SZEZONZÁRÓ TÁNCHÁZ

SZEZONZÁRÓ TÁNCHÁZ

Kezdés — 2026. június 20. 18:00
Befejezés — 2026. június 20. 23:59

SZEZONZÁRÓ TÁNCHÁZ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁN NÉMETH DÉNES ÉS ZENEKARA KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL
ÉLŐ NÉPZENE – KÖZÖS TÁNC – KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNY!

 

18.00-18.45 óra: „ÍZELÍTŐ” A MÉZES TÉSZTA ÉVEZREDEIBŐL
 T. Városi Ágnes néprajzos muzeológus előadása.
Az emberiség legrégebbi édesítőszere, a méz már az ókori történetírók műveiben és a Biblia
lapjain is megjelenik. A mézzel fogyasztott, vagy azzal készült tésztafélék évezredeken át
csemegeként – sőt orvosságként – szolgáltak, s az esztendő kiemelt jelentőségű alkalmaihoz
kötődve még a 19. században is igen kelendőek voltak a mézeskalácsosok termékei.  Mit lehet
tudni az egykor titkos receptekről? Miben volt más az egykori tészták állaga, zamata és színe?
A gasztronómiatörténeti előadás erre is igyekszik választ adni.
Helyszín: Nagyterem

 


19.00-20.30 óra: BEFOGADÓ JÁTSZÓHÁZ
Célja, hogy a játék erején keresztül teremtsen befogadó közösséget. A játszóház keretében különböző korosztályok és hátterű emberek találkoznak, tanulnak egymástól és együtt fedezik fel a közös alkotás örömét. A közösségi élmény összekapcsolásán keresztül segíti az elfogadást és az együttműködést.
Témája: könyvjelző, képeslap mintázása dunántúli formákkal
Foglalkozás vezető:     BAJCSAI BRIGITTA kékfestő népi iparművész 
a Győri Kékfestő Műhely tagja.
Helyszín: Nefelejcs köz

 


20.00-21.30 óra: MAGYAR MENYEGZŐ – zenés néptánc film vetítése
A Magyar menyegző 2025-ös magyar romantikus zenés néptánc film, amely a népi hagyományok és kultúra erejét bemutató történetet dolgoz fel. 
Helyszín: Nagyterem

 


21.30-24.00 óra: „TÁNCRA FEL AZ ÉJSZAKÁBAN!”
MINDENKI TÁNCHÁZA – KÖZÖS TÁNC MINDEN KOROSZTÁLYNAK!
NÉMETH DÉNES ÉS ZENEKARA közreműködésével
„FILM + ÉLŐ ÉLMÉNY!” 
A filmvetítés után a látogatók élőben megismerkedhetnek a filmben látott élményekkel, a tánccal, a zenével és a viselettel.

 


KIEMELT VENDÉGEK ÉS FELLÉPŐK:
MUSZKA ILONA ÉS GYÖRGY„Mindketten Erdélyben születtünk és Mérán nőttünk fel. A tánc, a viseletkészítés és a hagyomány szerves része az életünknek. Számos országban részt vettünk fesztiválokon és táborokban, ahol a gazdag magyar kulturális örökséget a táncon, viseleten keresztül legjobb tudásunk szerint igyekeztünk átadni, megismertetni az emberekkel.

 


CSERÓK NÉPTÁNCEGYÜTTES – Győrszentiván
Viselet bemutató: MUSZKA ILONA
Tánctanítás: MUSZKA ILONA ÉS MUSZKA GYÖRGY
Fábián Szabolcs CSUTKÓ
Helyszín: Nefelejcs köz

 


A PROGRAMOK A MÚZEUM ÉJSZAKÁJA BELÉPŐJÉVEL LÁTOGATHATÓK!
BŐVEBB INFORMÁCIÓ A JEGYVÁSÁRLÁSRÓL: WWW.ROMER.HU

Helyszín:

Rómer Ház