Jedlik alkalmazott tudománya: szóda és fröccs

Bátran kijelenthetjük, hogy a XIX. század egyik legkiválóbb magyar elméje volt Jedlik Ányos. Bár bencés szerzetes volt, a tudományt talán még elkötelezettebben szolgálta. Igazi újítónak számított, Siemenssel tulajdonképp egyszerre találta fel a dinamót, csak felfedezéseinek publikálásával maradt le a német tudós mögött. Élete során több találmányával is hasonlóképp járt, így saját korában tudóstársai és a világ nem igazán ismerték el érdemeit.

Számos, tudományos szempontból fontos munkája közül Győrre máig legnagyobb hatást a szódavíz nagybani előállításának és tárolásának új módszere gyakorolta.

Négyfázisú szódavíz-gyártó gépet tervezett, mely a széndioxid sűrítésére nem a mechanikus légsűrítőt alkalmazta. A gyors vegyi bomlás előnyeit használta ki, mely tökéletesebben, egyszerűbben, és főleg olcsóbban fejlesztette a szénsavat, amit aztán 3-4 atmoszféra nyomáson összesűrített, majd a víztartályba vezetett. Az elnyelés folyamatát a rázásnak köszönhetően tudta rendkívül meggyorsítani. További fontos érdeme, hogy az edény aljáig érő csövön át fejtette le a szódavizet, ily módon a késztermék szinte teljes egészét hasznosítani tudta.

Ő maga így nyilatkozott 1841-ben, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók II. Nagygyűlésén:

„Érdemes lehet ezen pezsgő víz azon személyekre nézve, kik borral nem élvén, szomjúságuk oltásakor az említett pezsgői csípősséget éldelni kívánnák. Talán azon betegségekben sem lenne czéliránytalan ital, mellyekben a szénsav által történendő izgatás a belső részekre jótékonyan hat.”

A fröccs születéséről azt beszélik, hogy Jedlik a reformkori író-politikus, Fáy András fóti pincéjében, szüret idején, szódásüvegét bemutatva „fröccsentette” fel a bort a szikvízzel. A pincében jelen volt Vörösmarty Mihály, akinek szavai állítólag ezt az eseményt idézik Fóti dal c. versében:

„Fölfelé megy borban a gyöngy;

Jól teszi.

Tőle senki e jogát el

Nem veszi.

Törjön is mind ég felé az

Ami gyöngy;

Hadd maradjon gyáva földön

A göröngy.”

A szóda és a fröccs népszerűsége azóta sem csökkent, és Győr ma saját szimbólumaként tekint a szódásüvegre. Ezt bizonyítja a Jedlik-csobogó a Gutenberg téren, az évente nagy sikerrel megrendezett Fröccsfesztivál, és a Látogatóközpontban berendezett állandó szódásüveg-kiállítás is.

 

Fenntartó

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Adatkezelési nyilatkozat

Média támogató

Kapcsolat

9021 Győr, Baross Gábor út 21.
+36 96 311 771
gyor@tourinform.hu