Misztérium és valóság
A lovagkirály legendája Győrben kel életre
A június 28-i előadásra jegyek a jegymester.hu-n érhetők el.
A lovagkort számos legenda és misztérium övezi. Különösen Győrben, hiszen a városban Szent László király emlékét nem csupán a Bazilikában látható herma őrzi. Öröksége túlmutat a városon, életén és tettein keresztül összeköti Győrt az Árpád-házi királyok térségben található emlékeivel. A Szent László Napok sorozat évről-évre a hagyományokat megőrizve, azokat átörökítve tiszteleg a lovagkirály előtt, megidézzük az egyik legnagyobb magyar uralkodó személyét és szellemét. Az időutazás idén sem maradhat el június 27-én és 28-án, a családbarát fesztiválon a szakrális programelemek mellett kézműves foglalkozások, állatsimogató, tematikus játékok, hagyományőrzők bemutatói és lovas színházi előadás segítenek egy távoli, mégis nagyon közeli világban kalandozni.
Az idei esemény egy nagyszerű összefogás eredménye, a szervező Győr Projekt Kft. ugyanis célul tűzte ki, hogy minél szélesebb körben szerettesse meg rendezvényeit, így a Szent László Napok már Gyirmóton is hódító útjára indul. Az eseményhez csatlakozott a Szent László Látogatóközpont és Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ, az intézmény a pénteki napon tudományos ismeretterjesztő előadással, dokumentumfilm vetítéssel, az időszaki kiállításon pedig tematikus tárlatvezetéssel készül a Káptalandombon.
Az elmúlt időszakban tapasztalt, főként patás állatokat érintő betegségek okán a korábban megszokott felvonulás és az Aranyparton tartott rendezvény ugyan elmarad, de a Győr Projekt Kft. mégis szeretett volna egy különleges produkcióval kedveskedni a győrieknek és a városba látogató vendégeknek. Így csatlakozott a fesztiválhoz a Győri Lovasszínház.
87 közreműködő és szereplő, 3 hagyományőrző csoport, több mint 30 ló egyedülálló produkciója - ez a Szent László, a lovagkirály című előadás, mely egyedi élményt teremt Gyirmóton, a Rodeo Ranchen június 28-án, 21 órától. A magyar történelem egyik ikonikus alakjáról szóló, a magyarok egyik legnagyobb királyának életét feldolgozó lovas színházi darab „élesben”, filmes trükkök nélkül tár a közönség elé izgalmas, korhű jeleneteket.
A június 28-án, 21 órakor kezdődő produkciót ingyenes kísérőprogramok színesítik 17 órától, az esemény kicsiknek és nagyoknak egyaránt nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget kínál. Az esti, „Szent László, a lovagkirály” című előadásra jegyek kaphatók a jegymester.hu-n illetve a bemutató napján a helyszínen is vásárolható belépő.
RÉSZLETES PROGRAM:
JÚNIUS 27. péntek
Helyszín: Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ (9021 Győr, Gutenberg tér 2.)
17.00–19.00 Kézműves foglalkozás
A kreatív kézműveskedés középpontjában a Szent László-herma lesz. A foglalkozásokon életkortól és kézügyességtől függetlenül bárki részt vehet megtalálva a legtesthezállóbb feladatot.
A foglalkozást vezetik: Pálinger Réka könyvtáros és Pintérné Rácz Krisztina múzeumpedagógus
17.00–18.00 Szent László barokk kultusza Győrben
Tematikus vezetés az Ékesség és jámborság – Zichy Ferenc győri püspök élete és kora című időszaki kiállításban.
Zichy Ferenc győri püspök különös tisztelettel fordult a magyar szentek, többek között Szent László iránt. A lovagkirály alakja nemcsak a székesegyház felújítása során bukkant fel több ízben is, de a tiszteletére elrendelt körmenet is Zichy püspök nevéhez fűződik.
Tárlatvezető: Perger Gyula etnográfus, gyűjteménykezelő
18.00–19.00 A Szent László-herma kalandos története
Előadás
Szent László koponyaereklyéje a Szent Korona és Szent Jobb mellett a harmadik legfontosabb nemzeti ereklyénk. A tudományos ismeretterjesztő előadás elsősorban a relikvia közép- és kora újkori történetét tárja fel a hallgatóság számára.
Előadó: Dr. Nemes Gábor intézményvezető, Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ (GyEGyK)
19.00–19.30 „Szent László arcvonások” c. dokumentumfilm vetítése
A film bemutatja a Szent László-herma tudományos vizsgálatát és elkalauzolja a nézőt a Szent László-kultusz legfontosabb helyszíneire. A film készítői: Kiss Tamás és Tóth László.
A programok alatt, 17:00 órától 19.30 óráig várjuk a családokat/látogatókat a Káptalandomb értékeinek játékos formában történő felfedezésére.
JÚNIUS 28. szombat
Helyszín: Rodeo Ranch-Gyirmót (Győr, Gerle utca)
Ingyenes kísérő programok:
- 15.00-20.00 Nyitott jurta, rovásírás oktatás, tábori élet bemutatása gyerekeknek - Gyepű Farkasai Nemzetség
- 15:00-21:00 Kosaras körhinta
- 16.00-16.30 Szent György Lovagrend gyalogos hadi bemutatója
- 17.00-20.00 Kézműves foglalkozás
- 17.00- 20.00 Állatsimogató
- 18.00-19.30 Póni lovagoltatás
- 18.00 Solymász bemutató
- 18.30 Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület bemutatója
- 19.00 Szelindek Együttes koncertje
21.00 Szent László, a Lovagkirály – lovas színházi show
A Győri Lovasszínház előadása Belépőjegy: 5000,- Ft/fő