Grecsó Krisztián: Vera

Grecsó Krisztián: Vera

Kezdés — 2025. január 18. 19:00
Befejezés — 2025. január 18. 21:00

Egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán. Figyel, tanul. 


Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne, de ebben az évtizedben különösen is az. Egy kislány tanulja a többi gyereket, hogy miben olyan, és miben más, mint azok. Tanulja a felnőtteket, akikkel (egyre inkább úgy érzi) nem stimmel valami. És ahogy elmerül a sok kis részletben, szépen lassan világossá válik számára: a körülötte lévők nem mondanak igazat. Nem úgy van semmi, sem a felnőttekkel, sem a fiúkkal, sem a tanárokkal, sem az apjával, az anyjával, a sosem látott nagyszüleivel, mint ahogy gondolta. És mialatt először lesz életében szerelmes, először csalódik másokban, először rúgja szét a biztonságot, amiben addig kisgyerek volt – azalatt arra is először döbben rá életében, hogy akikben a legjobban bízik, azok hazudnak neki. 


Mit kezd a hallgatással, az évtizedekkel korábbi tragédia nyomaival, a pállott évtized kellemetlen szagával, a félrefordított tekintetekkel, az egyre kevesebb meggyőződéssel beléfojtott szóval? De a kiskamaszkor nem csak a trauma, hanem a trauma ellenszere is egyben – pont felnőtt annyira, hogy megértsen mindent, és pont gyerek annyira még, hogy ellenszereket találjon. Lehet, hogy az, hogy ő egy gyerek, valójában nem hátrány ebben a nyomozásban, hanem olyan lehetőség, ami csak neki jutott. Csak ő tudja megemelni azt, ami már szinte agyonnyomja a felnőtteket. Úgyhogy nekilát, hogy mindennek a végére járjon…


Grecsó Krisztián író eddigi legszemélyesebb könyvének tartja a Verát. Miként mondja: „A főhőst a saját személyiségemből építettem fel: benne is ott van a szeretetéhség, a túlteljesítés és a hajlam a szorongásra. Vera nem én vagyok. Ő sokkal jobb ember nálam. De szerencsére közelről ismerem. Éppen az új regényem idején tölti be a tizenegyet. Ez a kislány nagyszerű ember, felnő a feladathoz. Mindenhez, ami rászakad, pedig jön szerelem, igazság, kiderülnek családi sérelmek, elhallgatások. De neki mennie, élnie kell tovább. Ő a mi titkunk. Akik lehettünk volna. Vera a mi jobbik énünk."


A szerkezet két fő pillére: a szerelem és a "ki is vagyok én?" érzése. De vajon a kamaszlány vagy felnőtt nő lesz a színpadon?

 

Szerző: Grecsó Krisztián
A regényt színpadra átdolgozta: Grisnik Petra
Előadja: Grisnik Petra

Jegyek:

9500 Ft

Jegyvásárlás