Schmal Károly számára a képzőművészet a gondolkodás formája és érzéki örömök forrása egyszerre. Jólismert stiluskategóriákat segítségül hiva: “konceptualitást” és “lírai absztrak­ciót” egymásra vonatkoztatni képes munkái jellegzetesen reflektiv természetűek. Ez a reflexió kétirányú, A művész a ha­tározott, tiszta, geometrikus vonalképződményeket /átlókat, tengelyeket/ szabad, improvizatív gesztusok /kötetlen ceruza-és ecsetvonások, a papír felületét gyüro-roncsold akciók/ közegébe helyezi.

A kétféle formai karakter áthatja egymást: a rend momentumai eleven élettel telítődnek; az esetlegesnek látszó és csupán a múló pillanat hitelességét őrző festőiség nyomai a szerkezet tartásával gazdagodnak. Kényes, minden alkalommal újra alkotandó, minden képen ismét kivívandó egyen­súlyról van szó, hiszen a puszta Törvény képe az érzéki élet elevenségét nélkülöző jel vagy embléma; a Törvény tisztázott­ságát – az objektív, az isteni tökéletességre utaló elemet -nélkülöző mű az artikulálatlan, ösztön szeri puszta személyes­ség képe marad.

Helyszín