” kifejezésre történő keresés eredménye

Ikrényi Tavaszköszöntés

Szeretettel várunk mindenkit tavaszköszöntő rendezvényünkre a Sport utcai játszótéren. 9.30 órától a 2023-ban született ikrényi gyermekek közös életfájának elültetésére kerül sor. Ezt követően ugrálóvár, kézműves foglalkozások, játékos feladatok várják a gyerekeket és jó hangulat a felnőtteket.Civil szervezeteink jóvoltából az idei évben is finomságokkal várjuk a résztvevőket. A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül. A rendezvényen való […]

Európa Kiadó

Április 27-én újra Győrben, a Rómer Házban ad koncertet az Európa Kiadó! A ’80-as évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros–énekes–igazgató köré épülő Európa Kiadó a magyar alternatív könnyűzene úttörő, mára legendássá vált formációja. A zenekar közel 40 éves fennállása alatt számos emblematikus felállásban működött, jelenleg Menyhárt Jenő mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és […]

Bogyó és Babóca

Csengettyűk Magyar animációs film, 70 perc, 2024, korhatárra való tekintet nélkül megtekinthetőForgatóköny és rajz: Bartos ErikaRendező: Fazakas Kinga és M. Tóth Géza ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■A korábbi Bogyó és […]

Majális Győrzámolyon

Helyszín: Győrzámoly, sportcsarnok és iskolaudvar Gyere és csatlakozz hozzánk egy fergeteges majálisra, ahol a sport és a kreativitás találkozik! Garantáltan jó hangulat, izgalmas programok, és rengeteg móka vár mindenkit, legyen szó kicsikről vagy nagyokról! Utcafoci, sportbemutatók, kézműves foglalkozások – minden megtalálható nálunk! Ne maradj le róla!   Programterv:9:00 Májusfa állítása9:30 Kishitner, Nagyhitner – fuss, ha […]

Irodalmi-pszichológiai est

Helyszín: Csorna, Városi Művelődési Központ  Ha szeretsz, miért nem szeretsz?  „Lehet-e úgy szeretni, hogy a másik belefogy, hogy viszket tőle a bőre, szúr a gyomra, hogy nem kap levegőt? Ki lehet-e szeretni a szuszt egy emberből?” (Üvegfal) „Az igazi szeretet is függés. A függésnek van szép értelme is. De a szeretetteli függésben egymás szükségleteinek a […]

Fenntartó

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Adatkezelési nyilatkozat

Média támogató

Kapcsolat

9021 Győr, Baross Gábor út 21.
+36 96 311 771
gyor@tourinform.hu