Szent László Napok

Szent László Napok

Kezdés — 2024. június 28. 20:00
Befejezés — 2024. június 30. 22:00

Szent László király emlékét Győrben nem csupán a bazilikában látható herma őrzi, hanem öröksége túlmutat a városon, életén és tettein keresztül összeköti Győrt az Árpád-házi királyok térségben található emlékeivel. A győriek minden évben az Aranyparton zajló Szent László Napokkal emlékeznek rá. A fesztivál a középkort megidéző időutazás, melynek középpontjában a szent király alakja áll, aki a magyar történelemben összekapcsolódik a lovagság, vitézség, becsületesség fogalmával.
A látogatók a középkori környezetben, jurták, lovagi táborok között bolyongva, a lovas és gyalogos bemutatókat nézve a korabeli hadviselés mellett képet kapnak arról, hogy élték mindennapjaikat elődeink. Az őshonos állatok bemutatása, a játszóházak, az íjászkodás, az erőkőkészítés, a sok-sok izgalmas program által a gyermekek egy történelmi élményutazáson vesznek részt. Ebben az évben is az erre az alkalomra íródott, Szent László életét feldolgozó lovasszínházi zenés show gazdagítja a programot.

Állandó programok, játékok
Ómagyar Hagyományőrzők
A jurtás játszóház remek kikapcsolódást nyújt gyermeknek és felnőttnek egyaránt. A korabeli hangszerekkel, népi játékokkal felszerelt pihenős, játszós jurta nagy beszélgetések helyszíne lesz!

Toma és Csapata
Történeti játékapróságok hada. Játékkincs gyűjtemény csokor, amik a közelmúlt-régmúltból tanult időtöltések számtalan formája közül a legkedveltebbek közé tartoznak. Ügyességi, fejlesztő és táblás játékok.

Mátrai Fajátékok
Óriás labirintus az Aranyparton.
Kötélből készült óriás ügyességi akadálypálya.

Programok

Június 28., péntek
20:00 Fáklyás felvonulás az Aranyparttól a Bécsikapu térig

Június 29., szombat
11:00 Lovas és gyalogos felvonulás a Kossuth hídtól, a belvároson át az Aranypartig
A hagyományőrző csapatok felvonulása a Szelindek zenekar zenei kíséretével
     Új útvonal: 

 

Az idei útvonal a következő: Rónay Jácint utca – Kossuth híd – Móricz Zsigmond Rakpart – Új Kapu u. – Újvilág u. – Pálffy u. – Teleki László utca – Bajcsy Zsilinszky út – Aradi vértanúk útja – Virágpiac tér – Zechmeister utca – Bécsi-kapu tér – Káptalandomb – Kossuth híd – Kálóczy tér (sétány része) – Egyetem tér – Vásárhelyi Pál utca – Aranypart.
A jelmezes hagyományőrző felvonulás után izgalmas programokkal készülünk az idei Szent László Napok helyszínén, az Aranyparton.


12:30 Szelindek Együttes fellépése
15:00 – 20:00 Sárkánykészítés és reptetés– kézműves foglalkozás
16:00 A Szkíta Sólyom Baranta Közösség Győr bemutatója
16:40 Lovas solymász bemutató
17:15 Szelindek Együttes
17:30 Kassai Lajos lovasíjász bemutató
18:00 Banderium Hungarorum bemutatója
18:30 Pusztai Rókák lovasbemutatója
19:00 A Szent György Lovagrend gyalogos bemutatója
19:30 Kassai Lajos: Lovasíjászat – előadás
20:30 Kurul dobosok előadása
21:10 A Győri Ördöglovasok Tüzes Show-ja
22:30 Mozi: Mennyei királyság

Június 30., vasárnap

10:30 Az igazmondó juhász – interaktív mese ifijoncoknak
12:00 – 18:00 Sárkánykészítés és reptetés– kézműves foglalkozás
14:00 Győri Lovasszínház: Király Bolondja – családi vetélkedő
15:00 Apró Ördöglovasok fellépése
15:30 Banderium Hungarorum bemutató
16:00 Lovas solymász bemutató
16:30 A Szkíta Sólyom Baranta Közösség Győr bemutatója
17:00 Kassai Lajos lovasíjász bemutató
17:30 A Szent György Lovagrend gyalogos bemutatója
18:00 A Győri Ördöglovasok lovagi torna bemutatója
18:30 Szelindek Együttes
19:00 Pusztai Rókák lovasbemutatója
19:30 A Győri Ördöglovasok lovasakrobatika bemutatója

Nyitvatartás
Kézműves pavilonok:
Szombaton és vasárnap: 10:00-20:00
Vendéglátó egységek:
Szombaton: 12:00-23:00
Vasárnap: 10:00-20:00

A programváltozás jogát fenntartjuk!

 

Helyszín:

Aranypart I.