Vaskakas Bábszínház

Vaskakas Bábszínház

— Győr, Czuczor Gergely u. 17.

Van a belváros szívében, a „győri Broadway-en” egy több mint 6000 bérletesnek játszó, első sorban gyerekeket megszólító, ám de felnőtteknek  szóló produkciókat színpadra is állító, és befogadó,  színházművészeti központ, a Vaskakas Bábszínház, melynek társulata a magyar bábművészet élvonalába „dolgozta be” magát az elmúlt évtizedekben. Az egyik legjelentősebb, legprogresszívebb színházi műhely az országban.  Évente mintegy 350-400 előadást játszanak körülbelül 30.000-40.000 néző előtt, a belvárosi bábszínházzá átalakított épületben. Hétköznapokon az óvodai, iskolai csoportok bérletes közönségét, szombatonként a legkisebbeket, a 0-4 éves korosztályt szórakoztatják az Aprók Színháza elnevezésű előadások keretein belül, vasárnaponként pedig a családoké a nézőtér.  


2021-ben  30 . születésnapját ünnepelte a társulat.  Felnőtt korba lépett . És  ahogy a felnőtté váló embert a realitásérzék, tervezési készség, pszichológiai érettség, önállóság, felelősségtudat, az alkotó munkára való képesség, valamint kialakult világnézet, erkölcsi tudat és saját értékrend jellemzi, úgy a megye egyetlen bábművészeti műhelyére is érvényes ez a minősítés. A Vaskakas jelenlegi életszakaszában már megtalálta helyét szűkebb-tágabb környezetében: Győr város művészeti életében, s a hazai bábművészet palettáján.


A Vaskakas Bábszínház 17 éve a Győrkőcfesztivált is jegyzi, mint főszervező, mely többször elnyerte a “Kiváló Művészeti Fesztivál” minősítést. Az ország legjelentősebb, 300000 látogatót generáló családokat megszólító összművészeti fesztiválja, a régió legjelentősebb rendezvényévé vált.


A nézőszámok a közönség szeretetét, a hazai és külföldi meghívások a szakma figyelmét, a jelentős támogatás pedig a fenntartó önkormányzat bizalmát, megbecsülését jelzi.

+36 96 512 690

info@vaskakas.hu

http://vaskakas.hu

https://www.facebook.com/vaskakas.babszinhaz