Gyárvárosi Advent

Gyárvárosi Advent

Kezdés — 2024. december 1. 17:00
Befejezés — 2025. január 6. 22:00

Gyárvárosi Advent – élő kalendárium


Hogy megkönnyítsék és megszépítsék a Karácsonyvárást, gyárvárosi lokálpatrióták idén is belefogtak, hogy megszervezzék Gyárvárosban az "élő adventi kalendárium" játékot. Az itt épült „mézeskalács”-házikók szép környezetet biztosítanak a Karácsonyváró akcióhoz!


Az adventi kalendáriumok mintájára december 1-24. között újabb és újabb fények gyúlnak fel egy-egy gyárvárosi lakás kidíszített ablakában. Karácsonyhoz közeledve egyre több ablak világít majd 17 és 22 óra között. Az ablakokban feltüntetjük azt a számot is, amelyik napon az adott ablak „kinyílt”, azaz kivilágították. A díszítmények január 6-ig, vízkeresztig lesznek láthatók.


A látványos ablakdíszek mellett plusz meglepetésekkel is készülünk:
a decemberi szombatokon (7-én, 14-én, 21-én), és Mikulás napján (december 6-án) 17 órakor, a fények felgyulladásakor a házigazdák vendégül látják az odaérkezőket.

 

Szenteste (december 24.) délutánján 17 órakor a Mátyás téren, a templom előtt együtt várjuk a legutolsó szám felgyulladását, és szerény szeretetvendégségre várjuk mindazokat, akik szeretnék velünk tölteni az ünnep délutánját!


Előtte délután megnézhetik a pásztorjátékot, vagy a betlehemet, s utána, ha fedeles mécsest hoznak magukkal, hazavihetik a Betlehemi lángot, ami a Születés Templomából érkezik hozzánk.


Ha szeretnének velünk játszani, csatlakozzanak a Gyárvárosi Advent – élő adventi kalendárium Facebook-csoporthoz! Itt mindennap kiteszünk egy térképrészletet, és megadjuk az utca nevét is, ahol aznap a következő számot megtalálják.


Hogy azok is tudjanak velünk játszani, akik nem Facebook használók, azoknak a templom árkádja alatt található hirdetőfalra teszünk ki egy kalendáriumot, ahol minden nap elolvashatóvá válik a cím, ahol aznap gyulladnak fel a fények.