Vastuskó, vagy amit akartok

Keskeny homlokzatával és hengeres, zárt sarokerkélyével városunk egyik legkülönösebb, ikonikus épülete a Vastuskós-ház a Széchenyi téren. A XVII. században a városbírók tulajdonában lévő házat 1833-ban egy fűszerkereskedő, Zittrisch Mátyás vásárolta meg, aki meglehetősen jó marketinges vénáról tett tanúbizonyságot: üzletének beindítására a bécsi Stock im Eisen mintájára vastuskót készíttetett, és az üzlete elé állíttatta.

A reklámfogás olyan hatásos volt, hogy máig beszélünk róla, hiszen a Vastuskó Győr egyik szimbólumává vált. A városi legenda szerint az itt megfordult inasok, akik akkoriban országokon át járva tanulták ki mesterségüket, egy-egy szöget vertek bele, mielőtt tovább álltak. Ennél sokkal valószínűbb, hogy már a szögekkel együtt került az épület elé.

A Stock im Eisen Bécs legrégebbi jelképe, egy kéttörzsű lucfenyő középső darabja, amelybe szögeket vertek az évszázadok során. Az első írásos említése 1533-ból származik, a hozzá kapcsolódó monda azonban – mely megmagyarázza, miért is vertek az Európa-szerte vándorló iparoslegények szögeket akár ebbe, akár a győribe – a középkorig vezethető vissza.

A történet főszereplője egy szegény lakatosinas, aki ellopott a mesterétől egy igencsak művészi módon kivitelezett vasszöget, melyet Szent Leopold osztrák herceg – Ausztria védőszentje – vadászkastélyának építése során kellett volna felhasználni a Bécsi-erdőben.

A fiatalember eltévedt a rengetegben, s újra és újra ugyanannál a különleges törzsű fánál kötött ki. Megbánta a tettét, de nem volt elég bátorsága színt vallani, és mivel nem akarta sem visszaadni, sem megtartani a szöget, beleverte a fába.

Ekkor megjelent az Ördög, és felajánlotta, hogy megtanítja neki, hogy készíthet olyan szöget és lakatot, amely megvédi ezt a fát minden baltától és fűrésztől. A legény kapva kapott az alkalmon, s hamarosan olyan gyönyörű és bonyolult lakatokat készített, amit rajta kívül egy lakatosmester sem tudott kinyitni.

Nagyon gazdag, híres és elismert mesterként újabb szögeket vert a fába, míg teljesen be nem borította azt. A felső részt lefűrészelte, hogy csak a törzs maradt egy vaskéreggel, majd egy olyan lakatot készített rá, amit senki emberfia nem tudott volna kinyitni.

A lakatos élete elégedett volt és boldog, de azért rágta a szívét a megbánás, hogy alkut kötött az Ördöggel, és a félelem, hogy bármikor megjelenhet, és benyújthatja a számlát. Így aztán minden reggel elment a templomba, hogy meghallgassa a misét, ami a következő huszonnégy órára védelmet nyújtott neki a gonosz ellen.

Az Ördög eszén azonban nem lehet túljárni. Egy napon, mikor a reggeli borozgatás miatt elkésett a templomból, lecsapott rá és kitekerte a nyakát.

A legügyesebb lakatosok jöttek mindenfelől, hogy kinyissák a vastuskó lakatját, de egy sem járt sikerrel azóta sem. Bécs lassan akkorára nőtt, hogy a korábban a Bécsi-erdőben álló fa a városba került, s minden arra járó lakatoslegény további szögeket vert bele szerencsétlenül járt kollégájuk emlékezetére.

A Látogatóközpontban is megtalálható a győri Vastuskó másolata, melybe a városfelfedező játékot sikeresen befejezők beleverhetnek egy szöget, és a nevüket is rajta hagyhatják.

 

 

Galéria

Megközelítés

FACEBOOK

KAPCSOLAT

Oxygen Icon Box

9021 Győr, Baross Gábor út 21.

Oxygen Icon Box

+36 96 311 771

Oxygen Icon Box

gyor@tourinform.hu