Brenner János Hittudományi Főiskola

A sokak által kastélynak vélt neoromán épület a Brenner János Hittudományi Főiskolának és Papnevelő Intézetének ad otthont, mely 1909-10 között épült Széchenyi Miklós püspök megbízásából. Ziegler György és Aigner Sándor építészek tervei alapján a Hlatky-Schlichter helyi kőműves-vállalkozás kivitelezte a több mint száz növendék befogadására alkalmas, négyemeletes épületet, melyben két kápolna is található.

Az intézmény névadója Boldog Brenner János, a győri papnevelde egykori kispapja. Később az emberszeretetéről és bátorságáról imert pap "Az Istent szeretőknek minden a javukra válik" (Róm 8,28) - mottó szerint élt és látta el hivatását a Szentgotthárd melletti négy kis faluban.

A kommunista diktatúra veszélyesnek ítélte, és szerette volna eltávolítani a helyéről. Mikor nem mozdult, azon helyiekre „bízták” a dolgot, akikben meg lehetett pengetni a gyűlölet húrjait. Brenner János 26 éves volt, mikor 1957 karácsonya előtt nem sokkal egy éjjel egy haldoklóhoz csalták. Nem tudni, hányan voltak a támadók és pontosan mi történt, de a harminckét késszúrást, a brutális verést és a cipőtalpnyomokat a papi galléron nem lehetett meghamisítani.

Egykori működésének helyén ma is nagy tisztelet övezi, és hosszas eljárás után 2018-ban boldoggá avatták.

Megközelítés

Közelgő programok

FACEBOOK

KAPCSOLAT

Oxygen Icon Box

9021 Győr, Baross Gábor út 21.

Oxygen Icon Box

+36 96 311 771

Oxygen Icon Box

gyor@tourinform.hu