” kifejezésre történő keresés eredménye

Öt Templom Túra

Az Öt Templom Fesztivál a hitről és az elfogadásról szól, párbeszédről kultúrák és vallások között. Apropójául és helyszínéül öt templom szolgál, öt különböző felekezet egyenként is különleges temploma, amik együtt válhatnak európai szintű kuriózummá, hiszen békében, egymás mellett állva évszázadok óta hirdetik az európai kulturális sokszínűség értékeit. Ez a vezetett séta róluk szól, egy utca […]

Halászléfőző Fesztivál

2024. május 1-én (szerda) ismét megrendezik a Gyirmóti Halászléfőző Versenyt, immár 12. alkalommal. A program helyszíne az Aranyhal Szabadidőközpont (horgásztavak) lesz. A rendezvény 8 órától veszi kezdetét színes programokat kínálva. Program: 8 órától Rendezvény kezdete 9 óra: Kulcsár Béla harmonikaművész, GYMJV díszpolgára 10 óra: Nótaszó: Lukács Tímea, kísér Németh Rudolf és zenekara 10 óra: Ingyenes gyermekprogramok: körhinta, sárkánylégvár, csúszda, lovaskocsikázás, pónilovagoltatás Aranyhal Étterem – Látványfőzés Pontyhalászlé 500 literes kondérban, lángos, […]

Egészség-Piac

2024. április 27-én (szombat) 10-13 óráig Egészség-Piacot tartunk a Kovács Margit Iskolában ( 9024 Győr, Répce utca 2.). A programon ingyenes szűrővizsgálatokkal, különböző tanácsadással, bemutatókkal és életmódprogramokkal kedveskedünk a lakosságnak. A rendezvényre a belépés ingyenes. Mindenkit sok szeretettel várunk! Program: 10 óra: Köszöntőt mond Kovács Tamás és Borsi Róbert önkormányzati képviselők. 10-13 óra: Ingyenes szűrővizsgálatok. Ingyenes szűrővizsgálatok: VÉRCUKOR- ÉS KOLESZTERINSZINT MÉRÉS PROSZTATA (PSA) VIZSGÁLAT (EGY CSEPP VÉRBŐL) […]

Színe és visszája

2024. április 26-án (péntek) 17 órakor Kustán Melinda textiltervező iparművész és Milanovich Ildikó festőművész Színe és visszája című kiállításának megnyitóját tartjuk a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor u. 4.). A tárlat ingyenesen megtekinthető 2024. május 17-ig, hétköznapokon 13-16 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható. A rendezvényre sok szeretettel várunk mindenkit!

Színe és visszája

2024. április 26-án (péntek) 17 órakor Kustán Melinda textiltervező iparművész és Milanovich Ildikó festőművész Színe és visszája című kiállításának megnyitóját tartjuk a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor u. 4.). A tárlat ingyenesen megtekinthető 2024. május 17-ig, hétköznapokon 13-16 óráig. Az ettől eltérő időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható. A rendezvényre sok szeretettel várunk mindenkit!

Gyalogtúra

Egészségfejlesztési Iroda  Hídon át a tanösvényre – Gyalogtúra Győrszentivánra Táv: kb. 7 km. Győrszentiván-Kertvárosból indulunk, majd a gyalogos hídon keresztül a szentiváni tanösvényre, 100-150 éves tölgyek közé sétálunk. Rajt: Győrszentiván-Kertvárosban, Vadász lőtér buszmegálló, 15 óra. Győrből a rajthoz közösen fogunk kijutni egy rövid buszozással a vidéki buszpályaudvar 28-as kocsiállásától. (a régi pavilonsor mellett, gönyűi busz) […]

MAGYAR ÉVEZREDEK

Harangozó Imre előadása “Napkeletre tekinték…” Az archaikus imádság Népköltészetünk legbensőségesebb ága, s ennélfogva a legkésőbb fölfedezett is az ima. Megdöbbentő az archaikus imáinknak az az áradata, ami népünk emlékezetéből az utóbbi évtizedekben nyomtatásba került. Bálint Sándor és Fettich Nándor a témát épp csak érintő kutatásai, majd Erdélyi Zsuzsanna páratlanul gazdag és gondosan szerkesztett publikációi népi […]

Véneki Halászléfőző Verseny

2024. május 1-én várunk mindenkit szeretettel a XXXII. Véneki Nemzetközi halászléfőző Versenyre, ahol nem csak a versenyzőkre, hanem minden látogatóra gondoltunk a programok összeállításában. Programok:08:00 kapunyitás halászléfőző verseny kezdete10:00-tól Csigavár légvár és fajátékok12:00 Nicsi Judo Klub bemutató13:00-tól Korongozás Káldi Károly fazekas mesterrel13:00-tól Bercsényi DSE Győr Íjász szakosztály bemutató és íjászat lehetősége14:30-tól Halászléfőző verseny eredményhirdetése16:00 Sissi, […]

Fenntartó

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Adatkezelési nyilatkozat

Média támogató

Kapcsolat

9021 Győr, Baross Gábor út 21.
+36 96 311 771
gyor@tourinform.hu