjelzőkkel, pihenőkkel, információs táblákkal és megfigyelő tornyokkal ellátott tanösvény a Holt-Rába növény-és állatvilágát mutatja be a természet szépségei iránt érdeklődő látogatóknak. A hat kilométer hosszú útvonal Győr belvárosától nem messze, Gyirmót község határában fekszik, bejárható gyalogosan, egy része kerékpárral is. Térkép: https://www.ferto-hansag.hu/hu/okoturizmus/tanosvenyek/8-holt-raba-termeszetvedelmi-bemutato-utvonal.html  

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Fényes esti hajókázás Győrben

Szerelmes és pikáns történetek az éjszakában Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés indul kishajóval, az alkony és éjszaka fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel az Amstel Hattyú Fogadó kikötőjéből!

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Mártírokra és áldozatokra emlékező koszorúzási ünnepség

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Nagy Imre Magyarország mártírhalált halt miniszterelnöke újratemetésének évfordulóján  tisztelettel meghívja Önt a MÁRTÍROKRA ÉS ÁLDOZATOKRA EMLÉKEZŐ KOSZORÚZÁSI ÜNNEPSÉGRE Helyszín: Golgota emlékmű, Bisinger sétány Megemlékezést tart Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő.

Futura Élményközpont és Rendezvényház

Magyarország legnagyobb tudományos játszóháza egy 300 éves műemlék magtárban – ez a FUTURA. Az ide látogatók felfedezhetik a négy őselem – a Víz, a Föld, a Levegő és a Tűz – titkait, megismerhetik a Szigetköz növény- és állatvilágát. Az auditóriumban látványos kísérleti bemutatón és csillagászati előadáson vehetnek részt. Az extrém élményekre vágyók teljesíthetik a „Tesla […]

SZE Kispályás focitorna a FRADI és az ETO FC. legendáival

A Labdarúgó EB első hétvégéjén a Fradi, az ETO FC. és a Gyirmót öregfiúk, a Széchenyi Old Boys, az Audi, az Alcufer és a Somogyi Elektronic csapatai mérkőznek meg egymással. Az eseményen részt vesz többek között Telek, Keller, Bánki, Fischer, Kuntics, Hannich, Herczeg, Korsós, Puglits.   További infók: https://www.uni.sze.hu/kapcsolatpark FB link: https://www.facebook.com/events/342521160570207

“GYŐR 750” JUBILEUMI DÍSZELŐADÁS

A 16. MAGYAR TÁNCFESZTIVÁL NAGYSZABÁSÚ ZÁRÓESEMÉNYE KÖZREMŰKÖDNEK: GYŐRI BALETT MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES MAROS MŰVÉSZEGYÜTTES MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES DUNA MŰVÉSZEGYÜTTES   A bencés rendház falára vetített jubileumi fényfestés zárja a programot.  

Gönyű

Ahogy a régmúlt korok utazói megpihentek itt, úgy a mai turisták is békét lelhetnek a szemet gyönyörködtető természeti szépségű, gönyűi Duna-parton. Elgurulhatnak hozzánk Győrből két keréken az EUROVELO 6-os kerékpárúton, jöhetnek négy keréken az 1-es főúton, de a víz irányából érkezőket is szívesen látjuk, őket sólya és egy új úszómű várja. Népszerű célpont a turisták […]

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

SUP Gönyű

Fedezd fel velünk a Mosoni-Duna és az Öreg-Duna torkolatánál fekvő Gönyűn a folyó csodálatos élővilágát. Próbáld ki az állva evezést (SUP) sportolj, relaxálj és élvezd a természetet, a friss levegőt. Gyere hozzánk SUP-ot bérelni, vagy jelentkezz be valamelyik vezetett túránkra, mi biztosítjuk a felszerelést és az oktatást is. Májustól szeptember végéig várunk a gönyűi strandon!

Győr, a fröccs városa

A XVI. Győri Rotary Fröccs- Napok keretében, „Győr, a fröccs városa” címmel indul ingyenes tematikus séta Csobayné Pintér Évával- a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok. idegenvezetőjével. Indulás: Baross úti Látogatóközpont elől A program ingyenes!      

Színjátszóház

A Gyirmóti Művelődési Ház Pesty-Nagy Kati rendező vezetésével Színjátszóházba várja a 9-25 év közötti gyerekeket, fiatalokat, akik érdeklődnek a színjátszás iránt. Időpont: 2021. július 19-23. naponta 8.30-16.00 óra között valamint 2021. július 26-30. naponta 8.30-16.00 óra között. Bővebb felvilágosítás kérhető személyesen a helyszínen, a 06 96 449 137-es telefonszámon vagy az amk@gyor-gyirmot.koznet.hu e-mail címen.

Csodakutya mesetábor 2021. július 19-23.

Csodakutya mesetábor óvodásoknak, 4-7 éves korig. Mesélünk, jelmezesdit játszunk, a Meseműhelyben serénykedünk, délutánonként a mesehősökkel álmodunk. A tábor vezetője: Radicsné Csőre Andrea    

Népi mesterségek tábora 2021. július 5-9.

Népi mesterségek tábora 7-14 éves korig Tele meglepetéssel! Mire jó a bőr, a nemez, és az agyag? Mivel játszottak régen a falusi gyerekek? Kézművesség, szabadtéri népi  játékok, kiállítás. A tábor vezetője: Radicsné Csőre Andrea  

Zöld tábor 2021. július 12-16.

Zöld tábor 6- 12 éves korig Játék és ökotábor Pinnyéden. Barangolások a természetben, kézműves foglalkozás az újrahasznosítás jegyében.  

ÁKOS – FEL A SZÍVEKKEL TURNÉ

Turnézáró előadás Hivatalos esemény az alábbi linken: https://www.facebook.com/events/382977633109640 Mindenkinek jó szórakozást kívánunk! A rendezvény a 2021. október 2-án hatályos járványügyi szabályozásoknak megfelelően látogatható. FELVIDÉKI vendégeink figyelmét felhívjuk, hogy a határátkelőhely ellenőrzés és megkötések nélkül átjárható, nekik a koncert EU-s védettségi igazolvánnyal, dokumentummal látogatható.

Alzheimer – dokumentumfilm

Filmvetítés és beszélgetés Vendég: Dr. Menyhárt Miklós főorvos, az első magyar Alzheimer Café alapítója   A klubba beengedhető létszám korlátozott, ezért előzetes online regisztráció szükséges. Telefonos regisztráció: 96/500-555 Belépés csak védettségi és személyi igazolvány együttes felmutatásával! Maszkviselés kötelező!

LAJKÓ FÉLIX – GYŐRI BALETT: GISL

LAJKÓ FÉLIX – GYŐRI BALETT: GISL  Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas Jules-Henri Vernoy de Saint-Georges és Théophile Gautier Giselle című balett műve alapján Asszisztens: Kara Zsuzsanna Díszlet: Szendrényi Éva Jelmez: Győri Gabi Fény: Stadler Ferenc Dramaturg: Csepi Alexandra Zene: Lajkó Félix Liszt Ferenc-díjas Közreműködik felvételről: Lajkó Félix – hegedű, Sidoo Attila – gitár, Kertész […]

RECIRQUEL TÁRSULAT: NON SOLUS

KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ + VETÍTÉS Vendégek: Vági Bence rendező-koreográfus, a Recirquel művészeti vezetője Illés Renátó és Zsíros Gábor, a Non Solus előadói   Író, rendező, koreográfus: Vági Bence Látványkoncepció: Vági Bence, Iványi Árpád Zene: Terjék (Fiddler) Gábor Díszlettervező: Iványi Árpád Vetítés és animáció: Sass András, Vaspöri Tamás, Czigány László (Maxin10sity) Fénytervező: Lenzsér Attila Jelmeztervező: Berzsenyi Kriszta Technikai […]

A KÁRPÁT-MEDENCE TÁNCAI

A MAGYAR AMATŐR NÉPTÁNCMOZGALOM EZZEL A MŰSORRAL KÖSZÖNTI A 750 ÉVES GYŐRT Kárpát-medencei magyar néptánckincs legszebb darabjait mutatják be a fellépő együttesek. AZ EST SZERKESZTŐ-RENDEZŐJE: NOVÁK FERENC „TATA” Fellépők: Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes – Budapest (Művészeti vezetők: Sánta-Bíró Anna és Sánta Gergő) Bihari János Táncegyüttes – Budapest (Művészeti vezetők: Lévay Andrea és Ágfalvi György) Angyalföldi […]

GRYLLUS VILMOS – GYŐRI BALETT: Maszkabál

Gryllus Vilmos – Győri Balett: Maszkabál Szcenika: Katavics Lajos Jelmezkivitelező: Vas Katalin Asszisztens: Artem Pozdeev Zene: Gryllus Vilmos Rendezés, dramaturgia: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas Táncolják: Gyurmánczi Diána Harangozó-díjas/Herkovics Eszter Adria, Matuza Adrienn/Kovács Eszter, Szalai Judit/Marjai Lili Anna, Tüű Barbara/Guti Gerda, Sebestyén Bálint Harangozó-díjas/Tatiana Shipilova, Téglás Bánk/Luka Dimic Bál, bál, maszkabál! Minden […]

Tünet Együttes: Kucok

Interaktív meseszínház óvodásoknak Rendező: Szabó Réka Zene: Váczi Dániel, Rubik Ernő Zoltán Jelmez: Andrea Haamer Szöveg: Peer Krisztián Külön köszönet: Szirtes Attila Szereplők: Furulyás Dóra, Gőz István, Szabó Réka, Szász Dániel, Dányi Viktória Milyen is egy kucok? Barátságos rejtekhely, ahova behúzódva a fantázia határtalan kalandokra indulhat, zug, amely megannyi titkot tartogat. Kucokfalva lakói, azaz a […]

KULCSÁR NOÉMI – TELLABOR: ÁLLATOK FARSANGJA

Immerzív táncmese 45 percben Rendező: Rubi Anna Látvány: Cséfalvay Lilla Koreográfus: Lakatos János Animáció: Lovrity Katalin, Rubi Anna Fotó: Lakatos János Táncosok: Csere Zoltán, Bányai Miriam, Rácz Réka A heves játékba feledkezett pocok testvérek egyszer csak arra eszmélnek, hogy borzasztóan eltévedtek, távol az otthont adó pocok dombtól. Kalandos hazafelé vezető út veszi kezdetét, ami átszeli […]

GANGARAY DANCE COMPANY: AGORA

ONLINE FESZTIVÁL GANGARAY DANCE COMPANY: AGORA Előadók: Bali Boglárka Baumgartner Krisztina Gaál Júlia Maday Tímea Kinga Mangi Kornélia Nyeste Adrienn (KET) Zene: Hámor József (Gangaray Experimental Music) Fény: Hámor József Jelmez: Maday Tímea Kinga Koreográfus: Hámor József Az agora az ókori görögök megszentelt kommunális tere. Portugál nyelven a jelentése „most”. Számomra egy olyan szakrális hely, […]

KÖZÉP EURÓPA TÁNCSZÍNHÁZ: SET YOUR MIND FREE

ONLINE FESZTIVÁL Koreográfus: Anton Lachky Fény: Fogarasi Zoltán Zene: zenei montázs Zenei szerkesztő: Mádi László Előadók: Barna Krisztián, Bozsányi Liliána, Dabóczi Dávid, Gyevnár Réka, Horváth Adrienn, Joó Renáta, Nagy Csaba Mátyás, Ungi Krisztián Az elme szabadságáról, teremtő erejéből kapunk ízelítőt az est folyamán. Anton Lachky világa a képzelet határtalansága, amely porrá zúzza a béklyókat, felszabadítja […]

BUDAPEST TÁNCSZÍNHÁZ: VISZLÁT A LEVEGŐBEN

BUDAPEST TÁNCSZÍNHÁZ: VISZLÁT A LEVEGŐBEN! Koreográfus: Sághy Alexandra Koreográfus asszisztens: Antoine Thirion Rendező: Földi Béla Zene: Gergely Attila; Beethoven Video mapping: Juhász Péter Előadják a Budapest Táncszínház táncművészei A Budapest Táncszínház akrobatikusabb, a cirkuszművészet eszköztárát felhasználó előadásában az összefogás, a kollaboráció jelenik meg, melyet a mai társadalmunkat átszövő versengő életszemlélet ellentéteként állít középpontba. Az együttes […]

SZÉKESFEHÉRVÁRI BALETT SZÍNHÁZ: FANTOMFÁJDALOM

ONLINE FESZTIVÁL Táncdráma egy felvonásban Rendező-koreográfus: Egerházi Attila Zeneszerző: Kocsák Tibor Librettó: L. Simon László Jelmezterv: Szelei Mónika Díszletterv: Egerházi Attila Díszlet kivitelezés: Bajkó György Média munka: Falvay Miklós Fényterv: Egerházi Attila Koreográfus asszisztens és próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo Hangszerelte: Bíró Rudolf és Kemény Gábor Közreműködik: Óbudai Danubia Zenekar Karmester:  Kocsák Tibor Zenei rendező: […]

BOZSIK YVETTE TÁRSULAT: NYARALÁS

ONLINE FESZTIVÁL – emlékül keresztapámnak – Táncolják: Hasznos Dóra, Hortobágyi Brigitta, Samantha Kettle, Krausz Alíz, Hegedűs Zsófia, Sebestyén Tímea, Széki Zsófia, Gombai Szabolcs, Krizsán Dániel, Vati Tamás, Aradi Zsolt, Indrei Ábel, Kalmár Attila, Zambrzycki Ádám és Iványi Mirkó Tér: Vati Tamás Fény: Pető József Jelmez: Bati Nikoletta Zene: Philippe Heritier Kreatív producer: Iványi Marcell Próbavezető, […]

SZEGEDI KORTÁRS BALETT: CREDO

ONLINE FESZTIVÁL   Zene: Arvo Part, Johann Sebastian Bach, Frédérich Chopin, Födő Sándor Jelmez: Bianca Imelda Jeremias Jelmez asszisztens: Vági Holka Díszlet: Tóth Kázmér Díszlet kivitelezés: Scabello Fény: Stadler Ferenc Koreográfia: Juronics Tamás Balett-igazgató: Pataki András Művészeti vezető: Juronics Tamás Szereplők a generációk sorrendjében:  Judit, szolgáló: Claudia Elvetico Judit titkolt szeretője: Hegedűs Tamás A szerető […]

NAGYVÁRAD TÁNCEGYÜTTES: VANmeSE

ONLINE ESEMÉNY Zenés előadás versekre kicsiknek és nagyoknak Rendező, szerkesztő: Foltin Jolán Koreográfusok: Appelshoffer János m.v.,  Rémi Tünde, Brugós Sándor-Csaba, Tőkés Imola Zeneszerzők: Kiss Ferenc m.v. , Lázár Zsigmond m. v.  Díszlet- és jelmeztervező: Cristina Breteanu Rendező munkatárs: Novák Eszter Rendező asszisztens: Szőke Zsolt   A mai kisgyermekek mindennapjaiban egyszerre megférnek a hagyományos gyermekdalok és […]

PÉCSI BALETT: PIROSKA ÉS A FARKAS

ONLINE ELŐADÁS Zeneszerző, zenei szerkesztő: Riederauer Richárd Díszlet- és jelmeztervező: Kiss Julcsi A koreográfus asszisztense: Ujvári Katalin Harangozó-díjas Koreográfus: Molnár Zsolt Harangozó-díjas Rendező: Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas Érdemes művész Piroska:  Frank Edina Farkas: Koncz Péter Nagymama: Kócsy Mónika Vadász: Molnár Zsolt Harangozó-díjas Anyuka: Szécsi Theodóra Piroska barátja: Balogh Csongor Béka: Erdélyi Zsombor Szitakötő: Kis […]

Online Fesztivál – INVERSEDANCE

FODOR ZOLTÁN TÁRSULAT: VÉRZŐ PATAK Koreográfus: Fodor Zoltán és a társulat Zene: Gergely Attila Fényterv: Fodor Zoltán Látvány: Fodor Zoltán  Előadja: az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat A produkció Arany János: Ágnes asszony című balladájának inspirációjából született. Létrejött a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Előadó és Alkotóművészetért Alapítvány támogatásával. Az örökérvényű témát, a […]

TÁNCKÉPEK C. KIÁLLÍTÁS

A MANK  KIÁLLÍTÁSA A kiállításon bemutatott alkotások legtöbbje élményszerűen jeleníti meg a kortárs táncművészet lényegét, olyan új stílusban és szemléletmóddal, magas színvonalú technikai és esztétikai kivitelezésben, amely a jövőbe tekint, és a kortárs fotográfia friss szellemi áramlataiból merít. Hogyan lehet e két önmagában is rendkívül komplex művészeti ág különlegesen izgalmas, egymásra dinamikus módon ható találkozását […]

Tengerparti élmény Győrben!

2021-ben már a Győri Vízisport Egyesületben is lehet hódolni a SUP-nak. Az idei évben is szeretnénk megtartani INGYENES SUP nyílt napunkat, ahol te is részese lehetsz ennek a SUPer élménynek. Helyszín: 9025, Győr Töltésszer utca 24. (Győri Vízisport Egyesület) Bárki jöhet, aki elmúlt 14 éves, biztos úszástudással rendelkezik és ki szeretné próbálni ezt a nagyszerű sporteszközt. […]

Nyári Élményszerző Játszóház

A Gyirmóti Művelődési Ház Élményszerző Játszóházba várja az általános iskolás gyerekeket 2021. június 16-18. és június 21-25. között, naponta 8.30-16.00 óráig. A játszóházba már csak korlátozott számban, elsősorban a 06. 21-25. közötti időszakra tudunk jelentkezést elfogadni! A résztvevőknek kerékpár szükséges, mert a településrészen azzal közlekedünk! Bővebb felvilágosítás kérhető személyesen a helyszínen, a 96/449-137-es telefonszámon vagy […]

Levéltári délutánok 20. előadás – 2. rész // ONLINE

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér 2021. június 9-én (szerdán) 17 órakor FB oldalán teszi közzé a Levéltári délutánok 20. előadásának 2. részét. Dr. Bagi Zoltán Péter főlevéltáros ezúttal a lőcsei fehér asszony életéről és Győrben bekövetkezett gyászos végéről szóló történetet fejezi be. A nagy mesemondó, Jókai Mór 1885-ben jelentette meg Géczy Juliannáról szóló regényét, A lőcsei fehér asszonyt. A műből Maár Gyula 1976-ban […]

Fotográfusok lettünk

Fotó-tárlat a József Attila Művelődési Házban 2021. június 15-én (kedden) 17 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Házában (Győr, Móra park 1.) Fotográfusok lettünk címmel frissen végzett fényképészek felvételeiből nyílik kiállítás. Köszöntőt mond: Bay Ferenc, a Perfekt Győr igazgatója. A kiállítást megnyitja: Szabó Béla fotóművész. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Bejelentkezés telefonon hétköznapokon 9-től 14 óráig a +36-30/459-8062-es számon, […]

Színjátszóház

A Gyirmóti Művelődési Ház Pesty-Nagy Kati rendező vezetésével Színjátszóházba várja a 9-25 év közötti gyerekeket, fiatalokat, akik érdeklődnek a színjátszás iránt. Időpont: 2021. július 19-23. naponta 8.30-16.00 óra között valamint 2021. július 26-30. naponta 8.30-16.00 óra között. Bővebb felvilágosítás kérhető személyesen a helyszínen, a 96/449-137-es telefonszámon vagy az amk@gyor-gyirmot.koznet.hu e-mail címen.

FRENÁK PÁL TÁRSULAT : SPI_DER

KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ+VETÍTÉS Vendégek: Frenák Pál társulatvezető, Vasas Erika, Keresztes Patrik és Eoin Mac Donncha   Koncepció: Fren_Ák Fragmant koreográfiák alkotói és előadó-művészei: Táncművészek: Anibal dos Santos, Eoin Mac Donncha, Esterházy Fanni, Jurák Bettina, Keresztes Patrik, Maurer Milán, Vasas Erika Akrobaták: Buda Balázs, Zsíros László Akrobatikai térkoreográfia: Keresztes Patrik Szcenográfiai alkotó: Zoltai György Filozófiai konzultáns: dr. Horváth […]

PÉCSI BALETT: RÓMEÓ ÉS JÚLIA

balett két részben /az előadás időtartama: 2×35 perc KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ+VETÍTÉS Vendégek: Uhrik Dóra rendező-koreográfus, a Pécsi Balett ügyvezetője és Vincze Balázs rendező-koreográfus, a Pécsi Balett művészeti vezetője   Zeneszerző: RIEDERAUER Richárd, Charles GOUNOD Dramaturg: BÖHM György Nádasdy Kálmán- és Jászai-díjas, UHRIK Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas Érdemes művész Jelmeztervező: KISS Julcsi Díszlettervező: CZIEGLER Balázs Társkoreográfus, asszisztens: MOLNÁR […]

MMA KONFERENCIA

A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjprogramjának, a Színházművészeti tagozat 2018-as első évfolyamának és eredményeinek bemutatása.

16. Magyar Táncfesztivál

Táncfesztivál! Miért ne? Nehéz év van mögöttünk. A járványhelyzet átírta életünket, de hiszem, hogy a fontos dolgok a nehézségek ellenére is életünk részei maradnak valamilyen formában. Tavaly ilyenkor azt a döntést kellett hoznunk, hogy a 16. Magyar Táncfesztivált a vészhelyzetre való tekintettel nem tudjuk megtartani. Már akkor is eltökéltek voltunk abban, hogy amint lehetőségünk nyílik […]

MEGIDÉZETT KÁRPÁTALJA – Hágókon innen és túl

A HAGYOMÁNYOK HÁZA ÉS A MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES táncelőadása  KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ+VETÍTÉS Vendégek: Mihályi Gábor koreográfus, együttesvezető, Pál István Szalonna zenei rendező, művészeti vezető, Borbély Beatrix táncművész és ifj. Zsuráfszky Zoltán táncművész   Rendező-koreográfus:                    Mihályi Gábor Zenei rendező:                                 Pál István „Szalonna” Zenei szerkesztő:                              Pál Lajos Koreográfus:                                     Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Kökény Richárd, Mihályi Gábor Jelmeztervező:                                 […]

MAGYAR NEMZETI BALETT: TŰZMADARAK

MAGYAR NEMZETI BALETT : TŰZMADARAK  KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ + VETÍTÉS Vendégek: Solymosi Tamás a Magyar Nemzeti Balett igazgatója Venekei Marianna koreográfus   Venekei Marianna / Igor Stravinsky TŰZMADARAK -balett egy részben-   Koreográfus | Venekei Marianna Zeneszerző I  Igor Stravinsky A koreográfus asszisztense | Sárközy-Holler Ágnes Díszlettervező | Szendrényi Éva Jelmeztervező | Berzsenyi Krisztina A díszlettervező asszisztense […]

Nemzeti Összetartozás Napja

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA alkalmából rendezett koszorúzással egybekötött ünnepségre. „Az éjszaka hangja túl közel, titkait súgja, jól figyelj, sok magyar ember szíve együtt dobban. Súgja, hogy nézd, a víz szalad mondja, hogy lásd, a kő marad. Imáink szállnak hozzád együtt, újra.” Hoppáré Zenekar: Együtt dobban a szívünk […]

Bówly Roll

Gyere és bulizz egy jót a Bówly Rollal 2021. július 16. 20:30 a Molnár Vid előtti dísztéren!

Egészség Placc

A testi-lelki egészség információival, tájékoztatóival, életmód tesztekkel, táplálkozási és dietetikai tanácsadással, vércukor- vérnyomás méréssel és ehhez kapcsolódóan tanácsadással várjuk az érdeklődőket ingyenesen az EGÉSZSÉG PLACC-on a Vásárcsarnok előtti téren! Ellenőriztesd vérnyomásodat, vércukrodat az Egészség Placcon! A magas vérnyomás, a cukorbetegség a fiatalabb korosztályt is egyre gyakrabban érinti. Kezelés, életmódváltás nélkül hosszú távon ezek a betegségek […]

Naplemente túra – Hajós városnézés

Új hajó, új történetek, családias hangulatú, kis létszámú, kényelmes program. Városnézés kishajóval, az alkony fényeiben, a folyók városában, Csobayné Pintér Éva, a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjének színes történeteivel! Ami változatlan: már 7. éve vendégeink kedvenc nyári programja, garantáltan emlékezetes idegenvezetéssel. Ismét találkozhatunk a fedélzeten! Az esti programzárás miatt meleg ruha javasolt. Indulás: Amstel […]

Naplemente-túra, hajós városnézés

Love storyk Győrben

Most egy percre képzeljük el, hogy különböző korok szerelmeinek történeteit járhatjuk végig egy sétán. Ha valóban rajong városunk érdekes történetei iránt, ezt a sétát szeretni fogja! Szerelmekről mesél a város, amit idegenvezetőnk közvetítésével ismerhetnek meg vendégeink. “Új utak, új élmények” várják azokat a kedves vendégeket, akik Győr látnivalói és értékei között barangolva a város egykori […]

Szük Ödön 80 Emlékkiállítás

Nem sok ember él Győrben – a legfiatalabbakat leszámítva –, aki ne ismerte volna Szük Ödönt, a Kisalföld Pro Urbe díjas fotósát. Jellegzetes táskájával szinte minden eseményen jelen volt, a köztes időben pedig a várost járta fotós témák után kutatva. Már élete felén győri „Szüködön” legendák születtek, Villányi-regény „Ödivel” a címében, a hetvenedik születésnapján pedig […]

Egy csepp Itália Győrben

A hagyományosan megszervezett Idegenvezetői Világnap 7. Staféta Sétája 2021-ben rendhagyó módon kerül sorra Szezonnyitás 2021 címmel. 2021. június 5-én a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Turisztikai szakmai osztálya szervezésében a Kult- utca a győri Király utcában és az Utazások tere program keretében és támogatásával. Olaszok történetei, nyomai Győrben. Milyen […]

Győr a Diadalív árnyékában

A hagyományosan megszervezett Idegenvezetői Világnap 7. Staféta Sétája 2021-ben rendhagyó módon kerül sorra, Szezonnyitás 2021 címmel. 2021. június 5-én a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Turisztikai szakmai osztálya szervezésében a Kult- utca a győri Király utcában és az Utazások tere program keretében és támogatásával. Franciák történetei Győrben, Győr emléke […]

Séta a láthatatlan belvárosban

Érzékenyítő séta A Győri Bevásárló Utcák Alapítvány és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Turisztikai szakmai osztálya szervezésében a Kult utca a győri Király utcában és az Utazások tere program keretében és támogatásával. Vajon milyen kihívásokkal küzdenek meg a gyengénlátók egy belvárosi sétán? Éljük át együtt! Legyünk egy különleges “utazás” résztvevői! Most másképp adunk teret […]

Győri Édes Napok

Csokoládé- és Édességvásár 2021 Idén már 9. alkalommal rendezik meg a nagy sikerű győri Édes Napok csokoládé- és édességvásárt Győrben, a Széchenyi téren. Reméljük most is sikerül felszabadítanunk mindenki boldogsághormonjait, hiszen kitűnő édességekkel és hangulatos helyszínnel várunk mindenkit. Az édes finomságok mellett a szórakozásból sem lesz hiány, hiszen a gyerkőcöknek arcfestéssel is kedveskedünk! Gyertek és […]

Food Truck Show 2021

Felkészültetek egy 4 napos street food őrületre?  FOOD TRUCK SHOW 2021 II. GYŐRI KÉZMŰVES SÖRNAPOK CHILI PIAC A legjobb ételeket és italokat kínáló vendéglátó járművek érkeznek a belváros szívébe, a Radó szigetre. Változatos és nemzetközi ízvilággal, minőségi kínálattal várjuk a látogatókat. A legvagányabb streetfood járgányok mellé elhívjuk az ország és a régió legkiválóbb kézműves sörfőzdéit és […]

Egészség Placc előadás

Újraindul a vastgabélszűrési program! Az előadássorozat ezen epizódjában a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai koordinátorai tartanak előadást arról, hogyan vehető igénybe ez a fontos és hatékony egészségügyi prevenciós szolgáltatás.  

XII. Likócsi Gyereknap

14:00  Ünnepélyes megnyitó Beszédet mond: Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő Hajtó Péter önkormányzati képviselő Loschitz Ferenc MVBMK igazgató 14:30 Rudi bohóc 15:30 Glamour zenekar műsora 16:30 Ashihara karate 16:45 Lufihajtogatás showműsor 17:15 Rendőrségi autóbemutató Lesz íjászt, pónicikli, életnagyságú mesefigurákkal fotózási lehetőség A rendezvény csak védettségi igazolvánnyal látogatható!

Győr gyerekszemmel

Szeretettel várjuk a gyerekeket és szüleiket, nagymamákat, nagypapákat a Gyereknapon. Nem mindennap esik meg az emberrel, hogy újra gyerek lehet. Ezen a sétán ez is megtörténhet. Segíthetünk a vár visszafoglalásában, a céhes legények nyomába eredhetünk és Csipkerózsikát is megkereshetjük. Megsegíthetjük a koldusokat és megtudhatjuk milyen titkos erőt rejt a király koronája. Tematikus sétáink sorában egy […]

Adatkezelési nyilatkozat

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ (Hatályos: 2020. január 27. napjától) Jelen Adatvédelmi tájékoztató az Adatkezelő Weboldala használatakor a Felhasználó esetlegesen megadott személyes adatainak kezelésére, feldolgozására, nyilvántartására vonatkozó alapvető információkat tartalmazza. Az Adatvédelmi tájékoztató bármikor módosításra kerülhet, a Felhasználó köteles időről időre ellenőrizni a Weboldalt, biztosítandó, hogy az esetleges változásokról tudomással bírjon. Az Adatvédelmi tájékoztató 2018. május 25. napján […]

Szálláshely kategórai

**** Hotel Összes *** Hotel Összes Apartman Összes Panzió Összes Kemping Összes Egyéb Összes

Mosoni-Duna holtág

A Mosoni-Duna bal parti ármentesített területén, a győri Széchenyi István Egyetem és a Szúnyog-sziget között két zsilippel lezárt területen jött létre a 4 km hosszú Mosoni-Duna-holtág. A vízterület elsősorban a sporthorgászat szerelmeseinek nyújt szórakozást, gyakran hatalmas méretű zsákmánnyal jutalmazva kitartásukat. Fogható halak: ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, balin, sügér, angolna Kezelő: Sporthorgász Egyesületek […]

Jubileumi év nyitónap fényfestéssel

A Széchenyi téren 2021. május 24-én 11:00 és 18:00 között, minden órában 15 perces kis koncertet ad Rákász Gergely, győri Pro Urbe díjas orgonaművész. Szintén a Széchenyi téren 20:30 és 22:30 között a bencés rendház falán, fél óránként zenés hangulati fényfestést tekinthetnek meg az érdeklődők a 750 éves Győr kiemelkedő történelmi pillanatairól. A zenés fényfestés Győrt, a XIII. századtól kezdődően egészen a színes […]

BOLDOG 750. SZÜLETÉSNAPOT, GYŐR! – A Széchenyi tér évszázados titkai (9. rész)

A BOLDOG 750. SZÜLETÉSNAPOT, GYŐR! – címet viselő sorozat kilencedik részét 2021. augusztus 25. 17 órától láthatják, melyben Rab Viki a Széchenyi tér évszázados titkait mutatja be. Az idén 750. születésnapját ünneplő Győr köszöntéséra a Vaskakas Bábszínház bábművészei 10 részből álló animációs rövidfilm-sorozatot készítettek, melyben az elmúlt több mint 7 évszázad számunkra jelentős pillanatait forgatták […]

BOLDOG 750. SZÜLETÉSNAPOT, GYŐR! – Győri édes (8. rész)

A BOLDOG 750. SZÜLETÉSNAPOT, GYŐR! – címet viselő sorozat nyolcadik részét 2021. július 25. 17 órától láthatják, melyben Ragán Edit a győri édességeket mutatja be. Az idén 750. születésnapját ünneplő Győr köszöntéséra a Vaskakas Bábszínház bábművészei 10 részből álló animációs rövidfilm-sorozatot készítettek, melyben az elmúlt több mint 7 évszázad számunkra jelentős pillanatait forgatták le az […]

BOLDOG 750. SZÜLETÉSNAPOT, GYŐR!

A BOLDOG 750. SZÜLETÉSNAPOT, GYŐR! – címet viselő sorozat hetedik részét 2021. június 25. 17 órától láthatják, melyben Horváth Márk A győri színjátszás és színház kialakulásának történetét mutatja be néhány percben. Az idén 750. születésnapját ünneplő Győr köszöntéséra a Vaskakas Bábszínház bábművészei 10 részből álló animációs rövidfilm-sorozatot készítettek, melyben az elmúlt több mint 7 évszázad […]

AMADEUS LIVE

Különleges művészi élményt kínáló estére várja a zene- és filmbarátokat a Győri Filharmonikus Zenekar a Győri Városi Egyetemi Csarnokba. A filmtörténet egyik legjobb, de mindenképpen legnagyobb hatású zenei filmje, generációk Mozart-képét alapvetően átformáló alkotása az 1984-ben Peter Schaffer színdarabja nyomán készült, Miloš Forman által rendezett, nyolc Oscar-díjat nyert Amadeus. A Mozart és riválisa, Salieri alakját […]

ROST – Győri Filharmonikus Zenekar online

A világhírű magyar szopránénekesnőt, Rost Andreát látja vendégül a Győri Filharmonikus Zenekar a Richter Teremben a Nikisch-bérlet záróestjén: a művésznő a Kolozsvári Magyar Opera kiváló baritonistáját, Sándor Csabát hívta meg közös fellépésre. Előadásukban Mozart és Mendelssohn műveinek részletei mellett az olasz romantikus és a verista olasz operarepertoár ismert melódiáit hallhatja a közönség. Az est karmestere […]

BOLDOG 750. SZÜLETÉSNAPOT, GYŐR! – Jedlik Ányos (6. rész)

A BOLDOG 750. SZÜLETÉSNAPOT, GYŐR! – címet viselő sorozat hatodik részét 2021. május 25. 17 órától láthatják, melyben Bora Levente mutatja be Jedlik Ányos győri kötődését. Az idén 750. születésnapját ünneplő Győr köszöntéséra a Vaskakas Bábszínház bábművészei 10 részből álló animációs rövidfilm-sorozatot készítettek, melyben az elmúlt több mint 7 évszázad számunkra jelentős pillanatait forgatták le […]

Visszapillantó – 30 éves a Vaskakas

A Vaskakas Bábszínház 30 éves születésnapjának Facebook-rovata. 30 héten át minden hétfőn a bábszínház elmúlt 30 évének bemutatóiból szemezgetünk.

Befogad és kitaszít a világ

Az Összművészeti találkozások c. programsorozat keretében Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje Francois Villon versei kétszemélyes zenés színházzal Huzella Péter a régi Kaláka együttes Villon-lemezén megjelent dalait és ehhez az előadáshoz írt új szerzeményeit énekli, Mácsai Pál pedig nem csak mondja, játssza, éli a verseket, hanem énekel és gitározik is. A két gitár és az […]

Húrok és hangszálak

Az Összművészeti találkozások c. programsorozat keretében Lackfi János költő, Lackfi Dorottya énekesnő és Sinha Róbert gitárművész közös estje. Lackfi János költő, Lackfi Dorotty énekesnő és Sinha Róbert gitárművész közös műsorában egymást követik a szóban előadott költemények, valamint a gitárkísérettel elénekelt dalok (megzenésített versek) a világzene és az igényes könnyűzene határáról. Ezek néha klasszikus beütéssel, máskor […]

aCOOLsztik – PASO Akusztik

PASO Akusztik Trió, a Pannónia Allstars Ska Orchestra trió formációja, ami trombita, billentyű és ének felállásban, akusztikus hangszerelésben adja elő a PASO dalait. Az anyazenekar szerzeményei mellett a repertoárban helyet kapnak más jamaicai ska és reggae slágerek is, a végeresmény pedig az eredeti tánczenei felfogásnál visszafogottabb, intimebb, de a karibi lüktetést megőrző, szokásosan jó hangulatú […]

Dráma a palotában

Örkény (egypercesek) kalapban Játékos irodalmi-színházi est a groteszk jegyében. Bíró Kriszta, Für Anikó és Kálid Artúr Örkény István egyperceseit adja elő a nézők aktív közreműködésével: az előadás meghatározott pontjain az elhangzó novellák sorrendjét és előadóik nevét a közönség kalapból sorsolja ki. A színészek erre az estére kedven “Örkényeiket” hozzák magukkal a közös játékhoz, és erre […]

Belvárosi Gyerekudvar

Belvárosi Gyerekudvar Aranyszamár Bábszínház és Szöszmötölő a Győri Pagonnyal! Szabó Attila: Szamarabb a szamárnál Történetek az emberi gyarlóságról Elhangzó szamaras mesék: Bálám szamara, A szamár és a kút, A szegényember szamara Az Aranyszamár Színház repertoárjában a „mini színház” gondolata, abból a megfontolásból született, hogy régóta szeretnénk egy mobil szabadtéren, tantermekben, fesztiválokon is előadható, könnyen szállítható, […]

Dráma a palotában

Novocento – Egy monológ Matta Lóránt önálló előadása Írta: Alessandro Barrico Fordította: Bigazzi Sára Rendezte: Luigi Fusani Zongorán kísér: Borisz Jaksov Játszik/mesél: Matta Lóránt Egy zongorista abszurd története; valaki, aki egy hajón születik, aki az egész életét egy hajón éli le, aki az életét, “hajójának” életével együtt fejezi be. A történet szereplői: a zongorista, de […]

Belvárosi Gyerekudvar

Kámfor Bábszínház: Sárkány és az ördög  A Kámfor Bábszínház történetei egészen a magyar népmesékig nyúlnak vissza, hisz mi is lehetne fontosabb, mint meríteni a múltból, megérteni a jelent és tudni a jövőt. Történeteikben a magyar népmesékből már jól ismert királyi családok konfliktusait dolgozzuk fel,és kiegészítjük néhány izgalmas csavarra, varázslatos lények megérkezésével, akik előszeretettel röppennek a […]

aCOOLsztik – Járai Márk Akusztik

Járai Márk Akusztik Járai Márkot a Halott Pénz énekeseként ismerte meg az egész ország, de mostanra a karcos hangú énekes szólóban is az egyik legkedveltebb előadóvá nőtte ki magát. Szokásához híven egy különlegesen intim és kedves szettel érkezik Győrbe.

Belvárosi Gyerekudvar

Csukás István – Szántó Viktória: Ágacska (zenés bábjáték, ajánlott 4 éves kortól) A mutatványos bábos színészpár gurulós kocsijával járja a világot – így érkeznek az előadás helyszínére is. Dalolnak, játszanak a szokott rendben, majd egyszer csak ellsik egy ág a föléjük magasodó fáról. Elkezdődik Ágacska csodás története, amely során a kancsali Dani kacsa, az állandóan […]

Összművészeti találkozások

Múzsasirató régi barátokkal – Grecsó Krisztián és Szabó Balázs zenés-verses estje. Dialógusok, találkozások és átfedések egy különleges estén. Húrok és Grecsó-versek, új hang és öreg hangszerek. Grecsó felolvas, mesél és egy kicsit muzsikál, Szabó Balázs zenél, mesél, improvizál és egy kicsit felolvas.

Két hazában – Gaál András festőművész kiállításának megnyitója

2021. május 21-én (pénteken) 17 órakor, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében (Győr, Baross u. 4., II. emelet) nyílik Gaál András festőművész Két hazában című kiállítása. Köszöntőt mond: Csáky Anna, a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) vezetője. A kiállítást megnyitja: Varga Lajos Dániel hírlapíró, a művész barátja. Közreműködnek: Gősi Vali, Olasz […]

Rendhagyó öt templom túra

Rendhagyó túránk középpontjában az isteni ige és az idô áll. A résztvevôk templomról templomra haladva élôben hallgathatják meg a 2020-as online Öt Templom Fesztiválon elhangozott híres hitbeszédeket Kamarás Ivántól, amikre szintén élô zenei válasz érkezik Mizsei Zoltántól. Kivételes túránk térben alig párszáz méter, idôben mégis többszáz évet ölel fel, miközben emlékezik régi járványokra és a […]

Budapest Bár: Klezmer koncert Mező Misivel

2014. májusában az Öt Templom Fesztivál szervezőinek felkérésére a Budapest Bár zenekar egy teljes estés klezmer produkciót mutatott be a győri zsinagóga csodálatos épületében, majd szeptemberben a budapesti Dohány utcai zsinagógában. Egy év múlva, szintén a győri zsinagógában mutatta be a zenekar Klezmer című albumát is. Hat év elteltével a zenekar visszatér az első klezmerkoncert […]

BÉCS – PÁRIZS

A klasszikus vonósnégyes terén előbb Haydn és Mozart nyomába lépő, majd önálló fejezetet író Beethoven az op. 18 sorszámú hat kvartettel tette le a névjegyét a műfaj történetében. A ciklus ötödik darabja, a derűs A-dúr vonósnégyes indítja a koncertet, melyet Debussy a nagy francia barokk mesterek örökébe lépő, különleges apparátusra szánt, finom és poétikus Triószonátája […]

Óz – Vaskakas Online Matiné

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben segítenék színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ Bemutató: 2019. március 03. Kansast, a kis Dorka otthonát hatalmas forgószél lepi meg, és a tornádó […]

Aranykapu Zenekar koncert 16 óra – Gyereknap a Generációk Házában

A Gyereknapot az idei évben sem tudjuk a szokásos módon megünnepelni. Sajnos nem találkozhatunk az Aranypart II. csodás helyszínén, ELLENBEN a Generációk Művelődési Háza színháztermében Aranykapu koncerttel kedveskedünk a kisgyermekes családoknak. Töreky Zsuzsi, Kiss Krisztián és Lőrincz Tomi nemcsak a régi, kedves, szeretett, hanem a legfrissebb Aranykapus dalokkal, interaktív koncert keretében várja 0-10 éves korig […]

Aranykapu Zenekar koncert 14 óra- Gyereknap a Generációk Házában

A Gyereknapot az idei évben sem tudjuk a szokásos módon megünnepelni. Sajnos nem találkozhatunk az Aranypart II. csodás helyszínén, ELLENBEN a Generációk Művelődési Háza színháztermében Aranykapu koncerttel kedveskedünk a kisgyermekes családoknak. Töreky Zsuzsi, Kiss Krisztián és Lőrincz Tomi nemcsak a régi, kedves, szeretett, hanem a legfrissebb Aranykapus dalokkal, interaktív koncert keretében várja 0-10 éves korig […]

A széttáncolt cipellők – Évadzáró Gyereknapi Matiné a Vaskakasban

Az előadást minden gyerek ingyenesen tekintheti meg, a 14 év feletti kísérők 1700 Ft-os áron tudnak jegyet váltani. FIGYELEM! Az előzetes jegyfoglalás a gyerekek számára is KÖTELEZŐ! A foglalásra több lehetőségük van: 1. Online: a www.jegyek.vaskakas.hu weboldalon. A jegyek számának kiválasztása után következő lépésnél állítsák be a gyermekeknek a „gyereknap” kuponkódot, mellyel az ő jegyük […]

Misi mókus kalandjai – Vaskakas Online Matiné

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben segítenék színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ Bemutató: 2017. december 3. Sokféle mókus él Vörösmókusországban, de van egy dolog, ami az összes itt […]

Levéltári Délutánok 20. előadás / 1. rész – A lőcsei fehér asszony

Dr. Bagi Zoltán Péter főlevéltáros előadása A nagy mesemondó, Jókai Mór 1885-ben jelentette meg Géczy Juliannáról szóló regényét A lőcsei fehérasszonyt. A műből Maár Gyula 1976-ban forgatott – eredeti helyszínen – játékfilmet a napokban elhunyt Törőcsik Marival a címszerepben. Ki is volt Géczy Julianna? Mit tett, amely miatt Győrben a vérpadon végezte? Erre keressük a […]

Alkalmaz a grafika – reklámgrafikai időutazás – Kurcsis László grafikusművész

Kurcsis László győri grafikusművész Alkalmaz a grafika – Reklámgrafikai időutazás című kiállítása nemcsak az alkotó, de a város utóbbi 50 évének plakátművészetét is reprezentálja. Megtekinthető: 2021.05.03. – 2021. 05. 17. között (kivéve kedden ) A kiállítás érvényes védettségi igazolvánnyal, előzetes regisztráció után látogatható. Ez alól kivételt csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében érkező kiskorúak élveznek. […]

Pom Pom meséi – Vaskakas Online Matiné

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben segítenék színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ „Hogy ki is Pom Pom? Nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol […]

EGYPERCESEK Groteszkek 10-100 éveseknek Dvorák Gábor és Patka Heléna előadásában

Írta és rendezte: Dvorák Gábor A darabot Örkény István Egyperces novellák című kötete, valamint az író szellemisége ihlették. (Az előadás nem az ismert novellák dramatizált változata!) Az Egyperces novellák – Örkény szerint – egész regényekkel, sőt, regényciklusokkal felérő alkotások, annak ellenére, hogy szembetűnően rövidek. Őszerinte nem azért rövidek, mert kevés a mondanivalójuk, hanem mert kevés […]

“Napsugár-hívogató” A Garabonciás együttes koncertje gyerekeknek

A koncerten a gyerekek, családok válogatást kaphatnak a zenekar több évtizedes munkájából: megzenésített verseket, népdalfeldolgozásokat láthat, hallhat majd a tisztelt közönség. Dinamikus, pörgős dalok mellett egy-egy lírai szerzemény is helyet kap a műsorban. A teljesség igénye nélkül: Hárs Ernő, Keszeli Ferenc, Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Bartos Erika, Hétvári Andrea, Weinrauch Katalin verseire írt Garabonciás dalok […]

Körerkély 3.0 – a barokkról másképp

Királyi udvarok és hétköznapok a barokk korban Vendégünk Dr. Budai Lotti, a Rizsporos hétköznapok című blog szerzője. Higiénia és testkultúra, divat és pletyka, avagy a barokk királyi mindennapok, elsősorban az európai divatot és szokásokat diktáló Napkirály versailles-i udvarában.

aCOOLsztik

Lóci Akusztik A 34 éves énekes hat éve tört be a magyar könnyűzenei életbe, amikor a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film zenéjének megírása után saját zenekarát, a Lóci játszikot is megalapította. Dalaik nagy része azonban még mindig egy szál gitárral születik, így azok az eredeti, egyszemélyes felállásban is remekül működnek, Lóci számára még […]

Levéltári Délutánok 19. előadás

2. rész Giorgio Basta naplója Győr 1597. évi ostromáról Dr. Bagi Zoltán Péter főlevéltáros előadása Giorgio Basta (1550-1607) a magyar történetírás a lehető legnegatívabb színben tüntette fel, hiszen erdélyi ténykedései (fiskális perek, vagyonelkobzások) és legfőképpen fizetetlen hadai garázdálkodásai igen mély nyomot hagytak mind a kortársakban, mind – emiatt – a későbbi korok történetíróiban is. Előadásomban nem […]

MESESAROK – Imbolygó iskolabolygó – Életképek a suliról – Békés Márta előadása

„Háromszor jártam ki az általános iskolát. No nem azért, mert megbuktam, hanem mert diákéletem után tanítóként tértem vissza gyermekkorom színhelyére. De a legfurcsább az volt, amikor szülőként léptem be az iskolába. Egészen más szemmel láttam mindent.  Az Iskolabolygó és az Imbolygó Iskolabolygó című verseskötetem az általános iskola hétköznapi jeleneteit villantja fel. Az órák, a szünetek, […]

MESESAROK – Imbolygó iskolabolygó – Életképek a suliról – Békés Márta előadása

„Háromszor jártam ki az általános iskolát. No nem azért, mert megbuktam, hanem mert diákéletem után tanítóként tértem vissza gyermekkorom színhelyére. De a legfurcsább az volt, amikor szülőként léptem be az iskolába. Egészen más szemmel láttam mindent. Az Iskolabolygó és az Imbolygó Iskolabolygó című verseskötetem az általános iskola hétköznapi jeleneteit villantja fel. Az órák, a szünetek, az […]

Mihályi Réka: Masni és Pocó – gyerekkoncert bábokkal, zongorakísérettel

Zongorán kísér: Romhányi Áron Mihályi Rékát a Fonogram díjas énekesnőt a Group’n’Swing zenekar tagjaként, a Ridikül c. műsor főcímdalának előadójaként, valamint a Barátok Közt sorozat Váradi Jankájaként ismerhette meg a közönség. “Masni és Pocó” nevű produkciója minőségi szórakozást kínál kisgyermekek és családok számára. A dalok szórakoztató szövegei és profi zenei aláfestése mellett az előadást két […]

ZENESAROK – Krisztus urunk és a furulya (3. rész)

Bábtáncoltatás élő zeneszóval – Keresztes Nagy Árpád előadása Hogyan, s kitől kapta a magyar juhász a furulyát? S a kanásznak mért nincs? S ha a juhásznak van, mi haszna belőle? No, ezt biztosan megtudják, s még egyebeket is, ha kicsiny színpadunk köré elég közel sereglenek. Furulyaszó, kobozpengés, ördögi dudanóták biztosan lesznek. S ha mindezek táncos […]

ZENESAROK – Krisztus urunk és a furulya (2. rész)

Bábtáncoltatás élő zeneszóval – Keresztes Nagy Árpád előadása Hogyan, s kitől kapta a magyar juhász a furulyát? S a kanásznak mért nincs? S ha a juhásznak van, mi haszna belőle? No, ezt biztosan megtudják, s még egyebeket is, ha kicsiny színpadunk köré elég közel sereglenek. Furulyaszó, kobozpengés, ördögi dudanóták biztosan lesznek. S ha mindezek táncos […]

ZENESAROK – Krisztus urunk és a furulya (1. rész)

Bábtáncoltatás élő zeneszóval – Keresztes Nagy Árpád előadása Hogyan, s kitől kapta a magyar juhász a furulyát? S a kanásznak mért nincs? S ha a juhásznak van, mi haszna belőle? No, ezt biztosan megtudják, s még egyebeket is, ha kicsiny színpadunk köré elég közel sereglenek. Furulyaszó, kobozpengés, ördögi dudanóták biztosan lesznek. S ha mindezek táncos […]

ZENESAROK – Krisztus urunk és a furulya (4. rész)

Bábtáncoltatás élő zeneszóval – Keresztes Nagy Árpád előadása Hogyan, s kitől kapta a magyar juhász a furulyát? S a kanásznak mért nincs? S ha a juhásznak van, mi haszna belőle? No, ezt biztosan megtudják, s még egyebeket is, ha kicsiny színpadunk köré elég közel sereglenek. Furulyaszó, kobozpengés, ördögi dudanóták biztosan lesznek. S ha mindezek táncos […]

MESESAROK – Imbolygó iskolabolygó – Életképek a suliról – Békés Márta előadása

„Háromszor jártam ki az általános iskolát. No nem azért, mert megbuktam, hanem mert diákéletem után tanítóként tértem vissza gyermekkorom színhelyére. De a legfurcsább az volt, amikor szülőként léptem be az iskolába. Egészen más szemmel láttam mindent. Az Iskolabolygó és az Imbolygó Iskolabolygó című verseskötetem az általános iskola hétköznapi jeleneteit villantja fel. Az órák, a szünetek, az […]

E-Kart Ring Győrújbarát

Mindenki hallott már a GOKARTról? A gokart zárt pályán, ellenőrzött körülmények között bárki számára lehetőséget ad a tiszta autóversenyzés élményének kipróbálására. De mi az az E-Kart? A villanymotorral szerelt gokartoknak nevet adtunk: E-KART. Ezek olyan akkumulátorral és saját fejlesztésű elektromos hajtással felszerelt gokartok, amit minden korosztálynak elkészítettünk. Minden E-Kart füstmentes, biztonságos és eddig hagyományos járműben nem tapasztalt gyorsulási élményt ad kicsiknek és nagyoknak. […]

Havasi Pure Piano Show

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel két előadás lesz, 15 és 19 órás kezdettel! A színpadon öt fantasztikus zenész egészíti ki a koncertzongora monumentális hangzását, és először kap jelentősebb szerepet HAVASI koncerten a szintetizátor. A koncertsorozat műsora természetesen az elmúlt években legnépszerűbbé vált HAVASI-tételeket is tartalmazza. Szólózongorán, eredeti formájukban lesznek hallhatóak olyan emblematikus művek, mint a […]

Lúdas Matyi – Anyák napi Online Matiné

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben segítenék színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ Bemutató: 2019. május 26. 11 óra A naphosszat ágyában heverésző Matyi egy különös reggelen mégiscsak elindul, hogy végre valami […]

Flexum Thermal & SPA

A MEGÚJULÁS FORRÁSA A Mosonmagyaróváron található, több mint 50 éves gyógyfürdőnkben jelenleg hét – állandóan üzemelő- különböző vízhőfokú medence, hatalmas zöld terek, impozáns belső pihenők, számtalan napozóágy, színvonalas étterem (CORAL), és büfé várják vendégeinket. 2020 tavaszán átadásra került továbbá az új, minden igényt kielégítő gyógymedencéink ( Arany és Ezüst medencék) – Európa TOP 5 egyik […]

31! Összművészeti Ifjúsági Fesztivál

Hello Győr, Hello Nyár! Klassz hírünk van számotokra: Idén újra elhozzuk Nektek a 31! Ifjúsági Fesztivált, immáron 3. alkalommal, ahol a kulturális programok és elképesztő látványosságok mellett hatalmas bulival várunk Benneteket!   ART SZIGET (Helyszín: RADÓ SZIGET)   DANCE ARENA – DANCE SHOW MŰSOROK / VERSENYEK / INTERAKTÍV PROGRAMOK   JÚLIUS 9. PÉNTEK 15:30-23:00 BREAKIN’ […]

Aranypart II.

Az Aranypart II. holtág tiszta, rendezett partszakasszal, ingyenes parkolással, öltözővel és elsősegély nyújtó hellyel várja a strandolni vágyókat. A közelben futó- es sportpálya, kávézó és étterem is található.

Szent László Napok Győr 2021

Június 26-27. Belvárosi utcák, Aranypart I. A Szent László Napok keretein belül idén nyáron is visszautazunk az időbe, ahol Szent László királyunk tetteire emlékezve vehetnek részt a látogatók különféle középkor hangulatát idéző programokon. Idén a korhű érzést a hazai hagyományőrző csapatok mellett, lengyel lovagok teszik gazdagabbá, amelyet kicsik és nagyok egyaránt élvezhetnek. A hagyományokhoz híven […]

Tündérsziget Ökopark

A Pisztráng Kör Egyesület központja a Szigetköz szívében, Dunaszigeten található. Itt élünk és szervezünk kezdő és gyakorlott túrázóknak, iskolai csoportoknak, baráti társaságoknak, cégeknek egyaránt kihívást jelentő kaland- és ökotúrákat. Emellett Dunaszigeti Erdei Iskolánkban, Kulcsosházainkban, Tájközpontunkban és Tündérsziget Ökopark sátorozóhelyünkön szállást és változatos programokat kínálunk: nyári gyermektáborokat minősített erdei iskolai programokat szakvezetős kenus, gyalogos, kerékpáros és […]

Sajtószoba

Sajtószobánk Lorem ipsum dolor sit amet, consetetur sadipscing elitr, sed diam nonumy eirmod tempor invidunt ut labore et dolore magna aliquyam erat. sajto@hellogyor.hu Arculati képek Press Asset 01 Press Asset 02 Press Asset 03 Logók Press Logo 01 Press Logo 02 Press Logo 03 Kampány képek Press Image 01 Press Image 02 Press Image 03 […]

Aktiv kategóriák

Több mint egy város! Városnézés Összes Állatos kalandok Összes Fürdőzés, uszodák Összes Vízi sportok, hajózás Összes Kirándulás, túrázás Összes Aktív szórakozás Összes Tudományos felfedezés Összes Szabadulószobák Összes Kültéri edzés Összes Horgászat Összes Egyéb Összes

Érdekességek

Több mint egy város! Győri Értéktár Tovább Történelmi legendák Összes Vallási legendák Összes

Látnivalók kategoriak

Több mint egy város! Műemlék épületek Összes Szakrális értékek Összes Múzeumok, kiállítóhelyek Összes Terek, parkok Összes Cégérek, szobrok, szökőkutak Összes

Szabadulós Pince

Győr legnagyobb játéktere a belváros szívében! Légy főszereplője négy egyedi történetünknek, és szabadulj ki barátaiddal! Vagy ismerkedj meg érzékenyítő programjainkkal. Válaszd a “Harry Potter”, a “Fűrész”, a “Múmia” vagy a “Szökés” c. filmet, és légy főszereplője a hasonló témájú történetnek a pincében! 60 perc tömény izgalom, flow élmény és közös játék.

PÁNIQ Szoba

A PÁNIQ Szoba az elsők között volt a Magyarországon nyílt szabadulószobák között. Nemcsak Budapesten, hanem Győr belvárosában is évek óta 4 pályával várja a játékos kedvűeket. Egy szobában 2-6 fő általában játszhat, egyszerre a négy szobában akár 24 fő is (kivételes esetben többen is, de a játék élmény miatt kevésbé javasoljuk). A játék egy óra […]

Antigoné

Táncdráma egy felvonásban A koreográfusi elgondolás szerint a mű, Szophoklész: Antigoné című drámáján alapul. A történet a testvéri kötelékek bemutatásáról szól, mely szeretetben a halálig kísér, vagy az egymást ért ellentétek miatt a halálba taszít. Mi írhatja felül két fivér közötti, illetve ember és ember közötti igazságosságot? Mi az igazság? Ki az aki eldönti, hogy […]

Kippkopp és Tipptopp

A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében “A napsütötte őszi erdőt felkavarta a szél. Egy helikopter-falevélen gesztenye-kislány utazott magasban. Fel akarta fedezni a világot. Lassan, óvatosan ereszkedett lefelé. Éppen ott pottyant le, ahol egy sün turkált a tarka levelek között.” – veszi kezdetét a mese a gesztenye-kislányról Tipptoppról, aki szeretné megosztani élményeit valakivel, aki olyan mint Ő. […]

A Kippkopp karácsonya előadás a TáncTánci baba-táncszínházi program keretében jött létre a legkisebb korosztálynak. Írta: Marék Veronika Zene: Sebestyén Bálint Jelmez, díszlet: Győri Gabi Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Sebestyén Bálint Harangozó-díjas Táncolják: Kippkopp – Horváth Kada Cinke: Hergenrőder Jázmin Csillag: Nyári Virág Mesélő: Gerbert Judit “Kippkopp a havas erdőben sétált, mikor odaröppent hozzá barátja, a […]

A Kippkopp karácsonya előadás a TáncTánci baba-táncszínházi program keretében jött létre a legkisebb korosztálynak. “Kippkopp a havas erdőben sétált, mikor odaröppent hozzá barátja, a cinke…”kezdődik Marék Veronika meséje egy egészen különleges napról, melyben a kis gesztenyefiú ellátogat a városba, hogy megtudja, miért nőtt fenyőfa egy házban, a szoba közepén. Kalandja során megismerkedik a kis Csillaggal, […]

Kippkopp Karácsonya

Passage-Beethoven Vll. szimfónia

A Győri Balett 2019-es bemutatója a Passage címet kapta, mely átkelést, átmenetet, folyamatot jelent. Velekei László koreográfus alkotása az ’úton levés’ metaforáját járja körül, az egyes élethelyzetek közötti átkelés, az átmenet szimbóluma teremti meg a táncmű strukturális egységét. A darab az uniformizálódás kritikája, középpontba állítva az embert, egy lányt, aki nem akar részt venni az […]

Arrabona Futófesztivál

Az előző éveknek megfelelően az Őszi Családi Sport- és Egészségnap keretein belül kerül megrendezésre az Arrabona Futófesztivál, mely aktív kikapcsolódást nyújt minden generációnak. A futóversenyre való nevezéseket a helyszínen (Barátság Sportpark) 8:30-tól 9:45-ig lehet leadni. A verseny 10:00-kor rajtol, előbb az Ovifutással (600m), majd az Arrabona futással (3km).

Tájékozódási Futás Rövidtávú OB

Városunk 2021. szeptember 18-19. dátumokkal ad otthont a Rövidtávú és Sprint Váltó Országos Bajnokságnak. – 2021. szeptember 18. (szombat) 10:00 – Rövidtávú OB selejtező – 2021. szeptember 18. (szombat) 15:00 – Rövidtávú OB döntő – 2021. szeptember 19. (vasárnap) 10:00 – Sprint Váltó OB Esemény honlapja: https://rob2021.veszpremihonved.hu/

X-faktor meghallgatás Győr

Eljött a Te pillanatod! Ha úgy érzed, megvan benned az X, jelentkezz itt! A meghallgatások a hatályos járványügyi rendelkezéseknek megfelelően kerülnek megrendezésre. További információ az RTL weboldalán.

Kor-társak 5. rész – Háy János: ÉnTe – Posonyi Takács László műsora

Posonyi Takács László műsora 2016. szeptemberében Háy János – egészen kivételes módon – ezt írta ki Facebook oldalára: „Sokan keresik az Énte-verset, jövőre kötetben is megjelenik a könyvfesztiválra, de addig is itt olvashatjátok.” A vers azóta is a kortárs író egyik legkeresettebb írása, valamennyiünk életének „görbe tükre”.

Levéltári Délutánok 18. előadás / 2. rész

Adolf von Schwarzenberg a győri hős élete Dr. Bagi Zoltán Péter főlevéltáros előadása Adolf von Schwarzenberg 1595-ben érkezett Németalföldről a magyarországi hadszíntérre. Ekkor Karl von Mansfeld ajánlására az Udvari Haditanács 1000 vallon vértes és 1000 vallon lovas lövész toborzásával és vezetésével bízta meg. Tehetsége és rátermettsége miatt hamarosan az udvar a kor egyik legfontosabb katonai […]

Levéltári délutánok 19. előadás / 1. rész

Giorgio Basta naplója Győr 1597. évi ostromáról Dr. Bagi Zoltán Péter főlevéltáros előadása Giorgio Bastát (1550-1607) a magyar történetírás a lehető legnegatívabb színben tüntette fel, hiszen erdélyi ténykedései (fiskális perek, vagyonelkobzások) és legfőképpen fizetetlen hadai garázdálkodásai igen mély nyomot hagytak mind a kortársakban, mind – emiatt – a későbbi korok történetíróiban is. Előadásomban nem a […]

MESESAROK – Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató kedvenc népmeséi

A győriek által jól ismert és szeretett Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató és népdalénekes áprilisban a gyerekeknek kedveskedik: kedvenc népmeséiből olvas fel kedd délutánonként, például a hungarikumokok között számontartott Magyar Népmesék gyűjteményből és a Timaffy László gyűjtésében fennmaradt kisalföldi mesékből. További időpontjaink: 04.13. 04.20. 04.27.

MESESAROK – Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató kedvenc népmeséi

A győriek által jól ismert és szeretett Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató és népdalénekes áprilisban a gyerekeknek kedveskedik: kedvenc népmeséiből olvas fel kedd délutánonként, például a hungarikumokok között számontartott Magyar Népmesék gyűjteményből és a Timaffy László gyűjtésében fennmaradt kisalföldi mesékből.

A megtűrt bolond – 100 éve született Friedrich Dürrenmatt

Közreműködik: Posonyi Takács László, vágó: Abdai Bálint Épp száz éve, január 5-én született a „megtűrt bolond”. A szatíra mestere, nem mellesleg kiváló képzőművész, A nagy Romulus, Az öreg hölgy látogatása, az Angyal szállt le Babilonba, szóval felsorolni sem lehet, mennyi mestermű szerzője. Mit olvashatnánk egy félelmetességében már-már groteszk, ránk zárult világban, ha nem őt, hiszen […]

MESESAROK – Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató kedvenc népmeséi

A győriek által jól ismert és szeretett Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató és népdalénekes áprilisban a gyerekeknek kedveskedik: kedvenc népmeséiből olvas fel kedd délutánonként, például a hungarikumokok között számontartott Magyar Népmesék gyűjteményből és a Timaffy László gyűjtésében fennmaradt kisalföldi mesékből. További időpontunk: 04.27.

MESESAROK – Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató kedvenc népmeséi

A győriek által jól ismert és szeretett Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató és népdalénekes áprilisban a gyerekeknek kedveskedik: kedvenc népmeséiből olvas fel kedd délutánonként, például a hungarikumokok között számontartott Magyar Népmesék gyűjteményből és a Timaffy László gyűjtésében fennmaradt kisalföldi mesékből. További időpontjaink: 04.20. 04.27.

RÉV Felolvasószínház – Székely Csaba: Homokszörny

Öt nő és öt férfi. Mindannyian szeretnek. A kérdés csak az, hogy mikor kit, és mennyi ideig és persze, hogy mennyire. Szakítanak, összejönnek, új kapcsolatra vágynak, de leginkább a magányra. Székely Csaba remek humorral mutat utat a párkapcsolatok útvesztőjébe. Nevetünk, de könnyes a szemünk, mert néha magunkra ismerünk. Játsszák: Árvai Péter, Bojkovszky Zsolt, Forgács Fanni, […]

ZENESAROK – Európa-mesék – Zenés történetek hangszerország mesebirodalmából

Farkas Árpád és Földesné Hornung Dóra műsorában dalok és klasszikus dallamok csendülnek fel mesés keretek közt. Vidám, érzelemmel teli perceket élhetünk át, melyekben a zenei részletek mesés gondolatok megjelenítésére szolgálnak. A győri Európa Koncert Szalonegyüttes által készített Szalon-Mesék kamarazenei megjelenítése meghitt hangulatot teremt a gyermekek és családok esti szórakozásához. Az együttes mottója: „Daloljunk, játsszunk, tapsoljunk […]

ZENESAROK – Európa-mesék – Zenés történetek hangszerország mesebirodalmából

SZALON-MESÉK az Európa Duó előadásában Farkas Árpád és Földesné Hornung Dóra műsorában dalok és klasszikus dallamok csendülnek fel mesés keretek közt. Vidám, érzelemmel teli perceket élhetünk át, melyekben a zenei részletek mesés gondolatok megjelenítésére szolgálnak. A győri Európa Koncert Szalonegyüttes által készített Szalon-Mesék kamarazenei megjelenítése meghitt hangulatot teremt a gyermekek és családok esti szórakozásához. Az […]

KÖLTÉSZET NAPJA 2021 – Pilinszky 100 – Egy szenvedély margójára

Orbán György és Kovács Gábor előadóestje A száz éve született Pilinszky János a 20. század költészetének meghatározó alakja, a Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja volt. Költészete, amely Németh László megállapítása szerint „a fájdalom nyelve”, közérthető világossággal adott hangot a minden emberi sors mélyén fészkelő fájdalomnak, a szorongásnak és a reménynek. Egy szenvedély […]

ZENESAROK – Európa-mesék – Zenés történetek hangszerország mesebirodalmából

SZALON-MESÉK az Európa Duó előadásában Farkas Árpád és Földesné Hornung Dóra műsorában dalok és klasszikus dallamok csendülnek fel mesés keretek közt. Vidám, érzelemmel teli perceket élhetünk át, melyekben a zenei részletek mesés gondolatok megjelenítésére szolgálnak. A győri Európa Koncert Szalonegyüttes által készített Szalon-Mesék kamarazenei megjelenítése meghitt hangulatot teremt a gyermekek és családok esti szórakozásához. Az […]

ZENESAROK – Európa-mesék – Zenés történetek hangszerország mesebirodalmából

SZALON-MESÉK az Európa Duó előadásában Farkas Árpád és Földesné Hornung Dóra műsorában dalok és klasszikus dallamok csendülnek fel mesés keretek közt. Vidám, érzelemmel teli perceket élhetünk át, melyekben a zenei részletek mesés gondolatok megjelenítésére szolgálnak. A győri Európa Koncert Szalonegyüttes által készített Szalon-Mesék kamarazenei megjelenítése meghitt hangulatot teremt a gyermekek és családok esti szórakozásához. Az […]

MESESZÍNHÁZ – A három nyúl – bábjáték Zelk Zoltán meséje nyomán

Az Ákom-Bákom Bábcsoport előadása Az Ákom-Bákom Bábcsoport több, mint 20 éve alakult. Az 5 tagú társulat két csoporttal az ország minden régiójában megfordult már. Repertoáruk az állatos meséktől a verses mese feldolgozásokon keresztül a népmesékig terjed. Játékstílusukra elsősorban az asztali bábjáték jellemző, melyben felcsendülnek közismert népdalok és saját szerzeményű dalaik is.

Holdfényexpressz 1598

Franz Christoph Khevenhüller, Frankenburg grófjának évkönyvei II. Ferdinánd császár megbízásából készültek, s az osztrák történeti források között a legszámottevőbbek közé tartoznak. Bár az író csak tíz esztendős volt Győr töröktől való visszafoglalásakor, mégis találunk egy fejezetet erről az évről, mikor Ferdinánd huszadik életévét töltötte, s még csak főherceg volt. Ebben a kötetben bukkant valami érdekesre […]

Győri Keresztút

A 2019-ben átadásra került Győri Keresztút tizennégy állomása egy egy kilométer kerületű kör határvonalán helyezkedik el, amely a győri Nagyboldogasszony-székesegyháztól indulva érinti a Dunakapu teret, a Széchenyi teret, a Bécsi kapu teret, majd a székesegyházhoz érkezik vissza. Tizenkét Győrhöz kötődő kortárs művész alkotásai kerültek felfüggesztésre az említett útvonalra eső épületeken. A stációkat sötétedést követően megvilágítják. […]

Online előadás: Szibériai csárdás – zenés romantikus játék

Kedves Nézőink! Ha Önök nem jöhetnek hozzánk, mi megyünk Önökhöz! A személyes találkozás lehetőségéig egy különleges kezdeményezéssel, előadásaink online közvetítésével szeretnénk nézőinket a megszokott, magas színvonalú színházi élményhez juttatni. Előadásaink jegyvásárlással elérhetők a világ bármely pontjáról. Bővebb információ: Győri Nemzeti Színház weboldalán Találkozzunk az online térben! Az alábbi linkre kattintva érhető el a jegyvásárlás felülete: Jegy.hu […]

Online előadás: Primadonnák – Bohózat

Online előadás: Menyasszonytánc – Klezmer-musical

Kedves Nézőink! Ha Önök nem jöhetnek hozzánk, mi megyünk Önökhöz! A személyes találkozás lehetőségéig egy különleges kezdeményezéssel, előadásaink online közvetítésével szeretnénk nézőinket a megszokott, magas színvonalú színházi élményhez juttatni. Előadásaink jegyvásárlással elérhetők a világ bármely pontjáról. Bővebb információ: Győri Nemzeti Színház weboldalán Találkozzunk az online térben! Az alábbi linkre kattintva érhető el a jegyvásárlás felülete: Jegy.hu […]

Online előadás: Liliomfi – Vígjáték

Online előadás: Csoportterápia – Mjuzikelkámedi

Online előadás: Chioggiai csetepaté – Vígjáték

Online előadás: Bolha a fülbe – Vígjáték

Győrfi Pál- Egészség mentő szemmel

Győrfi Pál – az Országos Mentőszolgálat szóvivője, egészségszakértő, kommunikációs szakember lesz a vendégünk a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban. A jelenlegi korlátozó intézkedések miatt az esemény online formában, 2021. április 6-tól lesz megtekinthető a molnarvid.hu-n , illetve a Facebook oldalunkon és Youtube csatornánkon. Az előadás megtekintése díjtalan.

MEGDICSŐÜLT ÉJ

Két korszakos remekmű csendül fel a Flesch-bérlet hangversenyének műsorában. Az 1787 tavaszán keletkezett C-dúr vonósötös Mozart kamarazenéjének egyik csúcsa, a formálás, a harmóniakezelés és a hangszerelés mesterdarabja. Az 1899-ben vonós szextettre készült Verklärte Nacht (Megdicsőült éj) a német költő, Richard Dehmel három évvel korábban megjelent, különös szerelmi történetet elbeszélő versét feldolgozó, hamísítatlanul 19. századi programzene. […]

BOLDOG 750. SZÜLETÉSNAPOT, GYŐR! – Kisfaludy Károly (4. rész)

A Kisfaludy Károlyról szóló részét ITT tudják megtekinteni. Az idén 750. születésnapját ünneplő Győr köszöntéséra a Vaskakas Bábszínház bábművészei 10 részből álló animációs rövidfilm-sorozatot készítettek, melyben az elmúlt több mint 7 évszázad számunkra jelentős pillanatait forgatták le az animáció eszközeivel. A BOLDOG 750. SZÜLETÉSNAPOT, GYŐR! – címet viselő sorozat negyedik részét láthatják, melyben Kisfaludy Károly […]

Húsvéti Online Matiné – Bob és Bobek

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben segítenék színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ a weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ Bemutató: 2005. április 3. Élt egyszer egy furcsa nevű varázsló, úgy hívták: Próbáldky. Ha egy főtérre vagy piactérre […]

Online Matiné – Frakk, a macskák réme

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben segítenék színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ a weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤   Bemutató: 2016. november 13. Lukrécia és Szerénke, a két lusta macska élete felhőtlen boldogságban telik. Gazdasszonyuktól, Irma […]

Online Matiné – Kakasviadal

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben segítenék színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ a weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ Online bemutató: 2021. február 7. Két testvér, a Szakácsnő és a Kukta egy házias kis vendéglőt üzemeltet. Nem […]

Online Matiné – Vuk

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben segítenék színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ a weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ Bemutató: 2020. március 1. „Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit […]

VI. ÉDUVIZIG ONLINE GÁTŐRFUTÁS

Fuss önállóan és posztold eredményed a Facebook oldalunkra vagy idővonaladra 2021. március 22. (Víz Világnapja) – 2021. április 22. (Föld Napja) időszakban! További részletek: http://www.facebook.com/vizvilagnap  

BOLDOG 750. SZÜLETÉSNAPOT, GYŐR! – Blaha Lujza (5. rész)

A Blaha Lujzáról szóló részt ITT tudják megtekinteni. Az idén 750. születésnapját ünneplő Győr köszöntéséra a Vaskakas Bábszínház bábművészei 10 részből álló animációs rövidfilm-sorozatot készítettek, melyben az elmúlt több mint 7 évszázad számunkra jelentős pillanatait forgatták le az animáció eszközeivel. A BOLDOG 750. SZÜLETÉSNAPOT, GYŐR! – címet viselő sorozat negyedik részét láthatják, melyhez jó szórakozást […]

Vajon mire készülünk?

Bár a Házunk zárva, de nagy dolgokra készülünk! A felújítási munkálatok számunkra a költözéssel kezdődnek. Az izgalmas pillanatok megőrzése és dokumentálása fontos számunkra. Szeretnénk, ha Ti is részesei lehetnétek ezeknek a folyamatoknak. Szerdánként beszámolunk a Házban éppen zajló aktuális hírekről, eseményekről. Láthatjátok majd például, hogyan dekorálunk, miként szervezzük programjainkat, valósítjuk meg ötleteinket, miközben készülünk a […]

Kézműves-KEDD-j

Kiemelkedő alaptevékenységeink és erősségeink közé tartozik az alkotói kézműves játszóházak vezetése. A családi nagyrendezvényeink és az iskolai, óvodai csoportoknak kínált kézműves oktatói programjainkra való nagy igény hívta életre az online kézműves rovatunkat. Ennek keretében igényes, könnyen érthető videókat készítünk különböző témák köré csoportosítva. https://www.facebook.com/generaciokhazagyor/

Zsákbamacska családi hétfője

A Generációk Házának évek óta tartó tevékenységébe tartozik a környezetvédelmi nevelés, a helyi kulturális értékek közvetítése és az idősebb generáció egészséges életmódjának megőrzése. Februártól májusig tartó sorozatunkban minden hétfőn különböző online tartalmú meglepetéssel várunk benneteket. Hol Győr város 750 éves évfordulójával kapcsolatos érdekességeket osztunk meg veletek, hol kreatív öko-tippeket adunk és környezetvédelmi érdekességekre hívjuk fel […]

Online Matiné – A manógyár

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben segítenék színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ a weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ Bemutató: 2018. november 25. Négy manóügyi szakreferens, egy manóügyi kutatócsoport érkezik a Vaskakas Bábszínházba, hogy előadást tartson […]

Online Matiné – A halhatatlanságra vágyó királyfi

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben segítnék színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ a weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ Bemutató: 2018. február 18. „Mesélte rég a dajkám, Hogy át kell menni néhány birodalmon, És a világ […]

Mi mennyi? – 30 éves a Vaskakas

A Vaskakas Bábszínház 30 éves születésnapjának Facebook-rovata. Minden, ami a Vaskakas születési évében történt, helyi és világesemények.

Online előadás: István, a király – Rockopera

Kedves Nézőink! Ha Önök nem jöhetnek hozzánk, mi megyünk Önökhöz! A személyes találkozás lehetőségéig egy különleges kezdeményezéssel, előadásaink online közvetítésével szeretnénk nézőinket a megszokott, magas színvonalú színházi élményhez juttatni. Előadásaink jegyvásárlással elérhetők a világ bármely pontjáról. Bővebb információ: https://www.gyoriszinhaz.hu Találkozzunk az online térben! Az online előadás 15:00-23:59 között látható! Jegyvásárlás elérhető 20:00-ig. Az elindításánál és esetleges […]

Online előadás: Aréna – Musical

Mesesarok – Tök Magda és más mesék – Gáti István előadásában 5. rész

Tök Magda, a teltkarcsú tökhölgy kalandjait verselte kötetbe Gáti István, aki márciusban a győri gyerekeknek is felolvas a könyvből, amelyből megtudhatjuk, milyen egy tök szuperdada, egy szinte tökéletes kirándulás, vagy pacsizhatunk a jeles tökpolgárokkal; a tök-mesék mellett a készülőben lévő új kötet főhőséről, Kornélról, a kobráról is hallhatunk történeteket. Tartsatok velünk facebook-oldalunkon!

Mesesarok – Tök Magda és más mesék – Gáti István előadásában 4. rész

Tök Magda, a teltkarcsú tökhölgy kalandjait verselte kötetbe Gáti István, aki márciusban a győri gyerekeknek is felolvas a könyvből, amelyből megtudhatjuk, milyen egy tök szuperdada, egy szinte tökéletes kirándulás, vagy pacsizhatunk a jeles tökpolgárokkal; a tök-mesék mellett a készülőben lévő új kötet főhőséről, Kornélról, a kobráról is hallhatunk történeteket. Tartsatok velünk facebook-oldalunkon!

Mesesarok – Tök Magda és más mesék – Gáti István előadásában 3.rész

Tök Magda, a teltkarcsú tökhölgy kalandjait verselte kötetbe Gáti István, aki márciusban a győri gyerekeknek is felolvas a könyvből, amelyből megtudhatjuk, milyen egy tök szuperdada, egy szinte tökéletes kirándulás, vagy pacsizhatunk a jeles tökpolgárokkal; a tök-mesék mellett a készülőben lévő új kötet főhőséről, Kornélról, a kobráról is hallhatunk történeteket. Tartsatok velünk facebook-oldalunkon!

„Egy dal születése” – Mihályi Réka és Romhányi Áron műsora

A Fonogram díjas énekesnő és az Artisjus díjas zeneszerző számos saját dallal, és jónéhány magyar sláger feldolgozásával készül a közönségnek abban a formában, ahogy a dalok megszülettek: énekkel és zongorával.  Duó műsorukban a swing és jazz klasszikusai mellett, blues és pop slágerek is elhangzanak, valamint örökzöld régi magyar dalok színesítik tovább repertoárjukat. Mihályi Réka Fonogram […]

Mesesarok – Tök Magda és más mesék – Gáti István előadásában 2. rész

Tök Magda, a teltkarcsú tökhölgy kalandjait verselte kötetbe Gáti István, aki márciusban a győri gyerekeknek is felolvas a könyvből, amelyből megtudhatjuk, milyen egy tök szuperdada, egy szinte tökéletes kirándulás, vagy pacsizhatunk a jeles tökpolgárokkal; a tök-mesék mellett a készülőben lévő új kötet főhőséről, Kornélról, a kobráról is hallhatunk történeteket. Tartsatok velünk facebook-oldalunkon!

Mesesarok – Tök Magda és más mesék – Gáti István előadásában 1.rész

Tök Magda, a teltkarcsú tökhölgy kalandjait verselte kötetbe Gáti István, aki márciusban a győri gyerekeknek is felolvas a könyvből, amelyből megtudhatjuk, milyen egy tök szuperdada, egy szinte tökéletes kirándulás, vagy pacsizhatunk a jeles tökpolgárokkal; a tök-mesék mellett a készülőben lévő új kötet főhőséről, Kornélról, a kobráról is hallhatunk történeteket. Tartsatok velünk a facebook-oldalunkon!

Levéltári délutánok 18. előadás

Adolf von Schwarzenberg, a győri hős élete Dr. Bagi Zoltán főlevéltáros előadása a győri könyvtár facebook-oldalán. Adolf von Schwarzenberg 1595-ben érkezett Németalföldről a magyarországi hadszíntérre. Ekkor Karl von Mansfeld ajánlására az Udvari Haditanács 1000 vallon vértes és 1000 vallon lovas lövész toborzásával és vezetésével bízta meg. Tehetsége és rátermettsége miatt hamarosan az udvar a kor […]

Levéltári délutánok 17. előadás / 2. rész

Dr. Bagi Zoltán főlevéltáros – mintegy huszonöt éve – a XVI-XVII. század történéseit kutatja. A Levéltári délutánok című ismeretterjesztő előadásainkban ebből a korból kaptak egy kis ízelítőt az érdeklődők az előző 17 alkalommal. Ahogy februárban, úgy most is a gasztronómia iránt érdeklődőknek szeretnénk kedvezni az előadás 2. részével. A rendezvény az online térbe költözött, a […]

Fejezetek Győr művelődéstörténetéből – Irodalmi kávéház a Kisfaludy Károly Könyvtárban

Szemelvények a Hazánk c. napilap 1848. év 2. évfolyamának számaiból a győri könyvtár facebook oldalán. Bevezetőt mond: Dr. Horváth József igazgatóhelyettes Közreműködnek: Jáger András, Kurucz Dániel, Mihályi Orsolya színművészek A Hazánk kereskedelmi és szépirodalmi lap, dr. Kovács Pál szerkesztésében 1847. január 2-ától 1848. augusztus 14-ig működött Győrött. A határozott politikai programmal indult lap megjelenése országszerte […]

Egy nap Kippkoppal

Egy nap Kippkoppal Kippkopp és Tipptopp Írta MARÉK Veronika Zene Montázs Jelmez, Díszlet GYŐRI Gabi Dramaturg CSEPI Alexandra Koreográfus VELEKEI László Seregi- és Harangozó-díjas Mesélő hang GERBERT Judit Előadják: Kara Zsuzsanna és Sebestyén Bálint “A napsütötte őszi erdőt felkavarta a szél. Egy helikopter-falevélen gesztenye-kislány utazott magasban. Fel akarta fedezni a világot. Lassan, óvatosan ereszkedett lefelé. […]

BALETT HÉTFŐ 3. ADÁS

Ha hétfő, akkor balett! Kedves Közönségünk! A kialakult helyzet és a szabályozások miatt, már egy ideje nem találkoztunk Önökkel személyesen… Tudniuk kell, hogy mi ugrásra készen, a rajtkövön állunk, s amint lehetőséget kapunk rá a színpadokon leszünk a tőlünk megszokott minőségben és szenvedéllyel. De addig is szeretnénk megmutatni, hogyan telnek mindennapjaink. Ezért gondoltunk egyet és […]

Online előadás: Liliomfi – Vígjáték

Kedves Nézőink! Ha Önök nem jöhetnek hozzánk, mi megyünk Önökhöz! A személyes találkozás lehetőségéig egy különleges kezdeményezéssel, előadásaink online közvetítésével szeretnénk nézőinket a megszokott, magas színvonalú színházi élményhez juttatni. Előadásaink jegyvásárlással elérhetők a világ bármely pontjáról. Bővebb információ: https://www.gyoriszinhaz.hu Találkozzunk az online térben! Az online előadás 15:00-23:59 között látható! Jegyvásárlás elérhető 20:00-ig. Az elindításánál és esetleges […]

A békakirály – zenés játék Grimm meséje alapján a Dvorák-Patka Színház előadásában

A gyönyörű királylány eladósorba kerül, jönnek is a kérők messze földről, hogy elnyerjék a kezét és vele együtt a fele királyságot. A királylány első látásra beleszeret az egyik királyfiba, csakhogy szerelmét a gonosz boszorkány a próbatételek során csúf békává változtatja, s így – míg a varázslat tart – nem lelhetnek egymásra. Ha azonban a királylány […]

Online előadás: Primadonnák – Bohózat

Kedves Nézőink! Ha Önök nem jöhetnek hozzánk, mi megyünk Önökhöz! A személyes találkozás lehetőségéig egy különleges kezdeményezéssel, előadásaink online közvetítésével szeretnénk nézőinket a megszokott, magas színvonalú színházi élményhez juttatni. Előadásaink jegyvásárlással elérhetők a világ bármely pontjáról. Bővebb információ: https://www.gyoriszinhaz.hu Találkozzunk az online térben! Az online előadás 15:00-23:59 között látható! Jegyvásárlás elérhető 20:00-ig. Az elindításánál és esetleges […]

Online előadás: Tom Sawyer Kalandjai – Ifjúsági színjáték

Kedves Nézőink! Ha Önök nem jöhetnek hozzánk, mi megyünk Önökhöz! A személyes találkozás lehetőségéig egy különleges kezdeményezéssel, előadásaink online közvetítésével szeretnénk nézőinket a megszokott, magas színvonalú színházi élményhez juttatni. Előadásaink jegyvásárlással elérhetők a világ bármely pontjáról. Bővebb információ: https://www.gyoriszinhaz.hu Találkozzunk az online térben! Az online előadás 10:00-16:00 között látható! Jegyvásárlás elérhető 11:00-ig. Az elindításánál és esetleges […]

Újjáébredés (a pandémia alatt) – Nemzetközi paverpol kiállítás a József Attila Művelődési Házból

A paverpol nevű anyagot 1995-ben Josefine de Roode holland művész fejlesztette ki. Lényegében egy speciális ragasztó és keményítő, melyet dekorációs és szobrászkellékként lehet használni. Hazánkba 10 évvel ezelőtt kezdték el használni, mára pedig népes rajongó tábora lett a művészek körében. A paverpol lényegében mindenhez ragad, ami természetes anyag, így például a papírhoz, textilhez, kőhöz, vagy éppen […]

Zenesarok – Állatságok – Huzella Péter verses-dalos műsora gyerekeknek 1. rész

Tóth Krisztina játékos gyerekvers kötete, az Állatságok ihlette Huzella Péter legújabb dalait, melyeket a múlt év tavaszán, a Facebook-on előadott mindennapi szobafogság koncertjeire írt. A dalokból azóta már a stúdiófelvételek is elkészültek, s csak a megjelenésre várnak. Tóth Krisztina mellett Pinczési Judit, Varró Dániel, Weöres Sándor és Zalán Tibor versei szerepelnek az összeállításban. Péter csütörtökönként […]

„Ha te tudnád…” – Népdalfeldolgozások és énekelt versek a Hungarikum előadásában

A 10 éves Hungarikum Együttes megtalálta helyét a színes akusztikus-zenei palettán. Egyedi népdalfeldolgozásaik, ihletett istenes énekeik, szövegközpontú versmegzenésítéseik és gondolatébresztő saját dalaik lassan bekerülnek a zenei köztudatba. Jelmondatuk: „A dalt előadni, nem felhasználni!” Élő, jelen esetben pedig online koncertjükön a közönség zenei kirándulásként ízelítőt kap a különböző műfajú dalok különféle stílusú bemutatásából is.

Zenesarok – Állatságok – Huzella Péter verses-dalos műsora gyerekeknek 2. rész

Tóth Krisztina játékos gyerekvers kötete, az Állatságok ihlette Huzella Péter legújabb dalait, melyeket a múlt év tavaszán, a Facebook-on előadott mindennapi szobafogság koncertjeire írt. A dalokból azóta már a stúdiófelvételek is elkészültek, s csak a megjelenésre várnak. Tóth Krisztina mellett Pinczési Judit, Varró Dániel, Weöres Sándor és Zalán Tibor versei szerepelnek az összeállításban. Péter csütörtökönként […]

Zenesarok – Állatságok – Huzella Péter verses-dalos műsora gyerekeknek 3. rész

Tóth Krisztina játékos gyerekvers kötete, az Állatságok ihlette Huzella Péter legújabb dalait, melyeket a múlt év tavaszán, a Facebook-on előadott mindennapi szobafogság koncertjeire írt. A dalokból azóta már a stúdiófelvételek is elkészültek, s csak a megjelenésre várnak. Tóth Krisztina mellett Pinczési Judit, Varró Dániel, Weöres Sándor és Zalán Tibor versei szerepelnek az összeállításban. Péter csütörtökönként […]

Zenesarok – Állatságok – Huzella Péter verses-dalos műsora gyerekeknek 4. rész

Tóth Krisztina játékos gyerekvers kötete, az Állatságok ihlette Huzella Péter legújabb dalait, melyeket a múlt év tavaszán, a Facebook-on előadott mindennapi szobafogság koncertjeire írt. A dalokból azóta már a stúdiófelvételek is elkészültek, s csak a megjelenésre várnak. Tóth Krisztina mellett Pinczési Judit, Varró Dániel, Weöres Sándor és Zalán Tibor versei szerepelnek az összeállításban. Péter csütörtökönként […]

Antigoné

Antigoné táncdráma egy felvonásban A koreográfusi elgondolás szerint a mű, Szophoklész: Antigoné című drámáján alapul. A történet a testvéri kötelékek bemutatásáról szól, mely szeretetben a halálig kísér, vagy az egymást ért ellentétek miatt a halálba taszít. Mi írhatja felül két fivér közötti, illetve ember és ember közötti igazságosságot? Mi az igazság? Ki az aki eldönti, […]

GyőrBike Közösségi Bérkerékpár Rendszer

A GyőrBike Közösségi Bérkerékpár Rendszer használatával könnyedén bejárhatjuk a város távolabbra eső pontjait, nevezetességeit. A főbb csomópontok környékén kialakított állomásokon több száz városi kerékpár közül válogathatunk. A kerékpárok kölcsönzése kétféleképpen történhet: – alkalmi felhasználók regisztrációt követően jegy vásárlásával – rendszeres felhasználók fél éves vagy éves bérlet vásárlásával Bővebb információ: GyőrBike bérlet értékesítési pont: Látogatóközpont / […]

27. Esküvői Kiállítás

2021-ben rendhagyó módon ősszel rendezzük meg az Esküvői Kiállítást. Bemutatkoznak fotósok, ékszerészek, sminkesek, fodrászok és olyan cégek is, akik az esküvői meghívótól a köszönöajándékon át termékeikkel segítenek teljessé tenni a nagy napot. Kiállítóink az esküvőszervezéssel kapcsolatos szolgáltatásokról teljeskörű tájékoztatást adnak. Az ingyenes rendezvényre érdemes ellátogatni, kedvezménykuponokkal, tombolával várjuk a Jegyespárokat!

Online előadás: Bolha a fülbe – Vígjáték

Kedves Nézőink! Ha Önök nem jöhetnek hozzánk, mi megyünk Önökhöz! A személyes találkozás lehetőségéig egy különleges kezdeményezéssel, előadásaink online közvetítésével szeretnénk nézőinket a megszokott, magas színvonalú színházi élményhez juttatni. Előadásaink jegyvásárlással elérhetők a világ bármely pontjáról. Bővebb információ: https://www.gyoriszinhaz.hu Találkozzunk az online térben! Az online előadás 15:00-23:59 között látható! Jegyvásárlás elérhető 20:00-ig. Az elindításánál és esetleges […]

Hamar Zsolt

Hallgassa a “legnagyobbakat”! Február 26-án,  Bartók, Mozart és Beethoven műveit Hamar Zsolt vezényletével a Győri Filharmonikus Zenekar szólaltatja meg. Elsőként Bartók Béla Táncszvitje hangzik el, melyet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi hangversenyre komponálta a szerző 1923-ban. Ezt követi Mozart C-dúr oboaversenye, melynek létezését sokáig csak a mester levelezése alapján feltételezték. […]

Joseph Haydn „Oxford” – Győri Filharmonikusok a Bartók Rádión

Joseph Haydn remekmívű „Oxford” szimfóniája az úgynevezett párizsi szimfóniák sorába tartozik: az 1788-ban komponált mű 1791. július 7-én kapta ismert melléknevét, amikor előadták a patinás angol egyetemi városban, a mester díszdoktorrá avatása alkalmából. A kürtirodalom egyik legtöbbet játszott alkotása, Richard Strauss 1883-ban befejezett 1. kürtversenye. A megírásakor mindössze tizenkilenc esztendős ifjú mester „családi” kapcsolatban állt […]

Győri Filharmonikusok, Gran Partita – online!

A 18. század zenéjének sajátos jelensége az úgynevezett Harmoniemusik, mely kis fúvósegyüttest és az erre az apparátusra írott, általában szórakoztató jellegű zenét egyaránt jelent. A szerenád és a divertimento mellett a partita – mely kifejezés a szvithez hasonló tánctétel-sorozat elnevezésére szolgált – kedvelt műfajnak számított e zsánerben, melynek legnagyobb mestere természetesen Wolfgang Amadeus Mozart volt. […]

Szük Ödön emlékkiállítás

NAPLEMENTE Szűk Dönci képek (46) Szűk Dönci képek (45) Sok a sérült a kórházakban.Törések,ficamok,agyrázkódás a sikos havas utak miatt Havas városkép Áthelyezett lámpák Attila gyomrának röntgenfelvétele ,Ruszinkó Viktória vezetõ fõorvos kezében Galambok Õszi falevelek Õszi falevelek Az állatoknak is kötelezõ az útlevél, külföldi utazáshoz Gyõr-Ménfõcsanakon leégett egy bálakazal Fogathajtó-bajnokság 3.fordulója Kánikula tetõfedõk dolgoznak a forróságban […]

Győri Filharmonikusok – Somodari a Győr+rádióban és online

Beethoven születésének 250. évfordulója előtt tisztelegve a Győri Filharmonikus Zenekar a mester egyetlen operájának, a Fideliónak az 1814-es harmadik átdolgozáshoz készült, a híres Leonóra-nyitányoknál kisebb szabású, s azoktól mind zenei anyagában, mind hangnemében eltérő ouverture-jével, a Fidelio-nyitánnyal indítja hangversenyét. A nyitányt követően a csellóirodalom egyik legfontosabb versenyművét, Antonin Dvořák az amerikai évek alatt készült, az […]

Online előadás: Csoportterápia – Mjuzikelkámedi

Kedves Nézőink! Ha Önök nem jöhetnek hozzánk, mi megyünk Önökhöz! A személyes találkozás lehetőségéig egy különleges kezdeményezéssel, előadásaink online közvetítésével szeretnénk nézőinket a megszokott, magas színvonalú színházi élményhez juttatni. Előadásaink jegyvásárlással elérhetők a világ bármely pontjáról. Bővebb információ: https://www.gyoriszinhaz.hu Találkozzunk az online térben! Az online előadás 15:00-23:59 között látható! Jegyvásárlás elérhető 19:00-ig. Az elindításánál és […]

Online előadás: Primadonnák – Bohózat

Kedves Nézőink! Ha Önök nem jöhetnek hozzánk, mi megyünk Önökhöz! A személyes találkozás lehetőségéig egy különleges kezdeményezéssel, előadásaink online közvetítésével szeretnénk nézőinket a megszokott, magas színvonalú színházi élményhez juttatni. Előadásaink jegyvásárlással elérhetők a világ bármely pontjáról. Bővebb információ: https://www.gyoriszinhaz.hu Találkozzunk az online térben! Az online előadás 15:00-23:59 között látható! Jegyvásárlás elérhető 19:00-ig. Az elindításánál és esetleges […]

BLACK TO SAY SILENCE -balett előadás

Összefoglaló Black to say Silence Sötét, csönd A Győri Balett 2018-as őszi premierdarabja, most felvételről újra átélhető! Asszisztensek: Andrea MENDEZ CRIADO, KARA Zsuzsanna Zene: Fernando LÁZARO Jelmez: Angel RODRÍGUEZ, GYŐRI Gabi Díszlet: Andrea KUPRIAN Fény: Angel RODRÍGUEZ, HÉCZ Péter Koreográfus: Angel RODRÍGUEZ Angyal ENGELBRECHT Patrik Szólópár Tatiana SHIPILOVA – GÉMESI Máté Párok MARJAI Lili Anna […]

Megemlékező ünnepség Győrszentivánon

Ezen a napon az 1848/49-es magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Online megemlékező műsorunkban a győrszentiváni Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai szerepelnek.    

BOLDOG 750. SZÜLETÉSNAPOT, GYŐR! (3. rész) – Bonaparte Napóleon

Videósorozat a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Az idén 750. születésnapját ünneplő Győr köszöntéséra a Vaskakas Bábszínház bábművészei 10 részből álló animációs rövidfilm-sorozatot készítettek, melyben az elmúlt több mint 7 évszázad számunkra jelentős pillanatait forgatták le az animáció eszközeivel. A harmadik részben megismerhetik a győri csata eseményeit, és hogy Napóleon milyen hatással volt a városra.

Mi mennyi? – 30 éves a Vaskakas

A Vaskakas Bábszínház 30 éves születésnapjának Facebook-rovata. Minden, ami a Vaskakas születési évében történt, helyi és világesemények.

Mi mennyi? – 30 éves a Vaskakas

A Vaskakas Bábszínház 30 éves születésnapjának Facebook-rovata. Minden, ami a Vaskakas születési évében történt, helyi és világesemények.

Mi mennyi? – 30 éves a Vaskakas

A Vaskakas Bábszínház 30 éves születésnapjának Facebook-rovata. Minden, ami a Vaskakas születési évében történt, helyi és világesemények.

Mi mennyi? – 30 éves a Vaskakas

A Vaskakas Bábszínház 30 éves születésnapjának Facebook-rovata. Minden, ami a Vaskakas születési évében történt, helyi és világesemények.

Mi mennyi? – 30 éves a Vaskakas

A Vaskakas Bábszínház 30 éves születésnapjának Facebook-rovata. Minden, ami a Vaskakas születési évében történt, helyi és világesemények.

Online Matiné – Misi mókus kalandjai

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben támogatnák színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ a weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ Bemutató: 2017. december 3. Sokféle mókus él Vörösmókusországban, de van egy dolog, ami az összes itt lakóban közös: […]

Vaskakas Bábszínház: A manógyár – hangjáték a Győr+ Rádióban

Hangjáték minden vasárnap az FM 100.1 Győr+ Rádió Sunday Live című műsorában. Négy manóügyi szakreferens, egy manóügyi kutatócsoport érkezik a Vaskakas Bábszínházba, hogy előadást tartson a nézőknek a manók mibenlétéről, a félelmekről és a félelem legyőzési stratégiákról. A kutatócsoport vezetőjének, Zsuzsannának a története elevenedik meg ezen a különleges kutatási bemutatón. Visszarepülünk az időben, oda, amikor […]

Vaskakas Bábszínház: Jancsi és Juliska – hangjáték a Győr+ Rádióban

Hangjáték minden vasárnap az FM 100.1 Győr+ Rádió Sunday Live című műsorában. Reggel reggelizni, délben ebédelni, fára mászni, rőzsét szedni, egy kicsit civakodni, az erdőben kóborolni – vidáman telik egyik nap a másik után a kerek erdő közepében… Vagy mégsem így van? Mi történik, ha két kis testvér váratlanul a sűrű, sötét rengetegben találja magát? […]

Vaskakas Bábszínház: Mekk Elek, ezermester – hangjáték a Győr+ Rádióban

Hangjáték minden vasárnap az FM 100.1 Győr+ Rádió Sunday Live című műsorában. „Gyertek, gyertek, hogyha mertek, benne remek mestert leltek” – rikkantja Mekk Elek ezermester rikkancsa, a papagáj. Gyűlik is a falu apraja-nagyja – disznók, kakasok, szamarak, marhák és egyéb állatfajták –, hogy igénybe vegyék Mekk mester szolgáltatásait. Senki nem sejti, hogy a kontár kecske […]

Visszapillantó – 30 éves a Vaskakas

A Vaskakas Bábszínház 30 éves születésnapjának Facebook-rovata. 30 héten át minden hétfőn a bábszínház elmúlt 30 évének bemutatóiból szemezgetünk.

Visszapillantó – 30 éves a Vaskakas

A Vaskakas Bábszínház 30 éves születésnapjának Facebook-rovata. 30 héten át minden hétfőn a bábszínház elmúlt 30 évének bemutatóiból szemezgetünk.

Visszapillantó – 30 éves a Vaskakas

A Vaskakas Bábszínház 30 éves születésnapjának Facebook-rovata. 30 héten át minden hétfőn a bábszínház elmúlt 30 évének bemutatóiból szemezgetünk.

Visszapillantó – 30 éves a Vaskakas

A Vaskakas Bábszínház 30 éves születésnapjának Facebook-rovata. 30 héten át minden hétfőn a bábszínház elmúlt 30 évének bemutatóiból szemezgetünk.

Visszapillantó – 30 éves a Vaskakas

A Vaskakas Bábszínház 30 éves születésnapjának Facebook-rovata. 30 héten át minden hétfőn a bábszínház elmúlt 30 évének bemutatóiból szemezgetünk.

Győri Balett: Kippkopp és Tipptopp

Kippkopp és Tipptopp – Online vetítés Győri Balett   Nemzeti Táncszínház – Online / 2021. február 27. 11:00 Műfaj:gyermek Felvonások száma :1 Időtartam: 20 perc A Győri Balett 2020 júliusában hozta létre a TáncTánci programot, mely a 0-6 éves korosztályt célozza meg előadásokkal és foglalkozásokkal. A Győri Balett újításként szeretné bevonni művészetébe a baba korosztályt […]

Arrabona évszázadai: belvárosi felfedező

Lezárult az Arrabona evszázadai vetelkedő első, a  totó kérdésekből álló része. A szerencsés nyertesek Hajós-Nagy Renáta, Göndör Vendelné, Rózsahegyi Ferenc. Gratulálunk! A vetélkedő második részében a játékos kedvű győriek izgalmas, érdekes  túra során  bebarangolhatják a belvárost menetlevél segítségével. A “Belvárosi felfedező” május 7. és 31.között teljesíthető. A kitöltött füzetkét a Győri Látogatóközpontban elhelyezett “Arrabona évszázadai […]

RÓMEÓ ÉS JÚLIA-balett előadás

Két nagy család élt a szép Veronába, Ez lesz a szín, utunk ide vezet. Vak gyűlölettel harcoltak hiába, S polgárvér fertezett polgárkezet. Vad ágyékukból két baljós szerelmes Rossz csillagok világán fakadott, És a szülők, hogy gyermekük is elvesz, Elföldelik az ősi haragot. (Fordította: Kosztolányi Dezső) A két viszálykodó veronai család gyermekei között szövődött végzetes szerelem […]

BALETT HÉTFŐ 2. ADÁS

Ha hétfő, akkor balett! Kedves Közönségünk! A kialakult helyzet és a szabályozások miatt, már egy ideje nem találkoztunk Önökkel személyesen… Tudniuk kell, hogy mi ugrásra készen, a rajtkövön állunk, s amint lehetőséget kapunk rá a színpadokon leszünk a tőlünk megszokott minőségben és szenvedéllyel. De addig is szeretnénk megmutatni, hogyan telnek mindennapjaink. Ezért gondoltunk egyet és […]

BLACK TO SAY SILENCE

Black to Say Silence Sötét, csönd Asszisztens : Andrea MENDEZ CRIADO, KARA Zsuzsanna Zene: Fernando LÁZARO Jelmez: Ángel RODRIGUEZ Díszlet: Andrea KUPRIAN Koreográfus: Ángel RODRIGUEZ Black to say Silence Sötét, csönd A Győri Balett 2018-as őszi premierdarabja, most felvételről újra átélhető! AZ I. VILÁGHÁBORÚ BEFEJEZÉSÉNEK 100 ÉVES ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL Az ember törékeny lény, képes elveszni […]

PASSAGE-Balett előadás

Passage Beethoven VII. szimfónia  Asszisztens: Jónás Zsuzsa Harangozó- díjas Zene: Ludwig van Beethoven Díszlet, jelmez: Bozóki Mara Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Velekei László Harangozó- díjas A Győri Balett 2019-es bemutatója a Passage címet kapta, mely átkelést, átmenetet, folyamatot jelent. Velekei László koreográfus alkotása az ’úton levés’ metaforáját járja körül, az egyes élethelyzetek közötti átkelés, az […]

BALETT HÉTFŐ 1. ADÁS

Ha hétfő, akkor balett! Kedves Közönségünk! A kialakult helyzet és a szabályozások miatt, már egy ideje nem találkoztunk Önökkel személyesen… Tudniuk kell, hogy mi ugrásra készen, a rajtkövön állunk, s amint lehetőséget kapunk rá a színpadokon leszünk a tőlünk megszokott minőségben és szenvedéllyel. De addig is szeretnénk megmutatni, hogyan telnek mindennapjaink. Ezért gondoltunk egyet és […]

PIANOPLAYS-balett előadás

PianoPlays etűdök Liszt és Wagner műveire Asszisztens:   JÓNÁS Zsuzsa Harangozó-díjas Jelmez:    GYŐRI Gabi Fény:    Yaron ABULAFIA Dramaturg:    CSEPI Alexandra Koreográfus:    VELEKEI László Harangozó-díjas A zongoránál:    BALÁZS JÁNOS Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Magyarország Érdemes Művésze Velekei László Harangozó-díjas koreográfus műveiben mindig az egyéni tettek és a társadalmi megítélés között feszülő ellentétek jelennek […]

Liszt- Berlioz – Maraton a Győri Filharmonikusokkal

Tisztelt közönségünk! A Győri Filharmonikus Zenekar a jelenlegi járványügyi helyzetben is gőzerővel dolgozik.  A héten Berlioz Fantasztikus szimfóniáját rögzítettük a Budapesti Fesztiválzenekar által létrehívott zenei maraton keretében, melynek helyszíne  a Művészetek Palotája volt. A felvétel 2021.február 6.-án 17:30 -tól megtekinthető a MÜPA weboldalán és Youtube csatornáján. Minden komolyzene iránt érdeklődőt szeretetel várunk e virtuális koncertre! […]

RedWater – motorcsónak kölcsönzés

Vízi extrém sportok és szabadidős programok Győrben a Mosoni Dunán Lehetőséget biztosítunk a Győr környéki vizeken, Mosoni Dunán, Dunán motorcsónak kölcsönzésre akár vezetői engedéllyel nem rendelkező vendégeink számára is. Kérés esetén gyorstalpaló tanfolyamunkon bárki elsajátítja a motorcsónak vezetés csínját-bínját. Extrémebb beállítottságú vendégeink wakeboard, vagy vízisí kurzusainkon válhatnak a nyári sportok szerelmeseivé. Fánkon, vagy banánon utazva […]

Énekelt költészet

“Szabadsága vagyon már az én szegény fejemnek” Balassi Bálint emlékezete Buda Ádám, Csergő-Herczeg László és Rossa Levente énekmondók előadásában https://www.facebook.com/gyorikonyvtar/

Koncert

Hétfői big band-est a Friends Big Band közreműködésével https://www.facebook.com/gyorikonyvtar/

Alkalmaz a grafika-reklámgrafikai időutazás

Beszélgetés és online tárlatvezetés Kurcsis László grafikusművésszel  Borbély Károly festőművész és Komálovics Zoltán költő, kritikus beszélget https://www.facebook.com/gyorikonyvtar/

Mesesarok – 2. rész

Dragalád visszavág A Zabaszauruszok sorozat újabb meséiből felolvas a szerző, M. Kácsor Zoltán Illusztrációk: Bertóthy Ágnes https://www.facebook.com/gyorikonyvtar/

Meseszínház

Az öreg halász és a nagyravágyó felesége A Chip Színház előadásában szereplők: Bank Zsuzsanna és Károly Szabolcs https://www.facebook.com/gyorikonyvtar/

Mesesarok-1. rész

Dragalád visszavág A Zabaszauruszok sorozat újabb meséiből felolvas a szerző, M. Kácsor Zoltán Illusztrációk: Bertóthy Ágnes https://www.facebook.com/gyorikonyvtar/

Mesesarok-4. rész

Dragalád visszavág A Zabaszauruszok sorozat újabb meséiből felolvas a szerző, M. Kácsor Zoltán Illusztrációk: Bertóthy Ágnes https://www.facebook.com/gyorikonyvtar/

Mesesarok – 3. rész

Dragalád visszavág A Zabaszauruszok sorozat újabb meséiből felolvas a szerző, M. Kácsor Zoltán Illusztrációk: Bertóthy Ágnes

Sétahajózás Győr

Gyere, bérelj nálunk hajót! Adunk mellé vezetőt, s 10 személyes sétahajónkkal bebarangoljuk Győr folyóit, megismerkedünk a város történelmével. Megtaláltok bennünket a Mosoni-Duna partján az Amstel-Hattyú fogadó előtt!

Zenesarok- 3. rész

Éneklés és mondókázás Töreky Zsuzsival Kerekítő Manó bábos történetei Töreky Zsuzsi zenepedagógus foglalkozásai nagy népszerűségnek örvendenek országszerte. A pandémia adta lehetőségekhez jól alkalmazkodva az előadó az online térbe költöztette át zenés, bábos foglalkozásait, ebből kapunk februárban csütörtökönként egy kis ízelítőt a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér hivatalos Facebook-oldalán. A Zenesarokban Zsuzsi mellett […]

Zenesarok- 2. rész

Zenesarok- 1. rész

Online Matiné – Paradicsomleves betűtésztával

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben támogatnák színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ a weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ Bemutató: 2019. december 1. Ki emlékszik az ovisteára? Hát a tojáslevesre? És a paradicsomos káposztára? Meg a tejbegríz-összekavarásra? […]

Online Bemutató – A széttáncolt cipellők

ONLINE BEMUTATÓ! Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben támogatnák színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ a weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ Sötét titkok szomorítják Toporgó király szívét. Hiába állíttat őröket, százat is egyszerre  szépséges leányai Rida, Höcögő […]

Online Matiné – Víz, víz, tiszta víz

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben támogatnák színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ a weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ Bemutató: 2016. április 10. Fogadjunk, hogy senki nem tudja, hogy mi a közös egy csaposban, egy […]

Online Matiné – A kismalac meg a farkasok

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben támogatnák színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ a weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ Bemutató: 2019. május 5. A sűrű erdő közepén élő életigenlő malac, Ildikó és cseppet sem életigenlő […]

Online Bemutató – Kakasviadal

ONLINE PREMIER!  Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Amennyiben támogatnák színházunkat, azt a http://jegyek.vaskakas.hu/ a weboldalon Támogatói jegy vásárlásával tehetik meg. Köszönjük! ❤ A Vaskakas Bábszínház 2021-ben ünnepli a 30. születésnapját, ezért fontosnak tartottuk, hogy ebben az […]

Gyere Győrbe Tematikus Városnézések

A város látnivalói, kulturális csemegéi iránt érdeklődő látogatóknak kínálunk lehetőségeket, hogy idegenvezetőink segítségével kellemesen töltsék el szabadidejüket és izgalmas felfedezéseket tegyenek Győr gazdag kulturális, turisztikai kínálatában. Élményprogramjainkon, speciális városnéző sétáinkon lehetőséget adunk a rejtett gyöngyszemek közös felfedezésére. Nem csak a városnézés megszokott útvonalán sétálunk! Előzetes bejelentkezés szükséges! A városnéző séták kitűzött időpontjairól ide kattintva, vagy a facebookon tájékozódhat.

Online kulisszajárás

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Nyílt napunk hagyományőrző programsorozata a kulisszajárás. Az idei kultúra napja és annak ünnepi hete rendhagyó módon kerül megrendezésre. Épp emiatt online vezetjük végig Önöket színházunkon. Bepillantást nyerhetnek olyan helyekre is melyeket a nézőink ritkán vagy egyáltalán nem ismernek. Miért is ne jönnének velünk online a színház kulisszái mögé? Rég […]

3 különböző alkotó, kézműves videó

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. 3 különböző alkotó, kézműves videó a 750. évfordulóval kapcsolatosan az újrahasznosítás jegyében. Szervező: Generációk Háza

Pom Pom meséi

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Csukás István klasszikusa a Vaskakas Bábszínház művészeinek előadásában kel újra életre, a retró sorozat legújabb darabjaként. Az előadásban egy különleges bábtechnikával találkozhatnak a nézők: a fekete- vagy más néven illúziószínháznak köszönhetően Picur körül valóban életre kelnek a Pom Pom-univerzum nem éppen mindennapi teremtményei. Sok zenével, és még annál is […]

Balett! Miért ne? – Győr! Miért ne?

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Kisfilm a Győri Balett mindennap-jairól, próbarészletekkel, mely közben olyan táncművészeink szólalnak meg akik azzal, hogy hozzánk szerződtek: életteret is váltottak. A bejátszásban a külföldi balettművészek mellett megszólalnak olyan magyar táncosok is, akik nem győri születésűek, de ma már “győrinek” mondhatják magukat. S természetesen olyan művészeink is vallanak Győrhöz fűződő […]

Győr város 1271. évi kiváltságlevele

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Zsoldos Attila, történész, akadémikus: A Győr város 1271. évi kiváltságlevele – online közvetített előadás Szervező: Rómer Flóris Művészeti És Történeti Múzeum

Győr híres tudósai, példaképei

Dr.  Barsi Ernő és Dr. Timaffy László néprajztudósainkra emlékezünk A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Tavaly száz éve született dr. Barsi Ernő és idén lenne 105 éves dr. Timaffy László néprajztudósaink. A Tanítvány dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató előadása Filmek: Dr. Barsi Ernő néprajztudósról és Dr. Timaffy László néprajztudósról Szervező: Újvárosi Művelődési Ház

Töreky Zsuzsi / Aranykapu Zenekar

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Töreky Zsuzsi/Aranykapu Zenekar – minikoncert családoknak. 2013-ban alakult meg Aranykapu Gyermekzenekarunk. Az a célunk, hogy a magyar néphagyományból merítve, különleges hangzásvilággal, a korosztálynak (1-10 éves) megfelelően adjuk át zenei- és anyanyelvi értékeinket. Az interaktív koncerteken zongora-, gitár, nagybőgő, harangjáték, cajon, udu és egyéb ritmushangszerek is kísérik a nép- és […]

A magyar kultúra napja díjátadó

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Január 22. a magyar kultúra napja. Az ünnepség alkalmával Dr. Dézsi Csaba András Győr MJV polgármestere átadja a Győr Művészetéért és a Győr Közművelődéséért díjakat, a kulturális intézmények munkatársainak elismeréseit, és Győr város ezüst emlékérmét. Az ünnepi műsorban közreműködik Csiba Júlia és Németh Dénes zenekara, valamint a Kiscserókok Táncegyüttes. […]

Arany

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Kszel Attila színmű a magyar irodalom egyik legismertebb, legjelentősebb alakjáról. A szegény családba született költőt különböző életszakaszaiban láthatjuk a színpadon: a pályakezdés idején, a kiteljesedés, valamint az időskor pillanataiban. Az előadás a magánszféra és az írói ténykedés különös elegye, számos Arany költeménnyel. Szervező: Győri Nemzeti Színház

Boldog születésnapot, Győr! (II. rész)

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Születésnapi köszöntővideó a Vaskakas Bábszínház művészeinek előadásában. (II.rész) Szervező: Vaskakas Bábszínház

Műhelybeszélgetés Berkes Kálmánnal

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Műhelybeszélgetés Berkes Kálmánnal, a GYFZ művészeti vezetőjével, a kamarazenélés és a szimfonikus zenekari játék kapcsolatáról. A beszélgetést a január 10-i kamarazenei koncert próbafolyamatán rögzített felvételek színesítik. Szervező: Győri Filharmonikus Zenekar

Zenekadémiai koncert a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Vezényel: Berkes Kálmán. Zongorán közreműködik Cyprien Katsaris. A műsorban elhangzik: J. S. Bach: D-dúr zongoraverseny, BWV 1054 W. A. Mozart: C-dúr zongoraverseny, No. 21., KV 467 M. Ravel: Couperin sírjánál M. Ravel: Daphnis és Chloe sírjánál – II. szit Szervező: Győri Filharmonikus Zenekar

Zenés irodalmi műsor

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Sík Frida a Szentiváni Mókavár drámatagozatos diákjaival közösen, zenés irodalmi műsort ad elő. Szervező: Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ.

Videós összeállítás a királyi kiváltságok 750. évfordulója alkalmából

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Videós összeállítás a város múltja, illetve a királyi kiváltságok 750. évfordulója alkalmából. A felvételből megismerkedhetünk Győr Megyei Jogú Levéltárának az elmúlt 30 évben keletkezett kiadványi tevékenységével is. Szervező: Győr Megyei Jogú Város Levéltára

Francia Kék Szalon – komolyzenei koncert

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. A Francia Kék- Bútor Stílus, Enteriőr Győrben található, ott, ahol a Rába folyó beletorkollik a Mosoni Dunába. Egy cseppnyi Győr a meghitt falak közt. Győr városának barokk múltja idéződik fel Kovács Vivien alkotó művészi munkái alatt. A Francia Kék Szalon a város történelmi enteriőrjeit mutatja be nekünk a szalon […]

A Kapocs

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. – zenés irodalmi összeállítás kortárs győri alkotók műveiből – A RÉV Színházi és Nevelési Társulat művészeinek online pódiumestje Közreműködik: Szabó Gergő és Szántó Dániel Zene: Suhaj Miklós Szervező: Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Boldog születésnapot, Győr!

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Születésnapi köszöntővideó a Vaskakas Bábszínház művészeinek előadásában.

„Folyók ezüstje te vagy városom”

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Dalok győri és Győrhöz kötődő költők verseire (Összeállítás Csáky Anna, Gülch Csaba, Hollósy Tóth Klára, Keszei L. András, Kormos István, Pátkai Tivadar, Pusztai Zoltán, Sulyok Vince, Zúgó Róbert verseiből) – a Hangraforgó együttes műsora – Szervező: Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Fejezetek Győr művelődéstörténetéből (I. rész)

A Magyar Kultúra Hete programsorozat eseménye. Irodalmi kávéház a Kisfaludy Könyvtárban – online. Szemelvények a Hazánk c. napilap 1847. év 1. évfolyamának számaiból Bevezetőt mond: Dr. Horváth József igazgatóhelyettes Közreműködnek: Jáger András, Kurucz Dániel, Mihályi Orsolya színművészek Szervező: Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Online Matiné – Pom Pom meséi

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Bemutató: 2019. október 6. „Hogy ki is Pom Pom? Nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változtatni az alakját! Ha akarja, olyan, mint a […]

Online Matiné – A halhatatlanságra vágyó királyfi

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! „Mesélte rég a dajkám, Hogy át kell menni néhány birodalmon, És a világ végéig, ha elérek, Lesz valami szakadék, azon átmegyek, És a Halhatatlanság egy királylány, Aki magányos, ott ül egy […]

Szegény Dely Mári

Balladajátékban Dely Mári lírai monológja kíséri a nézőt a bűnbeesés nyers valóságán át, puritán zsoltárokkal karöltve a tények homályba vesző útján. Megtörtént eset, a néphagyomány és a költészet tükrében. Monodráma Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna és Gülch Csaba: A vérző liliom című műve nyomán. Dely Mári szerepében: Tóth Alíz Rendezte: Sződy Szilárd  

Az élet értelme – Egypercesek száz percben

Örkény István novelláiból olvas: Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, cimbalmozik Lukács Miklós, Magyar Örökség díjas cimbalomművész, a Sonatina Produkció előadása fotó: Horváth Judit

Online vetélkedő

Ludwig van Beethoven német zeneszerző, a klasszicizmus és a romantika közötti átmenet forradalmi eredetiségű zenei lángelméje 250 éve, 1770. december 16-án született. Új zenei világot hozott létre a francia forradalom humanista eszméi mellett síkra szálló művész, aki a sanyarú életkörülményein felülkerekedve, a fokozatos megsüketülés, a depresszió, az elszegényedés örökösen fenyegető rémét legyőzve vált zenetörténeti óriássá. […]

Róma réme – Online előadás

Kszel Attila és Szűcs Péter Pál meséje Attila hun király és Aetius római hadvezér gyerekkoroktól ismerték egymást. Harcoltak egymás oldalán, és egymás ellen is. Nem túlzás azt állítani, volt idő, amikor ők ketten döntöttek Európa jövőjéről. Attiláról mindenki hallott, de Aetiust csak kevesen ismerik, pedig nem volt akárki, egyesek az “utolsó rómainak”nevezték őt. Szereposztás: Attila […]

Chioggiai csetepaté – Online előadás

Carlo Goldoni vígjátéka Fordító: Mészöly Dezső Goldoni komédiájában egy Velence melletti, mediterrán halászfalu elevenedik meg, amelynek főterén csipkeverő lányok és asszonyok kapnak össze, hogy aztán a férfiak is jól elmondhassák a magukét. A piszlicsáré okokból kirobbanó, de végül egész Chioggián elhatalmasodó kalamajka váratlan fordulatokat tartogat. A kérdés már csak az, hogy a jegyző – maga […]

Ludas Matyi jr. – Online előadás

Kszel Attila meséje Ez az előadás Ludas Matyi legendájáról szól. Egy másik – ám rendkívül hasonló – mese, mint amit Fazekas Mihály írt. Az ő meséje kétszáz éve született, és kábé akkoriban is játszódik. Ez egy másik kor – az 1910-es évek második fele – , a karakterek is megváltoztak. A mi Ludas Matyinknak esze […]

Bolha a fülbe – Online előadás

Georges Feydeau vígjátéka Fordító: Mészöly Dezső Színpadra alkalmazta: Pozsgai Zsolt Bonyolult, pergő, szellemes cselekmény, nagyszerű párbeszédek, szerepcserék, véletlenek, a klasszikus bohózatok jól ismert szereplői: Feydeau titka voltaképpen ennyi. Általában soha nem a társadalmat bírálta, csak az egyes ember gyengéit figurázta ki, darabjaiban mégis lelepleződtek a tisztesnek mondott, hazug és álszent polgári erkölcsök. Szereposztás: Victor Emmanuel Chandebise/Poche […]

La Fontaine, avagy a csodák éjszakája

Online előadás Kszel Attila – Szűcs Péter Pál meséje Az állatmesék egyidősek az „embermesékkel”. Az örök kérdés az, hogy vajon mi ruházzuk-e fel az állatokat emberi tulajdonságokkal, avagy fordítva. Mi tanultunk meg bizonyos viselkedésformákat tőlük? A mi mesénk úgy indul, hogy egy elrontott kísérlet nyomán, a „csodák éjszakáján” egy helyre kerülnek mindazok, akiknek szívében ugyanazon […]

Tom Sawyer kalandjai – Online előadás

IFJÚSÁGI SZÍNJÁTÉK FORDÍTÓ: KOROKNAY ISTVÁN Kerítésfestés, iskolakerülés, disznóhólyag, döglött macska, bűntény… a Mississippi menten fekvő Petersburg kamaszainak nem unalmas az élete – igy aztán a felnőtteké sem. „Noha történetemet főképpen gyerekeknek szántam, remélem, a felnőttek sem teszik majd félre, hiszen szeretném bennük is gyengéden felidézni, milyenek voltak valamikor, hogyan éreztek, gondolkoztak és beszéltek, s olykor […]

Primadonnák – Online előadás

Ken Ludwig bohózata Fordító: Hamvai Kornél Két valaha szebb napokat látott Shakespeare-színész elhatározza, hogy Hollywood felé veszi az irányt, ehhez azonban pénzre van szükség. Egy újsághirdetés nyomán „Haldokló asszony keresi szeretteit. Irdatlan vagyon forog kockán” elmennek a megadott címre, ám ott már segítők és jóakarók egész hada nyüzsög. Ráadásul kiderül: a keresett rokonok nők. Szerencsére […]

Csoda – Online előadás

Schwajda György tragikomédiája Nagy Vencel, nyomdai betűszedő elveszti szeme világát. Felülvizsgálatra kell mennie, de mert senki nem tartható egy évnél tovább betegállományban, keresőképesnek nyilvánítják. Úgy gondolja, ezek szerint lát, hiszen komoly bizottság ekkorát nem tévedhet. Dolgozni kezd, szeretője lesz, kocsmába jár, autót vezet, megpróbálja az átlagemberek átlagos életét élni – vakon. Szereposztás: Vencel – SÁRKÖZI […]

Lilomfi – Online bemutató

Szigligeti Ede vígjátéka Az előadás a Győri Nemzeti Színház és az Aktor Produkció kooprodukciójában valósult meg. Két vándorszínész járja Magyarország tájait. Vidámak, jóképűek, tehetségesek, örülnek az életnek. Különböző kalandokba és szerelmekbe bonyolódnak, mint az ilyen fiatalok gyakran és rendszerint. Színészekről, csepűrágokról mesél Szigligeti színműve derűvel, örömmel. A történet szerint Szilvai professzor azon mesterkedik, hogy nevelt […]

Arany – Online előadás

Kszel Attila színműve A magyar irodalom egyik legismertebb, legjelentősebb alakja a mű főszereplője. A szegény családba született költőt különböző életszakaszaiban láthatjuk a színpadon: a pályakezdés idején, a kiteljesedés, valamint az időskor pillanataiban. Elhangzik természetesen számos költemény is, a magánszféra és az írói ténykedés különös elegye ez az előadás. Szereposztás: Arany János – POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ […]

Régimódi történet – Online előadás

SZABÓ MAGDA művéből Olyan nők története ez, akik képesek kezükbe venni sorsuk irányítását, hogy saját lábukra állva küzdjenek meg fennmaradásukért. Olyan anyáké, akik harcolnak egymással, a világgal, családjuk tagjaival, és minden erejükkel azon vannak, hogy a szorgos és takarékos kereskedővér képes legyen legyőzni a férfiak léha dzsentrivirtusát. Vajon elkerülhető- e így egy nagy múltú család […]

Tom Sawyer kalandjai – Online bemutató

IFJÚSÁGI SZÍNJÁTÉK FORDÍTÓ: KOROKNAY ISTVÁN Kerítésfestés, iskolakerülés, disznóhólyag, döglött macska, bűntény… a Mississippi menten fekvő Petersburg kamaszainak nem unalmas az élete – igy aztán a felnőtteké sem. „Noha történetemet főképpen gyerekeknek szántam, remélem, a felnőttek sem teszik majd félre, hiszen szeretném bennük is gyengéden felidézni, milyenek voltak valamikor, hogyan éreztek, gondolkoztak és beszéltek, s olykor […]

István, a király (rockopera) – online előadás

Szörényi Levente – Bródy János: ISTVÁN, A KIRÁLY rockopera Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján a Zikkurat Színpadi Ügynökség közvetítésével. Negyed századdal a királydombi ősbemutató után a Győri Nemzeti Színház viszi színre azt a magyar rockoperát, amely a műfajban túlzás nélkül a legsikeresebbnek nevezhető. Az örökzöld slágereket felvonultató mű a Géza fejedelem halála utáni helyzetet […]

Kor-társak

Folytatódik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér online videó sorozata, Posonyi Takács László színművész ez alkalommal is a kortárs próza világába kalauzolja el az érdeklődőket. A KOR-TÁRSAK sorozat harmadik részében, január 11-én (hétfőn) 18 órától Reisinger Attila Az ablaknál című írását ismerhetjük meg. Reisinger Attila megyénk beli alkotó, Hegyeshalomban él. A település, és szűkebb környezete állandó helyszíne, és ihletője írásainak, éppen […]

Légy Te is alkotó!

Kedves Barátaink! Töltsétek Velünk az Advent idejét! Várakozással indítjuk el újra a “LÉGY TE IS ALKOTÓ!” online beküldős pályázatunkat! Kétféle műfajban alkothattok: 1. Saját illusztráció 2. Saját vers vagy mese Minden héten egy új, téli hangulatú verssel kedveskedünk Nektek, amihez kapcsolódóan várjuk alkotásaitokat. A második héten (dec. 10-16-ig) kíváncsian várjuk, hogy a karácsonyi képeslapunkon látható […]

U21 Labdarúgó Európa-bajnokság csoportmérkőzések

A magyar és a szlovén válogatott a rendezője minden idők első 16 csapatos U21-es Európa-bajnokságának, amelyet formabontó módon két részletben rendeznek meg. A csoportmérkőzéseket március 25. és március 31. között játsszák le, ennek nyújt büszkén helyszínt városunk a gyirmóti Alcufer Stadionban. A továbbjutó csapatok május végén visszatérnek Magyarországra és Szlovéniába, és a negyeddöntőktől folytatják a […]

Online Matiné – Ilók és Mihók

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Bemutató: 2019. március 24. Mihók feleséget keres magának. A választottja legyen tehetséges a ház körüli teendőkben, szeressen kötni, hangja legyen akár a tehénkolomp, de ami a legfontosabb: legyen családcentrikus, és […]

Online Matiné – Lúdas Matyi

Ingyenes online matiné minden vasárnap 11 órától a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján. Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljenek az előadásokról, és az extra videókról! Bemutató: 2019. május 26. 11 óra A naphosszat ágyában heverésző Matyi egy különös reggelen mégiscsak elindul, hogy végre valami hasznosat is tegyen édesanyja örömére. Még oda sem ér a vásárba, […]

Szibériai csárdás – Online előadás

Tasnádi István zenés romantikus játéka Ki kapná fel a fejét arra, hogy Magyarországon valamelyik színház műsorra tűzi az örökbecsű operettet, a Csárdáskirálynőt? De ha mindez az első világháború alatt, tőlünk 6000 kilométerre, Szibériában, egy hadifogolytáborban történik? Az már kezd érdekes lenni! Kik? Miért? Kikkel? Hogyan? Sikerül- e? Majd minden kiderül ebben a valós eseményeken megnyugvó, […]

A helység kalapácsa – Online előadás

Zenés költemény Petőfi hőskölteménye a magyar paródia irodalom egyik legdrágább gyöngyszeme. Virtuóz stílusjáték, melynek teljességéhez hozzájárul a népszerű zenész, Ferenczi György nagyszerű muzsikája. A helység kalapácsának mai színpadi adaptációja nem lehet más, mint egy sikerre és népszerűségre törő kortárs magyar dráma karikatúrája. Zene: FERENCZI GYÖRGY

Menyasszonytánc – Online előadás

Jávori Ferenc klezmer-musicalje Erdélyben, egy románok, magyarok és zsidók lakta településen András éppen legénybúcsút tart. Házasodni készülne, de menyasszonyának nincsenek hivatalos iratai. A katolikus családban nevelkedett Rózsiról az esküvő előtt kiderül, hogy zsidó. A faluban elszabadulnak az indulatok.  Szereposztás:  Patkós Rózsi  –  BORI RÉKA Bárány András  –  KURUCZ DÁNIEL Herskovics Ármin  –  CSANKÓ ZOLTÁN Dumitrescu […]

Bezárt a lakás? Nyisd ki az elméd!

Versíró pályázat Győrben tanuló középiskolás diákoknak Pályázati feltételek:– A pályázatra megadott témában várunk verseket. Azt kérjük a pályázóktól, hogy próbálják meg körülírni azt, hogyan érinti őket az iskola újbóli bezárása, az otthonlét, a társaság hiánya! Van-e bennük félelem a vírustól, mit terveznek, ha vége a pandémiának?– Olyan verset várunk, amely még nem jelent meg irodalmi folyóiratban, portálon, blogon, vagy közösségi médiában.– Egy […]

Online Matiné – Óz

Ingyenes adventi online Matiné minden vasárnap 11 órától, a Vaskakas Bábszínház YouTube csatornáján. Iratkozzatok fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljetek az előadásokról, és az extra videókról! Az aktuális előadás 23 óráig érhető el. ONLINE KARÁCSONYI MATINÉ 4 ÉVES KORTÓL Bemutató: 2019. március 03. Kansast, a kis Dorka otthonát hatalmas forgószél lepi meg, és a tornádó csodálatos […]

Vuk – adventi online matiné

Ingyenes adventi online Matiné minden vasárnap 11 órától, a Vaskakas Bábszínház YouTube csatornáján. Iratkozzatok fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljetek az előadásokról, és az extra videókról: „Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.” A Vaskakas Bábszínház grandiózus […]

Mesebeli téli Győr – felhívás

Kedves Gyerekek! Kedves Szülők! Kedves Pedagógusok! A hűvös szelek lassan-lassan elhozzák az év végét, bizony belépünk az adventi időszakba. Ilyenkor megtelik a szívünk az ünnepet váró izgalommal, télies díszbe öltöztetjük otthonainkat, munkahelyeinket. De a házak nem csak belülről lesznek díszesek, hanem az utcákon végigtekintve is látszik, hogy valami készülődik. Télen a legnagyobb öröm, amikor az […]

Mennyire ismered a lakhelyed?

Online helyismereti vetélkedő Győr városrészeiről A könyvtár alkalmazkodva a vírushelyzethez és az ezzel kapcsolatos szabályokhoz, az online térben valósítja meg soron következő vetélkedőjét. Az interneten elérhető kérdőívek egyik célja, hogy tanúbizonyságot tegyünk arról, mennyire ismerjük a lakóhelyünket, a városrészünket. Emellett abban is segít, hogy felhívja a figyelmet rejtett kincseinkre, közös kutatásra késztesse a családokat, és […]

Magyar Filharmónia Virtuális Koncertpremier

Dupla premiernek lehetnek részesei azok, akik követik a Filharmónia Magyarország közösségi oldalait. Ugyanis a koncertszervező cég megnyitja virtuális koncerttermének kapuját, november 15-én 19 órakor egy magyarországi premiert hallhat a közönség. Kapcsolja be a közvetítést és élvezze a klasszikus zenét otthona kanapéjáról! A közvetítést ITT érheti el!

Látható és láthatatlan emlékek nyomában

Séta Győr zsidó múltjában és jelenében Hazánk területén már az ókortól találhatunk zsidó emlékeket, de még a XIX.sz. elején is inkább falusias környezetben, külön adó ellenében, megtűrten éltek.  A kor felvilágosult törvényei egybe estek az iparosodás kezdetével, és ez hatalmas lehetőséget teremtett az izraelita közösségek, vállalkozók számára. Győrben már a középkorban megjelent a zsidóság, de […]

Nyomozz a folyók mentén!

Avagy agytekergető városfelfedező séta Ismerd meg Győrt máshogyan! Gondolkozz, használd a fantáziádat, dolgoztasd meg azokat a bizonyos fogaskerekeket! Egy 15 év tapasztalatával rendelkező idegenvezető fog vezetni a Belváros utcáin, terein, történetein át, de Te leszel az, aki az irányt megtalálja! Kérdések, rejtvények, izgalom, vidámság és persze Győr vár ezen az aktív sétán! Találkozási pont: Városháza […]

Ideathon 3.0

Újra itt a régió legnagyobb ötletversenye ezúttal online formában! Az Ideathon Győr a régió legnagyobb ötletversenye, amit 2020-ban már 3. alkalommal rendezünk meg. Célunk, hogy az innovatív ötleteket segítsük a következő szintre emelni. JELENTKEZEM https://ideathon.me/

Van Gogh az örökkévalóság kapujában

Ír–svájci–angol–francia–amerikai film, 111 perc, 2018 angol és francia nyelven, magyar felirattal Rendező: Julian Schnabel Szereplők: Willem Dafoe, Rupert Friend, Oscar Isaac, Mads Mikkelsen, Mathieu Amalric, Niels Arestrup Vincent van Gogh életének fontos éveit töltötte a franciaországi Arles és Auvers-sur-Oise városokban, amelyek színei, miliője festészetére is nagy hatással volt. A filmből megismerhetjük a festő életének mindennapjait, […]

Lufi

Feliratos tibeti filmdráma, 102 perc, 2019 (12) Dargye és felesége, Drolkar állattartással foglalkoznak Tibet egyik eldugott szegletében. Három fiúgyermekük közül még csak egy iskolás, a másik kettőről nagyapjuk segít gondoskodni. Egy apró félreértés azonban megtöri a család harmóniáját, és kínos komplikációkkal kell szembesülniük. A fiatal házaspárnak döntenie kell: a buddhista tanítások vagy a modern társadalom […]

Lady Bird

Szinkronizált amerikai vígjáték, 94 perc, 2017 (12) Rendező: Greta Gerwig Greta Gerwig első önálló rendezése merész, új hangot üt meg, bravúrosan tárja fel a humort és a pátoszt, amit egy anya és tinédzser lánya közti viharos viszonyt rejt. Christine “Lady Bird” McPherson (Saoirse Ronan) teljesen olyan, mint a szeretettől túláradó, megrögzötten makacs és határozott anyja, […]

A főügyész felesége – filmvetítés

A főügyész felesége (1990) magyar tévéfilm, 97 perc rendezte: Nemere László írta: Galgóczi Erzsébet novellájából András Ferenc főbb szerepekben: Bodnár Erika, Ewa Salacka, Dörner György, Bács Ferenc A történet középpontjában egy fiatal ügyész áll, akinek sorsa, karrierje szorosan összefügg az 1956 utáni koncepciós perekkel. Az ügyészt megyei főügyésszé nevezik ki, s e pozíciójában írja alá – többek […]

Adventi koszorúkötés

A Gyirmóti Művelődési Házban 2020. november 25-én 10.00-19.00-óráig ADVENTI KOSZORÚKÖTÉSRE várunk minden alkotni vágyó felnőttet és gyereket. Lehetőség nyílik asztali és ajtó díszek valamint adventi koszorúk készítésére. A járványügyi helyzet és a terem befogadóképessége miatt a rendezvényen való részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni lehet telefonon a 96/449-137-es számon valamint e-mailben a muvhaz@gyor-gyirmot.koznet.hu címen. Kérjük, hogy […]

Isteni kéz

(Magyarország) Csángálót, a világhírű erdélyi brácsást kenyérkereső keze egyik napról a másikra cserbenhagyja. Az idős mester keze visszafordíthatatlanul remegni kezd. Az a zenész, aki kezéből kiejti a vonót, nem lehet többé a híres Szászcsávási banda tagja. Dumnezeu, a bandavezér prímás kizárja őt a zenekarból, melyben egész életében játszott. Bár elképzelhető, hogy Csángáló Parkinson betegsége gyógyítható, […]

Száguldó család

(Norvégia) Halálosan izgalmas történet apáról és a fiáról, akik egymásért – is – versengenek… Minden gyereknek van egy álma. Első pillantásra Oliver is olyan, mint bármelyik másik 15 éves, átlagos kamasz, aki rá van kattanva a hobbijára: a kocsikra. Aztán gyorsan kiderül, hogy a srác rendkívüli tehetség. 600 lóerő a motorháztető alatt, nulláról 100 km/h […]

Kislányomnak, Samának

(Egyesült Királyság, Szíria) Egy anya, aki bocsánatot kér gyermekétől, hogy e világra hozta… A film fiatal rendezőnője, Waad al-Kateab az aleppói szír felkelés közepette meséli el öt év történetét: hogyan lesz szerelmes, házasodik meg, majd ad életet kislányának Samának, miközben az egész világ összeomlik körülötte. Waad fiatal orvos férje a végsőkig küzd a szír kormány […]

Egy család/egy gyermek országa

A diktatúra szolgái egy életen át küzdenek lelkiismeretükkel… Nanfu Wang Amerikában élő kínai rendezőnő nem először száll szembe bátran a kínai kormányzattal. Ezúttal az ország egykori „egy gyermekes családpolitikájának” gondosan őrzött titkáról rántja le a leplet, így adva hangot a visszafordíthatatlan sérelmeket elszenvedett emberek millióinak. Miután Wang-nak Amerikában megszületik a kislánya, leleplező film-utazásra indul, amelynek […]

Net Függők

(USA, Kína, Izrael) Kína az első olyan ország, ahol az “internet függőséget” hivatalosan betegségnek nyilvánították. Egy katonai intézményhez hasonló pekingi rehabilitációs központban “képeznek át” kínai tinédzsereket, így a film három főhősét is, hogy a rossz szokástól megszabadítsák őket. Kezdetben úgy tűnik, a film arra az önmagában sem akármilyen feladatra vállalkozik, hogy megmutassa, hogy teszi tönkre […]

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

A 2020 januárjában Budapesten megrendezett fesztivál közönségsikerű filmjeinek vetítése. Minden filmet magyar és angol felirattal vetítünk. www.bidf.hu https://www.facebook.com/bidf.hu/

Isteni kéz + közönségtalálkozó

ISTENI KÉZ + KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ Magyar dokumentumfilm, 71 perc, 2019 Rendező: Barna László ► Vendégünk Sós Ágnes, a film producere, a Budapesti Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) fesztiváligazgatója, Balázs Béla-díjas filmrendező Csángálót, a világhírű erdélyi brácsást kenyérkereső keze egyik napról a másikra cserbenhagyja. Az idős mester keze visszafordíthatatlanul remegni kezd. Az a zenész, aki kezéből kiejti a vonót, […]

Méz-királynő

Macedón dokumentumfilm, 90 perc, 2019 Rendező: Ljubomir Stefanov Egy kies makedón faluban az 50 pár éves Hatidze felfelé baktat a hegyoldalon, hogy ellenőrizze a sziklák között fészkelő méhkolóniáit. Titokzatos varázsigét duruzsol nekik, miközben finoman manőverezik a méhkasok között, bármiféle védőháló vagy kesztyű nélkül. Az otthonául szolgáló tanyán Hatidze a saját kezűleg készített méhkasokról és ágyhoz […]

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Magyar romantikus dráma, 95 perc, 2020 (16) Rendező: Horvát Lili A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében. Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival. Ám Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi […]

Palm Springs

PALM SPRINGS Amerikai vígjáték, 90 perc, 2020 (16) Rendező: Max Barbakow Mit tennél, ha bármit megtehetnél következmények nélkül? A szakítófélben lévő Nyles (Andy Samberg – Brooklyn 99 – Nemszázas körzet) napról-napra elkíséri barátnőjét egy Palm Springs-i esküvőre. Ugyanarra. Nyles ugyanis időhurokba került, és mindig ugyanaz az egyetlen nap ismétlődik az életében. Az éppen aktuális napon […]

Peggy Guggenheim – A művészet megszállottja

Amerikai életrajzi film, történelmi dokumentumfilm, 95 perc, 2015 Angol nyelven magyar felirattal Rendező: Lisa Immordino Vreeland Lisa Immordino Vreeland Peggy Guggenheim, a művészet megszállottja című filmjében a Diana Vreeland: Fotelutazás című, nagy sikerű filmet „forgatja tovább”. Peggy olyan színes egyéniség volt, aki nemcsak megelőzte korát, de meg is határozta azt! A Guggeneheim család vagyonának örökösnője […]

Mit énekelj otthon?

Mit énekelj otthon? Gerbert Judittal a Győri Pagonyban 0-3 éveseknek A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél óra […]

Lelki “nagytakarítás” az ünnepek előtt

Minden érdeklődőt várunk rendezvényünkre, már az advent jegyében. Beszélgetéssel egybekötött előadást tart dr. Buda László pszichiáter, pszichoterapeuta, melynek címe: Lelki “nagytakarítás” az ünnepek előtt. A járványügyi helyzet miatt csak korlátozott számú látogatót fogadhatunk, ezért a rendezvényen való részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni lehet telefonon a 96/449-137-es számon vagy e-mailben az amk@gyor-gyirmot.koznet.hu címen. Az intézmény egész […]

Pepecselő

Kézműves foglalkozás 1-4 éveseknek Művészeti alkotás készítésére már a legkisebbek is képesek!  A szülőkkel közös festés, ragasztás, gyurmázás felváltva kerülnek elő Kutsera Edit művésztanár vezetésével, hogy ügyesedjenek a pici kezecskék, kinyíljon a fantázia és a közös élményt akár otthon is folytathassa szülő és gyerek. A pepecselésre és játékra vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony […]

Török István emlékmű koszorúzási ünnepsége

GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT 2020. NOVEMBER 12-ÉN, 11 ÓRÁRA GYŐRÖTT, A TÖRÖK ISTVÁN UTCÁBAN FELÁLLÍTOTT EMLÉKMŰHÖZ TÖRÖK ISTVÁN 1958-BAN MÁRTÍRHALÁLT HALT NY.Á. HONVÉD ŐRNAGY, A NEMZETŐRSÉG EGYKORI GYŐRI VEZETŐJÉNEK EMLÉKÉT ŐRZŐ KOSZORÚZÁSI ÜNNEPSÉGRE.  EMLÉKBESZÉDET MOND: DR. SZÁLASY LÁSZLÓ ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ ÉS DR. BORBÉLY JÓZSEF CÍMZETES EGYETEMI TANÁR KÖZREMŰKÖDNEK A GYŐRI FEKETE […]

Járványok és bálványok II.

Több okból fordult már az emberiség a könyvek világához. Kerestünk megoldásokat, ötleteket, új kalandokat, és mentsvárt is a sorok között, ha az élet erre késztetett bennünket. A most tapasztalható feszültség, és járványhelyzet sem ismeretlen az irodalomban, régebbi korok írói, költői is több nehéz időszakon mentek keresztül, amelyeknek természetesen nyoma maradt a könyvekben. Ezek alapján készített két online előadást a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi […]

Járványok és bálványok I.

Barcelona

ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁS Barcelona Előadó: Szabó Béla fotográfus, EFIAP fotóművész A vetítés helyszíne: Központi Könyvtár, KLUBHELYISÉG (9023 Győr, Herman O. u. 22.)

A Garabonciás együttes koncertje

MESEKUCKÓ A Garabonciás együttes koncertje – megzenésített versek gyerekeknek – A zenekar tagjai: Boross Tamás / gitárok, mandolin, ének Kajos Zsuzsanna / furulyák, gitár, ritmushangszerek, ének Kiss Zoltán / basszus ukulele, ének A koncert helyszíne: Központi Könyvtár, KLUBHELYISÉG (9023 Győr, Herman O. u. 22.)

Örök tél

FILMKLUB Örök tél magyar történelmi dráma, 2018 (110 perc) Az Örök tél története 1944 decemberében kezdődik, amikor szovjet katonák egy dél-dunántúli sváb faluból elhurcolják a munkaképes nőket „egy kis munkára”, három hét kukoricatörésre. Irén (Gera Marina), aki férjét várja haza a frontról, abban a tudatban válik el kislányától és szüleitől, hogy hamarosan újra találkoznak. Ám […]

“Kilátás a balkonomról: ablak a városrészre” – Szabadhegy

MEGHÍVÓ Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és barátait KILÁTÁS A BALKONOMRÓL ABLAK A VÁROSRÉSZRE” fotópályázat kiállítás megnyitójára és az ezt követő Városfényképezés workshopra 2020. november 10. (kedd) 17.00 József Attila Művelődési Ház (9028 Győr, Móra Ferenc tér 1.) Köszöntőt mond: Dr. Horváth Sándor Domonkos igazgató A kiállítást megnyitja: […]

“Kilátás a balkonomról: ablak a városrészre” – Nádorváros

MEGHÍVÓ Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és barátait „KILÁTÁS A BALKONOMRÓL ABLAK A VÁROSRÉSZRE” fotópályázat kiállítás megnyitójára és az ezt követő Városfényképezés workshopra 2020. november 11. ( szerda) 17.00 Központi Könyvtár Klub (9023 Győr, Herman Ottó utca 22.) Köszöntőt mond: Dr. Horváth Sándor Domonkos igazgató A kiállítást megnyitja: […]

“Kilátás a balkonomról: ablak a városrészre” – Gyárváros

MEGHÍVÓ Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és barátait „KILÁTÁS A BALKONOMRÓL ABLAK A VÁROSRÉSZRE” fotópályázat kiállítás megnyitójára és az ezt követő Városfényképezés workshopra 2020. november 13. (péntek) 17.00 Gyárvárosi Közösségi Ház (9027 Győr, Külső Árpád út 6-8.) Dr. Horváth Sándor Domonkos igazgató A kiállítást megnyitja: Szabó Béla fotóművész […]

“Kilátás a balkonomról: ablak a városrészre” – Belváros

MEGHÍVÓ Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és barátait “KILÁTÁS A BALKONOMRÓL ABLAK A VÁROSRÉSZRE” fotópályázat kiállítás megnyitójára és az ezt követő Városfényképezés workshopra 2020. november 09. (hétfő) 17.00 Kisfaludy Károly Könyvtár 3. em. (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) Köszöntöt mond : Dr. Horváth Sándor Domonkos igazgató A […]

15 év – 45 Prima díjas EMBER

NOVEMBERI KÖNYVNAPOK a Kisfaludy Károly Könyvtárban könyvbemutató 15 év – 45 Prima díjas EMBER (Press & PR Kft.) Jubileumi kötet a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetségének (VOSZ) patronálásával és 15 cég támogatásával Szerzők: Cséfalvay Attila, Laczó Balázs, Somodi Géza, Sudár Ágnes Design, tördelés: Sudár Éva, fotók: H. Baranyai Edina Meghívott vendégek: Kocsi Rozi, a Vaskakas Bábszínház […]

Benedek Szabolcs: Ballada egy csapatról

NOVEMBERI KÖNYVNAPOK a Kisfaludy Károly Könyvtárban könyvbemutató  Benedek Szabolcs: Ballada egy csapatról A ’86-os válogatott története (Helikon Kiadó, 2020) A szerzővel beszélget: dr. Horváth Sándor Domonkos Meghívott vendég: Hajszán Gyula További információk: 96/516-670; www.gyorikonyvtar.hu A könyvtár területén a maszk használata kötelező. A rendezvény megtartásának körülményeit a járványügyi szabályok változásai befolyásolhatják. A részvételi szabályok és a […]

Berta Zsolt: Szomjas szűz

NOVEMBERI KÖNYVNAPOK a Kisfaludy Károly Könyvtárban könyvbemutató – zenével Berta Zsolt: Szomjas szűz (Magyar Napló, 2020) A szerzővel beszélget: Pió Márta Dalok: Berta Zsolt (gitár), Ferenczi György (szájharmonika, hegedű), Szarka Bence (cajon) és Vető Péter (gitár) További információk: 96/516-670; www.gyorikonyvtar.hu   A könyvtár területén a maszk használata kötelező. A rendezvény megtartásának körülményeit a járványügyi szabályok […]

Görcsné Muzsai Viktória: Novum contra usum

NOVEMBERI KÖNYVNAPOK a Kisfaludy Károly Könyvtárban könyvbemutató Görcsné Muzsai Viktória: Novum contra usum Pedagógia, nyelvoktatás és innováció a Centrope Régióban cikkek, tanulmányok projektek antológiája A szerzővel beszélget: Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta, a Széchenyi Egyetem professzora Közreműködik: Szileszki Adrienn, a Liszt Ferenc Zeneiskola fuvolatanára            További információk: 96/516-670; www.gyorikonyvtar.hu A könyvtár területén a maszk használata […]

Hangraforgó Klub

Hangraforgó Klub – 2020. november „Két karodban” Radnóti Miklós énekelt versei A klub vendége: Pomázi Zoltán zeneszerző, dalszövegíró, gitáros-énekes

Herczeg Szonja: Képzeletbeli ház

NOVEMBERI KÖNYVNAPOK a Kisfaludy Károly Könyvtárban könyvbemutató Herczeg Szonja: Képzeletbeli ház (Scolar, 2020) A szerzővel beszélget: dr. Horváth Sándor Domonkos Közreműködik: Posonyi Takács László További információk: 96/516-670; www.gyorikonyvtar.hu A könyvtár területén a maszk használata kötelező. A rendezvény megtartásának körülményeit a járványügyi szabályok változásai befolyásolhatják. A részvételi szabályok és a műsor változtatásának a jogát fenntartjuk.

Hogy született Böjte Csaba füveskönyve?

NOVEMBERI KÖNYVNAPOK a Kisfaludy Károly Könyvtárban Hogy született Böjte Csaba füveskönyve? Beszélgetés Böjte Csaba füveskönyvéről Aki kérdez: dr. Horváth József, aki válaszol: Csender Levente József Attila-díjas író, Csaba testvér gondolatainak formába öntője Közreműködik: Posonyi Takács László További információk: 96/516-670; www.gyorikonyvtar.hu

Iván Csaba: Az utak ideje

NOVEMBERI KÖNYVNAPOK a Kisfaludy Károly Könyvtárban könyvbemutató Iván Csaba: Az utak ideje – szubjektív útinapló A szerzővel beszélget: Borbély János Közreműködik: Posonyi Takács László További információk: 96/516-670; www.gyorikonyvtar.hu A könyvtár területén a maszk használata kötelező. A rendezvény megtartásának körülményeit a járványügyi szabályok változásai befolyásolhatják. A részvételi szabályok és a műsor változtatásának a jogát fenntartjuk.

Juhász Attila: Lassú nézés

NOVEMBERI KÖNYVNAPOK a Kisfaludy Károly Könyvtárban könyvbemutató Juhász Attila: Lassú nézés – Kritikák, tanulmányok (Kortárs, 2020) A szerzővel beszélget: Wenczel Imre További információk: 96/516-670; www.gyorikonyvtar.hu A könyvtár területén a maszk használata kötelező. A rendezvény megtartásának körülményeit a járványügyi szabályok változásai befolyásolhatják. A részvételi szabályok és a műsor változtatásának a jogát fenntartjuk.

Kicsit (sem) szomorkás a hangulatom máma

Kamarás Iván koncert-estje a MENHÁZ színháztermében (9025 Győr, Kossuth L. u. 24.) Kamarás Iván korosztályának egyik legismertebb és legnépszerűbb színésze. Jászai Mari-díjas színész, aki prózai és filmszerepei mellett, számos zenés darab főszerepét is játszotta már az ország vezető színházainak színpadán. Önálló koncertjei hatalmas sikerrel futnak, ezekből mutat egy különleges válogatást, kizárólag a győri nézőknek. A […]

Mészáros Urbán Szabó Gábor: A győri regény

NOVEMBERI KÖNYVNAPOK a Kisfaludy Károly Könyvtárban könyvbemutató Mészáros Urbán Szabó Gábor: A győri regény (Napkút, 2020) A szerzővel beszélget: Falvai Mátyás További információk: 96/516-670; www.gyorikonyvtar.hu A könyvtár területén a maszk használata kötelező. A rendezvény megtartásának körülményeit a járványügyi szabályok változásai befolyásolhatják. A részvételi szabályok és a műsor változtatásának a jogát fenntartjuk.

Nagy István: Rábaközi emlékművek

NOVEMBERI KÖNYVNAPOK a Kisfaludy Károly Könyvtárban könyvbemutató Nagy István: Rábaközi emlékművek III. kötet A Rábaköz nyugati felén található 30 település – Csorna, Beled és Kapuvár által határolt terület – világi és vallási emlékművei A kötetet bemutatja a szerző. További információk: 96/516-670; www.gyorikonyvtar.hu A könyvtár területén a maszk használata kötelező. A rendezvény megtartásának körülményeit a járványügyi […]

Szávai Géza: Cérnapóráz

NOVEMBERI KÖNYVNAPOK a Kisfaludy Károly Könyvtárban könyvbemutató Szávai Géza: Cérnapóráz (Pont Kiadó, 2020) A szerzővel beszélget: dr. Horváth Sándor Domonkos Közreműködik: Posonyi Takács László További információk: 96/516-670; www.gyorikonyvtar.hu A könyvtár területén a maszk használata kötelező. A rendezvény megtartásának körülményeit a járványügyi szabályok változásai befolyásolhatják. A részvételi szabályok és a műsor változtatásának a jogát fenntartjuk.

KIPPKOPP KARÁCSONYA Online

A TánciTánci baba-táncszínházi program keretében A Győri Balett bemutatja Kippkopp Karácsonya – Online Írta: Marék Veronika Zene: Sebestyén Bálint Díszlet, jelmez: Győri Gabi Dramaturg: Csepi Alexandra Koreográfus: Sebestyén Bálint Harangozó-díjas Előadják: Kippkopp – Sebestyén Bálint Harangozó-díjas/Horváth Kada Cinke, Csillag – Hergenrőder Jázmin, Nyári Virág Mesélő hang: Gerbert Judit   „Kippkopp a havas erdőben sétált, mikor […]

Híres és hírhedt győriek

Fedezzük fel együtt azon emberek győri kötődését, akik valamilyen jót adtak a városnak, de ne feledkezzünk el azokról sem, akik rosszhírük miatt nem merültek feledésbe. Vannak, akiknek neve első hallásra ismerősen cseng, mint Jedlik Ányos vagy a lőcsei fehér asszony. De mi van azokkal, akik így vagy úgy adtak hozzá a történelemhez, és mégis kevésbe […]

Meditációs workshop

Kedves Kereső Barátaink! A rendezvényekre vonatkozó tiltás értelmében a meditációs workshop további foglalkozásait felfüggesztjük. Inspirációval és bátorító, lélekemelő spirituális táplálékokkal mindannyiótokat megkeressük e-mailben. Vigyázzatok Magatokra! Szívből köszönjük a lelkesedéseteket. Egységszív Alapítvány   A rendezvény négy, egymásra épülő foglalkozásból áll. A foglalkozások dátuma: november 7, 14, 21. és 28. szombati napokon 10:00-12:00 óra között. A rendezvény […]

Meditációs workshop

Kedves Kereső Barátaink! A rendezvényekre vonatkozó tiltás értelmében a meditációs workshop további foglalkozásait felfüggesztjük. Inspirációval és bátorító, lélekemelő spirituális táplálékokkal mindannyiótokat megkeressük e-mailben. Vigyázzatok Magatokra! Szívből köszönjük a lelkesedéseteket. Egységszív Alapítvány   A rendezvény négy, egymásra épülő foglalkozásból áll. A foglalkozások dátuma: november 7, 14, 21. és 28. szombati napokon 10:00-12:00 óra között. A rendezvény […]

Meditációs workshop

Kedves Kereső Barátaink! A rendezvényekre vonatkozó tiltás értelmében a meditációs workshop további foglalkozásait felfüggesztjük. Inspirációval és bátorító, lélekemelő spirituális táplálékokkal mindannyiótokat megkeressük e-mailben. Vigyázzatok Magatokra! Szívből köszönjük a lelkesedéseteket. Egységszív Alapítvány   A rendezvény négy, egymásra épülő foglalkozásból áll. A foglalkozások dátuma: november 7, 14, 21. és 28. szombati napokon 10:00-12:00 óra között. A rendezvény […]

Látható és láthatatlan emlékek nyomában

Séta Győr zsidó múltjában és jelenében Hazánk területén már az ókortól találhatunk zsidó emlékeket, de még a XIX.sz. elején is inkább falusias környezetben, külön adó ellenében, megtűrten éltek.  A kor felvilágosult törvényei egybe estek az iparosodás kezdetével, és ez hatalmas lehetőséget teremtett az izraelita közösségek, vállalkozók számára. Győrben már a középkorban megjelent a zsidóság, de […]

Újvárosi Esték – Az élet értelme-egypercesek száz percben

Örkény István novelláiból olvas: Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész  cimbalmozik: Lukács Miklós  Artisjus- és Magyar Művészetért díjas  a Sonatina Produkció előadása  Fotó: Horváth Judit Az „Egyperces novellák” című kötet fél évszázada, 1968-ban jelent meg először. Az egyik oldalon a közlés minimuma, a másikon a képzelet maximuma. Az írásokban ott az apró darabokra hullt […]

Nyomozz a folyók mentén!

Avagy agytekergető városfelfedező séta Ismerd meg Győrt máshogyan! Gondolkozz, használd a fantáziádat, dolgoztasd meg azokat a bizonyos fogaskerekeket! Egy 15 év tapasztalatával rendelkező idegenvezető fog vezetni a Belváros utcáin, terein, történetein át, de Te leszel az, aki az irányt megtalálja! Kérdések, rejtvények, izgalom, vidámság és persze Győr vár ezen az aktív sétán! Találkozási pont: Városháza […]

Körforgás

Körforgás balett est két részben Koreográfusok Eno PECI, LUKÁCS András Összetartozás Asszisztens Artem POZDEEV Zene zenei montázs Jelmez GYŐRI Gabi Díszlet Eno PECI VIDOS Tibor Fény HÉCZ Péter Koreográfus Eno PECI Előadják a Győri Balett táncművészei. Senki nem menekülhet a magány elől, előbb vagy utóbb mindenkit utolér… De hány arca van a magánynak? Eno Peci […]

Győr angyalai várnak! 7 évesek az Angyalséták! Advent idején valóságos “angyal-láz” tör ki világszerte, szárnyas kísérőink várják Győr barokk belvárosában. Sajnos az emberek túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy az égi vendégeket észrevegyék, pedig nagy ajándék meghallani hangjukat. Az angyalok az univerzum szellemi törvényeinek őrzői és hordozói. Energiájuk gyógyító, szeretetet ébresztenek az emberi szívekben. Győr barokk belvárosának […]

Magas hőfokon

Szakkörvezető: Boda Ildikó keramikus, fazekas–oktató A szakkörök regisztrációkötelesek (max. 10 fő/alkalom). A regisztrációkat az időpont megjelölésével az alábbi e-mail címre kérjük küldeni: keramiaszakkor.regisztracio@romer.hu A zárt térben megvalósuló programokon 6 éven felül szájmaszk viselése kötelező! A programon kép-/videofelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a RFMTM a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja.

Szakkörvezető: Boda Ildikó keramikus, fazekas–oktató A szakkörök regisztrációkötelesek (max. 10 fő/alkalom). A regisztrációkat az időpont megjelölésével az alábbi e-mail címre kérjük küldeni: keramiaszakkor.regisztracio@romer.hu A zárt térben megvalósuló programokon 6 éven felül szájmaszk viselése kötelező! A programon kép-/videofelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a RFMTM a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja

Magas hőfokon

Szakkörvezető: Boda Ildikó keramikus, fazekas–oktató A szakkörök regisztrációkötelesek (max. 10 fő/alkalom). A regisztrációkat az időpont megjelölésével az alábbi e-mail címre kérjük küldeni: keramiaszakkor.regisztracio@romer.hu A zárt térben megvalósuló programokon 6 éven felül szájmaszk viselése kötelező! A programon kép-/videofelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a RFMTM a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja.

Magas hőfokon

Szakkörvezető: Boda Ildikó keramikus, fazekas–oktató A szakkörök regisztrációkötelesek (max. 10 fő/alkalom). A regisztrációkat az időpont megjelölésével az alábbi e-mail címre kérjük küldeni: keramiaszakkor.regisztracio@romer.hu A zárt térben megvalósuló programokon 6 éven felül szájmaszk viselése kötelező! A programon kép-/videofelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a RFMTM a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja.

Boldog idők

Szinkronizált francia vígjáték, 110 perc, 2019 (16) Rendező: Nicolas Bedos Az idősödő francia házaspár párkapcsolati válságot él át. A feleség harsány és magabiztos, a férj pedig egyre inkább belesüpped a kétségbeesésbe és önsajnálatba. Fiának egyik barátja sikeres és különleges vállalkozást vezet: időutazást kínál ügyfeleinek. Színészek, díszletek bevonásával megteremti a kiválasztott kor hangulatát és körülményeit, és […]

Agyagmíves iparkodás

Szakkörvezető: Gyarmathi Zsuzsa keramikus, fazekas–oktató A szakkörök regisztrációkötelesek (max. 10 fő/alkalom). A regisztrációkat az időpont megjelölésével az alábbi e-mail címre kérjük küldeni: keramiaszakkor.regisztracio@romer.hu   A zárt térben megvalósuló programokon 6 éven felül szájmaszk viselése kötelező! A programon kép-/videofelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a RFMTM a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja.

Világpolgárok

VILÁGPOLGÁROK Olasz vígjáték, 92 perc, 2020 (12) Rendező: Gianni Di Gregorio Az ember sosem lehet túl öreg az újrakezdéshez: ebben reménykedik legalábbis a három római nyugdíjas, Attilio, Giorgetto és a Professzor. Egy pohár fehérbor és egy trasteverei séta között úgy döntenek, hátrahagyják katasztrofális életüket, és külföldön próbálnak szerencsét, méghozzá egy olyan helyen, ahol a nyugdíjukból […]

Vissza a jövőbe

VISSZA A JÖVŐBE Szinkronizált amerikai kalandfilm, 111 perc, 1985 (12) Rendező: Robert Zemeckis Marty McFly átlagos kamasznak látszik, de van egy őrült barátja, Doki, aki megépítette a plutónium meghajtású időgépet. Dokit váratlanul halálos támadás éri, s Marty is csak az új találmánnyal nyer egérutat. Arra azonban ő sem számít, hogy 1955-be utazik vissza, épp abba […]

Magas hőfokon

Szakkörvezető: Boda Ildikó keramikus, fazekas–oktató A szakkörök regisztrációkötelesek (max. 10 fő/alkalom). A regisztrációkat az időpont megjelölésével az alábbi e-mail címre kérjük küldeni: keramiaszakkor.regisztracio@romer.hu A zárt térben megvalósuló programokon 6 éven felül szájmaszk viselése kötelező! A programon kép-/videofelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a RFMTM a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja.

1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire és hőseire emlékező ünnepség

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire és hőseire emlékező ünnepségre. 9.15 óra | Városháza I. emeleti folyosója Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetői koszorút helyeznek el Szigethy Attila emléktáblájánál. 9.30 óra | Szent István út 5. Koszorúzás Szigethy Attila domborművénél, a Dunántúli Nemzeti Tanács egykori működési helyén. […]

Tesók!

APRÓK SZÍNHÁZA 0-4 ÉVES KORIG – Neked legyen több eszed, te vagy a nagyobb! – Hallgass az idősebbre! Ő az okosabb és az ügyesebb! Hányszor, de hányszor hangzanak el ezek a mondatok egy családban megannyi „testvérharcot” kiváltva… Mert ugye a Kistesónak mindig a nagyobb testvér játékaira, ceruzáira, plüssmacijára fáj a foga… A Nagytesó meghát mindent […]

A Mikulás új szánja – Online matiné

A Mikulás új szánja című előadását Mikulás ünnepe alkalmából mutatja be – ezúttal online – a Vaskakas Bábszínház, sok-sok meglepetéssel, izgalommal és zenével. Az előadás a Vaskakas Bábszínház hivatalos YouTube csatornáján érhető el 11-23 óráig. Nagy a sürgés-forgás a Mikulás ajándékgyárának csomagolórészlegén. A csomagolórészleg dolgozói éjt nappallá téve azon munkálkodnak, hogy előkészítsék a Mikulás által […]

Medvék minden mennyiségben

A belépőjegyek árát 2020. december 15-ig, egymás biztonsága érdekében, banki átutalással térítjük vissza, kérjük a vaskakasbabszinhaz@gmail.com címre küldött „jegyvisszaváltás” tárgymegjelölésű e-mailben jelezze, az alábbi adatokkal: – a jegy sorszáma, – az Ön neve, – az Ön e-mail címe és telefonszáma, – az Ön bankszámlaszáma, – a bankszámlaszám tulajdonosa. A részletek felől hétköznapokon 9 és 17 óra között […]

Online matiné: Leszállt az ég dicső királya

Ingyenes adventi online Matiné minden vasárnap 11 órától, a Vaskakas Bábszínház YouTube csatornáján. Iratkozzatok fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljetek az előadásokról, és az extra videókról! Az aktuális előadás 23 óráig érhető el. ONLINE KARÁCSONYI MATINÉ 6 ÉVES KORTÓL – Szabad-e bejönni Betlehemmel? – Szabad! – Hát akkor be is jövök! Ismerik-e maguk a Megváltó történetét? […]

Online matiné: Éneklő Betlehem

Ingyenes adventi online Matiné minden vasárnap 11 órától, a Vaskakas Bábszínház YouTube csatornáján. Iratkozzatok fel csatornánkra, hogy elsőként értesüljetek az előadásokról, és az extra videókról! Az aktuális előadás 23 óráig érhető el. ADVENTI MATINÉ 5 ÉVES KORTÓL Mindenki nagy becsben tartja saját és rokonai születésének történetét, milyen volt a terhesség, a szülés, az első találkozás, […]

1956-os Emlékezés Újvárosban

EMLÉKEZÉS az 1956-ban elesett, Újvárosban eltemetett áldozatokra. Dr. Lukácsi Zoltán kanonok, plébános, az Újvárosi Művelődési Ház kórusa és Lázár Attiláné (hegedű)  közreműködésével. Emlékműsor az Újvárosi Művelődési Ház szervezésében

Bro’n’Sis Tánciskola Gálashow

Báty és kis húg, angolul brother and sister, apró átalakítással Bro ’n’sis. Egy testvérpár, akik már az általános iskolás évek alatt egy életre elkötelezték magakut a hip-hop tánc mellett. Dukai Anett és Gábor autodidakta módon sajátították el a leglátványosabb elemeket, ma pedig már közel 150 fiatalnak tartanak rendszeresen táncórákat Győrben saját táncstudiójukban a BronsisDanceLab-ben. Gyere […]

Csányi Sándor – Hogyan értsük félre a nőket?

Kedves Nézőink! A 2020. november 16. és december 28. Győr Vaskakas Bábszínházba meghirdetett Hogyan értsük félre a nőket? előadás a rendezvényekre vonatkozó Kormányrendelet (478/2020. (XI. 3.)) következtében későbbi időpontban kerül megrendezésre. Az új időpontról a későbbiekben küldünk tájékoztatást. A megváltott jegyek automatikusan érvényesek a pótelőadásra. Jegyinformáció: ugyfelszolgalat@tixa.hu Köszönjük megértésüket!   Mi a teendő abban az esetben, […]

Magyarock Dalszínház – Made in Hungária

Fenyő Miklós – Tasnádi István MADE IN HUNGÁRIA (musical két részben) A hatvanas évek elején ki – majd visszadiszidál egy tipikusan angyalföldi család: Fenyőék. A fiatal Mikibe (darabunkban Ricky) eddigre mélyen beleívódott mindaz, ami egy tizenévesnek Amerikát jelentheti: a rágó, a Marlboro, a hawaii ing, a Ballantines és mindenek előtt a rock and roll. A […]

Pokorny Lia – Olyan ismerős

Kedves Nézőink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2020. november 10-én éjféltől életbe lépő kormányrendeletnek megfelelően  2020. november 11-től rendezvénytilalom lép életbe, amelynek megfelelően Pokorny Lia zenés estje Olyan ismerős címmel 2020. november 29-én 19.00 helyett 2021. tavaszán, a rendezvényekre vonatkozó feloldó intézkedést követően kerül megrendezésre Győrben a Vaskakas Bábszínházban. Az új időpontról a későbbiekben küldünk tájékoztatást. […]

Tökös nap Pinnyéden

TÖLTSÜNK EGYÜTT EGY JÓ HANGULATÚ ESTÉT! Tartsatok velünk! Lesz tökfaragó verseny, szalonnasütés, meleg tea! Helyszín: Pinnyédi Művelődési Ház udvara, esős idő esetén a nagyterem. Aki a tökfaragó versenyre szeretne jelentkezni, kérjük hozzon magával tököt és eszközöket a faragáshoz. Érdeklődni lehet a 06 96 315 317 -es, vagy a + 36 20 479 3739 -es telefonszámon

Veres 1 Színház – Ne most, drágám!

Tisztelt győri Nézőink! A járványüggyel kapcsolatos november 9-i miniszterelnöki bejelentés értelmében Győrött, a Vaskakas Bábszínházban november 17-ére meghirdetett Ne most, drágám! című előadásunkat sajnos nem tudjuk megtartani.  A járványhelyzet csillapodtával, a korlátozások feloldása után 2021. tavaszán újra szándékunkban áll az előadást műsorra tűzni, ennek időpontjáról azonban a jelen helyzetben felelősen nyilatkozni nem tudunk. Ezért arra […]

Halloween a győri állatkertben

Október 31-én este meghosszabbított nyitva tartással, nagyra tárulnak a győri állatkert kapui. Izgalmas játékkal is készülünk a gyerekeknek:  „Legyél te a legügyesebb rém-detektív!”Kutasd fel hol lakik a Yeti, az állatkerti tóban vajon rejtőzik Loch Ness-i szörny? Vagy e olyan bátor , h bemerészkedj a Minotaurusz barlangjába?!A bejáratnál Scooby Doo és társai várnak, a tőlük kapott […]

Őszi Játszóház

Idén is lesz Őszi Játszóház! Szeretettel, sok játékkal és kézműves foglalkozással várjuk az általános iskolás gyerekeket a Gyirmóti Művelődési Házban. Bővebb felvilágosítás kérhető a 96/449-137-es telefonszámon vagy e-mailben a muvhaz@gyor-gyirmot.koznet.hu címen.

“Szürke árnyalatok”

Tálos Péter fotóművész alkotásaiból nyílt kiállításra várunk minden érdeklődőt a Gyirmóti Művelődési Házba. A kiállítás megtekinthető az intézmény nyitvatartási idejében.  

Magas hőfokon

Szakkörvezető: Boda Ildikó keramikus, fazekas–oktató A szakkörök regisztrációkötelesek (max. 12 fő/alkalom). A regisztrációkat az időpont megjelölésével az alábbi e-mail címre kérjük küldeni: keramiaszakkor.regisztracio@romer.hu A zárt térben megvalósuló programokon 6 éven felül szájmaszk viselése kötelező! A programon kép-/videofelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a RFMTM a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja.  

Agyagmíves iparkodás

Szakkörvezető: Gyarmathi Zsuzsa keramikus, fazekas–oktató A szakkörök regisztrációkötelesek (max. 12 fő/alkalom). A regisztrációkat az időpont megjelölésével az alábbi e-mail címre kérjük küldeni: keramiaszakkor.regisztracio@romer.hu   A zárt térben megvalósuló programokon 6 éven felül szájmaszk viselése kötelező! A programon kép-/videofelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy a RFMTM a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja.

RómerJAZZ klub: Nagy János Trió

Nagy János Erkel-díjas zeneszerző, jazz-zongorista hosszú évek óta a műfaj nagykövete, meghatározó alakja. Méltán elismert, 25 esztendeje alapított Triójával az utóbbi évek legjobban várt jazz lemezét készítették el „Yancha” címmel. A nagy formátumú zenekar vezetőtől megszokott veretes hangzású szerzemények nem igazodnak trendekhez, és nem is kötik őket szabályok. A Nagy János Trió jelenlegi felállása: Nagy […]

Wendy

Színes amerikai film, 115 perc, 2020 Rendező: Benh Zeitlin A négy Oscar-díjra jelölt A messzi dél vadjai rendezője hosszú kihagyás után tért vissza, és az előző film spirituális folytatásaként újabb, képzelet és valóság határán egyensúlyozó történetet tár elénk. Wendy édesanyja naphosszat pincérnőként robotol az amerikai dél egy lepukkant kocsmájában, hogy eltartsa három gyermekét. A nő […]

Nincs parancs + közönségtalálkozó

Magyar dokumentumfilm, 71 perc, 2020 (12) Rendező: Szalay Péter A NINCS PARANCS! Bella Árpád és Harald Jäger határőr alezredesek kísértetiesen hasonló története. Bella Árpád hatáskörét túllépve átengedte a keletnémet tömeget a magyar-osztrák határon és Harald Jäger hasonlóan cselekedett a Berlini Falnál, amikor puskalövés nélkül kelet-berlinieket engedett Nyugatra. Bátor fellépésükkel felgyorsították a 20. század végi történelmi […]

Gunda

Fekete-fehér, norvég-amerikai dokumentumfilm, 93 perc, 2020 Rendezte: Viktor Koszakovszkij Gunda egyike a világon élő egymilliárd sertésnek. Ő is pusztán azért született meg, hogy beteljesítse azt a sorsot, amit az emberi civilizáció szánt neki: utódokat szüljön, majd élelemként szolgáljon. Gunda azonban erről mit sem sejt, számára idilli környezetben neveli malacait a tanya többi állata között, minden […]

Amíg tart a nyár

Ausztrál vígjáték, filmdráma, 118 perc, 2019 Rendező: Shannon Murphy A 16 éves Milla és a 23 éves Moses látszólag két külön univerzum. A lány biztos családi hátterű, magának való éltanuló, a fiú viszont izgalmas, ugyanakkor felelőtlen, lecsúszott junkie. Milla szülei aggódva nézik kettejük kapcsolatát, de még tanácstalanabbak, mint az ilyen helyzetbe kerülő szülők általában, mivel […]

A díszvendég

Kanadai filmdráma, 105 perc, 2019 (16) Rendező: Atom Egoyan Veronicát, a fiatal gimnáziumi zenetanárnőt szexuális zaklatásért ítélték letöltendő szabadságvesztésre. Apja, Jim biztos lánya ártatlanságában, és mindent megtesz, hogy szabadlábra helyezzék, de Veronica úgy érzi, régebben elkövetett bűnei miatt megérdemli büntetését. Nem hajlandó együttműködni apjával: úgy tűnik, a börtönben szeretne maradni. Küzdelmük során felbukkannak a múlt […]

Zárójelentés

Magyar dráma, 118 perc, 2020 (12) Rendező Szabó István Stephanus professzort (Klaus Maria Brandauer) váratlanul nyugdíjazzák. A doktor még nem szeretne elszakadni hivatásától, így elbúcsúzik kórházi kollégáitól, hazaköltözik a szülőfalujába, és – a helyiek nagy örömére – körzeti orvosként kezd dolgozni. A fiatalkori szerelme és gyerekkori legjobb barátja viszontlátása megérinti a biztonságos környezetéből kiszakadt doktort, […]

Körforgás

Körforgás balett est két részben Koreográfusok Eno PECI, LUKÁCS András   Összetartozás Asszisztens Artem POZDEEV Zene zenei montázs Jelmez GYŐRI Gabi Díszlet Eno PECI VIDOS Tibor Fény HÉCZ Péter Koreográfus Eno PECI Előadják a Győri Balett táncművészei. Senki nem menekülhet a magány elől, előbb vagy utóbb mindenkit utolér… De hány arca van a magánynak? Eno […]

Körforgás

Körforgás balett est két részben Koreográfusok Eno PECI, LUKÁCS András Összetartozás Asszisztens Artem POZDEEV Zene zenei montázs Jelmez GYŐRI Gabi Díszlet Eno PECI VIDOS Tibor Fény HÉCZ Péter Koreográfus Eno PECI Előadják a Győri Balett táncművészei. Senki nem menekülhet a magány elől, előbb vagy utóbb mindenkit utolér… De hány arca van a magánynak? Eno Peci […]

TUDOR Táblajáték Műhely

Játszóház, játéktanulás, egyedi készítésű stratégiai táblás játékokkal – nem csak gyermekeknek Sütheő László vezetésével! Wari, senet, alquerque, ostromjáték, hnefatafl, ostábla, hex és hadrend mellett sok-sok más táblás játék is várja az érdeklődőket a Bezerédj-kastélyban. A belépés díjtalan!

„Élni oroszlánként”: 400 éve született ZRÍNYI MIKLÓS

„Élni oroszlánként”  400 éve született  ZRÍNYI MIKLÓS Horvárth Gábor hadtörténész-technikus történelmi előadása Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér 400 évvel ezelőtt, születésekor nem pusztán a főnemesi rangot, hanem azzal járó feladatokat is örökölt, és ez egyáltalán nem volt hálás küldetés. A Zrínyi család birtokai a falánk oszmán hatalom torkában terültek el, s előadásunk főhőse a […]

Múzeumi találkozások a weben

A múzeum falain kívül, most otthonról vehet részt az érdeklődő egy kivételes művészeti és történelmi témájú előadáson. További információ a programról és az online elérhetőségről: http://romer.hu/muzeumi-talalkozasok-a-weben/ Célközönség: 16+

Gondolatok mindenképpen

Beszélgetés a Patkó Imre Gyűjteményben Arany égbolt – beszélgetés a szolgálatról Beszélgetésvezető: Csillag Veronika drámapedagógus Valahogy meg kell tudnunk, meg kell értenünk, miért lesz csodálatos egy első pillantásra nem szépnek látott festmény. Mi az üzenet, ami a képben elrejtve van, s mi a nyilvánvaló, amit elmesél. Valahogy meg kellene tudnom, vagy csak megéreznem …, de talán […]

„Hátizsákkal” a múzeumban

JÁTÉKOS, ALKOTÓS MÚZEUMPEDAGÓGIAI PROGRAM CSALÁDOKNAK A Rómer Flóris Múzeum Múzeumpedagógiai Nívódíjjal (2018) kitüntetett foglalkozása. Az érkezők egy festőinas szerepébe bújva, „festőpalettával” és „inastarisznyával” ellátva kalandoznak a Patkó-gyűjtemény festményei, műtárgyai között. A táska tartalmát használják fel az egyes művek játékos megismeréséhez: önállóan kutathatnak, beszélgethetnek és alkothatnak. Célközönség: családok 9+ gyermekkel A kalandozás időtartama körülbelül 60-90 perc, mely a […]

Andrássy Ilona: Színművek

KOVÁCS LAJOS TÖRTÉNÉSZ KÖNYVBEMUTATÓJA Andrássy Ilona színműveinek első kiadása értékes új anyaggal gazdagítja a kor irodalmáról szóló ismereteinket. Tanulságos, hogyan látta a már fényét vesztett arisztokrácia egyik tagja a számára mégiscsak idegen nagypolgári és proletár világot, illetve saját társadalmi rétegének és az általa űzött politizálásnak az állapotát. Művei nem maradnak el a kor színműtermésének színvonalától, […]

Óvopedagógusok napja – múzeumi körtúra

A Csikóca Művészeti Műhely tárlatai és programjai már óvodás kortól igyekeznek élményszerűvé tenni a múzeumi látogatásokat. Bemutatjuk a korosztályt célzó közművelődési, nevelési-oktatási és módszertani tartalmainkat, és az állandó kiállításainkra épülő offline és online tartalmak segítségével igyekszünk megválaszolni a kérdést: hogyan kerül a művészet az óvodába, és mit csinálhat egy óvodás a múzeumban? Célunk a szakmai […]

A kettős kupola megtekintése a Zsinagóga padlásterében

Október 11. | Turnusok 13.00-tól; 14.30-tól; 16.00-tól Zsinagóga | 9025 Győr, Kossuth Lajos utca 5. A Zsinagóga 1870-ben, a historizmus szellemében épült, majd a 20. században több fázisú átépítésen, felújításon és funkcióváltáson is átesett. Ma hangversenyteremként és kiállítótérként is funkcionál: itt található a Vasilescu-gyűjtemény. A program során az épület történetével és építészeti érdekességeivel ismerkedhetnek meg […]

Márton-napi borkultúra-est

Tours-i Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon, amelyekről Nagy Róbert történész, borász előadásában hallhatnak az érdeklődők. Bemutatkozik egy családi pincészet is egy 6 szortimentes borkóstoló keretében. Célközönség: 18+ Kapunyitás: 17.40

Halottak napi megemlékezés

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt a HALOTTAK NAPJA alkalmából rendezett megemlékezésre és koszorúzási ünnepségre, amelyet a győri Nádorvárosi Köztemetőben az I., a II. világháborús és az 1956-os hősi halottak előtt tisztelegve, a Deim Pál alkotta „Hősi halottak” emlékműnél tartunk. Az eseményen megemlékeznek: Radnóti Ákos, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere és a történelmi […]

TRIANON 100 – Rendhagyó, interaktív tárlatvezetés

A magyar történelem legtragikusabb, sorsfordító eseményei közé tartozik az 1920. június 4-én aláírt békediktátum. Magyarország elvesztette területének közel kétharmadát, határainkon kívülre került mintegy 3,5 millió magyar. Trianonban az ezeréves Nagy-Magyarország szűnt meg, és vette kezdetét a jelenkor történelmét nagymértékben meghatározó új korszak, a Horthy-kor. Az éppen 100 éve történt eseményeknek állít emléket intézményünk kiállítása, amelyben […]

Trianon sebei – Online versmondó verseny

Iskolai közösségi szolgálatos diákok számára Az Esterházy-palotában megtekinthető Trianon 100 című kiállításhoz kapcsolódóan online versmondó versenyt hirdetünk iskolai közösségi szolgálatos diákok számára. Az ajánlott versek közül választhatsz, melynek megtanulásáért és elmondásáért 15 óra iskolai közösségi órát igazolunk. A verseny első három helyezettje könyvjutalomban részesül. Ajánlott versek listája: www.romer.hu Jelentkezni név, iskola, évfolyam és a kiválasztott […]

Trianon sebei – Pódiumest

Versek, gondolatok hitről, reményről és az összetartozásról. A prózai részeket gitárzene hangolja teljes egységgé. Előadja: Dudás Dorottya előadóművész (Radnóti és Latinovits-díjas versmondó). Gitáron közreműködik: Nagy Benedek Közönség létszám: maximum 50 fő, érkezési sorrend alapján Célközönség: 14+ Részvételi díj: teljes árú jegy 800 Ft/fő; kedvezményes árú jegy 400 Ft/fő A program idején az előírt 1,5 méteres védőtávolság betartása és védőmaszk viselése […]

Újvárosi Esték-PanoDráma: Pali

Maléter Pálné verbatim monológja Szamosi Zsófia Jászai Mari-díjas színművész előadásában. A PanoDráma produkciója. Rendező: Lengyel Anna Szamosi Zsófia a Mindenki című Oscar-díjas és az Egy nap című, nemzetközi díjakkal kitüntetett filmek főszereplője.  Az 1956-os forradalom Nagy Imrével együtt kivégzett védelmi minisztere, Maléter Pál és a 2019 decemberében  87 évesen, szellemileg teljesen frissen elhunyt özvegye, Gyenes […]

Az igazság

Színes, feliratos francia dráma, 106 perc, 2020 (12) Rendezte: Hirokazu Koreeda Szereplők: Catherine Deneuve, Juliette Binoche, Ethan Hawke A korosodó díva, az egykori mozicsillag egy olyan film forgatásán vesz részt, amely egy soha nem öregedő anyáról szól. A színésznő szerepéhez meglepően hasonló módon éli életét, többek között ebből fakad viharos kapcsolata forgatókönyvíró lányával, aki pont […]

Nekünk nem szabad feledNI 1956 emlékezete

Nekünk nem szabad feledNI 1956 emlékezete A szabadságharcról, hősökről, mártírokról szóló összeállításban többek között Buda Ferenc, Képes Géza, Kiss Dénes, Nagy Gáspár, Ratkó József, Sulyok Vince, Tamási Lajos, Tollas Tibor, Vass Albert, Zas Lóránt énekelt versei hangzanak el. Előadó: Hangraforgó együttes 2020. október 22. 17.00 óra Az előadás helyszíne: József Attila Művelődési Ház (9028 Győr, […]

Pokolgép koncert

Kapunyitás:19:0020:00 Twister21:00 Pokolgép https://www.facebook.com/events/2759237584399346/

History – A Győri Lovas Színház előadása

A lélegzetelállító lovas show többezer évet elevenít meg őskortól a világháborúig a lovak szemszögéből, két felvonásban, tizenöt sztárfellépővel!A színházi és zenei élmény mellett ezúttal is a látvány és a lovak játsszák majd a főszerepet. Ókori harcosok, lovagok, betyárok, szekér, hintó, vad lovak, harci mének, pompás szárnyas paripák, sok tűz, és egy igazi tank lánctalpainak ropogása – […]

Nyugdíjas Alkotók XI. Kiállítása – Megnyitó

Köszöntőt mond: Dr. Pergel Elza alpolgármester Megnyitja: Rákosi Zsolt János, az Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület elnöke Közreműködik: Baranyai Judit magánénekes A megnyitót a járványügyi helyzet miatt zártkörűen tartjuk meg. Az intézmény területén az arcot takaró maszk viselése kötelező! A kiállítás megtekinthető: november 4-ig hétköznap 10.00 és 16.30 között. Támogatók: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Idősügyi […]

Szabadhegyi Harmonika Esték

Az Akkordeon Tánczenekar koncertje A járványügyi helyzet miatt a rendezvény korlátozottan látogatható. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött október 12-től a megadott e-mail címen, valamint az alábbi telefonszámon nyitvatartási időben. Regisztráció: rendezveny.regisztracio2020@gmail.com, vagy 96/421-740 A belépés díjtalan! Maszk használata kötelező!

LEGENDÁS GYŐRI GYÁRAK

Grab M. és fiai viaszosvászongyárától a Graboplast Padlógyártó Zrt.-ig. A megújulás 100 éves sikertörténete Előadó: Mennyeiné Várszegi Judit nyugalmazott könyvtáros

Őszi Környezetvédelmi Túra

A Gyirmóti Művelődési Ház idén már 20. alkalommal szervezi meg győri általános iskolai tanulók részére az Őszi Környezetvédelmi Túrát. A játékos, sportos vetélkedővel színesített program a művelődési házból indulva a tanösvényen keresztül a horgászfaluban ér véget.

Matiné – Misi mókus kalandjai

A belépőjegyek árát 2020. december 15-ig, egymás biztonsága érdekében, banki átutalással térítjük vissza, kérjük a vaskakasbabszinhaz@gmail.com címre küldött „jegyvisszaváltás” tárgymegjelölésű e-mailben jelezze, az alábbi adatokkal: – a jegy sorszáma, – az Ön neve, – az Ön e-mail címe és telefonszáma, – az Ön bankszámlaszáma, – a bankszámlaszám tulajdonosa. A részletek felől hétköznapokon 9 és 17 óra között […]

Matiné – Frakk, a macskák réme

Matiné – A kismalac meg a farkasok

Az elmaradó előadásokra megváltott jegyek 2020. december 15-ig visszaválthatók vagy ajándékutalványra cserélhetők. A részletekkel kapcsolatosan személyesen a Vaskakas Bábszínház nyitvatartási idejében, a 96/512-690-es telefonszámon vagy az info@vaskakas.hu e-mailcímen kaphatnak tájékoztatást.   A sűrű erdő közepén élő életigenlő malac, Ildikó és cseppet sem életigenlő barátja, Sándor, a varjú építkezésre adják fejüket. Először nádból, aztán fából, végül […]

Leányálom Kft.

A jegyek árát 2020. december 15-ig egymás biztonsága érdekében, banki átutalással térítjük vissza, kérjük a vaskakasbabszinhaz@gmail.com címre küldött „jegyvisszaváltás” tárgymegjelölésű emailben jelezze, az alábbi adatokkal: a jegy sorszáma az Ön neve az Ön e-mail címe és telefonszáma az Ön bankszámlaszáma a bankszámlaszám tulajdonosa.   “Vannak a férfiak. És vannak ezek a nők. Mi. Anyám, nagyanyám, […]

Halász Judit koncert

A belépőjegyek árát 2020. december 15-ig, egymás biztonsága érdekében, banki átutalással térítjük vissza, kérjük a vaskakasbabszinhaz@gmail.com címre küldött „jegyvisszaváltás” tárgymegjelölésű e-mailben jelezze, az alábbi adatokkal: – a jegy sorszáma, – az Ön neve, – az Ön e-mail címe és telefonszáma, – az Ön bankszámlaszáma, – a bankszámlaszám tulajdonosa. A részletek felől hétköznapokon 9 és 17 óra között […]

Halász Judit koncert

A belépőjegyek árát 2020. december 15-ig, egymás biztonsága érdekében, banki átutalással térítjük vissza, kérjük a vaskakasbabszinhaz@gmail.com címre küldött „jegyvisszaváltás” tárgymegjelölésű e-mailben jelezze, az alábbi adatokkal: – a jegy sorszáma, – az Ön neve, – az Ön e-mail címe és telefonszáma, – az Ön bankszámlaszáma, – a bankszámlaszám tulajdonosa. A részletek felől hétköznapokon 9 és 17 óra között […]

Egy apró kérés

A belépőjegyek árát 2020. december 15-ig, egymás biztonsága érdekében, banki átutalással térítjük vissza, kérjük a vaskakasbabszinhaz@gmail.com címre küldött „jegyvisszaváltás” tárgymegjelölésű e-mailben jelezze, az alábbi adatokkal: – a jegy sorszáma, – az Ön neve, – az Ön e-mail címe és telefonszáma, – az Ön bankszámlaszáma, – a bankszámlaszám tulajdonosa. A részletek felől hétköznapokon 9 és 17 óra között […]

Tütü-tutu autó

A belépőjegyek árát 2020. december 15-ig, egymás biztonsága érdekében, banki átutalással térítjük vissza, kérjük a vaskakasbabszinhaz@gmail.com címre küldött „jegyvisszaváltás” tárgymegjelölésű e-mailben jelezze, az alábbi adatokkal: – a jegy sorszáma, – az Ön neve, – az Ön e-mail címe és telefonszáma, – az Ön bankszámlaszáma, – a bankszámlaszám tulajdonosa. A részletek felől hétköznapokon 9 és 17 óra között […]

Tütü-tutu autó

A belépőjegyek árát 2020. december 15-ig, egymás biztonsága érdekében, banki átutalással térítjük vissza, kérjük a vaskakasbabszinhaz@gmail.com címre küldött „jegyvisszaváltás” tárgymegjelölésű e-mailben jelezze, az alábbi adatokkal: – a jegy sorszáma, – az Ön neve, – az Ön e-mail címe és telefonszáma, – az Ön bankszámlaszáma, – a bankszámlaszám tulajdonosa. A részletek felől hétköznapokon 9 és 17 óra között […]

Síppal-dobbal

A belépőjegyek árát 2020. december 15-ig, egymás biztonsága érdekében, banki átutalással térítjük vissza, kérjük a vaskakasbabszinhaz@gmail.com címre küldött „jegyvisszaváltás” tárgymegjelölésű e-mailben jelezze, az alábbi adatokkal: – a jegy sorszáma, – az Ön neve, – az Ön e-mail címe és telefonszáma, – az Ön bankszámlaszáma, – a bankszámlaszám tulajdonosa. A részletek felől hétköznapokon 9 és 17 óra között […]

Síppal-dobbal

A belépőjegyek árát 2020. december 15-ig, egymás biztonsága érdekében, banki átutalással térítjük vissza, kérjük a vaskakasbabszinhaz@gmail.com címre küldött „jegyvisszaváltás” tárgymegjelölésű e-mailben jelezze, az alábbi adatokkal: – a jegy sorszáma, – az Ön neve, – az Ön e-mail címe és telefonszáma, – az Ön bankszámlaszáma, – a bankszámlaszám tulajdonosa. A részletek felől hétköznapokon 9 és 17 óra között […]

Cini-cini muzsika

Az elmaradó előadásokra megváltott jegyek 2020. december 15-ig visszaválthatók vagy ajándékutalványra cserélhetők. A részletekkel kapcsolatosan személyesen a Vaskakas Bábszínház nyitvatartási idejében, a 96/512-690-es telefonszámon vagy az info@vaskakas.hu e-mailcímen kaphatnak tájékoztatást. Aprók Színháza 0-4 éves korig Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska […]

Akvárium – Bora Levente előadása

„Tá-tá-tá-ti-ti-ti-ti-ti-ti-ti-ti-ti-tá-ti-ti-ti-ti-ti, kopogom a gépen. Néha kopogok, csak úgy, jó hangosan, tetszőleges betűket leütve, egy üres word dokumentumba. Kopogok, hogy azt higgyék, dolgozom. Tá-tá-tá-ti-ti-ti-ti-ti-ti-ti-ti-ti-tá-ti-ti-ti-ti-ti, kopogom, dallama van a kopogásnak. Dallam a monotóniában.” Történt egy napon, hogy megjelent egy léggömb az elemzőként dolgozó Lóránd 15/3-as számú irodájában. A léggömb megjelent, és a léggömb maradt. A léggömb nem […]

Állatok világnapja

Az Állatok Világnapját 1931 óta minden évben október 4.-én ünnepeljük. Ez a nap ugyanis Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének napja. A Győri Állatkertben az idei évben október 3.-án, a hónap első szombatján rendezzük meg a jeles naphoz kapcsolódó ünnepségünket. Ezen a napon kivételesen nem csak látogatóinkat, hanem házi kedvenceinket is szívesen várjuk állatkertünkbe! Kutyák […]

13. Boogiefeszt

Benne van a boogie a lábadban? Idén is vár minden szórakozni vágyót hazánk legnagyobb boogie woogie fesztiválja: a Boogiefeszt! Sztárvendég: Magyarország! A 13. Boogiefeszten a megszokott hangulat és nem mindennapi program várja a szórakozni vágyókat, melyről kiváló hazai előadók, a műfaj jeles magyar képviselői gondoskodnak. Számos izgalmas és különleges produkció érkezik Győrbe, melyek garantálják, hogy […]

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Magyar romantikus dráma, 95 perc, 2020 (16) Rendező: Horvát Lili A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében. Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival. Ám Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi […]

Brahms – kamaraest

Bor Péter (brácsa) és Szőcs Kristóf (zongora) koncertje Műsoron: J. Brahms: Esz-dúr szonáta J. Brahms: F-moll szonáta   Szervező: Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér 9023 Győr, Herman O. u. 22. Győri Művészeti és Fesztiválközpont 9022 Győr, Liszt Ferenc u. 20.

Nagy idők, nagy emberek

Győr előnyös fekvése, történelmi múltja, stratégiai szempontból kiemelkedő szerepe, gyors gazdasági fejlődése hozzájárult ahhoz, hogy a különböző korok mély nyomot hagytak a város történeteiben. Ezekhez a történetekhez természetesen ismert vagy kevéssé ismert polgárok, művészek, uralkodók, hadvezérek, tanárok, szerzetesek élettörténeteinek izgalmas, érdekes fejezetei is kapcsolódnak. Ezen a sétán “nagy idők, nagy emberek” történetei nyomán kutatjuk a […]

Szulák – Jótékonysági koncert

Világslágerek nagyzenekari kísérettel. Jótékonysági hangverseny a Fehérbot Nemzetközi Napja alkalmából a Győri Filharmonikus Zenekar és az Első Győri Lions Klub közös szervezésében a vakok és gyengénlátók megsegítésére. Vezényel: Silló István. Közreműködik: Szulák Andrea – ének

Fesztiválzenekar

Erich Wolfgang Korngoldot valósággal „második Mozartnak” kiáltották ki Bécsben. A történelem azonban más utat jelölt ki számára: Rózsa Miklós mellett Hollywood aranykorának meghatározó filmzeneszerzője lett. 1945-ben keletkezett, gyakran felcsendülő Hegedűversenye a nagy filmklasszikusok kísérőzenéjéből ismerős, néha már-már túlcsordulóan érzelmes muzsika, finom harmóniakezeléssel és színes hangszereléssel. A rendkívül igényes, ám igen hálás hegedűszólót napjaink vezető magyar […]

Bolondnagysága – filmvetítés

62 perc, 1982 A mindenki által halottnak hitt “bolondnagysága” váratlanul hazaérkezik. Megszökik a kórházból a tanyára, ahol évtizedek óta éli kissé különc életét. Megdöbbenve látja, hogy rövid távolléte alatt széthordták ingóságait a falu lakói. Barátai segítségével hozzálát, hogy visszaszerezze régi, kedves tárgyait, emlékeit, és elrejtett ezüstjeit pénzzé téve zöldségtermelői vállalkozásba fogjon.   Rendező: Nemere László […]

Békével jöttünk – Lakatos László és Musimbe D. Dennis közös estje

Lakatos László és Musimbe Dávid Dennis első közös estje. A két fiatal stand-upos humorista igazi színes egyéniségek. Estjükön nem csak magukat mutatják meg, hanem életüket, családjukat is. Sok-sok történeten keresztül mesélnek arról, milyen józsefvárosi romaként és terézvárosi afrikaiként felnőni, élni  Magyarországon. Megélni az előítéleteket bölcsen, viccesen, szeretve másokat. A közönség nem csak a két tehetséges […]

Körforgás

Körforgás balett est két részben Koreográfusok Eno PECI, LUKÁCS András Összetartozás Asszisztens Artem POZDEEV Zene zenei montázs Jelmez GYŐRI Gabi Díszlet Eno PECI VIDOS Tibor Fény HÉCZ Péter Koreográfus Eno PECI Előadják a Győri Balett táncművészei. Senki nem menekülhet a magány elől, előbb vagy utóbb mindenkit utolér… De hány arca van a magánynak? Eno Peci […]

Körforgás

Körforgás Balett est két részben Koreográfusok Eno PECI, LUKÁCS András Összetartozás Asszisztens Artem POZDEEV Zene zenei montázs Jelmez GYŐRI Gabi Díszlet Eno PECI VIDOS Tibor Fény HÉCZ Péter Koreográfus Eno PECI Előadják a Győri Balett táncművészei. Senki nem menekülhet a magány elől, előbb vagy utóbb mindenkit utolér… De hány arca van a magánynak? Eno Peci […]

Körforgás

Körforgás balett est két részben   Koreográfusok Eno PECI, LUKÁCS András   Összetartozás Asszisztens Artem POZDEEV Zene zenei montázs Jelmez GYŐRI Gabi Díszlet Eno PECI VIDOS Tibor Fény HÉCZ Péter Koreográfus Eno PECI Előadják a Győri Balett táncművészei. Senki nem menekülhet a magány elől, előbb vagy utóbb mindenkit utolér… De hány arca van a magánynak? […]

Örökzöld Dallamok

Zenés nosztalgia est Nagy Balázzsal az Idősek Világnapja alkalmából. Zongorán kíséri: Kertes Anna Köszöntő: Diligens Tibor önkormányzati képviselő 2020. október 07. szerda 16.30 és 18.00 A járványügyi helyzet miatt a rendezvény korlátozottan látogatható. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött a megadott e-mail címen, valamint az alábbi telefonszámon nyitvatartási időben. Regisztráció: rendezveny.regisztracio2020@gmail.com, 96/421-740 A belépés díjtalan! Maszk […]

Misi Mókus kalandjai

A Csemete Bábszínház előadása Ki ne ismerné Tersánszky J. Jenő Misi Mókusát. A fekete farkú kis mókus kalandjait dolgoztuk fel egy negyven perces előadás keretein belül. A nyughatatlan Misi nem akar tanulni, nem akar gyűjteni télire, Szajkó néni biztatására elindul, hogy megkeresse azt a vidéket, ahol örökké teremnek a fák, és a mókusok gond nélkül, […]

Körforgás

Körforgás balett est két részben Koreográfusok Eno PECI, LUKÁCS András Összetartozás Asszisztens Artem POZDEEV Zene zenei montázs Jelmez GYŐRI Gabi Díszlet Eno PECI VIDOS Tibor Fény HÉCZ Péter Koreográfus Eno PECI Előadják a Győri Balett táncművészei. Senki nem menekülhet a magány elől, előbb vagy utóbb mindenkit utolér… De hány arca van a magánynak? Eno Peci […]

Ismeretterjesztő előadás

A reális önismeret szerepe, önfejlődési lehetőségek, módszerek Előadó: Világosné Rozsonits Erika – felnőttképzési szakértő, pedagógia-szociálpedagógia szakos tanár

Fotókra írtunk

Az Író Alkotók Klubjának vetítéses előadása A Győri Könyvtári Napok programja  

FILMKLUB

A néma forradalom német filmdráma, történelmi fikció 2018 (111 perc) Igaz történet egy kelet-német osztályról, amely kiállt a magyar forradalmárok mellett. 1956 októberében pár érettségi előtt álló tinédzser Nyugat-Berlinbe látogat, ahol független tudósításokkal találkoznak a budapesti eseményekről. Rádöbbennek arra, hogy az otthon hallott propagandával szemben nem ellenforradalmi zavargások zajlanak Budapesten, és hazatérve illegális rádióadásokból igyekeznek […]

The Biebers, The Palace / Győr, Rómer Ház

✚ Korhatár: 14+ A 14 és 16 év közötti fiatalok jegy megváltásával és felnőtt kísérettel vehetnek részt a koncerteken. A Rómer Ház zenés programjai, ha másképp nem jelöljük, 14 év alatt nem látogathatók. ✚ A Rómer Ház és a koncertek támogatója Győr Város Önkormányzata. A 2012-ben alakult zenekar Puskás Peti vezetésével olyan dalokat tudhat magukénak, […]

Palm Springs

Amerikai vígjáték, 90 perc, 2020 (16) Rendező: Max Barbakow Mit tennél, ha bármit megtehetnél következmények nélkül? A szakítófélben lévő Nyles (Andy Samberg – Brooklyn 99 – Nemszázas körzet) napról-napra elkíséri barátnőjét egy Palm Springs-i esküvőre. Ugyanarra. Nyles ugyanis időhurokba került, és mindig ugyanaz az egyetlen nap ismétlődik az életében. Az éppen aktuális napon Nyles a […]

Akik maradtak

Magyar dráma, 83 perc, 2019 (12) Rendező: Tóth Barnabás Egy kamaszlány és egy középkorú férfi egymásra találásának megható hangvételű története a második világháború után. Mindketten sokat veszítettek, és mindketten szeretnének új életet kezdeni, miközben körülöttük már a Rákosi-rendszer diktatúrája formálódik. Vajon túl lehet-e élni a múlt és a jövő tragédiáit, ha összekapaszkodnak azok, akik még […]

Körforgás – Kiss Bazsa bérlet

Körforgás balett est két részben Koreográfusok Eno PECI, LUKÁCS András Összetartozás Asszisztens Artem POZDEEV Zene zenei montázs Jelmez GYŐRI Gabi Díszlet Eno PECI VIDOS Tibor Fény HÉCZ Péter Koreográfus Eno PECI Előadják a Győri Balett táncművészei. Senki nem menekülhet a magány elől, előbb vagy utóbb mindenkit utolér… De hány arca van a magánynak? Eno Peci […]

Újvárosi Esték – A titokzatos világválogatott

Darvasi László művének zenés változata Huzella Péter Kossuth-díjas előadóművész tolmácsolásában Rendező: Gaál Ildikó Darvasi László könyve (Magvető, 2006) a magyar irodalom nagy sportkönyvei mellé sorakozik. Az elmúlt 30-40 év megtörtént eseményei, legendái keverednek kitalált történetekkel úgy, hogy a laikus olvasó is érti, hiszen a pályán, a lelátón, az öltözőben minden megtörténhet és megtörténik. Ahogyan az […]

Családi nap

A kultúrák találkozása jegyében 15.00 ugrálóvárak 15.05 a Cserók és Aranymálinkó Néptáncegyüttes “Tágasságot nekünk is…” című műsora (rábaközi, széki, felcsíki, moldvai, kalotaszegi táncok) Művészeti vezető: Muszka György kísér: a Fajkusz Banda 16.00 “Cigányzene, magyar nóta”           Szigeti Ferenc magyarnóta és dalénekes műsora Baranyai István prímás és zenekara közreműködésével 17.55 Köszöntő 18.00 […]

Filmklub

Családból is megárt a sok filmvetítés. Francia vígjáték, 100 perc, 2019

Filmklub

A hőlégballon német thriller, történelmi dráma, 120 perc, 2018

Csörömpölők Együttes – Kalandozások Csudafalván ONLINE koncert

Kalandozások Csudafalván A kecskeméti Csörömpölők Együttes gyermekműsora Vidám zenés kalandozás egy városi fiúval, aki falun tölti az egész nyári szünetet és csuda-furcsa dolgokkal találkozik. Utazzunk vele mi is és fedezzük fel együtt, miért is olyan különleges Furafalva! Az eredetileg élőben tervezett koncert a meghirdetett időpontban az intézmény facebook-oldalán tekinthető meg, az alábbi linken. 3 éves kortól ajánljuk! […]

TÖK JÓ NAP

Megérkezett az ősz, mi pedig őszi programunkkal, a TÖK JÓ NAPPAL fogadjuk! 2020. október 17-én szombaton 15:00 órától várjuk a nagyérdeműt különféle kézműves játszóházakkal, a családdal érkező aprócskák Albert Nórával játszhatnak, Füzi Rozi mesél nekünk, a Házunkban pedig bemutatkoznak műhelyeink, szakköreink: Bognár-Tóth Petra kerámiasarokkal várja az ügyes kezűeket, Kotesz Bea gyerekeknek és felnőtteknek mutatja be, […]

Hangraforgó Klub

„Hogy a világ vigadojzon” – hagyományápolás és hagyományteremtés a népzenében A klub vendégei: Kozma László, Kozma Éva és Krisztina  

A tündéktől a balrogokig

Szeretettel várjuk a J.R.R. Tolkien által teremtett mítoszvilág, A Gyűrűk Ura, A hobbit, A szilmarilok világának rajongóit, s mindazokat, akik szeretnék megismerni ezt a világot, a Tolkien Klub Győr első rendezvényére. A program ugyanaz, amit a márciusra meghirdetett, majd a veszélyhelyzet miatt sajnálatosan lemondott rendezvényünkre terveztünk: „A tündéktől a balrogokig – teremtmények Tolkien világában” előadó: […]

Mihály-napi barangoló

Évek óta nagy figyelmet szentelünk sétáink között Győr angyalainak. Most egy különleges belvárosi sétán Szent Mihály történeteit, jelenlétét kutatjuk. A séta mottója: “Jel nélkül is indulni kell.” Szent Mihály ünnepe elsősorban győzelmi ünnep, a Jó győzelme a Gonosz felett. Városunk történetét mégis megpecsételte évszázadokkal ezelőtt szeptember 29. napja. Idézzünk fel együtt történelmi eseményeket, érdekes évfordulókat, hagyományokat […]

Plusz 1 ének

Hangszerország mesebirodalma Az EURÓPA DUÓ műsora Közreműködik: Farkas Árpád és Hornung Dóra      

Fúvósegyüttes

Hallgassa a Győr+ Rádióban! A 18. század zenéjének sajátos jelensége az úgynevezett Harmoniemusik, mely kis fúvósegyüttest és az erre az apparátusra írott, általában szórakoztató jellegű zenét egyaránt jelent. A Harmoniemusik hagyománya a 16 éves Schubertet is megérintette: ezúttal egy nagyobb szabású kompozíciójának két fennmaradt tétele hangzik el. Fiatalkori darab Mendelssohn Noktürnje is: a zeneszerző tizenhét éves […]

20. Győri Könyvszalon – Elhalasztva 2021-re!

A kultúra, az információ, a zene találkozási pontja: a Győri Könyvszalon, mely az elmúlt 19 év alatt a város emblematikus rendezvényévé vált. A könyv, az olvasás valódi ünnepe, ahol könyvújdonságokkal, könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel,  és könyvek széles választékával várjuk az érdeklődőket a legfiatalabbtól a legidősebb korosztályig!

„…lélek vagyok, élni szeretnék!”

Radnóti-est Radnóti Miklós utolsó hónapjainak krónikája Kőszegi Ábel „Töredék” című munkája, a bori notesz és a költő más versei alapján. Elmondja: Tóth Péter Lóránt versvándor Rendezte: Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondó

A makkos fazártól az ágasfáig – 75 éves a Győri SZC Hild József Építőipari Technikum Megnyitó

A kiállítás megtekinthető: szeptember 18. – szeptember 27. A kiállítás képanyaga a Győri SZC Hild József Építőipari Technikum építészeti felmérő táborainak eredményeit mutatja be. Különböző fotódokumentációk, felmérési rajzok formájában természetesen a teljesség igénye nélkül, de egységes képet adva az intézmény értékmentő tevékenységéről. A Hild iskolában majd 25 éves hagyománya van a nyári építészeti felmérőtáboroknak. A […]

Kupolalátogatás az egykori győri Zsinagógában

A Zsinagóga a historizmus szellemében épült, 1870. szeptember 15-én avatták fel. A 20. században több fázisú átépítésen, felújításon és funkcióváltáson esett át. Ma hangversenyteremként és kiállítótérként is funkcionál: itt található a Vasilescugyűjtemény. Hargitainé Bartha Annamária vezetésével először az épület történetével ismerkedhetünk meg, majd a Zsinagóga kupoláját is felfedezhetjük és gyönyörködhetünk Győr látképében. Vezetések indulnak: 13:00-kor, […]

Új időpont! Ocho Macho / MOST turné

Hello Ocho-s Barátunk! Érkezésünk oka, hogy újra együtt lehessünk Veled, és hogy együtt jól érezzük magunkat az új és régi dalokban hupogva! ✚ Korhatár: 16+ A Rómer Ház zenés programjai, ha másképp nem jelöljük, 16 éves kortól jegy megvásárlása után szabadon látogathatók. Közlemény  Az Ocho Macho március 28-ra tervezett győri koncertje elmarad. Az új dátum: […]

„Vajjon milyennek láttál?”

Ady-versek és memoár-részletek Bánfi Kata színművész zenés irodalmi estje Ady Endre költészete új irányt mutatott a magyar irodalomban. Vitathatatlan zsenije műveiben ma is tovább él. De vajon milyennek látta őt a közvetlen környezete? Mennyit értett, mennyit érzett az ő folyamatos, nyugtalan izzásából? Ezúttal három érzékeny nő „szemüvegén” keresztül rajzolódik ki előttünk a költő alakja: Ady […]

Matiné – Vitéz László

Kedves Közönségünk! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2020. október 25-re meghirdetett Sárkányölő Sebestyén helyett egyeztetési okokból a Győrkőcfesztiválról már jól ismert Pályi János Vitéz László című előadása látogat hozzánk. Az előre megváltott jegyek érvényesek a Vitéz László előadásra vagy átcserélhetőek a Vaskakas Bábszínház jegypénztárában! Megértésüket köszönjük! Vaskakas Bábszínház A tradicionális vásári bábjátékban pirossipkás, vidám fickó […]

Matiné – Óz

Kansast, a kis Dorka otthonát hatalmas forgószél lepi meg, és a tornádó csodálatos helyre, Óz birodalmába repíti a kislányt. Útja során barátokat szerez az Oroszlán, a Madárijesztő és a Bádogember személyében, ám egy kegyetlen ellenséggel, a Boszorkánnyal is szembe kerül. Noha Óz birodalmában minden színes, szép és hatalmas, Dorka legfőbb vágya, hogy visszajusson az ő […]

Matiné – Frakk, a macskák réme

A Vaskakas Bábszínház és a Jászai Mari Színház közös előadása. Lukrécia és Szerénke, a két lusta macska élete felhőtlen boldogságban telik. Gazdasszonyuktól, Irma nénitől megkapnak mindent, amire vágynak: megfelelő hőfokúra langyított tejecskét, süppedős díványpárnát, szerető szavakat és gondoskodást. Ám a két macskának ez sem elég: arra a karosszékre fáj a foguk, amiben Károly bácsi, Irma […]

Matiné – A manógyár

Négy manóügyi szakreferens, egy manóügyi kutatócsoport érkezik a Vaskakas Bábszínházba, hogy előadást tartson a nézőknek a manók mibenlétéről, a félelmekről és a félelem legyőzési stratégiákról. A kutatócsoport vezetőjének, Zsuzsannának a története elevenedik meg ezen a különleges kutatási bemutatón. Visszarepülünk az időben, oda, amikor Zsuzsanna még nem Zsuzsanna, hanem csak Zsuzsika volt, akit egy délután az […]

Hogy szeret a másik

Az Orlai Produkciós Iroda vendégelőadása Három házaspár. Két hely. Két idő. Eközött kell ugrálni, különben baj lesz. Frank a főnöke Bob-nak és William-nek. Bob-nak viszonya van Frank feleségével, és állandó vitái a sajátjával. William felesége viszont ok nélkül gyanakszik, hogy férje megcsalja. A titkos szerelmesek folyamatosan azt hazudják otthon, hogy William házasságának megmentésén dolgoznak. Mindenki […]

Évadnyitó Matiné – Vuk

„Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.” A Vaskakas Bábszínház grandiózus látványvilágú nagyszínpadi előadása Fekete István népszerű regénye alapján. Megható történet egy különleges kisróka felnőtté válásáról, aki a rögös utat bejárva a Simabőrű Ember méltó ellenfele […]

Dr. Csernus Imre pszichiáter előadása

Csernus Imre nevét szinte mindenki ismeri, hiszen ő volt az egyetlen pszichológus, aki média személyiséggé vált. Folyamatosan jelennek meg sikerlistás könyvei, azonban az olvasók számára sok kérdés marad nyitottan. Ezekre a kérdésekre próbál választ adni Csernus Imre az előadásain országszerte. Egyik rajongója írja: “Én azért imádom Csernus dokit, mert éppen a nyers-őszinteségével nagyon sok hibámra […]

Csányi Sándor – Hogyan értsük félre a nőket

Mi a teendő abban az esetben, ha az ember a szülőszoba ajtajában döbben rá arra, hogy nemcsak a gyerekekkel nem tud bánni, a nőkkel sem? Miért a mi hibánk, ha Ők rosszat álmodnak? Miért baj, ha őszintén válaszolunk arra kérdésre, hogy fogytam-e? Érdemes-e, a friss jogosítvánnyal vezető feleségünknek tanácsokat osztogatni a forgalomban? Eljön-e az a […]

Tesók!

Aprók Színháza 0-4 éves korig A Vaskakas Bábszínház legkisebbeknek szóló előadása, ezúttal testvéres mondókák és versikék szövegére és ritmusára építve. Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Játsszák: Nagy Petra és Rab Viki Fotó: Orosz Sándor

Aprók Színháza 0-4 éves korig – Nem, nem, hanem

Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette és az előadást rendezte: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab Viki Játsszák: Ragán Edit és Szúkenyik Tamás

Aprók Színháza 0-4 éves korig – Nem, nem, hanem

Mi repül el, ha a kezünk nem fogja? A kréta? A bögre? Anyustul a szoknya? A sajtos vagy más ízesítésű pufi? A plüssmadár? Nem, nem, hanem a lufi. Varró Dániel versei alapján a szöveget szerkesztette és az előadást rendezte: Ujvári Janka Jászai Mari – díjas Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Zeneszerző: Rab Viki Játsszák: Ragán Edit és […]

Aprók Színháza 0-4 éves korig – Egyik kicsi, másik nagy

Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Zene: Rab Viki Tervező: Michac Gábor Az Egyik kicsi, másik nagy című előadás szövegét Ujvári Janka Jászai Mari-díjas állította össze Bartos Erika, Gryllus Vilmos, Kukorelly Endre, Lackfi János, Petőcz András, Szabó T. Anna és Varró Dániel kortárs költőink gyerekverseiből. Játsszák: Gergely Rozália és Markó-Valenytik Anna

Aprók Színháza 0-4 éves korig – Dödölle

Enni jó! Enni majdnem olyan jó, mint játszani, de játszani és enni egyszerre, a világon a legjobb dolog. Főleg reggelizőst, ebédelőst, uzsonnázóst, és vacsorázóst: gombócokkal, akár a labdák, dödöllével, mint a kis csigák, vagy bármivel… Az apróknak szóló Dödölle című előadásban eszünk, iszunk, játszunk sokat! Zeneszerző: Rab Viki Tervező: Sz. Nagy Mária Dramaturg és rendező: […]

Bemutató: Tesók!

Aprók Színháza 0-4 éves korig A Vaskakas Bábszínház legkisebbeknek szóló előadása, ezúttal testvéres mondókák és versikék szövegére és ritmusára építve. Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Játsszák: Nagy Petra és Rab Viki Fotó: Orosz Sándor

Bemutató: Tesók!

Aprók Színháza 0-4 éves korig A Vaskakas Bábszínház legkisebbeknek szóló előadása, ezúttal testvéres mondókák és versikék szövegére és ritmusára építve. Zeneszerző: Rab Viki Rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Játsszák: Nagy Petra és Rab Viki Fotó: Orosz Sándor

Aprók Színháza 0-4 éves korig – Egyik kicsi, másik nagy

Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Zene: Rab Viki Tervező: Michac Gábor Az Egyik kicsi, másik nagy című előadás szövegét Ujvári Janka Jászai Mari-díjas állította össze Bartos Erika, Gryllus Vilmos, Kukorelly Endre, Lackfi János, Petőcz András, Szabó T. Anna és Varró Dániel kortárs költőink gyerekverseiből. Játsszák: Gergely Rozália és Markó-Valenytik Anna

Apád előtt ne vetkőzz

Az Orlai Produkciós Iroda vendégelőadása 16 éven felülieknek! Párhuzamos történetek, melyek a mélyben összefüggnek. Sorsok, melyek alapvetően meghatározzák egymást. Az 1920-as évek elején a nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Fél évszázaddal később ugyanebben a családban az ötéves Eszter szokatlanul meghitt kapcsolatot alakít […]

Alaine – Ideje a meghalásnak

„Hány évesnek érzem magam? A legtöbben azt mondják, hogy nem öregszenek lélekben. Egy barátnőm mondta volt, hogy olyan szörnyű nekem egy öregasszonnyal együtt élni. Mondom, de hát egyedül élsz! Azt mondja, de magammal. Van az emberben egy ilyen különös kettősség, nem mindenkinél, de nagyon sokan mondják, hogy belülről fiatalabbnak érzik magukat.” Egy huszonéves színésznő és […]

15. Győrkőcfesztivál

ÚJRA GYŐRKŐC! A 30 éves Vaskakas Bábszínház társulata 2022. július 1. és 3. között a 15. Győrkőcfesztivál megszervezésére készül. A fesztivál koncepciója változatlan: a cél, hogy egy hétvégére játszótérré változzon Győr egész belvárosa. A korábbi évekhez hasonlóan 2022-ben is tematikusan, művészeti áganként helyezzük el a fesztivál programjait a belváros területén (Széchenyi tér, Kazinczy utca, Bécsi […]

Múzeumi találkozások

Ájtatos zsoldosok avagy a győri német várőrség Mária-társulata Előadó: Székely Zoltán művészettörténész, múzeumigazgató A zárt térben megvalósuló programokon 6 éven felül szájmaszk viselése kötelező! — www.romer.hu

Ménfőcsanaki Kertbarát Kör előadása

A kertbarát kör találkozóján az őszi talajmunkák jelentőségéről, módjáról lesz szakmai előadás, mik a teendők a szőlőben, gyümölcsösben és a zöldséges kertben. Szó lesz a tápanyag visszapótlásáról, a szerves és szervetlen trágyák fajtáiról. Előadó: Fülöp Imre kertészmérnök

Színi tanoda

Pesty-Nagy Kati rendező minden színjátszás iránt érdeklődőt (6-25 év között) vár szombatonként 15.00-től 18.00 óráig a Bezerédj kastélyban. Érdeklődni a 96/449-137-es telefonszámon vagy az amk@gyor-gyirmot.koznet.hu e-mail címen lehet.

Pinnyédi Nyárbúcsúztató

Ugrálóvár, kézműves foglakozás, arcfestés, a Gézengúz Alalpítvány mozgásfejlesztő játszóháza. 16:30-tól Kyokushin Karate szabadedzés, Kocka László 4.dan sensei vezetésével. 16:55. Köszöntőt mond Szeles Szabolcs alpolgármester úr. 17:00. V-Tech könnyűzenei minikoncert 18:00. Juhász Marcell kétszeres magyar bűvész bajnok stand-up interaktív műsora. 19:00. A BRO’n’SIS Tánciskola növendékeinek bemutatója. 19:30. Könnyűzenei műsor az Unicum First együttes előadásában. Nyitástól zárásig […]

Zöld Szombat

A TOP-6.3.2-15-GY1-2016-00001, Zöld város kialakítása Győrben című projekt keretében megrendezésre kerül a „ZÖLD SZOMBAT” című rendezvény, amelynek keretében az alábbi programokra várjuk az érdeklődőket: @ rendőrségi kerékpárjelölés (győri lakcímkártya és számla szükséges); @ rendőrségi kerékpáros/rolleres ügyességi pálya Kuka Bercivel; @ élő, helyszíni Győr+Rádió kívánságműsor, a kívánságokat Ferenczy Balázs és Herkely Ákos teljesíti; @ helyi termények, finomságok kóstolója. […]

Belváros – Kereskedelem – Művészet: Kult Utca

A győri Király utcában immár második alkalommal kerül megrendezésre a Belváros – Kereskedelem – Művészet: Kult Utca elnevezésű tematikus vásári forgatag.  A belvárosi üzletek hosszabbított nyitva tartásával megvalósuló  „Kult. Utca” a lakosság, a látogatók, a belvárosi üzletek és a helyi művészek között szeretne közelebbi kapcsolatot teremteni, hiszen a Belváros, Győr szíve. Rendezvényünk „győriektől-győrieknek” szól. A felnőttek és a gyermekek számára is […]

XIX. Euroregionális Kenyérfesztivál és Kézműves Találkozó

Célunk, hogy megismertessük a minőségi alapanyagokból készült termékeket, egyedi fejlesztéseket és új technológiákat, melyek az egészséges élelmiszerek fogyasztását szolgálják, illetve minél szélesebb körben bemutassuk a csodás kézműves portékákat. PROGRAM: 9:00 KAPUNYITÁS 9:30 Megnyitó 10:00 Aranykapu zenekar gyermekkoncertje 13:00 Anetta koncertje 13:20 Péktanulók versenyének eredményhirdetése 13:30 Pékverseny eredményhirdetése 14:00 Szandi koncert 15.00 KAPUZÁRÁS Egész napos programok: […]

Judy

Feliratos angol életrajzi film, musical, 118 perc, 2019 Rendező: Rupert Goold A Judy a legendás amerikai színész-énekesnő, Judy Garland életének utolsó hónapjait dolgozza fel. A negyvenes éveiben járó Judy Garland, az Óz, a csodák csodája Dorothyja több, tragikusan végződő házasságon jutott túl, és a hatvanas évek végére folyamatos anyagi és drogproblémákkal küzdött. Annak reményében, hogy […]

Kettős életek

Francia romantikus vígjáték , dráma, 108 perc, 2018 (16) Rendező: Olivier Assayas Francia komédia hűtlen párokról, akik a munkájukban és a magánéletükben is változásokkal néznek szembe. A kifinomult Alain egy nagy múltú kiadóház feje, aki a könyvkiadásban zajló digitális forradalommal van elfoglalva. Felesége Selena, egy népszerű tévésorozat sztárja. Mindketten más ágyában keresnek vigaszt gondjaikra. Alain […]

Egészség-Piac

Újra Egészség-Piac! Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata immáron 26. éve rendezi meg a WHO Egészséges Városok program keretében egészségmegőrző programsorozatát, amely a közművelődési intézményekkel együttműködésben több helyszínen kínál szűrővizsgálatokat, tanácsadást és életmód programokat. A rendezvény hagyományosan az Egészség Világnapjához (április 2. ) kapcsolódóan kerül megrendezésre, ám az ismert okok miatt a várva várt tavaszi eseményeket […]

A művészet templomai: Impresszionista ritkaságok

Olasz ismeretterjesztő film, eredeti nyelven, 80 perc, 2020 (12) Ötven, a közönség által eddig még nem látott mestermű a világ leglátogatottabb kiállításairól, Manet-től, Caillebotte-tól, Renoirtól, Monet-tól, Cézanne-tól, Signactól, Sysley-től és Berthe Morisot-tól. Az alkotás az impresszionizmus által elindított művészeti forradalom történetét beszéli el ötven, a nyilvánosság elől korábban elzárva tartott, rendkívül értékes festményt bemutatva, amelyeket […]

Frida Kahlo – Viva la Vida

Feliratos olasz ismeretterjesztő film, 90 perc, 2020 (12) Rendező: Giovanni Troilo A filmben Frida Kahlo sokrétű személyiségének két aspektusát ismerhetjük meg: a kortárs feminizmus forradalmian úttörő művészét, valamint az embert, aki saját megkínzott testének és feldúlt kapcsolatainak foglya volt. A David di Donatello-díjas olasz színésznő, Asia Argento mint narrátor segítségével megtalálhatjuk a közös vonásokat a […]

A mi Kodályunk

Magyar dokumentumfilm, 90 perc, 2020 Rendező: Petrovics Eszter A 20. század korszakalkotó zenetudósa, zeneszerzője és népzenekutatója előtt tisztelegve érkezik a mozikba A mi Kodályunk című rendhagyó dokumentumfilm, amely Kodály kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két kimagaslóan tehetséges fiatal muzsikus szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba. Petrovics Eszter filmjének főszereplője Ránki Fülöp zongoraművész és Devich […]

Frida Kahlo – Viva la Vida

Feliratos olasz ismeretterjesztő film, 90 perc, 2020 (12) Rendező: Giovanni Troilo A filmben Frida Kahlo sokrétű személyiségének két aspektusát ismerhetjük meg: a kortárs feminizmus forradalmian úttörő művészét, valamint az embert, aki saját megkínzott testének és feldúlt kapcsolatainak foglya volt. A David di Donatello-díjas olasz színésznő, Asia Argento mint narrátor segítségével megtalálhatjuk a közös vonásokat a […]

Évszakok

FILMKLUB francia-német természetfilm, 2015, 94 perc, szinkronizált rendező: Jacques Perrin Jacques Cluzaud Amikor befejeződött az utolsó jégkorszak, egy nyolcvanezer évig tartó télnek szakadt vége Európa nagy részén. A jég elvonulása után újra elkezdődött az évszakok váltakozása. A kontinenst hamarosan sűrű, élettel teli erdőségek borították be, amelyekben a vadállatok számos fajtája jelent meg. Az Évszakok a […]

Örkénységek

Groteszk irodalmi műsor A Szabad Ötletek Színháza előadása Örkény Istvánnak, a groteszk magyar mesterének életét követhetjük végig saját, önéletrajzi írásai alapján, miközben megelevenedik a háttérben XX. századi Magyarországunk olykor szomorú, néha vidám (groteszk) történelme. Eközben a híres egypercesek közül is jó néhány elhangzik. A produkció megfelel a „rendhagyó irodalomóra” kritériumainak, de önálló előadásként a felnőtt […]

Védett természeti szépségek és csodás szobrok között a Püspökvár kertjében

Ezen a napon kitárul a Püspökvár udvarára és kertjébe vezető kapu és tematikus, vezetett séta keretében tekinthető meg a közel egy hektáros, védelem alatt álló gyönyörű kert. Nem csak a fák, cserjék, bokrok, egynyári és évelő növények szépségét lehet megcsodálni, hanem a kertben álló obeliszkeket és szobrokat is, így a napokban felavatott „Szent Margit fohásza Magyarországért” […]

Boldog idők

Szinkronizált francia vígjáték, 110 perc, 2019 (16) Rendező: Nicolas Bedos Az idősödő francia házaspár párkapcsolati válságot él át. A feleség harsány és magabiztos, a férj pedig egyre inkább belesüpped a kétségbeesésbe és önsajnálatba. Fiának egyik barátja sikeres és különleges vállalkozást vezet: időutazást kínál ügyfeleinek. Színészek, díszletek bevonásával megteremti a kiválasztott kor hangulatát és körülményeit, és […]

Élősködők

Dél-koreai dráma, 132 perc, 2019 (16) Rendező: Bong Joon-ho Ki-taek családja igazi semmirekellőkből áll, akik mindig a könnyebbik utat választják – bármit megtesznek, csak dolgozni ne kelljen. Irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Azonban természetesen semmi sem a családfő tervei szerint alakul. A teljesen őrült […]

Fröccs a léleknek: Mozaikcsalád – Egy kép, nagyobb felbontásban

Mozaik, patchwork. Mindkét elnevezést használjuk olyan családok leírásakor, ahol két felnőtt legalább egy, előző kapcsolatban született gyermeket nevel. Mi az, ami más a mozaikcsaládoknál? Milyen extra helyzetekkel szembesülnek e családok tagjai? Hogyan teljesül a család tagjainak fejlődési szükséglete, hogyan boldogulnak? A mozaikcsalád kialakulásának előzményei hogyan hatnak annak működésére? Milyen előítéletek élnek bennünk a mozaikcsaládokkal kapcsolatban? […]

Különleges életek

Francia játékfilm magyar felirattal, 114 perc, 2019 (12) Rendezők: Olivier Nakache, Eric Toledano Bruno és Malik közel húsz éve egy különleges feladatnak szentelik életüket. Olyan hátrányos helyzetű fiataloknak igyekeznek segítséget nyújtani, akik autizmussal élnek. Minden gyermek más és más területen küzd nehézségekkel, így mindegyikük kezelése egyedi módszereket kíván, melyek olykor szélsőségesek, de leginkább rendkívül szerethetők […]

Medvevilág Szicíliában

Szinkronizált olasz-francia animációs film, 82 perc, 2020 (6) Rendező: Lorenzo Mattotti Dino Buzzati varázslatos meséje elevenedik meg A vörös teknős alkotóinak új, nagyszabású animációs filmjében. A mesebeli Szíciliában játszódó történetben Leander, a medvék királya levezeti a népét a hegyekből, hogy élelemhez jussanak, és megtalálják régen elvesztett fiát, Tónit. Az emberek világával megismerkedő medvék viszont egyre […]

Vad erdők, vad bércek: A fantom nyomában

Magyar természetfilm, 62 perc, 2020 (6) Rendező: Mosonyi Szabolcs, Bagladi Erika A WWF Magyarország ajánlásával érkezik országszerte a mozikba Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika, a Vad Balaton, Vad Kunság és Vad Szigetköz alkotóinak új természetfilmje, amelyben az alkotópáros korábbi filmjeire is jellemző, lélegzetelállító képsorokon tárulnak fel az Északi-középhegység folyóvölgyei, mély szurdokai, napfényben fürdő bércei, ködbe […]

Világpolgárok

Olasz vígjáték, 92 perc, 2020 (12) Rendező: Gianni Di Gregorio Az ember sosem lehet túl öreg az újrakezdéshez: ebben reménykedik legalábbis a három római nyugdíjas, Attilio, Giorgetto és a Professzor. Egy pohár fehérbor és egy trasteverei séta között úgy döntenek, hátrahagyják katasztrofális életüket, és külföldön próbálnak szerencsét. Méghozzá egy olyan helyen, ahol a nyugdíjukból jobban […]

Kulturális Örökség Napjai 2020

A Kulturális Örökség Napjai az Európai Örökség Napok (European Heritage Days) magyarországi eseménysorozata, amelyet immár ötven országban rendeznek meg évről évre. Magyarországon is több száz érdekes műemléket tekinthetnek meg az érdeklődők, akik egy-egy izgalmas programon vagy tematikus sétán is részt vehetnek. A Kulturális Örökség Napjai több mint 30 éve mind a vendéglátók, mind pedig a […]

Egykori nagypréposti, kanonoki épületek új köntösben

A DOMUS PEREGRINI APARTMANOK A tematikus sétát vezeti: Dr. Nemes Gábor, a Győri Egyházmegyei Levéltár főlevéltárosa A Káptalandombon álló, egykoron egyházi méltóságok – nagyprépostok, kanonokok – lakóhelyéül szolgáló házak a közelmúltban csodálatosan újjászülettek, Domus Peregrini Apartmanok néven várják a pihenni, az elcsendesedni vágyókat. A Püspökvár belső magját körbeölelő műemléki környezetben, a barokk belváros legmagasabb pontján, […]

Szurovecz Kitti: Lilla titka – könyvbemutató

A SZEPTEMBERI KÖNYVNAPOK programja Beszélgetőtárs: Bajzát Zsuzsi Szombati Lilla élete kívülről nézve maga a valóra vált álom: a hajdanán mélyszegénységben felnőtt, gyönyörű fotómodell fényes médiakarrier küszöbén áll. Mégsem felhőtlenül boldog. A barátjáról kiderül, hogy bűnöző, titkaira egy ambiciózus újságíró vadászik, ő maga pedig képtelen szabadulni a múltja démonjaitól. A televíziós műsorok, magazinok, közösségi oldalak által […]

Szőcs Henriette: Kulcslyuk – könyvbemutató

A SZEPTEMBERI KÖNYVNAPOK programja Beszélgetőtárs: Farkas Csaba – Szülőföld Kiadó „Kukkol. Leskelődik. Kukucskál. Fürkész. Megfigyel. Nevezzük bárhogy, Szőcs Henriette egy kötetnyi novelláján keresztül mutatja meg, hogyan bomlik ki egy elcsípett beszélgetésből, reggeli kávé mellett elolvasott hírből vagy elkapott rádiófoszlányból egy történet. Emberek sorsa, korokon és országokon átívelő életek részletei gondolkoztatják el, ébresztik rá az olvasót […]

Szalai Zsolt és Sütő Csaba András könyvbemutatója

A SZEPTEMBERI KÖNYVNAPOK programja Kettős könyvbemutató: Szalai Zsolt: Gyökeres ház – versek Sütő Csaba András: Jönnek a házak – versek A köteteket bemutatják a szerzők. Ha költözöl, elfogadod a meglévőt, sajáttá formálod a teret, megszokod, belakod. Látod és tapasztalod, megadod mindennek idejét, módját: otthonnak nevezed. (Szalai Zsolt: Gyökeres ház) Sütő Csaba András legújabb verseskötete (Jönnek […]

Szeptemberi Könyvnapok

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér az idén megjelent új kötetekből, illetve a könyvekhez, szerzőkhöz kapcsolódó beszélgetésekből válogatott programokkal várja az irodalom barátait – az elmaradt Ünnepi Könyvhét hiánypótlásaként…  

Kozma László: Kölcsey Ferenc: Himnusz – könyvbemutató

A SZEPTEMBERI KÖNYVNAPOK programja Beszélgetőtárs: Horváth József A Himnusz legismertebb, legtöbbször hallott költeményünk. Értelmezéséhez mégis több félreértés kapcsolódik: egyes bírálói úgy vélekedtek, hogy pesszimista, csak a múltbeli csapások miatt kesereg. Ennek éppen az ellenkezője igaz: a Himnusz érett fővel, józanul, éles, kristálytiszta logikával teszi mérlegre a magyarság cselekedeteit, foglalja össze történelmünket, jelöli meg a bajainkból […]

Böröndi Lajos: Megégett idő – könyvbemutató

Beszélgetőtárs: Tuba László A Kapuváron, 1954-ben született, ma Feketeerdőn élő alkotó ízig-vérig a Dunántúl költője, de a teljes ország történelmi és irodalmi emlékezetét hordozza lelkében. Ciklusainak a történeti sorsot, az Isten-élményt, a szerelmet, a táj szépségét tematikai csoportokba rendező szelleme Adyra néz, tájversei Janus Pannoniustól Berzsenyi Dánielig s az erre tévedt Csokonai Vitéz Mihály érzékenységéig […]

Írás a porban – zenés beszélgetés Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas íróval

A műsorban közreműködik: T. Horváth József énekes-gitáros előadóművész és Jacsó Erika fuvolaművész Beszélgetőtárs: Juhász Attila Sopronban született 1950. december 4-én. A Torna utcai ház nemcsak gyermekkorának, hanem egész életének meghatározó helyszíne, ahová hosszas kitérő után 2003-ban költözött vissza. Sopron – hol név nélkül, hol költött néven – meghatározó helyszíne a Rakovszky-műveknek. A szülői ház, a […]

A GYŐRI ANTOLÓGIA és én

A SZEPTEMBERI KÖNYVNAPOK programja Beszélgetés a 20 éves kiadványról a közönség bevonásával Közreműködnek a Győri Antológia Kör tagjai

Ballagási Kiállítás 2020 – ONline

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2020 szeptemberében rendhagyó módon szervezi meg a Ballagási Kiállítást. A járványhelyzet következtében kialakult bizonytalan helyzet miatt, 2020-ban olyan online kiállítóteret tervezünk, ahol a virtuális tér létrehozásán túl, az online konzultációkon és értékesítésen lesz a hangsúly. Online rendezvényünkön a kiállítók, előadók és a látogatók is kiemelt figyelemben részesülnek, biztosítva a […]

Emléktábla-avatás

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Vállalkozói Klubja tisztelettel meghívja Önt a  Blaha Lujza születésének 170. évfordulója alkalmából rendezett emléktábla-avató ünnepségre! Időpont: 2020. szeptember 11. (péntek), 14:00 Helyszín: Győr, Király utca (Hotel Capitulum előtti tér) Avatóbeszédet mond: Horváth Imre Tamásné, GYMSM KIK Női Vállalkozói Klub elnöke Beszédet mond: Dr. Dézsi Csaba András, Győr Megyei Jogú Város polgármestere Pintér-Péntek […]

RómerJAZZ klub Balázs Elemér Group

Celebration 20&10 Jubileumi lemezbemutató koncert Tizedik stúdióalbumával ünnepli fennállásának huszadik születésnapját az egyik legnépszerűbb hazai jazz-zenekar, a kétszeres Fonogram-díjas Balázs Elemér Group. Erre utal a zenekar legújabb lemezének címe is, amelyre a zenekar minden tagja írt egy-egy művet. A Celebration 20&10 című lemezen a zenekar egyedi aspektusából, főként a tagok saját szerzeményein keresztül ismerhetjük meg […]

XIII. Likócsi Nyárbúcsúztató

Megnyitó: Loschitz Ferenc igazgató, MVBMK 14.00 Dalkörök műsora Abdai Dalkör Likócsi Dalkör 15.00 GLAMOUR EGYÜTTES  16.30 Köszöntőt mond Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő és Hajtó Péter önkormányzati képviselő 16.45 CSOCSESZ  17.30 MENTEE 19.00 TÓTH ANDI A nap folyamán ingyenesen használható : lufihajtogató, légvár, arcfestő Főzési lehetőség: Csapatonként 5000 Ft alapanyag hozzájárulás (maximum 10 csapat)  

Ars Sacra Fesztivál

2021-ben tizenöt éves jubileumát ünnepli az EFFE Label-díjas Ars Sacra Fesztivál, amely ebben az évben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal egy időben, szeptember 4. és 12. között kerül megrendezésre. https://ars-sacra.hu

Szentiváni Szüreti Nap

Program:  15.30 Cserók Nóta Klub 16.00 Kvintoperett 17.00 Győr és Környéke Német Kultúrális Egyesület Volksband Zenekara 18.00 Rózsás Viktória és Soltész Rezső

Serei

Változatos programot kínál az évad első bérleti hangversenyén az Evangélikus Öregtemplomba látogató zenebarátoknak a Győri Filharmonikus Zenekar kamarazenekara. A 20. század két közismert vonószenekari alkotása Benjamin Britten Simple Symphony, op. 4.,D. és Dmitrij Sosztakovics Kamaraszimfónia, op. 110a. művei között egy népszerű olasz barokk versenymű, Alessandro Marcello csodálatos lassú tétellel ékes Oboaversenye csendül majd fel ezen […]

Tűzmadár

A hangverseny nyitószámaként Gustav Mahler 5. szimfóniájának önállóan is gyakran hallható örökszép lassú tételét játssza a Győri Filharmonikus Zenekar, majd a hegedűrepertoár egyik reprezentáns alkotása, Jean Sibelius Hegedűversenye csendül fel. A koncert második felében két népszerű zenekari darabot hallhat a közönség: az Ibsen-drámához készült örökzöld Grieg-kísérőzenéből összeállított második szvitet Stravinsky 1910-ben a világhírű Orosz Balett […]

Romantika – 17:18 hangversenybérlet

A 17:18 hangversenybérlet nyitóestjének műsorában a német romantikus opera atyja, Carl Maria von Weber utolsó színpadi műve, az Oberon pompás nyitánya után Dvořák nagyszabású VIII. szimfóniája csendül fel, mely zenei anyagának gazdagsága és a kidolgozás mesteri tökéletessége alapján joggal állítható a felülmúlhatatlanul népszerű „Az Új világból”-szimfónia mellé. A koncert dirigense Berkes Kálmán művészeti vezető, házigazdája […]

Trianon – 100 „Consummatum est – Bevégeztetett”

történelmi előadás Előadó: Horváth Gábor, könyvtáros   A Trianoni békeszerződés XX. századi történelmünk alfája és omegája. Mélyen fájó seb, amely akkor is sajog, ha lassan megtanultunk együtt élni vele. Olyanok vagyunk azóta, mint a szép középkori nemesfém érme, amelyet körülnyírt ollóval egy bandita keze némi ezüstért. A történelmi Magyarország 1918-20-as összeomlása számos okra vezethető vissza. […]

Egészség-Piac Győrszentivánon

Egészség-Piac lakossági egészségmegőrző program Helye: Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ Szűrővizsgálatok és szolgáltatások: 2020. szeptember 18.   9.00-12.00   Kossuth Lajos Művelődési Ház Látásvizsgálat /Szenczy Optika/ 2020. szeptember 19.   9.00-12.00 PSA, vércukor és vérnyomásmérés /Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Hivatal/ BMI hastérfogat mérés /EFI/ Cukorbetegségről tájékoztatás /EFI/ Folyó ügyeink, inkontinencia /EFI/ Folyadékbevitel, veseproblémák /EFI/ Csontsűrűség vizsgálat /Farkas Szabolcs/ Talpvizsgálat […]

Fotókiállítás megnyitó

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Gyirmóti Művelődési Házba, Tálos Péter fotóművész alkotásaiból nyíló kiállításunk megnyitójára.

Bencés estek – Ablonczy Balázs: Az ismeretlen Trianon

Ablonczy Balázs történész, a Trianon 100 kutatócsoport vezetője lesz a vendégünk. Beszélünk az Ismeretlen Trianon című könyvről, a téves Trianon-legendákról. Helyszín: Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium díszterme.

Loyolai Szent Ignác bencés templom

A Kulturális Örökség Napján Dr. Veöreös András műemléki szakmérnök tart egy vetített képes előadást a Loyolai Szent Ignác bencés templomban a felújítási munkálatokról.  

Bencés estek – Bencés mindennapok

A győri bencések mindennapi életéről, ritmusáról, jelenéről és jövőbeli terveiről beszélget Sárai-Szabó Kelemen perjel atya és dr. Fekete Dávid. Helyszín: Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium díszterme.

Keresd a Nőt Győrben

Ismerje meg Győrt a nőalakokon keresztül! Belvárosi sétánkat úgy vezetjük a hangulatos barokk műemlékek között, hogy a Nő kerül a középpontba. Különböző korok, ismert, érdekes élettörténetű hölgyek, számos színes történet Győrhöz és látnivalóihoz kapcsolódva. Mi szerepel a programban? – a szeptember 11-én felavatásra kerülő Blaha Lujza Emléktábla megtekintése – kb. 90 perces séta idegenvezetőnkkel, történetek […]

Hefter Galéria és Stúdió

A Hefter Galéria és Stúdió Pannonhalmán, a világörökség részét képező Bencés Főapátság közvetlen közelében található. Az épület külső és belső tereiben a legjobb magyar és külföldi művészek üvegszobrászati, üvegfestészeti és a társművészetekhez kapcsolódó alkotásai láthatóak állandó és időszakos kiállítások keretein belül. Jelenleg az egyetlen olyan kiállítóhely Magyarországon, ahol az üveghez kötődő művészeti ágak folyamatos kiállítási […]

Újvárosi Nyárbúcsúztató

A programból: Gyermekeknek: Csúszdás légvár A Gézengúz Alapítvány játszóháza Felnőtteknek: Kiállításmegnyitók: – Az Újvárosi Művelődési Ház „Vesszővarázs” kosárfonó szakkörének alkotásaiból és Bitáné Ihász Jolán kézműves horgolt virágaiból nyílik kiállítás az emeleti teremben. – Kiállítás a Győri Alkotók Napóra Egyesülete tagjainak munkáiból „Nyárbúcsúztató” címmel  a klubszobában. Latin táncok Babgulyásparti, tombola Fellépnek: Tarnai Rock Band Budai Beatrix előadóművész […]

Fejezetek Újváros krónikájából

Vajon miért viseli ez a városrész az Újváros nevet, ha a város egyik legrégebbi kerülete?Kik lakták az elmúlt évszázadokban, milyen nyomok vezetnek a régmúltba?Milyen ismert vendégek szálltak meg vendégfogadójában?Melyik a legrégebbi temploma?Minek köszönhető, hogy öt felekezet temploma található meg főutcáján?Hol volt a város első kórháza? Milyen “csuda” történt itt?Milyen mesterek éltek itt és kikre vagyunk […]

Finisszázs

A LÉLEK-KAPUK C. KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTÉSE AZ ALKOTÓK TÁRLATVEZETÉSÉVEL, GITÁRMUZSIKÁVAL A Triangulum Galériában (Gutenberg tér 2.) Borbély Károly festőművész és fia, Borbély Máté üvegművész közös kiállításának finisszázsaként az alkotók vezetik körbe az érdeklődőket saját tárlatukon. A művészi tárlatvezetést Stummer Márton gitárművész előadása teszi még élményszerűbbé. A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni legkésőbb 2020. […]

Közelebb a festett éghez

Gyarmati András, a győri Nagyboldogasszony-székesegyház belső megújulásáért felelős szakembere, főrestaurátora tart TÁRLATVEZETÉST A FELÚJÍTÁS ALATT ÁLLÓ BAZILIKÁBAN. Regisztráltak számára ingyenes; részvétel csak előzetes regisztráció alapján, annak visszaigazolását követően, 25 fő/csoport létszámig. Regisztráció legkésőbb szeptember 8-ig a latogatokozpont@kaptalandomb.hu címen: név, létszám, program, pontos megadásával. Minden jelentkezést visszaigazolunk! Részvétel csak saját felelősségre!  

A keresztény hivatás szolgálatában

Bemutatkozik a Győri Szeminárium Időpont: 2020. szeptember 12-én, szombaton 16.00 és 17.00 órai kezdettel A résztvevők papnövendékek vezetésével ismerkedhetnek meg a szeminárium épületének történetével, bepillantást nyerhetnek a szeminaristák életének mindennapjaiba, kívül-belül megcsodálhatják a közelmúltban megszépült épületet. A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében, maximum 20 fő/csoport létszámig tudjuk fogadni, […]

Fényes este a folyókon

2020. szeptember 6-án, 19 órától “Fényes este a folyókon”- hangulatos 1,5 órás hajós városnézés indul. Idegenvezetéssel, csodás fényekkel, meglepetéssel. ÚJ program! Hangulatos hajós városnézés vasárnap este. Indulás: Amstel Hattyú Fogadó – Győr, Töltésszer 18. Bejelentkezés: idegenvezetes.gyor@gmail.com ; +36 30 2949174

Legendák és igaz történetek

A városnézések megszokott útvonalán kívül számos érdekes és rejtélyes történet kínálkozik a sok állandó jelzővel összekapcsolt Győr megismerésére. Számtalan élmény várja a Győrbe érkező vendégeket és ezt kínálja a győrieknek is. Idegenvezetőnk ezen a sétán a legkedveltebb történetekből válogat, de elkalauzolja a vendégeket  olyan helyekre, amelyek nem szerepelnek a városnézések szokványos programjaiban. Ismert és kevésbé ismert […]

Olyan ismerős

Pokorny Lia zenés színházi estje Ki ne szeretne Liával eltölteni egy estét… Csakhogy ez a röpke találka több, mint futó kaland. Maradandó élmény egy nővel, azaz több nővel. Mert bár Lia egyedül érkezik és magát adja, megmutatja a szerelmes nő minden rezdülését. Reménytelenség, ábránd, bosszú, érzéki képzelgések, rajongás, s mindez zenében. Egy letűnt világ dalai […]

Láthatatlan emlékek nyomában

Séta Győr zsidó múltjában és jelenében   Tudja, hány zsinagóga volt Győrben? Tudja, hogy Győrben hány egykori gyárat alapítottak a város megbecsült zsidó polgárai? Tudja, hol volt a gettó központja? Ezekről és még sok minden másról mesélek múltfaggató zsidó sétánk során Újvárosban és Szigetben. Ami látható: A Zsinagóga és a temető Ami láthatatlan: az emberi […]

II. Harmónia Jazz Udvar

A Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola 2021. augusztus 27-én pénteken, immár második alkalommal rendezi meg a Harmónia Jazz Udvar koncertet. A programban fellépő formációk mind kiváló hazai képviselői a jazz zenének. Augusztus 27-én 17 órai kezdettel az iskola udvarán három együttes lép fel, valamint zárásképpen sor kerül egy közös zenélésre is. 17:00 óra   Udvarnyitás 17:00 A […]

Depresszió

Depresszió // Vendég: Down For Whatever 20:00: Kapunyitás20:30: Vendég: Down For Whatever21:30: Depresszió A rendezvény támogatója a Nemzeti Kulturális Alap. Felhívjuk a figyelmet, hogy a jelenleg érvényben lévő korlátozások miatt a jegyek korlátozott számban kaphatók a koncertre, az eseményen egy időben ugyanis mindössze 500 fő tartózkodhat, beleértve a zenekart és a személyzetet is. A jegyárak […]

OMEN koncert

OMEN // Vendég: Power LESZ METAL! Győrben is! Októberben az Omen zenekar ad koncertet a Bridgeben!Kapunyitás 19:00Power 20:00Omen 21:00 A rendezvény támogatója a Nemzeti Kulturális Alap. Felhívjuk a figyelmet, hogy a jelenleg érvényben lévő korlátozások miatt a jegyek korlátozott számban kaphatók a koncertre, az eseményen egy időben ugyanis mindössze 500 fő tartózkodhat, beleértve a zenekart […]

Nyáresti Koncert a Győri Filharmonikus Zenekarral

Nyáresti Koncert a Győri Filharmonikus Zenekarral az Apátúr-ház udvarában! A társulatot Hollókői Huba dirigálja, a Nyáresti koncerten többek között Sibelius, Strauss, Rossini, Bartók Béla és Brahms népszerű művei hangoznak fel.    Jegyek kaphatók a Richter Terem jegypénztárában, a jegymester hálózatán keresztül, illetve az előadás előtt a helyszínen, az Apátúr-házban.  

Legendák és igaz történetek

A városnézések megszokott útvonalán kívül számos érdekes és rejtélyes történet kínálkozik a sok állandó jelzővel összekapcsolt Győr megismerésére. Számtalan élmény várja a Győrbe érkező vendégeket és ezt kínálja a győrieknek is. Idegenvezetőnk ezen a sétán a legkedveltebb történetekből válogat, de elkalauzolja a vendégeket  olyan helyekre, amelyek nem szerepelnek a városnézések szokványos programjaiban. Ismert és kevésbé ismert […]

Fényes este – 1,5 órás hajós városnézés

1,5 óra a hajón, esti hajós városnézéssel, hangulatos idegenvezetéssel, meglepetésekkel. Találkozás: Amstel Hattyú kikötője A részvételhez regisztráció szükséges: idegenvezetes.gyor@gmail.com

Győr 7 csodája

Ismerkedjen meg egy őszi délutáni sétán Győr csodáival, titkaival, történetével, legendáival, Kauker Bálinttal – a GyereGyőrbe Tematikus városnézések és Élményprogramok idegenvezetőjével. Minden bemutatásra kerülő érték egy igazi gyöngyszem, egy kis “csoda”.   Találkozás: Vaskakas Díszkút, Dunakapu tér    

Győri Borvásár

A járványügyi helyzet miatt ebben az évben nincs lehetőség arra, hogy a Győri Bornapok megrendezésre kerüljön. Hogy mégse maradjon el teljesen ez a közkedvelt rendezvény, egy Borvásár keretében lesz lehetősége a kilátogatóknak Magyarország borvidékei termésének megkóstolására. A 3 nap alatt 20 faházban kínálják majd a borászok legfinomabb boraikat Győrben, a Széchenyi téren. A faházak nyitvatartása […]

Édes Napok

8. alkalommal hozzuk el a legfinomabb desszerteket, csokoládékat Győr legszebb terére, a Széchenyi térre. Édesítsétek meg velünk ezt a hétvégét! Nyitva tartás: Péntek: 16-23 óra Szombat 10-23 óra Vasárnap 10-21 óra A belépés ingyenes.  

Orgonahangverseny

Koloss István zeneszerző és orgonaművész halálának 10. évfordulója kapcsán bemutatott zeneszerzői portré. A 20. századi magyar egyházzene egyik legmeghatározóbb alakja volt, évtizedeken át, egészen haláláig a budapesti Szent István-bazilika orgonistájaként szolgált. Tíz évvel ezelőtt, fehérvasárnap adta vissza lelkét Teremtőjének. Nemcsak mint orgonista, de mint zeneszerző is jelentős örökséget hagyott ránk, főként egyházi kompozíciói, kiemelten kórusművei által. […]

Arcus Temporum 2021 – Pannonhalmi Művészeti Fesztivál

Az Arcus Temporum kortárs művészeti fesztivál a Pannonhalmi Főapátság legrangosabb kulturális eseménye. A találkozás és a párbeszéd kiemelkedő alkalma: a szerzetesközösség három napra vendégségbe hívja a művészeket, fesztiválrésztvevőket, turistákat és zarándokokat a monostor falai közé, a vendégek pedig megosztják saját adományaikat és gazdagságukat egymással a kultúra és történelem e sokévszázados helyén. Az Emlékezet és a […]

VIII. Szigetköz Agility Kupa

  Szeretettel vár minden kedves agility versenyzőt és érdeklődőt az A-Team Győr Agility Egyesület a VIII. Szigetköz Agility kupára! Időpont:2020.08.29-08.30., szombat és vasárnap.(8h-19h) Helyszín: Dunaszeg,sportpálya. A pálya automata öntözőrendszerrel van ellátva, és homok injektálással elérték, hogy nagyon ízület barát rugalmas talaja van. Ez kutyáknak és gazdiknak egyaránt fontos. Dunaszeg sportpályája a Mosoni-Duna partján fekszik. A […]

Üzenek neked a túlvilágról

RÓMAI TEMETKEZÉSI SZOKÁSOK ÉS A TÚLVILÁGHITTEL KAPCSOLATOS EMLÉKEK BEMUTATÁSA Legyen részese egy időutazásnak szakavatott régészeink vezetésével a Kazamata római kori sírkövekkel teli világában! Helyszín: Várkazamata, Kőtár

Muzsikáló emlékeink

Takács Szilvia csembalóművész előadása Helyszín: Emlékhely sztélé (Győr, Dunakapu tér sarka a Vaskakas kútnál) Esőhelyszín: Püspöki Udvarbíróház (Győr, Apor Vilmos püspök tere 2.)

Fényes esti programok Győrben

1,5 óra a hajón, esti hajós városnézéssel, hangulatos idegenvezetéssel, meglepetésekkel Indulás: Amstel Hattyú Kikötőjétől A részvételhez regisztráció szükséges! idegenvezetes.gyor@gmail.com +36 30  294 – 9174

Szent László herma

A herma fej-ereklyetartót jelent, ez esetben Szent László király koponyájának egy részét tartalmazza, s bátran állíthatjuk, hogy hazánk ötvösművészetének legértékesebb darabja. A herma fejrésze aranyozott, domborított ezüstlemezből készült. Belsejében, díszített ezüsttokban helyezték el a koponyaereklyét. A váll- és mellrészen látható kidolgozás az úgynevezett sodronyzománc-technikával készült, mely a XIV. századi Bizáncból eredt, ahonnan Velencének köszönhetően elterjedt […]

Intim Torna Illegál koncert

A rendezvényekre kizárólag győri lakcímkártyával rendelkezők léphetnek be. A részvétel ingyenes, de online regisztrációhoz kötött, mely személyesen a Látogatóközpontban is lehetséges, nyitvatartási időben. Egy lakcímkártyával, egy IP-címről maximum 2 győri lakos regisztrálhat egy eseményre. Belépésnél kérjük igazolni az online regisztrációt és a győri lakcímet. Jegyfoglalás 2020. augusztus 14-től! Az aktuális COVID-19-cel kapcsolatos intézkedések értelmében az […]

Első Győri BaRock Zenebona

Egy nap, egy időpontban 13 koncert 26 fellépővel a győrieknek! Vendégeink a magyar rockzene sztárjai győri előzenekarokkal! A rendezvényekre kizárólag győri lakcímkártyával rendelkezők léphetnek be. A részvétel ingyenes, de online regisztrációhoz kötött, mely személyesen a Látogatóközpontban is lehetséges, nyitvatartási időben. Egy lakcímkártyával, egy IP-címről maximum 2 győri lakos regisztrálhat egy eseményre. Belépésnél kérjük igazolni az […]

Ocho Macho koncert

A rendezvényekre kizárólag győri lakcímkártyával rendelkezők léphetnek be. A részvétel ingyenes, de online regisztrációhoz kötött, mely személyesen a Látogatóközpontban is lehetséges, nyitvatartási időben. Egy lakcímkártyával, egy IP-címről maximum 2 győri lakos regisztrálhat egy eseményre. Belépésnél kérjük igazolni az online regisztrációt és a győri lakcímet. Jegyfoglalás 2020. augusztus 14-től! Az aktuális COVID-19-cel kapcsolatos intézkedések értelmében az […]

Road koncert

A rendezvényekre kizárólag győri lakcímkártyával rendelkezők léphetnek be. A részvétel ingyenes, de online regisztrációhoz kötött, mely 08.14-én indul. Egy lakcímkártyával, egy IP-címről maximum 2 győri lakos regisztrálhat egy eseményre. Belépésnél kérjük igazolni az online regisztrációt és a győri lakcímet. Az aktuális COVID-19-cel kapcsolatos intézkedések értelmében az egyes helyszíneken a megengedett maximális résztvevőszám 500 fő, hőemelkedés […]

Anna & the Barbies koncert

A rendezvényekre kizárólag győri lakcímkártyával rendelkezők léphetnek be. A részvétel ingyenes, de online regisztrációhoz kötött, mely személyesen a Látogatóközpontban is lehetséges, nyitvatartási időben. Egy lakcímkártyával egy eseményre maximum 2 győri lakcímkártyával rendelkező személy regisztrálhat. Belépésnél kérjük igazolni az online regisztrációt és a győri lakcímet. Jegyfoglalás 2020. augusztus 14-től! Az aktuális COVID-19-cel kapcsolatos intézkedések értelmében az […]

Leander Kills koncert

A rendezvényekre kizárólag győri lakcímkártyával rendelkezők léphetnek be. A részvétel ingyenes, de online regisztrációhoz kötött, mely személyesen a Látogatóközpontban is lehetséges, nyitvatartási időben. Egy lakcímkártyával, egy IP-címről maximum 2 győri lakos regisztrálhat egy eseményre. Belépésnél kérjük igazolni az online regisztrációt és a győri lakcímet. Jegyfoglalás 2020. augusztus 14-től! Az aktuális COVID-19-cel kapcsolatos intézkedések értelmében az […]

Fish! koncert

Bikini koncert

Vad Fruttik koncert

Zártosztály koncert

Ivan & The Parazol koncert

Emlékhelyek napja

Emlékhelyek napja: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum és a Szent László Látogatóközpont programja Vezetett túrák és előadások egész nap. A programokon való részvétel díjtalan. Az Emlékhelyek Napja győri program-sorozatának hivatalos megnyitása 9.30-kor a Káptalandomb Dunakapu tér felőli feljáratánál A programváltozás jogát fenntartjuk.

Kaland a kövek között – térképes nyomozójáték

A Kőtárban sétálva római kori és újkori kőemlékekkel is találkozhat az érdeklődő. Ha jó megfigyelőképességgel rendelkezik, könnyen megtalálhatja a nyomokat a célhoz vezető úton, miközben egyre többet tudhat meg a Várkazamatában látható kövekről. Előzetes bejelentkezés nem szükséges.

A Káptalandomb kazamatái

Kulturális Örökség Napjai 2020 keretében A kazamata a várfalak vastagságában, illetve a bástyák belsejében, a föld alatt kiépített, boltozott, védelmi célokat szolgáló helyiség. Tudta-e, hogy az egykori győri vár alatt egész kazamata-rendszer húzódott? Tudta-e, hogy a győri Nagyboldogasszony-székesegyház főbejáratával szemben, a hatalmas vaskapun keresztül az egykori kazamaták egy részébe juthatunk le? Nem hétköznapi az ott […]

Akela 30 Győr koncert

Ne feledd Győr, egész nyáron Bridge Garden! ☀️ A jegyárak egységesen, korosztálytól függetlenül kerültek megállapításra, a korlátozás miatt nem áll módunkban kedvezményeket biztosítani a belépők árából! Korhatár: 10 év A 30 éves Akela régi visszatérőkkel és a friss fiatal tehetségekkel nyomja. Vendég a miskolci thrash legenda az Atomic! További információk és jegyek hamarosan a FB […]

Copy Con / Deego koncert

A magyar reggae, ragga, underground és hiphop fenegyerekei ütik ki a ház falát október végén! Kinyitjuk, nagyra tárjuk… a Bridge ajtaját, hogy mindenki átélhesse a Copy Con koncertek energiáját! Túl 4 szóló, 2 Connections és 5 Barbárfivérek lemezen, Deego még mindig maradandó élmény. Ezt hozzuk el Nektek októberben Győrbe! Program: 20:00 Kapunyitás 20:45 Deego 22:00 […]

Leander Kills

Leander Kills // Vendég: Plasticocean 19:30 kapunyitás20:00 Plasticocean koncert21:00 Leander Kills koncert A rendezvényt támogatja a Nemzeti Kulturális Alap. Felhívjuk a figyelmet, hogy a jelenleg érvényben lévő korlátozások miatt a jegyek korlátozott számban kaphatók a koncertre, az eseményen egy időben ugyanis mindössze 500 fő tartózkodhat, beleértve a zenekart és a személyzetet is. A jegyárak egységesen, […]

Nyomozz a folyók mentén!

Avagy agytekergető városfelfedező séta Ismerd meg Győrt máshogyan! Gondolkozz, használd a fantáziádat, dolgoztasd meg azokat a bizonyos fogaskerekeket! Egy 15 év tapasztalatával rendelkező idegenvezető fog vezetni a Belváros utcáin, terein, történetein át, de Te leszel az, aki az irányt megtalálja! Kérdések, rejtvények, izgalom, vidámság és persze Győr vár ezen az aktív sétán! Találkozási pont: Városháza […]

Kezdőoldal

Programok Összes program Időszakos programok Összes időszakos program Látnivalók Összes látnivaló

Győr szakrális kincsei városnézéssel

Rövid séta a Rába kettős hídon át az öt templom utcájáig, Zsinagóga megtekintése kívülről és bemutatása. Visszafelé a Győri székesegyház felé vesszük utunkat, amit meg is tekintünk belülről. Szent László Herma, Győri Könnyező Szűzanya és Apor Vilmos sírja és egyéb érdekesség megtekintése. Ezután a környező, szintén vallásos helyek megtekintése: a hely, ahol Apor Vilmos püspök […]

Látható és láthatatlan emlékek nyomában

Séta Győr zsidó múltjában és jelenében Hazánk területén már az ókortól találhatunk zsidó emlékeket, de még a XIX.sz. elején is inkább falusias környezetben, külön adó ellenében, megtűrten éltek.  A kor felvilágosult törvényei egybe estek az iparosodás kezdetével, és ez hatalmas lehetőséget teremtett az izraelita közösségek, vállalkozók számára. Győrben már a középkorban megjelent a zsidóság, de […]

Kippkopp és Tipptopp

Babák! Gyerekek! Anyukák! Apukák! Nagyszülők! Kedves Érdeklődők! Augusztus 10-én Kippkopp és Tipptopp kalandjait végre Ti is láthatjátok! Az alábbi időpontokban várjuk a 0-3 éves korú gyerekeket: Augusztus 10. 9:30 Kippkopp és Tipptopp előadás és foglalkozás Tamásné Péntek Ágnessel Augusztus 10. 11:00 Kippkopp és Tipptopp előadás és foglalkozás Tamásné Péntek Ágnessel Az óvodás korú és az […]

A tribute to John Williams

Filmzenék a Győri Filhalmonikus Zenekar előadásában Műsor: Csillagok háborúja, Hook, Schindler listája, Mesterséges értelem, Jurassic Park, Superman, A cápa, Egy gésa emlékiratai, Harry Potter,E.T., Indiana Jones Vezényel: Alex Johansson

VÁRKAZAMATA – KŐTÁR

A XVI-XVII. századi vár Sforza-félbástyájának föld alatti járataiban, kazamatáiban helyezték el a főként római síremlékekből és újkori kőfaragványokból álló gyűjteményt. A kiállításon megtekinthetjük Győr egykori várkapuját, a Fehérvári kaput, melyet a Pálffy Miklós és Adolf Schwarzenberg vezette magyar sereg robbantott be 1598. március 28-án, amikor a győri várat visszafoglalták a megszálló törököktől. Bővebb információ: http://romer.hu/varkazamata-kotar/

Püspökvár-toronykilátó vezetett látogatása

Emlékhelyek Napja A Káptalandombra, Győr szívébe érkezők a Püspökvár történetének megismerését követően, a közel kétszáz lépcső leküzdése után 38 méter magasból élvezhetik az egyedülálló panorámát. Időpontok: 10.15 és 13.00 órás kezdettel – már csak néhány szabad hely van! Regisztráltak számára ingyenes; részvétel csak előzetes regisztráció alapján, annak visszaigazolását követően, 15 fő/csoport létszámig. Találkozó a Püspökvár […]

A Nagyboldogasszony-Székesegyház vezetett látogatása és a Szent László herma megtekintése

Emlékhelyek Napja Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum és a Szent László Látogatóközpont programja A jelentkezők vezetett látogatás során ismerkedhetnek meg a Győri Egyházmegye főtemplomával, a háromszoros búcsújáróhelyként tisztelt bazilikával, majd  a magyarság legfontosabb ereklyéinek egyikét tekinthetik meg. Regisztráció e-mailben a latogatokozpont@kaptalandomb.hu-n augusztus 25-ig,  a  jelentkezés sorrendjében 20 fő/program. Kérjük adja meg az Ön által […]

Jedlik-csobogó

A Gutenberg tér legmodernebb eleme a 2012-ben átadott Jedlik-csobogó, a 365 kg-ot nyomó, csodás türkiz szódásüveggel. Az ivókútként is szolgáló szobrot a város híres üvegművésze, Hefter László alkotta. Az ő általa készített üvegablakokat csodálhatjuk meg a székesegyházban és több más templomunkban is. A csobogó Jedlik Ányos szódásüvegének, a fröccsnek, és mindezen keresztül Győr újító, fiatalos […]

Szent Mihály-szobor

Az 1764-ben, gróf Zichy Ferenc püspök idején felállított Szent Mihály szoborhoz furcsa történet kapcsolódik, melyet itt olvashatnak. Az arkangyal épp Lucifert taszítja a mélybe s győzedelmesen emeli lángoló kardját az ég felé. A talapzaton a latin felirat, mely annyit tesz, „Ki olyan, mint Isten”, Mihály héber nevének (Mi-Cha-El) fordítása. Sajnos nem maradt ránk a művész […]

Angyalok és démonok: a Szent Mihály-szobor története

A Bazilika mellett álló, majd 8 méter magas Szent Mihály-szobor azt az örök tanulságot hirdeti, hogy a fagyi mindig visszanyal. A „fagyi” ebben az esetben az Ördöggel való cimborálást és a közbenjárásával történő haszonszerzési törekvéseket jelenti. A szobrot tehát egy összeesküvésnek és lelepleződésének köszönhetjük. Az összeesküvők hatan voltak, nem heten, mint az igazi gonoszok – […]

GyőrBox kerékpártárolók

A zárható GyőrBox tárolókban biztonságban tudhatják kerékpárjukat. A tárolók használatához kártya váltása szükséges, melynek ára 600 Forint, ezt használva 40 Ft/óra áron vehető igénybe a szolgáltatás. GyőrBox állomások: 1 – Buszpályaudvar 2 – Zechmeister út/Virágpiac 3 – Dunakapu tér   Kártya-értékesítés a Látogatóközpontban  (Baross G. út 21.)  

Baba-mama torna

Baba-mama tornára invitálunk Titeket! A tornát képzett gyógytornász tartja, jó idő esetén a Batthyány ligetben tornázunk. Gyülekezés, pelenkázási és átöltözési lehetőség: Győr Batthyány tér 4, a TudásÉpítők irodában 🙂 Az óra hangsúlyt fektet a szülés utáni regenerálódásra, és az olyan izomcsoportok edzésére, amelyek erősítésével könnyebben veheted az anyasággal járó fizikai kihívásokat. A torna nagyszerű alkalmat […]

Orgonák éjszakája – Blandet

Műsoron a régmúlt, a múlt és a jelen örökei a Református templomban Fellépnek: Domján Ákos – zongora Filep Xavér – orgona

Orgonák éjszakája Győr

2021-ben augusztus 7-én az Orgonák éjszakáján ismét megtöltjük a templomokat, tereket, a különleges helyszíneket a hangszerek királynőjének csodálatos hangjával. Győrben, a Radó szigeten a Zenepavilonnál is várjuk a zeneszeretőket következő programunkra: „Jazztől a klasszikusokig, hammondra hangolva!” DOB (Digital Organ Band) Kovács Zoltán-orgona Martos Attila-nagybőgő Banai Szilárd-dob A részvétel ingyenes! Egy éjszaka a hangszerek királynőjével!

Orgonák éjszakája

Mini orgonakoncert a Bencés templom előtt! Ízelítő J.S. BACH és RAMEAU műveiből Fellép: LÉVAI KAMILLA

Kisfaludy-szobor

A Győr környékéről származó Kisfaludy Károly bronzól öntött szobrát, Mátrai Lajos művét 1892-ben a Radó-szigeten állították fel, az akkor még álló kőszínház közelében. Valójában 1888-ra tervezték az avatást, Kisfaludy halálának 50. évfordulójára, azonban nem gyűlt rá össze a szükséges pénz. Az avatáson a városatyák mellett Jókai Mór is beszédet mondott. A gyakori árvízi károk miatt […]

Karmelita templom és rendház

Kollonich Lipót győri püspök, később esztergomi érsek jelölte ki Győrt, mint az egyik várost, ahol a Németországból érkező karmelita rend megtelepedhetett. 1697-ben három karmelita szerzetes érkezett városunkba azzal a megbízással, hogy a rendnek telket vásároljanak. A Bécsi kapu közelében megvásárolt Perger-házra esett a választásuk, itt alakítottak ki néhány cellát és egy kápolnát, amit még ebben […]

Időjelző torony

Az eredeti időjelző tornyot Csányi Károly építész tervei alapján Jankovits József látszerész, Steiner László mérnök és Molnár József fő-reáliskolai tanár kivitelezték. A kilenc méter magas tornyon nemcsak a pontos időt láthatjuk, hanem egy vízrajzi- és meteorológiai térképet, barométer-funkciókat és szélzászlót is. 1903-ban állították fel azon a helyen, ahol ma is áll, azért, hogy (amint a […]

Kerekítő Manó és barátai

Bábos mesekoncert az Aranykapu zenekarral A zenekar célja, hogy a magyar néphagyományból merítve, különleges hangzásvilággal, a korosztálynak (1-10 éves) megfelelően adja át zenei- és anyanyelvi értékeinket. Az interaktív koncerteken zongora-, gitár, nagybőgő, harangjáték, cajon, udu és egyéb ritmushangszerek is kísérik a nép- és gyermekdalokat, mondókákat. Helyszín: Generációk Háza Művelődési Központ – Színházterem Jegyrendelés: info@aranykapuzenekar.hu

Várandós torna

Orvosi igazolással, előzetes jelentkezéssel vehetnek részt a győri járási várandós kismamák a gyógytornász által tartott ingyenes foglalkozásokon. Betöltött 20. hét után ajánljuk a tornát. A létszám korlátozott! Jelentkezés, információ: efiprogram.gyor@gmail.com Tel.: +36 96 507-900/8575

Koncz Zsuzsa igazi állócsillag a magyar popzene egén, dalai minden korban aktuálisan a mához szólnak. Egy előadóművész számára azok a dalok a legkedvesebbek, melyeket a közönség újra meg újra örömmel hallgat: Koncz Zsuzsa a kétlemezes kiadványra ezeket a számára és számunkra is legkedvesebb dalokat válogatta össze énekesi pályájának kezdetétől napjainkig.

Mondom a Ferinek, Tibi! – Aradi Tibor és Varga Ferenc József kabaréestje

Aradi Tibor és Varga Ferenc József 25 éve lépett először közösen színpadra. Ennek jubileumát ünneplik meg Mondom a Ferinek: Tibi! című kétrészes humorestjükkel. Az előadás úgy mutatja be a hétköznapok jelenségeit, hogy közben nem politizál, de törekszik a tartalomra és a mondanivalóra is.

Egy séta à la carte

Tematikus városnéző sétáinkat az elmúlt évek során mintegy 50 téma köré építve vezettük. Nem minden sétánk szerepel állandóan  “az étlapon”. Mindegyik témának vannak különösen érdekes, talán kevéssé köztudott történetei. Ezekből válogatunk ezen a programon. Kisebb, nagyobb “falatok” szerepelnek “étlapunkon”. Tartsanak velünk egy kellemes sétára és válasszanak a’la carte! Találkozás: Bécsi kapu tér, Kisfaludy szobor Bejelentkezés: idegenvezetes.gyor@gmail.com ; […]

Győri séta by night- Győr megér egy estet!

Győr megér egy estet! Sétáljon velünk egy kellemes nyári estén! Megmutatjuk a leghangulatosabb helyeket a belvárosban esti fényekben pompázva és a legjobb történetekből válogatunk. Bejelentkezés: idegenvezetes.gyor@gmail.com ; 06 30 294 9174 Találkozó: a Székesegyház főbejáratánál, a Káptalandombon  

Várandós torna

Orvosi igazolással, előzetes jelentkezéssel vehetnek részt a győri járási várandós kismamák a gyógytornász által tartott ingyenes foglalkozásokon. Betöltött 20. hét után ajánljuk a tornát. A létszám korlátozott! Jelentkezés, információ: efiprogram.gyor@gmail.com Tel.: +36 96 507-900/8575

Frigyláda-szobor

A Frigyláda-szobor a barokk Győr pompáját idézi, a hozzá kapcsolódó történet pedig arra emlékeztet, hogy nem kifizetődő sem a bigámia, sem a bujdosás. Az impozáns alkotást Joseph Emanuel Fischer von Erlach tervei alapján Antonio Corradini készítette III. Károly király megbízásából 1731-ben.

BeszélgESsTÉK Szabó Péterrel – Amikor minden darabokra hullik

A nagy sikerű BeszélgESsTÉK sorozat következő vendége: Szabó Péter, motivációs előadó, tréner, többszörös bestseller író. “Ki a felelős a tetteimért” címmel, Kadlecsik Zoltán evangélikus lelkész, mentálhigiénés szakember beszélget Péterrel.

Rudán Joe Band koncert

Rudán Joe Band a Bridge emeletén! Felhívjuk a figyelmet, hogy a jelenleg érvényben lévő korlátozások miatt a jegyek korlátozott számban kaphatók a koncertre, az eseményen egy időben ugyanis mindössze 500 fő tartózkodhat, beleértve a zenekart és a személyzetet is. A jegyárak egységesen, korosztálytól függetlenül kerültek megállapításra, a korlátozás miatt nem áll módunkban kedvezményeket biztosítani a […]

Margaret Island koncert

Nyári koncertsorozat a Bridge Gardenben, a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub szabadtéri színpadán! Könnyű zene, rock, underground, drum and bass, alternatív… nálunk minden stílust megtalálsz. Országszerte ismert, magyar zenekarok színesítik a győri nyarat a Bridge Garden színpadán! FB esemény itt.

Traccs! Győrfi Pállal

Egy egyszerű de nagyon fontos kéréssel fordulunk honfitársainkhoz! Ha tehetik, NE maradjanak otthon! Traccs! Az országosan teret hódító beszélgető-est sorozat Győrbe látogat! Vendégünk Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője, egészség szakértő, tréner! Mi beszélgetünk, Önök pedig kérdeznek!  

Nyári esték az állatkertben

Gibbon ének, oroszlánüvöltés és a jazz, soul, pop klasszikusai! A nyári este igaz hangulatát Rákász Gergely élő koncertje biztosítja. 20 órakor jazz, soul, pop klasszikus darabjai egyedi feldolgozással szólalnak meg el az állatkert kőszínpadán. Látogassanak el hozzánk, legyenek részesei egy titokzatos kalandnak az állatkerti éjszaka varázslatos világába. A rendezvény az állatkert jelenleg érvényes jegyáraival látogatható. […]

Nyári esték az állatkertben

Gibbon ének, oroszlánüvöltés és a jazz, soul, pop klasszikusai ! A nyári este igaz hangulatát Rákász Gergely élő koncertje biztosítja. 20 órakor jazz, soul, pop klasszikus darabjai egyedi feldolgozással szólalnak meg el az állatkert kőszínpadán. Látogassanak el hozzánk, legyenek részesei egy titokzatos kalandnak az állatkerti éjszaka varázslatos világába. A rendezvény az állatkert jelenleg érvényes jegyáraival […]

Nyári esték az állatkertben

Gibbon ének, oroszlánüvöltés és a jazz, soul, pop klasszikusai ! A nyári este igaz hangulatát Marik Laura élő koncertje biztosítja. 20 órakor jazz, soul, pop klasszikus darabjai egyedi feldolgozással szólalnak meg el az állatkert kőszínpadán. Látogassanak el hozzánk, legyenek részesei egy titokzatos kalandnak az állatkerti éjszaka varázslatos világába. A rendezvény az állatkert jelenleg érvényes jegyáraival […]

Pannonhalmi Jazz- & Gasztromajor

Random Trip feat. Mohai Tamás, Péterffy Lili, Vavra Bence & MC Kemon – Vendégségben: Pannonhalmi Apátsági Sörfőzde Delov Jávor (Turbo) – dobok DJ Q-Cee – lemezjátszó, beatbox Bata István (Makám, Sena, Kéknyúl) – basszusgitár Gátos Iván (Váczi Eszter Quartet, Stinky Bugs) – billentyűs hangszerek Vendégségben: Mohai Tamás (Boom Boom) – gitár Péterffy Lili (Vasovski, NB) […]

Pannonhalmi Jazzterasz

Mörk – Vendégségben: Borbély Mihály Zentai Márk – ének Novai Gábor Jr. “Novan” – billentyűs hangszerek Szeifert Bálint “Jason” – basszusgitár Szabó Dániel Ferenc – dobok Vendégségben: Borbély Mihály – szaxofon   Jegyvásárlás kizárólag online! A belépőjegy ára tartalmaz egy logóval ellátott kristály kóstolópoharat és egy köszöntőitalt is.

Pannonhalmi Jazzterasz

Natalia Kwiatkowska Group – Vendégségben: Lengyelország & USA Natalia Kwiatkowska (PL) – ének Wojciech Lichtanksi (PL) – altszaxofon Łukasz Belcyr (PL) – gitár Mike Parker (USA) – basszusgitár Damian Niewinski (PL) – dobok   Jegyvásárlás kizárólag online! A belépőjegy ára tartalmaz egy logóval ellátott kristály kóstolópoharat és egy köszöntőitalt is.

ALVIN és a Mókusok koncert

2020. december 12-én visszatértünk Hozzátok Győrbe! Elhozzuk Nektek az új nagylemezünket és felidézzük az elmúlt 27 év legszebb Alvin dalait. Már nagyon hiányoztok nekünk! Üdv: ALVIN ÉS A MÓKUSOKAz est menete:19:00 Kapunyitás19:30 HeloZep!20:45 Alvin és a Mókusok (hivatalos)  JEGYEK MÉG ELÉRHETŐK!

Szekeres & Barbaró koncert

Nyári koncertsorozat a Bridge Gardenben, a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub szabadtéri színpadán! Könnyű zene, rock, underground, drum and bass, alternatív… nálunk minden stílust megtalálsz. Országszerte ismert, magyar zenekarok színesítik a győri nyarat a Bridge Garden színpadán! Részletek itt.

Kiscsillag lemezbemutató koncert

Nyári koncertsorozat a Bridge Gardenben, a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub szabadtéri színpadán! Könnyű zene, rock, underground, drum and bass, alternatív… nálunk minden stílust megtalálsz. Országszerte ismert, magyar zenekarok színesítik a győri júliust a Bridge Garden színpadán! Esemény részletek itt.

BRAINS koncert

Nyári koncertsorozat a Bridge Gardenben, a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub szabadtéri színpadán! Könnyű zene, rock, underground, drum and bass, alternatív… nálunk minden stílust megtalálsz. Országszerte ismert, magyar zenekarok színesítik a győri nyarat a Bridge Garden színpadán! Részletek itt.

Nyári esték az állatkertben

Gibbon ének, oroszlánüvöltés és a jazz, soul, pop klasszikusai ! A nyári este igaz hangulatát Marik Laura élő koncertje biztosítja. 20 órakor jazz, soul, pop klasszikus darabjai egyedi feldolgozással szólalnak meg el az állatkert kőszínpadán. Látogassanak el hozzánk, legyenek részesei egy titokzatos kalandnak az állatkerti éjszaka varázslatos világába. A rendezvény az állatkert jelenleg érvényes jegyáraival […]

Nyáresti Vigasságok

Dressing Room terasz Dalok, melyeket a tábortűz mellett, vagy egy házibuliban szívesen hallgattok, énekeltek, műfaji határok nélkül! Részletek itt.    

KarcVONÁSOK – beszélgető est Nagy Balázzsal

A KarcVONÁSOK ezen estéjén Nagy Balázzsal beszélgetünk, bepillantást engedve a színházon kívüli énjének és megmutatva a világot jelentő deszkákon túli KarcVONÁSAIT. Részletek itt.

Nyáresti Vigasságok

Popper Péter Piano terasz Saját dalok mellett egyedi slágerfeldolgozásokkal teremt jó hangulatot a péntek estéhez Győr egyik leghangulatosabb teraszán! Részletek itt.    

Kismama Torna a szabadban

Mozogni, sportolni babavárás alatt ajánlott, amennyiben a terhesség problémamentes, és azt az orvos engedélyezi. Mi a TudásÉpítőknél nagy támogatói vagyunk a rendszeres testmozgásnak a várandósság alatt. Hiszen a rendszeres mozgás megkönnyíti a szülést, és könnyebben viseli a vajúdást az, akinek jó az állóképessége, és a légzési technikája megfelelő. Várunk kismama tornánkra, ha várandósság előtt rendszeres […]

Viator Jazzvacsora

Nagy János Trió – Vendégségben: Franciaország Nagy János – billentyűs hangszerek Frankie Látó – hegedű Joubert Flóra – dobok Vendégségben: Vincent Mascart (FR) – szaxofon Dominique di Piazza (FR) – basszusgitár   Jegyértékesítés csak online! A belépőjegy árából 5000 Ft / fő jóváírásra kerül az éttermi fogyasztás számláján.

Viator Jazzvacsora

Nexus LineUp – Vendégségben: Svédország & Horvátország Hofecker Dániel – trombita, szárnykürt Jámbor Ármin – alt- és szopránszaxofon Karel Eriksson (SE) – harsona Gyárfás Péter – zongora Hrvoje Kralj (HR) – nagybőgő Gyárfás Attila – dobok   Jegyértékesítés csak online! A belépőjegy árából 5000 Ft / fő jóváírásra kerül az éttermi fogyasztás számláján.

Kerékpáros zarándoklat Lébénybe

A zarándokcsoport Sárai-Szabó Kelemen perjel atya és Tóth Konstatin atya vezetésével többször megáll kis elmélkedésre, imára. Lébényben a napközi imaóra elimádkozása után, indul haza a csoport. Találkozó: a Szent Ignác Bencés templom előtt. http://bencesgyor.hu/esemeny/kerekparos-zarandoklat-lebenybe/ https://www.facebook.com/events/319794042744878/  

Viator Jazzvacsora

Hajdu Klára Quartet – Vendégségben: Szakonyi Milán Hajdu Klára – ének Cseke Gábor – zongora Soós Márton – nagybőgő Hoff Marcell – dobok Vendégségben: Szakonyi Milán – gitár   Belépőjegy kizárólag online vásárolható! A VIATOR Jazzvacsorák eseményeire érvényes belépőjegy árából 5.000,- Ft/fő az étterem gondosan válogatott alapanyagokból összeállított ételeinek alkalmi kínálatából és itallapjáról történő fogyasztás […]

Bagossy Brothers Company koncert

Dupla Bagossy Brothers Company koncert Győrben, a Bridge kertjében! Jegyek elővételben június 28. vasárnap 17 órától a TIXA hálózatában. https://www.facebook.com/events/711558873003987/

Védd a helyit, vedd a kisalföldit!

Kisalföldi termelők portékáinak bemutatása és népszerűsítése ​A Védd a helyit, vedd a kisalföldit! Termelői vásár 2020. október 4-én 9.00-15.00 óráig várja a látogatókat a Dunakapu téren! A vásár területén orrot és szájat fedő maszk vagy kendő használata az árusok részére KÖTELEZŐ, a látogatók részére AJÁNLOTT, melyet nem tudunk biztosítani, ennek beszerzéséről mindenkinek magának kell gondoskodnia. […]

Védd a helyit, vedd a kisalföldit!

Kisalföldi termelők portékáinak bemutatása és népszerűsítése A vásár területén orrot és szájat fedő maszk vagy kendő használata az árusok részére KÖTELEZŐ, a látogatók részére AJÁNLOTT, melyet nem tudunk biztosítani, ennek beszerzéséről mindenkinek magának kell gondoskodnia. Az ajánlott 1,5-2 méteres védőtávolság tartandó! A gyerekek szórakozásáról szabadtéri, ügyességi fajátékok gondoskodnak animátorok segítségével a Mátraiwood jóvoltából. https://mufegyor.hu/

Rendhagyó öt templom túra

Rendhagyó túránk középpontjában az isteni ige és az idô áll. A résztvevôk templomról templomra haladva élôben hallgathatják meg a 2020-as online Öt Templom Fesztiválon elhangozott híres hitbeszédeket Kamarás Ivántól, amikre szintén élô zenei válasz érkezik Mizsei Zoltántól. Kivételes túránk térben alig párszáz méter, idôben mégis többszáz évet ölel fel, miközben emlékezik régi járványokra és a […]

DEPRESSZIÓ koncert

2020. júliusában a Bridge Garden megnyitja kapuit! Várunk minden zenekedvelőt a Bridge teraszon! Jegyek korlátozott számban kaphatók! Csapj le most a Tiédre! 18:30: Kapunyitás19:00: vendég (info hamarosan)20:20: DepresszióJegyek már kaphatók!

BLAHALOUISIANA koncert

Nyári koncertsorozat a Bridge Gardenben, a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub szabadtéri színpadán! Könnyű zene, rock, underground, drum and bass, alternatív… nálunk minden stílust megtalálsz. Országszerte ismert, magyar zenekarok színesítik a győri nyarat a Bridge Garden színpadán! További információk, jegyek és részletes programterv: https://www.facebook.com/bridge.gyor/ https://www.facebook.com/events/674996056412210/

HONEYBEAST koncert

Jegyinfók és részletek hamarosan https://www.facebook.com/events/287463295635102/

PETRAKERÁMIA ALKOTÓ MŰHELY

Napközis kerámia tábor 8- 14 éves gyermekeknek Kreatív és dekorációs tárgyak készítése agyagból, vezetett tematikus foglalkozás. Belekóstolhattok a síkkerámia és a korongolás alapjaiba. Készítünk többek között faliképet, nyakláncot, tálkát. Megtervezzük, megrajzoljuk, elkészítjük! Vezeti: Bognár-Tóth Petra kézműves foglalkozás-vezető

Győri séta by night- Győr megér egy estet!

Győr megér egy estet! Sétáljon velünk egy kellemes nyári estén! Megmutatjuk a leghangulatosabb helyeket a belvárosban esti fényekben pompázva és a legjobb történetekből válogatunk. Bejelentkezés: idegenvezetes.gyor@gmail.com ; 06 30 294 9174 Találkozó: Dunakapu tér, Pulzus-szobor  

AGYAGCSODÁK – kerámia tábor

Időpont: július 27-31. (naponta 9-16 óra) Ha kíváncsi vagy hogyan tudsz te is agyag tárgyakat létrehozni, hogy hogyan működik az égető kemence, hogy hogy is készül a színes bögre, tálka, figura agyagból. Ha érdekel a kerámiázás csínyja-bínyja, jelentkezz a Kerámia táborba! Ajánljuk: 8-14 éveseknek Vezeti: Gyarmati Zsuzsanna keramikus Érdeklődés és jelentkezés a Generációk Művelődési Házában! […]

MAKETTEZŐ TÁBOR – 2. turnus

Időpont: 2020. július 27-31. (naponta 9-16 óráig) Kezdők megismerkednek a makettezés alapelemeivel, szerszámaival és természetesen készítünk makettet. Repülő makettel kezdenénk (a könnyebb elkészíthetőség miatt), majd később készítünk harcjárművet is. Lehetőséget adunk a papírból készült makettekkel való ismerkedésre is! Haladók dolgozhatnak a már elkezdett makettjeiken, de készíthetnek újakat is. Ajánljuk: 10-14 éveseknek (max. 12 fő) Vezeti: […]

MAKETTEZŐ TÁBOR – 1. turnus

Időpont: 2020. július 20-24. (naponta 9-16 óráig) Kezdők megismerkednek a makettezés alapelemeivel, szerszámaival és természetesen készítünk makettet. Repülő makettel kezdenénk (a könnyebb elkészíthetőség miatt), majd később készítünk harcjárművet is. Lehetőséget adunk a papírból készült makettekkel való ismerkedésre is! Haladók dolgozhatnak a már elkezdett makettjeiken, de készíthetnek újakat is. Ajánljuk: 10-14 éveseknek (max. 12 fő) Vezeti: […]

KREATÍV ÁLLATBARÁTOK TÁBORA

Időpont: 2020. július 13-17. (naponta 9-16 óráig) Ezen a héten az állatoké lesz a főszerep. Kézműves és mozgásos feladatokkal, játékokkal szélesítjük az állatvilágról szerzett ismereteiteket. Ha szeretnél kis kedvenceidről többet megtudni és szeretsz alkotni, akkor ez a tábor neked szól! Ajánljuk: 6-12 éveseknek (max: 20 fő) Vezeti: Szeredi Edit pedagógus és Koródi Tiborné pedagógus Érdeklődés […]

FANTÁZIA-NYITOGATÓ napközis tábor – 2. turnus

Gyere el velünk es tárjuk ki közösen képzeletünk ajtajait! Lessük meg mi bújik fantáziánk ajtaján túl! Szeretettel várjuk azokat az általános iskolásokat, akik szeretik a meséket, szeretik a közösségi játékokat, szeretnek eljátszani történeteket. A tábor során játékosan gondolkodunk mesékről, megalkotjuk saját mesei karakterünket. Emellett a hét folyamán rengeteg kaland vár ránk: kézműves foglalkozás, drámajátékok, drámaóra, […]

FANTÁZIA-NYITOGATÓ napközis tábor – 1. turnus

Gyere el velünk es tárjuk ki közösen képzeletünk ajtajait! Lessük meg mi bújik fantáziánk ajtaján túl! Szeretettel várjuk azokat az általános iskolásokat, akik szeretik a meséket, szeretik a közösségi játékokat, szeretnek eljátszani történeteket. A tábor során játékosan gondolkodunk mesékről, megalkotjuk saját mesei karakterünket. Emellett a hét folyamán rengeteg kaland vár ránk: kézműves foglalkozás, drámajátékok, drámaóra, […]

KIDS KLUB – Angol tábor ovisoknak és kisiskolásoknak

Időpont: 2020. július 6-10. valamint 2020. július 13-17. naponta 8-16 óra (igény esetén 7.30 órától ügyeletet biztosítunk) Az idei évben új témát választottunk: GYERMEKEK A FÖLDÉRT címmel a környezetvédelemmel foglalkozunk. Első nap William levelét olvassuk fel a gyerekeknek, akinek egy rémálma volt arról, hogy mi történik a Földdel. A gyerekek segítségét kéri, hogy ez a […]

ENGLISH? FUN! Angol tábor kisiskolásoknak – Harmadik turnus

A tábor során a gyerekek játékos módon ismerkednek az angol nyelvvel. Kalandozásaink során dalok, drámajátékok, társasjátékok, képességfejlesztő és kézműves foglalkozások segítségével bővülnek ismereteik és angol szókincsük. Téma: Mi világunk Időpontja: 2020. augusztus 3-7. naponta 9-16 óra A „Mi világunk” hét során a gyerekek állatokról, növényekről és a környezetünkről tanulhatnak angol nyelven, játékos formában. Megismerkedünk a […]

ENGLISH? FUN! Angol tábor kisiskolásoknak – Második turnus

A tábor során a gyerekek játékos módon ismerkednek az angol nyelvvel. Kalandozásaink során dalok, drámajátékok, társasjátékok, képességfejlesztő és kézműves foglalkozások segítségével bővülnek ismereteik és angol szókincsük. Téma: Egészséges életmód Időpont: 2020. július 13-17. naponta 9-16 óra A hét témája az egészséges életmód, a foglalkozások során beszélni fogunk különböző étrendekről, napi rutinról, az emberi testről és […]

ENGLISH? FUN! Angol tábor kisiskolásoknak – Első turnus

A tábor során a gyerekek játékos módon ismerkednek az angol nyelvvel. Kalandozásaink során dalok, drámajátékok, társasjátékok, képességfejlesztő és kézműves foglalkozások segítségével bővülnek ismereteik és angol szókincsük.  Téma: Mesék világa Időpont: 2020. július 6-10. naponta 9-16 óra Ki ne szeretne a hercegnők és szuperhősök világában barangolni és közben észrevétlenül tanulni? Ezen a héten történeteken, mesék világán […]

GYÖNGYFŰZŐ TANFOLYAM

Időpont: július 6-10. (naponta 8-12 óráig) Megismerkedhetnek a gyerekek a népi ékszerektől a modernig a gyöngyfűzés alapjaival, technikáival. Egyszerű mintákkal kezdünk, így teljesen kezdők is jelentkezhetnek. Ajánljuk: 10-14 éveseknek Vezeti: Kiss Ágota népi iparművész, gyöngyfűző Érdeklődés és jelentkezés: Kiss Ágota 20/349-1533nyaritabor@reminet.hu A táborokat érintő általános információkról itt tájékozódhatnak.  

NÉPTÁNC TÁBOR

Időpont: 2020. július 6-10. (naponta 9.00-16.00 – igény esetén 7.30-tól felügyeletet biztosítunk!) Közhírré tétetik…az idei év legforróbb évszakában ismét néptánctábor rendeztetik. Pergő ritmusok, hagyományos táncok, vidám játékok, gyönyörű népdalok, kacagtató népmesék, „szorgos kezek” kézműves foglalkozások. Ajánljuk: 6-13 éveseknek Vezeti: Belágyi Hanna – koreográfus Jelentkezés: Belágyi Hanna 30/577-4426, hanna.belagyi@gmail.com A táborokat érintő általános információkról itt tájékozódhatnak.

MeseZENGető tábor – Hipp, hopp, ott legyek, ahol akarok!

Időpont: 2020. július 6-10. (naponta 9-16 óra) Ez a varázsige fog elröpíteni minket olyan varázslatos tájakra, amelyeket csodaszép mesékben fogunk felfedezni. Eljöttök velünk? Megmásszuk az Üveghegyet, átkelünk az Óperenciás – tengeren, megnézzük a 77. szigetét, bemegyünk a Kacsalábon forgó kastélyba és elutazunk még a Nap fényes pitvarába is. A helyszíneket más és más muzsika fogja […]

TÜNDÉRKERT MESETÁBOR – drámajáték tábor

Szeretettel várjuk az óvodásokat a manók és tündérek világába! A mesék világában szórakoztató játékok mellett fejlesztjük résztvevők kreativitását, javítjuk érzékszervi és mozgáskészségeiket. A napközis táborban színes és változatos programot kínálunk az érkezőknek. A gyermekek részt vehetnek interaktív mesejátékokon, kézműves foglalkozásokon, zenés, ritmushangszeres játékokban. Kipróbálhatják közös mesélés során a homok-animáció technikát. Elkészíthetik a Varázslatos tündért és […]

SAKK TANFOLYAM

A tábor célja, megismertetni, megszerettetni a sakkjátékot. Megtanítani a szabály szerinti játékot, ami az utóbbi időben sokat változott. Legfontosabb azonban a játék, a szabadidő hasznos eltöltése. A sakk sokat segít az iskolai tanulásban is, logikus gondolkodásra nevel. A sakk a művészetekhez is kapcsolódik, egy szép játszma esztétikai élményben részesíti művelőjét. Ajánljuk: 6-14 éveseknek Időpont: június […]

ÖKO KREA – NYÁRI TÁBOR

Időpont: 2020. július 20-24. (naponta 9-16 óráig) Az Öko Krea Tábor programja, a gyerekek által kedvelt kézműves foglalkozások sorozata környezettudatos elemekkel tarkítva. A hét folyamán manuális tevékenységek közben gyakoroljuk az újrahasznosítást. Cél, hogy a gyerekek felfedezzék: az anyagok környezettudatos körforgásáról van szó, a nyersanyag – késztermék – hulladék – nyersanyag folyamatban. Jó hangulatban, játékosan, közösen […]

KREÁL-LAK KÉZMŰVES TÁBOR

Időpont: 2020. június 29 – július 3. (naponta 9-16 óra) A kézműves foglalkozásokon kicsikkel és nagyokkal különböző modern technikák alkalmazásával készítünk dekoratív használati vagy dísztárgyakat! Minőségi alapanyagokkal dolgozunk, többek között csillogó flittereket, színes és különleges papírokat, dekorgumit, speciális festékeket, mágnest, hungarocellt, izgalmas textileket, különleges kiegészítőket használunk. Megismerkedünk a különböző anyagok tulajdonságaival, szépségével, a kézműves eszközök […]

INDIÁN TÁBOR

Ezen a héten megismerjük az indiánok mesés világát! Nyomokat olvasunk, kincseket keresünk. Készítünk indián ékszereket, az indiánok életéhez tartozó jelképeket. Várunk, mint lelkes indiánt, akivel együtt íjászkodunk és lovagolunk. Ajánljuk: 6-12 éveseknek (max. 20 fő) Időpont: 2020. június 29-július 3. (naponta 9-16 óra) Vezeti: Szeredi Edit pedagógus és Koródi Tiborné pedagógus Érdeklődés és jelentkezés a […]

Bagossy Brothers Company koncert

Dupla Bagossy Brothers Company koncert Győrben, a Bridge kertjében! Jegyek elővételben június 28. vasárnap 17 órától a TIXA hálózatában. https://www.facebook.com/events/711558873003987/

AURORA koncert

SZABAD A TÁNC Győrben is! Kihasználjuk a lehetőséget és várunk Benneteket egy velőtrázó este közös eltöltésére a Bridge szabadtéri színpadán. Van mit bepótolni, szóljatok a haveroknak is! (Eső esetén rendelkezésre áll a nagyterem) Korai, pontos kezdés: 20h ! Jegyek korlátozott számban elővételben a CD boltban (Győr, Baross G. u. 23. Mc Donald’s) valamint a TIXA […]

Road koncert

2020. júliusában a Bridge Garden megnyitja kapuit! Várunk minden zenekedvelőt a Bridge teraszon! Jegyek korlátozott számban kaphatók! Csapj le most a Tiédre! Jegyek korlátozott számban kaphatók!

Vastuskós-ház

A Széchenyi tér nyugati oldalának közepén, a 4. számú ház Győr egyik ikonikus épülete. Nem csak az egyedülálló két emeletes, hengeres sarokerkélye miatt, hanem az alatta álló egykori cégérnek köszönhetően is. A vaslemezzel borított, kovácsszegekkel televert fatörzshöz kötődik városunk egyik legendája, melyet itt olvashatnak. Errefelé mindenki jól ismerte a bécsi vastuskót, a Stephansdom közelében található […]

Radó-sziget

Városunk egyik legromantikusabb csücske a Rába ölelésében fekvő 19.512 m2 területű Radó-sziget, melyet a Belvárossal és Újváros városrésszel egy-egy híd köt össze. Ezek alkotják a Rába-kettőshidat, mely kelet-nyugati irányban kettészeli a szigetet. A két híd találkozásánál az 1938-ból származó emlékművet láthatjuk, mely városunk I. világháborúban elesett fiainak állít emléket. Itt állt 1892-1920-ig Kisfaludy Károly szobra, […]

Püspökvár

A Káptalandomb északnyugati oldalát a Püspökvár, a volt fellegvár foglalja el, ami majd’ ezer éve a mindenkori győri püspök lakóhelye. Azonban nem a Szent István által alapított vármegyei és püspöki székhely volt az első hatalmi bázis ezen a helyen. Római kori leletek szerint valószínűsíthető, hogy ugyanezen a stratégiailag fontos helyen – egy két folyó találkozásánál […]

Borsos Miklós Állandó Kiállítás – Püspöki udvarbíróház

A késő gótikus műemléképület, a Püspöki udvarbíróház Borsos Miklós szobrászművész (1906-1990) életmű-kiállításának otthona, mely átfogó képet ad teljes művészeti tevékenységéről és legfontosabb alkotói eredményeiről. CSIKÓCA MŰVÉSZETI MŰHELY ÉS KIÁLLÍTÓTÉR A hazánkban egyedülálló Gyermekmúzeum időszaki kiállításain műtárgyak, híres alkotók, művészeti korszakok elevenednek meg. A múzeum és a hozzá kapcsolódó műhely 3-12 éves korú gyermekek számára kínál […]

Váczy Péter Gyűjtemény – Magyar Ispita

A XVIII. századi műemléképület, eredetileg ispotály a Dr. Váczy Péter történész (1904-1994) egykori magángyűjteményét bemutató kiállítás helyszíne. A gyűjtemény magját reneszánsz és barokk bútorok, képző-és iparművészeti tárgyak alkotják. Az ezt megelőző történelmi korokból szórványos görög és római, továbbá középkori magyar régészeti emlékeket, egy kínai hárommázas terrakotta sírőrző katonát, a XIX. századból keleti szőnyegeket, üveg, ezüst […]

Nagyboldogasszony-székesegyház

A Szent István által alapított győri püspökség legjelentősebb temploma román stílusban épült a XI. században. Ebből az első épületből ma már sajnos nem sokat láthatunk, a gyakori tűzvészeken kívül a tatárjárás is olyan pusztító hatással volt rá, hogy újjá kellett építeni. Ekkor egészült ki az altemplommal. Megmaradt természetesen a középkori keresztény templomokra jellemző kelet-nyugati tájolás, […]

Loyolai Szent Ignác bencés templom

A XVII. század első felében épült templom szintén a jezsuita rend kezdeményezésére épült. A Baccio del Bianconak tulajdonított tervek alapján Bartolomeo és fia, Giacomo Torre építőmesterek kivitelezték. A gimnázium és a rendház közé ékelt egyhajós templom a római jezsuita anyatemplom, az Il Gesù mintájára készült. A homlokzaton a felirat arról árulkodik, hogy a Szűzanyának és […]

Cserépkályha-történeti kiállítás – Fruhmann-ház

A Fruhmann család egykori lakóházában létrehozott kiállítás a győri és Győr környéki kályhásság történetét enteriőrszerűen mutatja be. A XX. század elején épült kályhásműhely eredeti állapotának megfelelően áll a látogató közönség rendelkezésére, míg a felújított lakóházban a kályhásmesterség győri történetét bemutató kiállítás tekinthető meg. A különálló pavilonban Fruhmann Antal által összegyűjtött kályhakollekció kapott helyet. A három […]

Esterházy-palota

Győr belvárosának egyik legimpozánsabb épülete, a három utca közé ékelődő Esterházy-palota a XVIII. század második felében nyerte el mai formáját. Építtetője, gróf Esterházy Gábor középkori eredetű apró házak összeépítésével alakíttatta ki városi palotáját, megőrizve a homlokzat barokk szobordíszeit, a hermás Király utcai kapuzatot és a győri nevezetességnek számító zárt sarokerkélyt. Homlokzatán a mai napig látható […]

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium

A jezsuiták győri kollégiuma számára 1626-ban alapított iskolát Győrött Dallos Miklós püspök. A rendház 1702-ben nyílt meg, tovább bővülve egyházjogot is oktató akadémiával és filozófiai főiskolával. II. József türelmi rendeletének következtében a jezsuitáknak el kellett hagyniuk a várost százötven évnyi oktatás után, pedig a gimnázium már akkor is híresen jó képzést nyújtott és a régió […]

Sétahajózás

Indul az idei hajózási szezonunk! A hajó a Zátony étterem kikötőjéből indul. Kezdési akciónk: a jegyek mellé 1 db helyben sütött lángost adunk ajándékba. A vízállás a hétvégére kiválónak ígérkezik, így a Szúnyog sziget felé vesszük az irányt..

A Frigyláda legendája

A monumentális műemlékek legendái gyakran kapcsolódnak botrányos történethez, nincs ez másképp a Frigyláda-szobor esetében sem. Szereplők: Weingasser György, a helyőrség egyik katonája Sinzendorf Fülöp bíboros, Győr püspöke Gróf Althan Grundaker várparancsnok VI. Károly német-római császár, III. Károly magyar király A Duna-kapu őrségének katonái A katona, akit 1729-ben házasságtöréssel, hamis névhasználattal és bigámiával vádoltak, a törvény […]

Jedlik alkalmazott tudománya: szóda és fröccs

Bátran kijelenthetjük, hogy a XIX. század egyik legkiválóbb magyar elméje volt Jedlik Ányos. Bár bencés szerzetes volt, a tudományt talán még elkötelezettebben szolgálta. Igazi újítónak számított, Siemenssel tulajdonképp egyszerre találta fel a dinamót, csak felfedezéseinek publikálásával maradt le a német tudós mögött. Élete során több találmányával is hasonlóképp járt, így saját korában tudóstársai és a […]

Könnyező Szűz-kegykép

Egyik legfontosabb vallási ereklyénket egy több tízezer életet megnyomorító háborúnak „köszönhetjük”. A nyugat-írországi Galway volt a cromwelli hódításnak legtovább ellenálló végvár, mely 1651-ben esett el. A katolikusokat üldözőbe vették, és több mint ötvenezer embert küldtek kényszermunkára az angol gyarmatokra. Az egyházi méltóságokat is száműzték, néhányukat a mai Belgiumba – köztük Walter Lynch püspököt is. Az […]

A lőcsei fehér asszony halála

A lőcsei fehér asszony a magyar történelem egyik legtragikusabb sorsú nőalakja volt. A történelmi keretet a következő események háromszöge adja: Rákóczi-szabadságharc (1703-11) Lőcse ostroma (1709-10) Szatmári béke (1711) Korponayné Géczy Juliannát már a saját korában is megbélyegezték, Jókai Mór regénye (1885) pedig mind a későbbi történészek számára, mind a köztudatban „bebetonozta” áruló mivoltát. Tény, hogy […]

Napóleon ágyúgolyója

A Győri Közlöny 1873. január-februári számaiban arról ment a vita, vajon Napóleon valóban járt-e Győrött? A kérdés végül azzal zárult, hogy biztosan tudjuk, hogy így volt, s ebben az évben ki is került a Napóleon-ház (akkor Bezerédj-ház) homlokzatára az emléktábla, mely szerint „Ide szállt I. Napoleon 1809. aug. 31.” 1809. április 10-én tört ki a […]

A Lovagkirály csodatévő hermája

Érdekesnek tűnhet, hogy városunk mindkét szakrális kincse máshonnan menekülő püspökök jóvoltából került hozzánk a XVII. században. A Könnyező Szűzanya Kegyképe Írországból, a Szent László koponyájának nagy részét őrző herma Erdélyből. A Lovagkirály a források szerint hatalmas termetű férfi volt, aki „a többi ember közül vállal kimagaslott”. A csatákban mutatott személyes bátorságának, erkölcsösségének, erényességének és mély […]

Megszólal a Vaskakas

Városunk legrégebbi jelképe a kukorékoló vaskakas, melynek legrégebbi feljegyzése 1598-ból való, abból az évből, mikor Győr felszabadult a török megszállás alól. Mikor a hatalmas oszmán had bevette a várost 1594-ben, a mai Dunakapu tér közepén álló Duna-bástya tornyára felkerült a török félhold, s egy vörösrézből készült szélkakas, hogy tudtul adja a világnak, ki uralkodik itt. […]

Népi kismesterségek tábora

7-14 éves gyerekeknek Tele meglepetéssel! Mire jó a bőr, a nemez és az agyag? Mivel játszottak régen a falusi gyerekek? Kézművesség, szabadtéri népi játékok, kiállítás. A tábor vezetője: Radicsné Csőre Andrea  

„Csodakutya” mesetábor

Óvodásoknak, kisiskolásoknak (3-8 év) Mesélünk, mesélünk, mesélünk, jelmezesdit játszunk, a Meseműhelyben serénykedünk, délutánonként a mesehősökkel álmodunk. A tábor vezetője: Radicsné Csőre Andrea

Gyerekszínjátszók tábora

 7-14 éves gyerekek számára Öt nap a színházban, melyet mi keltünk életre. Magunkról játszunk… De izgalmas végiggondolni azt is, milyennek tűnünk a felnőttek szemében. A tábor végén megmutatjuk, milyennek látjuk egymást. Szakmai vezető: Németh Ervin

Vastuskó, vagy amit akartok

Keskeny homlokzatával és hengeres, zárt sarokerkélyével városunk egyik legkülönösebb, ikonikus épülete a Vastuskós-ház a Széchenyi téren. A XVII. században a városbírók tulajdonában lévő házat 1833-ban egy fűszerkereskedő, Zittrisch Mátyás vásárolta meg, aki meglehetősen jó marketinges vénáról tett tanúbizonyságot: üzletének beindítására a bécsi Stock im Eisen mintájára vastuskót készíttetett, és az üzlete elé állíttatta. A reklámfogás […]

„Arrabona Évszázadai” városismereti vetélkedő – döntő

A szórakoztató városismereti vetélkedő a 6–7. osztályos diákokat szólítja meg. Célja, hogy megismerjék, megszeressék, megbecsüljék a várost, büszkeségnek érezzék, hogy győriek lehetnek. A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ és a Győr + Média szervezésében 7. alkalommal kerül megrendezésre az „Arrabona évszázadai” városismereti vetélkedő. Idén rekord számú diák nevezett, 52 csapatban összesen 208-an ismerhetik meg a […]

SuliBuli Játékos Iskola Felkészítő Foglalkozások

Játékos felkészülés az iskolára! Várjuk nagycsoportos óvodás gyerekeket kiscsoportos vidám iskolafelkészítőnkre. Készülj velünk az iskolára! Érdeklődni, jelentkezni az  info@tudasepitok.hu-n, vagy Facebookon lehetséges. Weboldal: https://tudasepitok.hu/foglalkozasok/iskola-felkeszito

Molnár Ágnes és Mohácsi Attila Musical és nosztalgia zenés est

Nyáresti Vigasságok sorozatunk következő vendégművészei Molnár Ágnes és Mohácsi Attila, a Győri Nemzeti Színház két elismert művésze, az elmúlt évek zenés előadásainak meghatározó szereplői. Múltidéző zenés estjükön felcsendülnek a legismertebb musical slágerek mellett, Máté Péter, a Hungária és a Neoton dalai, megelevenednek egykori táncdalfesztiválok emlékei is. A dalokhoz fűződő személyes élményekről is mesélnek, amivel még […]

Pozitív Fegyelmezés Tréning Bemutatóóra

“Honnan vettük azt a bolondos ötletet, hogy ha azt akarjuk,hogy gyermekeink jobban viselkedjenek, ahhoz az szükséges, hogy először rosszul érezzék magukat.” Dr. Jane Nelsen a Pozitív Fegyelmezés alapító tagja. Az elmúlt időszakban az óvodamentes karantén és a távoktatás során biztos sokan ütköztünk fegyelmezési nehézségekbe. Érthetőmódon jó páran kérdőjeleztük meg nevelési módszereinket, mikor már elmúlt a […]

KisTudor Nyári tábor

A TudásÉpítők KisTudor Napközis Nyári Tábort szervez 5-12 éves gyermekek részére. Táborunkat Neked ajánljuk: Ha érdekelnek a minket körülvevő világ csodái és szeretsz új dolgokat kipróbálni? Akkor a KisTudor tábor neked való! Egy héten keresztül minden nap tudományos érdekességekkel kápráztatunk el majd téged, tanulhatsz a világ működéséről és önmagadról. Új témákat fedezünk fel együtt. Ez […]

Szülésfelkészítő tanfolyam

Vár rátok a csoda! Baba érkezik. Családdá váltok. Szeretnénk, ha a pozitívumokra tudnátok koncentrálni úgy, hogy ismeritek a problémákat, azok megoldásait is. Csatlakozz azokhoz a szülőkhöz, akik minket választottak, így a tudásunkkal felvértezve a családra koncentrálhatnak. Programunk során tedd fel kérdéseidet, beszéljük át félelmeidet. Szülésfelkészítőnkön beszélgetünk a családdá válásról, a várandósságról, az újszülött ellátásáról. Téma: […]

Brenner János Hittudományi Főiskola

A sokak által kastélynak vélt neoromán épület a Brenner János Hittudományi Főiskolának és Papnevelő Intézetének ad otthont, mely 1909-10 között épült Széchenyi Miklós püspök megbízásából. Ziegler György és Aigner Sándor építészek tervei alapján a Hlatky-Schlichter helyi kőműves-vállalkozás kivitelezte a több mint száz növendék befogadására alkalmas, négyemeletes épületet, melyben két kápolna is található. Az intézmény névadója […]

Cégéres fotóséta

Ha érdekel az fényképezés és szereted a városi részleteket és a minimal képeket, de egyedül elveszel a gombok, a használati utasítás és a különböző beállítások sűrűjében. FB esemény itt!

Esti fotóséta a győri belváros felett

Egy különleges nyári este, amikor sötétedés után is nyitva lesz a Püspökvár toronykilátója. S talán egy másik toronyba is felmászunk fényképezni. 😉 Legyél az elsők között, aki elkészíti az eddigi legjobb esti városképeit Győr belvárosáról! FB esemény és jelentkezés itt!

Győri séta by night- Győr megér egy estet!

Kellemes nyáresti séta a kivilágított barokk belvárosban. Gyönyörködjünk együtt a szép látnivalókban! Az érdekes történetekről idegenvezetőnk gondoskodik! Találkozó a Dunakapu téren, a Pulzusnál. Bejelentkezés: idegenvezetes.gyor@gmail.com ; 06 30 294 9174 Fontos kérésünk, hogy a séták találkozási pontján történő fizetés gördülékeny lebonyolítása miatt a program kezdete előtt 15 perccel érkezzenek és a részvételi díjat pontosan kiszámítva […]

Győr 7 csodája Szent László napján

Egy város igazi arcát sokféleképpen megismertethetjük vendégeinkkel. Talán az egyik leginkább vonzó mód erre a város legkülönlegesebb értékeinek az “összefűzése egy gyöngysorba”. Minden bemutatásra kerülő érték egy igazi gyöngyszem, egy kis “csoda”. Ez a különleges séta igazán ígéretes az “új utak, új élmények” felkínálására! Csodás történetek egész sora bontakozik ki a város különleges értékeinek megismerésére. […]

Augusztus 20. Fesztivál GYŐR

Az immár hagyománnyá vált augusztus huszadikai háromnapos dínom-dánom a Szentlélek-templom melletti téren idén sem maradhat el. Az esemény mottója “Ünnepség, Család, Szórakozás”. Részletes program itt.  

Bécsi kapu tér

Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. Északról a Sforza Bástya és a Káptalandomb, keletről a Szabadsajtó utca, délről a Kármelita templom, nyugatról, a Rába felől a XVI. század közepétől falak zárták le, ma erről az oldalról a Rába-kettőshíd határolja. Ezen a ponton […]

Tematikus városnézés: Mesélnek a házak

  2020. június 13-án  17 órától, “Mesélnek a házak”  címmel kezdődik városnéző séta a Széchenyi téren, a Mária-oszlopnál. Ennek a sétának Győr barokk Belvárosa, különös történetű lakóházai, középületei, palotái a témája. Fel a fejjel és nézzük miről mesélnek a házak emléktáblái, építészeti érdekességei, cégérei. Bejelentkezés: idegenvezetes.gyor@gmail.com ; 30/ 2949174

Kovács Margit Állandó Kiállítás – Kreszta-ház

A XVII. századi műemléképület Kreszta János fűszerkereskedő háza volt, jelenleg Kovács Margit, győri születésű kerámiaművész (1902-1977) életműkiállításának helyszíne. A kiállítás azért is értékes, mert a modern magyar kerámia megteremtőjének népi ihletésű szobrait, kisplasztikáit, dísztárgyait, valamint bibliai témájú kompozícióit az országban csupán két helyszínen, Győrben és Szentendrén tekinthetik meg a látogatók.

Egy séta à la carte

Tematikus városnéző sétáinkat az elmúlt évek során mintegy 50 téma köré építve vezettük. Nem minden sétánk szerepel állandóan  “az étlapon”. Mindegyik témának vannak különösen érdekes, talán kevéssé köztudott történetei. Ezekből válogatunk ezen a programon. Kisebb, nagyobb “falatok” szerepelnek “étlapunkon”. Tartsanak velünk egy kellemes sétára és válasszanak a’la carte! Találkozás: Bécsi kapu tér, Kisfaludy szobor Bejelentkezés: idegenvezetes.gyor@gmail.com ; […]

II. Gyárvárosi Nyárbúcsúztató

2020-ban is megrendezzük a Gyárvárosi Nyárbúcsúztatót! Légvárak, szórakoztató egységek, bohócműsor, sztárvendégek! Nem maradnak el a finom falatok, a hideg sör és üdítők sem! Az esemény szervezéséhez a korábbi ígéretnek megfelelően nem veszünk igénybe városi támogatást, a szervezés költségeit Hajtó Péter Rendezvényszervező, a városrész Önkormányzati Képviselője vállalja! Facebook-esemény

Jótékonysági képlicit a Bóbita Babaotthon javára

Tegyük igazán emlékezetessé az idei gyermeknapot a ménfőcsanaki babaotthon kis lakóinak⁣! ⁣ Idén második alkalommal szervezek jótékonysági képlicitet a Bóbita Különleges Gyermekotthon kis lakóinak, amin 5 db vászon- és habkartonra kasírozott képem keresi jótékony gazdáját. ⁣ Részletek itt.

Detektív hétvége Győr

                              A mi feladatsorunk + a Te csapatod = Felejthetetlen élmény. Hisszük, hogy az elmúlt időszak után jó dolgok következnek és még több értéke lesz az együtt töltött időnek. Hiszen kellő biztonság mellett most családok, barátok, osztálytársak és kollégák tölthetnek együtt újra minőségi időt. És ki ne akarná ezt egy kis krimivel fűszerezni?! Úgyhogy gyertek […]

30Y: Resti

Kezdjük onnan, hogy van négy fickó. Van nekik barátjuk, a Kapa, de inkább Mucsinak mondják, Zolinak nem hívják, mert túl sok a Zoli, nem lehet tudni, melyikről van éppen szó. Egy vasútállomás restijében találkoznak. Bár olyan, mint most, csak ritkán történik. Vagy abban reménykedünk, hogy többet soha. Mert üres a váró, üres a resti, nem […]

Szent Efrém Férfikar: Emeljük föl szívünket

“Emeljük fel szívünket” – ez a keresztény istentiszteletek legalapvetőbb mozzanata, motívuma. A bizánci rítusú liturgiában és zenében is nagy hangsúlyt fektetünk a felemelendő szívre – elfogadjuk, hogy nem mindent érthetünk meg ésszel, de a megértés mellett az éppolyan fontos az érzés, a szív. A Szent Efrém Férfikar műsorára hatványozottan igaz, hogy nem megérteni kell az […]

Szurcsik József: Ötödik évszak – ismétlés

Kiállításmegnyitó és tárlatvezetés a virtuális térben. Szurcsik József kiállításának címe: Ötödik évszak. De miről is szól vajon ez a kiállítás? A művész lankadatlan figyelme a folyamatosan változó „jelenidőre” fókuszál. Körülöttünk minden változik, kifordulnak magukból az évszakok. Az ember egyre nagyobb teret hódít meg a természettől, de a környezetében állandósul a pusztulás is. Sötét füstfelhők gyülekeznek, […]

Pál apostol: Dalok Pál levelei szerint

Zene: Gryllus Dániel Versek: Sumonyi Zoltán Pál, aki Jézus kereszthalála után néhány évvel lett keresztényüldözőből kereszténnyé és apostollá, az 1. század legeredményesebb térítője volt. Élete utolsó 16 esztendejéből 13 levelet ismerünk, köztük a legfontosabbnak tartott – A rómaiakhoz – amelyben elsőként dolgozza ki a keresztény egyház csaknem teljes dogmarendszerét. A koncert bemutatóján 1991-ben Gryllus Dániel […]

Roby Lakatos és ifj. Cséki Kálmán duó

Gondolatok az életről Roby Lakatos külön erre az alkalomra összeállított új programján a klezmertől a swingen át, klasszikus örökzöld dallamokig vezeti az estét duó partnerével ifj. Cséki Kálmánnal. Roby Lakatos nemcsak a hegedű virtuóza, hanem egy rendkívül sokoldalú zenész is, aki egyaránt jártas a klasszikus zene, a jazz, a magyar népzene és a cigányzene világában. […]

Öt templom túra

A vezetett túra az Öt Templom Fesztivál helyszínein, az öt templomon keresztül mutatja be az európai zsidó-keresztény kultúra hagyományait és értékeit. Megismertetve a résztvevôkkel az egyes vallások hitéleti sajátosságait, azok építészeti vetületeit, Gyôr-Újváros példáján mutatva be a békés, termékeny együttélés lehetôségét. A túrát vezeti Székely Zoltán mûvészettörténész. Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a járványügyi rendelkezések értelmében […]

Evangélikus istentisztelet – Rogate online

Csorba János igazgatólelkész Vancsai József parókus lelkész Közreműködött: Ruppert István, Szűcs Péter Pál, Kolarovszki Sarolta, Kertészné Szabó Judit, Adámi Mária, Ősze Viktória Kezdő ének 66. “Te vagy reményem sziklaszála, Erősségem, én Istenem!” Énekvers, kis glória Énekvers, kyrie Énekvers, nagy glória Főének 82. “Légy velem, Istenem!” Lejövő ének 88. “Imádkozzatok és buzgón kérjetek!” Záróének 291. “Adj […]

Református istentisztelet online

Wagner Tamás lelkész Strifler Zoltánné hatodéves teológiai hallgató Közreműködött: Él Ő! zenekar Oross Attila: gitár, ének Wagner Tamás: basszusgitár Lázár Attila: cajon Strifler Zoltánné: ének Bozsoky Brigitta (mv.): zongora, ének 488. dicséret: Szent vagy! (Református énekeskönyv) 17. Zsoltár – (Bozsoky Brigitta feldolgozása) Jövök a kereszthez (Horváth Balázs) Karjaid közt otthon vár, (Rend Collective – 2014 […]

Barabás Lőrinc Live Act

Barabás Lőrinc trombitás és zeneszerző a budapesti improvizatív zenei élet aktív szereplője. Az elmúlt tíz évben klubestjei és formációi termékeny talajt biztosítottak a jazz és az elektronika határmezsgyéjén kísérletező rokon lelkek számára. Olyan eseményeken tett szert szélesebb nemzetközi ismertségre, mint például a Montreaux Jazz Fesztivál, a londoni iTunes fesztivál, ahol Valerie June-nal játszott közösen, de […]

Esti istentisztelet (Vecsernye) – görögkatolikus szertartás online

Kocsis Fülöp érsek- metropolita Közreműködött: Papp Zoltán kántor és a Szent Efrém Férfikar Bubnó Tamás Bubnó Lőrinc Bubnó Márk Balázs Edgár Papp Viktor Nagy Bertalan Oláh Marcell Tóth Péter Rácz Ambrus Bubnó Tamás feldolgozása: Feltámadt Krisztus Alexander Arkhangelsky: Blazhen Muzh Bubnó Tamás feldolgozása: Enyhe világossága Gospod vo Cariszja – kijevi többszólamúság Add Urunk, hogy ez […]

Öt templom túra – Online (ismétlés)

Vezetett túráink egész évben az Öt Templom Fesztivál helyszínein keresztül mutatják be az európai zsidó-keresztény kultúra hagyományait és értékeit. Megismertetve a résztvevőkkel az egyes vallások hitéleti sajátosságait, azok építészeti vetületeit, Győr-Újváros templomainak példáján mutatva be a békés, termékeny együttélés lehetőségét. A 2020. kora tavaszán készült felvételen túravezetőnk Macher Borit, a Kultúrpart munkatársát kalauzolja végig Újváros […]

Lőrinszky Attila: Égiekkel beszélgető nagybőgő

Lőrinszky Attila zenei tanulmányait a Bartók Béla konzervatórium nagybőgő tanszakán végezte. Másfél évtizedig volt tagja Szabados György kortárs zenei műhelyének. 1983-ban a filharmónia szólistája, 1988-90-ben a bécs Wien Art Orchestra tagja volt. Fellépett az USA-ban, Kanadában és Nyugat-Európában. 1992-ben elnyerte a párizsi Bagnolet fesztivál zenei különdíját, 1994-ben Suzanne Dellal verseny (Tel Aviv) döntőse volt. Számos […]

Péntek esti szombatfogadás – Online

Közvetlen link: https://www.youtube.com/watch?v=Pa5IchjjsyY Totha Péter Joel rabbi Közreműködött: Dévényi Dávid kántor A felvétel a győri Zsinagógában készült. https://www.facebook.com/events/720345638705904/

Püspökerdő

Győr – Pinnyéd A város nyugati részén elterülő, kb. 250 hektáros ártéri erdő – melyet a Mosoni-Duna oszt két részre – kedvelt kirándulóhely, Győr egyik legnagyobb, összefüggő zöldterülete. A kilenc kilométer hosszú sétaút mellett gondozott tisztások, tűzrakóhelyek, erdei tornapálya, játszótér várja az ide látogatókat. A Püspökerdőben található tanösvény természetes környezetben mutatja be az erdei életközösséget, […]

Traccs! Dr. Zacher Gábor

Traccs! Az országosan teret hódító beszélgető-est sorozat Győrbe látogat! Második vendégünk Dr. Zacher Gábor, akit alighanem senkinek sem kell bemutatni. Ő az, aki közvetlen stílusban, mégis kíméletlenül és kendőzetlenül őszintén kimondja gondolatait! Az ország kedvenc toxikológusával Mi beszélgetünk, Önök pedig kérdeznek!

Majka: az én sztorim

Az eredetileg március 17-re tervezett rendezvényt a kormány koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hozott korlátozásai, illetve az egészségügyi kockázatok miatt új időponban, szeptember 22-én tartjuk meg. Az előadásra korábban megváltott belépőjegyek természetesen az új időpontra is automatikusan ÉRVÉNYESEK, illetve április 20-ig visszaválthatók (ez esetben kérjük írjon a belepojegyek@gmail.com e-mail címre és segítünk). Biztosak vagyunk benne, hogy az új időpontban is nagyszerű estünk lesz, KÖSZÖNJÜK MEGÉRTÉSÜKET!! Találkozzunk […]

Futópályák

Az Olimpiai Sportpark atlétika komplexumán belül található class 1. minősítésű atlétika pályák Bemelegítő pálya: 4 sávos Polytan M borítású, 400 m-es pálya Versenypálya: 8 sávos, rekortán borítású, 400 m-es versenypálya  

Múzeumok Éjszakája

A Szent László Látogatóközpont és a Rómer Múzeum számos programmal várja az érdeklődő nagyközönséget június 26-án, a Múzeumok Éjszakáján, csatlakozva ezzel az országos rendvény-sorozathoz. Ízelítő a Káptalandomb helyszínéről Püspökvár-Toronykilátó: A Püspökvár csonka tornyának tetején kialakított kilátóból csodás panoráma nyílik a Káptalandombra, a barokk belvárosra. Jó időben messzebbre is ellátni. Sok lépcső, de páratlan élmény a […]

RÓMERJAZZ KLUB

Lukács Miklós-Cimbiózis trió lemezbemutató koncert Lukács Miklós cimbalomművész kétségkívül a magyar zenei élet egyik legkivételesebb alakja: Klasszikus zenei képzetsége lehetőséget adott számára, hogy a jazzel és a kortárs zenével is elmélyülten foglalkozzon. Ennek legjobb példája a 2013-ban alapított triója, a Cimbiózis. Lukács Miklós – cimbalom Orbán György – nagybőgő Baló István – dob

Múzeumi Világnap – Online

A Múzeumi világnapot 1978. május 18-án rendezték meg először. A Múzeumok életében ez egy ünnepnapnak számít, amelynek az a célja, hogy ezen a napon a múlt emlékeit őrző és bemutató intézmények komolyabb figyelem kapjanak. A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum a világnap alkalmával több érdekes online tartalommal készül.

XI. Tavaszi Családi Sport- És Egészségnap

A Tavaszi Sport- és Egészségnap idén is minden korosztály számára tartalmas, sportos és egészségközpontú kikapcsolódást kínál a Barátság Sportpark területén. Bemutatkoznak a győri sportegyesületek, neves óraadók vezetésével aerobik foglalkozások, valamint gyermekprogramok várják a kilátogatókat. A belépés és a programokon való részvétel ingyenes!

Tessék! Hernádi Judit és Tarján Zsófi

Hernádi Judit Magyarország egyik legismertebb színésznője és lánya, Tarján Zsófi a Honeybeast zenekar énekesnője lesz a vendégünk. Két híresség, két nemzedék, kétféle stílus, és mégis hasonló küzdelem a felnőtt életút kezdetén. Az est a TESSÉK! című rendezvénysorozat előadása. Információ, következő előadások: www.tessekgyor.hu

Ray Cooney: Páratlan Páros

Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik.    

BeszélgESsTÉK Dr. Professzor Papp Lajossal

Milyen összefüggés van a Testünk-Lelkünk-Szellemünk között? Hogyan hat a gondolkodásunk az életükre. Fontos-e a spiritualitás és, hogyan élhetjük meg? Mitől lesz beteg a Lélek és a Test?

Védd a helyit, vedd a kisalföldit!

Kisalföldi termelők portékáinak bemutatása és népszerűsítése A Védd a helyit, vedd a kisalföldit! Termelői vásár 2020. szeptember 6-án 9.00-15.00 óráig várja a látogatókat a Dunakapu téren! A vásár területén orrot és szájat fedő maszk vagy kendő használata az árusok részére KÖTELEZŐ, a látogatók részére AJÁNLOTT, melyet nem tudunk biztosítani, ennek beszerzéséről mindenkinek magának kell gondoskodnia. […]

Védd a helyit, vedd a kisalföldit!

Kisalföldi termelők portékáinak bemutatása és népszerűsítése A vásár területén orrot és szájat fedő maszk vagy kendő használata az árusok részére KÖTELEZŐ, a látogatók részére AJÁNLOTT, melyet nem tudunk biztosítani, ennek beszerzéséről mindenkinek magának kell gondoskodnia. Az ajánlott 1,5-2 méteres védőtávolság tartandó! A gyerekek szórakozásáról szabadtéri, ügyességi fajátékok gondoskodnak animátorok segítségével a Mátraiwood jóvoltából. https://mufegyor.hu/  

Gyereknapi Bemutató: Hattyúk tava

Dramaturg: Markó Róbert Látványtervező: Ladányi Andrea (Harangozó Gyula- és Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész), Lakatos Márk Zeneszerző: Borlai Gergő Koreográfus, rendező: Ladányi Andrea (Harangozó Gyula- és Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész)

Anyamesék: online családi meseműhely

https://hu-hu.facebook.com/events/300425164277005/ Ingyenes online mesefejtő műhelybe várjuk az édesanyákat valamint a család apraja-nagyját. Az Anyamesék foglalkozás 2019 januárja óta a Generációk Házában támogatja az édesanyákat. Most különleges, a helyzetnek megfelelő tartalommal jelentkezünk. Fő célunk az édeasanyák, családok támogatása karantén idején is mesékkel … ha érdekel a meseterápia, vagy már ismered, tarts velünk! Programvezető: Mátai Enikő, szociálpedagógus, […]

LÉGY KÖLTŐ és MESEÍRÓ online foglalkozás

LÉGY KÖLTŐ és MESEÍRÓ, és mi közzétesszük a művedet! Kedves Generációk Házás barátaink, ismerőseink! Szeretnénk nektek egy újabb kreatív sorozatunkat ajánlani, ahol TI lehettek a Költők és Meseírók! Sokszor kaptunk már tőletek versikéket és meséket, most itt az idő, hogy az otthonmaradás ideje alatt se legyen ez másképp. Fazekas Antónia kolléganőnk minden héten közzétesz egy […]

Aranypart I.

A győri Aranypart szabadstrand a Mosoni-Duna és annak holtága között kínál ingyenes strandolási lehetőséget. Szolgáltatások Aktív kikapcsolódás futballpálya röplabda pálya lábtenisz csónak Gyermekbarát szolgáltatások játszótér Étkezési lehetőségek büfék és éttermek száma: 3 db Egyéb szolgáltatások öltöző Wi-Fi sporteseményekkor kivetítő napozóágy: ingyenes parkoló    

Vaskakas ONLINE Bábszínház – A pecsenyehattyú és más mesék

Hogy ne maradjanak vaskakasos élmények nélkül, minden vasárnap 11 órakor elérhetővé tesszük egy-egy előadásunk felvételét az Önök számára. Kövessenek minket hivatalos Youtube csatornánkon: https://www.youtube.com/channel/UCAILH7hdpL3XzRgoMWhZuzA?sub_confirmation=1  

Vaskakas ONLINE Bábszínház – La Fontaine mesék

Hogy ne maradjanak vaskakasos élmények nélkül, minden vasárnap 11 órakor elérhetővé tesszük egy-egy előadásunk felvételét az Önök számára. Kövessenek minket hivatalos Youtube csatornánkon: https://www.youtube.com/channel/UCAILH7hdpL3XzRgoMWhZuzA?sub_confirmation=1  

Vaskakas ONLINE Bábszínház – Jancsi és Juliska

Hogy ne maradjanak vaskakasos élmények nélkül, minden vasárnap 11 órakor elérhetővé tesszük egy-egy előadásunk felvételét az Önök számára. Kövessenek minket hivatalos Youtube csatornánkon: https://www.youtube.com/channel/UCAILH7hdpL3XzRgoMWhZuzA?sub_confirmation=1  

Vaskakas ONLINE Bábszínház – Hamupipőke

Hogy ne maradjanak vaskakasos élmények nélkül, minden vasárnap 11 órakor elérhetővé tesszük egy-egy előadásunk felvételét az Önök számára. Kövessenek minket hivatalos Youtube csatornánkon: https://www.youtube.com/channel/UCAILH7hdpL3XzRgoMWhZuzA?sub_confirmation=1  

Vaskakas ONLINE Bábszínház – Misi mókus kalandjai

Hogy ne maradjanak vaskakasos élmények nélkül, minden vasárnap 11 órakor elérhetővé tesszük egy-egy előadásunk felvételét az Önök számára. Kövessenek minket hivatalos Youtube csatornánkon: https://www.youtube.com/channel/UCAILH7hdpL3XzRgoMWhZuzA?sub_confirmation=1  

Nyári Este

Nikisch Artur hangversenybérlet Műsor: Kodály Z.: Nyári este Mendelssohn-Bartholdy: e-moll hegedűverseny op. 64 Dvořák: VII. (d-moll) szimfónia, op. 70 Zenél: Győri Filharmonikus Zenekar Vezényel: Petr Popelka Közreműködik: Jiří Vodička – hegedű

“Tánc Világnapja” Gála

Ezen a napon a táncé a főszerep. Az idei gála programjában a nézők különböző táncstílusokat és tánctechnikákat láthatnak a tánc- és képzőművészeti iskola növendékeinek és neves vendégművészek előadásában. Jegyek a helyszínen és az iskola gazdasági irodájában vásárolhatók.

„Arrabona Évszázadai” városismereti vetélkedő középdöntő

A szórakoztató városismereti vetélkedő, amely a 6–7. osztályos diákokat szólítja meg a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ és a Győr + Média szervezésében valósul meg immár hetedik alkalommal. Célja, hogy megismerjék, megszeressék, megbecsüljék a várost, büszkeségnek érezzék, hogy győriek lehetnek. Ebben a fordulóban minden csapatnak menetlevelet adunk, aminek segítségével belvárosi állomások felkeresése és az adott […]

26. Oviolimpia Döntő

döntőjéhez érkezik az Oviolimpia, mely idén is nagyszerű hangulatú, játékos csapatversennyel és egyéni erőpróbákkal várja a legügyesebb győri ovisokat.

Rómától Moszkváig

Sándor János hangversenybérlet Műsor: Berlioz: Római karnevál – nyitány, op. 9 Dohnányi E.: Változatok egy gyermekdalra, op. 25 I. Csajkovszkij: IV. (f-moll) szimfónia, op. 36 Zenél: Győri Filharmonikus Zenekar Vezényel: Berkes Kálmán Közreműködik: Baross Ádám – zongora

Húsvéti orgonahangverseny

Az Apátsági Orgonahangverseny-sorozat keretében hazánk legkiemelkedőbb orgonistái szólaltatják meg a pannonhalmi bazilika negyvenegy regiszteres koncertorgonáját. Közreműködik: Kosóczki Tamás orgonaművész

Húsvéti családi nap

Egész napos családi program: Kézműves foglalkozás, látványetetések, TapiZoo, Nyuszi Város, húsvéti ajándékgyűjtés: tojásvadászat, nyuszifutam és sok más színes tavaszi program

Nagypénteki Keresztút

A városi keresztút a Nagyboldogasszony-székesegyháztól indul Veres András megyés püspök vezetésével.

Húsvéti vásár

A tavaszköszöntő húsvéti vásárban egyedi kézműves termékek, gyönyörű ajándékötletek, különleges finomságok széles választéka várja a látogatókat. Kézzel festett tojások, díszek, kerámiatermékek, kézműves szappanok és sok más érdekes portéka sorakozik fel az Arany János utcai vásár kézműves pavilonjaiban.  

NA, MI VAN? — Laár András és Besenyő István közös estje

Ez a mostani időszak azon túl, hogy mindenki igyekszik vigyázni magára és a körülötte lévőkre, az összefogásról is szól. Az előadóművészek váltak elsőként munkanélkülivé egy időre, ami súlyos bevételkiesést eredményez náluk ki tudja meddig. Ráadásul Besenyő Pista bácsi védett korban van, még az utcára sem mehet ki, nemhogy dolgozni a kőolaj finomítóba, amíg nincs fellépés. […]

Vaskakas ONLINE Bábszínház – Repülési lecke kezdőknek

Hogy ne maradjanak vaskakasos élmények nélkül, minden vasárnap 11 órakor elérhetővé tesszük egy-egy előadásunk felvételét az Önök számára. Kövessenek minket hivatalos Youtube csatornánkon: https://www.youtube.com/channel/UCAILH7hdpL3XzRgoMWhZuzA?sub_confirmation=1 Az ESZME és a Vaskakas Bábszínház közös produkciója.

Imre Zoltán Program 2020

A jegyvisszaváltással kapcsolatban figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!   Dart – Varga Kinga: Alpha Platón barlang hasonlata adta előadásunk indító gondolatát, ami jelenünkben különlegesen aktuális. Mikor elmosódik a határ a virtuális és valóságos világ között, igaznak mutatkoznak a látszatok…mi menthet meg minket a lebegéstől? Alphának lenni az életben, emberként és generációként. Alpha olyan akár […]

Imre Zoltán Program 2020

A jegyvisszaváltással kapcsolatban figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!   Várnagy Kristóf: Test est A Test est négy nagyobb téma köré rendeződik. Ezek, az alázat, emberség, intimitás, és reprezentáció. Az alázat, és emberség fontos attribútumai a kreációs folyamatnak, ami igyekszik részrehajlás nélkül, elfogulatlanul az önreflexió terében mozogni. Míg az intimitás mezején való létezés gyakorlása azért […]

Imre Zoltán Program 2020

A jegyvisszaváltással kapcsolatban figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!   Mészáros Máté: A távolság mechanikája  Mészáros Máté A távolság mechanikája című előadásában a statikus és dinamikus testek térben való elhelyezése és mozgatása, az összeillő és össze nem illő rendszerek egy térbe zsúfolása, valamint a testek között keletkező távolság vizsgálata kerül a középpontba. E problémakör érzékeltetésére […]

Imre Zoltán Program 2020

A jegyvisszaváltással kapcsolatban figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!   Jobbágy Bernadett – Antal Attila – Pál Dániel: Akkor majd a gólya Táncszínházi előadás a gyermektelenséggel való szembenézésről – férfi nézőpontból. 50 perc hiányról, gyászról és a külvilágról, ami mindezt körül veszi. Mi történik, ha nem születik meg az a gyermek, akit vártál? Ha hiába […]

Wiener Sängerknaben

A jegyvisszaváltással kapcsolatban figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!   Műsor: Válogatás L. Grossi da Viadana, M-A. Charpentier, J. von Eybler, J. Brahms, H. Purcell műveiből W. A. Mozart: Koronázási mise, KV 317 Zenél: Győri Filharmonikus Zenekar Vezényel: Manolo Cagnin Közreműködik: Wiener Sängerknaben Chorus Viennensis

Variációk

A jegyvisszaváltással kapcsolatban figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát! 17:18 hangversenybérlet Műsor: Dohnányi E.: Változatok egy gyermekdalra, op. 25 I. Csajkovszkij: IV. (f-moll) szimfónia, op. 36 Zenél: Győri Filharmonikus Zenekar Vezényel: Berkes Kálmán Közreműködik: Baross Ádám – zongora

KVARTETTEK

A jegyvisszaváltással kapcsolatban figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát! Flesch Károly hangversenybérlet Műsor: Haydn: C-dúr „Madár” vonósnégyes, op. 33, No. 3, Hob. III:39 Dohnányi E.: Szerenád vonóstrióra, op. 10 Bartók B.: V. vonósnégyes, BB 110 / Sz. 102 Közreműködnek a Győri Filharmonikus Zenekar művészei Művészeti vezető: Berkes Kálmán

Amadeus Live

Az esemény rendezője, a Győri Filharmonikus Zenekar március 11-én felvette a kapcsolatot a jogtulajdonosokkal, tájékoztatta őket a kialakult helyzetről, és tárgyalásokat kezdtek az esemény későbbi pótlásáról. Az új időpontot később határozzák meg. A megváltott jegyek és bérletek érvényesek lesznek az új időpontra. A jegyek esetleges visszaváltásáról A Győri Filharmonikus Zenekar később ad tájékoztatást, szíveskedjenek követni […]

Vuk

Az előadásra váltott jegyeket természetesen visszatérítjük, a visszaváltás időpontjairól hamarosan értesítjük Önöket, figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!   „Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.” A Vaskakas Bábszínház grandiózus látványvilágú nagyszínpadi előadása Fekete István népszerű […]

Pletykafészek

A megváltott jegyek kérdésében a külsős szervezőkkel felvettük a kapcsolatot, a végeredményről tájékoztatjuk Önöket, figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!     A Veres1 Színház vendégjátéka New York város alpolgármestere tízéves házassági évfordulója alkalmából baráti vacsorát rendez. A vendégségbe érkező elegáns házaspárok estéjét azonban jelentősen megnehezíti, hogy az ünnepeltek eltűntek, a személyzet házon kívül van, […]

Sárkányölő Sebestyén

Az előadásra váltott jegyeket természetesen visszatérítjük, a visszaváltás időpontjairól hamarosan értesítjük Önöket, figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!   A sárkányölő hősökről szóló mesék népmesekincsünk legősibb rétegéhez tartoznak. Azokról az időkről adnak hírt, amikor a szerencsét próbálni induló vitézek nemcsak mágikus képességekkel rendelkeztek, hanem ismerték annak módját is, hogyan kerülhetnek kapcsolatba a táltosokkal, a tanácsot […]

Pom Pom meséi

Az előadásra váltott jegyeket természetesen visszatérítjük, a visszaváltás időpontjairól hamarosan értesítjük Önöket, figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!   „Hogy ki is Pom Pom? Nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változtatni az alakját! Ha akarja, olyan, mint a szőrpamacs vagy paróka vagy egyujjas, kifordított bundakesztyű vagy szobafestő […]

A kismalac meg a farkasok

Az előadásra váltott jegyeket természetesen visszatérítjük, a visszaváltás időpontjairól hamarosan értesítjük Önöket, figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!   A sűrű erdő közepén élő életigenlő malac, Ildikó és cseppet sem életigenlő barátja, Sándor, a varjú építkezésre adják fejüket. Először nádból, aztán fából, végül téglából építenek ideális malaclakot a gonosz farkas, Imre ellen. Imre persze igyekszik […]

Hitted volna?

Az előadásra váltott jegyeket természetesen visszatérítjük, a visszaváltás időpontjairól hamarosan értesítjük Önöket, figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!   Herman és Christine barátok, több mint harminc éve. Amíg házastársaik éltek, állandóan összejártak négyesben. Mára mindketten egyedül maradtak, mégis alig találkoznak. Christine megunta a magányt, és végre úgy döntött, elköltözik a városból, új életet kezd. Összecsomagolt, […]

Vaskakas Presszó

Szemere Katalin újságíró és Góg Angéla food designer közös sorozata, a Presszó a Vaskakasban talál második otthonára: 2019 szeptemberétől havonta egy alkalommal Vaskakas Presszóba várják az érdeklődőket, neves, Győrhöz valamilyen módon kötődő vendégek részvételével.   Az előadásra váltott jegyeket természetesen visszatérítjük, a visszaváltás időpontjairól hamarosan értesítjük Önöket, figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!  

Csányi Sándor – Hogyan értsük félre a nőket?

A megváltott jegyek kérdésében a külsős szervezőkkel felvettük a kapcsolatot, a végeredményről tájékoztatjuk Önöket, figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!   Csányi Sándor egyszemélyes vígjátéka. Mi a teendő abban az esetben, ha az ember a szülőszoba ajtajában döbben rá arra, hogy nemcsak a gyerekekkel nem tud bánni, a nőkkel sem? Miért a mi hibánk, ha […]

ELMARADNAK a március 15-i nyilvános programok!

Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy az operatív törzs ajánlásának megfelelően elmaradnak a március 15-i nyilvános megemlékező műsorok és koszorúzási ünnepségek az alábbi helyszíneken: Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ (márc. 13. péntek, 14 óra) Újváros, Kossuth-szobor (március 13. péntek, 14 óra) Likócsi Közösségi ház (március 14. szombat, 16 óra) ménfőcsanaki kerületi ünnepség (március 13., péntek) Megyeház tér, […]

Stílusos Art Piknik

A Stílusos Art Piknik (stílusos, mert a rendezvény a Stílusos Vidéki Éttermiség védnökségét élvezi; ART, mert a művészetek és a gasztronómia érzéki találkozásával találkozhatunk; piknik, mert mindez varázslatos környezetben, igazi piknik hangulatban, Győrben, a Radó-sziget árnyas fái alatt zajlik) Győr gasztroművészeti fesztiválja idén június elején várja vendégeit. A nyár indulását jelző esemény a kortárs zene, […]

Újvárosi Esték: Jövőre veled ugyanitt 2.

Bernard Slade romantikus vígjátéka A Székesfehérvári Vörösmarty Színház produkciója Keller János és Váradi Eszter Sára színművészek előadásában Rendező: Hargitai Iván Doris és George már nem fiatal. De nem tudnak lemondani az évenkénti egyszeri találkozásról. Titkos szeretők már 25 éve. Gyerekük született, sőt unokájuk is, de nem tudják, nem akarják elengedni egymást. Viszont a válás és […]

Újvárosi Esték: Monoblock – Helló, náci!

A The Art nonprofit szervezet és a Pozsonyi Színművészeti Egyetem hallgatóinak produkciója a Komáromi Jókai Színház közreműködésével Rendező: Kovács Dániel Ambrus Szereplők: Melecsky Kristóf e.h., Béhr László István e.h., Majorfalvi Bálint Egy mindennapos bunyóhoz ketten kellenek, elkövető és áldozat,ezek ketten pedig leginkább egy cella mélyén ismerhetik ki egymást, hála a rendőrség szolgálatkész közreműködésének. Ez ilyen […]

RómerKvelle

Győr nemcsak Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő városa, de a kortárs zene és művészet tekintetében is megkerülhetetlen kulturális fellegvár, amely évről évre tölti fel nagyobb élettel a nyugat-magyarországi régiót. Ennek egyik első számú motorja az idén 8. születésnapját ünneplő, 2017-ben Országos Városmarketing Gyémánt Díjat besöprő RómerKvelle, amely április 24. és 25-én hívja össze az ország legmenőbb […]

Ír-magyar napok

Már hagyománynak számít, hogy színes kulturális programokkal várjuk a látogatókat, akik szórakoztató zenés és táncos előadásokból, valamit kiállításokkal, könyvbemutatókkal kiegészített programsorozatból válogathatnak.  

Jane Nelson féle Pozitív Fegyelmezés (PF) tréning bemutatóóra

“Honnan vettük azt a bolondos ötletet, hogy ha azt akarjuk, hogy gyermekeink jobban viselkedjenek, ahhoz az szükséges, hogy először rosszul érezzék magukat.” Dr. Jane Nelsen a Pozitív Fegyelmezés alapító tagja. Ha szülőként többet szeretnél megtudni a Jane Nelsen nevével fémjelezett nevelési szemléletről, akkor gyere el az áprilisban induló Pozitív Fegyelmezés tréningünkhöz kapcsolódó bemutatóóránkra. További információ: […]

Nőnapi AnyaRelax

Téged is várunk az Nőnapi AnyaRelax foglalkozásunkra: -Ha régóta szeretnél egy pár órát magadra fordítani anélkül, hogy körbe zsonganának a gyerekeid vagy a holnapi ebéden törnéd a fejed! -Ha szeretnél egy kicsit kitörni a munka – otthon – óvoda/iskola háromszögből! -Ha szeretnél megőrizni a testi-lelki egészségedet! A foglalkozást Bogdányi Mária mentálhigiénés lelkigondozó tartja, relaxációval, meditációval, […]

Öt templom túra – Online

Közvetlen link: https://www.youtube.com/watch?v=BIds1AVE-mo Vezetett túráink egész évben az Öt Templom Fesztivál helyszínein keresztül mutatják be az európai zsidó-keresztény kultúra hagyományait és értékeit. Megismertetve a résztvevőkkel az egyes vallások hitéleti sajátosságait, azok építészeti vetületeit, Győr-Újváros templomainak példáján mutatva be a békés, termékeny együttélés lehetőségét. A 2020. kora tavaszán készült felvételen túravezetőnk Macher Borit, a Kultúrpart munkatársát […]

Öt templom túra

Az Öt Templom Túra az Öt Templom Fesztivál helyszínein, Győr-Újváros építészeti értékein – elsősorban az öt templomon – keresztül mutatja be az európai zsidó-keresztény kultúra vallási, kulturális és építészeti, helytörténeti értékeit. Megismertetve a résztvevőkkel az egyes vallások hitéleti sajátosságait, azok építészeti vetületeit, Győr-Újváros példáján mutatva be a békés, termékeny együttélés lehetőségét.   Jegyek elővételben a […]

Gundel vacsora a Belgában

Egy estére kitelepül a Belga Étterem és Sörözőben a méltán híres Gundel étterem, hogy együtt készítsék el hagyományos és innovatív fogásaikat. Henrik Zsolt Litauszki a Gundel executive séfje személyesen gondoskodik róla, hogy a Belga Étterem vendégei is átéljék a Gundel élményt! A Gundel Magyarország legendás kulináris öröksége. A 125 éves étterem a hagyományokat megőrizve és […]

Forrás Filmklub: Szerelempatak

Sós Ágnes dokumentumfilmje „Sós Ágnes Szerelempatak című rendezése, egy sajátos hangvételű dokumentumfilm a szerelemről és a vágyakozásról, amely a romániai vidéken egy magyar ajkú falucskában készült, és szereplői felett már jócskán elszállt az idő. A mélyen érzelmes, helyenként sokkoló és szabadszájú alkotás a 80 év feletti, javíthatatlan romantikus Feri szerelmi kalandjait követi nyomon a falubéli […]

Forrás Filmklub: Jules és Jim

Francois Truffaut filmje „A film 1912 körül kezdődik, s 1933-34-ben fejeződik be, tehát több mint húsz évet ölel fel. Jules osztrák, Jim francia. Elválaszthatatlan barátok, akik később megismerkednek Catherine-nal, s mindketten beleszeretnek. Együtt töltik hármasban az idejüket, míg Jules és Catherine szorosabb kapcsolatba nem kerülnek. Jules feleségül veszi, s mivel kitör a háború, a két […]

Forrás Filmklub: Marie története

Jean-Pierre Améris filmje A Marie története megtörtént eseményeken alapszik. Franciaország, a 19. század vége. Marie Heurtin vakon és siketen született, környezetével nem tud kommunikálni. Szülei az orvosuk tanácsa ellenére sem adják be intézetbe, hanem egy zárdát keresnek fel, ahol az apácák siket nőkről gondoskodnak. Marguerette nővér, egy fiatal apáca szárnyai alá veszi Marie-t. Elnyeri a […]

Forrás Filmklub: Máté evangéliuma

Jézus élete Máté evangéliuma alapján, Pasolini kamerájával… „Az Evangélium feldolgozása során, természetesen teljes mértékben hű akartam maradni Mátéhoz, mert így láttam helyesnek, elsősorban esztétikai, de történelmi okok miatt egyaránt… Később, a film forgatásakor mégis megpróbáltam erőszakot tenni az anyagon, hogy az aktualitásokhoz közelítsem…” (Pasolini/Port.hu)

Forrás Filmklub: A nap vége

Ingmar Bergman filmje „A nap vége az életet faggatja. A 78 éves Isak Borg doktorra avatásának ötvenéves jubileumára utazik. Útja során álom- és emlékképekben szembetalálja magát ifjúkora bizonyos részleteivel és az út, a nap végére, a halál küszöbén ráébred élete ideáig nem firtatott és már-már eljátszott értelmére”. (Győrffy Miklós: Bergman/Port.hu)  

Legendás győri gyárak 3.

2020. március 11-én (szerdán) 17 órától a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára (Győr, Baross u. 4.) 2. emeleti rendezvénytermében folytatódik a Legendás győri gyárak című helytörténeti előadássorozatunk. Orbánné dr. Horváth Márta nyugalmazott könyvtáros A textilipar és az idő fonala című előadásában a Győri Textil és a Gardénia csipkefüggönygyár történetéről tart […]

Ugye te is akarod?

Zene, jókedv, emlékek – Retro buli Csonka Andrással – élő zenekaros koncert “Én is piciként  kezdtem, ahogy te. Csakhogy én felnőttként is valahogy Pici lettem. Mindig is voltak álmaim. Szerencsére sokat valóra válthattam, hiszen színész lettem, az ország jónéhány színpadán megfordultam prózai és zenés szerepekben, kipróbálhattam a műsorvezetést, sőt táncra perdülhettem a Szombat esti lázban. […]

Tűzszelence

Tűzzománcworkshop felnőtteknek Regisztráció: tuzszelence.reg@gmail.com

Agyagmíves iparkodás

Kerámiaműhely felnőtteknek. Agyagedény és korongolt mázas edények készítése, mintázása. További információk itt.

A Győri Tavaszi Fesztivál keretében újra megrendezzük a Hímestojás kiállítást és vásárt. Az ország különböző vidékeiről érkeznek a Népművészet Ifjú Mesterei, Népi Iparművészek, és bemutatják nekünk tájegységük jellegzetes motívumaival díszített tojásait. Megcsodálhatjuk a sárközi, gyimesi és moldvai csángó motívumokkal megírt tojásokat, de lesz itt patkolt, áttört, levélrátétes és különféle növényi színezőanyaggal festett tojás is! A […]

Arrabona Gálaműsor

Az Arrabona Diákszínpad csoportjainak bemutatkozása A Generációk Művelődési Házában több, mint 20 éve működik az Arrabona Diákszínpad. A Diákszínpad csapatai minden évben bemutatják a komoly műhelymunkával létrehozott létrehozott színi előadásokat. Idén is sok szeretettel várjuk a szülőket, nagyszülőket, testvéreket és barátokat és természetesen a volt Arrabonásokat a jó hangulatú bemutatókra.

Gyerek Scrapbook

Tapasztalataink szerint a gyerekek körében is egyre népszerűbb ez az új kézműves technika, így az idei évtől minden hónap harmadik szombatján, 9-11 óráig lehetőséget biztosítunk arra, hogy minél jobban elsajátíthassák a scrapbook fogásait. Várjuk az anya-lánya párosokat és barátnőket is!

Ír-magyar napok

Már hagyománynak számít, hogy színes kulturális programokkal várjuk a látogatókat, akik szórakoztató zenés és táncos előadásokból, valamit kiállításokkal, könyvbemutatókkal kiegészített programsorozatból válogathatnak.

Felnőtt kézműves műhely: Gyöngyékszerek

Frankfurter karkötő fűzése Párizs Mónika gyöngyékszer készítővel A szükséges alapanyagokat mindenki maga szerezze be a FB-oldalon lévő lista alapján! Előzetes jelentkezés szükséges!

Felnőtt kézműves műhely ONLINE – Gyöngyékszerek

Foglalkozásvezető: Kiss Ágota népi iparművész gyöngyfűző Anyagszükséglet (megvásárolható: www.gyongytukor.hu oldalon) Raw technikával készülő karkötő: -4 lyukú cseh négyzet alakú üveg gyöngy – Swarovski Elements bicone kristály gyöngy 4mm-es méretben – Toho 6/0 vagy 8/0 méretű kásagyöngy, valamint 11/0 Toho kásagyöngy – zárókapocs, szerelékek

Anyamesék: online családi meseműhely

https://hu-hu.facebook.com/events/300425164277005/ Ingyenes online mesefejtő műhelybe várjuk az édesanyákat valamint a család apraja-nagyját. Az Anyamesék foglalkozás 2019 januárja óta a Generációk Házában támogatja az édesanyákat. Most különleges, a helyzetnek megfelelő tartalommal jelentkezünk. Fő célunk az édeasanyák, családok támogatása karantén idején is mesékkel … ha érdekel a meseterápia, vagy már ismered, tarts velünk! Programvezető: Mátai Enikő, szociálpedagógus, […]

Felnőtt kézműves műhely: Gyöngyékszerek

Rokokó bogyó fűzése Párizs Mónika gyöngyékszer készítővel A szükséges alapanyagokat mindenki maga szerezze be a FB-oldalon lévő lista alapján! Előzetes jelentkezés szükséges!

Kamasznap

A Kamasznapok célja, hogy a középiskolás korosztálynak információkat nyújtsunk érdekes, interaktív előadásokon és kiscsoportos foglalkozásokon keresztül, melyekből hasznos információkat szerezhetnek a szerhasználat rövid és hosszú távú következményeiről, a függőségről, annak tüneteiről, a szerhasználat jogi következményeiről és az elérhető szociális és egészségügyi szolgáltatásokról. Mindemellett célunk, hogy a fiatalok valós információkat szerezzenek a korosztályukat érintő fontos kérdésekről, […]

Népi Gyöngyfűző Workshop

Kiss Ágota népi iparművész gyöngyfűző vezetésével A workshopok tematikája a Facebookon követhető: Facebook/Gyöngycsodák

Felnőtt kézműves műhely: Gyöngyékszerek

Masni gyűrű fűzése Kiss Ágota gyöngyékszer készítővel A szükséges alapanyagokat mindenki maga szerezze be a FB-oldalon lévő lista alapján! Előzetes jelentkezés szükséges!

GreenEx – vízitúrák másképpen

Szenvedélyünk a Szigetköz, a világ egyik legszebb tájegysége. Szeretnénk neked is megmutatni természeti értékeit, kulturális és szellemi örökségeit. Vízi- és kerékpáros túráinkon, programjainkon a természet varázsa által közelebb juthatsz önmagadhoz és társaidhoz, rátalálhatsz az elveszett és láthatatlan fonálra, amely a vízhez, az éghez és a napfényhez köt. Különlegességünk, hogy 1-2 órás vízitúrán is részt vehetsz. […]

Nagyböjti Koncert

Nagyböjti koncert a Pannonhalmi Főapátságban A Pannonhalmi Főapátság 2021-ben az „Emlékezet” témája köré szervezi kulturális és spirituális rendezvényeit és tevékenységét. Isten jelenléte a közösség és az egyén életében az emlékezet által lesz megragadható. A húsvéti Szent Három Napot megelőző negyvennapos nagyböjti időszakban Jézus Krisztus halálának és feltámadásának megemlékezésére készülünk, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés […]

Nagyböjti Koncertsorozat

A MAGYAR RÁDIÓ GYERMEKKÓRUSA ÉS AZ ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR Műsor: Niccolo Jommelli: Pieta Signore (Miserere mei Domine) 40’ Előadja: Szili Gabriella és Ducza Nóra Michael Haydn: Missa sub titulo Sancti Leopoldi in festo Innocentium 20’ Előadja: Szili Gabriella, Ducza Nóra, Bakos Kornélia és a Magyar Rádió Gyermekkórusa Szólisták: Szili Gabriella – szoprán Ducza Nóra – […]

BeszélgESsTÉK Alföldi Róberttel: Szabad-e szabadnak lenni?

A jegyvisszaváltással kapcsolatban figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!   A szabadság az emberi élet egyik egzisztenciális kérdése. Szabad-e az ember? Van-e szabad akarata? Tudunk-e a szabadságunkkal jól bánni? Szabad alkotásról, gondolkozásról, keretekről és határokról, az emberi élet szabadságáról fognak hallani a résztvevők.

Tessék! – Beszélgetés Lovasi Andrással

Egy ikonikus figura, apa, érző ember lesz a Tessék! tavaszi vendége. A körberajongott, kedvelt zenésszel többek között beszélgetünk az elmúlt két két évtized változásairól vagy épp arról, hogy bele lehet-e fáradni a kutyával hempergésbe. Ér-e megsértődni egy negatív kritikán? Mitől válik valaki giccsessé vagy modorossá? Április 21-én kiderül! Az est a TESSÉK! című rendezvénysorozat előadása. […]

Macaron tanfolyam – Mangó és sós mogyoró

A cukrászat világában a francia stílus hódítani kezd Magyarországon is. Könnyed, csábító és frappáns ízvilágával egyre többeket rabul ejt, és mára már divattá váltak a francia sütemények. Ezek királynője a jól ismert, ám annál összetettebb macaron. Sütése nem egyszerű, tele van titkokkal és trükkökkel. Gyere el workshopunkra, és tanuld meg a macaronsütés csínját-bínját egy profitól! […]

Kovászolás tanfolyam

A kovászolás a kenyérkészítés legősibb módja, melyet az ipari technológia fejlődése mára jelentősen háttérbe szorított. Napjainkban azonban egyre többen fognak bele a házi kenyérsütésbe. A kovásszal készített pékáru számos pozitív hatást gyakorol szervezetünkre. Nem tartalmaz adalékanyagot, élesztőt, magas a tápanyagtartalma és emellett könnyen emészthető. Workshopunkon megismerkedhetsz a kovászolás alapjaival. Megtanulhatod elkészíteni a tökéletes kovászt és […]

Esszenciális teadélután – Aromaterápiás tanfolyam

Az illóolajoknak számos pozitív hatása van az életünkre: nem csak kellemes hangulatot varázsolnak otthonunkba, de emellett segítenek a testi egészség és a lelki harmónia megőrzésében. A betegségek megelőzésére és a stressz oldására különböző aromákat hívhatunk segítségül. Hagyományuk régre nyúlik vissza, és napjainkban újra az érdeklődés középpontjába kerültek: a felgyorsult napok nem adnak lehetőséget az elmélyülésre, […]

Akvarell virág tanfolyam

Végre itt a tavasz, hangolódjunk hát együtt erre a csodálatos évszakra! Ezen az akvarell tanfolyamon a virágfestés technikáját sajátíthatjátok el. Az ecset alakját és méretét, a nyomáserősséget és a kézmozdulatot változtatva eltérő virágformákat festhetünk. Mindegyiknek megvan a maga trükkje, aminek elsajátításával garantáltan élethű és pompázatos virágok festhetőek. Miután begyakoroltátok többféle virágnak a festését, mindannyian elkészíthettek […]

Bonbonkészítő tanfolyam – Levendula és áfonya-marcipán

Ha egy igazi meglepetéssel szeretnél készülni a vendégeidnek, vagy egy barátodat szeretnéd egyedi ajándékkal megörvendeztetni a születésnapján, akkor mi adunk ötletet és lehetőséged Neked! Készíts egyedi, kézműves bonbonokat! Bár a bonbon készítése nem egyszerű, hiszen sok kísérlet és fáradságos próbálkozás az ára a tökéletes bonbonnak, de a jó hír, hogy ezt az utat Neked nem […]

Bor és Kenyér Klub Hölgyeknek

Kedves Hölgyek! Ha szeretnétek egy kicsit kikapcsolódni, elszakadni a hétköznapok zsúfoltságától, és önfeledten lazítani, akkor Nektek ajánljuk a Bor és Kenyér Klubot! Lágy zene, jó társaság, illatos, friss falatok, és a legkifinomultabb borok… más nem is kell a feltöltődéshez, ugye? A Kék Pék alapítójaként és borlovagként, Inokay Lívia, a jó hangulat, a finom borok és […]

Fitt party falatok készítése

A Placc konyhájában ezúttal Sinkó Lillával süthettek-főzhettek. Konyhában boldogan, vidáman! Készítsünk közösen party falatokat gyorsan, egyszerűen, kevés hozzávalóval. Szuper édességeket: -gyümölcsös kosárkát -narancsos desszertet (energiagolyó, és pohárkrém formájában) Isteni sósságokat: -vietnámi tekercset -fűszeres tojáskrémet Mi lesz a plusz extraság? Játszva a fűszerekkel, állagokkal, a végeredményünk mindösszesen 8 finomság lesz, hiszen apró trükkel, szinte ugyanazokból a […]

Adventi Angyalséta

Adventi Angyalséta annak kiderítésére, vajon Győr az angyalok városa is? Látogatás a belváros barokk templomaiban és angyalkeresés a Bencés templomban és a Makovecz kápolnában, angyali történetek, meglepetések. Találkozás: Győri Nemzeti Színház főbejárata A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! +36 30 294 9174 idegenvezetes.gyor@gmail.com

Séta a Szent Ignác templom felszentelésének emlékére

A 2020-as év legkülönlegesebb programjára várjuk azokat, akik szívesen fedeznek fel a látogatók szeme elől eddig elzárt, rejtett kincseket. Városunk egyik legértékesebb látnivalóját, a Bencés épületegyüttest, egy rendkívüli programon mutatjuk be. Ebben az évben több alkalommal látogatjuk meg a város egyik kiemelkedő szakrális és kulturális “ékszerdobozát”. Történeteit, páratlan értékeit az exkluzív tematikus élményprogram házigazdája, Sárai-Szabó […]

Éjszakai látogatás Szent Ignácnál

A bencések, mint tanítók

Szezonnyitó látogatás a bencéseknél

Exkluzív látogatás a bencés rend történetének és az épületegyüttes megújult értékeinek megismerésére. Házigazda: Sárai Szabó Kelemen atya, a Szent Mór Perjelség perjele,a Szent Ignác templom igazgatója A létszám limitált, előzetes bejelentkezés szükséges! +36 30 294 9174 idegenvezetes.gyor@gmail.com

Győri História

Ez a városnéző séta érdekes históriákat mesél el Győr történelmi korszakainak meghatározó eseményeiről. Egy város jelenének bemutatását múltjának megismerésén keresztül tehetjük teljessé. 1594. szeptember 29-én a törökök bevették Győr várát. Erről az évfordulóról is megemlékezünk a sétán. A séta a Kőtár vezetett látogatását is tartalmazza. Bejelentkezés: idegenvezetes.gyor@gmail.com ; 30/ 294 9174 Találkozó: Bécsi kapu tér

Győr 7 csodája by night

Szent István napján Egy város igazi arcát sokféleképpen megismertethetjük vendégeinkkel. Talán az egyik leginkább vonzó mód erre a város legkülönlegesebb értékeinek az “összefűzése egy gyöngysorba”. Minden bemutatásra kerülő érték egy igazi gyöngyszem, egy kis “csoda”. Ez a különleges séta igazán ígéretes az “új utak, új élmények” felkínálására! Csodás történetek egész sora bontakozik ki a város […]

Magyar Korcsolyázás Napja – Győr

A Magyar Korcsolyázás Napja alkalmából a központi budapesti rendezvényhez csatlakozva a Győri Műjégpályán ingyenes közönségkorcsolyázásra várjuk az érdeklődőket. Program: 12:30-kor a Győri ETO HC Műkorcsolya Szakosztálya versenyzőinek rövid sportági bemutatója, majd 14:30-ig ingyenes közönségkorcsolyázás két órában a Magyar Korcsolyázás Napja alkalmából a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség támogatásával. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Utazás a szempillám mögött

Zenés mesejáték két részben Kinek nem voltak megvalósí¬thatatlan álmai? Az álomdramaturgiára épülő mesejáték minden generáció gyermeki énjéhez szól. A réginek tűnő, de a mai napig aktuális Csukás István történet modernebb kivitelezésben, de régi értékek megtartásával mutatja meg a mese örök, halhatatlan erejét. A mesejáték egy magányos kisfiúról szól, aki féltve őrzött üveggolyóját hiába keresve elalszik. […]

Velence-Nápoly

Az Olaszországot érintő karantén és a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények betiltása miatt a rendezvény elmarad! A jegyek a vásárlás helyszínén 2020. április 30-ig válthatók vissza, az online értékesített jegyek árát a tixa automatikusan visszautalja.   Velencei rondó és nápolyi dalok fonódásban Domenico Menini – operaénekes, tenor Denis Biancucci – zongoraművész Gentjan Llukaci – hegedűművész […]

Demerung Fotómaraton Gyermekeknek – Több mint tábor 2.0

A nagy érdeklődésre való tekintettel július elején, a ráadás héten is újra belevágunk 11-15 éves résztvevőinkkel egy egész hetes fotókalandba, tele meglepetésekkel, izgalmakkal, remek képekkel. 5 nap, ami csak a fotózásról szól, ahogy a legizgalmasabb. Gyerekszemmel mutatjuk meg a Győrben és környékén fellelhető, gyermekeknek is izgalmas témáinkat. A Demerung fotómaraton Gyermekeknek minden nap 8-17 óráig […]

Forrás Filmklub: Út a királyi operába

(spanyol-kubai-angol-német életrajzi dráma, zenés film, 111 perc, 2018) Az életrajzi filmből a kubai táncos, Carlos Acosta életét ismerhetjük meg: ő az első afroamerikai balett-táncos, aki a leghíresebb balettelőadások főszerepeit táncolhatta. Carlos Acosta – aki önmagát alakítja – úgy lett a táncművészet legendás alakja, hogy soha nem akart táncolni. A megható és lélekemelő film végigjárja az […]

ELMARAD!!! – Múzsasirató

A 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények betiltása miatt a rendezvény elmarad! A jegyek a vásárlás helyszínén 2020. április 30-ig válthatók vissza, az online értékesített jegyek árát a tixa automatikusan visszautalja. Dialógusok, találkozások és átfedések egy különleges estén. Húrok és Grecsó-versek, új hang és öreg hangszerek. Grecsó felolvas, mesél és egy kicsit muzsikál, Szabó Balázs zenél, […]

“érzÉSek és sugallatok”

A 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények betiltása miatt a rendezvény elmarad! A jegyek a vásárlás helyszínén 2020. április 30-ig válthatók vissza, az online értékesített jegyek árát a tixa automatikusan visszautalja. Versek és világslágerek szerelemről, érzésekről mindenkinek Kerecsényi Éva és Mohácsi Attila lemezbemutató koncertje Szívre hangolva születnek a dallamok, fogannak meg a rímek, s növekednek egyre […]

Operabeavató

A 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények betiltása miatt a rendezvény elmarad! A jegyek a vásárlás helyszínén 2020. április 30-ig válthatók vissza, az online értékesített jegyek árát a tixa automatikusan visszautalja.   Hogyan legyen a zene MINDENKIÉ? Hogyan legyen a színház MINDENKIÉ? Aki eljön egy Operabeavatóra, mindkét kérdésre választ kaphat. Csapatunk nem állít kevesebbet, minthogy e […]

Műhely-estek a Zichy-palotában: SZÓ — KÉP — KÉPZE(LE)T

A megújult Műhely első számának bemutatkozása. Új arculattal és új szerkesztőséggel jelentkezik 2020-ban a Műhely folyóirat első száma. Vendégeink fotókon és videókon keresztül megismerkedhetnek az új képi világ megálmodóival és megalkotóival, valamint idézeteket hallhatnak a 2020/1-es szám anyagaiból.

A hangok titkos élete

A 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények betiltása miatt a rendezvény elmarad! A jegyek a vásárlás helyszínén 2020. április 30-ig válthatók vissza, az online értékesített jegyek árát a tixa automatikusan visszautalja. Családi beatbox színház iskolás kortól Fekete János Jammal fiatal magyar beatbox-művész hétköznapi életünk hangjaira, illetve azok vokális interpretációira építi fel előadását, melyben megtudhatjuk, milyen dramaturgiai […]

Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra

A 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények betiltása miatt a rendezvény elmarad! A jegyek a vásárlás helyszínén 2020. április 30-ig válthatók vissza, az online értékesített jegyek árát a tixa automatikusan visszautalja.     Vendég: Pásztor Anna, Vitáris Iván Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra mostanra összenőtt fogalom lett a magyar zenei palettán. Izgalmas koncertsorozataik a […]

Babicsek Bernát estje

A 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények betiltása miatt a rendezvény elmarad! A jegyek a vásárlás helyszínén 2020. április 30-ig válthatók vissza, az online értékesített jegyek árát a tixa automatikusan visszautalja.   A sokszínű harmonika Babicsek Bernát tangókat, virtuóz darabokat, örökzöldeket, harmonika szólókat játszik hangszerén, így mutatva be a hangszer sokoldalúságát.

Demerung Fotómaraton Gyermekeknek – Több mint tábor

2020 júniusában újra belevágunk 11-15 éves résztvevőinkkel egy egész hetes fotókalandba, tele meglepetésekkel, izgalmakkal, remek képekkel. 5 nap, ami csak a fotózásról szól, ahogy a legizgalmasabb. Gyerekszemmel mutatjuk meg a Győrben és környékén fellelhető, gyermekeknek is izgalmas témáinkat. A Demerung fotómaraton Gyermekeknek minden nap 8-17 óráig tart. A részvételi díj tartalmazza: ???? az 5 nap […]

Utak és élmények – Járai Máté vissztér

Kedves Vendégeink! Köszönjük, hogy türelemmel vártak elmaradt rendezvényünk pótlására. Nagy örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy a márciusban ismert okok miatt elhalasztott “Utak és élmények – Járai Máté visszatér!” című pódiumbeszélgetés pótlásra kerül! Az új időpont: 2020. október 8. csütörtök, 18 óra Helyszín: Hotel Konferencia, Borsos terem (Káptalandomb, Apor Vilmos püspök tere 3.) (Tájékoztatjuk, hogy a programon […]

Bencés estek: Háy János

Vendégünk Háy János, író, költő, drámaíró. Beszélgetünk az életről, mi mondható el az igazságról, és arról, hogy híres költőink milyen emberek is voltak, vagy nem voltak valójában. Az est szervezője a Szent Mór Bencés Perjelség, moderátor Czifrik Balázs.    

Szerelmekről mesél a város

Most egy percre képzeljük el, hogy különböző korok szerelmeinek történeteit járhatjuk végig egy sétán. Ha valóban rajong városunk érdekes történetei iránt, ezt a sétát szeretni fogja! “Új utak, új élmények” várják azokat a kedves vendégeket, akik Győr látnivalói és értékei között barangolva a város egykori lakóinak, látogatóinak szerelmi történeteire, szerelmeire kíváncsiak! A sétát több meglepetés teszi emlékezetessé!Love sztorik Győrben! […]

Esti Óriáskerekes fotóséta az Idegenvezetők Világnapján

Ha érdekel az fényképezés és szereted az esti fénycsíkos városképeket, de egyedül elveszel a gombok, a használati utasítás és a különböző beállítások sűrűjében. Régóta szeretnél esti fénycsíkos, óriáskerekes képeket, de ötleted sincsen, hogy mitől lesz olyan, ami olyan? A részvétel az Idegenvezetők Világnapja alkalmából INGYENES, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni maximum 15 résztvevőig lehetséges. Jelentkezés az […]

Esti fotóséta a Püspökvár tornyába Idegenvezetők Világnapján

Régóta szeretnél esti fénycsíkos, óriáskerekes, a Püspökvár-tornykilátójából képeket, de ötleted sincsen, hogy mitől lesz olyan, ami olyan? A részvétel az Idegenvezetők Világnapja alkalmából 1.000,- , ami tartalmazza a belépőt a Püspökvár toronykilátójába. A részvétel az Idegenvezetők Világnapja alkalmából INGYENES, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni maximum 15 résztvevőig lehetséges. Jelentkezés az info@demerungstudio.eu címen!

Győri minimal fotóséta az Idegenvezetők Világnapján

Ha érdekel az fényképezés és szereted a városi részlet, vagy minimal képeket, de egyedül elveszel a gombok, a használati utasítás és a különböző beállítások sűrűjében. A részvétel az Idegenvezetők Világnapja alkalmából INGYENES, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni maximum 15 résztvevőig lehetséges. Jelentkezés az info@demerungstudio.eu címen!

Győri cégérek fotóséta az Idegenvezetők Világnapján

Ha érdekel az fényképezés és szereted a városi részlet, vagy minimal képeket, de egyedül elveszel a gombok, a használati utasítás és a különböző beállítások sűrűjében. A részvétel az Idegenvezetők Világnapja alkalmából INGYENES, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni maximum 15 résztvevőig lehetséges. Jelentkezés az info@demerungstudio.eu címen!

Reggeli streetfotós séta Győrben az Idegenvezetők Világnapján

Ha érdekel a fényképezés és szereted az izgalmas streetfotókat, de egyedül elveszel a gombok, a használati utasítás és a különböző beállítások sűrűjében. A részvétel az Idegenvezetők Világnapja alkalmából INGYENES, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni maximum 15 résztvevőig lehetséges. Jelentkezés az info@demerungstudio.eu címen!

Jóga

Számos kutatás kimutatta, hogy a rendszeres jógagyakorlás pozitív hatással van az emberekre, többek között növeli a pszichológiai jóllétet, az élettel való elégedettség szintjét, az önbecsülést, csökkenti a stresszt és a szorongást. A stúdióban a matracot biztosítjuk, nem kell hoznod. Viselj olyan ruházatot, amely kényelmes, nem túl meleg, nem túl szoros! Hidd el, senki nem fogja […]

Tartásjavító gerinctorna

Ha ülőmunkát végzel, ha eleged van a rendszeresen visszatérő nyak-, hát-, vagy derékfájásból, ha szeretnél javítani a testtartásodon és jól érezni magad a bőrödben, vagy csak egyszerűen nem találod a számodra megfelelő mozgásformát, akkor érdemes kipróbálni a tartásjavító gerinctornát. A foglalkozásnak köszönhetően hamarosan jobban fogja érezni magát! Az órát diplomás gyógytornász vezeti, ezért attól sem […]

Idős torna

Ha szeretnél „mozgásban maradni” látogass el hozzánk egy könnyed, minden ízületet átmozgató idős tornára, családias környezetben, jó hangulatban. Az órát diplomás gyógytornász vezeti, ezért attól sem kell tartanod, hogy az esetleges egészségügyi problémáid miatt nem tudod elvégezni a gyakorlatokat. A kis létszám pedig lehetővé teszi, hogy az óravezető figyelni tudjon arra, hogy helyesen végezd a […]

Játék Party

Ingyenes foglalkozás 5 és 9 éves gyermekeknek és szüleiknek Tölts velünk egy délutánt: játékra hívunk. Találkozhatsz szakembereinkkel, akik a gyermekek fejlesztésében vesznek részt, játszunk, hajat fonunk, beszélgetünk. Ha már tudod melyik iskolába szeretnéd vinni a gyermeked és aggódsz a szeptemberi iskolakezdés miatt. Gyere el, bemutatjuk relax tornánkat, fejlesztő foglalkozásainkat. Ha gyermeked kisiskolás, de nem problémamentes […]

Relax Torna bemutató óra

Relax torna bemutató órát tartunk reggel óvodásoknak és szüleiknek. Foglalkozásaink célja: gyermekek önbizalmának, önértékelésének erősítése az újtól való félelem helyett az újra, a változásra való nyitottság támogatása az iskolai életben való stresszhelyzetekben való helytállásra, lazításra való képesség fejlesztése Ha érdekel, hogy mit takar ez a relax torna, és hogy miként tudná a gyermeked is hasznosítani, […]

Demjén Turné 2020

Egy igazi állócsillag Esőnap: 2020.09.08. 20:30 Széchenyi tér 1970. szilveszterén vált országosan ismertté, amikor éjfél előtt pár perccel a Bergendy együttessel előadta a Mindig ugyanúgy című dalt a Magyar Televízióban. Ez kereken 50 éve volt! A Bergendy lemezeladási példányszámokat döngetve, számtalan azóta is élő slágerrel ajándékozta meg a közönséget. (Sajtból van a Hold, Jöjj vissza […]

XXVII. Furulyafesztivál

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Győri Művészeti és Fesztiválközpont tisztelettel meghívja Önt a XXVII. Győri Furulyafesztiválra 2020. február 19-én 15 órára a Széchenyi István Egyetem Hangversenytermébe. (egykori zsinagóga, 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 5.) Köszöntőt mond: Hajtó Péter OKSTB elnöke A részvétel díjtalan!

La Fontaine, avagy a csodák éjszakája

Online előadás Kszel Attila – Szűcs Péter Pál meséje Az állatmesék egyidősek az „embermesékkel”. Az örök kérdés az, hogy vajon mi ruházzuk-e fel az állatokat emberi tulajdonságokkal, avagy fordítva. Mi tanultunk meg bizonyos viselkedésformákat tőlük? A mi mesénk úgy indul, hogy egy elrontott kísérlet nyomán, a „csodák éjszakáján” egy helyre kerülnek mindazok, akiknek szívében ugyanazon […]

Barátság Sportpark

A Barátság Sportparkban számos sportolási és kikapcsolódási lehetőség várja azokat, akik zöld környezetben, aktívan szeretnék tölteni szabadidejüket. A közel 29 000 m2-es parkban három korszerű, sátorral fedhető, változtatható kapuméretű műfüves futballpálya, utcai kosárlabda pálya, szabadtéri erőpark, az uniós szabványoknak megfelelő gyermekjátszótér, az életkori sajátosságok figyelembevételével kialakított nyugdíjas park és egy 600 méteres rekortán borítású futópálya […]

Magvassy Mihály Városi Sportcsarnok

A Magvassy Mihály Sportcsarnok Győr város második legnagyobb befogadóképességű fedett kulturális és sportlétesítménye, amelyet 1976-ban adtak át mint „Kiállítási és Sportcsarnok”. A város sporteseményein kívül, nemzetközi és hazai rendezvények nagy része is a létesítményben zajlik.

Olimpiai Sportpark

Az Aqua Sportközpont közvetlen közelségében elhelyezkedő Olimpiai Sportpark az XIV. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál idejére készült el, a torna, a judo, a tenisz és az atlétika sportágaknak szolgált helyszínéül az esemény alatt. A 8 hektáros területen elterülő sportpark komplexitását mutatja, hogy 3 nagy sportcsarnokot foglal magában, egy multicsarnokot, egy tornacsarnokot és egy judo csarnokot. […]

Audi Aréna Győr

2014 novemberében teltházas rendezvénnyel nyitotta meg kapuit az Audi Aréna Győr, melynek 10 évre névadó szponzora az Audi Hungaria Motor Kft. lett. Az 5,5 milliárd forintos beruházással megvalósított, 5500 férőhelyes komplexum a kétszeres Bajnokok Ligája győztes Győri Audi ETO KC otthona, emellett multifunkcionalitásából adódóan kiválóan alkalmas nemzetközi sportesemények, könnyű- és komolyzenei koncertek, előadói estek, konferenciák, […]

Füles Bástya

Az izgalmas kiállításnak a város egyik XVI. századi végvári bástyája ad otthont, ahol az Amazonas és Dél-Amerika őserdeinek csodás élővilága elevenedik meg, néhány egyed valóban kézzel fogható közelségben. A kiállítás egyik leglátványosabb része egy 18 méter hosszú, 200 köbméteres paludárium, mely az Amazonas élővilágát mutatja be. A közönség a sétája során 40 méter hosszú útvonalon kísérheti […]

Xantus János Állatkert

Az 1967-ben megnyitott állatkert jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Jelenleg több mint 100 állatfaj 700 egyedét mutatja be az eredeti élőhelyükhöz hasonló, nagy kifutóterületeken. Látványetetések, állatbemutatók, különleges állatfajok, egész évben folyamatos rendezvények, kiállítások várják az idelátogatókat.

Aqua Sportközpont

Az Aqua Sportközpont a nyugat-dunántúli régió legmodernebb versenyuszodája, mely rangos hazai és nemzetközi úszó- és vízilabda versenyeknek is otthont ad. Az Aqua Sportközpont szolgáltatásai: 50 x 25 m-es úszómedence 80 cm mély, 32 C fokos melegvizes medence 2 finn szauna, bukómedence, pihenő 2 db 2 személyes infrakabin

Mobilis Interaktív Élményközpont

A felszabadult játék öröme nem csak a gyermekek kiváltsága! Interaktív kiállító terünkben közel 70 kipróbálható, játékra ösztönző kiállítási eszközt tudnak kipróbálni a látogatók a szélcsatornától a tükörlabirintuson át az áramvonalas karosszériáig. Legnépszerűbb attrakcióink közé tartoznak a látványos kísérleti bemutatók, amelyek egy újonnan kialakított, egyetemi auditóriumhoz hasonló térben zajlanak.

Evangélikus Öregtemplom

József türelmi rendelete alapján a győri evangélikusok egyszerre két templom építésére kértek engedélyt. Az állami hatóság egy közös rendeltetésű templom építését engedélyezte, melynek munkálatai 1784 áprilisában kezdődtek. A templom felszentelésére 1785. november 27-én került sor. A győri „Öregtemplom” a türelmi rendelet kibocsátása után megindult magyarországi templomépítészet egyik korai, jellegzetes, szép emléke. Bár elhelyezése, épülettömege és […]

Szentlélek Templom

Az 1987-ben felszentelt Szentlélek templom a Nádorvárosi Köztemető szomszédságában nemcsak a hitéletet szolgálja, hanem számos koncertnek is helyet biztosít.

Múzeumház

A Győr szívében található műemléképületen belül látható a győri vár eddig rejtőzködő kapuja. A földszinten teázó, az első emeleten Lebó Ferenc szobrászművész kamarakiállítása, a második emeleten időszakos kiállítások, bérelhető rendezvényterem várja a vendégeket.

Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár

A kincstár gyűjteményében a gótikus kortól a XIX. századig találhatók kelyhek, monstranciák, liturgikus eszközök, festmények és szobrok. A könyvtár dokumentumai között kódexek, ősnyomtatványok, régi magyar könyvek találhatók. Kiemelkedő értékek a Mátyás király könyvtárából származó Korvina, és Magyarország legnagyobb kódexe, a Zalka-antifonálé.

Pinnyédi Művelődési Ház

Az Újvárosi Művelődési Ház tevékenységi köre az elmúlt négy évben kibővült, mivel 2014-től a Pinnyédi Művelődési Ház épülete programjaink szervezéséhez új tereket, lehetőségeket adott. A pinnyédi kiscsoport foglalkozások szeptembertől júniusig időszakban heti rendszerességgel működnek a hét valamennyi napját kihasználva. Itt minden korosztály számára kínálunk szabadidős, kulturális tevékenységet. Terembérlésre is adunk lehetőséget. Kiemelt programjaink: Pinnyédi farsang […]

Újvárosi Művelődési Ház

Az Újvárosi Művelődési Ház szolgáltatásait folyamatosan színesedő megújulás jellemezi. Elsődlegesen a lakókörzetben élők számára nyújt közösségi teret, klubok, amatőr művészeti csoportok működéséhez biztosít intézményi hátteret. Kulturális eseményeket kínál az alacsony jövedelmű, szociálisan és művelődésben hátrányos helyzetű lakosság, e körben különösen a gyermek korosztályúak számára, törekedve arra, hogy megőrizzék kulturális identitásukat, hagyományaikat. A művelődési ház „Újvárosi […]

Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ

A Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ fő feladata, hogy Győrszentiván és Likócs városrészek lakossága valamennyi korosztálya számára lehetőséget nyújtson az iskolán kívüli öntevékeny egyéni és közösségi művelődésre, alkotó tevékenységre, színteret biztosítson az egészséges életmódra orientáló eseményeknek, verseny- és szabadidős sportrendezvényeknek. A művelődési központ őrzője a helyi kulturális hagyományoknak (Orbán-napi szőlőáldás, szüreti ünnepségek, Szent Iván-nap stb.), […]

Újvárosi Esték: Johnny háborúja

A program a kormányrendeletnek megfelelően elmarad! Terveink szerint egy későbbi időpontban kerül majd megtartásra. A megváltott jegyek árát a vásárlás helyszínén március 17-31. közti időszakban tudjuk visszafizetni a kapott nyugta ellenében.     Drámai játék Dalton Trumbo regényének motívumaiból, Ács Tamás monodrámája A Soproni Petőfi Színház előadása Közreműködik: Szupper Fanni (árnyjáték) és Szabó László (harmonika) […]

József Attila Művelődési Ház

A József Attila Művelődési Ház egy nagyszabású felújítást követően, 1998-ban visszanyerte eredeti funkcióját. A Móra park mélyén korábban üresen álló épület – immár a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér részlegeként – újra közművelődési feladatokat lát el. Az intézmény Szabadhegy egyetlen közösségi tere. Programkínálatát ezért a közelben élők igényeihez alkalmazkodva, adottságait maximálisan kihasználva állítja össze. […]

Gyárvárosi Közösségi Ház és Fiókkönyvtár

A gyárvárosiak számára a kezdetektől fontos volt a társas élet. összejöveteleik számára a polgári társaskör, az egyházi közösségek, a sportkörök adtak keretet. A Külső-árpád u. 6-8. szám alatt előbb tekepálya működött, később a Dózsa Kör. Az 1918-ban épült házban kialakított épületrész a második világháború után iskolaként is működött egy darabig, de főleg párt célokat kiszolgáló […]

Kreszta-ház

Kovács Margit Állandó Kiállítás A XVII. századi műemléképület Kreszta János fűszerkereskedő háza volt, jelenleg Kovács Margit, győri születésű kerámiaművész (1902-1977) életmű-kiállításának helyszíne. A kiállítás azért is értékes, mert a modern magyar kerámia megteremtőjének népi ihletésű szobrait, kisplasztikáit, dísztárgyait, valamint bibliai témájú kompozícióit az országban csupán két helyszínen, Győrben és Szentendrén tekinthetik meg a látogatók.  

Vastuskós-ház

Patkó Imre-gyűjtemény A XVII. században épült Vastuskós ház ad otthont Patkó Imre (1922-1983) újságíró, művészettörténész gyűjteményének. Az épületben kortárs alkotók – többek között Kassák Lajos, Bálint Endre, Victor Vasarely és Kondor Béla – munkái, valamint kelet-ázsiai, afrikai, óceániai néprajzi tárgyak láthatók. Maga az épület a sarkán elhelyezett vastuskóról kapta a nevét, melybe a legenda szerint […]

Püspöki udvarbíróház

A késő gótikus műemléképület Borsos Miklós szobrászművész (1906-1990) életmű-kiállításának otthona, mely átfogó képet ad teljes művészeti tevékenységéről és legfontosabb alkotói eredményeiről.   Csikóca Művészeti Műhely és Kiállítótér A hazánkban egyedülálló Gyermekmúzeum időszaki kiállításain műtárgyak, híres alkotók, művészeti korszakok elevenednek meg. A múzeum és a hozzá kapcsolódó műhely 3-12 éves korú gyermekek számára kínál vidám, játékos, […]

Marcalvárosi Fiókkönyvtár

A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Marcalvárosi Fiókkönyvtára a Marcalváros I. és II. lakótelep lakosságának könyvtári ellátására jött létre: szép- és ismeretterjesztő irodalommal, gyermek- és szakkönyvekkel, folyóiratokkal és Internetezésre használható számítógépekkel várja olvasóit. Rendszeres programjaival, kis közösségeivel (klubok) a közösségi térként is funkcionál.

VOKE Arany János Művelődési Ház

A VOKE Arany János Művelődési Ház Győr város közigazgatási központjában, a győri vasútállomással szemben található. Fekvéséből és közművelődési tevékenységéből adódóan a város lakói és a vasutas alkalmazottak körében is népszerű programjaival. Mindig nagy hangsúlyt fektetettünk a hagyományőrzésre, a színvonalas ismeretterjesztő előadások megszervezésére és a helyi és országos képzőművészeti tevékenységek bemutatására. Művelődési házunk a város közművelődésében […]

Kisfaludy Károly Könyvtár

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára a belváros szívében, a sétáló utcán található. A könyvtár a gyűjteményére alapozott hagyományos és digitális szolgáltatásokon túl rendezvényekkel várja a látogatókat. Az Országos Dokumentumellátó Rendszer szolgáltató könyvtáraként speciális igényeket is kielégít. Helyismereti kutató, muzeális kutató, olvasóterem, gyereksarok és rendezvényterem áll olvasóink rendelkezésére.

Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtára Nádorvárosban található. A könyvtár a gyűjteményére alapozott hagyományos és internetes szolgáltatásokon túl rendezvényekkel várja a látogatókat. Az Országos Dokumentumellátó Rendszer szolgáltató könyvtáraként speciális igényeket is kielégít. Olvasóterem és olvasóterasz áll az érdeklődők rendelkezésére.

Vaskakas Bábszínház

A Vaskakas Művészeti Központot otthonának tudó Vaskakas Bábszínház szakmailag az egyik legmagasabban jegyezett magyarországi bábszínház. A legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenkit vár, hiszen a Vaskakas a gyerek-és csecsemőszínházi produkciók mellett felnőtt- és ifjúsági előadásokat is bemutat. A társulat közkedveltségét, a város kulturális életében való ismertségét művészeti tevékenysége mellett leginkább annak köszönheti, hogy 2008-ban életre hívta a […]

Rómer-ház

A Rómer-ház széleskörű, kulturális programkínálatával hiányt pótol a városban, az itt zajló rendezvények minden korosztályt megszólítanak, a gyermekektől egészen a szép korúakig. A legkiemelkedőbbek ezek közül az I love mozi filmvetései, az Import Impró Egyesület interaktív színházi előadásai, valamint a RómerKvelle könnyűzenei koncertsorozat, mely többek között feltörekvő helyi zenekaroknak, művészeknek is teret ad a bemutatkozásra. […]

Magyar Ispita

A XVIII. századi műemléképület, eredetileg ispotály a Dr. Váczy Péter történész (1904-1994) egykori magángyűjteményét bemutató kiállítás helyszíne. A gyűjtemény magját reneszánsz és barokk bútorok, képző-és iparművészeti tárgyak alkotják. Az ezt megelőző történelmi korokból szórványos görög és római, továbbá középkori magyar régészeti emlékeket, egy kínai hárommázas terrakotta sírőrző katonát, a XIX. századból keleti szőnyegeket, üveg, ezüst […]

Generációk Művelődési Háza

A Generációk Művelődési Háza nevében is hordozza, hogy minden korosztály, a család apraja-nagyja számára nyújt érdekes elfoglaltságot. Számos szakkör, alkotócsoport várja az érdeklődő gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket, nyugdíjasokat egyaránt. A Generációk Házában működnek állandó csoportok, otthonra lelnek hétvégi és szünidei programok, kiállítások, táborok, vetélkedők, tanfolyamok, művészeti fesztiválok, valamint rendhagyó órák, előadássorozatok, a magyar néphagyományok ápolását szolgáló […]

Egyetemi Hangversenyterem (Zsinagóga)

Az egykori győri zsinagóga Győr Újváros részében található, a 19. században épült, historikus és szecessziós stílusban. A 2006-ban történt felújítást követően az intézmény működtetője a Széchenyi István Egyetem, az intézmény új neve pedig Egyetemi Hangversenyterem lett. Napjainkban kulturális rendezvényeknek és komolyzenei koncerteknek ad otthont, valamint múzeumépületként szolgál. Itt található a Rómer Flóris Művészeti és Történeti […]

Zichy-palota

A barokk Zichy-palota kiemelkedő helyet foglal el Győr történelmi és építészeti emlékei között. Az impozáns épület jellegzetessége a díszes kapu a két atlasz szoborral és a zárt kör alakú sarokerkély. A Zichy-palotában kapott helyet a Győri Művészeti és Fesztiválközpont és az Anyakönyvi Hivatal, így Győr város hivatalos házasságkötő termei is itt találhatóak. A palota díszes termeiben napjainkban az […]

Diavetítés 3-9 éveseknek

A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra vetítve Gerbert Judit előadásában persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! A program ingyenes, előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt. Helyszín és elérhetőség:  Győri Pagony – Győr, Batthyány tér 4. Tel: 70/422-9345 E-mail: gyori@pagony.hu […]

Diavetítés 3-9 éveseknek

A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra Tóth Tamara segítségével vetítve, persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! A program ingyenes, előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt. Helyszín és elérhetőség:  Győri Pagony – Győr, Batthyány tér […]

Szöszmötölő 5-9 éveseknek

Szöszmötölő – kézműves foglalkozás 5-9 éveseknek   A Szöszmötöléseken különböző technikákkal készítik el a gyerekek saját művészeti alkotásaikat Kutsera Edó művésztanár vezetésével. A könyvekre és szöszmötölésre vágyók előzetes jelentkezése szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt, továbbá szeretnénk kérni a védettségi igazolvány felmutatását. Helyszín és elérhetőség: Győri Pagony – Győr, Batthyány tér 4. Tel: 70/422-9345 E-mail: gyori@pagony.hu facebook.com/gyoripagony/

Ringató 0-3 éveseknek

A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél óra közös játékra várja Gerbert Judit dallal, derűvel és szeretettel a legapróbbakat […]

Andi Horgolóműhelye

Horgoló tanfolyam 10 éven felüli gyerekeknek és felnőtteknek minden szerdán a Győri Pagonyban Nem csak a nagymamák tudnak horgolni! A tanfolyam elsajátíthatók horgolási praktikák a kezdő lépésektől a kész mintákig, a februári tanfolyam témája a környezettudatosság, elsőként egy csinos bevásárlótáska készítése a cél. Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt. Helyszín és elérhetőség:  […]

Babamasszázs

5 alkalmas tanfolyam szülőknek minden kedden a Győri Pagonyban 9.30 és 10.15 órás kezdettel A tanfolyam fontos célja a tudatos érintés által a babával való kapcsolat bensőségesebbé tétele, az otthoni biztonságos kényeztető test- és arcmasszázs fogások elsajátítása, a baba emésztési problémáinak (hasfájás, görcsök, székrekedés stb.) és a fogzással járó kellemetlenségek megszüntetése, a rendszeres érintés hatására […]

Élményfestés: Buddha mosolya

Lépj ki a hétköznapokból az alkotás és a keleti filozófia erejével! Buddha nyugalma mindenkit eláraszt, éppen ezért nagyon szeretjük otthonunkban is több helyen és formában elhelyezni. A vásároltnál már csak a saját magunk által elkészített a jobb. Nem csak te hanem a festményed is igazi zen állapotba kerül, mire elkészülsz vele. GyőrCarddal 30% kedvezmény!

Élményfestés: Párizs

Dmitry Spiros orosz származású impresszionista festőművész. Mint sokakat, őt is megérintette Párizs. Ha te is vágysz a francia fővárosba, vagy netán azon szerencsések közé tartozol, akik már jártak ott és szeretnéd feleleveníteni az emlékeket illetve megörökíteni azokat, egy festményen is, akkor gyere el hozzánk. Az Eiffel torony ikonikus alakja minden stílusú otthonba csempész egy kis […]

Élményfestés: A város

A városi forgatag és sokaság csupa izgalmat rejt magában. A pezsgő metropolita élet miliője mindenkit elvarázsol. Ezen városok közül emelkedik ki New York. A sárga taxik, az utcai hot dog és a divat fellegvára a modern életérzés megtestesítője. Nem csak Woody Allen, hanem többek között a Metropolitan múzeum is a pezsgő művészélet otthona a nagyvárosban. […]

Élményfestés: Üdv a vadonban

Frida a 20. század végi feminista mozgalmak egyik legnagyobb hőse volt, így az 1980-as, 90-es években valóságos Frida-kultusz bontakozott ki világszerte. A feministák azért tudtak ennyire azonosulni festészetével, mert úttörő volt abban, hogy leplezetlenül ábrázolta a női testet, a szexualitást, és a női lélek mélységeit is. Az útkeresés, a lázadás és a fájdalom mind-mind olyan […]

Élményfestés: Párizs télen

Mindenki ábrándozott már róla, hogy téli hóesésben sétálgat Párizs utcáin, majd beül egy forró kávéra. Kinézve az ablakon az Eiffel torony tárul elé. GyőrCarddal 30% kedvezmény!

Élményfestés: A csók

Gustav Klimt méltán népszerű Csók című alkotását hoztuk el Nektek! Az osztrák festőt a japán festészet hagyományaira épülő, aranyozott, vibráló, többnyire nők portréit ábrázoló alkotásai kora egyik legnépszerűbb művészévé tették. A Csók című festmény néhány művészettörténész szerint önarckép, magát Gustav Klimtet és szeretőjét, Emilie Flöge-t ábrázolja! A művész főként nőket ábrázoló alkotásokat készített, így a […]

Élményfestés: Igaz szerelem

Szívesen emlékeztek vissza az első csókotokra? Romantikus volt? Vagy netán viccesre sikerült? Alkossátok meg ezt a képet, ami bármilyen stílusú otthon remek dísze lehet, és mindig emlékeztet majd benneteket arra, hogy az igaz szerelem minden megpróbáltatást kibír. GyőrCarddal 30% kedvezmény!

Élményfestés: Szerelem Fa

Szerelmed nevét fába vésni? Miért ne?! Fessétek meg pároddal Valentin-nap alkalmából ezt a festményt, melyen saját monogrammotok fog visszaköszönni, ezzel is megmutatva, hogy kapcsolatotok örökre szól. Romantikus randitokat egy-egy pohár borral tesszük számotokra különlegesebbé. Az elkészült festmény biztosan otthonotok dísze lesz. GyőrCarddal 30% kedvezmény!

Élményfestés: Gerlepár

Szerelem a levegőben! Ezen a képen megtalálható a szerelem minden jelképe és szimbóluma! Ha szeretnétek ezt a Valentin-napot kicsit másképp tölteni, gyertek el hozzánk egy igazán kreatív programra! Készítsétek el közösen lakásotok legújabb díszét, ezt a turbékoló gerle párt ábrázoló képet! GyőrCarddal 30% kedvezmény!

Élményfestés: Ganésa

A hinduizmus elefántfejű istene Ganésa, akit a kezdetek és akadályok urának is tartanak. Gyakran emlegetik a jó szerencse, a siker és vállalkozások, a kereskedők isteneként is, aki képes egy induló üzlet, vagy egy utazás előtt elhárítani minden problémát. Ha a füstölő égetés és a jóga mellett nem csak a testedet, de az otthonod is harmóniába […]

Élményfestés: Velence

Karneváli hangulat, csodás építészeti látványosságok, gondolán ringatózó szerelmes párok. Kinek mi jut eszébe Velencéről? Ha eljössz hozzánk és megalkotod velünk saját Velencédet, biztos lehetsz benne, hogy onnantól egy egészen más élmény is eszedbe fog jutni a városka neve hallatán! GyőrCarddal 30% kedvezmény!

Élményfestés: Elfolyó idő

A festő eredeti neve már mutatja személyiségét: Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech. Szürreálisan hosszú névhez, szürreális művészet társult. A katalán származású festő Elfolyó idő című képet mindenki ismeri, illetve az érzést is, amikor csak úgy telik az idő és csak állunk, hogy mégis hova lett. De most lassíts le és gyere el hozzánk […]

Varrótanfolyam

 Ábrahám Éva vezetésével Kézzel varrt hasznos apróságok készítése – a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: abeva4@gmail.com

Élményfestés: Arany könnyek

Az Arany Könnyekről gyakran tévesen hiszik, hogy a remekmű Gustav Klimt alkotása. Bár a laikus szemek számára valóban mutathat hasonlóságot Klimt munkáihoz, hiszen a híres festőéhez hasonlóan az arany-korszakot vélhetjük felcsendülni az ecsetvonásokban. GyőrCarddal 30% kedvezmény!

Élményfestés: Pillangó

Gyönyörű pillangó varázsol el minket ezen a képen. ismeretlen festő ecsetéből. Még akkor is, ha egy rovarról beszélünk. Kreativitásodat tökéletesen ki tudod élni ezzel a festménnyel, hiszen semmilyen megkötés nincsen. Olyan színű és mintázatú szárnyakat festhetsz, olyan háttérrel, amilyennel te szeretnéd! Minden csak Rajtad áll! Ne ijedj meg, mi mindenben segítünk neked! Fesd meg akár […]

Giro d’Italia 2. szakaszának befutója

A világ egyik legnépszerűbb kerékpáros körversenye Budapestről rajtol, és három szakaszt is Magyarországon bonyolít le. A 110 éves múltra visszatekintő esemény fergeteges hangulatát, amelyet mintegy kétszáz országban követnek figyelemmel, Győrben testközelből is átélhetjük, hiszen a második napon a város utcáin kerekeznek majd a világ legjobb kerékpárosai, akik a Városháza előtt érnek célba. A mezőny érkezése […]

Varrótanfolyam

 Ábrahám Éva vezetésével Kézzel varrt hasznos apróságok készítése – a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: abeva4@gmail.com

Felnőtt kézműves műhely: Gyöngyékszerek

Herny karkötő fűzése Párizs Mónika gyöngyékszer készítővel A szükséges alapanyagokat mindenki maga szerezze be a FB-oldalon lévő lista alapján! Előzetes jelentkezés szükséges!

Ecsetfilces Modern Kalligráfia Workshop

Vezeti: Baboth Dóra Ha te is csodálattal figyeled a szép feliratokat, táblákat, ha vonz a betűk írásának, rajzolásának szépsége, akkor ez a workshop biztosan neked is szól! Modern kalligráfia workshopunk alkalmával megismerkedhetsz az ecsetfilces szépírás technikájával, sok-sok tippel, trükkel, A-tól Z-ig! Előírt gyakorlólapokat, tengernyi eszközt biztosítunk, amiből egy ecsetfilcet és a kinyomtatott tananyagot haza is […]

Drámajáték

Rusznyák Évával Szeretnéd megismerni önmagad? Szeretsz más bőrébe bújni? Szereted a rögtönzést? Gazdag a fantáziád? Akkor neked ott a helyed DRÁMAJÁTÉK foglalkozásomon, ahol játszunk a hangunkkal, mozdulatainkkal, csak végtelen fantáziánk szabhat határt. Itt nincsenek győztesek, csak nyertesek. Itt nem versengünk, hanem a játék öröméért alkotunk Várok minden játékos kedvű kisgyereket 9-11 éves korig! Bővebben: 20/ […]

Villámolvasás Tanfolyam

Speciális fejlesztő program felnőttek és 16 éven felüli diákok részére, akik – gyorsabban és eredményesebb szeretnének tanulni és vizsgázni – hatékonyan akarják elérni kitűzött céljaikat – sportolás vagy munka mellett is jól szeretnének teljesíteni – javítani szeretnék emlékezetüket – csökkenteni szeretnék vizsgadrukkjukat – vagy csak egyszerűen élvezni szeretnék az olvasást. Scheele módszerével Te is végleg […]

Aranykapu Zenekar Koncert

A megváltott jegyek kérdésében a külsős szervezőkkel felvettük a kapcsolatot, a végeredményről tájékoztatjuk Önöket, figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!     A zenekar célja, hogy a magyar néphagyományból merítve, különleges hangzásvilággal, a korosztálynak (1-10 éves) megfelelően adja át zenei- és anyanyelvi értékeinket. Az interaktív koncerteken zongora-, gitár, nagybőgő, harangjáték, cajon, udu és egyéb ritmushangszerek […]

Aranykapu Zenekar Koncert

A zenekar célja, hogy a magyar néphagyományból merítve, különleges hangzásvilággal, a korosztálynak (1-10 éves) megfelelően adja át zenei- és anyanyelvi értékeinket. Az interaktív koncerteken zongora-, gitár, nagybőgő, harangjáték, cajon, udu és egyéb ritmushangszerek is kísérik a nép- és gyermekdalokat, mondókákat. Bővebb infó: info@aranykapuzenekar.hu

Felnőtt kézműves műhely: Gyöngyékszerek

Flow medál fűzése Kiss Ágota népi iparművész gyöngyfűzővel A szükséges alapanyagokat mindenki maga szerezze be a FB-oldalon lévő lista alapján! Előzetes jelentkezés szükséges!

MeseZENGető

Alkotó- fejlesztő meseterápiás foglalkozás gyerekeknek A csoportot Farnadi Tamara ének-zene tanár, metamorphoses meseterapeuta vezeti. A csoport létszáma max. 15 fő. Az első alkalom beszélgetős, ismerkedés jellegű, hiszen a kialakult csoport rászabott tematikát és felkészülést kíván majd. Az adott nevelési helyzetekhez, problémákhoz választom majd minden mesémet, melyeket mindig élőszóban mondok el. Előzetes jelentkezés szükséges: farnadi.tamara@gmail.com

Elegáns gyöngy medál fűzése Simon Mária gyöngyékszer készítővel A szükséges alapanyagokat mindenki maga szerezze be a FB-oldalon lévő lista alapján! Előzetes jelentkezés szükséges!  

Népi Gyöngyfűző Workshop

Kiss Ágota népi iparművész gyöngyfűző vezetésével A workshopok tematikája a Facebookon követhető: Facebook/Gyöngycsodák

Népi Gyöngyfűző Workshop

Kiss Ágota népi iparművész gyöngyfűző vezetésével A workshopok tematikája a Facebookon követhető: Facebook/Gyöngycsodák

Népi Gyöngyfűző Workshop

Kiss Ágota népi iparművész gyöngyfűző vezetésével A workshopok tematikája a Facebookon követhető: Facebook/Gyöngycsodák

Népi Gyöngyfűző Workshop

Kiss Ágota népi iparművész gyöngyfűző vezetésével A workshopok tematikája a Facebookon követhető: Facebook/Gyöngycsodák

Népi Gyöngyfűző Workshop

Kiss Ágota népi iparművész gyöngyfűző vezetésével A workshopok tematikája a Facebookon követhető: Facebook/Gyöngycsodák  

Farsang a TudásÉpítőkkel

„Arcod rejtsed álarc mögé, öltsél cifra maskarát,” és látogass el a TudásÉpítőkhöz február 21-én egy jelmezes farsangi mulatságra. Tánccal és kézműveskedéssel várunk mindenkit! Rendezvényünk ingyenes. Jelmez ajánlott.     Helyszín és elérhetőség: TudásÉpítők – Győr, Batthyány tér 4. Tel: +36 96 247 007 (üzentrögzítő jelentkezik, visszahívjuk) E-mail: info@tudasepitok.hu Facebook: https://www.facebook.com/tudasepitok/ Web: https://tudasepitok.hu/

Baba-mama torna

Baba-mama tornára invitálunk Titeket! A tornát képzett gyógytornász tartja, jó idő esetén a Batthyány ligetben tornázunk. Gyülekezés, pelenkázási és átöltözési lehetőség: Győr Batthyány tér 4, a TudásÉpítők irodában 🙂 Az óra hangsúlyt fektet a szülés utáni regenerálódásra, és az olyan izomcsoportok edzésére, amelyek erősítésével könnyebben veheted az anyasággal járó fizikai kihívásokat. A torna nagyszerű alkalmat […]

Baba-Mama Klub

Regisztráció: https://tudasepitok.booked4.us/Calendar/Calendar/1 Klubfoglalkozások gyermekekről, családról, egészségről, táplálásról, mozgásról, fejlesztésről, mondókákról édesanyáknak. Kikapcsolódást nyújtunk minden héten egy témával kapcsolatban szakembert hívunk meg, aki interaktívan, rugalmasan, szórakoztatóan vezeti a foglalkozást. Közben természetesen a baba-mama klubhoz híven a viháncolás, jókedv, szép-bababarát környezetet garantáljuk! Témáink: családdá válás nehézségei, táplálás, napirend, fejlesztő játékok, dédelgető-mondókázás, cumi, hiszti, stb.   Helyszín és […]

ÉNIDŐ Anyukáknak – Mert Megérdemled!

Egy átlagos dolgozó nő napirendjébe aligha fér bele napi több órányi énidő, főleg, ha mindennapokban a család, a munka és a háztartás között egyensúlyozik. Azonban a magunkra szánt időnek, vagyis ahogy mostanában nevezik, az énidőnek nem kellene luxusnak lennie. Fontos tudni, hogy kikapcsolódás és feltöltődés nélkül, könnyeden kiéghetsz, vagy konkrét fizikai betegségekig is eljuthatsz, ez […]

Szülésfelkészítő foglalkozás sorozat

Kisbabát vártok? Hurrá Gratulálunk! Mióta megbizonyosodtatok róla, hogy családdá váltok rengeteg kérdés kering bennetek. Mit ehettek és mit nem? Mi lesz a megszokott reggeli kávétokkal? Szabad tornáznotok vagy inkább pihengessetek? Mit várjatok a szüléstől? Honnan fogjátok tudni, hogy hogyan kell szoptatni vagy hogy eleget evett a csöppség? És mi a helyzet a fürdetéssel? Hogyan alakul […]

Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból

Opera „A mű gondolati magja a hűségen alapuló, ártatlan mesebeli szerelem hatalma. A tiszta szerelem, illetve a szabadságvágy képviselői állnak szemben a számukra ellenséges hatalommal. Bár a mű cselekménye a szöktetés elkészítése és kivitelezése, a mondanivalót tekintve mégsem ez a legfontosabb. A lényeg az, hogy a szereplőknek lelki akadályokon kell áthatolniuk.” (Juronics Tamás, rendező) Az […]

Műhely-estek a Zichy-palotában

Irodalmi kávéházak, kávéházak az irodalomban Beszélgetéssel egybekötött előadás A Műhely folyóirat 2020/2-es számának egyik tanulmánya bepillantást enged a kairói irodalmi kávéházak múltjába. E nosztalgiázás apropóján Műhely-estünk keretében terítékre kerül a 19. századi Győr kulturális élete is, kávéházakhoz kötődő anekdotákkal és képekkel.

Tavaszváró

Műsor: R. Schumann: I. (B-dúr) “Tavaszi” szimfónia, op. 38 A. Dvořák: A vízimanó – szimfonikus költemény, op. 107 Zenél: Győri Filharmonikus Zenekar Vezényel: Káli Gábor A Győri Filharmonikus Zenekar 17:18 hangversenybérletének második koncertje a romantika zenekari zenéjének két reprezentatív darabját mutatja be a közönségnek. Az 1841-es esztendő „A szimfóniák éve” névvel ismert a Schumann-életrajzban: ekkor készült az első, lírai […]

Dumaszínház

Ricsifiú: A szabolcsi Picasso – Kertész Ricsi önálló estje Ricsifiú kiválóan ért a Teddy-hengerhez és a spaknihoz. Olyan elegánsan tartja a korongecset, mint a new-yorki szabadságszobor a fákját.Több szász négyzetmétert lekent már egyszínűre, de egy nap vászon került a kezébe. Hogy mit kezd vele, az est végére kiderül. Mesél és barangol az élet minden művészetében, […]

A Nagy Szenes Gála

Interaktív zenés műsor Szenes Iván slágereivel A nagy érdeklődésre való tekintettel két előadás lesz, 15 és 19 órás kezdettel.   www.monarchiaoperett.hu  

Meditációs workshop

A rendezvény négy, egymásra épülő foglalkozásból áll. A foglalkozások dátuma: november 7, 14, 21. és 28. szombati napokon 10:00-12:00 óra között. A rendezvény résztvevőinek száma legfeljebb 20 fő. A rendezvénynek helyet biztosító Generációk Házában, a hivatalos rendelkezésekkel összhangban, kötelező szájmaszk viselése, kézi fertőtlenítő használata és 1.5m-es távolság betartása. A foglalkozásoknak helyet adó teremben a székek […]

Bécs és Párizs

Műsor: L. van Beethoven: F-dúr „Razumovszkij” vonósnégyes, op. 59, No. 1 M. Ravel: Szonáta hegedűre és csellóra Közreműködnek a Győri Filharmonikus Zenekar művészei. Művészeti vezető: Berkes Kálmán A Győri Filharmonikus Zenekar kamarazenei bérletének az Egyetemi Hangversenyteremben megrendezett következő estjén a vonósrepertoár két fontos alkotását hallhatják. Beethoven 1806-ban komponálta op. 59-es számú, három vonósnégyesből álló ciklusát, melyet az orosz nagykövet […]

Izrael Egyiptomban

Műsor: G. Fr. Händel: Izrael Egyiptomban, HWV 54 (az oratórium 2. és 3. része) Zenél: Győri Filharmonikus Zenekar Vezényel: Barnás Antal Közreműködnek: Katrin Targo – szoprán Balogh Eszter – 2. szoprán és alt Alexander Kaimbacher – tenor Klemens Sander – basszus Hámori Szabolcs – basszus Wiener Männergesang-Verein Mödlinger Singakademie Chorvereinigung Schola Cantorum Az élete nagy részét Angliában töltő Georg Friedrich Händel életművében […]

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Hat vadidegen, három férfi és három nő érkezik egy csoportterápiára. Kezdetét venné az analízis annak rendje és módja szerint, azonban egy apró hiányosság hátráltatja a dolgok szokásos menetét. Hol lehet az orvos?

Csoportterápia – Online előadás

Bolba Tamás-Szente Vajk-Galambos Attila mjuzikelkámedije A Madách Színház közelmúltbeli musicalpályázatának díjnyertes darabjában három férfi és három nő érkezik csoportterápiára. Kezdetét veszi az analízis, ám fontos kérdések merülnek fel mindjárt a kezdet kezdetén. Vajon az az orvos, akit annak hiszünk, vagy valaki más? Egy üldözési mániával súlyosbított testképzavaros lány leginkább saját maga elől menekül. Van, akinek […]

Neil Simon: Pletykafészek

Bohózat két részben A Veres 1 Színház saját produkciója. A vígjátékok mestere, Neil Simon ezúttal is kivételeset alkotott. Krimitörténettel fűszerezett bohózatában az első perctől az utolsóig fenntartja a feszültséget, miközben kivételes lehetőséget kínál a színészeknek az önfeledt, egész színpadot betöltő komédiázásra. A nézőnek nincs is más dolga, minthogy hátradőlve figyelje a pletykák útját, s közben […]

Musical Show

A Budapesti Showszínház elsősorban show jellegű előadásokkal kívánja szórakoztatni a közönséget, produkcióik igazi kikapcsolódást nyújtanak országon innen és túl. Írjátok be a naptárba 2020. február 21. péntek 19 óra! Musical Show a Molnár Vidben. A legismertebb musical slágerek csendülnek majd fel szólóban és duettben. A Budapesti Operettszínház ünnepelt művészei jönnek el hozzánk és részleteket énekelnek […]

Tessék!: Dr. Bagdy Emőke előadása

Téma: A pandémia tanulságai és a lelki megküzdés útjai Kapunyitás: 17:30 Kezdés: 18:00 Média szereplései, ismeretterjesztő könyvei tették a hazai klinikai pszichológia királynőjévé. Bagdy Emőke mint ember titka a munka, a szorgalom. Nem ismeri a körülményeket, nem igényel feltételeket. Kedvenc tárgyai a kedves és fontos könyvei. Pozitív, és mindent azzá formál. Nem mereng az akadályokon, […]

Sors a siker mögött

Vajon sikeresnek születni kell? Vagy alakíthatunk a saját életünkön? Vendégeimmel, a két Michelin csillagos séffel: Rácz Jenővel és Sárközi Ákossal életük fordulópontjairól, mélységekről és magasságokról, kapaszkodókról és inspirációról beszélgetünk. Legyen az egy mester, egy példakép, egy kitűzött cél vagy akár az igaz szerelem megtalálása. Milyen útravalóval és álmokkal indultak útnak, és milyen buktatókkal, kudarcokkal kellett […]

A szabadság vándorai

A Kossuth-díjas Kerényi Miklós Gábor rendezésében a Kossuth-díjas Demjén Ferenc dalaiból, Budapest után először Győrben látható a Demjén Musical. Jegyelővétel: 06 30 853 5290, 06 20 932 3916

Élményfestés: Havas táj

A festményt gyerekeknek is ajánljuk! A tél legszebb részei közé tartozik az érintetlen hó és a gyönyörű táj. A rókák végtelenül játékos lények, ráadásul nagy fülükkel és lompos farkukkal elragadóak. A paszteles árnyalatok kedvelőinek ajánljuk ezt a festményt, ami nem csak egy gyerekszobát, de egy igazi skandináv stílusú otthont is remekül feldob. GyőrCarddal 30% kedvezmény!

Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból

Opera „A mű gondolati magja a hűségen alapuló, ártatlan mesebeli szerelem hatalma. A tiszta szerelem, illetve a szabadságvágy képviselői állnak szemben a számukra ellenséges hatalommal. Bár a mű cselekménye a szöktetés elkészítése és kivitelezése, a mondanivalót tekintve mégsem ez a legfontosabb. A lényeg az, hogy a szereplőknek lelki akadályokon kell áthatolniuk.” (Juronics Tamás, rendező) Az […]

Élményfestés: Vízililiomok

Monet vízililiomai híresek, és nem csak a művészt, de mindenkit elbűvöl ez a sorozata. Nem is csoda, hiszen sok munkát fektetett bele, hogy a legtökéletesebb végeredményt kapja. Még a tavat is megvette rajongásában, hogy nyugodtan tudjon alkotni és senki ne zavarja miközben tanulmányozza a színeket vagy a fényeket. Gyere te is velünk a nyugalom szigetére […]

Kezdő hatha jóga tanfolyam

A jóga egy önismereti rendszer, amely mindenek előtt harmóniát teremt az emberben, aki gyakorolja. Gyere és tanuljuk meg együtt a kezdetektől, érthetően gyakorlatban is az első lépésekkel kezdve a testtartásokat, a tisztító gyakorlatokat, a légző gyakorlatokat, a meditáció alapjait, stb… A gyakorlatok és a tanfolyam egész felépítése azt szolgálja, hogy minél jobban megismerd saját szükségleteid. […]

A meditáció művészete – Workshop

A meditáció valamilyen formában minden hiteles szellemi út központi eleme. Számos fajtája létezik, de a legegyszerűbb formáinak gyakorlása is sorsfordító lehet, mert a meditatív módszerek gyakorlásával felébresztjük lényünk korlátlan lehetőségeit és feltárul lényünk lényegi természete (a legfelsőbb Önvaló – Atman). A workshop-on megismerkedünk a meditáció hagyományos formáival, lépéseivel, esetleges akadályaival és azok megoldásaival, koncentrációs módszerekkel, […]

Éjszakai Fürdő

A győri Rába Quelle fürdő minden második szombaton késő esti csobbanással, élményelemekkel, vízibárral és egyedi hangulatú szaunaszeánszokkal várja az érdeklődőket. További információ: www.rabaquelle.hu

Kosárfonó szombat

Aki érezte már egyszer is az ázó fűzfavessző illatát, abban örökké él a vágy, hogy kosarat kössön belőle. Kezdők és haladók is elmélyedhetnek a kosárfonás rejtelmes világában – 14 éves kortól várjuk a jelentkezőket. Előzetes jelentkezés szükséges! Amit hozni kell: egy jó metszőolló, rövid pengéjű éles kés, játszós ruha, étel-ital, de rendelni is lehet , […]

Hangraforgó Klub

  „A szív labirintusában” – költői portré versekkel és dalokkal Vendég: Mirtse Zsuzsa költő

Diafilm vetítés 3-9 éveseknek

A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra Tóth Tamara segítségével vetítve, persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! A program ingyenes, előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt. Helyszín és elérhetőség:  Győri Pagony – Győr, Batthyány tér […]

Diafilm vetítés 3-9 éveseknek

A Győri Pagony nem csekély diafilm készletének régi és új remekei kerülnek elő a fiók mélyéből és láthatóak a hófehér falra Tóth Tamara segítségével vetítve, persze csak akkor, ha a gyerekek sötétet varázsolnak! Varázsigével készülni ajánlott! A program ingyenes, előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt. Helyszín és elérhetőség:  Győri Pagony – Győr, Batthyány tér […]

Ringató 0-3 éveseknek

A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél óra közös játékra várja Gerbert Judit dallal, derűvel és szeretettel a legapróbbakat […]

Ringató 0-3 éveseknek

A kreativitás, a formaérzék és a figyelem fejlődésében hatalmas jelentősége van a kisgyermekkori zenei nevelésnek. A Ringató egy zenei központú művészeti nevelés, ahol nagy a hangsúly a testi érintésen is. Az érintés és a ritmikus hangadás a kisgyermek számára varázslat. Erre a varázslatra és fél óra közös játékra várja Gerbert Judit dallal, derűvel és szeretettel a legapróbbakat […]

Andi Horgolóműhelye

Horgoló tanfolyam 10 éven felüli gyerekeknek és felnőtteknek minden szerdán a Győri Pagonyban Nem csak a nagymamák tudnak horgolni! A tanfolyam elsajátíthatók horgolási praktikák a kezdő lépésektől a kész mintákig, a februári tanfolyam témája a környezettudatosság, elsőként egy csinos bevásárlótáska készítése a cél. Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt. Helyszín és elérhetőség:  […]

Andi Horgolóműhelye

Horgoló tanfolyam 10 éven felüli gyerekeknek és felnőtteknek minden szerdán a Győri Pagonyban Nem csak a nagymamák tudnak horgolni! A tanfolyam elsajátíthatók horgolási praktikák a kezdő lépésektől a kész mintákig, a februári tanfolyam témája a környezettudatosság, elsőként egy csinos bevásárlótáska készítése a cél. Előzetes jelentkezés szükséges a Győri Pagony korlátozott befogadóképessége miatt. Helyszín és elérhetőség:  […]

Babamasszázs

5 alkalmas tanfolyam szülőknek minden kedden a Győri Pagonyban 9.30 és 10.15 órai kezdettel A tanfolyam fontos célja a tudatos érintés által a babával való kapcsolat bensőségesebbé tétele, az otthoni biztonságos kényeztető test- és arcmasszázs fogások elsajátítása, a baba emésztési problémáinak (hasfájás, görcsök, székrekedés stb.) és a fogzással járó kellemetlenségek megszüntetése, a rendszeres érintés hatására […]

Babamasszázs

5 alkalmas tanfolyam szülőknek minden kedden a Győri Pagonyban 9.30 és 10.15 órás kezdettel A tanfolyam fontos célja a tudatos érintés által a babával való kapcsolat bensőségesebbé tétele, az otthoni biztonságos kényeztető test- és arcmasszázs fogások elsajátítása, a baba emésztési problémáinak (hasfájás, görcsök, székrekedés stb.) és a fogzással járó kellemetlenségek megszüntetése, a rendszeres érintés hatására […]

Ne most, drágám!

A megváltott jegyek kérdésében a külsős szervezőkkel felvettük a kapcsolatot, a végeredményről tájékoztatjuk Önöket, figyeljék a helyszín web-, vagy facebook-oldalát!   Vígjáték két felvonásban A Veres1 Színház vendégjátéka Szerelmi háromszögek, nercbundák, hiányos öltözetű hölgyek, ablakon kirepülő ruhadarabok, totális téboly. Mindez London legelegánsabb szőrmeszalonjában, kizárólag a felhőtlen szórakoztatás érdekében!

A Halál És A Lányka

Kamarazenekari hangversenybérlet Műsor: Mendelssohn-Bartholdy: D-dúr vonósszimfónia, No. 2 Bruch: Kol Nidrei, op. 47 Debussy: Szakrális és profán táncok Schubert – G. Mahler: A halál és a lányka, D 810 Zenél a Győri Filharmonikus Zenekar Kamarazenekara Művészeti vezető: Bényi Tibor – gordonka Közreműködik: Milica Pašić – hárfa

Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból

Opera „A mű gondolati magja a hűségen alapuló, ártatlan mesebeli szerelem hatalma. A tiszta szerelem, illetve a szabadságvágy képviselői állnak szemben a számukra ellenséges hatalommal. Bár a mű cselekménye a szöktetés elkészítése és kivitelezése, a mondanivalót tekintve mégsem ez a legfontosabb. A lényeg az, hogy a szereplőknek lelki akadályokon kell áthatolniuk.” (Juronics Tamás, rendező) Az […]

Családi Délután a Füles Bástyában

Programok: 13.10-14.30 Állatok ételeinek elkészítése: mint kis gondozó elkészítjük közösen az Füles Bástya lakóinak ételeit, majd közösen beadjuk nekik. 14.50-15.50 Állatbemutató: Füles Bástya lakóinak bemutatása, valamint a ZooShow szereplőinek bemutatása 16.00-tól változatos programok: -Kreatív sarok: színezők, -Füles Kvíz: Ha kitöltitek édesség jár cserébe -Kérdezz! Felelek! Állatok trenírozásáról, avagy hogy zajlanak az állatok tréningje -Folyamatos állat […]

V–VI. Korcsoportos Kézilabda Diákolimpia

Országos döntő Az ország 8-8 legjobb középiskolás fiú- és lánycsapatai mérkőznek meg a „2019–2020. évi Diákolimpia Országos Bajnoka” címért. Péntek reggeltől szombat délig zajlanak a csoportmérkőzések, szombat délután a keresztjáték, vasárnap pedig a helyosztók, köztük a két döntő. A lány kategória nagy esélyese lesz várhatóan a győri Bercsényi-középiskola, mely az utóbbi években mindig a dobogó […]

Folyékony arany

Almási Tamás filmje a tokaji aszú nyomában Színes magyar dokumentumfilm, 78 perc, 2019 Rendező: Almási Tamás A tokaji aszú, amelyre a magyarok a mai napig nemzeti szimbólumként tekintenek, közel háromszáz évig a világ egyik legdrágább és legkeresettebb bora volt. XIV. Lajos, Viktória királynő, Nagy Péter cár, Goethe és Beethoven is rajongott a tokajiért. A két […]

Az én XX. századom

Magyar játékfilm, 99 perc, 1989 (12) Rendező: Enyedi Ildikó A VETÍTÉS INGYENES, HELYFOGLALÁS ÉRKEZÉSI SORRENDBEN! Enyedi Ildikó Cannes-ban a Legjobb első filmnek járó Arany Kamera díjával elismert, trendekbe nem illeszthető ironikus “fényfilmje” rövid időre visszatér a mozikba. A 20. század elejét a némafilmek stílusában megidéző, fekete-fehér alkotás teljes körű restaurációját a Magyar Filmlaborban készítették el […]

A Győri Balett Nyilvános Próbanapja

11:00 A Győri Balett nyilvános balett gyakorlata 11:30-14:00 Győri Balett próba A rendezvények látogatása az info@gyoribalett.hu e-mail címen történt regisztrációhoz kötött. (Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a férőhelyek korlátozott száma miatt a látogatószám is limitált.) Helyszín: Győri Balett Stúdió, Árpád Parkolóház  

Óz – Matinéelőadás

Kansast, a kis Dorka otthonát hatalmas forgószél lepi meg, és a tornádó csodálatos helyre, Óz birodalmába repíti a kislányt. Útja során barátokat szerez az Oroszlán, a Madárijesztő és a Bádogember személyében, ám egy kegyetlen ellenséggel, a Boszorkánnyal is szembe kerül. Noha Óz birodalmában minden színes, szép és hatalmas, Dorka legfőbb vágya, hogy visszajusson az ő […]

Műhely-estek a Zichy-palotában

A Műhely folyóirat győri szerzőinek felolvasása 2019-ben megjelent műveikből. Közreműködnek: Bodrogi Sára Borbély János Dalmai Rozi Juhász Attila Komálovics Zoltán Kovács Katalin Pátkai Tivadar Péntek Rita Szentirmai Mária Bemutatkoznak a Műhely szerkesztői: Dr. Horváth Nóra Márjánovics Diána Szarvas Melinda Zenei közreműködők: a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának hallgatói: Bégány Csenge – ének Filó Dóra – […]

János Vitéz

Színes, magyar animációs film, 74 perc, 1973/2018 – Digitálisan felújított kép és hang Rendező: Jankovics Marcell A VETÍTÉS INGYENES, HELYFOGLALÁS ÉRKEZÉSI SORRENDBEN! Jankovics Marcell 1973-ban bemutatott nagyszabású János vitéz feldolgozásával indult a magyar egész estés animációs filmek gyártása. A néphagyományt, a szecessziót és a pop artot egyedi módon ötvöző, zenés rajzfilm Petőfi Sándor születésének 150. […]

Farsangi Koncert

Meglepetésekkel, sok humorral és vidámsággal gazdagon fűszerezett, kellemes estére várja a zenebarátokat a Győri Filharmonikus Zenekar és Berkes Kálmán művészeti vezető. Közreműködik: Nyári Károly – zongora, ének

Én, Szabó Magda

Egy nő sorsa a XX. században… Spirit Színház Vendégjátéka Ki volt Szabó Magda? Író, költő, feleség, barát? Ember volt, olyan, mint mindenki. Küzdött, félt, harcolt, szeretett. Lelelki társként állt mellette férje Szobotka Tibor, író, műfordító. Két test, egy lélek voltak. Az előadás átöleli a teljes életművet a költeményektől az önéletrajzi ihletésű írásokig. Nagyváradi Erzsébet érzelmekben […]

„Magyarország az én hazám…”

Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna egyetemi docens, etnográfus előadása Magyarország szimbólumai népdalainkban Helyszín: Pinnyédi Művelődési Ház

Filmklub: Rossz versek

A vetítés a Magyar kultúra hete programsorozat része. A 33 éves Merthner Tamás magánélete romokban, mert párizsi ösztöndíját töltő barátnője, Anna éppen most szakított vele. Tamás önsajnálatában, a múltjában kezdi keresni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e, amikor már gyakorlatilag nincs. Magánéleti problémáinak feldolgozása mellett, Tamás emlékeiből ébred rá a mai társadalom […]

Aranykapu Zenekar Koncert

A zenekar célja, hogy a magyar néphagyományból merítve, különleges hangzásvilággal, a korosztálynak (1-10 éves) megfelelően adja át zenei- és anyanyelvi értékeinket. Az interaktív koncerteken zongora-, gitár, nagybőgő, harangjáték, cajon, udu és egyéb ritmushangszerek is kísérik a nép- és gyermekdalokat, mondókákat. Bővebb infó: info@aranykapuzenekar.hu

Kerekítő Manó és barátai

Bábos mesekoncert az Aranykapu zenekarral A zenekar célja, hogy a magyar néphagyományból merítve, különleges hangzásvilággal, a korosztálynak (1-10 éves) megfelelően adja át zenei- és anyanyelvi értékeinket. Az interaktív koncerteken zongora-, gitár, nagybőgő, harangjáték, cajon, udu és egyéb ritmushangszerek is kísérik a nép- és gyermekdalokat, mondókákat. Helyszín: Generációk Háza Művelődési Központ – Színházterem Jegyrendelés: info@aranykapuzenekar.hu

Kerékgyártó István: Hurok

Az Orlai Produkciós Iroda vendégelőadása a Magyar Kultúra Hetén Az előadás kegyetlenül éles reflektorfénnyel pásztázza a magyar társadalom szinte teljes keresztmetszetét, a minisztertől a drogos fiúig, a nagyvállalati vezérigazgatótól a bolti eladóig. Arthur Schnitzler a huszadik század fordulóján írt Körtáncának szerkezetét eleveníti fel a szerző, de míg ott a történet továbblendítője az erotika, a szexuális […]

Van Másik…

Flesch Károly hangversenybérlet Műsor: Haydn: G-dúr „Gypsy” zongoratrió, No. 39, Hob. XV:25 A. Mozart: Esz-dúr kürtkvintett, KV 407 van Beethoven: c-moll vonósnégyes, op. 18, No. 4 Művészeti vezető: Berkes Kálmán Közreműködik: Győri Filharmonikus Zenekar művészei

Esküvői Kiállítás

Immár 26. alkalommal szervezik meg az Esküvői Kiállítást a házasságkötést tervező pároknak, bemutatva az aktuális esküvői trendeket, valamint az esküvői szolgáltatások széles körét, választékát a Zichy-palotában. A kiállítás ideje alatt az Anyakönyvi Hivatal ügyeletet tart a párok számára, így ezen a hétvégén lehetővé válik az esküvői időpont lefoglalása, a részletek megbeszélése is. A rendezvény látogatása […]

Tessék! – Fördős Zé

Jegyek: https://tixa.hu/fordosze Helyszín: Vaskakas Művészeti Központ Cím: Győr, Czuczor Gergely u. 17. Kapunyitás: 18:30 Kezdés: 19:00 Fördős Zé a hazai gasztronómia egyik legvagányabb, leglazább alakja. Otthonosan mozog mindenhol: a tűzhely mellett, tv-műsorokban, a könyvkiadásban és még ezer helyen, ahol megfordul. Egy igazi önazonos ember, aki sokat tud a gasztronómiáról, a vállalkozásokról és a médiáról. Információ, következő […]

A miniszter félrelép

RAY COONEY: A MINISZTER FÉLRELÉP Richard Willey, a kormány egyik sikeres, fiatal minisztere gáláns kalandra készül az ellenzéki frakció titkárnőjével (Jane) egy patinás hotelben. Az este azonban nem kezdődik a legjobban, hiszen a szobába belépve, azonnal találnak egy ”hullát” az ablakban. Richard végül segítségül hívja parlamenti titkárát, Geroge Pidgen-t, így már hárman próbálják megoldani ezt […]

Cotton Club Singers 25.

A Cotton Club Singers 2020-ban, a megalakulásának 25 éves jubileuma tiszteletére egy nagyszabású koncertet ad Győrben! Jegyértékesítés: Hamarosan indul! Helyszín: Győri Nemzeti Színház Időpont: 2020. február 10. Cím: Győr, Czuczor Gergely u. 7 Kezdés: 19:00 A jubileumi koncerten fellép: Kozma Orsolya, Szűcs Gabriella, Zsédenyi Adrienn, Fehér Gábor és László Boldizsár. A koncertet az együttes egykori, ám ma is méltán elismert […]

AWS, Vendég: Tiansen

JEGYINFÓ Early bird: 2000 Ft // az első 50 db!! // Kedvezményes elővétel: 2500 Ft // korlátozott számban!! // Elővétel/helyszíni (ha marad): 3000 Ft Az early bird és kedvezményes elővételes jegyek korlátozott számban elérhetőek, 2020.02.06-án éjfélig. KAPUNYITÁS 20.00

Barokk Bál

„Életöröm, játék, korabeli táncok” Tavalyelőtti bálozók véleménye:  “Csodálatos volt és nagyon örülünk, hogy ismét átélhettük. A helyszín, a díszítések, a menü, a program egyaránt magas színvonalú volt. ”  Ha Győr, akkor barokk, ha barokk, akkor bál… 2020. február 8-án Barokk Bál Győrben. A győri báli szezon egyik legkülönlegesebb eseménye a 2020-ban 28. alkalommal megrendezésre kerülő Barokk […]

Megközelítés

Vonattal A város kiváló földrajzi fekvésének köszönhetően a Bécs-Budapest fő vasútvonalon fekszik, ezért a két főváros között közlekedő nemzetközi járatok (railjet, eurocity, intercity) megállóhelye. Magyar Állam Vasutak: https://www.mavcsoport.hu/ Austrian Railways: https://www.oebb.at/en/ Autóval Győr közlekedés-földrajzi helyzete kiváló, és maga a város remek közlekedési adottságokkal és infrastruktúrával rendelkezik. Ezeknek köszönhetően az autóval érkezők minden irányból könnyedén és kényelmesen megközelíthetik […]

Látogatóközpont

Tourinform Győr A belváros szívében fekvő Tourinform irodában hasznos kiadványokkal, naprakész információkkal, rendezvényjegyekkel várjuk az érdeklődőket. Fontos küldetésünk – a helyi lakosok tájékoztatása mellett – a hazai és külföldi turisták érdeklődésének felkeltése a városban található számos érték iránt. Szolgáltatások információnyújtás látnivalókról, programokról, szálláshelyekről ingyenes és megvásárolható turisztikai kiadványok, térképek, programajánlók szállásfoglalás győri és környékbeli szálláshelyekre […]

MolnAir – hőlégballonos repülés

Repüljön velünk és élvezze az ország egyik legszebb városának felejthetetlen látványát madártávlatból! A hőlégballonozás egy izgalmas, bámulatos és örök emléket adó program, mely különbözik minden más repülési formáktól. Április 1. és október 31. között napkeltével kezdődő, vagy naplementével végződő repüléseink alkalmával akár 1000 méteres magasságból gyönyörködhet Győr városának káprázatos látványában. Tapasztalt, több száz órát repült, […]

Barátság Sportpark

A Barátság Sportparkban számos sportolási és kikapcsolódási lehetőség várja azokat, akik zöld környezetben, aktívan szeretnék tölteni szabadidejüket. A közel 29 000 m2 -es parkban három korszerű, sátorral fedhető, változtatható kapuméretű műfüves futballpálya, utcau kosárlabda pálya, szabadtéri erőpark, az uniós szabványoknak megfelelő gyermekjátszótér, az életkori sajátosságok figyelembevételével kialakított nyugdíjas park és egy 600 méteres rekortán borítású […]

Kisvonatos városnézés

A Győr központjában közlekedő kisvonat kellemes körútra viszi a kirándulni vágyókat, melynek során úgy tekinthetik meg a belvárost, hogy közben élmény az utazás. A legtöbb nevezetességet érinti az útvonal. Információ: Látogatóközpont / Tourinform Győr 9021 Győr, Baross G. út 21.  

Aqua Sportközpont

Az Aqua Sportközpont a nyugat-dunántúli régió legmodernebb versenyuszodája. Az ötven méteres medencét is tartalmazó létesítmény a  győri olimpiai létesítményegyüttes területén található. A sportközpont rangos hazai és nemzetközi úszó- és vízilabda versenyeknek is otthont ad. Az Aqua Sportközpont szolgáltatásai: 50 x 25 m-es úszómedence 80 cm mély, 32 C fokos melegvizes medence 2 finn szauna, bukómedence, […]

Rabkerti tó

A győri folyókban és holtágakban, valamint a különböző természetes és mesterséges tavakban számos horgászási lehetőség várja a látogatókat. Jellemző halfajok: ponty, bodorka, keszeg, compó, csuka. ENGEDÉLYEK, NAPIJEGYEK VÁLTÁSA: https://horgaszjegy.hu/ Nádorvárosi Sporthorgász Egyesület 9024 Győr, Szérüskert u. 36. Tel.: +36 20 484 8504, +36 20 485 2130 Web: www.nadorvaros-he.hu E-mail: nadorvarosihe@gmail.com MVG Horgász Egyesület 9019 Győr-Gyirmót […]

Zátony sétahajózás, tutajozás

Győr a folyók városa, tartja a mondás. Belvárosában találkozik a festői szépségű Rába és a Mosoni – Duna. A városba látogató vendégeknek így lehetősége nyílik megcsodálni Győr egyedülálló folyóparti hangulatát tutajról és sétahajóról egyaránt. Fedezze fel a belváros szépségeit a folyókon hajózva, mely garantált élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak.

Mobilis Interaktív Kiállítási Központ

Fedezd fel! – Interaktív kiállító tér A felszabadult játék öröme nem csak a gyermekek kiváltsága! Interaktív kiállító terünkben közel 70 kipróbálható, játékra ösztönző kiállítási eszközt tudnak kipróbálni a látogatók a szélcsatornától a tükörlabirintuson át az áramvonalas karosszériáig. Legnépszerűbb attrakcióink közé tartoznak a látványos kísérleti bemutatók, amelyek egy újonnan kialakított, egyetemi auditóriumhoz hasonló térben zajlanak.   […]

Vaskakas Presszó: Bede Fazekas Csaba

Szemere Katalin újságíró és Góg Angéla food designer közös sorozata, a Presszó a Vaskakasban talál második otthonára: 2019 szeptemberétől havonta egy alkalommal Vaskakas Presszóba várják az érdeklődőket, neves, Győrhöz valamilyen módon kötődő vendégek részvételével. A januári vendég: Bede-Fazekas Csaba Kossuth-díjas magyar operaénekes, színész. Az estet Szemere Katalin nagyjából egy órás beszélgetése nyitja Bede-Fazekas Csabával, melyet körülbelül egy órányi […]

Tessék! – Ördög Nóra és Nánási Pál

Ördög Nóra és Nánási Pál hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb sztárpárosa. Nem is csoda, hiszen meglepő őszinteséggel mesélnek családi életükről, és a valóságot is szívesen megosztják, nem kozmetikázzák az életüket. Információ, következő előadások: www.tessekgyor.hu

Bob herceg

Az első magyarul írott operett sikere a múlt század kezdete óta töretlen. Bob úrfi, az álruhás trónörökös lehozza a csillagokat az égről, még London népét is fellázítja, hogy szerelmét megkaphassa. A népmesei fordulatokra épülő bájos mesében kiderül, az igaz szerelem valóban képes- e minden akadályt legyőzni. A romantikus és vicces történetet olyan ismert dalok kísérik, […]

Nagyárpi – Ráskó Eszter önálló estje

Ráskó Eszter új önálló előadása, Ács Fruzsina vendégfellépésével. Ráskó Eszter A Dumaszínház társulatának tagja. Pszichológus, Szexuálpszichológus, HR Manager, Szabolcs megye önjelölt üdvöskéje, megrögzött élménykereső, enyhén narcisztikus és szociálisan túl kompatibilis személy. Stresszhelyzetben számos esetben mutatja Tourette szindróma jeleit, gátlástalansággal vegyes figyelmetlensége gyakran sodorja olyan helyzetekbe, melyekből csak órákig tartó smsezéssel tudja kivágni magát. A szinti […]

Kezdő hatha jóga tanfolyam

A jóga egy önismereti rendszer, amely mindenek előtt harmóniát teremt az emberben, aki gyakorolja. Gyere és tanuljuk meg együtt a kezdetektől, érthetően gyakorlatban is az első lépésekkel kezdve a testtartásokat, a tisztító gyakorlatokat, a légző gyakorlatokat, a meditáció alapjait, stb… A gyakorlatok és a tanfolyam egész felépítése azt szolgálja, hogy minél jobban megismerd saját szükségleteid. […]

Primadonnák – Online előadás

Ken Ludwig bohózata Fordító: Hamvai Kornél Két valaha szebb napokat látott Shakespeare-színész elhatározza, hogy Hollywood felé veszi az irányt, ehhez azonban pénzre van szükség. Egy újsághirdetés nyomán „Haldokló asszony keresi szeretteit. Irdatlan vagyon forog kockán” elmennek a megadott címre, ám ott már segítők és jóakarók egész hada nyüzsög. Ráadásul kiderül: a keresett rokonok nők. Szerencsére […]

ZOMBIE BATTLEGROUND MESTERMC (MINECRAFT)

Ha január, akkor találkozunk az ETO PARK HOTELBEN! A Videós Találkozó szezonját erősen indítjuk, hiszen velünk lesz: – UborCraft, – luckeY, – OwnMcKendry, – Jánosik Gergő, – DoggyAndi, – IceBlueBird, – ZsDav és a MesterMC is! A rendezvényünkön izgalmas programokkal várunk, mellette pedig megtalálod a legnépszerűbb videós termékeket is! Időpont: 2020.01.18 Helyszín: ETO PARK   Részletek, jegyvásárlás: […]

Tessék – Sebestyén Balázs

Sebestyén Balázs Győrben! 2020. Január 16. (csütörtök) Helyszín: Richter Terem Cím: Győr, Aradi vértanúk útja 16. Kapunyitás: 17:30 Kezdés: 18:00 Utánaszámoltunk, és meglepődve láttuk: már 22 éve annak, hogy Sebestyén Balázs beköltözött a nappalinkba. Először a Z+ (Viva) műsorvezetőjeként láttuk, aztán 2003-tól az RTL Klub sztárja lett. 23 műsor köthető a nevéhez, melyeknek a többsége […]

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek – zenés vígjáték két részben Írta: Vajda Katalin; dalszövegek: Fábri Péter Az Anconai szerelmesek című zenés komédia a bemutatása óta eltelt húsz évben a legtöbbet és legtöbbféleképp játszott vígjátéka a hazai színpadoknak. Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvözi a hagyományos magyar humorral és a hetvenes évek legismertebb olasz slágereivel. A történetet a […]

Elisabeth

Lévay Szilveszter – Michael Kunze musicalje Adott egy kor, adott egy mindenki által szeretett nőideál, Sisi, aki maga volt a megtestesült nagybetűs élet, és adott egy misztikus szál, a Halál személyében. Ezek összessége ad egy gyönyörűséges képi világot, amely fantasztikus zenével párosul. A misztikus szál és az élet között félúton van a történet lezárója, Lucheni, […]

Újévi operettgála

A hagyományokhoz hűen az újév első napjaiban újra látható lesz hazánk nagy városaiban az ország leglátványosabb kiállítású operett showja, amely az év végén érkezik vissza külföldi turnéjáról. 2020-ban, megújulva látható a MONARCHIA OPERETT előadása több száz látványos jelmezzel, kitűnő énekhangokkal, élő zenekarral. Vadonatúj műsort, káprázatos látványvilágot, és egy igazi legenda „feltámadását” ígérik a szervezők az […]

Városháza

A Városház tér egykor marhavásárok helyszíne volt, s eléggé távol esett a belvárostól. A gazdag kereskedő és iparváros azonban hamar kinőtte városfalait, s a XIX. század folyamán sorra nőttek ki a földből a gyárak, intézmények és lakóházak. Erre tette fel a koronát az új városháza megépítése, melynek munkálatait az üvegesmester Bisinger József városra hagyományozott vagyonából […]

Káptalandomb

A Káptalandomb Győr legősibb magja, itt terült el a rómaiak Arrabona nevezetű tábora, s ide jelölte ki I. István a püspökség és a várispán székhelyét a 11. században. Ezért épült itt az első székesegyház, a püspöki épületek és a székeskáptalanhoz tartozó házak, melyekről a negyed a nevét kapta. Egész mai területe a régi középkori vár […]

Dunakapu tér

A Dunakapu tér Győr három ikonikus tere közül az egyik. A Mosoni-Duna határolja északi irányból, nevét is a régi vár Duna-kapujáról kapta, amit sok helyen Vízi-kapunak is emlegetnek a források. A legenda szerint erre a kapura állították a törökök a vaskakast 1594-ben, mikor bevették a várost, kijelentvén, hogy addig maradnak, amíg meg nem szólal – […]

Széchenyi tér

Győr ma is központi tere mindig is a város szíve volt. Itt zajlott a történelmi Győr egész élete: népgyűlések, hivatalos funkciók, perek, kivégzések, piacok. Többek között itt árulták a dunai hajósmolnárok feleségei a búzalisztből és rozslángból sütött fehér cipókat, gyürkés kenyereket. Mai alakját a XVI. századi városrendezés alkalmával nyerte el, amikor az 1566-os nagy tűzvész […]

Gutenberg tér

A Káptalandomb lábánál fekvő Gutenberg tér a maga 600 négyzetméterével Győr legkisebb tere, mégis a város két fontos jelképét és egyik ikonikus épületét is itt találjuk. Múltunk epizódjainak elemei láthatók itt összesűrítve. A háromszög-alaprajzú Kreszta-ház, mely Győr egyik legrégibb épülete, fehér falaival és zöld zsalugátereivel mediterrán hangulatot kölcsönöz a térnek.

Xantus János Állatkert

Csaknem 150 állatfaj több, mint 900 egyede várja a Xantus János Állatkert vendégeit egy egész napos kirándulásra. Ázsiától Afrikán át Amerikáig kalauzolják el a látogatókat, ahol minden állat a saját élőhelyének megfelelő környezetben éli életét. Az állatkert egyik nagy feladata a látogató edukálása szórakoztató módon. A játszva tanulás legnagyobb támogatói a győri állatkertben pedig maguk […]

Fenntartó

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Adatkezelési nyilatkozat

Média támogató

Kapcsolat

9021 Győr, Baross Gábor út 21.
+36 96 311 771
gyor@tourinform.hu