Karmelita templom és rendház

Kollonich Lipót győri püspök, később esztergomi érsek jelölte ki Győrt, mint az egyik várost, ahol a Németországból érkező karmelita rend megtelepedhetett. 1697-ben három karmelita szerzetes érkezett városunkba azzal a megbízással, hogy a rendnek telket vásároljanak.

A Bécsi kapu közelében megvásárolt Perger-házra esett a választásuk, itt alakítottak ki néhány cellát és egy kápolnát, amit még ebben az évben felszenteltek. Egy éven belül azonban olyannyira megnövekedett a testvérek száma, hogy kérvényezték a szomszédos, rossz állapotban lévő katonai építészeti hivatal rendelkezésükre bocsátását I. Lipót királytól.

Meg is kapták és el is kezdték az átépítés munkálatait, húsz évet áldoztak rá, végül mégis le kellett bontani az eredeti épületet, annyira menthetetlenek voltak az alapjai. Így kapta az új rendház és templom terveinek elkészítéséről szóló megbízást az építész Athanáz testvér, polgári nevén Wittwer Márton. Városunkban több egyházi épület építése is a nevéhez fűződik, mint pl. a Német Ispita temploma, vagy a Kálvária-domb kápolnái.

A munkálatok 1714-ben kezdődtek meg, először a rendház nyugati, Rábával párhuzamos szárnya készült el, 1725-ben pedig a templom. Szerkezetileg különlegesnek számít az ovális alaprajz és a különálló torony. A homlokzaton Szűz Mária, Avilai Szent Teréz és Keresztelő Szent János szobrait láthatjuk.

A mellékoltárok festményei a nápolyi származású osztrák festő, Martino Altomonte munkái. A szentek szobrait a Dél-tiroli Ferdinand Stuflesser készítette a XIX. században. Bár kevesen ismerik a nevét, ő faragta a padovai Szent Antal Bazilika egyik faoltárát is.

 

A templom jobb oldalán egy nyitott kápolnában a város és a magyarországi barokk egyik legszebb szobrászati alkotását csodálhatjuk meg, a Hab-Mária szobrot. Alkotója bizonyos források szerint Giovanni Giuliani velencei születésű szobrászmester, aki 1690-ben telepedett le Bécsben. Ő volt azon művészek egyike, akinek köszönhetően az északolasz barokk irányzat utat nyert és felvirágzott Ausztriában, és ezzel együtt a Monarchia többi területén. Emellett a templom freskóit készítő Altomonte barátja volt, egymás mellett nyugszanak a heiligenkreuzi kolostor temetőjében.

A szobrot az első győri árvízi emléknek is tekinthetjük, a nevét is onnan kapta, hogy neki tulajdonították a Rába áradatának megfékezését. 1735 között készült mészkőből, kék színben pompázott és a Sétatéren, a Radó-sziget vár felőli oldalán állt. Ahogyan a talapzaton álló feliratból is kiderül, 1861-ben felújították, majd onnan került át mai helyére 1891-ben.

 

 

 

 

Fenntartó

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Adatkezelési nyilatkozat

Média támogató

Kapcsolat

9021 Győr, Baross Gábor út 21.
+36 96 311 771
gyor@tourinform.hu